Megfontoltan, de határozottan a Honvéd Vezérkar főnökének előadása a vezérkari tanfolyamon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megfontoltan, de határozottan a Honvéd Vezérkar főnökének előadása a vezérkari tanfolyamon"

Átírás

1 Megfontoltan, de határozottan a Honvéd Vezérkar főnökének előadása a vezérkari tanfolyamon március 25. A katonai felsőfokú vezetőképző tanfolyam túlnyomó többségükben ezredesi rendfokozatot viselő hivatásos honvéd főtiszt hallgatóinak tartott rendhagyó előadást Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán. A közkeletű nevén csak vezérkari tanfolyam -ként emlegetett kurzus hallgatóinak tartott kétórás előadás során a vezérkar főnöke - némiképp rendhagyó módon - most alapvetően az alkalmazott társadalomtudományi ismeretek (s azokon belül is elsősorban a katonaszociológia, a civil-katonai kapcsolatok és a katonai humán erőforrás gazdálkodás tudományterületeinek) a biztonsági ill. védelmi szektor egészén, s azon belül is különösen a haderőn belüli közvetlen és közvetett gyakorlati hasznára ill. használhatóságára hívta fel a figyelmet számos nemzetközi és hazai gyakorlati példa bemutatásán keresztül. Fotó: Dr. Kiss Zoltán László Az előadó hangsúlyozta: a közelmúlt tapasztalatai is alátámasztják az alkalmazott társadalomtudományi ismeretek nélkülözhetetlen mivoltát mind itthon békeidőszakban és különleges jogrend szerinti időszakban, mind pedig a különféle külföldi nemzetközi válságreagáló műveletekben való részvételünk előkészítése és végrehajtása során.

2 Számos gyakorlati példán keresztül mutatta be az előadó, hogy ezen, kontextuális elemzésre alapozott ismeretek mennyire fontosak lehetnek a parancsnokok és döntéselőkészítő szakemberek számára a megfelelő személyi állomány célcsoport-specifikus toborzása; kiválasztása; differenciált felkészítése, kiképzése; beosztásba helyezése; majd pedig különféle szakbeosztásokban való alkalmazása; megfelelő ösztönzési és kompenzációs rendszer működtetésével való motiválása; pályán való megtartása és szervezeti mobilitása; szükség szerinti át- és továbbképzése; majd pedig a gondoskodó létszámleépítés jegyében történő kiléptetése és kiválás utáni figyelemmel kísérése érdekében. Fotó: Dr. Kiss Zoltán László Annak illusztrálására is számos hazai és külföldi gyakorlati példát hozott az előadó, hogy az alkalmazott társadalomtudományi ismeretek (s azok részeként a katonaszociológia, a civilkatonai kapcsolatok és a katonai humán erőforrás gazdálkodás tudományterületeinek a) megközelítésmódja, elméleti és gyakorlati kutatási eredményei miként támogathatják a parancsnokok tervező, szervező, irányító és vezető tevékenységét a biztonsági környezetből érkező kihívások, kockázatok, fenyegetések és veszélyek elleni hatékony fellépést megcélzó szervezeti-strukturális és technikai-technológiai modernizáció; az eredményes szervezeti változtatásmenedzsment; az esetlegesen szükségessé váló szervezeti-strukturális átalakítások és szervezeti kultúra-váltás megalapozása, előkészítése és végrehajtása érdekében. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy az alkalmazott társadalomtudományok (s különösen a katonaszociológia) sok részterületen hozzájárulhat napjaink katonai műveleteinek és a hadszínterek vizsgálatához, s a műveletek megtervezéséhez és eredményes végrehajtásához. A szakdiszciplína által kínált gyakorlat-orientált szakismeretek birtokában a katonai szakemberek képesekké válhatnak a katonai műveletek színteréül szolgáló területekre vonatkozó társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális jellegű információk célorientált gyűjtésére, szelekciójára, elemzésére és értékelésére s ezáltal a katonai műveletek során várható nem kívánt társadalmi tényezők ill. hatások megjelenésének előrebecslésére, várható lefolyásuk modellezésére. A társadalmi tényezők potenciális ill. ténylegesen közreható erejének előrebecslése, elemzése és értékelése pedig lehetőséget nyújthat a negatív hatások létrejöttének megelőzésére ill. szükség szerinti kezelésére ilyen módon is hozzájárulva a katonai műveletek eredményes végrehajtásához.

3 Fotó: Dr. Kiss Zoltán László Ezért is tartotta fontosnak kiemelni az előadó: a hallgatóknak átfogó ismereteket kell szerezniük napjaink társadalmainak a széles értelemben vett biztonság garantálására létrehozott szervezetei, intézményei (elsősorban a haderő, rendvédelmi szervek és nemzetbiztonsági szolgálatok), valamint a környező civil társadalom közötti viszonyok rendszeréről, s arról: miként lehet hatékonyabbá tenni ezen szervezetek, intézmények együttes tevékenységét napjaink nemzetközi és hazai kihívásainak kontextusában azért, hogy a biztonsági szektorok átalakításának ill. reformjának nyomán, a zökkenőmentes együttműködés eredményeképpen egyfajta új minőség, szinergia jöjjön létre. Hallgatók kérdéseire válaszolva az előadó elmondta: az integrált Honvédelmi Minisztérium, s annak közigazgatási és vezérkari blokkja folyamatosan, aktívan részt vesz az országvédelmi tervezés átfogó rendszerének kialakításában, s szükség esetén a Magyar Honvédség személyi állománya igyekszik minden tőle telhetőt megtenni a katasztrófahelyzetek elhárítása során is.

4 Fotó: Petrovics Renáta 1 Erre a hallgatók szerint is jó példa volt az elmúlt évek árvízvédelmi munkálataiban való eredményes részvétel, a honvédség kolontári tragédia idején mutatott helytállása, vagy éppen a legutóbbi (március i) alkalom is, amikor az országos vezető szervek, a megyei védelmi bizottságok és a katasztrófavédelem illetékeseinek megkeresése ill. igényeinek megfogalmazásai alapján a Magyar Honvédség érintett alakulatainak katonái keményen helytálltak, s a maguk részéről maradéktalanul végrehajtották az összes, részükre szabott feladatot. Fotó: Balázs Attila, MTI 2 1 In: A honvédség katonái és harci járművei segítik a mentést (2013. március :08) Online:

5 A másfél órásra tervezett találkozó a hallgatókkal végül több, mint kétórásra nyúlt, mert annyi kérdés érkezett még a Magyar Honvédség jelenlegi helyzetével, lehetséges jövőbeni feladataival, valamint (alapvetően a szervezeti humán erőforrás-tervezés, -gazdálkodás, és fejlesztés rendszerének átalakításával és hatékonyabb működtetésével összefüggően felmerülő, valamint a szervezeti külső és belső kommunikációval összefüggő) problémák megelőzése és kezelése érdekében megteendő ill. megtenni kívánt lépésekkel összefüggésben. Még számos további kérdés fogalmazódott meg a hallgatókban, amelyekre a Honvéd Vezérkar főnöke válaszokat adott - ha kellett, akár stratégiai szintű összefüggés-rendszerek felvázolásával; ha pedig a kérdés jellege azt kívánta, akkor akár hadműveleti ill. taktikai szintre is részletesen lebontva. Aztán kor eljött a pillanat, amikor Vezérezredes Úr az órájára nézett és a hallgatók sajnálatára közölte, hogy most már tényleg el kell indulnia, mert kor egy újabb hivatalos feladat vár rá de ígéretet tett arra, hogy amint arra lehetőség nyílik, örömmel visszatér az egyetemre, s készségesen választ ad a vezérkari tanfolyam hallgatóinak is az addig felmerülő további kérdéseikre. Dr.habil Kiss Zoltán László alezredes 2 In: A honvédség tíz lánctalpassal segíti az áramszolgáltatás helyreállítását Szabolcsban (2013. március :07) Online:

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem

Részletesebben

Katonai antropológia?

Katonai antropológia? Katonai antropológia? Harmadik alkalommal találkoztak egymással konferencián a kulturális antropológia és a hadtudomány képviselői. A TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0001 Tudományos képzés műhelyeinek támogatása,

Részletesebben

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT 31. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.

Részletesebben

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987)

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987) Dr. Für Gáspár alezredes Elérhetőség: Mobiltelefon: +36 70 3341440 HM vezetékes: 02 2 29548 Vezetékes fax: +36 1 432900 HM fax: 29910 e-mail: fur.gaspar@uni-nke.hu Személyes adatok: Születési idő: 1958.

Részletesebben

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési

Részletesebben

Dr. Varga Attila ezds.

Dr. Varga Attila ezds. Dr. Varga Attila ezds. Az előadás a Chatham House szabályok szerint a védelmi igazgatás központi és települési szintjére (polgármester) nem terjed ki a leadásra kerülő írásos anyagtól némileg eltér Bizottság

Részletesebben

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT 34. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.

Részletesebben

Biztonságpolitika és válságkezelés

Biztonságpolitika és válságkezelés Humánerőforrás gazdálkodás a központi közigazgatásban Biztonságpolitika és válságkezelés 2013. szeptember 26. STEFÁNIA PALOTA MEGNYITÓ Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredes NKE NIT tanszékvezető egyetemi

Részletesebben

A Honvéd Vezérkar főnök előadása a Nemzeti Közszolgálati Egyetem biztonság- és védelempolitika szakos hallgatóinak

A Honvéd Vezérkar főnök előadása a Nemzeti Közszolgálati Egyetem biztonság- és védelempolitika szakos hallgatóinak A Honvéd Vezérkar főnök előadása a Nemzeti Közszolgálati Egyetem biztonság- és védelempolitika szakos hallgatóinak Haderőváltozások a rendszerváltoztatás óta; a Magyar Honvédség jelenlegi helyzete és feladatai

Részletesebben

Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és

Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és ennek adaptációs, illetve hasznosítási lehetőségei a magyar

Részletesebben

A tudomány, mint rendszer

A tudomány, mint rendszer A tudomány, mint rendszer TEVÉKENYSÉGI EREDMÉNY- ISMERET- SZOCIOLÓGIAI INTÉZMÉNY- TEVÉKENYSÉGI Tervezett és SZOCIOLÓGIAI rendszerezett megismerési, alkalmazási és elôrelátási mozzanatok összessége. EREDMÉNY-

Részletesebben

Katasztrófavédelmi felkészítés

Katasztrófavédelmi felkészítés Közbiztonsági referensek képzése Katasztrófavédelmi felkészítés 2012.10.02. Jogi háttér - Magyarország Alaptörvénye - 2011. évi CXXVIII. törvény A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények

Részletesebben

Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig!

Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig! 1 Vezérőrnagy Úr! Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig! Több, mint tíz hónappal ezelőtt ezzel a jelmondattal fogadott bennünket a vezérkari tanfolyam,

Részletesebben

A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új iránya, tűzvédelmi mérnöki képzés

A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új iránya, tűzvédelmi mérnöki képzés A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új iránya, tűzvédelmi mérnöki képzés Dr. habil. VASS Gyula tűzoltó ezredes, egyetemi docens Igazgató, Katasztrófavédelmi Intézet, Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE

Részletesebben

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet módosításról

Részletesebben

A Honvédelmi alapismeretek oktatásának tapasztalatai a 2011/2012-es tanév I. félévében.

A Honvédelmi alapismeretek oktatásának tapasztalatai a 2011/2012-es tanév I. félévében. Dr. Czank László ny. alezredes 1 : A Honvédelmi alapismeretek oktatásának tapasztalatai a 2011/2012-es tanév I. félévében. 1 NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Át-és Továbbképző Központ főelőadó

Részletesebben

A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés aktualitásai

A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés aktualitásai Biztonságtechnika 2018. Siófok, 2018. május 9-11. A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés aktualitásai Dr. habil. VASS Gyula tűzoltó ezredes, egyetemi docens Igazgató, Katasztrófavédelmi Intézet, Nemzeti

Részletesebben

A BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség nukleárisbalesetelhárítási tevékenysége

A BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség nukleárisbalesetelhárítási tevékenysége ORSZÁGOS IPARBIZTONSÁGI FŐFELÜGYELŐSÉG A BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség nukleárisbalesetelhárítási tevékenysége A XXXVII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Programja 2012. április 24-26.

Részletesebben

M EG H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XXI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA november 14. HELYE: TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT

M EG H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XXI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA november 14. HELYE: TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT M EG H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XXI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA 2018. november 14. HELYE: TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT BUDAPEST X., 1101 Zách u. 4. A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI

Részletesebben

Tájékoztató a Hvt., a Hjt., valamint a Hft. módosításával kapcsolatos pénzügyi jellegű rendelkezésekről

Tájékoztató a Hvt., a Hjt., valamint a Hft. módosításával kapcsolatos pénzügyi jellegű rendelkezésekről HONVÉDELMI MINIS ZTÉRIUM KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HIVATAL Tájékoztató a Hvt., a Hjt., valamint a Hft. módosításával kapcsolatos pénzügyi jellegű rendelkezésekről A Magyar Közlöny 2010. évi 201. számában

Részletesebben

A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT

A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT 1. BIZTONSÁGI TANULMÁNYOK KUTATÁSI TERÜLET Vezető: Prof. Dr. Szenes Zoltán CSc, egyetemi tanár 1. A NATO kollektív

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak. 2013. szeptembertől

Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak. 2013. szeptembertől Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak 2013. szeptembertől Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Képzési és kimeneti követelmények 1. Az új alapképzési

Részletesebben

M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA. 2014. november 26. HELYE:

M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA. 2014. november 26. HELYE: M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA 2014. november 26. HELYE: MH EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ előadóterem BUDAPEST, XIII. RÓBERT KÁROLY KRT.

Részletesebben

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött az ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG valamint a BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE között. 2007. Budapest A katasztrófák elleni védekezés

Részletesebben

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e egyes juttatásokkal kapcsolatos honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények

Részletesebben

A KÖZSZOLGÁLATI KARRIERT TÁMOGATÓ RENDSZEREK

A KÖZSZOLGÁLATI KARRIERT TÁMOGATÓ RENDSZEREK KÖFOP-2.1.5-VEKOP-2016 A KÖZSZOLGÁLATI KARRIERT TÁMOGATÓ RENDSZEREK - A KOMP-RENDSZER - Dr. Malét-Szabó Erika Ph.D r. alezredes főtanácsadó a Kiválasztási Munkacsoport vezetője Budapest 2018.01.26. KÖFOP-2.1.5-VEKOP-16.

Részletesebben

HADTUDOMÁNY. 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA

HADTUDOMÁNY. 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA HADTUDOMÁNY A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA XXIII. évfolyam 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS AZ MTA HADTUDOMÁNYI

Részletesebben

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február) Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár

Részletesebben

Budapest, május 9.

Budapest, május 9. Budapest, 2013. május 9. A Budapesti Corvinus Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Szent István Egyetem és a Magyar tudományos Akadémia 2013. május 9-én tudományos konferenciát szervez Az éghajlatváltozás

Részletesebben

A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre

A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófav favédelmi Igazgatóság A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre Előadó: Heinfarth György tű. alezredes A KÖZBIZTONSÁGI REFERENS

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Biztonságpolitika és Hadtörténelem tagozatban: II Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt

Részletesebben

A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére

A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére A Honvéd Vezérkar Főnöke a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. Felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. Felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE Felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére 2018. május 21-i hatállyal ELŐLÉPTETTE ALTÁBORNAGGYÁ SZABÓ

Részletesebben

Iskolai végzettség / tanulmányok:

Iskolai végzettség / tanulmányok: Név: Dr. Lakatos László János Beosztás: ny. egyetemi oktató Besorolás: habilitált egyetemi docens, c. egyetemi tanár, c. főiskolai tanár Viselt rendfokozat: ny. okleveles mérnök vezérőrnagy Születési idő:

Részletesebben

Katonai logisztika időszerű kérdései tudományos konferencia

Katonai logisztika időszerű kérdései tudományos konferencia Katonai logisztika időszerű kérdései tudományos konferencia 2017. NOVEMBER 29. 08:30-09:00 Érkezés, regisztráció Plenáris előadás Helyszín: NKE Hungária körúti kampusz, Díszterem 09:00-09:10 Megnyitó:

Részletesebben

Épületek tűzvédelme a tervezéstől a beavatkozásig Tudományos konferencia Budapest, április 10. A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új irányai

Épületek tűzvédelme a tervezéstől a beavatkozásig Tudományos konferencia Budapest, április 10. A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új irányai Épületek tűzvédelme a tervezéstől a beavatkozásig Tudományos konferencia Budapest, 2019. április 10. A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új irányai Dr. habil. Vass Gyula tűzoltó ezredes, egyetemi docens

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A haza szolgálatában

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A haza szolgálatában Nemzeti Közszolgálati Egyetem A haza szolgálatában Az egyetem missziója és pályája A közös cél: a jogelődök eredményeinek és hagyományainak tiszteletben tartása mellett az új egyetemet, az NKE-t építeni.

Részletesebben

Hazaszeretet, hivatástudat, elkötelezettség

Hazaszeretet, hivatástudat, elkötelezettség Beküldte hodosz - 2018, május 15-12:34 Többek között a katonák élet- és munkakörülményeinek javítását, a kor kihívásainak megfelelő Magyar Honvédség létrehozását jelölte meg kiemelt prioritásként honvédelmi

Részletesebben

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről A negyedik generációs hadviselésről szól az a kötet, amelyet április 20-án mutattak be a Stefánia Palotában. Dr. Kiss Álmos Péter Háború a nép között

Részletesebben

A befektetőbarát önkormányzat. 2011 szeptember 23. Lunk Tamás

A befektetőbarát önkormányzat. 2011 szeptember 23. Lunk Tamás A befektetőbarát önkormányzat 2011 szeptember 23. Lunk Tamás Témakörök A befektetésösztönzési stratégia A stratégiakészítés folyamata és tartalma Beavatkozások, kulcsprojektek Gyakorlati teendők a befektetők

Részletesebben

KLHTK JAVASLATA A ZMNE ÉVI TUDOMÁNYOS KIADVÁNYTERVÉBE

KLHTK JAVASLATA A ZMNE ÉVI TUDOMÁNYOS KIADVÁNYTERVÉBE A 2009. ÉVRE TERVEZETT TUDOMÁNYOS KIADVÁNYOK (TANULMÁNY, KÖNYV, KONFERENCI, FOLYÓIRAT KÜLÖNSZÁM) 1. CÍME Társadalom és Honvédelem 2009. Terrorizmus-különszám Prof. Dr. Harai Dénes nyá. ezds. (szerk.) JELLEGE

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

A rendészeti szervek általános jellemzése

A rendészeti szervek általános jellemzése A rendészeti szervek általános jellemzése alapvetések A demokratikus államberendezkedés egyik alapelve, a jogszabályoknak alávetettség. Minden rendvédelmi, de különösen a fegyveres rendvédelmi szervek

Részletesebben

Képzési tartalmak fejlesztése felhasználói igények alapján Közszolgálati humán szervező szakirányú továbbképzési szak

Képzési tartalmak fejlesztése felhasználói igények alapján Közszolgálati humán szervező szakirányú továbbképzési szak Emberi erőforrás gazdálkodás és közszolgálati életpálya Új Közszolgálati Életpálya ÁROP-2.2.17-2012-2013-0001 Képzési tartalmak fejlesztése felhasználói igények alapján Közszolgálati humán szervező szakirányú

Részletesebben

és s feladatrendszere (tervezet)

és s feladatrendszere (tervezet) Az MH Műveleti M Parancsnokság rendeltetése és s feladatrendszere (tervezet) Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy HM HVK MFCSF 2006. Szeptember 16. I. Az MH Műveleti Parancsnokság rendeltetése Az MH katonai

Részletesebben

nemzeti közszolgálati egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

nemzeti közszolgálati egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar nemzeti közszolgálati egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2 Nemzeti Közszolgálati Egyetem HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR A katonai felsőoktatás egyetlen képzés- és tudáscentruma Magyarországon

Részletesebben

A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM r e n d e l e t e a hivatásos, szerződéses és hadköteles katonák, a honvédségi közalkalmazottak egyes illetményen kívüli pénzbeli szociális juttatásairól szóló 14/2002.

Részletesebben

LEHET EGY CSILLAGGAL TÖBB?! 2012 A MAGYAR HONVÉDSÉG ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENYE VERSENYKIÍRÁS

LEHET EGY CSILLAGGAL TÖBB?! 2012 A MAGYAR HONVÉDSÉG ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENYE VERSENYKIÍRÁS LEHET EGY CSILLAGGAL TÖBB?! 2012 A MAGYAR HONVÉDSÉG ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENYE VERSENYKIÍRÁS A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a HM-alapítású részvénytársaságok és nonprofit kft-k alkalmazásában

Részletesebben

Életpálya és mobilitás a honvédelemben

Életpálya és mobilitás a honvédelemben Életpálya és mobilitás a honvédelemben ÁROP 2.2.21 Tudásalapú közszolgálati előmenetel Mobilitás Társadalmi mobilitás Vándorlás Karriermobilitás Munkaerőáramlás Átjárhatóság Vándorlás lakhatási támogatás

Részletesebben

Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak

Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) Szakfelelős: Dr. Antal Zsolt PhD

Részletesebben

Védelmi igazgatás minősített időszakokban. Előadó: Dr. Horváth László alezredes

Védelmi igazgatás minősített időszakokban. Előadó: Dr. Horváth László alezredes Védelmi igazgatás minősített időszakokban Előadó: Dr. Horváth László alezredes Oktatási kérdések 1. A biztonság korszerű értelmezése 2. A védelmi felkészítés és országmozgósítás modern kori történeti áttekintése

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE rínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE felvehető összlétszáma: 2217 fő. Képzési terület Felvehető (fő) Esti, TelepülésNyelv Nappali képzés levelező munkarend Képzési Távoktatásterület/Szakmacsoport

Részletesebben

Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről

Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről HONVÉDELMI MINIS ZTÉRIUM KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HIVATAL Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről A Magyar Közlöny 2011. évi 60. számában 2011. június 7-én

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2011. 01. 26. Dr. Szabó Tibor MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE 2011

Részletesebben

- valamint rendelkezésre állási díjat éves szinten, az igénybevételtől függetlenül.

- valamint rendelkezésre állási díjat éves szinten, az igénybevételtől függetlenül. Jelentkezz Önkéntes Műveleti Tartalékos katonának! Ha szereted a kihívásokat, akkor jelentkezz a Magyar Honvédség Önkéntes Műveleti Tartalékos állományába! Az igénybevételekre, kiképzésekre a tanulmányaid

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2013. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel újból elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

A KATONAI LOGISZTIKA BIZTOSÍTÁS GYAKORLATA

A KATONAI LOGISZTIKA BIZTOSÍTÁS GYAKORLATA A KATONAI LOGISZTIKA BIZTOSÍTÁS GYAKORLATA KÉPESSÉG- ÉS FELADAT TERVEZÉS A TÁRCA VÉDELMI TERVEZŐ RENDSZER (TVTR) KÉPESSÉG- ÉS FELADAT TERVEZŐ ALRENDSZER (KFTAR) TERVEZÉSI FOLYAMATÁBAN Rovács Gábor 1 A

Részletesebben

KORSZERŰ HADVISELÉS ÉS HADERŐ HADTUDOMÁNYI KUTATÓMŰHELY

KORSZERŰ HADVISELÉS ÉS HADERŐ HADTUDOMÁNYI KUTATÓMŰHELY KORSZERŰ HADVISELÉS ÉS HADERŐ HADTUDOMÁNYI KUTATÓMŰHELY AZ ÖSSZHADERŐNEMI ÉS LÉGI MŰVELETEK EVOLÚCIÓJA KIEMELT KUTATÁSI TERÜLET RENDEZVÉNYE A LÉGIERŐ ALKALMAZÁSÁNAK MODERN TEÓRIÁI, TEORETIKUSAI 2014. október

Részletesebben

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Telefon: 432-9000/29-357 Telefax: 432-9027 Szakok, képzési idő, vizsgatárgyak Képz. Választható szak, szakpár A N Biztonság-és védelempolitikai

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése

Közbiztonsági referensek képzése Közbiztonsági referensek képzése KATASZTRÓFAVÉDELEM IRÁNYÍTÁSA 2012.10.02. KATASZTRÓFAVÉDELEM MEGHATÁROZÁSA A katasztrófavédelem nemzeti ügy. A védekezés egységes irányítása állami feladat. Katasztrófavédelem:

Részletesebben

INTEGRITÁS TANÁCSADÓK

INTEGRITÁS TANÁCSADÓK INTEGRITÁS TANÁCSADÓK SZEREPE MAGYARORSZÁGON Kovács Sándorné területi közigazgatási szervek irányításáért felelős koordinációs igazgató, KIH 2013. november 7. A korrupció elleni küzdelem Magyarországon

Részletesebben

KOVÁCSNÉ DR. SZEKÉR ENIKŐ BV. EZREDES FŐOSZTÁLYVEZETŐ PROJEKT SZAKMAI VEZETŐ

KOVÁCSNÉ DR. SZEKÉR ENIKŐ BV. EZREDES FŐOSZTÁLYVEZETŐ PROJEKT SZAKMAI VEZETŐ -VEKOP-16 A VERSENYKÉPES KÖZSZOLGÁLAT SZEMÉLYZETI UTÁNPÓTLÁSÁNAK STRATÉGIAI TÁMOGATÁSA - A CÉLTERÜLETEK RÖVID BEMUTATÁSA KOVÁCSNÉ DR. SZEKÉR ENIKŐ BV. EZREDES FŐOSZTÁLYVEZETŐ PROJEKT SZAKMAI VEZETŐ BUDAPEST

Részletesebben

Pályaorientáció - mint az utánpótlás biztosításának alappillére

Pályaorientáció - mint az utánpótlás biztosításának alappillére KÖFOP-2.1.5-VEKOP-16 A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása A. alprojekt: Az integrált emberi erőforrás gazdálkodási rendszer kialakítása KÖFOP 2.1.5 -VEKOP- 16. VERSENYKÉPES

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név Cím MÉSZÁROS JUDIT ALEZREDES 1186. Budapest Margó Tivadar u. 192. III/15. E-mail Állampolgárság Magyar Születési idő 1970. 05. 30. meszaros.judit@uni-nke.hu SZAKMAI TAPASZTALAT

Részletesebben

osztott költségvállalás fokozatos bevezetése, pályázati lehetőségek maximális kihasználása

osztott költségvállalás fokozatos bevezetése, pályázati lehetőségek maximális kihasználása A magyar közigazgatás emberi erőforrás fejlesztésének áttekintése: a közelmúlt eredményei ié és tapasztalatai t t Összeállította: dr. Szakács Gábor CSc. képzési főigazgató helyettes Fő célunk az emberi

Részletesebben

A honvédelmi miniszter /2018. ( ) HM. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter /2018. ( ) HM. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter /2018. ( ) HM r e n d e l e t e a kondicionáló-kiképzési, valamint a katonai kiképzési és oktatási célú rendezvényekről, továbbá a regeneráló pihenés és a rekreáció rendjéről szóló

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Szakmai önéletrajz Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Munkahelyek: - 2013. Rendőrség Tudományos Tanácsa elnök - 2012-2013. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendelkezési állomány,

Részletesebben

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050)

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) I. A pályázat keretében megvalósuló képzések Döntéshozatal Célja: a résztvevők megismerik és gyakorolják a hatékony, önérvényesítő

Részletesebben

Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat

Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 1. oldal Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről

Részletesebben

Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál

Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál 1., AZ ALAKULAT BEMUTATÁSA A honvédelmi miniszter 34/2007 (HK) 4 HM számú határozata költségvetési szerv alapításáról szóló határozata alapján:

Részletesebben

Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak

Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) Szakfelelős: Dr. Back András 1 I. A Közszolgálati

Részletesebben

Humán Szolgálat H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. * : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel.: (06-1) Fax: (06-1) BM Tel.: Fax:

Humán Szolgálat H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. * : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel.: (06-1) Fax: (06-1) BM Tel.: Fax: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Humán Szolgálat H-1149 Budapest, Mogyoródi út 4 * : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel.: (06-1)469-4150 Fax: (06-1)469-4151 - BM Tel.: 20-197 Fax:

Részletesebben

A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre

A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre dr. Keszely László ezds. Karl Marx: A történelem ismétli

Részletesebben

Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre

Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre Budapest, 2014. március 04. Dr. Schweickhardt Gotthilf A katasztrófavédelem

Részletesebben

hatályos

hatályos 163/2019. (VII. 5.) Korm. rendelet az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételéről, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi

Részletesebben

1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását.

1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását. 1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását. A katasztrófa kritikus esemény, események hatásának olyan következménye,

Részletesebben

2012 Elemi költségvetés

2012 Elemi költségvetés A megye megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 350251 1251 05 9100 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 3525 Miskolc

Részletesebben

M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVIII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA november 25. HELYE:

M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVIII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA november 25. HELYE: M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVIII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA 2015. november 25. HELYE: MH EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ előadóterem BUDAPEST, XIII. RÓBERT KÁROLY

Részletesebben

A katasztrófavédelem megújított rendszere

A katasztrófavédelem megújított rendszere A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének

Részletesebben

- Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar. - Rendőrtiszti Főiskola Rendészettudományi Kar

- Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar. - Rendőrtiszti Főiskola Rendészettudományi Kar DR. KÁTAI-URBÁN LAJOS tű. alezredes egyetemi docens MKE Vegyipari Biztonságtechnikai Szakosztály Biztonságtechnika 2015. Továbbképző szeminárium Balatonalmádi, 2015. május 27. - Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi

Részletesebben

Katonai antropológia?

Katonai antropológia? KULTÚRAKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ Kolossa Sándor Katonai antropológia? Beszámoló A kulturális antropológia lehetõségei a nemzetközi mûveletek támogatásában címû tudományos konferenciáról Akonferenciánharmadikalkalommaltalálkoztakegymássalahadtudományésakulturális

Részletesebben

NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MARKETING ISMERETEK KÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ PÁLYÁZATAINAK SZAKMAI BÍRÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ

NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MARKETING ISMERETEK KÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ PÁLYÁZATAINAK SZAKMAI BÍRÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MARKETING ISMERETEK KÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ PÁLYÁZATAINAK SZAKMAI BÍRÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ Fojtik János - Kuráth Gabriella Felsőoktatás nemzetköziesítése

Részletesebben

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 6. VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS SZAKMACSOPORT

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 6. VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS SZAKMACSOPORT 13.sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.

Részletesebben

Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak kulcsszámrendszere. I. Választott tisztségviselők

Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak kulcsszámrendszere. I. Választott tisztségviselők 6. számú melléklet Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak kulcsszámrendszere I. Választott tisztségviselők A kulcsszám 1-4. pozícióján 0 szerepel. Az 5. pozíció a választási szinteket jelzi. A 6. pozíció

Részletesebben

VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG

VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG 1 A védelmi igazgatás rendszere Jogszabályi háttér Magyarország Alaptörvényének különleges jogrendre vonatkozó fejezetének 48-54. cikkejei: - rendkívüli állapot - szükségállapot

Részletesebben

Dr. Kóródi Gyula ny. o. alezredes

Dr. Kóródi Gyula ny. o. alezredes Dr. Kóródi Gyula ny. o. alezredes Tudományos szakmai vitájának témája: A szakterületek közötti hatékonyabb együttműködés kínálta lehetőségek a katasztrófa-egészségügyben Nyilvános előadásának témája: Szűrővizsgálatok

Részletesebben

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere Állami Ünnepünk 2010. augusztus

Részletesebben

MUNKATERV. a 2012-es évre

MUNKATERV. a 2012-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

A vasúti közlekedési rendszer védelmi felkészítésének aktuális kérdései

A vasúti közlekedési rendszer védelmi felkészítésének aktuális kérdései A vasúti közlekedési rendszer védelmi felkészítésének aktuális kérdései Dr. Szászi Gábor ezredes egyetemi docens NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Logisztikai Intézet Hadtáp és Katonai Közlekedési

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL

Részletesebben

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai Előadó: Dr. Bakos József Főosztályvezető Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály Az állami munkafelügyeleti rendszer

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. Határozatok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. Határozatok CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat alapító okirata (a módosításokkal egységes

Részletesebben

Magyar joganyagok - 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet - az államigazgatási szervek in 2. oldal (3) Az (1)-(2) bekezdés szerinti feladatok teljesítésén

Magyar joganyagok - 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet - az államigazgatási szervek in 2. oldal (3) Az (1)-(2) bekezdés szerinti feladatok teljesítésén Magyar joganyagok - 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet - az államigazgatási szervek in 1. oldal 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők

Részletesebben

Az új magyar adó- és vámigazgatás

Az új magyar adó- és vámigazgatás Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Állam- és jog kodifikációs kihívások napjainkban 2012. május 30. Az új magyar adó- és vámigazgatás dr. Gyenge

Részletesebben

ELEKTRONIKUS TÁVOKTATÁSI KERETRENDSZER BEVEZETÉSÉNEK TAPASZTALATAI A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN

ELEKTRONIKUS TÁVOKTATÁSI KERETRENDSZER BEVEZETÉSÉNEK TAPASZTALATAI A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN Vörös Miklós ELEKTRONIKUS TÁVOKTATÁSI KERETRENDSZER BEVEZETÉSÉNEK TAPASZTALATAI A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN BEVEZETÉS A Magyar Honvédség (MH) immár több mint egy évtizedes átalakítási folyamata

Részletesebben