MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA II. FEJEZET 2004-BEN HATÁLYBALÉPŐ TERVEZET. (Készült: 2003-ban)
|
|
- Dezső Király
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJSZABÁSA (MÉDI 2004) II. FEJEZET SZAKÁGAK TERVEZÉSI DÍJSZÁMÍTÁSAI 2004-BEN HATÁLYBALÉPŐ TERVEZET (Készült: 2003-ban) Szerkesztők: Magyar Mérnöki Kamara: Andor Béla, Tel.: Dr. Korda János, Tel.:
2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BÁNYÁSZATI, GÁZ- ÉS OLAJIPARI TERVEZÉS 1.2 A SZAKÁGI TERVEZÉSI DÍJ 1.2 A DÍJALAP - D 1.3 DÍJOSZTÁLYBA SOROLÁS - B 1.4 A DÍJSZÁZALÉK - d 1.5 AZ TERVEZÉS ALAPSZOLGÁLTATÁSÁNAK SZAKASZAI, DÍJHÁNYADAI - A 1.6. KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK - K Az építményhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások díja: A tervezői szolgáltatás díjában bennfoglalt, egyes, kisebb részek önálló díja Az építményhez csak részben kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások, külön tervezési díjként, más díjalap szerint számítható díjak: 2. ÉPÍTMÉNY TARTÓSZERKEZETI TERVEZÉSE (ALAPOZÁS, STATIKA) 2.1 A SZAKÁGI TERVEZÉSI DÍJ 2.2 A DÍJALAP - D 2.3 DÍJOSZTÁLYBA SOROLÁS - B 2.4 A DÍJSZÁZALÉK - d 2.5 AZ TERVEZÉS ALAPSZOLGÁLTATÁSÁNAK SZAKASZAI, DÍJHÁNYADAI - A 2.6. KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK TÉNYEZŐK - K Az építményhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások díja A tervezői szolgáltatás díjában bennfoglalt, egyes, kisebb részek önálló díja Az építményhez csak részben kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások, külön tervezési díjként, más díjalap szerint számítható díjak: 3. ÉPÍTŐMÉRNÖKI TERVEZÉS (MŰTÁRGYAK, KÖZLEKEDÉSI, VÍZ-ÉPÍTÉSI ÉPÍTMÉNYEK) 3.1 A SZAKÁGI TERVEZÉSI DÍJ 3.2 A DÍJALAP - D 3.3 DÍJOSZTÁLYBA SOROLÁS - B 3.4 A DÍJSZÁZALÉK - d 3.5 AZ TERVEZÉS ALAPSZOLGÁLTATÁSÁNAK SZAKASZAI, DÍJHÁNYADAI - A 3.6. KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK TÉNYEZŐK - K Az építményhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások díja: A tervezői szolgáltatás díjában bennfoglalt, egyes, kisebb részek önálló díja Az építményhez csak részben kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások, külön tervezési díjként, más díjalap szerint számítható díjak: 4. GEOTECHNIKAI TERVEZÉS 4.1. BEVEZETÉS 4.2. GEOTECHNIKAI SZAKVÉLEMÉNY KÉSZÍTÉSI DÍJ 4.3. A GEOTECHNIKAI SZOLGÁLTATÁS FAJTÁI, SZAKASZAI Előzmények, megbízói adatszolgáltatás A geotechnikai szakvélemények - előtervek - fajtái A geotechnikai kategóriák 4.4. A GEOTECHNIKAI SZAKVÉLEMÉNY KÉSZÍTÉS SZAKASZAI 4.5. KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK, CSÖKKENTŐ TÉNYEZŐK (K és C) Csökkentő tényezők: Az építményhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások díja A tervezői szolgáltatás egyes szakaszainak díjában bennfoglalt, kisebb részterület 4.6 A DÍJALAP (D) 4.7. A DÍJSZÁZALÉK (d) 4.8 DÍJOSZTÁLYBA SOROLÁS 4.9 A FELTÁRÁSOK Ajánlás a feltárások nagyságára és mélységére Ajánlás a feltárások költségeinek becslésére Talajfeltárások, in situ vizsgálatok költségbecslése Laborvizsgálatok Feldolgozás A geotechnikai szakvélemény készítési díj 5. GÉPÉSZETI TERVEZÉS (ÉPÜLETGÉPÉSZET, TECHNOLÓGIA, FELVONÓ, ERŐMŰ) 5.1 A SZAKÁGI TERVEZÉSI DÍJ 5.2 A DÍJALAP - D 5.3 DÍJOSZTÁLYBA SOROLÁS - B 51
3 5.4 A DÍJSZÁZALÉK - d 5.5 AZ TERVEZÉS ALAPSZOLGÁLTATÁSÁNAK SZAKASZAI, DÍJHÁNYADAI - A 5.6. KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK TÉNYEZŐK - K A gépészethez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások díja: A tervezői szolgáltatás díjában bennfoglalt, egyes, kisebb részek önálló díja Csak részben kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások, külön tervezési díjként, más díjalap szerint számítható díjak 6. VILLAMOSMÉRNÖKI TERVEZÉS (ÉPÍTMÉNYVILLAMOSSÁG, VILLAMOS-ENERGIA ELLÁTÁS, TÁVKÖZLÉS) 6.1 A SZAKÁGI TERVEZÉSI DÍJ 6.2 A DÍJALAP D 6.3 DÍJOSZTÁLYBA SOROLÁS - B 6.4 A DÍJSZÁZALÉK - d 6.5 AZ TERVEZÉS ALAPSZOLGÁLTATÁSÁNAK SZAKASZAI, DÍJHÁNYADAI - A 6.6. KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK TÉNYEZŐK - K A villamossághoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások díja: A tervezői szolgáltatás díjában bennfoglalt, egyes, kisebb részek önálló díja Csak részben kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások, külön tervezési díjként, más díjalap szerint számítható díjak 7. ÉPÜLETEK EGYSZERŰSÍTETT, SZAKÁGI TERVEZÉSI DÍJA 7.1 A DÍJSZÁMÍTÁS FELTÉTELEI, HATÁLYA 7.2 AZ ÉPÜLET TERVEZÉSI DÍJA - Té 7.7 A DÍJALAP - Dé 7.8 AZ ÉPÜLET DÍJOSZTÁLYBA SOROLÁSA Bé 7.9 A TERVEZÉSI DÍJ SZÁZALÉKA - dé 7.10 AZ ÉPÜLET TERVEZÉSI DÍJÁNAK FELOSZTÁSA A SZAKÁGAK KÖZÖTT Tartószerkezeti díjosztályok Az épületgépészet és az építményvillamosság díjosztályai Az épület és szakági díjosztályok kapcsolata A tervezési díj felosztása, a szakági osztók s % Tervezési díj felosztása az épületgépészet és az építményvillamosság között 8. GEODÉZIAI TERVEZÉS 8.1 SZAKÁGI TERVEZÉSI DÍJ SZÁMÍTÁSÁNAK MÓDOZATAI Beruházási költségek alapján számított ajánlott díj A természetes mértékegységek alapján számított ajánlott díj Az időráfordításos ajánlott díj 8.2 ÁLLAMI ALAPTÉRKÉPEK Állami földmérési alaptérképek készítése Állami topográfiai térképek készítése 8.3 ALAPPONTSŰRÍTÉS Vízszintes alappontok EOVA negyedrendű pontok áthelyezése, pótlása Ötödrendű alappont, felmérési alappont meghatározása Fotogrammetriai illesztőpontok jelölése és meghatározása Magassági alappontok 8.4 INGATLANOKKAL KAPCSOLATOS GEODÉZIAI FELADATOK Általános szabályok Területigénybevétel (kisajátítás) Területigénybevétel nem vonalas létesítmény céljára Területigénybevétel vonalas létesítmény céljára Területigénybevétel (kisajátítás) előkészítése: mező és erdőgazdasági művelés alóli kivonás, ideiglenes területfelhasználási dokumentáció Területigénybevétel előkészítése nem vonalas létesítmény céljára Területigénybevétel előkészítése vonalas létesítmény céljára Vonalas létesítmények szolgalmi jogi munkája Szolgalmi jog műszaki munkarészeinek elkészítése Szolgalmi jog bejegyzéshez megállapodások megkötése Területfelosztás, telekrendezések, telki szolgalmi jog Földrészlethatár kitűzése Megvalósulási dokumentációk Épületfeltüntetések Megvalósulási térképek 52
4 8.5 KÖZMŰVEZETÉKEK FELMÉRÉSE, NYILVÁNTARTÁSA Új építésű közművezetékek dokumentálása Földalatti vezetékek nyíltárkos bemérése Föld felett haladó közművezetékek megvalósítás során történő felmérése (légvezetékek, oszlopos csővezetékek) Utólagos fogyasztói csatlakozók bemérése Közműalaptérkép készítése Belterületi közműalaptérkép készítése az alaptérképi többlettartalom felmérésével Külterületi, különleges külterületi közműalaptérkép készítése az alaptérképi többlettartalom felmérésével Digitális belterületi közműalaptérkép készítése az alaptérképi többlettartalom digitalizálásával Szakági (közmű) helyszínrajzok készítése Szakági (közmű) helyszínrajzok készítése a közművezetékek felmérésével, kutatással Szakági helyszínrajzok készítése meglévő munkarészek bedolgozásával, szükség szerinti terepi kiegészítő mérésekkel Digitális szakági helyszínrajzok készítése a hagyományos szakági helyszínrajzok digitális átszerkesztésével, szükség szerinti kiegészítő helyszíneléssel Egyesített közműtérkép készítése Egyesített közműtérkép készítése a hagyományos szakági helyszínrajzok adatainak térképezésével Digitális egyesített közműtérkép készítése a digitális szakági helyszínrajzok adatainak összedolgozásával Közműalaptérkép, egyesített közműtérkép változásvezetése, KKN feladatok Szakági helyszínrajzok változásvezetése 8.6 LÉTESÍTMÉNYEK TERVEZÉSÉVEL, ÉPÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS GEODÉZIAI FELADATOK (Kidolgozás alatt lévő fejezet.) Főpontok meghatározása Tervezési alaptérképek készítése Létesítmények kitűzése Állapottérkép készítése Megvalósulási térkép készítése Geodéziai művezetés Mozgásvizsgálat Épületen belüli geodéziai munkák Vonalas létesítmények tervezési térképei Vonalas létesítmények kitűzése Vonalas létesítmények megvalósulási térképei Hossz- és keresztszelvény készítés Szerkezeti mérések Épületek felmérése Homlokzat mérése Új épület Régi, de nem műemlék épület Műemlék épület 8.7 TÉRKÉPDIGITALIZÁLÁS 8.8 EGYÉB GEODÉZIAI FELADATOK 9. MELLÉKLET SZAKÁGI DÍJSZÁMÍTÁSOK SZÁZALÉKTÁBLÁZATA 53
5 II. / 1. BÁNYÁSZATI, GÁZ- ÉS OLAJIPARI TERVEZÉS A MÉDI ajánlott tervezési díjai a III. fejezet szerinti tervdokumentációk tartalmára és tervezői tevékenységre vonatkoznak. Tartalmilag eltérő tervdokumentáció, illetve tervezői tevékenység esetén az eltérés arányában az ajánlott díjat korrigálni szükséges. 1.1 A SZAKÁGI TERVEZÉSI DÍJ A szakág tervezés díja építményenként - a szakág tárgyát érintő építményrész, építési költségének százalékában: Ts (Ft) = D (Ft) x B x d (%) x ( A + K) + J + ÁFA ahol: D: a díjalap, a szakági tervezés tárgyát képező építményrész becsült, építési költsége forintban, ÁFA nélkül, B: díjosztályi szorzó, amely kifejezi a tervezési feladat bonyolultságát, d: a tervezési díj százaléka, a díjalap nagyságának függvényében, A: (A 1 + A A i ), az alapszolgáltatás díjhányadainak összege, K: (K 1 + K K i ), a kiegészítő szolgáltatások díjhányadainak összege, J: a járulékos költségek. 1.2 A DÍJALAP - D A tartószerkezeti tervezés díjalapja - D - az építmény átlagos, megbízóval egyeztetett, becsült építési költsége (amit a tervező a saját költségvetésében kiír), ÁFA nélkül Jelentős hosszúságú építmények, műtárgyak Jelentős hosszúságú, ha az építmény hossza meghaladja a legnagyobb keresztmetszeti méret szélesség vagy magasság 20-szorosát és az építmény, műtárgy, stb. keresztmetszete, kialakítása és szerkezete, tervezési feltételei, stb. lényegében azonosak, akkor az építési költségét a legnagyobb keresztmetszeti méret 20-szorosára eső csökkentett költséggel kell figyelembe venni. A csökkentő szorzó nagysága: ν= (H+20 x SZ) / 2 x H ahol: H az építmény hossza, SZ a legnagyobb keresztmetszeti méret. A különálló építmény(ek) díjalapját és tervezési díját külön külön kell számítani. 1.3 DÍJOSZTÁLYBA SOROLÁS - B A díjosztályba sorolás önálló szakterületei: Bányászati építmény Gáz-, olajipari építmény 0,6-os díjosztály: egyszerű tervezési feladat, alacsony koordinációs igény, Bányászati építmény Egyszerű, tipikusnak tekinthető külszíni és földalatti bányatérségek. Gáz-, olajipari építmény Olaj- és gázvezetékek, csatlakozások, elágazások nélkül; 0,8-as díjosztály: egyszerű tervezési feladat, közepes koordinációs Bányászati építmény Fejtés, vágathajtás, szállítás, szellőztetés, víztelenítés és egyéb bányabiztonsági terv részletek, különkülön technológiai kapcsolódási pontok nélkül Gáz-, olajipari építmény Egyszerű olajtárolók, Olaj-, gáz-, stb. szállító csővezetékek, csatlakozással, elágazással;. 54
6 1,0-es díjosztály: átlagos bonyolultságú tervezési, átlagos koordinációs igény Bányászati építmény Bányászati előkészítő-berendezések, aprítás, osztályozás, lerakás, adagolás, keverés, stb. ömlesztett anyagokhoz, legfeljebb 2 műveleti lépcsővel, Fejtés, vágathajtás, szállítás, víztelenítés és egyéb bányabiztonsági tervek részletes kidolgozása a technológiai kapcsolódások kimunkálásával. Gáz-, olajipari építmény Folyadéktartályok; gáztartályok; Olaj- és gázvezetékek több csatlakozással, elágazással, egyszerű leválasztó, ürítő berendezésekkel; 1,2-es díjosztály: nagy bonyolultságú feladat, sokirányú koordinációs igény, Bányászati építmény Bányaudvarok, bányamezők lefejtése, Tájrendezés és rekultivációm, Aknamélyítés, Mélyfúrás, Ipari robbantás. Gáz-, olajipari építmény Olaj- és gázvezetékek, többfokozatú leválasztó, ürítő berendezésekkel; Előkészítő-berendezések (aprítás, osztályozás, lerakás, adagolás, keverés) ömlesztett anyagokhoz, több műveleti lépcsővel; 1,4-es díjosztály: kiemelten bonyolult, speciális szakismeretű feladat, sokirányú koordinációs, egyeztetési igény, Bányászati építmény V/d Előkészítő-berendezések (aprítás, osztályozás, lerakás, adagolás, keverés) ömlesztett anyagokhoz, több műveleti lépcsővel; Külszíni és földalatti bányák feltárása, előkészítése, lefejtése. Bányatelek létesítése. Alagút építés 1.4 A DÍJSZÁZALÉK - d A tervezési díj százaléka: d(%) = di(%) x (Di / D) 1/8 ahol: Di induló díjalap: 100 mft, di(%) induló díjszázalék: 5,0%, Ds a szakág által tervezett építményrész tényleges díjalapja A SZAKÁGI TERVEZÉSI DÍJ SZÁZALÉK TÁBLÁZATA A MELLÉKLETBEN 1.5 A TERVEZÉS ALAPSZOLGÁLTATÁSÁNAK SZAKASZAI, DÍJHÁNYADAI - A TERVEZÉSI SZAKASZ MEGNEVEZÉSE ALAP SZOLGÁLTATÁSOK DÍJHÁNYADAI - A ELŐTERV 0,05 ENGEDÉLYEZÉSI TERV 0,30 0,35 KIVITELI TERVEK AJÁNLATI KIVITELI (TENDER) TERV 0,55 MEGVALÓSÍTÁSI KIVITELI TERV 0,650 ÖSSZESEN: 0,90 1,00 KIEGÉSZÍTŐ KIVITELI TERV 0,20 ÖSSZESEN: 1,10 1,00 55
7 1.6. KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK - K T K =Ds (Ft) x Bs x d(%) x K, ahol a K tényező értéke az alábbi: Az építményhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások díja: Kiegészítő kiviteli terv: K 1 = 0,15 Megvalósítási tanulmány: K 2 = 0,25 Meglévő építmény tervdokumentáció (számítások és tervek, teljeskörű, ellenőrzésre alkalmas kidolgozásban) más szabvány szerinti átdolgozása, a funkció, a rendszer, ill. a részletes tervek ellenőrzésével, esetleges módosításával, teljes tervezői felelősséggel, a szakág díjalapja szerint: engedélyezési tervnél: K 3 = 0,15 kiviteli tervnél: K 4 = 0,30 Megvalósítási (átadási) terv készítése, a szakág díjalapja szerint: K 5 = 0, A tervezői szolgáltatás díjában bennfoglalt, egyes, kisebb részterület önálló díja: Számítások készítése, ellenőrzésre alkalmas kidolgozásban, a főbb szerkezetekre, már kialakított elvi szerkezeti rendszer esetén, a szakág díjalapja szerint: engedélyezési tervhez: K 6 = 0,15 kiviteli tervhez: K 7 = 0,25 Meglévő számítások (teljeskörű, ellenőrzésre alkalmas kidolgozásban) ellenőrzése, a szerkezeti rendszer ellenőrzése nélkül, a szakág díjalapja szerint: engedélyezési tervnél: K 8 = 0,06 kiviteli tervnél: K 9 = 0,10 Meglévő számítások (teljeskörű, ellenőrzésre alkalmas kidolgozásban) ellenőrzése, az építmény rendszere, ill. a szerkezeti tervek ellenőrzésével, a szakág díjalapja szerint: engedélyezési tervnél: K 10 = 0,10 kiviteli tervnél: K 11 = 0,15 Költségvetés kiírás készítése, az építmény díjalapja szerint : K 12 = 0, Az építményhez csak részben kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások, külön tervezési díjként, más díjalap szerint számítható díjak: Gyártmánytervezés, a kiviteli terv diszpoziciós (méretek, igénybevételek) adatai alapján, a gyártmány tervek 1 1 darabjának összesített díjalapjai szerint: K 13 = 0,40 Építési- és szereléstechnológiai tervek, a kiviteli terv diszpoziciós adatai alapján, a szerelt szerkezetek összesített díjalapja szerint: K 14 = 0,10 Építési segédszerkezetek, eszközök állványok, dúcolások, kitámasztások, stb. tervei, segédszerkezetek, az eszközök díjalapja szerint K 15 = 0,30 56
8 II. / 2. ÉPÍTMÉNY TARTÓSZERKEZETI TERVEZÉSE STATIKA, ALPOZÁS A MÉDI ajánlott tervezési díjai a III. fejezet szerinti tervdokumentációk tartalmára és tervezői tevékenységre vonatkoznak. Tartalmilag eltérő tervdokumentáció, illetve tervezői tevékenység esetén az eltérés arányában az ajánlott díjat korrigálni szükséges. 2.1 A SZAKÁGI TERVEZÉSI DÍJ A szakág tervezés díja építményenként - a szakág tárgyát érintő építményrész, építési költségének százalékában: Ts (Ft) = D (Ft) x B x d (%) x ( A + K) + J + ÁFA ahol: D: a díjalap, a tartószerkezeti szakági tervezés tárgyát képező építményrész becsült, építési költsége forintban, ÁFA nélkül, B: díjosztályi szorzó, amely kifejezi a tervezési feladat bonyolultságát, d: a tervezési díj százaléka, a díjalap nagyságának függvényében, A: (A 1 + A A i ), az alapszolgáltatás díjhányadainak összege, K: (K 1 + K K i ), a kiegészítő szolgáltatások díjhányadainak összege, J: a járulékos költségek. 2.2 A DÍJALAP - D A tartószerkezeti tervezés díjalapja - D - az építmény tartószerkezeteinek ÁFA nélkül; részletezve: - föld- és alépítményi munkák: föld-, bontási- és biztosítási-, dúcolási-, megtámasztási munkák; lehorgonyzások és talajcserék; víztelenítés és alagcsövezés, stb.; alapozások, külső vízszigetelések; - felszerkezet tartószerkezeti munkák: kőműves-, beton-, vasbeton-, acél- és fémszerkezeti-, ács- és vízszigetelési munkák; a vakolatlan, 12 cm és annál vastagabb teherhordó falak és pillérek, födémek és egyéb tartószerkezetek, függönyfalak, stb.; - tetőszerkezeti munkák: ács-, acél- és fémszerkezeti munkák; - kivéve: aljzatbetonok, burkolások, 12 cm-nél vékonyabb, vagy szerelt, illetve könnyűszerkezetű válaszfalak, álmennyezetek, nyílászárók, hő- és hangszigetelések, tető héjjalások, asztalos-, lakatos munkák, Jelentős hosszúságú építmények, műtárgyak Jelentős hosszúságú, ha az építmény hossza meghaladja a legnagyobb keresztmetszeti méret szélesség vagy magasság 20-szorosát és az építmény, műtárgy, stb. keresztmetszete, kialakítása és szerkezete, tervezési feltételei, stb. lényegében azonosak, akkor az építési költségét a legnagyobb keresztmetszeti méret 20-szorosára eső csökkentett költséggel kell figyelembe venni. A csökkentő szorzó nagysága: ν= (H+20 x SZ) / 2 x H ahol: H az építmény hossza, SZ a legnagyobb keresztmetszeti méret. A különálló, építmény(ek) díjalapját és tervezési díját külön külön kell számítani. 2.3 DÍJOSZTÁLYBA SOROLÁS - B a.) Építmény, épület (alépítmény és felszerkezet): Bs=0.6-os díjosztály: nagyon egyszerű építmény, nulla - egy jellemző bonyolult Bs=0.8-as díjosztály: egyszerű építmény, kettő - három négy jellemző bonyolult Bs=1,0-es díjosztály: átlagos építmény, öt - hat - hét jellemző bonyolult Bs=1,2-es díjosztály: bonyolult építmény, nyolc - kilenc tíz jellemző bonyolult Bs=1,4-es díjosztály: nagyon bonyolult építmény, tizenegy tizenkettő jellemző bonyolult A DÍJOSZTÁLYBA SOROLÁS JELLEMZŐI EGYSZERŰ BONYOLULT 1. A TEREP LEJTÉSE, a lejtés irányában: 5 % alatt 5 % felett a terepmagasság különbsége / az építmény hossza 57
9 2. AZ ALAPOZÁS Síkalapozás Mélyalapozás 3. AZ ALÉPÍTMÉNY - PINCE SZIGETELÉSE Nedvesség elleni Talajvíz elleni 4. AZ ÉPÍTMÉNY MAGASSÁGA 36,0 m-nél alacsonyabb 36,0 m-nél magasabb 5. AZ ÉPÍTMÉNY MAGASSÁGI ELRENDEZÉSE Azonos magasságú Változó, lépcsőzetes magasságú 6. AZ ÉPÍTMÉNY SZINTJEIN A TARTÓSZERKEZETEK Azonos Változó RENDSZERE - az alapozás és a tető között 7. AZ ÉPÍTMÉNY SZINTJEIN A TERHELÉSEK NAGYSÁGA - Azonos Többféle az alapozás és a tető között 8. AZ ÉPÍTMÉNY SZINTJEIN A TARTÓSZERKEZETEK Azonos Többféle ANYAGA - az alapozás és a tető között: tégla, illetve monolit-előregyártott beton-vasbeton - vagy fém - vagy fa 9. A TARTÓSZERKEZETEK ALAPRAJZI TENGELYEI Merőlegesek Nem merőlegesek 10. A TARTÓSZERKEZETEK TENGELYE, ILLETVE SÍKJA a lépcsők és a tetőszerkezet kivételével Vízszintes, illetve függőleges Nem csak vízszintes, illetve függőleges 11. A TARTÓSZERKEZETEK TENGELYE, ILLETVE SÍKJA Egyenes, illetve sík Törtvonalú, íves 12. SPECIÁLIS ESETEK új szerkezeti rendszer - dinamikusan elhangolt építmény, gépalap - különleges építési, környezeti, technológiai feltételek Nincs Van b.) Önálló alapozás, alépítmény, támfal, műtárgy Bs=0.6-os díjosztály: nagyon egyszerű építmény, nulla - egy jellemző bonyolult Bs=0.8-as díjosztály: egyszerű építmény, kettő - három négy jellemző bonyolult Bs=1,0-es díjosztály: átlagos építmény, öt - hat - hét jellemző bonyolult Bs=1,2-es díjosztály: bonyolult építmény, nyolc - kilenc tíz jellemző bonyolult Bs=1,4-es díjosztály: nagyon bonyolult építmény, tizenegy tizenkettő jellemző bonyolult AZ ÉPÍTMÉNY JELLEMZŐI EGYSZERŰ BONYOLULT 1. A TEREP LEJTÉSE, a lejtés irányában: 5 % alatt 5 % felett a terepmagasság különbsége / az építmény hossza 2. AZ ALAPOZÁS Síkalapozás - sáv, pont, lemez, kút Mélyalapozás - rés, cölöp, gerendarács, gépalap, stb. 3 A SZIGETELÉS Nedvesség elleni Talajvíz elleni 4. FALAK ÉS TÁMFALAK Lehorgonyzás nélküliek Lehorgonyzottak 5. MAGASSÁGI ELRENDEZÉS Azonos magasságú Változó, lépcsőzetes magasságú 6. TALAJALAKVÁLTOZÁSRA ÉRZÉKENY ÉPÍTMÉNY Átlagos Különleges 7. A TERHELÉSEK NAGYSÁGA Azonos Többféle 8. A TARTÓSZERKEZETEK ANYAGA tégla, beton vagy Azonos Többféle monolit-előregyártott vasbeton - vagy fém 9. A SZERKEZETEK ALAPRAJZI TENGELYEI Merőlegesek Nem merőlegesek 10. A SZERKEZETEK TENGELYE ÉS SÍKJA a lehorgonyzás nélküli támfal kivételével Vízszintes, illetve függőleges Nem csak vízszintes, illetve függőleges 11. A SZERKEZETEK TENGELYE ÉS SÍKJA Egyenes és sík Törtvonalú, íves 12. SPECIÁLIS ESETEK új szerkezeti rendszer - dinamikusan elhangolt gépalap - különleges építési, környezeti, technológiai feltételek Nincs Van 2.4 A DÍJSZÁZALÉK - d A tervezési díj százaléka: d(%) = di(%) x (Di / D) 1/8 ahol: Di induló díjalap: 100 mft, di(%) induló díjszázalék: 5,0%, D a szakág által tervezett építményrész tényleges díjalapja A SZAKÁGI TERVEZÉSI DÍJ SZÁZALÉK TÁBLÁZATA A MELLÉKLETBEN 2.5 A TERVEZÉS ALAPSZOLGÁLTATÁSÁNAK SZAKASZAI, DÍJHÁNYADAI - A TERVEZÉSI SZAKASZ MEGNEVEZÉSE ALAP SZOLGÁLTATÁSOK DÍJHÁNYADAI - A 58
10 ELŐTERV 0,05 ENGEDÉLYEZÉSI TERV 0,25 0,30 KIVITELI TERVEK AJÁNLATI KIVITELI (TENDER) TERV 0,60 MEGVALÓSÍTÁSI KIVITELI TERV 0,70 ÖSSZESEN: 0,90 1,00 KIEGÉSZÍTŐ KIVITELI TERV 0,20 ÖSSZESEN: 1,10 1, KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK - K T K =D (Ft) x B x d(%) x K, ahol a K tényező értéke az alábbi: Az építményhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások díja: Kiegészítő kiviteli terv: K 1 = 0,15 Megvalósítási tanulmány: K 2 = 0,25 Meglévő szerkezeti tervdokumentáció (statikai számítások és tervek, teljes körű, ellenőrzésre alkalmas kidolgozásban) más szabvány szerinti átdolgozása, a funkció, a rendszer, ill. a részletes tervek ellenőrzésével, esetleges módosításával, teljes tervezői felelősséggel, a szakág díjalapja szerint: engedélyezési tervnél: K 3 = 0,15 kiviteli tervnél: K 4 = 0,30 Megvalósítási (átadási) terv készítése, a szakág díjalapja szerint: K 5 = 0, A tervezői szolgáltatás díjában bennfoglalt, egyes, kisebb részterület önálló díja: Statikai számítás készítése, llenőrzésre alkalmas kidolgozásban, a főbb szerkezetekre, már kialakított elvi szerkezeti rendszer esetén, a szakág díjalapja szerint: engedélyezési tervhez: K 6 = 0,15 kiviteli tervhez: K 7 = 0,25 Meglévő statikai számítás (teljeskörű, ellenőrzésre alkalmas kidolgozásban) ellenőrzése, a szerkezeti rendszer ellenőrzése nélkül, a szakág díjalapja szerint: engedélyezési tervnél: K 8 = 0,06 kiviteli tervnél: K 9 = 0,10 Meglévő statikai számítás (teljeskörű, ellenőrzésre alkalmas kidolgozásban) ellenőrzése, a szerkezeti rendszer, ill. a szerkezeti tervek ellenőrzésével, a szakág díjalapja szerint: engedélyezési tervnél: K 10 = 0,10 kiviteli tervnél: K 11 = 0,15 Költségvetés kiírás készítése, az építmény díjalapja szerint : K 12 = 0, Az építményhez csak részben kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások, külön tervezési díjként, más díjalap szerint számítható díjak: Gyártmánytervezés, a kiviteli terv diszpoziciós (méretek, igénybevételek) adatai alapján, a gyártmány tervek 1 1 darabjának összesített díjalapjai szerint: K 13 = 0,40 Építési- és szereléstechnológiai tervek, a kiviteli terv diszpoziciós adatai alapján, a szerelt szerkezetek összesített díjalapja szerint: K 14 = 0,10 Építési segédszerkezetek, eszközök állványok, dúcolások, kitámasztások, stb. tervei, segédszerkezetek, az eszközök díjalapja szerint K 15 = 0,30 59
11 II. / 3. ÉPÍTŐMÉRNÖKI TERVEZÉS MŰTÁRGYAK, KÖZLEKEDÉSI, VÍZ-ÉPÍTÉSI ÉPÍTMÉNYEK A MÉDI ajánlott tervezési díjai a III. fejezet szerinti tervdokumentációk tartalmára és tervezői tevékenységre vonatkoznak. Tartalmilag eltérő tervdokumentáció, illetve tervezői tevékenység esetén az eltérés arányában az ajánlott díjat korrigálni szükséges. 3.1 A SZAKÁGI TERVEZÉSI DÍJ A szakág tervezés díja építményenként - a szakág tárgyát érintő építményrész, építési költségének százalékában: T (Ft) = D (Ft) x B x d (%) x ( A + K) + J + ÁFA ahol: D: a díjalap, a szakági tervezés tárgyát képező építményrész becsült, építési költsége forintban, ÁFA nélkül, B: díjosztályi szorzó, amely kifejezi a tervezési feladat bonyolultságát, d: a tervezési díj százaléka, a díjalap nagyságának függvényében, A: (A 1 + A A i ), az alapszolgáltatás díjhányadainak összege, K: (K 1 + K K i ), a kiegészítő szolgáltatások díjhányadainak összege, J: a járulékos költségek. 3.2 A DÍJALAP - D A tervezés díjalapja - D - az építmény átlagos, megbízóval egyeztetett, becsült építési költsége (amit a tervező a saját költségvetésében kiír), ÁFA nélkül Jelentős hosszúságú építmények, műtárgyak Jelentős hosszúságú, ha az építmény hossza meghaladja a legnagyobb keresztmetszeti méret szélesség vagy magasság 20-szorosát és az építmény, műtárgy, stb. keresztmetszete, kialakítása és szerkezete, tervezési feltételei, stb. lényegében azonosak, akkor az építési költségét a legnagyobb keresztmetszeti méret 20-szorosára eső csökkentett költséggel kell figyelembe venni. A csökkentő szorzó nagysága: ν= (H+20 x SZ) / 2 x H ahol: H az építmény hossza, SZ a legnagyobb keresztmetszeti méret. A különálló építmény(ek) díjalapját és tervezési díját külön külön kell számítani. 3.3 DÍJOSZTÁLYBA SOROLÁS - B A díjosztályba sorolás önálló szakterületei: Híd, műtárgy, Közlekedési építmény (utak az ME / táblázata szerint: A B C) Vízépítési építmény 0,6-os díjosztály: egyszerű tervezési feladat, alacsony koordinációs igény, Híd, műtárgy Kerítések; áttört térosztó-falak; támfalak Egyszerű földalatti építmények műszaki felszerelés nélkül raktározási, honvédelmi és polgári védelmi célokra; Közlekedési építmény Mellékút K.III.c/A, lakóút B.III.b/A; Egyszerű parkolók, üzemi közlekedési területek, térburkolatok; Egyszerű tárók ill. aknák, (pl. mérő-, nyomótárna, szabadfelszínű alagút, víztelenítő, közmű-, összekötő, menekülő alagút) műszaki felszerelés nélkül; 60
12 Vízépítési építmény Vízvezeték azonos keresztmetszettel, csatlakozások, elágazások nélkül; Nyílt csatorna m 3 /s-nél magasabb vízszállítással; térburkolatok; szárazon rakott falak; fenékküszöbök; 0,8-as díjosztály: egyszerű tervezési feladat, közepes koordinációs Híd, műtárgy Műszaki felszereléssel ellátott földalatti építmények raktározási, honvédelmi és polgári védelmi célokra erőművek, termelő üzemek és hasonlók; mélygarázsok gépi mozgatás nélkül; Színek, barakkok; egyszerű raktárak; hűtőtornyok; kémények; árbocok; Egyszerű silók, bunkerek és tárolók; folyadéktároló tartályok; Egyszerű honvédelmi és polgári védelmi építmények; egyszerű építési munkahely-létesítmények; állványzatok és zsaluzatok gépesítés nélkül, Egyszerű, egynyílású híd, Közlekedési építmény I. rendű főút K.I.c/A, II. rendű főút K.II.a/A, B.II/A, összekötő út K.II.b/A, gyüjtőút B.III.a/A, mellékút K.III.ab/A, K.III.c/B, lakóút B.III.b/B; Parkolók, üzemi közlekedési területek, Országos egyvágányú vasút nyíltvonal; Egyszerű repülőtéri álláshely; Egyszerű, ideiglenes jármű- és gyalogos aluljárók, vasúti ill. közúti kereszteződések provizórium céljából; Mélyvezetésű földalatti vasút, nyílt vagy zárt építési mód mellett, magas-vezetésű földalatti vasút; Műszaki felszereléssel ellátott alagutak a hozzájuk tartozó tárókkal, aknákkal és földalatti építményekkel és a hozzájuk rendelt közművek szintalatti és földfeletti berendezéseivel, fogadó műtárgyaival; Vízépítési építmény A vízellátás csatornázás berendezései, vízvezeték változó keresztmetszettel, csatlakozásokkal, elágazásokkal, készre-gyártott szennyvízkezelők alkalmazása; Egyszerű víz-, szennyvíztárolók, Egyszerű kutak, Nyílt csatorna; Védgátak; gátművek és hasonlók; hordalékzáró gátak; hajózócsatornák; mesterséges tavak; Szekrényes iszapoló-gátak; szádfalak; egyszerű rés- és cölöpfalak; Fenékbukók; szilárd gátak; lezáró és terelőépítmények és hasonlók; Vízkivételi ill. bevezető-építmények; rács-, kavics- és homokfogó műtárgyak; Egyszerű kikötői építmények túlnyomórészt földmunkával, sólyaterek, Hegyipatak-szabályozás; lavina védőművek; szennyvízelvezető berendezések szállítóvezetékei, Alagcsövezés és hasonlók, Egyszerű szemét- és hulladéktárolók 1,0-es díjosztály: átlagos bonyolultságú tervezési, átlagos koordinációs igény Híd, műtárgy, Bonyolult, különleges raktárak; hűtőtornyok; kémények; árbocok; Különleges silók, bunkerek és tárolók; folyadéktároló tartályok; Különleges honvédelmi és polgári védelmi építmények; egyszerű építési munkahely-létesítmények; állványzatok és zsaluzatok gépesítés nélkül; "Légsátor" csarnok; mobil sátorépítmények; Szabadon álló lefedések; Honvédelmi és polgári védelmi építmények; ürítő, szállító és átrakó berendezések, daruk; csőhidak; Egyszerű repülőtéri épület, mélygarázsok, magas-parkolók, szervizek, telephelyek; Egyszerű többnyílású és ívelt hidak. Közlekedési építmény Autópálya K.I.a/A, autóút K.I.b/A, I. rendű főút K.I.c/B, B.I.c/A, II. rendű főút K.II.a/B, B.II/B, összekötő út K.II.b/B, gyüjtőút B.III.a/B, mellékút K.III.a-b/B, K.III.c/C, lakóút B.III.b/C; Forgalmi csomópont szintbeni - külterületen; Országos többvágányú vasút nyíltvonal, egyvágányú forgalmi kitérő, megálló-rakodó, helyi forgalmú nyílt vonal; Villamos pályák; Repülőtéri gurulópálya, egyszerű fel/leszálló pálya; Gyalogos átjárók; gyalogos felüljárók, vasúti ill. közúti kereszteződések; Földalatti vasút terepszinten; mélyvezetésű földalatti vasút-állomások, üzemi létesítmények zárt építési mód mellett; Vízépítési építmény Vízellátási szállítóvezetékek; elválasztó- és vegyes rendszerű egyes csatornák és csatornahálózatok; sok csatlakozással, elágazással, 61
13 Víz- és szennyvíztározók, záportározók; medencék ill. tartályok gépi felszerelés nélkül; Mélykutak; Szivattyúk, vízkiemelők, kis vízművek; Mozgógátak; zsilipek; dokkok; Gyűjtő (felfogó) medencék; völgyzáró-gátak; nyomóvezetékek ill. aknáik, kikötők; Végleges szemét- és hulladéklerakó-berendezések 1,2-es díjosztály: nagy bonyolultságú feladat, sokirányú koordinációs igény, Híd, műtárgy, Különleges légsátor" csarnok; mobil sátorépítmények és szabadonálló lefedések; Különleges honvédelmi és polgári védelmi építmények; ürítő, szállító és átrakó berendezések, daruk; csőhidak; Gépesített magaspolcos- ill. darabáruraktár, Többszintes raktárépületek; hűtőházak; Hajógyárak; Sugárvédelmi építmények; állványzatok ill. zsaluzatok részbeni gépesítéssel, pl. áttolható állványok, kúszó- vagy süllyeszthető zsaluzatok; Bonyolult, többnyílású, ívelt hidak. Közlekedési építmény Autópálya K.I.a/B, B.I.a/A, autóút K.I.b/B, B.I.b/A, I. rendű főút K.I.c/C, B.I.c/B, II. rendű főút K.II.a/C, B.II/C, összekötő út K.II.b/C, gyüjtőút B.III.a/C, mellékút K.III.a-b/C, Forgalmi csomópont szintbeni - belterületen; különszintű - külterületen, Országos állomás egyvágányú vasútnál, többvágányú vasút forgalmi kitérő, megálló-rakodó, helyi állomás, közút vasút csomópont, iparvágány; Repülőtéri futópálya; Földalatti vasút-állomások, mély- és magas-vezetésű üzemi létesítmények és speciális létesítmények nyílt építési mód mellett; Drótkötélpályák, körforgó kötélpályák; sífelvonók, libegők az állomásokkal ill. egyéb, az üzemhez szükséges létesítményekkel együtt. Vízépítési építmény Vízellátási és csatorna vezetékhálózatok, sok csatlakozással, elágazással, gépi berendezésekkel; Ivó- és használati-víz kivételi, víznyerési, szállító ill. tároló-berendezések; Víz- és szennyvízmedencék ill. tárolók gépi felszereléssel; Víz- vagy szennyvíztisztító berendezések legfeljebb 2 műveleti lépcsővel; szemét- és hulladékkezelővagy komposztáló-berendezések; Vízi erőművek gépházai; kiegyenlítő művek; Turbina-elosztóvezetékek; szivattyúművek; emelőművek; hajófelvonók. 1,4-es díjosztály: kiemelten bonyolult, speciális szakismeretű feladat, sokirányú koordinációs, egyeztetési igény, Híd, műtárgy, Légikikötő, hangár, pályaudvar, határátkelő, mélygarázs, magas-parkoló, gépi mozgatással; Különleges hidak; Közlekedési építmény Közlekedési-, légi irányító központok, útdíjszedő; Autópálya B.I.a/B, autóút B.I.b/B, I. rendű főút B.I.c/C, Forgalmi csomópont szintbeni - jelzőlámpás; különszintű - belterületen, Állomás többvágányú vasútnál, vasúti pályaudvar; Oszlopokra szerelt drótkötélpálya az állomásokkal ill. az egyéb, az üzemhez szükséges terjedelmű létesítményekkel együtt; szállítóművek épületei; Térszíni földalatti vasút-állomások, üzemi berendezések és speciális berendezések; Vízépítési építmény Víz- vagy szennyvíztisztító berendezések 2-nél több műveleti lépcsővel; 62
14 3.4 A DÍJSZÁZALÉK - d A tervezési díj százaléka: d(%) = di(%) x (Di / D) 1/8 ahol: Di induló díjalap: 100 mft, di(%) induló díjszázalék: 4,8%, Ds a szakág által tervezett építményrész tényleges díjalapja A SZAKÁGI TERVEZÉSI DÍJ SZÁZALÉK TÁBLÁZATA A MELLÉKLETBEN 3.5 A TERVEZÉS ALAPSZOLGÁLTATÁSÁNAK SZAKASZAI, DÍJHÁNYADAI - A TERVEZÉSI SZAKASZ MEGNEVEZÉSE ALAP SZOLGÁLTATÁSOK DÍJHÁNYADAI - A ELŐTERV 0,05 ENGEDÉLYEZÉSI TERV 0,30 0,35 KIVITELI TERVEK AJÁNLATI KIVITELI (TENDER) TERV 0,55 MEGVALÓSÍTÁSI KIVITELI TERV 0,650 ÖSSZESEN: 0,90 1,00 KIEGÉSZÍTŐ KIVITELI TERV 0,20 ÖSSZESEN: 1,10 1, KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK - K T K =D (Ft) x B x d(%) x K, ahol a K tényező értéke az alábbi: Az építményhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások díja: Kiegészítő kiviteli terv: K 1 = 0,15 Megvalósítási tanulmány: K 2 = 0,25 Meglévő építmény tervdokumentáció (számítások és tervek, teljeskörű, ellenőrzésre alkalmas kidolgozásban) más szabvány szerinti átdolgozása, a funkció, a rendszer, ill. a részletes tervek ellenőrzésével, esetleges módosításával, teljes tervezői felelősséggel, a szakág díjalapja szerint: engedélyezési tervnél: K 3 = 0,15 kiviteli tervnél: K 4 = 0,30 Megvalósítási (átadási) terv készítése, a szakág díjalapja szerint: K 5 = 0, A tervezői szolgáltatás díjában bennfoglalt, egyes, kisebb részterület önálló díja: Számítások készítése, ellenőrzésre alkalmas kidolgozásban, a főbb szerkezetekre, már kialakított elvi szerkezeti rendszer esetén, a szakág díjalapja szerint: engedélyezési tervhez: K 6 = 0,15 kiviteli tervhez: K 7 = 0,25 Meglévő számítások (teljeskörű, ellenőrzésre alkalmas kidolgozásban) ellenőrzése, a szerkezeti rendszer ellenőrzése nélkül, a szakág díjalapja szerint: engedélyezési tervnél: K 8 = 0,06 kiviteli tervnél: K 9 = 0,10 Meglévő számítások (teljeskörű, ellenőrzésre alkalmas kidolgozásban) ellenőrzése, az építmény rendszere, ill. a szerkezeti tervek ellenőrzésével, a szakág díjalapja szerint: 63
15 engedélyezési tervnél: K 10 = 0,10 kiviteli tervnél: K 11 = 0,15 Költségvetés kiírás készítése, az építmény díjalapja szerint : K 12 = 0, Az építményhez csak részben kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások, külön tervezési díjként, más díjalap szerint számítható díjak: Gyártmánytervezés, a kiviteli terv diszpoziciós (méretek, igénybevételek) adatai alapján, a gyártmány tervek 1 1 darabjának összesített díjalapjai szerint: K 13 = 0,40 Építési- és szereléstechnológiai tervek, a kiviteli terv diszpoziciós adatai alapján, a szerelt szerkezetek összesített díjalapja szerint: K 14 = 0,10 Építési segédszerkezetek, eszközök állványok, dúcolások, kitámasztások, stb. tervei, segédszerkezetek, az eszközök díjalapja szerint K 15 = 0,30 64
16 II / 4. GEOTECHNIKA 4.1. BEVEZETÉS A geotechnikai mérnöki tevékenység általános esetben az alábbi három részből áll: - a területre vonatkozó geotechnikai információk beszerzése, ez lehet laboratóriumi és/vagy helyszíni vizsgálatok készíttetése, - a beszerzett geotechnikai információk feldolgozása, - a vizsgálatok értékelése, a geotechnikai szakvélemény elkészítése. A geotechnikai szakvélemények szokásos fajtái: - előkészítő geotechnikai szakvélemény (korábbi területismertető), - általános geotechnikai szakvélemény, - részletes geotechnikai szakvélemény - kiegészítő geotechnikai szakvélemény Jelen fejezet a geotechnikai szakvélemény elkészítésének és az ehhez kapcsolódó információ feldolgozás, valamint a vizsgálati értékelés ajánlott díját tartalmazza, a szakvélemény célját képező építmény tartószerkezeteinek becsült építési költségének százalékában. A geotechnikai szakvélemény készítéséhez tartozó talajfeltárások, in situ vizsgálatok díjának becsléséhez ajánlást ad, ami figyelembe vehető a becsült építési költségek ismerete nélküli munkák esetén. Az ajánlott díj a talajfeltárások, talaj és kőzet vizsgálatok vízvizsgálatok, vegyészeti vizsgálatok díját nem tartalmazza. A fejezet ajánlást tartalmaz a geotechnikai helyszíni vizsgálatok - fúrások - mennyiségének előzetes meghatározására A GEOTECHNIKAI SZAKVÉLEMÉNY KÉSZÍTÉSI DÍJ A geotechnikai szakvélemény készítés tervezési díja - építményenként - a szakág tárgyát érintő építményrész, építési költségének százalékában: Tgt (Ft) = D (Ft) x Bgt x d (%) x ( A + K - C) + J + ÁFA, ahol: - D: a díjalap, a szakági tervezés tárgyát képező építményrész becsült, építési költsége forintban, (ÁFA nélkül), - Bgt~: díjosztályi szorzó, amely kilejezi a tervezési feladat bonyolultságát, - d: a fervezési díj százaléka, a díalap függvényében, - A: (A~ + A A~J, az alapszolgáltatás díjhányadainak összege. - K: (K~ + K K~), a kiegészítő szolgáltatások díjhányadainak összege. - C: (C~ + Cp C~J, csökkentő lényezők összege - J: a járulékos költségek A GEOTECHNIKAI SZOLGÁLTATÁS FAJTÁI, SZAKASZAI Előzmények, megbízói adatszolgáltatás A Megbízó a tervezőnek adott megbízása keretében teljes körűen határozza meg a geotechnikai szolgáltatással, (tervezéssel, szakvéleménnyel) kapcsolatos igényeit, illetve kikötéseit, feltételeit. A Megbízói adatszolgáltatás részleteit (pl. geodéziai térképet és felmérést) a geotechnikai tervező is készítheti, de ez a százalékosan számítható tervezői adatszolgáltatásnak nem része. A Megbízói adatszolgáltatásnak az alábbiakat kell tartalmaznia: Előkészítő geotechnikai szakvélemény esetén: - a terület(ek) helyszínrajza, az azonosításhoz szükséges magassági tereppontokkal, - a vizsgálandó részterület határvonala, - a vizsgált terület geodéziai térképe; - a beépítés várható súlypontjai, az alapozás szempontjából lényeges, figyelmet igénylő építmények jellemzői, - alábányászottság, pincézettség, üregek lehetősége, - árvíz, belvíz veszély. Geotechnikai szakvélemény esetén az előzőekben felsoroltakon túlmenően: A TERÜLETRE VONATKOZÓ ADATOK: - a helyszínrajz az építmények feltüntetésével, - a kitűzéshez szükséges tereppontok, - a rendezett terepszint magassága, kialakítása,
17 - a felmérés viszonyító síkjának (= 0,00) abszolút magassága, a magassági rendszer megadása, AZ ÉPÍTMÉNYRE VONATKOZÓ ADATOK: - az építmények rendeltetése, - az építmény szerkezeti rendszere, szerkezeti mélység (akna), - a terhelési adatok, - a szerkezet süllyedés érzékenysége, - a terepszint alatti helyiségek, technológiai csatornák és szárazsági követelmények, - a csatlakozó építmények jellemzői. Részletes geotechnikai szakvélemény esetén: - az építmény helye, a sarokpontok, vagy egyéb jellemző pontok kitűzéséhez szükséges méretekkel, - az építményen belül a mélyített szintek, illetve a nagyobb terhelést jelentő területegységek megadása, - a vízszintes kitűzéshez és a magassági mérésekhez szükséges alappontok A geotechnikai szakvélemények - előtervek - fajtái Előkészítő geotechnikai szakvélemény (korábbi területismertető): A tervezett építmények rendeltetésének ismeretében, egy adott területre készített geotechnikai szakvélemény, amely több alapozási alternatíva közötti választáshoz a szükséges adatokat tartalmazza. Felhasználható tanulmánytervekhez és fejlesztési célokhoz, telepítési-, területfelhasználási döntésekhez. Általános geotechnikai szakvélemény Az építmények helyszínrajzi elrendezésének és közelítő tervezési adatainak ismeretében készített olyan geotechnikai szakvélemény, amely a megrendelési tervek elkészítéséhez szükséges adatokat tartalmazza. Felhasználható engedélyezési terv készítéséhez. A szakvélemény értékelő része megfelelhet a részletes szakvéleményben megköveteltnek Részletes geotechnikai szakvélemény A tervezett építmény pontos helyének, szerkezeti megoldásának, rendeltetésének, tömegének, geometriai adatainak és kivitelezési technológiájának ismeretében készített geotechnikai szakvélemény, amely a szerkezettervezéshez, a megvalósítási tervhez és a megvalósításhoz szükséges adatokat tartalmazza. Felhasználható kiviteli tervek készítéséhez. Kiegészítő geotechnikai szakvélemény A korábbi szakvélemény jellegét átminősíti, korszerűsíti, vagy azt a megváltozott körülmények (adatok) ismeretében a célnak megfelelő felhasználásra alkalmassá teszi, vagy a Vállalkozó által, a választott megoldás kivitelezéséhez szükségesnek ítélt vagy bizonyos részletek pontosítását szolgáló, kiegészítő jellegű feltárások, labor és terepi vizsgálatok eredményeinek bemutatása. A szakvélemények tartalmi követelményeit a II. kötet, 4. fejezete tartalmazza A geotechnikai kategóriák Az építmény geotechnikai körülményeit az alábbi és 3. kategóriába soroljuk., az alábbi táblázat szerint: A geotechnikai kategóriába sorolás feltétele az egyes körülményi jellemzői alapján meghatározott legmagasabb kategóriaérték lesz. Körülmények jellemzői Geotechnikai kategóriák Építmény kisméretű, egyszerű hagyományos, átlagos nagy, szokatlan Altalaj nem kedvezőtlen szokványos nehéz épített és természeti környezet nincs veszélyeztetve veszélyeztetése lehetséges, védelme külön intézkedéseket kíván vizsgálandó természeti hatás Jelentéktelen szokványos nagy Kockázat Kicsi közepes nagy Vizsgálatok egyszerű (azonosító) rutin labor és terepi kiegészítő, speciális Tervezés rutin módszerek szokásos eljárások speciális módszerek Speciális mélyépítési technológiák nem alkalmaznak alkalmaznak alkalmaznak újszerűeket is felügyelet, megfigyelés szemrevételezéssel szokványos mérések is speciális mérések is példák 1-2 emeletes épület, 250 kn..100 kn/m teher, gödör és támfal 2 m-ig sík- és cölöpalap, támfal, gödör, horgony, földmunka magas súlypontú épület, nagy tereplépcső, víztelenítés, talajjavítás minimális tervezési jogosultság tartószerkezeti ervező geotechnikus tervező geotechnikus vezető tervező 66
18 A geotechnikai kategória meghatározását segíti a következő felsorolás, számszerűsített jellemzők alapján: 1. Geotechnikai kategória - 10 % alatti a terephajlás; - a helyszín nem ár- vagy belvizes területre esik; - jól ismert, régóta alkalmazott tartószerkezeteket terveznek; - speciális mélyépítési technológiák nem szükségesek; - a műszaki felügyelet és megfigyelés szemrevételezéssel történhet emeletes épületek felszín alatti szerkezetei, - szokványos terhelésű, süllyedésre és süllyedéskülönbségre nem érzékeny építmények, - legfeljebb 250 kn terhelésű pillér-,100 kn/m terhelés sáv- és 15 kn/m 2 lemezalap, - 2 m-nél nem mélyebb munkagödrök, - 2 m-nél nem magasabb támszerkezetek, - szokványos, 2 m-nél kisebb átmérőjű közművek és kisműtárgyaik, - sík és dombvidéki külterületi és belterületi utak és vasutak, - felszíni vízelvezetés kb.1 km 2 vízgyűjtő területig, - 2 m-nél alacsonyabb töltések, ill. 2 m-nél nem mélyebb bevágások. 2. Geotechnikai kategória - 25 % alatti a terephajlás és nem csúszásveszélyes a terület; - nem omlásveszélyes (alábányászott, pincés, karsztos) a terület; - nem épül élővízben vagy erősen áramló talajvízben szerkezet; - az altalaj a szokásos módszerekkel megismerhető; - a talajparamétereket rutinszerű labor- vagy terepi vizsgálattal lehet meghatározni; - nem terveznek különleges és/vagy újszerű tartószerkezeteket; - speciális mélyépítési technológiákat is alkalmaznak - a műszaki felügyelet és megfigyelés szokványos mérési eljárásokat is kíván; - az új építmény, illetve az építési tevékenység valamint a természetes és/vagy az épített környezet közötti kölcsönhatásának veszélyességét vizsgálni kell; 3. Geotechnikai kategória - 25 % feletti a terephajlás; - omlásveszélyes (alábányászott, pincés, karsztos) a terület; - élővízben vagy erősen áramló talajvízben épülnek szerkezetek; - különlegesen kedvezőtlenek és speciálisak az altalajadottságok; - speciális labor- és/vagy terepi vizsgálatok szükségesek az altalaj jellemzésére; - különleges és/vagy újszerű tartószerkezeteket terveznek; - újszerű speciális mélyépítési technológiákat alkalmaznak; - speciális szakértelmet kívánó geotechnikai számítások szükségesek a tervezéshez; - az új létesítmény, ill. az építési munka, valamint a természetes és/vagy az épített környezet kölcsönhatásának veszélyességét külön intézkedésekkel kell elhárítani; - a geotechnikai műszaki felügyelet és megfigyelés speciális méréseket kíván; 4.4. A GEOTECHNIKAI SZAKVÉLEMÉNY KÉSZÍTÉS SZAKASZAI DÍJHÁNYAD A. Előkészítési szakasz A 1 = 0,15 A kiindulási adatok tisztázása, összefoglalása, feladat meghatározása. A rendelkezésre álló korábbi vizsgálatok adatainak értékelése. A szükséges talajvizsgálatok programjának elkészítése. B. Vizsgálatok értékelése A 2 = 0,35 A talajvizsgálatok kiértékelése és ábrázolása. A talajvízszint adatok összefoglalása. Az alapozási sík meghatározása és a talaj adatok összefoglalása. C. Szakvélemény készítése A 3 = 0,50 Javaslat az alapozási módra. Számítási mód az alapozáshoz szükséges méretek megállapítására. Adatok az építmény vagy építményrész várható alakváltozásairól. Javaslat a szükséges talajvízszint süllyesztésre. Egyéb megállapítások, technológiai javaslatok az alapozás elkészítésére, a környezettel kapcsolatos védelemre. 67
19 4.5. KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK, CSÖKKENTŐ TÉNYEZŐK (K és C) Csökkentő tényezők: A előzetes, hasznosítható adatok, információk felhasználása, az A 1 díjosztó csökkentése: C 1 = - 0, Az építményhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások díja Geotechnikai tanulmányterv: K 1 = 0, A tervezői szolgáltatás egyes szakaszainak díjában bennfoglalt, kisebb részterület önálló díja: Geotechnikai számítás készítése, engedélyezési tervhez, ellenőrzésre alkalmas kidolgozásban, a főbb szerkezetekre, már kialakított elvi rendszer esetén, a szakág díjalapja szerint: K 2 = 0,10 Geotechnikai számítás készítése, kiviteli tervhez, ellenőrzésre alkalmas kidolgozásban, minden szerkezetre, már kialakított szerkezeti rendszer esetén, a szakág díjalapja szerint: A DÍJALAP (D) A geotechnikai tervezési szakvélemény készítés díjalapja azonos annak az építménynek a tartószerkezeti díjalapjával, melynek megvalósításával kapcsolatos a geotechnikai előterv: D az építmény tartószerkezeteinek, illetve a szerkezet-kész épület építési költsége, ÁFA nélkül; részletezve: a./ föld-, bontási- és biztosítási-, dúcolási-, megtámasztási munkák; lehorgonyzások és talajcserék; víztelenítés és alagcsövezés, stb.; alapozások, külső vízszigetelések; b./ az összes tartó- és szerkezeti munka; kőműves-, beton-, vasbeton-, ács- és vízszigetelési munkák; a vakolatlan, 12 cm és annál vastagabb, teherhordó falak és pillérek, födémek és egyéb tartószerkezetek, tetőszerkezet; kivéve: aljzatbetonok, burkolások, 12 cm-nél vékonyabb, vagy szerelt, illetve könnyűszerkezetű válaszfalak, álmennyezetek, nyílászárók, hő- és hangszigetelések, asztalos-, lakatos munkák, stb. Meglévő építmény esetében a geotechnikai előtervezéssel kapcsolatos szolgáltatások (felülvizsgálatok, stb.) díját az építménynek a szolgáltatással érintett részének új építési költsége, vagy idő ráfordításos díjazás szerint kell megállapítani. Nem szokványos építmény esetén, különösen ha költséges anyagokat használnak fel, melyek költségei jelentősen meghaladják a szokásos, azonos értékű anyagokét, akkor az ebből adódó költségkülönbözetet csak olyan mértékben kell az építési költségekhez hozzászámítani, mely megfelel az ahhoz tartozó tervezési ráfordításnak. 4.7 A DÍJSZÁZALÉK (d) A tervezési díj százaléka: d(%) = di(%) x (Di / D) 1/8 ahol: Di induló díjalap: 100 mft, di(%) induló díjszázalék: 0,35%, D a szakág által tervezett építményrész tényleges díjalapja 68
20 DÍJALAP - Ds GEOTECHNIKAI TERVEZÉSI DÍJ SZÁZALÉK TÁBLÁZATA d x Bs % d(%) = di(%) x (Di / Ds) 1/8 ), ahol: - Di - induló díjalap: 100 mft, - di(%) - induló díjszázalék: 0,35%. DÍJOSZTÁLYOK 0,6-os 0,8-as 1,0-es 1,2-es 1,4-es Bs= 0,6 0,8 1,0 1,2 1, max. 0,31 0,41 0,51 0,61 0, ,30 0,40 0,50 0,60 0, ,29 0,39 0,49 0,59 0, ,29 0,38 0,48 0,58 0, ,28 0,38 0,47 0,57 0, ,28 0,37 0,47 0,56 0, ,26 0,34 0,43 0,51 0, ,24 0,33 0,41 0,49 0, ,24 0,31 0,39 0,47 0, ,23 0,31 0,38 0,46 0, ,22 0,30 0,37 0,45 0, ,22 0,29 0,37 0,44 0, ,22 0,29 0,36 0,43 0, ,21 0,28 0,35 0,43 0, ,21 0,28 0,35 0,42 0, ,19 0,26 0,32 0,39 0, ,18 0,24 0,31 0,37 0, ,18 0,24 0,29 0,35 0, ,17 0,23 0,29 0,34 0, ,17 0,22 0,28 0,34 0, ,16 0,22 0,27 0,33 0, ,16 0,22 0,27 0,32 0, ,16 0,21 0,27 0,32 0, ,16 0,21 0,26 0,31 0, ,14 0,19 0,24 0,29 0, ,14 0,18 0,23 0,27 0, ,13 0,18 0,22 0,26 0, ,13 0,17 0,21 0,26 0, ,13 0,17 0,21 0,25 0, ,12 0,16 0,21 0,25 0, ,12 0,16 0,20 0,24 0, ,12 0,16 0,20 0,24 0, min. 0,12 0,16 0,20 0,24 0, DÍJOSZTÁLYBA SOROLÁS A geotechnikai feladatok a geotechnikai szakvélemény jellege és a a geotecnikai kategóriák szerint 5 díjosztályba sorolhatók: Díjosztályok leírása Díjosztályi szorzó I. díjosztály B = 0,6 előkészítő (területismertető) szakvélemény, 1. geotechnikai kategória II. díjosztály B = 0,8 előkészítő szakvélemény, 2. geotechnikai kategória általános szakvélemény, 1. geotechnikai kategória 69
21 III. díjosztály B = 1,0 előkészítő szakvélemény, 3. geotechnikai kategória általános szakvélemény, 2. geotechnikai kategória részletes szakvélemény, 1. geotechnikai kategória IV. díjosztály B = 1,2 általános szakvélemény, 3. geotechnikai kategória részletes szakvélemény, 2. geotechnikai kategória V. díjosztály B = 1,4 részletes szakvélemény, 3. geotechnikai kategória 4.9. A FELTÁRÁSOK Ajánlás a feltárások nagyságára és mélységére A feltárások ajánlott távolsága m-ben Előkészítő vizsgálatok Tervezési vizsgálatok Talajrétegződés Talajrétegződés egyenletes változó egyenletes változó alapozás kis terhelésű, süllyedésre nem érzékeny épület közepes terhelésű, süllyedésre érzékeny épület nagy terhelésű, süllyedésre érzékeny épület sík vidéken út, vasút dombvidéken hegyvidéken Csatorna közmű víz, gáz nagyműtárgy A feltárások ajánlott mélysége: B B B B 1,5B H 2/3H 1,5B 1,5B 5D D 1,5B lemezalap távoli sáv- és pilléralap közeli sáv- és pilléralap cölöpalap H B B (1...2 ) ( 0, ,5 ) H ( 0, ,5 ) B ( 0,5...1,0) H H ( 0, ,0) B támszerkezet töltés bevágás 70
MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA 2004-BEN HATÁLYBALÉPŐ TERVEZET
MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJSZABÁSA (MÉDI 2004) 2004-BEN HATÁLYBALÉPŐ TERVEZET (Készült: 2003-ben) Szerkesztők: Magyar Mérnöki Kamara: Andor Béla, Tel.: 455-88-66 Dr. Korda János, Tel.:
TERVDOKUMENTÁCIÓK TARTALMI KÖVETELMÉNYEI
TERVDOKUMENTÁCIÓK TARTALMI KÖVETELMÉNYEI SZABÁLYZAT ELFOGADTA A MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA KÜLDÖTTGYŰLÉSE... HATÁROZATÁVAL X. ÉPÍTÉSI MŰSZAKI TERVDOKUMENTÁCIÓK GEOTECHNIKAI MUNKARÉSZÉNEK KÖVETELMÉNYEI X.1.
Útprojektek geotechnikai előkészítése az ÚT 2-1.222 szerint
Útprojektek geotechnikai előkészítése az ÚT 2-1.222 szerint Pozsár László A földmű és a geotechnika jelentősége A földmunkaépítés költsége kb. megtízszereződött A műtárgyak alapozásával együtt a geotechnikával
Különleges alapozások Építészet, MSC. Dr. Vásárhelyi Balázs vasarhelyib@gmail.com
Különleges alapozások Építészet, MSC Dr. Vásárhelyi Balázs vasarhelyib@gmail.com A geotechnikai elıkészítı tevékenység tartalma, rendje Mélyépítés esetén irodalmazás Térképek leírások Szóbeli közlések
Magyar Mérnöki Kamara Geotechnikai Tagozat
Útmutató a geotechnikai vizsgálatok szükséges mértékének megállapításához az EC-7 elveinek és előírásainak figyelembevételével Készítették: Honti Imre Dr. Móczár Balázs Pozsár László Schell Péter Szilvágyi
TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY SZÚRÓPONT
TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY Besenyszög, Jászladányi út 503/3 hrsz. SZÚRÓPONT tervezéséhez Nagykörű 2013 december 07. Horváth Ferenc okl. építőmérnök okl. geotechnikai szakmérnök
STATIKAI SZÁMÍTÁS (KIVONAT) A TOP Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés című pályázat keretében a
Kardos László okl. építőmérnök 4431 Nyíregyháza, Szivárvány u. 26. Tel: 20 340 8717 STATIKAI SZÁMÍTÁS (KIVONAT) A TOP-6.1.4.-15 Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés című
Szabványok, mûszaki elõírások
NORM.DOK GEOTECHNIKA Szabványok, mûszaki elõírások MSZ 1228-15:1986 Építési tervek. Tereprendezés ábrázolása és jelölése MSZ 1397:1998 Lejtõs területek vízerózió elleni védelme Általános irányelvek MSZ
TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS
dr. Vásárhelyi Balázs Budapest, 1126 okl. építőmérnök, geotechnikai tervező Hollósy Simon u. 3 GT-T, GT-Sz 06-20/460-11-82 TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS Budapest, XIV. Örs vezér tér P+R parkoló átépítése és
A kivitelezés geodéziai munkái II. Magasépítés
A kivitelezés geodéziai munkái II. Magasépítés Építésirányítási feladatok Kitűzési terv: a tervezési térkép másolatán Az elkészítése a tervező felelőssége Nehézségek: Gyakorlatban a geodéta bogarássza
M6-M60 AUTÓPÁLYA GEOTECHNIKAI TERVEZÉSE AZ ELŐKÉSZÍTÉSTŐL A KIVITELEZÉSIG. Wolf Ákos
M6-M60 AUTÓPÁLYA GEOTECHNIKAI TERVEZÉSE AZ ELŐKÉSZÍTÉSTŐL A KIVITELEZÉSIG Wolf Ákos Tartalom 2 Bevezetés projekt ismertetés Geotechnikai tervezési feladatok útépítés hídépítés alagútépítés Tervfázisok
SÍKALAPOK TERVEZÉSE. BME Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék. Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés
SÍKALAPOK TERVEZÉSE SÍKALAPOK TERVEZÉSE síkalap mélyalap mélyített síkalap Síkalap, ha: - megfelelő teherbírású és vastagságú talajréteg van a felszín közelében; - a térszín közeli talajréteg teherbírása
M0 GYŰRŰ DÉLI SZEKTOR. M1-M6 autópályák (2+840-9+400 km sz.) közötti 2x3 sávos szakasza
M0 GYŰRŰ DÉLI SZEKTOR M1-M6 autópályák (2+840-9+400 km sz.) közötti 2x3 sávos szakasza Beruházó: Tervező: Mérnök: Kivitelező: Magyarország közúthálózata Az M0 gyűrű környezete Az M0 gyűrű áttekintő térképe
Elérhetőségek. Dr. Varga Gabriella K.mf.20. varga_gabriella@hotmail.com gvarga@mail.bme.hu. Tanszéki honlap: www.gtt.bme.hu
1. Elérhetőségek Dr. Varga Gabriella K.mf.20. varga_gabriella@hotmail.com gvarga@mail.bme.hu Tanszéki honlap: www.gtt.bme.hu 2. Hallgatói feladatok Zárthelyi dolgozat: 30% 1. HF: 40 % (határidő: 8. hét,
TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS ÉS TANÁCSADÁS. Kunfehértó, Rákóczi u. 13. sz.-ú telken épülő piactér tervezéséhez 2017.
TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS ÉS TANÁCSADÁS Kunfehértó, Rákóczi u. 13. sz.-ú telken épülő piactér tervezéséhez 2017. 1 I. Tervezési, kiindulási adatok A talajvizsgálati jelentés a Fehértó Non-profit Kft. megbízásából
A geotechnikai tervezés alapjai az Eurocode 7 szerint
A geotechnikai tervezés alapjai az Eurocode 7 szerint Tartószerkezeti Eurocode-ok EN 1990 EC-0 A tartószerkezeti tervezés alapjai EN 1991 EC-1: A tartószerkezeteket érő hatások EN 1992 EC-2: Betonszerkezetek
GEOTECHNIKA III. (LGB SE005-3) FÖLDALATTI MŰTÁRGYAK, ALAGÚTÉPÍTÉS
GEOTECHNIKA III. (LGB SE005-3) FÖLDALATTI MŰTÁRGYAK, ALAGÚTÉPÍTÉS Földalatti műtárgyak, alagútépítés 2 Bevezetés: funkció, keresztmetszeti kialakítás, vonalvezetés, építési eljárások, módszerek Zárt építési
2. előadás: A mérnöki gyakorlatban használt térkép típusok és tartalmuk
2. előadás: A mérnöki gyakorlatban használt térkép típusok és tartalmuk Magyarországon számos olyan térkép létezik, melyek előállítását, karbantartását törvények, utasítások szabályozzák. Ezek tartalma
A mélyépítési munkák elıkészítése
A mélyépítési munkák elıkészítése A geotechnikai elıkészítı tevékenység tartalma, rendje A geotechnikai tevékenység alapelve A geotechnikában az altalaj állapotának ismerete az elvégzett geotechnikai vizsgálatok
GYŐR ARÉNA, Győr-Kiskút liget, Tóth László utca 4. Hrsz.:5764/1. multifunkcionális csarnok kialakításának építési engedélyezési terve
GYŐR ARÉNA, Győr-Kiskút liget, Tóth László utca 4. Hrsz.:5764/1 multifunkcionális csarnok kialakításának építési engedélyezési terve STATIKAI SZÁMÍTÁSOK Tervezők: Róth Ernő, okl. építőmérnök TT-08-0105
MÉRNÖKI VÁLLALKOZÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT Budapest, Angyalföldi út /B. fszt. 2.,
MÉRNÖKI VÁLLALKOZÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32./B. fszt. 2., e-mail: aquarea.bp@gmail.com I. ütem: Barabás Miklós utcától a Gombás-patakig Mobil árvízvédelmi mű ~ 1900 fm
Mérnökgeodézia. A mérnöki létesítmények áttekintése, csoportosítása. A mérnöki létesítményekkel kapcsolatos alapfeladatok
Mérnökgeodézia A mérnöki létesítmények áttekintése, csoportosítása. A mérnöki létesítményekkel kapcsolatos alapfeladatok Kapcsolódó jogszabályok Főbb jogszabályok Építési törvény (Étv) Földmérési törvény
Magyar Mérnöki Kamara BÁNYÁSZATI, GÁZ- ÉS OLAJIARI LÉTESÍTMÉNYEKKELKAPCSOLATOS MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÁSOK AJÁNLOTT DÍJSZABÁSA szeptember 1.
Magyar Mérnöki Kamara BÁNYÁSZATI, GÁZ- ÉS OLAJIARI LÉTESÍTMÉNYEKKELKAPCSOLATOS MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÁSOK AJÁNLOTT DÍJSZABÁSA 2008. szeptember 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. Előszó (Bevezetés)...2 2. A MEGBÍZÓ ADATSZOLGÁLTATÁSA...2
STATIKAI TERVDOKUMENTÁCIÓ. Bencs Villa átalakítás és felújítás. Nyíregyháza, Sóstói út 54.
K21 Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 4431 Nyíregyháza, Szivárvány u. 26. Tel: 20 340 8717 STATIKAI TERVDOKUMENTÁCIÓ Bencs Villa átalakítás és felújítás (Építtető: Nyíregyháza MJV Önkormányzata,
A II. III. Dokumentumok a tervezést, illetve a geotechnikai és tartószerkezeti tervezők ajánlatadását, tervezői munkáját segíti.
ALAPOZÁSOK TERVEZÉSE AZ EC7 MSZ EN 1997-1, 2 GEOTECHNIKAI TERVEZÉSI SZABVÁNYOK alapján 1. A Magyar Mérnöki Kamara Geotechnikai és a Tartószerkezeti Tagozata a 2011. január 1-én hatályba lépett MSZ EN 1997-1,2
Hálózatok dokumentálása, törvények, szabályzatok, az egységes közműnyilvántartás utasítás-rendszerének megújítása
Hálózatok dokumentálása, törvények, szabályzatok, az egységes közműnyilvántartás utasítás-rendszerének megújítása Dr. Csemniczky László Műszaki Térinformatika Egyesület Bakonyi Péter ELMŰ-ÉMÁSZ Hálózati
Mélyépítő technikus Mélyépítő technikus
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Mély és magasépítési feladatok geodéziai munkái
Mély és magasépítési feladatok geodéziai munkái Ágfalvi: Mérnökgeodézia 7. modul M2 tervezési segédlet: 6. Kitűzések (5. modul), 7. Kivitelezett állapotot ellenőrző mérések Detrekői-Ódor: Ipari geodézia
Közműfelmérés- és nyilvántartás
Közműfelmérés- és nyilvántartás Mérnökgeodézia II. Ágfalvi Mihály - Tóth Zoltán Holéczy Ernő előadása alapján Közmű szakágak - elektromos energia ellátás - távközlés - vízellátás - szennyvíz és csapadékvíz
ACÉLSZERKEZETEK ÉPÍTÉSTECHNOLÓGIÁJA BME ÉPÍTÉSKIVITELEZÉS 2009. ELŐADÓ: KLUJBER RÓBERT
ACÉLSZERKEZETEK ÉPÍTÉSTECHNOLÓGIÁJA BME ÉPÍTÉSKIVITELEZÉS 2009. ELŐADÓ: KLUJBER RÓBERT PÉLDÁK PÉLDÁK PÉLDÁK PÉLDÁK FOGALOMTÁR ELŐREGYÁRTÁS üzemi jellegű körülmények között acélszerkezetek előállítása,
Pápa, Belső-Várkert 6406 hrsz. Kávézó építési engedélyezési terve. Tartószerkezeti műszaki leírás ÉPÍTTETŐ:
Pápa, Belső-Várkert 6406 hrsz. Kávézó építési engedélyezési terve Tartószerkezeti műszaki leírás ÉPÍTTETŐ: 8500 Pápa Fő utca 5. TERVEZŐK: TÁJ- ÉS KERTÉPÍTÉSZET, ZÖLDFELÜLETEK Pagony Táj- és Kertépítész
Gépészeti berendezések szerelésének geodéziai feladatai. Mérnökgeodézia II. Ágfalvi Mihály - Tóth Zoltán
Gépészeti berendezések szerelésének geodéziai feladatai Mérnökgeodézia II. Ágfalvi Mihály - Tóth Zoltán Gépészeti berendezések szerelésének geodéziai feladatai '80 Geodéziai elvű módszerek gépészeti alkalmazások
Földalatti műtárgyak
Földalatti műtárgyak A földalatti műtárgyak funkciói közúti aluljáró közúti közlekedés mélyvezetésű út közúti alagút közlekedés metró kötöttpályás közlekedés városi vasút, villamos vasúti v. villamos aluljáró
Alapozások (folytatás)
Alapozások (folytatás) Horváth Tamás PhD építész, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék 1 Szerkezetváltozatok Sávalapok Helyszíni pontalapok Pontalapok
KOMPLEX KÉRDÉSEK ÉPÍTŐMÉRNÖKI ZÁRÓVIZSGÁRA
KOMPLEX KÉRDÉSEK ÉPÍTŐMÉRNÖKI ZÁRÓVIZSGÁRA 2017. január 1. Foghíjbeépítés mélygarázsos, többszintes irodaház esetén Milyen geodéziai mérések szükségesek a foghíjbeépítés során? Szomszéd épületek állapotvizsgálata.
ÚJFEHÉRTÓ 0357 ÉS 0348 KÜLTERÜLETI UTAK ÚTEFLÚJÍTÁSA. Műszaki leírás
Székhely: 4400 Nyíregyháza, Bujtos utca 17. Tel/fax: +36-42-784-485 +36-30-743-0130 E-mail: iroda@aquak-kft.hu Műszaki leírás Megrendelő: Újfehértó Város Önkormányzata 4244 Újfehértó, Szent István út 10.
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 20/1999. (VI.1.) számú. rendelete. az egységes központi közmûnyilvántartásról
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 20/1999. (VI.1.) számú rendelete az egységes központi közmûnyilvántartásról Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyûlése az 1990. évi LXV. törvény 16. /1/ bekezdésében
A.7. ÁRUFORGALMI LÉTESÍTMÉNYEK
A.7. ÁRUFORGALMI LÉTESÍTMÉNYEK 7.1. Az áruforgalmi létesítmények csoportosítása Az áruforgalmi létesítmények megjelenési formái Árurakodók Áruraktárak Magasrakodók Nyíltrakodók 1. Nyíltrakodó 1. Vágány
KÖZLEKEDÉSÉPÍTŐ TECHNIKUS
KÖZLEKEDÉSÉPÍTŐ TECHNIKUS ÚTÉPÍTŐ ÉS FENNTARTÓ TECHNIKUS VASÚTÉPITŐ ÉS FENNRATÓ TECHNIKUS Oktatatott tantárgyak: Munka és környezetvédelem Építőipari gépek Műszaki ábrázolás Építőanyagok és vizsgálatuk
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/1999. (VI.1.) számú. rendelete
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/1999. (VI.1.) számú rendelete az egységes központi közműnyilvántartásról (egységes szerkezetben a 65/2001. (2002.I.1.) számú és a 11/2008.(III.4.) és a 23/2012.(V.31.)
TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY A SZÉKESFEHÉRVÁR, LISZT FERENC UTCA 7-11 INGATLANOK TALAJVÍZ ÉS TALAJVIZSGÁLATÁHOZ
TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY A SZÉKESFEHÉRVÁR, LISZT FERENC UTCA 7-11 INGATLANOK TALAJVÍZ ÉS TALAJVIZSGÁLATÁHOZ Székesfehérvár, 2000, július 29. Tövisháti András okl. mérnök, okl vízellátás, csatornázás
MOHÁCSI DUNA HÍD Megvalósíthatósági tanulmányterv Hidász Napok Balatonfüred, június Gilyén Elemér Pont-TERV Zrt.
MOHÁCSI DUNA HÍD Megvalósíthatósági tanulmányterv Hidász Napok Balatonfüred, 2016. június 15-17. Gilyén Elemér Pont-TERV Zrt. Than Mór: Mohácsi csata Előzmények Expo híd 1992 Mohácsi Duna Híd Alapítvány
Tárgyalásra kerülő témakörök: Témakört érintő legfontosabb előírások:
TANTÁRGY:LÉTESÍTÉS ÉS LÉTESÍTMÉNYEKMUNKABIZTONSÁGI KÖVETELMÉNYE II. FÉLÉV Tárgyalásra kerülő témakörök: Építési munkahelyeken az építési folyamatok során megvalósítandó minimális egészségvédelmi és biztonsági
Távhővezetékek kialakítása, elhelyezése
Hőszállítás c. tárgy (BMEGEÉPAGE2) Távhővezetékek kialakítása, elhelyezése Tartalom A távhővezetékek elhelyezése térszint felett és alatt Közmű jellegű berendezés Elhelyezés más közművek között Az elhelyezés
TARTALOMJEGYZÉK. 1. KIINDULÁSI ADATOK 3. 1.1 Geometria 3. 1.2 Anyagminőségek 6. 2. ALKALMAZOTT SZABVÁNYOK 6.
statikai számítás Tsz.: 51.89/506 TARTALOMJEGYZÉK 1. KIINDULÁSI ADATOK 3. 1.1 Geometria 3. 1. Anyagminőségek 6.. ALKALMAZOTT SZABVÁNYOK 6. 3. A VASBETON LEMEZ VIZSGÁLATA 7. 3.1 Terhek 7. 3. Igénybevételek
Talajmechanika. Aradi László
Talajmechanika Aradi László 1 Tartalom Szemcsealak, szemcsenagyság A talajok szemeloszlás-vizsgálata Természetes víztartalom Plasztikus vizsgálatok Konzisztencia határok Plasztikus- és konzisztenciaindex
Sarok telek. Közbenső telek. Szabadonálló beépítés. Oldalhatáron álló beépítés. Ikres beépítés. Zártsorú beépítés
A helyszínrajz és annak műszaki tartalma Építőmérnöki ábrázolás II. modul Dr. H. Baráti Ilona OTÉK 253/1997. (XII. 20.) (többször módosított, kiegészített) kormányrendelet az országos településrendezési
Tervezési célú geodéziai feladatok és az állami térképi adatbázisok kapcsolata, azok felhasználhatósága III. rész
Tervezési célú geodéziai feladatok és az állami térképi adatbázisok kapcsolata, azok felhasználhatósága III. rész Herczeg Ferenc Székesfehérvár, 2016. szeptember 16. HATÁLYON KÍVÜLI UTASÍTÁSOK száma típusa
Taksony Nagyközség Önkormányzata Taksony, Fő u. 85.
Szomorjai Ferenc MÉRNÖKI IRODA 1214.Bp.II.Rákóczi F. út 195-197. STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY Készült: a Taksony, Fő u. 52. sz. alatti lakóépület állékonysági felülvizsgálatáról Hrsz: 208. Megbízó: Taksony Nagyközség
Hajdú Anita. Belterületet elkerülő útszakasz és a hozzá kapcsolódó főfolyáson átvezető híd építésének geodéziai munkálatai. 2008. november 21.
Hajdú Anita Belterületet elkerülő útszakasz és a hozzá kapcsolódó főfolyáson átvezető híd építésének geodéziai munkálatai című szakdolgozat bemutatása 2008. november 21. Bevezetés Fejlett közlekedési infrastruktúra
Megrendelő: Budakalászi völgyhíd tervezése az M0 autóút északi szektorának továbbépítése kapcsán
Megrendelő: Budakalászi völgyhíd tervezése az M0 autóút északi szektorának továbbépítése kapcsán Előadók: Baranovszky Ádám Kővári Ákos Az előadás tartalma: Projekt és az M0 autóút rövid bemutatása M0 északi
Földalatti műtárgyak, alagútépítés
Földalatti műtárgyak, alagútépítés Bevezető: funkció, keresztmetszeti kialakítás, vonalvezetés, építési módszerek A földalatti műtárgyak funkciói közúti aluljáró közúti közlekedés mélyvezetésű út közúti
A STATIKUS ÉS GEOTECHNIKUS MÉRNÖKÖK EGYMÁSRA UTALTSÁGA EGY SZEGEDI PÉLDÁN KERESZTÜL. Wolf Ákos
A STATIKUS ÉS GEOTECHNIKUS MÉRNÖKÖK EGYMÁSRA UTALTSÁGA EGY SZEGEDI PÉLDÁN KERESZTÜL Wolf Ákos Bevezetés 2 Miért fontos a geotechnikus és statikus mérnök együttm ködése? Milyen esetben kap nagy hangsúlyt
Kerepesi úti Százlábú híd tervezése
Hidász Napok Visegrád 2014. november 27. Kerepesi úti Százlábú híd tervezése A régi híd A híd rövid története: 1925: HÉV híd A híd rövid története: 1948: Közúti híd Korróziós károk: Sérülések ütközések
Vízszintes kitűzések. 1-3. gyakorlat: Vízszintes kitűzések
Vízszintes kitűzések A vízszintes kitűzések végrehajtása során általában nem találkozunk bonyolult számítási feladatokkal. A kitűzési munka nehézségeit elsősorban a kedvezőtlen munkakörülmények okozzák,
KOMPLEX TERVEZÉS 1. FÉLÉV TERVEZÉSI SZAKIRÁNY TARTÓSZERKEZETI FELADATRÉSZ
KOMPLEX TERVEZÉS 1. FÉLÉV TERVEZÉSI SZAKIRÁNY engedélyezési terv szintű dokumentáció tartószerkezeti munkarészének elkészítése folyamatos konzultáció, az első konzultációnak a vázlattarv beadás előtt meg
GÖDÖLLŐI VÁROSHÁZA BONTÁSA. Bontási munkák tételes költségvetése
GÖDÖLLŐI VÁROSHÁZA BONTÁSA Bontási munkák tételes költségvetése költségek Organizációs, előkészítő munkák Felvonulás, organizáció és járulékos költségek Belső és szakipari bontási munkák Épületgépészeti
Boltozott vasúti hidak élettartamának meghosszabbítása Rail System típusú vasbeton teherelosztó szerkezet
Hatvani Jenő Boltozott vasúti hidak élettartamának meghosszabbítása Rail System típusú vasbeton teherelosztó szerkezet Fejér Megyei Mérnöki Kamara 2018. november 09. Az előadás témái Bemutatom a tégla-
ELŐREHALADÁSI JELENTÉS ÉRTÉKELÉS
Közúti Építő és Szolgáltató Kft. 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 10. Tel./Fax: 74/512-312, 512-313 www.kozuti.epito.hu E-mail: kozuti.epito@t-online.hu ISO 9001/2000 Tanúsítvány r. száma: CERT-5192-2007-AQ-BUD-RvA
SZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS + STATIKAI SZÁMÍTÁS
454 Iváncsa, Arany János utca Hrsz: 16/8 Iváncsa Faluház felújítás 454 Iváncsa, Arany János utca Hrsz.: 16/8 Építtető: Iváncsa Község Önkormányzata Iváncsa, Fő utca 61/b. Fedélszék ellenőrző számítása
Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése
ÚT 2-1.203:2006 Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése 13. Útépítési Akadémia 2007-12-06 Kerékpárforgalmi létesítmények: Kerékpárút Gyalog és, Kerékpársáv (közösségi közlekedéssel közös sávok is) Kisforgalmi
UNITEF UVATERV KONZORCIUM
Tsz.: 2819 Tsz.: 52.260 / Unitef 83 Zrt. / Uvaterv Zrt. Aláírólap Tervjegyzék Rajz- és iratjegyzék Minőségellenőrzési nyilatkozat Minőségbiztosítási bizonylat Szaktervezői nyilatkozatok Konzorciumvezetői
A Korlátozott szakterület Feladatok, amelyeket az adott szakterületi jogosultsággal lehet végezni megnevezése, jelölése ÉKE
2. melléklet a.../.... (........) Korm. rendelethez I. Az építész kamarák által nyilvántartott, korábbi jogszabály alapján megállapított építészeti tervezési jogosultságok és a hozzájuk tartozó építészeti-műszaki
A MŰSZAKI SZABÁLYOZÁS HATÁSA A TERVEK MINŐSÉGÉRE
A MŰSZAKI SZABÁLYOZÁS HATÁSA A TERVEK MINŐSÉGÉRE Keresztes László Eger, 2017. október 19. Tervezés: Jogszabály: NFM rendelet a közutak tervezéséről (KTSZ-rendelet) UME: - KTSZ-UME - Kerékpárforgalmi létesítmények
GEOplaner Építőipari Tervező KFT
P É T F Ü R D Ő LISZT FERENC UTCA 3. SZ. ELŐTTI LÉPCSŐ TERVSZÁM: 719/15 MEGRENDELŐ: PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8105 PÉTFÜRDŐ, BERHIDAI ÚT 6. KÉSZÍTETTE: GEOplaner Építőipari Tervező KFT 8200 VESZPRÉM,
A vasbetonszerkezetes lakóépületek geodéziai munkái
A vasbetonszerkezetes lakóépületek geodéziai munkái SZAKDOLGOZAT SOMLÓ CSABA Geodéziai feladatok az építıipar területein Alapadatok beszerzése Alappontok Digitális földmérési nyilvántartási térkép Digitális
Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló Mott MacDonald Magyarország Kft.
Sándor Csaba Hegedűs Tamás Váró Ágnes Kandi Előd Hogyor Zoltán Mott MacDonald Mo. Kft. tervezői művezetés Mecsekérc Zrt. geodéziai irányítás Az I-K1 és I-K2 tárolókamra építése során végzett optikai konvergencia-mérések
Építési engedélyezési tervdokumentáció tartalmi és formai követelményei
Nymbus 2001 Építőipari Tervező, Kivitelező és Szolgáltató Betéti Társaság Építési engedélyezési tervdokumentáció tartalmi és formai követelményei A jogszabályok által meghatározott esetekben kötelező tervfajta.
Tiszaújváros, út-járda kapcsolatok akadálymentesítésének kiviteli terve RTP-3/2015
Tiszaújváros, út-járda kapcsolatok akadálymentesítésének kiviteli terve Tervezte: RT-PLAN Kft. 3519 Miskolc Iglói u. 3. 1/1. Tel: (46)450-527 (70) 317-2112 Email:reko@rt-plan.com Tervszám: RTP-3/2015 www.rt-plan.com
EC7 ALKALMAZÁSA A GYAKORLATBAN DR. MÓCZÁR BALÁZS
EC7 ALKALMAZÁSA A GYAKORLATBAN DR. MÓCZÁR BALÁZS Építész szakmérnöki 2016. Bevezetés 2 k é z s s é n a épz T i ik t e z k e ö k n r r új dokumentum típusok e é z s m ó ak t új szemlélet r a z S T s s é
ALAPOZÁSOK I. ALAPELVEK. Dr. PETRÓ Bálint Dr. TAKÁCS Lajos Gábor HORVÁTH Sándor BME Épületszerkezettani Tanszék
ALAPOZÁSOK I. ALAPELVEK Dr. PETRÓ Bálint Dr. TAKÁCS Lajos Gábor HORVÁTH Sándor BME Épületszerkezettani Tanszék AZ ALAPOZÁS TÖRTÉNETE AZ ALAPOZÁS TÖRTÉNETE - ANYAGOK KŐ TÉGLA BETON VASBETON SÍKALAPOK MÉLY-
AJKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM BERCSÉNYI MIKLÓS INTÉZMÉNYEGYSÉG. 3458201 Ács-állványozó szakképesítés. Minimumkérdések. 1/11.
AJKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM BERCSÉNYI MIKLÓS INTÉZMÉNYEGYSÉG 3458201 Ács-állványozó szakképesítés Minimumkérdések 1/11. évfolyam 10099-12 Ácsszerkezetek modul 1. Építőipari és ácsszerkezeti alapfogalmak.
MÉRETEZÉSELMÉLET. 1. előadás
MÉRETEZÉSELMÉLET 1. előadás 2011.09.14. A mérnöki tervezés elmélete Elméleti ismeretek szükségesek Tájékozottság: használati szempont, esztétika, komfort, környezetvédelem, ember és közösségre gyakorolt
megoldásai a Trimble 5503 DR
Autópálya építés s kitűzésének speciális megoldásai a Trimble 5503 DR mérőállomás s segíts tségével Zeke Balázs Győző 2006 Magyarország úthálózata Autópálya 522 km Autóú óút t 130 km Csomóponti ágak 205
ÍRÁSOS MUNKARÉSZ BUDAPEST, VIII., BLÁTHY U. 30. HRSZ.: 38645 LAKÓÉPÜLET KÜLSÖ HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSA
ÍRÁSOS MUNKARÉSZ BUDAPEST, VIII., BLÁTHY U. 30. HRSZ.: 38645 LAKÓÉPÜLET KÜLSÖ HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSA 1. ÉS 2. SZ.LAKÁSHOZ ELŐ TETŐ FELÚJÍTÁSA ÉS BŐ VÍTÉSE TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ TARTALOMJEGYZÉK 1. ÉPÍTÉSZETI
MŰSZAKI LEIRÁS LÉTESITENDŐ KÉMÉNYEKRŐL, ÉGÉSTERMÉK ELVEZETŐ BERENDEZÉSEKRŐL
MŰSZAKI LEIRÁS LÉTESITENDŐ KÉMÉNYEKRŐL, ÉGÉSTERMÉK ELVEZETŐ BERENDEZÉSEKRŐL A használatbavételi eljárást megelőző kéményvizsgálatkor jelen egyeztetett műszaki leírás szerinti kivitelezést vizsgáljuk, ezért
K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S
GÁT-JA BT. Nyíregyháza, Ószőlő u. 116. K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S Készült: Csengersima Község Önkormányzat Csengersima, Kossuth u. 60., a Csengersima külterületén a Hrsz: 0138/88 alatt meglévő
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Kőműves és hidegburkoló szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 582 08 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók
SZAKIRODALMI AJÁNLÓ. Szerkezetek tervezése tűzteherre az MSZ EN szerint. Faszerkezetek tervezése EUROCODE 5 alapján. EUROCODE 7 vízépítő mérnököknek
A könyv a 2011. január 1-től kötelezően alkalmazandó, európai tartószerkezeti tervezési szabvány ismertetését és alkalmazását mutatja be. A beton, vasbeton, acél és fa szerkezetekre alkalmazandó, tűzteherre
3D-technológiák alkalmazása az UVATERV Zrt. geodéziai munkáiban. MFTTT Vándorgyűlés Békéscsaba
3D-technológiák alkalmazása az UVATERV Zrt. geodéziai munkáiban MFTTT - 32. Vándorgyűlés Békéscsaba Néhány szó az UVATERV Zrt.-ről... Általánosságban: 70 éves múltra visszatekintő tervező nagyvállalat
BUDAPEST III. KERÜLET CSILLAGHEGYI ÖBLÖZET ÁRVÍZVÉDELMI FEJLESZTÉSE RÓMAI PARTI VÉDMŰ JÚNIUS 14. BUDAPEST FŐVÁROS KÖZGYŰLÉSE PREZENTÁCIÓ
BUDAPEST III. KERÜLET CSILLAGHEGYI ÖBLÖZET ÁRVÍZVÉDELMI FEJLESZTÉSE RÓMAI PARTI VÉDMŰ 2017. JÚNIUS 14. BUDAPEST FŐVÁROS KÖZGYŰLÉSE PREZENTÁCIÓ Jogszabályok, tervezés Mértékadó árvízszint, árvízi biztonság:
VII. VASÚTI HIDÁSZ TALÁLKOZÓ Kecskemét, 2009. június 24-26. METRÓÁLLOMÁS TERVEZÉSE A KELENFÖLDI PÁLYAUDVAR ALATT. Pál Gábor
Kecskemét, 2009. június 24-26. METRÓÁLLOMÁS TERVEZÉSE A KELENFÖLDI PÁLYAUDVAR ALATT Pál Gábor INTERMODÁLIS CSOMÓPONT HOSSZ-METSZET A vasúti pályaudvar alatt elhelyezkedő aluljárós műtárgyszerkezet 260
KOMPLEX KÉRDÉSEK ÉPÍTŐMÉRNÖKI ZÁRÓVIZSGÁRA. 1. Foghíjbeépítés mélygarázsos, többszintes irodaház esetén
KOMPLEX KÉRDÉSEK ÉPÍTŐMÉRNÖKI ZÁRÓVIZSGÁRA 1. Foghíjbeépítés mélygarázsos, többszintes irodaház esetén Milyen geodéziai mérések szükségesek a foghíjbeépítés során? Szomszéd épületek állapotvizsgálata.
Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről
Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről A fővárosi közlekedéspolitika célja a fővárosi közösségi
A MAGYAR KÖZÚTHÁLÓZAT MINŐSÉGI TENDENCIÁI HESZ GÁBOR FEJLESZTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI IGAZGATÓ
A MAGYAR KÖZÚTHÁLÓZAT MINŐSÉGI TENDENCIÁI HESZ GÁBOR FEJLESZTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI IGAZGATÓ MAGYARORSZÁG KÖZÚTHÁLÓZATA Gyorsforgalmi hálózat: Autópálya: 1173,3 km Autóút: 300,4 km Egyéb (csomóponti ág): 462,9
Budapest - Esztergom vv. Északi vasúti Duna-híd korszerűsítése Tervezés. 4. Hídműhely Szimpózium - Épülő, szépülő hídjaink Budapesten
Tervezés 4. Hídműhely Szimpózium - Épülő, szépülő hídjaink Budapesten 2008.05.22-23. DÖNTÉSELŐKÉSZÍTŐ TANULMÁNY (1999-2000) TERVEZÉSI SZEMPONTOK: Szerkezeti kialakítás Jelenlegi: kéttámaszú szerkezetek
A Principális-csatorna nagykanizsai védvonalának geotechnikai vizsgálata
A Principális-csatorna nagykanizsai védvonalának geotechnikai vizsgálata Németh Dániel vízrendezési ügyintéző NYUDUVIZIG Konzulensek: Dr. Szepesházi Róbert (egyetemi docens, SZE) Engi Zsuzsanna (osztályvezető,
Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés
2010. szeptember X. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Geotechnikai Tanszék Alapozás Rajzfeladatok Hallgató Bálint részére Megtervezendő egy 30 m 18 m alapterületű épület síkalapozása és a
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Debrecen, Mikepércsi út (47.sz. főút) Repülőtéri déli bekötő út (481.sz.főút) Debrecen Nagykereki vasúti mellékvonal
Autópályahidak mélyalapozásának fejlődése Varsányi Tamás főmérnök. Visegrád, június 11.
Autópályahidak mélyalapozásának fejlődése Varsányi Tamás főmérnök Az előadás tartalma Magyarország autópálya hálózata Cölöpözési technológiák az autópálya hidak alapozásának kivitelezésében: Franki cölöp
D.11.I. MÁV ZRT. 1/279 MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. UTASÍTÁS VASÚTI ALÉPÍTMÉNY TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE, KARBANTARTÁSA ÉS FELÚJÍTÁSA I. KÖTET BUDAPEST 2014.
D.11.I. MÁV ZRT. 1/279 MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. D. 11. UTASÍTÁS VASÚTI ALÉPÍTMÉNY TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE, KARBANTARTÁSA ÉS FELÚJÍTÁSA I. KÖTET BUDAPEST 2014. 2/279 MÁV ZRT. D.11.I. Jóváhagyta a Magyar Államvasutak
5. melléklet a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelethez 265 Szakhatósági vagy szakkérdés vizsgálatára alkalmas dokumentációk tartalma építésügyi hatósági
5. melléklet a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelethez 265 Szakhatósági vagy szakkérdés vizsgálatára alkalmas dokumentációk tartalma építésügyi hatósági engedélyezéshez I. A természet- és tájvédelmi szakhatóság
Projektek minőségbiztosítása: Hogyan előzhetők meg / fedezhetők fel időben a garanciális problémák? Nyiri Szabolcs Szakértői Iroda vezető
Projektek minőségbiztosítása: Hogyan előzhetők meg / fedezhetők fel időben a garanciális problémák? Nyiri Szabolcs Szakértői Iroda vezető 2013.11.13. Tartalomjegyzék: Kivitelezési hibák, projekt végrehajtási
3. előadás: Épületszerkezettani ismeretek (alapozás, építési módok, falszerkezetek, áthidalások, födémek)
3. előadás: Épületszerkezettani ismeretek 3. előadás: Épületszerkezettani ismeretek (alapozás, építési módok, falszerkezetek, áthidalások, födémek) Alapozási módok a) sík alapozás; b) mély alapozás. Síkalapozásnak
LŐSZÓ (BEVEZETÉS)...5
Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK... 1 ELŐSZÓ (BEVEZETÉS)... 5 GEODÉZIAI TERVEZÉSI DÍJ SZÁMÍTÁSÁNAK MÓDOZATAI... 6 Beruházási költségek alapján számítható ajánlott díj...6 Természetes mértékegységek alapján
Tanulmánv. Karácsony és Tsa. Mérnöki Iroda 9700 Szombathely, Wesselényiu. 7. tel/fax: 94/ //94/ A dokumentáció 9 gépelt oldalból áll.
Karácsony és Tsa Mérnöki Iroda 9700 Szombathely Wesselényiu 7 tel/fax: 94/511111//94/511112 email: karinuoelii)t ont ille hu Tanulmánv I A dokumentáció 9 gépelt oldalból áll I Szombathelv20071022 Karácsony
A településszerkezeti és szabályozási tervek külterületi vonatkozásai. Sajátságos feladatok a birtokrendezési folyamatban
A településszerkezeti és szabályozási tervek külterületi vonatkozásai Sajátságos feladatok a birtokrendezési folyamatban Alapvetés Szabályozási terv, Helyi építési szabályzat Birtokrendezés, nyilvántartás