MKB Alapkezelő Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 1 7. M Á J U S
Szakmai elismerés az MKB Alapkezelő részére: A Privátbankár.hu által szervezett Klasszis 2017. Alapkezelői Díjátadó gálán a 18, objektív szempontok alapján vizsgált kategóriából 3 kategóriában első helyezést értünk el! Az Év Legjobb Fejlett Piaci Részvény Alapja: MKB Észak-Amerikai Részvény AZ ÉV LEGJOBB FEJLETT PIACI RÉSZVÉNY ALAPJA Az Év Legjobb Vegyes Kiegyensúlyozott Alapja: MKB Egyensúly Nyíltvégű AZ ÉV LEGJOBB VEGYES KIEGYENSÚLYOZOTT ALAPJA Az Év Legjobb Zártvégű Tőkevédett Alapja: MKB Triumvirátus Alap AZ ÉV LEGJOBB ZÁRTVÉGŰ TŐKEVÉDETT ALAPJA 2
Mi történt májusban a pénz- és tőkepiacokon? NEMZETKÖZI RÉSZVÉNY: Elmúlt hónapok folyamán megjelent amerikai foglalkoztatási adatok kedvező képet festenek az amerikai gazdaság állapotáról. Habár a beruházási ráta visszaesése okozott némi lassulást, azért a növekedési kilátások továbbra is kedvezőek. A lakossági fogyasztás dinamikája továbbra is töretlen, amit a kedvező vállalati eredmények is hűen tükröznek, azonban a részvényárak emelkedésével párhuzamosan az értékeltségi szintek történelmi magasságokba emelkedtek. Várakozásaink szerint a piacok drágasága, a feszített munkaerőpiac és a várhatóan laza fiskális politika, illetve az emelkedő inflációs várakozások következtében 2017-ben két kamatemelésre kerül sor. NEMZETKÖZI KÖTVÉNY: Donald Trump váratlan győzelme után az addig nyugodt és kiszámítható makrogazdasági környezetben jelentős változás következett be, amire a kötvényhozamok idegesen reagáltak. Az új, várhatóan laza amerikai gazdaságpolitika komoly inflációs félelmeket gerjesztett a tőkepiacon, ami robbanásszerű hozamemelkedést indukált az amerikai dollár kötvények piacán, illetve ez a félelem más országok kötvénypiacira is átterjedt. A kezdeti hozamemelkedés megtörni látszik a félelem elmúlásával, és az év első felében lassú korrekcióra számítunk, ami a kötvények jó teljesítményét vetíti előre. HAZAI RÉSZVÉNY: A hazai gazdaság remek teljesítménye, a hitelkiáramlás gyorsulása és a fogyasztási kedv növekedése kedvezően hatnak a vállalati eredményekre, illetve annak jövőbeni alakulására. Májusban a hazai részvények 4,9%-os emelkedésen vannak túl, ami elsősorban az OTP 5,8%-os emelkedésének volt köszönhető. A következő hónapokban a kedvező nemzetközi hangulattal párhuzamosan a BUX tovább emelkedhet. HAZAI KÖTVÉNY: A nemzetközi kötvényekkel párhuzamosan a hazai kötvények piacára is komoly eladói nyomás nehezedett az év első 2-jában, de ez is csak egy korrekcióra volt elég a fokozatosan csökkenő trendben. A stabil hozamkörnyezet elsősorban a kedvező hazai fundamentális tényezőkkel magyarázható, amit a Standard and Poor s és Moody s őszi felminősítései is hűen tükröznek. Az inflációs folyamatok a nemzeti bank időhorizontján stabilan a 3%-os cél körül alakulnak, ezért nem várunk érdemi változásokat a monetáris politikában az idei év folyamán. A gazdasági szereplők továbbra is markánsan növelik megtakarításaikat, aminek jelentős része csapódik ki a hazai államkötvény piacon, ezért nem várjuk a reálhozamok emelkedését. 2017-ben a hazai kötvénypiac az utóbbi évekhez hasonlóan reális alternatívát jelent a közepes kockázatokat vállalni hajlandó befektetők számára. 3
MKB Forint Likviditási Alap 17 567 619 093 Ft 1,498307 Ft HUF Az Alapkezelő az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az Alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetők rövid távon (on belüli) rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetőséget nyújtson. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alaphozama** 0,03% 0,05% 0,14% 0,31% 1,60% 4,07% 0,18% 0,43% 0,70% 3,14% 6,15% 5,18% 5,10% 8,19% 7,90% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2007.04.26. MKB FORINT TŐKEVÉDETT LIKVIDITÁSI ALAP VÁLTOZÁSA* HU0000705280 1,50 T NAP Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 1,40 1,30 2012.05.30. 2012.08.30. 2012.11.30. 2013.02.28. 2013.05.30. 2013.08.30. 2013.11.30. 2014.02.28. 2014.05.30. 2014.08.30. 2014.11.30. 2015.02.28. 2015.05.30. 2015.08.30. 2015.11.30. 2016.02.28. 2016.05.30. 2016.08.30. 2016.11.30. 2017.02.28. ÖSSZEG (Ft) 4 1 KITETTSÉG (): 10,00% Látraszóló betét 3 574 762 174 Lekötött betét 14 000 175 000 Magyar állampapír 0 Költség -7 318 081 Látraszóló betét 20,35% Lekötött betét 79,69% Magyar Állampapír 0% 0,01% Az MKB Forint Likviditási Alap teljesítményének alakulásában a folyamatosan csökkenő hozam- és kamatkörnyezet meghatározó szerepet játszik. Az Alapkezelő célja, továbbra is az Alap likviditásának biztosítása mellett az elérhető legkedvezőbb teljesítmény.
MKB Dollár Likviditási Alap 12 130 954,15 USD 1,085559 USD USD Az Alap befektetési célja, hogy a Befektetők rövid távon rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetőséget nyújtson. Ennek érdekében az Alapkezelő az Alap befektetési stratégiáját úgy valósítja meg, hogy az Alap tőkéjét lekötött és látra szóló banki betétekbe, valamint az OECD tagországok által USA dollárban, OECD tagországok területén kibocsátott állampapírokba fekteti. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alaphozama** 0,03% 0,03% 0,14% 0,64% 0,85% 1,07% 0,36% 0,87% 1,14% 1,18% 1,31% 1,50% 1,45% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2009.09.23. MKB DOLLÁR LIKVIDITÁSI ALAP VÁLTOZÁSA* HU0000708052 1,08 T NAP 1,07 1,06 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2012.05.30. 2012.08.30. 2012.11.30. 2013.02.28. 2013.05.30. 2013.08.30. 2013.11.30. 2014.02.28. 2014.05.30. 2014.08.30. 2014.11.30. 2015.02.28. 2015.05.30. 2015.08.30. 2015.11.30. 2016.02.28. 2016.05.30. 2016.08.30. 2016.11.30. 2017.02.28. 1 KITETTSÉG (): 10,01% ÖSSZEG (USD) Látraszóló betét 3 636 385 Lekötött betét 8 503 572 OECD dollár állampapír 0 Költség -9 003 Látraszóló betét 29,98% Lekötött betét 70,10% OECD dollár állampapír 0% 0,00% Az MKB Dollár Likviditási Alap teljesítményének alakulásában a folyamatosan csökkenő hozam- és kamatkörnyezet meghatározó szerepet játszik. Az Alapkezelő célja, továbbra is az Alap likviditásának biztosítása mellett az elérhető legkedvezőbb teljesítmény. 5
MKB Euro Likviditási Alap 35 665 708,13 EUR 1,081324 EUR EUR Az Alap befektetési célja, hogy a Befektetők rövid távon rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas befektetési lehetőséget nyújtson. Ennek érdekében az Alapkezelő az Alap befektetési stratégiáját úgy valósítja meg, hogy az Alap tőkéjét lekötött és látra szóló banki betétekbe, valamint az Európai Uniós tagországok által euróban, az Európai Unió területén kibocsátott állampapírokba fekteti. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** -0,01% -0,03% 0,01% 0,30% 0,51% 0,89% 0,15% 0,43% 0,67% 0,85% 1,00% 1,44% 0,93% 1,06% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2008.08.13 MKB EURO LIKVIDITÁSI ALAP VÁLTOZÁSA* HU0000707138 1,08 T NAP 1,07 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 1,06 2012.05.30. 2012.08.30. 2012.11.30. 2013.02.28. 2013.05.30. 2013.08.30. 2013.11.30. 2014.02.28. 2014.05.30. 2014.08.30. 2014.11.30. 2015.02.28. 2015.05.30. 2015.08.30. 2015.11.30. 2016.02.28. 2016.05.30. 2016.08.30. 2016.11.30. 2017.02.28. 6 1 KITETTSÉG (): 10,00% ÖSSZEG (EUR) Látraszóló betét 9 163 687 Lekötött betét 26 510 409 EU eurós állampapír 0 Költség -8 388 Látraszóló betét 25,69% Lekötött betét 74,33% EU euro 0% 0,00% Az MKB Euró Likviditási Alap teljesítményének alakulásában a folyamatosan csökkenő hozam- és kamatkörnyezet meghatározó szerepet játszik. Az Alapkezelő célja, továbbra is az Alap likviditásának biztosítása mellett az elérhető legkedvezőbb teljesítmény.
MKB Prémium Rövid Kötvény 1 079 627 639 Ft 2,047876 Ft HUF HU0000712195 T+2 NAP Az Alapkezelő a Befektetőktől összegyűjtött tőkét az Európai Unió és az OECD tagállamok által kibocsátott rövid lejáratú állampapírokba, ezen belül is főként a Magyar Állam által kibocsátott állampapírokba fekteti be. Az Alap vállalatok által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba, jelzáloglevelekbe és egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba is befektetheti forrásainak egy részét, ezáltal az Alapkezelő az állampapírokénál magasabb hozam elérésének lehetőségét kívánja megteremteni. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 2,05 2,00 1,95 3 hó 6 hó 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 0,55% 1,21% 1,45% 1,08% 0,95% 1,94% 0,21% 1,46% 4,04% 0,33% 3,85% 4,80% 10,54% 6,45% 6,57% Referenciaindex hozama** 0,70% 1,07% 2,21% 2,18% 3,77% 2,54% 1,85% 3,31% 5,72% 8,52% 5,17% 5,53% 10,73% 8,50% 7,69% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 1992.12.15. MKB PRÉMIUM RÖVID KÖTVÉNY ALAP VÁLTOZÁSA* 1,90 1,85 2012.05.30. 2012.08.30. 2012.11.30. 2013.02.28. 2013.05.30. 2013.08.30. 2013.11.30. 2014.02.28. 2014.05.30. 2014.08.30. 2014.11.30. 2015.02.28. 2015.05.30. 2015.08.30. 2015.11.30. 2016.02.28. 2016.05.30. 2016.08.30. 2016.11.30. 2017.02.28. 25% MAX + 75% RMAX 2 Látraszóló betét 14 799 290 Lekötött betét 0,00 Állampapír 851 541 470 Vállalati kötvény 214 155 231 Befektetési alap 0 Jelzálog kötvény ÖSSZEG (Ft) Fedezeti ügylet 730 940 Költség -1 599 292 0 Látraszóló betét 1,37% Lekötött betét 0% Állampapír 78,87% Vállalati kötvény 19,84% Befektetési alap 0% Jelzálog kötvény 0% KITETTSÉG (): 12,61% ÁTLAGOS HÁTRALÉVŐ FUTAMIDŐ 1,42 év 0,16% A190520B13 A190828D16 Az MKB Prémium Rövid Kötvény, referencia indexéhez hasonló futamidővel rendelkezett. Az Alap tőkéjének 79%-át magyar állampapírba, 20%-át vállalati kötvényekbe fektette. 7
MKB Bázis Nyíltvégű 28 198 148 458 Ft 1,170879 Ft HUF HU0000712195 Az Alapkezelő az Alap összetételének kialakításakor arra törekszik, hogy a portfólió teljesítménye a referencia indexét elérje vagy meghaladja. Ezért az Alap jellemzően Európai Uniós (EU), Európai Gazdasági Térség (EGT) állampapírokba, ugyanezen országok jegybankjai és az Európai Központi Bank (EKB) által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítô értékpapírokba, valamint ugyanezen térség jelzálog leveleibe, vállalati kötvényeibe, kollektív befektetési értékpapírjaiba fektethet. Deviza kitettségét fedezheti. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 1,15 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,62% 2,51% 3,07% 3,00% 3,88% 3,39% 2,20% 5,59% Referenciaindex hozama** 0,83% 1,23% 2,46% 2,97% 3,77% 2,79% 2,40% 5,69% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2013. 05. 02. MKB BÁZIS NYÍLTVÉGŰ ALAP VÁLTOZÁSA* T+2 NAP 1,10 1,05 1,00 0,95 70% RMAX 30% MAX 2013.05.02. 2013.08.02. 2013.11.02. 2014.02.02. 2014.05.02. 2014.08.02. 2014.11.02. ÖSSZEG (Ft) 2015.02.02. 2015.05.02. 2015.08.02. 2015.11.02. 2016.02.02. 2016.05.02. 2016.08.02. 2016.11.02. 2017.02.02. 2017.05.02. 3 Látraszóló betét 550 492 762 Állampapír 18 673 681 027 Vállalati kötvény 8 461 292 459 Befektetési alap, ETF 272 031 379 Fedezeti ügylet 344 152 741 Költség -103 501 910 Látraszóló betét 1,95% Állampapír 66,22% Vállalati kötvény 30,01% Befektetési alap, ETF 0,96% 8 KITETTSÉG (): 25,39% ÁTLAGOS HÁTRALÉVŐ FUTAMIDŐ 3,4 0,33% nincs Az MKB Bázis Nyíltvégű továbbra is tartja kötvény felülsúlyát, ezzel referencia indexétől kockázatosabb volt. A portfólió durationje 3,4 volt hó végén. Deviza kitettségét fedezte. Az Alap teljesítménye meghaladta a referencia indexét.
MKB Bázis Dollár Alapba Fektető Alap 7 390 445,64 USD 1,043878 USD USD HU0000715347 T+3 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Bázis Nyíltvégű forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson dollárban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Bázis Nyíltvégű forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős USD/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 2,19% 3,15% 3,30% 2,64% 2,62% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015.10. 14. MKB BÁZIS DOLLÁR ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,050000 1,040000 1,030000 1,020000 1,010000 1,000000 0,990000 0,980000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2015.10.14. 2016.01.14. 2016.04.14. 2016.07.14. 2016.10.14. 2017.01.14. 2017.04.14. 3 ÖSSZEG (USD) Látraszóló betét 373 863 Befektetési alap, ETF 7 193 090 Fedezeti ügylet -173 349 Költség -3 158 Látraszóló betét 5,06% Befektetési alap, ETF 97,33% 1 - KITETTSÉG (): 98,37% 0,32% MKB Bázis Nyíltvégű AK Az MKB Bázis Dollár Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Bázis Nyíltvégű pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük. 9
MKB Bázis Euró Alapba Fektető Alap 25 278 819,02 EUR 1,024205 EUR Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Bázis Nyíltvégű forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson euróban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Bázis Nyíltvégű forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidôs EUR/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,50% 2,11% 1,66% 1,43% 1,63% EUR Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 09. 29. HU0000715339 MKB BÁZIS EURÓ ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,025000 1,020000 1,015000 1,010000 T+3 NAP 1,005000 1,000000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,995000 0,990000 2015.09.29. 2015.12.29. 2016.03.29. ÖSSZEG (EUR) 2016.06.29. 2016.09.29. 2016.12.29. 2017.03.29. Látraszóló betét 1 287 923 Befektetési alap, ETF 24 192 204 Látraszóló betét 5,09% Befektetési alap, ETF 95,70% 3 Fedezeti ügylet -194 014 Költség -7 294 10 1 - KITETTSÉG (): 96,91% 0,32% MKB Bázis Nyíltvégű AK Az MKB Bázis Euró Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Bázis Nyíltvégű pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük.
4 708 941 335 Ft 7,036556 Ft HUF HU0000702956 T+3 NAP MAX 4 MKB Állampapír Az Alap azokat a befektetőket célozza meg, akik hosszabb időtávon szeretnének megtakarítani. A portfólió átlagos hátralévő futamideje jellemzően négy év. Az Alap tőkéjét jellemzően, legalább 80%-ban forintban kibocsátott állampapírokba fekteti, ezzel az Alap teljesíti az EHO mentességet. A tőke maradék része betétbe, vállalati kötvénybe, jelzálog papírba kerül befektetésre. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. Nem évesített *** Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet Évesített engedélyének hozam** hozam** dátuma: 2007. 03. 07. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 1995. 08. 10. 7,00 6,50 6,00 5,50 5,00 4,50 3 hó 6 hó 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 MKB ÁLLAMPAPÍR ALAP VÁLTOZÁSA* ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 76 342 022 Állampapír 4 432 358 723 Vállalati kötvény 201 024 927 Jelzálog kötvény 0 Befektetési alap, ETF 0 Fedezeti ügylet 5 281 801 Költség -6 066 138 Naptári éves hozamok Alap hozama** 2,74% 3,43% 5,21% 4,92% 7,37% 5,65% 3,52% 7,73% 8,71% 16,72% -0,31% 4,32% 8,34% 0,20% 5,12% Referenciaindex hozama** 2012.05.30. 2,58% 3,34% 5,99% 6,44% 9,74% 6,58% 4,46% 12,45% 10,14% 20,41% 2,88% 6,31% 14,10% 2,68% 6,22% 2012.08.30. 2012.11.30. 2013.02.28. 2013.05.30. 2013.08.30. 2013.11.30. 2014.02.28. 2014.05.30. 2014.08.30. 2014.11.30. 2015.02.28. 2015.05.30. 2015.08.30. 2015.11.30. 2016.02.28. 2016.05.30. 2016.08.30. 2016.11.30. Látraszóló betét 1,62% Állampapír 94,13% Vállalati kötvény 4,27% Jelzálog kötvény 0% 2017.02.28. Befektetési alap, ETF 0% KITETTSÉG (): 22,05% ÁTLAGOS HÁTRALÉVŐ FUTAMIDŐ 5,3 0,81% A240626B15 A250624B14 A281022A11 Az MKB Állampapír Alap, referencia indexétől hosszabb átlagos hátralévő futamidővel rendelkezett az elmúlt hónap végén. Az Alap tőkéjének 94%-át magyar állampapírba, 4,3%-át vállalati kötvényekbe fektette. 11
MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott 34 067 620 430 Ft 1,093048 Ft HUF HU0000715362 Az Alap befektetési célja, hogy elsősorban a magyar, illetve európai régió kötvénypiacán befektetve, a hazai pénzpiacon elérhető hozamoknál magasabb hozamban részesítse a befektetőket. A küszöbhozam célja az RMAX Index teljesítménye. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 2,97% 4,49% 6,19% 5,42% 6,68% Küszöbhozama** 0,07% 0,33% 0,97% 0,76% 1,22% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 09. 29. MKB ADAPTÍV KÖTVÉNY ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP VÁLTOZÁSA* 1,080000 1,060000 1,040000 T+2 NAP 1,020000 1,000000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,980000 2015.09.29. 2015.12.29. 2016.03.29. ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 1 065 150 936 Állampapír 11 048 843 529 Vállalati kötvény 16 003 163 758 Részvény 736 799 194 2016.06.29. 2016.09.29. 2016.12.29. 2017.03.29. Látraszóló betét 3,13% Állampapír 32,43% Vállalati kötvény 46,97% Részvény 2,16% 4 Befektetési alap, ETF 4 643 218 480 Befektetési alap, ETF 13,63% Származékos ügylet 788 382 404 Költség -217 937 871 12 KITETTSÉG (): 36,63% ÁTLAGOS HÁTRALÉVŐ FUTAMIDŐ 5,58 év 0,41% nincs Az MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott a hónap folyamán forintban és devizában denominált magyar államkötvényekkel (32%), devizában denominált vállalati kötvényekkel (47%) és 16%-nyi befektetési alappal és részvénnyel töltötte fel a portfóliót. Az Alap átlagos hátralévő futamideje 5,58 év volt hó végén. Az Alap az amerikai dollár és euró kitettségét fedezte, továbbá 4% -nyi EURHUF pozíciója volt. Valamint összesen 9,5%-nyi USDTRY, EURCZK és USDZAR vételi pozíciói voltak a hó végén.
MKB Adaptív Kötvény Euró Alapba Fektető Alap 40 044 667,22 EUR 1,063901 EUR EUR HU0000715388 T+3 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Adaptív Kötvény Euró Alapba Fektető forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson euróban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős EUR/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 2,56% 3,83% 4,47% 4,29% 4,44% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 12. 08. MKB ADAPTÍV KÖTVÉNY EURÓ ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,060000 1,050000 1,040000 1,030000 1,020000 1,010000 1,000000 0,990000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2015.12.08. 2016.01.08. 2016.02.08. 2016.03.08. 2016.04.08. 2016.05.08. 2016.06.08. 2016.07.08. 2016.08.08. 2016.09.08. 2016.10.08. 2016.11.08. 2016.12.08. 2017.01.08. 2017.02.08. 2017.03.08. 2017.04.08. 4 ÖSSZEG (EUR) Látraszóló betét 2 007 738 Befektetési alap, ETF 38 341 292 Fedezeti ügylet -293 778 Költség -10 584 Látraszóló betét 5,01% Befektetési alap, ETF 95,75% KITETTSÉG (): 96,35% 0,39% MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott AK Az MKB Adaptív Euró Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük. 13
MKB Adaptív Kötvény Dollár Alapba Fektető Alap 15 052 118,75 USD 1,087540 USD USD HU0000715370 T+3 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Adaptív Kötvény Dollár Alapba Fektető forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson dollárban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős USD/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 3,25% 4,88% 6,18% 5,83% 5,48% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 12. 08. MKB ADAPTÍV KÖTVÉNY DOLLÁR ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,080000 1,060000 1,040000 1,020000 1,000000 0,980000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2015.12.08. 2016.01.08. 2016.02.08. 2016.03.08. 2016.04.08. 2016.05.08. 2016.06.08. 2016.07.08. 2016.08.08. 2016.09.08. 2016.10.08. 2016.11.08. 2016.12.08. 2017.01.08. 2017.02.08. 2017.03.08. 2017.04.08. 2017.05.08. 4 ÖSSZEG (USD) Látraszóló betét 759 560 Befektetési alap, ETF 14 639 405 Fedezeti ügylet -342 012 Költség -4 834 Látraszóló betét 5,05% Befektetési alap, ETF 97,26% 14 KITETTSÉG (): 97,88% 0,39% MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott AK Az MKB Adaptív Dollár Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük.
MKB Egyensúly Nyíltvégű AZ ÉV LEGJOBB VEGYES KIEGYENSÚLYOZOTT ALAPJA 42 884 779 377 Ft 1,292775 Ft Az Alapkezelő az Alap összetételének kialakításakor arra törekszik, hogy a portfólió teljesítménye a referencia indexét elérje vagy meghaladja. Ezért az Alap Európai Uniós (EU)-, Európai Gazdasági Térség (EGT) állampapírokba, ugyanezen országok jegybankjai és az Európai Központi Bank (EKB) által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba, valamint ugyanezen térség jelzálog leveleibe, vállalati kötvényeibe, kollektív befektetési értékpapírjaiba fektethet. Továbbá az Alap vásárolhat hazai és külföldi részvényeket. Deviza kitettségét fedezheti. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 2,15% 4,70% 5,18% 5,62% 6,43% 4,37% 4,13% 11,14% Referenciaindex hozama** 2,04% 4,25% 7,27% 6,51% 7,12% 6,00% 4,12% 11,44% HUF HU0000712203 T+2 NAP 70% MAX 10% RMAX 10% MSCI ACWI 5% MSCI EM 5% STOXXEUROPE600 4 KITETTSÉG (): 36,81% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2013. 05. 02. MKB EGYENSÚLY NYÍLTVÉGŰ ALAP VÁLTOZÁSA* Látraszóló betét 4 009 833 267 Állampapír 19 690 713 103 Vállalati kötvény 11 853 954 656 Befektetési alap, ETF 6 357 183 935 Részvény 646 474 313 Fedezeti ügylet 411 851 030 Költség -85 230 927 0,61% 1,30 1,25 1,20 1,15 1,10 1,05 1,00 0,95 A240626B15 2013.05.02. 2013.08.02. 2013.11.02. 2014.02.02. 2014.05.02. 2014.08.02. 2014.11.02. 2015.02.02. ÖSSZEG (Ft) 2015.05.02. 2015.08.02. 2015.11.02. 2016.02.02. 2016.05.02. 2016.08.02. 2016.11.02. 2017.02.02. Látraszóló betét 9,35% Állampapír 45,92% Vállalati kötvény 27,64% Befektetési alap, ETF 14,82% Részvény 1,51% 2017.03.02. 2017.05.02. Az MKB Egyensúly Nyíltvégű kötvény referencia indexétől hosszabb átlagos hátralévő futamidővel rendelkezett. Összesített részvény kitettsége hónap végén alacsonyabb volt, mint a benchmarkjáé. Hó végén az Alap teljesítménye meghaladta a referencia indexét. Euró kitettségét egészben, míg dollár kitettségének 84%-át fedezte. Továbbá USDZAR és USDTRY vételi pozícióval rendelkezett a vagyonának 3%-ában. 15
MKB Egyensúly Euró Alapba Fektető Alap 39 793 619,96 EUR 1,050995 EUR EUR HU0000715370 T+3 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Egyensúly Nyíltvégű forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson euróban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Egyensúly Nyíltvégű forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségû folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidôs EUR/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,68% 3,92% 3,60% 2,15% 2,75% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 01. 30. MKB EGYENSÚLY EURÓ ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,060000 1,040000 1,020000 1,000000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,980000 0,960000 2015.01.30. 2015.04.30. 2015.07.30. 2015.10.30. 2016.01.30. ÖSSZEG (EUR) 2016.04.30. 2016.07.30. 2016.10.30. 2017.01.30. Látraszóló betét 1 988 826 Befektetési alap, ETF 38 113 427 Látraszóló betét 5,00% Befektetési alap, ETF 95,78% 4 Fedezeti ügylet -297 853 Költség -10 779 16 KITETTSÉG (): 97,01% 0,59% MKB Egyensúly Nyíltvégű Az MKB Egyensúly Euró Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Egyensúly Nyíltvégű Befektetési alappal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük.
MKB Egyensúly Dollár Alapba Fektető Alap 8 636 250,99 USD 1,066460 USD USD HU0000714712 T+3 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Egyensúly Nyíltvégű forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson dollárban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Egyensúly Nyíltvégű forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős USD/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 2,36% 4,88% 5,09% 3,14% 3,78% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 05. 07. MKB EGYENSÚLY DOLLÁR ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,060000 1,040000 1,020000 1,000000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,980000 0,960000 2015.05.07. 2015.08.07. 2015.11.07. 2016.02.07. ÖSSZEG (USD) 2016.05.07. 2016.08.07. 2016.11.07. 2017.02.07. Látraszóló betét 439 705 Befektetési alap, ETF 8 394 114 Látraszóló betét 5,09% Befektetési alap, ETF 97,20% 4 Fedezeti ügylet -194 226 Költség -3 342 KITETTSÉG (): 98,25% 0,60% MKB Egyensúly Nyíltvégű Az MKB Egyensúly Dollár Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Egyensúly Nyíltvégű pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük. 17
4 057 212 528 Ft 1,294835 Ft HUF HU0000712211 T+2 NAP 50% MAX 10% RMAX 20% MSCI ACWI 10% MSCI EM 10% STOXXEUROPE600 4 MKB Ambíció Nyíltvégű Az Alapkezelő az Alap összetételének kialakításakor arra törekszik, hogy a portfólió teljesítménye a referencia indexét elérje vagy meghaladja. Ezért az Alap Európai Uniós (EU)-, Európa Gazdasági Térség (EGT) állampapírokba, ugyanezen országok jegybankjai és az Európai Központi Bank (EKB) által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba, valamint ugyanezen térség jelzálog leveleibe, vállalati kötvényeibe, kollektív befektetési értékpapírjaiba fektethet. Továbbá az Alap vásárolhat hazai és külföldi részvényeket. Deviza kitettségét fedezheti. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2013. 05. 02. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 0,96% 4,43% 7,10% 5,83% 6,47% 4,64% 3,96% 11,83% Referenciaindex hozama** 1,75% 5,46% 9,05% 7,00% 7,43% 5,88% 3,96% 12,04% MKB AMBÍCIÓ NYÍLTVÉGŰ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,30 1,25 1,20 1,15 1,10 1,05 1,00 0,95 2013.05.02. 2013.08.02. 2013.11.02. 2014.02.02. 2014.05.02. 2014.08.02. ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 529 794 940 Állampapír 1 208 947 400 Vállalati kötvény 949 433 920 Befektetési alap, ETF 1 343 004 797 Részvény 0 2014.11.02. Fedezeti ügylet 31 891 091 Költség -5 859 620 2015.02.02. 2015.05.02. 2015.08.02. 2015.11.02. 2016.02.02. 2016.05.02. 2016.08.02. 2016.11.02. 2017.02.02. Látraszóló betét 13,06% Állampapír 29,80% 2017.05.02. Vállalati kötvény 23,40% Befektetési alap, ETF 33,10% Részvény 0% 18 KITETTSÉG (): 47,80% 1,00% A240626B15 Vanguard Total World Stock Index Az MKB Ambíció Nyíltvégű : átlagos hátralévő futamideje a benchmarkjától rövidebb volt az elmúlt hónap végén. Összesített részvény kitettsége hónap végén alacsonyabb volt, mint a benchmarkjáé. Hó végén az Alap teljesítménye nem haladta meg a referencia indexét. Euró kitettségének 90%-a és USD kitettségének 67%-a fedezve volt hó végén.
MKB Ingatlan Alapok Alapja A sorozat 901 294 596 Ft 1,309682 Ft HUF HU0000705058 T+4 NAP Az Alapkezelő a stratégia megvalósítása érdekében európai uniós, illetve nemzetközi ingatlanpiaci kitettséggel bíró befektetési jegyekbe, ETF-ekbe, és az ingatlanok fejlesztésével/forgalmazásával foglalkozó Európai Unió vagy az OECD tagállamok tőzsdéin jegyzett, vállalatok részvényeibe fekteti tőkéjének jelentős részét. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó 1év Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2007. 01. 31. ( A sorozat) Naptári éves hozamok Alap hozama** 2,03% 5,59% 3,83% 7,43% 8,26% 2,63% 0,50% 6,90% 14,83% 8,12% 8,62% -18,24% 10,80% 2,75% -12,29% MKB INGATLAN ALAPOK ALAPJA ALAP VÁLTOZÁSA A SOROZAT* 1,30 1,20 1,10 1,00 0,90 0,80 2012.05.30. 2012.08.30. 2012.11.30. 2013.02.28. 2013.05.30. 2013.08.30. 2013.11.30. 2014.02.28. 2014.05.30. 2014.08.30. 2014.11.30. 2015.02.28. 2015.05.30. 2015.08.30. 2015.11.30. 2016.02.28. 2016.05.30. 2016.08.30. 2016.11.30. 2017.02.28. Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 4 ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét A 118 511 155 Nemzetközi ingatlan piaci bef. jegyek A 540 936 113 Hazai ingatlan piaci bef. jegyek A 0 Ingatlan részvények A 12 103 614 Likviditási alapok A 207 920 550 Magyar állampapír A 0 Látraszóló betét A 13,15% Nemzetközi ingatlan piaci bef.jegyek A 60,02% Hazai ingatlan piaci bef.jegyek A 0% Ingatlan részvények A 1,34% Likviditási alapok A 23,07% KITETTSÉG (): 86,38% Fedezeti ügylet 23 060 688 Költségek A -1 237 524 1,17%, A SAJÁT SOROZATÁN BELÜL EASY ETF FTSE EPRA EUROZONE MKB Forint Likviditási Alap AK VANECK VECTORS MORTGAGE REIT Az MKB Ingatlan Alapok Alapja A sorozat, az Alap ingatlan kitettsége hó végén 61% volt. Amerikai dollár kitettségének nagy része fedezve volt. Magyar állampapír A 0% 19
MKB Észak-Amerikai Részvény AZ ÉV LEGJOBB FEJLETT PIACI RÉSZVÉNY ALAPJA 1 398 590 569 Ft 2,137255 Ft HUF HU0000709506 T+4 NAP DOWSTOXX50 90%-BAN ÉS ZMAX 10%-BAN 6 1 hónap KITETTSÉG (): 67,32% Az Alapkezelő hosszú távon az Alap tőkéjének átlagosan 90%-át észak-amerikai, kanadai, mexikói vállalatok részvényeibe fektetheti, a maradék részt likvid eszközök vásárlására fordítja. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2010. 12. 11. Referencia indexe módosult: 2015.03.16-tól. ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 522 579 135 Befektetési alap, ETF 55 464 737 Állampapír 0 Részvény 822 645 927 Fedezeti ügylet 0 Költség -2 099 230 2,07% ISHARES S&P 100 ETF 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Az MKB Észak-Amerikai ebben a hónapban a benchmarkjától alacsonyabb részvény kitettséggel rendelkezett, a hó közepén kialakult negatív részvénypiaci hangulat hatására. Naptári éves hozamok Alap hozama** -2,67% 3,00% 12,27% 14,36% 12,75% 12,45% 13,22% 10,98% 25,28% 23,49% 3,35% 3,75% Referenciaindex hozama** 2,20 2,00 1,80 1,60 1,05 1,40 1,20-3,48% 3,38% 11,17% 14,36% 14,11% 14,32% 10,24% 10,53% 29,71% 25,80% 5,60% 10,31% MKB ÉSZAK-AMERIKAI RÉSZVÉNY ALAP VÁLTOZÁSA* 2012.05.30. 2012.08.30. 2012.11.30. 2013.02.28. 2013.05.30. 2013.08.30. 2013.11.30. 2014.02.28. 2014.05.30. 2014.08.30. 2014.11.30. 2015.02.28. 2015.05.30. 2015.08.30. 2015.11.30. 2016.02.28. 2016.05.30. 2016.08.30. 2016.11.30. 2017.02.28. Látraszóló betét 37,36% Befektetési alap, ETF 3,97% Állampapír 0% Részvény 58,82% 20
MKB Nyersanyag Alapok Alapja 635 899 248 Ft 0,772698 Ft HUF HU0000707971 T+4 NAP Az Alapkezelő tőkéjének likvid hányadon felüli részét elsősorban nyersanyagpiacot követő kollektív befektetési jegyekbe, valamint nyers-anyagkapcsolt vállalati részvényekbe fekteti be. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 Nem évesített hozam** Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2009. 07. 08. Referencia indexe módosult: 2015.03.26-tól. Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** -7,50% -7,17% -3,14% -10,39% -8,09% -3,18% 11,89% -20,94% -3,43% -8,54% -10,19% -7,05% 15,05% Referenciaindex hozama** -8,32% -6,97% -3,18% -7,37% -4,86% 0,72% 13,48% -15,65% -1,04% -6,43% -6,82% -2,23% 27,24% MKB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA ALAP VÁLTOZÁSA* 1,20 1,00 0,80 0,60 2012.05.30. 2012.08.30. 2012.11.30. 2013.02.28. 2013.05.30. 2013.08.30. 2013.11.30. 2014.02.28. 2014.05.30. ÖSSZEG (Ft) 2014.08.30. 2014.11.30. 2015.02.28. 2015.05.30. 2015.08.30. 2015.11.30. 2016.02.28. 2016.05.30. 2016.08.30. 2016.11.30. 2017.02.28. BLOOMBERGÉS COMMODITY IDX 90%BAN ÉS ZMAX 10%-BAN Látraszóló betét 89 122 866 Állampapír 0 Árupiaci kitettség (ETF, bef. alap) 548 032 442 Árupiaci kitettség (részvény) 0 Látraszóló betét 14,02% Állampapír 0% Árupiaci kitettség (ETF, bef.alap) 86,18% Árupiaci kitettség (részvény) 0% 5 Fedezeti ügylet 0 Költség -1 256 060 2,24% POWERSHARES DB COMMODITY IND Az MKB Nyersanyag Alapok Alapja: az olajár emelkedést kihasználva energiahordozókban emeltük a kitettséget. Mérsékelt mezőgazdasági felülsúlyunkat tartottuk a hónap folyamán. KITETTSÉG (): 89,01% 21
925 155 108 Ft 0,726050 Ft HUF HU0000702931 T+3 NAP MKB Európai Részvény Az Alapkezelő az Alap tőkéjének likvid hányadon felüli részét lehetőség szerint az OECD tagállamokban székhellyel rendelkező szervezetek európai tőzsdékre bevezetett részvényekbe fekteti be. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 Nem évesített Évesített hozam** Naptári éves hozamok hozam** Alap hozama** 7,88% 16,28% 12,83% 5,08% 10,37% -1,13% 5,47% 7,76% 22,04% 5,12% -20,45% -1,68% 13,36% -40,25% 2,08% Referenciaindex hozama** 7,29% 15,94% 12,68% 3,66% 10,63% -2,15% 3,63% 7,79% 20,77% 9,76% -10,83% -2,08% 28,30% -43,25% 7,22% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2000. 03. 23. Refetencia indexe módosult 2010.09.09-től., valamint 2015.03.26-tól. MKB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP VÁLTOZÁSA* 0,73 0,68 0,63 0,58 0,53 0,48 0,43 0,38 DOWSTOXX50 90%-BAN ÉS ZMAX 10%-BAN 2012.05.30. 2012.08.30. 2012.11.30. 2013.02.28. 2013.05.30. 2013.08.30. 2013.11.30. 2014.02.28. 2014.05.30. 2014.08.30. 2014.11.30. 2015.02.28. 2015.05.30. 2015.08.30. 2015.11.30. 2016.02.28. 2016.05.30. 2016.08.30. 2016.11.30. 2017.02.28. 6 1 hónap KITETTSÉG (): 72,65% ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 292 302 481 Befektetési alap, ETF 16 276 527 Állampapír 0 Részvény 618 249 174 Fedezeti ügylet 0 Költség -1 673 074 2,14% nincs Az MKB Európai Nyíltvégű Részvény : ebben a hónapban a benchmarkjától alacsonyabb részvény kitettséggel rendelkezett, a hó közepén kialakult negatív részvénypiaci hangulat hatására. Látraszóló betét 31,59% Befektetési alap, ETF 1,76% Állampapír 0% Részvény 66,83% 22
MKB Bonus Közép-Európai Részvény 902 465 240 Ft 2,171134 Ft HUF HU0000702964 T+3 NAP Az Alapkezelő hosszú távon az Alap tőkéjének átlagosan 90%-át közép-kelet európai vállalatok részvényeibe fekteti, a maradék részt likvid eszközök vásárlására fordítja. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 4,72% 19,63% 19,88% 3,52% 5,43% 3,35% 0,91% -1,81% -1,11% 12,97% -23,45% 17,97% 49,52% -46,40% 7,23% Referenciaindex hozama** 6,09% 23,40% 21,40% 2,91% 4,98% 1,33% -1,47% -1,98% -4,91% 14,36% -20,86% 16,79% 60,12% -49,66% 13,33% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma:1994.09.26. Referencia indexe módosult 2009.02.23-tól, valamint 2015.03.30-tól. MKB BONUS KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP VÁLTOZÁSA* 2,00 1,75 CETOP20 90%-BAN ÉS ZMAX 10%-BAN 1,50 2012.05.30. 2012.08.30. 2012.11.30. 2013.02.28. 2013.05.30. 2013.08.30. 2013.11.30. 2014.02.28. 2014.05.30. ÖSSZEG (Ft) 2014.08.30. 2014.11.30. 2015.02.28. 2015.05.30. 2015.08.30. 2015.11.30. 2016.02.28. 2016.05.30. 2016.08.30. 2016.11.30. 2017.02.28. 5 Látraszóló betét 343 670 929 Állampapír 0 Befektetési alap, ETF 158 179 979 Részvény 402 200 353 Látraszóló betét 38,08% Állampapír 0% Befektetési alap, ETF 17,53% Részvény 44,57% Fedezeti ügylet 0 Költség -1 586 021 KITETTSÉG (): 66,11% 2,30% nincs Az MKB Bonus Közép-Európai Részvény ebben a hónapban a benchmarkjától alacsonyabb részvény kitettséggel rendelkezett, a hó közepén kialakult negatív részvénypiaci hangulat hatására. 23
MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott 16 350 904 855 Ft 1,096822 Ft HUF HU0000714225 T+3 NAP Az Alap kötvény túlsúlyos vegyes összetételű befektetési alap, amelynek egyik fő befektetési célpontja a magyar állampapírpiac. Az Alap ezen felül kitettséggel rendelkezhet kollektív befektetési eszközökben, részvényekben, árupiaci befektetésekben. Az Alap kockázati kitettsége fedezeti ügyletekkel csökkenthető. Tekintettel az Alap HUF denominációjára, az Alapkezelő törekszik arra, hogy a forint árfolyam- ingadozásából eredő árfolyam-kockázatot csökkentse a befektetett portfólió nem forintban denominált elemei esetén, melynek érdekében devizafedezeti ügyleteket köt. Az Alapkezelő aktív portfólió-kezeléssel valósítja meg az Alap esetében követni kívánt befektetési stratégiát. A küszöbhozam célja az RMAX Index teljesítménye. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2014. 11. 17. Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,94% 3,84% 4,20% 3,64% 2,68% 3,80% Küszöbhozama** 0,07% 0,33% 0,97% 4,38% 1,22% 1,50% MKB AKTÍV ALFA ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP VÁLTOZÁSA* 1,080000 1,060000 1,040000 1,020000 1,000000 0,980000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2014.11.19. 2015.02.19. 2015.05.19. 2015.08.19. 2015.11.19. 2016.02.19. 2016.05.19. 2016.08.19. 2016.11.19. 2017.02.19. 1-TÔL 7-IG*** 4 ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 2 091 716 069 Állampapír 6 137 181 561 Vállalati kötvények 6 278 948 213 Befektetési alap, ETF 0 Részvény 1 783 116 616 Határidős ügylet 207 965 098 Költség -147 468 338 Látraszóló betét 12,79% Állampapír 37,53% Vállalati kötvények 38,40% Befektetési alap, ETF 0% Részvény 10,91% 24 KITETTSÉG (): 28,09% 0,28% A250624B14 OPUS VAR 49-13 A190520B13 Az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott : az infláció a nemzeti bank időhorizontján várakozásaink szerint stabilan a 3%-os cél körül alakul, és nem emelkedik magasabbra az év hátralevő részében. Májusban profittal értékesítettük a korábban vásárolt államkötvények egy részét. Részvény kitettségünket a hónap folyamán nem növeltük, és elsősorban egyedi vállalati sztorikra koncentrálunk.
MKB Aktív Alfa Euró Alapba Fektető Alap 10 749 097,33 EUR 1,029475 EUR EUR HU0000715321 T+4 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson euróban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős EUR/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,77% 3,17% 2,55% 1,74% 0,94% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015.09.29. MKB AKTÍV ALFA EURÓ ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,020000 1,010000 1,000000 0,990000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,980000 0,970000 2015.09.29. 2015.12.29. 2016.03.29. ÖSSZEG (EUR) 2016.06.29. 2016.09.29. 2016.12.29. 2017.03.29. Látraszóló betét 537 280 Befektetési alap, ETF 10 296 002 Látraszóló betét 5,00% Befektetési alap, ETF 95,78% 4 Fedezeti ügylet -80 375 Költség -3 810 KITETTSÉG (): 96,56% 0,26% MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott Befektetési alap Az MKB Aktív Alfa Euró Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük. 25
MKB Aktív Alfa Dollár Alapba Fektető Alap 3 934 632,45 USD 1,048783 USD USD HU0000715354 T+4 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson dollárban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős USD/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 2,47% 4,15% 4,08% 2,94% 1,95% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 10. 14. MKB AKTÍV ALFA DOLLÁR ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,040000 1,020000 1,000000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,980000 0,960000 2015.10.14. 2016.01.14. 2016.04.14. ÖSSZEG (USD) 2016.07.14. 2016.10.14. 2017.01.14. 2017.04.14. 1-TÔL 7-IG*** Látraszóló betét 195 759 Befektetési alap, ETF 3 834 341 Látraszóló betét 4,98% Befektetési alap, ETF 97,45% 4 Fedezeti ügylet -93 130 Költség -2 338 26 KITETTSÉG (): 98,49% 0,28% MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott Az MKB Aktív Alfa Dollár Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük.
MKB PB TOP Abszolút Hozamú Származtatott 1 164 470 319 Ft 1,116323 Ft HUF HU0000714241 T+3 NAP Az Alap vegyes összetételű befektetési alap, amely vagyonának hosszútávon mintegy felét kockázatmentes, kamatjellegű jövedelmet biztosító eszközökbe, illetve ezen túlmenôen kockázatosabb eszközökbe (részvényekbe, ingatlan piaci kitettséget adó eszközökbe, devizába, árupiacot lefedő eszközökbe) fekteti. Az Alap kockázati kitettsége fedezeti ügyletekkel csökkenthető. Tekintettel az Alap HUF denominációjára, az Alapkezelő törekszik arra, hogy a forint árfolyam-ingadozásából eredő árfolyam-kockázatot csökkentse a befektetett portfólió nem forintban denominált elemei esetén, melynek érdekében devizafedezeti ügyleteket köt. Emellett kontrollált kockázat felvállalása mellett származtatott eszközökbe is fektethet. Az Alapkezelő az Alap befektetési politikájának megvalósítása során törekszik arra, hogy a változó piaci körülmények között is pozitív hozamot biztosítson befektetôi számára. Az Alapkezelő aktív portfólió-kezeléssel valósítja meg az Alap esetében követni kívánt befektetési stratégiát és jelentős hangsúlyt fektet a kockázatkezelésre a befektetési politika megvalósítása során. A küszöbhozam célja az RMAX Index teljesítménye. HOZAMOK : 2017. MÁJUS 31. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2014. 11. 17. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 2,25% 4,89% 6,04% 4,38% 3,96% 3,58% Küszöbhozama** 0,07% 0,33% 0,97% 1,24% 1,22% 1,50% MKB PB TOP ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP VÁLTOZÁSA* 1,120000 1,100000 1,080000 1,060000 1,040000 1,020000 1,000000 0,980000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2014.11.19. 2015.02.19. 2015.05.19. 2015.08.19. 2015.11.19. 2016.02.19. 2016.05.19. 2016.08.19. 2016.11.19. 2017.02.19. 4 ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 301 242 289 Állampapír 299 327 031 Vállalati kötvények 322 713 886 Befektetési alap, ETF 0 Részvény 232 514 683 Határidős ügylet 22 359 951 Költség -13 632 085 Látraszóló betét 25,87% Állampapír 25,70% Vállalati kötvények 27,71% Befektetési alap, ETF 0% Részvény 19,97% KITETTSÉG (): 34,61% 0,36% A250624B14 NITROGÉN MŰVEK ZRT NITROG7.875 OPUS VAR 49-13 Az MKB PB TOP Abszolút Hozamú Származtatott : az infláció a nemzeti bank időhorizontján várakozásaink szerint stabilan a 3%-os cél körül alakul, és nem emelkedik magasabbra az év hátralevő részében. Májusban profittal értékesítettük a korábban vásárolt államkötvények egy részét. Részvény kitettségünket a hónap folyamán nem növeltük, és elsősorban egyedi vállalati sztorikra koncentrálunk. 27
IL -276 582 Ft IL 0 Ft MKB Ingatlan Alapok Alapja IL sorozat Az Alap IL sorozatának befektetési célja, hogy a befektetôk számára az MKB Ingatlan Alapok Alapja A sorozatán belül illikviddé vált eszközöket a befektetők közötti egyenlô elbánás érdekében az IL sorozaton belül elkülönítetten kezelje. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2012.04.11. ( IL sorozat) MKB INGATLAN ALAPOK ALAPJA ALAP VÁLTOZÁSA IL SOROZAT* 0,40 0,30 0,20 IL HUF IL HU0000711304 IL NINCS FORGALAMZÁS IL Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,10 0,00-0,10 2014.11.19. 2015.02.19. 2015.05.19. 2015.08.19. 2015.11.19. ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét -276 582 Hazai ingatlan piaci bef.jegyek IL 0 Költségek IL 0 Ingatlan részvények 0 Egyéb alapok 0 2016.02.19. 2016.05.19. 2016.08.19. 2016.11.19. 2017.02.19. TÁJÉKOZTATÁS Az MKB Ingatlan Alapok Alapja IL sorozatban szereplő MAG Ingatlanbefektetési Alappal szemben az Alapkezelője (CARION kezelő Zrt.) a megszûnési eljárást megindította, mivel az érintett alap 2012. december 6. napjára vonatkozó nettó eszközértéke negatívvá vált, ezért az Alapban a MAG Alap értéke nullára csökkent., A SAJÁT SOROZATÁN BELÜL nincs Az MKB Ingatlan Alapok Alapja IL sorozat a befektetőkkel szembeni egyenlő elbánás elve miatt 2012. április 11-én új sorozatot hozott létre, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete H-KE-III-138/2012. számú határozata alapján. Az elkülönített eszközök aránya 2012. április 11-én 16,36%-volt. Az Alapkezelő az IL sorozatot az A sorozatú befektetési jegyek számának 16,36% arányban határozta meg. Ezzel párhuzamosan az Alap elszámolását T+4 napra állította át, így az A sorozatnál ismét elindult a folyamatos forgalmazás. Az IL sorozat esetén a forgalmazó nem fogad el eladási, illetve visszavételi megbízást. 28
Fogalomtár Árfolyam: azaz az egy jegyre jutó nettó eszközérték azt mutatja meg, hogy az Alap vagyontömegéből mennyi jut egy befektetési jegyre adott pillanatban. Ezen az értéken lehet megvenni illetve visszaváltani a befektetési jegyeket. Átlagos hátralévő futamidő: azaz a duration megmutatja, hogy a piaci kötvényhozamok változására milyen érzékenyen reagál az adott kötvényportfólió árfolyama. Minél nagyobb az átlagos hátralévő futamidő, annál érzékenyebben reagál a piaci hozamingadozásokra a portfólió árfolyama. Mértékegysége: év. Az Alap es hozamingadozása: egy olyan statisztikai mérőszám, ami egyetlen számként fejezi ki a teljesítmény ingadozását. Azaz egy olyan érték ami egy minta átlagától való átlagos eltérés mértékét mutatja meg. Bloomberg Commodity Index: gazdasági szempontból fontosabb tőzsdén kereskedett áruk alkotják. Az indexet alkotó főbb nyersanyagok: cink, alumínium, búza, szójabab, cukor, nikkel, szarvasmarha, szójaolaj, fûtôolaj, kukorica, nyersolaj, sertés, gyapot, réz, kávé, földgáz, benzin, arany, ezüst. CETOP20 Index: az indexet Közép-európai Blue Chip indexnek is nevezik. A kosarába 20 meghatározó cég részvényei kerülnek be a budapesti, prágai, varsói, zágrábi, ljubljanai és pozsonyi tőzsdékről. Dow Jones EURO Stoxx 50 Index: az Európai Monetáris Unió 50 meghatározó tőzsdén kereskedett cégének teljesítményét jeleníti meg. Elszámolás: a vételi / visszaváltási megbízás után mennyi idő alatt történik meg a pénzügyi teljesítés. (Pl.: a T+3 nap esetében a megbízás felvételét követő 3. forgalmazási napon érvényes árfolyamon kerül elszámolásra a tranzakció.) Időtáv: azaz a befektetési időtávot rövid-, közepes- és hosszú távra szokták tagolni. Rövid távnál jellemzően az egy év körüli, a közepes távnál az egy-három év körüli és a hosszú távnál az ezt meghaladó időtávra gondolnak. Időtáv: azaz a befektetési időtávot rövid-, közepes- és hosszú távra szokták tagolni. Rövid távnál jellemzően az egy év körüli, a közepes távnál az egy-három év körüli és a hosszú távnál az ezt meghaladó időtávra gondolnak. ISIN: (International Securities Identification Number): az értékpapírok egyedi, nemzetközi azonosítója. Kockázati kategória: a jelenleg alkalmazott mutatók, a CESR s Guidelines által meghatározott kockázat-nyereség mutató vagy SRRI (synthetic risk and reward indicator) értékeket mutatják meg. Lényege, hogy egy 1-7-ig terejedő skálán megmutassa a befektetőknek az Alap kockázati profilját, az Alap által a múltban elért hozamok volatilitása alapján. Az alacsonyabb értékeknél jellemzően alacsonyabb a kockázat és tipikusan alacsonyabb a hozam, míg a magasabb értékek felé nő a kockázat és a hozam elvárás is. Ez a besorolás változhat az Alap élettartama alatt. Látraszóló betét: A megvalósult egyenlegen túl az üzletekből adódó követeléseket és kötelezettségeket is tartalmazza. MAX Index: az egy évnél hosszabb futamidejű, fix kamatozású, forintban denominált magyar államkötvények találhatók az index kosárban. MSCI All Country World Index: MXWD Index: az indexet azért hozták létre, hogy mérje mind a fejlett, mind a fejlődő részvény-piacok együttes teljesítményét. Összességében 45 ország (24 fejlett és 21 fejlődő) részvénypiacainak változását mutatja. MSCI Emerging Markets Index: MXEF Index: az indexet azért hozták létre, hogy mérje a fejlődő országok részvénypiacainak együttes teljesítményét. Összességében 21 fejlődő ország részvénypiacainak változását mutatja. Nettó eszközérték: a befektetési alapok vagyona csökkentve a kötelezettségeik értékével. Nikkei 225 Index: a Tokiói Részvénytőzsde mutatója. Az indexben 225 vezető japán vállalat részvénye szerepel. Portfólió: a befektetési alapok által birtokolt eszközök összetételét, összességét jelenti. RMAX Index: a három hónapnál hosszabb, de egy évet meg nem haladó futamidejű, fix kamatozású, forintban denominált magyar államkötvények és diszkontkincstárjegyek találhatók az index kosárban. Stoxx Europe 600 Index: SXXP Index: az index 18 európai ország, 600 nagy, közepes és kis vállalatok tőzsdei teljesítményét ötvözi. S&P 100 Index: tömöríti a 100 legnagyobb kapitalizációjú amerikai részvényt, amelyek az S&P 500 Indexnek is tagjai. ZMAX Index: a MAX index család tagja, amely 9nál rövidebb állampapírok árfolyamváltozását mutatja be. * Alap árfolyama = egy jegyre jutó nettó eszközérték ** Forgalmazási költségek levonása elôtti egy jegyre jutó nettó eszközértékből számított nettó hozamok, továbbá ezen hozamokat 2006. szeptember 1. napjától 15%-os kamatadó terheli. Az éven belüli hozamok nem évesített adatok. *** Kockázati kategóriák: Kockázati kategória Volatilitás mértéke 1 0,5% alatt 2 0,5-2% 3 2-5% 4 5-10% 5 10-15% 6 15-25% 7 25% felett 29
MKB Zártvégű Alapok Alap neve Alap indulásának idõpontja Alap lejáratának idõpontja Futamidő Befektetési terület MKB Magaslat II. Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap 2013.10.31. 2017.05.05. 3,7 USA részvény kosár. MKB Távol-Kelet Tőkevédett Származtatott MKB Momentum Tőkevédett Származtatott MKB Megújuló Energia Plusz Tőkevédett Származtatott MKB Ötvözet Tőkevédett Származtatott MKB Kelet-Európai Négyes Tőkevédett Származtatott MKB Momentum II. Tőkevédett Származtatott MKB Triumvirátus Plusz Tőkevédett Származtatott MKB Vezető Olajvállalatok Tőkevédett Származtatott 2013.06.14. 2017.06.24. 4 év 2014.03.25. 2018.03.07. 4 év 2014.04.01. 2018.06.12. 4 év 2014.06.01. 2018.08.30. 4 év 2014.08.01. 2019.10.14. 2014.09.01. 2018.11.06. 4 év 2015.01.23. 2020.01.24. 2015.03.25. 2020.04.06. Kína, Hongkong, Japán részvénypiacai (Hang Seng Enterprise Index, Hang Seng, Nikkei 225). Európa 50 nagyvállalatának részvényindex teljesítménye (EURO Stoxx50 index). Megújuló energia szektor részvény szelekció. Meghatározott időnként a részvénykosár teljesítményétől függő visszahívhatósággal. Közép-Európa, Tajvan és Szingapúr vezető vállalatainak részvénypiaci teljesítménye. Hozama négy részvény (MOL, Richter, PKO, KGHM) teljesítménye alapján kerül meghatározásra. Hozama a mögöttes EURO Stoxx50 index, azaz Európa vezető nagyvállalatainak hó végi részvényteljesítményéből képzett szintetikus index megfigyelési időpontokban mért értékei alapján kerül meghatározásra. Sanofi, Glaxo, Novartis nagyvállalatok részvényteljesítményéből profitáló tőkevédett befektetési alap, kedvező hozam esetén akár az eredeti futamidőnél rövidebb időtávon. Az olaj szektorhoz kapcsolódó tőzsdei nagyvállalatok által összeállított részvény kosár teljesítménye. 30
MKB Zártvégű Alapok Alap neve Alap indulásának idõpontja Alap lejáratának idõpontja Futamidő Befektetési terület MKB Feltörekvő Kína 3. Tőkevédett Származtatott 2015.07.21 2020.06.25 Kína belső fogyasztásából profitáló vállalatok. MKB Világháló Tőkevédett Származtatott 2015.09.15 2020.09.21 Online közösségi szolgáltatásokkal és internetes kereskedelemmel foglalkozó globális nagyvállalatok részvényteljesítménye. MKB Medicina Tőkevédett Származtatott 2015.11.27 2020.12.07 Gyógyszeripari vállalatok részvény kosarának teljesítménye. MKB Nyersanyag Plusz Tőkevédett Származtatott 2016.01.22 2021.01.29 Széles nyersanyagpiaci index teljesítménye. MKB Német Részvények Tőkevédett Származtatott 2016.03.30 2021.04.01 Vezető német vállalatok. MKB Élhető Jövő Származtatott 2016.05.30 2021.06.07 Olyan vállalatok részvényei, melyek elsőszámú haszonélvezői lehetnek a világot formáló globális trendeknek (Global Megatrends Index). MKB Hozamdoktor Származtatott 2016.08.10. 2021.08.11. Gyógyszeripari vállalatok részvényeinek kosár teljesítménye MKB Beszédes Hozam Származtatott Alap 2016.10.11. 2021.10.14. Telekommunikációs vállalatok részvényeinek kosár teljesítménye. MKB e-hozam Származtatott 2016.11.14. 2021.12.09. Elektronikus kereskedelmi szektorban működő vállalatok részvényeinek teljesítményétől függő hozamlehetőség (tízelemű részvénykosár). 31
Tisztelt Ügyfelünk! A múltbeli hozamok teljesítménye nem jelent garanciát az alapok jövőbeli teljesítményére. Az alapok hírlevelében az Alapkezelő saját véleménye is megtalálható, amely újabb információk megjelenése esetén természetesen változhat. A hírlevélben szereplő információk hitelesnek tartott információkon alapulnak, de azok valódiságáért az Alapkezelő nem vállal felelősséget. Az Alapkezelő nem vállal felelősséget a hírlevelek alapján hozott befektetési döntésekért, valamint ezek következményeiért. A befektetési alapokkal felmerülő költségekről (forgalmazással kapcsolatos díjak, alapkezelési-, felügyeleti-, letétkezelési-, stb. díjak), a kockázatáról és a befektetési politikájáról, az alapok tájékoztatójában, kezelési szabályzatában, valamint a forgalmazási helyeken tájékozódjon. A L A P K E Z E L Ő : MKB Alapkezelő Zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. Tel.: 268-7834 Fax: 268-7509, 268-8331 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.hu L E T É T K E Z E L Ő : MKB Bank Zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. I N F O R M Á C I Ó : MKB TeleBANKár: 06 40 333 666 www.mkb.hu www.mkbalapkezelo.hu 32