Válasz Prof. Dr. Bíró György bírálatára
|
|
- Sándor Bognár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Válasz Prof. Dr. Bíró György bírálatára Szeretném megköszönni Bíró György professzor úrnak, hogy elvállalta, igen gyorsan elkészítette dolgozatom bírálatát, kedves szavait, amellyel a dolgozat tartalmát, nyelvezetét illette. Egyetértek Professzor úrral, hogy a C-vitamin biológiai felhasználhatósága a terület egyik legfontosabb kérdése. Sajnos a terjedelmi korlátok miatt ezt nem volt lehetőségem mélyebben ismertetni. Tekintve, hogy Professzor úr a szőlőcukor aszkorbát transzportot, felszívódást illető kérdése összefügg ezzel a területtel, válaszomban röviden ki fogok térni erre a kérdéskörre is. Szintén a terjedelmi korlátok miatt nem került be a mérési módszerek validálásával foglalkozó rész a dolgozatba. A dolgozat szempontjából legfontosabb méréseket, az aszkorbát, dehidroaszkorbát meghatározásokat Harapanhalli és munkatársai 1993-ban megjelent Journal of Chromatography cikke alapján végeztük, azonban a különböző általunk is alkalmazott C-vitamin meghatározási módszereket részletekbe menően összehasonlítottuk, gyümölcs, zöldség mintákon is validáltuk, eredményeinket az Acta Alimentaria hasábjain publikáltuk (Balogh és Szarka 2016). A másik igen gyakran alkalmazott eljárás, a transzport meghatározásra szolgáló gyors szűréses (rapid filtráció) módszert két ortodox, transzporttal foglalkozó laboratóriumban volt szerencsém elsajátítani (Angelo Benedetti, Sienai Egyetem, Nele Horemans, Antwerpeni Egyetem) (Benedetti és mtsai 1985, Horemans és mtsai 1996). A módszert mindkét labor validálta, a kísérletek megkezdésekor én magam is validáltam, illetve alameticines validálást minden egyes transzport mérés esetén többször magam is végeztem. A megfelelő sejtorganellum minőség különösen kritikus a transzportmérések szempontjából, ezért a mitokondrium, mitoplaszt és mikroszóma preparálás folyamatát irodalmi előzmények alapján magam állítottam be és folytattam le validálásukat. A mitokodrium esetében a preparátum citokróm C oxidáz aktivitásának, illetve annak latencia mérése alapján, a mitoplaszt esetében alameticines transzport mérésekkel, a mikroszóma esetében jellegzetes mitokondriális, illetve mikroszómális markerenzimek aktivitása (citokróm c oxidáz, glukuroniltranszferáz, glukóz-6- foszfatáz) alapján (Szarka és mtsai 2002, 2004) validáltam. Az egyes mérési módszerek eredetét, forrását, azok validálását végző referenciákat a vonatkozó eredeti közleményeimben feltüntettem. Az aszkorbát és a glükóz kölcsönhatásának tisztázása azért is fontos, mert van olyan közlemény, amely szerint a szőlőcukor olyan mértékben gátolja az aszkorbát profilaktikus effektusát, hogy az étrend alapját hús, zsír és belsőség képezze, mert ezekből elegendő C- vitamin kerül az ember szervezetébe és hiányzik a glükóz kompetíció (Clemens Zs, Tóth Cs: Vitamin C and Disease Insight from the Evolutionary Perspective. J Evolution and Health. 2016;1:Iss. 1, Article 13; DOI: / ). Mi erről a jelölt véleménye? A C-vitamin felszívódása a vékonybél epitélium polarizált enterocitáin keresztül történik. Mindkét redox formája, mind az aszkorbát, mind a dehidroaszkorbát a vékonybél teljes 1
2 hosszán felszívódik (Malo és Wilson 2000). A jejunumból preparált vezikulákon történt transzportmérések valóban azt mutatták, hogy az intravezikuláris (tehát citoplazmatikus oldalon levő) glükóz gátolja az aszkorbát felvételét. Ez a megfigyelés egyben arra is utal, hogy az aszkorbát felvétel (felszívás) folyamatában a nátrium-függő glükóz transzporterek nem vesznek részt, mivel kizárólag a citoplazmatikus oldalon található glükóz lassította az aszkorbát nátrium függő felvételét (transz oldali gátlás), versengés (cisz oldali gátlás) nem volt tapasztalható (Malo és Wilson 2000). A glükóz kizárólag az aszkorbát felvételét gátolta a dehidroaszkorbátét nem, ami valószínűleg a dehidroaszkorbát, aszkorbáthoz képesti biológiai felhasználhatóságát (bioavailability) növeli. Amennyiben a glükóz transz gátlása in vivo következik be, az valóban azt jelentheti, hogy a felszívódott glükóz és a hiperglikémia csökkenti az aszkorbát biológiai felhasználhatóságát a vitamin felszívódásának lassítása révén. Azt gondolom, hogy ennél a pontnál érdemes figyelembe vennünk azt a tényt, hogy az aszkorbát a vékonybél teljes hosszán felszívódik, tehát még a csökkent felszívódási sebesség mellett is alkalom adódik a transzportjára, felszívódására. Más élelmiszerekben, illetve gyógyszerekben található alkotók is hasonló hatással rendelkeznek. Például a nátrium-aszkorbát kotranszportot in vitro (Dixon 1991) gátolja a szalicilát, ami magyarázhatja az aszpirin okozta csökkent aszkorbát biológiai felhasználhatóságot (Ioannides és mtsai 1982). Az is viszonylag régóta ismert, hogy flavonoidok, mint például a quercetin szintén gátolja az aszkorbát transzportot, felszívódást (Song és mtsai 2002). Ez utóbbit (és a glükóz gátló hatását) mi is kihasználtuk kísérleteink során. A vörös szőlő levében nagy mennyiségben található quercetin és más flavonoidok gátló hatása magyarázhatja azt az embereken végzett megfigyelést, amely szerint a gyümölcslé fogyasztását követően a 13 C-aszkorbát felszívódása csökkent. A glükóz (és a flavonoidok) aszkorbát transzportot, felszívódást lassító hatása azonban korántsem biztos, hogy káros, vagy előnytelen. Az aszkorbát és más antioxidánsok minden mennyiségen felüli bevitele egyáltalán nem előnyös, hiszen felboríthatja szervezetünk, sejtjeink redox háztartását. Erre utal az a megfigyelés is, amely szerint az aszkorbát szervezetbe, illetve sejtekbe történő felvétele szigorúan szabályozott. Az aszkorbát saját maga is leszabályozza a nátrium-aszkorbát kotranszportot (Malo és Wilson 2000). Az intracelluláris aszkorbát szint mind az SVCT1, mind az SVCT2 kifejeződésének fontos szabályozó faktora. Az intesztinális lumen magas aszkorbát tartalma az enterociták SVCT1 mrns szintjének csökkenését eredményezte (MacDonald és mtsai 2002). Az SVCT1, aszkorbát hatására tapasztalt leszabályozása egyértelműen megkérdőjelezi az orálisan megadózisban bevitt C- vitamin létjogosultságát. Az aszkorbát felszívásban nagyobb szerepet kapó SVCT1 transzporter szabályozásán túl érdemes a sejtek aszkorbát felvételében nagyobb szerepet kapó SVCT2 transzporter szabályozására is röviden kitérni. Az SVCT2 aktivitása ebben az esetben is inverz módon függ az intracelluláris aszkorbát szinttől (Savini és mtsai 2007a). Talán még érdekesebb, hogy a sejtek redox egyensúlyát hidrogén-peroxiddal az oxidált irányba eltolva az SVCT2 mrns és fehérjeszint növekedését, míg más antioxidánsokkal például liponsavval a redukált irányba eltolva a markáns csökkenését lehetett megfigyelni (Savini és mtsai 2007b). Mindezek a megfigyelések arra utalnak, hogy a sejtek redox állapota befolyásolja az SVCT2 kifejeződését és ezen keresztül az aszkorbát transzportját, sejtbeli szintjét. 2
3 A glükóz a finomított cukor megjelenése előtti időkben kizárólag növényi táplálékokkal kerülhetett szervezetünkbe, így nem kizárható, hogy a jelenség hátterében az aszkorbát felszívás direkt csökkentése, lassítása állhat. A glükóz fogyasztás (jelenlét) tehát egy lassabb, elnyújtottabb aszkorbát felszívódást eredményezhet, amely egy vízoldható antioxidáns esetében még kedvező is lehet. Mindenesetre a növényi források olyan nagy mennyiségben tartalmazzák az aszkorbátot, hogy a glükóz aszkorbát transzportját gátló hatása, hiányát semmiképpen sem okozza. Ami az állati forrásokból történő aszkorbát bevitelt illeti, ez is egy lehetőség bár az átlagos aszkorbát tartalom állati izomszövetben (húsban) mindössze 1-3 mg/100 g szövet (Geraci és Smith 1979). Clemens Zsófia és Tóth Csaba cikkét, illetve annak forrásait alaposabban áttanulmányozva érdekes megállapításokra juthatunk. Az állati eredetű C-vitaminforrás tanulmányozásának kedvelt alanyai az inuit őslakosok (eszkimók) (Geraci és Smith 1979). Az őslakosok nagy mennyiségben fogyasztanak szárított hal és fókahúst, amelyek C- vitamintartalma szintén 1-3 mg/100 g szövet közé esik. Nagy vitamintartalmú táplálékuk a májszövet és a muktuk a beluga bálna bőre, amelyekben az izomtól egy nagyságrenddel nagyobb mennyiségben található a C-vitamin. Az eredeti tanulmány szerzői úgy találták, hogy a nagy mennyiségű nyers hússal és belsőséggel táplálkozó inuit őslakosok nyári diétája naponta mintegy mg C-vitamint tartalmazhat (Geraci és Smith 1979). A téli diétát nem vizsgálták. Az eredeti tanulmány (Geraci és Smith 1979) szerzői az említett hús, belsőségek aszkorbát tartalmát nyersen és 10 perces forralást követően is meghatározták. Clemens Zsófia és Tóth Csaba cikkének állításával szemben igen jelentős hőbomlást állapítottak meg, a májszövet esetében harmadára esett, az izomszövet (hús) esetében 0,3-0,8 mg/100 g szövetre esett a vizsgált minták C-vitamin tartalma. Ez a hőbomlás egyáltalán nem kisebb mértékű, mint a növényi források esetében tapasztalható. Az eredeti közlemény szerzői a sarkkörön a nyári időszakban fellelhető és az őslakosok által is fogyasztott növények esetében is elvégezték a kísérletet, a növények esetében 4-5 mg/100 g szövetre esett a vizsgált minták C-vitamin tartalma. Növényi források hőkezelésével kapcsolatban mi magunk is számos kísérletet végeztünk. Brokkoli esetében a 10 perces forralást követően 57,3, míg nyers esetben 91 mg/100 g szövet volt a minták C-vitamin tartalma. Zöldborsó esetében nyersen 6,86; 7 perces forralást követően 3,25; 14 percet követően 2,36; 21 és 28 percet követően 2,26 és 2,13 mg/100 g szövet volt a minták C-vitamin tartalma. Az aszkorbát bomlása nem a szövet eredetétől, hanem a körülményektől (így persze a mátrixtól) is függ, kiemelendő a ph és a fémionok hatása. A májszövet rendkívül nagy mennyiségű vasat tartalmaz, így az aszkorbát bomlása is jelentős mértékű lesz. Sajnos ezen faktorok hatását az eredeti Geraci és Smith által jegyzett tanulmány nem vizsgálta, illetve nem kontrollálta. Clemens Zsófia és Tóth Csaba cikke tehát nem teljes valójában idézte az eredeti kísérletes közleményt. Itt fontos megjegyeznünk, hogy a skorbut már 10 mg/nap C-vitamin bevitelével elkerülhető, amelyhez 10 µm-os aszkorbát plazma koncentráció társul (Padayatty és mtsai 2003). Természetesen normális kiegyensúlyozott diéta mellett ez utóbbi érték közel egy nagyságrenddel magasabb. Ez utóbbi nem véletlen, hiszen az ideális és a skorbutmentes 3
4 egészségi állapot között jelentős különbség van, amelyhez a magasabb C-vitamin szint is hozzájárul. Amennyiben azt tételezzük fel, hogy az inuitok egyáltalán nem fogyasztanak olyan ételt, amelyből glükóz származna, akkor megállapíthatjuk, hogy a glükóz, aszkorbát felvételt okozó gátlásának elmaradása segíti az inuitokat, abban, hogy legalább a skorbut elkerüléséhez szükséges mennyiséghez hozzájussanak. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az aszkorbát bevitele csak egy a táplálkozástudományi szempontok közül, a nyers hús és belsőségek fogyasztása más táplálkozástudományi, élelmiszerbiztonsági kockázatokat vonnak maguk után, így személyes meglátásom szerint a növényi C-vitamin források kedvezőbbek. Végezetül szeretném még egyszer megköszönni Bíró György Professzor úr értékes, új gondolatokat, kutatási ötleteket inspiráló bírálatát. Tisztelettel kérem az opponensi véleményre adott válaszom elfogadását. Budapest, március 6. Szarka András 4
5 Referencia lista Balogh T, Szarka A (2016) A Comparative Study: Methods for the determination of ascorbic acid in small and middle sized food analytic laboratories Acta Alimentaria x:(x) Paper /AAlim Benedetti A, Fulceri R, Comporti M. Calcium sequestration activity in rat liver microsomes. Evidence for a cooperation of calcium transport with glucose-6-phosphatase. Biochim Biophys Acta Jun 27;816(2): Dixon SJ, Kulaga A, Jaworski EM, Wilson JX Ascorbate uptake by ROS 17/2.8 osteoblastlike cells: substrate specificity and sensitivity to transport inhibitors. J. Bone Miner. Res. 6: Geraci J.R., Smith T.G. Vitamin C in the diet of inuit hunters from Holman northwest territories. Arctic 1979;32: Harapanhalli RS, Howell RW, Rao DV. Testicular and plasma ascorbic acid levels in mice following dietary intake: a high-performance liquid chromatographic analysis. J Chromatogr May 5;614(2): Horemans, N., Asard, H. & Caubergs, R.J. Protoplasma (1996) Transport of ascorbate into plasma membrane vesicles ofphaseolus vulgaris L. 194: 177. doi: /bf Ioannides C, Stone AN, Breacker PJ, Basu TK Impairment of absorption of ascorbic acid following ingestion of aspirin in guinea pigs. Biochem. Pharmacol. 31: MacDonald L, Thumser AE, Sharp P (2002). Decreased expression of the vitamin C transporter SVCT1 by ascorbic acid in a human intestinal epithelial cell line. Br J Nutr 87: Malo C, Wilson JX Glucose modulates vitamin C transport in adult human small intestinal brush border membrane vesicles. J. Nutr. 130:63 69 Padayatty SJ, Katz A, Wang Y, Eck P, Kwon O, Lee JH et al. (2003). Vitamin C as an antioxidant: evaluation of its role in diseaseprevention. J Am Coll Nutr 22: Savini I, Catani MV, Arnone R, Rossi A, Frega G, Del Principe D et al. (2007b). Translational control of the ascorbic acid transporter SVCT2 in human platelets. Free Radic Biol Med 42: Savini I, Rossi A, Catani MV, Ceci R, Avigliano L (2007a). Redox regulation of vitamin C transporter SVCT2 in C2C12 myotubes. Biochem Biophys Res Commun 361: Song J, Kwon O, Chen S, Daruwala R, Eck P, et al Flavonoid inhibition of sodiumdependent vitamin C transporter1 (SVCT1) and glucose transporter isoform 2 (GLUT2), intestinal transporters for vitamin C and glucose. J. Biol. Chem. 277:
6 Szarka A., Horemans N., Bánhegyi G., Asard H. (2004) Facilitated glucose and dehydroascorbate transport in plant mitochondria. Arch. Biochem. Biophys. 428: Szarka A., Stadler K., Jenei V., Margittai É., Csala M., Jakus J., Mandl J., Bánhegyi G. (2002) Ascorbyl free radical and dehydroascorbate formation in rat liver endoplasmic reticulum. J Bioenerg Biomembr. 34:
Pro- és antioxidáns hatások szerepe az endoplazmás retikulum eredetű stresszben és apoptózisban
Pro- és antioxidáns hatások szerepe az endoplazmás retikulum eredetű stresszben és apoptózisban Az endoplazmás retikulum (ER) számos környezeti és metabolikus hatás szenzora. Mindazon tényezők, melyek
A C-vitamin celluláris, intracelluláris transzportja
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY A C-vitamin celluláris, intracelluláris transzportja Fiziológiai vonatkozások Szarka András dr. 1, 2 Lőrincz Tamás 2 1 Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Orvosi Vegytani
Antioxidánsok szerepe a fehérje diszulfid kötések kialakulásában SZARKA ANDRÁS
Semmelweis Egyetem, Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola PATHOBIOKÉMIA DOKTORI PROGRAM Antioxidánsok szerepe a fehérje diszulfid kötések kialakulásában Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei SZARKA ANDRÁS
Dr. Csala Miklós. Tudományos Publikációk Jegyzéke
Dr. Csala Miklós Tudományos Publikációk Jegyzéke A közlemények száma kategóriánként közlemények egyszerzős első- / utolsószerzős társszerzős összesen könyvfejezet - 3 1 4 tankönyvfejezet, egyetemi jegyzet
Diabéteszes redox változások hatása a stresszfehérjékre
Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Tudományági Doktori Iskola Pathobiokémia Program Doktori (Ph.D.) értekezés Diabéteszes redox változások hatása a stresszfehérjékre dr. Nardai Gábor Témavezeto:
Antioxidáns és szénhidrát transzport, illetve anyagcsere a növényi mitokondriumban és a mikroszómában. Habilitációs tézisfüzet 2014.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Eegyetem Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszer-tudományi Tanszék Antioxidáns és szénhidrát transzport, illetve anyagcsere a növényi mitokondriumban és a mikroszómában
A mitokondriális szénhidrát és aszkorbinsav anyagcsere szerepe az oxidatív és ozmotikus stresszadaptációban
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KAR OLÁH GYÖRGY DOKTORI ISKOLA A mitokondriális szénhidrát és aszkorbinsav anyagcsere szerepe az oxidatív és ozmotikus stresszadaptációban
Az aszkorbinsav koncentráció és redox státusz szabályozása növényi sejtekben bioszintézis és intracelluláris transzport révén
Az aszkorbinsav koncentráció és redox státusz szabályozása növényi sejtekben bioszintézis és intracelluláris transzport révén Témavezető neve: Szarka András A kutatás időtartama: 4 év Tudományos háttér
Válasz Prof. Dr. Záray Gyula bírálatára
Válasz Prof. Dr. Záray Gyula bírálatára Szeretném megköszönni Záray Gyula professzor úr minden részletre kiterjedő, alapos bírálatát. Professzor úr, a rövidítések és kémiai nevek következetes használatát
Hús és hústermék, mint funkcionális élelmiszer
Hús és hústermék, mint funkcionális élelmiszer Szilvássy Z., Jávor A., Czeglédi L., Csiki Z., Csernus B. Debreceni Egyetem Funkcionális élelmiszer Első használat: 1984, Japán speciális összetevő feldúsítása
Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer
Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat
Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz
Étel/ital Táplálék Táplálék Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Szénhidrát Vagyis: keményítő, élelmi rostok megemésztve: szőlőcukor, rostok Melyik élelmiszerben? Gabona, és feldolgozási
A mitokondrium új szerepkörben
Magyar Kémiai Folyóirat - Összefoglaló közlemények 131 A mitokondrium új szerepkörben SZARKA András * Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszer-tudományi
A különböző fajtájú húsok és táplálékok hazai fogyasztási statisztikai adatai hús fogyasztás és a betegségek megjelenésének lehetséges kapcsolata
A különböző fajtájú húsok és táplálékok hazai fogyasztási statisztikai adatai hús fogyasztás és a betegségek megjelenésének lehetséges kapcsolata Dr. Kukovics Sándor Tóth Péter Kukovics Ferenc A konferencia
A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok.
Amit a FLAVIN 7 -ről és a flavonoidokról még tudni kell... A FLAVIN 7 gyümölcsök flavonoid és más növényi antioxidánsok koncentrátuma, amely speciális molekulaszeparációs eljárással hét féle gyümölcsből
E-vitamin és a tüdőrák
E-vitamin és a tüdőrák Nagyobb mennyiségű E-vitamin fogyasztása felére csökkenti a tüdőrák kialakulásának valószínű Az E-vitamin vegyületeknek két fő csoportja létezik, a tokoferol és a tokotrienol. Mindkét
Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde
Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10
A FAD transzportjának szerepe az oxidatív fehérje foldingban patkány máj mikroszómákban
A FAD transzportjának szerepe az oxidatív fehérje foldingban patkány máj mikroszómákban PhD értekezés tézisek Varsányi Marianne 2005 Témavezető: Dr. Bánhegyi Gábor Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris
Dr. Csala Miklós OTKA NN 75275
Az endoplazmás retikulum piridin-nukleotid rendszerének redox változásai: összefüggés az elhízással, a 2-es típusú diabetes-szel és a metabolikus szindrómával Bevezetés A prohormonnak tekinthető kortizon
A disszertációban leírtakkal kapcsolatban észrevételeimet és kérdéseimet a szövegben való előfordulás sorrendjében teszem meg.
OPPONENSI VÉLEMÉNY Hegedűs Attila: A csonthéjas gyümölcsök antioxidáns hatásában megnyilvánuló genetikai variabilitás jellemzése c. akadémiai doktori értekezéséről Az értekezésben Hegedűs Attila sok éves
A tápláléknövények legfontosabb biológiai hatásai; az optimális étrend jellemzői tápláléknövények bevitele szempontjából.
A tápláléknövények legfontosabb biológiai hatásai; az optimális étrend jellemzői tápláléknövények bevitele szempontjából Farkas Ágnes Williams K. A., Patel H. (2017): Healthy Plant-Based Diet. Journal
Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő
Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Miért fontos a szervezetnek a vas? A vas számos enzim összetevője, így fontos kémiai reakciókban vesz részt. A hemoglobin és a
VÁLASZ. Dr. Virág László bírálatára
VÁLASZ Dr. Virág László bírálatára Köszönöm, hogy Professzor úr vállalta értekezésem bírálatát. Hálás vagyok az értékelésében foglalt méltató szavakért, és a disszertáció vitára bocsátásának támogatásáért.
A magyar lakosság vitaminbevitelének. Schreiberné Molnár Erzsébet, Bakacs Márta
A magyar lakosság vitaminbevitelének vizsgálata az OTÁP2014 felmérés alapján Schreiberné Molnár Erzsébet, Bakacs Márta OTÁP felmérés A Központi Statisztikai Hivatal által szervezett Európai Lakossági Egészségfelmérés
Vízoldható antioxidánsok kéz a kézben: C-vitamin és Glutation
Vízoldható antioxidánsok kéz a kézben: C-vitamin és Glutation MTA doktori értekezés tézisei Szarka András Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Alkalmazott Biotechnológia
Fehérjeglikoziláció az endoplazmás retikulumban mint lehetséges daganatellenes támadáspont
Fehérjeglikoziláció az endoplazmás retikulumban mint lehetséges daganatellenes támadáspont Doktori tézisek Dr. Konta Laura Éva Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Tudományági Doktori Iskola
TÁMOPP6.1.2/LHH/111BB EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ÉLETMÓDVÁLTÁS A TOKAJI KISTÉRSÉGBEN. Magas koleszterinszint
TÁMOPP6.1.2/LHH/111BB201220022 EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ÉLETMÓDVÁLTÁS A TOKAJI KISTÉRSÉGBEN Magas koleszterinszint Tudja e Ön, hogy mennyi az átlagos koleszterinbevitel a magyar lakosság körében? 500-600
A 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGSÉG ÉS AZ ENDOPLAZMÁS RETIKULUM
MTA DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGSÉG ÉS AZ ENDOPLAZMÁS RETIKULUM Dr. Csala Miklós Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet BUDAPEST 2015 1
A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos
A -tól Z -ig Koleszterin Kisokos A SZÍV EGÉSZSÉGÉÉRT Szívügyek Magyarországon Hazánkban minden második ember szív- és érrendszerrel kapcsolatos betegség következtében veszíti életét*, ez Magyarországon
Tények a Goji bogyóról:
Tények a Goji bogyóról: 19 aminosavat (a fehérjék építőkövei) tartalmaz, melyek közül 8 esszenciális, azaz nélkülözhetelen az élethez. 21 nyomelemet tartalmaz, köztük germániumot, amely ritkán fordul elő
A téma címe: Antioxidáns anyagcsere és transzportfolyamatok az endo/szarkoplazmás retikulumban A kutatás időtartama: 4 év
Témavezető neve: Dr. Csala Miklós A téma címe: Antioxidáns anyagcsere és transzportfolyamatok az endo/szarkoplazmás retikulumban A kutatás időtartama: 4 év Háttér A glutation (GSH) és a glutation diszulfid
Két kevéssé ismert humán ABCG fehérje expressziója és funkcionális vizsgálata: ABCG1 és ABCG4 jellemzése
Két kevéssé ismert humán ABCG fehérje expressziója és funkcionális vizsgálata: ABCG1 és ABCG4 jellemzése Doktori tézisek Dr. Cserepes Judit Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola
MULTIVITAMINOS csokoládészelet
www.upperbars.hu MULTIVITAMINOS Az UpperBars-nál megalkottunk egy vitaminokban, ásványi anyagokban és növényi kivonatokban gazdag szeletes csokoládé termékcsaládot, amely egyedülálló kezdeményezés Európában!
Laktózérzékenyek táplálkozási szokásainak hatása a testösszetételre
Laktózérzékenyek táplálkozási szokásainak hatása a testösszetételre DR. PÁLFI ERZSÉBET 1, DAKÓ SAROLTA 2, MOLNÁR RÉKA 3, DR. MIHELLER PÁL 2 1 SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR DIETETIKAI ÉS TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI
Szívelektrofiziológiai alapjelenségek. Dr. Tóth András 2018
Szívelektrofiziológiai alapjelenségek 1. Dr. Tóth András 2018 Témák Membrántranszport folyamatok Donnan egyensúly Nyugalmi potenciál 1 Transzmembrán transzport A membrántranszport-folyamatok típusai J:
Iratjel: OrvosiKamara
39./1 39./2 39./3 39./4 39./5 39./6 39./7 39./8 39./9 39./10 39./11 39./12 Na K 39./13 Na K 39./14 Na K 39./15 39./16 39./17 39./18 * A vérbe került mérgező többletkálium káros hatását ezekkel lehet csökkenteni!
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 3. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. május 3. (OR. en) 8540/16 DENLEG 34 AGRI 222 SAN 162 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2016. április 29. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz.
Szendi Gábor Áthidalhatatlan szakadék a hivatalos ajánlások és a tudomány között
Szendi Gábor Áthidalhatatlan szakadék a hivatalos ajánlások és a tudomány között Kevesebb ajánlásra és több információra volna szükség. Gerald Raeven Egészségkárosító egészségvédelem A közegészségügyi
A Nestlé, mint felelős élelmiszeripari vállalat
SÓS kisokos A Nestlé, mint felelős élelmiszeripari vállalat A Nestlé Magyarországon a helyi igényekre és kihívásokra reagálva 10 konkrét vállalást tett a táplálkozás terén, amelyek termékfejlesztési, tájékoztatási
MDOSZ. Dietetikai kisokos. Az antioxidánsok. Készítette: a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 2013
MDOSZ 5. Az antioxidánsok Készítette: a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 2013 Fogalmak ROS: Reaktív oxigén species. Ide tartoznak a szabadgyökök, mint például a hidroxilgyök, szuperoxidgyök, lipidperoxil-gyök
Kalcium, D-vitamin és a daganatok
Kalcium, D-vitamin és a daganatok dr. Takács István SE ÁOK I.sz. Belgyógyászati Klinika Napi kalcium vesztés 200 mg (16% aktív transzport mellett ez 1000 mg bevitelnek felel meg) Emilianii huxley Immun
ZÁRÓJELENTÉS SZAKMAI BESZÁMOLÓ
ZÁRÓJELENTÉS SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázat címe: A szívritmuszavarok és a myocardiális repolarizáció mechanizmusainak vizsgálata; antiaritmiás és proaritmiás gyógyszerhatások elemzése (NI 61902) Vezetı kutató:
Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés
Az éltetõ vitaminok A vitaminok olyan szerves vegyületek, amelyek feltétlenül szükségesek testünk kifogástalan mûködéséhez. A vitamin elnevezés a vita (élet) és az amin (NH2-tartalmú kémiai gyök) szavakból
Miért egészséges a sertéshús?
A sertéshúsból készült étel a családi és a társadalmi ünnepek, vendégváró asztalok egyik fő fogása, jó okkal. A sertéshús fogyasztása gasztronómiai élmény, tápanyag gazdagsága miatt táplálkozásunk szerves
Savasodás, vitaminok
Savasodás, vitaminok Dr. Jekő József főiskolai tanár, intézetigazgató Nyíregyházi Főiskola, Agrár és Molekuláris Kutató és Szolgáltató Intézet Orvosi Wellness Konferencia Budapest, 2013. április 18-19.
Gabona 11% (búzaliszt, rizsliszt, kukoricaliszt, cukor, árpamaláta kivonat, zab rost, só)
Összetevők Összetevők Glükóz szirup Szárított édesített vörös áfonya 15% (vörös áfonya, cukor, napraforgó olaj) Zabpehely 14% Puffasztott búza 13% Gabona 11% (búzaliszt, rizsliszt, kukoricaliszt, cukor,
A pályázat keretében a következő kérdéseket kívántuk részleteiben vizsgálni:
A glikogenolízis és glukoneogenezis utolsó, közös lépését katalizáló glukóz-6-foszfatáz egy enzimrendszer, melyben a katalitikus alegység kevéssé specifikus, különböző foszfátésztereket tud hasítani és
A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja
A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja Formula 1 Shake Formula 2 Multivitaminkomplex Rost tabletta Herbalife Formula 1 shake - egészséges étkezés Az ízletes Formula 1 shake finom, könnyen elkészíthető egészséges
TUDOMÁNYOS ÉLETMÓDTANÁCSOK III. ÉVFOLYAM 4. SZÁM
Tisztelt Olvasó! A MAGYAR DIETETIKUSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉnek (MDOSZ) hangsúlyozott célja, hogy a hazai médiában dolgozó szakembereket folyamatosan forrásanyaggal és hiteles információkkal lássa el az
Maléth József. Az endoplazmás retikulum - plazma membrán mikrodomének szerepe az intracelluláris Ca 2+ szignalizáció szabályzásában
Az endoplazmás retikulum - plazma membrán mikrodomének szerepe az intracelluláris Ca 2+ szignalizáció szabályzásában Maléth József Tudományos munkatárs MTA Orvosi Tudományok Osztálya 2017. 04. 19. Az endoplazmás
HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT
HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT Japánban emberemlékezet óta fogyasztják Beigazolódott, hogy a chlorella és a spirulina alga gátolja a rákos sejtkolóniák kialakulását, azaz hatékony a rákmegelőzésben.
OTKA ZÁRÓJELENTÉS
NF-κB aktiváció % Annexin pozitív sejtek, 24h kezelés OTKA 613 ZÁRÓJELENTÉS A nitrogén monoxid (NO) egy rövid féléletidejű, számos szabályozó szabályozó funkciót betöltő molekula, immunmoduláns hatása
Egészséges életért a Mezőcsáti Kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH-09/1-2010-0008
Mit is jelent az egészséges táplálkozás? Az egészséges táplálkozás a különféle ételek és italok megfelelő arányban és mennyiségben, kellő változatossággal történő, rendszeres fogyasztását jelenti. Nincsenek
Különböző módon táplált tejelő tehenek metánkibocsátása, valamint ezek tárolt trágyájának metánés nitrogénemissziója
LEVEGÕTISZTASÁG-VÉDELEM 2.1 Különböző módon táplált tejelő tehenek metánkibocsátása, valamint ezek tárolt trágyájának metánés nitrogénemissziója Tárgyszavak: ammónia, tejelő tehenek, zsírok, trágyatárolás,
Gyógyszeres kezelések
Gyógyszeres kezelések Az osteogenesis imperfecta gyógyszeres kezelésében számos szert kipróbáltak az elmúlt évtizedekben, de átütő eredménnyel egyik se szolgált. A fluorid kezelés alkalmazása osteogenesis
I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai
Vitamin D 3 (25-OH) mérése Elecsys 2010 automatán
Vitamin D 3 (25-OH) mérése Elecsys 2010 automatán Jauk Anna Baranya Megyei Kórház Klinikai és Mikrobiológiai Laboratórium Pécs MOLSZE Kongresszus 2009.08.29. PÉCS D vitamin A D vitamin a napsütésnek kitett
A húsfogyasztás nemzetközi helyzete és összefüggése a lakosság egészségi állapotával. Biró György Magyar Táplálkozástudományi Társaság 2016
A húsfogyasztás nemzetközi helyzete és összefüggése a lakosság egészségi állapotával Biró György Magyar Táplálkozástudományi Társaság 2016 Egyes országok hústermelése, 2010-2012 átlaga, millió tonna Hústermelés
Stressztörések megelőzése és kezelésének támogatása dietoterápia segítségével. Tihanyi András Krea-Fitt Sporttáplálkozási Team SPORTORVOS.
Stressztörések megelőzése és kezelésének támogatása dietoterápia segítségével Tihanyi András Krea-Fitt Sporttáplálkozási Team SPORTORVOS.hu PORTÁL Manteo Mitchell, London 4x400-as váltó Élsport Egészség?
Ismert molekula új lehetőségekkel Butirát a modern baromfitakarmányozásban
Ismert molekula új lehetőségekkel Butirát a modern baromfitakarmányozásban Dr. Mátis Gábor, PhD SZIE Állatorvos-tudományi Kar Élettani és Biokémiai Tanszék CEPO Konferencia Keszthely, 213. október 18.
Zárójelentés. Gabonafélék stresszadaptációját befolyásoló jelátviteli folyamatok tanulmányozása. (K75584 sz. OTKA pályázat)
Zárójelentés Gabonafélék stresszadaptációját befolyásoló jelátviteli folyamatok tanulmányozása (K75584 sz. OTKA pályázat) A tervezett kísérletek célja, hogy jobban megértsük a növények változó környezetre
Földpörgetők A Julianna Általános Iskola Természettudományos Házi Versenye. I. Forduló 5 6. évfolyam
1. feladat A C-vitamin felfedezése és elterjedése előtt számos olyan betegség volt rendkívül gyakori, amelyek ma már a helyes táplálkozás és az orvosi módszerek segítségével könnyen megelőzhetők. Az úgynevezett
A transzlokon szerepe kismolekulák transzportjában az endoplazmás retikulumban
A transzlokon szerepe kismolekulák transzportjában az endoplazmás retikulumban Doktori tézisek Dr. Lizák Beáta Semmelweis Egyetem, Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola, Pathobiokémia program Témavezető:Dr.
Megfelelőségi határértékek az étrend-kiegészítőknél Uniós ajánlás a kompetens hatóságoknak
Megfelelőségi határértékek az étrend-kiegészítőknél Uniós ajánlás a kompetens hatóságoknak Horányi Tamás Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülte Étrend-kiegészítők, gyógyhatású
Életszakaszok 2010.12.13. GERONTOLÓGIAI TRENDEK ÉS A NŐI KARRIER ESÉLYEI, KOCKÁZATAI 40-50 ÉV FELETT. SEMSEI IMRE tudományos dékánhelyettes
GERONTOLÓGIAI TRENDEK ÉS A NŐI KARRIER ESÉLYEI, KOCKÁZATAI 40-50 ÉV FELETT Életszakaszok SEMSEI IMRE tudományos dékánhelyettes Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Egészségügyi Kar Öregek
A fotoszintézis molekuláris biofizikája (Vass Imre, 2000) 39
A fotoszintézis molekuláris biofizikája (Vass Imre, 2000) 39 6. A citokróm b 6 f komplex A két fotokémiai rendszer közötti elektrontranszportot a citokróm b 6 f komplex közvetíti. Funkciója a kétszeresen
volt szó. Szénhidrát A szénhidrátok az
Táplálkozási ismeretek haladóknak II. Az előző fejezetben a fehérjéket alkotó aminosavakról volt szó. Most folytassuk a szénhidrátokkal. Azt az alapismeretek III. részében már megtanultuk, hogyan kell
SZACHARIN ALAPÚ ÉDESÍTŐSZER FOGYASZTÁSÁNAK HATÁSAI
SZACHARIN ALAPÚ ÉDESÍTŐSZER FOGYASZTÁSÁNAK HATÁSAI POLYÁK ÉVA PTE ETK TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI ÉS DIETETIKAI INTÉZET MMTT 2018-AS KONGRESSZUSA PROBLÉMA A 2014-es OTÁP eredménye szerint, a férfi lakosság 2/3-a,
Úszó sportolók táplálkozása
Úszó sportolók táplálkozása 11-16 éves úszók részére Győr, 2017. október 30. Börzsei Cecília / Dietetikus A sporttáplálkozás célja A terhelhetőség optimalizálása Gyors kifáradás elkerülése Gyors regeneráció
Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus
Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia
A légzési lánc és az oxidatív foszforiláció
A légzési lánc és az oxidatív foszforiláció Csala Miklós Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet intermembrán tér Fe-S FMN NADH mátrix I. komplex: NADH-KoQ reduktáz
ORSZÁGOS ÉLELMEZÉS- ÉS TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI INTÉZET Alapítva: 1949
ORSZÁGOS ÉLELMEZÉS- ÉS TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI INTÉZET Alapítva: 1949 Egészségre vonatkozó állítás Fogyasztó Kormányzat Hatóságok Gazdasági szereplők Tápanyagösszetételre és egészségre vonatkozó állításokról
A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér?
A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér? Árpa A rizs egyik legegészségesebb alternatívája. Oldható rostokat tartalmaz, fogyasztása után pedig hosszabb ideig érezzük
Kiegyensúlyozott táplálkozás. Energiát adó tápanyagok. Energia. Kiegyensúlyozott étrend. Energiát nem szolgáltató tápanyagok.
Nem lehet elég korán kezdeni Kiegyensúlyozott táplálkozás Energia- és tápanyagszükséglet és a fogyasztás közötti egyensúly RENDSZERESSÉG+VÁLTOZATOSSÁG+MÉRTÉKLETESSÉG Életműködésekhez alapanyagcsere Növekedéshez
Endoplazmás retikulum stressz skorbutban. Doktori értekezés. Dr. Margittai Éva
Endoplazmás retikulum stressz skorbutban Doktori értekezés Dr. Margittai Éva Semmelweis Egyetem Doktori Iskola Molekuláris Orvostudományok Tudományági Doktori Iskola Témavezető: Dr. Csala Miklós egyetemi
Rezisztens keményítők minősítése és termékekben (kenyér, száraztészta) való alkalmazhatóságának vizsgálata
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KAR OLÁH GYÖRGY DOKTORI ISKOLA Rezisztens keményítők minősítése és termékekben (kenyér, száraztészta) való alkalmazhatóságának
HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Az élelmiszer és az egészség
HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Az élelmiszer és az egészség Készült a vas megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. megbízásából, a Healthy Food Egészséges Étel az Egészséges Élethez
IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor
IceCenter Budapest Dr Géczi Gábor A jégkorongozó céljai Minél jobb játékos legyen Válogatottság NHL? Edzésen való teljesítés Mérkőzésen való teljesítés Mindez nem olyan hatékony, ha nem fordít kellő figyelmet
III. Interdiszciplináris Komplementer Medicina Kongresszus Budapest, 2016.03.18.
Dr. Nagy Anna Mária 1, Prof. Dr. Blázovics Anna 2,3 Szent Rókus Kórház és Rendelőintézetei, Budapest 1 Semmelweis Egyetem FarmakognóziaiIntézet 2, Budapesti CorvinusEgyetem 3 III. Interdiszciplináris Komplementer
Az egyensúly belülről fakad!
Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették
A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet
A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban
A koenzim Q10 fél évszázados története
A koenzim Q10 fél évszázados története A koenzim Q10 a sejtek optimális működéséhez nélkülözhetetle A koenzim Q10 (KoQ10) vitaminszerű vegyület. Az ubikinonok k 1 / 8 A Nobel-díjas Dr. Peter Mitchell Kémiailag
CELLULÁRIS SZÍV- ELEKTROFIZIOLÓGIAI MÉRÉSI TECHNIKÁK. Dr. Virág László
CELLULÁRIS SZÍV- ELEKTROFIZIOLÓGIAI MÉRÉSI TECHNIKÁK Dr. Virág László Intracelluláris mikroelektród technika Voltage clamp technika Patch clamp technika Membrane potentials and excitation of impaled single
A táplálékok esszenciális összetevői és fontosságuk terhesség előtt, alatt és szoptatás idején
A táplálékok esszenciális összetevői és fontosságuk terhesség előtt, alatt és szoptatás idején Dr. Lakatos Béla ϯ Dr. Szentmihályi Klára Dr. Balla György Dr. Vinkler Péter Előszó Az ember minden tevékenységében
Radonexpozíció és a kis dózisok definíciója
Radonexpozíció és a kis dózisok definíciója Madas Balázs Sugárbiofizikai Kutatócsoport MTA Energiatudományi Kutatóközpont XLII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Hajdúszoboszló, 2017. április 26. A sugárvédelem
Sütőipari termékkoncepciók
Sütőipari termékkoncepciók Ismerkedjen meg legsikeresebb és legkedveltebb koncepcióinkkal! A Zeelandia termékfejlesztése a nemzetközi fogyasztói piac felmérésein alapszik. Termékkoncepcióit ez alapján
Készítette: NÁDOR JUDIT. Témavezető: Dr. HOMONNAY ZOLTÁN. ELTE TTK, Analitikai Kémia Tanszék 2010
Készítette: NÁDOR JUDIT Témavezető: Dr. HOMONNAY ZOLTÁN ELTE TTK, Analitikai Kémia Tanszék 2010 Bevezetés, célkitűzés Mössbauer-spektroszkópia Kísérleti előzmények Mérések és eredmények Összefoglalás EDTA
RÉSZLETES BESZÁMOLÓ Az OTKA által támogatott konzorcium működésében az Uzsoki utcai Kórház feladata a szövetminták gyűjtése, előzetes feldolgozása, ill. a betegek utánkövetése, valamint az utánkövétésre
Aktív életerő HU/KAR/0218/0001
Aktív életerő HU/KAR/0218/0001 A bizonyítottan javítja az idősödő kutyák életminőségét: élénkebbé teszi az állatokat és ezáltal aktívabb életmódot tesz lehetővé számukra. Az oxigenizáció mellett a szív-
Hasznos tudnivalók az étrendkiegészítőkről
Hasznos tudnivalók az étrendkiegészítőkről Egy bölcs mondás szerint az leszel, amit eszel, vagyis elmondhatjuk, hogy létünk, így az egészségünk A szervezetünk nem működik megfelelően, ha nem kapja meg
Vízoldaható antioxidánsok döntéshelyzetben
20 Magyar Kémiai Folyóirat Vízoldaható antioxidánsok döntéshelyzetben SZARKA András* DOI: 10.24100/MKF.2018.01.20 Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszer-tudományi
Automata titrátor H 2 O 2 & NaOCl mérésre klórmentesítő technológiában. On-line H 2 O 2 & NaOCl Elemző. Méréstartomány: 0 10% H 2 O % NaOCl
Automata titrátor H 2 O 2 & NaOCl mérésre klórmentesítő technológiában On-line H 2 O 2 & NaOCl Elemző Méréstartomány: 0 10% H 2 O 2 0 10 % NaOCl Áttekintés 1.Alkalmazás 2.Elemzés áttekintése 3.Reagensek
RÖVID ÖSSZEFOGLALÓ: ALL C ÉS SUSTAINED RELEASE VITAMIN C
C-VITAMIN RÖVID ÖSSZEFOGLALÓ: ALL C ÉS SUSTAINED RELEASE VITAMIN C A C-vitamin a szervezet rendelkezésére álló vízben oldódó legfontosabb antioxidánsa, erõsíti az immunrendszert, elõsegíti a sebek behegedését
akkreditálása Dr. Dán D n Anikó Központi Laboratórium rium
Point of care vizsgálatok akkreditálása Dr. Dán D n Anikó Kenézy Gyula KórhK rház-ri. Központi Laboratórium rium Ki törődik t a minőséggel? Technikai fejlődés Gyártók szerepe Laboratóriumok szerepe - személyi
Szénhidrátok monoszacharidok formájában szívódnak fel a vékonybélből.
Vércukorszint szabályozása: Szénhidrátok monoszacharidok formájában szívódnak fel a vékonybélből. Szövetekben monoszacharid átalakítás enzimjei: Szénhidrát anyagcserében máj központi szerepű. Szénhidrát
A téma címe: Mikroszómális glukóz-6-foszfát szerepe granulocita apoptózisában
Témavezető neve: Dr. Kardon Tamás Zoltán A téma címe: Mikroszómális glukóz-6-foszfát szerepe granulocita apoptózisában A kutatás időtartama: 2004-2007 Tudományos háttér A glukóz-6-foszfatáz multienzim-komplex
A világ 10 legtáplálóbb étele
Koreai kutatók több, mint 1000 nyers élelmiszer tápanyag információit felhasználva becsülték meg minden étel tápanyag összetevőjét, a napi tápanyag szükséglet kielégítésének tekintetében. Egyes ételek
II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 1. osztályos tanulók részére II. félév, 2 óra Készült az Európai
Termékadat. Összetevők. 100 g por 1 adag (200 g) (50 g por ml víz) Tápanyagok. Összetevők. Sovány tej
Termékadat Összetevők Összetevők Sovány tej 17,4% kekszliszt (búzaliszt, szacharóz, vaj, édes savópor, térfogatnövelő szer: kálium-karbonát, só, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav, vanília) Növényi