AKTRPÉLOÁNY A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Közhasznú Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójának kontrolling szempontú elemzése A Nonprofit Kft. tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat. A fő tevékenységei A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház legfőbb művészi jellegzetessége a nagy repertoár (2015-ben 37 darabot tartottak műsoron!), mely 0-18 éves korig minden korcsoport számára szellemi és érzelmi fejlődésének megfelelő darabokat kínál. Repertoárjukra a műfaji gazdagság jellemző, bábelőadás, prózai és zenés játékok éppúgy megtalálhatók náluk, mint a mozgásszínház, vagy az opera. A színház egyedülálló sajátossága az összművészeti jelleg. Hagyományos népi és klasszikus zenei, képzőművészeti, irodalmi értékeket és a mai szerző k új műve i t egyaránt műsorukon tartják. Célként tűzték maguk elé, hogy a legkisebbek, a gyerekek, az ifjak és szüleik, nevelőik is úgy érezzék, minden nézőt komolyan vesznek, minden korosztály gondjait emberi problémaként állítják színpadra, szórakoztatva, elgondolkodtatva. A Fővárosi Önkormányzat BSZK alapjának, az EMMI és az NKA pályázatainak köszönhetően kedvezményes jegyeket tudtak biztosítani a rászorulóknak, színvonalas drámapedagógiai programok kidolgozásával segítették az előadásaik feldolgozását, és a peremkerületekben lakók illetve vidéki csoportok színházba jutását is tudták segíteni. Összetett művészeti programjuk olyannyira hatékonyan működött, látogatottsága a 2015. üzleti évben 100,63% volt. hogy székhelyi előadásaik t ény tény Kiemelt Mérlegadatai [e Ft) [e Ft) (e Ft] [%) M É RLEG FŐÖSSZEG 82 673 117 812 35139 42,5% SAJÁT TŐ KE 32 952 54 294 21342 64,8% Jegyzett tőke 3 OOO 3 OOO 0 0,0% Eredménytartalék 26 553 29 952 3 399 12,8% Mérleg szerinti eredmény 3 399 21342 17 943 527,9% tény tény Eredménylevezetése [e Ft) [e Ft) [e Ft) [%) 1. Értékesítés nettó árbevétele 79 696 62 449-17 247-21,6% II. Aktivált saját t eljesítmények értéke 0 920 920 Ill. Egyéb bevételek 353163 410147 56984 16,1% IV. Anyagj e ll egű ráfordítások 131161 125 578-5 583-4,3% V. Személyi jellegű ráfordítások 297 370 322 684 25 314 8,5% VI. Értékcsökkenési leírás 1490 4466 2 976 199,7% VII. Egyéb ráfordítások 50 61 11 22,0% A. ÜZEMI (ÜZLETI) TEV. EREDMÉNYE (összköltséges) 2 788 20727 17 939 643,4% VIII. Pénzügyi műveletek bevételei 663 619-44 -6,6% IX. Pénzügyi művelete k ráfordításai 52 4-48 -92,3% B. PÉNZÜGYI MŰVEL ETEK EREDMÉNYE (Vlll-IX) 611 615 4 0,7% C. SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (A+B) 3 399 21342 17 943 527,9% 1
tény tény Eredménylevezetése [e Ft) [e Ft) [e Ft) [%) D. RENDKÍVÜLI EREDMÉNY (X-XI) 0 0 0 E. ADÓZÁS ELŐTII EREDMÉNY (C+D) 3 399 21342 17943 527,9% F. ADÓZOTI EREDMÉNY (E-Xll) 3 399 21342 17 943 527,9% G. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (F+22-23) 3 399 21342 17 943 527,9% A színház 2014.-ben 2,8 M Ft üzemi szintű nyereséget realizált, majd 2015-ben ismét nyereséges lett 20, 7 M Ft üzemi eredményt elérve. A pénzügyi műveletek eredménye lényegében a bázisévi szinten javítja az üzemi tevékenység eiedményét, így a méileg szeiinti eiedménye 21,3 M Ft lett a bázis évi 3,4 M Ft-tal szemben. A beszámoló gazdasági adatainak jellemzői A Társaság a 2015. üzleti évben 1 183 e Ft adományt gyűjtött, amely összegből a felajánlott személyi jövedelemadó 1 %-a 195 e Ft-ot képvisel, valamint a begyűjtött társasági adó felajánlás 988 e Ft-ot tesz ki. Az éves TAO támogatási keretét a Társaság 99,99%-ban lekötötte, amelyből tárgyévben mindössze a lekötött keret 2,41%-a érkezett meg, mivel ezt a támogató - élve a jogszabályi lehetőségekkel - a régi támogatási feltételekkel, egyenesen a Társaságnak utalta. A fennmaradó részt a támogatók a 2015.01.01 -én hatályba lépő új adófelajánlás rendszerén keresztül biztosították a Társaságnak, amely összeg a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon keresztül kerül átutalásra. Ezek a támogatások (40 M Ft) a 2015. üzleti év folyamán pénzforgalmilag nem folytak be, ezért az előadó-művészeti szervezetek támogatását biztosító igazolások kiállításáról, felhasználásáról, a támogatható szervezetek köréről, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 440/2015. (Xll.28.) Kormányrendelet 10. -a értelmében 2016. évi támogatásnak kell tekinteni. A Társaság közhasznú főtevékenysége az előadó- művésze t. Főtevékenysége mellett a Társaság működése során Előadó-művészet kiegészítő tevékenységet is végez közhasznú tevékenység keretében. A Társaság az Alapító okirat értelmében a közhasznú tevékenysége mellett vállalkozási tevékenységet is végezhet. A 2015. üzleti évben a Társaság teljes tevékenységének 0, 14 %-át tette ki a vállalkozási tevékenység (bérbeadás, CD értékesítés). A társaság nem tervezi a vállalkozási tevékenységének növelését, így a jövőben a vállalkozási tevékenység aránya a teljes tevékenységhez képest várhatóan nem lesz 1 %-nál magasabb. A 2015. üzleti évben a Társaság teljesítette az üzleti tervben foglaltakat. Az előadások székhelyi látogatottsága 2015. évben 100,63% volt. A 2015. üzleti évben a 3 játszóhelyen 488 előadást teljesített a Társaság, melyet 48 296 fizető néző tekintett meg. A székhelyen kívüli előadások száma 29, amelyet vidéken, és külföldön teljesített a Társaság. A Társaság nem tervezi működ és i körének kiterjesztését a jövőben, sem a jelenlegi korlátozását. A Társaság tevékenységének főbb adatai 2014. évi 2015.év tény tény Hozamok [e Ft) [e Ft) [e Ft) [%) Jegybevétel és bérlet bevétel összesen 51235 55 750 4 515 8,8% ebből TAO alapot képező bevétel 51 235 55 685 4 450 8,7% Bérbeadás, ingatlanüzemeltetés 1040 659-381 -36,6% Alaptevékenység székhelyen kívül 14 727 4 647-10 080-68,4% Egyéb árbevétele 12 694 1393-11 301-89,0% Értékesítés nettó árbevétele összesen 79 696 62449-17 247-21,6% 2
2014. évi 2015. év tény t ény Hozamok [e Ft) [e Ft) [e Ft] [%) Fenntartói támogat ás (1+2-3) 292 631 387 747 95 116 32,5% ebből: a BFÖ-től az adott évben érkezett támogatások összege 292 631 387 747 95 116 32,5% Tao t ámogatás (a+b-c) 41 828 988-40 840-97,6% ebb ől: az adott évben érkezett (érkező) támoqatások összege 41 828 988-40 840-97,6% Pályázati támogatás 17 148 20 157 3 009 17,5% Egyéb bevétel 1556 1255-301 -19,3% Egyéb bevételek összesen 353 163 410147 56984 16,1% Aktivált saját t eljesítmények értéke 0 920 920 100,0% Pénzügyi m űve letek bevételei 663 619-44 -6,6% Re ndkívüli bevételek 0 0 0-0,0% Hozamok összesen 433 522 474 135 40 613 9,4% 2014. évi 2015. év tény tény Közhasznú és vá llalkozási hozamok [e Ft) [e Ft] [e Ft] [%] közhasznú tevékenység bevétele 432 432 473 476 41 044 9,5% vállalkozási tevékenység bevétele 1 090 659-431 -39,5% összes hozam 433 522 474135 40 613 9,4% közhasznú tevékenység költsége 429 965 452 642 22 677 5,3% vá llalkozási t evékenység költségei 158 151-7 -4,4% összes költség, ráfordítás 430 123 452 793 22 670 5,3% közhasznú tevékenység eredménye 2 467 20834 18 461 718,9% vá llalkozási tevékenység eredménye 932 508-518 -62,3% adózott eredmény 3 399 21342 17 943 527,9% A Színház 2015. évi jegy- és bérlet bevételei 8,8%-al meghaladták a 2014. évi bevételeket. A 55,75 M Ft-os jegy- és bérletbevétel a 2015. évi nettó árbevételből 89,2%-al részesedik, a teljes hozamhoz viszonyított értéke azonban csak 11, 7%. Az éves fenntartói támogatás 387,7 M Ft, ami a teljes hozam 81,8%-a. A befogadott TAO támogatás 2015. évi értéke 988 e Ft volt. (2014-ben ez 41,8 M Ft volt). Annak ellenére, hogy az éves TAO támogatási keretét a Társaság 99,99%-ban lekötötte, a tárgyévben mindössze a lekötött keret 2,41 %-a érkezett meg, mivel a fennmaradó részt (40 MFt) a támogatók a 2015.01.01 -én hatályba lépő új adófelajánlás rendszerén keresztül biztosították. Üzemi (üzleti) hozamok... OOO ""OOO... OOO 3!0000 l_ o u...c- )ttvi-... l e.tili O~nel6-1 S11M.-i--t11!telE~-.,..,,.. 11'1000 M OOO IOllOOO >60000 1"0000 IOOOO - 2015 12)1 l!tr/ mrf\ 3
Üzemi (üzleti) ráfordítások, üzemi (üzleti) eredmény 0 Uzem (iizle!l)le1-- lluzem(-)le11!bdlt.sa- Myl!ll'legú- D ~JOlellll- ~- I Eg)fl>- 1 "'"" (la!eto)le1.,.-.,. 3'0000 300000 Ráfordítások Megoszlás Változás tény tény [e Ft] [e Ft] [e Ft] [%] [%] [%] IV. Anyagjellegű ráfordítások 131161 125 578-5 583-4,3% 30,5% 27,7% V. Személyi jellegű ráfordítások 297 370 322 684 25 314 8,5% 69,1% 71,3% VI. Értékcsökkenési leírás 1490 4466 2 976 199,7% 0,3% 1,0% Vll.Egyéb ráfordítások 50 61 11 22,0% 0,0% 0,0% Üzemi (üzleti) tev. ráfordításai ÖSSZESEN 430071 452 789 22718 5,3% 100,0% 100,0% IX. Pénzügyi műveletek ráfordításai 52 4-48 -92,3% 0,0% 0,0% Xl. Rendkívüli ráfordítások 0 0 0 0,0% 0,0% 0,0% Ráfordítások ÖSSZESEN 430123 452 793 22670 5,3% 100,0% 100,0% A Társaság üzemi/üzleti tevékenységének hozama 2015. évben 473,5 M Ft (mely 40,6 M Fttal növekedett 2014. évhez képest). Az üzemi/üzleti ráfordítások összege 452,8 M Ft, (a növekedés 22,7 M Ft), ezért a 20,7 M Ft-os üzemi (üzleti) eredmény 17,9 M Ft-tal lett több 2015. évben 2014. évhez képest. Az anyagjellegű ráfordítások összege 2015. évben 125,6 M Ft volt, mely a 2014. évi 131,2 M Ft-hoz képest 5,6 M Ft-tal (4,3%-kal) alacsonyabb. A személyi jellegű ráfordítások összege 2015. évben 322,7 M Ft, növekménye a 2014. évihez képest 25,3 M Ft, mely 8,5% emelkedést jelent. Az értékcsökkenési leírás összege 4,5 M Ft volt, mely - 3 M Ft-tal nőtt az előző évihez képest. 4
Az anyagjellegü ráfordítások """'.... "'"' noooo...,,, ""',,, ""'... '3000... ""' - 2014 1231 l!rlf <mrt - 201S 1231 ~ -fi 201S 1231 ~ llti.j Anyagjellegű ráfordítások 05. Anyagköltség 06. Igénybe vett szolgáltatások értéke 07. Egyéb szolgáltatások értéke 08. Eladott áruk beszerzési értéke 09. Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke IV. Anyagjellegű ráfordítások 2014 tény [e Ft) 15 786 102 980 2 725 0 9 670 131161 2015 tény [e Ft) 17 090 105 893 2 595 0 0 125 578 Változás % [e Ft) [%) 1304 8,3% 2 913 2,8% -130-4,8% 0 0,0% -9670 0,0% -5583-4,3% Megoszlás % [%) [%) 12,0% 13,6% 78,5% 84,3% 2,1% 2,1% 0,0% 0,0% 7,4% 0,0% 100,0% 100,0% A Színház anyagjellegü ráfordításai a ráfordítások, költségek között a második legnagyobb értékű tétel, az összes ráfordítások 27,7%-át képviseli, amely 2015. évi értéke 4,3%-al alacsonyabb, mint a bázisévi. Az anyagköltség az produkciókhoz kapcsolódó anyagköltségeket, energia valamint karbantartási költségeket tartalmazzák. Az igénybevett szolgáltatások legnagyobb tétele az előadásokhoz szolgáltatások díja. kapcsolódó művészeti A személyi jellegü ráfordítások A Társaság foglalkoztatási politikája az üzleti fejlődésen, illetve a művészetpol it ikai célokon alapul. A 2015. üzleti évben 81 fő volt a munkaviszony keretében foglalkoztatottak létszáma. A statisztákat, a külsős, nem számlaképes művészeket illetve stúdiósokat határozott idejű, rendszerint évados megbízási szerződéssel foglalkoztatta a Társaság. Vezető tisztségviselők munkadíja Az ügyvezető tevékenységért az üzleti évben - munkabérben, utazási költségtérítésben részesült összesen 10,9 M Ft értékben. Az ügyvezető 2014. évi prémiuma 2015. október hónapban került kifizetésre. A Felügyelő Bizottság tagjai részére elszámolt tiszteletdíj: 3, 12 M Ft volt, 3 fő részére történt a kifizetés. s
l ~Jtlevoi- ~ 3'0000!20000 IXJOOD 1IOOOD,.,OOO 2'0000 """"' 200000 1f0000 1'0000 1'0000 1111000 100000 foood foood 4'000 111000-20 1~ 12.31 l!"7 ""'H Személyi jellegű ráfordítások 2014 tény [e Ft) 10. Bérköltség 224 312 11. Személyi jellegű egyéb kifizetések 14990 12. Bérjárulékok 58 068 V. Személyi jellegű ráfordítások 297 370 2015 tény [e Ft) 245 751 15 303 61630 322 684-20 1 ~ 1231 l!!ij lf!) Változás% [e Ft) [%) 21439 9,6% 313 2,1% 3 562 6,1% 25 314 8,5% Megoszlás% [%) [%] 171,0% 195,7% 11,4% 12,2% 44,3% 49,1% 100,0% 100,0% A személyi jellegű ráfordítások értéke a legnagyobb tétel (71,3%) a ráfordítások között, értéke 8,5%-al haladta meg 2015. évben a bázisévi értéket. 2014. 2015 értéke megoszlása értéke megoszlása Bérköltség [eft] [%] [eft] [%] Alkalmazotti munkaviszonyban foglalkoztatottak alapbére 175 105 78,0 169 556 69,0 Alkalmazotti munkaviszonyba n foglalkoztatottak mozgó bére 23 706 10,6 32 544 13,2 Jutalom, prémium, sze rvezői juta lék 15 157 6,8 28602 11,6 Megbízási díj 8 280 3,7 11929 4,8 FB tiszteletdíja 2 064 0,9 3 120 1,3 Bérköltség összesen 224 312 100,0 245 751 100,0 Alkalmazottak átlagos állományi létszáma Állománycsoport Átlagos létszám (fő) Szellemi 50 51 Fizikai 28 30 Összesen: 78 81 Értékcsökkenés A színház az eszközeire 4,5 M Ft értékcsökkenést számolt el, amelyben a két legnagyobb tétel a Műszaki berendezések, gépek, járművek" -re elszámolt és az Egyéb berendezések, felszerelések, járművek" -re elszámolt ÉCS. 6
Egyéb ráfordítások A tárgyévre elszámolt egyéb ráfordítások értéke 22 %-kal magasabb volumenű bázisévhez viszonyítva, mértéke elhanyagolható. a Rendkívüli ráfordítást a Színház nem számolt el. Mérleg tény tény Főbb Mérlegadatai [eft) [eft) [e Ft) [%] A. BEFEKTETETI ESZKÖZÖK 8 538 13 878 5 340 62,5% B. FORGÓESZKÖZÖK 67940 103 088 35 148 51,7% C. Aktív időbeli elhatárolások 6195 846-5 349-86,3% ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 82 673 117812 35139 42,5% D. SAJÁT TÖKE 32 952 54294 21342 64,8% 1. Jegyzett tőke 3 OOO 3000 0 0,0% II. Jegyzett de még be nem fizetett tőke(-) 0 0 0 0,0% Ill. Tőketartalé k 0 0 0 0,0% IV. Eredménytartalék 26 553 29952 3 399 12,8% v. Lekötött ta rtalék 0 0 0 0,0% VII. Mérleg szerinti eredmény 3 399 21 342 17943 527,9% E. CÉLTARTALÉKOK 8 286 7946-340 -4,1% F. KÖTELEZETISÉGEK 20 545 24 788 4 243 20,7% G. Passzív időbeli elhatárolások 20890 30784 9894 47,4% FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN 82 673 117 812 35139 42,5% A társaság jegyzett tőkéje 3 M Ft, 2015. évi mérleg szerinti eredménye 21,3 M Ft, amely 17,9 M Ft-tal magasabb az elmúlt évi eredményhez képest. A saját tőke értéke 54,3 M Ft-ra növekedett, a mérleg szerinti eredmény értékével, így 64,8%-kal magasabb a 2014. évi értéknél. A mérleg főösszege 117,8 M Ft (+42,5%). Eszközök összetétele l e-... D-JMk 11q.. _O ö111c11e1o - a- - 130000 ------- -- --- -- -- - - --- -- -- - - --- ---- ---- -- ----- ---~--- - --------- -- ---------- 1"0000 1100CO 100000 "'OOO... IOOOO 70000 eoooo 00000 " OOO >0000 IO OOO 10000 -to~ - - l0 1 ~ 1231 201$ 1231 1!111 l!t'j Az eszközök fő összetevője a pénzeszközök (80,4 %). A pénzeszközök értéke a bázisévihez képest 44,4 %-kal növekedett. 7
Források összetétele 1 F-OS,,... -- - 120000 110000 100000 lloooo l s.,mlll<e 117112 1 Céla'lal&k 10000. ' ""' "'"" 0000 ILI ' ==1..., IOO(XJ ' 10000. 2014 12 31 l!ny...,f1 KoMwl 2015 12 31 l!ny A források két fő összetevője a saját tőke (46, 1 %} és a passzív időbeli elhatárolások (26, 1 %}. A passzív időbeli elhatárolások értéke a bázisévihez képest 47,4%-kal növekedett. Kiemelt passzív időbeli elhatárolások jelentős részét a bevételeknél: jegy- és bérlet elővétel Költségek ellentételezésére kapott támogatás elhatárolása Kiemelt passzív időbeli elhatárolások jelentős részét a költségeknél: a művészek részére kifizetésre kerülő előadó művészeti szolgáltatások díja, jogdíjak, bérköltségek, túlóra díjak, prémiumok, bérjárulékok, stb. képezte. Halasztott bevételként lett elszámolva Emléktábla állításra kapott támogatás elhatárolása 1 Saját tőke összetétele ll S1!!1115«a JevJ>!llll<e ~ I M!r'<v...,...~ 1 "'""' OOO """' "'""' 20000 1'000 10000 6000 - - Kolm 2014 1231 2015 1231 2015 12 31 l!n1 l!ny li!n7.,.,f1 ""F1 hf<j A tárgyévi Eredménytartalék a 2014. évi mérleg szerinti nyereség értékével nőtt. 8
Likviditás, pénzeszköz, finanszírozás A Társaság az elmúlt évek sikeres működése melletti takarékos gazdálkodása eredményeként, jelentős tőke- és eredménytartalékkal, s azt meghaladó bankbetéttel kezdte meg a 2015. évi működését. A Társaság szabad pénzeszközeit bankbetétben kötötte le. A záró pénzkészlet értéke 94,8 M Ft. A pénzeszközök záróértékének éves növekedése 29,2 M Ft (+44,4%). Finanszírozási mérleg Kolibri 2015.12.31. lény - Finanszfrozási mérleg (1000 ezer A] HoHzú j6r~ h*"potlci6 IC..ere1rlbefitH1111dro16.1 Befek1etea nzk. f Ho1110 lej. köt Forg6e8lk.örok (H") Fo1!16 lonúok (53'<) r Fmgdlibb6óWon ""'*""-...,., NvM6 - '11'". ~ - 'C' ~ Federeti toke / Tnr\61 fonhok 100'< Euközök ö asreaen 111 0 Az ábra adatainak értelmezése: A fedezeti töke tartalma: Saját tőke + hátrasorolt kötelezettségek + halasztott bevételek (Passzív időbel i elhatárolásból) Folyó források tartalma: Rövid lejáratú kötelezettségek+ céltartalékok+ bevételek passzív idő bel i elhatárolása + költségek passzív időbeli elhatárolása Tartós források tartalma: Fedezeti tő ke + hosszú lejáratú kötelezettségek Forgóeszközök tartalma: Forgóeszközök + aktív időbeli elhatárolások Likviditási mutató: Forgóeszközök I Folyó források A Társaság fedezeti tőkéje - melyet a döntően a saját töke alkot-, az összes forrás 47 %-át teszi ki. Ebből 12 % a Társaság befektetett eszközeinek fedezete, a fennmaradó 35 % pedig a forgóeszközök finanszírozását szolgálja. Az ábra tartalma alapján alkotott vélemény: A fedezeti töke 100%-ban képes volt finanszírozni a befektetett eszközöket. Keresztbefinanszírozás (forgóeszközök finanszírozási többlete) nem volt a Társaságnál. A fedezeti töke tárgyévi jelentős növekménye kedvezően hatott a pénzügyi biztonságra, mert a forgóeszközök fedezetéhez mozgósítható tartalékot képzett. Hosszú lejáratú hitele nem volt a Társaságnak. 9
Az év végi állapotot tükröző 1,66 értékű teljes likviditási mutató kedvező, az előző évihez (1,52) képest némiképp emelkedett. Biztonság és jövedelmezőségi minősítés Kolibri 2015.12.31. tiny- Pozlci6 tirl<ép P6nzDgyi OSszminllsltés: 84.3 D D D r::i S1ket16no Remény ióno Fe, rta!lég iona Ve szé~ z6na. 50 100 Jövedehne16ség Az ábra adatainak értelmezése: A vízszintes tengely a jövedelm ező ség szerinti besorolást jeleníti meg egy 100-as skálán, a függ ő lege s tengely pedig a biztonságot, vagyis kockázatvi selő képességet. Az 14. pont a 2014. évi, a 15. pont a 2015. évi állapotot mutatja. Az ábra tartalma alapján alkotott vélemény: A fenti ábra szerint a Társaság 2015. évi működését, a 2014. évihez képest kedvezőbb jövedelmezősé gi és továbbra is optimális biztonsági szint jellemezte. Nonprofit Kft. 2015. évi főbb terv és tény adatainak összevetése 2015 2015 terv- Ko libri Színház Fő b b M érlegadat ai terv tény tény-terv teljesülés [e Ft] [e Ft] [eft] [%] A. BEFEKTETETI ESZKÖZÖK 8 393 13 878 5 485 165,4% B. FORGÓESZKÖZÖK 61 342 103 088 41 746 168,1% C. Aktív i dőbe li elhatárolások 1 500 846-654 56,4% ESZKÖZÖK {AKTfVÁK) ÖSSZESEN 71235 117 812 46577 165,4% D. SAJÁT TÖKE 34949 54294 19345 155, 4% E. CÉLTARTALÉKOK 8 286 7 946-340 95,9% F. KÖTELEZETISÉGEK 15 OOO 24 788 9 788 165,3% G. Passzív i dőbe li elhatárolások 13 000 30 784 17 784 236,8% FORRÁSOK {PASSZfVÁK) ÖSSZESEN 71235 117 812 46577 165,4% 2015 2015 tervterv tény tény-terv teljesülés Eredménylevezetése [eft] [eft] [eft] [%] 1. Értékesít és nettó árbevét ele 68 500 62 449-6051 91,2% II. Aktivált saj át teljesít mények értéke 0 920 920 0,0% Ill. Egyéb bevételek 312 997 410 147 97 150 131,0% 10
2015 2015 terv- terv tény tény-terv teljesülés Eredménylevezetése [e Ft] [eft) [eft) [%) - -> Üzemi (üzleti) tev. hozamai ÖSSZESEN 381497 473516 92019 124,1% IV. A nyagje llegű ráfordítások 98590 125 578 26988 127,4% V. Személyi jellegű ráfordítások 280 OOO 322 684 42 684 115,2% VI. Értékcsökkenési leírás 1 600 4466 2866 279,1% VII. Egyéb ráfordít ások 0 61 61 0,0% - -> Üzemi (üzleti) tev. ráfordításai ÖSSZESEN 380190 452 789 72599 119,1% A. ÜZEMI {ÜZLETI) TEV. EREDMÉNYE (összköltséges) 1307 20727 19420 1585,8% Vlll.Pénzügyi műve l etek bevételei 750 619-131 82,5% IX. Pénzügyi műve le te k ráfordításai 60 4-56 6,7% B. PÉNZÜGYI MŰV ELETEK EREDMÉNYE (Vlll-IX) 690 615-75 89,1% C. SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDM~NY (A+B) 1997 21342 19345 1068, 7% D. RENDKÍVÜLI EREDMÉNY (X-XI) 0 0 0 0,0% --> Hozamok ÖSSZESEN 382 247 474135 91888 124,0% --> Ráfordítások ÖSSZESEN 380 250 452 793 72 543 119,1% E. ADÓZÁS E LŐTTI EREDMÉNY {C+D) 1 997 21 342 19 345 1068,7% F. ADÓZOTT EREDMÉNY (E-Xll) 1 997 21 342 19345 1068,7% G. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (F+22-23) 1997 21342 19345 1068, 7% A Társaság 2015. évre 381,5 M Ft üzemi hozamot tervezett, mely végül 24, 1 %-kal magasabb szinten valósult meg, köszönhetően az egyéb bevételek 31 %-os terv túlteljesülésének. Az egyéb bevételek a tervezetthez képest 131 %-on teljesültek, noha a l eszerződött TAO támogatásból csak - 1 M Ft folyt be, de a fenntartói támogatás összege jelentősen megnőtt. A költségek, ráfordítások 2015. évre tervezett összege a hozamok 24%-os növekedését nem érték el, csak 19%-kal haladják meg a tervezettet. Ezen belül a két legjelentősebb tétel, az anyagjellegű ráfordítások +27,4%-kal lett több a tervnél, míg a személyi jellegű ráfordítások - amelynek legnagyobb a volumene - csak 15,2%-kal. A fentiek következményeképp az üzemi eredmény 2015 évi tény értéke 19,4 M Ft-tal lett kedvezőbb a tervértéknél, ami lényegében megegyezik az adózás e lőtti eredmény tervtúlteljesítés értékével. A mérlegfőösszeg 2015. év végére 117,8 M Ft lett a tervezett 71,2 M Ft-tal szemben, azaz 165,4%-on teljesült. összességében megállapítható, hogy a Nonprofit Kft. a 2015. évre a tervezett gazdasági folyamatok szerint működött, jelentős többlet eredmény elérésével. ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉS ÉS JAVASLAT: A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Közhasznú Nonprofit Kft. 2015. évi éves beszámolójában a vonatkozó jogszabályok által előírt tartalommal és részletezettséggel mutatja be a Társaság 2015. évi teljesítményét. A Társaság 2015. évre összesen 474,1 M Ft hozamot ért el, mely 9,4 %-kal haladja meg a 2014. évi tény értéket. A Társaság alapvetően közszolgáltatást végez, a hozamai közt a legnagyobb részarányt a fenntartói támogatás adja 81,8 %-al, jegybevétel 11,7 %-ot képvisel, a TAO támogatás 2015. évi részaránya - a tárgyévtől elté rő beérkezése miatt - nem jelentős. 11
A Színház a Fővárosi Önkormányzattól 2015-ben (az állami támogatással együtt) összesen 387,7 M Ft támogatást kapott. A költségek, ráfordítások 2015. ev1 osszege a bevételek csökkenésénél nagyobb mértékben 5,3 %-kal csökkentek. Ezen belül a két legjelentősebb tétel, az anyagjellegű ráfordítások 4,3 %-kal csökkentek, míg a személyi jellegű ráfordítások 8,5 %-kal nőttek. A fentiek következményeképp az üzemi eredmény 2015. évi összege 20,7 M Ft, mely 17,9 M Ft-tal haladja meg a 2014. évi tény 2,8 M Ft-os értékét. A pénzügyi műveletek eredményével a mérleg szerinti eredmény 2015. évi értéke 21,3 M Ft, mely 17,9 M Ft-tal több, mint a 2014. évi mérleg szerinti eredmény. A mérlegfőösszeg 2015. év végére 42,5%-kal növekedett a 2014. évi értékhez viszonyítva. A forrás oldalon a saját töke részaránya továbbra is 40-45% körüli. A saját töke 2015. évi értéke 54,3 M Ft-ra (+21,3 M Ft-tal) növekedett a 2014. évi 32,9 M Ft-ról. A Társaság eredményére és likviditására is jelentős hatást gyakorolt a TAO támogatások elszámolhatóságát érintő jogszabályi, melynek következtében a 2015-ben be nem folyt TAO támogatások már nem jelenhettek meg 2015. évi bevételként. A Kol ibri Színház esetében ez az összeg 40 M Ft. Elemzésünk alapján megállapítottuk, hogy a Társaság 2015. évi tevékenysége, gazdálkodása megfelel a nonprofit szervezet működésének és a fenntartói megállapodással összhangban van. A fentiek alapján a Társaság 2015. évi beszámolójának elfogadását javasoljuk. Budapest, 2016. április 6. Osvald Péter oring - Controlling Referatúra referatúra vezető 12