HADTUDOMÁNY. 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA
|
|
- Natália Szőkené
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HADTUDOMÁNY A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA XXIII. évfolyam 2013/1. elektronikus lapszám
2 A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS AZ MTA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁG LEKTORÁLT FOLYÓIRATA Felelős kiadó Nagy László, az MHTT elnöke A folyóirat szerkesztőbizottsága Elnök: Király László, az MHTT alelnöke, elnökhelyettes: Bertalan György főszerkesztő. A bizottság tagjai: Horváth István, a szerkesztőbizottság örökös tagja. Továbbá: Antal Erika, Besenyő János, Haig Zsolt, Kádas Géza, Kátai-Urbán Lajos, Kladek András, Szabó Péter, Siposné Kecskeméthy Klára, Ujházy László. Szerkesztőbizottság és kiadó: Budapest, X. Hungária krt Tel.: / mellék A mellék HM-vonalon közvetlenül hívható. Levélcím: 1581 Budapest, Pf cím: hadtudomany@fre .hu Internetcím: Webmester: Kovács László ISSN (online kiadásváltozat)
3 A lapszám szerzői: Dr. Ács Tibor ny. ezredes, az MTA doktora Balogh Péter mk. ezredes Bányász Péter, az NKE doktorandusza Dr. Bebesi Zoltán, egyetemi adjunktus, PhD Bezdán Györgyi, az NKE doktorandusza Dr. Dobák Imre, PhD Hetzmann Diána Anna, az NKE doktorandusza Dr. Király László, az MHTT alelnöke, CSc Dr. Kiss Álmos Péter, PhD Ligetvári Krisztina, az NKE doktorandusza Lipusz Éva, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának mesterszakos hallgatója Magyar Ildikó alezredes, az NKE doktorandusza Dr. Opál Sándor ny. r. alezredes, CSc Orbók Ákos Pataki János Dr. Rácz Lajos ny. ezredes, főiskolai tanár, PhD Dr. Resperger István ezredes, az NKE Nemzetbiztonsági Intézet igazgatója, PhD Dr. Somkuti Bálint, PhD Szegő László dandártábornok, az NKE doktorandusza Sztankai Krisztián főhadnagy, MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ, értékelő tiszt Tóth László Dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatal vezetéstámogató igazgatója Varga Csilla, az NKE doktorandusza Vizi Sándor, az NKE doktorandusza
4 HADTUDOMÁNY A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS AZ MTA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁG FOLYÓIRATA XXIII. évfolyam 1. elektronikus szám JÚNIUS BIZTONSÁGPOLITIKA Ligetvári Krisztina Lipusz Éva Vizi Sándor HADTUDOMÁNY HADÜGY Ács Tibor Szegő László Tartalomjegyzék Magyarország vízbiztonsági problémái a világ- és az európai uniós tendenciák tükrében A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete A szuperhatalmak hidegháborús stratégiája, kilátások a kétpólusú világrend felbomlása után Az MTA Hadtudományi Bizottság megalakulása és fejlődése A stratégiai kultúráról HUMÁNERŐFORRÁS-FEJLESZTÉS Magyar Ildikó A katonai pályára irányítás rendszere 1975 és 1985 között KATONAI BIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK Rácz Lajos Bebesi Zoltán A nemzetbiztonsági oktatás tartalmi és formai változásai az NKE megalakulását követően KATONAI ÉS HADIJOG Tóth László KATONAI MŰVELETEK Változó tendenciák a köztársaságkori Róma katonai büntetőpolitikájában Resperger István Kiss Álmos Péter Somkuti Bálint Gerillaharc a betondzsungelben 2
5 Balogh Péter Az Operation Unified Protector felderítő tapasztalatai KULTÚRAKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ Bezdán Györgyi Etnikai ellentétek és határviták a posztszovjet Közép-Ázsiában Hetzmann Diána Anna Az alkalmazott antropológia haszna a CIMIC-műveletekben Sztankai Krisztián A kulturális antropológia a terror elleni háborúban Varga Csilla VÉDELEMGAZDASÁG A kulturális antropológia igénybevétele az Európai Unió szomáliai hadműveletében Király László Pataki János Egy multinacionális nagyvállalat kritikus infrastruktúrájának illeszkedése a hazai (vertikális és horizontális) kritikus infrastruktúrákhoz FÓRUM Bányász Péter Orbók Ákos A NATO kibervédelmi politikája és kritikus infrastruktúra védelme a közösségi média tükrében Dobák Imre Opál Sándor Orbók Ákos Rácz Lajos: Illegális migrációs helyzet Görögországban Emlékezés a második világháború alatti antifasiszta ellenállás lengyel és magyar katona hőseire Tudásalapon a létfontosságú infrastruktúra védelméért (tudósítás) A változó Kína hatása a nemzetközi biztonságra Varga Attila Ferenc Pro és kontra a robotok és más, önműködő technikai eszközök katonai alkalmazásával kapcsolatban 3
Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN I. évfolyam, 4. szám december
Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 I. évfolyam, 4. szám 2016. december Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.
MEGHÍVÓ NEW CHALLENGES IN THE FIELD OF MILITARY SCIENCE ÉS ROBOTHADVISELÉS 12. szakmai-tudományos konferencia. 2012. november 21-22.
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG, MTA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA MEGHÍVÓ NEW CHALLENGES IN THE FIELD OF MILITARY SCIENCE ÉS ROBOTHADVISELÉS 12 szakmai-tudományos konferencia 2012.
A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT
A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT 1. BIZTONSÁGI TANULMÁNYOK KUTATÁSI TERÜLET Vezető: Prof. Dr. Szenes Zoltán CSc, egyetemi tanár 1. A NATO kollektív
A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:
A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Alkalmazott hadtudomány tagozatban: I Fodor Dóra Konzulense: Dr. Forgács Balázs százados
Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 3. szám október
Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 II. évfolyam, 3. szám 2017. október Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.
A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai
A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a Zsűri döntése alapján 1. Biztonságpolitika tagozatban: I Rajnai
A szerkesztő bizottság elnöke / Chair of the Editorial Board: Prof. Em. Dr. Halász László ny. ezredes, DSc
A szerkesztő bizottság elnöke / Chair of the Editorial Board: Prof. Em. Dr. Halász László ny. ezredes, DSc A szerkesztő bizottság elnökhelyettese / Deputy-chair of the Editorial Board: Prof. Dr. Munk Sándor
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2015. 01. 28. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 1. szám március
Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 II. évfolyam, 1. szám 2017. március Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.
BESZÁMOLÓ a Védelemgazdasági- és Logisztikai Szakosztály évben végzett tevékenységéről
Magyar Hadtudományi Társaság Védelemgazdasági- és Logisztikai Szakosztály BESZÁMOLÓ a Védelemgazdasági- és Logisztikai Szakosztály 2016. évben végzett tevékenységéről Statisztikai adatok, a szakosztály
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2016. 01. 15. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 2. szám június
Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 II. évfolyam, 2. szám 2017. június Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.
IV. évfolyam 2. szám, március
IV. évfolyam 2. szám, 2019. március Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, PhD - helyettes államtitkár, BM Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság Főszerkesztő Heizler
Dr. Kóródi Gyula ny. o. alezredes
Dr. Kóródi Gyula ny. o. alezredes Tudományos szakmai vitájának témája: A szakterületek közötti hatékonyabb együttműködés kínálta lehetőségek a katasztrófa-egészségügyben Nyilvános előadásának témája: Szűrővizsgálatok
A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:
A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Biztonságpolitika és Hadtörténelem tagozatban: II Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt
Hadtudományi Doktori Iskola DOSZ Hadtudományi Osztály MEGHÍVÓ. Hadtudományi Doktori Iskola és a. DOSZ Hadtudományi Osztálya. tisztelettel meghívja Önt
Hadtudományi Doktori Iskola DOSZ Hadtudományi Osztály MEGHÍVÓ A Hadtudományi Doktori Iskola és a DOSZ Hadtudományi Osztálya tisztelettel meghívja Önt a Hadtudomány és a 21. század című doktorandusz konferenciára.
IV. évfolyam 3. szám, június
IV. évfolyam 3. szám, 2019. június Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, PhD - helyettes államtitkár, BM Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság Főszerkesztő Heizler
A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG
A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVII. A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR
Katonai antropológia?
Katonai antropológia? Harmadik alkalommal találkoztak egymással konferencián a kulturális antropológia és a hadtudomány képviselői. A TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0001 Tudományos képzés műhelyeinek támogatása,
ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27.
ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia 2007. november 27. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Díszterem Budapest, X. Hungária krt. 9-11. A konferencia szervezőbizottsága: Dr. Haig Zsolt mk. alezredes
A KONFERENCIA PROGRAMJA november 27.
A KONFERENCIA PROGRAMJA 2008. november 27. 08.30-09.00 Regisztráció 09.00-09.05 09.05-09.10 Megnyitó Dr. Ujj András ezredes a ZMNE mb. tudományos rektorhelyettese Köszöntő Dr. Nagy László nyá. mk. ezredes
BEVEZETÉS. Tisztelt Pályázók!
DOKTORI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Budapest 2014 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 2 Pályázati felhívás... 3 1. A képzés célja... 3 2. A képzési formák... 4 3. Az NKE doktori iskolái és kutatási területei... 4 4.
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2013. 02. 07. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2014. 01. 10. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
TÁJÉKOZTATÓ a BM OKF IPARBIZTONSÁGI TANÁCSADÓ TESTÜLET munkájáról és jövőbeni feladatairól
-1- TÁJÉKOZTATÓ a BM OKF IPARBIZTONSÁGI TANÁCSADÓ TESTÜLET munkájáról és jövőbeni feladatairól Prof. Em. SOLYMOSI JÓZSEF ny. mk. ezredes az IBTT elnöke BM OKF Energetikai szakmai nap Budapest 2014. március
MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról
HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I elismerések adományozásáról Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló
Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából
Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés ERDÉLYI LAJOS dandártábornoknak, a Honvéd Vezérkar, volt Személyzeti csoportfőnökének
A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter
Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter
Jegyzőkönyv. Tárgy: A szavazás eredményének megállapítása a Választási Bizottság által
Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Tárgy: A szavazás eredményének megállapítása a Választási Bizottság által Időpont: 2012. november 30. 9.00 Helyszín: Egyetemi Központ, Rektori tárgyalóterem (121.) Jelen vannak:
M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVIII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA november 25. HELYE:
M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVIII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA 2015. november 25. HELYE: MH EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ előadóterem BUDAPEST, XIII. RÓBERT KÁROLY
Képek a megemlékezésről
2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában
KLHTK JAVASLATA A ZMNE ÉVI TUDOMÁNYOS KIADVÁNYTERVÉBE
A 2009. ÉVRE TERVEZETT TUDOMÁNYOS KIADVÁNYOK (TANULMÁNY, KÖNYV, KONFERENCI, FOLYÓIRAT KÜLÖNSZÁM) 1. CÍME Társadalom és Honvédelem 2009. Terrorizmus-különszám Prof. Dr. Harai Dénes nyá. ezds. (szerk.) JELLEGE
Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)
Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár
Köszöntjük a Konferencia résztvevőit!
Köszöntjük a Konferencia résztvevőit! 1 9:00 10:00 10:15 10:55 11:25 11:35 12:15 Regisztráció Megnyitó Előadás: Jogszabályi változások az építésügy területén Előadás: Az építésfelügyelet közelmúltja és
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia november 24.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. november 24. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 8:00 óra. Dékáni köszöntő és technikai
PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX.
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX. Pécs 2008 TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX. TANULMÁNYOK A RENDÉSZET ÉS RENDVÉDELEM KIHÍVÁSOK A XXI. SZÁZADBAN CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán
Katonai antropológia?
KULTÚRAKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ Kolossa Sándor Katonai antropológia? Beszámoló A kulturális antropológia lehetõségei a nemzetközi mûveletek támogatásában címû tudományos konferenciáról Akonferenciánharmadikalkalommaltalálkoztakegymássalahadtudományésakulturális
PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XIII.
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XIII. Pécs 2012 TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XIII. TANULMÁNYOK A BIZTONSÁG RENDÉSZETTUDOMÁNYI DIMENZIÓI VÁLTOZÁSOK ÉS HATÁSOK CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger
LEKTORAINK (2015/5/3)
LEKTORAINK (2015/5/3) dr. jur., lic. jur. can. Hámori Antal Ph.D Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Vendéglátás Intézeti Tanszék, főiskolai docens a Magyar
MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI
MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVI. MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR
Biztonságpolitika és válságkezelés
Humánerőforrás gazdálkodás a központi közigazgatásban Biztonságpolitika és válságkezelés 2013. szeptember 26. STEFÁNIA PALOTA MEGNYITÓ Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredes NKE NIT tanszékvezető egyetemi
PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV.
PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV. Pécs 2014 PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV. TANULMÁNYOK A BIZTONSÁGI KOCKÁZATOK RENDÉSZETI VÁLASZOK CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Gaál Gyula
M EG H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XXI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA november 14. HELYE: TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT
M EG H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XXI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA 2018. november 14. HELYE: TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT BUDAPEST X., 1101 Zách u. 4. A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI
M E G H Í V Ó. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezendő Rendészeti Ágazat Doktoranduszainak VI. Országos Fórumára
M E G H Í V Ó A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezendő Rendészeti Ágazat Doktoranduszainak VI. Országos Fórumára A rendezvény időpontja: 2014. november 20. 10.00-16.30 A rendezvény helyszíne:
Oktató-kutatás - tudományos. Oktatás - kutatás - tudományos
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév Dr. Czuprák Ottó E-mail Czuprak.Otto@uni-nke.hu Állampolgárság magyar Születési dátum 1951. 0. 10. Neme férfi Szakmai tapasztalat
A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI
A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI Pécs 2018 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XX. A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2018 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK IV. évfolyam 2. szám 2009 w SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómia és Vidékfejlesztési Intézet Jelenkori társadalmi és gazdasági folyamatok Az SZTE Mérnöki
Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz
Ismertetem Magyarország Honvédelmi Miniszterének a Honvéd Vezérkar Főnökének a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség csoportfőnökének a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának
MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)
MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, a honvédelmi miniszter előterjesztésére ÁLLAMI ÜNNEPÜNK 2013. augusztus 20-a alkalmából KITÜNTETI A MAGYAR ÉRDEMREND
Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok
Kivonat Magyarország honvédelemi miniszterének 186/2016. számú határozatából, valamint a MH Altiszti Akadémia parancsnokának 750/2016. számú parancsából a személyi állományra vonatkozóan. A határozatokat,
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE
XX. évfolyam külön szám 2010. április 7. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM K Ö Z L E M É N Y A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI
Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987)
Dr. Für Gáspár alezredes Elérhetőség: Mobiltelefon: +36 70 3341440 HM vezetékes: 02 2 29548 Vezetékes fax: +36 1 432900 HM fax: 29910 e-mail: fur.gaspar@uni-nke.hu Személyes adatok: Születési idő: 1958.
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2015/2 X. évfolyam 2. szám 2015 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet JELENKORI
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY 2007. ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
. számú példány Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2007. 01. 26. MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY 2007. ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE 2007 2
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2009. 01. 16. Dr. Felházi Sándor mk. ezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
A XXIX. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA HAD- ÉS RENDÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓJÁNAK VÉGEREDMÉNYE, HE- LYEZETTJEI ÉS JUTALMAZOTTJAI
A XXIX. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA HAD- ÉS RENDÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓJÁNAK VÉGEREDMÉNYE, HE- LYEZETTJEI ÉS JUTALMAZOTTJAI 1. A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2008. 01. 07. mk. alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY 2008. ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben
1 A Magyar Honvédség 2014. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel végleg elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.
PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK III.
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK III. Pécs, 2004 TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK III. TANULMÁNYOK A MAGYAR HATÁRELLENİRZÉS EURÓPAI BIZTONSÁG CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Hautzinger Zoltán Pécs, 2004 TUDOMÁNYOS
ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.
OLVASÓPARANCS ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. Tájékoztatásul bejelentem, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére
38. Nemzetközi Rajkai Emlékverseny Debrecen október 10.
4 km női abszolút Hely Rajtsz. Név Szév Klub Egyetem Idő 1 770 Rakonczai Beáta 1977 NyVSC 0 16:41 2 750 Liene Puke 1988 0 Debreceni Egyetem 16:57 3 700 Hajdú Anna 1993 DSC-SI 0 17:10 4 533 Varga Krisztina
férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0
férfi 35+ Király Zsolt (1) 0 Király Zsolt (1) 3 Bye 3 Lázár Béla Király Zsolt (1) 0 Lázár Béla 0 3 Lázár Béla Juhász Zoltán 2 Juhász Zoltán (5/8) 3 0 Lázár Béla Buday Zoltán (5/8) 3 Buday Zoltán (5/8)
Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei
Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei Hadászat- és Hadelmélet Tanszék 1. A hadikultúrák megjelenése a modern hadügyben 2. A hadikultúrák elméleti kérdései 3. A gerilla hadviselés elméletének
Iskolai végzettség / tanulmányok:
Név: Dr. Lakatos László János Beosztás: ny. egyetemi oktató Besorolás: habilitált egyetemi docens, c. egyetemi tanár, c. főiskolai tanár Viselt rendfokozat: ny. okleveles mérnök vezérőrnagy Születési idő:
HUMÁN SZAKEMBEREK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE, MTA IX. OSZTÁLY GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA EMBERI ERŐFORRÁSMENEDZSMENT ALBIZOTTSÁGA, MEGHÍVÓ.
HUMÁN SZAKEMBEREK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE, MTA IX. OSZTÁLY GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA EMBERI ERŐFORRÁSMENEDZSMENT ALBIZOTTSÁGA, NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG MEGHÍVÓ (tervezet)
Katonai logisztika időszerű kérdései tudományos konferencia
Katonai logisztika időszerű kérdései tudományos konferencia 2017. NOVEMBER 29. 08:30-09:00 Érkezés, regisztráció Plenáris előadás Helyszín: NKE Hungária körúti kampusz, Díszterem 09:00-09:10 Megnyitó:
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2011. 01. 26. Dr. Szabó Tibor MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE 2011
BESZÁMOLÓ a Védelemgazdasági- és Logisztikai Szakosztály évben végzett tevékenységéről
Magyar Hadtudományi Társaság Védelemgazdasági- és Logisztikai Szakosztály BESZÁMOLÓ a Védelemgazdasági- és Logisztikai Szakosztály 2017. évben végzett tevékenységéről Statisztikai adatok Létszámadatok:
1011 Budapest, Hungária krt. 9 11.
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. UJHÁZY László őrnagy Telefonszám(ok) +36(1)432-9000/29-495 E-mail(ek) ujhazy.laszlo@uni-nke.hu Állampolgárság magyar Születési dátum 1963.
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2014/1-2. IX. évfolyam 1 2. szám 2014 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet
Dr. Bedécs Gyulának a Győr-Moson-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal nyugállományú igazgatójának
Magyarország Köztársasági Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, huzamos időn át végzett kiemelkedő munkássága, valamint a honvédelem ügye érdekében végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként,
Tehetséggondozás a ZMNE n
Tehetséggondozás a ZMNE n A mentorálás gyökerei az antik korba nyúlnak vissza. A szó maga Homérosz Odüsszeiájának mentorából ered, aki bár a műben egy erőtlen öregember Athéné istenasszony segítségével
HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság
HB elnöks kségg beszámol molója a 2009-es évben végzettv munkáról Szenes Zoltán bizottsági elnök Budapest, 2009. december 17-én MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság Tevékenységi
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (KOLOSSA SÁNDOR nyá. alez., előadó, 2008. szeptember) 1. Oktatási teljesítmény
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (KOLOSSA SÁNDOR nyá. alez., előadó, 2008. szeptember) 1. Oktatási teljesítmény 1.1. Magas szintű felsőoktatási tevékenység: 1982-ben végeztem a KLKF-n, ahol polgári képesítésként testnevelő
VESZÉLYES ÉS MÉRGEZŐ ANYAGOK FELDERÍTÉSÉNEK, SEMLEGESÍTÉSÉNEK ÉS A KÖVETKEZMÉNYEK FELSZÁMOLÁSÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KATASZTRÓFAVÉDELMI FELADATAI
Tudományos konferencia a veszélyes anyagokról a belügyminisztériumban november 6 7-én Veszélyes és mérgező anyagok felderítésének, semlegesítésének és a következmények felszámolásának egészségügyi és katasztrófavédelmi
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/426-088, fax: 88/426-287 e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia április 28.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. április 28. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 9:45 óra. Dékáni köszöntő és technikai
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
OLVASÓPARANCS I S M E R T E T E M MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I T
OLVASÓPARANCS I S M E R T E T E M MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK ÉS MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I T KINEVEZÉSRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL, ÉS ELISMERÉSEKRŐL Tájékoztatásul bejelentem,
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2017. november 23. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 8:30 Dékáni köszöntő és technikai
M E G H Í V Ó. 2013. november 27. A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA HELYE:
M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA 2013. november 27. HELYE: MH EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ előadóterem BUDAPEST, XIII. RÓBERT KÁROLY KRT.
SZENT LÁSZLÓTÓL A MODERNKORI MAGYAR RENDÉSZETTUDOMÁNYIG
SZENT LÁSZLÓTÓL A MODERNKORI MAGYAR RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Pécs PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XIX. SZENT LÁSZLÓTÓL A MODERNKORI MAGYAR RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán
Az Országos Bírósági Hivatal vezetői
1.1.3. A szerv vezetői Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 OBH elnökhelyettese Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu
MAGYAR KÖZLÖNY. 95. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA június 7., hétfõ. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 7., hétfõ 95. szám Tartalomjegyzék 182/2010. (VI. 7.) KE 183/2010. (VI. 7.) KE 184/2010. (VI. 7.) KE 185/2010. (VI. 7.) KE 186/2010. (VI.
Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás:
Név: Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás: egyetemi adjunktus Mobil: 392-3500 / 19-360 E-mail: katalin.fekete50@freemail.hu
KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN:
KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN: 1997-2017 Lengyel Imre Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne (Tamási Áron) Mi volt/lett az otthonunk? - Az egyetemi közösségben?
DOKTORI PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Nyt.sz.: TSZKP/1-262/2010. sz. példány Jóváhagyom! Egyetértek! Budapest, 2010. július - n Budapest, 2010. július - n.............................. Dr. Lakatos László
Tartalékos szövetségek a NATO-ban
TÉZISFÜZET Ujházy László sz. őrnagy Tartalékos szövetségek a NATO-ban Doktori (PhD) értekezés szerzői ismertetője Témavezető: Dr. habil. Deák János ny. vezérezredes, PhD Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER
A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül 2011. október 23-i hatállyal kinevezte dandártábornokká
KONFERENCIA KIADVÁNY Katasztrófavédelem 2015 Tudományos konferencia
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet KONFERENCIA KIADVÁNY Katasztrófavédelem 2015 Tudományos konferencia Budapest, 2015.november 26. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1101. Budapest, Hungária
2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság
2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N.2.225 I. Bizottság Horváth László főosztályvezető Dr. Michelberger Pál egyetemi docens Borbás László adjunktus Kérdező tanárok: Dr. Lazányi Kornélia Szakdolgozat Borbás
RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény
50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László
Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.
1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.
2. oldal Farkas Ferenc kormánytisztviselőnek; közös megegyezéssel Feke Anikó kormánytisztviselőnek, Grézál Ádám kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics
1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2017/36. számában A Belügyminisztérium személyügyi hírei 2017. június hónapban A közigazgatási államtitkár Kinevezés Bereczki Ferencet a Belügyminisztériumban,
Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése
dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000
Dr. SZABÓ TIBOR alezredes
Dr. SZABÓ TIBOR alezredes Elérhetőség: Mobiltelefon: +36 70 505 1943, Szolg.: +36 30 6867471 HM vezetékes: 02 29137 Vezetékes fax: HM fax: e-mail: szabo.tibor@uni-nke.hu Személyes adatok: Születési idő:
A HADTUDOMÁNY CÍMŰ FOLYÓIRAT SZERKESZTŐBIZOTTSÁGÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A HADTUDOMÁNY CÍMŰ FOLYÓIRAT SZERKESZTŐBIZOTTSÁGÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A szerkesztőbizottság működését rögzítő szabályozás általános elveket és módszereket tartalmaz. A testületi munkában és a folyóirat
Magyarország köztársasági elnöke. A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA
Magyarország köztársasági elnöke A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésében közreműködő honvédségi erők középszintű vezetése során végzett kiemelkedő tervező
J E G Y ZŐ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2015. április 30-án tartott üléséről
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztály Hadtudományi Bizottság J E G Y ZŐ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2015. április 30-án tartott üléséről Az MTA IX. Osztály