SZAKDOLGOZAT Borbély Andrásné MISKOLC 2013
MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS KEZDETEI EURÓPÁBAN ÉS HAZÁNKBAN SZERZŐ: BORBÉLY ANDRÁSNÉ MTB SZAK, III. ÉVFOLYAM LEVELEZŐ TAGOZAT KONZULENS: DR. LEHOTAY VERONIKA EGYETEMI TANÁRSEGÉD MISKOLC 2013
UNIVERSITY OF MISKOLC FACULTY OF LAW DEPARTMENT OF LEGAL HISTORY THE BEGINNINGS OF THE SOCIAL SECURITY IN EUROPE AND IN OUR COUNTRY BA IN PUBLIC EMPLOYMENT AND SOCIAL INSURANCE ADMINISTRATION Part-time course AUTHOR: BORBÉLY ANDRÁSNÉ CONSULTANT: DR. LEHOTAY VERONIKA Instructor MISKOLC 2013
TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 4 I. A társadalombiztosítás történelmi előzményei... 8 1. Szociális gondoskodás az őskori közösségekben... 8 2. Ókori szociális gondoskodás... 9 2.1. Mezopotámia, Egyiptom, Ókori Kína... 9 2.2. Görög városállamok Athén, Spárta... 10 2.3. A Római Birodalom szociális gondoskodása... 11 3. Középkori társadalmak szociális megnyilvánulásai... 13 II. A beteg- és baleseti ellátások kezdetei Európában... 16 1. Az európai országok társadalombiztosítási előzményei... 16 2. A német társadalombiztosítás kialakulása... 18 3. A szovjet szociális ellátási rendszer kialakulása... 22 4. Az új-zélandi modell... 23 5. Az angliai TB előtörténete és a Beveridge-terv... 24 6. A jóléti állam modellje... 26 III. A kötelező beteg- és balesetbiztosítás kialakulása hazánkban... 28 1. Önkéntes társulás a bányamunkás közösségekben... 28 2.Az ipari munkások segélyezési formái a XIX. század végéig... 32 3. A kötelező beteg- és balesetbiztosítást megelőző intézkedések... 38 3.1. Az ipari és gyári alkalmazottak kötelező betegbiztosításáról... 38 3.2. Az ipari munkások és kereskedelmi alkalmazottak kötelező betegségi- és baleseti biztosításáról... 41 3.3. A betegségi és baleseti kötelező biztosításról szóló 1927. évi XXI. törvénycikk... 44 4. Az egészségbiztosítás és balesetbiztosítás további fejlődése a társadalombiztosítási ellátások közül... 47 IV. A nyugdíjbiztosítási rendszer kialakulásának előzményei Európa országaiban... 49 1. Németország... 50 2. Dánia... 51 3. Belgium... 52 4.Hollandia nyugdíjrendszerének története... 53 5. Svédország... 54 6. Nagy-Britannia... 55 7. Ausztria... 56 8. Finnország... 57 9. Szlovákia... 57 V. A nyugdíjbiztosítási rendszer kialakulása hazánkban... 59 1. Hazánk nyugdíjbiztosításának előzményei 1867-ig... 59 2. A nyugellátás alakulása a dualizmus időszakában... 61 3. A nyugdíj alakulása a két világháború közötti időszakban... 64 4. Változások az 1929-1945 közötti időszakban... 68 5. A kötelező nyugdíjrendszer fejlődése 1945 után... 72 VI. Kitekintés: a társadalombiztosítás napjainkban... 75 1. Az egészségbiztosítás korunk igényei alapján... 75 2. A nyugdíjbiztosítás felmerülő problémái napjainkban... 76 Összegzés... 78 Irodalomjegyzék... 80 Jogszabályjegyzék... 82 Mellékletek... 85 3
Egy a törvény: nincs halandó, ki az életét baj nélkül éli végig, bárhol él. (Szophoklész) 1 Bevezetés Ahhoz, hogy az ember a létfenntartása ne kerüljön veszélybe az elhasznált javakat folyamatosan pótolnia kell, elsősorban a saját munkájával. Vannak azonban olyan élethelyzetek, amikor megélhetési zavarok támadnak létében, azaz nem képes a szükséges javakat saját munkaerejével előállítani. Ezeken az időszakokon segíti át a szociális intézmény, mely a megélhetési zavarok elhárítására hivatott. A szükséges források előteremtésének legegyszerűbb megoldása a tartalékképzés, ami a történelem során társadalmi csoportonként más és más. Dolgozatomban bemutatom a társadalombiztosítás előzményeit, és fejlődési fázisait. A társadalombiztosítás meghatározása, a jövőben véletlenszerűen vagy biztosan bekövetkező biztonsági kockázatokból eredő hátrányt próbálja az egyén valamilyen módon kivédeni. Maga a társadalombiztosítás 2 pillérből tevődik össze: egészség- és balesetbiztosítás valamint nyugdíjbiztosítás. A társadalombiztosítás intézményesítésének története megmutatja, hogyan jutottak el a segítő családi közösségektől a társadalom széles körén át az állami segítségnyújtáshoz mindkét területen hazánkban és Európa országaiban. A társadalombiztosítás, a jogszabályalkotás számára csak a XX. században vált általános meghatározássá. Előtte a betegbiztosítás magánbiztosítási megjelenése állt fent. Kezdetben a társadalombiztosítás minimálfeltétel, amelytől a munkáltató nem térhet el. A XIX. században tartalmazták a munkáltatók kötelezettségeként munkaszerződésekbe belefoglalva a biztosítási feltételeket alkalmazottaik részére. A munkáltatók számára a XIX század közepétől törvényben szabályozták, hogy milyen juttatásokat nyújtson a balesetben megsérült, vagy betegségben szenvedő munkavállalóik részére. A kötelező biztosítási rendszer törvényi szabályozásával a munkaszerződésekből kikerültek a minimálfeltételek. A munkaadónak járulékot kellett fizetnie, ami fedezi a felmerült költségeket. Szakdolgozatom első fejezete a korai szociális intézkedések bemutatására irányul, mely már az őskortól fennállt és egészen a középkorig számba veszem a 1 Szophoklész: Antigoné. Európa Kiadó, Budapest, 1971. 17.o. 4
családokon belüli segítségnyújtás sokféleségét, illetve az ókortól kezdve az akkori államok szociális intézkedéseit taglalom országonként. A balesetbiztosítási ágazat kialakulásának előzményeként a munkabalesetekben a hiányos szabályozás miatt, a kárt szenvedett munkások kezelési költségeit és az egyéb felmerült kiadásait nem vagy részlegesen térítette meg a munkáltató. Munkahelyi balesetek előfordulása esetén a munkáltatónak automatikus kártérítési kötelezettsége állt fent a XIX. századi szabályozásnak köszönhetően, kivéve, ha a baleset megtörténte a munkavállalónak felróható ok miatt következett be (pl. ittas állapot vagy gondatlanság). Dolgozatom második fejezetében szemléltetem az egészségbiztosítás és balesetbiztosítás kezdeti megnyilvánulásait Magyarországon egészen a XX. század első harmadáig. Bizonyos korszakokat fontosnak tartva kiemelek, mert meghatározóak azok az intézkedések, melyeket törvényileg alátámasztott, így komoly előrelépést nyújtott elsősorban a munkásosztály, később a többi társadalmi csoport egészségbiztosítási területén, későbbiekben a balesetbiztosítás szintje is hozzáemelkedett a jogi szabályozással. A harmadik fejezetben Európa országainak társadalombiztosítási folyamatának kialakulását mutatom be. Így betekintést nyerünk a munkások folyamatosan növekvő önállóságára, amint egyre inkább magukhoz ragadják a hatalmat, hogy jelentősebb eredményeket érjenek el az egészség- és balesetbiztosítás területén. A két alapvető modellt részletezem jobban, ami a mai rendszerek meghatározó alapjainak számít, ez a német Bismarck szociálpolitikája, és az angol Beweridge jóléti társadalmakra jellemző szociális reformja. Ezek az alapelvek más európai országokban az egészségbiztosítás és balesetbiztosítás kialakulásának állomásait jelentik, melyet az államok a saját rendszerükhöz igazítva alkalmaztak. A mai ember élete három jól elkülöníthető szakaszból áll, melyből a gyermek és időskor számít inaktívnak az újratermelésnél, mivel ezekben az életszakaszokban jellemzően a fogyasztási folyamat jelenik meg, másrészt az aktív életszakaszban élő dolgozó ember folyamatosan állítja elő újra és újra, a társadalom fogyasztásához szükséges javakat. Az első szakasz a növekedés és az ismeretek bővítése, a tanulási folyamatról szól. A szülők feladata ebben az életszakaszban az iskoláztatási, megélhetési, képzési igényéről való gondoskodás. A finanszírozás nagyrészt a családon belül történik, az állami szerepvállalás korszakonként eltérő. A harmadik 5
szakaszban az idős ember korlátozott mértékben képes előállítani a megélhetéséhez szükséges javakat. A történelmi idők folyamán a XIX. század elejéig a gazdálkodás alapegységét a család jelentette. Több generáció együttélése volt jellemző. Az aktívak biztosították az inaktívak megélhetését is. A mai fejlett társadalmakban nem jellemző a többgenerációs együttélés. Az időskorúak a megélhetésükről aktív korukban gondoskodnak, ennek egyik formája a takarékosság. A családon belüli szolidaritás, amely régebbi korokra jellemző, átrendeződött egy állami rendszer kereteihez, a jövedelemátcsoportosítás társadalmi keretek közt zajlik. A nyugdíjrendszerek feladata, hogy megfelelő jövedelmet nyújtson az idősek részére. Fontos szempont, hogy a nyugdíj egy hasonló megélhetési szintet biztosítson, ami közelít a munkában eltöltött idő életszínvonalához. A modern társadalom nyugdíjrendszerei alapján a mindenkori gazdaságilag aktívak gondoskodnak a társadalom gazdasági értelemben inaktív tagjairól. A nyugdíjrendszer a szociális biztonsági rendszer alapvető elemei közé tartozik, és fontos a nyugdíjrendszert nem a szociális háló részeként nyilvántartani, mivel a nyugdíjrendszer funkciója, hogy az időskorukra megtakarítani szándékozók befizetéseinek biztonságosabb intézményesített hátteret biztosítson. Az időskori megélhetésről való gondoskodás hozzájárulási formája, a saját jövedelemből való megtakarítás. Dolgozatom nyugdíjbiztosítással foglalkozó részének a negyedik fejezetében azt a fejlődési folyamatot kívánom bemutatni, mely a magyarországi viszonyokat illetően a bányatársládáktól az államilag finanszírozott nyugellátásig vezette el. Az állami nyugellátást megelőző rendelkezések és intézkedések történelmi és jogi hátterét mutatom be a XIX. század közepétől a XX. század első harmadáig Magyarországon, mely levezetés megmutatja, hogy egyre szélesebb rétegek csatlakoznak be a nyugdíjrendszerbe, végezetül a totális társadalmi rendszert bevonva az intézményesített hálózatba. Milyen módon jutunk el a társládáktól, az egyleteken, egyesületeken át az államilag finanszírozott nyugdíjrendszerig? Az ötödik fejezetben a nyugdíjrendszerek kialakulásának történeti fejlődése során bekövetkezett változásokat szemléltetem Európa országaiban. Az iparosodás és a gépesítés hatására, a kialakult munkásréteg megélhetése bizonytalanná vált, hiszen a gépek több emberi munkaerő megspórolását jelentették. A kialakult bizonytalan 6
helyzet lázadásra késztette az embereket, akik szakszervezetekbe tömörülve kívánták kifejezésre juttatni tiltakozásukat. A növekvő társadalmi nyomás hatásaként állami beavatkozásra sarkalta az országokat, így csökkentve a bizonytalanság érzetét és biztos hátteret kialakítva az inaktív időszakot élőknek. A rendelkezések hatásaira folyamatos változások történtek, és mind szélesebb társadalmi rétegeket vontak be a nyugdíjbiztosítás intézményébe. A fejlődést bemutatva, hogyan jutottak el a különböző államok társadalmai a bányatársládák egyszerű juttatásaitól, az intézményesített állami nyugdíjrendszerhez, amely minden állampolgára számára támaszt nyújtott, azaz szociális biztonságot adott az időskori inaktivitás éveire. A társadalombiztosítás folyamatosan változik, mind fejlettebb rendszereket biztosítanak az államok polgáraik számára. A hatodik fejezetben kitekintésként napjaink társadalombiztosítását foglalom össze, itt is különválasztva az egészségbiztosítás fejleményeit és a nyugdíjbiztosítási rendszerek mai felmerülő igényeit. Az egészségbiztosítás- és balesetbiztosítás szabályozása az európai társadalmak helyi sajátosságainak megfelelően változik. Hazánkban komoly gondokat vet fel a finanszírozás kérdése az egészségbiztosítás és a balesetbiztosítás területén. A nyugdíjban részesülők kor és nem szerinti összetételének vizsgálata, amely folyamatos felülvizsgálatra szorul az igények és a korhatár terén. A rendszerekben rejlő hibalehetőségeket törvényi szabályozással, azok módosításával, és a pénzügyi alapok átcsoportosításával igyekeznek megoldani, biztosabbá szervezni. Minden rendszernek megvannak az előnyei és hátrányai. A 2 pilléren nyugvó rendszer előnye, hogy maga a munkavállaló is takarékoskodik az inaktív időszakát megelőzően és a kötelező járulékbefizetés mellett egyéni megtakarítással szert tesz nyugellátása melletti kiegészítő jövedelemre. A nyugellátás, melynek kiszámítása országonként eltér és jogosultsági feltételek is különbözőek adja a folyamatos ellátást. Vannak országok, ahol a 3 pilléres rendszereket támogatják, ott a kötelező járulékbefizetés és öngondoskodás mellett harmadikként belép a kötelező pénztári tagság is, amely szintén biztonságos megélhetést nyújt az inaktív szakaszban. A történelem folyamán felmerülő szociális igények mind kedvezőbb változást hoztak a társadalmak életébe. 7
I. A társadalombiztosítás történelmi előzményei Fontosnak tartom megemlíteni, hogy már a legkorábbi társadalmaktól igény volt a szociális biztonság megteremtésére, melyet ezekben az időkben leginkább a család vagy a kisebb közösségek nyújtottak családtagjaik vagy közösségek tagjai részére. Az ókorban bizonyos állami szerepvállalás is történt szociális téren. A középkorban a keresztény hittel azonosulva fejlődött tovább a szociális megnyilvánulás, de az állam helyett a keresztény egyházak feladatai közé sorolták a szociális tevékenységet, majd a középkor vége felé újra az állam sorolta feladatai közé, amit törvénykezéssel és átfogó jogszabályok alkotásával támasztott alá, így megoldva a szociális intézményrendszerek kötelező voltát és a központi szabályozását. 1. Szociális gondoskodás az őskori közösségekben Már az ősközösségek hordáinál is megtalálhatjuk barlangrajzok nyomán, hogy a kőkorszakban a megsebesült vagy elhunyt mamutvadász családját megsegítették, mivel annak gyermekei voltak a következő generáció vadászai. A közösségi gondoskodást részesítették előnyben a betegek és az idősek esetében is. A nagy-britanniai York Egyetem kutatócsoportja a szociális gondoskodás kialakulását és megjelenését kutatja az őskori közösségek életében. Régészeti leletek feltárásával találtak bizonyítékokat, hogy már i.e. 1,8 millió évtől beteg társaikat ápolták, gondoskodtak fogyatékos társaikról is. 2 A kutatók szintekre osztották a feltárt leletek alapján a gondoskodás megnyilvánulásait. Neander-völgyi emberek maradványai mutatták meg, hogy a közösség gondoskodása nélkül nem maradhattak volna életben, mint a súlyos agyi rendellenességgel született 5-6 év körüli gyermek lelete, és végtag rendellenességgel született 20 éves férfi csontváza, aki még látássérült is volt a kutatók megállapítása szerint. Spanyolország területén az 500000 évvel ezelőtt élt mozgássérült idős férfi maradványait tárták fel, aki súlyos gerincdeformálódása miatt nem vadászhatott és terheket sem vihetett, mégis idős korában hunyt el és az ősközösség tagjainak együttérzéséből fakadóan ellátásban részesült. 3 2 Farkas Ildikó: Gondoskodó ősemberek. In: História, 2010. (32. évf.) 9-10. sz. 65-67. o. (A továbbiakban: Farkas, 2010.) 3 Farkas, 2010. 65-67. o. 8
Ebből következik, hogy a közösség összetartó ereje már az ősközösségi társadalomban is meghatározó volt a gondoskodásnál, ápolásnál, hiszen az életképtelen vagy súlyos károsodással született egyedeket nem pusztították el, hanem segítette a közösség, azaz a család tagjai. Megetették, gondoskodtak róla, a fenti leletek bizonyítéka szerint. A megrokkant társaikat is segítették, ápolták, gondozták, akik maradandó sérüléseiket vadászat vagy más horda támadása során szenvedték el. 2. Ókori szociális gondoskodás Ebben a korszakban bizonyos társadalmi rétegnek esélye nem volt a minimális megtakarításra vagy beteggondozásra, szociális juttatásra. Ez a réteg a rabszolgák csoportja volt. Rájuk, mint tulajdonra tekintettek, nem rendelkeztek jogokkal. Ez minden ókori államot érintett, melyeket megemlítek. 2.1. Mezopotámia, Egyiptom, Ókori Kína A közfelfogás szerint a családi, közös munkára ösztönözte az embereket az állam. A családi gazdálkodást úgy finanszírozták, hogy a központi raktárakból osztottak vetőmagot, ami a következő év termésének alapját jelentette mindhárom birodalomban. Szervezett szociális gondoskodásra nem volt így szükség, mert szűkölködő réteg a szabadok társadalmában nem volt jellemző. Teljes foglalkoztatottság és létbiztonság volt. Igyekeztek mindenki részére arányosan juttatni, így biztosítva a családok megélhetését. Ennek érdekében i.e. 1750. Hammurapi törvénykönyve kötelezővé tette a segítségadást. 4 Egyiptomban aszály idején juttatott a fáraó a családoknak a központi raktárakból élelmiszert, azaz gabonát, hogy átvészeljék az ínséges időszakot. A rászorulókról nem társadalmi szervezetek, hanem a család gondoskodott. Az elhalt gyermekéről, feleségéről a család gondoskodott, így nem aprózódott a családi birtok. 5 A fogyatékkal élőket a társadalom teljes értékű tagjának tekintették, erre példa a híres törpe, Szeneb, aki fogyatéka ellenére előkelő nőt vett feleségül, magas rangú pap lett, és jelentős vagyont halmozott fel. 6 Az ókori Kínában a társadalom kiindulás alapja a tisztelet a másik ember iránt és a közösség tevékenységében való részvétel. Itt földosztással rendezték az állami 4 Dieter Kurth: Az ókori Egyiptom titkai. Tesloff és Babilon. Budapest, 2007. 42-43. o. (A továbbiakban: Kurth, 2007.) 5 Kurth, 2007. 42-43. o. 6 Daniel Gimeno: Ókori Egyiptom. Kossuth Kiadó, Budapest, 2010. 40. o. 9
szinten való központi gondoskodást. A földosztásnál figyelembe vették az adott tartomány lakossági számát és az életkort, ezek aránya adta meg a megművelendő földterület nagyságát. 7 2.2. Görög városállamok Athén, Spárta Az ókori Hellászban történelmileg kialakult intézményrendszere első helyen az egészségügy kialakulása. Az orvosi ellátás kezdetben ingyenes, 8 később a páciensek természetben vagy pénzzel fizettek. Hippokratész az első orvos, aki a honorárium kikötésénél a rászorultságot vizsgálta. Intézményes gondozás volt az ún. aggok háza (gerusia), 9 melyben idős, egyedülálló polgárok gondozása zajlott. Homérosz említi az Odüsszeiában a közösségi szobát, ahol a hajléktalanok díjtalan szálláshoz jutottak. Igénybe vehették időnként a nyilvános közfürdőket is. Háború idején jellemző volt a hadirokkantakról, hadiárvákról, veteránokról gondoskodás, törődés. Athénben minden háborús sebesült csekély összegű jutalmat kapott hazája védelméért. Természetbeni juttatásként részükre ingyenes orvosi ellátás és gyógyszerek jártak. Az elárvult gyermekeket, így a fiúkat 18, lányokat 14 éves korukig pénzbeli ellátásban, nevelésben részesítették, illetve a lányok férjhezmenetelekor hozományt kaptak. 10 Békeidőben a testi fogyatékosokat is segélyezték. Az i.e. 4. században létrejött ókori proletariátus már gondoskodott az öregekről és a munkanélküliekről is. Minden testi fogyatékos polgár, akinek nem volt hozzátartozója állami támogatást kapott, mely szerény létfenntartásra volt elég. Mértéke 1 és 3 obulus között volt, melyet öthetente folyósítottak nekik. Az ötszázak tanácsa minden folyósítás előtt döntött a segélyesek felől. A finanszírozását a közjóléti adóból fedezték. 11 Ennek hatására i.e. 500 körül a görög városállamokban a filantrópia intézményesült. Adományokból a közjót és a szegényeket szolgálták. Kötelezettségről szóló 7 Pornói Imre: Bevezetés a szociális gondoskodás elméleti és történeti alapjaiba Krúdy Könyvkiadó Nyíregyháza 2006. 18.o. (A továbbiakban: Pornói, 2006.) 8 Czúcz Ottó: Szociális jog I. Unió Lap-és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft. Budapest 2003. 12. o. (A továbbiakban: Czúcz, 2003.) 9 Molnár Margit: Töredékek az ókori szociális gondoskodás történetéből. Esély : társadalom- és szociálpolitikai folyóirat, 1992. (4. évf.) 3. sz. (93-103. o.) 94. o. (A továbbiakban: Molnár, 1992.) 10 Molnár, 1992. 95. o. 11 Molnár, 1992. 96. o. 10
rendeletet adott ki Szolón i.e. 594-593-ban, amely a szülőtartásról szólt. Eszerint, ha az apa mesterséget adott fia kezébe, akkor a fiúnak kötelessége volt őt eltartani. Másik pénzbeli juttatás a theorika volt, amelyet színházi időszakban adták polgáraiknak. Később ennél a segélyezési formánál is szigorították a feltételeket, mert sokan tartottak rá igényt. 12 A természetbeni segélyek közé tartozott a rendszeres gabonaosztás is. Egyesületek, alapítványok is kialakultak, így az eranosz egyesület, mely szeretetet jelent, és tagjai egymást segítették váratlan körülmény folytán bekövetkezett megszorult helyzetben. Az egyesület bevételei közé tartoztak a belépési díjak és havi tagdíjak. A tag halálakor az egyesület sírhelyet, síremléket emelt, illetve a hozzátartozókat egyszeri pénzsegélyben részesítette, amit nem kellett visszafizetni. Alapszabálya volt, melyben meghatározták a tagok létszámát, havi tagdíjat és a nyújtott szolgáltatásokat. Természetbeni juttatásként ingyenes orvosi ellátás is járt és saját tagjainak nyújtott jogvédelem. 13 2.3. A Római Birodalom szociális gondoskodása A legnagyobb szociális rendszerrel a Római Birodalom rendelkezett. Rómában a közegészségügy intézményeként i.e.1 századtól közfürdők (balnaeae), majd később a császárkorban fürdő-és szórakozóhelyek (thermae) 14 a test és szellem felüdülésére voltak hivatottak. Tekintettel arra, hogy a Római Birodalom idején örökös háborúk voltak, magas volt a hadirokkantak, árvák, özvegyek száma. Rómában a veteránokat (colonus) főként a hadirokkantakat a városi, községi orvos ingyen kezelte és gyógyszert biztosított díjmentesen számára. A visszailleszkedést szolgálta a földparcellák osztása katonai rangjuknak megfelelően. 15 A katonákat kötelezték takarékpénztárak létesítésére, ahol a főparancsnok által juttatott ajándék felét voltak kötelesek elhelyezni. 16 Békebeli időkben léteztek még a kereset kiegészítésként rendelkezésre álló pénzbeli juttatások, az ún. congrariumok, 17 és természetbeni juttatásként a társadalom rászorulóinak a gabonaellátást biztosították, de a sokgyermekes családok kaptak egyéb élelmiszert is, mint étolaj, bor, gyümölcs, só, ami később 12 Taine Hippolit Adolf: A görög művészet bölcselete. Franklin-Társulat, Budapest, 1908. 43-44. o. 13 Molnár, 1992. 100. o. 14 Molnár, 1992. 94. o. 15 Molnár, 1992. 95. o. 16 Molnár, 1992. 96. o. 17 Molnár, 1992. 98. o. 11
kenyérosztásban (panis civilis 18 ) nyilvánult meg. A későbbiek során a háborús időszakok lezárása után a vagyonos polgárok ingyenes földhasználatot biztosítottak a szegény polgároknak. Szociálpolitikai előzményként önsegélyező pénztárak (collégia tenuiorum) megalakítását végezték, ezeket nem az állam kezdeményezte, hanem a szegényebb sorsú római polgárok. Ezek az önsegélyező pénztárak a rokkantságra, balesetekre alakultak ki önkéntes alapon. A temetések esetére collegia funeratica elnevezéssel jöttek létre szintén önkéntes szerveződésként. A köztársaság utolsó századára szabályosan szervezett egyesületek jöttek létre. 19 Marcus Aurelius császár uralma alatt, i.sz. 161-180-ig ezek az intézmények jogi személyként működtek, betegség vagy baleset bekövetkeztekor pénz- és élelmiszertámogatásban részesültek a tagok, illetve az orvosi és gyógyszerköltségeiket is állta az egyesület. Halálesetnél átalányösszeget kaptak a tagoktól a temetési költségre és a hátramaradott hozzátartozók támogatására. Az állam is létrehozott jótékony célú állami alapítványokat (alimentatio), kizárólagosan a fiatalkorúak tartására szóltak. 20 A birodalom hanyatlásával megszűnt ez a támogatási forma. A magánalapítványok közül fontos megemlíteni a piae causae-t, azaz a kegyes alapítványok létrejöttét, melyek leginkább házingatlanok voltak és karitatív célt szolgáltak, az oltalomra szoruló szegények ellátása volt a feladatuk, mint imaházak, szegényházak, gyermekmenhelyek, öregek otthona. 21 Nagy Constantinus császár, aki 324-337 között uralkodott, a segélyezés a kereszténység elterjedésének hatására egyházi keretek közé került. 22 A szociális gondoskodást ezután már az egyházak, azaz a kereszténység feladatai közé sorolták, amit a következő fejezetben bővebben kifejtek. 18 Molnár, 1992. 99. o. 19 Czúcz, 2003. 12. o. 20 Molnár, 1992. 101. o. 21 Molnár, 1992. 102. o. 22 Czúcz, 2003. 12. o. 12
3. Középkori társadalmak szociális megnyilvánulásai A kora középkori társadalmat jellemezte, hogy egyik oldalon az arisztokrácia, míg a jobbágyság a másik oldalon állt. A jobbágynak nem volt lehetősége tartalékképzésre, addig a földesúrnak szüksége nem volt rá. A középkor korai szakaszában keresztényi megnyilvánulásként, a kialakult szerzetesrendek tekintették feladatuknak az ispotályok, azaz a korabeli kórházak létesítését és adományokból történő fenntartását, ahol ápolták a betegeket és gondozták az időseket. Az első kórházi intézmények az egyház révén jöttek létre, szerzetesrendi testvérületek 23 feladataként. 24 Először ők gondoskodtak a rászorultakról. London keleti részében alapították a XII. században a londoni St. Mary Spital néven ismert ágostonos kolostort, szeretetházat és kórházat. A középkorban Anglia legnagyobb kórházának számított, a betegeknek, szegényeknek, öregeknek és otthontalanoknak adott ápolást és ellátást egészen az 1539. évi bezárásáig. 25 Nem volt szükség születésszabályozásra, örökös járványok voltak, és állandó háborúk. A társadalom alapegysége a család maradt, mivel a szegények szolidaritása csak a szegények között érvényesül, illetve valósulhat meg. 26 A középkor későbbi szakaszában a kézművesség kialakulásával jön létre a polgárság, illetve a céhek. A polgárságot jellemezte az arisztokrácia teljes kiszolgáltatottsága, és a zárt vidéki közösségekben való egymásra utaltság. A céhek közösségeiben már fellelhető a XII. századtól az azonos foglalkozást űzők körében a gondoskodás igénye céhládák formájában, amihez a szinte családias környezetben a céhben dolgozó legények is hozzájárultak, cserében betegségük vagy baleseti sérülésük esetén orvosi kezelésük egy részét fedezték belőle, de a céhek ünnepségeit is ebből rendezték. Erős szervezetként említhető még a bányászok hozzájárulása, a XII. századtól már írásos emlékek vannak, akik keresetük egy részét rendszeres tagdíjként fizetve bányatársládákban vagy bányabukszában tartották és azt a célt szolgálta, hogy 23 Egyházi hatóságtól hivatalosan jóváhagyott, többnyire laikus hívekből álló vallásos társulat, melyet elöljáró vezet. (Magyar Katolikus Lexikon: http://lexikon.katolikus.hu/c/confraternitas.html 2013. 01. 15.) 24 Czúcz, 2003. 13. o. 25 Farkas Ildikó: A középkori Európa betegségei. In: História, 2010. (32. évf.) 9-10. sz. 65-67. o. 26 Dr. Botos József: A magyar társadalombiztosítás kialakulása és fejlődése. Osiris Kft. Bp. 1998. 115. o. ( A továbbiakban: Botos, 1998.) 13
betegség vagy sérülés idején a kezelési költséget fedezzék belőle, vagy haláleset bekövetkeztekor a hátramaradottak minimális segélyt kapjanak. 27 Európában az egyházak a keresztényi tradíció szerint feladatuknak tartották a szegényekkel való törődést. De voltak városok, mint Nürnberg az 1522-es évben rendeletileg intézkedett, amikor a szegények száma a kialakult egyházi szociális szokásokhoz képest hirtelen megemelkedett. A nagyvárosokban több társadalmi réteg alkotott közösséget. A legalacsonyabb társadalmi réteg a koldusok, felette a cselédség, e felett a vándorló iparos legények, céhek legényei és mesterei, a nemesség többféle megjelenési formája, kialakuló tehetősebb kereskedői réteg alkotta a városi népességet. A közegészségügyi ellátások minimális volta és a kedvezőtlen lakókörnyezet következtében sokszor alakultak ki járványok, melyek megtizedelték a lakosságot. Családi és lakóközösségek felbomlottak. Megindult az urbanizálódás folyamata. Közösségi szolidaritás megszűnőben volt Emberi munkaerők felcserélhetőekké váltak gépire. A munkás pótolhatóvá váltak. Munkakörülmények drasztikusan romlottak. Gyermekek, nők dolgoztatása vált egyre általánosabbá az olcsó munkaerő és a kisebb bérezés miatt. 14-16 órás munkaidőt vezettek be, alacsony bérek mellett. Tömeges elszegényedés történt. A marginális szociálpolitika már nem volt elegendő. Önsegélyező egyletek jöttek létre, ezek az egyletek társadalmi választ adtak egy társadalmi bizonytalanságra. Céhek egylete tagjainak támogatást nyújtott temetkezési segélyek biztosítására, a tagok maguk kezelték a pénzalapot. Elszegényedéshez vezető folyamatok bekövetkezése esetén, melyek a kenyérkereső halála, nyugdíjaskor elérése, munkanélküliség, átmeneti betegség, baleset, tartós betegség, rokkantság. Ezekre az esetekre nyújtott kisebb nagyobb támogatást. Demokratikus egyletek nevezték az oltalmazó szervezeteket, önkéntes tagsággal működtek. Évente megválasztották a vezetőt, kis létszámmal tevékenykedtek. Célul tűzték ki a biztos kis veszteséget a bizonytalan nagyobb veszteséget kivédve ezzel az intézkedéssel. Hátránya közé tartozott, hogy ugyanazon a munkahelyen azonos volt a kockázat. Ha baleset történt az több tagot is érinthetett. Átlagosan az életkor emelkedésével az időseknek jutott a több támogatás, a fiataloknak kevesebb juttatás maradt, ezért a régi egyletek fizetésképtelenné váltak, így az öregek számára nem maradt elég forrás a kasszában. Elvándorlás miatt a tagok addig befektetett pénze 27 Dr. Laczkó István: A magyar munkás- és társadalombiztosítás története. Táncsics Kiadó Bp. 1968. 7-8. o. (A továbbiakban: Laczkó, 1968). 14
elveszett. Az egyletek szövetkeztek egymással és átvették egymás elszámolásait. Bürokratikus egyletekké változtak. Társasági funkciója nem volt, viszont magas taglétszám volt jellemző. Anonim módon történtek a befizetések. Ügyvivő foglalkozott az egylet ügyeivel. Hátrányára változott a szakszervezetekkel való összefogása miatt is. Önérdekeiket érvényesítették a szakszervezetek az egyletek pénzén, mely tetteik miatt a munkáltatók betiltották működésüket. 28 Az európai országokban az ipari fejlődés hatásaként folyamatosan emelkedett a munkások létszáma. Egyre nagyobb gondot okozott a szegénység. A munkások csekély bérükből nem, vagy alig tudtak megtakarítani, ha váratlanul bekövetkezett betegség vagy baleset, akkor ellátás nélkül maradtak. Ezt a fejlődést és a késői középkorból a kapitalista társadalomba való átmenetet, valamint a kialakuló új társadalombiztosítási formákat, az ezeket szabályozó törvényeket mutatom be a következő fejezetben. 28 Marcel van Der Linden: A munkás önsegélyező egyletek: történeti áttekintés, Esély : társadalom- és szociálpolitikai folyóirat, 1994. (5. évf. ) 5. sz. (90-105. o.) 100. o. (A továbbiakban: Linden, 1994.) 15
II. A beteg- és baleseti ellátások kezdetei Európában Európa államaiban a társadalombiztosítás kialakulása a kezdeti időszakban a gazdasági ágazatok közül az iparban és a kereskedelemben, mint egyes foglalkozási ágra jellemző. A bányászatban a társládák alakultak meg, míg a kereskedelemben a céhek mesterei illetve legényei tömörültek különböző egyletekbe. Ezek az egyletek és társládák jellemzően magánbiztosítási formák voltak, és alkalmazott szabályaik folyamatosan alakultak biztosabb alapok felé. Az első törvények is az egészségbiztosítást, későbbiek a balesetbiztosítást, majd utoljára a nyugdíjbiztosítást vonták állami keretek közé. Az ipari forradalom következtében, olyan húzóágazatok alakultak ki, mint a textilipar valamint a vas- és fémkohászat. Megjelentek az első gyárüzemek, amelyek fokozatosan kiszorították a céheket, kisebb üzemeket. Megtöbbszöröződött a munkások létszáma, kialakult az ipari munkásság. 1891-ben Rerum Novarum címmel jelent meg XIII. Leó pápai enciklikája, benne a munkások helyzetéről írt, és kiemelte, hogy tisztességes bért, egészséges munkakörülményeket és heti egy pihenőnapot kell biztosítani a munkásoknak. Kollektív a felelősség és a munkavégzők szociális biztonságáért maga az állam is felelősséggel tartozik. 1. Az európai országok társadalombiztosítási előzményei A kapitalista államok tőkései egyre inkább kizsákmányolták a munkásokat. A bérek süllyedtek, a dolgozók napi 14-16 órát dolgoztak sokszor embertelen körülmények között. A gyárosok szívesen alkalmaztak nőket és gyermekeket. Erzsébet királynő idejében hozott iparszabályzat azon rendelkezését, mely az ipar bármily ágának gyakorolhatását hét évi tanonczidő eltöltésétől tette függővé. Szintoly kevéssé lett megtartva ugyanazon iparszabályzat másik fontos rendelkezése, melynek értelmében az alkalmazott tanonczok száma a felszabadult munkások számának háromszorosát meg nem haladhatta volna. 29 Nem biztosították számukra a testi épségüket védő elemi feltételeket, ami idő előtti megrokkanásukhoz, munkaképességük elvesztéséhez vezetett. De ennek következtében veszélyeztetett volt a felnövekvő nemzedék is, hiszen a korai munkavállalás, súlyos egészségi károsodásokhoz vezetett és ezek a gyermekek későbbi utódjai már rosszabb kilátásokkal születtek. 29 Ecseri Lajos: A munkássegélyezés ügye Magyarországon tekintettel a munkásbiztosítás kérdésére. Pesti Könyvnyomda Rt. Budapest. 1884. 3. o. (A továbbiakban: Ecseri, 1884.) 16
Ennek ellensúlyozására tömörültek a munkások önsegélyező pénztárakba, azonban az alacsony bérekből csak minimális járulékot tudtak fizetni, volt rá példa, hogy a pénztár kimerült. Az európai államok törvénykezésében ennek hatására merült fel az ipari és gyári munkások segélyezése. 30 Franciaországban az 1848-as forradalom után háromféle segélypénztár működött, mert a megtiltott egyesülési jog a munkássegélyezés ügyét is visszavetette. Az állami hatalom később enyhített a törvény szigorán és engedélyezte kizárólag betegsegélyezés céljából egyletek létrejöttét, amit közhasznú szervezeteknek hívott és szabályait hatóságilag határozta meg. Az egyleti tagok csak a befizetésük teljesítéséig részesültek segélyben. Az országban csak 9 közhasznú egylet működött. Ezekkel párhuzamosan alakultak meg az elismert egyletek, amelyeknek a működését a hatóság nem szabályozta, és részben betegsegélyezéssel, részben rokkantság esetére való biztosítással foglalkoztak. Ez volt a legelterjedtebb forma a 8242 pénztárból 5969 ilyen volt. A harmadik csoportba az engedélyezett egyletek tartoztak, amelyeket a megyei főnök engedélyezett, a tagok 80%-át a földművelők alkották, így ez a típus a vidéken élő mezőgazdasági dolgozók biztosítási lehetőségét adta, számuk 2264 volt. 31 Angliában a munkások segélyezése megegyezett a szegényügyi ellátásra vonatkozó előírásokkal. A gyáripar elnyomta a kisiparosokat. Itt is az önsegélyező egyesületek megalakítása történt. Munkásbiztosítással és segélyezéssel foglalkozó egyesületek száma emelkedett, 1887-ben számuk 26000 körül volt Nagy-Britannia területén. Mellettük még számos szakszervezeti Trade Union alakult, melyek tagjaiknak betegségük alatt segélyt folyósítottak. 32 Belgiumban az 1800-as évek végén a betegsegélyezés gyakorlati teendőit az egyletek vállalták fel. Voltak törvényileg elismert működésű egyletek és kisebb egyleti társulások, melyek nem feleltek meg a törvényi előírásoknak, de az alkotmányuk 20. cikkelyében rögzítettek biztosították az egyesülési jogot. Az 1851- ben kelt törvény szerint az alapszabályukat bemutatni és számadásaikat fel kell terjeszteni kötelesek a hatóság felé az államilag elismert egyletek. 33 30 Laczkó,1968. 32-33. o. 31 Laczkó, 1968. 33-34. o. 32 Laczkó, 1968. 33. o. 33 Laczkó, 1968. 34. o. 17
Ausztriában már az 1837-február 18-án kiadott törvény és az 1854-es bányatörvény segítette az iparban dolgozó munkások biztosítási pénztárainak alakítását.1888-ban elfogadták a kötelező betegsegélyezési biztosításról szóló törvényt, amely 1889. augusztus e-jén lépett hatályba. A németországi alapelvekkel megegyezett, és hasonló szabályozáson alapult. Önként csatlakozhattak a pénztárakhoz más iparosokhoz tartozó munkások, a munkaadók beleegyezésével földművelő és erdészeti munkások is beléphettek, amennyiben elmúltak 35 évesek. A szolgáltatások közül a betegsegélyt legfeljebb 20 hétig folyósította, táppénzt a napibér 60%-ában állapította meg, ami a betegség első napjától járt. A járulék maximumát 3%.ban írta elő, a biztosítási szervezetet kerületenként alakították ki. 34 2. A német társadalombiztosítás kialakulása A XIX. század közepén a gyáripari termelés fejlődésével a jobban kiépült német területeken megjelent az ipari munkásság, olyan társadalmi és gazdasági háttérrel, hogy bármilyen betegség esetén veszélybe kerül a megélhetése. A nagyszámú munkásréteg erősen hátrányos szociális körülmények között volt kénytelen élni. A gyáripart felváltotta a nagyipari tömegtermelés. A húzóágazatok az elektrotechnika, vegyipar és gépjárműipar lett, a foglalkoztatottak száma nőtt. Kialakultak ipari centrumok és ennek következtében nagyvárosok. A népesség növekedésének hatására elindult a német társadalombiztosítás fejlődése. Szakmai szerveződések történtek az ipari munkásság körében, mely elősegítette egy szolidáris, segélyező tevékenység létrejöttét. Megalakultak az első betegsegélyező pénztárak, nyugdíj és rokkantpénztárak. Így mutattak irányt az államnak a szociális ügyek kérdésében. A korábbi korok előzményei után, mint a porosz iparrendtartás, és a bányatörvények, a németeknél birodalmi szinten megindult a társadalombiztosítás rendszerére vonatkozó jogszabályok kidolgozása. Ebben egyik kiemelkedő személyiség Ferdinand Lasalle, aki rámutatott az önsegélyezési rendszer hibájára, hogy csak az egyes munkások helyzetén segít, ehelyett az állam segélyező szerepét helyezte előtérbe, és a munkásság helyzetének jobbítását államilag támogatott munkás termelőszövetkezetek létrejöttétől várta. 35 34 Laczkó,1968. 36. o. 35 Laczkó,. 1968. 34-35. o. 18
1871 őszén Otto von Bismarck vaskancellár észlelte, hogy a birodalomban erősödtek a szocialista szervezkedések. A meglátása szerint az állam és a társadalom számára a legnagyobb veszélyt a szociáldemokrácia jelentette. Ezek keretek között tartására határozta el, hogy a megalakuló szocialista mozgalmak követeléseinek engedve, hogy megreformálja egészségbiztosítást, ezzel kedvezőbb lehetőségeket biztosítva a munkásoknak. 36 Szociális olajcseppeknek nevezte a munkavédelmi és jóléti intézkedéseket, amit a gőzgépműködtetéséhez szükséges olajozás, műveletéhez hasonlított. 37 1872-ben megalakult a Német Szociálpolitikai Egyesület, amelynek vezetőjévé Gustav Schmollert választották, aki eredményesen küzdött a munkások szociálpolitikai érdekeiért. 1874-ben a súlyos gazdasági válság társadalmi feszültségeket okozott, emiatt előtérbe kerültek a szociális reformok az egészségbiztosítás területén. 1876 áprilisában megszavazták a törvényt, amely a helyhatóságoknak előírta a kötelező biztosítási pénztárak bevezetését, és a pénztáraknak jogi személyiséget biztosított. 1880-ban és 1881-ben Bismarck két törvényjavaslatot terjesztett be a parlament elé, mindkettőt a kötelező üzemi balesetbiztosítás tárgyában, az ok egy újabb bányabaleset volt. A parlamenti viták után 1884. július 6-án szavazták meg azt a törvényjavaslatot, amely 1885-ben lépett hatályba. Közben 1882-ben került beterjesztésre és 1883. június 15-én elfogadták a munkások betegbiztosításáról szóló törvényt, ami 1884. december 1-jén lépett életbe. 38 a német társadalombiztosítási rendszer első eleme, a betegségbiztosítás az alapját képezi. Szolgáltatásai közé tartozott az ingyenes orvosi kezelés a betegség kezdetétől, gyógyszer, gyógyászati segédeszköz szintén térítésmentesen, keresőképtelenség esetén a harmadik naptól tápdíj, ami a napi bér felének felelt meg, üzemben bekövetkezett balesetnél az ötödik héttől a bér háromnegyed részével egyenlő összeg. A betegsegélyezés maximum 13 hétig tartott. A járulékot a munkaadó fizette, de joga volt a járulék kétharmadát levonni a biztosított béréből. A járulék mértékét a segélypénztárak alapszabálya határozta meg törvényi kereten belül. 39 36 Czúcz, 2003. 46. o. 37 Laczkó, 1968. 35. o. 38 Tomka Béla: Szociálpolitika a 20. századi Magyarországon európai perspektívában. Századvég Kiadó Bp. 2003. 51.o. (A továbbiakban: Tomka, 2003.) 39 Laczkó, 1968. 36. o. 19