Zárószavazás el őtti módosító javaslat. Dr. Kövér Lászl ó az Országgy űlés elnöke részére. Helyben. Tisztelt Elnök Úr!
|
|
- Jázmin Nagy
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Zárószavazás el őtti módosító javaslat Dr. Kövér Lászl ó az Országgy űlés elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat 107. (1) bekezdése alapján a feln őttképzésről szóló T/9928. számú törvényjavaslat T/9928/61. számú egységes javaslatához a következő zárószavazás el ő tti módosító javaslato t terjesztem el ő : 1. Az egységes javaslat 1. (5) bekezdésének felvezető mondata a következ ők szerint módosul : (5 ) E törvény hatálya a 23. (1) (3) bekezdésében, a 25. ban, a 26. a) és d) pontjában foglaltak kivételével, a [(6) (7)](7) (8) bekezdésben foglalt eltéréssel nem terjed ki 2. Az egységes javaslat 1. (5) bekezdés c) pontja a következ ők szerint módosul : ((S) E törvény hatálya a 23. (1) (3) bekezdésében, a 25. ban, a 26. a) és d) pontjában foglaltak kivételével, a (6) (7) bekezdésben foglalt eltéréssel nem terjed ki ] c) a [lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek é s vallási közösségek jogállásáról szóló törvény szerint létrejött jogi személyre]belső egyházi jogi személyre és a belső egyházi jogi személy által létesített és fenntartott egyház i intézményre, kivéve, ha a szakképzésr ől szóló törvény a nemzeti köznevelésr ől szóló törvény, vagy a nemzeti fels őoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozik, és e törvény hatálya alá tartozó felnőttképzési tevékenységet folytat, vagy az alapítása kizárólag ilyen tevékenysé g folytatása céljából történik, 3. Az egységes javaslat 1. (7) bekezdése a következ ők szerint módosul : (7) Az (5) bekezdés a) és d) [i)w pontjában foglalt képzésekr ől a képzés szabályozásáért felel ős miniszter adatot szolgáltat a hatóság részére. Az adatszolgáltatás a képzé s megnevezését, valamint a képzés szervezésére jogosult intézmény nevének és székhelyének megjelölését tartalmazza. 4. Az egységes javaslat 1. (8) bekezdése a következ ők szerint módosul : (8) [E törvény]a 21. (4) bekezdését az (5) bekezdés a) b) és d)-[i)] pontjában, valamint a (6) bekezdésben foglalt képzési tevékenységet végz őkre is alkalmazni kell. 1
2 5. Az egységes javaslat pontja a következ ők szerint módosul : 5. egyéb képzés : olyan képzés, amely az általános műveltség növelését [vagy ] megnevezhető szakképesítéshez, szakmai végzettséghez vagy nyelvi képzettséghez nem köthető kompetenciák fejlesztését célozza, hozzájárul a feln őtt személyiségének fejl ődéséhez, a társadalmi esélyegyenl őség és az állampolgári kompetencia kialakulásához ; 6. Az egységes javaslat pontja a következ ők szerint módosul : 6. egyéb szakmai képzés : olyan, államilag el nem ismert [képesítés]szakmai végzettség megszerzésére irányuló képzés, amely valamely foglalkozás, munkakör vag y munkatevékenység végzéséhez szükséges kompetencia megszerzésére, fejlesztésére irányul és nem a 1[5[6. pont szerinti hatósági jelleg ű képzés ; 7. Az egységes javaslat pontja a következ ők szerint módosul : [9]10. felnőttképzést folytató intézmény : az 1. (1) bekezdés c) pontja szerinti jogalany, h a az 1. (2) bekezdésében meghatározott képzésre irányuló tevékenységet e törvény szerin t kiadott engedély alapján folytatja ; 8. Az egységes javaslat pontja a következ ők szerint módosul : [10] 11. felnőttképzést kiegészítő tevékenység: olyan tevékenység, amely a feln őttképzésben folytatott képzések egyénre szabott kialakításának el ősegítésére, a képzés hatékonyságának javítására vagy a munkavállalás el ősegítésére irányul ; 9. Az egységes javaslat pontja a következ ők szerit módosul : [11]9. felnőtt: a felnőttképzésben részt vev ő természetes személy, aki a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján a tankötelezettségét teljesítette ; 10. Az egységes javaslat pontja a következ ők szerint módosul : 18. képzési forma: az egyéni felkész[ülés]ítés, a csoportos képzés és a távoktatás ; 11. Az egységes javaslat pontja a következ ők szerint módosul : [20]21. konzultáció: az elsajátítandó ismeret átadását, megerősítését el ősegít ő, a képzésben részt vevő feln őtt(ek) és az oktató, tutor közötti megbeszélés, amely elektronikus úton is megvalósulhat ; 12. Az egységes javaslat pontja a következ ők szerint módosul : [21]20. kompetencia : a feln őttképzésben részt vevő személy azon ismereteinek, készségeinek, képességeinek, magatartási, viselkedési jegyeinek összessége, amely által a személy képes lesz egy meghatározott feladat eredményes teljesítésére ; 13. Az egységes javaslat 3. (6) bekezdése a következ ők szerint módosul : (6) Az 1. (1) bekezdés c) pontjában meghatározott jogalanyok közül a gazdasági társaságokról szóló törvény, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya al á tartozó jogalanyok kivételével nem kaphat engedélyt az az intézmény, amelynek képvisel ője olyan más felnőttképzést folytató intézmény képvisel ője vagy volt képvisel ője, amel y intézmény engedély[e]ét a hatóság [által] a képviselet id őtartama alatt elkövetett jogsérté s 2
3 miatt teljesen [visszavonták]visszavonta. Az engedély megszerzésének tilalma visszavonás id őtartamára vonatkozik. " a 14. Az egységes javaslat 3. -a a következő (7) bekezdéssel egészül ki : (7) Nem kaphat engedélyt az a gazdasági társaságokról szóló törvény hatálya alá tartozó 1. (1) bekezdés c) pontjában meghatározott jogalany, amelynek vezet ő tisztségviselője olyan gazdasági társaság vezet ő tisztségvisel ője vagy volt vezet ő tisztségvisel ője, amelynek engedélyét a hatóság a vezető tisztség viselésének id őtartama alatt elkövetett jogsértés miatt teljesen visszavonta. Az engedély megszerzésének tilalma a visszavonás id őtartamár a vonatkozik. 15. Az egységes javaslat 3. -a a következő (8) bekezdéssel egészül ki : (8) Az 1. (1) bekezdés c) pontjában meghatározott jogalanyok az engedélyezési eljárás, valamint az engedélyezési eljáráshoz kapcsolódó fellebbezési eljárás során kizáróla g elektronikus úton kötelesek a hatósággal kapcsolatot tartani. 16. Az egységes javaslat 4. (2) bekezdése a következők szerint módosul : (2) Az (1) bekezdés szerinti szakért ői bizottság tagjait a hatóság által vezetett feln őttképzés i szakértői és a kamara által vezetett feln őttképzési programszakértői nyilvántartásban szerepl ő szakértők közül [kell kirendelni]rendeli ki a hatóság azzal, hogy az 1. (2) bekezdés c) pontjában foglalt képzések folytatására irányuló kérelem elbírálása során kizárólag a feln őttképzési szakértői nyilvántartásban szerepl ő szakért ő rendelhető ki. Ha a kamara által vezetett feln őttképzési programszakértői nyilvántartásban nincs olyan szakértő, akia felnőttképzési szakterülete szerint az engedélyezési eljárás során kirendelhet ő, vagya kirendelhet ő szakértők tekintetében miniszteri rendeletben meghatározott összeférhetetlensé g áll fenn, a hatóság a szakértői bizottság tagjait kizárólag a feln őttképzési szakértői nyilvántartásban szerepl ő szakért ők közül rendeli ki. 17. Az egységes javaslat 5. (1) bekezdésének felvezető rendelkezése a következ ők szerint módosul :»5 (1) A hatóság elektronikus nyilvántartást vezet az engedéllyel rendelkez ő képz ő intézményekről. Az engedéllyel rendelkező képző intézmények nyilvántartása [közhiteles hatósági nyilvántartás, mely] " [tartalmazza] 18. Az egységes javaslat 5. (1) bekezdés a) pont ab) alpontja a következ ők szerint módosul : [a) a felnőttképzést folytató intézmény] ab) székhelyét, a feln őttképzési tevékenység végzésének telephelyét, levelezési címét, telefon és faxszámát, elektronikus levelezési címét, [vezetőjének]képvisel őjének, valaminta gazdasági társaságokról szóló törvény hatálya alá tartozó jogalanyok esetén vezet ő tisztségviselőjének nevét, anyja nevét, születési helyét és idejét, állampolgársá ág t, képvisel ő i, vezető tisztségviselői jogviszonya kezdetének id őpontját, 3
4 19. Az egységes javaslat 5..(1) bekezdés a) pont af) alpontja a következ ők szerint módosul : [(1) A hatóság elektronikus nyilvántartást vezet az engedéllyel rendelkez ő képző intézményekről. Az engedéllyel rendelkező képző intézmények nyilvántartása közhitele s hatósági nyilvántartás, mely a) afelnőttképzést folytató intézmény] af) alapítójának vagy köznevelési intézmény érintettsége esetén a köznevelési törvén y szerinti fenntartójának megnevezését és annak 3. [(7)](8) bekezdése szerinti képvisel őjét, alapítója vagy fenntartója képviseleti jogviszonya kezdetének id őpontját, nevét, anyja nevét, születési helyét és idejét, állampolgárságát, 20. Az egységes javaslat 5. (2) bekezdése a következ ők szerint módosul : (2) A hatóság elektronikus nyilvántartást vezet azokról az intézményekr ől, amelyekne k engedélye részben vagy egészben visszavonásra került. A nyilvántartás a szolgáltatás i tevékenység megkezdésének és folytatásának általános, szabályairól szóló törvénybe n meghatározottakon túl az (1) bekezdés a) pont ab)alpontjában szereplő természetes személyazonosító adatokat, valamint af) alpontjában foglalt adatokat is tartalmazza. 21. Az egységes javaslat 5. -a a következő (3) bekezdéssel egészül ki : 3 Az 1 2 bekezdés szerinti n ilvántartás az 1 bekezdés a ont ae al'ont'ában b e pontjában z_valamint a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általáno s szabályairól szóló törvényben meghatározott adatok tekintetében közhiteles hatóság i nyilvántartásnak minősül. 22. Az egységes javaslat 7. (2) bekezdése a következ ők szerint módosul : (2) A felnőttképzési szakért ők és a feln őttképzési programszakértők (1) bekezdés szerint i nyilvántartása a természetes személyazonosító, valamint a lakcím-azonosító adatok kivételével közhiteles hatósági nyilvántartás[ok]nak minősül. A nyilvántartásokból az e törvény szerint nyilvános adatokon felül adat kizárólag a szakért ői tevékenység végzésér e való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható. 23. Az egységes javaslat 8. (1) bekezdés c) pontja a következ ők szerint módosul : c) büntetlen el őéletű-e, és nem áll-e a feln őttképzési szakterületen szakért ői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellen őrzés céljából a hatóság, valamint a területi kamara adatot igényelhet a b űnügyi nyilvántartási rendszerb ő l. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a szakért ő büntetlen el őéletű-e, valamint a feln őttképzési szakterületen szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltá s hatálya alatt áll-e. 24. Az egységes javaslat 10. (1) bekezdés a) pontjának ab) alpontja a következők szerint módosul : [(1 ) Engedély a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel annak az I. (1) bekezdés c) pontjában meghatározott jogalanynak adható, amely a) rendelkezik] 4
5 ab) a kérelmében szerepl ő képzés megvalósításához szükséges, valamint kotlnányrendeletben meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel, 25. Az egységes javaslat 11. (3) bekezdése a következők szerint módosul : (3) Az (1) bekezdés d) Z[és] f) ésm) pontjában foglalt követelményeket az 1. (2) bekezdés d) pontja szerinti képzések esetén a feln őttképzést folytató intézménynek nem kel l teljesítenie. 26. Az egységes javaslat 11. (4) bekezdése a következők szerint módosul : (4) [Az 1. (5) bekezdés c) pontjában meghatározott jogalany]a vallási közösség álta l fenntartott intézmény e törvény hatálya alá tartozó feln őttképzési tevékenységéne k engedélyezése során a hittudományokra és kizárólag a hitélet gyakorlására vonatkozó tárgyak, ismeretek tartalma nem vizsgálható. 27. Az egységes javaslat 18. (2) bekezdése a következők szerint módosul : (2) A felnőttképzési szakmai programkövetelmények elektronikus nyilvántartását a kamar a vezeti. A nyilvántartásba vételr ől, a nyilvántartásba vétel módosításáról, valamint a nyilvántartásból történő törlésről öttagú bizottság dönt, amelybe a feln őttképzési programszakért ők közül [négy]három tagot a kamara, egy tagot az agrárkamara, egy tagota szakmai programkövetelményre irányuló javaslat OKJ ban szerepl ő szakmacsoportjának megfelelő, a szakmacsoporton belüli szakképesítések többségéért felelős miniszter delegál. A bizottságnak a kamara és az agrárkamara által delegált tagjait és elnökét a miniszter nevezi ki és menti fel. 28. Az egységes javaslat 18. (3) bekezdése a következ ők szerint módosul : (3) A bizottság szervezeti és működési szabályzatát, valamint ügyrendjét [maga állapítj a meg, a dokumentumokat]a kamara elnöke az agrárkamara elnökének és a miniszternek az egyetértésével [hagyja jóvá]állapítja meg. A bizottság elnöke feladatkörében képviseli a testületet. A bizottság tagja nem lehet olyan személy, aki e törvény szerinti feln őttképzési tevékenységet folytató szervezetnek, illetve a szervezet jogi személyiséggel rendelkez ő szervezeti egységének vezet ő tisztségviselője, az alapítvány kezel ő szervének, szervezeténe k tagja, tisztségvisel ője, egyesület ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja, gazdaság i társaságnak bármilyen arányban tulajdonosa. 29. Az egységes javaslat 18. -a a következő (5) bekezdéssel egészül ki : (5) A felnőttképzési szakmai programkövetelmények nyilvántartásba vételére vonatkoz ó javaslat elutasítása esetén a javaslatot benyújtó az elutasításról szóló értesítés kézhezvételét ől számított öt munkanapon belül az indok megjelölésével írásbeli kifogást nyújthat be a miniszterhez. A miniszter az elutasításról szóló döntés ellen benyújtott kifogás vizsgálatár a irányuló eljárás során szakmai állásfoglalást kér a felnőttképzési szakma i programkövetelményre vonatkozó javaslattal érintett szakképesítésért felel ős minisztertőla javaslat nyilvántartásba vételér ő l. A miniszter a kifogásról a szakmai állásfoglalás kiadásár a jogosult miniszter válaszát követ ő tíz munkanapon belül dönt, döntése ellen tovább i kifogásnak helye nincs. A miniszter kifogásnak helyt adó döntése esetén a kamara a miniszter erről szóló értesítése alapján a feln őttképzési szakmai programkövetelményt nyilvántartásba veszi. 30. Az egységes javaslat 18. (6) bekezdése a következők szerint módosul : 5
6 (6) A kamara az OKJ szerinti szakmacsoportos besorolás alapján elkészíti a szakmai végzettségek azonosítóval ellátott szakmacsoportba sorolását, valamint a programkövetelménynek az Európai Képesítési Keretrendszerhez kapcsolódó Magya r Képesítési Keretrendszer szerinti szintjének meghatározását és besorolását. A besorolás szempontjait, [valamint ]a nyilvántartásba vétel követelményeit és eljárási rendjét. valaminta szakmai végzettség megszerzését igazoló dokumentum tartalmát és folmáját a miniszter rendeletben határozza meg. 31. Az egységes javaslat 18. -a a következ ő (7) bekezdéssel egészül ki : (7) A felnőttképzési szakmai programkövetelmény nyilvántartásból való törlése vag y módosítása az érintett felnőttképzési szakmai programkövetelmény alapján indított képzéseket nem érinti. 32. Az egységes javaslat 18. (7) bekezdése a következők szerint módosul : [(7)](9) A kamara az (1) [(6)](7) bekezdésben foglalt feladataival járó költségeket a gazdasági kamarákról szóló törvény alapján a közfeladatai ellátására biztosított bevételeib ől fedezi. 33. Az egységes javaslat 20. (3) bekezdése a következők szerint módosul : (3) [Az 1. (5) bekezdés c) pontjában meghatározott jogalany]a vallási közösség által fenntartott intézmény e törvény hatálya alá tartozó feln őttképzési tevékenységéne k ellenőrzése során a hittudományokra és kizárólag a hitélet gyakorlására vonatkozó tárgyak, ismeretek tartalma nem vizsgálható. 34. Az egységes javaslat 20. (4) bekezdése a következők szerint módosul : (4) A hatóság a felnőttképzési tevékenység folytatására vonatkozó jogszabályi el őírások megtartását felnőttképzési szakért ő és felnőttképzési programszakért ő bevonásával ellenőrzi, és eljár ezek megsértése esetén. A hatóság az ellenőrzést szükség szerint, de kétévenként legalább egy alkalommal, az engedély megszerzését megel őzően képzési tevékenységet nem folytató intézmények esetén az engedély els ő két évében évente legalább egy alkalommal az 1. (2) bekezdés a) b) pontja szerinti képzések esetén [a kamara által megjelölt ] feln őttképzési programszakért ő bevonásával köteles lefolytatni. A hatóság ellen őrzés i tevékenysége során képzési tevékenységet nem folytató intézménynek tekinti azokat az intézményeket, amelyek az engedély megszerzését megel őző két évben az Országos Statisztikai Adatgy űjtési Program adatgyűjtéseir ől és adatátvételeir ől szóló kormányrendelet szerinti adatszolgáltatást (a továbbiakban : OSAP) nem teljesítettek. 35. Az egységes javaslat 20. (6) bekezdése a következ ők szerint módosul : (6) Ha az engedéllyel rendelkez ő felnőttképzést folytató intézmény a feltárt jogszabálysértést a hatóság határozata alapján nem szünteti meg, vagy ismételte n jogszabálysértést követ el, engedélyét a hatóság egy évre részben vagy teljesen visszavonja é s ezzel egyidej űleg a kötelez ő legkisebb munkabér havi összege ötszörösét ől tízszereséig terjedő összegű bírságot szab ki. A [(10)](11) bekezdésben foglalt súlyosabban min ősülő esetekben engedélyét két évre részben vagy teljesen visszavonja, és ezzel egyidej űleg vel e szemben a kötelező legkisebb munkabér havi összegének nyolcszorosától tízszereséig terjed ő összegű bírságot szab ki. [Az engedély részbeni visszavonása esetén az intézmény a z engedély visszavonását tartalmazó határozatban megjelölt képzéseit nem folytathatja, az 6
7 engedély teljes visszavonása esetén az engedély visszavonását elrendel ő határozatban megjelölt id őtartamig feln őttképzési tevékenységet nem folytathat.]" 36. Az egységes javaslat 20. -a a következ ő (7) bekezdéssel egészül ki : (7) Az engedély részbeni visszavonása esetén az intézmény az engedély visszavonásá t tartalmazó határozatban megjelölt képzéseit nem folytathatja, az engedély teljes visszavonása esetén az engedély visszavonását elrendel ő határozatban megjelölt id őtartamig feln őttképzés i tevékenységet nem folytathat. 37. Az egységes javaslat 20. (9) bekezdése a következ ők szerint módosul : [(9)](10) A hatóság a (6)[ (7)] és (8) bekezdés szerinti, engedély visszavonását és a feln őttképzési tevékenység megtiltását elrendel ő határozatait honlapján közzéteszi. 38. Az egységes javaslat 20. (12) bekezdése a következ ők szerint módosul : [(12)](13) A hatóság az 1. (2) bekezdés a) pontjában meghatározott képzések[re ] gyakorlati képzési részére vonatkozó ellenőrzési tevékenységét amennyiben a gyakorlat i képzés nem a feln őttképzést folytató intézményben valósul meg a gyakorlati képzés helye szerint illetékes területi kamara, szakmai kamara m űködése esetén a szakmai kamara, a vidékfejlesztési miniszter felel ősségébe tartozó szakképesítés megszerzésére felkészít ő képzés esetén a területi agrárkamara bevonásával látja el. 39. Az egységes javaslat 23. (3) bekezdése a következ ők szerint módosul : (3) Az (1) bekezdésben meghatározott források terhére támogatás nyújtható annak a nem magyar állampolgárnak, aki a) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkez ő személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározottak szerint a szabad mozgáshoz é s tartózkodáshoz való jogát Magyarországon gyakorolja, [vagy] b) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik és bevándorolt, letelepedett, befogadott, hontalan vagy c) a menedékjogról szóló törvény alapján menekült, oltalmazott vagy menedékes jogállású. 40. Az egységes javaslat 28. (2) bekezdés b) pontja a következ ők szerint módosul : [(2) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben az f) pontban foglalta k vonatkozásában a társadalmi felzárkózásért felel ős miniszter, valamint a közfoglalkoztatásért felelős miniszter egyetértésével határozza meg ] b) a feln őttképzési szakértői és feln őttképzési programszakért ői tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a feln őttképzési szakterületeket, a szakért ői tevékenységre irányul ó kérelem [és a szakért ők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó] adattartalmát, a kérelemre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárás i szabályokat, a szakért ői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban el őírt kötelezettségek be nem tartása esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket, a felnőttképzési szakért ők és a felnőttképzési programszakértők díjazására vonatkozó rendelkezéseket,. valamint a Feln őttképzési Szakértői Bizottság feladataira és m űködésére, tagjainak megbízására, felmentésére és díjazására vonatkozó részletes szabályokat, 7
8 41. Az egységes javaslat 28. (2) bekezdés e) pontja a következ ők szerint módosul : ((2) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben az f) pontban foglaltak vonatkozásában a társadalmi felzárkózásért felel ős miniszter, valamint a közfoglalkoztatásér t felelős miniszter egyetértésével határozza meg] e) a felnőttképzési szakmai programkövetelmények, valamint a feln őttképzési nyelvi programkövetelmények nyilvántartásba vételéhez szükséges szakmai végzettségek és nyelv i képzettségek azonosítóval ellátott besorolási szempontjait, [valamint ]a nyilvántartásba véte l követelményeit és eljárási rendjét, valamint a szakmai végzettség megszerzését igazoló dokumentum tartalmát és formáját, 42. Az egységes javaslat 29. (2) bekezdése a következők szerint módosul : (2) Az 1 17., a , a 30 3[9]7., a [40]38. (1), (3) [(7)](10) bekezdése és a [41]39. a) és b) pontja szeptember 1 jén lép hatályba. 43. Az egységes javaslat 30. (4) bekezdése a következ ők szerint módosul : (4) A hatóság e törvény hatálybalépését követ ő hárininc napon belül átadja a kamarának az akkreditált szakmai programokat a kamara [(5)](3) bekezdésben foglalt feladatának elvégzés e érdekében. 44. Az egységes javaslat 31. (2) bekezdése a következ ők szerint módosul : (2) A felnőttképzést folytató intézmények a szeptember 1-je előtt indított képzéseiket a (3) bekezdésben foglalt eltéréssel az indítás id őpontjában hatályos jogszabályi rendelkezések alapján folytathatják le. Az e képzéseket végz ő intézmények felnőttképzési tevékenységének ellenőrzésével kapcsolatos ügyekben a hatóság jár el a augusztus 31. napján hatályos jogszabályi rendelkezések alapján. 45. Az egységes javaslat 32. -a a következők szerint módosul : 32. A[z Fktv. alapján a] felnőttképzési szakért ői nyilvántartásban augusztus 31. napján szerepl ő személyek február 28 ig az e törvény szerinti feln őttképzési szakért ői vagy felnőttképzési programszakért ői tevékenységet végezhetik azzal, hogy ha a feln őttképzési szakért ői tevékenység folytatásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletbe n foglaltak alapján a felnőttképzési szakért ő bejelentett szakterülete kizárólag a feln őttképzési programakkreditáció, abban az esetben csak feln őttképzési programszakértői tevékenységet végezhet a megjelölt id őpontig. Nyelvi képzésekkel összefügg ő feln őttképzési szakértői tevékenységet a felnőttké zési szakért ő i nyilvántartásban szereplő olyan személy vé eg zhet, aki az érintett nyelvb ől nyelvtanári végzettséggel rendelkezik. 46. Az egységes javaslat 33. (1) bekezdése a következ ők szerint módosul : (1) Az 1. [(6)](7) bekezdésében foglalt adatszolgáltatási kötelezettséget els ő alkalommal [a]e törvény hatálybalépését követ ő 90. napig kell teljesíteni. 47. Az egységes javaslat 33. (2) bekezdése a következők szerint módosul : 8
9 (2) A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény e törvény [40]38. [ ának (4)] (5) bekezdésével megállapított 81. (7) bekezdésében foglalt javaslatot els ő alkalommal [a] e törvény hatálybalépését követ ő 90. napig kell megtenni. 48. Az egységes javaslat 36. -a elmarad : [36. A gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvény 23. a a következ ő bekezdéssel egészül ki : (4a) (4a) Nem lehet más, a feln őttképzésr ől szóló törvény szerinti engedéllyel rendelkez ő gazdasági társaság vezet ő tisztségviselője az a személy, aki olyan gazdasági társasá g vezet ő tisztségvisel ője, amelynek engedélye a feln őttképzésr ől szóló törvény alapjá n teljesen visszavonásra került. A tilalom az engedély visszavonásának id őtartamára érvényes. ] 49. Az egységes javaslat 39. -a a következő (8) és (9) bekezdéssel egészül ki : (8) Az Szt. nek az egyes szakképzési és feln őttképzési tárgyú törvények módosításáról szól ó évi CCXV. törvénnyel megállapított 92. (36) bekezdése az indult képzéseket szövegrész helyett az indult képzéseket és a 2013/2014 es tanévre szeptember 1. előtt beiskolázott tanulókat érint ő képzéseket szövegrésszel lép hatályba. (9) Az Szt. 92/A. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (1) A Kt. és az Szt. szabályai szerint induló szakiskolai képzésben szervezett szintvizsgát az e törvény hatálybalépése el őtti szabályok és a képzésre vonatkozó szakmai és vizsgakövetelményben meghatározottak szerint kell megszervezni. Az e bekezdésben meghatározott szakiskolai képzésben részt vev ő tanuló a tizedik évfolyamtól aze bekezdésben meghatározott szakmai és vizsgakövetelményben el őírt szintvizsga teljesítésé t megelőzően is részt vehet tanulószerz ődés vagy együttműködési megállapodás keretében folyó gyakorlati képzésben olyan gyakorlati képz őhelyen is, amely nem minősül kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhelynek. Az e bekezdésben meghatározott szakiskolai képzésben részt vev ő kilencedik évfolyamos tanulóra alkalmazni kell a 26. (1 ) bekezdésében foglaltakat. 50. Az egységes javaslat 40. b) pontja a következ ők szerint módosul : [Hatályát veszti] b) az Szt. 4. (3) bekezdés[b ől]ében az az állami felnőttképzési intézmény létesítésére, fenntartására és működésére a felnőttképzésr ől szóló törvény szövegrész, 74. (1) bekezdé s e)f) pontja, valamint [a] 87. (1) bekezdés[b ől]ében a melléklete szövegrész, INDOKOLÁS 1., 3 4., 25., 32., 40., , pontokhoz: A módosítás a többi módosításho z kapcsolódó technikai jelleg ű rendelkezéseket tartalmaz. 9
10 2., 26., 33. pont: A módosítás a vallási közösségek jogállásával és m űködéséve l összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefügg ő T/10750 számú törvényjavaslatban foglalt szabályozási irányt követi, mely az olyan jogokat é s kötelezettségeket, amelyek az állammal a közösségi célok érdekében történ ő együttműködéshez kapcsolódnak kizárólag az Országgy űlés által elismert egyháznak, minden egyéb olyan jogot és kötelezettséget azonban, amely a vallásgyakorlá s szabadságából származik valamennyi vallási közösség részére biztosítja. A bels ő egyházi jogi személy az Országgyűlés által elismert bevett egyház jogi személyiséggel rendelkez ő szervezeti egysége vagy szervezete. 5-6., 10., 13., 23. pont: A módosítás nyelvtani, valamint az értelmez ő rendelkezése k megfelelő alkalmazását el ősegítő szövegpontosítás. 7-9., pont : A módosítás az értelmez ő rendelkezések helyes abc sorrendjéne k biztosítása miatt szükséges. 14., és 48. pont: A módosítás, kiegészítés a feln őttképzési tevékenységr e vonatkozó engedély kiadására vonatkozó tilalom beiktatásával arra irányul, hogy a gazdasági társaságok vezető tisztségvisel ői mint a jogsértés tényleges felel ősei ne folytathassák a jogsértő tevékenységet egy másik gazdasági társaságban vezet ő tisztségvisel őként. A szabályozási cél a rendelkezés ágazati jogszabályba történ ő beillesztésével (speciális eltiltás) valósítható meg, mivel a gazdasági társaságokról szól ó törvény generális szint ű tilalma a tisztségviselést általánosan akadályozza meg, a speciális szabályozás beiktatása az ágazati szabályozás 'feladata. A jogszabályi rendelkezés végrehajtása érdekében szükséges, hogy a feln őttképzést folytató intézményekről, valamint a feln őttképzési tevékenység folytatásától eltiltott intézményekről vezetett nyilvántartások tartalmazzák az intézmény képvisel őjének, illetőleg vezet ő tisztségvisel őjének adatait is. 15. pont: A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban : Ket.) lehet ővé teszi, hogy törvényben foglalt esetekben a z ügyfél kizárólag elektronikus úton tartson kapcsolatot a hatósággal. A felnőttképzés i tevékenységet jellemz ően cégek folytatnak, ahol a működéshez szükséges infrastruktúr a (számítógépek, internet stb.) rendelkezésre áll, valamint az elektronikus út ügyfélbarát, gyors ügyintézést tesz lehetővé a hatóság számára is. 16. pont : A módosítás a hatóság által kirendelhető szakért ői bizottság összetételének pontosítására irányul. 17. és a pont: A módosítás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általáno s szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban : Ket.) július 1-jén hatályb a lépő, a közhiteles hatósági nyilvántartásokkal összefügg ő rendelkezéseihez kapcsolódik é s igazodik a tárgyban a Kormány által az Országgy űléshez benyújtásra került T/ számú törvényjavaslatban foglaltakhoz, az egységes javaslat vonatkozó részeit pontosítva. A Ket. alapján a közhitelesség kimondható a nyilvántartás egészére vagy annak egy meghatározot t részére. Indokolt a több közhiteles nyilvántartásban párhuzamosan ugyanazon ada t tekintetében fennálló közhitelesség elkerülése, és ebb ől következ ően az esetleges kollízió. Így a módosítás csak meghatározott adatkör közhitelességér ől rendelkezik, tekintetbe véve többek között a lakcímnyilvántartás és a cégnyilvántartás közhiteles adatait. 10
11 24. ponthoz: Indokolt az egységes javaslat személyi és tárgyi feltételeket előíró rendelkezésének pontosítása annak tükrében, hogy a feln őttképzést folytató intézmények számára kormányrendelet határozza meg azokat a személyi és tárgyi feltételeket, melyek nem köthetők meghatározott képzéshez pont: A módosításra azért van szükség, mert indokolt a szakma i programkövetelmények nyilvántartásba vételét elrendel ő bizottságban az érintett szakma i területért felel ős miniszter képvisel őjének részvétele. A bizottság m űködését biztosító dokumentumokkal összefügg ő egyetértési jogosultság az agárkamara elnökét és a bizottság összetételének folyamatos változása miatt a szakképzésért és feln őttképzésér t felelős minisztert illeti meg. 29. pont : A módosítás eljárási rendelkezéseket tartalmaz a szakmai programkövetelmények nyilvántartásba vételére irányuló javaslat elutasításának esetére. 30. és 41. pont: A módosítás - a kamara szakmai programkövetelményekkel összefügg ő jogköréhez kapcsolódóan - pontosítja a miniszteri rendelet szabályozási tartalmát, a javasla t vonatkozó felhatalmazó rendelkezését. 31. pont: A módosítás a jogbiztonságot szolgálja annak a rendelkezésnek a beiktatásával, mely szerint a nyilvántartásból törlésre vagy módosításra került szakma i programkövetelmény alapján indított képzéseket az indítás időpontjában nyilvántartásban szereplő követelmények szerint kell lebonyolítani. 34. pont: A módosítás a hatóság ellen őrzési tevékenységével kapcsolatos szabályozá s pontosítására irányul annak érdekében, hogy a feln őttképzési programszakért ő kötelező bevonása esetén - a hatóság ne legyen köteles a kamara által megjelölt szakért ő kirendelésére és 50. pont: A módosítás jogtechnikai jelleg ű pontosítás. 38. pont: A módosítás a területi kamarának, a szakmai kamarának és az agrárkamarának a gyakorlati képzés ellen őrzésében történő részvételére vonatkozó rendelkezések pontosítását célozza, melynek alapján e szervek gyakorlati képzés ellen őrzésében történ ő részvétele kizárólag a feln őttképzést folytató intézményen kívül, a gazdasági szférába n megvalósuló gyakorlati képzésre irányul. 39. pont: A módosítás a menedékjogról szóló törvény hatályos rendelkezéseiben foglal t fogalomrendszerhez igazodik, valamint jogtechnikai jelleg ű kiigazítást tartalmaz pont: A módosítás a felnőttképzési szakért ői tevékenység végzéséhez kapcsolód ó átmeneti rendelkezések pontosítására irányul els ősorban a nyelvi képzésekkel összefüggő szakértői tevékenységet érint ően annak érdekében, hogy a szakért ői tevékenység, illet őleg a nyelvi képzési programokhoz kapcsolódó szakért ői tevékenység végzése az átmeneti id őszakban is megfelel ően biztosított legyen. Ezen túlmenően pontosítja a törvény hatálybalépését megel őző en indított képzésekre vonatkozó ellen őrzési hatáskört. 49. pont: Indokolt, hogy a szakképzési törvény alapján a vidékfejlesztésért felel ős miniszter fenntartásába kerül ő szakképz ő intézmények átadása ne érintse azon tanulók beiskolázását é s képzésének lebonyolítását, akik jelentkezése és szakképző iskolába történ ő felvétele a 11
12 szakképző iskolák átadása és a kapcsolódó. átszervezések el őtt lezajlik. A módosítás nem változtatja meg a szakképzési törvénynek a fenntartóváltásra vonatkozó f őszabályait, csupán el ősegíti, hogy hasonlóan a korábban indult képzések keretében tanulókhoz a má r beiskolázott tanulók számára se járjon aránytalan teherrel az agrárágazatot érint ő állami fenntartóváltás és átszervezés. Annak érdekében, hogy a tanulók a korábbi szakképzési törvény szerint szervezett szakiskola i képzésben is küls ő gyakorlati képzési helyen tudjanak felkészülni, szükséges a vonatkoz ó átmenti szabály módosítása. A módosítás továbbra is meghagyja a garanciát arra, hogy mind a régi, mind az új típusú képzésben a szakiskolai tanuló a kilencedik évfolyamon csak iskola i tanműhelyben vagy kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhelyben vehessen részt gyakorlaton. Budapest, május 12
Az Országgyűlés. ajánlás a. részlete s. vitájához
T/9928/36. szám Érkezelt : p '0MAR 2 ci. Az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának bizottságána k ajánlás a a felnőttképzésről szóló T/9928. számú törvényjavaslat
a) a felnőttképzésben részt vevő és a felnőttképzést kiegészítő tevékenységet igénybevevő felnőttre,
2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 2013.09.02 4 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 1 Annak érdekében, hogy a hazánkban élő személyek meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és
M A G YA R K Ö Z LÖ N Y 2013.évi 225.szám
A Kormány 562/2013. (XII. 31.) Korm. rendelete a 2014/2015-ös tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2014/2015-ös tanévben induló képzésekben szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítésekről,
Törvények. 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről* I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A törvény személyi és tárgyi hatálya
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 96. szám 54681 II. Törvények 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről* Annak érdekében, hogy a hazánkban élő személyek meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2015.V.1.) hatályos állapota A jel a legutoljára
T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat.
T/6960/69. szám ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett : 2012 JÚN 06. Az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának Foglalkoztatási és munkaügy i bizottságának második kiegészít ő ajánlás a az egyes egészségügyi
Prs ggyulés Hivatal a
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Prs ggyulés Hivatal a tí, Yiyti. an : '96`311,,211 Módosító javasla t Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részér e kétastts 2009 MÁJ 1 8. Helyben Tisztelt Elnök Asszony! A
TÁMPONTOK 2013-RA: FELNŐTTKÉPZÉS ÚJ SZABÁLYOZÁSA
TÁMPONTOK 2013-RA: FELNŐTTKÉPZÉS ÚJ SZABÁLYOZÁSA Alapelvek (1) Magyarországon az állam - e törvény keretei között - biztosítja a felnőttképzésben való részvétel jogát - RÉSZVÉTEL (2) A felnőttképzés e
A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e
Az Országgy űlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Országgyűlés Hivatal a lrományszáfh : 5 \)U Q Érkezett: 2015 JÓN Kijelölt bizottsál A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e a Nemzeti Közszolgálati
valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714.
Iromány száma : T/12714/ /{ Benyújtás dátuma : 2016. november 17. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Érkezett : 2016 tiov 1 7. Benyújtó : Dr. Gulyás
59/2013. (XII. 13.) NGM rendelet
Hatály: 2016.I.1. - 59/2013. (XII. 13.) NGM rendelet a felnőttképzési szakmai programkövetelmények nyilvántartásba vételének követelményeiről és eljárási rendjéről, valamint a szakmai végzettség megszerzésének
T/9928. számú. törvényjavaslat. a felnőttképzésről
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9928. számú törvényjavaslat a felnőttképzésről Előadó: Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2013. február 2013. évi törvény a felnőttképzésről Annak érdekében,
k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t
ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISELŐ Módosító javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények
A felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódó eljárás és intézményrendszer ismertetése
Szerzők: dr. Tóth Erzsébet, dr. Kerékgyártó László További közreműködők: Éliás János, Németh János, Pásztor Tibor Szakmai lektor: Bertalan Tamás Felnőttképzési szakértők továbbképzése, az új jogforrások
Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t
Módosító javaslat Kövér László úrna k Az Országgyűlés elnöke G ay (o'- Helyben Érkezett: 2O11 NOV 2 3. Tisztelt Elnök Úr! A Házszabály 94. (1) bekezdése alapján a nemzeti köznevelésró7 szóló T/4856. számú
módosító javaslato t
Az Országgy űlés Gazdasági és informatikai bizottsága 2009 OKT 21. Bizottságimódosító javaslat Dr. Katona Béla úrnak az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! A Gazdasági és informatikai bizottság
16/2014. (IV. 4.) NGM
16/2014. (IV. 4.) NGM rendelet a felnőttképzési nyelvi programkövetelmények nyilvántartásba vételének követelményeiről és eljárási rendjéről, valamint a nyelvi képzés követelményei teljesítésének igazolásáról
bizottsági módosító javaslato t
Országgy űlés Hivatal a Zrornánysa á,n. (ft-9 L Az Országgy űlé s Gazdasági és informatikai bizottsága Érkezett : 2012 OK]. 0. Bizottsági módosító javaslat Kövér Lászl ó az Országgyűlés elnöke részére
módosító javaslato t
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ (hszaggyiilés Htvarat a románysz^ gin : ( S-a() Érkezett : 2015 JuN 1 1. Módosító javaslat Kövér László úrna k az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi
TÁJÉKOZTATÓ. FIGYELEM! A kérelemben fontos a képzési körök pontos megjelölése az alábbiak figyelembe vételével:
TÁJÉKOZTATÓ A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) értelmében engedélyezési eljárás kezdeményezésére a https://felnottkepzesiengedely.munka.hu on-line felületen elérhető
2013. évi LXXVII. törvény. a felnőttképzésről 1. I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A törvény személyi és tárgyi hatálya
2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 1 Annak érdekében, hogy a hazánkban élő személyek meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak, eredményesen kapcsolódhassanak
2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 1
2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 1 Annak érdekében, hogy a hazánkban élő személyek meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak, eredményesen kapcsolódhassanak
20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat. Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e. Helyben. Tisztelt Elnök Úr!
Az Országgyűlé s Gazdasági és informatikai bizottsága. 11-4k /1 (0(24 20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi
a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 88. (3) bekezdés a) pontjában,
A Kormány 136/2014. (IV. 24.) Korm. rendelete az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 58. szám A Kormány a szakképzési hozzájárulásról
bizottsági módosító javaslato t
Az Országgyűlési képvisel ő Dr. Kövér László az Országgy űlés Elnöke részére Helyben É :-;.ozefi : 2 1 29. Bizottsági módosító javaslat! Tisztelt Elnök Úr! Az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi
A évi Felnőttképzési törvény és vonatkozó rendeletek gyűjteménye A i állapot szerint
A 2013. évi Felnőttképzési törvény és vonatkozó rendeletek gyűjteménye A 2017.01.01-i állapot szerint EDUCERT Képzésmódszertani és Minőséghitelesítési Kft. educert.hu IRÁNYMUTATÓ RENDELETEK 2013. évi LXXVII.
16/2014. (IV. 4.) NGM rendelet
Hatály: 2016.I.1. - 16/2014. (IV. 4.) NGM rendelet a felnőttképzési nyelvi programkövetelmények nyilvántartásba vételének követelményeiről és eljárási rendjéről, valamint a nyelvi képzés követelményei
Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat
Országgy űlés Hivatal a Irományszám : l L1 $ 2. 111-1- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2015 JúN 2 2. Egységes javaslat Kövér László ár, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök
T/10979/17. Az Országgy űlé s. a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló T/10979. sz. törvényjavaslat.
ORSZÁGGVÜLÉS I1IVATAL.t- T/10979/17. Érkezett : 2009 NOV 4 8. Az Országgy űlé s Oktatási és tudományos bizottságának Önkormányzati és területfejlesztés i bizottságának kiegészít ő ajánlás a a közoktatásról
Tartalom évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről1... 4
2013. évi LXXVII. tv. és végrehajtási rendeletei Hatályossági állapot: Forrás: www.njt.hu Fktv: 2016.06.18.; Korm.r.: 2016.07.23.; Min.r.: 2016.01.01. Tartalom 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről
A évi felnőttképzési törvény és vonatkozó rendeletek gyűjteménye i állapot szerint
A 2013. évi felnőttképzési törvény és vonatkozó rendeletek gyűjteménye 2014. 04. 01-i állapot szerint FELNŐTTKÉPZÉSI SZAKÉRTŐK KÖTELEZŐ TOVÁBBKÉPZÉSE - SEGÉDANYAG Készült a Felnőttképzési Szakértők Országos
A 2013. évi Felnőttképzési törvény és vonatkozó rendeletek gyűjteménye A 2015.12.04-i állapot szerint
A 2013. évi Felnőttképzési törvény és vonatkozó rendeletek gyűjteménye A 2015.12.04-i állapot szerint EDUCERT Képzésmódszertani és Minőséghitelesítési Kft. educert.hu 2013. ÉVI LXXVII. TÖRVÉNY A FELNŐTTKÉPZÉSRŐL
A 2013. évi felnőttképzési törvény és vonatkozó rendeletek gyűjteménye 2014. 04. 25-i állapot szerint
A 2013. évi felnőttképzési törvény és vonatkozó rendeletek gyűjteménye 2014. 04. 25-i állapot szerint 2014.04.25. EDUCERT Képzésmódszertani és Minőséghitelesítési Kft. educert.hu 2013. ÉVI LXXVII. TÖRVÉNY
A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése
Az Országgy űlés Fenntartható fejlődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése az épített környezet alakításáról és védelmér ől szóló 1997. évi LxXVIII. törvénynek
épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr!
Országgy űlés Hivatal a Irományszám : -v I sc '- 1 5 Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Érkezett 2015 JÚN 1 7. Kijelölt bizottság épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes
TERVEZET. 2012. évi törvény a felnőttképzésről. I. Fejezet Általános rendelkezések
2012. évi törvény a felnőttképzésről Abból a célból, hogy a tanuláshoz való jog az állampolgár egész életpályáján érvényesüljön, az állampolgárok meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai
A évi Felnőttképzési törvény és vonatkozó rendeletek gyűjteménye A i állapot szerint
A 2013. évi Felnőttképzési törvény és vonatkozó rendeletek gyűjteménye A 2018.01.01-i állapot szerint EDUCERT Képzésmódszertani és Minőséghitelesítési Kft. IRÁNYMUTATÓ RENDELETEK 2013. évi LXXVII. törvény
0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t
0 gyűlés Hivatala Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Érkezett 2013 MÁJ 0 9.
ORSZÁUGYÜ LÉS HIVATAL A MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Érkezett 2013 MÁJ 0 9. T/10751/7. számú EGYSÉGES JAVASLA T a nemzeti fels őoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvénynek az Alaptörvény negyedi k módosításával
t)rszág~yíi( Hivatal a ItomínXsz ; 1011 DEC 1 SZÁMVEVŐSZÉKI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁG
ItomínXsz t)rszág~yíi( Hivatal a SZÁMVEVŐSZÉKI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁG ; 1011 DEC 1 Módosító javaslat Dr. Kövér László az Országgyűlés elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Számvevőszéki
T/13049/... Tisztelt Elnök Úr!
;`fá'41`& léd"~ 1n3ṙ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISEL Ő NCV 2.O. T/13049/... Módosító javaslat Dr. Kövér László az Országgy űlés Elnöke részér e Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló
2010 JAN évi... törvény
Országgyű lés 114rva{al a jf/í f 8 2010 JAN 2 Országgy űlési képviselő KÉPVISELŐI ÖNÁLLÓ INDÍTVÁNY 2010. évi... törvény A feln őttképzéshez kapcsolódó egyes törvények módosításáró l A felnőttképzésről
Itortts,~rrtn : 30/9 1. Érkezett: 2 X35 a' Tisztelt Elnök Úr!
kl LE't 'v'tt ; ;: f livatala Itortts,~rrtn : 30/9 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2 X35 a' 2.7 Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt
Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í
Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : 2016. december 1. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás
Országgyűlés Hivatala
Országgyűlés Hivatala Irományszám : 16623 14 d Az Országgyűlé s Törvényalkotási bizottsága Érkezett 2015 NOV o 5. Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök
Iromány száma: T/624. Benyújtás dátuma: :15. Parlex azonosító: WQLCKDN90005
Iromány száma: T/624. Benyújtás dátuma: 2018-06-19 16:15 Miniszterelnökség Parlex azonosító: WQLCKDN90005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr. Semjén
A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése
Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények
A Felnőttképzés aktualitásai. Rácz Rita osztályvezető Munkaerő-piaci Képzések Módszertani Osztály Képzési Főosztály
A Felnőttképzés aktualitásai Rácz Rita osztályvezető Munkaerő-piaci Képzések Módszertani Osztály Képzési Főosztály 2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről Intézmény-, és programakkreditáció követelménye
T/ számú törvényjavaslat. a nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény módosításáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/14686. számú törvényjavaslat a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról Előadó: Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere 1 2017. évi... törvény a nemzeti
Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról
Országgyűlés Hivatal a Irományszám : Érkezett: 2016 ÁPR 21. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Törvényalkotási
A 2013. évi Felnőttképzési törvény és vonatkozó rendeletek gyűjteménye A 2015.07.27-i állapot szerint
A 2013. évi Felnőttképzési törvény és vonatkozó rendeletek gyűjteménye A 2015.07.27-i állapot szerint EDUCERT Képzésmódszertani és Minőséghitelesítési Kft. educert.hu 2013. ÉVI LXXVII. TÖRVÉNY A FELNŐTTKÉPZÉSRŐL
Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G
Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G Az Országgyűlé s Fenntartható fejl ődés bizottsága 2016 ÁPR 19. Kapcsolódó bizottság enntarthato fejl des biz ttsaga jelentes a villamos energiáról szóló
TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Hatósági közvetítők nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárások
TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az
I 5 c0/5-3. i oínafiy : zarr. Érkezett : 2Q11 NOV 3 0. Tisztelt Elnök Úr!
dl& ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Kövér László az Országgyűlés elnöke részére Helyben i oínafiy : zarr I 5 c0/5-3 Érkezett : 2Q11 NOV 3 0. Módosító javaslat Tisztelt Elnök Úr! A Házszabály 94. -ának (1) bekezdése,
Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr!
Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága Országg y űlés ' om Hivatala :nysz $m : Érkezett T ^ cc 6 ' : 1416 ÁPR 1 Q Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés
liivatia 3s~~ cn : ' t J Jel Érke.zstt 2005 m« évi törvény a nemzetközi jellegű felsőoktatási intézményekről
liivatia 2009. évi törvény a nemzetközi jellegű felsőoktatási intézményekről 3s~~ cn : ' t J Jel Érke.zstt 2005 m«31. Az Országgyűlés a felsőoktatás továbbfejlesztése, az európai és más korszerű felsőoktatási
lromány szárn : É,ixezött 1015 J űn 1 t Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t
stavv%ii,u ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség lromány szárn : É,ixezött 1015 J űn 1 t ` Módosító iavaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Úr!
Felnőttképzés a jogszabályi változások tükrében
Gödöllői Kistérségi Foglalkoztatási Paktum: Üzleti reggeli Gödöllőn Felnőttképzés a jogszabályi változások tükrében Üröginé Ács Anikó felnőttképzési szakértő 2013. október 25. Rendszerszintű változások
Érkezett : 7014.JUN 2 0. Tisztelt Elnök Úr!
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben xszkgayűlés Hiиatzta i г iэmcnytizг*m, з ~ л Érkezett : 7014.JUN 2 0. Tisztelt Elnök Úr! Módosító iavaslat Az egyes házszabályi
Változnak a vizsgakövetelmények
Változnak a vizsgakövetelmények Az NGM társadalmi egyeztetésre bocsátja a szakképzési és felnőttképzési vizsgakövetelményekre vonatkozó rendeletmódosítást. A tervezet a szakképesítéshez kapcsolódó, újonnan
EGYÉB, NEM ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEK ESETÉBEN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSREND
2. számú függelék EGYÉB, NEM ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEK ESETÉBEN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSREND (A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI SZABÁLYZATÁNAK FÜGGELÉKE) BUDAPEST 2016. (Hatályos: 2016. június 25.
ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 10-én ELŐTERJESZTÉS a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról 2 Ö S S Z E F O G L A L Ó A
Érkezett ' 2016 AUG évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló évi XLVI. törvény módosításáról
VrsZa99YU'es nlvawi a Irományszám : I A A $ Érkezett ' 2016 AUG 2 9. 2016. évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény módosításáról 1. Az Országos Magyar Vadászkamaráról
Iromány száma: T/628/5. Benyújtás dátuma: :38. Parlex azonosító: WLLQD8D00003
Iromány száma: T/628/5. Benyújtás dátuma: 2018-07-05 15:38 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: WLLQD8D00003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai István,
Iromány száma : T/12339/.. Benyújtás dátuma : október 20. Országgy űlés Hivatala
Iromány száma : T/12339/.. Benyújtás dátuma : 2016. október 20. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Irományszám : 1 / VS59 g Érkezett : 2016 OKT 20. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke
SZÁNTÓ ÉS TÁRSA
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény egyes rendelkezéseinek 2013. január 1. nappal történő módosításáról 1./ 2013. január 1. naptól a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezctr 201E DEC v 2.
Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: 2016. december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága r\- SI, GG Y 1JL k ;:, Érkezctr 201E DEC v 2. Címzett: Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy
2. oldal irányuló tevékenységére, k)1 az állami szakképzési és felnőttképzési szervre. (1a)2 A VIII/A. Fejezet hatálya a felsőoktatási képzés keretébe
1. oldal 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 1 Annak érdekében, hogy a hazánkban élő személyek meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak, eredményesen
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter... /2006. (..) ÖTM rendelete ingatlan-értékbecslés területén az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellege
354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről
354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a munkabiztonsági szakértői tevékenységről A Kormány a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (2) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az
Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t. Muzeális intézmények szakmai besorolás a. Múzeumo k
Országgyűlési képvisel ő I i OITta inys7.:t 1.:?] ', k Érkezett : 2012 CT 1 O. Módosító javaslat Kövér László úrnak, az Országgy űlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről
Módosítópont sorszáma: 2. Törvényjavaslat érintett rendelkezése: 2. (2) bekezdés - Szftv. 5/A. (6) bekezdés Módosítás jellege: módosítás
Iromány száma: T/17957/5. Benyújtás dátuma: 2017-11-07 13:58 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: 6AEK2USL0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 19 040 millió Ft 380-6346 db Támogatás összege minimum
KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS
KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS Tárgy: Hatósági vizsgálat megindítása a Hubbard College ügyében Tisztelt Pest Megyei Kormányhivatal! A 2013. évi CLXV. törvény 1. (3) bekezdése alapján közérdekű bejelentést teszek.
Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye
Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai
MAGYAR KÖZLÖNY 96. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 96. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. június 13., csütörtök Tartalomjegyzék 2013. évi LXXVII. törvény A felnőttképzésről 54681 2013. évi LXXVIII. törvény Egyes büntető tárgyú törvények
,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Tisztelt Elnök Úr!
r -,- ű F~.~ iva la MAGYARORSZÁG KORMÁNYA,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Zárószavazás el őtti módosító javasla t Kövér László ú r az Országgy űlés Elnöke részér e Budapest Tisztelt Elnök Úr! A
A képzési körök megjelölése az alábbiak figyelembe vételével:
T Á J É K O Z T A T Ó E N G E D É L Y E Z É S A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) értelmében engedélyezési eljárás kezdeményezésére a FINY3 programban a https://felnottkepzesiengedely.munka.hu
Iromány száma: T/1607. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: 1H2SM4R00001
Iromány száma: T/1607. Benyújtás dátuma: 2018-09-21 16:09 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 1H2SM4R00001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:
Ügyleírás: A köznevelési feladatot ellátó hatóság a megyeszékhely szerinti járási hivatal.
A nem állami költségvetési szerv, vagy települési önkormányzat beleértve a helyi önkormányzatok társulását is által alapított intézmények (egyházi és magán köznevelési intézmények) működési engedélye Ügyleírás:
Előterjesztés. a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény módosításáról
Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szám: 12885/2008-SZMM Előterjesztés a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény módosításáról Budapest, 2008. július 2 2008. évi törvény a felnőttképzésről szóló
T/10591. számú törvényjavaslat. a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény módosításáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10591. számú törvényjavaslat a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény módosításáról Előadó: Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere Budapest, 2013.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény. Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22. HATÁLYBA LÉPÉS: - 2012. 09. 01. - 2013. 01. 01. - 2013. 09. 01. -2014. 09. 01. 2016. 01. 01. TANKÖTELEZETTSÉG az óvoda 3
FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS
FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről az Nyugat-magyarországi Egyetem.Kar Cím:. Pf. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 08-0124-05, OM azonosítója: FI 21120 Képviseli: Prof. Dr. Faragó Sándor
Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l
LA, :,-.dggyú'i,,s Hivatal a?rarttányrs if :1 \( o- N- Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l Az Országgyűlés a közpénzekkel való átlátható
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum
Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról
1 Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói
EGYSÉGES JAVASLAT. A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szól ó T/5053. számú törvényjavasla t ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ
:T / sű; 1 Ország gyitic Nivala k, Irományszám Érkezett 2015 JÚN 2, 9. Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi
2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről
2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről Abból a célból, hogy a tanuláshoz való jog az állampolgár egész életpályáján érvényesüljön, a felnőttkori tanuláshoz és képzéshez való hozzáférés szabályozott lehetőségei
2013. évi LXXVII. törvény. a felnőttképzésről I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A törvény személyi és tárgyi hatálya
2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről Annak érdekében, hogy a hazánkban élő személyek meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak, eredményesen kapcsolódhassanak
Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4.
mccf (á) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4. A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS tanuló gyakorlati képzésére
Aláírást követő 5 munkanapon belül megküldendő a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara területileg illetékes szervezetének! EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS tanuló gyakorlati képzésére amely létrejött egyrészről a
T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a
T/6768/18. szám ORSZÁCG Y 1J lyé 7 _ 1 Tr l. Érkezett: 2008 DEC 1 5. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k ajánlás a a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a
Érkezett : 2014 iйаj ~ Módosító iavasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!
ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISEL Ő Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országgy űlési Képviselőcsoportja CirS г&ggyiilés HiVatzl a Irom ányszá~n: 1 1(04 6 Érkezett : 2014 iйаj ~ Módosító iavasla t Kövér László úr,
T/ számú törvényjavaslat
Fidesz Magyar Polgári Szövetsé g Képvisel őcsoportj a ORMgiy is tr~irlácsy
>k :ett: 2010 DEC 0 6. Tisztelt Elnök Úr!
F5z1.4 Hivatal a tz~. 7 h= TI~~~~16~6 6 Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága >k :ett: 2010 DEC 0 6. Bizottsági módosító javaslat Dr. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Helyben
Egyéni vállalkozói engedély ügyek
Egyéni vállalkozói engedély ügyek Jogosultak köre: magyar állampolgár, az Európai Unió tagállamának vagy az Európai Gazdasági Térségről (EGT)* szóló megállapodásban részes más államnak az állampolgára,
- aktív tagja a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara
Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1135 B u d a p e s t, Szegedi út 37-39. Telefon: 00-(36)-1-220-5690 FAX: 00-(36)-1-220-8921. A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara
A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (...) GKM rendelete. a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről
A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. (...) GKM rendelete a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. -a (2) bekezdésének c) pontjában
A jogszabályok hierarchiája
A felnőttképzés törvényi szabályozása Dr. Benkei-Kovács Balázs Phd egyetemi adjunktus ELTE PPK A felnőttképzés területét érintő fontosabb jogszabályok 2013. évi LXXVII. Törvény a felnőttképzésről 2001.