TÁJÉKOZTATÓ FÜZET a MÁV-START Zrt. Választható Béren Kívüli Javadalmazási rendszeréről 2018.

Hasonló dokumentumok
TÁJÉKOZTATÓ FÜZET a MÁV-START Zrt. Választható Béren Kívüli Javadalmazási rendszeréről 2017.

TÁJÉKOZTATÓ FÜZET a MÁV-START Zrt. Választható Béren Kívüli Javadalmazási rendszeréről 2016.

Cafeteria Adómentes juttatások. Sportrendezvény

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a

Tájékoztató. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló évi CLXII. törvény (4) bekezdése alapján a közterheket is magába foglaló

A juttatás adhatóságának esetei:

/2017. (.. MÁV-START Ért..) sz. vezérigazgatói utasítás az alanyi jogon járó béren kívüli javadalmazásról. Csépke András vezérigazgató

Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal Cafetéria Szabályzata

KÖZSZOLGÁLATI SZABÁLYZAT a cafetéria juttatás tárgyában

Béren kívüli juttatások (adó- és járulékteher összesen: 34,22%)

A SZJA TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Mi változik 2019-ban? Készítette: Szűcs Krisztina

A VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁS IGÉNYBEVÉTELE

TÁJÉKOZTATÓ FÜZET a MÁV-START Zrt. Választható Béren Kívüli Javadalmazási rendszeréről 2019.

Nyirádi Nyitnikék Óvoda Cafeteria Szabályzata 2017.

Cafeteria újratervezés 2017.

Tájékoztató a évi Cafeteria rendszer lehetséges elemeirıl

Nagy Cafeteria Audit űrlap

Cafetéria Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla évente Ft-ig. - Széchenyi Pihenőkártya szálláshely alszámla évente 225.

Választható cafeteria elemek évben

Minden, amit tudni érdemes a béren kívüli juttatásokról

VÁLASZTHATÓ BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA

CAFETERIA Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető

Nem változik az állandó lakóhely, ha a magánszemély ideiglenes jelleggel huzamosabb ideig külföldön tartózkodik.

5/2017. ( ) számú dékáni utasítás

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2017. (I.19.) Kt. sz. határozata a polgármester cafetéria - juttatásairól

TESTNEVELÉSI EGYETEM Választható béren kívüli juttatások szabályzata

Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/1999. (IV.28.) Kt. számú rendelete

Cafetéria szabályzat. Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal SZÁMÚ FÜGGELÉK SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

A belügyminiszter. /2011. (..) BM rendelete

/2012. ( MÁV Ért. ) EVIG sz. elnök-vezérigazgatói utasítás. a MÁV Zrt. választható béren kívüli javadalmazási rendszer működtetésének szabályozásáról

1/2011. évi Rektori Utasítás a 2011 évben igénybe vehető béren kívüli juttatásokról. I. fejezet A évben választható béren kívüli juttatások köre

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2013. (II. 12.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról

2014/16. SZÁM TARTALOM. 35/2014. (III. 17. MÁV-START Ért. 16.) sz. vezérigazgatói utasítás az étkezési Erzsébet-utalvány juttatásáról...

TESTNEVELÉSI EGYETEM Választható béren kívüli juttatások szabályzata

Szőc Község Önkormányzata. Cafeteria Szabályzata 2017.

TÁJÉKOZTATÓ FÜZET a MÁV-START Zrt. Választható Béren Kívüli Javadalmazási rendszeréről 2015.

2017. évi CAFETERIA-SZABÁLYZAT

Hírlevél. Tartalom évi 7. hírlevél április 11. További információért keressen minket:

E l ő t e r j e s z t é s

HUMÁNERŐFORRÁS KAPACITÁS GAZDÁLKODÁSI MODELL RÖVID TÁVÚ INTÉZKEDÉSEINEK BEVEZETÉSE Nagykálló Város Önkormányzata

TERVEZET. A Kormány..../2018. (...) Korm. rendelete. a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól

ÉRTESÍTÔ MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÔ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Utasítások. 4. szám 129. évfolyam március 21. TARTALOM. 1.3.

a Széchenyi Pihenõ Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló

BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA

Előterjesztés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 13-án tartandó képviselő-testületi ülésére

Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Olvasó!

E l ő t e r j e s z t é s

Eplény Községi Önkormányzat VÁLASZTHATÓ BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK. (Cafeteria) SZABÁLYZATA

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s

Sárospatak Város Polgármesterétől

./2017. (. MÁV-START Ért..) sz. vezérigazgatói utasítás

Összefoglaló a évi béren kívüli juttatásokról

Széchenyi Pihenő Kártya

E l ő t e r j e s z t é s

1. Általános szabályok

2015/14. SZÁM TARTALOM

ÉRTESÍTŐ 2016/10. SZÁM TARTALOM

HEREND VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE 8440 Herend, Kossuth u.97. Tel: (88) Fax: (88) Ikt.sz.: 57-3/2016.

Kafetéria juttatások változása január 01-től

ÉRTESÍTÔ MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÔ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Utasítások

Polgármesteri Hivatal Szervezeti Működési Szabályzata 1.) melléklete 13.) függeléke

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS DECEMBER 13-I ÜLÉSÉRE

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT melléklete

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2012. (I. 20.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról

TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. a MÁV Zrt. a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Választható Béren Kívüli Javadalmazási rendszeréről 2019.

Változások a személyi jövedelemadóban (2008. január 1-jét követően)

EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI 2012.

Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Cafetéria Szabályzata

ÉRTESÍTŐ. magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság. Utasítások. 5. szám 127. évfolyam március 2. TARTALOM

Új cafeteria szabályok

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete január 31-i ülésére

A köztisztviselők cafetéria-juttatásának szabályzata /A közszolgálati szabályzat melléklete/

Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén. a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról

A Pécsi Tudományegyetem. választható béren kívüli juttatások. szabályzata

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI január 1-től

A Pécsi Tudományegyetem. választható béren kívüli juttatások. szabályzata

Eplény Községi Önkormányzat VÁLASZTHATÓ BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK CAFETÉRIA SZABÁLYZATA

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 22-i ülésére

A cafetéria juttatások évi változásai

DTM Hungary Tax Intelligence

E l ő t e r j e s z t é s

KÖZSZOLGÁLATI SZABÁLYZAT a cafetéria juttatás tárgyában

OTP SZÉP kártya. Három cafeteria-elem egyetlen e-kártyán, számos új szolgáltatással. Tájékoztató. OTP Pénztárszolgáltató Zrt

3. szám A MÁV Zrt. Értesítője

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság

CAFETERIA SZABÁLYZAT XAPT Kft

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁS - RENDELET

2014/12. SZÁM TARTALOM

Magyar joganyagok - 76/2018. (IV. 20.) Korm. rendelet - a Széchenyi Pihenő Kártya k 2. oldal (2) Az SZJA törvény 71. (6) bekezdés d) pontja szerinti S

2/2013. (II.15.) Főjegyzői utasítás. A Heves Megyei Önkormányzati Hivatal cafetéria-juttatás rendjéről

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete január 26-ai ülésére

Polgármesteri Hivatal Ellátó és. Szolgáltató Szervezet juttatásai

OTP Széchenyi Pihenőkártya aktualitások

A Semmelweis Egyetem Szenátusának 30/2012. (III. 29.) számú H A T Á R O Z A T A

Cafeteria január 23. MKVK OK Kft. S. Csizmazia György. Miért éri meg?

Tisztelt Képviselő-testület!

CAFETÉRIA SZABÁLYZAT. Gomba Község Önkormányzatával közalkalmazotti jogviszonyban álló dolgozók béren kívüli juttatási rendszeréről

Átírás:

TÁJÉKOZTATÓ FÜZET a MÁV-START Zrt. Választható Béren Kívüli Javadalmazási rendszeréről 2018. 1

1. Bevezető... 3 2. A VBKJ keretösszeg... 3 3. A VBKJ rendszer főbb alapelvei... 3 4. Nyilatkozattétel ideje, módja... 4 5. A 2018-as naptári évre választható elemek, szorzószámaik és adóvonzatuk... 4 6. A keretösszeg felhasználása... 5 7. A választható elemek részletes bemutatása... 7 7.1 Lakáscélú támogatás... 7 7.2 Mobilitási célú lakhatási támogatás... 8 7.3 Diákhitel törlesztés támogatás... 9 7.4 Számlával igazolt, adómentesen adható kifizetések... 10 7.4.1. Bölcsődei, óvodai szolgáltatás és ellátás... 10 7.4.2. Sportrendezvényre szóló belépő... 10 7.4.3. Kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló belépő... 10 7.5 KÉSZPÉNZ... 11 7.6 Széchenyi Pihenő Kártya... 11 7.6.1. Széchenyi Pihenő Kártya szálláshely alszámla... 12 7.6.2. Széchenyi Pihenő Kártya vendéglátás alszámla... 12 7.6.3. Széchenyi Pihenő Kártya szabadidő alszámla... 13 7.7 Önkéntes pénztári tagdíj-hozzájárulások... 15 7.8 Étkezési Erzsébet-utalvány... 16 7.9 Iskolakezdési támogatás (Iskolai Erzsébet-utalvány)... 18 7.10 Közlekedési hozzájárulás (helyi utazásra szolgáló bérlet)... 19 8. Utalványok átvételéhez kapcsolódó szabályok... 20 9. Számlák leadásához kapcsolódó szabályok... 20 10. Maradványösszeggel kapcsolatos szabályok... 21 11. Általános teendők a szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban... 22 12. A VBKJ jogosultságra vonatkozó korlátozások... 23 13. Ügyfélszolgálati irodák (ÜSZI-k)... 25 2

1. Bevezető E tájékoztató füzettel segítséget kívánunk nyújtani a 2018. évi VBKJ keret felhasználásához, valamint nyilatkozata megtételéhez. Röviden ismertetjük az egyes elemek igénybevételének lehetőségét, bemutatjuk a választható béren kívüli javadalmazási rendszer elemeire vonatkozó legfontosabb szabályokat, a kapcsolódó szorzószámokat. Megjelentetjük a munkáltatóval szerződésben álló, választható önkéntes pénztárak listáját, valamint a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Humán Szolgáltatás Ügyfélszolgálati Irodák továbbiakban Humán Szolgáltatás, illetve ÜSZI elérhetőségét. Kérjük, hogy a nyilatkozati lap kitöltése előtt a tájékoztató füzetet figyelmesen tanulmányozza át! 2. A VBKJ keretösszeg A keretösszeg 2018. évben: 271.400,- Ft A VBKJ juttatásra valamennyi teljes- vagy részmunkaidős, határozatlan vagy határozott idejű munkaviszonyban álló munkavállaló jogosult. Év közben létesített vagy év közben megszüntetett munkaviszony esetén a munkavállaló az éves keretösszeg időarányos részére, illetve a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló az éves keretösszegre munkaidejének arányában jogosult, a tájékoztató füzet 12. A VBKJ jogosultságra vonatkozó korlátozások fejezetében foglaltak szerint. A VBKJ keretösszeg bruttó összeg, amely tartalmazza a munkavállaló által javadalmazásokra elkölthető összeget és annak munkáltatói adó- és járulékterheit. Ennek megfelelően, a mindenkor érvényes törvényi szabályozás szerinti adó- és járulékvonzatok alapján a különböző elemek bruttó (munkáltatói adó- és járulékterheket is tartalmazó) és nettó értéke (vásárlóértéke) közötti átváltási arányok a szorzószámok eltérőek. A keretösszeg az Ön választása alapján különböző nettó értéket képviselhet, az egyes elemekhez tartozó eltérő szorzószámok miatt. A rendelkezésre álló keretösszeget egyéni igényeinek megfelelően, jelen tájékoztató füzetben ismertetett szabályoknak megfelelően használhatja fel. 3. A VBKJ rendszer főbb alapelvei Főszabály szerint a leadott nyilatkozat év közbeni módosítását nem engedi meg a VBKJ rendszer. A munkavállalók a részükre biztosított keretből egyéni igényeiknek megfelelő összetételben választhatnak. A választható béren kívüli javadalmazási keret összértékének és egyes elemei értékének meghatározása a munkáltatót terhelő adók és járulékok alapján történik. A munkavállalók 1 éves időtartamra választanak, a tárgyévben igénybe nem vett keret - a vissza nem térítendő lakáscélú támogatás kivételével - nem vihető át a következő évre. Számlával igazolandó szolgáltatások esetén a munkáltató kizárólag a nyilatkozati lapon megjelölt összeghatárig térít a számla értékéből. 3

4. Nyilatkozattétel ideje, módja A VBKJ keretösszeg felhasználásról legkésőbb 2018. március 10-ig kell nyilatkozni a VBKJ nyilatkozati lap(ok) kitöltésével és az ÜSZI-ken történő leadásával. Az A jelű VBKJ nyilatkozati lap kitöltéséhez az elmúlt évhez hasonlóan igénybe vehető internetes felület, mely a kitöltést segíti! A MÁV-START Zrt. munkavállalói a http://www.mavcsoport.hu/mav-start/vbkj internetes oldalon elérhető segédletet használhatják! Kérjük, hogy amennyiben a kitöltéssel, vagy értelmezéssel gondjai lennének, még a kitöltés előtt telefonon vagy személyesen keresse fel az ÜSZI munkatársát és vegye igénybe segítségét. 5. A 2018-as naptári évre választható elemek, szorzószámaik és adóvonzatuk A 2018. január 1-jétől hatályos személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban Szja tv.) alapján a választható elemek adómentes juttatások, béren kívüli juttatások (a juttatás értékének 1,18-szorosa után 15% SZJA és 14% EHO - kedvezményes adózású), valamint egyes meghatározott juttatások (a juttatás értékének 1,18-szorosa után 15% SZJA és 19,5% EHO) körébe sorolhatók. Felhívjuk a figyelmet a 2018. évi adóváltozásokra, amelyek következtében két új elemként, adómentesen igényelhető a Diákhitel törlesztés támogatás és a Mobilitási célú lakhatási támogatás. Az egyes meghatározott juttatások pénztári tagdíj, Étkezési és Iskolai Erzsébet utalvány és közlekedési hozzájárulás ez évtől kedvezményesebb adótartalommal és költségszorzóval igényelhetők. 4

Elemek Költségszorzó Elszámolási kategória Lakáscélú támogatás 1,00 Adómentes elem Bölcsődei, óvodai szolgáltatás, étkeztetés Adómentes elem 1,00 támogatása Sportrendezvényre szolgáló belépő, bérlet 1,00 Adómentes elem Kulturális szolgáltatásra szolgáló belépő, Adómentes elem 1,00 bérlet Mobilitási célú lakhatási támogatás 1,00 Adómentes elem Diákhitel törlesztés támogatás 1,00 Adómentes elem KÉSZPÉNZ (Szja tv.71. (1) bek. a) ) 1,3422 Béren kívüli juttatás Széchenyi Pihenő Kártya szálláshely 1,3422 Béren kívüli juttatás alszámla Széchenyi Pihenő Kártya vendéglátás 1,3422 Béren kívüli juttatás alszámla Széchenyi Pihenő Kártya szabadidő alszámla 1,3422 Béren kívüli juttatás Önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj Egyes meghatározott juttatás 1,4071 hozzájárulás Önkéntes egészség- és önsegélyező 1,4071 Egyes meghatározott juttatás pénztári tagdíj hozzájárulás Étkezési Erzsébet-utalvány 1,4071 Egyes meghatározott juttatás Iskolai Erzsébet-utalvány 1,4071 Egyes meghatározott juttatás Közlekedési hozzájárulás (helyi)* 1,4071 Egyes meghatározott juttatás *Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a munkáltató nevére szóló számlával megvásárolt BKK bérlet ára 1.000,- Ft-tal magasabb (9.500,- Ft helyett 10.500,- Ft) 6. A keretösszeg felhasználása A nyilatkozati lap kitöltése során a javadalmazási elemekből az egyes juttatási elemekre vonatkozó szabályok figyelembevételével tetszőlegesen választhatja ki azokat, amelyek az Ön igényeinek legjobban megfelelnek. A nyilatkozati lap juttatás nettó értéke oszlopába kell írnia azt az összeget, amilyen értékben az adott juttatási elemet választani kívánja. Ezt az összeget meg kell szorozni az adott juttatási elemhez tartozó szorzószámmal, s az így kapott összeget a felhasznált keret oszlopba beírni egész forintra kerekítve. Az Ön továbbiakban felhasználható VBKJ keretösszege a beírt felhasznált keret összegével csökken. Az egyes elemekre felhasznált keret összege nem haladhatja meg mindösszesen a 271.400,- Ft-ot. Figyelem! Az egyes elemekhez tartozó költségszorzók nagyban befolyásolják a felhasznált keretösszegből elérhető juttatás nettó értékét. Az év során Ön a juttatás nettó értéke oszlopába írt összegnek megfelelő értékű juttatásban fog részesülni. 5

Példák az éves keretösszeg felhasználására: 1.) Keretösszegét Kulturális szolgáltatásra szolgáló belépő, KÉSZPÉNZ és SZÉP kártya elemek formájában kívánja felhasználni. Kulturális szolgáltatásra 50.000,- Ft-ot kíván fordítani, (50.000 x 1,00=) 50.000,- Ft a bruttó juttatás értéke, KÉSZPÉNZ elemből 100.000,- Ft-ot választ, (100.000 x 1,3422=) 134.220,- Ft a bruttó juttatás értéke, SZÉP kártya szállás alszámlára 64.953,- Ft-ot igényel, (64.953 x 1,3422=) 87.180,- Ft a bruttó juttatás értéke. Így a keretösszeg teljes felhasználásával Ön összesen 214.953,- Ft nettó juttatásban részesül. Választható elem felhasználható Juttatás nettó értéke Szorzó Felhasznált keret Kulturális szolgáltatásra szolgáló belépő 0 50.000,- Ft 50.000,- Ft x1,00 50.000,- Ft KÉSZPÉNZ (Szja tv.71. (1) a) pontja alapján) 0-100.000,- Ft 100.000,- Ft x1,3422 134.220,- Ft Széchenyi Pihenő Kártya (szállás) 0 202.205,- Ft 64.953,- Ft x 1,3422 87.180,- Ft Összesen: 214.953,- Ft 271.400,- Ft 2) Keretösszegét SZÉP-Kártya vendéglátásra, önkéntes pénztárra étkezési Erzsébet-utalványra és Közlekedési hozzájárulás/helyi bérlet/ elemeken kívánja felhasználni SZÉP-Kártya vendéglátásra 50.000,- Ft-ot kíván fordítani (50.000 x 1,3422=) 67.110,- Ft a bruttó juttatás értéke, Egészségpénztárra 50.000,- Ft-ot választ (50.000 x 1,4071=) 70.355,- Ft a bruttó juttatás értéke, Étkezési Erzsébet-utalványra 50.000,- Ft-ot kíván fordítani (50.000 x 1,4071=) 70.355,- Ft a bruttó juttatás értéke. Közlekedési hozzájárulásra 45.185,- Ft-ot kíván fordítani (45.185 x 1,4071=) 63.580,- Ft a bruttó juttatás értéke. Így a keretösszeg teljes felhasználásával Ön összesen 195.185,- Ft értékű nettó juttatásban részesült. Választható elem felhasználható Juttatás nettó értéke Szorzó Felhasznált keret Széchenyi Pihenő Kártya (vendéglátás) 0 50.000,- Ft 50.000,- Ft x1,3422 67.110,- Ft Egészségpénztár 0-188.291,- Ft 50.000,- Ft x1,4071 70.355,- Ft Étkezési Erzsébet-utalvány 0 95.000,- Ft 50.000,- Ft x1,4071 70.355,- Ft Közlekedési hozzájárulás 0 188 291,- Ft 45.185,- Ft x1,4071 63.580,- Ft Összesen: 195.185,- Ft 271.400,- Ft Ne feledje el kitölteni a maradványösszegre vonatkozó részt is a nyilatkozati lapon! 6

7. A választható elemek részletes bemutatása 7.1 Lakáscélú támogatás A munkáltató által lakáscélú felhasználásra a munkavállalónak hitelintézet útján, annak igazolása alapján nyújtott, vissza nem térítendő adómentes támogatása. Lakáscélú felhasználás a) lakásvásárlás: a belföldön fekvő lakás tulajdonjogának és a lakáshoz kapcsolódó földhasználati jognak adásvétel vagy más visszterhes szerződés keretében történő megszerzése, ideértve a lakás zártvégű lízingbe vételét is; b) lakásépítés: belföldön fekvő lakás építése, építtetése; c) lakás bővítése: a lakás alapterületének növelése, ha az legalább egy lakószobával történő bővítést jelent; d) lakáskorszerűsítés: a lakás komfortfokozatának növelése céljából víz-, csatorna-, elektromos-, gázközmű bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése, fürdőszoba létesítése olyan lakásban, ahol még ilyen helyiség nincs, megfelelő beltéri légállapoti és használati meleg vizet biztosító épülettechnikai rendszer kialakítása vagy cseréje, beleértve a megújuló energiaforrások (pl. napenergia) alkalmazását is, az épület szigetelése, beleértve a hő-, hang-, vízszigetelési munkálatokat, a külső nyílászárók energiatakarékos cseréje, tető cseréje, felújítása, szigetelése. A korszerűsítés része az ehhez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés közvetlen költségeinek 20 százalékáig. Jogosultság feltételei a) Az összeg felhasználása kizárólag a jogszabályban (Szja tv. 1.sz. melléklet 9.3.1. a)-d) pont) meghatározott lakáscélra (vásárlás, építés, bővítés, korszerűsítés), továbbá lakáscélú felhasználásra hitelintézettől vagy korábbi munkáltatótól felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez történhet, b) a munkavállaló az ingatlan-nyilvántartás szerint bármely arányban tulajdonjogot, haszonélvezeti jogot szerzett abban a lakásban, amelyre a támogatást kéri, c) a lakás, amelyhez a támogatást igénylik, nem haladhatja meg a méltányolható lakásigény mértékét (Szja tv. 1. sz. melléklet 9.3.4. c) pontban meghatározott feltételek), d) a támogatás összege nem haladhatja meg a vételár, vagy építési, bővítési, korszerűsítési költség 30%-át, e) a kifizetés csak hitelintézet útján történhet, f) az igényelhető összeg felső határa - több munkáltató esetén is - a folyósítás évében és azt megelőző 4 évben ilyenként folyósított összegekkel együtt legfeljebb 5 millió Ft (ideértve a munkáltató által lakáscélú felhasználásra nyújtott kölcsön elengedett összegét). Költségszorzó: 1,0 A juttatás adómentes járandóságként nyújtható a vételár vagy a teljes építési költség, vagy a korszerűsítés költségének 30 százalékáig. Az igényelhető összeg felső határa ötévenként az Szja tv. 1. sz. melléklet 2.7. pontjában foglaltak alapján 5 millió forint (ideértve a munkáltató által lakáscélú felhasználásra nyújtott kölcsön elengedett összegét, továbbá a lakáscélú felhasználásra hitelintézettől vagy korábbi munkáltatótól felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez nyújtott támogatást is). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a lakásvásárlás, lakásépítés és lakásbővítés, valamint a lakáskorszerűsítés esetén meg kell valósulnia az Szja tv 1. számú melléklet 2.7. pontjában foglalt 30 %-os felhasználásra vonatkozó korlátnak. Tehát a bemutatott számlák összértékének maximum 7

30%-a számolható el, amennyiben a VBKJ keretéből is az e célra elkülönített összeg rendelkezésre áll. Az adómentesség vizsgálata lakáskorszerűsítés vagy lakáscélú felhasználásra hitelintézettől vagy korábbi munkáltatótól felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez történő igénylés esetén a folyósítást megelőzően történik. Ha a kérelem benyújtásáig nem állnak a munkáltató rendelkezésére a szabályzat szerint a támogatás adómentességét igazoló iratok, bizonylatok, vagy a benyújtott dokumentumok alapján a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentességi kritériumai várhatóan nem teljesülnek, az igényelt támogatás nem folyósítható. A munkavállaló lakásvásárlás, lakásépítés, bővítés esetén a szabályzatban meghatározott határidőig, illetve a munkaviszony megszüntetése esetén az elszámolás napjáig nem adja le a munkáltató részére a támogatás adómentességét igazoló okiratokat, bizonylatokat (pl. a vételárnak az eladó részére történő kifizetését igazoló okirat, használatbavételi engedély, stb.) a lakáscélú munkáltatói támogatás 20 százalékkal növelt összegben, a támogatásban részesült munkavállaló munkaviszonyból származó jövedelmének minősül. A munkáltatói és munkavállalói adó- és járulékterheket a munkavállalónak kell viselnie. A lakáscélú támogatást csak hitelintézeten keresztül lehet kifizetni. A támogatás igénylésével és folyosósításával összefüggő díj(ak) a munkavállalót terhelik, amely - nyilatkozata alapján - a munkabéréből kerül levonásra. Az igénybevétel, illetve a javadalmazási elem választása előtt a jogszabályi és a folyósítási feltételekről tájékozódjon a VBKJ szabályzatból és kérjen részletes felvilágosítást az ÜSZI munkatársától! Amennyiben Ön ebben az évben a nyilatkozati lapon megjelöli ezt a javadalmazási elemet, de 2018. évben nem tudja igénybe venni azonban lehetőséget lát a későbbiekben lakáscélra felhasználni, átviheti a következő évre, illetve halmozhatja tovább, és 5 éven belül a felhalmozott összeg hitelintézet útján kifizetésre kerülhet az Ön részére, amennyiben a lakáscélú felhasználás a jogszabályi feltételeknek megfelel. A felhalmozott összeg után kamatfizetés a munkavállalót nem illeti meg. Amennyiben a munkavállaló lakáscélú támogatásának felhasználása meghiúsul és a tárgyévben is megjelölt lakáscélú támogatás elemet, akkor munkavállaló adott évre leadott nyilatkozatát módosíthatja. Az előző években lakáscélú támogatás -ra gyűjtött összeg a munkáltató közterheivel csökkentve VBKJ megváltás címen kerül kifizetésre, amely a munkavállalónál összevonandó adó és járulékköteles jövedelemnek minősül. A VBKJ nyilatkozat kitöltésekor meg kell jelölni a lakáscélú támogatásra fordítandó összeget, amely 2018. évben nem lehet kevesebb 100.000,- Ft-nál. A 2018. évi nyilatkozatban lakáscélú támogatást igénylő vagy a korábbi évek választása alapján lakáscélú támogatási kerettel rendelkező munkavállalónak a 2018. évi VBKJ nyilatkozat leadásával egyidejűleg a 4/c. számú melléklet szerinti nyilatkozatot is le kell adnia. 7.2 Mobilitási célú lakhatási támogatás A munkáltató által nyújtott mobilitási célú lakhatási támogatás havi értékeként a munkavállaló által bérelt lakás bizonylattal igazolt havi bérleti díjából a munkáltató által térített rész vehető figyelembe. A lakhatási támogatás abban az esetben tekinthető mobilitási célú lakhatási támogatásnak, ha a munkáltató azt olyan munkavállalónak nyújtja 8

a) akivel legalább heti 36 óra munkaidejű munkaviszonyt létesít, amely esetben a lakóhelye és a munkavégzés helye legalább 60 km-re van egymástól, vagy a munkavégzés helye és a lakóhelye közötti, naponta, tömegközlekedési eszközzel történő oda- és visszautazás ideje a 3 órát meghaladja, b) aki nem rendelkezett a munkaviszony létrejöttét megelőző 12 hónapban, és nem rendelkezik a támogatás nyújtásának időpontjában lakás haszonélvezeti joggal nem terhelt 50 százalékot meghaladó mértékű tulajdonjogával, haszonélvezeti jogával a munkavégzés helyén, valamint olyan településen, amelynek a munkavégzés helyétől való távolsága nem éri el a 60 km-t, vagy amelytől a munkavégzési helyéig, tömegközlekedési eszközzel történő oda- és visszautazás ideje nem éri el a 3 órát. Költségszorzó: 1,0 A VBKJ nyilatkozat kitöltésekor meg kell jelölni a mobilitási célú lakhatási támogatás és ellátás költségtérítésére fordítandó összeget. A támogatást igénybevevő munkavállalónak a bérleti szerződés bemutatásával és másolatban történő leadásával, továbbá a 7. számú melléklet szerinti nyilatkozat aláírásával igazolnia kell tartózkodási helyének címét. Amennyiben munkavállaló által bérelt ugyanazon lakás tekintetében több magánszemély is jogosult adómentes lakhatási támogatás igénybevételére, azt közülük csak - a közös döntésük szerint - egyikük veheti igénybe. A feltétel tudomásul vételéről a munkavállalónak a 7. számú mellékletben szintén nyilatkoznia kell. Az a munkavállaló akinek a munkáltató mobilitási célú lakhatási támogatást VBKJ kereten kívül biztosít, az VBKJ keret terhére nem veheti igénybe ezt a támogatást. A támogatás mértéke a munkavállaló által bérelt lakás bizonylattal igazolt havi bérleti díja, maximum a munkavállaló 1 havi VBKJ kerete. A munkáltató az adóévet követő év január 31-ig munkavállalónként adatot szolgáltat az adómentes támogatásban részesített magánszemélyek nevéről, adóazonosító jeléről, a munkavállaló által bérelt lakás címéről. A - számlák leadásával azonos - határidőig leadott vagy beérkezett bizonylat alapján, az adómentesen folyósítható támogatás a tárgyhavi jövedelem elszámolással együtt kerül kifizetésre. 7.3 Diákhitel törlesztés támogatás A hallgatói hitelrendszerről szóló kormányrendelet szerinti hallgatói hitelszerződés alapján fennálló tartozás törlesztéséhez a munkavállaló, az éves VBKJ keret terhére, támogatást igényelhet. A diákhitel törlesztéshez igényelt támogatás a munkaviszony fennállásának időtartama alatt havi rendszerességgel, a munkavállalót terhelő előírt kötelező diákhitel törlesztő részlet erejéig, de maximum a minimálbér 20 százalékáig terjedő (27.600,- Ft) összegben folyósítható. A törlesztő részlet: a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet alapján meghatározott, a hitelfelvevő által a Diákhitel szervezetnek a törlesztési kötelezettség kezdetét követően, havi rendszerességgel fizetendő összeg. A támogatás elő- és végtörlesztésre nem vehető igénybe. Költségszorzó: 1,0 A VBKJ nyilatkozat kitöltésekor meg kell jelölni a diákhitel törlesztésre igényelt összeget, ki kell tölteni a 8. számú melléklet szerinti nyilatkozatot csatolva hozzá a diákhitel szerződés és a kötelező törlesztő részletek mértékét meghatározó értesítés másolatát. 9

A támogatás számfejtése, kifizetése kizárólag az adott havi törlesztő részlet befizetését igazoló bizonylat alapján történhet. A - számlák leadásával azonos - határidőig leadott vagy beérkezett törlesztést igazoló bizonylat alapján, az adómentesen folyósítható támogatás a tárgyhavi jövedelem elszámolással együtt kerül kifizetésre. 7.4 Számlával igazolt, adómentesen adható kifizetések A kifizetés a kiállítás napján hatályos munkaszerződés szerinti munkáltató nevére és címére szóló papír alapú vagy elektronikus számla alapján a munkavállaló részére utólag történik. A munkáltató neve és címe: MÁV-START Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. Kérjük, a számlákat folyamatosan, legalább negyedévente adja le, ne várja meg az év utolsó leadási határnapját. 2018. december 07-ig lehet az igényelt elemeknek megfelelő számlákat leadni, ezt követően nincs lehetőség a leadásukra. 7.4.1. Bölcsődei, óvodai szolgáltatás és ellátás Azok a munkavállalók, akiknek gyermeke(i) bölcsődei, óvodai szolgáltatásban és ellátásban részesül(nek), az óvoda vagy bölcsőde által a munkáltató nevére kiállított számla alapján a költségek megtérítését a VBKJ keret terhére igényelhetik. A költségtérítés kiterjedhet az étkezés költségeire is. Költségszorzó: 1,0 A VBKJ nyilatkozat kitöltésekor a 6. számú nyilatkozat kitöltése mellett meg kell jelölni az Bölcsődei, óvodai szolgáltatás és ellátás költségtérítésére fordítandó összeget, amely a VBKJ keretösszege 271.400,- Ft/év értékéig terjedhet. 7.4.2. Sportrendezvényre szóló belépő A munkavállaló részére juttatott, a sportról szóló törvény hatálya alá tartozó sportrendezvényre szóló belépőjegy, bérlet értékének megtérítése. Nem a munkavállaló sport tevékenységének támogatására szolgál, hanem a sporteseményen sportszervezet vagy sportszövegség által versenyrendszerben vagy azon kívül, résztvevők jelenlétében megtartott verseny, mérkőzés nézőként való részvételének finanszírozására (pl. Forma-1, labdarúgó mérkőzés, stb.). A sportrendezvényre szóló belépőjegy, bérlet vásárlásáról kiállított számla megtérítésének további feltétele, hogy az Ügyfélszolgálaton be kell mutatni a megvásárolt belépőt vagy bérletet és az eredeti példányról készített másolatot mellékelni kell az elszámoláshoz leadott számlához. Költségszorzó: 1,0 A VBKJ nyilatkozat kitöltésekor meg kell jelölni a sportrendezvényre szóló belépőre, bérletre fordítandó összeget. A sportrendezvényre szóló belépő számla értékének térítése a VBKJ keretösszege 271.400,- Ft/év értékéig választható. 7.4.3. Kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló belépő A kifizető által ugyanazon magánszemélynek az adóévben legfeljebb 50.000,- Ft értékben juttatott, kulturális szolgáltatás igénybevételére muzeális intézmény és művészeti létesítmény kiállítására, színház,-, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadásra, közművelődési tevékenységet folytató szervezet által nyújtott kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló belépőjegy, bérlet, 10

továbbá könyvtári beiratkozási díj, ide nem értve a Széchenyi Pihenő Kártya szabadidő alszámlájára utalt munkáltatói támogatást. Költségszorzó: 1,0 A VBKJ nyilatkozat kitöltésekor meg kell jelölni a kulturális szolgáltatás igénybevételére fordítandó összeget. A kulturális szolgáltatásra szóló belépő számla értékének térítése 50.000,- Ft/ év összeghatáron felül nem választható. 7.5 KÉSZPÉNZ Az Szja 71. (1) bekezdés a) pont szerint a munkavállalónak az adóévben juttatott pénzösszeg éves keretösszegét meg nem haladó pénzbeni juttatás. 2018. évben az éves keretösszeg 100 ezer forint, ha a munkavállaló munkaviszonya egész évben fennáll. A munkaviszonyban töltött napokkal arányos összegre jogosult a munkavállaló, ha munkaviszonya csak az év egy részében áll fenn. Költségszorzó: 1,3422 A VBKJ nyilatkozat kitöltésekor meg kell jelölni a kedvezményes adóhatáron belül KÉSZPÉNZ-ben igényelt összeget. A munkavállaló által választott összeg időarányos részét a munkáltató havonta, a jövedelemmel egyidejűleg számfejti és átutalja a munkavállaló számlájára. A 2018. évi VBKJ keret terhére ezt az elemet választók esetében az év első 3 hónapjára jutó összeg a nyilatkozatok feldolgozását követően, a márciusi bérfizetéssel egyidejűleg, a december havi juttatás pedig 2018. november havi munkabérekkel a decemberi belépők esetében 2018. december 31-ig kerül átutalásra kerül a munkavállaló számlájára. A juttatási elem a munkavállaló döntésének megfelelően szabadon bármilyen célra felhasználható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a KÉSZPÉNZ juttatásként igényelt összeget részben vagy egészben akár egészség- és önsegélyező vagy nyugdíjpénztári tagdíj befizetésre is fordíthatja (1. számú melléklet kitöltésével). Ebben az esetben a befizetés összege után a törvényi feltételek megléte esetén még lehetőség van arra is, hogy további befizetés nélkül, az adott évi egyéni befizetés 20 %-ával növelje egyéni számlája összegét (Rendelkezés az adóról- Szja tv. 44/A ). 7.6 Széchenyi Pihenő Kártya A munkáltató Kártya formájában biztosítja. A Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP kártya) névre szóló, elektronikus utalványkártya, amely kizárólag belföldön használható fel üdülésre, szabadidős tevékenységre, vendéglátásra (meleg étkezésre). Ezek az igénybevételi lehetőségek a SZÉP kártyán külön alszámlákon jelennek meg, közöttük átcsoportosítás nem lehetséges, de szálláshely szolgáltatásra mindhárom alszámla terhére teljesíthető kifizetés. Az igénybe vehető szolgáltatások körét a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 55/2011. (IV.12.) Kormányrendelet 5. (1) bekezdése tartalmazza. A munkavállaló ezen juttatási elemet több juttatótól származóan együttvéve az egyes alszámlák esetén meghatározott felhasználható összeg erejéig veheti igénybe. 11

Amennyiben a munkavállaló ezen elemet a VBKJ nyilatkozaton választotta, úgy a VBKJ nyilatkozattal együtt a nyilatkoztatási időszak végéig ki kell töltenie és le kell adnia a 2/a. és 2/b. számú melléklet szerinti nyilatkozatot is az ÜSZI-re. A névre szóló kártyát - amennyiben a munkavállaló nyilatkozata alapján ilyennel még nem rendelkezik - a munkáltató rendeli meg a munkavállaló részére az általa választott kibocsátótól (2/a. számú melléklet leadásával), díjmentesen, a VBKJ nyilatkoztatást követően. Amennyiben a választott SZÉP-Kártya kibocsátó külön adathozzájárulási, adatkezelési nyilatkozat kitöltését is előírja, akkor a SZÉP Kártya elemet választó munkavállalónak azt is ki kell tölteni a nyilatkozással egyidejűleg. Költségszorzó: 1,3422 7.6.1. Széchenyi Pihenő Kártya szálláshely alszámla A szálláshely alszámlát szállás szolgáltatásra és belföldi előre összeállított utazási csomagok vásárlására használhatják fel a kártyabirtokosok, a szálláshelyen vagy utazási irodában történő fizetéssel, valamint igénybe vehető strand- és gyógyfürdő belépőjegyek vásárlására is. Felhasználható összeg: 225.000,- Ft / év több juttatótól származóan együttvéve. Szálláshely megjelölése esetén az utalás (kártya feltöltése) évente egyszer, a választásától (nyilatkozatától) függően május vagy szeptember hónapban történik. Szálláshely alszámla terhére nyújtható szolgáltatások köre: a) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 08 55.10., 55.20., 55.30., 55.90- ből a családi panzió szolgáltatása), b) belföldi utazásszervezés (TEÁOR 08 79.12.-ből belföldi előre összeállított utazási csomagok értékesítése). c) a szálláshelyen igénybe vehető és a szálláshelyen a szálláshely-szolgáltatással együttesen fizethető bármely szolgáltatás, d) fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 08 96.04.-ből a gyógyfürdők tevékenysége), e) máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR 08 93.29-ből a strandszolgáltatás). 7.6.2. Széchenyi Pihenő Kártya vendéglátás alszámla SZÉP kártya vendéglátás alszámlára utalt összeg melegkonyhás vendéglátóhelyeken (ideértve a munkahelyi étkeztetést is) az 55/2011.(IV.12.) kormányrendeletben meghatározott étkezési szolgáltatásra használható fel, valamint igénybe vehető strand- és gyógyfürdő belépőjegyek vásárlására is. A támogatás összege több juttatótól származóan együttvéve legfeljebb 150.000,- Ft/adóév. A MÁV-START Zrt Kollektív Szerződés 69/A. alapján járó alanyi jogú juttatás + a más munkáltatótól kapott juttatás + a VBKJ keretében választott juttatás együttes összege nem haladhatja meg a 150.000,- Ft-ot. Felhasználható összeg tehát: 57.100,- Ft (150.000 92.900 alanyi jogon járó juttatás), ha a munkavállaló teljes adóévben jogosult az alanyi jogú SZÉP kártya vendéglátás juttatásra és más juttatótól nem részesült támogatásban. Vendéglátás alszámla megjelölése esetén az utalás (kártya feltöltése) negyedévente, a jogalapot biztosító naptári negyedév leteltét követő hónap végéig, a IV. negyedévre vonatkozóan legkésőbb a tárgyév december 15. napjáig történik. Vendéglátás alszámla terhére nyújtható szolgáltatások köre: a) éttermi és mozgó vendéglátás (TEÁOR 08 56.10.), 12

b) egyéb vendéglátás (TEÁOR 08 56.29.), c) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 08 55.10., 55.20., 55.30., 55.90- ből a családi panzió szolgáltatása), d) fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 08 96.04.-ből a gyógyfürdők tevékenysége), e) máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR 08 93.29-ből a strandszolgáltatás). 7.6.3. Széchenyi Pihenő Kártya szabadidő alszámla A szabadidő alszámla számos szolgáltatásra igénybe vehető: sportolás, kulturális és kikapcsolódási célú programok, humán-egészségügyi és wellness szolgáltatások, stb. Felhasználható összeg: 75.000,- Ft/év több juttatótól származóan együttvéve. Szabadidő alszámla megjelölése esetén az utalás (kártya feltöltése) negyedévente, a jogalapot biztosító naptári negyedév leteltét követő hónap végéig, a IV. negyedévre vonatkozóan legkésőbb a tárgyév december 15. napjáig történik. Szabadidő alszámla terhére nyújtható szolgáltatások köre: a) egyéb humán-egészségügyi ellátás (TEÁOR 08 86.90-ből a fizikoterápiás szolgáltatás, a dentálhigiéniai kezelés, a diagnosztikai szolgáltatás, a terhesgondozás, és az egyéb máshová nem sorolt humán egészségügyi ellátás), b) előadó-művészet (TEÁOR 08 90.01.), c) múzeumi tevékenység (TEÁOR 08 91.02.), d) növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 08 91.04.), e) vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység (TEÁOR 08 93.21.), f) máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR 08 93.29-ből a szabadidőpark- és strandszolgáltatás, sípálya, és sporthajó kikötő szolgáltatásai, valamint a szabadidős létesítmény működtetője által nyújtott, a pihenést, szabadidőt szolgáló eszközök kölcsönzése), g) fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 08 96.04.), h) testedzési szolgáltatás (TEÁOR 08 93.13), i) egyéb sporttevékenység (TEÁOR 08 93.19-ből verseny- és lovaglóistállók tevékenysége és a sporthorgászat), j) belvízi személyszállítás (TEÁOR 08 50.30.) k) egyéb foglalás (TEÁOR 08 79.90-ből az idegenvezetés) l) sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 08 93.11-ből a sportpályák bérlése, uszoda belépő és bérlet értékesítése), m) sportegyesületi tevékenység (TEÁOR 08 93.12.), n) sport, szabadidős képzés (TEÁOR 08 85.51.), o) szabadidős sporteszköz kölcsönzése (TEÁOR 08 77.21.), p) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 08 55.10., 55.20., 55.30., 55.90-ből a családi panzió szolgáltatásai). Példa a SZÉP Kártya felhasználására: Ön a VBKJ keretéből SZÉP Kártya szabadidő alszámlára 2018. évben negyedévenként 15.000,- Ft-ot kíván igénybe venni. Ez esetben a nyilatkozati lapon 4x15.000= 60.000 x 1,3422 = 80.532,- Ft-ot kell lekötnie. A SZÉP Kártya szabadidő alszámlájára a nettó összeg (60.000,- Ft) kerül átutalásra. Amennyiben adott évben a munkavállaló más munkáltatónál is részesült Széchenyi Pihenő Kártya juttatásban, a munkáltatónál erre a célra igénybe vehető kerete ezzel az összeggel csökken. Amennyiben más juttatótól is részesül Széchenyi Pihenő Kártya juttatásban, nyilatkozattételi kötelezettsége keletkezik valamennyi juttató felé. 13

A MÁV-START Zrt. jelenleg az OTP Pénztárszolgáltató Zrt., az MKB Zrt. és a K&H Bank által kibocsátott Széchenyi Pihenő Kártya, valamint e-utalvány megrendelése útján nyújtja ezt a juttatási elemet. A munkavállaló a közeli hozzátartozója részére is igényelhet kártyát társkártya formájában. Közeli hozzátartozónak minősül a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) szerint a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér, továbbá a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 55/2011. (IV. 12.) Korm. rendelet alkalmazásában az élettárs. A társkártyát a munkavállaló közvetlenül a SZÉP Kártya kibocsátótól igényelhet, a társkártya előállítási és kézbesítési költsége a munkavállalót terheli. A Széchenyi Pihenő Kártyát a munkavállalók, valamint a munkavállalók közeli hozzátartozói vehetik igénybe. A kártya kibocsátásával, használatával és a támogatások igénybevételével kapcsolatban, valamint a kártya visszavonásával és a személyes elektronikus utalvány nyilvántartás megszüntetésével összefüggésben az elveszett, ellopott vagy megrongálódott kártyák pótlásától eltekintve a munkáltatónak és a munkavállalónak díjat, egyéb költséget a SZÉP Kártya kibocsátó semmilyen jogcímen nem számol fel. A Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásával kapcsolatos különleges esetek (letiltás, csere) Elveszett, ellopott, megrongálódott SZÉP Kártya vagy társkártya igényléséért, pótlásáért a munkavállalónak közvetlenül a SZÉP kártya kibocsátójához kell fordulnia, az ezzel kapcsolatos költségek a munkavállalót terhelik. Amennyiben a munkavállalónak a Széchenyi Pihenő Kártyával, vagy annak felhasználásával kapcsolatosan kifogása van, reklamációjával szintén a SZÉP kártya kibocsátójához kell fordulnia. A MÁV-START Zrt. SZÉP Kártyát választó munkavállalói választásuk alapján az alábbi elérhetőségeken tájékozódhatnak: OTP: https://szepkartya.otpportalok.hu/fooldal/ tel: +36 1 3666 222 MKB: https://www.mkbszepkartya.hu/ tel: 06 1 268 7272 K&H: https://www.kh.hu/web/szep-kartya tel: 06 20/30/70 335 3355 Fenti elérhetőségeken keresztül van lehetőség az érintett SZÉP kártyával kapcsolatos valamennyi szükséges információ társkártya igénylés, adatvédelmi nyilatkozatok kitöltése, kártya aktuális egyenlegének lekérdezése, stb - beszerzésére Felhívjuk a munkavállalók figyelmét, hogy az elektronikus utalványokat a juttatás évét követő második naptári év május 31-ig kell felhasználni. A fel nem használt elektronikus utalványok lejártnak minősülnek, amelyek ellenértékét az intézménynek vissza kell fizetnie a munkáltatónak vagy jogutódjának az elektronikus utalvány lejárata évének június 30. napjáig, kivéve, ha a munkáltató jogutód nélkül megszűnt. Az így visszautalt összeg munkavállaló általi visszaigénylésére nincs lehetőség. A munkavállaló a kártyán lévő összeget folyamatosan felhasználhatja, azonban a 2016. évben juttatott támogatást 2018. május 31-ig, míg a 2017. évben juttatott támogatást 2019. május 31- ig lehet felhasználni. A 2018. évben juttatott összeg 2020. év május 31-ig használható fel. 14

7.7 Önkéntes pénztári tagdíj-hozzájárulások önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztár Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény 2016. január 01-től hatályba lépő változása lehetővé teszi, hogy az önkéntes egészségpénztárak saját döntésük alapján az egészségpénztári szolgáltatások mellett önsegélyző pénztári szolgáltatásokat is nyújtsanak a tagjaik részére. A munkavállaló közvetlenül a pénztárnál kérhet információt arról, hogy a pénztár által nyújtott szolgáltatások között szerepel-e önsegélyző szolgáltatás. A munkavállaló önkéntes kölcsönös pénztári tagdíját vagy tagdíjának egy részét a leadott VBKJ nyilatkozata szerint, a munkáltató tagdíj-hozzájárulás címén, a VBKJ keret terhére havonta átutalja a megjelölt pénztárba. A VBKJ keret terhére juttatott munkáltatói tagdíj-hozzájáruláson felül a munkavállaló nyilatkozhat a munkabére terhére történő további tagdíj utalására is a megjelölt pénztárba, az erre vonatkozó Nyilatkozat (1. sz. melléklet) kitöltésével. E juttatási elem a VBKJ keretösszege 271.400,- Ft/év értékéig választható. Amennyiben a munkavállaló a VBKJ kerete terhére nem választ Önkéntes pénztári tagdíjhozzájárulás elemet, lehetősége van a Nyilatkozat a munkabérből történő pénztári tagdíjfizetéshez" (1. számú melléklet) kitöltése mellett a pénztári tagdíját a munkabéréből történő levonással a munkáltatóval átutaltatni abba a pénztárba, amelyben tagsággal rendelkezik, feltéve, ha a munkáltató és az érintett pénztár szerződéses kapcsolatban áll. Költségszorzó valamennyi pénztár esetében: 1,4071 Általános szabályok: A munkavállaló által választott tagdíj hozzájárulás összegének 1/12-ed részét a munkáltató banki átutalással havonta a jövedelem elszámoláson keresztül teljesíti az adott Pénztárba, teljes naptári évre vonatkozó tagságot feltételezve. A VBKJ ezen elemének módosítása év közben egy alkalommal, kizárólag jogszabályváltozás vagy pénztári alapszabály módosítás (amely pénztárnak tagja a munkavállaló) esetén lehetséges, ha a változás a munkavállalót hátrányosan érinti. A módosítás csak a pénztári tagságot érintheti, a pénztári tagdíj-hozzájárulásként megjelölt összeget nem. Ebben az esetben kilépési nyilatkozata másolatát a munkavállalónak a pénztárból történő tervezett kilépés időpontját megelőző hónap utolsó munkanapját megelőző 5. munkanapig le kell adnia az ÜSZI munkatársánál, vagy postai úton be kell küldeni a MÁV Szolgáltató Központ Humán Szolgáltatás 1087 Budapest, Kerepesi út 1.-3. címre. Más esetben év közbeni pénztárváltásra nincs lehetőség, új pénztár megjelölése a VBKJ rendszeren belüli munkáltatói tagdíj-hozzájárulás vonatkozásában a következő évi VBKJ nyilatkozati lapon lehetséges. Amennyiben a munkavállaló a fenti módon szünteti meg a pénztári tagságát (jogszabályváltozás vagy pénztári alapszabály módosítás miatt), és a kilépés tényét határidőben bejelentette az ÜSZI munkatársa részére, akkor a pénztári tagság megszüntetését követő 20 napon belül lehetősége van új pénztári tagságot bejelentenie. Amennyiben a munkavállaló a fent felsorolt indokokon kívüli okra hivatkozva, illetőleg úgy lép ki a pénztárból, hogy a bejelentési kötelezettségének határidőig nem tesz eleget, vagy új pénztárba nem lép be, a keletkező maradványösszeget a VBKJ nyilatkozati lapon megjelölt javadalmazási formában juttatja a munkáltató. Amennyiben a maradványösszeget is abba a pénztárba kívánta utaltatni, ahol tagsága megszűnt, akkor az így keletkező VBKJ 15

maradványösszeget kizárólag Széchenyi Pihenő Kártya juttatásra vagy más pénztárba amelynek tagja történő befizetésre fordíthatja. A munkavállaló az egyes pénztárak szolgáltatásairól a pénztárak Szolgáltatási Szabályzatából kaphat tájékoztatást. A VBKJ rendszer keretében kizárólag azon pénztárak választhatók, amelyekkel a munkáltatónak érvényes szerződése van. Az alábbiakban felsoroljuk a MÁV-START Zrt.-vel szerződött önkéntes nyugdíjpénztárakat, önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárakat. Önkéntes NYUGDÍJPÉNZTÁRAK: Pénztár neve Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztár Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület ERSTE Önkéntes Nyugdíjpénztár Életút Önkéntes Nyugdíjpénztár Generali Önkéntes Nyugdíjpénztár Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár MKB Nyugdíjpénztár OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár Pannónia Nyugdíjpénztár Magyar Posta Takarék Önkéntes Nyugdíjpénztár Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztár Rába Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár Richter Gedeon Nyugdíjpénztár Vasutas Önkéntes Nyugdíjpénztár Önkéntes EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁRAK: Pénztár neve Életút Egészség- és Önsegélyező Pénztár Generali Egészség- és Önsegélyező Pénztár Medicina Egészségpénztár MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár OTP Országos Egészség- és Önsegélyező Pénztár Patika Önkéntes Kölcsönös Egészség- és Önsegélyező Pénztár Prémium Önkéntes Egészség- és Önsegélyező Pénztár Tempo Egészség- és Önsegélyező pénztár Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező pénztár 7.8 Étkezési Erzsébet-utalvány A munkavállalók VBKJ keretükből Étkezési Erzsébet-utalványt választhatnak. Az Erzsébetutalvány papír alapon vagy elektronikus formában (Erzsébet-utalvány Plusz kártya) kibocsátott, fogyasztásra kész étel és melegkonyhás vendéglátóhelyeken étkezési szolgáltatás vásárlására felhasználható utalvány. A juttatási formát a munkavállaló döntésének megfelelően papír alapú utalvány vagy elektronikus (Erzsébet-utalvány Plusz) kártya formában biztosítja a munkáltató. 16

A munkavállaló Iskolai és Étkezési Erzsébet-utalványt vagy elektronikus (Erzsébet-utalvány Plusz) kártyát juttatás-fajtánként minimum 1.000,- Ft, a kétféle utalványra, illetve kártyára vonatkozóan összesen maximum nettó 97.500,- Ft értékben választhat. Az igényelt utalvány nettó értékének, az Erzsébet-utalvány Plusz kártya esetében is 100,- Ft-tal oszthatónak kell lennie Az utalványok készpénzre nem válthatók át, vásárláskor a névértékükből nem adnak vissza készpénzt. A papír alapú utalvány érvényességi ideje az utalványon kerül feltüntetésre. Az Erzsébet-utalvány Plusz kártya a 3. számú melléklet szerinti nyilatkozat leadásával díjmentesen igényelhető, felhasználhatósága külön-külön zsebeken (étkezési, iskolai) keresztül történik, megegyezik a papír alapú Erzsébet-utalványok felhasználhatósági körével. A vásárlás összege a kártya használatával forintra pontosan, kerekítés nélkül egyenlíthető ki. Az elveszett vagy megrongálódott kártya pótlásával összefüggésben esetlegesen felmerülő költségek a munkavállalót terhelik. Az utalványt és a munkáltató által kártyára utalt összegeket kizárólag a szolgáltató cég által meghatározott üzletekben lehet beváltani, illetve felhasználni. Az elfogadó helyek listája a www.erzsebetutalvany.hu honlapon érhető el. A kártyával kapcsolatban további információkat olvashat az alábbi internetes felületen: www.erzsebetutalvany.hu A munkavállaló az átvett utalványokkal kapcsolatos mennyiségi, minőségi kifogásait az étkezési Erzsébet-utalványt tartalmazó boríték átvételét követő 25 napon belül terjesztheti elő az ÜSZIken. Tájékoztatjuk a VBKJ keretében papír alapú Erzsébet-utalványt igénylő munkavállalókat, hogy a munkáltató és az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. között fennálló szerződés szerint az igényelt utalványok megszemélyesítéséhez és az ÜSZI-ken keresztül a munkavállalókhoz történő eljuttatásához szükséges munkavállalói adatokat törzsszám, név, utalvány értéke a szolgáltató részére biztosítjuk. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a nyilatkozatuk kitöltése előtt olvassák el a Tájékoztató Füzetet. Költségszorzó: 1,4071 A papír alapú Étkezési Erzsébet-utalványok kiosztására az ÜSZI-ken keresztül 2018. évben négy alkalommal, az I., II. és III. negyedévben a naptári negyedévet követő hónap, azaz október végéig, a IV. negyedévre járó utalványok esetében november végéig kerül sor. A kiosztási időszak kezdetét és végét minden esetben hirdetmény útján tesszük közzé. A munkavállaló köteles az Étkezési Erzsébet-utalványt a Humán Szolgáltatás által meghatározott kiosztási időszakokban átvenni. Amennyiben a munkavállaló az adott negyedévre szóló utalványokat a meghatározott kiosztási időszakban nem veszi át, úgy az átvételre csak az azt követő kiosztási időszakban van lehetőség. A megigényelt és munkáltatóhoz beérkezett Erzsébet-utalvány Plusz kártya, az igény leadását követő utalvány kiosztási időszakban vehető át a Humán Szolgáltatás Ügyfélszolgálati Irodában. Az Erzsébet-utalvány Plusz kártyára igényelt összegek az utalványok kiosztásának kezdetéig kerülnek jóváírásra. Az adott naptári évben igényelt utalványokat a tárgyévet követő naptári év december 31-ig lehet felhasználni. A lejárt utalványok cseréjére nincs lehetőség. Az utalványok cseréjét a munkáltató semmilyen okból (megrongálódás, érvényességi idő lejárta, stb.) nem biztosítja. 17

7.9 Iskolakezdési támogatás (Iskolai Erzsébet-utalvány) A munkáltató iskolakezdési támogatást juttat Iskolai Erzsébet-utalvány formájában a munkavállaló köznevelésben részt vevő (általános vagy középiskolás) gyermeke után, a családok támogatásáról szóló törvény alapján családi pótlékra jogosultak részére. Az iskolakezdési támogatási utalvány a tanév első napját megelőző 60. naptól az év végéig érvényes, amely tankönyv, taneszköz, ruházat vásárlására használható fel. A munkáltató az iskolakezdési támogatást a munkavállaló döntésének megfelelően papír alapú Iskolai Erzsébet-utalvány vagy elektronikus (Erzsébet-utalvány Plusz) kártya formában biztosítja a VBKJ keret terhére. A munkavállaló Iskolai és Étkezési Erzsébet-utalványt vagy elektronikus (Erzsébet-utalvány Plusz) kártyát minimum 1.000,- Ft, a kétféle utalványra, illetve kártyára vonatkozóan összesen maximum nettó 97.500,- Ft értékben választhat. Az utalványok és a kártya formában biztosított juttatás az utalvány kibocsátójával szerződött elfogadóhelyeken használhatók fel. Az igényelt utalvány nettó értékének, az Erzsébet-utalvány Plusz kártya esetében is 100,- Ft-tal oszthatónak kell lennie. A juttatás értéke jogosult gyermekenként minimum 1.000,- Ft lehet. A juttatást a gyermek családi pótlékra jogosult szülője vagy e szülőnek vele közös háztartásban élő házastársa választhatja. Amennyiben mindkét szülő ugyanazon munkáltató munkavállalója, a támogatás igénybevételére mindketten jogosultak. Az Erzsébet-utalvány Plusz kártya a 3. számú melléklet szerinti nyilatkozat leadásával díjmentesen igényelhető, felhasználhatósága külön-külön zsebeken (étkezési, iskolai) keresztül történik, megegyezik a papír alapú Erzsébet-utalványok felhasználhatósági körével. A vásárlás összege a kártya használatával forintra pontosan, kerekítés nélkül egyenlíthető ki. Az elveszett vagy megrongálódott kártya pótlásával összefüggésben esetlegesen felmerülő költségek a munkavállalót terhelik. A kártyával kapcsolatban további információkat olvashat az alábbi internetes felületen: www.erzsebetutalvany.hu Költségszorzó: 1,4071 A VBKJ nyilatkozattal egyidejűleg le kell adni az igénybevételhez szükséges kitöltött Nyilatkozat iskolakezdési Iskolai Erzsébet-utalvány támogatás igénybevételére lapot az ÜSZI munkatársa részére. A VBKJ nyilatkozaton választott összegnek megfelelő értékű utalványt július hónapban az ÜSZI munkatársa adja át Önnek. Az elektronikus (Erzsébet-utalvány Plusz) kártyára iskolakezdési támogatásra igényelt összeg július hónapban a papír alapú utalványok kiosztásának kezdetéig kerül jóváírásra. Nem vehető igénybe az iskolakezdési támogatás, ha a munkavállaló június 15-ét követően létesít munkaviszonyt vagy akkor kerül vissza állományi létszámba (visszatér pl.: GYED-ről, GYES-ről, stb). A VBKJ nyilatkozat az Iskolai Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatban tett téves nyilatkozat miatt nem módosítható. Az emiatt fennmaradó keret összeg a maradványként megjelölt elemre kerül felhasználásra. 18

7.10 Közlekedési hozzájárulás (helyi utazásra szolgáló bérlet) A közlekedési hozzájárulás a helyi tömegközlekedési eszköz igénybevételéhez szükséges bérlet térítését jelenti (amennyiben az jogszabály szerint nem kötelező a munkáltató számára). A munkáltató nevére szóló számlával megvásárolt, kizárólag a munkavállaló helyi utazására szolgáló 30 napos, havi, negyedéves, illetve éves bérlet térítését jelenti. Helyi utazási jegyek, tömbök megvásárlása nem tartozik ebbe a körbe. Költségszorzó: 1,4071 Kizárólag a munkavállaló helyi utazására szolgáló tömegközlekedési eszközre bérlet vásárlása, amelyről a kiállítás napján hatályos munkaszerződés szerinti munkáltatója nevére és címére szóló számlát kell kérni. A munkáltató neve és címe: MÁV-START Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. A VBKJ keret elosztásakor kell feltüntetni a nyilatkozati lapon a bérletre fordítandó összeget, majd utólag a számla kiállítás napján hatályos munkaszerződés szerinti munkáltató nevére és címére kiállított, papír alapú számlát el kell juttatni az ÜSZI munkatársának vagy levélben beküldeni a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Humán Szolgáltatás 1087 Budapest, Kerepesi út 1.-3. címre. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a munkáltató nevére szóló számlával megvásárolt BKK bérlet ára 1.000,- Ft-tal magasabb a természetes személy által nyugta ellenében megvásárolható árától (9.500,- Ft helyett 10.500,- Ft). A számla ellenértéke ezt követően a jövedelem elszámolással együtt kerül kifizetésre. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy pl. Budapesten a munkáltató nevére szóló számlával megvásárolt BKK bérlet ára 1.000,-Ft-tal magasabb, mint a természetes személy által nyugta ellenében megvásárolható bérlet ára (9.500,- Ft helyett 10.500,- Ft). Az alábbi példában a közlekedési társaságok honlapján elérhető adatok alapján számításokat talál a helyi bérlet igénybevételének költség hatásairól. Város bérlet ára Ft (közlekedési társaság honlapján elérhető adat) bérlet ára munkáltató nevére szóló számlával Ft VBKJ-ból adóvonzattal Ft többlet költség Ft Budapest 9 500 10 500 14 775 5 275 Debrecen 6 600 6 600 9 287 2 687 Miskolc 7 000 7 000 9 850 2 850 Pécs 6 700 6 700 9 428 2 728 Szeged 7 000 7 000 9 850 2 850 Szombathely 6 290 6 290 8 851 2 561 Figyelem! Tárgyhóra csak egy teljes árú bérletről, éves szinten legfeljebb 4 db negyedéves, vagy 12 db havi /30 napos bérletről szóló számlát lehet leadni. Éves számlát abban az esetben lehet elszámolni a nyilatkozat megtételét követően, amennyiben a számlán feltüntetésre kerül az adott évre vonatkozó pontos szolgáltatási időszak. Kérjük, a számlákat folyamatosan, legalább negyedévente adja le, ne várja meg az év utolsó leadási határnapját. 2018. december 07-ig lehet az igényelt elemeknek megfelelő számlákat leadni, ezt követően nincs lehetőség a leadásukra. 19

Amennyiben a bérletszelvény megvásárlása valamelyik MÁV-START Zrt. által üzemeltetett pénztárban történik, a számla leadása mellett a bérletszelvényt is be kell mutatni az ÜSZI-n (a bérletszelvény fénymásolatát a számlához csatolva kell megőrizni). 8. Utalványok átvételéhez kapcsolódó szabályok Az értékutalvány formában adott juttatási elemet a munkavállaló bármely személyi azonosságot igazoló okmány bemutatása ellenében veheti át. Lehetőség van az utalvány átvételére csoportos meghatalmazással. A kiosztási időszak kezdetét és végét minden esetben hirdetmény útján tesszük közzé. Kérjük, hogy az értékutalványát a meghirdetett kiosztási időszakokon belül Ön vagy meghatalmazottja szíveskedjen átvenni. Az Étkezési és az Iskolai Erzsébet-utalvány beváltóhelyeiről az utalvány kibocsátójának internetes oldalán tájékozódhat: www.erzsebetutalvany.hu Az utalványok érvényességi ideje az utalványon feltüntetésre kerül. Az utalványok cseréjét a munkáltató semmilyen okból (megrongálódás, érvényességi idő lejárta) nem biztosítja. 9. Számlák leadásához kapcsolódó szabályok Az alábbi javadalmazási elemeket a munkáltató számla leadása mellett a munkavállaló bankszámlájára történő átutalással nyújtja, a nyilatkozati lapon megjelölt juttatás nettó értéke összeghatárig: a) bölcsődei, óvodai szolgáltatás és ellátás b) sportrendezvényre szóló belépő c) kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló belépő d) közlekedési hozzájárulás (helyi) e) mobilitás célú lakhatási támogatás f) diákhitel törlesztés támogatás Az a)-d) papír alapú számlát az ÜSZI-n kell leadni, vagy beküldeni levélben a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Humán Szolgáltatás 1087 Budapest, Kerepesi út 1.-3. címre. Elektronikus számla befogadására a humanus@mav-szk.hu e-mail címen van lehetőség, e-mailen történő továbbítással, amelynek szöveges részében fel kell tüntetni a munkavállaló azonosítására szolgáló törzsszámot. Elektronikus számla kinyomtatva is leadható az ÜSZI-n, a számlán fel kell tüntetni a munkavállaló azonosítására szolgáló törzsszámot. E két beküldési mód közül, számlánként csak az egyik módszer választható (egy számlát nem szabad mindkét módon beküldeni a Humán Szolgáltatáshoz). A számlát az ÜSZI munkatársa hagyja jóvá, ezt követően a jövedelem elszámolással együtt kerül kifizetésre. A kifizetés a számla kiállítás napján hatályos munkaszerződése szerinti munkáltatója nevére és címére szóló - papír alapú vagy elektronikus - számla alapján a munkavállaló részére utólag történik. A munkáltató neve és címe: MÁV-START Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. Az e)-f) pontokban megjelölt juttatások igénylése esetén a számlákra vonatkozó határidőkben, havonta kell leadni az adott juttatásra előírt bizonylatokat (mobilitás célú lakhatási támogatás esetén a havi lakásbérleti díj megfizetéséről szóló bizonylatot, diákhitel törlesztés támogatásnál a diákhitel tárgyhavi törlesztését igazoló bizonylatot). 20