Kovács Katalin és váradi MoniKa Mária

Átírás

1 HÁTRÁNYBAN, VIDÉKEN

2

3 HÁTRÁNYBAN, VIDÉKEN

4 A kötet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlőségi Főosztálya támogatásával jelent meg. Szerkesztette: Kovács Katalin és váradi MoniKa Mária A kötet szerzői, 2013 ISBN A kiadásért felel Láng József, az Argumentum Kiadó igazgatója Felelős szerkesztő: Szilágyi Rita Borítóterv:??? Tördelte: Nagy Erika Nyomta az Argumentum Kiadó nyomdaüzeme

5 TARTALOM Kovács Katalin Váradi Monika Mária: Előszó Kovács Katalin: Területi, társadalmi hátrányok és beavatkozási politikák Bevezetés Hátrányos helyzetű térkategóriák Nagyrégiók, kistérségek Területi-társadalmi polarizálódás Településméret és szegénység Romák, településméret és települési szegénység Támogatáspolitikák és a célterületek lehatárolási gyakorlatai Összegzés Irodalomjegyzék SZEGÉNYSÉG ÉS BOLDOGULÁSI STRATÉGIÁK Vidra Zsuzsanna: A szakképzetlen bérmunka szerepe falusi romák megélhetési stratégiáiban Bevezetés Megélhetési stratégiák Az Elcoteq a roma betanított munkások nézőpontjából A bérmunka szerepe a családi jövedelmek rendszerében Női és férfi szerepek a családban Bérmunka és rétegződés A szakképzetlen, betanított bérmunkás Romaként az üzemben Összegzés Irodalomjegyzék

6 Feischmidt Margit: Társadalmi kirekesztés és a mobilitás lehetőségei aprófalvakban élő, cigánynak tartott emberek életében Bevezetés Migráció és mobilitás az aprófalvas perifériákon Kényszerek és lehetőségek gazdasági dimenzióban (a) A máról holnapra élők (b) A rövid távon boldogulók (c) A mobilitásban reménykedők (d) A mobilitás sikeres példái Kényszerek és lehetőségek társadalmi-szimbolikus dimenzióban A kultúra mint erőforrás, illetve annak hiánya Az intézmények által teremtett kényszerek és lehetőségek A társadalmi kapcsolatokból származó kényszerek és lehetőségek A cigány mint különbség a társadalmi diskurzusokban Identitás-konstrukciók az aprófalvas perifériákon élő, cigánynak tartott emberek csoportjaiban Irodalomjegyzék Váradi Monika Mária: Megélhetés és támogató kapcsolatok az aprófalusi szegénység arcai Esettanulmány 2008-ból Közelítések Megkötő erők Néhány adat a tormási társadalomról A legális munkavégzés lehetőségei A szegénység forrásvidékén: a munkanélküliség útvesztői Itt minden az erdő Élethelyzetek és a szegénység fokozatai Özvegyek Nyugdíjasok Konszolidáltak Kapaszkodók Tartósan szegények Peremhelyzetűek Szegények és támogató kapcsolatok Támogató helyi szegénypolitika Törékeny egyensúly tendenciák és veszélyek

7 ERŐFESZÍTÉSEK A SZEGÉNYSÉG ÉS HÁTRÁNYOK CSÖKKENTÉSÉRE Rácz Katalin: Szegénységkezelés aktív eszközökkel? Egy produktív szociálpolitikai program két évtizedes működésének tapasztalatai Előzmények Szociálpolitikai útkeresés a kilencvenes évek elején Fejlődéstörténet? A szociális földprogramok működésének főbb tapasztalatai Osztályozási kísérletek: a szociális földprogramok modelljei A szociális földprogramok működését meghatározó legfontosabb dimenziók A programban részt vevő települések mérete, összetétele Szervezeti háttér szerinti jellemzők A szociális földprogramok kedvezményezettjei A működtetés jellegzetes stratégiái Összegzés Irodalomjegyzék Egyéb felhasznált források Jávor Károly Rácz Katalin: Jó gyakorlatok a szociális földprogramban: a túristvándi és a belecskai példa Bevezetés A túristvándi földprogram Előzmények A szociális földprogram kezdetei A földprogram működtetésének első tapasztalatai A szociális földprogram fontosabb eredményei Lehetséges fejlesztési irányok Összegzés A Tolna megyei Belecska esete a szociális földprogrammal A kezdetek A program működése Foglalkoztatási, jövedelemtermelési metszet Gazdasági, pénzügyi, szervezeti metszet Innováció és partnerség Hatás és jövőkép Összegzés Irodalomjegyzék Egyéb felhasznált források Melléklet

8 Fleck Gábor Szuhay Péter: Reménybank A mélyszegénységben élő családok vállalkozási támogatásának lehetőségei Bevezető A kutatás módszertana A vizsgált terepek Mélyszegénység, kirekesztettség A kutatott közösségek A helyi közösségek típusai Szétesett közösségek A vérségi kapcsolatokra korlátozódó, szegmentált közösségek Működő közösségek Újjáélesztett közösségek A csoportok működése, a közösségtípusok összefüggései Vállalkozási elképzelések Vállalkozási és együttműködési hajlandóság A Grameen megvalósításának feltételei magyarországi mélyszegény közösségekben A játékszabályok A támogatandó települési közösségek A nők szerepe A mentor státusza és tevékenysége A szupervizor vagy másképp a mediátor lehetséges státusza és tevékenysége A Grameen modell adaptációját célzó kísérleti programba bevonni javasolt közösségek kiválasztása A programban támogatandó tevékenységek köre Összegzés Irodalomjegyzék A Grameen irodalomból Hazai programokról és tereptapasztalatokról Terepjelentések LÁTLELETEK APRÓFALVAS TÉRSÉGEKRŐL Váradi Monika Mária Schwarcz Gyöngyi: Itt kis léptékekben kell gondolkodni Bevezetés Közelítés Nem kérnénk mi nagy dolgokat: tudjuk fenntartani a településeket, életben maradjunk

9 4. Ami gond, ami nincs, ami kellene Tragikus a közlekedés A szennyvíz községpolitikai kérdés Intézmények, szolgáltatások: hiányok és (néha) többletek Közoktatás Szociális, gyermekjóléti ellátások Igazgatás Majd a nagy baj akkor lesz, ha nem lesz munkahely gazdaság és munkaerőpiac És nem találok két embert, aki elmenne bejelentett munkahelyre, három műszakba dolgozni Epilógus Irodalomjegyzék Hamar Anna: Feladatellátás és finanszírozás dél-dunántúli kistérségekben Bevezetés Önkormányzati feladatellátás és a szolgáltatásszervezés gyakorlata Közoktatási feladatellátás és társulások Társulások és integrált intézmények Szociális és egészségügyi ellátás Körjegyzőség Feladatellátás és önkormányzati gazdálkodás Önkormányzati gazdálkodás Feladatellátás és forráshiány Önkormányzati feladatellátás területi szintjei és a közszolgáltatás Az önkormányzati minimum feltételei A feladatellátás területi szintjei és a minimális szolgáltatások köre Összefoglalás Irodalomjegyzék Koós Bálint: A közszolgáltatás-szervezés és költséghatékonysági kényszer a kistelepülések körében Bevezetés Az önkormányzati igazgatás jellemzői Az óvodai nevelés költségei Az általános iskolai oktatás költségei Az egészségügyi alapellátás költségei Összegzés Irodalomjegyzék

10 10 FEJLESZTŐK ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK Koós Bálint: Három évtized a kistelepülések hazai finanszírozásában: a változó fejlődési lehetőségek kora Bevezetés Történelmi előzmények és a tanácsrendszer Magyarországon ( ) Önkéntes és kötelező szövetkezés a feladatellátásban Tanácsrendszer és finanszírozás Magyarországon Integráció a tanácsrendszerben községi közös tanácsok Települési önkormányzatok kora A fejlesztési kiadások alakulása Az önkormányzati fejlesztések forrásai Decentralizált fejlesztési források Összefoglalás Irodalomjegyzék G. Fekete Éva: Aprófalvak fejlesztői szemüveggel és a pályázati lehetőségek tükrében 2002 és 2006 között Bevezetés Az aprófalvak megítélése Az aprófalvakra vonatkozó jövőkép Az aprófalvak fejlesztését előmozdítani hivatott pályázati programok Az aprófalvak a pályázati források elosztási rendszerében ( ) Összefoglalás Irodalomjegyzék Finta István: Az aprófalvak fejlesztési igényei és a nemzeti szintű fejlesztési tervek által nyújtott lehetőségek Bevezetés A vidékre irányuló, keretjellegű fejlesztési programok Demarkációs többletek, kapcsolódási hiányok Problémák, hiányos szakmapolitikai-politikai válaszok A fejlesztési programok támogatásainak lehatárolási problémái A területi alapokra helyezett vidékfejlesztés problémái, különös tekintettel a LEADER-re A vidékfejlesztés célterületeit és területi szintjeit érintő lehatárolási problémák A LEADER-program forrásai A LEADER-program eljárásrendi kérdései Kistelepülések végveszélyben Következtetések

11 Hamar Anna: Területhasználat, agrár-környezeti és turisztikai fejlesztések az aprófalvas térségekben 2002 és 2006 között Bevezetés A földhasználat sajátosságai aprófalvas térségekben Verseny az agrár-környezetvédelem forrásaiért Érdekelt, versenyző szereplők Nemzeti parkok Kisüzemek Közép-és nagyüzemek A területhasználathoz kapcsolódó fejlesztési törekvések Fejlesztési célok és források Új szereplők: natúrparkok Összegzés Irodalomjegyzék G. Fekete Éva: Az aprófalvak gazdasági megújulásának lehetőségei Az aprófalvak fennmaradásának feltételei és a gazdaság kapcsolata A 21. század kihívásai és az aprófalvak Az aprófalvak esélyeit meghatározó tényezők Az aprófalvak gazdasági típusai Gazdaság-talan aprófalvak Gazdaságos aprófalvak a funkcióváltás elindult irányai Az aprófalvak gazdasági megújulásának irányai Az aprófalvak gazdasági megújulását meghatározó makrotényezők Az aprófalvak gazdasági megújulását meghatározó mikrotényezők Összegzés Irodalomjegyzék Glózer Rita: Vidékfejlesztők életutak egy aprófalvas térség nonprofit világában Kik fejlesztik a vidéket? A módszerről röviden Az életutak szervezőelve: a mobilitás Tőkék és tudások a nonprofit fejlesztés gyakorlatában A személyiség ereje A nonprofit szervezet és a saját egzisztencia határának elmosódása Diskurzusok a vidékfejlesztő praxisban Összegzés Irodalomjegyzék

12

13 Kovács Katalin váradi Monika Mária ELŐSZÓ A mélyülő területi, gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek, a szegénység, a területi és társadalmi hátrányok metszéspontján elhelyezkedő kistelepülések, kistérségek problémái, valamint az ezek mérséklését célzó fejlesztéspolitikai beavatkozások állnak e kötet fókuszában. A tanulmányok olyan alap- és alkalmazott kutatásokhoz, szakértői tevékenységhez kötődnek, amelyek az ezredfordulót követő évtizedben az MTA Regionális Kutatások Központja Térségfejlesztési Kutatások Osztálya 1 szakmai irányításával, munkatársainak közreműködésével valósultak meg. A tanulmányok alapjául szolgáló empirikus kutatásokra 2005 és 2009 között került sor. Közlésüket azonban az azóta eltelt idő és a jelentős változásokat elindító kormányváltás sem teszi okafogyottá. A tanulmányok látleletet adnak azokról a gyakran több évtizedes folyamatokról és struktúrákról, amelyek a területi és társadalmi egyenlőtlenségek kialakulásához, fennmaradásához és mélyüléséhez vezetnek, amelyek lebontása olyan fejlesztéspolitikai szemléletváltást és gyakorlatot igényel, amely Magyarországon ma is várat magára. 2 A kötet sajátossága a sokszínűség, ami egyfelől a kutatások módszertanának a statisztikai, valamint a kutatás során gyűjtött adatok elemzésétől az antropológiai terepkutatásig ívelő változatosságát jelenti. Másfelől műfaji tekintetben is sokszínű a kötet, hiszen szakirodalmi áttekintésre támaszkodó elemzés éppúgy megtalálható benne, mint egy-egy kísérleti program tervezési folyamatában született esettanulmány, vagy az aprófalvak fejlesztési, kitörési lehetőségeit mérlegelő, ajánlásokat megfogalmazó írás. Kovács Katalin bevezető tanulmánya statisztikai adatok bő egy évtizedes időtávra tekintő, összehasonlító elemzése alapján a rendszerváltozást követő mély területi, társadalmi polarizációról tudósít. Míg a jó helyzetű régiókban, fejlődési gócterületeken, központok közelében, közlekedési tengelyek mentén fekvő települések helyzete 1995 és 2005 között javult, addig a központoktól távoli, kedvezőtlen helyzetű, a strukturális válság által érzékenyebben érintett régiókban tovább romlott a vizsgált január 1. óta MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közép- és Észak-magyarországi Osztály. 2 A szerkesztés folyamatában arra is mód nyílt, hogy a szerzők utaljanak, reflektáljanak a tanulmány első változatának megfogalmazása óta eltelt évek fontosabb változásaira, esetleg újabb adatokkal bővítsék az elemzést. 13

14 tíz év alatt. Ami perdöntőnek bizonyul, az a földrajzi fekvés, a gócterületek közelsége, de nem lényegtelen a településméret sem: a városoktól a kistelepülésekig haladva egyre kedvezőtlenebb foglalkoztatási és jövedelmi helyzetről, vagyis a települési lejtő működéséről tanúskodnak az adatok. A legrosszabb helyzetben, méretükből és fekvésükből eredően, az északkeleti és délnyugati perifériákon elhelyezkedő aprófalvak vannak. E perifériák a helyi gazdaság összeomlása, az ipari válságövezetek szomszédsága, a határ menti fekvés, az elaprózott településszerkezet, a mobilitási esélyek hiánya, valamint az erőteljes gettósodás együttes, egymást erősítő hatása eredményeként társadalmi és gazdasági válságövezetekként határozhatók meg. A kötet első fejezetének (Szegénység és boldogulási stratégiák) tanulmányai az elszegényedett kistelepülések gyakran nyomorúságban élő lakóinak, romáknak és nem roma szegény embereknek az ezredfordulót követő évtized végén jellemző, ám azóta is változatlanul drámai élethelyzetét és szűk mozgásterét dokumentálják. Aprófalvas perifériák gettótelepülésein élő, alacsonyan képzett romák számára alig vezet út a legális, elsődleges munkaerőpiacra. Ezért nagy jelentősége volt annak, hogy a Pécsett megtelepedett magyarországi működését mára már, tizenhárom év után felszámoló multinacionális Elcoteq üzemében romák is jelentős számban el tudtak helyezkedni betanított munkásként. Vidra Zsuzsa tanulmányában beszámol arról, hogy a cég tudatos antidiszkriminációs személyzeti politikájának köszönhetően, a romák sem a felvételnél, sem a munkahelyen nem szenvedtek hátrányt, ami egyfajta tartást, önbizalmat adott a megkérdezett alsószentmártoni romáknak. Mivel az Elcoteq a mindenkori megrendelések függvényében vett fel és bocsátott el újra munkásokat, ez a hullámzó foglalkoztatás Vidra szerint remekül illeszkedett az alsószentmártoni romák ciklikus, a szociális transzferek mellett alkalmi munkalehetőségekre támaszkodó megélhetési stratégiáihoz. Amikor egy család arról döntött, hogy egy vagy több tagja elhelyezkedjen-e az Elcoteqnél, nem csak azt mérlegelték, hogy a legalább néhány hónapos gyári munka kiegészíti a környékbeli szőlőkben végzett napszámból származó szezonális jövedelmet, hanem azt is, hogy a legális munkaviszony és bér hitelképessé teszi őket, ami lehetőséget nyújt a többletkiadásokat igénylő fogyasztási javak beszerzésére. A tanulmány az Alsószentmárton környezetében élők és a külső szemlélők számára homogénnek látszó cigányfalu belső differenciálódásáról tudósít. Az Elcoteqben a tapasztalatok szerint eleve a mozgékony, minden lehetőséget megragadó, a mindenkori viszonyokhoz rugalmasan alkalmazkodó romák helyezkedtek el, akik, éppen ezért, ha csak időszakosan is, gyarapodni képesek, és megkülönböztetik magukat a falu nagyon szegény romáitól, akik uzsorahitelre szorulnak. Vidra e társadalmi differenciálódást elemezve egyfajta, a fogyasztási szokásokon alapuló középosztályosodásról beszél, amely bizonyos, a társadalom többsége számára hozzáférhető javakat e gettófalu lakóinak is elérhetővé tesz, de a gettófaluból kifelé mutató társadalmi mobilitási utakat nem nyit meg. Míg más kutatók például Virág Tünde Alsószentmárton kapcsán arról számoltak be, hogy évtizedes erőfeszítések eredményeként a falu roma lakóinak szemében felértékelődött a tanulás, a Vidra Zsuzsa által megkérdezett családok számára a következő nemzedék továbbtanulása nem látszik reális és elérhető jövőnek. 14

15 Drávacsehi és Szenyér, Feischmidt Margit kutatási terepei gazdasági és társadalmi zárványok, de Alsószentmártonnal szemben, nem gettótelepülések. A két kisfalu majd minden roma és nem roma háztartására kiterjedő, antropológiai mélységű kutatás egyik eredményeként a szerző a gazdasági stratégiák és életmódbeli habitusok négy típusát különbözteti meg. A máról holnapra élők mindennapjairól a roma gettófalvak életét bemutató irodalomban bőven találunk példákat, Feischmidt, empirikus tapasztalatai alapján, rámutat arra, hogy a két kistelepülésen az ide sorolható családok a kisebbséget alkotják, s hogy a teljes kiszolgáltatottságban, mélyszegénységben élő családok között romákat és nem romákat egyaránt találhatunk. A rövid távon boldogulók csoportjában a középnemzedékhez tartozók a kilencvenes évek elején váltak munkanélkülivé, sorsukat azóta sem tudták jobbra fordítani, a fiatal nemzedék pedig már úgy nőtt fel, hogy munkaviszonya sosem volt, s így nem is bízik abban, hogy valaha beléphet a legális munka világába. E családok életében a segélyek mellett az alkalmi munkák, a közfoglalkoztatás, szerencsésebb esetben a rokkantsági vagy öregségi nyugdíj is a jövedelmek között szerepel, ám mindez helyzetük stabilizálásához sem elég, a kitörést el sem tudják képzelni, így nem is ambicionálják. A mobilitásban reménykedők, a gyermekeik taníttatását ambicionálók között kevés roma családot találunk, hiszen a két faluban alig néhány roma felnőtt dolgozik állandó munkaviszonyban, illetve törekszik arra, hogy egy munkahelyen megvesse a lábát. Ez a munka azonban jellemzően a munkaerőpiac alsó szegmenseiben érhető el, alacsony presztízsű, rosszul fizetett cigány munka ; az érintettek mégis sokra tartják, mert tartást ad, státust és valamelyest elismerést a helyi roma és nem roma közösségben. Ha kis számban is, de a kutató mindkét kistelepülésen találkozott a mobilitás útjain előbbre jutó, diplomás vagy vállalkozó romákkal; Szenyér polgármestere a kutatás időpontjában (2010-ig) maga is roma volt. Feischmidt rámutat az alacsonyabb státuszból magasabb státuszba került romák sikerességének árára is: a többségi társadalommal való azonosulásra, a megfelelésre való törekvés gyengíti a saját közösséghez kötődő kapcsolatokat, s előfordulhat, hogy a roma vezető maga is patrónus lesz, klienseivé rokonsága, tágabb környezetének tagjai válnak. A romákról/cigányokról szóló lokális diskurzusok elemzése során Feischmidt két fontos megállapítást tesz. Az egyik az etnikus határok elmosódására mutat rá a hasonló helyzetű, szegénységben élő, cigánynak tartott és nem cigány emberek között, vagyis a cigány kategória egy elítélt, megvetett életvitelhez kötődő stigmává vált. Arra is felhívja a figyelmünket, hogy a stigmatizáló cigány kategória jelentését és következményeit a többségi társadalom rasszista közbeszédből táplálkozó diskurzusa határozza meg, amelyet a romák maguk is elsajátítanak. A kistelepülések számára meghirdetett OFA-Kisfalu gazdasági modellprogram megvalósításának része volt a minden háztartásra kiterjedő adatfelvétel, melynek eredményeit a tormási esettanulmány összegzi. Váradi Monika helyi társadalmat leíró tipológiája alapján egy olyan aprófalu képe bontakozik, amelyben a stabil, konszolidált élethelyzetű, illetve a szegénységben élő családok aránya kiegyensúlyozottnak mondható, s nem csupán a szó demográfiai értelemben. A tormási társadalomban a szegénységet elviselhetővé teszik, a lehetséges konfliktusokat tompít- 15

16 ják azok a patrónus-kliens típusú, elsősorban a munka világára kiterjedő támogató kapcsolatok, amelyek a szegényeket és a konszolidált helyzetű családokat összekötik. A szegények világa, ahogy Drávacsehiben vagy Szenyéren, úgy Tormáson sem egynemű; nagy a távolság a megkapaszkodásukért jelentős erőfeszítéseket tevő és a társadalom peremére szorult, a mélyszegénységből kilábalni képtelen családok között. Az egyik legjelentősebb határvonal a szegények között a támogató, patrónuskliens típusú kapcsolatok mentén húzódik. A legszegényebbek legfeljebb a jóindulatú helyi szociálpolitikában bízhatnak, hiszen kívül esnek a helyi társadalmat átszövő kapcsolatokon, életvitelük, egészségi állapotuk miatt, illetve azért, mert méltatlannak tartják őket arra a személyes bizalomra, amely a patrónus-kliens kapcsolatok alapja. A szerző e kapcsolatok lassú, de biztos szétfoszlását prognosztizálja, részint a falu elöregedése, a konszolidált helyzetű családok fiatal generációit jellemző elköltözés miatt, részint azért, mert a patrónus-kliens kapcsolatok biztonsága nem terjed ki teljes családokra, a fiatalok jellemzően már nem élvezik a szüleiknek kijáró bizalmat. Mindez azt jelenti, hogy a faluban vélhetően növekszik a szegénységben élők aránya, s hogy tormási szegénység kezelésében a jövőben mind nagyobb szerep jut a szociálpolitikának, amelyet nem egészít ki a személyes kapcsolatokból szőtt biztonsági háló. A Tormáson élő romák társadalma is rétegzett: a faluban 2008-ban éltek konszolidált helyzetű roma családok is, többségük osztályrésze azonban a szegénység volt, és a peremre sodródottak jószerivel mind közülük kerültek ki. Ugyanakkor ebben a törékeny, de még viszonylag ép szövetű kistelepülési társadalomban a kliens-patrónus jellegű segítő kapcsolatoknak roma és nem roma szegények egyaránt részesei lehettek. A piacgazdaságra való áttérést, a gazdasági szerkezetváltást kísérő munkanélküliség és szegénység már a kilencvenes évek elején különösen súlyosan érintette a hátrányos helyzetű, aprófalvas szerkezetű térségeket. Ekkor is megfogalmazódott a hal helyett hálót azóta is gyakran hangoztatott és nehezen vitatható elve, amely szerint a szegénységben élők számára olyan eszközöket kell biztosítani, amelyek segítségével maguk fordíthatják jobbra sorsukat. Magyarországon a népjóléti tárca 1992-ben indította el a szociális földprogramot, mint olyan aktív szociálpolitikai eszközt, amely a mezőgazdasági termelés ösztönzése révén nyújt segítséget hátrányos helyzetű települések lakóinak. A szociális földprogram a kötet két egymáshoz szorosan kapcsolódó, a második fejezetben (Erőfeszítések a szegénység és hátrányok csökkentésére) közölt tanulmányának is tárgya. Rácz Katalin alapos áttekintést nyújt a program fejlődéséről, működéséről, tanulmányát a Jávor Károly és Rácz Katalin által jegyzett, a sikeres belecskai és a túristvándi programokat bemutató esettanulmány követi. Rácz arra a kérdésre keresi a választ, hogy a programban való részvétel hosszabb távon milyen hatást gyakorol a rászorulók státusára, helyi társadalomban betöltött pozíciójára, mobilitására, kapcsolatrendszereire, életviszonyaira. A viszonylag alacsony támogatási összeget biztosító szociális földprogram mindenekelőtt az aprófalvak és kistelepülések számára jelent a pénzbeli szociális támogatásokat kiegészítő alternatívát. Ezekben a vállalkozókkal, gazdasági szereplőkkel alig vagy egyáltalán nem rendelkező falvakban az önkormányzatok gazdasági funk- 16

17 ciókat is felvállalnak, a földprogram gazdáiként átveszik a hajdani téeszek kistermelést integráló, koordináló és szolgáltató szerepét. A szociális földprogramok természetesen a helyi gazdasági, hatalmi viszonyokba ágyazottan működnek; egyfelől a település termelési hagyományaira támaszkodnak, másfelől nagyon gyakran a patrónus-kliens viszonyok határozzák meg azt, hogy a polgármester, a képviselő-testület kit tart érdemesnek arra, hogy a rendeletben meghatározott jogosultsági kritériumok mellett a programba bekerüljön. Az önkormányzati szociális földprogramok egyik legfontosabb vonása a kockázatkerülés, ami jelentős mértékben meghatározza a résztvevők mobilitási esélyeit is. Az a tény, hogy a programba bekapcsolódott embereket nem az egész termelési-értékesítési folyamatba vonják be, hanem csak bizonyos termelési fázisokba, azt eredményezi, hogy a résztvevők nem tesznek szert olyan termelési tapasztalatra, tudásra, amely a programból való kiválásukat, önállósodásukat segítené. A tanulmány következtetése, hogy a mégoly sikeres, eredményes, modellértékű szociális földprogramok is zárt rendszerként működnek. A több alprogramot működtető programok esetében ez jellemzi a belecskai és túristvándi programot is nincs átjárás az alprogramok között, és az is tipikusnak mondható, hogy a piac szereplőivel kizárólag a programot koordináló önkormányzat vagy szervezet áll kapcsolatban. A program a hasonló helyzetű, szegénységben élő embereket kapcsolja össze egymással, az egynemű, megkötő kapcsolatok dominanciája mellett nincs lehetőség a hídszerű, mobilitást elősegítő kapcsolatok kiépítésére. A szegényeket, romákat egymáshoz, szűkebb és tágabb környezetükhöz kötő kapcsolatok jellege és minősége a szegénység újratermelődésében vagy éppen a szegénységből való kilépés esélyeit illetően perdöntő szerepet játszik. A szegénységben élők kapcsolatrendszereinek, közösségi kötelékeinek ismerete és megértése nélkül pedig kudarcra ítélt a legjobb szándékú segítő beavatkozás is. Többek között ez Fleck Gábor és Szuhay Péter tanulmányának tanulsága. A szerzők a szegények bankjaként ismert Grameen Bank magyarországi adaptációjának előkészítését szolgáló terepkutatás tapasztalatait összegzik, feltárva azokat a problémákat, lehetséges buktatókat, amelyek a modellprogram megvalósítását veszélyeztethetik. A Reménybank, ahogy egy szendrőládi asszony elnevezte, mélyszegénységben élő embereknek nyújt fedezet és garancia nélkül hitelt vállalkozási ötleteik megvalósításához. A terepkutatás során a kutatás résztvevőinek a kiválasztott, mélyszegénységgel, kirekesztettséggel sújtott településeken, településrészeken meg kellett találniuk azokat az embereket, akik hajlandóak voltak létrehozni azokat az ötfős kiscsoportokat, amelyek tagjai egymásért is felelősséget vállalva valósítják meg vállalkozásaikat, és fizetik vissza a kapott hitelt. A Reménybank működésének alapja a tagok egymással és a számukra folyamatos segítséget nyújtó mentorral szembeni bizalom. Éppen ezért a modellprogram a szerzők szerint működő és újjáélesztett roma közösségekben indítható el. A működő közösségekben a kölcsönös szolidaritás és segítség kötelékei erősek, és nem csak a szűkebb rokonságot fogják át, a korábban szétesett roma közösségek újjáéledése pedig jellemzően egy egyház vagy civil szervezet működésének köszönhető. A szétesett vagy a vérségi kapcsolatokra korlátozódó, szegmentált 17

18 közösségekben jellemzően nem találni olyan embereket, akiket a többiek tekintélyként fogadnának el, s e közösségtípusokat a kapcsolatok töredezettsége, konfliktusossága, az egymással szembeni bizalom hiánya jellemzi. A szerzők szerint az ilyen helyzetű településeken, roma telepeken csak egy rendkívül intenzív közösségépítő munka után szabad elindítani a programot. A tanulmány számos tanulsága közül fontosnak tartjuk még kiemelni, hogy a szegénységben élő roma emberek vállalkozási ötletei elszakíthatatlanok a szűkebb környezetükben kínálkozó mobilitási és integrációs mintáktól; ahogy a vidéki terekben a paraszti gazdálkodás, úgy a (nagy)városi közegben a kiskereskedelem tűnik a boldogulás ideális útjának. S ahogy a tervekből hiányzik az innováció, úgy a tervezett vállalkozások sikeressége sem biztosított az adott lokális és piaci környezetben. Azt azonban joggal hangsúlyozzák a szerzők, hogy a Reménybank hozadékai nem csak közgazdasági szempontból értelmezhetőek, hiszen a program az anyagi támogatás által biztosított lehetőségen túl az érintett embereknek önbecsülést, tartást adhat, és hitet abban, hogy képesek fordítani a saját helyzetükön. Ez pedig a sokszor emlegetett integráció, vagy másként, a társadalmi tagság egyik, noha önmagában még nem elégséges feltétele. Arra is szükség van, hogy az érintett települések vezetői, a többségi környezet belássa, hogy a helyi társadalom peremhelyzetű, kirekesztett csoportjainak nyújtott támogatás integrációjukat szolgálja, s így az egész közösséget gazdagítja és erősíti. A kötet harmadik tematikus fejezetét (Látleletek aprófalvas térségekről) indító esettanulmány, mondhatni, egy tervezési kísérlet kudarcából született; a megszólítottak nem tartottak igényt egy, a népjóléti tárca által támogatott fejlesztési program elkészítésére. A Marcali kistérség nem tartozik az ország válságövezeteihez, de a térség déli részén elhelyezkedő, vizsgált településkör hátrányos helyzetű aprófalvakból, fogyó népességű, válságjegyeket mutató kistelepülésekből áll. A szerzők (Váradi Schwarcz) azt tapasztalták, hogy e települések polgármesterei mélységes szkepszist tápláltak a tervezéssel szemben. Arról panaszkodtak, hogy jellemzően kis forrásigényű fejlesztési elképzeléseikhez nem vagy alig találnak forrásokat, az uniós pályázatok léptéke köszönő viszonyban sincs a kistelepülési igényekkel, és legtöbbször ugyanez vonatkozik a pályázható témakörökre is. Az esettanulmány a megélhetési lehetőségek összeszűküléséről, a hagyományos mezőgazdasági termelés visszaszorulásáról, a többcélú kistérségi társulások létrehozását, a közszolgáltatási rendszer átalakítását kísérő konfliktusokról, valamint az elszegényedéstől való félelemről, s a mindezekkel járó bizonytalanságról és mélyülő rossz közérzetről tudósít. Az 1990-ben kialakult magyarországi önkormányzati rendszer, valamint az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások működési zavarai, hatékonysági problémái különösen élesen vetődtek fel a kistelepülések, aprófalvak vonatkozásában. A többcélú kistérségi társulások létrehozása, a közszolgáltatások intézményfenntartói, illetve kistérségi társulási fenntartásának költségvetési eszközökkel történő ösztönzése egy hatékonyabb, méltányosabb közszolgáltatási rendszer kialakítását célozta. A fejezet két további tanulmánya különböző megközelítést és módszertant alkalmazva az aprófalvas térségek közszolgáltatás-szervezési tevékenységével, 18