Közös értékelés a küldöttek mondták Várszegi András, KORONA Zrt. elnök. Az FMKIK elmúlt időszaki tevékenységében a legsikeresebbnek azt tartom, hogy a szó nemes értelmében igazi GAZDASÁG HÁZA-ként tudott működni. A jövőt illetően fontosnak tartom, hogy maradjon politikamentes az FMKIK és gazdaságszervező tevékenységével bővíteni tudja a kamarai tagok körét. Belegrai Péter, MOTE Kft. ügyvezető, Enterprise Europe nagykövet A kamara szolgáltatásai rendkívül széleskörűek, melyek a vállalkozások munkáit segítik és képviselik érdekeiket. Fontosnak tartom a szakképzés, a pályázatok illetve a gazdaságpolitikai érdekképviselet terén elért eredményeket. Mivel a jelenben a jövőt kell megalapoznunk a legsikeresebb tevékenységnek az Enterprise Europe Network szolgáltatásait találom, mely a világ legnagyobb üzletfejlesztési hálózata. A cégek számára díjmentesen elérhető szolgáltatás háttere az évek folyamán kialakult adatbázis, mely jelentős üzleti ajánlatokat rejt magában. A jövőre való tekintettel a szakképzett munkaerő utánpótlása és biztosítása az egyik legfontosabb feladat, erre jó kezdeményezés a duális képzések előtérbe helyezése. Ezen felül még több fiatal vállalkozót kell bevonni a kamara munkájába. Jó példa erre a közelmúltban indult Innovációs Fórum, melyen 20-30 fiatal vállalkozó rendszeresen egyeztet az általuk tapasztalt vállalkozói létről és innovációs lehetőségekről, de ezek mellett a nehézségekről is, melyek alapján együtt meghatározzák azokat a folyamatokat, melyek segíthetik saját és vállalkozó társaik mindennapjait.
Hunorfi István cégtulajdonos, ügyvezető Inter-Nett 2000 Kft., Mór Országosan is példaértékű az a sokrétű, magas színvonalon végzett szakmai munka, melyet az FMKIK megalakulása óta folytat. A jövőt illetően is ennek folytatását várom, továbbá a kamarai tagok érdekvédelmének, a nemzetközi - ezen belül is kiemelten a Kárpát-medencei magyar-magyar- gazdasági kapcsolatok további erősítését remélem. Fodor János ügyvezető, Fodor és Molnár Kft. Sárbogárd A FMKIK tevékenységét elsősorban a szakképzés-, felnőttképzés -, mesterképzés, a gazdasági társaságok egymás közötti kapcsolatteremtésében hazai és külhoni viszonylatban, valamint a Széchenyi Kártya Program működése tekintetében - tartom a legsikeresebbnek. Az érdekvédelem terén nagyobb határozottságot várok a jövőben, mert a versenyszféra gyakorlati működése etikai vonatkozásban sok esetben sérül. Vadász István ügyvezető, Berta-Vadász Kft. Számomra az FMKIK tevékenységei közül a legfontosabb, legsikeresebb az érdekérvényesítő és érdekképviseleti feladatok magas szintű ellátása. Megtapasztaltam ezt a Székesfehérvári Márkakereskedők elnöke ként a különféle rendezvények- például belvárosi autó kiállítás- szervezésekor. A kamara segítsége nélkül falakba ütköztünk korábban, a kamara profi csapata segítségével sikeres, jól szervezett és emlékezetes alkalmakat bonyolíthattunk le. Nagyon örülök a szakképzés átalakításának, a gazdaság igényeihez igazodásához, ami a kamara közreműködésével jöhetett létre. A kamara tevékenységének bővítését legszívesebben abban látnám, ha még több támogatást kapnánk az illegálisan működő autójavítók és szürke importot végző,nem tisztességesen adózó autókereskedők elleni harcunkban, a vonatkozó rendelkezések betartatásában illetve szigorításában, államigazgatási szinten.
László Csaba egyéni vállalkozó A KEOP mintaprojekt megvalósítását tartom a legnagyobb sikernek, és azt, hogy ez által nem csak a felnőtt lakosságnak, hanem a jövő generációjának környezettudatos szemléletformálása javul. Ez fogja tudni biztosítani az élhető és fenntartható környezetet. Nagyon sikeres még a képzések terén a mestervizsgáztatás megvalósítása. Egyrészt a vállalkozások részére szakmaspecifikus tájékoztatók szervezése, a jövő szempontjából fontos szakképzési területen további együttműködések és előrejelzések kialakítása, valamint a vállalkozások digitális felzárkózásának segítése. Sántha Károly ügyvezető, Alba-Fitter Kft. A FMKIK tevékenységét a szakképzés, tanulóképzés területen tartom a legsikeresebbnek. Tekintettel arra, hogy az elmúlt években több mint egyszázötven tanulót foglalkoztattam. Jelenleg négy tanulót foglalkoztatok, tanulószerződés alapján. A sok évvel ezelőttihez képest jó irányba javultak tanulófoglalkoztatás feltételei. Több gyakorlati idő áll a tanulók rendelkezésére a szakma elsajátításához. Bevezetésre került a havi elszámolás a szakképzést illetően, mely nagy segítség a mikró és kisvállalkozások számára. A tanulószerződés rendszere jól működik. Szervezett az érdekképviselet ellátása. Rendszeres rendezvények szervezésében országosan is kiemelkedő a FMKIK eredménye. Jó a kapcsolat a helyi Önkormányzattal, Rendőrséggel. Ellenőrző bizottsági tagként állíthatom, hogy a FMKIK jól gazdálkodik a rábízott feladatokkal, a vezetés jó szellemben irányítja és működteti a kamarát. A jövőben a kamara tevékenységéhez javaslom a tanulói kötelezettség szigorúbb bevezetését, ellenőrzését. A helyi vállalkozásoknak előnyt kéne biztosítani a más megyékből érkező vállalkozásokkal szemben. A munkák pályáztatásánál a megyei és helyi önkormányzat bevonásával valamilyen pontrendszer szerint működjön az elbírálás. Az elnyert munkák finanszírozásában anyagi segítségnyújtás.
Folmegné Czirák Julianna ügyvezető, JUTIFO Kft. A Fejér megyei Kereskedelmi és Iparkamara az elmúlt négy évben jelentős szerepet vállalt a szakképzés és mesterképzés területén és szép sikereket is ért el. A Szakképzési Díj 2014 évi pályázaton az első helyezést érte el kiemelkedő pályaorientációs tevékenységéért. A kamara sokat tett a szakképzés iránti érdeklődés felkeltéséért és a szakmunkás képzés fejlesztéséért. A duális képzés a kamara számára új lehetőségeket és feladatokat adott a szakképzés fejlesztése területén. A mesterképzés és vizsgáztatás nagyon sikeres volt az elmúlt évben. 12 szakmában 156 fő tett sikeres mestervizsgát. A mesterképzés a Dolgozva Tanulj! TÁMOP projekt és az NFA projekt keretében történt. A kamara szolgáltató jellegű és vállalkozó szemléletű tevékenységét erősíteném. Nyújtson a kamara biztos hátteret a vállalkozások számára, segítse a fiatal vállalkozók munkáját, innovációs tevékenységét. A kamara segítse a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő és a gazdaság szükségleteit kielégítő szakképzési rendszer és felnőttképzés fejlesztését. A lehetőségek kihasználásával minél több pályázaton vegyen részt a kamara források szerzése érdekében. Németh János ügyvezető, Pedellus 2000 Bt. A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az elmúlt időszakban, a megváltozott gazdasági és jogszabályi környezetben gyorsan tudott reagálni a szakképzés és a vállalatok igényeire. A piaci kihívások szükségessé teszik, hogy a szakemberképzésben, a hiányszakmák és a pályaorientáció tekintetében segítséget nyújtson a Kamara az iskoláknak, a szülőknek és a vállalkozásoknak.
Szabó Zsuzsanna, Prisma-Sikertanoda Kft., ügyvezető A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elkötelezett a vállalkozói kultúra fejlesztésében, elterjesztésében. Infrastruktúrát és kapcsolati tőkét biztosítanak tagjainak különféle vállalkozói közösségek létrehozásával, működtetésével. 2004-ben megalakította a Felnőtt képzők klubját, 2005-ben a bevezette a PLATO Programot, mely azóta is töretlenül sikerprogramként működik, valamint az Innovációs klubot. Nevezett projekteken kívül hasonló alapelvekkel, még számos vállalkozói közösség működik a szervezeten belül. A vállalkozói közösségek, klubok, a kamarán belül biztosítják a sokszínűséget, amelyek önállóak és politikai környezettől függetlenül működnek jól együtt. Tagjaik információ átadással, szakmai vitákkal, kerekasztal beszélgetésekkel, meghívott előadókkal támogatják vállalkozói tevékenységüket, együtt tanulnak, tapasztalnak és aktívan járulnak hozzá saját közösségük fejlődéséhez. A PLATO Klub már tovább is lépett, megvalósult a csoporton belüli társadalmi felelősség vállalás, mely kihat környezetükre, a kultúra, a művészetek és a tudomány és társadalmi élet különböző területeire. Véleményem szerint a jövőben is támogatni és erősíteni kell a már meglévő és működő vállalkozói közösségek munkáját, újakat kell szervezni bevonva a fiatal vállalkozókat, megosztva velük az idősebb vállalkozói generáció hozzáértését, jártasságát, szakismeretét azzal az alaptétellel, hogy: Együtt mindenki többet ér el! vagy a jót jobbal akarom felváltani Bartha István ügyvezető, Milkimpex Kft. Nagyon hasznosnak tartom, hogy a kamara határozottan kiáll a duális képzés mellett. Saját személyes tapasztalatom is alátámasztja, hogy az elméletben tanultakat a gyakorlati oktatás során lehet alaposan elsajátítani. Az igazi szakemberek, a későbbiek során a különböző szintű vezetők e körből kerülnek ki. Rendkívül sikeresnek tartom a kamara segítő hozzáállását a Széchenyi kártya programhoz. A békéltető testület munkája kifejezetten hasznos, hiszen sok olyan vitás ügyet old meg, amit a sértett fél nem kíván bíróság elé vinni a procedúra időigényessége és körülményessége miatt, de mégis szeretné megvédeni az igazát a hatalmával gyakran visszaélő bürokráciával szemben, vagy az erőfölényét fitogtató partner miatt. Szeretném, ha a kamara határozottan képviselné azt az egészséges lokálpatrióta elvet, hogy a megyei intézmények, hatóságok és vállalkozások minél több munkát bízzanak megyén belüli vállalkozásokra, hiszen egyrészt a kamara tagjait erősítik, másrészt a város és a megye szempontjából sem mindegy, hogy az adóforintok hova kerülnek.
Csákberényi Nagy Árpád egyéni vállalkozó A szakképzésben és mesterképzésben folytatott tevékenységében látom sikeresnek a kamarát. Bővíteni a kamarai tennivalókat lehet, hogy nem is szükséges, inkább csak az eddigi feladatokat még profibban végrehajtani gondolom, annak ellenére, hogy az élet mindig új kihívások elé állít mindenkit így a kamarát is, és ennek megfelelően úgyis az új problémához kell igazítani a munkát, ami eleve bővülést eredményez. Kész Ottó, Kész & Kész Bt. Az elmúlt időszakban felkarolta és kiemelkedő infrastruktúrával támogatta a kamara a különböző szakmai civil szerveződéseket (Energia Klub, Építőipari Tagozat). A fórumokon, összejöveteleken, a kamarai tagokon kívüli vállalkozások is részt vehettek. Ez mindenképpen pozitív ért és eszköz a kamara tevékenységének elfogadtatására, tagjainak esetleges bővítésére. Sárvári József, Sárvári Kft. Kiemelném a kamara duális képzésben való szerepvállalását. A továbbiakban a kvalifikált munkaerő felkutatása lenne a cél.
Tóth István általános vezérigazgató helyettes, KNYKK Zrt. Az FMKIK az elmúlt négy évben is bebizonyította, hogy Fejér megye gazdasági életében megkerülhetetlen tényező. Büszkék lehetünk a vállalkozók számára tartott számtalan rendezvényünk sikerére, hiszen a nagy számban jelenlévő vállalakozások vezetői és képviselői hasznos információkat, tapasztalatokat szerezhettek. Egy beruházás mindig a jövőbe vetett hitet jelzi. A Gazdasági Kamaránk épületének elmúlt években történt rekonstrukciója, felújítása éppen ezért az elkövetkező évek magas színvonalú szakmai munkájához teremti meg a korszerű infrastrukturális feltételt. Az előttünk álló legfontosabb feladatok egyike a kamara magas szakmai színvonalú munkájának megőrzése mellett, hogy törekedjünk taglétszámunk növelésére, a fiatal vállalkozók megnyerésére. Fejlődésünk záloga az új vállalkozások és a kamara egymásra találása, a kamarai munkába történő aktív bevonásuk. Kántor Sándor ügyvezető, Kántor Mechanika Kft. Vállalkozásunk a gépipar területén tevékenykedik, ezért elsősorban a napi munkánkhoz kapcsolódó kamarai együttműködést, segítséget szeretném kiemelni. A kamaránál történt pályázati tájékoztatók, pályázatírási felkészítők számunkra sikeresek voltak, mivel több pályázatunk is megvalósult. A pályázatok jelentős részét mi írtuk meg. A tapasztalatokat, módszereket a kamarai felkészítőkön tovább adtuk. Segítséget kaptunk az új üzemcsarnokunk átadási protokolljának megszervezésében. Gépésztechnikusok, esztergályosok, szerszámkészítők, lakatosok gyakorlati képzése is folyik vállalatunknál. Nagyban elősegíti a munkánkat a szakképzési tanácsadókkal kialakított személyes viszony, jó együttműködés. A szakmákat, a képzést csak megfelelően felkészült mesteremberekkel lehet oktatni, ezért szükség volt még egy dolgozónkat beiskolázni. Munkatársunk a kamara szervezésében sikeres gépi forgácsoló mestervizsgát szerzett. Elhivatottságot érzünk a jövő generáció szakembereinek nevelésében, képzésében. A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarára még nagyobb szerep, felelősség hárul, hogy koordinálja a diákok, az iskolák és a duális képzésben részt vállaló vállalatok között az együttműködést, hogy elősegítse a fiatalok zökkenőmentes beilleszkedését a munka világába.
Kovács Tibor ügyvezető, Alba Mineral Kft. Cégünk mottója: A víz az élet forrása, az élet alapépítő köve Szinte naponta építi újjá testünket, sejtjeinket a víz. A vízhez hasonlóan a Fejér Megyei Kamara is képes alkalmazkodni a külső és belső körülmények változásaihoz, sikeresen igazodik a gazdaságpolitikai változásokhoz. Ebben segíti a tagokat, melyek közül külön kiemelném a PLATO programot. Ez az idén már 10-éves volt, (mintegy 14.000 vállalkozást fog össze az EU-ban) és sikeresen fogja össze a megyei kis és közepes vállalkozásait, jelentős hangsúlyt fektetve az infokommunikációs technológiájuk fejlesztésére. Förhécz Imre ügyvezető, Készpénz-Invest Kft. Rendkívül fontosnak és jónak tartom, hogy összegyűjti és szintetizálja a vállalkozók kihívásait, megoldandó problémáit, elvárásait. Lehetőségei szerint megpróbál ezekre megoldást nyújtani képzési programok, előadások, rendezvények keretében. A lehetőségein túlmutató, a legtöbb vállalkozást érintő ügyekben más, vállalkozókat tömörítő szervezetekkel együttműködve érdekképviseleti szervezetként működik, ezzel kommunikációs csatornát biztosít az általa képviseltek és a gazdasági környezetre nagy hatással bíró gazdaságpolitika közé.
Udvardi Ferenc, Udvardi és Társa Kft. A kamara elnöksége és tisztségviselői hatalmas munkát végeztek, szeretném, ha az FMKIK továbbra is aktívan képviselné a vállalkozókat a kormányzati szervek, hivatalok előtt. Köpf Jenő, Aiksz Zrt. A gazdaság folyamatos fejlődésének fontos mérföldköve a küldöttgyűlési ünnepség. A szakképzés felügyelete nagyban segíti a tanulóképzés hatékonyságát, hasznosnak tartom az általános iskolákkal kialakított kapcsolatot.