RICHTER 2017 NEGYEDIK NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK ÖSSZEFOGLALÓ A piaci várakozásoknak nagyjából megfelelő számokat publikált a Richter a negyedik negyedévre vonatkozóan: az árbevétel, a bruttó fedezet, illetve az üzleti tevékenység nem okozott csalódást. Az adózott eredmény tekintetében gyenge számok érkeztek, amelynek oka a gyenge pénzügyi eredmény volt. Jelentős árfolyamesésen ment keresztül az utóbbi hetekben a Richter, főleg a múlt héten megjelent Esmyával kapcsolatos hír gyakorolt nyomást a részvények árfolyamára. Néhány nap leforgása alatt közel 17%-ot esett a kurzus, tavaly júniusi csúcspontjához képest pedig több mint 25%-kal van lejjebb a részvényárfolyam. A készítménnyel kapcsolatos vizsgálatok csak idén májusban zárulnak le, addig marad a bizonytalanság, ennek ellenére túlzónak véljük a mostani árfolyam-reakciót. Bár a Richter tavalyi profitja gyengébb lett, de üzemi szinten továbbra is jól teljesít a társaság. Rövidtávon hamarosan jöhet egy pozitív korrekció az árfolyamban, ráadásul fontosabb technikai támaszok is húzódnak a jelenlegi kurzus közelében (5.300 és 5.500 Ft). A NEGYEDÉVES ADATOKRÓL RÖVIDEN A Richter árbevétele az elmúlt három hónapban az elemzői várakozásoknak megfelelően 110,2 milliárd forintra emelkedett, amely 4%-os bővülést jelent a bázishoz képest. A bruttó fedezet 6%-kal bővülve 60,9 milliárd forintra, az üzemi eredmény pedig 42%-kal 15,1 milliárd forintra nőtt. Egyedül az adózott eredmény maradt el a várttól 33%-kal, a bázistól pedig 70%-kal. Az árcsökkentések és a magasabb értékesítési költségek miatt a fedezeti hányad ismét zsugorodott az előző év mutatójához képest, de a működési költségek kedvezően alakultak, amit az üzleti eredményhányad növekedése tükröz. A pénzügyi tevékenység jelentős vesztesége azonban lefelé húzta az egy részvényre jutó eredményt (EPS), ami így alulmúlta a tavalyi évre vonatkozó elemzői várakozásokat. Fő pénzügyi mutatószámok, árfolyamok 2017 2016 Változás mhuf év/év Összes árbevétel 444 356 389 690 14% Bruttó fedezet 252 492 225 688 12% Fedezeti hányad % 56,8% 57,9% -1% EBITDA 104 182 90 303 15% EBITDA margin % 23,4% 23,2% 0% Üzleti tevékenység eredménye 68 769 54 616 26% Üzleti eredményhányad % 15,5% 14,0% 10% Pénzügyi tevékenység eredménye - 8 457 11 812-172% Adózás előtti eredmény 61 842 68 226-9% Adózott eredmény 51 212 66 200-23% EPS (HUF) 275,0 356,0-23% EUR/HUF* 309,3 311,5-1% USD/HUF* 273,7 281,2-3% EUR/RUB* 65,7 74,3-12% Forrás: MKB, Richter, Bloomberg * Időszaki átlagárfolyam 1
ÉRTÉKESÍTÉSEK ALAKULÁSA RICHTER 2017 NEGYEDIK NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK Az év egészét tekintve forintban számolva 14%-kal nőtt az árbevétel 2016-hoz képest, ráadásul az összes régióban emelkedett az értékesítés volumene. A legnagyobb bővülést (46%-ot) az USA piacán érte el a társaság, de a román (23%), orosz (19%) és ukrán (17%) eladások is látványosan növekedni tudtak. Továbbra is Oroszország a legnagyobb piac, az árbevétel 22%-a köthető ehhez az országhoz. A termékportfóliót tekintve a magas hozzáadott értékű, kiemelt készítmények szerepeltek jól tavaly: az Esmya-ból származó bevételek az év egészében 93 millió euróra emelkedtek, amely a cég által várt 85 millió euró felett van. A Vraylar 51 millió eurós, a Bemfola 34,6 millió eurós árbevételt realizált 2017-ben. Értékesítés régiónkénti megoszlása (mhuf) 2017 2016 Változás Év/Év Magyarország 36 040 35 776 1% 8% EU 190 720 166 167 15% 43% EU 12 121 745 107 159 14% 27% Lengyelország 23 060 22 220 4% 5% Románia 75 040 61 114 23% 17% EU 15 68 975 59 008 17% 16% FÁK 139 689 121 736 15% 31% Oroszország 95 734 80 243 19% 22% Ukrajna 10 824 9 269 17% 2% Egyéb FÁK közt. 33 131 32 224 3% 7% USA 27 472 18 813 46% 6% Kína 24 004 21 616 11% 5% Latin-Amerika 9 418 9 187 3% 2% Egyéb országok 17 013 16 395 4% 4% Összesen 444 356 389 690 14% 100% Forrás: Richter, MKB Árbevételen belüli részarány KÖLTSÉGEK ALAKULÁSA Az értékesítési és marketing költségek 6,7%-kal nőttek tavaly. A kutatás és fejlesztési költségek 13%-kal emelkedtek a bázishoz képest, amelyek részben a biotechnológiai, részben az Allergannal közösen végzett klinikai vizsgálatokból fakad. Az árbevétel nagymértékű emelkedése lényegesen meghaladta a működési költségek növekedési ütemét, így sikerült kompenzálni a bruttó fedezeti hányad visszaesését. A mutató 1%-pontos csökkenése több tényezőhöz köthető (árcsökkentések, fokozódó hatósági követelmények, alacsonyfedezetű romániai nagykereskedelmi árbevétel részarányának emelkedése), ezeket a hatásokat a Vraylar értékesítés után kapott royalty bevétel tudta ellensúlyozni. 2
PÉNZÜGYI EREDMÉNY RICHTER 2017 NEGYEDIK NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK A pénzügyi eredmény közel 8,5 mrd Ft-os veszteséget jelentett tavaly szemben a korábbi év 11,8 mrd Ft-os profitjával. A csökkenést a nem realizált tételeken, elsősorban a devizakölcsönök átértékeléséből elszenvedett veszteségek okozták. ESMYA A gyorsjelentés előtt közvetlenül, múlt pénteken egy negatív hír tépázta meg a Richter árfolyamát. Az Európai Gyógyszerügynökség átmeneti intézkedések végrehajtását kezdeményezte az Esmya készítménnyel kapcsolatban. Azt javasolják, hogy ne kezdjenek el új kezelést a felülvizsgálat lezárásáig, amelyre várhatóan 2018 májusában kerül sor. A társaság menedzsmentje szerint akár 50%-os visszaesés is elképzelhető az Esmya forgalmában, illetve a cég értékére is kedvezőtlen a hír hatása. A Richter árfolyama nyomás alatt maradhat a következő időszakban. MIRE SZÁMÍT IDÉN A MENEDZSMENT? A Richter nem tesz közzé Nyugat-Európára vonatkozó előrejelzést, az Esmyával kapcsolatos hírek következtében. Az Esmya nélkül számított értékesítések esetében stagnálás várható, a Bemfola és a Grünenthal készítmények összesen 40 millió eurós forgalmat generálhatnak a társaságnak. A magyar piac esetében 2%-os bővülésre számít a menedzsment, az orosz piacon 4%-os emelkedésre rubelben, USA esetében pedig 15%- os forgalomcsökkenést várnak dollárban. ÉRTÉKELTSÉG Az alábbi táblázat alapján látható, hogy P/E alapon kissé túlértékelt a társaság, illetve a ROE mutató (sajáttőke arányos megtérülés) sem mondható túl kedvezőnek. A középtávú árbevétel pozitív tényező, de jelenleg árnyalja a képet az Esmya körüli bizonytalanság. A Richter nettó adósság/saját tőke mutatója jelentősen elmarad az összehasonlításba bevont többi gyógyszercégéhez képest. A negatív nettó eladósodottság azt jelenti, hogy a cég készpénzállománya meghaladja a hitelei mértékét. Ez pedig további akvizíciókat és K+F tevékenységet tesz lehetővé, ami segítheti a céget, hogy továbbra is növekedési pályán maradjon. P/E EV/EBITDA ROE Árbevétel 3 éves átl. Nettó adósság / Saját 2018 2018 2018 növekedés % tőke MEDIAN 13,2 8,6 15,1 4,0 14,6 RICHTER 14,4 9,0 8,3 8,0-10,8 BAYERN 14,9 8,5 15,1 5,3 12,1 SANOFI 11,6 8,4 7,9 4,3 9,1 MERCK 13,2 10,5 13,4 12,1 76,0 PFIZER 11,6 9,0 21,0 2,0 44,2 ROCHE 12,9 8,8 47,4-0,7-2,1 KRKA 13,2 6,2 9,7 4,0 24,0 STADA 27,0 15,6 18,1 2,0 112,9 ASTRAZENECA 18,9 15,3 24,3-5,4 79,6 GLAXO 12,2 8,0 690,0 9,6 377,7 NOVARTIS 15,6 15,3 11,0-2,1 25,5 Forrás: Bloom berg, MKB 3
MIT MUTAT A GRAFIKON? RICHTER 2017 NEGYEDIK NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK A múlt heti mélyrepülésnek köszönhetően utoljára 2016 végén látott szintekre esett az árfolyam. A hosszú távú emelkedő trendvonal is elesett, bár nyomás alatt maradhat a kurzus, de a fundamentumokat és a technikai képet figyelembe véve már kicsi a valószínűsége a további esésnek. Erősebb támasz 5.500 és 5.300 forintnál található. Akkor tudna újra igazán lendületbe jönni az árfolyam, ha pozitív fejlemények érkeznének az Esmyával kapcsolatban. A technikai elemzés egy pénzügyi instrumentum múltbeli árfolyammozgásaiból készített grafikon alapján vonhatók le következtetések az árfolyam jövőbeli irányát illetően. A technikai elemzés az instrumentum várható mozgásával kapcsolatos előrejelzéseket fogalmaz meg. Ehhez számos eszköztár áll rendelkezésre, de alapvetően négy fő csoportot lehet megkülönböztetni. A japángyertya- és trendelemzést, a grafikonokon vizsgált alakzatokat és a matematikai formulából álló indikátorokat. A Richterről készült korábbi elemzéseink: Növekvő árbevétel, jelentős pénzügyi veszteségek Szárnyalt az árbevétel a rubel miatt, de mi lesz a marzsokkal? 4
RICHTER 2017 NEGYEDIK NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK ELEMZÉS: Vezető elemző Kuti Ákos, CFA +36-1-268-7940 kuti.akos@mkb.hu Elemző Debreczeni Csaba +36-1-268-8323 debreczeni.csaba@mkb.hu Elemző Rácz Balázs +36-1-268-7388 racz.balazs@mkb.hu KERESKEDÉS: Dénes Szilárd +36-1-268-8481 denes.szilard@mkb.hu Köber Péter +36-1-268-7655 kober.peter@mkb.hu Takács Judit +36-1-268-7090 takacs.judit@mkb.hu Gyürüs Péter +36-1-268-7185 gyurus.peter@mkb.hu Lukács Miklós +36-1-268-7814 lukacs.miklos@mkb.hu Zölde Zsombor József +36-1-268-6744 zolde.zsomborjozsef@mkb.hu Kasza Tamás +36-1-268-7433 kasza.tamas@mkb.hu Muraközy Zsolt +36-1-268-7587 murakozy.zsolt@mkb.hu Kovács Zsófia +36-1-268-7793 Kovacs.zsofia1@mkb.hu Csizmadia Borbála +36-1-268-7561 csizmadia.borbala@mkb.hu 5
RICHTER 2017 NEGYEDIK NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK JOGI NYILATKOZAT 1. Jelen kiadványt az MKB Bank Zrt. (tev. eng. sz.: III/41.005-3/2001., a Budapesti Értéktőzsde tagja) készítette. 2. A kiadványban szereplő információk hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azok valódiságáért, pontosságáért és teljességéért az MKB Bank Zrt. felelősséget nem vállal. A megjelenő vélemények a kiadványt készítő szakemberek saját megítélését tükrözik, amelyek újabb információk megjelenése esetén külön értesítés nélkül megváltozhatnak. 3. Az árfolyamok múltbeli alakulásából nem lehetséges azok jövőbeni alakulására vonatkozó egyértelmű és megbízható következtetéseket levonni. A befektetőknek önállóan (vagy független szakértő igénybe vételével) kell felmérniük és megérteniük az egyes pénzügyi eszközök és befektetési szolgáltatások lényegét, valamint kockázatait. Javasoljuk, hogy a befektetők az adott pénzügyi eszközre és a befektetési szolgáltatásra vonatkozó üzletszabályzatot, tájékoztatót, egyéb szerződéses feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassák el, mert csak ezen dokumentumok és információk ismeretében dönthető el, hogy a befektetés összhangban áll-e a befektető kockázattűrő képességével! Javasoljuk továbbá, hogy tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi és egyéb jogszabályokról! 4. A kiadványban szereplő információk nem minősülnek vételi vagy eladási ajánlatnak, sem befektetési tanácsadásnak, sem befektetésre, szerződéskötésre vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésnek. A kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek. Az MKB Bank Zrt. kizárja a felelősségét a kiadványban foglaltak esetleges befektetési döntésként való felhasználásáért, így nem vállal felelősséget a befektető ezen kiadványban foglaltak alapján hozott döntései következtében, vagy őt azzal bármilyen egyéb összefüggésben érő esetleges károkért. 5. Az MKB Bank Zrt. jogosult a kiadványban szereplő eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési szolgáltatási tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást nyújtani. 6. Jelen kiadvány a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti védelem alatt áll, ezért kizárólag az MKB Bank Zrt. előzetes írásbeli engedélyével lehet azt többszörözni, terjeszteni, egyéb módon nyilvánosságra hozni, valamint felhasználni. Az MKB Bank Zrt. valamennyi szerzői jogon alapuló jogát fenntartja. 7. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.mkb.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. 6