205. július 3. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 225 Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 38/205. (VII. 3.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros Önkormányzata 205. évi összevont költségvetéséről szóló 9/205. (III. 6.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk () bekezdés f) pontjában, az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 23. () bekezdésében, és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 20. CLXXXIX. törvény. -ában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:. () Budapest Főváros Önkormányzata 205. évi öszszevont költségvetéséről szóló 9/205. (III. 6.) Főv. Kgy. rendelet (továbbiakban: alaprendelet) az alábbiak szerint módosul: A Fővárosi Közgyűlés a főpolgármesteri átruházott és intézményi saját hatáskörben 205. május. június 0. között végrehajtott -módosítások, a saját bevételek ait érintő döntései miatt az alaprendelet. () bekezdésében megállapított Budapest Főváros Önkormányzata összevont 205. évi költségvetése bevételi főösszegét 40 296 288 -tal, kiadási főösszegét 40 296 288 -tal megemeli, és Budapest Főváros Önkormányzata összevont 205. évi költségvetése módosított költségvetési bevételeit 255 302 934 -ban, módosított költségvetési kiadásait 397 875 640 -ban, finanszírozási egyenlegét 42 572 706 -ban állapítja meg. Budapest Főváros Önkormányzata összevont 205. évi költségvetése módosított bevételi főösszegét 62 875 640 -ban, módosított kiadási főösszegét 62 875 640 -ban, állapítja meg. (2) Az. () bekezdés szerinti: a) bevételi főösszeg változás -csoportonkénti összegét jelen rendelet. melléklet 3. oszlopa, b) a módosított bevételi főösszeg -csoportonkénti összegét jelen rendelet. melléklet 4. oszlopa szerint határozza meg. (3) A főpolgármesteri átruházott és az intézményi saját hatáskörben 205. május. június 0-ig végrehajtott -módosításokat az alaprendeleten átvezeti a 3. szerint. (4) A központi költségvetésből az önkormányzati költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 205. március és április havi bérkompenzációjára biztosított pót tervbevétele érdekében megemeli a 8560 Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások) át 55 49 -tal, egyidejűleg megemeli az érintett intézmények és a Főpolgármesteri Hivatal támogatási és kiadási ait az alábbiak szerint: a) a 000 Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság cím támogatása 3 698, a kiadásból: személyi juttatások 2 92, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 786 ; b) a 0020 Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága CSAPI cím támogatása 909, a kiadásból: személyi juttatások 503, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 406 ; c) szociális intézmények támogatása 22 799, a kiadásból: személyi juttatások 7 952, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 4 847 ; d) köznevelési intézmények támogatása 803, a kiadásból: személyi juttatások 9 293 munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 50 ; e) kulturális intézmények támogatása 798, a kiadásból: személyi juttatások 9 29, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 507 ; f) az 58020 Budapesti Sportszolgáltató Központ cím támogatása 69, a kiadásból: személyi juttatások 32, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 37 ;
226 FŐVÁROSI KÖZLÖNY 205. július 3. g) a 7090 Igazgatási apparátus kiadásai cím támogatása 2 467, a kiadásból: személyi juttatások 943, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 524 ; h) a 72403 Adó Főosztály kiadásai cím támogatása 506, a kiadásból: személyi juttatások 399, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 07. (5) A központi költségvetésből a könyvtári célú érdekeltségnövelő pályázaton a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 30 000 támogatásban részesült. A támogatás tervbevétele érdekében megemeli a 85490 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások cím bevételi, azon belül a felhalmozási célú önkormányzati támogatások át 30 000 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli az 5400 Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár cím támogatási és kiadási, azon belül az intézményi beruházások át (ebből: Könyv, könyvtári dokumentum beszerzés 2 000 ; Feladatellátás fenntartásához szükséges gépek, berendezések, felszerelések beszerzése (informatikai eszközök beszerzése) 9 000.) Az intézményi beruházáshoz szükséges beruházási célú előzetesen felszámított áfát az intézmény a visszaigényelhető áfa visszatérüléséből származó többletbevételéből finanszírozza. (6) A helyi önkormányzati képviselők időközi választásához kapcsolódóan a 7/204. (XI. 6.) IM rendelet 3. mellékletében rendelkezésre bocsátott 205. májusban beérkezett normatív támogatás tervbevétele érdekében megemeli a 7370 Időközi választások cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről ot 38 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási ot, a kiadásból: személyi juttatások 30, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 8. (7) A Fővárosi Közgyűlés 205. május 27-én döntött a központi költségvetésből az Egy és két számjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai karbantartásának támogatása céljából előirányzott 500 millió Ft támogatási összeg fővárosi átvételét biztosító Támogatási Szerződés megkötéséről. A feladat megvalósítása érdekében megemeli a 85490 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások cím bevételi, azon belül a felhalmozási célú önkormányzati támogatások át az új Egy és két számjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai karbantartásának 205. évi támogatása feladathoz kapcsolódóan 500 000 -tal, egyidejűleg megemeli a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 250 000 -tal, valamint megemeli a 84250 Áthúzódó fejlesztési források tartaléka cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások át 250 000 -tal. (8) A Fővárosi Közgyűlés 205. május 27-én döntött a Budapesti Szabadidősport Szövetség részére az Európa Sport Fővárosa pályázat elkészítésének lebonyolításához 3 400 összegű támogatás biztosításáról. Ennek végrehajtása érdekében csökkenti a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 3 400 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 84302 Sportcélú támogatás cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak át. (9) A Fővárosi Közgyűlés 205. május 27-én döntött kulturális szervezetekkel történő szerződések megkötéséről. A szerződésekben szereplő támogatások fedezetének biztosítása érdekében az alábbi -módosításokat hajtja végre: a) A Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület 205. augusztus -jétől 205. december 3-ig terjedő időszakra történő támogatása érdekében csökkenti a 9700 Kulturális és városarculati keret céltartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 4 748 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 838202 Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak át. b) A Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány 205. július -jétől 205. december 3-ig terjedő időszakra történő támogatása érdekében csökkenti a 9700 Kulturális és városarculati keret céltartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 30 000 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 83760 Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak át. c) A Kortárs Építészeti Központ Alapítvány által szervezett Budapest00 rendezvény támogatása érdekében csökkenti a 97602 Céltartalék egyes önként vállalt kulturális feladatok ellátására cím kiadási, azon belül a tartalékok át 2 000 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 84702 Kulturális célú kiadások cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak át. (0) A Fővárosi Közgyűlés 205. május 27-én döntött a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. megalapításá-
205. július 3. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 227 ról, melyhez kapcsolódóan az alábbi -módosításokat hajtja végre: a) A társaság alapítási törzstőke fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a 9700 Kulturális és Városarculati keret céltartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 3 000 -tal, egyidejűleg azonos összeget vesz tervbe az új 8620 Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. cím kiadási, azon belül a részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése án. b) A társaság 205. évi feladatainak ellátásához szükséges támogatás fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a 9700 Kulturális és Városarculati keret céltartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 47 000 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 8620 Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak át. () A Fővárosi Közgyűlés 205. március 23-án döntött a Polgárdi Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonának 205. június 30-i hatállyal történő megszüntetéséről és a Szombathelyi Főváros Önkormányzata Idősek Otthona intézményhez, mint általános jogutódhoz történő beolvadásáról. Az átszervezés miatt, tartós jelleggel (6 hóra) csökkenti a 280 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Polgárdi-Ipartelepek cím kiadási és bevételi ait 93 65 -tal, a kiadásból: személyi juttatások 95 599, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 27 556, dologi kiadások (többi dologi kiadás) 66 805, ellátottak pénzbeli juttatásai 520, elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 2 500, intézményi beruházások 500, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 35, a bevételből: működési bevételek (készletértékesítések, szolgáltatások bevételei) 5 408, működési bevételek (ellátási díjak) 70 496, működési bevételek (egyéb működési bevételek) 50, működési bevételek (kamatbevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei) 20, felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről 235, központi, irányító szervi támogatás (működési célra) 7 406, egyidejűleg megemeli a 2200 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Szombathely cím bevételi és kiadási ait 93 65 -tal, a fenti megbontás szerint. Továbbá csökkenti a 280 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Polgárdi-Ipartelepek cím létszámkeretét 205. június 30-i hatállyal 9 fővel, egyidejűleg azonos fővel megemeli a 2200 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Szombathely cím létszámkeretét. (2) A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság eszközbeszerzései 204 205 céljelleggel támogatott beruházási feladathoz kapcsolódóan az eszközbeszerzés idén felhasználásra kerülő összegénél technikai okokból támogatás helyett a maradvány jelent meg fedezetként. A beruházás összköltségét nem érintő, többletköltséggel nem járó, technikai rendezés érdekében megemeli a 000 Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság cím bevételi, azon belül a központi, irányítószervi támogatás (felhalmozási célra) át 2 276 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül az elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai át. Továbbá megemeli a 85500 Elvonások és befizetések bevételei cím bevételi, azon belül az elvonások és befizetések bevételei át 2 276 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 8400 Költségvetési szerveknek folyósított támogatás kiadási, azon belül a központi, irányítószervi támogatások folyósítása (felhalmozási célra) át. (3) A Humán Erőforrás Menedzsment Főosztály gazdálkodói jogkörébe tartozó címek ainak rendezése érdekében az alábbi módosításokat hajtja végre: a) Eseti szociális támogatás nyújtása érdekében csökkenti a 7090 Igazgatási apparátus kiadásai cím támogatási és kiadási át 2 700 -tal, a kiadásból: személyi juttatások 0 000, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 700, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 70902 Igazgatási apparátus kiadásai cím támogatási és kiadási ait a fenti megbontás szerint; b) A Főpolgármesteri Hivatal álláshelyeinek csökkentéséről szóló 355/205. (III. 23.) sz. Főv. Kgy. határozat végrehajtásának I. üteméhez kapcsolódóan a tartós kiadáscsökkenésből következő megtakarítás érvényesítése érdekében csökkenti a 7090 Igazgatási apparátus kiadásai cím támogatási és kiadási át 69 446 -tal, a kiadásból: személyi juttatások 54 485, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 4 96, valamint csökkenti a 70902 Igazgatási apparátus kiadásai cím támogatási és kiadási át 4 092 -tal,
228 FŐVÁROSI KÖZLÖNY 205. július 3. a kiadásból: személyi juttatások 0 725, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 367, egyidejűleg megemeli a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 83 538 -tal. Továbbá a II. ütemhez kapcsolódó végkielégítések és szabadságmegváltások fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 38 226 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 7090 Igazgatási apparátus kiadásai cím támogatási és kiadási át, a kiadásból: személyi juttatások 30 099, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 8 27. A Főpolgármesteri Hivatal engedélyezett létszámát 205. június -től 39 álláshellyel csökkenti, és 907 főben állapítja meg (a Főpolgármesteri Hivatal költségvetési létszámkerete a kirendeltek létszámának változatlanul hagyása mellett 205. június -től 94 főre változik). A II. ütemhez kapcsolódó létszámcsökkentés és tartós megtakarítás érvényesítése 205. október -től valósítható meg. (4) A beszerzési szabályozások miatt a 88850 Önkormányzati gazdasági ellátási feladatok ellátása címen tervezett és az Üzemeltetési Főosztály által teljesített bizottsági eszközbeszerzésekhez kapcsolódóan a bizottsági címeken rendelkezésre álló fedezet általános tartalékba történő visszapótlása érdekében az alábbi módosításokat hajtja végre: a) csökkenti a 89070 Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) át 259 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át; b) csökkenti a 8900 Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága cím kiadási át 254 -tal, a kiadásból: önkormányzati beruházások 200, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 54, egyidejűleg megemeli a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 254 -tal; c) csökkenti a 89030 Közbeszerzési Bizottság cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) át 93 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át. (5) Magánszemélyektől bírósági végrehajtás útján befolyt perköltségek és késedelmi kamatbevételek tervbevétele érdekében megemeli a 85540 Egyéb működési bevételek cím bevételi, azon belül a működési bevételek (egyéb működési bevételek) át 00 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át. (6) A Budapest 4. sz. metróvonal I. szakasz (Kelenföldi pályaudvar Keleti pályaudvar) projekthez kapcsolódóan a DBR Metró Projektigazgatóság átutalta az előző évben felmerült kamatjóváírásokat, Választott Bíróság ítéletéből származó bevételt, kártérítések bevételeit, valamint megvalósítás során felmerült egyéb pénzügyi műveletek bevételeit, összesen 95 738 -ot. Ennek, valamint a projekt kapcsán felmerült kötbér (456 493 ezer Ft), illetve megbízói követelések (24 ) tervbevétele érdekében megemeli a 85540 Egyéb működési bevételek cím bevételi, azon belül a működési bevételek (egyéb működési bevételek) át 552 355 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át. (7) A Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség a Főpolgármesteri keretből 203-ban a Magyar Szentek Temploma közösségi terme bővítési munkálatainak költségeire kapott 3 000 összegű támogatását a támogatási cél meg nem valósulása miatt viszszautalta. A visszautalt támogatási összeg tervbevétele érdekében tervbe vesz az új 85230 Beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről cím bevételi, azon belül az egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről án 3 000 -ot, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 9202 Főpolgármesteri keret céltartaléka cím kiadási, azon belül a tartalékok át. (8) A Főpolgármesteri keretből a főpolgármester javaslata alapján a Fővárosi Közgyűlés döntésével támogatott alapítványok támogatásához szükséges -rendezés érdekében csökkenti a 9202 Főpolgármesteri keret céltartaléka cím kiadási, azon belül a tartalékok át 4 00 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 844702 Főpolgármesteri keret cím kiadási át, a kiadásból: egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 5 20, egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 8 800. (9) A Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság által a korlátozási kártalanítási megállapodások megkötéséről szóló döntések alapján, valamint
205. július 3. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 229 a folyamatban lévő további megállapodásokhoz, a bírósági, illetve a kormányhivatali eljárásokhoz kapcsolódóan szükséges fedezet biztosítása érdekében csökkenti a 84030 Önkormányzati beruházások cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások on a Kisajátítás és korlátozási kártalanítást megelőző kártalanítás adás-vétellel feladat át 80 000 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 88760 Kisajátítás, korlátozási kártalanítás cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) át. (20) Az ÉPÍT Zrt. az Ingatlan- és térségfejlesztési együttműködési, vagyonkezelési megbízási keretszerződés és az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézetre vonatkozó megállapodás értelmében az ingatlanértékesítésből befolyó költségekkel csökkentett teljes összeget a Szakrendelőre fordíthatja. Ezért az ingatlanértékesítésből származó bevételek várható terven felüli teljesüléséhez kapcsolódóan megemeli a 880502 ÉPÍT Zrt. elszámolása cím bevételi át 583 089 -tal, a bevételből: működési bevételek (kiszámlázott áfa) 23 963, felhalmozási bevételek (egyéb tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése) 459 26, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási ot 583 089 -tal, a kiadásból: dologi kiadások (többi dologi kiadás) 26 49, intézményi felújítások 359 526, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 97 072. (2) A Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály kezelésében lévő projektek keretében megvalósult, a Szervezési Főosztály által lebonyolított kiutazások költségeihez kapcsolódó -rendezések érdekében az alábbi módosításokat hajtja végre: a) A Climate KIC projekthez kapcsolódóan csökkenti a 888902 Climate-KIC projektek cím kiadási át 499 -tal, a kiadásból: személyi juttatások 49, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 0, dologi kiadások (többi dologi kiadás) 440, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 7202 Külföldi kiutazások költségeire cím támogatási és kiadási ait a fenti megbontás szerint. b) Az URBACT program keretében zajló ROMA NET II projekthez kapcsolódóan csökkenti a 84802 ROMA NET II cím kiadási át 693 -tal, a kiadásból: személyi juttatások 0, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 23, dologi kiadások (többi dologi kiadás) 569, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 7202 Külföldi kiutazások költségeire cím támogatási és kiadási ait a fenti megbontás szerint. (22) Az egészségügyi és szociálpolitikai ágazat felügyelete alá tartozó, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő szociális intézményeknél a kiemelt ok közötti módosítások érdekében az alábbi -rendezéseket hajtja végre: a) A Baross utcai Idősek Otthona intézménynél a feladatellátás dologi kiadásainak és az intézmény dolgozóinak visszatérítendő lakásvásárlási kölcsön fedezetére, valamint a szociális hozzájárulási adó kedvezmény jogszabályi változás miatti megszűnéséhez kapcsolódó -módosítás érdekében csökkenti a 2020 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Baross utca cím kiadási át 5 306 -tal, a kiadásból: elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 2 306, intézményi felújítások 0 236, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 2 764, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási ot 5 306 -tal, a kiadásból: munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 306, dologi kiadások (többi dologi kiadás) 00, felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása, törlesztése 900. b) Az Alacskai úti Idősek Otthona intézménynél a 204. évről áthúzódó Munkahelyvédelmi Akcióterv befizetési kötelezettség fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a 2030 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Alacskai út cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) át 778 -tal, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási, azon belül az elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai ot. c) A Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona intézménynél bevételi ok teljesüléséhez kapcsolódó -módosítás érdekében csökkenti a 2040 Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona, (Rózsa utca) cím bevételi, azon belül a felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről át 32 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a bevételi, azon belül a működési bevételek (ellátási díjak) ot. d) A Halom utcai Idősek Otthona intézménynél a 204. évről áthúzódó Munkahelyvédelmi Akcióterv befizetési kötelezettség fedezetének biztosítá-
230 FŐVÁROSI KÖZLÖNY 205. július 3. sa érdekében csökkenti a 2060 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Halom utca cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) át 949 -tal, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási, azon belül az elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai ot. e) A Kútvölgyi úti Idősek Otthona intézménynél jogszabályban meghatározott jubileumi jutalom fedezetére, valamint munkavállalói bankszámla hozzájárulás fedezetének és a működés dologi feltételeinek biztosítása érdekében csökkenti a 2080 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Kútvölgyi út cím kiadási, azon belül az elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai át 4 458 -tal, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási ot a kiadásból: személyi juttatások 2 70, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 90, dologi kiadások (többi dologi kiadás) 558. f) A Pesti úti Idősek Otthona intézménynél teraszbeépítés és épületszigetelés, valamint összekötő híd építése feladatokhoz kapcsolódó fordított áfa befizetés fedezetére, továbbá lakószobák felújításának befejezése, valamint a 204. évről áthúzódó Munkahelyvédelmi Akcióterv befizetési kötelezettség fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a 2090 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Pesti út cím kiadási, azon belül a beruházási célú előzetesen felszámított áfa át 25 532 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási ot, a kiadásból: dologi kiadások (többi dologi kiadás) 23 827, intézményi felújítások 78, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 2, elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 73. g) A Gödöllői Idősek Otthona intézménynél a szociális hozzájárulási adó kedvezmény jogszabályváltozás miatti megszűnéséhez kapcsolódó módosítás érdekében csökkenti a 240 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Gödöllő cím kiadási, azon belül az elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai át 2 850 -tal, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ot. h) A Gyulai Idősek Otthona intézménynél a 204. évről áthúzódó Munkahelyvédelmi Akcióterv befizetési kötelezettség fedezetére, valamint a működés dologi feltételeinek biztosítása érdekében csökkenti a 250 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Gyula cím kiadási, azon belül az intézményi felújítások át 255 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási ot, a kiadásból: dologi kiadások (többi dologi kiadás) 325, elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 930. i) A Polgárdi Idősek Otthona intézménynél a szociális hozzájárulási adó kedvezmény jogszabályváltozás miatti megszűnéséhez kapcsolódó módosítás érdekében csökkenti a 280 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Polgárdi Ipartelepek cím kiadási, azon belül az elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai át 2 04 -tal, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ot. j) A Szombathelyi Idősek Otthona intézménynél a szociális hozzájárulási adó kedvezmény jogszabályváltozás miatti megszűnéséhez kapcsolódó -módosítás érdekében csökkenti a 2200 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Szombathely cím kiadási, azon belül az elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai át 4 59 -tal, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ot. k) A Vámosmikolai Idősek Otthona intézménynél a szociális hozzájárulási adó kedvezmény jogszabályváltozás miatti megszűnéséhez kapcsolódó -módosítás, valamint a működtetéshez szükséges gépek, berendezések pótlásának fedezetére csökkenti a 2230 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Vámosmikola cím kiadási, azon belül az elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai át 5 000 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási ot, a kiadásból: munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 000, intézményi beruházások 2 362, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 638. l) A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinél a Külső Mester utcai telephely vizesblokkjainak felújítására, valamint az év közbeni intézményi felújítások fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a 2270 Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) át 2 930 -tal,
205. július 3. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 23 egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási ot, a kiadásból: intézményi felújítások 7 268, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 4 662. (23) Az egészségügyi és szociálpolitikai ágazat felügyelete alá tartozó, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő szociális intézményeknél keletkezett intézményi többletbevételek tervbevétele érdekében az alábbi -rendezéseket hajtja végre: a) Az Alacskai úti Idősek Otthona intézménynél kegyeleti költségekre letétbe helyezett összeg maradványából származó bevétel tervbevétele érdekében megemeli a 2030 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Alacskai út cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről át 2 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ot. b) A Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona intézménynél személygépkocsihoz kapcsolódó, biztosító által fizetett kártérítés tervbevétele érdekében megemeli a 2040 Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona cím bevételi, azon belül a működési bevételek (egyéb működési bevételek) át 90 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ot. c) A Kamaraerdei úti Idősek Otthona intézménynél feleslegessé vált személygépjármű értékesítéséből származó többletbevétel tervbevétele érdekében megemeli a 2070 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Kamaraerdei út cím bevételi, azon belül a felhalmozási bevételek (egyéb tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése) át 707 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási ot, a kiadásból: intézményi beruházások 557, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 50. d) A Kútvölgyi úti Idősek Otthona intézménynél hozzátartozó cél szerinti felajánlásából származó bevétel tervbevétele érdekében megemeli a 2080 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Kútvölgyi út cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről át 00 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ot. e) A Pesti úti Idősek Otthona intézménynél kamatbevételből, illetve elhasználódott tárgyi eszközök értékesítéséből származó többletbevételek, valamint az E.D.E. nemzetközi konferencia megrendezéséhez kapott támogatás tervbevétele érdekében megemeli a 2090 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Pesti út cím bevételi át 783 -tal, a bevételből: működési bevételek (kamatbevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei) 3, felhalmozási bevételek (egyéb tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése) 370, egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 400, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási ot 783 -tal, a kiadásból: dologi kiadások (többi dologi kiadás) 3, intézményi beruházások 606, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 64. f) A Gyulai Idősek Otthona intézménynél a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által folyósított egységes területalapú támogatás (SAPS) tervbevétele érdekében megemeli a 250 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Gyula cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről át 297 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ot. g) A Szombathelyi Idősek Otthona intézménynél az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Családbarát Munkahely cím elnyerését jutalmazó támogatás tervbevétele érdekében megemeli a 2200 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Szombathely cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről át 600 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ot. (24) A kulturális és sport ágazat felügyelete alá tartozó, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő kulturális intézményeknél keletkezett intézményi többletbevételek tervbevétele érdekében az alábbi -rendezéseket hajtja végre: a) A Bartók Béla Emlékháznál a Nemzeti Kulturális Alaptól zenei programok megvalósítására kapott támogatás tervbevétele érdekében megemeli az 550 Bartók Béla Emlékház cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről át 350 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ot.
232 FŐVÁROSI KÖZLÖNY 205. július 3. b) A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnál a könyvtári érdekeltségnövelő támogatásból megvalósuló eszközbeszerzéshez kapcsolódó, előzetesen felszámított áfájának NAV általi áfavisszatérítéséből származó bevétel tervbevétele érdekében megemeli az 5400 Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár cím bevételi, azon belül a működési bevételek (áfavisszatérítés) át 4 897 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a beruházási célú előzetesen felszámított áfa ot. c) A Budapesti Történeti Múzeumnál 204. IV. negyedévi áfavisszatérítésből származó bevétel tervbevétele érdekében megemeli az 5500 Budapesti Történeti Múzeumnál cím bevételi, azon belül a működési bevételek (áfavisszatérítés) át 096 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ot. d) A Fővárosi Állat- és Növénykertnél a Nemzeti Kulturális Alaptól kapott pályázati támogatások, az NFÜ KMOP Főkapu épület rekonstrukciós pályázati támogatás, valamint %-os támogatásokból és tárgyi eszköz értékesítésből befolyt bevételek tervbevétele érdekében megemeli az 5700 Fővárosi Állat- és Növénykert cím bevételi át 2 42 -tal, a bevételből: egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 2 700, egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 5 340, felhalmozási bevételek (egyéb tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése) 94, egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 6, egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 000, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ot 2 42 -tal. (25) A köznevelési ágazat felügyelete alá tartozó, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő köznevelési intézményeknél a kiemelt ok közötti módosítások érdekében az alábbi -rendezéseket hajtja végre: a) Mozaik Gazdasági Szervezet üzemeltetésében lévő Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában balesetveszély elhárítása és ÁNTSZ előírásainak megfelelő szükséges felújítások fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a 39040 Mozaik Gazdasági Szervezet cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) át 8 72 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási ot, a kiadásból: intézményi felújítások 4 734, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 3 978. b) Az Étkeztetési Szolgáltató Gazdasági Szervezetnél a felújításként tervezett munkák egy részét karbantartásként el lehet végezni, egyidejűleg azonban szükségessé vált kis értékű tárgyi eszközök, illetve ételszállító jármű beszerzése. A beruházás fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a 39050 Étkeztetési Szolgáltató Gazdasági Szervezet cím kiadási át 5 240 -tal, a kiadásból: intézményi felújítások 2 000, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 3 240. egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási ot 5 240 -tal, a kiadásból: intézményi beruházások 2 000, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 3 240. (26) A kulturális és sport ágazat felügyelete alá tartozó, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő kulturális intézményeknél a kiemelt ok közötti módosítások érdekében az alábbi -rendezéseket hajtja végre: a) A Budapesti Művelődési Központnál a dolgozóknak biztosított helyi utazási bérlethez kapcsolódó adófizetési kötelezettség, valamint az intézményi feladatellátáshoz indokolt informatikai eszközök, hangtechnika és fénytechnika beszerzések fedezetének biztosítása, továbbá a CAMEON projektnél felmerült költségtérítésekhez kapcsolódó -rendezés érdekében csökkenti az 5300 Budapesti Művelődési Központ cím kiadási, azon belül a személyi juttatások át 3 37 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási ot, a kiadásból: munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 232, dologi kiadások (többi dologi kiadás) 405, intézményi beruházások (hangtechnika, fénytechnika, informatikai gépek beszerzése) 8, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 39. b) A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnál megvalósult adatbázis-beszerzés nem beruházásnak, hanem szakmai tevékenységet segítő szolgáltatás igénybevételnek minősül. Ennek -rendezése érdekében csökkenti az 5400 Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár cím kiadási át 28 537 -tal,
205. július 3. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 233 a kiadásból: intézményi beruházások (egyéb tárgyi eszközök beszerzése) 22 470, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 6 067, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ot 28 537 -tal. c) Fővárosi Állat- és Növénykertnél az intézmény dolgozóinak folyósított lakáscélú kölcsönök többletfedezetének biztosítása érdekében csökkenti az 5700 Fővárosi Állat- és Növénykert cím kiadási, azon belül az intézményi beruházások (ingatlanberuházások állatházak, kifutók) át 2 000 -tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a felhalmozási célú viszszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása, törlesztése ot. (27) A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 993. évi III. tv. változása miatt a 88420 Önkormányzati segély és települési támogatás cím elnevezését 88420 Települési támogatás elnevezésre módosítja. (28) A Fővárosi Önkormányzat Építészeti Értékvédelmi és Műemléki célú támogatási pályázatain saját intézmények is részesültek támogatásban. A pályázati támogatásokhoz kapcsolódó technikai -rendezések érdekében az alábbi módosításokat hajtja végre: a) csökkenti a 88602 Építészeti Értékvédelmi Támogatás cím kiadási, azon belül az egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre át 6 700 -tal, egyidejűleg azonos összeggel tervbe veszi a 3900 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete cím támogatási és kiadási án az új Kölcsey Ferenc Gimnázium felújítási munkálatai feladatot, a kiadásból: céljelleggel támogatott intézményi felújítások 5 276, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 424 ; b) csökkenti a 846902 Műemléki célú támogatás cím kiadási, azon belül az egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre át 3 800 -tal, egyidejűleg tervbe veszi a 3900 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete cím támogatási és kiadási án az új Petőfi Sándor Gimnázium felújítási munkálatai feladatot 2 800 -tal, a kiadásból: céljelleggel támogatott intézményi felújítások 2 205, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 595, valamint tervbe veszi a 39030 Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete cím támogatási és kiadási án az új Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Spec. Szakiskolája, EGYMI, Kollégiuma és Gyermekotthon felújítási munkálatai feladatot 000 -tal, a kiadásból: céljelleggel támogatott intézményi felújítások 787, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 23. (29) Az Egy és két számjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai karbantartásának 203. évi támogatása feladathoz kapcsolódóan a Támogatási Szerződés alapján a kamatbevétel a Projekt megvalósítása során felmerülő rendkívüli, előre nem tervezett kiadásokra és a Projekt színvonalának emelését eredményező új műszaki tartalom megvalósítása költségeinek kiegyenlítésére fordítható. A támogatási összeg átutalása óta keletkezett feladatra fordítható forrás megemelése érdekében csökkenti a 84240 Állammal szemben folyamatban lévő elszámolások kerete cím kiadási, azon belül az elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai át 2 495 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 88370 Úthídfelújítás cím kiadási án az Egy és két számjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai karbantartásának 203. évi támogatása feladatot, a kiadásból: önkormányzati felújítások 9 825, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 2 670, továbbá címen belül csökkenti a feladat kiadási, azon belül a dologi kiadások (fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával) át 66 -tal, (ebből nettó dologi 66 ), egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a feladathoz kapcsolódóan a kiadási, azon belül az önkormányzati felújítások át. Az Egy és két számjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai karbantartásának 203. évi támogatása feladat összköltsége 52 495 -ra, 205. évi a 52 462 -ra változik (a kiadásból önkormányzati felújítások 403 54, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 08 948 ). (30) A kiemelt aluljárókban elhelyezett térfigyelő kamerák felügyeletét ellátó 24 órás szolgálat finanszírozása érdekében csökkenti a 90702 Aluljárókban lévő kamerák működtetésére cím kiadási, azon belül a tartalékok át 24 300 -tal, egyidejűleg azonos összeget vesz tervbe az új 870902 Támogatás a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére aluljárókban lévő kamerák működtetésére cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n belülre án.
234 FŐVÁROSI KÖZLÖNY 205. július 3. (3) A Fővárosi Közgyűlés 205. június 23-án döntött az FTSzV Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. 204. évi közszolgáltatási kötelezettségeinek teljesítéséről és a 204. évi támogatások elszámolásáról szóló beszámolójának elfogadásáról. Ehhez kapcsolódóan az alulkompenzáció rendezése érdekében csökkenti a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 77 438 -tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a 82370 Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. közszolgáltatási feladat elszámolása cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak át. (32) A Fővárosi Közgyűlés 205. június 23-án döntött 205. évi felújítási és beruházási engedélyezési okmányok módosításáról. A kapcsolódó -rendezések érdekében az alábbi módosításokat hajtja végre: a) A BKK részére az egyes fejlesztési feladatokhoz szükséges általános forgalmi adó rendezése érdekében tervbe vesz az új 8920 Forgótőke áfafinanszírozásra cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak án 4 000 000 -ot, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a bevételi, azon belül a működési célú viszszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről bevételi át. b) A BKK részére a főváros által biztosított forrás vissza nem igényelhető általános forgalmi adó fedezetére, illetve az M3-as metróvonal előkészítése és a budai fonódó kiépítésének előre nem tervezhető többletfeladataihoz szükséges fedezet biztosítása érdekében csökkenti a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 574 266 -tal, egyidejűleg megemeli a 8390 Budapesti Közlekedési Központ Zrt. cím kiadási, azon belül az egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak át 28 553 -tal, az alábbi feladatokhoz kapcsolódóan: 3 villamosvonalak továbbfejlesztésének I. üteme, a budapesti körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként 29 63, budai észak déli villamoskapcsolat kiépítése 252 390, valamint megemeli a 83902 Budapesti Közlekedési Központ Zrt. cím kiadási, azon belül a felhalmozási célú támogatások áht-n kívülre és az EUnak át 292 73 -tal, az alábbi feladatokhoz kapcsolódóan: Közlekedésszervezési bevétel beszedéshez kapcsolódó technikai fejlesztések 204 205 073, M3 metróvonal rekonstrukciója és északi meghosszabbítása előkészítése, kivitelezés 29 640. Az 3 villamosvonalak továbbfejlesztésének I. üteme, a budapesti körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként feladat összköltsége 2 720 74, tény 204. december 3-ig 56 280, 205. évi üteme 204 46 ezer Ft-ra módosul. A Budai észak déli villamoskapcsolat kiépítése feladat összköltsége 3 09 789, tény 204. december 3-éig: 9 222, 205. évi üteme 3 082 567 -ra módosul. A Közlekedésszervezési bevétel beszedéshez kapcsolódó technikai fejlesztések 204 205 feladat összköltsége 850 085, tény 204. december 3-ig 86 73, 205. évi üteme 663 372 ezer Ft-ra módosul. A M3 metróvonal rekonstrukciója és északi meghosszabbítása előkészítése, kivitelezés feladat összköltsége 53 690, tény 204. december 3-ig 30, 205. évi üteme 047 970 -ra módosul, a 206. évi üteme változatlanul 465 40. c) A Budapesti Sportszolgáltató Központ, mint költségvetési intézmény megszüntetésére vonatkozó közgyűlési döntésre tekintettel a BSK fűtés-korszerűsítése elnevezésű folyamatban lévő beruházási feladat önkormányzati beruházási feladatra való technikai módosítása érdekében csökkenti az 580202 Budapesti Sportszolgáltató Központ cím támogatási és kiadási át 32 87 -tal, a kiadásból: céljelleggel támogatott intézményi beruházások 25 883, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 6 988, (ezzel a feladat törlésre kerül), egyidejűleg azonos összeggel tervbe veszi a 84030 Önkormányzati beruházások cím kiadási án az új BSK fűtéskorszerűsítése feladatot 32 87 -tal, önkormányzati beruházások 25 883, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 6 988. (33) A Fővárosi Közgyűlés 205. június 23-án döntött az FKF Nonprofit Zrt.-vel kötött vagyonkezelési szerződés. sz. módosításáról. Ehhez kapcsolódó rendezés érdekében csökkenti a 84030 Önkormányzati beruházások cím kiadási át A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer eszközparkjának fejlesztése és informatikai korszerűsítése feladathoz kapcsolódóan 50 278 -tal, a kiadásból: önkormányzati beruházások 39 589, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 689,
205. július 3. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 235 egyidejűleg a vagyonkezelői jog ellenértékének változásának tervbevétele érdekében csökkenti a 8550 Bérleti és lízingbevételek cím bevételi át 50 278 -tal, a bevételből: működési bevételek (készletértékesítések, szolgáltatások bevételei) 39 589, működési bevételek (kiszámlázott áfa) 0 689. A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer eszközparkjának fejlesztése és informatikai korszerűsítése feladat összköltsége 4 290 757 -ra módosul, amelyből levonható áfa összesen: 92 207, ebből egyenes áfa 92 207, kapcsolódó KEOP támogatás változatlanul 2 755 093. (34) A Fővárosi Közgyűlés 205. június 23-án döntött a Közvilágítási célú energia racionalizálás Budapest főváros területén c. KEOP projekt Támogatási Szerződésének és engedélyokiratának módosításáról. Ehhez kapcsolódó -rendezés érdekében csökkenti a 84030 Önkormányzati beruházások cím kiadási át Közvilágítási célú energia racionalizálás Budapest főváros területén feladathoz kapcsolódóan 0 248 -tal, a kiadásból: önkormányzati beruházások 86 809, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 23 439, egyidejűleg csökkenti a 85360 Beruházási célú támogatások államháztartáson belülről cím bevételi, azon belül az egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről át 93 7 -tal, valamint megemeli a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 6 537 -tal. A feladat összköltsége bruttó 39 326 -ra változik (ebből: beruházási célú előzetesen felszámított áfa: 7 982, dologi kiadások nettó összege 405, dologi kiadások áfa összege 379 ), ebből KEOP támogatás 33 427, saját forrás 5 899. (35) A Fővárosi Közgyűlés 205. június 23-án döntött a Városháza épületének korszerűsítése feladat megvalósításának előkészítéséhez szükséges fedezet biztosításáról. A feladat végrehajtása érdekében csökkenti a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 40 000 -tal, egyidejűleg azonos összeget vesz tervbe a 84030 Önkormányzati beruházások cím kiadási án az új Városháza épületének fejlesztése feladaton, a kiadásból: dologi kiadások (fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával) 635, önkormányzati beruházások 30 996, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 8 369. (36) A Fővárosi Közgyűlés 205. június 23-án döntött a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. 204. évi elszámolásának elfogadásáról. A Behajtási és parkolási rendszerek üzemeltetése, a Taxiellenőrzési feladatok és a Projektmenedzsment közszolgáltatások elszámolásához kapcsolódóan csökkenti a 82360 BKK Zrt. egyéb feladatai cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) át 55 456 -tal, valamint csökkenti a 8030 BKK ZRt. Közútkezelési feladatok cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak át 95 598 -tal, egyidejűleg megemeli a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 6 054 -tal. (37) A Fővárosi Közgyűlés 205. június 23-án döntött az egyes kéményseprő-ipari közszolgáltatással kapcsolatos döntések meghozataláról. A FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. közszolgáltatási beszámolója alapján a díjkompenzáció elszámolásához kapcsolódóan túlkompenzáció és késedelmi kamat tervbevétele érdekében megemeli a 85220 Egyéb működési célú átvett pénzeszköz áht-n kívülről cím bevételi, azon belül egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről át 84 895 -tal, valamint megemeli a 85540 Egyéb működési bevételek cím bevételi, azon belül a működési bevételek (egyéb működési bevételek) át 850 -tal, egyidejűleg megemeli a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 85 745 -tal. (38) A Fővárosi Közgyűlés 205. június 23-án döntött a Kiscelli Múzeum rekonstrukciójával kapcsolatos döntések meghozataláról, melyhez kapcsolódóan az alábbi -módosításokat hajtja végre: a) a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának fejlesztéséhez kapcsolódó kiviteli tervek elkészítése feladat forrásának biztosítása és megvalósítása érdekében csökkenti a 93000 Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 38 00 -tal, egyidejűleg azonos összeggel tervbe veszi a 84030 Önkormányzati beruházások cím kiadási án az új Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának fejlesztéséhez kapcsolódó kiviteli tervek elkészítése tárgyú feladatot, a kiadásból: önkormányzati beruházások 30 000, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 8 00 ; b) a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának részleges nyílászáró restaurálása feladat NKA pályázaton elnyert támogatással történő megvalósítása érdekében csökkenti a 84070 Évközi
236 FŐVÁROSI KÖZLÖNY 205. július 3. indítású önkormányzati beruházások cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások án a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának részleges nyílászáró restaurálása, NKA pályázati önrész feladatot 3 000 -tal, egyidejűleg azonos összeggel tervbe veszi az 5500 Budapesti Történeti Múzeum cím támogatási és kiadási, azon belül céljelleggel támogatott intézményi beruházások án az új Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának részleges nyílászáró restaurálása feladatot, továbbá címen belül megemeli a bevételi és a kiadási ot a bevételből: egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 8 000, működési bevételek (áfavisszatérítés) 5 670, a kiadásból: intézményi beruházások 8 000, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 5 670. A feladat összköltsége és 205. évi a 26 670, melyből intézményi saját forrás 3 670 (ebből intézményi beruházások 8 000, beruházási célú előzetesen felszámított áfa 5 670 ), fővárosi önkormányzati támogatás 3 000 (ebből céljelleggel támogatott intézményi beruházások 3 000 ). (39) A Fővárosi Közgyűlés 205. június 23-án döntött a Kulturális és Városarculati keret céltartalékból kulturális szervezetek támogatásáról. A támogatások fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a 9700 Kulturális és Városarculati keret céltartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok át 43 000 -tal, egyidejűleg megemeli a 8460 Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak át 5 000 -tal, tervbe vesz az új 85902 Art Today Kft. cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak án 8 000 -ot, valamint megemeli a 84702 Kulturális célú kiadások cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak át 0 000 -tal. (40) A Fővárosi Közgyűlés 205. június 23-án döntött az Áht. 0. (4/a) bekezdéssel érintett kulturális intézményeknél gazdasági szervezeti feladatok összevonásáról, melyhez kapcsolódóan az alábbi - és létszámmódosításokat hajtja végre: a) A Bartók Béla Emlékház gazdasági szervezetének Budapesti Történeti Múzeummal történő összevonásához kapcsolódóan: csökkenti tartós jelleggel (2 hóra) az 5502 Bartók Béla Emlékház cím bevételi ait 200 -tal, a bevételből: működési bevételek (készletértékesítések, szolgáltatások bevételei) 83, működési bevételek (kiszámlázott áfa) 7, egyidejűleg megemeli az 550 Bartók Béla Emlékház cím bevételi ait a fenti megbontás szerint, csökkenti az 5502 Bartók Béla Emlékház cím kiadási és bevételi át 300 -tal, a kiadásból: dologi kiadások (többi dologi kiadás) 300, a bevételből: működési bevételek (készletértékesítések, szolgáltatások bevételei) 237, működési bevételek (kiszámlázott áfa) 63, egyidejűleg megemeli az 55002 Budapesti Történeti Múzeum cím kiadási és bevételi ait a fenti megbontás szerint, továbbá csökkenti az 550 Bartók Béla Emlékház cím kiadási és bevételi át 7 495 -tal, a kiadásból: személyi juttatások 8 985, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 425, dologi kiadások (többi dologi kiadás) 6 085, a bevételből: működési bevételek (készletértékesítések, szolgáltatások bevételei) 4 000, működési bevételek (kiszámlázott áfa) 00, működési bevételek (kamatbevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei) 0, központi, irányítószervi támogatás (működési célra) 2 385, egyidejűleg megemeli az 5500 Budapesti Történeti Múzeum cím kiadási és bevételi át 0 574 -tal, a kiadásból: személyi juttatások 3 535, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 954, dologi kiadások (többi dologi kiadás) 6 085, a bevételből: működési bevételek (készletértékesítések, szolgáltatások bevételei) 4 000, működési bevételek (kiszámlázott áfa) 00, működési bevételek (kamatbevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei) 0, központi, irányítószervi támogatás (működési célra) 5 464, valamint megemeli az új 550 Bartók Béla Emlékház cím kiadási és bevételi át 6 92 -tal,