Richter célár és stop módosítás
|
|
|
- Nóra Deákné
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Richter célár és stop módosítás gyógyszerszektor Belépési pont: Kiszállási pont: 5190 Stop-loss: Rendkívül jó negyedéves eredménnyel örvendeztette meg a befektetőket a Richter. Az eredmény publikálása előtti elemzői konszenzus által egész évre várt eredmény 90%-a már teljesült, ami úgy is kiemelkedő eredmény, hogy néhány egyszeri hatás is megdobta az értékesítési számokat. A második negyedéves eredmény hatására ma reggel megjelent elemzésünkben 12 hónapos intézményi célárunkat a korábbi 4575 forintról 5190 forintra emeletük fel.. A 4030 forintos támasz július eleji érintése fordulópontot hozott a Richter életében, azóta zavartalan emelkedő trend látható a részvényárfolyamban. Ezt kihasználva a korábbi 4020 forintról megemeljük stop megbízásunkat. Az új stop megbízást a 20 napos mozgóátlag alá javasoljuk elhelyezni 4240 ponthoz, ami már meghaladja beszállási pontunkat. A 20 és 30 napos mozgóátlagon kívül támaszt jelent a 4408 és 4425 forint közötti rés is, amit az elmúlt napokban hagyott az árfolyam. A jó eredményre reagálva célárunkat megemeljük 5190 forintra, ami az új 12 hónapos célárunk, azonban technikai alapon 4800 forint környékén érdemes lesz figyelni az árfolyam viselkedését, ugyanis a lokális csúcs ellenállást jelenthet majd. Az áttörést követően viszont ismételten érdemes lesz majd a stop szintet ismételten feljebb emelve és egyúttal jó lehetőséget nyújt majd a kiszállási pont felülvizsgálatára is. 1
2 Növekvő elvárások A Nagyon jól áll időarányosan a Richter eredmény tekintetében, hiszen az első félévben összesen 37,5 milliárd forintnyi adózott eredményt ért el a vállalat, miközben a Bloomberg konszenzus szerint az év egészére várt eredmény 42 milliárd forint körül alakult a gyorsjelentést megelőzően, vagyis az egész évre várt eredmény 90%-át már bebiztosította a vállalt. Így egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az elemzőházak rövid időn belül jelentősen növelhetik eredményvárakozásaikat, ez pedig pozitívan hathat a részvény árfolyamára is. Az év egészére várt eredménnyel kapcsolatban először a Richter lépett, mely felfelé módosította az év egészére várt csoportszintű árbevételt. Míg korábban euróban számolva 7-8%-os csökkenésre számított a gyógyszergyár managementje, addig az új prognózis szerint szinten maradás, legfeljebb 2%-os csökkenésre számítanak. A Richter bevételi tervszámai I. félév 2015-ös terv 2015-ös terv 2015-ös terv árbevétel febr máj júl. Magyarország 5.6% HUF 0 % 0 % 0 to +5 % Lengyelország 22.3% PLN 3% 3% 5% Románia -11.9% RON -5% -5% -5% EU % EUR -7% -7% -10% EU % EUR 10% 10% 10% Oroszország 38.5% RBL 9.5%* 9.5% 16.8% Ukrajna -63.1% USD -40% -40% -73% Egyéb FÁK 5.6% EUR -5% -5% 0% USA 12.9% USD -30% -30% -5 to -10 % Kína 35.3% EUR 10% 10% 15% Latin Amerika -2.7% USD 5% 5% 5% Egyéb 15.2% EUR 0% 0% 5% Csoportszinten 5.4% EUR -7 to -8 % -7 to -8 % -2 to 0 % Forrás: Richter Gedeon A Richter menedzsmentje nemcsak az árbevételi várakozást módosította, de az eredménymarzsra vonatkozó várakozásokat is felemelte. A bruttó marzs a korábban prognosztizált 60% helyett 62% lehet, míg az operatív marzs 13-14% lehet a korábbi 11%-os várakozáshoz képest. Az egyik fő költségtényezőre, a K+F kiadásokra vonatkozó előrejelzést az árbevétel 13 százalékról 12,5 százalékra módosították. Ugyanakkor a második negyedévben látott marzsokat valószínűleg nem fogja tudni megismételni a vállalt a következő negyedévekben. Ebben az is szerepet játszik, hogy a Bayerrel kötött együttműködés keretében szeptembertől megindul egy fogamzásgátló tapasz (Lisvy) forgalomba helyezése. Ez az idei évben főként költségeket fog csak eredményezni, míg idén még csak mérsékelt árbevétel származhat belőle, vagyis rövidtávon a marzsok erodálását okozhatja. A jó második negyedéves eredmény hatására 12 hónapos intézményi célárunkat a korábbi forintról forintra emeljük, továbbra is felhalmozásra ajánlva a részvényt re vonatkozó új, megemelt EBIT várakozásunk 49,6 milliárd forint, míg adózott eredményvárakozásunk 49,7 milliárd forint. Ez EBIT tekintetében 30,4%-kla, adózott eredmény tekintetében pedig 55,5%-kal magasabb korábbi eredményvárakozásunknál. 2
3 Egyszeri tételek is hozzájárultak az eredményhez A kiemelkedő eredményhez néhány egyszeri tétel is hozzájárult, ami miatt, ilyen mértékben sikerült megverni az elemzői várakozásokat. Oroszországban a gyógyszerkereskedők a rendkívül alacsony szintről elkezdték a készletek feltöltését Lengyelországban az erős influenzajárvány növelte a Richter árbevételét Kínában mintegy kétheti értékesítésnek megfelelő egyszeri előszállítás történt Richter Konszolidált, IFRS Publikált Publikált Publikált Publikált Konsz. Erste Publikált vs. milliárd Ft 2015.II II I-II I-II II II. Erste Belföld (milliárd forint) % % n.a % EU (millió euró) % % n.a % Oroszország, FÁK (millió euró) % % n.a % USA (millió euró) % % n.a % Egyéb (millió euró) % % n.a % Összes export (millió euró) % % n.a % Árbevétel (milliárd forint) % % % Üzemi eredmény (milliárd forint) % % % Adózott eredmény (milliárd forint) % % % Üzemi marzs 18.5% 10.4% 17.2% 11.0% 13.0% 13.4% Nettó marzs 23.3% 16.0% 20.4% 13.3% 12.2% 14.6% Konszenzus: portfolio.hu Alakulnak az új gyógyszerek A méhmióma kezelésére szolgáló Esmya árbevétele 21,2 millió euróra emelkedett az első félévben, míg a tavalyi év azonos időszakában 14,5 millió euró volt, vagyis 46%-os bevétel növekedést ért el a készítmény. Vagyis időarányosan is jól áll az értékesítés az idei 47 milliárd eurós célhoz képest. (tavaly 33,6 millió eurót ért el a készítmény), azaz 40%-os növekedést prognosztizál a cég idénre re évi millió euró között lehet az Esmya árbevétele, míg az árbevételi csúcs korábbi nyilatkozatok alapján akár a 200 millió eurót is elérheti. Bogsch Erik az eredmény közzétételét követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2015 szeptember közepén várható az FDA jóváhagyása a Cariprazine első két indikációjára (skizofrénia és mániás bipoláris depresszió). Értékeltség A szektortársakkal összehasonlítva kezd nem olcsónak tűnni a Richter. Az előretekintő 12 hónapos EV/EBITDA alapján 25%-os prémiumon forog a szektortársakhoz képest, míg az 5 éves átlag 21%. Azonban ezt az eltérést az alacsony várakozások okozzák. Mivel az év egészére várt eredmény 90%-át már elérte a Richter, így valószínűsíthetően jelentősen emelni fogják az elemzők a 12 hónapos eredményvárakozást, így ezen keresztül csökkenni fog a mostani értékeltségi prémium és az árfolyam változatlanságát feltételezve visszaesünk az átlagos 21%-os prémium alá. 3
4 A Richter eredményalakulásának szempontjából a jövőben is kulcsfontosságú lesz a rubel árfolyamának alakulása. A RUBHUF árfolyama a második negyedév zárása óta 11%-ot esett, ami kedvezőtlen a Richter számára. Egyrészt negatívan befolyásolja az árbevétel alakulását, másrészt, ha tartósan a jelenlegi szinten marad az árfolyam akkor pénzügyi veszteség is keletkezhetn Értékeltségi prémium alakulása; Forrás: Bloomberg 4
5 Fogalmak P/E = P / EPS = Price / Earning Per Share = A részvényárfolyam osztva az egy részvényre jutó eredménnyel EPS = A vállalat nettó eredménye osztva a forgalomban levő részvények számával Megmutatja, hogy a részvényvásárlással eszközölt befektetésünk hány év alatt térül meg nettó eredmény szinten. Az alacsony PE mutató a következőket jelentheti: (i) alulárazott a részvény; (ii) az eredménye csökkenni fog az adott vagy az elkövetkező években. A magas PE mutató a következőket jelentheti: (i) túlárazott a részvény; (ii) magas eredménybővülés várható az adott és/vagy az elkövetkező években. EV/EBITDA = Enterprise Value / Earnings Before Interest Tax Depreciation and Amortization EV = Piaci kapitalizáció+ nettó adósság Piaci kapitalizáció = Részvény szám szorozva az árfolyammal Nettó adósság = Rövid és hosszú távú adósság összege mínusz a cég készpénzállománya EBITDA = Operatív eredmény és az amortizáció összege Operatív eredmény = A nettó eredmény, a kisebbségi részesedés, az adó és a pénzügyi eredmény összege = Az értékesítés árbevétele csökkentve a cég működési költségeivel. Megmutatja, hogy a cég működéséből keletkező eredményből hány év alatt lehetne kifizetni a részvényeseket és a hitelezőket. Az alacsony EV/EBITDA mutató a következőket jelentheti: (i) alulárazott a részvény; (ii) a cég bruttó készpénztermelése az elkövetkező években csökkeni fog. A magas EV/EBITDA mutató a következőket jelentheti: (i) túlárazott a részvény; (ii) a cég bruttó készpénztermelése az elkövetkező években növekedni fog. P/BVPS = Price per Book Value Per Share = A részvényárfolyam osztva az egy részvényre jutó könyvszerinti eszközértékkel BVPS = Book Value Per Share = Könyvszerinti érték osztva a részvényszámmal Könyvszerinti érték = A cég sajáttőkéje Megmutatja, hogy hányszorosát fizeti a piac a tulajdonolt eszközök piaci értékének (más szavakkal: ha felszámolnánk a céget, akkor a hitelezők kifizetése után rendelkezésre álló pénz hányszorosát fizetjük ki az adott árfolyamon vásárolt részvény esetén). Az alacsony P/BVPS mutató a következőket jelentheti: (i) alulárazott a részvény; (ii) a sajáttőkére vetített megtérülés azaz a nettó eredmény osztva a saját tőkével alacsony, azaz kisebb, mint az elvárt hozam (esetleg negatív - azaz veszteség), amely általában az adott ország kockázatmentes kamatlábánál 0-5% ponttal nagyobb hozamot jelent. A magas P/BVPS mutató a következőket jelentheti: (i) túlárazott a részvény; (ii) a sajáttőkére vetített megtérülés azaz a nettó eredmény osztva a saját tőkével magas, azaz magasabb, mint az elvárt hozam, amely általában az adott ország kockázatmentes kamatlábánál 0-5% ponttal nagyobb hozamot jelent. A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt Budapest, Népfürdő u , tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/ /2002, tőzsdetagság: Budapesti Értéktőzsde és Deutsche Börse (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak teljes vagy részleges felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom. 5
2013. IV. negyedéves gyorsjelentések
2013. IV. negyedéves gyorsjelentések A Richter múlt szerdai eredményével itthon is kezdetét vette a gyorsjelentési szezon, ami során elsősorban a kisebb részvények mutathatnak majd fel javuló eredményt.
Belépési pont: Piaci ár Kiszállási pont: 85,9 Stop-loss: 76,5
RSI MACD Árfolyam (EUR) Fókusz BASF - vétel vegyipar Belépési pont: Piaci ár Kiszállási pont: 85,9 Stop-loss: 76,5 Egy füles csésze alakzatból való kitörést követően 86 euró környékéig emelkedhet a BASF
Belépési pont: piaci ár Kiszállási pont: 6494 Stop-loss: 5194
Richer - vétel gyógyszeripar Belépési pont: piaci ár Kiszállási pont: 6494 Stop-loss: 5194 Habár az elmúlt napokban nem sikerült a csökkenő trendcsatorna felső élének áttörése 5.600 forint körül, továbbra
ArcelorMittal - követés
ArcelorMittal - követés acélipar Akár 18 euró környékéig is emelkedhet az ArcelorMittal árfolyama, ha sikerül a jelenlegi technikai alakzatból kitörnie. Az idei évben jól szerepelhetnek a ciklikus iparágak,
S&P500 Nasdaq spread stratégia
S&P500 Nasdaq spread stratégia index Arra számítunk, hogy a következő időszakban a technológiai vállalatokat tömörítő Nasdaq index alulteljesítőnek fog számítani, ezért stratégiánkat erre az alulteljesítésre
technológiai szektor
Alibaba technológiai szektor Az Alibaba a tavaly szeptemberi részvénykibocsátása óta nem járt a mostani árfolyam környékén. Az augusztus 12-én megjelenő gyorsjelentés számai és a kínai lassulástól való
2.3% Egészségügyi üzletág
Covestro - IPO vegyipar Szeptember 21-e óta zajlik a Bayer műanyaggyártó részlegének, a Covestronak a jegyzése, ugyanis az üzletrészt leválasztja a német gyógyszergyár. A részvénykibocsátásból akár 2,5
ebay PayPal szétválás
ebay PayPal szétválás Hamarosan különálló sztoriként is le lehet kereskedni a PayPal sztorit, miután leválasztják a céget az ebay-ről. A közelgő társasági eseménytől nem csak Carl Icahn arcára ült ki a
Belépési pont: Piaci ár EUR Kiszállási pont: 6,9 Stop-loss: 3,75
Unicredit - vétel Belépési pont: Piaci ár EUR Kiszállási pont: 6,9 Stop-loss: 3,75 bank Elkezdett a tőke előbújni az eddigi biztonságos bunkerekből, melynek eredményeként tartósan tovább folytatódhat a
OTP - vétel. Belépési pont: piaci ár Kiszállási pont: 7.095 Stop-loss: 5.640
OTP - vétel Belépési pont: piaci ár Kiszállási pont: 7.095 Stop-loss: 5.640 bank Vételi jelzést adott az OTP. Az erős támaszokról ismét felfelé fordult az árfolyam, így a részvény ismét megpróbálkozhat
220 USD ár alatt Kiszállási pont: 177 Stop-loss: 245,7
Tesla - short Belépési pont: autóipar 220 USD ár alatt Kiszállási pont: 177 Stop-loss: 245,7 A negatív hangulatban ismét előtérbe kerültek a Tesla részvényeinek túlárazottságával kapcsolatos aggodalmak.
Disney - vétel. Belépési pont: 112,5 Kiszállási pont: 119,5 Stop-loss: 109,4
Disney - vétel Belépési pont: 112,5 Kiszállási pont: 119,5 Stop-loss: 109,4 média Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a média cégek a befektetők körében, többek között a szektorban zajló felvásárlási
Citigroup felülteljesítés
Citigroup felülteljesítés Citigroup és ProShares Short Financial ETF (SEF) vétel bankszektor Az amerikai bankok éves stressz tesztjének első és másodkörös eredményei után a lokális mélypontokról elrugaszkodni
Belépési pont: 6,40 euró Kiszállási pont: 7,85 euró Stop-loss: 6,09
Nokia spekulatív vétel technológiai szektor Belépési pont: 6,40 euró Kiszállási pont: 7,85 euró Stop-loss: 6,09 Mozgalmas heteket tudhat maga mögött a finn Nokia, hiszen térképüzletág (HERE) eladásának
Belépési pont: piaci ár Kiszállási pont: 43,5 Stop-loss: 32,4
Olaj - vétel nyersanyag Belépési pont: piaci ár Kiszállási pont: 43,5 Stop-loss: 32,4 Véget ért a zuhanás a kőolaj piacán, az árfolyam áttörte a csökkenő trendcsatornát, és nagy tere nyílt az emelkedésnek.
Európa legnépszerűbb kereskedési termékei a BÉT-en
Európa legnépszerűbb kereskedési termékei a BÉT-en Certifikátok, Warrantok világa Varjú Péter Igazgató Befektetési Szolgáltatások 2016.09.29. 1 Jogi nyilatkozat A kiadványban foglalt információk az Erste
Panoráma - Európai nyitás
BUX 31,848-0.6% Mtel 497 0.0% Bayer 98.6 0.2% EUR/HUF 310.54 0.4% Olaj ($) 53.8-0.5% DAX 11,451-0.2% MOL 20,600-1.0% BMW 88.1-1.4% EUR/USD 1.0490 0.7% Arany ($) 1,158 1.4% S&P 2,249 0.0% OTP 8,320-1.0%
Commerzbank Ag (napi bontás)
Cmmerzbank bankszektr Érdekes mzgásk zajlanak a Cmmerzbanknál, ugyanis újabb részletek jelentek meg a tőkeemeléssel kapcslatban, ráadásul hlnaptól már külön lehet kereskedni a jegyzési jgkkal, amik 4,5
2012/2013. üzleti év 4. negyedév
. üzleti év Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság IFRS konszolidált, nem auditált 3-kal növekvő árbevétel, 3,6 milliárd Ft adózás előtti eredmény millió Ft m Ft Árbevétel 35 296 34 255
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. május 4.
BUX 22.612 1,3% Mtel 405 0,0% Bayer 129,0-0,4% EUR/HUF 303,78 0,1% Olaj ($) 59,2-0,8% DAX 11.454 0,2% MOL 15.050 2,0% BMW 105,3-1,3% EUR/USD 1,1199-0,2% Arany ($) 1.179-0,5% S&P 2.108 1,1% OTP 6.005 2,2%
Nagyot fordult a kőolaj árfolyama pár nappal ezelőtt. Hamarosan trendcsatornából is kitörhet a kurzus és célba veheti a júniusi csúcsát.
Kőolaj - Long Belépési pont: piaci Nyersanyag Kiszállási pont: 49,9 Stop-loss: Nagyot fordult a kőolaj árfolyama pár nappal ezelőtt. Hamarosan trendcsatornából is kitörhet a kurzus és célba veheti a júniusi
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár augusztus 10.
BUX 27.593 0,9% Mtel 436-0,5% Bayer 98,0 2,3% EUR/HUF 310,66-0,2% Olaj ($) 42,8-0,6% DAX 10.693 2,5% MOL 17.290 0,7% BMW 79,8 2,9% EUR/USD 1,1117 0,3% Arany ($) 1.341 0,4% S&P 2.182 0,0% OTP 6.900 1,0%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. augusztus 31.
BUX 21.334-0,8% Mtel 395 0,0% Bayer 121,0-0,2% EUR/HUF 314,32-0,2% Olaj ($) 45,2 6,3% DAX 10.299-0,2% MOL 13.985-0,8% BMW 82,7-0,5% EUR/USD 1,1185-0,5% Arany ($) 1.134 0,8% S&P 1.989 0,1% OTP 5.335-1,4%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. május 14.
BUX 22.394-0,6% Mtel 415-1,0% Bayer 128,5-1,8% EUR/HUF 307,81 0,3% Olaj ($) 60,5-0,4% DAX 11.351-1,1% MOL 14.890-2,6% BMW 104,3-2,4% EUR/USD 1,1354 1,3% Arany ($) 1.216 1,8% S&P 2.098 0,0% OTP 6.010 1,8%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. június 5.
BUX 22.304-0,4% Mtel 430-0,5% Bayer 127,6-1,3% EUR/HUF 311,39-0,5% Olaj ($) 58,0-2,7% DAX 11.341-0,7% MOL 14.945 0,0% BMW 99,5-1,3% EUR/USD 1,1238-0,3% Arany ($) 1.177-0,7% S&P 2.096-0,9% OTP 5.500-0,9%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. június 17.
BUX 21.693-0,5% Mtel 409 0,0% Bayer 126,7 1,8% EUR/HUF 311,58-0,3% Olaj ($) 60,0 0,8% DAX 11.044 0,5% MOL 14.350-0,7% BMW 98,4-0,1% EUR/USD 1,1248-0,3% Arany ($) 1.182-0,4% S&P 2.096 0,6% OTP 5.421 0,5%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. június 4.
BUX 22.390 0,0% Mtel 432 1,6% Bayer 129,3 0,7% EUR/HUF 312,86 0,2% Olaj ($) 59,6-2,6% DAX 11.420 0,8% MOL 14.950 0,0% BMW 100,8 0,6% EUR/USD 1,1275 1,1% Arany ($) 1.185-0,7% S&P 2.114 0,2% OTP 5.550-0,2%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár január 19.
BUX 23,179-2.9% Mtel 397-0.7% Bayer 101.2 1.8% EUR/HUF 315.35 0.0% Olaj ($) 29.4-5.7% DAX 9,522-0.2% MOL 13,200-2.9% BMW 78.5 1.8% EUR/USD 1.0892-0.2% Arany ($) 1,089 0.0% S&P 1,880-2.2% OTP 5,900-3.2%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. június 2.
BUX 22.312-0,3% Mtel 421 1,2% Bayer 131,1 0,9% EUR/HUF 308,59-0,2% Olaj ($) 60,2-0,2% DAX 11.436 0,2% MOL 14.700-0,1% BMW 100,7-0,1% EUR/USD 1,0927-0,5% Arany ($) 1.189-0,1% S&P 2.112 0,2% OTP 5.650-0,9%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. szeptember 28.
BUX 20,831 1.1% Mtel 386 1.6% Bayer 115.2 0.0% EUR/HUF 315.12 0.3% Olaj ($) 45.7 1.8% DAX 9,689 2.8% MOL 12,330 2.6% BMW 78.2 0.0% EUR/USD 1.1195-0.3% Arany ($) 1,146-0.7% S&P 1,931 0.0% OTP 5,370 1.0%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár május 3.
BUX 26.869 0,0% Mtel 474 0,2% Bayer 99,8-1,5% EUR/HUF 311,19-0,3% Olaj ($) 44,8-2,5% DAX 10.123 0,8% MOL 16.670 0,1% BMW 81,7 1,0% EUR/USD 1,1534 0,7% Arany ($) 1.292-0,1% S&P 2.081 0,8% OTP 7.200-0,2%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2016. március 29.
BUX 25.446-1,0% Mtel 439-0,2% Bayer 102,6-1,3% EUR/HUF 313,40-0,2% Olaj ($) 39,4-0,2% DAX 9.851-1,7% MOL 15.850-2,1% BMW 80,1-0,9% EUR/USD 1,1196 0,3% Arany ($) 1.222 0,4% S&P 2.037 0,1% OTP 6.668-1,1%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár augusztus 11.
BUX 27.502-0,3% Mtel 431-1,1% Bayer 97,3-0,7% EUR/HUF 310,68 0,0% Olaj ($) 41,7-2,5% DAX 10.651-0,4% MOL 17.265-0,1% BMW 79,9 0,2% EUR/USD 1,1176 0,5% Arany ($) 1.347 0,4% S&P 2.175-0,3% OTP 6.930 0,4%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár március 9.
BUX 25.255 1,4% Mtel 444-0,7% Bayer 97,3-0,8% EUR/HUF 310,08 0,0% Olaj ($) 36,5-3,7% DAX 9.693-0,9% MOL 15.500 0,6% BMW 79,7-2,7% EUR/USD 1,1011-0,0% Arany ($) 1.261-0,5% S&P 1.979-1,1% OTP 6.602 3,4%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár szeptember 8.
BUX 21,335 0.0% Mtel 393-0.3% Bayer 119.6 1.9% EUR/HUF 314.37 0.1% Olaj ($) 46.1-1.5% DAX 10,109 0.7% MOL 13,710 0.4% BMW 80.9 0.7% EUR/USD 1.1170 0.2% Arany ($) 1,119-0.4% S&P 1,921-1.5% OTP 5,450-0.2%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár május 10.
BUX 26.725 0,4% Mtel 466 0,0% Bayer 100,2 2,1% EUR/HUF 315,78 0,6% Olaj ($) 43,4-2,7% DAX 9.980 1,1% MOL 16.510 0,0% BMW 76,8 0,8% EUR/USD 1,1383-0,2% Arany ($) 1.264-1,9% S&P 2.059 0,1% OTP 7.060 0,0%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. szeptember 11.
BUX 21,307 0.9% Mtel 389-0.3% Bayer 119.8 0.0% EUR/HUF 315.32 0.1% Olaj ($) 45.9 4.0% DAX 10,210-0.9% MOL 13,575 1.4% BMW 86.1 0.0% EUR/USD 1.1280 0.7% Arany ($) 1,111 0.3% S&P 1,952 0.5% OTP 5,519 0.9%
