SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019. Gazdasági program 2015-2019 Sárhida. 1
Sárhida Község Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági Programja 2015-2019. A gazdasági program elkészítésére Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -ban meghatározottak alapján kerül sor. A gazdasági program a képviselő-testület megbízatásának időtartamára, vagy azt meghaladó időszakra szólhat. A gazdasági program elkészítésének célja, hogy az önkormányzat képviselőtestülete egységes, előre meghatározott célrendszer szerint működjön és a lehetőségek figyelembe vétele mellett fejlődjön is. A gazdasági program az önkormányzat részére helyi szinten határozza meg mindazon célkitűzéseket, feladatokat, amelyek a költségvetési lehetőségekkel összhangban, a helyi társadalmi, környezeti, gazdasági adottságok figyelembevételével a megyei térségi koncepciókhoz illeszkedve az önkormányzat által nyújtandó kötelező és önként vállalt feladatok biztosítását, fejlesztését szolgálják. A képviselő-testület a jelen gazdasági programban meghatározottakat figyelembe veszi minden gazdasági jellegű, a gazdálkodásra, a település működtetésére, fejlesztésére vonatkozó döntésnél, különös tekintettel az éves költségvetési rendeletek elkészítése és összeállítása során. A gazdasági programban meghatározott célok eléréséhez a képviselő-testületnek az alábbiakra kell koncentrálnia: - a célkitűzések egymásra épülő megvalósítására, - a szükséges anyagi források és eszközök megteremtésére. Az anyagi eszközök megteremtéséhez nem elegendő az évről-évre keletkező források (pl. állami támogatás, helyi bevételek) megléte, hanem szükség van: - a pályázati lehetőségek felkutatására és kiaknázására, - az önkormányzat sajátosságaira támaszkodva új lehetőségek keresésére, - a meglévő források nagyobb mértékű kihasználására. 1. HELYZETELEMZÉS: Történeti áttekintés Sárhida község Zalaegerszegtől 10 km-re délre, a Válicka pataktól nyugatra fekszik. Területe alig több mint négy négyzetkilométer, amelyet főleg szántóföld és erdő borít. 1382-ben említik először az oklevelek Sárhida települést. A község neve valószínűleg egy Sár (tulajdonképpen sárga, szőke) nevű személy birtokán épült Válicka hídra utal. Az első település - a területnagyság és az elhelyezkedés alapján valószínűsíthetően mintegy 150-200 főt számlált. Az oklevelek, amelyek főként birtok- és periratok, tanúsítják, hogy élő, gazdálkodó községről volt szó. Gazdasági program 2015-2019 Sárhida. 2
1820-ig a sárhidai gyereket Csatárba jártak iskolába, ami a környék egyházi központja szerepét töltötte be. Az analfabétizmus nagyfokú volt, mindössze néhányan tudtak írni és olvasni. A falu legelső tanítója egy lakóház szobájában tanította az apróságokat a betűvetésre, mert iskola még nem volt. 1868-ban az Eötvös-féle népiskolai törvény értelmében kötelező lett az elemi oktatás. Sárhidán csak 1878-ban épült fel az első iskolaépület. 1923-ig mindig csak egy tanítója volt a falunak. 1923 és 1946 között a növekvő gyermeklétszám miatt már két tanító oktatta nevelte a fiatalokat. Az 1950-es év közepétől már 5 nevelő tanított az iskolában. Az iskola tanulólétszáma az 1969/70-es tanévben elérte a 130 főt. A község demográfiai a 2010-es évektől az országos átlaghoz képest kedvezőnek tekinthető, stagnáló tendenciát mutat. A jelenlegi lakosságszám 806 fő. A település intézményi ellátottsága a megyei átlaghoz képest átlagosnak mondható, ugyanis a község a működéshez szükséges valamennyi egészségügyi szolgálattal (háziorvosi alapellátás, körzeti védőnői szolgálat) rendelkezik Bak község önkormányzatával közösen fenntartva. Az önkormányzati intézmények műszaki állapota vegyesnek tekinthető: Az óvoda és az önkormányzati hivatal részben felújításra szorul (a 2011-2013. években megkezdett felújításokat kellene folytatni), A régi iskola tekintetében felújítás, illetve a rendeltetés megtalálása szükséges. A művelődési ház teljes körű felújítása megtörtént. 2. A GAZDASÁGI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTÁSÁT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK: a kormányzat gazdaságpolitikája, a megyei, ezen belül a járási területfejlesztési operatív program, nemzeti és EU-s pályázati források, a település adottságai, a lakosság összetétele, igényei, az önkormányzat vagyoni helyzete, jelenlegi, illetve várható pénzügyi kondíciói, a polgármesteri program, a képviselő-testület javaslatai, a településen működő intézmények és szervezetek javaslatai, elvárásai. 2.1. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKAI CÉLKITŰZÉSEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI: A gazdasági program meghatározásánál elengedhetetlen a pénzügyi lehetőségek számbavétele. A kormány a fejlesztési irányelveit az új energiapolitika, a vidékfejlesztés, a területfejlesztés, a növekvő foglalkoztatás témakörében határozta meg, mely fejlesztési irányok kihatnak az önkormányzatok fejlesztési elképzeléseire is. A kormányprogram szerint a fejlődés húzóágazatai: - területi operatív program, KEHOP, - az üzleti- és kereskedelmi szolgáltatás, - az idegenforgalom és falusi turizmus. 3. SÁRHIDA KÖZSÉG GAZDASÁGI HELYZETE ÉS VÁRHATÓ VÁLTOZÁSOK: Gazdasági program 2015-2019 Sárhida. 3
Eszközök Az Önkormányzat vagyona a 2013. évi zárómérleg alapján 136.491 e Ft volt. Kimutatás a Sárhida Község Önkormányzat 2013. évi vagyonáról Ezer forintban Megnevezés Befektetett eszközök Befektetett Tárgyi eszközök és Nettó értékből Beruházások Befektetett eszközök immateriális javak pénzügyi összesen Bruttó érték Nettó érték Immateriális javak Ingatlanok Gépek, berendezések és felszerelések Járművek eszközök Üzemeltetés re átadott eszközök 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. Önkormányzat 99864 75543 1 74919 623 0 745 800 53636 130724 Készletek Megnevezés Forgóeszközök Forgóeszközök összesen Követelések Rövidlejáratú értékpapírok Pénz eszközök Egyéb aktív pénzügyi elszámolások Eszközök mindösszesen 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. Önkormányzat 0 2147 3084 536 5767 136491 Források Megnevezés Saját tőke Saját Tartós tőke Tőke változás tőke összesen Költségvetési tartalék Tartalékok Kötelezettségek Kötelezettségek összesen Vállalkozási Rövid lejáratú Hosszú tartalék lejáratú Egyéb passzív pénzügyi elszámolások Források mindösszesen Önkormányzat 107766 19273 127039 3564 5832 56 5888 136491 Gazdasági program 2015-2019 Sárhida. 4
A forgalomképtelen törzsvagyon körébe tartozó főbb ingatlanok: közutak, közterek, parkok. Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon körébe tartozó vagyonelemek: önkormányzati hivatal, intézmények: iskola, óvoda, orvosi rendelő, stb. Egyéb vagyon körébe tartoznak a következő ingatlanok: szántók, erdők. 3.1. PÉNZÜGYI HELYZET: Az önkormányzat pénzügyi, likviditási helyzetét az elmúlt 4 évben az alábbiak jellemezték: - az önkormányzat a fizetőképessége fenntartásához külön állami támogatást nem vett igénybe, - működési, fejlesztési hitel felvételére egy esetben került sor. 3.2. AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖLTSÉGVETÉSÉNEK KIADÁSI ÉS BEVÉTELI FŐÖSSZEGEI (EZER FORINTBAN) 2012 2013 2014 77.485 1 70.499 2 41.663 A költségvetési kiadások közül: Nőttek az óvoda személyi jellegű és a járulék kiadásai. A költségvetési kiadások közül a következő években várható, hogy a dologi kiadások nagysága, a várható fejlesztések miatt pályázati lehetőségek híján nő. Bevételek: A költségvetési bevételek közül: - Stagnálnak az önkormányzatok sajátos működési bevételei (helyi adó bevételek: iparűzési adó, magánszemélye kommunális adója), - csökkentek az önkormányzatok költségvetési támogatása jogcímén kapott összegek. A költségvetési bevételek szerkezetére hatást gyakorolhat az, hogy a költségvetési támogatások reálértéke csökken és egyre több saját bevétel megszerzésére, illetve pályázati források bevonására lesz szükség. 4. A GAZDASÁGI PROGRAM ANYAGI FORRÁSAINAK MEGTEREMTÉSE A gazdasági programban meghatározottak megvalósításához szükséges anyagi források biztosítása érdekében az alábbi feladatok rögzíthetők. 1 A jelzett összegeket torzítják a pályázati elszámolások amelyek duplikálva jelennek meg! 2 2 A jelzett összegeket torzítják a pályázati elszámolások amelyek duplikálva jelennek meg! Gazdasági program 2015-2019 Sárhida. 5
A pályázati források figyelése, igénylése és megszerzése. Az önkormányzat sajátos működési bevételeinek növelési lehetőségeit meg kell keresni olyan adórendszer megteremtésével, mely megfelel a helyi adópolitika elvárásainak és hatékony eszköze az önkormányzat saját forrás növelésének. Közteherviselés (indokolatlan mentességek megszüntetése, helyi adók racionalizálása, hátralékok behajtása, adómorál javítása) biztosítása. A képviselő-testület nyomon követi a költségvetési támogatási rendszert és az elképzeléseivel összhangba hozva igyekszik kihasználni a rendszer által nyújtott lehetőségeket (legkedvezőbb összegű támogatás megkeresése). Az önkormányzat áttekinti a meglévő vagyontárgyait, azok hasznosításának módját és lehetőségeit, a fenntartási, üzemeltetési költségek nagyságát. Javaslatot dolgoz ki az egyes vagyontárgyak megfelelő kihasználására, a jogi eszközökkel történő értéknövelő beruházásokra, az értéknövelő telekalakításokra, a felesleges vagyontárgyak hasznosítására, valamint az egyes vagyontárgyak értékesítésére. A település szerkezeti és szabályozási tervét a helyi építési rendelettel összhangban úgy kell végrehajtani, hogy az önkormányzati beruházások megvalósítására, családi lakóházak építésére, partnerszervezetek beruházásaira (térség, közműszolgáltató cégek, vízügyi- és természetvédelmi beruházások, stb.), gazdasági, a mezőgazdasági és turisztikai vállalkozások számára vonzó legyen. 5. JÖVŐKÉP, MEGVALÓSÍTANDÓ ELKÉPZELÉSEK, FELADATOK: Alapelvünk az, hogy Sárhida Község Önkormányzatának a településfejlesztésben meghatározó szerepet kell vállalnia. A község fő jellemzője és speciális adottsága, erőssége a páratlan földrajzi elhelyezkedés, mely sok fejlesztési lehetőséget rejt magában. Községünkben minőségi közszolgáltatásokat, közműveket, óvodát, 1-4. osztályos általános iskolát, egészségügyi alapellátást és a közművelődést továbbra is biztosítani kell. Egyedi idegenforgalmi, turisztikai vonzerővel bíró program és/vagy önkormányzati fejlesztés révén községünk vonzereje növekedhet, mely a gazdaságos működését is biztosíthatja. 5.1. A település fejlesztésének alapelvei: Sárhida Község rendezési tervét a település széles nyilvánossága bevonásával kell végrehajtani. Ez a biztosítéka annak, hogy a fejlesztési tervekből azok az elemek valósuljanak meg, melyek a település jövőjét, hosszú távú fejlődését és fejlesztését szolgálják. Ezek: - a térségi kapcsolatok erősítése, - a település fejlesztésének összehangolása a megyei és térségi fejlesztési elképzelésekkel, - a munkahelyteremtés, Gazdasági program 2015-2019 Sárhida. 6
- idegenforgalmi övezet kialakítása, - az építészeti arculat, a még meglévő építészeti értékek megőrzése, - kiemelt helyen szerepel az idegenforgalom, a turizmus fejlesztése, kerékpárút hálózat kiépítése, - a népesség számának szinten tartása, ill. lehetőség szerinti emelése, - a település megtartóerejének, a település potenciáljának növelése, ifjúságmegtartó, családbarát programok kidolgozása és megvalósítása (kiemelt figyelemmel a több gyermekes családokra), - a szolgáltatások fejlesztése, - a természeti környezet fejlesztése, a belterületi zöldfelületek igényes kialakítása, - a környezetvédelem, a környezetterhelések minimalizálása, az emberközpontú környezetszemlélet érvényre juttatása, a vidéki életforma népszerűsítése. A településfejlesztés legfőbb célkitűzése, hogy az önkormányzati vagyon a képviselő-testület ciklusa alatt tartósan ne csökkenjen. A szükségessé vált fejlesztéseket a képviselő-testületnek fel kell vállalnia melyeknek a finanszírozását zökkenőmentes működés mellett biztosítani kell. Követelmény a településfejlesztés széles nyilvánossága, ezzel kapcsolatosan - a település honlapjának folyamatos fejlesztése, a községi újság szerkesztése, - a képviselő-testület működésével kapcsolatos közérdekű adatok nyilvánossága, - az intézményeknek, a civil szervezeteknek a településen rendezett programjainak nyilvánossága, - a turisztikai kiadványok készítése. A településfejlesztésbe be kell vonni a lakosságot, a vállalkozásokat és az önszerveződő közösségeket. A településfejlesztés során figyelembe kell venni azokat a fejlesztéseket, programokat, melyekhez kapcsolódva gazdasági számítások igazolják azt, hogy a fejlesztés eredményeként az önkormányzat tartósan a korábbi éveknél magasabb bevétellel, illetve alacsonyabb kiadással számolhat. Az elkövetkezendő években jelentős pályázati források nyílnak meg, fontos, hogy a településfejlesztés egyik eszközévé váljon a pályázati tevékenység. Ennek érdekében - fontos a pályázatok folyamatos figyelemmel kísérése, - amennyiben szükséges, a sikeres pályázat reményében megfelelő szakértelemmel rendelkező személyt kell keresni és megbízni, - a pályázatokhoz megfelelő önerőt kell biztosítani, - amennyiben az EU-s pályázatok (pl: LEADER) kiírása során egyéb szervezetek (pl.: nonprofit gazdasági társaságok) fognak előnyt élvezni, ilyen jellegű akár több települést felölelve Társaság létrehozása. 5.2. Idegenforgalom, turizmus: Az idegenforgalom egyike azon területeknek községünkben, ahol még vannak kiaknázatlan lehetőségek. Magyarország egyre népszerűbb turisztikai célpont a külföldi lakosság számára, de jó ütemben fejlődik a belföldi turizmus is. Gazdasági program 2015-2019 Sárhida. 7
Községünk e területen nem rendelkezik jelentős potenciállal, kedvezőtlen földrajzi elhelyezkedése nem erősíti ezen lehetőségeknek a község és lakossága számára történő minél gazdaságosabb kihasználását. Alternatív fejlesztési elképzelések: - Fejleszteni kell a település turisztikai arculatát. Kiemelten kell kezelni azokat a fejlesztéseket, melyek turisztikailag kiemelkedő jelentőséggel bírnak, vonzerőt jelentenek - Pályázati lehetőség igénybe vételével turisztikai-idegenforgalmi centrum kialakítása a helyi vállalkozók és civil szervezetek bevonásával. - Az idegenforgalmi szempontból fontos közterületeken megfelelő pihenőhelyek kialakítása (pad, asztal, szeméttároló). - Kerékpárút kiépítése a Válicka-völgyben. - Az önkormányzat honlapján szerepeltetni kell a turisztikai lehetőségeket, megjelenési lehetőséget kell biztosítani az idegenforgalommal foglalkozó vállalkozók számára is. - Információs adatbázis kialakítása szálláshelyekről, programokról a település honlapján, szórólapokon, kiadványokban. - A turisztikai szezon meghosszabbítása egyedi kulturális programok megszervezésével. 5.3. Adópolitika Az önkormányzat fontosnak tartja a helyi adópolitikai célkitűzések megfogalmazását, mivel az jelentősen befolyásolja a településen keletkező saját bevételeket, illetve hatással van a településen élő magánszemélyek és vállalkozások anyagi terheire. A helyi adók esetében az önkormányzat képviselő-testülete az adóztatást úgy kívánja kialakítani, hogy az állandósága mellett az önkormányzat biztos bevételi forrását jelentse, ugyanakkor igazságos is legyen az adózói kört illetően. Az adóbevételek növelése érdekében figyelmet kell fordítani arra, hogy - az adóalanyok teljes köre adóztatásra kerüljön, ennek érdekében fokozottan figyelemmel kell kísérni az adóalanyi kör adó-bejelentési kötelezettségének teljesítését, - kezdeményezni kell az elmaradt adóhátralékok mielőbbi beszedését, - figyelemmel kell kísérni a nem helyi vállalkozók Sárhidán végzett bejelentési kötelezettség utáni iparűzési adó beszedését, - biztosítani kell az indokolatlan mentességek és aránytalanságok megszüntetésével a közteherviselést, - meg kell vizsgálni a lehetőségét új adónemek bevezetésének. 5.4. A községi önkormányzat Az Önkormányzat feladata a község üzemeltetése, működtetése (közvilágítás, közutak, járdák és belvízelvezető árkok, ivóvíz ellátás, parkgondozás, temető fenntartás, stb.), intézményeinek önálló fenntartása és működtetése (közös hivatal, óvoda, általános iskola, egészségház, közösségi házak, stb.). Az önkormányzat közigazgatási feladatainak ellátására Közös Önkormányzat Hivatalt (Kirendeltség) működtet. A megfelelő színvonal biztosítása érdekében szükséges - a szolgáltató és ügyfélbarát közigazgatás megteremtése, - az információs szolgáltatás működtetésének kiterjesztése, - a községfejlesztésre alkalmas közigazgatás személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása. Gazdasági program 2015-2019 Sárhida. 8
5.5. Köznevelés: A község önkormányzati kötelezettségének eleget téve: 25 férőhelyes, 1 csoporttal működő, napközi otthonos óvodát működtet és fejleszt. Községfejlesztésünk alapvető feltétele KLIK által fenntartott, az 1-4. osztályos általános iskola létszámának, szakmaiságának és község iránti elkötelezettségének megerősítése az iskola további (az alacsony gyermeklétszám miatt) megtartása lehetőségének vizsgálata. További feladat: További cél a meglévő intézmények hőszigetelési, fűtéskorszerűsítési tervének előkészítése, korszerű fűtési rendszer megvalósítása pályázati források bevonásával. Az intézményvezetőknek és a közös hivatal kirendeltsége vezetőjének folyamatosan figyelni kell a lehetőségeket és sikeresen kell pályázni. Ezeknek az intézményeknek a megerősítésére, továbbfejlesztésére kell törekedni a továbbiakban is. 5.6. Egészségügyi ellátás: Az önkormányzat kötelező feladata az egészségügyi alapellátás biztosítása. A Képviselő-testület a gazdasági program időtartama alatt fenntartja és fejleszti: - a védőnői ellátást, - a háziorvosi és fogorvosi alapellátást (vállalkozó orvosokkal). A fenti elvárásokkal összhangban figyelemmel kell kísérni az egészségügyi alapellátást biztosító háziorvossal és fogorvossal kötött feladat-ellátási szerződések teljesülését. Többletfeladatok ellátása, megszervezése: - tájékoztató előadások az egészségügyet érintő változásokról. A demográfiai mutatók szerint a község lakosságszáma az elmúlt években folyamatos stagnálást mutat. Az önkormányzat stratégiai intézkedéseivel elő kell segíteni helyben a fiatalok első lakáshoz jutását és a gyermekeik oktatását az óvodától az általános iskola 8. osztályáig. 5. 7. Egészséges életmód A képviselő-testület az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése érdekében: - arra törekszik, hogy a képviselő-testület, a közös önkormányzati hivatal kirendeltsége, a szociális- és egészségügyi ellátást végző intézmények és személyek folyamatosan együttműködjenek egymással az egészséges életmód feltételeinek javítása érdekében, Gazdasági program 2015-2019 Sárhida. 9
- támogatja azokat a kezdeményezéseket, melyek az egészséges életmóddal, az egészségmegőrzéssel, az időskorúak problémájával, a hátrányos szociális helyzetbe került személyekkel kapcsolatos felvilágosító, tájékoztató, segítő tevékenységre irányulnak, - továbbra is következetesen figyelemmel kíséri, hogy a középületekben, közművelődési intézményekben dohányzásra ne kerüljön sor. 5.8. Szociális helyzet A következő időszakban várható munkanélküliek, betegek, időskorúak és nagycsaládosok növelhetik a támogatásra szorulók számát, többen kerülhetnek a perifériára, egyes rétegeknél emelkedhet a szegénység. A szociális ellátórendszernek fel kell készülni arra, hogy a jelentkező problémákra választ tudjon adni. Az önkormányzat pénzbeli és természetbeni támogatási rendszerét felül kell vizsgálni, hogy a támogatás a megfelelő személyekhez kerüljön. Ennek érdekében: - a képviselő-testület felülvizsgálja a helyi szociális ellátások rendszerét meghatározó rendeletét, a törvényi változások tükrében, - a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektet a szociális információs szolgáltatás segítéséhez, - együttműködik a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat munkatársaival, köznevelési intézmények és a rendőrség ifjúságvédelmi felelőseivel, - meglévő szociális rendszerét kibővíti (szociális étkeztetés, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátásokra) térségi megállapodásokkal, - az ellátásra szorulók biztonságát megteremi, - biztosítja, hogy a szociális szolgáltatások közelebb kerüljenek az ellátottakhoz, - a szociális ellátási igényeket felméri, - részt vesz a közmunka programokban. 5.9. Gyermek- és ifjúságvédelem Az önkormányzat képviselő-testülete kiemelten kezeli a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat: - évente felülvizsgálja gyermekvédelmi rendeletét a jogszabályi változások tükrében, - a gyermekjóléti feladatokat a családgondozó bevonásával látja el, mely feladat a TÁMASZ Alapszolgáltatási Intézmény keretein belül működik, - a gyermekjóléti feladatok ellátásáról szóló beszámolót a képviselő-testület minden év május 31-ig megtárgyalja, - támogatja az ifjúság szabadidejének kulturált, hasznos eltöltését, illetve minden olyan programot, rendezvényt, amely az ifjúság nevelését, művelését szolgálja. 5.10. Közművelődés Az önkormányzat a közművelődési intézménye célját, feladatrendszerét, működését felülvizsgálja, a ciklus alatt továbbfejleszti azt. A közművelődéssel kapcsolatos feladatok: - önálló művelődésszervező alkalmazása a kulturális közfoglalkoztatás keretein belül, - pályázati lehetőségek kihasználása, - bemutatkozási lehetőségek biztosítása (kiadványok, honlap stb.), - civil szervezetek bevonása, Gazdasági program 2015-2019 Sárhida. 10
- a könyvtár működtetésének fejlesztése a lakossági igények széleskörű kiszolgálása érdekében, - időszakos kiadvány készítése a helyben zajló fontosabb eseményekről, mind a helyi lakosok, mind az ide érkező turisták jobb tájékoztatása céljából, - ismeretterjesztő előadássorozatok rendszeres tartása, - hagyományok őrzése, felújítása, néprajzi és tájvédelmi programok, a hegyközség borászainak bemutatkozásával együtt. 5.11. Sporttevékenység: A község lakossága igényt tart a helyi sportrendezvényekre. E feladat ellátását szolgálja az önkormányzat tulajdonában lévő sporttelep, melynek kezelője a Sárhidai TSZ Sportegyesület. A képviselő-testület a lakossági igények szem előtt tartásával fontosnak tartja a sporttevékenységgel kapcsolatban: - a település sportéletének helyet adó épületek és pályák karbantartását, - a sportegyesület támogatását, - segíti és szorgalmazza a sportegyesület (labdarúgás, stb.) pályázati tevékenységét. 5.12. Egyház Az Önkormányzat az egyházzal igyekszik közös rendezvényeket szervezni, - segíti munkáját, - támogatja rendezvényeit, - lehetőségeihez mérten, épülete felújításához szakmai és anyagi segítséget nyújt. 5. 13. Foglalkoztatást segítő célok és feladatok: Önkormányzatunk célja a helyi a munkanélküliség megszüntetése. A munkahelyteremtés feltételeinek elősegítése érdekében az önkormányzat - aktívan részt vesz a munkaadók és munkavállalók igényeinek közvetítésében, - rendszeresen együttműködik az illetékes munkaügyi hivatallal, - munkahelyeket teremt, - adópolitikájával ösztönzi a munkahelyek teremtését, - a befektetők számára kedvező feltételeket biztosít. 5.14. Infrastruktúra: A képviselő-testület fontosnak tartja a közúthálózat, a járda, a csatornahálózat, a vízvezetékrendszer, a szennyvízcsatorna-rendszer, a villamos energia, a gáz, a közvilágítás, a telefon, az internet szolgáltatások megfelelő biztosítását. Az informatikai lehetőségek biztosítása a települési önkormányzat számára a modernkor követelményeihez való igazodást, a felzárkózás követelményét jelenti. Az informatika terén meg kell valósítani azt, hogy - önkormányzat a honlapját fenntartsa és fejlessze, - az internetes hozzáférés biztosítva legyen a lakosság széles köre számára. Gazdasági program 2015-2019 Sárhida. 11
Közlekedési feladatok között fontosnak tartjuk - a község útjainak szilárd burkolattal történő ellátását, felújítását, - a meglévő utak tisztántartását és a külterületi utak karbantartását. 5.15. Településtisztaság, hulladékgazdálkodás Kiemelt célok: - megelőzés elvének tudatosítása, alkalmazása, a keletkezett hulladék mennyiségének csökkentése (hulladékhasznosítás), - zöldhulladék kezelése és hasznosítása, - lakosság tájékoztatása, tudatformálása, környezeti nevelésének fokozása (akciók, programok, szórólapok, óvodai-iskolai nevelés), - illegális hulladéklerakók felszámolása, kialakulásuk megelőzése, - szelektív hulladékgyűjtés működtetése, - hulladékudvar működtetése a ZALAISPA Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Társaságon belül. A fenti célok a ZALAISPA Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás keretein belül megvalósuló rendszerrel érhetők el. 5.16. Természetvédelem A képviselő-testület: - ismertető, figyelmeztető és tiltó táblákat helyezhet ki, - az illegálisan lerakott szemetet folyamatosan gyűjti, - áttekinti a védelmet igénylő vagy védelem alá vonandó építészeti, természeti értékeket, - javaslatokat dolgoz ki a gondozatlan ingatlanok rendbetételére, az életveszélyessé vált ingatlanok felújítása, esetleges bontása érdekében. 5.17. Köztemetők A köztemető fenntartása az önkormányzatnak kötelező feladata. A fenntartás, mint közszolgáltatás biztosítása és színvonalának emelése érdekében - gondoskodni kell az üzemeltetéséről, - emlékhelyek karbantartásáról, - köztemetőhöz parkolók létesítéséről, - temetői sírhelymegváltásról, - tájékoztató táblák, térképek és parcellák kihelyezéséről. 5.18. Közterület fenntartás A képviselő-testület gondot fordít a közterületek megfelelő színvonalon tartására, ennek érdekében: - fokozott figyelmet kell fordítani a közterületek gondozására, tisztántartására, - virágosítás és fásítási programok, - település-szépítési programok szervezése, - gondoskodni kell az elöregedett fák kivágásáról és pótlásáról, - figyelmet kell fordítani a köztéri építmények állagának megóvására, - külterületi utak, zöldövezet karbantartására. Gazdasági program 2015-2019 Sárhida. 12
5.19. Vízrendszer, csapadékvíz elvezetés: Az Önkormányzat biztosítja az egészséges ivóvízellátás és szennyvízelvezetési szolgáltatásokat. A 2015-2019. időszakban a jogszabályi előírások változásainak nyomon követése mellett kiemelt cél és feladat az elöregedett ivóvízhálózat pályázati forrásból megvalósuló rekonstrukciója. A csapadékvíz elvezetését biztosító rendszer karbantartását folyamatosan el kell végezni, a veszélyeztetett helyek felmérése után az elvezetés megoldására koncepciót kell készíteni. A belvízelvezetés rendszerének és záportározónak kialakítását pályázati támogatás esetén biztosítani kell. 5.20. Közbiztonság, tűzvédelem Az önkormányzat feladata a közbiztonsági és tűzvédelmi feladatok ellátásának támogatása, illetve színvonalának javítása. Ennek érdekében: - támogatást nyújt a helyi önkéntes polgárőr egyesületnek, - figyelemmel kíséri, hogy az önkormányzat intézményei rendelkezzenek tűzvédelmi szabályzattal, - közbiztonsági, katasztrófavédelmi referenset működtet. 6. Tervezett beruházások, fejlesztések 2015-2019. Önkormányzati intézmények hőszigetelése és fűtés korszerűsítése (óvoda, iskola, háziorvosi rendelő, hivatal épületei esetében). 2015-2019. Utak, járdák felújítása és karbantartása. 2015-2019. Kerékpárút kialakítása. 2018. Közterületek parkosítása. 2015-2019. Sárhidai középületek (iskola, óvoda, hivatal) akadálymentesítése. 2016-2019. Sárhidai ivóvíz hálózat, bel- és csapadékvíz elvezető rendszerek felújítása. 2018. Vidéki életforma népszerűsítése. Sárhida, 2015.. Záradék: Mázsa Ferenc polgármester A képviselő-testület 2015...- én a./2015. (.) határozatával elfogadta Sárhida Község Önkormányzata 2015-2019. évi Gazdasági Programját. Sárhida, 2015.. Császár László jegyző Gazdasági program 2015-2019 Sárhida. 13