technológiai szektor
|
|
|
- György Barna
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Alibaba technológiai szektor Az Alibaba a tavaly szeptemberi részvénykibocsátása óta nem járt a mostani árfolyam környékén. Az augusztus 12-én megjelenő gyorsjelentés számai és a kínai lassulástól való félelem okán elképzelhető, hogy az előttünk álló napokban a 68 dolláros IPO ár alá is benéz az árfolyam. A pénzügyi értelemben 216 első negyedéves gyorsjelentés számai közül a bevételek dollárban mérve 28%- kal 3,265 milliárdra nőttek, a piac viszont 3,32 milliárd dollárt várt. Az előbbi növekedési dinamika három év óta a legalacsonyabb érték. A társaság egy részvényre jutó eredménye így hiába lett 59 cent a várt 58 cent helyett, a befektetők több mint 7%-kal kalapálták lejjebb a részvényárfolyamot. 216 Q1 Várakozás 215 Q1 Változás év/év alapon Bevétel (milliárd dollár) 3,27 3,32 2,54 +28,5% EPS (dollár),59,58,49 +21,% GMV (milliárd dollár)* ,% Forrás: Bloomberg, Erste *GMV (Gross merchandise volume): bruttó kiskereskedelmi forgalom 1
2 A növekedési dinamika változása A növekedési dinamika csökkenése egyértelműen tetten érhető az alábbi ábrán, de erre a piac valamelyest számított, csak a mértéke volt kérdéses. A bevételek tekintetében a hazai piac már csak 83%-os súlyt képvisel a bázisidőszaki 85% helyett. Ugyanakkor a célként kitűzött nemzetközi terjeszkedés eredményeit egyelőre homály fedi, hiszen továbbra is 9%-ot hasít ki a cégszintű árbevételből. A maradék 8% a felhőalapú (2%) és egyéb szolgáltatások (6%) irányából érkezik. Milliárd $ 4,5 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1,5 Az Alibaba árbevételének változása 7% 3% 1% % Árbevétel alakulása negyedévente Éves növekedési ütem Forrás: Alibaba negyedéves gyorsjelentései, Erste Az on-line értékesítések terén tapasztalt irányok, azaz a mobilról kezdeményezett vásárlások előretörése itt is megfigyelhető. A cégszintű árbevétel 51%-a, illetve a különböző érdekeltségeken keresztült lebonyolított bruttó kiskereskedelmi forgalom (GMV) 55%-a már okostelefonról jön (lásd alább). Az okostelefonon keresztül történő vásárlások súlyaránya 3% 1% % Forgalom arányában Bevételek arányában Forrás: Alibaba negyedéves gyorsjelentései, Erste 2
3 Az okostelefonon keresztül történő vásárlás kannibalizációs hatása (asztali PC-n keresztül bonyolított vásárlások bevétele 25%-kal esett éves alapon) mellett a növekvő verseny az oka annak, hogy a bruttó kiskereskedelmi forgalom (GMV) esetében várt 38%-os növekedési dinamika helyett csupán 34%-os éves bővüléssel találták szembe magukat az elemzők. A bruttó kiskereskedelmi forgalom alakulása Milliárd $ % 3% 1% % Alibaba ebay Amazon Alibaba GMV éves növekedési üteme Forrás: Alibaba, ebay, Amazon negyedéves gyorsjelentései, Erste A fentebb felvázolt folyamat azért is fájó, mert az elmúlt időszakban újra felerősödtek azok a vélemények, melyek szerint a kínai gazdaság tovább lassul, ez pedig azt jelentené, hogy a cég forgalma is csökkenhet. Értékeltség Az elmúlt időszaki árfolyamzuhanás okán a cég értékeltsége jelentősen esett, aminek köszönhetően jelen pillanatban a növekedési kilátások figyelembe vétele mellett enyhén alulértékeltnek tűnik a részvény. Forward P/E 35 3 JD.com Amazon 1 Yahoo Google Facebook 5 Baidu Vipshop Rakuten ebay Alibaba % 8% 1% 1 CAGR EPS növekedési ütem ( )* Forrás: Bloomberg, Erste *CAGR EPS: a Vipshop, a Baidu és a JD.com esetén csupán 217-ig állt rendelkezésre EPS előrejelzés 3
4 Kockázati faktorok A kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek Növekvő verseny Lock-up periódus lejárata A kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek esetén a jelenleg zajló jüan leértékelődés kettős szereppel bír számunkra. Egyfelől a gyengülő deviza segíti az exportot, azaz a külföldi piaci súly növekedése esetén az import gyengülése miatt kieső bevételeket részben pótolhatná. Azért csak részben, mert mint már fentebb is említettük, jelenleg minimális a súlya, másrészről a terjeszkedés költségei újabb terhet raknak a menedzsment vállára. A növekvő hazai (JD.com) és nemzetközi (ebay, Amazon) verseny és az esetlegesen megugró költségstruktúra együttese nyomás alá helyezheti a vállalat megtérülési mutatóit, amit a befektetők biztosan nem vennének jó néven Korábbi elemzésünkben már írtunk a lock-up periódus fontosságáról. A 365 napos lejárat igaz, hogy csupán án esedékes, de nagysága miatt már érdemes fél füllel az azzal kapcsolatos híreket hallgatni. A közel 1,6 milliárd darab részvényre szóló eladási korlátozás esetén a legnagyobb részvényesek, azaz a Yahoo, a SoftBank, valamint Jack Ma és Joe Tsai szórhatja ki részvényeit, amennyiben már nem bízik a cégben. A fenti darabszám a piacon lévő részvényszám közel 64%-a, így már érthető, hogy nem babra megy a játék. Jelen pillanatban a részvényekre vonatkozó short állomány nagysága 54,56 millió darab részvényt takar, ami a piacon lévő részvény mennyiség 2,2%-a. Figyelembe véve az elmúlt 3 hónap átlagos forgalmát, kicsivel több, mint 4 napi érték, az Amazon esetén 1,5 nap, míg az ebay esetén,7 nap ugyanez az érték. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy nem véletlenül ideges a piac a rossz hírekre, hiszen a befektetők jobban bíznak a közeli versenytársakban. Az előttünk álló napokban akár a 68 dolláros IPO ár alá is benézhet az árfolyam, ha nem nyugszanak meg a kedélyek. Ugyanakkor az értékeltséget elnézve egyes piac szereplők már elgondolkozhatnak a vételekben, ami támaszt adhat az árfolyamnak. 4
5 Fogalmak P/E = P / EPS = Price / Earning Per Share = A részvényárfolyam osztva az egy részvényre jutó eredménnyel EPS = A vállalat nettó eredménye osztva a forgalomban levő részvények számával Megmutatja, hogy a részvényvásárlással eszközölt befektetésünk hány év alatt térül meg nettó eredmény szinten. Az alacsony PE mutató a következőket jelentheti: (i) alulárazott a részvény; (ii) az eredménye csökkenni fog az adott vagy az elkövetkező években. A magas PE mutató a következőket jelentheti: (i) túlárazott a részvény; (ii) magas eredménybővülés várható az adott és/vagy az elkövetkező években. EV/EBITDA = Enterprise Value / Earnings Before Interest Tax Depreciation and Amortization EV = Piaci kapitalizáció+ nettó adósság Piaci kapitalizáció = Részvény szám szorozva az árfolyammal Nettó adósság = Rövid és hosszú távú adósság összege mínusz a cég készpénzállománya EBITDA = Operatív eredmény és az amortizáció összege Operatív eredmény = A nettó eredmény, a kisebbségi részesedés, az adó és a pénzügyi eredmény összege = Az értékesítés árbevétele csökkentve a cég működési költségeivel. Megmutatja, hogy a cég működéséből keletkező eredményből hány év alatt lehetne kifizetni a részvényeseket és a hitelezőket. Az alacsony EV/EBITDA mutató a következőket jelentheti: (i) alulárazott a részvény; (ii) a cég bruttó készpénztermelése az elkövetkező években csökkeni fog. A magas EV/EBITDA mutató a következőket jelentheti: (i) túlárazott a részvény; (ii) a cég bruttó készpénztermelése az elkövetkező években növekedni fog. P/BVPS = Price per Book Value Per Share = A részvényárfolyam osztva az egy részvényre jutó könyvszerinti eszközértékkel BVPS = Book Value Per Share = Könyvszerinti érték osztva a részvényszámmal Könyvszerinti érték = A cég sajáttőkéje Megmutatja, hogy hányszorosát fizeti a piac a tulajdonolt eszközök piaci értékének (más szavakkal: ha felszámolnánk a céget, akkor a hitelezők kifizetése után rendelkezésre álló pénz hányszorosát fizetjük ki az adott árfolyamon vásárolt részvény esetén). Az alacsony P/BVPS mutató a következőket jelentheti: (i) alulárazott a részvény; (ii) a sajáttőkére vetített megtérülés azaz a nettó eredmény osztva a saját tőkével alacsony, azaz kisebb, mint az elvárt hozam (esetleg negatív - azaz veszteség), amely általában az adott ország kockázatmentes kamatlábánál -5% ponttal nagyobb hozamot jelent. A magas P/BVPS mutató a következőket jelentheti: (i) túlárazott a részvény; (ii) a sajáttőkére vetített megtérülés azaz a nettó eredmény osztva a saját tőkével magas, azaz magasabb, mint az elvárt hozam, amely általában az adott ország kockázatmentes kamatlábánál - 5% ponttal nagyobb hozamot jelent. Az Erste Brókerek munkanapokon 8:3 és 22: óra között várják tőzsdei megbízásait telefonon: Angyal Krisztián Farkas László Kis Dániel Balog Enikő Háhn Gábor Kovács Zsolt Baráth Tibor Hanzli Judit Lojis László Bereczk Zoltán Izbéki Ottó Mezei Ákos Bézsenyi Zoltán Kababik József Rácz Gábor Czene Tamás Kéri Lajos Varjú Péter Csillag Zsigmond Kincse Áron Visnyai Zoltán Honlap: [email protected] A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt Budapest, Népfürdő u , tev. eng. szám: E-III/324/28 és III/ /22, tőzsdetagság: Budapesti Értéktőzsde és Deutsche Börse (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak teljes vagy részleges felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom. 5
2013. IV. negyedéves gyorsjelentések
2013. IV. negyedéves gyorsjelentések A Richter múlt szerdai eredményével itthon is kezdetét vette a gyorsjelentési szezon, ami során elsősorban a kisebb részvények mutathatnak majd fel javuló eredményt.
Belépési pont: Piaci ár Kiszállási pont: 85,9 Stop-loss: 76,5
RSI MACD Árfolyam (EUR) Fókusz BASF - vétel vegyipar Belépési pont: Piaci ár Kiszállási pont: 85,9 Stop-loss: 76,5 Egy füles csésze alakzatból való kitörést követően 86 euró környékéig emelkedhet a BASF
Belépési pont: piaci ár Kiszállási pont: 6494 Stop-loss: 5194
Richer - vétel gyógyszeripar Belépési pont: piaci ár Kiszállási pont: 6494 Stop-loss: 5194 Habár az elmúlt napokban nem sikerült a csökkenő trendcsatorna felső élének áttörése 5.600 forint körül, továbbra
S&P500 Nasdaq spread stratégia
S&P500 Nasdaq spread stratégia index Arra számítunk, hogy a következő időszakban a technológiai vállalatokat tömörítő Nasdaq index alulteljesítőnek fog számítani, ezért stratégiánkat erre az alulteljesítésre
ArcelorMittal - követés
ArcelorMittal - követés acélipar Akár 18 euró környékéig is emelkedhet az ArcelorMittal árfolyama, ha sikerül a jelenlegi technikai alakzatból kitörnie. Az idei évben jól szerepelhetnek a ciklikus iparágak,
2.3% Egészségügyi üzletág
Covestro - IPO vegyipar Szeptember 21-e óta zajlik a Bayer műanyaggyártó részlegének, a Covestronak a jegyzése, ugyanis az üzletrészt leválasztja a német gyógyszergyár. A részvénykibocsátásból akár 2,5
ebay PayPal szétválás
ebay PayPal szétválás Hamarosan különálló sztoriként is le lehet kereskedni a PayPal sztorit, miután leválasztják a céget az ebay-ről. A közelgő társasági eseménytől nem csak Carl Icahn arcára ült ki a
OTP - vétel. Belépési pont: piaci ár Kiszállási pont: 7.095 Stop-loss: 5.640
OTP - vétel Belépési pont: piaci ár Kiszállási pont: 7.095 Stop-loss: 5.640 bank Vételi jelzést adott az OTP. Az erős támaszokról ismét felfelé fordult az árfolyam, így a részvény ismét megpróbálkozhat
Belépési pont: Piaci ár EUR Kiszállási pont: 6,9 Stop-loss: 3,75
Unicredit - vétel Belépési pont: Piaci ár EUR Kiszállási pont: 6,9 Stop-loss: 3,75 bank Elkezdett a tőke előbújni az eddigi biztonságos bunkerekből, melynek eredményeként tartósan tovább folytatódhat a
Richter célár és stop módosítás
Richter célár és stop módosítás gyógyszerszektor Belépési pont: Kiszállási pont: 5190 Stop-loss: 4240 4020 Rendkívül jó negyedéves eredménnyel örvendeztette meg a befektetőket a Richter. Az eredmény publikálása
Citigroup felülteljesítés
Citigroup felülteljesítés Citigroup és ProShares Short Financial ETF (SEF) vétel bankszektor Az amerikai bankok éves stressz tesztjének első és másodkörös eredményei után a lokális mélypontokról elrugaszkodni
220 USD ár alatt Kiszállási pont: 177 Stop-loss: 245,7
Tesla - short Belépési pont: autóipar 220 USD ár alatt Kiszállási pont: 177 Stop-loss: 245,7 A negatív hangulatban ismét előtérbe kerültek a Tesla részvényeinek túlárazottságával kapcsolatos aggodalmak.
Disney - vétel. Belépési pont: 112,5 Kiszállási pont: 119,5 Stop-loss: 109,4
Disney - vétel Belépési pont: 112,5 Kiszállási pont: 119,5 Stop-loss: 109,4 média Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a média cégek a befektetők körében, többek között a szektorban zajló felvásárlási
A Star Wars legújabb, hetedik része, Az ébredő erő 30 évvel A jedi visszatér című rész eseményei után játszódik. az Új Köztársaság idejében.
Star Wars Galaktikus birodalom December 18-án jelenik meg a mozikban a Csillagok háborúja (Star Wars) hetedik része, melynek címe Az ébredő erő. Az új mozifilmre 10 évet kellett várni, így érthető az óriási
Nagyot fordult a kőolaj árfolyama pár nappal ezelőtt. Hamarosan trendcsatornából is kitörhet a kurzus és célba veheti a júniusi csúcsát.
Kőolaj - Long Belépési pont: piaci Nyersanyag Kiszállási pont: 49,9 Stop-loss: Nagyot fordult a kőolaj árfolyama pár nappal ezelőtt. Hamarosan trendcsatornából is kitörhet a kurzus és célba veheti a júniusi
Belépési pont: piaci ár Kiszállási pont: 43,5 Stop-loss: 32,4
Olaj - vétel nyersanyag Belépési pont: piaci ár Kiszállási pont: 43,5 Stop-loss: 32,4 Véget ért a zuhanás a kőolaj piacán, az árfolyam áttörte a csökkenő trendcsatornát, és nagy tere nyílt az emelkedésnek.
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. május 4.
BUX 22.612 1,3% Mtel 405 0,0% Bayer 129,0-0,4% EUR/HUF 303,78 0,1% Olaj ($) 59,2-0,8% DAX 11.454 0,2% MOL 15.050 2,0% BMW 105,3-1,3% EUR/USD 1,1199-0,2% Arany ($) 1.179-0,5% S&P 2.108 1,1% OTP 6.005 2,2%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2016. március 29.
BUX 25.446-1,0% Mtel 439-0,2% Bayer 102,6-1,3% EUR/HUF 313,40-0,2% Olaj ($) 39,4-0,2% DAX 9.851-1,7% MOL 15.850-2,1% BMW 80,1-0,9% EUR/USD 1,1196 0,3% Arany ($) 1.222 0,4% S&P 2.037 0,1% OTP 6.668-1,1%
A három legnagyobb amerikai cég és a főbb szektortársak piaci kapitalizációja Milliárd dollár 700.0
Alibaba - IPO technológia szektor Közeledik az év leginkább várt tőzsdei bevezetése, az Alibaba IPO-ja. A társaság szeptember 8-án kezdi meg a bevezetés előtti szokásos roadshowt, ami után közel két héttel,
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. augusztus 31.
BUX 21.334-0,8% Mtel 395 0,0% Bayer 121,0-0,2% EUR/HUF 314,32-0,2% Olaj ($) 45,2 6,3% DAX 10.299-0,2% MOL 13.985-0,8% BMW 82,7-0,5% EUR/USD 1,1185-0,5% Arany ($) 1.134 0,8% S&P 1.989 0,1% OTP 5.335-1,4%
Panoráma - Európai nyitás
BUX 31,848-0.6% Mtel 497 0.0% Bayer 98.6 0.2% EUR/HUF 310.54 0.4% Olaj ($) 53.8-0.5% DAX 11,451-0.2% MOL 20,600-1.0% BMW 88.1-1.4% EUR/USD 1.0490 0.7% Arany ($) 1,158 1.4% S&P 2,249 0.0% OTP 8,320-1.0%
Belépési pont: 6,40 euró Kiszállási pont: 7,85 euró Stop-loss: 6,09
Nokia spekulatív vétel technológiai szektor Belépési pont: 6,40 euró Kiszállási pont: 7,85 euró Stop-loss: 6,09 Mozgalmas heteket tudhat maga mögött a finn Nokia, hiszen térképüzletág (HERE) eladásának
Európa legnépszerűbb kereskedési termékei a BÉT-en
Európa legnépszerűbb kereskedési termékei a BÉT-en Certifikátok, Warrantok világa Varjú Péter Igazgató Befektetési Szolgáltatások 2016.09.29. 1 Jogi nyilatkozat A kiadványban foglalt információk az Erste
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár május 10.
BUX 26.725 0,4% Mtel 466 0,0% Bayer 100,2 2,1% EUR/HUF 315,78 0,6% Olaj ($) 43,4-2,7% DAX 9.980 1,1% MOL 16.510 0,0% BMW 76,8 0,8% EUR/USD 1,1383-0,2% Arany ($) 1.264-1,9% S&P 2.059 0,1% OTP 7.060 0,0%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. szeptember 11.
BUX 21,307 0.9% Mtel 389-0.3% Bayer 119.8 0.0% EUR/HUF 315.32 0.1% Olaj ($) 45.9 4.0% DAX 10,210-0.9% MOL 13,575 1.4% BMW 86.1 0.0% EUR/USD 1.1280 0.7% Arany ($) 1,111 0.3% S&P 1,952 0.5% OTP 5,519 0.9%
Commerzbank Ag (napi bontás)
Cmmerzbank bankszektr Érdekes mzgásk zajlanak a Cmmerzbanknál, ugyanis újabb részletek jelentek meg a tőkeemeléssel kapcslatban, ráadásul hlnaptól már külön lehet kereskedni a jegyzési jgkkal, amik 4,5
A kibocsátás során 102,8 millió font friss tőke került bevonásra, figyelembe véve a tőzsdei kibocsátás költségeit is.
Wizz Air - légitársaság Múlt héten elindult a kereskedés a Wizz Air részvényeivel a londoni tőzsdén úgynevezett feltételes kereskedés formájában. Hétfőtől pedig már a normál szekcióban is elérhetőek a
Michael Kors short (stop eladás)
Michael Kors short (stop eladás) luxusipar Belépési pont: 76,7 Kiszállási pont: 70,5 Stop-loss: 78,0 A várakozásokat meghaladó gyorsjelentés ellenére a befektetők leárazták a Michael Kors részvényeit múlthéten
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. május 14.
BUX 22.394-0,6% Mtel 415-1,0% Bayer 128,5-1,8% EUR/HUF 307,81 0,3% Olaj ($) 60,5-0,4% DAX 11.351-1,1% MOL 14.890-2,6% BMW 104,3-2,4% EUR/USD 1,1354 1,3% Arany ($) 1.216 1,8% S&P 2.098 0,0% OTP 6.010 1,8%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár szeptember 8.
BUX 21,335 0.0% Mtel 393-0.3% Bayer 119.6 1.9% EUR/HUF 314.37 0.1% Olaj ($) 46.1-1.5% DAX 10,109 0.7% MOL 13,710 0.4% BMW 80.9 0.7% EUR/USD 1.1170 0.2% Arany ($) 1,119-0.4% S&P 1,921-1.5% OTP 5,450-0.2%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. október 21.
BUX 21,652-0.9% Mtel 382-1.0% Bayer 110.0 0.0% EUR/HUF 310.49 0.2% Olaj ($) 46.3 0.9% DAX 10,148-0.2% MOL 13,230-0.2% BMW 87.2 0.0% EUR/USD 1.1346 0.2% Arany ($) 1,176 0.5% S&P 2,031-0.1% OTP 5,522-1.7%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. október 12.
BUX 21,941 1.5% Mtel 397 0.0% Bayer 111.3-1.8% EUR/HUF 311.47-0.0% Olaj ($) 49.6 0.4% DAX 10,097 1.0% MOL 13,340 1.1% BMW 87.7 0.7% EUR/USD 1.1358 0.7% Arany ($) 1,157 1.6% S&P 2,015 0.1% OTP 5,700 3.8%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. augusztus 12.
BUX 22.282-1,2% Mtel 409-0,5% Bayer 131,8 0,0% EUR/HUF 311,71 0,1% Olaj ($) 43,1-4,2% DAX 11.294-2,7% MOL 14.390-2,4% BMW 89,6 0,0% EUR/USD 1,1042 0,2% Arany ($) 1.109 0,4% S&P 2.084-1,0% OTP 5.690-0,4%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. szeptember 28.
BUX 20,831 1.1% Mtel 386 1.6% Bayer 115.2 0.0% EUR/HUF 315.12 0.3% Olaj ($) 45.7 1.8% DAX 9,689 2.8% MOL 12,330 2.6% BMW 78.2 0.0% EUR/USD 1.1195-0.3% Arany ($) 1,146-0.7% S&P 1,931 0.0% OTP 5,370 1.0%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár január 19.
BUX 23,179-2.9% Mtel 397-0.7% Bayer 101.2 1.8% EUR/HUF 315.35 0.0% Olaj ($) 29.4-5.7% DAX 9,522-0.2% MOL 13,200-2.9% BMW 78.5 1.8% EUR/USD 1.0892-0.2% Arany ($) 1,089 0.0% S&P 1,880-2.2% OTP 5,900-3.2%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. június 2.
BUX 22.312-0,3% Mtel 421 1,2% Bayer 131,1 0,9% EUR/HUF 308,59-0,2% Olaj ($) 60,2-0,2% DAX 11.436 0,2% MOL 14.700-0,1% BMW 100,7-0,1% EUR/USD 1,0927-0,5% Arany ($) 1.189-0,1% S&P 2.112 0,2% OTP 5.650-0,9%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár március 9.
BUX 25.255 1,4% Mtel 444-0,7% Bayer 97,3-0,8% EUR/HUF 310,08 0,0% Olaj ($) 36,5-3,7% DAX 9.693-0,9% MOL 15.500 0,6% BMW 79,7-2,7% EUR/USD 1,1011-0,0% Arany ($) 1.261-0,5% S&P 1.979-1,1% OTP 6.602 3,4%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. június 5.
BUX 22.304-0,4% Mtel 430-0,5% Bayer 127,6-1,3% EUR/HUF 311,39-0,5% Olaj ($) 58,0-2,7% DAX 11.341-0,7% MOL 14.945 0,0% BMW 99,5-1,3% EUR/USD 1,1238-0,3% Arany ($) 1.177-0,7% S&P 2.096-0,9% OTP 5.500-0,9%
Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár szeptember 23.
BUX 20,718-2.5% Mtel 381-1.6% Bayer 114.6-2.7% EUR/HUF 311.27 0.3% Olaj ($) 46.4-0.7% DAX 9,571-3.8% MOL 12,605-2.0% BMW 80.0-4.8% EUR/USD 1.1120-0.6% Arany ($) 1,125-0.8% S&P 1,943-1.2% OTP 5,226-4.2%
