A jelentésről A fenntarthatofejlodes.hu oldalon a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. 2016-ról szóló fenntarthatósági jelentése olvasható. Jelentésünk célja, hogy vidám, játékos formában mutassuk be, hogyan épül be a vállalat mindennapjaiba a fenntartható fejlődés. Kísérje el szereplőinket egyegy napjukon! Korábbi jelentéseink rendre a GRI (Global Reporting Initiative) éppen érvényes útmutatója alapján készültek, megfelelve az abban foglalt elvárásoknak. Idén elsődleges célunk az, hogy minél könnyedebb formában nyújtsunk betekintést mindennapjainkba, ezért, bár a GRI legfrissebb, immár standard formában megjelent verzióját aktívan használtuk, a teljes megfelelés egyes esetekben háttérbe szorult. GRI indexünket A jelentésről jelen pdf végén találja. A jelentés tartalmának meghatározása lényeges ügyek Jelentésünk tartalmának meghatározásakor az alábbi szempontokat és forrásokat tartottuk szem előtt: - 2014-ben a legutóbbi jelentésünk készítésekor több, mint 300 munkatársunk bevonásával készített felmérés eredménye és annak felülvizsgálata, aktualizálása - a Grundfos cégcsoport fenntartható fejlődés stratégiája - a 10 fős fenntarthatósági jelentés munkacsoport értékelő munkája - a Grundfosnál végzett dolgozói elégedettségi felmérés eredménye, erősségek és fejlesztendő területek munkatársaink visszajelzései alapján - a munkáltatói márkaépítés során végzett felmérés alapján célcsoportjaink (jelenlegi és leendő munkatársaink) érdeklődése és elvárásai Fentiek alapján a fenntartható fejlődés munkacsoport meghatározta a rendhagyó on-line jelentés négy főszereplőjét és elkészítette a szereplők egy-egy napjának részletes tervét, beépítve a fentiek alapján megszületett lényeges ügyek listáját. A jelentés négy főszereplője: Gábor, termelésvezető Gyakornokként kezdett, majd gyártástámogató mérnök, csoportvezető később termelésvezető lett a belső karrierlehetőségeknek köszönhetően. Gábor napja során az alábbi területekre nyerhet betekintést: a Grundfos Magyország Kft. bemutatása stratégia és értékek tulajdonosi struktúra rehabilitációs foglalkoztatás gyártási kiválóság (lean) munka és egészségvédelem
Gergő, gyártósori dolgozó Gergő 10 éve dolgozik a Grundfosnál operátorként. Gergő napja során az alábbi területekre nyerhet betekintést: szakmai fejlődési lehetősége karrier bérek és juttatások sportolási lehetőségek rendezvények kommunikáció érdekkképviselet (üzemi tanács) Gerda, gyártástámogató mérnöknő Gerda nemrég tért vissza a Grundfoshoz szülési szabadságról. Gerda napja során az alábbi területekre nyerhet betekintést: termékek fenntartható termékmegoldások együttműködés oktatási intézményekkel társadalmi befektetések: mérnöki pálya népszerűsítése rugalmas munkaformák egyéni fejlesztési rendszerek, képzési programok. Gellért, környezetmérnök Gellért a magánéletében környezetkímélően él, ezért fontos neki, hogy munkahelye is felelős vállalat legyen. Gellért napja során az alábbi területekre nyerhet betekintést: energiafelhasználás vízfelhasználás hulladékgazdálkodás környezeti tudatformálás
GRI Index Organizational profile A szervezet bemutatása 102-1 Name of the organization A szervezet neve Grundfos Magyarország Kft. 102-2 Activities, brands, products, and services Termékek Villamos motorok és szivattyúk, bővebben Gerda pályáján 102-3 Location of headquarters Székhely Tatabánya, Búzavirág u. 14. 102-4 Location of operations Termelési egységek Tatabánya, Búzavirág u. 14. Székesfehérvár, Hollanad fasor 15. Biatorbágy, Tulipán park, Huber u. 5. 102-5 Ownership and legal form Tulajdonosi forma Korlátolt felelősségű társaság, a tulajdonosi struktúra Gábor pályáján a prezentációban 102-6 Markets served Kiszolgált piacok A cégcsoport felépítéséből eredően közvetlen vevőnk a Grundfos Operations Europe. Villamos motorjainkat jellemzően más Grundfos gyárak használják fel, szivattyúinkat Európában, Ázsiában, Amerikában és Afrikában értékesítik. A felhasználási területekről Gábor pályáján tudhat meg többet. 102-7 Scale of the organization A szervezet mérete, prezentáció 102-8 Information on employees and Információ a dolgozókról, prezentáció other workers 102-9 Supply chain Ellátási lánc A beszerzések jelentős része a cégcsoporthoz tartozó központi beszerzésen keresztül történik, fennmaradó része pedig helyben a helyi beszerzőkön keresztül. A hazai beszállítók aránya megközelítőleg 25%. 102-10 Significant changes to the organization and its supply chain Jelentős változások a szervezetnél és az ellátási láncban 2015-ben alakult át a cégcsoport szervezete (FOST), erről a korábbi 2015- ben megjelent jelentésünkben beszámoltunk részletesen. 102-11 Precautionary Principle or approach Az elővigyázatosság elve Menedzsment rendszereink (ISO9001, ISO14001, OHSAS) és cégcsoport szintű folyamataink segítenek bennünket abban, hogy rendszeresen értékeljük és kezeljük kockázatainkat. 102-12 External initiatives Külső kezdeményezések A BCSDH Ajánlás vezetőknek kezdeményezésének büszke aláírói vagyunk.
102-13 Membership of associations Tagság egyesületekben BCSDH, MAF, MEF, Karbantartók Országos Szövetsége Strategy Stratégia 102-14 Statement from senior Felső döntéshozó Török László ügyvezető köszöntője decision-maker nyilatkozata Ethics and integrity Etika és integritás 102-16 Values, principles, standards, and norms of behavior Értékek, alapelvek, sztandardok és viselkedési normák, prezentáció 102-17 Mechanisms for advice and concerns about ethics Etikai kérdésekkel kapcsolatos segítségkérésre vonatkozó információk Vállalatirányítás Cégcsoport szintű névtelenséget biztosító hotline működik. A bejelentéseket a Grundfos cégcsoport Etikai bizottsága vizsgálja ki. Governance 102-18 Governance structure Szervezeti struktúra A társaságot az ügyvezetőből, a gyárigazgatókból, a HR igazgatóból, az ellátási láncért felelős igazgatóból és a műszaki igazgatóból álló 7 fős ún. executive csapat (E-group) irányítja. A működés alapját a 4 gyár termelési szervezetei alkotják, hozzájuk mátrix rendben kapcsolódnak a támogató funkciók, mint pl. mérnökség, tervezés, minőség, EHS stb. Stakeholder engagement Érintettek bevonása 102-40 List of stakeholder groups Érintettek listája Tulajdonos, dolgozók, vevők, beszállítók, helyi közösségek/önkormányzatok, oktatási intézmények 102-41 Collective bargaining agreements Kollektív szerződés Nincs. A Dolgozói kézikönyv foglalja össze munkavállalóink számára a rájuk vonatkozó jogokat és kötelezettségeket, szabályokat és juttatásokat. A dolgozókat érintő változásokról az ügyvezetés az érvényes munkajogi szabályok szerint egyeztet az Üzemi Tanáccsal. 102-42 Identifying and selecting stakeholders Érintettek kiválasztása Az integrált irányítási rendszer tartalmazza az erre vonatkozó folyamatot. Gergő pályája 102-43 Approach to stakeholder Érintetti párbeszéd engagement 102-44 Key topics and concerns raised Kulcsfontosságú ügyek A jelentés tartalmának meghatározása
Reporting practice 102-45 Entities included in the consolidated financial statements 102-46 Defining report content and topic Boundaries Jelentéstételi gyakorlat A pénzügyi jelentésben szereplő egységek Grundfos Magyarország Kft. A jelentés tartalmának és határainak meghatározása A jelentés tartalmának meghatározása Minden közlés a teljes vállalatra érvényes. 102-47 List of material topics A jelentés tartalmának meghatározása 102-48 Restatements of information Adatok újraközlése Nem történt 102-49 Changes in reporting Változás a jelentéstételben Korábban kétévente adtunk ki jelentést, az új irányvonal előkészítése a tervezettnél több időt vett igénybe, ezért ez a ciklus 3 éves. 102-50 Reporting period Jelentés 2016. 102-51 Date of most recent report Legutóbbi jelentés 2014. dátuma 102-52 Reporting cycle Jelentéstétel ciklusa Korábban kétévente adtunk ki jelentést, az új irányvonal előkészítése a tervezettnél több időt vett igénybe, ezért ez a ciklus 3 éves. 102-53 Contact point for questions regarding the report Kapcsolat kurban@grundfos.com 102-54 Claims of reporting in accordance with the GRI Standards GRI megfelelés A GRI standard alapján készült, a teljes megfelelés nem valósul meg. 102-55 GRI content index GRI index 102-56 External assurance Külső hitelesítés Jelentésünket külső fél nem hitelesítette. Material issues Lényeges ügyek Safety Munkavédelem 403-2 Types of injury and rates of Baleseti mutatók injury, occupational diseases, lost days, and absenteeism, and number of work-related fatalities Development programmes Szakmai fejlődési ehetőségek 404-2 Programs for upgrading employee skills and transition assistance programs A munkavállalók kompetenciáinak fejlesztésére irányuló programok
Career Karrier 404-3 Percentage of employees receiving regular performance and career development reviews Azon munkavállalók aránya akik rendszeres visszajelzést kapnak a teljesítményükre Wages and benefits Bérek és juttatások 401-2 Benefits provided to full-time Bérek és juttatások a employees that are not teljes munkaidős provided to temporary or parttime munkatársak számára employees Energy use Energiafelhasználás 302-1 Energy consumption within the Energiafelhasználás a organization szervezeten belül 302-4 Reduction of energy Energiafelhasználás consumption csökkentése Water management Vízfelhasználás 303-1 Water withdrawal by source Vízfelhasználás forrásonként Waste management Hulladékgazdálkodás 306-2 Waste by type and disposal Hulladékok fajtája és method kezelési módja Community investment, raising Társadalmi befektetések, environmental awareness környezeti tudatformálás 413-1 Operations with local Helyi programokat indító community engagement, részlegek, impact assessments, hatástanulmányok, and development programs fejlesztési programok Sustainable product solutions Fenntartható termékmegoldások 302-5 Reductions in energy requirements of products and services Products 102-2 Activities, brands, products, and services Strategy and values 102-16 Values, principles, standards, and norms of behavior A termékek és szolgáltatások energiaigényének csökkentése Termékek Termékek Stratégia és értékek Értékek, alapelvek, sztandardok és viselkedési normák Gerda pályája Gerda pályája Gerda pályája, prezentáció