A magyar franchise szerződések 10 súlyos hibája (inkább 6 hiba, és 4 csapda, mely jogilag ugyan helyes, mégis mindent elbukhatunk )
|
|
- Virág Kelemenné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A magyar franchise szerződések 10 súlyos hibája (inkább 6 hiba, és 4 csapda, mely jogilag ugyan helyes, mégis mindent elbukhatunk ) Minden olyan szerződés, amely a gazdasági élet két szereplője között köttetik, magán viseli annak a gazdasági, jogi, pénzügyi, és kulturális környezetnek a jegyeit, melyben a szereplők tevékenykednek, és ez természetes is. Senki nem vonhatja ki magát környezete hatásai alól, és a szerződések feladata a szóban forgó üzlet szabályainak rögzítésén túlmenően azoknak a veszélyeknek az elhárítása, melyek a környezet ellentmondásaiból és problémáiból (is) fakadnak. Foglalkozzunk most a magyar franchise szerződések néhány olyan jellemző problémájával, melyek megnehezítik, hogy e szerződések mindkét fél érdekeinek megfelelően töltsék be funkciójukat. Kezdjük listánkat egy szemléleti hibával: #1. A szerződés nem cél, hanem eszköz Jogi szempontból a franchise komplex kötelmi jogi ügylet, amely a rendszer tevékenységétől, és adottságaitól függően ötvözi az alábbi jogviszonyok lényeges elemeit: adásvétel; védjegy- és névhasználat; szabadalom és know-how hasznosítás; bérlet; szállítás; kölcsön; megbízás; biztosítás. A franchise ügyletek sokfélesége következtében ezen elemek arányában jelentős eltérés tapasztalható. Minden esetben meghatározó, egyben minimális tartalma azonban a franchise jogviszonynak a rendszert képező ismereteknek az átadása, a védjegyhasználat engedményezése, és az ellenszolgáltatás. A franchise ügyletet a franchise szerződés, a franchise egyéb dokumentumai (pl. a működési kézikönyv), a magatartási kódex, a franchise-ra vonatkozó jogszabályok és a versenyjog szabályozzák. A franchise komplexitása, és az ebből fakadó szerteágazó kötelezettségek ellenére egyet mindig szem előtt kell tartanunk: mi vállalkozást építünk, és minden, amit teszünk, ezt a célt szolgálja, ennek az eszköze. Nem az a cél tehát, hogy a megbízott jogász elkészítse
2 élete fő művét, hanem az, hogy egy olyan dokumentum szülessen, mely képes egy hosszú távú jogviszonyt, de mindenek felett egy kapcsolatot szabályozni. Egy szerződésre (is) igaz, hogy sokszor jellemzőbb rá, amit NEM tartalmaz, mit az, amivel ténylegesen foglalkozik. A legtöbb problémát tapasztalataim szerint a magyar franchise szerződések esetében is az okozza, ami hiányzik belőlük, folytassuk ezért két jellemző hiánnyal a tipikus hibák számbavételét. #2. Mi micsoda? Soha ne feledjük: a franchise nincs törvényileg szabályozva, tehát még alapvető fogalmai is szabadon értelmezhetők. Ez egy polgári perben is végtelenül veszélyes terep, de voltam már szakértő büntetőperben, ahol az APEH feljelentésére indult különösen nagy értékre elkövetett adócsalásért folyó büntetőeljárást nehezítette a franchise fogalmainak nem ismerete. Minden résztvevő érdeke tehát, hogy a szerződés egy fogalommagyarázattal kezdődjön, és tételesen le legyen írva minden, a szerződésben használt fogalomnak az a magyarázata, amelyet mindkét szerződő fél elfogad, és azonosan értelmez. #3. A szerződés szelleme erősebb, mint a betűje A franchise szerződések alapvető problémája, hogy bennük egy olyan hosszú időszak általában minimum 3, de igen gyakran 15, vagy akár 20 év együttműködésének szabályait kell rögzíteni, melynek történéseit senki nem láthatja előre. Ami ma hatékonyan szolgálja a közös célokat, egy idő után éppen e célok elérésének legfőbb akadálya lehet. Érdemes tehát a szerződésben (a bevezető a legalkalmasabb hely erre) részletesen megfogalmazni azokat a célokat, melyek elérésére a felek a szerződés teljes időtartama alatt törekednek, és deklarálni kell, hogy adott esetben a szerződés szelleme, vagyis a közös célok elérésének szándéka erősebb, mint a szerződéskötés időpontjában e célok eléréséhez legjobbnak gondolt előírások. Foglalkozzunk most néhány súlyos hibával, melyek szinte minden szerződésben fellelhetők. #4. Kivel szerződünk? Alapvető tétele a franchise-nak, hogy nem automatikus üzlet, tehát nem szerződünk le bárkivel, aki képes és hajlandó kifizetni a vételárat, hanem a jelentkezőt gondos tesztelésnek vetik alá, és csak akkor írják vele alá a szerződést, ha megfelel a lánc elvárásainak. A szerződés alapvetően tehát mindig természetes személlyel köttetik,
3 akinek a szerződés jogot biztosít, hogy a megszerzett jogokat (ami a rendszernek, mint vállalkozási csomagnak, és a hozzá tartozó kereskedelmi, és márkaneveknek, végjegyeknek, és más, szerzői jogi oltalom alatt álló elemeknek a használatát jelenti) gazdasági társulásba vigye be, és azon belül gyakorolja. Ez azért lényeges, mert a jogokat gyakorló társulásban bekövetkezett személyi változások már eladásnak, vagy átruházásnak minősülnek, és a szerződés erre vonatkozó pontjainak a hatálya alá esnek. A rendszergazdának ilyenkor a vevő alkalmatlansága esetén joga van megtagadni a jogok további gyakorlását, illetve előírhatja a díjak egészének, vagy egy részének újbóli megfizetését. #5. A szerződés és a működtetési kézikönyv összekeverése Rendkívül tipikus hibának minősül, hogy olyan témákat is a szerződésben szabályoznak, melyek a napi üzletvitelre vonatkozó előírások, és a működtetési kézikönyvben lenne a helyük. Találkoztam olyan szerződéssel, mely az egység minimális készletszintjét írta elő (ráadásul azt sem egyértelműen), vagy a munkatársak képzésére tartalmazott paragrafusokat. Ez rendkívül veszélyes hiba, mivel súlyosan gátolhatja a napi működést. A szerződést csak mindkét fél egybehangzó akarata esetén lehet módosítani, míg a kézikönyvben lévő előírásokat a rendszertulajdonos jogosult egyoldalúan is módosítani. A hiba általában további hibákat jelez: vagy nincs is működtetési kézikönyv, vagy annak frissítésével nem a kellő mértékben foglalkozik a rendszer gazdája. #6. Nem egyértelmű megfogalmazások Ha a szerződést komolyan is vesszük, és be kívánjuk tartani, ill. tartatni, kizárólag egyértelmű, csak azonosan értelmezhető előírásokat tartalmazhat (Kivéve az ún. gumiparagrafust, ahol éppen az elhíresült napóleoni mondás az alkotmány legyen tömör, de homályos alkalmazása a cél. E témával, fontossága miatt, más alkalommal, külön foglalkozunk.) Jellemző példák: A franchise átvevő köteles a szezonnak megfelelő raktárkészletet tartani miért nem határozzák meg azonnal az egyes szezonok minimális készleteit? (Olyan lánc esetén, mely különböző méretű egységekkel tevékenykedik) Ha az egység forgalma eléri azt a szintet, mely az egység méretei miatt már nem bonyolítható a (a lánc neve) hálózatban megszokott magas színvonalon, a franchise átvevő köteles üzletét egy fokozattal nagyobb egységgé bővíteni kizárt dolog, hogy ne lehetne objektív paraméterekkel meghatározni, mi minősül a megszokott magas színvonalnak.
4 A franchise átadó vállalja, hogy a franchise átvevő üzleti érdekeit sértő közelségben nem nyit újabb egységet ugyan ki tudja itt objektíven meghatározni, milyen közelség kezdi sérteni az üzleti érdekeket? Franchise átvevő köteles a.. (a tevékenység gyakorlásához szükséges árut és kellékeket) elsősorban a franchise átadótól megvásárolni mit jelent az elsősorban? Vagy köteles, vagy nem köteles, de hogy hol végződik az elsősorban, az igencsak szubjektív megítélés tárgya lehet. Végül foglalkozzunk három olyan témával, ahol nem a téma megfelelő jogi szabályozása kétséges, mégis sok mindent elbukhatunk, mivel a másik oldal ezeken méri le szakértelmünket, illetve korrektségünket. #7. A szerződés jellege A franchise szerződések MINDIG határozott időre szólnak. A határozatlan időre szóló szerződés a dilettantizmus biztos jele, mivel nem nyújt lehetőséget a nem megfelelő, de minden előírást betartó franchise átvevőktől való békés megszabadulásra, a belépési díj a hálózat által nyújtott egzisztencia biztonságával arányos. Ha a szerződés soha nem jár le, nem is lehet meghosszabbítani, és a díjfizetés csak az újonnan megnyíló egységekre korlátozódik. Mivel ezek száma számos lánc esetén korlátozott, a rendszer kidolgozására és a lánc fejlesztésére fordított költségeink soha nem térülnek meg. Aki pedig még a saját pénzére sem tud vigyázni, hogyan vigyáz majd a partnerei pénzére? #8. A szerződés időtartama A szerződés időtartamának fordított arányban kell állnia a lánc korával. Kezdő hálózat ne kössön 20 éves szerződést, régi, kipróbált láncok pedig ne kössenek 3 éves szerződést. Ha egy lánc frissen lép a piacra, nem tudhatja, mi vár rá, mi lesz a piac ítélete. Várható, hogy még egy alaposan letesztelt kísérleti egység esetén is sok minden nem a várt módon fog működni, számos szerződéses előírás, vagy kézikönyvi rendelkezés nem az előre prognosztizált hatást eredményezi. A rendszertulajdonosnak a tapasztalatok fényében állandóan módosítania kell a szerződést, hogy a változtatások a működőképességet és a versenyképességet szolgálják na és persze védekezzen a franchise átvevők találékonysága ellen, ami a szerződéses kötelezettségek kijátszására irányul. Egy idő után azonban az a legjobb, ha az egész szerződést újraírják, és ennek elfogadtatása legkésőbb a hosszabbításkor lehetséges, amikor már az éppen aktuális szerződést írják alá.
5 Egy régóta a piacon lévő hálózatnak ellenben, amely már jól bevált elvek mentén működik, nincs oka rövidtávú szerződést kötnie. Miután már itt a belépési díj összege sem nagyon változik, rövid időszakra szóló szerződés esetén nehéz szabadulni a gyanútól, hogy ennek egyedüli oka, hogy a hosszabbításkor újra beszedje a belépési díjat, miközben ezért nem nyújt érdemleges szolgáltatást. #9. A hosszabbítás díja Ahogy a fentiekben már említettem, a belépési díj a hálózat által nyújtott egzisztencia biztonságával arányos. A lánc indulásakor a legtöbb esetben nem is szednek díjat, hiszen a franchise átvevő legalább akkora kockázatot vállal a csatlakozással, mint szerződéses partnere. A lánc bővülésével, a (remélhetőleg pozitív) tapasztalatok gyűjtésével azonban a belépési díj is folyamatosan emelkedik. Mennyit fizessen tehát a már működő franchise átvevő a hosszabbításkor? Véleményem szerint abból kell kiindulnunk, hogy a hálózat stabilitásához elsősorban a már belépett franchise átvevők munkája járult hozzá, tehát az ő kockázatvállalásuk, munkájuk (is) tükröződik az állandóan emelkedő díjakban. A korrekt megoldás tehát szerintem az, ha a hosszabbítás alkalmával csak a különbséget kell kifizessék, tehát az eredeti és a hosszabbítás idején esedékes díjak különbözetét. Így mindenki jól jár, és ez a megoldás a korábbi munka elismerése is. #10. A fizetendő díjak meghatározása A franchise üzletek esetén három szokásos és három opcionális díj létezik. A szokásos díjak: Belépési díj; Havi royalty; Havi hirdetési hozzájárulás. Ez a témakör külön tanulmányt igényel, most tehát csak egyetlen aspektusával foglalkozom, éspedig a hirdetési hozzájárulással, mivel az esik a szakértelem és a korrektség kategóriájába. Addig, amíg a belépési díj, és a royalty tartalmazhat nyereséget, a hirdetési hozzájárulást kizárólag marketing célokra szabad fordítani. Miután a központi és hely marketing- és reklámtevékenységet amúgy is össze kell hangolni, a korrekt megoldás az, ha a hirdetési hozzájárulások felhasználásáról egy, mindkét fél képviselőiből összeállított bizottság dönt.
6 Ha a szerződés nem ír elő hirdetési hozzájárulást (ahol a megnevezés természetesen érdektelen), ez azt bizonyítja, hogy valamelyik megállapítás igaz a következők közül: nem fejtünk ki központi marketing- és reklámtevékenységet, vagyis nem teljesítjük egyik alapvető kötelességünket, ha ki is fejtünk központi marketing- és reklámtevékenységet, annak költségeit beépítettük a royalty-ba, vagyis annak felhasználását ellenőrizhetetlenné tettük, és nem is hangoljuk össze a központi, és helyi tevékenységet. Egyik rosszabb, mint a másik! Mi a teendő? Elő a szerződést, és tessék azonnal elkezdeni átírni.. Haraszti Mihály
Update1 Franchise ismertető
Update1 Franchise ismertető Tartalom - Update életmód rendszer - Cég bemutatása - Franchise jelentése, előnyei, elvárásai - Update1 főbb termékcsoportok - Update1 franchise előnyei - Üzlettípusok - Csatlakozás
Új kereskedelmi szerződések a Ptk.-ban
Új kereskedelmi szerződések a Ptk.-ban 1. FORGALMAZÁSI SZERZŐDÉS A forgalmazási szerződés fogalma A szállító meghatározott ingó dolognak (terméknek) a forgalmazó részére történő eladására, a forgalmazó
A gyógyszertárak szerződéses viszonyai
A gyógyszertárak szerződéses viszonyai Dr. Sohajda Attila Magyar Gyógyszerészi Kamara SOTE GYTK rezidensképzés Budapest 2015. Szeptember 26. A szerződés fogalma, alapelvei A szerződés két vagy több természetes,
I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya
Abony Város Önkormányzat 14/2007. (IV.12) sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 1/2010.
I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya
Abony Város Önkormányzat 14/2007. (IV.12) sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Abony Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról
Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben
Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben Dr. Kovács László Email: kovacs.laszlo@gtk.szie.hu Főbb témakörök 1. Röviden a Ptk. szerkezetéről 2. Átállási határidők - a régiről az
I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. Bérbeadói feladatokat teljesítő szervek
Abony Város Önkormányzat 14/2007. (IV.12) sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 1/2010.
Szolgáltatási Megállapodás
Szolgáltatási Megállapodás Jelen szolgáltatási megállapodás ( Megállapodás ) az alábbi felek között jött létre: SunMoney Solar FZ LLE (License No: 4350/2014, cím: P.O. Box: 4422, Creative Tower, Fujairah,
Érdekek ütközése és az érdekellentétek feloldása licencia tárgyalásokon
Érdekek ütközése és az érdekellentétek feloldása licencia tárgyalásokon MIE Szakmai Továbbképzés, Siófok LANTOS Mihály szabadalmi ügyvivő, ügyvezető igazgató, Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. Kérdések,
26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet. I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya
26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Egységes szerkezetbe foglalva az 55/2007. (XII.13.), és a 23/2011.
Nemzetközi adásvétel. A Bécsi Vételi Egyezmény
Nemzetközi adásvétel A Bécsi Vételi Egyezmény Előzmények 1929: Ernst Rabel német professzor veti fel szükségességét A munka a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretében indult meg 1964: HNMK elfogad
Előfizetői Szerződés
Előfizetői Szerződés Mely létrejött egyrészről: Szerződő fél neve (cég esetén cégszerű elnevezés): Értesítési / Számlázási címe: Értesítési telefonszám: E-mail cím: Felhasználói név: Jelszó: Szolgáltatás
Nemzetközi magánjog 2.
Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék Nemzetközi magánjog 2. Knapp László knapplaszlo@freemail.hu Tananyag Vörös Imre: A nemzetközi gazdasági
a találmányokhoz fűződő szellemi tulajdon kezeléséről
Az ELTE szabályzata a találmányokhoz fűződő szellemi tulajdon kezeléséről Varga Attila Pályázati és Innovációs Központ Tudás- és Technológiatranszfer Iroda varga.attila@rekthiv.elte.hu A szellemi tulajdon
Fizetési módok II. Okmányos beszedvény Céghitelben történő értékesítés
Fizetési módok II. Okmányos beszedvény Céghitelben történő értékesítés Okmányos inkasszó Fizetési mód, a beszedési megbízások egyik változata: az eladó azzal bízza meg bankját, hogy az exportáru ellenértékét
Ajánlatkérőhöz az alábbi kérdések/észrevételek érkeztek:
BKV Zrt. 61-es villamos vonal Ördög-árok menti 1.sz. és 2.sz. támfal átépítésének és Riadó utcai KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS NYÚJTÁSA (4. sz.) Ajánlatkérőhöz az alábbi kérdések/észrevételek érkeztek: 1.) Kérdés/észrevétel:
Központi elérhetősége: Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Levelezési cím: 1428 Budapest, Pf: 20. Telefonszám: Faxszám:
Közlemény A VODAFONE MAGYARORSZÁG ZRT. értesíti Tisztelt Előfizetőit, hogy 2013. január 20 -i hatállyal a Lakossági Általános Szerződési Feltételek valamint az Üzleti Általános Szerződési Feltételek, továbbá
2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése.
Csolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(IX.23.) ökr. számú rendelete a lakáscélú helyi támogatásokról az azt módosító 11/2006. (V.05.) ökr. rendelettel egységes szerkezetben Csolnok
A NYÍREGYHÁZI CIVIL FÓRUM STRATÉGIÁJA
A NYÍREGYHÁZI CIVIL FÓRUM STRATÉGIÁJA Nyíregyháza, 2010. május Készült a Felső-Tisza Alapítvány megbízásából. Szerkesztette: Filepné dr. Nagy Éva Katona Mariann Tóth Miklós Lezárva 2010. május 31-én. Nyíregyháza,
Hatályba lépés: május 2.
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2019. május 2. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Üzleti
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti egyoldalú szerződésmódosítás alapjául szolgáló okok listája
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti egyoldalú szerződésmódosítás alapjául szolgáló okok listája I. Egyoldalú szerződésmódosítás lakáshitelek esetén
Az ún. tippadói tevékenység minősítése
Az ún. tippadói tevékenység minősítése A Bank állásfoglalás iránti kérelmet nyújtott be a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (Felügyelet) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló
Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.9.17. COM(2013) 633 final 2013/0312 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az Egyesült Királyságnak a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv
Miskolczi Bodnár Péter. Fogyasztói szerződések
Miskolczi Bodnár Péter Fogyasztói szerződések P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kereskedelmi Jogi és Pénzügyi
Az értékelési tevékenységekkel kapcsolatos igazságügyi szakértői tevékenységek megfelelőségi kérdései.
Az értékelési tevékenységekkel kapcsolatos igazságügyi szakértői tevékenységek megfelelőségi kérdései. Javaslat a vagyonelemek értékelésével összefüggő tevékenységek egységes szerkezetű, koherens jogi
EPC pénzügyek. Transparense projekt.
EPC pénzügyek Transparense projekt Energiahatékonysági projektek finanszírozása A következő pénzügyi lehetőségek állnak rendelkezésre egy energiahatékonysági intézkedés finanszírozására Kereskedelmi és
BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám
Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető
2013. évi keret megállapodás
2013. évi keret megállapodás amely létrejött egyrészről a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. (9700 Szombathely, Király u 1-3.), képviseletében Vörös Borsody Csilla ügyvezető, Szombathelyi TDM Szervezet menedzsere,
Vásárlási Feltételek. Vásárlási információk Általános vevő tájékoztató
Vásárlási információk Általános vevő tájékoztató Vásárlási Feltételek Az Univerzál Zrt üzleteiben folytat értékesítést fogyasztók és felhasználók részére. A fogyasztók felé történő értékesítés kizárólag
4.C MELLÉKLET: HELYI BITFOLYAM HOZZÁFÉRÉS ÉS HOZZÁFÉRÉSI LINK SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA. Tartalom
4.C MELLÉKLET: HELYI BITFOLYAM HOZZÁFÉRÉS ÉS HOZZÁFÉRÉSI LINK SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA Tartalom 1. A Szolgáltatás leírása... 2 2. A Szolgáltatás elemei... 3 2.1 elemei... 3 2.2 Hozzáférési Link Szolgáltatás
Falusi szálláshelyek Napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegy rendszere
Falusi szálláshelyek Napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegy rendszere A FATOSZ 2004 évtől saját minősítési rendszer kidolgozása és működtetése Nyugati példákon és magyar gyakorlaton nyugvó működő minősítési
Miért fontos az alkalmazandó jog meghatározása a határon átnyúló ügyleteknél?
Miért fontos az alkalmazandó jog meghatározása a határon átnyúló ügyleteknél? Vannak olyan határokon átnyúló ügyletek, amelyek esetében nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy az adott ügylettel kapcsolatos
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 27. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 23-án megtartott rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v
A törvény hatálya. 1. (1) E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni:
2001. évi CVIII. Törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről Az Országgyűlés az elektronikus kereskedelem fejlődése
Vásárlási tájékoztató
Vásárlási tájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Az elállási/felmondási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen
Termékbemutató az Aranyszárny Exkluzív Speciál rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, teljes életre szóló életbiztosításhoz
Megtakarítás biztosítási védelemmel ötvözve: megoldás a felelősségteljesen gondolkodó emberek számára. Az élet csak úgy érthető, ha visszatekintünk, de csak úgy élhető, ha előrenézünk. Soren Kierkegaard
Kereskedés a tőzsdén
Kereskedés a tőzsdén Egy kis ismétlés a tőzsde Térben és időben koncentrált piac A kereskedés az áru jelenléte nélkül történik Szabályozott piac törvény szabályozza a működést és a kereskedés módját Közvetlenül
Szolgáltatási Megállapodás
Szolgáltatási Megállapodás Jelen szolgáltatási megállapodás ( Megállapodás ) az alábbi felek között jött létre: (1) Radalko Technologies Limited (székhely: 71-75 Shelton Street, Covent Garden, London,
ELÕFIZETÕI SZOLGÁLTATÁSI SZERZÕDÉS
ELÕFIZETÕI SZOLGÁLTATÁSI SZERZÕDÉS Helyi wireless hálózaton történõ Internet szolgáltatás igénybevételére 1. Szerzõdõ felek: Szerzõdés száma: A szolgáltató adatai A szolgáltató neve: SYSCON-INFORMATIKA
Útmutató befektetési alapok kezelési szabályzatának módosításához
Útmutató befektetési alapok kezelési szabályzatának módosításához Tartalom Irányadó jogszabályok... 3 A Felügyelet engedélyezési hatásköre... 3 Egyéb jogszabályi rendelkezések... 3 A Felügyelethez benyújtandó
I.) Az Előfizetői Szerződés Felek általi, közös megegyezéssel történő módosítása:
Tisztelt Flotta Ügyfelünk! I. Alaptarifa módosítás 1. Ezúton értesítjük a flotta tarifacsomaggal rendelkező Előfizetőket, hogy kezdeményezzük a Üzleti Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF)
1. A legkedvezőbb végrehajtás fogalma és hatálya
Tájékoztató a KBC Securities végrehajtási politikájáról lakossági ügyfelek részére 1. A legkedvezőbb végrehajtás fogalma és hatálya A KBC Securities összhangban az EU pénzügyi eszközök piacairól szóló
SZTERÉNYI ÜGYVÉDI IRODA RECHTSANWALTSSOZIETÄT LAW FIRM
1011 BUDAPEST, FŐ UTCA 14-18. Honlapon közzétéve valamennyi Gazdasági Szereplő részére Küldi: dr. Magyar Szabolcs Tel: +36/30/399-4765 Fax: +36/1/457 80 41 hc@szilioffice.hu Budapest, 2017. október 24.
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 28/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 28/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló
26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet 1. az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről
1. oldal 26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet 1 az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Egységes szerkezetbe foglalva az 55/2007. (XII.13.),
SZAKTUDÁS MENEDZSMENT CSOMAG. Gazdálkodói szakértelem
SZAKTUDÁS MENEDZSMENT CSOMAG Gazdálkodói szakértelem 1 Kezdjük a vállalkozással... emberi, technikai és pénzügyi erőforrások olyan együttesét, kombinációját jelenti, amelyek egymással koordináltan és kölcsönhatásban
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔTESTÜLETÉNEK 23/1995. (XII. 28.) 1 RENDELETE 2
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔTESTÜLETÉNEK 23/1995. (XII. 28.) 1 RENDELETE 2 AZ ÖNKORMÁNYZAT VAGYONÁRÓL, A VAGYONTÁRGYAK FELETTI TULAJDONOSI JOGOK GYAKORLÁSÁRÓL A 15/1996. (IV. 30.) 3, A 7/1998.
4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése
4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése 4.1 1 4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése Az egyik legradikálisabb munkajogi változás a munkaviszony megszűnését, illetve megszüntetését érinti. Az
Önkormányzati gazdaságfejlesztés és befektetésösztönzés eszközei Márkus Csaba, partner, Deloitte
Önkormányzati gazdaságfejlesztés és befektetésösztönzés eszközei Márkus Csaba, partner, Deloitte 2017.06.14. Közösen épített jövő Egyes önkormányzati eszközök 2 i stratégia Helyi képzési Helyi K+F 3 i
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS. - együttesen Felek (külön-külön a Fél) - között, alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek mellett:
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS A jelen szerződés létrejött egyrészről: Cégnév: Cardnet Zrt. Székhely: 1135 Budapest; Reitter Ferenc utca 46-48. Cégjegyzékszám: 01-10-042150 Adószám: 10821886-2-41 a továbbiakban:
SUNMONEY KÖZÖSSÉGI NAPERŐMŰ PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELT ELŐSEGÍTŐ AJÁNLÓI SZERZŐDÉS
SUNMONEY KÖZÖSSÉGI NAPERŐMŰ PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELT ELŐSEGÍTŐ AJÁNLÓI SZERZŐDÉS A jelen közösségépítésre irányuló szerződés ( Szerződés ) az alábbi felek között jött létre: Egyrészről SunMoney Solar
Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére. (hatályos: január 1. napjától)
Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére (hatályos: 2017. január 1. napjától) 1 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételekben nagykezdőbetűvel
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 27-i ülésére Tárgy: A Zirc, Kossuth u. 18. szám alatti 996/3/C helyrajzi számú garázs ingatlan bérleti úton történő
Tisztelt Ügyfelünk! A tájékoztatás célja
Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk Önt tájékoztatni arról, hogy a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. ( Alapkezelő ) elhatározása szerint az általa kezelt nyilvános, nyíltvégű Raiffeisen Ingatlan
Megbízási Keretszerződés Befektetési Tanácsadásra. név:... lakcím:... szem. ig. sz:... adóazonosító jel:... ügyfél azonosító:...
Megbízási Keretszerződés Befektetési Tanácsadásra Amely létrejött egyrészről név:... lakcím:... szem. ig. sz:... adóazonosító jel:... ügyfél azonosító:... mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó) másrészről
fogorvosi praxis működtetésével kapcsolatos döntésre
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T fogorvosi praxis működtetésével kapcsolatos döntésre Készítette: Viszkievicz Ferenc Csepeli Egészségügyi Szolgálat, mb. intézményvezető
Az egyes cikkekhez tartozó alapértelmezett áfa kulcsokat nem kell egyesével átállítania. Válassza az Egyéb menü / Áfa kulcs cserélő pontját!
Hogyan kezelje az áfa-változásokat? Az elmúlt években egyre gyakrabban változik az általános forgalmi adó (áfa) kulcsa, aktuálisan a 20%-os kulcs emelkedik 25%-ra. Az adó mértékének meghatározása az átmeneti
Bizományosi Szerződés
Bizományosi Szerződés Amely létrejött egyrészről TrendVision Kft. 1151 Budapest, Bem utca 42/B Cg.: 01-09-888731 Adószám: 14096914-2-42 Képv.: Makó László Megbízó, a továbbiakban, mint Megbízó Másrészről
Életbiztosítási igényfelmérő és termékismertető
Életbiztosítási igényfelmérő és termékismertető Kérjük, nyomtatott betűvel töltse ki! A megfelelő helyen így jelölje! Ajánlatszám: Tanácsadó neve, kódja: Szerződő neve: Anyja neve: Születési hely, idő:
Go&Learn projekt EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A G&L LNMB TAGJAI KÖZÖTT
Go&Learn projekt EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A G&L LNMB TAGJAI KÖZÖTT Szerzők > Gilberto COLLINASSI - ENAIP Friuli Venezia Giulia (Olaszország) > > A G&L Multilaterális Hálózat Concept Development Group
I. Magyar Közlekedési Konferencia
Mintacím szerkesztése I. Magyar Közlekedési Konferencia VÁLTOZÁS KEZELÉS ÉS A MONITORING Varga Barbara Koordinációs főmérnök 2017. október 19. Varga Barbara Koordinációs főmérnök Telefonszám: +36-20-504-6705
A Szarvasi Önkormányzat 10/2005. (VI.24.)rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről
A Szarvasi Önkormányzat 10/2005. (VI.24.)rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Szarvas Város Képviselő-testülete a lakások és helyiségek
2 óra késéstől 3 óra késéstől 3 óra késéstől 4 óra késéstől
Mikor jelentős egy késés? A jogszabály szerinti késés megállapításának objektív feltétele, hogy a késés jelentős legyen. Csak olyan esetben jár segítségnyújtás az utas részére, ha legalább 2 órás késéssel
BKV Zrt. Becsült súly (kg)
BKV Zrt. ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS A jelen adásvételi szerződés (a továbbiakban: Szerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980 Budapest, Akácfa u.
Csomádi Vállalkozói Inkubátorház és Innovációs Központ. Alapító Okirat és Működési Szabályzat
Csomádi Vállalkozói Inkubátorház és Innovációs Központ Alapító Okirat és Működési Szabályzat 1. A Csomádi Vállalkozói Inkubátorház és Innovációs Központ adatai 1.1. Az Inkubátorház alapítása A Csomádi
Számviteli ismeretek menedzserek számára
Számviteli ismeretek menedzserek számára 2. rész főkönyvi alapismeretek 1. A jelen fejezetben a főkönyvvel kezdünk mélyebben megismerkedni. Ehhez jó néhány évvel visszaforgatjuk az idő kerekét, eltüntetjük
INTERTICKET Kft. ÁLTALÁNOS HIRDETÉSI FELTÉTELEK Utolsó frissítés / Hatályos: 2016. 03.01-től
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK INTERTICKET Kft. ÁLTALÁNOS HIRDETÉSI FELTÉTELEK Utolsó frissítés / Hatályos: 2016. 03.01-től A Szolgáltató adatai: A Szolgáltató neve: Székhelye és postai címe: Nyilvántartó
I. fejezet Bevezető rendelkezések. II. fejezet Az elővásárlási joggal érintett lakások elidegenítéséről 1. Adásvételi szerződéskötési feltételek
10/2005. (I. 31.) sz. önkormányzati rendelet, valamint az ezt módosító 12/2006. (IV. 10) sz., a 36/2006.(XII.18.) sz., a 12/2007.(II.23.) sz., 40/2007. (XII. 14.) sz., a 23/2008. (VI. 26.) sz., valamint
VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERET SZERZŐDÉS VILLAMOS ENERGIA ADÁS-VÉTEL TÁRGYÁBAN
Villamos energia Kereskedelmi üzletszabályzat 1. számú melléklet VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERET SZERZŐDÉS (Minta) VILLAMOS ENERGIA ADÁS-VÉTEL TÁRGYÁBAN Szerződő felek: Szerződésszám: Dátum: Érvényesség:
Vonatkozó jogszabályok:
AZ ÖNKORMÁNYZATOK ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEINEK KORMÁNYZATI ENGEDÉLYEZÉSE Vonatkozó jogszabályok: Alaptörvény a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény az államháztartásról
SLA RÉSZLETESEN. 14. óra
14. óra SLA RÉSZLETESEN Tárgy: Szolgáltatás menedzsment Kód: NIRSM1MMEM Kredit: 5 Szak: Mérnök Informatikus MSc (esti) Óraszám: Előadás: 2/hét Laborgyakorlat: 2/hét Számonkérés: Vizsga, (félévi 1db ZH)
Hatályba lépés: augusztus 2.
Vodafone Magyarország Zrt. Lakossági ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2019. augusztus 2. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól.
PÉNZÜGYI SZERVEZETEK FELÜGYELETÉÉRT ÉS FOGYASZTÓVÉDELEMÉRT FELELŐS ALELNÖK
PÉNZÜGYI SZERVEZETEK FELÜGYELETÉÉRT ÉS FOGYASZTÓVÉDELEMÉRT FELELŐS ALELNÖK ÁLLÁSFOGLALÁSKÉRÉS ZÁLOGÁLLOMÁNY MÁS PÉNZÜGYI INTÉZMÉNY RÉSZÉRE TÖRTÉNŐ ÁTADÁSÁNAK MÓDJÁ- RÓL A Pénzügyi Vállalkozás a Magyar
KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS
amely létrejött egyrészről KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS Cégnév/Név: [..] Székhely: [..] Adószám: [..] képviseli: [..] mint megrendelő, (a továbbiakban: "Megrendelő") másrészről: KZiTERRA Kft. Székhely: 2051
Üzletszabályzat a garanciák vállalásának rendjéről
A Lakiteleki Takarékszövetkezet 013/2014. számú saját szabályzata Üzletszabályzat a garanciák vállalásának rendjéről Hatálybalépés időpontja: 2014. október 16. Tartalomjegyzék 1. Az Üzletszabályzat tárgya,
TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ ÉRTÉKPAPÍR ADÁS-VÉTEL MEGÁLLAPODÁSOKHOZ
TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ ÉRTÉKPAPÍR ADÁS-VÉTEL MEGÁLLAPODÁSOKHOZ Termék definíció Az Értékpapír adásvételi megállapodás keretében a Bank és az Ügyfél értékpapírra vonatkozó azonnali adásvételi megállapodást kötnek.
Hirdetmény. 2011. május 2. EQUILOR Zrt.
Hirdetmény a személyes és telefax útján történő bizományosi ügyleti okhoz alkalmazandó formanyomtatványokról, ill. a telefonos ügyleti ok tartalmi elemeiről Az EQUILOR Zrt. Üzletszabályzatának 3.8., ill.
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11.
A banki projekthitel-portfóliók kitisztítása
A banki projekthitel-portfóliók kitisztítása dr. Kandrács Csaba Hitelezés 2015. Sofitel Hotel, Budapest, 2015. május 7. A vállalati hitelállomány javulást mutat, de továbbra is lassú a portfoliótisztulás
Üzleti titok és kutatási együttműködések: az egyetem és az ipar együttműködésének problémái a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény fényében
Üzleti titok és kutatási együttműködések: az egyetem és az ipar együttműködésének problémái a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény fényében Dr. Molnár István 2014. május 8-9. Herceghalom Az Irányelv-tervezet
Szerzõdés: Miért vesznek licenciát? Miért adnak licenciát?
Licencia (licentia) a latin nyelvben - többek között - engedélyt jelent. Az iparjogvédelmi és szerzõi jogok jogosultjait megilletõ kizárólagos jog gyakorlására kötött szerzõdés keretében és feltételei
a Europe Treasury euró alapú, rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, teljes életre szóló életbiztosításhoz
Megtakarítás biztosítási védelemmel ötvözve: megoldás a felelősségteljesen gondolkodó emberek számára. Egy bölcs ember úgy éli az életét, hogy cselekszik, nem pedig a cselekvésről gondolkodik. Carlos Castaneda
MUNKAANYAG. Nagyné Bauman Anita. Vállalkozási formák, a vállalkozásokkal kapcsolatos ismeretek. A követelménymodul megnevezése:
Nagyné Bauman Anita Vállalkozási formák, a vállalkozásokkal kapcsolatos ismeretek A követelménymodul megnevezése: Vállalkozási és kereskedelmi ismeretek A követelménymodul száma: 2219-06 A tartalomelem
A Gyors Kötjegy felépítése
A Gyors Kötjegy felépítése A Gyors Ügylet segítségével jobban kontrollálható és átlátható a megbízással való kereskedés módja. FOREX CFD-K FOREX Az FX Gyors Kötjegy felépítése. FX OPCIÓK TERMÉKIKON Segítségével
Megbízási szerződés. név: (adószám:. ) cím: (céges kapcsolat tartó:..)
Megbízási szerződés A szerződést kötő felek, egyrészről: Név: Metz István ev. Székhely: 7130. Tolna, Deák F. u. 69. Adószám: 74358302-1-37 Nemzetközi adószám: HU74358302 Nyilvántartási szám: 39417096 Bankszámlaszám:
1. Eladó kijelenti, hogy 1/1 részbeni kizárólagos tulajdonát képezi az alábbi ingatlan:
Ikt.sz.: PVV Zrt. ADÁSVÉTELI ELŐSZERZŐDÉS B-10-00-01 VERZIÓ: 3.0 mely létrejött egyrészről a PVV Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: Pécs, Búza tér 8/b. szám,
Hatósági szerződés kulcs a jogkövetéshez
ÖRT Szakmai Fórum 2008. szeptember 9., Budapest Hatósági szerződés kulcs a jogkövetéshez Új fogyasztóvédelmi szabályok Az Országgyűlés 2008. június 9-én elfogadta: A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen
1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog
1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a
Kupon felhasználási szabályzat
Kupon felhasználási szabályzat 1. Fogalom meghatározások Kupon: Kedvezményre jogosító szelvény, melynek felhasználásával a vásárló az azon feltüntetett értékben, árkedvezménnyel vásárolhatja meg a számára
Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata
Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,
A koncessziós irányelv átültetésének kihívása. Dr. Várhomoki-Molnár Márta főosztályvezető-helyettes
A koncessziós irányelv átültetésének kihívása Dr. Várhomoki-Molnár Márta főosztályvezető-helyettes Az irányelv kapcsán több szinten vetődnek fel kérdések A nemzeti jogrendszerbe beillesztés jogiszabályozási
ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. május 21-ei ülésére
1 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/129-4/2009. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV 2013. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE AZ ÖNKORMÁNYZAT 1/2013.
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT 1. AZ ADATKEZELŐ A szolgáltató neve: Piroska Gyula Tréning Kft. A szolgáltató székhelye: 1139 Budapest, Lomb u. 31/B. A szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra
2013-as jogszabályváltozások miatt végrehajtott program módosítások
2013-as jogszabályváltozások miatt végrehajtott program módosítások 1. KIVA és KATA partnerek nyilvántartása Az Apolló partner törzsébe felvihetjük az új adózási forma valamelyikét választó ügyfelekhez:
Cetelem. hirdetési kézikönyv. áruhitelnyújtó partnerek részére március
Cetelem hirdetési kézikönyv áruhitelnyújtó partnerek részére 2017 március A Cetelem ügyfelei áruhitelnyújtó partnereinken keresztül találkoznak a Bank szolgáltatásaival. Ez a kézikönyv a Cetelem termékeivel
Adatvédelmi nyilatkozat a weboldal látogatói részére
Adatvédelmi nyilatkozat a weboldal látogatói részére Jelen adatvédelmi nyilatkozat tartalmazza a Lőkös Gábor Egyéni vállalkozó üzemeltető által működtetett, www.kalvariacukraszda.hu domain néven és aldomain
Kedves Kiállítók, Leendő Támogatóink!
Kedves Kiállítók, Leendő Támogatóink! 2019. október 3-5-ig a Bethesda Gyermekkórház szervezésében kerül megrendezésre a Magyar Gyermekorvosok Társaságának országos Nagygyűlése. A korábbi évekhez hasonlóan
114. sz. Egyezmény. a tengeri halászok munkaszerződésének pontjairól
114. sz. Egyezmény a tengeri halászok munkaszerződésének pontjairól A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfbe,
10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11.
2 10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11. Rész ajánlattétel lehetősége: Ajánlatkérő nem biztosítja a részekre