www.melyszegenyseg.hu info@melyszegenyseg.hu ÖSSZEFOGLALÓ A 2012 JÚNIUSÁBAN MEGTARTOTT 3 TERÜLETI MŰHELY EREDMÉNYEIRŐL Dél-dunántúli műhely Törökkoppány 2012. június 20. Észak-magyarországi műhely Farkaslyuk 2012. június 26. Alföldi műhely Berettyóújfalu 2012. június 25.
A TÁMOP 5.1.3. program 1. komponensének konzorciuma vállalt feladataival összhangban 2012 februárjában elindította szakmai műhely sorozatát. A program teljes időszakában negyedévente területi, félévente tematikus alapon szervezünk szakmai találkozókat a 2. komponens megvalósítói számára. A közös munka kezdeteként 2012. februárban 3 darab egynapos területi műhelyre került sor, amelyek lehetőséget adtak valamennyi programmegvalósító számára a területileg hozzá közel eső projektek megismerésére. A területi műhelyek alapvető célja, hogy lehetőséget teremtsenek a 2. komponens pályázói közti tapasztalatcserére, és ezzel megalapozzák a további együttműködéseket és a mindenki számára hasznos eredmények felhalmozását. A 2012 júniusában megrendezett második területi műhely az indikátorokra, a projektek eredményeinek mérhetőségével, mérésével kapcsolatos kérdésekre épült 1. A téma azért is fontos, mert a projektek többségében a tevékenységek indikátorai és a mérések módszerei nincsenek részletesen kidolgozva. A projekteknek egyrészt teljesíteniük kell az ESZA felé vállat, számszerűsíthető kötelezettségeiket, másrészt saját érdekük is, hogy munkájuk eredményeinek hatásáról legyenek kézzel fogható bizonyítékaik. A műhely első részében felvezető módszertani előadás 2 hangzott el a különböző beavatkozások mérési lehetőségeiről, majd irányított beszélgetés és kiscsoportos munka keretében osztották meg egymással eddigi tapasztalataikat a projektek képviselői. Hasonlóan a februárihoz ez a műhely is három helyszínen került megrendezésre annak érdekében, hogy az egyes projektek számára viszonylag könnyen elérhető legyen. A Dél dunántúli és az Északmagyarországi régiókban, valamint az Alföldön futó programoknak így lehetőségük nyílt egymás megismerésére, információk és tapasztalatok cseréjére is. A három házigazda projektnek köszönjük a helyszín biztosítását és a szervezésben nyújtott segítséget! ( Összefogás a jövőért Berettyóújfalu; Sáfárkodj okosan Farkaslyuk; Felfelé a lejtőn Törökkoppány.) Ebben az összefoglalóban azokat az ötleteket, már működő vagy megvalósításra váró módszereket, eszközöket tesszük közzé, amelyek a három műhely során kerültek szóba. Összegezzük a kiscsoportos munkák kimeneteit és a felmerülő nehézségeket, problémákat. Kész megoldásokat, biztosan működő recepteket ez az összegzés nem tud nyújtani, gondolatébresztőként a további munkához azonban bizonyosan használható. 1 A területi műhely meghívója elérhető itt: http://www.melyszegenyseg.hu/hireink/htmls/hireink 2 Az előadás elérhető itt: www.melyszegenyseg.hu 2
1. Indikátorok és mérhetőség A bevezető előadás tanulsága szerint az indikátorok a mérés fontos eszközei, a tevékenységek, a programok eredményeinek és hatásainak nyomon követésében. Ezek az eszközök azonban nem mindenhatók, így számos korláttal és bizonytalansággal kell számolnunk a beavatkozások mérése során. Példa erre a szegénység és a szegénységben élők arányának mérése, amelyre sokféle módszer és definíció létezik. Nem véletlen, hogy a magyarországi gyerekszegénység egészen máshogy áll például a nemzetközi mezőnyben akkor, ha a jövedelmi szegénységet tekintjük, illetve abban az esetben, ha deprivációt, a különböző javaktól való megfosztottságot nézzük (ábrák). Ábrák: Jövedelmi gyerekszegénység (medián 50% a alatt) és depriváció a gyerekek körében Forrás: Measuring child poverty, UNICEF, 2012. Probléma, hogy a szociális területen dolgozó intézmények, szakemberek csak nagyon ritkán mérik saját tevékenységeiket még azokban az esetekben is, amikor az eredmények mérése nem jelentene különösebb nehézséget (pl. adósságkezelési szolgáltatás, munkaerőpiaci programok). Az indikátorokkal több célja lehet a projekteknek. Azon túl, hogy számszerűsített eredményeket kell felmutatni az ESZA felé, bizonyíthatóan teljesíteni kell a vállalt célok elérését a finanszírozhatóság miatt. További célok lehetnek: az egyszerű, közérthető és jól kommunikálható indikátorokat fel lehet mutatni a döntéshozóknak és a helyi társadalomnak; szakmai visszajelzés, önreflexió lehet a projektben dolgozó szakemberek számára; segítheti a projektelemek, tevékenységek folyamatos alakítását, fejlesztését a jobb eredmények elérése érdekében. 3
2. Projektek és indikátorok Kiindulási pontunk volt a műhelyen, hogy a pályázati útmutató szerint a pályázati dokumentációban előre meg kell határozni, hogy a pályázó mely célcsoport esetében milyen pozitív eredményt és hogyan kíván igazolni, illetve a projekt eredményeinek mérését szolgáló módszertant és eljárásrendet a projektterv részét képező módszertani fejezetben kell bemutatnia a projektgazdának. Ennek alapján a projektek azokat az indikátorokat és eszközöket kell, hogy kövessék, amelyeket meghatároztak a pályázati program megvalósíthatósági tanulmányában. Az útmutató két típusú indikátort határoz meg: a kimeneti indikátorok a tevékenységek eredményeinek mérését, számszerűsíthetőségét szolgálják, az eredmény indikátorok pedig a projekt hatásait, a célcsoportban bekövetkezett változásokat mutatják ki. Ez utóbbi jelent nagyobb fejtörést, minthogy eszerint kell kimutatni azokat a nehezen körülhatárolható és dokumentálható hatásokat, amelyeket a projekt különböző tevékenységei fejtenek ki a célcsoport körében. Ami az indikátorok meghatározásánál fontos: világos és egyszerű mutatószámok; számszerűsíthető, mérhető (de nem minden esetben); adatforrás elérhetősége, megléte. 4
A kiscsoportos munka során a projektek képviselői különböző fejlesztési területek mentén (közösségfejlesztés, szakemberek képzése, ifjúsági programok, adósságkezelés) dolgoztak ki tevékenységelemeket, célokat és indikátorokat. Ezeket foglalja össze a következő táblázat. Célok Tevékenységek Indikátorok/eredmények/adatforrások Ifjúsági programok Közösségfejlesztés Adósságkezelés Adósságok, díjhátralékok csökkentése; Kiadások csökkentése, átütemezése; Megtakarítás, takarékoskodás elérése. Közéleti, közösségi aktivitás fejlesztése; Szakemberek, véleményformálók társadalmi felelősségének erősítése; Lakossági csoportok közötti határvonalak enyhítése; Formális, informális közösségek létrehozása Kommunikáció fejlesztése; Konfliktuskezelés; Érdekérvényesítés erősítése; Hasznos, értelmes szabadidő eltöltése; Szerepvállalás a település életében; Személyiségfejlesztés, önismeret fejlesztése. Háztartásnapló vezetése; Szolgáltatói akciók, kedvezmények elérése; Visszakapcsolások; Tangazdaság, saját felhasználásra termelés (kiadás csökkentése); Közösségi kassza; Önkormányzati együttműködés kialakítása. Nyitott közösségi tér folyamatos működtetése; Helyi szükségletekre épülő közösségi programok; Civil szervezetek létrehozása, bevonása, működése. Közösségi tervezés; Beszélgetések, helyi kommunikációs hálózatok kialakítása. Filmklub; Kompetenciafejlesztés; Állandó ifjúsági klubok; Igényfelmérések; Kulcsszereplők megtalálása; Szubkultúrák feltérképezése; Közösségi terek létrehozása. Kiindulási helyzet rögzítése: státusznapló (kemény mutatók) Bevont családok száma, Bevont személyek száma Foglalkozásokon résztvevők száma, Partnerségek száma, Önsegítő hálózatok száma Egyéni fejlesztési tervek, hatástanulmány; Igazolások (bemenet, kimenet); Háztartásnapló vezetése (képessé vált rá indikátor is lehet); Adósságállomány csökkenése. Közösség képes legyen megfogalmazni igényeit, céljait; Érzékeny, nyitott szakemberek; Együttműködési kialakulása több szinten; Kliensek, családok részvétele a programokon (számszerűsíthető); Kezdeményezések száma (mennyi új kezdeményezés lesz); Létrejött közösségi terek száma; Települési szintű fejlesztési napló (kiindulási pont: közösségi felmérés). Létrehozott civil szervezetek száma. Résztvevők száma; Program rendszeressége; Esetnapló (nem számszerűsítve); Egyéni fejlesztési terv; Tanulmányi eredmény javulása (számszerűsítve); Közösségi aktivitás kialakulása; Jelenléti ívek; Interjús és kérdőíves adatfelvételek. Szakemberek képzése A (szociális) szakemberek fejlesztése, motiválása; Fenntarthatóság biztosítása képzett, naprakész szakemberekkel. Kiscsoportos és egyéni esetmegbeszélések; Szituációs gyakorlatok; Különböző szakmai képzések, tanfolyamok. Megszerzett bizonyítványok száma; Elhelyezés a munkaerőpiacon; Motiváltság és tudatosság szintjének emelkedése (mérhetőség kérdése); Emberi és szakmai tulajdonságok, készségek és képességek fejlődése (mérhetőség problémája). 5
A táblázatban szereplő elemek egy része fiktív abban az értelemben, hogy nem feltétlenül megvalósított, megvalósítandó projekttevékenységekről van szó. A műhely résztvevői egy egy témához kapcsolódó célok és tevékenységek mentén gondolták át, milyen indikátorokkal és adatforrásokkal mérhetők az eredmények. Az összegyűjtött és megvitatott mérési lehetőségek és módszerek kiindulási pontokat, ötleteket adhatnak egy egy tervezett projektelem nyomon követésére, az eredmények alátámasztására és számszerűsíthetőségére. További főbb pontok, kérdések Mi a célja a mérésnek? Kinek szól? Miért és mit mérünk a projektben? Szolgáltatások, programok nyomon követése. A célcsoportban bekövetkezett változások mérése. Hogyan mérhető az életminőség változása? 6
FOTÓK Törökkoppány, 2012.06.20. Berettyóújfalu, 2012.06.25. Farkaslyuk, 2012.06.26. 7