Új utak keresése a mentálisan sérült fiatalok rehabilitációja, társadalmi integrálódásának elősegítése céljából

Hasonló dokumentumok
NEMZETKÖZIESÍTÉSBEN. KEM-i Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon - Tata

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE

SZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET. Kaucsicsné Zsóri Katalin

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

Foglalkoztatás és önálló közlekedés. Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza

Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés

1152 Budapest XV., Petőfi utca 24. GPS: É K

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Az LdV-HU-08-IVT-1031-es számú, Hátrányos helyzetű fiatalok szakmai gyakorlata című. Leonardo da Vinci külföldi szakmai gyakorlati program bemutatása

FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u

HOZZÁFÉRÉS ÉS MINŐSÉG A SÚLYOSAN HALMOZOTT GYERMEKEK ELLÁTÓ- RENDSZERÉNEK JELLEMZŐI

KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK A 2017/2018 TANÉVRE VONATKOZÓAN

SZAKÉRTŐI BIZOTTSÁGI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ... település,... irányító sz. (Előző név, ha van:. ) Születési hely:..., év: hó:. nap:.. Anyja neve:.

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP /2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE

ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége

Általános rehabilitációs ismeretek

SZAUER CSILLA

A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát

Alapító Okirat. b) Székhelye: 2660 Balassagyarmat-Nyírjes, Nyírjespuszta 5. Pf. 102.

RIDENS SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA és KOLLÉGIUM

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Szegedi Ipari Szakképző és Általános Iskola. József Attila Tagintézménye

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

KEDVES ÓVODÁM. Szolnok Városi Óvodák

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

2. SZEMÉLYKÖZPONTÚ, HOLISZTIKUS SZOLGÁLTATÁSRENDSZER, TÁMOGATÁSSAL

ESÉLYTEREMTŐ PROGRAM

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft

Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

Reaching the Lost Generation

FEJLESZTÉSI MEGÁLLAPODÁS

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése

RIDENS Általános Iskola, Szakgimnázium, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium. Képzési kínálatunk a 2018/2019 tanévre vonatkozóan

FOREVER GURULÓ. Kogon Mihály

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában

Ökoiskola munkaterv 2013/2014.

Helyi értékelési szabályzat. 2016/2017. tanév

Minősítési Szabályzat

Alapító Okiratot módosító okirat 2

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

Gyógypedagógiai alapismeretek. Mede Perla

A projekt bemutatása. Készítette: Bartal Attila, projektvezető MEREK

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-i rendkívüli üléséről.

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány fejlesztései a fogyatékos emberek érdekében

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM

Műhelymunka óvoda. Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!

Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

TÁMOGATOTT LAKHATÁS SEGÍTŐK KÉPZÉSE

Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek

Szauer Csilla Szentkatolnay Miklós Budapest Az esélyek városa? kötetbemutató. Budapest, február 28.

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával

Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA

Munkaerő-piaci tréning tantárgy bemutatása

VÁLLALKOZÁSOKNAK, NONPROFIT SZERVEZETEKNEK. Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. neve:

Tisztelt Oktató! Tisztelt Pedagógus Kolléga!

Készítette: Nagy Ilona intézményvezető. 1 A fenti szabályzat a 326/2013. (VIII.30) kormányrendelet 5. sz. melléklete alapján készült.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége

A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó értékelési szabályzata

AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM

Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea

A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Melegedőnk a Fóti úti épületünk földszintjén működik munkanapokon 9-15 óra között.

kiadvány bemutatása Lépéselőny Egyesület Huri Beáta, elnök Agora kiadvány bemutatása

SZEDERFA OTTHO : LAKÓOTTHO, ÉS APPALI ELLÁTÁS

SZÜKSÉGLETEK ÉS IGÉNYEK KOMPLEX FELMÉRÉSE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKAT IGÉNYBEVEVŐ ÉRTELMI FOGYATÉKOS ÜGYFELEK SZÁMÁRA

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév

Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó

TÁMOP / projekt a fogyatékos emberek munkaerőpiaci helyzetének javítására. MISKOLC november 16.

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről

A változatos és átgondolt programsorozat keretében megszervezésre került:

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

Pályázati támogatások

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

Dr. Fodor Imréné PRKK igazgató

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

Átírás:

Új utak keresése a mentálisan sérült fiatalok rehabilitációja, társadalmi integrálódásának elősegítése céljából Minden gyermeket elfogadunk olyannak, amilyen, azzá neveljük, amivé válni képes, annak érdekében, hogy életesélyei a lehetőségeihez képest a legjobbak legyenek. Az Értük-Velük Egyesület 15 éve működő civil szervezet, mely sajátos nevelési igényű tanulásban és értelmileg akadályozott, autista, valamint halmozottan sérült gyermekek képviseletét, kulturális és sport rendezvényeinek megszervezését, a tagintézményeiben oktató-nevelő munkát végző pedagógusok érdekvédelmét, szakmai fejlődésének elősegítését, valamint az európai normalizációs elvek megismerését, közvetítését tűzte ki célul. Az Egyesület jelenleg közel 60 elsősorban magyarországi gyógypedagógiai intézményt, tagozatot tömörít. Egyesületünk évek óta több Európai Uniós ország hasonló típusú intézményével áll szakmai kapcsolatban, valósít meg közös projekteket. 2010. április 10-19-e között a TEMPUS Közalapítvány Leonardo Da Vinci mobilitási programjának keretén belül az Egyesület öt tagintézményéből Tata, Lenti, Hódmezővásárhely, Budapest, Nyíregyháza 12 fő szakértő dániai tanulmányúton vehetett részt. Az Egyesület a projektet dániai partnerével, a PMU civil szervezettel együttműködésben valósította meg. A tanulmányút szerves folytatása volt annak a 2008 novemberében megvalósított, az Oktatási és Kulturális Minisztérium valamint a TEMPUS Közalapítvány által 2010-ben NÍVÓ díjjal jutalmazott programnak, mely Dánia fejlett, demokratikus, humánusan építkező és működő oktatási rendszerének, ezen belül a speciális ellátást igénylő fiatalok - fogyatékosok - oktatási, nevelési ellátórendszerének tanulmányozását tűzte ki célul. 1

Második projektünknek A Dán utóiskolai modell tanulmányozása, a mentálisan sérült fiatalok rehabilitációja, társadalmi integrálódásának elősegítése céljából címet adtuk, és az elméletben már megismert oktatás-képzés mélyebb tartalmú, gyakorlatba ágyazott, munkavégzés közbeni megismerését valósítottuk meg. Dániában a különféle akadályozottsággal élő populáció aránya 8-10%! Problémáik kezelésére az állami, önkormányzati szféra mellett megteremtődött azon vállalkozó intézmények hálózata, amelyben a civil szervezetek is jelentős részt vállalhatnak. Fogadó intézményünk a PMU egyike azon utóiskola utáni szervezeteknek, ahol a legfontosabb feladat a hagyományos iskolarendszerből valamilyen ok miatt kimaradt, segítség nélkül önálló életvezetésre alkalmatlan fiatalok felkészítése a társadalmi integrációra. A PMU-nál folyó 3-4 éves képzés alapfilozófiájuknak megfelelően a munka lakhatás aktív szabadidő hármas pillérére épül. A PMU működésének elmúlt 20 évében a munkavégzés begyakorlására saját műhelyeket létesített, melyek egymással és a közvetlen környezettel szorosan együttműködnek: Autó- és kerékpárszerelő műhely: A fiatalok Sindal város lakóinak járműveit, kisgépeit javítják, tisztítják, illetve ezzel összefüggésben értékesítési tevékenységet is folytatnak. Erdészet, fafeldolgozó műhely: Megrendelésre különböző faipari termékeket dolgoznak fel, állítanak elő. Bérleti szerződés alapján a közeli erdőben fakitermeléssel is foglalkoznak, tűzifát készítenek, értékesítenek. Idénymunka jelleggel végzik karácsony előtt a fenyőfák kitermelését, illetve a hulladék anyagokból karácsonyfatalpak készítését. A munkavégzés során a fiatalok megtanulják az erdőművelő, rakodó gépek kezelését is, mely végzettségről tanúsítványt is kapnak. Kertészet, üvegház: A 700 négyzetméteres üvegházban virágok szaporításával, ültetésével foglalkoznak, melyet többféle módon értékesítenek (piac, saját szállító részleg). Napvölgy Camping: Tavasztól-őszig működik, 18 db, 2-8 személyes faházzal, 38 lakókocsinak elegendő hellyel, közös helyiségekkel, amelyet a PMU dolgozói és tanulói üzemeltetnek. Lakatos- és fémmegmunkáló műhely: Egyszerű fém tárgyakat, alkatrészeket készítenek, megrendelésre. Kerámia műhely: A műhelyben agyagból mázas kerámiaedényeket, üvegből ékszereket, lakásdíszeket (gyertyatartó, kép, karácsonyfadísz, gyümölcstál) készítenek. A dániai hagyományok miatt a kerámia műhelyben készített dísztárgyakra nagy a kereslet. Ilyen közegben a fiatalok jól motiválhatóak a munkavégzésre. A műhelyhez kis üzlet kapcsolódik, ahol az elkészült termékek árusítása folyik. 2 Tankonyha: A PMU tanulóinak, dolgozóinak, illetve vendégeinek napi kétszeri étkezését készítik el, előre csomagolt termékekkel ellátják az intézmény kávézóját, valamint a különböző rendezvényekhez kapcsolódó szükséges (szendvics, kávé) reprezentációt biztosítják. A fiatalok végzik el a darabolási, tisztítási, főzési, párolási tevékenységeket, az éttermi terítést, felszolgálást, az étkezés utáni mosogatást, takarítást. A dán konyha sajátossága, hogy meleg ételt csak vacsorára fogyasztanak, az ebédkészítéshez sokféle zöldségfélét dolgoznak fel, a saláták elkészítésénél nem használnak sót, ecetes leveket, helyette az alapanyagok természetes ízének hangsúlyozására törekszenek. A műhelyekről összességében elmondható, hogy jól szervezetten, kiemelten jó személyi és tárgyi feltételek között működnek. A fiatalok itt heti 37 órát dolgoznak, de van könnyített munkaidő is, napi 5,5 óra. Mindegyik műhelynél alapvető elvárás, hogy a fiatalok olyan tevékenységet folytassanak, vagy olyan terméket állítsanak elő, amely piacképes, és a többi piacon lévő, hasonló termékkel azonos áron értékesíthető. A képzés végén nem az osztályozás, az eredményes vizsga letétele a cél, hanem az, hogy a fiatalok egyénre szabott oktatási terv alapján, megbízható munkavégzésre, piacképes, értékesíthető termék előállítására váljanak alkalmassá. Értékelésként úgynevezett portfóliót kapnak, amely rögzíti, hogy az adott diák milyen munkafolyamatokat tud magabiztosan elvégezni. A PMU által nyújtott szolgáltatások igénybevétele önkéntes, ahol a fiatalokat minden tevékenységben partnerként kezelik. Ennek jó példája, hogy a személyre szabott fejlesztés tervezésében a fiatal is aktívan részt vesz, ezáltal ő is érdekelt, motivált lesz a megfogalmazott célok elérésében. Mindegyikükkel személyes alkalmasság alapján - 1-1 szociális segítő foglalkozik. Milyen változásokat indukál a fiatalok életében a műhelyekben végzett munka? A szakmai ismeretek mellett, elsősorban az önállóság, felelősségvállalás, munkafegyelem, kitartás, állóképesség és terhelhetőség területén jelentkezik pozitív előrelépés, fejlődés. A fiatalok megtanulnak különböző munkahelyeken, közösségben dolgozni. Megtapasztalhatják, hogy ők is képesek az értelmes és hasznos munkavégzésre, amely jót tesz személyiségük fejlődésének, önbecsülésüknek, segíti társadalmi szerepelvárásuk felismerését A szocializációs folyamat során olyan viselkedési normákat sajátítanak el, melyek a társadalmi együttélés szabályait tudatosítják. A munkaerőpiacon támogató feltételek biztosítása mellett tartós munkavégzésre is képessé válnak. 3

Az utánkövetés tapasztalatai azt mutatják, hogy a PMU ból kikerülő fiatalok: 40%-a valós munkahelyre kerül 40%-a rugalmas munkát végez, rövidebb munkaidőben (a fiatal teljes bért kap, a munkáltató támogatást kap utána) 20% rokkantnyugdíjas, de mellette munkát vállalhat A műhelyek mellett, a PMU 14 családi házat tart fenn, abból a célból, hogy az úgynevezett Lakó-tréning keretén belül a PMU-ban dolgozó fiatalok mintát kapjanak életvezetésükhöz. A tréning célja, hogy a fiatalok közösen készített, személyre szóló egyéni terv megvalósulása után - a családi házakból kikerülve rendelkezzenek azokkal az ismeretekkel és tapasztalatokkal, amelyek önálló életvitelükhöz szükségesek. A családi házakban a fiatalok egy személyes lakószobákban élnek, 4 felnőtt biztosítja rendszerességre, önállóságra nevelésüket. Egyik legfontosabb pedagógiai módszerük a fiatalok partnerként történő kezelése. A fiatalok napi időbeosztás alapján végzik a szűkebb és tágabb környezetükhöz kapcsolódó házimunkákat: mosás, főzés, takarítás, vásárlás. A lakóotthon napirendje a beosztás ellenére nagyon rugalmas, nagymértékben a fiatalok határozzák meg a rájuk bízott munkák elvégzésének, a szabadidő beosztásának időpontját, lényeg az, hogy a fiatal pihenten menjen a munkahelyére, és a vállalt, kiosztott feladatok határidőre elkészüljenek. A fiatalok a lakóotthonban fogadhatnak vendégeket, előzetes egyeztetés alapján nagyobb összejöveteleket szervezhetnek. A tréning nagy hangsúlyt helyez a szabadidő aktív, tartalmas eltöltési formáinak megismertetésére, a fiatalok e területen történő fejlesztésére is. A tanulmányút résztvevői három napon keresztül részt vettek a műhelyekben, lakóotthonokban folyó gyakorlati tevékenységekben, közvetlenül megtapasztalva az ott folyó munkát. 4

Az általános iskolát végzett, de a hagyományos oktatási formában haladni nem tudó 18-25 év közötti fiatalok társadalmi beilleszkedését segíti az a PMU 2009-ben indított új projektje, STU néven, amely egy különlegesen megtervezett, személyre szabott oktatási forma. A programban a fiatalok képességeinek előzetes, alapos (12 hetes) vizsgálatára nagy hangsúlyt helyeznek. A vizsgálatok eredményeire, valamint a fiatalok meglévő pozitív tulajdonságaira, tehetségére építve kerül az egyéni fejlesztési terv összeállításra. Az ismeretek megszerzése 3 év alatt, heti 28 órában gyakorlati munkavégzés során, egyéni vagy kiscsoportos formában valósul meg. Az ország különböző pontjairól érkező, a PMU szolgáltatásait igénybe vevő fiatalok bekerülési költségeit a lakóhelyük szerinti illetékes Polgármesteri Hivatal fedezi, akit a PMU, a szülőkkel együtt negyedévente tájékoztat a beutalt fiatal eredményeiről, fejlődéséről. A fiatalok mindennapos ellátását, zsebpénzét, a részükre biztosított adóköteles szociális segélyből finanszírozzák. Partnerszervezetünk igazgatójától értesültünk arról, hogy a gazdasági válság sajnos a PMU tevékenységét is negatívan érintette, amely a megrendelések csökkenésében mutatkozik meg elsősorban. További problémaként jelentkezik a gyermeklétszám csökkenése, valamint az egyre szaporodó számú, hozzájuk hasonló szolgáltatást nyújtó szervezetek által generált verseny. Tanulmányutunk céljai között szerepelt a PMU-ban végzett gyakorlati tevékenységbe való bekapcsolódáson túl különböző, új, innovatív terápiás módszerek megismerése. Emiatt látogattunk el a PMU helyi partnerintézményébe, a Tolne utóiskolába, ahol olyan különleges igényű, 14 év feletti fiatalok tanulnak, akik nem érettek a hagyományos értelemben vett elméleti oktatásra. Az itteni terápiás foglalkozások specialitása, hogy a fiatalok ezen tevékenységeken keresztül szerzik meg azon minimális elméleti ismereteket (dán-, angol nyelv, matematika, természetismeretek) amelyek továbblépésükhöz, integrációjukhoz szükségesek. A félévenként, forgószínpad-szerűen cserélődő alábbiakban felsorolt terápiás foglalkoztató műhelyekben 6-8 fiatal, 2 felnőttel dolgozik: művészeti alkotó műhely, informatika- és média műhely, szerelő-, és fémipari műhely, famegmunkáló műhely, konyha, állattartás (ló, szarvasmarha, juh), az itt tartott lovakkal a fiatalok részére hippoterápiát biztosítanak, zenei műhely. Dániában komoly hagyományai vannak az iskolai zenekaroknak, főként személyiségfejlesztő, közösségformáló hatásuk miatt. A terápiák a sérült fiatalok szükségleteihez igazodnak, a mindennapi élet gyakorlatába ágyazva jutnak el hozzájuk. 5

Fentieket összegezve elmondható, hogy az oktatás jogi háttere Dániában rugalmasan alkalmazkodik az oktatásban résztvevők szükségleteihez. Az egyes tanulók igényeit, eltérő fejlődési ütemét elfogadó, tiszteletben tartó és megengedő iskolarendszert építettek fel. Ebben a rendszerben, illetve erre épülve gyakran a civil szervezetek bevonásával történik a fogyatékos fiatalok személyre szabottabb felkészítése a munkára, az önálló, tartalmas életre. A fő cél az, hogy az oktatási rendszerből kikerülő fiatalok aktív résztvevői legyenek a munkaerőpiacnak! Dániában a fogyatékosok foglalkoztatását elősegítő program mögött kedvező társadalmi szemlélet és jogszabályi háttér áll. Ennek következtében csak kis részük szorul ki a munkaerő-piacról. Elsődleges társadalmi cél, hogy mindenki adófizető állampolgárrá váljon, amelynek megvalósításában komoly szerepet vállal az utóiskola, mint átmenet iskolai képzés és a munkaerőpiac között. A fogyatékossággal élő fiatalok életét megkönnyíteni, lehetőségeik körét bővíteni komoly össztársadalmi feladatot jelent. A siker mindig több tényezőn, több szereplőn múlik. Magyarországon a jelenlegi társadalmi, gazdasági és munkaerőpiaci viszonyok, tényezők a fogyatékkal élők munkába állítását még nem elvárható módon biztosítják. A fogyatékosok foglalkoztatásának elősegítése érdekében fontos, hogy mi, szakemberek megismerjük más nemzetek gyakorlatát és az új tapasztalatokat hazai viszonyok között adaptáljuk, alkalmazzuk. A fogyatékosok esélyegyenlőségének szem előtt tartásával még hatékonyabban kívánjuk segíteni azt, hogy a mássággal élő fiatalok minél nagyobb számban jelenjenek meg a munkaerőpiacon. Tanulmányutunk eredményességét partnerszervezetünk maximális támogatásának és együttműködésének is köszönhetjük, pozitív szakmai tapasztalataink a program széleskörű terjesztésére és a közös munka folytatására ösztönöznek bennünket. A projekttel kapcsolatos további eredményeket, tapasztalatokat az Értük-Velük Egyesület honlapján (www.ertukveluk.hu) tettük közzé. Információ a témával kapcsolatban Becsákné Szőke Éva projektkoordinátortól a 06-34-587-471-es telefonszámon kérhető. Sum Ferenc Egyesület elnöke Becsákné Szőke Éva projektkoordinátor 6