KÖZSZOLGÁLATI SZAKSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE VIII. KONGRESZUSA

KÖZSZOLGÁLATI SZAKSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE VIII. KONGRESZUSA A KSZSZ SZÖVETSÉGI TANÁCSÁNAK BESZÁMOLÓJA A 2009 2013. KÖZÖTT VÉGZETT MUNKÁRÓL BUDAPEST, 2013. MÁJUS 10. 1

TARTALOMJEGYZÉK Oldal BEVEZETŐ 4. I. A TÁRSADALMI-GAZDASÁGI KÖRNYEZET A Bajnai-kormány túlélőprogramja 4. A 2010. évi választások: mindent elsöprő győzelem 5. II. AZ ÉRDEKVÉDELMI ÉS ÉRDEKKÉPVISELETI MUNKA A keresetek alakulása 9. A munkahelyek megőrzése 12. Az érdekegyeztető fórumok munkája 13. Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) 14. Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (KÉT) 18. Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa (KOMT) 18. Összegzés 18. Más fórumok 19. Egy mértékadó vélemény 19. A közszolgáltatások átalakítása 20. Jogalkotás 23. Szociálpolitika 24. Nyugdíjrendszer 24. Önkéntes egészségpénztár, önkéntes- és magán-nyugdíjpénztár 25. Munkavédelem 26. III. SZERVEZETI ÉLET A VI. kongresszus 26. A VII. kongresszus 26. Évfordulós ünnepség 27. Szövetségi tanácsülések 27. Döntések 28. Információadás 29. Tapasztalatcsere, kölcsönös informálódás 30. Feladat meghatározás 31. Alelnöki értekezletek 32. IV. KORMÁNYHIVATALI TAGOZAT 32. V. NYUGDÍJAS ALAPÍTVÁNY 35. VI. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT 35. VII. A KSZSZ A DEMONSTRÁCIÓKON 36. VIII. ÁLLÁSFOGLALÁSOK, KÖZLEMÉNYEK, ÖSSZEFOGLALÓK 36. 2

IX. SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK 36. X. KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLTEK 36. XI. A SZÖVETSÉG GAZDÁLKODÁSA 36. XII. NEMZETKÖZI MUNKA 38. Részvétel az EUROFEDOP tevékenységében 38. Közreműködés az európai szociális párbeszéd fórumainak munkájában 38. CESI Kongresszus 41. Nemzetközi támogatás 41. XIII. TAGLÉTSZÁMOK 2013. 42. 3

KÖZSZOLGÁLATI SZAKSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE VIII. KONGRESSZUSA A KSZSZ SZÖVETSÉGI TANÁCSÁNAK BESZÁMOLÓJA A 2009 2013. KÖZÖTT VÉGZETT MUNKÁRÓL BEVEZETŐ A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) a VI. kongresszusát 2009. május 22- én tartotta. A szövetség alapszabálya szerint az akkor választott tisztségviselők mandátuma négy évig érvényes, így legkésőbb 2013 májusában, a soron következő kongresszuson új tisztségviselőket kell választani. A szövetségi tanács ezért 2013. február 7-én döntött a VIII. kongresszus összehívásáról és időpontjaként május 10-ét határozta meg. (A VII. kongresszus, mint arról a beszámolóban tájékoztatást adunk, más feladattal ülésezett.) Az alapszabály előírásainak megfelelően a munkabizottságok megkezdték a működésüket, a Program Szerkesztő Bizottság összeállította a KSZSZ következő időszakra szóló programjának javaslatát, a Jelölő Bizottság előkészítette a kongresszus elé terjesztendő személyi javaslatokat. A Beszámoló Szerkesztő Bizottság (elnöke dr. Agg Géza, tagjai dr. Soós József, Várnai Ferenc, Pető Andrea) munkája nyomán megtörtént többek között az előző kongresszus dokumentumai, elsősorban a 2009-2013. közötti időszakra elfogadott programja alapján - a szövetség négy éves munkájának jelen összegzése és előzetesen a szövetségi tanács elé terjesztése. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége munkáját nem légüres közegben végezte, hanem a társadalmi-gazdasági folyamatok szerint körülhatároltan, többek között a mindenkori kormányok által kialakított feltételrendszer közepette. Ezért a beszámoló a korábbi gyakorlatnak megfelelően elemzést ad társadalmi-gazdasági környezetről, majd bemutatja a szervezeti életet, az érdekvédelmi- és képviseleti munkát, szól a hazai és külföldi szervezetekkel kialakított kapcsolatokról, és a szövetség gazdálkodásáról. A beszámolót előzetesen jóváhagyta a KSZSZ Szövetségi Tanácsa az április 10-i ülésén és véleményezte a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság. Mindkét testület egyetértett a beszámoló kongresszus elé terjesztésével. I. A TÁRSADALMI-GAZDASÁGI KÖRNYEZET A Bajnai-kormány túlélőprogramja Rendkívül nehéz feladat még csak vázlatosan is az elmúlt négy esztendő társadalmigazdasági folyamatainak felvázolása, árnyaltan, az igazság minden részletének bemutatásával pedig teljességgel lehetetlen. A rendszerváltást követő több mint két évtized talán legnehezebb és leginkább ellentmondásos időszaka volt ez a néhány év, amelyet örökölt elmaradottságunk, a magyar gazdaságpolitika eddigi hibái, a pártok marakodása, a gazdaság gyenge teljesítménye demokráciánk gyengesége mellett egy világgazdasági válság hatása is terhelt. Közvetlenül a KSZSZ kongresszusát megelőzően, 2009. április 14-én ért véget egy súlyos és sokáig elhúzódó kormányválság, amelynek előzményei egészen a 2006 őszi, máig nem teljesen tisztázott hátterű zavargásokig nyúlnak vissza és végig kísérték Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök vezette kormány munkáját. Ennek, valamint a Magyarországot 2009 tavaszára már elérő világválság (és a világsajtót még 2008-ban bejárt, a spekulánsokat és befektetőket megrémítő hír, hogy Magyarország a magánszektor tartozásait is magába 4

foglaló külső bruttó adósságállománya eléri a GDP száz százalékát) eredményeként kialakult hazai gazdasági helyzet hatására a miniszterelnök március 21-én, az MSZP kongresszusán bejelentette, hogy nem kíván a szükséges reformok útjába állni, ezért a továbbiakban nem vállalja a kormányfői tisztséget. A parlament feloszlása és az új választások elkerülése érdekében (amit a Fidesz-KDNP az új erőviszonyok hatására kezdeményezett) vállalt megoldásként szocialista parlamenti képviselők konstruktív bizalmatlansági indítványt nyújtottak be saját kormányfőjük ellen. Ehhez azonban meg kellett nevezni a miniszterelnök-jelöltjüket. Lámpással keresték a megfelelő jelöltet. A közvélemény legalább hét ilyen személyről hallhatott. Közülük voltak, akik nem vállalták, míg mások nem kapták meg az MSZP vagy az SZDSZ támogatását. Kormányválság és zűrzavar jellemezte a következő heteket. Végül Bajnai Gordon, az addigi nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter személyében állapodtak meg. Az új miniszterelnök 2009. április 14-én tette le az esküt. Bemutatkozó beszédében nem sok jót ígért: Fájni fog, minden családtól áldozatot és lemondást kíván a válságkezelés. Minden magyar családot érint majd, de lesz eredménye. (Kísértetiesen hasonlít ez Bokros Lajos 1995-ben, a megszorító csomagja bevezetésekor elmondott szavaira.) Magyarország ekkor tért át, persze, túlzással, a hadigazdálkodásra és ez tényleg fájt. A Bajnai-kormányhoz fűződik többek között a közszférában a 13. havi juttatás végleges megszüntetése, az eredetileg két évre tervezett, de máig tartó bérbefagyasztás. Megszüntették a 13. havi nyugdíjat, megemelték a nyugdíjkorhatárt 65 évre, új nyugdíjindexálási szabályokat alkottak. Szintén ekkor történt a családi pótlék befagyasztása a 2009. évi szintre, két évben maximalizálták a gyes és a gyed időtartamát és a jogosultsághoz szükséges időt fél évről egy évre emelték. Csökkent a táppénz, eltörölték az addigi lakástámogatási rendszert. 20-ról 25 százalékra emelték az áfát. (Igaz, néhány alapvető élelmiszer és a távhő esetében ez 18 százalék lett.) Szigorították a cafetéria szabályokat, cserébe némileg csökkentették a munkát terhelő járulékokat. Módosult a személyi jövedelemadózás szabályait, többek között bevezették a szuperbruttót. Bejelentették, hogy 2010-re megszűntetik a gáz- és távhő kompenzációt. Megpróbálták bevezetni a becsült 50 milliárd forint bevételt hozó ingatlanadót és a vagyonadót, ezek azonban elbuktak az Alkotmánybíróság előtt. Történtek azonban a lakosság számára pozitív változások is. Többek között eltörölték a tételes egészségügyi hozzájárulást, nőtt a minimálbér, csökkentették a miniszterek és az államtitkárok fizetését és az állami vezetők külföldi napidíját. A Bajnai-kormány keserves intézkedéseinek, túlélőprogramjának hatására kiegyensúlyozottá vált a forint árfolyama és a vártnál kevesebb, a GDP 3,6 százaléka lett az államháztartási hiány. 2009-ben a fogyasztói árak 4,2 százalékkal növekedtek. Sajnos, a foglalkoztatottak száma 2,5 százalékkal csökkent és a munkanélküliség 10,1 százalékra nőtt. Összességében azonban a kiigazítások eredményeképpen stabilizálódott a 2006-ban megkezdett költségvetési kiigazítás. A kiigazítás 2009-2010-ben együttesen meghaladta az ezermilliárd forintot. A 2010. évi választások: mindent elsöprő győzelem A baloldali erők nem tudták kihasználni azt az előnyt, amelyet a nyolc éves kormányzás biztosíthatott volna nekik. A 2006. évet követően kialakult belpolitikai helyzet, az MSZP és az SZDSZ belviszályai, az egyre növekvő korrupció, tetézve a Magyarországot is elérő pénzügyi-gazdasági válsággal és a hatására kikényszerített megszorításokkal a 2010. májusi választásokkor földcsuszamlásszerűen elsodorta az MSZP-t, és teljesen megsemmisítette a valamikori egyik nagy rendszerváltó pártot, a Szabad Demokraták Szövetségét. Nyolc ellenzékben töltött év után elsöprő győzelmet aratva újra átvette a kormányzást a Kereszténydemokrata Néppárttal pártszövetséget alkotó Fidesz. A (majdnem) mindenáron 5

változást akaró választópolgárok a fülkeforradalommal kétharmados, pontosabban 67,8 százalékos parlamenti többséghez, és ezzel meghatározó erőfölényhez juttatták őket. Adott volt a lehetőség, hogy az előző kormányzati ciklust nem mindenben megtagadva, hanem a váltást követően az ország - és nem a gazdasági klientúrák - érdekei szerint egyensúlyozva, nem minden fronton egyszerre támadva, egy erős legitimitású kormány higgadtan, okosan korrigálja a hibás döntéseket, helyes irányba fordítsa az ország szekerét, a fenntartható növekedéshez szükséges pályára állítsa a magyar gazdaságot és véghez vigye az ehhez szükséges reformokat. A szakszervezetek várakozással vegyes fenntartásokkal fogadták a győzelmet, mert még emlékeztek a Fidesz 1998-2002 közötti kormányzására és a munkavállalói érdekképviseletek háttérbe szorítására. A szociális partnerség és párbeszéd vonatkozásában nem sok jót ígért Orbán Viktor miniszterelnök azon kijelentése sem, amely szerint a kétharmados győzelem felhatalmazza őket a munkaadók és munkavállalók képviseletére egyaránt. (Ez már előre vetítette egy szakszervezeti hidegháború lehetőségét.) A későbbiek azt igazolták, hogy az érdekvédelmi szervezeteknek is együttműködést ajánló Nemzeti Együttműködés Rendszerébe, mint arról a KSZSZ elnöke nyilatkozott egy alkalommal - valóban nem nagyon fértek bele, pedig a kapcsolódó Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot nem kis megrökönyödésre - kötelezően ki kellett függeszteni minden közhivatalban. Az Orbán-kormány legfőbb gondként a válságot, a magas államadósságot és a túlköltekezést jelölte meg, ebből adódóan sürgős feladatként pedig a válság kezelését és az államadósság, továbbá a költségvetési hiány radikális, 3 százalék alá csökkentését. (Ezért született meg az államháztartást szabályozó plafontörvény és hozták létra a Költségvetési Tanácsot.) A miniszterelnök, mint mások már annyiszor, szintén közös áldozatvállalást kért az ország népétől. (Ennek némileg ellentmond, hogy 16 százalékos szja, tovább növelve az amúgy is igen erős tőkekoncentrációt, jövedelemátcsoportosítást jelentett, a magasan keresőket további százezrekhez juttatta és ezzel számukra már megszűnt a válság -, vagy például szintén a tehetőseknek kedvezve, járulékmentesen foglalkoztathatók a háztartási alkalmazottak.) Bár a kormány arra törekedett, hogy az átalakítások előkészítettek legyenek, a gyors egymásutánban születő tervek és dinamikus végrehajtásuk nem mindig ezt tükrözte (Első volt a Fidesz kormányprogramját jelentő Nemzeti Együttműködés Programja, majd elkészült a Széll Kálmán Terv, illetve ennek 2.0-ás változata, a Konvergencia Program, a Magyarország 2012. évi Nemzeti Reform Programja, az Egyszerű Állam Programja, az Egyszerűsítési Program, a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program, az Államreform Operatív Program, stb.) Vitathatatlan azonban, hogy az Orbán-kormány eddigi közel három éve is már több változást hozott, mint a megelőző kormány nyolc éve. Vitathatók azonban a módszerek és nem egyszer a célszerűség is. Egyre nyilvánvalóbb lett az a törekvés, hogy a kormány a szándékait minél kevesebb ellenállással, lehetőleg valós társadalmi kontroll nélkül valósítsa meg. Egy kivételesnek tekinthető jogtechnikai eszköz alkalmazása lett a főszabály, így az egyéni képviselői indítványok segítségével sorra elmaradt a törvényjavaslatok egyeztetése. Különösen a kormányzás első évében statáriális gyorsasággal folyt a jogalkotás. A későbbiekben már zömében a kormány volt az előterjesztő, de az egyeztetések csak a látszat fenntartását szolgáltak, érdemi beleszólást nem engedtek és a javaslatokat rendszeresen figyelmen kívül hagyták. (Példa erre a Munka törvénykönyvének a munkavállalók számára hátrányos módosítása, vagy az, hogy a közszolgálati szakszervezetek minden tiltakozása ellenére törvénybe iktatták a bizalomvesztést, mint felmondási indokot.) Az államhatalom központosítását szolgálta, hogy személycserékkel is tervszerűen és tudatosan csökkentették a hatalomgyakorlást korlátozó intézményes fékek-ellensúlyok 6

szerepét (Állami Számvevőszék, Költségvetési Tanács, Magyar Nemzeti Bank, Alkotmánybíróság). Több alkalommal (legutóbb a nagy hazai és nemzetközi tiltakozás hullámot elindító negyedik alkotmánymódosításnál) módosították az Alkotmánybíróság hatáskörét, korábban pedig az állami pénzügyeket érintően született korlátozás. (Egyébként egy szoros szavazati arányú, nemrégiben hozott elvi jelentőségű határozatával az Ab kimondta: a mindenkori parlamenti többség konkrét törvényi rendelkezésbe foglalt egyedi döntést hozhat arról, hogy ki töltsön be vezető posztot a mindenkori hatalomtól független intézményekben.) Gyakorlattá vált, hogy az alkotmányellenesnek bizonyult törvényi rendelkezéseket a parlamenti többség beírta az alaptörvénybe. Ezeket a kiegészítéseket sem vizsgálhatja a továbbiakban az Alkotmánybíróság, még ha ellentétesek is az alaptörvény korábbi rendelkezéseivel. Centralizálás és irányváltás egyre inkább ez jellemzi az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját és erős pragmatizmus a gazdaságfilozófiáját. A Pénzügyminisztérium megszüntetésével (beolvasztásával) ugyanis lényegében egyetlen gazdaságpolitikai centrum maradt, a Nemzetgazdasági Minisztérium. (Napirenden lévő kérdés, hogy a Magyar Nemzeti Bank a továbbiakban mennyire kíván a kormánytól független pénzügypolitikát folytatni.) Több, lényegében az államosítás irányába mutató döntés született. Ilyen az önkormányzatok által működtetett iskolák, kórházak, majd rendelők átvétele. Ide sorolhatjuk azonban egyes, korábban privatizált cégek részbeni vagy teljes visszavásárlását (MOL-részvények, E.ON gáz üzletág és gáztározók. Az előbbi 500 milliárd magánnyugdíj-pénztári vagyonból fedezett kiadást jelentett, az utóbbira 256 milliárd forintot különített el a kormány). Több, a lakosság számára kedvező, ugyanakkor a piacgazdasági logikának mintha ellentmondó kormányzati erős piacszabályozói szándék is realizálódott jogszabályi szinten. Ilyen az (elsősorban tehetős) devizahiteleseket segítő végtörlesztés, illetve a legalább lélegzetvételnyi szünetet jelentő árfolyamgát. (A problémát jól érzékelteti, hogy több mint 4000 milliárd forint a lakossági devizahitel, 440 000 ezer az adósok száma és közülük 110 000-en nem képesek fizetni.) Idesorolhatjuk a különféle közüzemi szolgáltatásokra kötelező tíz százalékos (aláírásgyűjtéssel is megtámogatott) árcsökkentést. (Ami egyébként indokolt is lehet, hiszen az egy főre jutó lakásfenntartási és háztartásienergia-költség 2000- ben 70 836 forint volt, ez 2011-ben 198 110 forintra emelkedett. Ugyanakkor az áram- és gázszolgáltatók az elmúlt 16 évben ezermilliárd forintot meghaladó profitot vittek ki az országból. Egyébként a Fidesz a csökkentésre már 2006-ban ígéretet tett.) Idetartozó bizonyos szolgáltatások monopolizálási szándéka (pl.: dohánykereskedelem). Mint említettük, a válságkezelésnek és az adósságcsökkentésnek és az éves költségvetési hiány három százalék alá csökkentésének adott prioritást a kormány. (Az utóbbit sikerült is 2012-ben 2,1 százalékra leszorítani.) Ez ösztönözte arra, hogy szinte az első intézkedései között bevezesse a bankadót, a távközlési és telekommunikációs adót, az energetikai szektort és a kereskedelmi áruházláncokat sújtó különadókat. (A telekommunikációs adót az Európai Bizottság megkifogásolta, de a magyar kormány nem enged, az ügy nemzetközi bíróság elé kerül. Nem ez azonban az első, hogy a kormány és személyesen a miniszterelnök a gazdasági szabadságharc jegyében feszültséget okozva összekülönbözött - hazánk ellen már több kötelezettségszegési eljárást indító - Brüsszellel és a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel.) Ez volt az elsődleges indítéka a magán-nyugdíjpénztárak 3000 milliárdos vagyona államosításának is. Egy részéből államadósságot törlesztettek, és mintegy 500 milliárd forintot fordítottak arra, hogy a 16 százalékos személyi jövedelemadó bevezetése miatt keletkezett költségvetési hiányt pótolják. A KSZSZ azonban nemcsak ezért nem értett egyet az egykulcsos jövedelemadóval, és Nyugaton ez okkal nem létezik. A programban megfogalmazott igazságos közteherviselést a szövetség szerint a progresszív adózás sokkal jobban szolgálja. 7

Elsődlegesen megtakarítási célzat, forrásteremtés motiválhatta a korábban nem egyszer a tartós munkanélküliség elől való menekvést jelentő rokkantnyugdíj jogosultságok nem teljesen indokolatlan felülvizsgálatát, a rendvédelmi szervek dolgozói esetében a korkedvezményes nyugdíjak megszüntetését, a fizetés és nyugdíj együttfolyósítása szabályainak megváltoztatását a közszférában. (A korhatárt betöltött rokkantnyugdíjasok száma 384 ezer, a korhatár alattiaké 337 ezer. Az előbbiekre 2013-ban a Nyugdíjbiztosítási Alap 380 milliárd forintot, az utóbbiakra 280 milliárd forint járandóságot fizet ki. A kormány korábban a konvergencia-programban 2012-ben 88 milliárd, 2013-ban pedig 113 milliárd forint megtakarítását vállalta.) Vélhetően a gazdasági-társadalmi élet rosszul szervezett és ezért az államadósság újratermelődését okozó területek közé sorolta a kormány az egészségügyet, a gyógyszerár támogatást és az oktatást is, ezért történik e területeken radikális átszervezés és forráskivonás. (Az államilag finanszírozott felsőoktatási létszámkeret 2011-ben még 53 540 volt, ez 2012-re mintegy 30 ezerre csökkent. Az egyetemisták, főiskolások növekvő tiltakozáshullámának hatására a további drasztikus csökkentés tervétől a kormány, legalábbis egyelőre elállt.) Megjegyzendő, hogy mindezekért részben vagy egészben ellentmondásba került a Fidesz korábbi ellenzéki önmagával (nyugdíjakra vonatkozó ígérete, tandíjmentesség, ingyenes egészségügyi ellátás). Inkább népszerűséget, mint megtakarítást növelő lépés volt a kétmillió forintot meghaladó juttatásokat sújtó 98 százalékos különadó bevezetése. A szabályok enyhítése érdekében a szakszervezetek némi sikerrel lobbiztak Lázár János akkori Fidesz-frakcióvezetőnél, eredményeképpen a parlament elé kerülő változat valamivel kedvezőbb lett. Orbán Viktor kormányfő legutóbbi évértékelő beszéde szerint a kormány visszanyerte pénzügyi mozgásterét, azzal is, hogy levált a Nemzetközi Valutaalapról. (Talán ezért sem kellett az IMF elővigyázatossági hitelkerete, amelyről 2011. novemberétől oly hosszan, fél évig tárgyalt a kormány, majd sikertelenségekor 2012 októberében napilaphirdetésekben támadta az IMF-et. Vagy csak a befektetői bizalmatlanság csökkentése miatt volt a tárgyalásokra volt szükség?) Úgy tűnik azonban, hogy az államadósság csökkentésében nem született átütő siker. Igaz, hogy ez a történet hosszú évekre nyúlik vissza. 2001-től kezdődően jelentősen növekedtek a költségvetési kiadások, ugyanakkor a magyar gazdaság következetesen gyengén teljesített. Így a világgazdasági válság megérkezésekor Magyarországnak a GDP 70 százalékát meghaladó államadóssága volt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól kért és kapott 20 milliárd eurós, 2014-ben lejáró kölcsönt. (Amit aztán egészében sem a Gyurcsány-, sem a Bajnai-kormány nem használt fel. (8 milliárd euró adósságtörlesztésre lett felhasználva, a hitel tekintélyes része, mintegy 5,2 milliárd euró pedig a Magyar Nemzeti Bank valutatartalékait gyarapítja). Az államadósság viszont az újabb hitellel 2010 elejére a bruttó hazai össztermék (GDP) 80 százalékára növekedett. Ezt sikerült néhány százalékponttal az Orbán-kormánynak csökkenteni részben a magán-nyugdíjpénztári vagyonból erre fordított 1300 milliárd forintból (mintegy 1200 milliárd forint gazdaságélénkítésre ment el), illetve a forint erősödéséből adódóan. Az államadósság csaknem fele devizában van, így például a forint tíz százalékos erősödése az államadósság öt százalékos csökkenését jelenti és fordítva. (A GDP visszaesése és a forint gyengülése miatt 2009-ben, a válság mélypontján 315 forint volt az euró árfolyama, azt követően 270 forint körül ingadozott, csaknem ezer milliárddal csökkentve ezzel a háztartások akkor 7460 milliárdos adósságát. 2008 nyara és 2009 márciusa között a forint az euróval szemben 30 százalékkal, a yennel szemben februárig 80 százalékkal, a svájci frankkal szemben 40 százalékkal gyengült!) A GDP-arányos államadósság azonban 2013. márciusában, elsősorban a forint gyengülésének következtében már 80,5 százalékra kúszott (akkora, mint 2009-ben volt), pedig Matolcsy György volt nemzetgazdasági miniszter szerint 8

2011 és 2014 között a magyar államadósság csökken a legjobban. Csak remélni lehet, hogy ezek után nem volt hiábavaló a nagy államháztartási alrendszerek brutális megszorítása. Itt említjük meg, hogy 2009-ben a 20 421 milliárd forintos államadósság mellett a GDP 26 094 milliárd forintot tett ki (az előző évben a GDP 26 543 millió forint). 2010-ben a bruttó nemzeti össztermék 26 607 milliárd volt, az államadósság pedig 21 750 milliárd forint. 2011- ben a GDP összege 27 886 milliárd forint, az államadósság pedig 22 650 milliárd forint. Orbán Viktor az említett, sorrendben a 15. évértékelő beszédében, elődeihez hasonlóan, a jövőbe helyezte az életszínvonal növekedését. ( néhány év múlva meghaladja majd az európai átlagot. Távolra tekintő, húsz éves mestertervet és grandiózus célkitűzéseket vázolt fel. ( A következő húsz év az eredményekről szól majd Megszüntetjük a külső pénzügyi függést, az energiafüggést... A nemzeti össztermék 50 százaléka alá csökkentjük az államadósságot A versenyképességi rangsorban hazánk az első harmincban lesz Megáll a népességfogyás Ismét kultúrnemzet leszünk, világnemzetet építünk ) Mindaddig azonban a hazai munkavállalóknak, szakszervezeteiknek, köztük a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének napjaink gondjaival kell szembenézniük. Szóval, Magyarország (a valamikori pannon puma ) legország lesz. II. AZ ÉRDEKVÉDELMI ÉS ÉRDEKKÉPVISELET MUNKA A keresetek alakulása Mint utaltunk rá, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége a munkáját nem légüres térben végezte, hanem meghatározott társadalmi-gazdasági közegben. Mint a fentiekből kiolvasható, ez a közeg az elmúlt négy évben sem igazán kedvezett a munkavállalók érdekeinek, beleértve nemcsak a közszférát, hanem a versenyszférát is. Az érdekvédelmi munkát a KSZSZ VI. kongresszusának programja a szövetség legfontosabb feladatának határozta meg. Középpontjában értelemszerűen a megélhetést biztosító bérek, illetmények állnak. Bár egyik kormányzat sem vonta kétségbe a közszolgálat jelentőségét az állam hatékony működtetése szempontjából, mégis az elmúlt négy évet a finanszírozási gondok, az elvonások jellemezték. A közszolgálat személyi állománya juttatásainak reálértéke az elmúlt években mintegy 45 százalékkal csökkent. (Egy másik, nem túl örvendetes adat: 2011-ben összességében a keresetek vásárlóereje mindössze 16,5 százalékkal haladta meg a 2002. évi szintet!) A jellemzően a középosztály alsó és esetleg középső hányadába tartozó közszolgáknak így a deklasszálódás valós veszélyével kell szembenézniük. (Bár a miniszterelnök állítja, hogy az elmúlt két év gazdaságpolitikájával ezt sikerült megakadályozni a szerinte bruttó havi 220 ezer forint felett már a középső hányadba tartozó munkavállalók esetében.) A következőkben számokkal jellemezzük a négy éves beszámolási időszakban a keresetek alakulását. Megbízható adataink a 2009-2012. évekre vannak. (2013 vonatkozóan a beszámoló készítésének időszakában még az első negyedévre vonatkozóan annyit ismerünk, hogy januárban a rendszeres kereset átlaga a nemzetgazdaságban 3 százalékkal haladta meg az előző évit, ezen belül a közszféra 2,8 százalékkal. Szintén e hónapban a költségvetésben dolgozók egy része a keresetbe nem tartozó átlag 10 000 forint kompenzációban részesült.) Az adatokat az évek sorrendjében (2009-2012) közöljük. A nemzetgazdasági bruttó átlagkereset: 183 804 Ft (versenyszféra 184 774 Ft, közszféra 183 904); 188 048 Ft (versenyszféra 191 652, közszféra 182 631 Ft); 197 911 Ft (versenyszféra 200 196 Ft, közszféra 194 193 Ft); 208 631 Ft (versenyszféra 216 167 Ft, közszféra 192 488 Ft). A nemzetgazdasági nettó átlagkereset szintén 2009-től 2012-ig bezárólag: 124 116 Ft (versenyszféra 124 308 Ft, közszféra 124 998 Ft); 132 604 Ft (versenyszféra 133 764 Ft, 9

közszféra 131 627 Ft); 141 151 Ft (versenyszféra 144 480 Ft, közszféra 134 323 Ft); 144 040 Ft (versenyszféra 150 741 Ft, közszféra 129 705 Ft). A bruttó keresetnövekedés nemzetgazdasági átlaga: 3,4%; 2,3%; 5,2%; 5,4%. (A versenyszférában 5%; 3,7%; 4,5%; 8%, a közszférában pedig -0,3%; -0,7%; 6,3%; -0,9%.) Ugyanakkor az infláció 4,2%; 4,9%; 3,9%; 5,7% volt. (Ez utóbbi adat alapján a reálkereset csökkenése 2012-ben, ha nem vesszük figyelembe a családi kedvezményeket, 3,5 százalék volt.) A KSH elsősorban a közszolgálati szakszervezetek korábban megfogalmazott határozott igényére rendszeresen összeállítja a kereseti statisztikát csak a köztisztviselőkre, kormánytisztviselőkre és közalkalmazottakra vonatkozóan is. Eszerint az összesített havi bruttó átlagkereset náluk 2009-ben 201 632 forint volt (köztisztviselőknél 281 845 Ft, közalkalmazottaknál 180 760 Ft), 2010-ben 195 980 Ft (köztisztviselők 271 412 Ft, közalkalmazottak 182 172 Ft), 2011-ben 203 516 Ft (kormánytisztviselők 294 110 Ft, köztisztviselő 256 430 Ft, közalkalmazott 177 764 Ft), 2012-ben 200 024 Ft (kormánytisztviselők 299 242 Ft, köztisztviselők 260 124 Ft, közalkalmazottak 185 122 Ft) A számokból megállapítható, hogy az egyes kategóriák közötti kis eltéréssel a havi bruttó átlagkereset (az előző évhez, mint bázishoz viszonyítva) 2009-ben csökkent 7,9 százalékkal, 2010-ben újabb 2,8 százalékkal. 2011-ben már növekedett 3,8 százalékkal, de 2012-ben ismét csökkent 1,7 százalékkal. Néhány megjegyzést kell fűznünk a fenti adatokhoz. Az egyik az, hogy a közszféra keresetének átlagát és növekedési ütemét ha ettől nem tisztítják meg -, jelentősen befolyásolja (torzítja) a statisztikákban 2010-től kezdődően a közfoglalkoztatásban részt vevők létszámának alakulása. A másik, hogy a versenyszféra és a közszféra bruttó keresetének átlaga között jelentős különbség mutatkozik a versenyszféra javára. Ez döntően a költségvetési intézményekben dolgozók bér- és juttatási rendszere befagyasztásának következtében éppen a beszámolási időszakban alakult ki. Különösen két nagy területre jellemző eltérő munkaerő-struktúra miatt jelentős. Amíg ugyanis a költségvetési szférában egy szellemi dolgozóra közelítően két fizikai foglalkozású jut, addig a közszférában fordított az arány. Mivel a szellemi állománycsoportba tartozók kereseti átlaga jelentősen magasabb a fizikai munkakörben dolgozókénál, azonos összetétellel számolva az említett kereseti különbség jóval nagyobb volna. (Ha a versenyszférában is a közszférához hasonló lenne a szellemi foglalkozásúak aránya, illetve ha a költségvetési intézményeknél a szellemi-fizikai foglalkozásúak aránya megegyezne a versenyszféráéval.) A illetményekről-keresetekről szólva külön ki kell emelni, hogy súlyos veszteséget jelentett a közszféra munkavállalóinak, hogy megszűnt a családi költségvetésekbe a korábbi évek alapján már beépített 13. havi juttatás. 2009-ben ezt a veszteséget még részben kompenzálták, majd a Bajnai-kormány ezt is elvonta, az Orbán-kormány pedig nem állította vissza. (Részletesebben az OKÉT-üléseknél foglalkozunk ezzel.) Mi sem jellemzi jobban a helyzetet, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum lefedi a bértábla 30 százalékát. Évek óta sikertelen a közszolgálati szakszervezetek azon törekvése, hogy a közalkalmazottaknál korrigálják a bértáblát (utoljára 2002-ben volt nagyobb lélegzetű, 50 százalékos emelés), illetve a köztisztviselői illetményalapot utolsó emelése 2007-ben volt), így az említett minimumok beérték a közszféra kereseteinek egy jelentős részét. (2009-ben a minimálbér 71 500 forint, a garantált bérminimum pedig 87 000 forint volt az első félévben, a másodikban pedig 87 500. 2010-ben a minimálbér 73 500 forintra, a garantált bérminimum pedig 89 500 forintra emelkedett. 2011-ben 78 000, illetve 94 000 forint volt, 2012-ben a minimálbér 93 000-re, a garantált bérminimum pedig 108 000 forintra emelkedett. 2013-ban a bérminimum már 98 000 forint, a garantált bérminimum pedig 114 000 forint.) 10

2011-től az adó- és járulékrendszer változásából adódó keresetcsökkenést a közszférában dolgozóknál - differenciáltan 300 ezer forint kereseti határig - ellentételezte a kormány. Ilyen címen a közszférában dolgozók 45 százaléka részesült, átlagosan évi 60 ezer forintban. Ez a kompenzáció azonban nem épült be a keresetbe és megállapítása a módosított szjarendszer biztosította egyéb kedvezmények (pl.: eltartottak után járó adókedvezmény) figyelembevételével történt. 2011-ben a személyi jövedelemadó nemcsak egykulcsossá vált, hanem a filozófiájában is megváltozott. A gyermekeket nevelő és munkaviszonyban álló, tehát csak a rendszeres keresettel rendelkező családokat az új adórendszer kiemelten támogatja. (Igaz, hogy ezt az alacsonyabb, havi 260 ezer forint alatt keresők nem tudják igénybe venni.) A havi adóalap egy, illetve két eltartott gyermek esetén 62 500 forinttal, három vagy több gyermeknél 206 500 forinttal csökkenthető. (A 2011. évi adatok szerint gyermektelen a családok 49,9 százaléka, egy gyermekes 24,6 százalék, két gyermekes 19,2 százalék, három vagy több gyermeke pedig csak a családok 6,9 százalékának van.) A fentieket kiegészítendő, az egy felnőttre számított létminimum 2009-ben 75 024 forint volt, két felnőtt esetében 131 292 forint, két felnőtt és két gyermek abban az évben 180 058 forintból tudott a létminimumon megélni. Két gyermekkel ez az összeg 217 500 forintra emelkedett. A 2011-re vonatkozó adatok szerint ezek az összegek így változtak: 83 941 Ft; 146 897 Ft; 201 458 Ft; és 243 429 Ft. A KSH adatai szerint 2012 első negyedévében, amikor az adójóváírás kivezetése megtörtént, az előző évinél többen, a közszférában dolgozók 56 százaléka részesült havi 10 600 forint kompenzációban. (Ez némileg eltér a SZEF beszámolójában közölt 61,9 százalékos, 10 100 forintos adatától.) Ez az átlagot tekintve mintegy 1,6 százalékos bruttó jövedelemnövekedést jelentett. Részben a nyugdíjkorhatár 65 évre emeléséből adódik az a gond, hogy a bértáblában megadott fizetési fokozatok száma miatt nincsen már előmeneteli lehetőség a nyugdíjat megelőző években. Akkor, amikor a nyugdíjszámításnál alapvetően fontosak az utolsó évek, kényszerű a helyben járás, mert nem sikerült elérni a fizetési fokozatok számának legalább kettővel történő növelését. Eredetileg a javaslat többek között azzal az indokolással szerepelt a KSZSZ programjában, hogy ez egyúttal ösztönözne a későbbi nyugdíjba vonulásra. A jelenlegi helyzetben, a nyugdíjkorhatár elérésekor kötelező nyugdíjba vonulással ez a kiegészítés az ösztönző szerepét elveszíti. A számok kérlelhetetlenek, hűen tükrözik azt, hogy a közszolgálati szakszervezetek nemhogy átütő sikert, de még számottevő eredményt sem tudtak elérni a keresetek emelkedését illetően. A KSZSZ már a 2009-ben elfogadott programjában elutasította azt, hogy a közszolgálati béreket két évre befagyasszák. Mára szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy ez a befagyasztás még mindig tart. (Ezzel és a közszféra dologi kiadásainak csökkentésével a kormány 2012-ben mintegy 270 milliárd forintot kívánt megspórolni.) Így szó sem lehetett arról, hogy a kormányzat olyan több éves bérfelzárkóztatási programot készít, amelynek kidolgozásában a KSZSZ is részt vesz. Álom maradt az is, hogy az érintett szakszervezeteknek sikerül megállapodást kötniük a kormánnyal a közszolgálati béreknek az uniós átlaghoz való felzárkóztatásról, illetve annak kritériumairól. Sovány eredmény, de meg kell említeni, hogy 2012-ben kormányrendelettel újra szabályozták a kormánytisztviselőknek (köztisztviselőknek) adható juttatásokat, a cafeteriát (ennek a közszférában történő egységesítését a KSZSZ is megfogalmazta a programjában), a lakásvásárlásnál a készfizetői kezességvállalást. A rendelet a minisztériumokban, a kormányés központi hivatalokban és mindezek területi és helyi szerveinél foglalkoztatottaknak adható képzettségi-, illetve, munkahelyi pótlék megállapításainak szabályait tartalmazza. Lehetővé teszi továbbá, hogy a rászoruló nyugállományú tisztviselők pénzbeli vagy természetbeni juttatásban részesüljenek, illetve, hogy a közszolgálat halottjának nyilvánított elhunytaknál a 11

hivatal állja részben vagy egészben a temetési költségeket. Ezek beleillenek a KSZSZ programjába, amely fontosnak tartja a törődést a közszolgálati nyugdíjasokkal. A munkahelyek megőrzése Meghatározó, szinte a keresetemelkedéseket meghaladó jelentőségű lett napjainkban a több-kevesebb egzisztenciális biztonságot adó munkahelyek megőrzése. A munkahely elvesztésétől való félelem ma már szinte mindenütt jelen van, a versenyszférában és a közszférában egyaránt. A Bajnai-kormány regnálásának egy éve alatt nem tudott-akart sokat tenni a munkanélküliség csökkentése érdekében. A 2010. évi választások után a miniszterelnök egy óhajt ugyan megfogalmazott ( tíz év alatt egymillió munkahely kellene ), de a munkahelyek teremtését támogató programok ellenére sem sikerült számottevő eredményt idáig elérni. (Az óhaj valóra válásánál 2020. májusában az álláshelyek száma 4 756 000 lenne. Időarányos teljesülésnél 2013. március végéig 289 624 új munkahely kellene, de csak 153 000 létesült, így a hiány 136 624.) A Fidesz finomított, hiszen időarányos teljesítésről szó sem lehet. Nem ígérték, hanem ennyire lenne szükség a gazdasági növekedés, illetve a költségvetési egyensúly hosszú távú fenntarthatósága érdekében így hangzik az új magyarázat. A munkanélküliség 2008-ban még 7,9 százalék volt, majd a következő évben már 10,1 százalékra emelkedett. 2010-ben valamivel meghaladta a 11 százalékot és azóta is nagyjából e körül van (2012-ben 11 százalék körül volt.) A legfrissebb, 2013. februári adatok szerint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szerint 676 500-an kerestek állást. Ez 4,6 százalékos növekedést jelent a megelőző év azonos időszakához képest. 2013. első negyedévében a foglalkoztatottak száma 3 817 000 fő volt. (Sajnos, az elmúlt évek adatainak elemzése és a gazdasági helyzet alakulása azt látszik igazolni, hogy bizonytalan még ennek a foglalkoztatottsági szintnek a megőrzése is.) Nem lehet azonban elhallgatni azt sem, hogy az Orbán-kormány erőfeszítéseket tett a foglakoztatás növelése érdekében. (Így például megvalósult a Startmunka Program, 2012-2013-ban a pályakezdők bérköltség támogatására 3 milliárd forintos munkaerő-piaci program készült, a másutt munkát vállalók meghatározott feltételekkel lakhatási támogatásban részesülhetnek, munkahelyvédelmi akció program indult, 2013-ban a megváltozott munkaképességüek munkába állásának segítésére 12 milliárd forintot különített el a kormány.) Mindezek ellenére napjaink egyik legnagyobb társadalmi problémája Magyarországon (is), hogy százezrek nem dolgozhatnak, akik dolgozni akarnak. Segélyezésüket a minimálisra szorította le az állam, veszélyeztetve a létfenntartásukat. (Megjegyzendő, hogy a kormány a konvergencia-programban vállalta, hogy a foglalkoztatási célú költségvetési kereteket 200 milliárd forinttal csökkenti.) Ezért is becsülendő, hogy a közszféra munkavállalói, igaz, hogy csak viszonylag, de mégis védettek voltak A fentiekben már elemeztük az elmúlt négy évre vonatkozóan a magyarországi kereseti viszonyokat. Ha mindezeket összefüggésben vizsgáljuk, különösen a fiatalokat is jelentősen érintő magas munkanélküliséggel, érthető lesz, hogy miért olyan nagy, különösen 2010 óta a külföldön munkát vállaló magyarok száma. (Egy TÁRKI-felmérés szerint a felnőtt magyarok 19 százaléka tervezett valamilyen típusú kivándorlást. Matolcsy György korábbi nemzetgazdasági miniszter ez év februárjában félmilliós számról beszélt. Ezek szerint ennyien nem Magyarországon fizetnek adókat, járulékokat, ennyien vélekedtek úgy, hogy számukra hazánk élhetetlen ország.) A foglalkoztatásban és a bérezésben kialakult veszélyhelyzet magyarázza azt is, hogy a kormány miért próbálja, egyébként bizonyos szempontból akceptálható okok miatt, röghöz kötni a friss diplomásokat. A közszolgálati szakszervezetek számára megnyugtató volt, és a statisztikák globálisan azt igazolják, hogy a közszférát a beszámolási időszakban nem érte drasztikus 12

létszámcsökkentés. (Annak ellenére, hogy egy 2011-ben megjelent, a központi közigazgatás létszámaira vonatkozó kormányhatározatból létszámcsökkentésre lehetett következtetni és ez részben meg is valósult.) 2009-ben 747 900-an dolgoztak a közszférában. Ez 2010-ben elenyésző mértékben, 772 600 főre nőtt. Jelentősebb volt viszont a változás a következő évben, 734 600-ra esett vissza a létszám, de csak ideiglenesen. 2012 ugyanis már 751 300-ra emelkedett az alkalmazásban állók száma. Szólni kell azonban arról, hogy létszámelbocsátások a négy év alatt többször voltak napirenden a közszolgálat érdekegyeztető fórumain. Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) már 2009 januárjában foglalkozott ezzel. 2011. november elején a közigazgatási létszámcsökkentési intézkedésekről kértek tájékoztatást. 2012. január 11-ével a kormány a költségvetési hiánycél teljesítése és a hatékonyan működő állam kialakítására hivatkozva kormányhatározatban minden előzetes egyeztetés nélkül, megsértve ezzel a Köztisztviselők Érdekegyeztető Tanácsának (KÉT) alapszabályát hatezer fős létszámcsökkentést rendelt el a központi közigazgatásban. A KSZSZ elnöke már másnap a KÉT összehívását kezdeményezte, majd a szövetség a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetével és a Belügyi Dolgozók Szakszervezetével közösen a kormányt rendkívül erőteljesen bíráló kommünikét adott ki, együtt követelve a tanács összehívását. Január 17-én végül összeült a fórum, a már későn. A felmentések kezdő napja ugyanis január 18-a volt. A szakszervezetek próbálták menteni a menthetőt. Együttműködést kértek központi és helyi szinten egyaránt, egyedi ügyekben felajánlották a jogsegélyszolgálat segítségét. Az elbocsátások menetét figyelemmel kísérő ad hoc bizottságba (Monitoring Bizottság) szakszervezeti képviselőket delegáltak. Felhívták a figyelmet az elbocsátottakat támogatni hívatott Karrier Híd Programra. Még megválaszolandó kérdés, hogy a közszférában mekkora létszámcsökkenést okoz a nyugdíjkorhatárt elértek kötelező elbocsátása, illetve a szintén kötelező választás munkabér (munkaviszony) és a nyugdíj között. Hasonlóképpen még nem ismert, hogy az iskolák, illetve a kórházak átvétele az állam részéről jár-e majd elbocsátásokkal? A közszolgálati foglalkoztatás biztonságának megteremtése amit programunkban igényeltünk tehát még korántsem teljes. Az érdekegyeztető fórumok munkája A szövetség VI. kongresszusán elfogadott programja tartalmazta azt, hogy a munkavállalók érdekeiért folyamatosan meg kell küzdeni a munkáltatói szerepet betöltő kormányokkal, a munkáltatókkal. Ezt vissza is igazolta az elmúlt négy év. A küzdelem intézményes keretek között, a közszférát illetően elsősorban a közszolgálat érdekegyeztető fórumain zajlott. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége közvetlenül érintett az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT), a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács, illetve utódja, a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum, valamint a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa (KOMT) munkájában. Az érdekegyeztetés ezen fórumainak munkavállalói oldalát a szakszervezetek külön is működtetik. Ezek ülésein előzetesen egyeztetik álláspontjaikat, kialakítják kezdeményezéseiket, amelyeket a fórumokon a soros ügyvivő képvisel. Általános érvénnyel megállapítható, hogy ezeken a fórumokon csak látszólag működik az érdekegyeztetés. A fórumokat ugyan a kormányzat működteti, az üléseiket összehívják, de lényegi párbeszéd nincsen, rendszerint csak tájékoztatók hangzanak el. A munkavállalói oldal javaslatait a kormányzati oldal általában nem fogadja be. Így valóságos beleszólási lehetősége nincsen a szakszervezeteknek a kormány közszféra munkavállalóit érintő döntéseibe. Az OKÉT ülésein a költségvetésről és a keresetekről folytatott tárgyalásokon lényegében nem lehetett eredményt elérni. 13

Most kronológiai sorrendben a rendelkezésre álló emlékeztetők alapján rövid áttekintést adunk a fórumok munkájáról. Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács 2009-ben hatszor ülésezett. Első ülésén, januárban a költségvetési szerveknél elrendelt létszámelbocsátások felfüggesztésének elrendelését követelte a szakszervezeti oldal. Egyeztettek a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2009. évi havi kereset-kiegészítéséről szóló kormányrendeletről. (A kormányzati oldal ekkor még a 13. havi illetmény 2009. évi átmeneti felfüggesztéséről beszélt.) A szakszervezetek a havi kereset-kiegészítés szabályozását kérték, azzal, hogy az 2010. december 31-ig ne maradjon hatályban. ( Ez olyan félreértéshez vezet, mintha 2010-re is fel lenne függesztve a 13. havi illetmény érveltek.) A szakszervezeti oldal ki akarta terjeszteni a kereset-kiegészítést a közalkalmazottakkal azonos feladatokat ellátó egyes intézményekre is, de a kormányzati oldal ezt elutasította. A fórum áprilisi ülésén a Bajnai-kormány egyéves cselekvési tervének a közszférát érintő kérdéseivel foglalkoztak. A kormányzati oldal ismertette, hogy a 2009. évi költségvetés első tervezete még 3 százalékos GDP-növekedéssel számolt, helyette hat százalékos csökkenés történt. Az összesen kilenc százalékos változás 1000 milliárd forint bevételkiesést jelent. Többek között ezért kell a közszféra béreit két évre befagyasztani. (Ugyanakkor 2009-től számítva a bérek hibernációja már az ötödik éve tart!) A munkavállalói oldal hangsúlyozta, hogy a válságkezelő terv aránytalan a munkavállalók és kiemelten aránytalan a közszféra dolgozói számára. Az OKÉT májusi ülésén a szakszervezeti oldalt tájékoztatták a 2009. évi keresetnövelő intézkedésekről. Ezen az ülésen már a 13. havi illetmény teljes megszüntetése szerepelt, azzal a kormányzati javaslattal, hogy a közszférában dolgozók külön juttatást a GDP növekedéséhez kötötten kaphatnak. A kormányzati oldal indokként a költségvetés finanszírozhatatlanságának elkerülésére hivatkozott. A szakszervezeti oldal a megszüntetést elfogadhatatlannak tartotta. (Mint tudjuk, ettől függetlenül megvalósult.) A szakszervezeti oldalt tájékoztatták a 2009. évi keresetnövelő intézkedésekről. Júliusban az egyes munkajogi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztésekről egyeztettek (Ezeket már a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa májusban megtárgyalta és az ott megfogalmazott szakszervezeti igények jórészt bekerültek a tervezetbe.) A szakszervezeti oldal több részletkérdésre vonatkozóan módosítási javaslatot tett, a kormányzati oldal vállalta, hogy ezek egy részét közigazgatási egyeztetésre viszi. Az augusztusi ülésen a szakszervezeti oldal kifogásolta, hogy nem volt előzetes egyeztetés a július elején bevezetett közigazgatási létszámstopról, a különböző minisztériumoknál bizonyos összegek zárolásáról. A továbbiakban a közszféra 2010. évi bérpolitikájáról tárgyaltak. A kormányzati oldal ismertette, hogy mivel a kiadási oldalt 1000 milliárd forinttal csökkenteni kell, ezért nem lehet szó a 180 milliárd forintba kerülő 13. havi illetményről. A munkavállalói oldal kifejtette, hogy az elmúlt három évben mintegy 15 százalék volt a közszféra munkavállalóinak reákereset vesztesége. (Ezt a kormányzati oldal is elismerte.) A reálkereset veszteség és más megszorítások miatt több, mint 2000 milliárd forint forráskivonással volt egyenértékű a munkavállalók személyi juttatásaira eső veszteség. Ezért ragaszkodnak az érzékelhető, általános körű, az illetményrendszerekben jelentkező reálkereset növekedéshez hangsúlyozták a szakszervezeti tisztségviselők. Szeptemberben a 2010. évi állami költségvetési törvény elfogadásának menetét és fő céljait ismertette a kormányzati oldal. (Ebben az is szerepelt, hogy 120 milliárd forintot vonnak el az önkormányzatoktól. Ez az Orbán-kormány önkormányzati adósságátvállalásának fényében érdekes adat.) A szakszervezeti oldal közölte, hogy tájékoztatásról 14

nem lehet érdekegyeztetést folytatni. Az oldal kezdeményezte, hogy a kereset-kiegészítést építsék be a garantált illetményekbe. Ezt a kormányzati oldal helyben elutasította. A munkavállalói érdekképviselet 2010-re a közszférában a további megszorítások helyett a konszolidálást várt és nem tartotta elégségesnek a reálkereset szinten tartását. (Az utóbbit a kormány, a létszámmegtartással együtt megígérte). Az OKÉT 2010-ben háromszor tanácskozott. A tanács novemberben két ülést is tartott. Az elsőn kizárólag a kétmillió forint feletti kifizetéseket terhelő 98 százalékos különadóval foglalkoztak. Ez dr. Lázár János önálló törvénymódosító indítványa volt, aki kezdeményezte az ülés összehívását és e napirendi pontot előterjesztette. Az ülésen hosszas vita alakult ki például az értékhatárról, az érintett körről, a visszamenőleges hatálybalépéséről. Az előterjesztő a munkavállalói oldal kezdeményezésére elfogadta, hogy a nyugdíjba vonulók járandóságai, valamint a szabadságmegváltás kikerüljön a különadó hatálya alól. A második ülésen a kormányzati oldal tájékoztatást adott a 2011. évi állami költségvetésnek a közszféra munkavállalóit érintő vonatkozásairól. Elhangzott, hogy a lehetőségeket a mintegy 450-500 milliárd forintos bevételkiesés korlátozza. A munkavállalói oldal többek között arról szólt, hogy a közszféra reálkereseti szintje a 2002-2003. körülire esik vissza. Ezen az ülésen tájékoztatták a munkavállalói oldalt arról is, nem lesz tarifaemelés egyik ágazatban sem, hiába akartak a konföderációk az Országos Érdekegyeztető Tanácsban öt százalékos emelésben megállapodni. Ekkor derült ki, hogy a kormány nem kívánja a közszférában a 13. havi illetményt visszaállítani. Ezt követően válaszul a szakszervezetek ötpontos követelést fogalmaztak meg. 1. Legyen a keresetek nettó reálértékét megőrző tarifaemelés. 2. Történjen meg a 13. havi juttatás jogintézményének törvényi szintű visszaállítása. 3. A közszolgálati bértarifák fokozatait bővítsék további kettővel. 4. A soros előrelépéseket központilag finanszírozzák. 5. Valamennyi jogállási törvényben, törvényi garanciával alátámasztva legyen kötelező a béren kívüli juttatás (cafetéria). Az év végén, decemberben tartott OKÉT-ülésen a szakszervezeti oldal kifogásolta, hogy ismét egyéni képviselői indítványok alapján elfogadott törvényekkel vagyis a munkavállalói érdekképviselet teljes megkerülésével szűkítenék a szakszervezeti jogokat, csökkentenék a lehetőségeiket (pl.: a Gazdasági és Szociális Tanács költségvetési támogatásának megszüntetése, a sztrájkjog korlátozása). Emlékeztették a kormányzati oldalt, hogy dr. Lázár János az OKÉT novemberi ülésén, a 98 százalékos különadóról szóló egyeztetéskor megígérte, kezdeményezi a képviselőtársainál, hogy a munka világát érintő javaslataikról konzultáljanak az érdekképviseletekkel, illetve az érdekegyeztető fórumokon. A szakszervezeti képviselők tájékoztatást kértek a 2011-re jelzett 25-30 ezres létszámcsökkentés részleteiről. A kormányzati oldal egyetértett az illetménytábla korszerűsítéssel. Megoldására azonban csak a gazdaságélénkítő program eredményességekor látnak lehetőséget. Az ülésen egyeztettek a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2011. évi kompenzációjáról. A kormányrendelet tervezete szerint a közszférában azoknak a nettó illetménye sem csökken, akik a családi kedvezmény igénybevételének lehetősége nélkül rosszabbul járnának. A szabályozás ezért a havi 294 ezer forint alatti illetményekhez egyéni nyilatkozatok alapján - differenciált összegű kompenzációt rendel. A munkavállalói oldal kifogásolta, hogy a javaslat még a nettó keresetek szinten tartását sem valósítja meg a 2010-ben teljesített 98 ezer forint kereset-kiegészítés kiesése miatt, miután csak a nettó illetmények megőrzését tekinti célnak. Az OKÉT 2011-ben háromszor ült össze. Az októberi ülésen a munkavállalói oldal kezdeményezte, hogy az OKÉT tűzze napirendre az új Munka törvénykönyve tervezetét. (Ez teljesült novemberben.) Tájékoztatást kértek a közszolgálati kamarák tervezett létrehozásáról. Az oldal jelezte, hogy nem értenek egyet a kamarák létrehozásával, tiltakoznak az ellen, hogy az érdekképviseleti feladatokat a szakszervezetek helyett a kamarák lássák el. (A közszolgálati kamarák azóta megkezdték a működésüket. A Magyar 15

Kormánytisztviselői Kamara Országos Közgyűlésének tagja lett Varga László, a Meteorológiai Dolgozók Szakszervezetének elnöke is.) A tanács értékelte a közszféra 2011. évi bérfolyamatait. Pozitívnak ítélték meg, hogy a bérbefagyasztás ellenére működik az előmeneteli rendszer, emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum összege, a bérkompenzációval sikerült a nettó szinten tartás (ezt a megoldást azonban a szakszervezeti oldal igazságtalannak tartotta) és a családi adókedvezmény a közszféra egészében átlagosan mintegy három százalékos nettó pozíciójavulást eredményezett. (Mint ismert, kiemelkedően a magas fizetésű többgyermekes családoknál.) Negatív elem viszont, hogy nem volt illetménytábla emelés és a fizetési fokozatok száma sem csökkent. Mivel a 2012. évi költségvetés elsődleges célja az államadósság csökkentése, a bértáblák így változatlanok maradnak, de a nettó szinten tartáshoz az adóváltozások hatásának ellensúlyozására a kormány 64 milliárd forintot irányzott elő. A kormány a közszféra munkavállalóitól áldozatvállalást kér hangzott el újra és itt is. A munkavállalói oldal öt százalékos bruttó keresetnövekedést igényelt és azt, hogy a 2012. évi kompenzálásra a 2011. évi kompenzáció figyelembevételével vett bázison kerüljön sor. Ismét igényként hangzott el a bértáblafokozatok számának növelése. A november elején tartott OKÉT-ülésen a szakszervezeti oldal tájékoztatást kért a kormány közigazgatási létszámcsökkentési intézkedéseiről. A felelet az volt, hogy nem lehet választ adni erre, mert nincsen a kormánynak konkrét elképzelése rá. (Ehhez képest decemberben, persze, ismét egyeztetés nélkül már megjelent a vonatkozó kormányrendelet.) A munkavállalói oldal kezdeményezte, hogy az ülésen tárgyaljanak a 2012. évi költségvetésről, a közszféra béreiről. Ezt a kormányzati oldal elhárította azzal, hogy egy következő ülés témája legyen. Azzal viszont a munkavállalói oldal nem értett egyet, hogy tárgyaljanak az - egyébként napirendre tűzött új Munka törvénykönyve tervezetéről. Mindkét téma a következő novemberi tanácsülés elé került. Novemberben végén konzultált tehát a tanács az új Munka törvénykönyvéről (Mt.) szóló javaslatról. A munkavállalói oldal szóvivője kifejtette, hogy bár általánosságban elfogadható az Mt. módosításának szükségessége a foglalkoztatás növelése érdekében (a későbbiek ezt a növekedést nem igazolták vissza), de az már nem, hogy minden módosítás a munkabéke, a szakszervezetek ellen van és elfogadhatatlan az új törvény megalkotásának módszere is. A szóvivő utalt arra, hogy kérték, az Munka törvénykönyvét a többi munkajogviszony változásaival egy időben tárgyalja az OKÉT. Ehhez változatlanul ragaszkodnak. Az időközbeni módosítások és az új közszolgálati tisztviselői törvény például igazolja a szakszervezetek szerepét gyengítő kamarák létrehozásával kapcsolatos kifogásaik megalapozottságát. A szakszervezeti oldal összességében elfogadhatatlannak tartja a kialakult jogalkotási eljárást jelentette ki a szóvivő. A kormányzati oldal a korábbi felvetésekre reagálva elmondta, hogy 2013. évi állami költségvetés tárgyalásakor szóba jöhet a fizetési fokozatok számának növelése. (Mint tudjuk, nem valósult meg.) A szakszervezetek által 2012-re vonatkozó öt százalékos illetményemelés fedezethiány miatt nem lehetséges. A szakszervezeti oldal mindezek alapján azt állapította meg, hogy a kormányzat minden lényeges bérkövetelésüket elutasítja. Ezért december 3-án a bérhelyzet megoldatlansága és a közszolgálatok ellehetetlenülése miatt országos demonstrációt szerveztek. 2012-ben összesen négy OKÉT-ülés volt. Az első ülésen, márciusban kérte a munkavállalói oldal, hogy minél hamarabb kezdődjenek meg a tárgyalások a 2013. évi állami költségvetésről. A felek konzultációt folytattak a 2012. évi bérkompenzáció végrehajtásáról. A munkavállalói oldal ismét kezdeményezte, hogy a kompenzáció helyett legyen öt százalékos illetménytábla növelés, hiszen közel azonos forrást igényel. (A kompenzáció 64 milliárd forintba kerül, az illetménytábla csak hat milliárddal többe.) A szakszervezetek szerint - konkrét példákkal igazoltan - nem valósult meg mindenütt a kompenzáció. Ezt a 16

kormányzati oldal is elismerte, tudnak a típushibákról, emiatt módosították is a kormányrendeletet. Várták azonban a további észrevételeket, amelyeket a munkáltatói oldal később meg is küldött. Júniusban a szakszervezetek információkat kértek és kaptak arról, hol tart a közszolgálati életpályák összehangolása. Értékelték a 2012. évi közszolgálati bérkompenzáció tapasztalatait. A munkavállalói oldal szerint összességében a kompenzáció nem teljesíti azt az ígéretet, hogy senki nem járhat rosszabbul. Mindehhez hozzájárult, hogy a negyedik éve be vannak fagyasztva a bérek, csökkentek a béren kívüli juttatások, a reálkeresetek. Nem látni az egykulcsos adó beígért kedvező hatását, ugyanakkor a bevezetése jelentősen korlátozta a költségvetés mozgásterét. Önálló napirendi pont volt a 2013. évi állami költségvetéssel összefüggésben a közszféra bérezési helyzete. A lényege: a bértáblák változatlanok maradnak, a kompenzáció rendszere marad és néhány területen (bírák, ügyészek, tiszthelyettesek, köznevelés, egészségügy) a béremelések fedezetét tartalmazza a költségvetés. A kormány 2014-2016 között sem számol bérnövekedéssel, de ez nem zárja ki, hogy az életpályamodellekkel ne lenne biztosítható forrás. A szakszervezetek 2013. január 1-jétől 20 százalékos (mintegy 270-280 milliárd forintos forrást igénylő) illetménytétel növekedést követeltek, cserébe a kompenzáció megszüntethetőnek tartják. Kezdeményezték, hogy egységesen, a minimális összeget meghatározva szabályozzák a béren kívüli juttatásokat és kettővel növekedjen a fizetési fokozatok száma. Gyakorlatilag ezeket a kormányzati oldal elutasította. Júliusban az ülést azzal a munkavállalói oldaltól érkezett észrevétellel kezdték, hogy a közszférában nem működik az ágazati érdekegyeztetés, amelyeken az ágazati ügyeket az OKÉT helyett tárgyalnák. A kormányzati oldal ígérete: az észrevételt továbbítják. Ezt követően a 2013. évi állami költségvetésnek a közszférát érintő vonatkozásairól konzultáltak. A munkavállalói oldal megismételte a júniusi ülésen elhangzott igényeket. Szóvá tették, hogy hamarabb születik döntés a finanszírozásról, mint a feladatok átszervezéséről; átláthatatlanok a területek, ágazatok, feladatok finanszírozása; nem lehet nyomon követni, hogy az átcsoportosításokkal történik-e forráskivonás; a változások miatt nehéz a költségvetés összevetése a megelőző évivel; a minimálbér feletti átfedések nem szűntek meg. Válaszul a kormányzati oldal képviselője hangsúlyozta, hogy az OKÉT-ben mindig partnerek a párbeszédre, majd az egyes ágazatokra vonatkozó kérdésekre válaszolt. Októberben a tanács konzultált a közszolgálati foglalkoztatás 2013-ban várható alakulásáról. Ezzel összefüggésben ismerte meg a munkavállalói oldal, hogy a közszférában eltörlik a párhuzamos folyósítást (nyugdíj és bér). A főszabály szerint a foglakoztatás megszűnik a nyugdíjjogosultság esetén, (de egyes területeken a közfeladatok zavartalan ellátása érdekében mentességet adnak ez alól). Az így megüresedett álláshelyekre létszámstop lesz. A munkavállalói oldal minderre reagálva hangsúlyozta, hogy a közszférában viszonylag stabil a létszám, nincsen túlfoglalkoztatás. (A kormányzati oldal szerint viszont az IMF és a pénzügyi világ más szereplői nagynak tartják a közszférát. A munkavállalói oldal kérte a vonatkozó dokumentáció bemutatását.) Összességében a sajtóban elhangzott 22 ezres létszámcsökkentés (a kormány szerint ennyi a kettős ellátásban részesülők száma) elfogadhatatlan a szakszervezetek számára, mert szakmai indoka nincsen. A munkavállalói oldal kifogásolta azt is, hogy semmiről nem lehet megállapodni az OKÉT ülésein, mert kész döntésekről kapnak tájékoztatást. A kormányzati oldal persze cáfolta ezt azzal, hogy mindig készek az egyeztetésre, amikor a szakszervezetek kérik. A tanácsülés foglalkozott a közszféra 2013. havi béralakulásával is. A lényege: marad a kompenzáció, folytatódik az egészségügyi bérrendezés, vélhetően halasztódik a pedagógus illetményemelés, és még egy-két területen lesz bérnövelés. Az OKÉT 2013 márciusában a 2013. évi bérkompenzációt tekintette át és az egészségügyi intézmények államosításának munkavállalókat érintő kérdéseivel foglalkozott. 17

Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (KÉT) és Fórum (KÉF) A Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács 2011 májusában együttes plenáris ülést tartott az Országos Önkormányzati Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanáccsal (OÖKÉT). Napirendjén a kormánytisztviselők, valamint a köztisztviselők jogállására vonatkozó törvény felmentési szabályainak módosítására vonatkozó előterjesztés szerepelt. A munkavállalói oldal észrevételei a változtatás időszerűségére, az ellentételezés hiányára, a méltánytalanság és a bizalomvesztés szubjektív tartalmára, a hivatásetikai normák kidolgozására, a meghívásos pályázat szubjektivitására és a Kormánytisztviselői Döntőbizottság hatásköreire vonatkoztak. Közölték azt is, hogy az életpályamodell szabályozásának komplex szövegét meg kívánják ismerni. A KÉT 2012 januárjában a szakszervezetek kezdeményezésére rendkívüli ülést tartott a központi közigazgatási létszámcsökkentést elrendelő kormányhatározattal összefüggésben. A kormányzati oldal tájékoztatást adott a döntés indokairól. (Többek között megemlítették, hogy az elmúlt egy évben a 650 központi közigazgatási szervből 320 működik már.) Hangsúlyozták, hogy a létszámcsökkentés elrendelése a közigazgatási vezetőkkel történt egyeztetések figyelembevételével történt, útmutató készült a végrehajtásra és a Karrier Híd Programmal akarják elősegíteni a munkához jutást. A munkavállalói oldal ismételten hiányolta az előzetes egyeztetést; szóvá tették, hogy a kormányzati kommunikáció nem helytálló információkat tartalmaz; nő a munkanélküliek száma. Az ülésen megállapodás született elsősorban arról, hogyan lehetne a munkavállalók érdekében a szakszervezeteket bevonni a kormányhatározat végrehajtásába és milyen további segítséget adható az elbocsátottaknak. Az ülésen többek között döntést hoztak arról, hogy megkezdődik a (KÉT helyett) márciussal felálló Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum előkészítése. (A munkavállalói oldal 2013 februárjában tárgyalt a KÉF Alapszabályáról, az oldal összetételéről, a testület munkatervéről.) A KÉF Alapszabályára vonatkozó javaslatot a Munkavállalói Oldal benyújtotta a KIM-be, de jóváhagyására, aláírására a mai napig nem került sor. A kormányzati oldal egyes előterjesztésekről írásos véleményt kér a szociális partnerektől. Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa (KOMT) A Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsának ülésén 2012 áprilisában a Munka törvénykönyve hatályba lépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról egyeztettek. A munkavállalói oldal hiányolta, hogy kérésük ellenére az előkészítésben nem vehettek részt a szakszervezetek és kezdeményezte szakmai vita lefolytatását a közszolgálati jogviszonyokról. A tervezetekhez az észrevételeket, bár szóban is elhangzott, írásban megküldték a kormányzati oldalnak. (Az OKÉT 2012. júniusi ülésén a munkavállalói oldal kifogásolta, hogy ezeket a kormányzat nem vette figyelembe. Ezt a kormányzati oldal azzal cáfolta, hogy az észrevételekre tekintettel számos ponton módosítottak a közalkalmazottak jogállását tartalmazó törvényen.) Összegzés A fentiekből megállapítható, hogy az országos érdekegyeztetés lehetséges színterein a közszolgálati szakszervezetek szívósan, felkészülten és következetesen képviselték a közszféra munkavállalóinak érdekeit, nem adták fel a tárgyalásos egyeztetés esélyeit. A munkavállalói oldal előzetesen mindig közösen alakította ki álláspontját a legfontosabb kérdésekben, követelésekben, így egységesen léphettek fel az OKÉT, KÉT és KOMT 18

ülésein. Bár részeredményeket sikerült elérniük (pl.: a 98 százalékos különadó módosítása, a bérkompenzáció igazságtalanságainak kompenzációja, a létszámcsökkentések hatásainak enyhítése, az egész közszférára az Erzsébet-utalvánnyal történő természetbeni juttatás kiterjesztése), az igazán nagy ügyekben - bár ezekben tárgyalásra késztették a kormányzati oldalt -, lényegében semmi nem valósult meg. Így a teljes ciklusban elmaradt az illetményemelés, a közszolgálati munkavállalók szempontjából hátrányos törvénymódosítások születtek, a nyugdíjszabályozás módosítása nem sikerült, nem változott a bértábla fokozatainak száma, nem épült be a kompenzáció az illetményrendszerbe. E szempontból eredménytelenek maradtak a demonstrációk is. Hiába szerepelt tehát a KSZSZ programjában, hogy érdemi, hatékony és eredményes munkát kell végezni. Ezeken a szinteken nem a szövetség hibájából nem lehetett megvalósítani a kitűzött célokat. Ennek oka részben abban a társadalmi-gazdasági környezetben keresendő, amelyet e beszámoló bevezetőjében bemutattunk. Szerepet játszott a szakszervezetek nyomásgyakorló erejének csökkenése és nem utolsó sorban a kormány viszonya a munkavállalói érdekképviseletekhez. A szakszervezetek háttérbe szorításának ki nem mondott, de jól érzékelhető koncepciójába semmiképpen nem illett volna az az igény, amit a KSZSZ négy éve megfogalmazott a programjában: történjen meg az érdekegyeztetés rendszerének újragondolása és egy új, átfogó a társadalmi párbeszéd útján kidolgozott -, a munkahelyi érdekegyeztetést kötelezően előíró szakszervezeti törvény elfogadása. Ez éppen úgy elmaradt, mint a közszolgálati megállapodások. Más fórumok Bizonyos értelemben azonban mégiscsak megtörtént az érdekegyeztetés rendszerének felülvizsgálata, de csak a kormányzat részéről. Ennek következménye volt, hogy a munkavállalói oldal minden tiltakozása ellenére megszüntették az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT). Helyét részben a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács vette át, amelyben a szakszervezeti-munkavállalói érdekképviselet csak egy a sok résztvevő között. A testület az üléseit rendszeresen megtartotta, de ugyanaz volt rá a jellemző, mint a többi fórumra. Valójában nem tölti be az OÉT korábbi tripartit funkcióját. Működésének helyzetét, befolyását a kormány döntéseire tovább rontotta, hogy a tanács saját tevékenységének szabályozása nem teszi lehetővé a fontos kérdések megvitatását. Sajnos, a léte azonban a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének véleménye szerint is egyrészt lehetőséget biztosít a kormánynak, hogy korlátozza egyes oldalak önálló kezdeményezéseit, másrészt látszatlegitimációt ad a döntéseihez. A SZEF elnöke is mindezért javasolta a tanács munkájának bojkottálását, de az oldalt alkotó konföderációk ebben (sem) jutottak egységes álláspontra. A munka világát érintő kérdések egyeztetésére 2012 februárjában megalakult a Versenyszféra és Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), amelynek munkavállalói oldalról a Munkástanácsok, a Liga és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége a tagja. A kormány nagyvonalúan 600 millió forintot biztosított a működéséhez. (Megjegyzendő, hogy a SZEF, mint az OKÉT munkájában résztvevő konföderáció 2012- ben100 millió forint forrást kapott a kormánytól, ennek egy részére a tagszervezetek is pályázhatnak. A KSZSZ 2,1 millió forint támogatást kapott.) Egy mértékadó vélemény 19

Bihari Mihály alkotmányjogászt, az Alkotmánybíróság korábbi elnökét idézzük, aki több vonatkozásban is találóan jellemzi a magyarországi helyzetet Nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a piacgazdaság és a nyilvános érdekegyeztetés rendszere a rendszerváltást követően kudarcot vallott. A gazdaság gyenge teljesítménye társadalmi instabilitáshoz vezetett, széles társadalmi csoportok (értelmiségiek, kétkezi munkások) szegényedtek el. Szavakban minden kormány elismerte a párbeszéd szükségességét a munkáltatókkal és munkavállalókkal, kamarákkal és szakszervezetekkel, de igazi tárgyalásos megegyezés nem jött létre, pedig a sikeres konfliktuskezelés a társadalmi-gazdasági fejlődés egyik záloga, stabilizálja a munka világát, képes kordában tartani a politikából kiinduló, négyévente egymásnak sokszor szögesen ellentmondó, meggondolatlan reformokat, a gazdaság helyzet romlásával egyre hektikusabb válságmenedzselési kísérleteket. A magyar pártok a rendszerváltás utáni amúgy is gyenge érdekegyeztetési rendszert elbontották, alacsony a szervezettség, gyenge a szakszervezetek teljesítménye, rosszak a Kádár-rendszerbe visszanyúló előzmények és a piacgazdaság szülte félelem az elbocsátásoktól mind-mind hozzájárult a jelenlegi helyzet kialakulásához. A közszolgáltatások átalakítása A KSZSZ programja külön fejezetben foglalkozik a szövetségnek az államreformhoz, a közszolgáltatások átalakításához fűződő álláspontjával. A beszámolási időszakban a Bajnaikormány a tűzoltással volt elfoglalva, így szinte semmi figyelmet nem fordított erre a területre. Az Orbán-kormány viszont a kétharmados felhatalmazás birtokában és a gyökeres változtatások szándékától vezérelten megkezdte, amit már a 2006. évi választásokra készülve ígért, az államszervezet átalakítását és erre hamar kialakította koncepcióját. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes 2011. június 14-én mutatta be a 33 pontos Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programot. Ez többek között tartalmazta, hogy 2012. január 1-jétől bevezeti a kormány a közszolgálati életpályák összehangolt rendszerét, az életpálya modelleket és az új javadalmazási rendszert. A program tartalmazta továbbá, hogy 2011. augusztus 31-ig kidolgozzák a közszolgálat egységes hivatásetikai szabályzatát és decemberig létrejön a kormányzati személyügyi centrum. Mindezen bejelentés pikantériája, hogy kritizálva az előző kormányok munkáját, Navracsics Tibor kijelentette, hogy szakítani kell az elmúlt húsz év rossz hagyományaival és olyan cselekvési tervre van szükség, ami prognosztizálhatóvá teszi a változásokat a közigazgatás résztvevőinek. A prognózis tehát megvolt. (Ehhez képest a miniszterelnök 2013. február 22-én még mindig úgy nyilatkozott, hogy közigazgatási tárca már dolgozik a közigazgatásban dolgozók fizetése között nagy aránytalanságok eltüntetését jelentő stratégián. Szintén ekkor nyilatkozta, hogy szeretné jövő év, tehát 2014 tavaszáig befejezni a közigazgatási rendszer átalakítását.) Amit e vonatkozásban is várt a KSZSZ a kormánytól: jó szakmai előkészítés, ahol a felek indokoltnak tartják, ott társadalmi egyeztetés, gyors döntés, határozott végrehajtás. Ez utóbbi kettő megvalósult, a megelőző kettő már kevésbé. Az átalakítás először a központi közigazgatást, a kormányzati struktúrát érintette. Minisztériumokat szüntettek meg (például az évszázados múltra tekintő Pénzügyminisztériumot), támasztottak fel (például az MSZP-SZDSZ kormányzás alatt megszüntetett, szintén évszázados múltra tekintő Belügyminisztériumot), önálló tárcákat vontak össze (oktatás, egészségügy, kultúra, sport, ifjúság). Mindezzel ugyan csökkent a minisztériumok száma, de csúcsminisztériumok jöttek létre (Nemzeti Gazdasági Minisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) és igen jelentősen megnőtt az államtitkárságok száma. Ezekre a változásokra, majd - valószínűleg az indokoltnál ismét nagyobb mértékű, esetenként talán a klientúra jutalmazását szolgáló - vezetőcseréket követően, közvetlenül a kormányváltás után került sor. Ezt követően a kormányzati struktúra stabilizálódott. (A közszolgálati 20