KEVESEBB HIVATÁSOS KATONÁRA VAN SZÜKSÉG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KEVESEBB HIVATÁSOS KATONÁRA VAN SZÜKSÉG"

Átírás

1 A VEZETÉS TERÜLETEI Katonák civil pályán A lengyel Katonai Műszaki Akadémián végzett hivatásos katonának kitűnő esélye van arra, hogy a polgári munkaerőpiacon elhelyezkedjék. Erre szükség is van, mivel 2001-ben 3000, a jövő évben pedig több, mint 8000 fővel csökkentik Lengyelországban a hivatásos katonák számát. KEVESEBB HIVATÁSOS KATONÁRA VAN SZÜKSÉG Azoknak a lengyel fiataloknak, akik idén érettségiznek, jóval kisebb esélyük van katonai karrierre, mint az idősebb évjáratoknak. A lengyel nemzetvédelmi minisztérium idén nem vesz fel elsőéves hallgatókat a szárazföldi hadsereget kiképző katonai főiskolákra, csökkenti a felvételi keretszámot a Katonai Műszaki Akadémián, a Haditengerészeti Akadémián és a Dublini Tiszti Repülőképző Főiskolán. A 2002/2003-as tanévben a lengyel katonai főiskolák összesen mindössze 650 főt vesznek fel 40%-kal kevesebbet, mint jelenleg. A lengyel hadsereg ennél több szerződést nem képes biztosítani. Ugyanakkor a nemzetvédelmi minisztérium a katonai felsőoktatási intézmények finanszírozási elveit is megváltoztatja. A nyugati hadseregek mintájára a permanens képzést állítja előtérbe. Ma még a katonák kiképzésére fordított kiadások 80%-a az újoncok felkészítésére fordítódik, és mindössze 20%-ot emészt fel a katonai szolgálat idején végzett továbbképzés, márpedig ez utóbbi a legfontosabb kérdés a gyors műszaki fejlődésre való tekintettel. Egyébként is sokkal kifizetődőbb az alapképzés rövidítése, ezt követően pedig a permanens továbbképzés, amely biztosítja a mindig aktuális ismereteket. CIVILEK A KATONAI ISKOLÁKBAN A Katonai Műszaki Akadémia a jövő évtől civileket is képezni fog, egyebek között rendkívül keresett távközlési szakembereket. Eddig évente 1700-an tanultak az Akadémián. A létszám növelhető lenne, csakhogy a hadseregnek nincs szüksége ennyi tisztre, ezért a nemzetvédelmi minisztérium úgy döntött, hogy nem minden végzett hallgatónak kell katonának lennie. Az, aki be akar jutni az Akadémiára, még a tanulmányok megkezdése előtt párhónapos átképzésen esik át. Ezt követően ellenőrzik a jelentkezők adottságait és tudását, és a kiválasztottakkal szerződést kötnek a tanulmányok idejére. Az ő esetükben a tanulást teljes mértékben a hadsereg finanszírozza. Ugyanakkor e kiválasztottak vállalják, hogy legalább 8 10 évet fognak szolgálni a hadseregben.

2 2002-től a Katonaorvosi Akadémia is kevesebb hallgatót vesz fel és átalakul a Lódzi Tudományegyetem polgári karává. Mintegy 20 30%-kal csökkenti a felvételi keretszámot a Nemzetvédelmi Akadémia is. A nemzetvédelmi minisztérium oktatási központjainak a száma is csökken: 10-ről 5-re. A szárazföldi csapatoké marad a wroclawi központ, a poznani és toruni központok viszont átalakulnak a permanens képzés (továbbképzés) központjaivá. Jelenleg a lengyel hadseregben különböző tanfolyamokon egyéves vagy kétéves továbbképzésen mintegy hivatásos katona tanul ben a minisztérium 800 M PLZ-t költött oktatási célokra. Ezek főleg szakmai tanfolyamok, de egyre több a nyelvtanfolyam is. A képzés jellegére és költségeire való tekintettel a tanfolyamok többségét katonai szakemberek tartják. A lengyel hadseregnek vannak vezetési szakemberei is. Ők civil egyetemeket végeztek, tisztek, rendelkeznek a megfelelő jogosítványokkal, azaz taníthatnak. A parancsnokok is részt vesznek az interperszonális kommunikációs tanfolyamokon: tanulják a menedzsmentet, az emberek irányítását. AZ ELŐMENETEL FELTÉTELE A NYELVTUDÁS A NATO-ban nélkülözhetetlen az angol nyelvtudás áprilisi adatok szerint a lengyel hadseregben több, mint hivatásos katona tud angolul (közülük 5000-en magasabb, ún. második fokon, több, mint 1600-an pedig harmadik és ennél magasabb fokon). Ez azonban még mindig kevés. Jelenleg évente mintegy 6000-en sajátítják el az angol nyelvet. A minisztérium számításai szerint így 2003 végéig a tisztikarban az angol nyelvtudás már messze nem lesz hiánycikk. Egyelőre főleg a tisztek beszélnek angolul. A tiszthelyettesek nyelvoktatására csak ezután kerül sor től a katonai főiskolák végzett hallgatóinak második fokú nyelvtudásról kell bizonyságot tenniük (ez a főiskola sikeres elvégzésének egyik feltétele), ugyanez érvényes a Nemzetvédelmi Akadémiára jelentkezőkre is (nekik az Akadémia elvégzése után el kell érniük a nyelvtudás harmadik fokát, enélkül nem léphetnek elő parancsnoki beosztásba). TANFOLYAMOK KÜLFÖLDÖN 1991 óta a lengyel hadsereg rendszeresen küld hivatásos katonákat és polgári dolgozókat továbbképzésre a nyugati országokba. A kiküldendő személyeket feletteseik jelölik ki. Az egyik feltétel a harmadik fokú nyelvtudás (szakképzés esetén) vagy a második fokú nyelvtudás (amennyiben nyelvtanfolyamra mennek). A tanfolyamok költségeit (a képzés és részben vagy teljes egészében a tartózkodás költségeit) rendszerint a meghívó fél fedezi. A lengyel fél általában csak az útiköltséget fedezi és zsebpénzt folyósít. A minisztérium egyre gyakrabban kap olyan ajánlatokat, amelyek teljes térítést kérnek a tanulásért, szállításért, étkezésért és utazásért. Ezek az ajánlatok a lengyel hadsereg számára túl költségesek. KATONA KONTRA CIVIL A polgári vállalatok számára a katonai főiskolát (főleg a Katonai Műszaki Akadémiát) végzett mérnökök rendkívül keresettek a BME OMIKK Korszerű vezetés, 2002/4. 3

3 civil vállalatoknál, amelyek nem egy esetben közvetlenül a diploma megszerzése után csapnak le a fiatal mérnökökre és PLZ kártérítést fizetnek az egyetemnek. Korábban főleg a logisztikai szakértők, most az informatikusok vannak nagy becsben. Azoknak a távközlési vagy informatikai szakértőknek, akik a Katonai Műszaki Akadémiát végezték el, nincsenek gondjaik az elhelyezéssel. Inkább a hadsereg számára gond, hogy megtartsa őket. A civil vállalatok évente legalább egy tucat fiatal hadmérnököt csábítanak el. Ezek jól képzett szakemberek, tehát a polgári munkaerőpiacon is nagyobb keresetre számíthatnak. Számos informatikai cégnél magas beosztásba kerülnek. Ugyanakkor a munkaadók olykor arra panaszkodnak, hogy az informatikai szakon végzett tisztek elkötelezték magukat a hadseregnek. Ezzel szemben a műszaki egyetemen végzett mérnökök kezét semmiféle szerződés nem köti meg. A munkaadók esetében a katonai szakértők előnyei a következők: magas szintű szaktudás, fegyelmezettség, kötelességtudás, rendelkezésre állás, a más városba való átköltözés készsége és az elkötelezettség. Sokak szerint a katonák nem elég nyitottak az új jelenségekre, ezzel szemben a műszaki egyetemet végzett civilek nyitott gondolkodásúak. Ez utóbbiak viszont türelmetlenebbek, gyorsan akarnak előre jutni és többet keresni. A hadseregben a Katonai Műszaki Akadémiát végzett informatikus első fizetése nem haladja meg az 1600 PLZ-t, a polgári életben az első fizetés legalább nettó 3000 PLZ. BEINDULT A LÉTSZÁMCSÖKKENTÉSI GÉPEZET A hadsereg ombudsmanja azt tapasztalja, hogy a lengyel fegyveres erőknél tervezett nagyszabású létszámcsökkentés elsősorban az alakulatokat érinti majd, ugyanakkor a minisztérium bürokratikus központját, a magasabb szintű törzseket és parancsnokságokat érintetlenül hagyja. Az ombudsman bejelentette, hogy figyelemmel fogja kísérni az elbocsátandó hivatásos katonák sorsát, mivel az eddigi tapasztalatok nem a legjobbak. Az államigazgatásban a honvédelemmel kapcsolatos beosztásokban elsősorban az elbocsátásra kerülő hivatásos katonákat kell foglalkoztatni, egyes jelzések szerint azonban ez az elv nem mindig érvényesül. A különböző rendű és rangú hivatalokban továbbra is hölgyikék vagy a polgármester ismerősi dolgoznak. Ami a honvédelemnek nyilvánvalóan kárára van. Nem előjogról van szó, hanem közérdekű kérdésről, hiszen a szakemberek jobban értenek a honvédelem ügyeihez, mint mások. AZ ELŐZŐ LÉTSZÁMCSÖKKENTÉS TAPASZTALATAI A 90-es évek elején a lengyel fegyveres erőknél elsősorban a politikai tisztségekből, a hadtáptól és a műszaki csapatoktól bocsátottak el kádereket. Az elbocsátottak száma több tízezer fő volt. Ezt a csoportot tovább növelték azok a hivatásos katonák, akik saját kérésükre távoztak a hadseregből, mivel a korlátozások évei után végre megvolt erre a lehetőség. 4 BME OMIKK Korszerű vezetés, 2002/4.

4 Akkor a fiatal szakemberek részben kisvállalkozásokba kezdtek, de nagy számban helyezkedtek el az alsó szintű közigazgatásban, az önkormányzatoknál is. Volt katonákból taxisofőrök, gépkocsivezetést oktató instruktorok lettek, ingatlanszakértők, vámügynökök, továbbá a Kommandos, az egyik első őrző-védő cég jóvoltából őrző-védő alkalmazottak. A KATONA IGAZI ÉRTÉKE A volt katonák a hadseregen kívül ritkán futottak be látványos karriert. Egy-két példa azonban erre is akad. Egy volt katonatiszt ma egy nagybank alelnöke, egy másik az egyik nagy gyógyszercég marketingfőnöke, de találunk volt katonatisztet nagy kohászati üzem vagy fővárosi szálloda élén is. A nyugati országokkal ellentétben Lengyelországban a volt katonákért nem versengenek a tekintélyes nagy társaságok, pedig e társaságok nagy becsben tartják a lojális, fegyelmezett, mindig rendelkezésre álló dolgozókat. Egyes szakértők szerint ördögi kör alakult ki: a komoly cégek menedzserei nem hisznek abban, hogy volt katonatisztek képesek kilépni a szűken szakosodott hadmérnök sztereotip világából. De maguk a katonák is elismerik e gyengeségüket, a hadseregnél szerzett és beidegzett szokásokból adódó korlátokat. Éveken át megszokták, hogy főnökeiknek szó nélkül engedelmeskedniük kell, nem hisznek abban, hogy lehetnek érzékenyek, kreatívak. Ezért sokan közülük eltitkolják az új munkaadó elől katonai múltjukat. Úgy látszik, a hadseregnél szerzett tapasztalatok nem használhatók fel ütőkártyaként a munkaerőpiacon. BENNÜNK VAN A HIBA? A lengyel nemzetvédelmi minisztérium személyzeti főosztálya annak idején minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy a hadseregtől elbocsátott katonák el tudjanak helyezkedni a civil munkaerőpiacon. Olyan tanfolyamokat is szerveztek, amelyek önbizalomra, valamint arra neveltek, hogy hogyan adja el a piacon a hadseregtől elbocsátott katona a maga szaktudását. A katonai káder rendelkezik a vezető beosztásban szerzett munkatapasztalattal. Ezért a volt katonák jól felhasználhatók ott, hol új munkahelyeket hoznak létre. A katonák számára nagy csalódás lenne, ha az állam a hadsereg átszervezésekor magára hagyná őket. A korábban korkedvezménnyel nyugdíjba vonult főhadnagy ma mintegy 1000 PLZ-t kap havonta kézhez. Ebből a pénzből nem lehet eltartani egy családot. Az átképzéshez nyújtott segítség ma attól függ, hogy a katona a hadsereg hibájából távozott-e, avagy saját kérésére. Az előbbi havi 2800 PLZ ún. rekonverziós támogatást kaphat. Az utóbbi legfeljebb 1960 PLZ-re számíthat. Ma az egyéves posztgraduális képzés költsége PLZ. (Hary Judit) Błaszczak, G.: Angielski jak karabin. = Rzeczpospolita, máj. 23. p. D2. Lentowicz, Z.: Jak procować na spocznij. = Rzeczpospolita, júl. 4. p. D6. BME OMIKK Korszerű vezetés, 2002/4. 5

5 6 BME OMIKK Korszerű vezetés, 2002/4.

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során

Részletesebben

A MUNKAERÕPIAC, A MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS A FOGLALKOZTATÁS MAKROÖKONÓMIAI ÖSSZEFÜGGÉSEI. Tömeges elbocsátások a lengyel távközlésben.

A MUNKAERÕPIAC, A MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS A FOGLALKOZTATÁS MAKROÖKONÓMIAI ÖSSZEFÜGGÉSEI. Tömeges elbocsátások a lengyel távközlésben. A MUNKAERÕPIAC, A MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS A FOGLALKOZTATÁS MAKROÖKONÓMIAI ÖSSZEFÜGGÉSEI Tömeges elbocsátások a lengyel távközlésben Számos lengyel nagyvállalat bejelentette, hogy 2002-ben nagyarányú létszámcsökkentést

Részletesebben

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,

Részletesebben

Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska

Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska 2015. március 17. Duális képzés kecskeméti modellje definíció 1. A duális felsőoktatás a felsőoktatási intézmények és az érintett

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű általános és szakmai ismereteik,

Részletesebben

Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University

Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University A katasztrófavédelmi oktatás komplex rendszere a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen Dr. Hornyacsek Júlia

Részletesebben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai 2010. évben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai 2010. évben létszáma és keresetbe tartozó juttatásai XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM 1 1 1 2 Honvédelmi Minisztérium igazgatása miniszter, miniszterelnök-helyettes 13 222 1 államtitkár (kivéve közigazgatási államtitkár)

Részletesebben

Végzett hallgatói felmérés - 2009

Végzett hallgatói felmérés - 2009 Végzett hallgatói felmérés - 2009 100% 94,93% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 0,19% kevesebb, mint 1 hónap 2,25% 2,06% 0,19% 0,19% 0,19% 1-3 hónap 4-6 hónap 7-9 hónap 10-12 több, mint hónap 1 év

Részletesebben

Duális képzés tapasztalatok, eredmények Dr. Ailer Piroska

Duális képzés tapasztalatok, eredmények Dr. Ailer Piroska Duális képzés tapasztalatok, eredmények 2017.10.28. Dr. Ailer Piroska A duális képzés bevezetésének indokai 10/30/2017 2 A jelenlegi képzés hiányosságai A hazai ipar szereplői közülük is legerőteljesebben

Részletesebben

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK 6.1. csak annak, aki az ETR adatai alapján az mesterképzésre, doktori képzésre jár az ELTE-n és idejárt alapképzésben

Részletesebben

A felvételi munka gyakorlata, az utánpótlás nevelése állományon belül

A felvételi munka gyakorlata, az utánpótlás nevelése állományon belül A felvételi munka gyakorlata, az utánpótlás nevelése állományon belül A büntetésvégrehajtási testület személyzeti apparátusának sokrétű és szerteágazó tevékenységrendszerén belül jelentős helyet foglal

Részletesebben

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987)

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987) Dr. Für Gáspár alezredes Elérhetőség: Mobiltelefon: +36 70 3341440 HM vezetékes: 02 2 29548 Vezetékes fax: +36 1 432900 HM fax: 29910 e-mail: fur.gaspar@uni-nke.hu Személyes adatok: Születési idő: 1958.

Részletesebben

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 0 () Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása Melléklet a /2007. (..) HM rendelethez A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM Az államtitkár közvetlen irányítása alatt működő

Részletesebben

A VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAMJA. Továbbképzési időszak:

A VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAMJA. Továbbképzési időszak: A VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAMJA Továbbképzési időszak: 2019.09.01 2024.08.31 1 A továbbképzési program elkészítésénél figyelembe vett jogszabályok:

Részletesebben

PÉLDA. Társadalmi Hatás - Végzett hallgatókat foglalkoztató cégek

PÉLDA. Társadalmi Hatás - Végzett hallgatókat foglalkoztató cégek EvaSys MISKOLCI EGYETEM Válasz jelölése: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül. Az optimális beolvasási eredmények érdekében kérem, kövesse

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A jogi és igazgatási képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés

Részletesebben

PTE PMMIK, SzKK Smart City Technologies, BimSolutions.hu 1

PTE PMMIK, SzKK Smart City Technologies, BimSolutions.hu 1 BEMUTATKOZÁS Diploma (2009) Építészirodai munka, tervezési gyakorlat VICO vcs, (vce), pl, trainer (2010) PhD tanulmányok + oktatás Kutatócsoport + saját projektek (2014) BimSolutions.hu 1 BIM FELHASZNÁLÁSI

Részletesebben

Oktatási területeink. Informatika. Szak- és közigazgatás. Agrárgazdaság. Vidékfejlesztés. Üzleti közgazdaság

Oktatási területeink. Informatika. Szak- és közigazgatás. Agrárgazdaság. Vidékfejlesztés. Üzleti közgazdaság Oktatási területeink Informatika Agrárgazdaság Szak- és közigazgatás Üzleti közgazdaság Vidékfejlesztés Felvételt nyert hallgatók száma Államilag finanszírozott hallgatók száma Költségtérítéses hallgatók

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari értékelés és intézkedési terv a Diplomás Pályakövető Rendszer PTE-n végzett: - 2010-es hallgatói motivációs vizsgálata, - 2007, 2009-ben végzettek vizsgálata kapcsán.

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT Módszertan Adatfelvétel időszaka: 2017. április - május Eszköz: online, anonimizált kérdőív Célcsoport: 2016/17-es évben aktív hallgatók

Részletesebben

Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével

Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével A feladatom nagyon egyszerű. Felkérés alapján szeretnék tájékoztatást adni

Részletesebben

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 0 (DPR_hallgmotiv_0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések DPR0_hm (Hallgatói mot. 0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE rínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE felvehető összlétszáma: 2217 fő. Képzési terület Felvehető (fő) Esti, TelepülésNyelv Nappali képzés levelező munkarend Képzési Távoktatásterület/Szakmacsoport

Részletesebben

Kari körkérdés. A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről. Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika

Kari körkérdés. A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről. Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika Kari körkérdés A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika A válaszadók megoszlása a képzés jellege alapján (%) A képzés jellege

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE Módszertan Adatfelvétel időszaka: 2017. április - május Eszköz: online, anonimizált kérdőív Célcsoport: 2012-ben, 2014-ben és 2016-ban

Részletesebben

KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer

KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer 1 KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer Jó napot kívánok! XY-al beszélek? QZ.. vagyok, a Szent István Egyetem megbízásából hívjuk fel a végzett hallgatókat, hogy érdeklődjünk, mi történt velük

Részletesebben

Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Második rész. Karrier és iskola viszonya

Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Második rész. Karrier és iskola viszonya Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Második rész Karrier és iskola viszonya Iskola-választási tényezők Bár a kérdőív fő témája a dolgozó nők élethelyzetének felmérése volt, az első kérdéskör mégis

Részletesebben

Neveléselmélet Oktatáspolitikai válaszok 1

Neveléselmélet Oktatáspolitikai válaszok 1 Neveléselmélet Oktatáspolitikai válaszok 1 Az oktatás rendszer négy szektora Közoktatás 2008. 02. 19. Tanárképzés erőssége: JPN tanárképzés bemutatása Felsőoktatás : átalakulása, tanárképzés változása

Részletesebben

elearning TAPASZTALATOK ÉS TERVEK A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN

elearning TAPASZTALATOK ÉS TERVEK A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN elearning TAPASZTALATOK ÉS TERVEK A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN Vörös Miklós Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Távoktatási Koordinációs Központ AKI MA HOMOKBA DUGJA A FEJÉT, HOLNAP CSIKORGATJA

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények által benyújtott alapképzési- és szakirányú továbbképzési szakok létesítésére/indítására vonatkozó kérelem.

A felsőoktatási intézmények által benyújtott alapképzési- és szakirányú továbbképzési szakok létesítésére/indítására vonatkozó kérelem. Adatlap 1. a kérelmező intézmény neve, címe: BMF 2. a szak megnevezése: üzleti tanácsadás 3. a képzés szintje: szakirányú továbbképzés 4. a szak indításának tervezett oktatási formái: levelező tagozat

Részletesebben

Felsőoktatási intézmények tevékenységének minőségi dimenziói c. párbeszéd konferenciához

Felsőoktatási intézmények tevékenységének minőségi dimenziói c. párbeszéd konferenciához Felsőoktatási intézmények tevékenységének minőségi dimenziói c. párbeszéd konferenciához Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Busch Irén Baja, 2005. szeptember 13. www.bacsmmk.hu,, e-mail: bacsmmk@lab

Részletesebben

Duális képzés szükségessége, dilemmák ISOFÓRUM XXII. NMK

Duális képzés szükségessége, dilemmák ISOFÓRUM XXII. NMK A duális mérnökképzés dilemmái és lehetőségei a felsőoktatásban Dr. Ailer Piroska 2015. szeptember 18. Duális képzés szükségessége, dilemmák 2 2 Duális képzés kecskeméti modellje 1. A duális felsőoktatás

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik

Részletesebben

Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Együttműködési Ajánlata. címmel meghirdetett pályázati felhíváshoz

Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Együttműködési Ajánlata. címmel meghirdetett pályázati felhíváshoz Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Együttműködési Ajánlata Kulturális szakemberek továbbképzése a szolgáltatásfejlesztés érdekében címmel meghirdetett pályázati felhíváshoz Kódszám: TÁMOP-3.2.12.

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Koren Csaba egyetemi tanár Titkár: Horváth Balázs egyetemi adjunktus 9026 Győr, Egyetem tér 1. Telefon: (96) 503-400/3121 Fax: (96) 329-263 E-mail:

Részletesebben

GVK_Munkaerőpiac_2011

GVK_Munkaerőpiac_2011 Jelentéskészítő, GVK_Munkaerőpiac_0 GVK_Munkaerőpiac_0 Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0%

Részletesebben

Kérdőív - 50 év feletti álláskeresők munkaerő piaci helyzete Európában

Kérdőív - 50 év feletti álláskeresők munkaerő piaci helyzete Európában Kérdőív - 50 év feletti álláskeresők munkaerő piaci helyzete Európában 50 év feletti álláskeresők körében végzett kérdőív alapú felmérés, a Sikerünk kulcsa a tapasztalat ( EOS) című EU-projekt részeként

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Képzési profilunk: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/ 311-211, 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: busaki@wignerkozepiskola.hu

Részletesebben

GAZDÁLKODÁS AZ EMBERI ERÕFORRÁSOKKAL, OKTATÁS, KÉPZÉS. Lengyelországban is beindul az e-tanulás. Bevezetés. Az e-tanulás technológiája

GAZDÁLKODÁS AZ EMBERI ERÕFORRÁSOKKAL, OKTATÁS, KÉPZÉS. Lengyelországban is beindul az e-tanulás. Bevezetés. Az e-tanulás technológiája GAZDÁLKODÁS AZ EMBERI ERÕFORRÁSOKKAL, OKTATÁS, KÉPZÉS Lengyelországban is beindul az e-tanulás Bevezetés Az e-tanulás a távoktatás egyik válfaja. Fő jellemzője, hogy az oktatás céljaira az internetet és

Részletesebben

DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP. POGÁTSNIK MONIKA szeptember 30.

DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP. POGÁTSNIK MONIKA szeptember 30. DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP POGÁTSNIK MONIKA 2016. szeptember 30. ÓBUDAI EGYETEM Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Alba Regia Műszaki Kar Székesfehérvár

Részletesebben

KÉRDŐÍV ELSŐ ÉVES SZOCIÁLIS MUNKÁS HALLGATÓK SZÁMÁRA

KÉRDŐÍV ELSŐ ÉVES SZOCIÁLIS MUNKÁS HALLGATÓK SZÁMÁRA KÉRDŐÍV ELSŐ ÉVES SZOCIÁLIS MUNKÁS HALLGATÓK SZÁMÁRA Ennek a kérdőívnek a segítségével a romániai magyar szociális munka szakmában lévő első éves hallgatók pályaválasztás előtti motivációs kükönbségeit

Részletesebben

A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma

A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma 2015. évi CXXXI. törvény (Nftv. Módosítás) Az Nftv. módosításának főbb irányai

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,

Részletesebben

32/2002. (XII. 12.) BM

32/2002. (XII. 12.) BM 32/2002. (XII. 12.) BM rendelet a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, a tűzoltóságoknál, valamint az ez irányú szakágazatban foglalkoztatottak képesítési követelményeiről és képzési rendszeréről A

Részletesebben

Az iskolai rendszeren kívüli rendőr szakképzésben való részvétel feltételei

Az iskolai rendszeren kívüli rendőr szakképzésben való részvétel feltételei Az iskolai rendszeren kívüli rendőr szakképzés célja Az iskolarendszeren kívüli rendőr szakképzés célja, hogy a rendőrség középfokú szakképesítéshez kötött beosztásaiba előírt szakképzettség megszerzését

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. október 20. Minőségfejlesztési beszámoló részei Egyetemi Minőségfejlesztési Program és Minőségügyi Kézikönyv elkészülése 2016. tavaszi

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási program

Részletesebben

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG!

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! TÁMOP 4.1.3 II. HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS KÉRDŐÍVMODUL CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! A most következő kérdések az Ön felsőfokú tanulmányaival lesznek kapcsolatosak.

Részletesebben

Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei

Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei A GVI elemzésében a legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási terveit vizsgálja. Az eredmények szerint

Részletesebben

Komplex mátrix üzleti képzések

Komplex mátrix üzleti képzések 1.sz. melléklet Komplex mátrix üzleti képzések A munkaerőpiac elismeri a szakjainkat, 3 szak a TOP10-ben szerepel, emiatt továbbra is lesz kereslet A K-M, P-SZ, T-V alapszakok iránt folyamatos piaci igény

Részletesebben

Pályakövetés ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése. Készült: december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi.

Pályakövetés ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése. Készült: december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi. Pályakövetés 2007-ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése Készült: 2008. december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi. 1 1.) Pályakövetés során kiküldött levelek száma az egyes

Részletesebben

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február) Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár

Részletesebben

Köznevelési törvény. A hatályba lépés fontosabb dátumai

Köznevelési törvény. A hatályba lépés fontosabb dátumai Köznevelési törvény A hatályba lépés fontosabb dátumai 2012. szeptember 1. Ekkor lép hatályba a nemzeti köznevelésről szóló törvény, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre.

Részletesebben

JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN

JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN Sándorné dr. Kriszt Éva rektor 2009. november 27. 1 Intézményünk története A BGF három nagy múltú főiskola egyesítésével

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem

Részletesebben

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl 2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ Fekete Balázzsal, a Nestlé Hungária Kft. toborzási specialistájával HR CSEMEGÉK A Munkaügyi Közvetítôi és Döntôbírói Szolgálat belülrôl Interjú Rigler Diánával,

Részletesebben

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment szakmérnök levelező szakirányú továbbképzés képzési- és kimeneti követelményei Budapest, 2012. Vállalkozásmenedzsment szakmérnök szakirányú

Részletesebben

JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS. Fürdővezető szakirányú továbbképzésre

JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS. Fürdővezető szakirányú továbbképzésre JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS Fürdővezető szakirányú továbbképzésre 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Fürdővezető szakirányú továbbképzési szak 2. A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:

Részletesebben

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 217. ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL ELTE Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda 217. november TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Országos adatok...

Részletesebben

A belügyminiszter. látta:

A belügyminiszter. látta: A belügyminiszter 1. melléklet a BM/11178. számú előterjesztéshez /2016. ( ) BM rendelete a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságoknál, az önkéntes tűzoltó

Részletesebben

KERESŐMARKETING SPECIALISTA KÉPZÉS

KERESŐMARKETING SPECIALISTA KÉPZÉS KERESŐMARKETING SPECIALISTA KÉPZÉS látogatószerzés költséghatékonyan Edutus Főiskola 2014 Keresőmarketing specialista képzés Az egyik legátfogóbb keresőmarketing képzés Magyarországon. Top ajánlat azoknak,

Részletesebben

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy 1. Bevezetés Problémafelvetés Jelen tanulmány a Pozsony és környéke agglomerációjában lakó szlovák állampolgárok helyzetét vizsgálja az oktatás és egészségügy

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar TELEPÜLÉS- ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MENEDZSMENT szakirányú továbbképzési szak A 21. században a település- és területfejlesztés fontossága várhatóan tovább növekszik.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Szervezeti egység: Dr. Varga István dékán Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Szenátus 2013.

Részletesebben

2011.05.23. Fónai Mihály: Egyetem és munkaerőpiac

2011.05.23. Fónai Mihály: Egyetem és munkaerőpiac Fónai Mihály: Egyetem és munkaerőpiac DPR Konferencia - Miskolci Egyetem Hallgatói szolgáltatások a felsőoktatásban - Tiszafüred, 2011. május 25-26. A Debreceni Egyetem DPR tevékenységének elemei Kötelező

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A pedagógusképzés diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási

Részletesebben

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM JÖVŐJE AZ ÚJ ÉVEZRED EURÓPÁJÁNAK OKTATÁSI RENDSZERÉBEN AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM PEDAGÓGIAI ÖSSZEFÜGGÉSEI

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM JÖVŐJE AZ ÚJ ÉVEZRED EURÓPÁJÁNAK OKTATÁSI RENDSZERÉBEN AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM PEDAGÓGIAI ÖSSZEFÜGGÉSEI FORGÁCSNÉ GÖTTLER VIKTÓRIA A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM JÖVŐJE AZ ÚJ ÉVEZRED EURÓPÁJÁNAK OKTATÁSI RENDSZERÉBEN A katonai felsőoktatás reformja az euro-atlanti csatalakozás jegyében történik. NATO

Részletesebben

NIK hallgatói motíváció Válaszadók száma = 142. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

NIK hallgatói motíváció Válaszadók száma = 142. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% NIK hallgatói motíváció 0 NIK hallgatói motíváció 0 Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15.

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. Kutatási jelentés ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. A kutatást a ELTE-ÁJK Politikatudományi intézet megbízásából a Poli-Med Bt végezte.

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN

AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN ELVÉGZETT FELMÉRÉS A 2007-BEN ÉS 2009-BEN VÉGZETT FRISSDIPLOMÁSOK KÖRÉBEN Készítették: Fortuna Zoltán Karcsics Éva Kırösligeti Zsuzsa

Részletesebben

A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján

A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján Diplomán innen és diplomán túl Szent István Egyetem Gödöllő 2011. október 24. A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján Kuráth Gabriella Németh Péter

Részletesebben

A belügyminiszter. BM rendelete

A belügyminiszter. BM rendelete A belügyminiszter./2015. ( ) BM rendelete az Országgyűlési Őrség hivatásos állományát érintő humánigazgatási tárgyú szabályokról szóló 56/2012. (XI. 22.) BM rendelet módosításáról A rendvédelmi feladatokat

Részletesebben

MATEMATIKA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

MATEMATIKA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR MATEMATIKA Matematika alapszak (BSc) Matematika szakos tanár Matematikus mesterszak (MSc) Alkalmazott matematikus mesterszak (MSc) Matematika-

Részletesebben

Életpálya és mobilitás a honvédelemben

Életpálya és mobilitás a honvédelemben Életpálya és mobilitás a honvédelemben ÁROP 2.2.21 Tudásalapú közszolgálati előmenetel Mobilitás Társadalmi mobilitás Vándorlás Karriermobilitás Munkaerőáramlás Átjárhatóság Vándorlás lakhatási támogatás

Részletesebben

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Telefon: 432-9000/29-357 Telefax: 432-9027 Szakok, képzési idő, vizsgatárgyak Képz. Választható szak, szakpár A N Biztonság-és védelempolitikai

Részletesebben

Kereskedelmi Szakmenedzser

Kereskedelmi Szakmenedzser Kereskedelmi Szakmenedzser Képzés célja Olyan legalább egy idegen nyelven beszélő, felsőfokú szakképesítéssel rendelkező szakemberek képzése, akik: kis- és közepes méretű, kereskedelmi tevékenységet folytató

Részletesebben

2012 Elemi költségvetés

2012 Elemi költségvetés A megye megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 350251 1251 05 9100 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 3525 Miskolc

Részletesebben

Szakmai képzés Németországban

Szakmai képzés Németországban Szakmai képzés Németországban Német Szövetségi Köztársaság Területe: 352 022 km² Lakossága: 82 millió Fővárosa: Berlin (3,4 mio lakos) Internet: www.bund.de Tartományai: ZWH Zentralstelle für die Weiterbildung

Részletesebben

A felsőoktatási kibocsátás mérése

A felsőoktatási kibocsátás mérése A felsőoktatási kibocsátás mérése Fejlesztés a minőségi oktatásért Minőség a felsőoktatásban Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2011.december 7. Veroszta Zsuzsanna PhD 2011 adatai Intézmények Intézményi

Részletesebben

Duális felsőoktatási képzés az elmúlt három év tapasztalatai Dr. Ailer Piroska

Duális felsőoktatási képzés az elmúlt három év tapasztalatai Dr. Ailer Piroska Duális felsőoktatási képzés az elmúlt három év tapasztalatai Dr. Ailer Piroska 2015. november 10. Duális képzés szükségessége, dilemmák 2 2 Duális képzés a Kecskeméti Főiskolán a kezdetek Két vállalati

Részletesebben

Ki fog nálunk dolgozni?

Ki fog nálunk dolgozni? Ki fog nálunk dolgozni? Esettanulmány II. Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztálya 2017. június 8. Lapker Zrt. hírlap/csomaglogisztika és -értékesítés Lapker csoport munkavállalói összlétszáma

Részletesebben

A pedagógusképzés és -továbbképzés rendszerének összhangja, a felsőoktatási intézmények szerepe a pedagógustovábbképzésben

A pedagógusképzés és -továbbképzés rendszerének összhangja, a felsőoktatási intézmények szerepe a pedagógustovábbképzésben A pedagógusképzés és -továbbképzés rendszerének összhangja, a felsőoktatási intézmények szerepe a pedagógustovábbképzésben dr. Rádli Katalin szakmai főtanácsadó Oktatásügy és pedagógus-továbbképzés Pedagógusképzés

Részletesebben

2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014

2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 A projekt célkitűzései Hallgatói érdeklődés felkeltése a tudományos pálya iránt, főleg az MTMI

Részletesebben

AMK hallgatói motíváció Válaszadók száma = 88. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

AMK hallgatói motíváció Válaszadók száma = 88. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% AMK hallgatói motíváció 0 AMK hallgatói motíváció 0 Válaszadók száma = 88 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

34 - Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

34 - Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai 34 - Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai Alapilletmények Illetménykiegészítések Nyelvpótlék Egyéb kötelező illetménypótlékok

Részletesebben

RKK hallgatói motíváció Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

RKK hallgatói motíváció Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% RKK hallgatói motíváció 0 RKK hallgatói motíváció 0 Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

A nemzetiségi pedagógusok és pedagógusképzés az ombudsmani vizsgálatok tükrében. A nemzetiségi pedagógusok jelentőségéről

A nemzetiségi pedagógusok és pedagógusképzés az ombudsmani vizsgálatok tükrében. A nemzetiségi pedagógusok jelentőségéről A nemzetiségi pedagógusok és pedagógusképzés az ombudsmani vizsgálatok tükrében A nemzetiségi pedagógusok jelentőségéről A nemzetiségi elismerés feltételei Magyarország területén legalább egy évszázada

Részletesebben

Kollégisták SZTE 2011. Szeged 2012

Kollégisták SZTE 2011. Szeged 2012 Kollégisták SZTE 2011 Szeged 2012 Kollégisták SZTE 2011 Kutatásunkban azt kívántuk feltárni, hogy mi jellemzi a kollégista egyetemi hallgatók életvilágát, szabadidő eltöltési szokásait, kortársi szocializációját,

Részletesebben

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI 2014. február 15. HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013-2018. Összeállította Geisztné Gogolák Éva igazgató Jóváhagyta: az iskola tantestülete 1. Jogszabályi háttér A 93/2009. (IV. 24.)

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Debreceni Egyetem 00 Debrecen Egyetem tér. Debreceni Egyetem Tisztelt Dr. Fónai Mihály Úr! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt Dr. Fónai Mihály Úr! Ez az email tartalmazza

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016.

A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016. A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016. ÍGY LÁTJÁK ŐK MINI FELMÉRÉS KÖZÉPISKOLÁSOK ÉS EGYETEMISTÁK KÖZÖTT RÉSZTVEVŐ INTÉZMÉNYEK: EGRI IQ PONT SZAKKÖZÉPISKOLA,

Részletesebben