Dokuentu http://www.coplex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1000041.kor&... 1 / 8 2010.03.25. 11:05 A jogszabály ai napon hatályos állapota 41/2010. (II. 26.) Kor. rendelet a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalazásáról A Korány az állatok védeléről és kíéletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 49. -a (3) bekezdésének f) pontjában, a kereskedeleről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. -a (1) bekezdésének b) és d) pontjában kapott felhatalazás alapján - az Alkotány 35. -a (1) bekezdésének b) pontjában eghatározott feladatkörében eljárva - a következőket rendeli el: Általános rendelkezések 1. (1) E rendelet alkalazási köre a kedvtelésből tartott állatok tartására és forgalazására terjed ki. (2) E rendelet alkalazásában a) kedvtelésből tartott állat: a rendszertani besorolásától függetlenül inden olyan állat, aelyet ne kizárólag tudoányos kutatás, állati eredetű terék előállítása, igavonás, teherhordás, terészetvédele, géntartalék- védele és - eb és acska kivételével - közcélú beutatás céljából tartanak, tenyésztenek, forgalaznak, továbbá az az állat, aelyet ás kedvtelésből tartott állat táplálása céljából tartanak és szaporítanak, valaint a ne gazdasági céllal tartott haszonállat, és a vadászatra használt állat; b) állatkereskedés: kedvtelésből tartott állat kereskedeli tevékenység keretében történő forgalazása, kivéve a kizárólag saját álloányból szárazó kedvtelésből tartott állat állatvásáron, vagy a tenyésztés helyéről közvetlen értékesítés keretében történő forgalazását. 2. (1) Kedvtelési célra ne tartható és ne forgalazható olyan állat, aelynek tartása az adott faj fennaradását veszélyeztetheti. (2) A védett állatfajok védelére, tartására, hasznosítására és beutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló külön jogszabály hatálya alá tartozó állatfajok egyedeire a külön jogszabályban eghatározott rendelkezések az irányadóak. (3) Az állatok védeléről és kíéletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávtv.) 24/F. -ának hatálya alá tartozó, az ország őshonos növény-, illetve állatvilágára ökológiai szepontból veszélyes állatfajok listáját az 1. száú elléklet tartalazza. Állatforgalazásra vonatkozó szabályok 3. (1) Kedvtelésből tartott főelős ne forgalazható. (2) Ebet forgalazni, illetve tulajdonjogát forgalazásnak ne inősülő ás ódon átruházni kizárólag az állatot azonosító elektronikus transzponderrel (bőr alá ültetett ikrochip) történő egjelölése után lehet. Aennyiben a jelölésre használt transzponder ne felel eg a 11784 ISO-szabványnak vagy a 11785 ISO-szabvány A. ellék- letének, az állattartónak a hatósági ellenőrzés időpontjában biztosítania kell a transzponder leolvasásához szükséges eszközt. 4. (1) Állatkereskedés csak tevékenységi engedéllyel űködtethető. (2) Állatkereskedés akkor űködtethető, ha az állatkereskedés a) az álloány ellátására agánállatorvossal szerződést kötött, b) rendelkezik jóváhagyott űködési szabályzattal, valaint c) biztosítani tudja az e rendeletben eghatározott tartási körülényeket. (3) Az állatkereskedés tevékenységi engedélyének kiadására vonatkozó eljárás során a kéreleben eg kell jelölni, illetve ahhoz ellékelni kell: a) veszélyes állat, illetve a vadon élő állat- és növényfajok száára kereskedelük szabályozása által biztosított védeléről szóló, 1996. deceber 9-i 338/97/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 338/97/EK rendelet) hatálya alá tartozó fajok, továbbá az elősök - kivéve rágcsálók és nyulak - esetében az értékesíteni kívánt állatfajok egnevezését és egyedszáát, b) az ellátó állatorvossal kötött szerződés egy példányát, c) a kereskedésnek a űködési szabályzatát (a továbbiakban: az állatkereskedés űködési szabályzata), aely tartalazza az állatok etetésére, gondozására, egészségügyi ellenőrzésére, az elkülönítésre, a trágya, a hulladék elhelyezésére, a teteek tárolására és ártalatlanítására, a takarításra, a fertőtlenítésre, a közegészségügyi és állategészségügyi, állatvédeli előírások betartására és a vásárlók tájékoztatására vonatkozó előírásokat. (4) Az állatkereskedés tevékenységi engedélyét a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak a kereskedés helye szerint illetékes kerületi hivatala (a továbbiakban: kerületi hivatal) adja ki. A kerületi hivatal az állatkereskedés űködési szabályzatának jóváhagyásáról az engedélyben dönt. 5. A kerületi hivatal szükség szerint, de legalább évente egy alkaloal az állatkereskedésben hatósági ellenőrzést végez. 6. (1) Forgalazni egészséges, vagy az ellátó állatorvos által felvett helyszíni jegyzőkönyvben - az állategészségügyre vonatkozó jogszabályok alapján - forgalazhatónak nyilvánított állatot lehet. A forgalazó köteles tájékoztatni a vevőt a
Dokuentu http://www.coplex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1000041.kor&... 2 / 8 2010.03.25. 11:05 helyszíni jegyzőkönyvben foglalt állatorvosi leletről és véleényről. (2) A külön jogszabály szerint eghatározott állategészségügyi korlátozó intézkedés hatálya alatt álló kedvtelésből tartott állat ne forgalazható. (3) Aennyiben a kedvtelésből tartott állat tartásáról, tenyésztéséről, jelöléséről, illetve nyilvántartásáról külön jogszabály rendelkezik, csak az ott eghatározott rendelkezéseknek egfelelően tartott, tenyésztett és nyilvántartott, valaint egjelölt állat hozható forgaloba. 7. (1) Ne forgalazható az az állat, a) ely szülőjének gondoskodása nélkül ne képes önálló életre, b) elynek utódai ne képesek önálló életre, kivéve, ha a szülőt és utódokat együtt értékesítik. (2) Az (1) bekezdésben szereplő tilalo ne vonatkozik a kizárólag ás állat táplálása céljából tartott állatok fejletlen egyedeire. 8. (1) A 338/97/EK rendelet hatálya alá tartozó faj egyedének forgalazásakor át kell adni a vevő részére a) a 338/97/EK rendeletben, illetve b) a Washingtonban, 1973. árcius 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nezetközi kereskedeléről szóló Egyezény végrehajtásáról szóló külön jogszabályban eghatározott esetekben az előírt szárazási igazolást, tenyésztői bizonyítványt, eredetigazolást, illetve a 338/97/EK rendelet 8. cikk (3) bekezdése szerinti bizonyítványt. (2) Aennyiben jogszabály a kedvtelésből tartott állatfaj esetében kötelező iunizálást rendel el, akkor ennek a fajnak az egyede csak akkor forgalazható, ha az állat rendelkezik az életkorának egfelelő igazolt kötelező iunizálással. 9. (1) A forgalazásra szánt állat fajának agyar és tudoányos egnevezését, a fajta egjelölését, - ha isert - az egyed neét és korát, valaint az eladási árat, továbbá veszélyes állat, illetve a 338/97/EK rendelet hatálya alá tartozó faj egyede esetében a tartáshoz, illetve vásárláshoz szükséges engedélyekről, bizonyítványokról, illetve egyéb dokuentuokról szóló tájékoztatást az állatkereskedésben vagy állatvásáron történő forgalazásakor jól látható helyen ki kell függeszteni. (2) Az állat forgalazásakor írásban az új tulajdonos rendelkezésére kell bocsátani az (1) bekezdésben eghatározott adatokat, valaint a 2. száú elléklet szerinti írásos dokuentuokat. 10. (1) Veszélyes állat csak azon szeély részére forgalazható, valaint - állatforgalazásnak ne inősülő ódon - annak ruházható át, aki az állat tartására vonatkozó, nevére szóló engedély ásolatát átadja a forgalazó, illetve az átruházó részére. (2) A veszélyes állat forgalazója, illetve átruházója az állat új tulajdonosának nevére szóló, az állat tartására vonatkozó engedély egy ásolatát köteles az átruházást követően 15 napon belül az azt kiállító hatóság részére egküldeni, valaint egy ásik példányát 5 évig egőrizni. 11. (1) Az állatkereskedésben tartott állatok tartási körülényeire és a velük való bánásódra a 13-16. -ban eghatározottakat is alkalazni kell. (2) Az állatkereskedésben az állatokat szökésbiztos ódon úgy kell elhelyezni, hogy nyugaluk és zavartalan pihenésük az állatkereskedés eladóterében is biztosított legyen. (3) Az állatkereskedésben a takarány- és víztartalékokat, valaint a tiszta alot úgy kell raktározni, hogy azok védve legyenek a fertőzésektől és szennyezésektől. (4) Állatkereskedés esetében - veszélyes állatok kivételével - a kedvtelésből tartott állatok iniális elhelyezési feltételeit a 3. száú elléklet tartalazza. (5) Kedvtelésből tartott állatnak a vásárokról és a piacokról szóló külön jogszabály szerinti állatvásáron történő forgalazása során be kell tartani az állatkereskedésben tartott állatok tartási körülényeire vonatkozó rendelkezéseket. 12. A 2. (1) bekezdésében, a 3. -ban, a 6-8. -ban, a 9. (2) bekezdésében, a 10. (1) bekezdésében, a 11. -ban, valaint a 13-16. -ban foglalt előírásokat a kedvtelésből tartott állatnak a határon átnyúló szolgáltatási tevékenység keretében történő forgalazására is alkalazni kell. A kedvtelésből tartott állatok tartására és az állatokkal való bánásódra vonatkozó rendelkezések 13. Az állattartónak rendelkeznie kell a kötelező iunizálásra vonatkozó indenkori adatokkal és dokuentuokkal, egyedi tartós egjelöléssel rendelkező állat esetében az állat azonosítására vonatkozó adatokkal és dokuentuokkal is. Aennyiben az állat új tulajdonoshoz kerül, részére e dokuentuokat át kell adni, illetve tájékoztatni kell az állat fajáról (fajtájáról), - ha isert - az egyed neéről és koráról, továbbá az egyed tartásához szükséges iniális iseretekről. 14. (1) Az állatok száára a táplálékot, továbbá a nyulak és rágcsálók esetében a fogak koptatásához szükséges rágóanyagot az adott fajnak, az egyed korának és élettani állapotának egfelelő inőségben, ennyiségben és lehetőség szerint az adott faj terészetes viselkedési szokásaihoz leginkább alkalazkodó időközönként kell biztosítani. (2) A kedvtelésből tartott állatot úgy kell tartani, hogy az állat tartása lehetővé tegye annak terészetes viselkedését, ugyanakkor a környező lakóközösség kialakult élet- és szokásrendjét tartósan és szükségtelenül ne zavarja. (3) A kedvtelésből tartott állatot és az állat tartási helyét az állat tartójának naponta legalább egy alkaloal ellenőrizni kell. Az állattartónak gondoskodnia kell arról, hogy az állatok tartási helyén a környezeti viszonyok egfeleljenek az állatok szükségleteinek. Állandó fényben vagy állandó sötétségben, valaint állandó zajban állatot tartani ne szabad. (4) A kedvtelésből tartott állat tartási helyének olyan éretűnek kell lennie, hogy az állat fajára jellező ozgási igényét ki tudja elégíteni. Lófélék és eb esetében a ozgási igény az állat ozgatása útján is kielégíthető, azonban esetükben is törekedni kell az olyan tartási ódra, aely lehetővé teszi az állat kedve szerinti ozgását. (5) Tilos a) ebet tartósan 10 2 -nél kisebb en,
Dokuentu http://www.coplex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1000041.kor&... 3 / 8 2010.03.25. 11:05 b) ebet tartósan 4 -nél rövidebb eszközzel kikötve, c) gerinces állatot kör alapú kalitkában, d) gerinces állatot göb alakú akváriuban tartani. (6) Ebek csoportos tartása esetén száukra egyedenként legalább 6 2 akadálytalanul használható et kell biztosítani. Ne inősül csoportos tartásnak a szuka együtt tartása a kölykeivel, azok hathetes koráig. (7) Aennyiben ebet futólánccal - vagy ahhoz hasonló elven űködő szerkezettel - kikötve tartanak, a feszített és futó részek hosszának összege ne lehet kevesebb 5 -nél, valaint a futó rész ne lehet rövidebb 3 -nél. (8) A csoportosan tartott állatok esetében - hacsak az adott fajra vonatkozó tudoányosan elfogadott iseretekből ás ne következik - a tartási helyet úgy kell kialakítani, hogy indegyik egyed versengés és agresszió nélkül egy időben hozzáférjen az etető-, itató-, fürdő-, pihenő-, illetve búvóhelyhez. (9) A talajszinten élő állatok hálós aljzaton ne tarthatók, kivéve, ha füves en, illetve közvetlenül a talajon helyezik el a ketrecet. (10) A ne kizárólag talajon, illetve vízben lakó fajok esetében legalább két olyan polcot vagy ágat, ülőrudat kell elhelyezni, aelyek érete és kialakítása olyan, hogy az állat biztonságban és terészetes testhelyzetben tud rajtuk ülni, pihenni. (11) Az akváriuot, aelyben halat tartanak, üveglappal, hálóval vagy ás arra alkalas tárggyal kell lefedni, illetve az akváriu olyan értékben tölthető fel vízzel, hogy a vízszint és az akváriu felső peree közti távolság alkalas legyen a hal kiugrásának egakadályozására. (12) Patás állat és eb kivételével kedvtelésből tartott állatot kikötni tilos. Patás állatot és ebet állandó jelleggel kikötve tartani tilos. (13) Az ebek kikötéséhez, illetve vezetéséhez használt eszközöknek az állatra történő rögzítésére kizárólag nyakörv vagy há használható oly ódon, hogy az az állat egészségét ne veszélyeztesse. (14) Az (5) bekezdés a) pontjában, valaint a (6) bekezdésben foglalt rendelkezés ne terjed ki az állatenhelyekre. 15. (1) Az állatokat úgy kell tartani, hogy ne veszélyeztethessék ás állatok - kivéve a ragadozó állatok táplálására szánt élő egyedek -, illetve az eber biztonságát. (2) Különböző fajhoz tartozó állatok csak akkor tarthatók együtt - az (1) bekezdésben leírtak figyelebevételével -, ha az állatok egyás testi épségét ne veszélyeztetik, az együtt-tartás idegi egterhelést egyik fajhoz tartozó egyed száára se okoz, továbbá ha inden egyed rendelkezik olyan tartózkodási hellyel, ahol zavarás nélkül nyugaloban táplálkozhat és pihenhet. Agresszív viselkedésű állatokat tilos ás állatokkal együtt tartani. 16. (1) A kedvtelésből tartott állatokkal kíéletesen kell bánni, azoknak szükségtelenül fájdalat, szenvedést, illetve félelet okozni ne szabad. (2) A kedvtelésből tartott állat tartója köteles az állat életfeltételeinek kialakítása és a tartása során a) az adott faj viselkedési és szociális igényeit is figyelebe venni, b) az állatot a fajának (fajtájának), korának, fiziológiai állapotának és tartási céljának (használatának) egfelelően olyan takaránnyal ellátni, aely annak jólétét szolgálja. (3) A kedvtelésből tartott állat tartójának eg kell akadályozni azon állatok szaporodását, aelyeken olyan küllei, illetve viselkedésbeli hibák fordulnak elő, elyek szenvedést okoznának az utódaiknak, vagy káros egészségügyi hatással lennének rájuk nézve. (4) Reklá, beutatás, illetve a figyele felkeltése céljából tartott állat az állatkert és állatotthon létesítésének, űködésének és fenntartásának részletes szabályairól szóló külön rendeletben eghatározott tartási feltételek ellett tartható. 17. (1) Bel közén - kivéve az ebek futtatására kijelölt et - ebet csak pórázon lehet vezetni. Közen ebet csak olyan szeély vezethet, aki az eb irányítására, kezelésére és féken tartására képes. (2) Közen az eb tulajdonosának biztosítania kell, hogy az eb se ás állatot, se ebert harapásával ne veszélyeztethessen. (3) Szájkosarat használni a (2) bekezdésben foglaltak végrehajtása érdekében - ha külön jogszabály a szájkosár használatát ne írja elő - kizárólag az egyed jellezően agresszív agatartásának iserete esetén kell. Áteneti és záró rendelkezések 18. (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel - a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba. (2) Az 1-17., a 19., 24-25., valaint az 1-3. száú elléklet 2010. július 1-jén lép hatályba. (3) Az Ávtv. 48/B. -a szerinti adatokat az állattartó 2010. október 31-ig köteles bejelenteni a ileg illetékes környezetvédeli, terészetvédeli és vízügyi felügyelőségnek. (4) E rendelet hatálybalépésekor agánháztartásban ár tartott állat vonatkozásában a 14. (5) bekezdésének c) és d) pontjában foglalt rendelkezésnek 2012. deceber 31-ig kell egfelelni. 19. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és űködéséről szóló 274/2006. (XII. 23.) Kor. rendelet 15. -a a következő (2) bekezdéssel egészül ki: (2) Az Ávt. 40. -a (6) bekezdésének alkalazásában a Korány kereskedeli hatóságként a kerületi hivatalt jelöli ki. 20. (1) A vásárokról és a piacokról szóló 55/2009. (III. 13.) Kor. rendelet 1. -ának (2) bekezdése a következő g) ponttal egészül ki: [E rendelet alkalazásában] g) állatvásár: olyan időszaki értékesítési hely - ideértve az állatbörzét és az állatárverést is -, ahol ne kizárólag egy állattartási helyről szárazó élő állatot - ide ne értve a fogyasztási célra szánt halat és ás hasznos vízi állatot - árusítanak.
Dokuentu http://www.coplex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1000041.kor&... 4 / 8 2010.03.25. 11:05 (2) A vásárokról és a piacokról szóló 55/2009. (III. 13.) Kor. rendelet 5. -a a következő (4) bekezdéssel egészül ki: (4) Az (1) bekezdés szerinti agánszeély a tulajdonát képező élő állatot állatvásáron alkaloszerűen értékesítheti. 21. (1) A kereskedeli tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Kor. rendelet 13. -ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Autoatából ne értékesíthető neesféből készült ékszer, díszűáru és egyéb tárgy, szeszes ital, élő állat, valaint szexuális terék. (2) A kereskedeli tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Kor. rendelet 14. -ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Mozgóbolt útján élő állat, neesféből készült ékszer, díszűáru és egyéb tárgy ne forgalazható. (3) A kereskedeli tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Kor. rendelet 17. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 17. (1) Csoagküldő kereskedele útján a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalazásáról szóló jogszabály szerinti kedvtelésből tartott állat ne forgalazható. (2) Ha a csoagküldő kereskedőnek a szeélyes adatok védeléről, valaint a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény értelében az adatvédeli nyilvántartásba be kell jelentkeznie, a csoagküldő kereskedő - a külön jogszabályban előírt tájékoztatási követelényekben előírtakon túl - köteles a terék isertetőjében, illetve a terékről szóló tájékoztatóban feltüntetni az adatvédeli nyilvántartási száát. (4) A kereskedeli tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Kor. rendelet 18. -a (1) bekezdésének d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [Ne forgalazható üzleten kívüli (házaló) kereskedele útján] d) élő állat, növényi szaporítóanyag, 22. A kereskedeli tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Kor. rendelet 10. -ának (5) bekezdésében a 2. elléklet szövegrész helyébe a 4. elléklet szöveg lép. 23. Hatályát veszti a kereskedeli tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Kor. rendelet 3. -ának (2) bekezdésében a - ha a külön engedély iránti kérele a 3. ellékletben eghatározott terékre vonatkozik, e terék tekintetében a űködési engedélyről szóló jogerős határozatával együtt - szövegrész, és az 5. ellékletének 13. pontjában a szeszesital kivételével szövegrész, továbbá a vásárokról, a piacokról, és a bevásárlóközpontokról szóló 55/2009. (III. 13.) Kor. rendelet 5. -ának (1) bekezdésében az - az (1) bekezdésben eghatározott terékek kivételével - szövegrész. 24. Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. deceber 12-i 2006/123/EK európai és parlaenti irányelv 9. és 16. cikkének való egfelelést szolgálja. 25. A rendelet tervezetének a űszaki szabványok és szabályok, valaint az inforációs társadalo szolgáltatásaira vonatkozó szabályok terén inforációszolgáltatási eljárás egállapításáról szóló, - a 98/48/EK európai parlaenti és tanácsi irányelvvel ódosított - 1998. június 22-i 98/34/EK európai parlaenti és tanácsi irányelv 8-10. cikkében előírt egyeztetése egtörtént. 1. száú elléklet a 41/2010. (II. 26.) Kor. rendelethez Az ország őshonos növény-, illetve állatvilágára ökológiai szepontból veszélyes fajok A. Halak 1. Aurgéb (Perccottus glehni), 2. Kígyófejű halak (Channa spp., Parachanna spp.) összes faja, B. Kétéltűek 1. Aerikai ökörbéka (Rana catesbeiana), 2. Keleti unka (Bobina orientalis), C. Hüllők 1. Aligátorteknős (Macrocleys teinckii) 2. Díszes ékszerteknős (Chryseys picta) 3. Keselyűteknős (Chelydra serpentina) 4. Vörösfülű ékszerteknős (Tracheys scripta elegans) - a 15 c-nél kisebb páncélhosszúságú példányok D. Madarak Halcsontfarkú réce (Oxyura jaaicensis) E. Elősök 1. Aerikai nyérc (Mustela vison) 2. Észak-aerikai osóedve (Procyon lotor) 3. Kanadai hód (Castor canadensis) 4. Kanadai vörösókus (Taiasciurus hudsonicus) 5. Közönséges szkunk (Mephitis ephitis) 6. Nyestkutya (Nyctereutes procyonoides) 7. Nutria (Myocastor coypus) 8. Szürke ókus (Sciurus carolinensis)
Dokuentu http://www.coplex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1000041.kor&... 5 / 8 2010.03.25. 11:05 2. száú elléklet a 41/2010. (II. 26.) Kor. rendelethez A 9. (2) bekezdése szerinti írásos dokuentuok 1. A kötelező iunizálásra vonatkozó adatok és dokuentuok. 2. Egyedi tartós egjelöléssel rendelkező állat esetében az állat azonosítására vonatkozó adatok és dokuentuok. 3. Az állatfaj - a gerinctelen állatok és halak esetében a rendszertani család - tartásának iniális feltételeit, annak eberre vonatkozó veszélyeit, illetve egészségügyi ártalait tartalazó írásos isertető. Az írásos isertetőnek tartalaznia kell indazokat az isereteket, aelyek az állat egészségének és jólétének, valaint a tartó szeély egészségének biztosításához szükségesek. Az írásos isertető iniális tartali eleei a következők: a) az állat faja és tudoányos neve, b) az állat nee, aennyiben ez külső jegyek vagy egy egyszerű vizsgálat alapján egállapítható, c) a faj szárazási országa és terészetes előfordulási helyei, d) a fajra jellező kifejlett kori éret, e) a fajra jellező elérhető életkor, f) a fajra terészetes körülények között jellező aktivitás és szociális szerveződés, g) hogyan lehet az állat táplálkozási igényeit kielégíteni, h) hogyan lehet az állat hely, klía, fény és egyéb igényeit kielégíteni, i) hogyan lehet az állat viselkedési szokásaihoz kapcsolódó, illetve szociális igényeit kielégíteni, j) hogyan lehet az állat elhelyezését szökésbiztosan egoldani, k) bárely betegség, aire az adott faj különösen fogékony, és hogyan lehet ellene védekezni, l) az e rendelet szerinti iniális tartási követelények, ) az állat ilyen veszélyt és egészségügyi ártalat jelent az állat tartójának egészségére, és azt hogyan lehet egelőzni. 3. száú elléklet a 41/2010. (II. 26.) Kor. rendelethez A kedvtelésből tartott állatok iniális elhelyezési feltételei az állatkereskedésben Aennyiben az elhelyezési feltétel függ az állat hosszától, akkor azt a) teknős esetében egyenes vonalban a páncél elejétől a végéig, b) ás állat esetében annak testhosszában (az orrcsúcstól a farok végéig) kell érni. A. Madárpókok Madárpókok (Theraphosidae) - fán lakó fajok Madárpókok (Theraphosidae) - talajlakó fajok Terráriu érete (hosszúság szélesség agasság) Hosszúság: 2 az állat lábfesztávolsága, Szélesség: 2 az állat lábfesztávolsága, Magasság: 3 az állat lábfesztávolsága, de iniu 30 20 30 c Hosszúság: 2 az állat lábfesztávolsága, Szélesség: 2 az állat lábfesztávolsága, Magasság: 1 az állat lábfesztávolsága, de iniu 30 20 30 c B. Halak 1. A halakat életódjuk szerint, tengeri, édesvízi, illetve brakkvízi akváriui egységekben, recirkulációs vízrendszerekben kell elhelyezni, elynek eleei - technikai egoldás függvényében - a beutatási célt szolgáló akváriu, a kiegyenlítő tartály, a szűrőegység a keringtető szivattyúval és a csőrendszer. 2. A beutatási célt szolgáló akváriu víztérfogata ne lehet kevesebb tengervizes akváriu esetén 100 liternél. A beutatási célt szolgáló akváriu térfogatának a teljes vízrendszer térfogatának legalább 70%-ának kell lennie. 3. Az egy-egy akváriui egységben axiálisan elhelyezhető halennyiséget az alábbiak szerint kell kiszáítani: A beutatási célt szolgáló akváriu (A) és a kiegyenlítő tartály (B) literben száított térfogatának összegéhez hozzá kell adni a szűrőrendszer által előállított tisztított víz literben száított ennyiségét [szűrőegység (C) és a csőrendszer (D) literben száított összes víztérfogata egszorozva a szűrőrendszer óránkénti forgatási rátájával (T) egyenlő az összes literben száított hasznos víztérfogattal]. Az így kapott értéket el kell osztani a következő táblázatban eghatározott 1 c halra jutó víztöeg értékkel. Az eredény a edencébe telepíthető halak összes testhosszát (1) adja c-ben. Képletben: A + B + (C + D) T = L E
Dokuentu http://www.coplex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1000041.kor&... 6 / 8 2010.03.25. 11:05 I. Édes- és brakkvízi halak 1 c halra jutó víztöeg literben A halak testhossza egadva (E) 1. 0-20 c-ig 2 2. 20 c-t eghaladótól 100 c-ig 10 3. 100 c-t eghaladó 15 II. Tengeri halak 1 c halra jutó víztöeg literben A halak testhossza egadva (E) 1. 0-20 c-ig 8 2. 20 c-t eghaladótól 100 c-ig 30 3. 100 c-t eghaladó 60 C. Fán és talajon élő kétéltűek Állat hossza - farkos Állat hossza - farkatlan Miniális iniális Miniális kétéltűek kétéltűek c c 2 csoportosagasság tartásnál 2 1. 5-ig 2,5-ig 0,09 0,009 0,3 2. 5-t eghaladótól 10-ig 2,5-t eghaladótól 5-ig 0,12 0,015 0,3 3. 10-t eghaladótól 15-ig 5-t eghaladótól 7,5-ig 0,15 0,05 0,3 4. 15-t eghaladótól 20-ig 7,5-t eghaladótól 10-ig 0,2 0,07 0,3 5. 20-t eghaladó 10-t eghaladó 0,25 0,12 0,3 D. Fél vízi kétéltűek Állat hossza - farkosállat hossza -Miniális kétéltűek farkatlan kétéltűek c c 2 iniális Miniális csoportos agasság tartásnál 2 Miniális vízélység 1. 10-ig 5-ig 0,15 0,015 0,3 0,1 10-t eghaladótól 2. 5-t eghaladótól 7,5-ig0,2 0,05 0,3 0,1 15-ig 3. 15-t eghaladó 7,5-t eghaladó 0,25 0,07 0,3 0,15 E. Vízi kétéltűek Állat hossza - farkos Állat hossza - farkatlanminiális iniális Miniális kétéltűek kétéltűek vízfelület vízfelület csoportosvízélység c c 2 tartásnál 2 1. 10-ig 5-ig 0,09 0,009 0,15 2. 10-t eghaladótól 15-ig 5-t eghaladótól 7,5-ig 0,12 0,025 0,15 3. 15-t eghaladótól 20-ig 7,5-t eghaladótól 10-ig 0,25 0,04 0,2 4. 20-t eghaladótól 40-ig 10-t eghaladótól 20-ig 0,3 0,085 0,2 5. 40-t eghaladó 20-t eghaladó 0,4 0,17 0,3 F. Fán- és sziklán élő gyíkok Gyík hossza c Miniális 2 Még ne ivarérettivarérett állatra jutó állatra iniális jutó iniális Miniális agasság
Dokuentu http://www.coplex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1000041.kor&... 7 / 8 2010.03.25. 11:05 2 2 1. 20-ig 0,12 0,015 0,03 0,3 2. 20-t eghaladótól 50-ig 0,2 0,04 0,1 0,6 3. 50-t eghaladó 1,0 0,3 0,5 1,0 G. Talajon élő gyíkok Gyík hossza c Miniális 2 Még ne ivarérett állatra jutó iniális 2 Ivarérett állatra jutó iniális 2 Miniális agasság 1. 20-ig 0,16 0,02 0,08 0,3 2. 20-t eghaladótól 50-ig 0,3 0,05 0,15 0,3 3. 50-t eghaladó 0,6 0,2 0,3 0,3 H. Talajon élő kígyók Kígyó hossza c Miniális 2 iniális 2 Miniális agasság 1. 30-ig 0,03 0,015 0,1 2. 30-t eghaladótól 50-ig 0,06 0,03 0,15 3. 50-t eghaladótól 100-ig 0,2 0,06 0,2 4. 100-t eghaladótól 200-ig 0,4 0,5 0,5 5. 200-t eghaladó 1,5 1 0,7 I. Fán élő kígyók Kígyó hossza c Miniális 2 iniális 2 Miniális agasság 1. 30-ig 0,03 0,015 0,15 2. 30-t eghaladótól 50-ig 0,06 0,03 0,25 3. 50-t eghaladótól 100-ig 0,2 0,06 0,5 4. 100-t eghaladótól 175-ig 0,4 0,37 0,7 5. 175-t eghaladó 1 0,5 1 J. Szárazföldi és fél vízi teknősök Teknős hossza c Miniális 2 iniális 2 Miniális agasság 1. 10-ig 0,09 0,015 0,2 2. 10-t eghaladótól 15-ig 0,12 0,02 0,3 3. 15-t eghaladótól 30-ig 0,5 0,125 0,3 4. 30-t eghaladó 1 1 0,5 K. Vízi teknősök Teknős hossza c Miniális vízfelület 2 iniális vízfelület Miniális vízélység 2 1. 10-ig 0,09 0,015 0,1 2. 10-t eghaladótól 15-ig 0,12 0,02 0,2 3. 15-t eghaladótól 30-ig 0,5 0,125 0,3 4. 30-t eghaladó 1 0,5 0,35 L. Madarak
Dokuentu http://www.coplex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1000041.kor&... 8 / 8 2010.03.25. 11:05 A tartási szélessége a adár hosszánál, illetve szárnyfesztávolságánál legalább kétszer nagyobb kell, hogy legyen, de iniu 35 c. Miniális Egy adárra jutó Leghosszabb oldal Miniális Madár hossza iniális c 2 iniális érete agasság 2 1. 15-ig 0,15 0,03 0,4 0,3 2. 15-t eghaladótól 20-ig 0,2 0,04 0,6 0,4 3. 20-t eghaladótól 45-ig 0,5 0,1 1,0 0,7 4. 45-t eghaladó 2,0 1,0 2,0 1,8 M. Rágcsálók Állat faja Miniális Legrövidebb oldal Miniális iniális 2 iniális hossza agasság 2 1. Tengerialac 0,15 0,05 0,4 0,25 2. Aranyhörcsög 0,09 0,015 0,25 0,2 3. Törpehörcsög 0,09 0,015 0,2 0,2 4. Csincsilla, ókusok 0,4 0,2 0,4 0,7 5. Degu 0,3 0,15 0,4 0,4 6. Patkány 0,18 0,03 0,3 0,3 7. Futóegér és egyéb egerek 0,2 0,04 0,25 0,2 N. Nyulak Fajta érete (töeg kg) Miniális 2 iniális csoportos tartásnál 2 Legrövidebb oldal iniális hossza 1. 3-t el ne érő 0,5 0,25 0,5 0,5 2. 3-tól 5-ig 0,7 0,35 0,6 0,6 3. 5-t eghaladó 0,9 0,45 0,7 0,7 O. Görény Miniális iniális Legrövidebb oldal Miniális 2 csoportosiniális hossza agasság tartásnál 2 0,5 0,25 1 1 Miniális agasság