Anyanyelvi és idegen nyelvi beszédpercepciós összefüggések az általános iskola felső tagozatában

Átírás

1 ANYANYELVI ÉS IDEGEN NYELVI BESZÉDPERCEPCIÓS ÖSSZEFÜGGÉSEK AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN Anyanyelvi és idegen nyelvi beszédpercepciós összefüggések az általános iskola felső tagozatában DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS Írta: Simon Orsolya Témavezető: dr. Lengyel Zsolt (PE) Konzulens: dr. Gósy Mária (ELTE) Pannon Egyetem Interdiszciplináris Doktori Iskola Nyelvtudományi Doktori Program Pszicholingvisztikai Alprogram Veszprém 2006

2 Anyanyelvi és idegen nyelvi beszédpercepciós összefüggések az általános iskolában Anyanyelvi és idegen nyelvi beszédpercepciós összefüggések az általános iskola felső tagozatában Értekezés doktori (PhD) fokozat elnyerése érdekében a Pannon Egyetem Interdiszciplináris Doktori Iskolájához tartozóan. Írta: Simon Orsolya Témavezető: Dr. Lengyel Zsolt Elfogadásra javaslom (igen / nem). (aláírás) A jelölt a doktori szigorlaton 93,3%-ot ért el. Az értekezést bírálóként elfogadásra javaslom: Bíráló neve: igen /nem. (aláírás) Bíráló neve: igen /nem. (aláírás) Bíráló neve: igen /nem. (aláírás) A jelölt az értekezés nyilvános vitáján...%- ot ért el. Veszprém,. a Bíráló Bizottság elnöke A doktori (PhD) oklevél minősítése... Az EDT elnöke 1

3 Simon Orsolya Tartalom Bevezetés A beszédtevékenység A beszédpercepció és a beszédprodukció viszonya A beszédpercepció folyamata A beszédpercepciós folyamat általános sajátosságai 6 4. A beszédpercepció modelljei A beszédészlelés elméletei A szófelismerés, szóértés elméletei A beszédmegértés elméletei A teljes beszédpercepciós folyamatot leíró modellek A beszédpercepció interaktív, hierarchikus felépítésű modellje A hallás A beszédészlelés szintjei A beszédészlelés további részfolyamatai A beszédmegértés szintjei A lexikális hozzáférés szintje Mondatszintű értési folyamatok Szövegszintű értési folyamatok A beszédpercepció és az anyanyelv-elsajátítás kapcsolatáról A beszédpercepció fejlődése az anyanyelv-elsajátítás során különös tekintettel az iskoláskorra A beszédpercepció szerepe az olvasás- és az írástanulásban A beszédpercepció idegen nyelven Problémafelvetés és hipotézisek Anyag és módszer A kísérlet résztvevői A kísérleti módszer A tárgyalás menete 68 Az eredmények bemutatása és értelmezése Az észlelés, az értés és a szóaktiválás kategóriái szerinti összevetés Percepciós szintenkénti részletező elemzés Az észlelés szintjei Akusztikai szint mondat- és szóazonosítás zajban Fonetikai szint szűk frekvenciás/ szűrt mondatok azonosítása Fonológiai szint gyorsított mondatok azonosítása Az észlelési szintek együttes működésének részfolyamata a szeriális észlelés vizsgálata 109 2

4 Anyanyelvi és idegen nyelvi beszédpercepciós összefüggések az általános iskolában 2.2 Az értés szintjei A szemantika szintje a szövegértés vizsgálata A szintaxis szintje a mondatértés vizsgálata A beszédészlelés és a beszédmegértés közti közvetítőállomás a szóaktiválás vizsgálata Az egyéb mért tényezők hatása az anya- és idegen nyelvi beszédpercepciós folyamatra Az anya- és idegen nyelvi beszédpercepciós folyamat és az olvasási, helyesírási teljesítmény kapcsolatáról Az anya- és idegen nyelvi beszédpercepciós folyamat és a tanulmányi teljesítmény kapcsolatáról Az idegen nyelvi beszédpercepció és a nyelvtanulással töltött idő kapcsolatáról A lányok és a fiúk teljesítményének alakulása az anya- és az idegen nyelvi percepciós folyamatban A beszédpercepciós folyamatban tapasztalható összefüggések rendszere az egyes szinteken és nyelveken a vizsgált csoportokban A magyar nyelvi beszédpercepciós folyamat egyes szintjeinek összefüggésrendszere Az angol nyelvi beszédpercepciós folyamat egyes szintjeinek összefüggésrendszere A beszédpercepció és az életkor kapcsolatáról A vizsgálat során kirajzolódott általános beszédpercepciós tendenciák Anya- és idegen nyelvi nehézségek a vizsgált magyar mintában Az angol nyelvi teljesítmények és nehézségek anyanyelvként és idegen nyelvként való összevetése A vizsgált magyar csoport és az angol kontrollcsoport anyanyelvi (GMP magyar és GMPeng) teljesítményeinek összehasonlítása Tendenciák 213 Következtetések. 223 Kitekintés Irodalom. 235 Függelék I. A vizsgálathoz használt GMP tesztfeladatsor 251 II. A vizsgálathoz használt GMPeng tesztfeladatsor. 253 III. Az olvasás-felméréshez használt magyar és angol szövegrészletek Köszönetnyilvánítás. 256 Az értekezés magyar nyelvű tézisei 257 Az értekezés angol nyelvű tézisei

5 Simon Orsolya Kivonat Anyanyelvi és idegen nyelvi beszédpercepciós összefüggések az általános iskola felső tagozatában Az értekezés empirikus adatok segítségével elemzi az anyanyelvi (magyar) és az idegen nyelvi (angol) beszédpercepciós folyamatok közti kapcsolatot. A 200 magyar általános iskolás (11-12 éves) gyermek részvételével elvégzett kísérlet elméleti keretét a beszédpercepciós folyamat általános interaktív, hierarchikus modellje szolgáltatta, valamint ezen alapult a felmérés módszeréül választott GMP és GMP Listening to English tesztsorozat. Mindkét nyelven hét alteszt segítségével vizsgáltuk a beszédészlelés, a lexikális hozzáférés és a beszédmegértés szintjeit. Az angol alteszteket egy 20 fős angol anyanyelvű, 11 évesekből álló osztály is elvégezte. Az eredmények az első és idegen nyelvi percepciós képességek szintjeinek szoros összefüggését igazolják. Életkortól és nyelvtől függetlenül a magyar gyermekek beszédpercepciós nehézségei ugyanis a folyamat ugyanazon pontjait érintik. Anyanyelven a beszédpercepciós folyamat három szintjének (észlelés, értés, lexikális hozzáférés) függetlenségét, idegen nyelven azonban ezek szoros egymásra hatását tapasztaltuk. Igazolódott továbbá az a feltevés, mi szerint a lexikális hozzáférés sebessége és hatékonysága, ill. a mentális lexikon mérete és felépítése határozza meg legnagyobb mértékben a beszédfeldolgozási mechanizmus egészét, különösképpen idegen nyelven. Mindez feltehetően az idegennyelv-oktatás homogenizáló hatásának eredménye. Az angol kontrollcsoporttal való összehasonlítás megerősíti továbbá azt a feltételezést, hogy a magyar gyermekek idegen nyelvi beszédészlelését és beszédértését az anyanyelvi percepciós képességeik, stratégiáik határozzák meg. Mindezen eredményeknek több aspektusa nem csak pszicholingvisztikai szempontból, hanem az anyanyelvi nevelés és az idegennyelv-oktatás területén is nagy jelentőségű. A vizsgálat többek között rámutatott például arra, hogy az anyanyelvi beszédfeldolgozási képességek fejlesztése még az általános iskola felső tagozatában, ill. az idegennyelv-tanulás sikere érdekében is indokolt. Az idegennyelv-oktatásban pedig kiemelten fontos a célnyelvi beszédprodukció mellett a beszédpercepciós képességek (az észlelésé is) tudatos gyakoroltatása. 4

6 Anyanyelvi és idegen nyelvi beszédpercepciós összefüggések az általános iskolában Summary A comparative analysis of mother-tongue and foreign language speech perception, lexical access and speech comprehension processes of 11- and 12-year-old schoolchildren The thesis summarises research findings on the relationship between the L1 and L2 speech perception and comprehension processes of a hundred 11-year-old and a hundred 12-year-old Hungarian schoolchildren. The L1 and L2 decoding processes of human speech are analysed within the framework of the hierarchical and interactive model of speech perception and comprehension. Seven standardised subtests on perception, lexical access and comprehension of both Hungarian and English (as a foreign language) were used for the research (GMP and GMP Listening to English). The L2 subtests were also administered to a native English control group of year-olds. Although the findings reveal significant differences in the performances of the two Hungarian groups in both languages, their difficulties appear to be at the same levels of the decoding process irrespective of their age. There is a strong correlation between the L1 and L2 results of both age groups. While there is a relative independence of the L1 perception, lexical access and comprehension processes of the subjects, the L2 results tend to be much lower and demonstrate a strong correlation between the 3 main stages of the decoding process, which is probably due to the uniformity of foreign language instruction in Hungarian schools. Another finding proves that the speed and efficiency of lexical access and the size and contents of the mental lexicon influence the whole decoding process, especially in L2. Comparing the Hungarian children s L1 and L2 results with the control group s L1 results, the conclusion is that children tend to rely on their mother-tongue decoding processes, skills, experience, strategies, etc. to a great extent when learning a foreign language. Therefore, emphasis must be placed on L1 perception, lexical access and comprehension development even at this late age, thus contributing to better decoding in L2 as well. The results of the experiment have both psycholinguistic and pedagogical implications. 5

7 Simon Orsolya Resumo Análise comparativa dos processos perceptuais da fala húngara (como língua materna) e da fala inglesa (como língua estrangeira) no meio de alunos de 11 e 12 anos A tese resume os dados e resultados duma investigação sobre as relações possíveis entre os processos de percepção, compreensão e de acesso lexical da fala em húngaro e em inglês como língua nativa e estrangeira, respectivamente. Como base teórica da análise comparativa dos processos de acima serviu o modelo interactivo e hierárquico de percepção e compreensão. Participaram 200 alunos húngaros (da idade de 11 e 12 anos) e mais 20 alunos ingleses (da idade de 11 anos) na investigação que cobriu 7 testes em ambas as línguas (GMP e GMP Listening to English), reflectindo todas as fases diferentes da hierarquia no processo perceptual. Apesar de diferenças significantes entre os resultados dos alunos húngaros, as maiores dificuldades deles no processo perceptual parecem idênticas independentemente da língua ou da idade. Podemos concluir que os processos perceptuais na língua materna e na estrangeira se correlatam intensamente. Os dados revelam também uma independência relativa de percepção, compreensão e acesso lexical na língua materna. Ao contrário, na língua estrangeira estes processos parecem significamente interdependentes. Outros dados demonstram o papel importante que a velocidade e a eficácia do acesso lexical desempenham no processo inteiro da percepção e compreensão da fala humana, especialmente da fala estrangeira. Comparando todos os resultados dos alunos húngaros e ingleses, podemos concluir que estudando uma língua estrangeira os alunos parecem confiar nos processos perceptuais e nas suas experiências e estratégias, etc. da sua língua materna. Esta conclusão justificaria uma maior ênfase no desenvolvimento das capaciades da percepção, compreensão e acesso lexical também na língua materna em todos os anos da educação primária, uma vez que o desenvolvimento dos processos perceptuais da língua materna pode equivalentemente contribuir ao desenvolvimento dos mesmos processos na língua estrangeira. Os resultados da investigação têm implicações significantes no domínio de psicolinguística, pedagogia e linguística aplicada. 6

8 Anyanyelvi és idegen nyelvi beszédpercepciós összefüggések az általános iskolában Bevezetés A beszédpercepció (a hallott üzenetek észlelése, értése és értelmezése) a mindennapi kommunikáció szerves része, egyik feltétele. A hétköznapi életben mégis hajlamosak vagyunk a beszédtevékenység folyamatának fogalmát a látványosabb, kézzelfoghatóbb komponensére, a beszédprodukcióra redukálni, és természetesnek tekinteni azt, hogy beszélgetőpartnerünkhöz akadálytalanul eljut mondandónk értelme. 1. A beszédtevékenység A nyelv és a beszéd létezésünk egyik alapeleme, életünk nélkülözhetetlen része. A beszélés, mások beszédének felfogása, az olvasás és az írás mindennapjaink kommunikációjának olyan szerves részei, amelyek teljesen hétköznapi, könnyen kivitelezhető, gördülékenyen megvalósítható tevékenységeknek tűnnek. Számos kutatás bizonyította azonban, hogy a felszínen egyszerűnek és természetesnek látszó beszédtevékenység komplex mentális műveletek sorozata által valósul meg. A beszélő gondolatai nyelvi formában való kódolásuktól a hallgató általi értelmezésükig a megformálás, a kivitelezés és a továbbítás valamint a dekódolás számos állomásán haladnak keresztül (Ratner, et al., 1998; Gósy, 2000a). A nyelvi kommunikáció kizárólag emberi. Működésének alapja az üzenet nyelvi kezelésének képessége, a közös kód, azaz a nyelv absztrakt és önkényes, hierarchikusan felépülő szabályrendszerének és elemeinek ismerete, melyek kreatív kombinálásával számos, leggyakrabban a beszélés során megvalósuló közlés hozható létre (Szende, 1976; Lengyel, 1994a; Ratner, et al., 1998; Wingfield & Titone, 1998). A nyelvi kommunikációnak két nagy része van: a beszédprodukció és a beszédpercepció, amelyek egymással összefüggésben és relatív önállóságban biztosítják a beszélést és a beszédmegértést. Az ember anyanyelvének elsajátítása során mindkét folyamat működtetésére képessé válik, hol beszél, hol feldolgozza, megérti az elhangzott közléseket. Mindkét folyamat aktív, a beszédtevékenység során végrehajtott automatikus, részben automatikus és tudatos mechanizmusok láncolata (Gósy, 2000a és 2004). A leggyakoribb kommunikációs élethelyzet, két ember beszélgetése, a következő körfolyamattal szemléltethető (Gósy, 1992): A beszélő agyában a megfelelő helyen megfogalmazódott gondolatsor a bal féltekében az anyanyelvre jellemző motoros hangképzési programnak megfelelően artikulációs mozgásokká alakul. A beszélő ekkor hangosítja ki a nyelvi kódolás során létrehozott struktúrákat beszédhangok, szótagok, szavak, mondatok 7

9 Simon Orsolya sorozatait, amelyek az eredeti gondolatot tartalmazzák. A hallgató ezt az akusztikus-auditív jelsorozatot számos mentális mechanizmus, transzformáció segítségével képes feldolgozni. A hangos közléssel a beszédképzés következményeként a nyelvi tartalom modulált levegőrezgésként továbbítódik. Ekkor e rezgések akusztikus tulajdonságai (az idővel, az intenzitással és a frekvenciával kifejezhető jellemzők) tartalmazzák az üzenetet. A hallószerv felfogja, a hallási rendszer feldolgozza ezt a kódolt gondolatsort és végül a hallgató agyának megfelelő területén megtörténik a megértés. Ha a kommunikációs folyamat zavartalanul folyt le, az eredeti üzenet a megértett gondolattal azonos tartalmú volt és a körfolyamatban, melyben a percepció és produkció virtuálisan elkülöníthetetlen, bekövetkezhet a szerepcsere: a beszélő fél hallgatóvá a hallgató pedig beszélővé válhat (MacKay, et al., 1987). Meg kell jegyezni azonban, hogy a kommunikációs folyamat sikerességét lingvisztikai és külső tényezők erősen befolyásolhatják (pl. helytelen beszédképzés, hallásproblémák, a nyelvi kód vagy az enciklopédikus, szociokulturális ismeretek hiányossága, fáradtság, izgatottság, az adott beszédhelyzet körülményei, a háttérzaj stb.). Látható tehát, hogy a hangzó nyelvi kommunikációban a beszélő és a hallgató egyformán kitüntetett szerephez jut. Ezen szerepek állandó és dinamikus kölcsönhatása során valósul meg az üzenetközvetítés, a gondolatcsere. Azt a belső, mentális információt, amelyet a beszélő a hallgatónak átadni szándékozik a hallgató perspektíváját, világképét és nyelvismereti szintjét figyelembe véve kell megfogalmaznia. A hallgató pedig a beszélő gondolatvilágához és lingvisztikai ismereteihez igazodva, a beszédhelyzet során bizonyos elvárásokat, előfeltevéseket kialakítva rekonstruálja magában a nyelvi kód által közvetített mentális reprezentációt (Aitchison, 1989; Graumann & Herrmann, 1989; Graumann & Sommer, 1989; Saugstad, 1989; Lengyel, 1994a). A beszédtevékenység partnerdetermináltsága minden nyelvi szinten nyomon követhető (Cutler, 1987): az idősebb gyermek vagy felnőtt beszélő például gondos ejtést, lassabb beszédtempót, gyakori, rövid szavak és egyszerű mondatszerkezetek használatát, informális társalgási stílust stb. követ a kisgyermekekkel való kommunikáció során. A hallgató ugyanakkor számos verbális és nonverbális jelzéssel képes a beszélő tudtára adni, hogy követi, érti, amit partnere mond. 2. A beszédpercepció és a beszédprodukció viszonya A kommunikációs folyamatnak a hallgató tehát nem csupán passzív résztvevője, hiszen a közvetített jelrendszert maga is alakítja, saját maga számára sajátosan értelmezi (Pisoni & Sawusch, 1975; Deese, 1976; Szende, 1976) vagy például a beszédben fellépő külső zajok, hangtorzulások miatt jelentkező elégtelenségeket kijavítja vagy figyelmen kívül hagyja 8

10 Anyanyelvi és idegen nyelvi beszédpercepciós összefüggések az általános iskolában (Crystal, 1998). A fent leírtak alapján továbbá a beszédprodukció és a beszédpercepció nagyon hasonló mechanizmusnak tűnhet. Többféle elképzelés ismeretes a két beszédfolyamat kapcsolatáról. A korai pszicholingvisztikai kutatások a két folyamat teljes függetlenségét igyekeztek bizonyítani vagy egymással teljesen azonos; alá- és fölérendelt viszonyban lévő vagy ellentétes irányú mechanizmusoknak tartották őket. Az 1970-es évektől kezdve kristályosodott ki az a nézet, mi szerint túl sok azonosság található a folyamatokban ahhoz, hogy teljesen különböző mechanizmusokon alapuljanak, és a két egyenlő fontosságú működéssorozat relatív önállóságát és állandó kölcsönhatását kezdték hangsúlyozni (MacKay, et al., 1987; Aitchison, 1989; Garman, 1990; Lengyel, 1994a). A jelenlegi részben azonos részben különböző folyamatok álláspont azt emeli ki, hogy bár a beszédpercepció és a beszédprodukció ugyanazon nyelvi ismerethalmazt, nyelvi kódot használja, azonban a feldolgozási mód, amellyel ezt a nyelvi nyersanyagot megközelíti, valószínűleg csak a részfolyamatokat tekintve mutat hasonlóságokat. A két beszédfolyamat ugyanazt a nyelvi rendszert más célra használja, s ez eltérő feldolgozási és megközelítési módokat igényel (Garnham, 1985). Manapság a produkciót és a percepciót nem feledve, hogy a két mechanizmus egymást állandó kölcsönhatásban alakíthatja önállóan, más-más vizsgálati módszerekkel, kísérleti eszközökkel kutatják, s az érdeklődés középpontjában az egyes részfolyamatok és ezek kapcsolódási rendszerének megismerése áll. A vizsgálati technikák különbözősége azért is indokolt a két beszédfolyamat esetében, mert a beszédprodukció során a folyamat kimeneti része, az üzenet nyelvi formája hozzáférhető, míg a mögöttes gondolat, az eredeti, közölni kívánt tartalom nem. A beszédpercepció vizsgálatakor a bemenet jól kontrollálható, manipulálható, s a kimenet, a megértett gondolat a beszédprodukció bevonása nélkül is ellenőrizhető (Garnham, 1985). A beszédpercepció és beszédprodukció között más talán lényegesebb aszimmetrikus viszony is felfedezhető. Egész életünk kommunikációs tevékenységét végigkíséri az a jelenség, amelyet egyszerűen úgy fogalmazhatnánk meg, hogy mindig többet értünk, mint amennyit produkálni tudunk (White, 1989; Lengyel, 1994b; Gósy, 1997a). A beszédpercepciós folyamatok elsőbbsége érvényesül például az anyanyelv-elsajátítás kronológiai sorrendjében. Az első szómondatokat és kommunikatív értékű megszólalásokat egy csendes, preverbális periódus előzi meg, amelynek bizonyos szakaszaira azonban már jellemző a gyermekhez intézett közlések bizonyos fokú észlelése és fő jelentéstartalmának megértése. Az idegennyelv-tanulás esetében a percepciós folyamatok elsőbbsége még szembetűnőbb számos nyelvtanítási módszer és elv (pl. TPR teljes fizikai válasz, Silent Method néma módszer, Input Hypothesis, Krashen, 1989) ezt a nyelvelsajátítási 9

11 Simon Orsolya törvényszerűséget felhasználva a nyelvtanulás kezdeti időszakában nem is kívánja meg, nem is erőlteti az idegen nyelvi beszédlétrehozást. Számos kutatás igazolta továbbá (Gósy, 1995a, 1999), hogy ha az anyanyelv-elsajátítás folyamatában a beszédpercepció fejlődése nem előzi meg a beszédlétrehozásét, ill. nem gyorsabb ütemű nála, fennáll a veszélye annak, hogy valamilyen mértékű elmaradás vagy zavar (pl. diszfázia, diszlexia, tanulási zavar) alakul ki. Hasonlóan, az idegen nyelv tanulásakor az adott életkorban elfogadható szintű beszédprodukció feltételezi a megfelelő szinten fejlett beszédpercepciót (Gósy, 1997d). Annak ellenére tehát, hogy a beszédpercepció vizsgálata gyakran háttérbe szorul mivel a közvetlen megfigyelés számára nehezen hozzáférhető, ill. mivel a modern, beszédcentrikus nyelvoktatási módszerek gyakran produkció-orientáltak, a beszédfeldolgozás jelentőségét nem szabad lebecsülni, hiszen jól működő észlelési és értési folyamatok nélkül nincs jó beszédprodukció. 3. A beszédpercepció folyamata A beszédpercepció egyszerű, a másodperc tört része alatt automatikusan lejátszódó tevékenységnek tűnik, amely sem gyermekek sem felnőttek számára nem okoz nehézséget. A beszédhangok, melyek gyors egymásutánban megütik fülünket látszólag szavakká, mondatokká állnak össze, s a folyamat végén megtörténik e nyelvi jelsorozat felismerése. Paradox módon a beszédpercepció nem egyenlő a hallott üzenet passzív módon történő rögzítésével és azonosításával, sokkal inkább egy olyan bonyolult működéssorozatról van szó, amelynek jelentős részéről alig vannak pontos tudományos ismereteink (Ratner, et al., 1998; Gósy, 1999). A beszédpercepció, ill. a beszédfeldolgozás vagy dekódolás (mostantól: beszédpercepció) a teljes beszédészlelési és beszédmegértési folyamatra utal, s valójában az említett két nagy szakaszból áll. Beszédészlelésen a jelentés nélküli egységek a beszédhangok és kapcsolódásaik felismerését, azonosítását értjük. Beszédmegértésnek a jelentéses nyelvi egységek megértését és értelmezését nevezzük, vagyis a szavak, mondatok és szövegek megértését (Gósy, 1999:61, 91, 2000a:12 és 2005; hasonló definíciókat l. még Pisoni & Sawusch, 1975:16; Szende, 1976:175; Clark & Clark, 1977:175; Garman, 1990:305; Gósy, 1995a:6, 1995b:63 és 2004:164; Pléh, 1998:45). A megértés és értelmezés a folyamatnak két különböző, egymással hierarchikus viszonyban lévő szintje. A beszédpercepció komplex folyamat, amelyben normális körülmények között nem válik szét a beszéd értelmes és értelem nélküli szegmensekre vagy szegmentális és szupraszegmentális részre (Gósy, 1999:61). Az észlelés és értés végső céljához, azaz az 10

12 Anyanyelvi és idegen nyelvi beszédpercepciós összefüggések az általános iskolában információ, a jelentés megtalálásához és felfogásához az auditív-akusztikus stimulus számtalan feldolgozási fázison megy keresztül miközben egyre nagyobb, információt hordozó egységekké alakul át (Massaro, 1975a). Ezen részfolyamatok rendezett, integrált együttműködésben biztosítják a folyamatos beszéd megértését. A hallgató az anyanyelvelsajátítás során a nyelvi működésekről és a nyelvi rendszerről szerzett ismeretei segítségével (akusztikus kulcsok felismerése, lexikális, szintaktikai, szemantikai, kontextuális és pragmatikai ismeretek) észrevétlenül oldja meg az észleléssel és értéssel járó problémákat. A folyamatos beszéd akusztikai megvalósulása óriási változatosságot mutat (Crystal, 1987; Garman, 1990; Remez, 1994). Sokan tekintik a percepciót aktív, kreatív folyamatnak, amelyben a hallgató valójában azt észleli és értelmezi, amit maga helyreállított, rekonstruált és nem azt, amit a beszélő ténylegesen mondott (Deese, 1976; Bond & Garnes, 1980; Scovel, 1998). Az észlelés és értés során ritkán okoz nehézséget, például a zajos környezet, vagy a rosszul artikulált, gyors beszéd (Clark & Clark, 1977). A beszélők neme, testalkata, életkora, beszédszerveinek ép vagy hiányos működése, regionális dialektusa, beszédstílusa, iskolázottsági és nyelvi tudatossági foka, egyénisége, pszichikai állapota, s még sok egyéb nyelvi és extralingvisztikai tényező esetleges negatív hatása ellenére (Darwin, 1976; Gósy, 2000b) a beszéd érthető marad. Ez a beszédpercepciós mechanizmus magas fokú szelekciós képességének és a zavaró befolyásokkal szembeni ellenállóságának köszönhető, azaz számos olyan általános törvényszerűségnek, korlátozásnak, műveletnek és stratégiának, melyeket a hallgató figyelembe vesz, ill. alkalmaz a hangzó nyelvi közlések feldolgozásakor (Banczerowski, 1994). A beszédpercepció fejlődése során gyermekkorban alakul ki szoros korrelációban az artikulációs bázissal az ún. percepciós bázis, az a sajátos idegrendszeri és hallószervi mechanizmus, amely az adott nyelv levegőrezgések formájában továbbított beszédjeleinek felismerését és ezek nyelvi tartalmának kifejtését lehetővé teszi. Az artikulált emberi beszéd létrehozásának és feldolgozásának biológiai, fiziológiai feltétele többek között a beszéd- és hallószervek (hangszalagok, gége, toldalékcső, szájpadlás, nyelv, ajkak, tüdő, fül, agy stb.) adaptálódása e pszichikus funkció ellátására (Lengyel, 1981 és 1994b; Scovel, 1988; Garman, 1990; Gósy, 2004). Az anatómiai felépítést tekintve azonos beszédszervek a különböző nyelvet beszélők esetében mégsem jelentenek azonos működést, s ez sajátos jelleget kölcsönöz anyanyelvük hangzásának. A percepciós bázis az észlelési rendszert szűrőként, az anyanyelvi hangzás és fonológia irányításával működteti. Mindennek logikus következménye, hogy idegennyelv-tanuláskor is az anyanyelv artikulációs és percepciós bázisa, az anyanyelvben alkalmazott megértési stratégiák és képzési szokások aktiválódnak. A 11

13 Simon Orsolya percepciós rendszer azonban képes fokozatosan rugalmassá válni, s például a nyelvjárási vagy idegen nyelvi beszélő által ejtett ismeretlen hangot a gyakorlott hallgató képes lesz érzékelni, s a hasonló anyanyelvi hangoktól megkülönböztetni (Juhász, 1980; Frazier, 1987; Frauenfelder & Lahiri, 1989; Gósy, 1984, 1992, 1999 és 2004; Papp, 1994; Kassai, 1995 és 1998). 3.1 A beszédpercepciós folyamat általános sajátosságai A folyamatos beszéd feldolgozása a hallott közlés különálló egységeinek, a beszédhangok sorozatainak észlelésével, azonosításával kezdődik. Problémát jelent azonban, hogy ugyanazon beszédhangok még izoláltan megjelenve sem ismerhetők fel teljes biztonsággal, mivel akusztikai formájuk nem állandó és változatlan. A nyelv fonémái és azok akusztikai megvalósulása között tehát nincs egy-az-egyhez megfeleltethetőség. Folyamatos, gyors beszédben, ahol az ejtés könnyen elmosódik és pontatlan, a koartikuláció jelenségével is számolni kell, azaz egy adott hang képzésének körülményeit meghatározza az is, hogy mely más hangok környezetében kell kiejteni (Öhman, 1975; Clark & Clark, 1977; Pisoni & Luce, 1987; Elman, 1989; Yeni-Komshian, 1998; Gósy, 1999 és 2004; Pinker, 1999). Az emberi agy mégis képes eltekinteni a folyamatos beszédben szükségszerűen bekövetkező igazodási jelenségektől, s képes a beszéd diszkrét nyelvi egységeit invariáns elemeik alapján azonosítani (Kassai, 1998). Az invariancia-jelenségek (a beszédhangok azonosításra alkalmas, az artikuláció, az akusztikum és az észlelés síkján meghatározó állandó ismertetőjegyeinek) hiánya megnehezíti a lineárisan megvalósuló közlés szegmentálását is, amely alapja lehetne az egyes jelentéssel bíró egységek felismerésének (Pisoni & Sawusch, 1975; Cole & Jakimik, 1980; Pisoni & Luce, 1987; Cutler, 1989a; Garman, 1990; Lively, et al., 1994; Gósy, 2004). Vajon mi alapján képes mégis eldönteni a hallgató, hogy a folyamatosan változó akusztikai jelsorozat hol tartalmaz szemantikai határokat az egyes szavak elkülönítésére? A beszélő ösztönösen szolgáltat néhány többnyire szupraszegmentális szinten megvalósuló fogódzót: pl. a beszéd prozódiája által. A prozódia azon beszédtulajdonságok gyűjtőfogalma, amelyek nem származtathatók a közléseket alkotó fonémák szekvenciális sorozatából: ritmus, tempó, hangsúly, szünet, dallam, hangerő és hangszínezet (Haggard, 1975; Darwin, 1976; Clark & Clark, 1977; Banczerowski, 1994; Kassai, 1998; Gósy, 1998a, 1998b, 1999 és 2004). A spontán, folyamatos beszéd erősen redundáns volta, túlbiztosítottsága, azaz az a jelenség, hogy a beszéd hullámformája több mint feltétlenül szükséges (pl. akusztikai) paraméter segítségével közvetíti a percepcióhoz hiányzó információt, főként zajos vagy más módon 12

14 Anyanyelvi és idegen nyelvi beszédpercepciós összefüggések az általános iskolában nehezített átviteli helyzetben teszi lehetővé a pontos szegmentálást és feldolgozást (Banczerowski, 1994; Crystal, 1998; Gósy, 1998a, 1999 és 2004). Egy kisgyermek viszonylag hamar, 3-4 évesen elsajátítja a szószintű szegmentálást, a szótagok elkülönítése valamivel később következik be; a beszédhangoké pedig a 6-7 éves kor nyelvi tudatosságának eredménye (Gósy, 2000a). Fontos segítséget nyújtanak a percepció során a nyelvtudás azon intuitív aspektusai, amelyek a nyelvi elemek (az észlelésben pl. a beszédhangok, az értésben pl. a szintagmák, szószerkezetek elemei) következési valószínűségeire és előfordulási gyakoriságára vonatkoznak. A hallgató így képes például a hangjelenségeknek elébe menni, s megpróbálja megjósolni az akusztikai jelsorozat elejéből a folytatást, így a továbbiakban csak előfeltevéseivel kell összevetnie a beérkező jeleket. Ezzel a stratégiával gyakran már néhány hang vagy egy szótag elhangzása után megtörténik az azonosítás (Szende, 1976; Kassai, 1998; Pinker, 1999). Szegmentálási hibák azonban (pl. kétértelmű vagy hasonló hangzású szavak, szókapcsolatok, mondatok esetén) még felnőttkorban is előfordulhatnak bármely nyelvi szinten. A félreértések, félrehallások többségét, a hallgató képes önállóan javítani úgy, hogy az eredetileg egy adott nyelvi szinten azonnal meghozott döntést később ahhoz visszatérve felülbírálja, újraértelmezi (l. azonnaliság elve, kerti ösvény stratégia). Előfordulhat az is, hogy a hallgató egy bizonytalannak ítélt ponton eleve késlelteti a döntést, amíg újabb információkkal nem pontosíthatja azt (l. késleltetés vagy késleltetett kötés elve, Lengyel 1994a; Gósy, 1995b és 1999; Scovel, 1998). Az önkorrekció ténye a beszédpercepciós mechanizmusban az állandó visszacsatolás jelenségére világít rá. A szegmentálás tehát olyan nyelvspecifikus művelet, amit a hallgató elsősorban a beszédészlelés folyamán végez; az anyanyelv-elsajátítás során fejlődik ki és szorosan összefügg a beszéd akusztikai és a nyelv fonológiai sajátosságaival (Gósy, 1998b, 1999 és 2004). Az eddig leírtak fényében nyilvánvaló, hogy a természetéből fakadó erősen redukálódott, tökéletlen, gyakran torzult, esetleg csonkult folyamatos beszéd akusztikai, fonetikai, fonológiai kulcsainak elemzése, azaz fizikai, jelentés nélküli elemeinek észlelése nem juttatja el a hallgatót az üzenet megértéséhez. A hallgató ilyenkor más forrásokból is merít információt (szintaktikai, szemantikai, heurisztikus stratégiák) ahhoz, hogy az üzenetet értelmezhető szegmensekre bontsa és, hogy a saját elvárásai és világismerete bevonásával összeállítsa a beszélő szándékának megfelelő tartalmat, jelentést (Bond & Garnes, 1980; Crystal, 1998; Gósy, 1998b). A beszédüzenet elsődleges szegmentálásával kapcsolatos kutatások azt az alapkérdést is felvetik, hogy a beszédpercepcióban mi tekinthető elemi percepciós egységnek. Az egyik széles körben elismert nézet szerint a fonéma volna ez az 13

15 Simon Orsolya egység. Ma a beszédfelismerés alapegységének egy nagyobb nyelvi szegmentumot: a szótagot tartják, amellett, hogy a szó, a szónál nagyobb méretű fonémikus frázis, ill. a magmondat vagy ezek egymásba való átalakulása a percepciós feldolgozás előrehaladtával szintén szóba jött (Massaro, 1975b; Pisoni & Sawusch, 1975; Pisoni & Luce, 1987; Garman, 1990; Gósy, 1999). Kassai (1998) szerint az a felfogás válik általánossá, hogy az észlelés egysége a megoldandó feladattól függ, s ez minél szokatlanabb, annál alacsonyabb szinten kell a feldolgozást elkezdeni. Az elméletek és kísérleti eredmények relatív bizonytalansága okán Wingfield (1975) egy szintézisre mutató hipotézisét hangsúlyozza Gósy (1999:80-81):. a folyamatos beszéd megértése bizonyos hierarchia megtartásával a globális egész azonosításával és értelmezésével történik, s ebben nincs jelentősége az elemi egységnek. a folyamategységek hierarchiája létezik. A működést úgy kell elképzelnünk, hogy megtörténik például a döntés a fonemikus szinten, majd módosul-folytatódik a döntéssorozat a szótagok, morfémák, szavak szintjén, de az utóbb lévő szint(ek) mindig visszautal(hat)nak a korábbira abban az értelemben, hogy meg is változtat(hat)ják a későbbi információ következtében a korábbi döntést. E felfogás számos egyéb előnye mellett megengedi, hogy az egység kötöttsége nélkül felállíthatók legyenek a beszédpercepciós folyamatot leíró modellek. A percepció észlelési és értési szintjeinek folytonos együttműködése során megvalósuló folyamatok bár közösen fejtik ki hatásukat (Foss, et al., 1980; Aitchison, 1989) kétféle irányt vehetnek. Mindkét említett irányultság tükrözi továbbá a beszédpercepciós folyamat egyrészt moduláris, másrészt hierarchikus elrendeződését (részletesen l. a későbbiekben). Az ún. alulról-felfelé vagy stimulus-vezérelt feldolgozás során az egymásra épülő szinteken végbemenő működés eredményei jutnak az egyre magasabb, összetettebb szintekre, s így teszik lehetővé a végső megértést. Ez a feldolgozási mód elsősorban az akusztikai, fonetikai információkra alapoz, s dominánsabb részt vállal a beszédpercepcióban. A percepció folyamatai mikor a jelentés kerül a középpontba felülről-lefelé, egység-vezérelten, globálisan is működhetnek. Ilyenkor egy magasabb nyelvi szint (leggyakrabban: szemantikai, szintaktikai) hathatósan befolyásolja az alacsonyabb szintek feldolgozási folyamatait és az egyes részletinformációk teljes analízise nélkül, az előfeltevések és a háttérismeretek felhasználásával következik be a megértés. Ekkor az alsóbb szinteken általában csak félreérthetőség esetén csupán ellenőrző műveletek történnek (Haggard, 1975; Szende, 1976; Foss, et al., 1980; Singer, 1990; Banczerowski, 1994; Lengyel 1994a; Yeni-Komshian, 1998; Gósy, 2000a). A magasabb szintű értési folyamatok tehát adott esetben az észlelési szintek részleges működtetése mellett is eredményezhetik a beszéd megértését, ill. elképzelhető (l. 14

16 Anyanyelvi és idegen nyelvi beszédpercepciós összefüggések az általános iskolában Wingfield, 1975 és késleltetés elve), hogy a beszédértési szinten történő döntéshozatal megelőzi az észlelési szinteken megvalósuló végleges döntéseket (Darwin, 1976). A beszédpercepciós folyamat e sajátossága számos kutató szerint még két fogalompár, ill. mentális működési elv tárgyalását indokolja. A modularitás azt jelenti, hogy az önállóan működtethető elemzési szinteken először az egyik, általában a legalacsonyabb percepciós szint teljes körű feldolgozása során kapott információ szolgál a következő szint bemenetéül. Az interaktív működési elv szerint elegendő csak a következő percepciós szintre jutáshoz feltétlenül szükséges információt feldolgozni az alacsonyabb szinten. Ilyen esetben a percepciós folyamat felgyorsul, felgyorsítható, bár kockázatosabb, hiszen később hibás feldolgozás esetén ismételten vissza kell térni az alacsonyabb percepciós szinthez. Az interaktivitás fogalma az egyes szintek állandó kölcsönhatására, míg a modularitásé az egyes szintek viszonylagos önállóságára is utal. A beszédfeldolgozás szintjein megvalósuló temporális sajátosságot fejezik ki a parallel, azaz párhuzamosan, egyszerre zajló és a szeriális, azaz egymást követő, szukcesszív elemzési elvek nevei (Massaro & Cohen, 1975; Levelt & Flores D Arcais, 1975; Pisoni & Sawusch, 1975; Singer, 1990; Garman, 1990; Lengyel, 1994a; Banczerowski, 1994). Azt, hogy a beszédpercepciós működések a feldolgozási rendszer komplex volta ellenére gyorsan és akadálytalanul képesek lezajlani, a kezdeti, észlelési bemeneti szintek viszonylag rutinszerű, automatikus működése biztosítja. Azokon a percepciós szinteken, ahol nem a forma, hanem a jelentés felfejtése a lényeges, tudatosabb, időigényesebb mentális folyamatok zajlanak (Pisoni & Sawusch, 1975; Clark & Clark, 1977; Singer, 1990; Lengyel, 1994a). A beszédészlelés, a beszédmegértés, valamint a feldolgozott üzenet felidézése sikerét a folyamatok egyes szintjeinek összehangoltságán kívül komplex memóriarendszerek együttes munkája biztosítja. Mivel a beszédpercepciós tevékenység végállomása a mindennapi kommunikáció folyamán a hallott üzenet jelentésének kivonása, s a már meglévő ismereteinkhez való hozzáadása, nem meglepő, hogy a memoriális működések is a tartalom, a központi gondolat és nem a részletek valamint a forma tárolásának irányába hatnak (Clark & Clark, 1977; Garnham, 1985; Scovel, 1998; Wingfield & Titone, 1998). A hallgató memóriakapacitása és a memóriarendszerek feldolgozási sebessége komoly befolyást gyakorol a nyelvi üzenet értelmezhetőségére (Singer, 1990). Ahogy a beszédpercepció is többlépcsős folyamat, úgy a segítségül hívható memóriafajták is elkülöníthetők tartalmuk és funkciójuk alapján. Az adatok kezdeti, átmeneti tárolására, kis mennyiségű nyelvi anyag verbatim formában történő megismétlésére (vö. késleltetés elve, kerti ösvény stratégia) és az üzenet elsődleges szegmentálására szolgáló memóriatípust gyorsműködésű vagy rövid távú 15

17 Simon Orsolya emlékezetnek nevezik. A rövid távú memória teszi lehetővé azt is, hogy az elemek hosszabb sorozatában érvényesülő nyelvi jelenségekről (hanglejtés, hangsúly, tempó, ritmus, szünet stb.) dönteni lehessen (Kassai, 1998). Az állandó vagy hosszú távú emlékezet a korábban szerzett nyelvi mintákat, ismereteket tárolja, segítségével az aktuális üzenet nyelvi szegmensei ezekkel összevethetők, azonosíthatók, értelmezhetők és az üzenet tartalma a már meglévő ismeretekkel végleges megőrzés céljából integrálható, összekapcsolható (Hellige, 1975; Clark & Clark, 1977; Lengyel, 1994a). Az új információk a korábbiakkal történő asszociációja révén látens tanulás, bevésődés jön létre és válik lehetővé az eredeti gondolat későbbi időpontokban történő (az idő előrehaladtával a hallgató nézőpontját, ismereteit is tükröztető, egyre módosuló formában való) felidézése. (Emlékezetünk a más szenzoros forrásokból (vizuális, taktilis stb.) származó információkat hasonlóan dolgozza fel.) Egyes kutatók (Pisoni & Sawusch, 1975; Singer, 1990) a gyorsműködésű memoriális folyamatokon belül elkülönítenek ún. munkamemóriát. A munkamemória, amely működését a hallószervek neurofiziológiai sajátságai határozzák meg, elsősorban elemi perceptuális szinten érdekelt a nyers nyelvi adatok igen rövid idejű tárolásában. Az itt tárolt egységek ismerős auditív szegmensekként (beszédhangok, majd szavak) interpretálódnak, s például azonnali ismétlésük, echolálásuk ekkor lehetséges (Garman, 1990). Ezt követően átkerülnek további elemzésre a rövid távú emlékezetbe, ahol tisztázódik az egyes mondatok grammatikai és propozicionális struktúrája. Az elemzési folyamatok eredményei végül egy állandóbb memóriatárban, a hosszú távú memóriában összegződnek. Kísérleti adatok szerint a munkamemória kapacitása mintegy 2-8 jelentéselem (pl. szótag) tárolására terjed ki, amelyek könnyen és gyorsan felidézhetők az aktuális közlés percepciója során, de másodperc után törlődnek. A hosszú távú emlékezet kapacitása korlátlan, a felejtés nagyon lassú, akár 40 év elteltével is előhívható egy-egy információ. A felidézés azonban időigényes és komoly összpontosítást kíván. Ha ebben a típusú memóriatárban az egységek valamilyen közös elv alapján asszociálhatók, előhívásuk felgyorsul (l. mentális lexikonról a későbbiekben). A memóriafajták a beszédpercepciós folyamatban érintett minden szinttel kapcsolatot tartanak (Garman, 1990). Az akusztikai analízis eredményét a hallgató tehát a memoriális folyamatok segítségével integrálja az összes, már birtokában lévő vagy kapott szükséges információval, ami biztosítja a közlés feldolgozhatóságát, értelmezését. Különböző jellegű információkat tartalmazó tömegből választja ki az adott beszédhelyzetbeni percepcióhoz nélkülözhetetlen elemeket. Ez a mechanizmus az azonos nyelvet beszélőknél többnyire azonos módon történik, különösen a beszédészlelés szintjeit tekintve (Gósy, 1992 és 1999). A beszédüzenet pontos megértése a 16

18 Anyanyelvi és idegen nyelvi beszédpercepciós összefüggések az általános iskolában nyelvi elemzés egyéb szintjeinek (lexika, szintaxis, szemantika stb.), valamint számos extralingvisztikai tényező (faktuális tudás, általános társalgási szabályok, szituációfüggő sémaismeret stb.) bevonásával valósulhat meg (Yeni-Komshian, 1998). Ezen aktív és konstruktív folyamat eredményeképpen a hallgatói értelmezés tartalmazhat olyan elemeket is, amelyek az eredeti nyelvi közlésben nem szerepeltek. Így lehetséges, hogy ugyanazon szöveget, üzenetet különböző egyének kisebb-nagyobb eltérésekkel interpretálnak (Garnham, 1985; Garman, 1990). 4. A beszédpercepció modelljei A beszédpercepció modellálása nem új keletű. Az emberi beszéd észlelését és megértését vizsgáló tudományágak számos percepciós modellt különböztetnek meg, amelyek célja annak szemléltetése, hogy milyen szinteken, milyen jellegű működések történnek a beszédpercepció folyamatában. Az alapkérdés az (Pisoni & Luce, 1987), hogy a hallgató hogyan dolgozza fel, analizálja a beszélő által kiadott, folyamatosan változó akusztikai jeleket különálló nyelvi egységek sorozatává, hogyan fogja fel a benne lévő tartalmat, üzenetet. A ma ismeretes modellek többsége a teljes beszédfeldolgozási folyamatot igyekszik ábrázolni, bár létezik számos olyan elmélet is, amely dominánsan az észlelési vagy dominánsan az értési mechanizmusokra vagy ezek egyes részfolyamataira koncentrál. (A percepciós modellek leírásait részletesen l. Flores D Arcais & Schreuder, 1989; Klatt, 1989; Gósy, 1992, 1999 és 2005; Banczerowski, 1994; Lengyel, 1994a; Massaro, 1994; Yeni-Komshian, 1998; Garman, 1999.) Jelenleg nincs olyan modell, amely a dekódolás összes kérdését képes volna megoldani. A legjelentősebb modellek csak általános elméleti keretként szolgálhatnak, ugyanis egy adott nyelv percepciós folyamatai leírásának a nyelvi meghatározottság tényét is figyelembe kell vennie (Gósy, 1999). Darwin (1975) szerint a beszédészlelést leíró modellek ún. passzív, ill. aktív csoportra oszthatók. A passzív modellek a bejövő akusztikai jelek elsődleges osztályozását egyfajta szűrő, jegyellenőrző mechanizmus beiktatásával végeztetik el, amelyben a döntéshozatal kritériumai viszonylag statikusak (pl. Morton logogen modellje). Az aktív modellekben a bejövő jel felismerése egy a jel és a jel hatására dinamikusan változó / változtatható belsőleg létrehozott mintája közti összehasonlítás eredménye. E modellek nagy erénye, hogy figyelembe veszik a kontextushatást, azaz például azt, hogy a folyamatos beszédben gyakran nem megfelelően artikulált beszédhangok sorozata a szintaktikai, szemantikai, szupraszegmentális stb. szintű elemek kontextusából merített információ, jelentés segítségével azonosítható (l. még Clark & Clark, 1977). A fenti felosztás tulajdonképpen megfelel a más 17

19 Simon Orsolya szerzők által alulról-felfelé és felülről-lefelé típusú információáramlással jellemzett modelleknek (Flores D Arcais & Schreuder, 1989; Massaro, 1994; Yeni-Komshian, 1998). Két viszonylag korai, az 1980-as évek előtt keletkezett elmélet (a beszédészlelés motoros teóriája és az analízis-szintézissel modell) valamint egy modern, ún. fuzzy-logical modell sorolható az alulról-felfelé feldolgozási irányt favorizáló csoportba, amelyek szerint sem lexikai, sem magasabb szintű kognitív ismeretek nem szükségesek a beszédfelismeréshez. E nézet modulárisnak is nevezhető, és alapgondolata az, hogy a percepció autonóm feldolgozási modulok sorozata, ahol mindegyik szakasz teljesen vagy jórészt független a más szinteken végbemenő folyamatoktól, s a feldolgozás maga szigorúan szeriális (Garnham, 1985). A nyelvi feldolgozás későbbi elméleteinek többsége a felülről-lefelé terjedő információáramlást is jelentős tényezőnek tartja, s a fogalmi ismeretek és az ingerinformáció közötti kölcsönhatásnak meghatározó szerepet tulajdonít. Ezen interaktív modellek amelyekben az egyes magasabb nyelvi szinteken párhuzamosan folyó elemzés is lehetséges (Garnham, 1985; Garman, 1990) a szófelismerés, a szóértés szintjét elemzik legmélyebben (pl. kohort teória, TRACE modell), míg az alulról-felfelé típusú elméletekben a diszkrét fonetikai, fonológiai egységek felismerésének leírása a cél. Mára konszenzus alakult ki mindkét információáramlási irány a beszédpercepció folyamatában történő együttes szerepvállalásáról. A vizsgálatok célja inkább az, hogy milyen természetű interakciókról van szó, s ezek milyen szinteken és mikor valósulnak meg. A továbbiakban a teljesség igénye nélkül néhány jelentősebb elmélet bemutatása következik. 4.1 A beszédészlelés elméletei Liberman és munkatársainak az 1970-es években kifejlesztett motoros teóriája azt hangsúlyozza, hogy a beszédprodukció és a beszédpercepció működésfolyamata között közvetlen összefüggés van, hiszen a hallgató egyben beszélő is és az üzenetek dekódolását befolyásolja, hogy ő maga hogyan képezi a hangokat. Az artikulációs és az akusztikus szint az agyban egyetlen mechanizmus formájában van kódolva, ezért a percepció megfigyelése során mind a képzési, mind az akusztikus jegyeket együtt kell vizsgálni. A beszéd azonosítása az akusztikai jelek elemzésének segítségével létrejövő belső artikuláció révén, a szervezet saját beszédképzési folyamataira visszavezethetően valósul meg. A modell kidolgozói az invariancia-problémát igyekeztek megmagyarázni akkor, amikor a fonéma, mint elvont nyelvi entitás és az artikuláció között szorosabb kapcsolatot tételeztek fel, mint a fonéma és az akusztikai jel között és a vizuális információ, azaz a szájról olvasás szerepét is kiemelték (Massaro, 1987a; Garman, 1990). Másik fontos elképzelésük szerint a beszédészlelés 18

20 Anyanyelvi és idegen nyelvi beszédpercepciós összefüggések az általános iskolában képessége humán-specifikus jelenség, valamint elsősorban fonetikai-alapú és nem auditoros jellegű. A teória moduláris volta miatt sok követőre talált (l. pl. Studdert-Kennedy 1973-as modellje, amely (1) auditoros, (2) fonetikai, sőt (3) fonológiai és (4) lexikai, szintaktikai, szemantikai komponenseket is beépített), bár az artikuláció észlelésbeli jelentőségét a későbbiekben elvetették. Az analízis szintézissel avagy aktív-passzív modell a motoros teória részben továbbfejlesztett változata, amelyet Stevens és munkatársai dolgoztak ki, először az 1960-es évek elején. Ez az elmélet is szoros kapcsolatot tételez fel a beszédprodukció és a beszédpercepció között abban az értelemben, hogy mindkettőnek közös komponenseket és műveleteket tulajdonít. Lényege, hogy a hallgató egy szabálykészlet használatával a beszédhangot saját maga számára generálja, szintetizálja. A megértés akkor valósul meg, amikor a beszélő hangjelenségei és a hallgató által szintetizált absztrakt jelkészlet elemei megegyeznek. Az elmélet szerint már az elsődleges hallási elemzés során történnek bizonyos összehasonlítások a jel fonetikai ismérveivel. Amennyiben a beszédhang állandó fonetikai jegyeire a kontextus nincs hatással, a megfelelő fonéma azonosítható. Ha invariáns jegyek hiányában a beszédhangok azonnal nem ismerhetők fel, kiegészítő, újraanalizáló folyamatok indulnak be. A hallgató által szintetizált elképzelés és a tényleges beszédüzenet összevetése neuroakusztikai szinten kezdődik, majd a fonetikai szinteken megjelenő eredmény a magasabb nyelvi elemzési szinteken kerül végleges feldolgozásra. Az elmélet erősen absztrakt volta ellenére mind az izolált beszédhang-felismerés, mind a globális beszédmegértés folyamatainak szemléltetésére egyaránt képes, és működési elve szerint állandó kapcsolatot tud tartani a megértés során az egyes beszédhangok és más, nagyobb beszédegységek között. (A fenti két elméletről részletesen l. Paap, 1975; Pisoni & Sawusch, 1975; Klatt, 1989; Crystal, 1998; Yeni-Komshian, 1998; Gósy, 1999.) Az ún. jegyellenőrző modellek egyik képviselője Massaro 1980-as évekből származó ún. fuzzy-logical modellje szerint az észlelés egy háromfázisú mintafelismerési folyamaton alapul: (1) jegyértékelés, (2) jegyintegráció, (3) döntéshozatal a fonémáról, szótagról. A beszéd során számos modalitásból és forrásból folyamatosan érkező jegyinformációkat a hallgató e három állomáson veti össze az emlékezetében tárolt prototípusokkal. (A prototípus a nyelv perceptuális egysége számos megkülönböztető jegyének összesített leírása.) Amennyiben a stimulusról származó információ nagy mértékben megegyezik egy adott prototípusleírással, a fonéma azonosítható. A fuzzy (laza) kifejezés a modellben arra vonatkozik, hogy a fonéma/szótag felismeréséhez elegendő a tárolt prototípussal való viszonylagos megfeleltetés, nem követelmény a tökéletes azonosság. A jegykonfiguráció 19

21 Simon Orsolya elsődleges dekódolása szeriálisan végbemenő, passzív folyamat, majd az azonosított jegyek szintetizálásával ismerhető fel az adott perceptuális egység. A beszédmegértés fázisához érve az akusztikai jelsorozat már nagy információegységekké szerveződik. A szófelismerés és a szó jelentésének azonosítása aktív mechanizmus, amelynek sikeréhez szintaktikai, szemantikai és a szituációra vonatkozó ismeretek felhasználása is hozzájárul (Massaro, 1975a; Paap, 1975; Massaro & Cohen, 1975; Klatt, 1989; Massaro, 1994; Yeni-Komshian, 1998). 4.2 A szófelismerés, szóértés elméletei Más kutatók mivel a beszédpercepció végcélját a hallott üzenet értelmének megfejtésében látják olyan modelleket igyekeznek felállítani, amelyek végterméke egy értelmezett szó, mondat vagy szöveg és nem például egy jelentés nélküli szótag. Közülük számos elmélet részletesen a szófelismerés, szóértés szintjét fejti ki. E modelleket a mentális lexikonnal kapcsolatos alfejezet (5.4.1) tárgyalja, itt csak általános bemutatásuk következik Tyler & Frauenfelder, 1987 és Marslen-Wilson, 1987 munkái alapján. A lexikális hozzáférés folyamatának általános szakaszai minden modellben nyomon követhetők. A szófelismerés mechanizmusa akkor kezdődik, amikor a szenzoros stimulus (akusztikus vagy vizuális), azaz a belőle származó lexikai reprezentáció a mentális lexikonnal kontaktusba lép. Minél pontosabb és gazdagabb e reprezentáció információtartalma, a lexikon annál kisebb részével szükséges azt összevetni. A szófelismerést leíró elméletek egyik fontos kérdése, hogy a megfeleltetéshez szóba jöhető lexikai egységek halmaza hogyan szűkül le a végső jelöltre. A szójelöltek aktivációs szintjének változására többféle magyarázat született (pl. gyakoriság hatása, Lively, et al., 1994). A szelekciós (más néven: megkülönböztető, elkülönítő, redukciós, kereső-verifikáló) szakasz végpontja maga a szófelismerés, tehát az észlelt hangsor / betűsor azonosítása egy a mentális szótárban is megtalálható egységgel. A lexikális hozzáférés folyamatának tényleges célja azonban a szóalak és az emlékezetünkben tárolt jelentés összekapcsolása (Johnson-Laird, 1987) azért, hogy az azt tartalmazó közlés, mondat interpretálása megtörténhessen. Ehhez nem csak formai, fonológiai és lexikai, hanem szintaktikai, szemantikai, pragmatikai információkra is szükség van, melyeket az adott lexikai egység szövegkörnyezete tartalmaz. A különböző szófelismerési, szóértési modellek abból a szempontból is csoportosíthatók, hogy e kontextusbeli információk belépését a lexikális hozzáférési folyamat mely pontján képzelik el. A szófelismerésnek számos modellje ismert, amelyek két nagyobb csoportra és e két alapszemlélet keverékeinek csoportjára oszthatók (Gósy, 1993, 1998b, 1998c és 1999; Wolf, et al., 1998). Az ún. aktivációs modellekben (pl. Morton logogen modellje) a lexikon minden 20