Mit fogyaszt a nagyvilág vannak-e körülöttünk szuperélelmiszerek?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mit fogyaszt a nagyvilág vannak-e körülöttünk szuperélelmiszerek?"

Átírás

1 Mit fogyaszt a nagyvilág vannak-e körülöttünk szuperélelmiszerek? Múlt héten kitekintettünk a mezőgazdasági kiállításokra, ennek keretében szó esett a nürnbergi BioFach rendezvényről is. Az akkori gondolatmenetet folytatva egy érdekességre fókuszálunk most: ahhoz, hogy megértsük, merre tart a biotermesztés, nem árt tisztán látni a világ termelésének változását! Aki ökológiai termesztéssel foglalkozik, evidensen nem a "tömegpiacot" próbálja megcélozni értékes és/vagy kurrens egészségvédő termékkel lép a vásárlók elé. Éppen e folyamat áttekintéséhez tökéletes helyszín a bevezetőben emlegetett németországi világesemény! Mámorító gazdagság! A méretek és a gazdagság lenyűgöző: a hasonló hazai eseményeknél körülbelül ötször nagyobb területen elterülő kiállításon az európai (!) termelőknek három pavilon jutott a kilencből! Izgalmasan alakult a termelők és feldolgozók aránya is a résztvevők körében mindössze egyharmad volt a termelők aránya, a többség a feldolgozói oldalt képviselte. Ha hozzávesszük, hogy a termelők döntő többsége is feldolgozott termékkel volt jelen, akkor nyilvánvaló a trend: a piac szinte összes szereplője a magasabb hozzáadott érték felé mozdult el az idei seregszemlén.

2 Szintén figyelemre méltó tendencia, hogy minden feldolgozás alapjává a fagyasztott piaci termék vált a termékpaletta ugyanakkor mámorító gazdagságról tanúskodott, hiszen ivólevek, pürék és bébiételek éppen úgy megtalálhatóak voltak a kínálatban, mint sütemények, lekvárok, gumicukrok, gyógylikőrök, vagy éppen borok és sörök. Egyetlen közös tényező volt: mind-mind tiszta gyümölcsből készült! Fontos fejlemény a termékválasztás trendjeit tekintve, hogy milyen erős jelenlétről tanúskodott az antioxidáns, a flavonoid és a méregtelenítő határú termékek köre itt lehetetlen nem észrevenni, hogy egyre inkább nemcsak az egészséges, de az egészségvédő és a preventív készítmények uralják a piacot. Kiemelkedett az európai felhozatalból az olasz résztvevők kínálata a téren az is fontos fejlemény, hogy az itáliai szereplők közös értékesítő csoportként, sok kitermelő közös képviseletével léptek a kiállítási (és ezzel párhuzamosan persze az értékesítési) színtérre!

3 Az olaszok mellett a bogyósok terén a cseh és lengyel kínálat volt számottevő arónia (vagyis fekete berkenye) és bodza feldolgozásban jeleskedtek, míg a homoktövist a németek és a román termesztők képviselték a fősodorban. Itt is volt újdonság: a rengeteg ízesített homoktövis-ivólé mellett egyre nagyobb léptékben tűntek föl a fagyasztott és szárított termékek is! A tengerentúli kínálatban a dél-amerikai szereplők váltak domináns tényezőkké: Chile, Peru, Argentína és Brazília képviseletében. Nagyon fontos trend, hogy valamennyien az úgynevezett superfood-kínálatban hoztak újat!

4 Mi is az a superfood? Röviden: ide tartoznak mindazon élelmiszerek, amelyeket egyfelől ökológiai módon termesztettek másrészt összetételükkel jelentős egészségiállapot-javulást hoznak a fogyasztók életében. Sok-sok del-amerikai újdonság tűnt fel a kiállításon, jellemzően az esőerdők kínálta és a "Vissza a természethez!" jegyében jellemzően gyűjtögetésből származó bogyósok és csonthéjasok, amelyeket azonban lassan, de biztosan a termelésbe is bevonnak. Hadd említsek egyetlen szép példát: a goji-bogyót gyakorlatilag a lábgomba gyógyításától a hajhullás megakadályozásig szinte mindenre javasolják a szakemberek az általános roboráló gyümölcs felhasználási területe lényegében végtelen!

5 A kiállítás nagy tanulsága volt ugyanakkor, hogy minden területen elsőrendűen fontos a megbízható élelemforrás megtalálása csak egy picit sarkítva: ökológiai termesztés híján még e csodás termények is csak korlátozottan fejtik ki pozitív hatásaikat. És hogy mindezek számunkra milyen tanulsággal szolgálnak: az egyik természetesen a globalizáció ebben a piaci mezőben is. Magyarul: felkészülhetünk az egyenlítői esőerdőkből származó csodatermékek rohamára. A másik, számunkra sokkal fontosabb hozadék viszont az lehet, hogy a kiállításon is kiderült, a superfoodért nem kell messzire menni e termékek nem elhanyagolható hányada ugyanis remek mutatókkal (lenne) termeszthető a magyar éghajlati és talajadottságok mellett is. A gyömbér, a meggy, a bodza, a csalán, a homoktövis épen úgy lehetne a hazai élelmiszerpiac büszkesége, valódi superfood, mint a kökény, a som, a galagonya, a berkenye vagy akár az erdei gyűjtött gomba. Csak elhatározás és eltökéltség kérdése! Fontos és aktuális szövetkezeti hírekre vadászik? Térjen vissza hozzánk nem csalódhat! Név: MEGÉR-TÉSZ MEZŐGAZDASÁGI ÉRTÉKESÍTŐ - TÉSZ SZÖVETKEZET Levelezési cím: Telefon/mobil: 70/ megertesz@gmail.com face:

Egy kimagasló szakmai példa a Monicom büszkesége

Egy kimagasló szakmai példa a Monicom büszkesége Egy kimagasló szakmai példa a Monicom büszkesége Múlt héten egy szerb-magyar üzleti fórum eseményeit és eredményeit összegeztük, a folytatásban egy példásan üzemelő bázisra tett látogatásunk élményei következnek

Részletesebben

Küngös község és helyi termékei

Küngös község és helyi termékei Küngös község és helyi termékei Küngös község nevének eredete Nevét a települést alapító IV. Béla király leányáról Kunigundáról kapta Szent Kinga: legidősebb gyermek 15 évesen kényszerű házasságot köt

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7

Részletesebben

Térképezzük fel a kakaó ízét

Térképezzük fel a kakaó ízét Térképezzük fel a kakaó ízét Térképezzük fel a kakaó izét Csakúgy, mint a bornál, a csokoládé egyedi íze a kakaóbab termőterülettel erősen befolyásolja. A kakaóbab íze függ a termőföld minőségétől, a termelés

Részletesebben

V. Földész Fórum. Meghívó. Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesülete-Ökológiai Termék Előállítók Klasztere

V. Földész Fórum. Meghívó. Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesülete-Ökológiai Termék Előállítók Klasztere Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesülete-Ökológiai Termék Előállítók Klasztere Meghívó 2015. november 14. / szombat / a Móricz Zsigmond Könyvtár Kamaratermében és kiállítói rendezvénytermében tartandó Meghívott

Részletesebben

Aktuálisan pályázható támogatások

Aktuálisan pályázható támogatások Aktuálisan pályázható támogatások Márciustól a Vidékfejlesztési Program keretein belül több pályázat is kiírásra kerül. Igényelje Ön is az akár 500 millió forintos vissza nem térítendő EU-s támogatásokat!

Részletesebben

FLAVIN7 termékek az egészség érdekében

FLAVIN7 termékek az egészség érdekében FLAVIN7 termékek az egészség érdekében FLAVIN7 Szervezetünk egészséges működéséhez szükséges anyagok, melyeket élelmiszerek, táplálék kiegészítők, vitamin készítmények révén kaphatja meg a testünk. Ha

Részletesebben

Helyi élelmiszer, helyben feldolgozás, helyben értékesítés, helyi fogyasztás

Helyi élelmiszer, helyben feldolgozás, helyben értékesítés, helyi fogyasztás Helyi élelmiszer, helyben feldolgozás, helyben értékesítés, helyi fogyasztás Szabadkai Andrea MIS-ÖKO Kft. Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete www.kisleptek.hu

Részletesebben

VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS. Versenyképességünk helyzete Európában

VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS. Versenyképességünk helyzete Európában VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS Versenyképességünk helyzete Európában 2010 2014. Előzmények: a hazai agrár-élelmiszer ipar elmúlt 25 éve ~ A '80-as évek végére a tőkeigényes állattenyésztési

Részletesebben

A Családi Gazdaságok Nemzetközi A rövid ellátási láncok jelene és jövője, az önkormányzatok lehetőségei (2014. 11. 13.)

A Családi Gazdaságok Nemzetközi A rövid ellátási láncok jelene és jövője, az önkormányzatok lehetőségei (2014. 11. 13.) A Családi Gazdaságok Nemzetközi A rövid ellátási láncok jelene és jövője, az önkormányzatok lehetőségei (2014. 11. 13.) éve 2014 Szabadkai Andrea www.kisleptek.hu www.familyfarming2014.hu Budapesti Francia

Részletesebben

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti

Részletesebben

A magyar háztartások fogyasztásának ökológiai lábnyoma

A magyar háztartások fogyasztásának ökológiai lábnyoma (L)Egyél zöldebben A magyar háztartások fogyasztásának ökológiai lábnyoma Forrás: Csutora, Mária and Tabi, Andrea and Vetőné Mózner, Zsófia (2011) A magyar háztartások ökológiai lábnyomának vizsgálata.

Részletesebben

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Azonosító Név Megye Székhely Elismerési kategória TÉSZ-3 Délalföldi Kertészek Zöldség-Gyümölcs Termelői és Értékesítő Szövetkezete Csongrád Szentes 6000 Szarvasi

Részletesebben

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés

Részletesebben

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált

Részletesebben

TERMELŐLI PIACOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

TERMELŐLI PIACOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE TERMELŐLI PIACOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN Gombkötő Nóra Varga Evelin Mosonmagyaróvár 2017. október 19-20. A téma jelentősége

Részletesebben

ALTERNATÍV ÉLELMISZERHÁLÓZATOK KÖZÖSSÉG ÁLTAL TÁMOGATOTT MEZŐGAZDÁLKODÁS. Dezsény Zoltán Fiatal Gazda 3.0, augusztus 30.

ALTERNATÍV ÉLELMISZERHÁLÓZATOK KÖZÖSSÉG ÁLTAL TÁMOGATOTT MEZŐGAZDÁLKODÁS. Dezsény Zoltán Fiatal Gazda 3.0, augusztus 30. ALTERNATÍV ÉLELMISZERHÁLÓZATOK KÖZÖSSÉG ÁLTAL TÁMOGATOTT MEZŐGAZDÁLKODÁS Dezsény Zoltán Fiatal Gazda 3.0, 2013. augusztus 30. Kecskemét Tematika Helyzet: Agráripari rendszer problémái Válasz: Alternatív

Részletesebben

Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet

Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet dr. Bujdosó Géza NAIK Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Árutermelő gyümölcsültetvények kritériumai min.

Részletesebben

2012/7. Állományváltozás az első félévben Állománynövekedés Állománycsökkenés Állományváltozás

2012/7. Állományváltozás az első félévben Állománynövekedés Állománycsökkenés Állományváltozás 2012/7 A KSH adatai szerint a szarvasmarha-állomány júniusban 733 ezer egyed, 41 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt. A tehénállomány 8 ezerrel haladja meg a tavaly júniusit, 335 ezer darab. E pozitív

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Érettségi eredmények 2005-től (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium)

Érettségi eredmények 2005-től (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium) 2005/db közép 2005/db emelt 2005/db összes 2005/jegy közép 2005/jegy emelt 2005/jegy összes 2005/% közép 2005/% emelt 2005/% összes 51 119 170 3,53 5,00 4,42 59,90 99,17 84,27 22 17 39 4,45 4,94 4,7 75,68

Részletesebben

RASKÓ GYÖRGY MIT ÉR AZ ÉLELMISZER, HA MAGYAR? Újratervezés. GKI üzleti konferencia. 2011 december 1.

RASKÓ GYÖRGY MIT ÉR AZ ÉLELMISZER, HA MAGYAR? Újratervezés. GKI üzleti konferencia. 2011 december 1. RASKÓ GYÖRGY MIT ÉR AZ ÉLELMISZER, HA MAGYAR? Újratervezés. GKI üzleti konferencia. 2011 december 1. MI A MAGYAR ÉLELMISZER? A VM már egy éve próbálja megfogalmazni, de még ma sincs rendelet róla A VM

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. június 14. Baromfi 2011. 22. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Név Megye Székhely Elismerési kategória TÉSZ 3 Dél-alföldi Kertészek Zöldség-Gyümölcs Termelői e Csongrád Szentes 6000 Szarvasi út 3/b gyümölcs-zöldség TÉSZ

Részletesebben

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR 4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100

Részletesebben

URBACT III Program Agrárközösségek Európa városaiban

URBACT III Program Agrárközösségek Európa városaiban URBACT III Program Agrárközösségek Európa városaiban www.urbact.hu www.urbact.eu Az AGRI-URBAN projekt 11 partnerváros európai hálózata spanyol (Baena) vezetéssel. Újító szerepet kívánnak betölteni a helyi

Részletesebben

A Nyíregyházi Kosár. A kezdetek

A Nyíregyházi Kosár. A kezdetek A Nyíregyházi Kosár. A kezdetek Kulturális Kreatív találkozók Előkészítés Gazdák megkeresése Móricz Kert www.nyiregyhazikosar.hu Önkéntesség, Csapatépítés Közösségi

Részletesebben

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Azonosító TÉSZ-3 TÉSZ-4 TÉSZ-5 TÉSZ-8 TÉSZ-9 TÉSZ-10 TÉSZ-11 TÉSZ-14 TÉSZ-15 TÉSZ-17 TÉSZ-19 TÉSZ-21 Név Megye Székhely Elismerés hatálya alá tartozó termékek

Részletesebben

Az alulról építkező rövid élelmiszer lánc együttműködések létrehozásának tényezői. AGRISHORT Building-Up Workshop szeptember 21.

Az alulról építkező rövid élelmiszer lánc együttműködések létrehozásának tényezői. AGRISHORT Building-Up Workshop szeptember 21. Az alulról építkező rövid élelmiszer lánc együttműködések létrehozásának tényezői AGRISHORT Building-Up Workshop 2017. szeptember 21., Siófok A NAP HÁTRALÉVŐ RÉSZE 12 00-12 05 A nap hátralévő része Bevezetés

Részletesebben

Szeretettel köszöntöm az. Öko-logikus gazdálkodás, aktuális kérdések az agrárgazdaságban. tanácskozás minden résztvevőjét!

Szeretettel köszöntöm az. Öko-logikus gazdálkodás, aktuális kérdések az agrárgazdaságban. tanácskozás minden résztvevőjét! Szeretettel köszöntöm az Öko-logikus gazdálkodás, aktuális kérdések az agrárgazdaságban tanácskozás minden résztvevőjét! A magyar biogazdálkodás aktualitásai Előadó: dr. Roszík Péter a Magyar Biokultúra

Részletesebben

GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTÉS

GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTÉS GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTÉS Gyógynövény fogalma Gyógyszerkönyvben szereplő drogok nyersanyaga. Gyógyításra, ill. egészségvédelemre felhasznált növény. Gyógyításra, gyógyszeripari alapanyagok előállítására, élvezeti

Részletesebben

A rövid élelmiszerláncok. Magyarországon. Kujáni Katalin, Ph.D. Siófok,

A rövid élelmiszerláncok. Magyarországon. Kujáni Katalin, Ph.D. Siófok, A rövid élelmiszerláncok fejlődése (RÉL) Magyarországon Kujáni Katalin, Ph.D Siófok, 2017.05.24. Minden termék helyi? Kétpólusú élelmiszerellátási rendszer alakult ki Európában egyre nagyobb szerephez

Részletesebben

A HELYBEN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉS HAGYOMÁNYAI, MÓDJAI, KIALAKULT FORMÁI, SZERVEZETI HÁTTERÜK

A HELYBEN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉS HAGYOMÁNYAI, MÓDJAI, KIALAKULT FORMÁI, SZERVEZETI HÁTTERÜK Bükkösd, 2015.02.16. A HELYBEN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉS HAGYOMÁNYAI, MÓDJAI, KIALAKULT FORMÁI, SZERVEZETI HÁTTERÜK Kujáni Katalin szakreferens Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztály Email: olga.katalin.kujani@fm.gov.hu

Részletesebben

ADATLAP TERMÉKLEÍRÁSHOZ. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető.

ADATLAP TERMÉKLEÍRÁSHOZ. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető. 1. A termék bemutatása 1.1 Kérjük, adja meg azt az elnevezést, amellyel a terméke értékesítésre kerül:. 1.2 Amennyiben ismert más elnevezése

Részletesebben

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM Ausztrália elősegíti a búza kivitelét GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM A tavalyi rekord termés után, Ausztrália tovább helyezi a régi termés készleteit a 2017/18 kereskedelmi év (Július-Június) első

Részletesebben

Nem mondunk le a mirelit zöldségről

Nem mondunk le a mirelit zöldségről Az elmúlt évek legszélesebb körű termékvisszahívására került sor a napokban egy magyar üzemben gyártott gyorsfagyasztott áruk lisztériafertőzése miatt. A forgalomból olyan nagy mennyiségű árut kénytelenek

Részletesebben

RÉSZVÉTELI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS

RÉSZVÉTELI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS RÉSZVÉTELI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS RÉSZVÉTELI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS HELYI ÉRTÉKEKRE, LEHETŐSÉGEKRE ÉS ADOTTSÁGOKRA FÓKUSZÁLÓ TERMELŐKET MINŐSÍTŐ RENDSZER, AMELY AZ ÉRINTETTEK AKTÍV RÉSZVÉTELÉN ALAPUL, OLYAN ÉRTÉKEKRE

Részletesebben

TájGazda. országos eredetvédelmi és tanúsított tájjellegű hagyományos gazdálkodási program és tanúsító védjegy BIZTOSAN JÓ!

TájGazda. országos eredetvédelmi és tanúsított tájjellegű hagyományos gazdálkodási program és tanúsító védjegy BIZTOSAN JÓ! TájGazda országos eredetvédelmi és tanúsított tájjellegű hagyományos gazdálkodási program és tanúsító védjegy A 2013ban létrehozott TájGazda termelési rendszer tartalmazza: A részletes tájegységi teljes

Részletesebben

GABONA VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM

GABONA VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM GABONA VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM EGYESÜLT ÁLLAMOK KITERJESZTETTÉK A DDGS KIVITELÉT Az Egyesült Államok továbbra is jelentős mennyiségben exportálnak DDGS-t. (distiller s dried grains with solubles szárított

Részletesebben

PROSYSTEM Inside. Nyílt napok a Herzog + Heymann-nál Szeptember

PROSYSTEM Inside. Nyílt napok a Herzog + Heymann-nál Szeptember Szeptemberi hírlevelünk tartalmából: Nyílt napok a Herzog + Heymann-nál (szept. 19-22.) Nyílt napok a Meccanotecnica-nál (szept. 20-28.) FachPack Nürnbergben (szept. 25-27.) Szakfordítást vállalunk Eladó

Részletesebben

Mezőgazdasági számla

Mezőgazdasági számla 3. előadás Mezőgazdasági számla Megnevezés Folyó alapáron 2009 2010 2011 +) Gabonafélék (vetőmaggal) 393 047 458 021 679 591 Ipari növények (hüvelyesekkel) 151 957 159 261 248 061 Takarmánynövények 42

Részletesebben

Egyes gyorsfagyasztott élelmiszerek. Budapest, április 10.

Egyes gyorsfagyasztott élelmiszerek. Budapest, április 10. Egyes gyorsfagyasztott élelmiszerek Budapest, 2017. április 10. Előadás témái I. Gyorsfagyasztott termékek helye az Élelmiszerkönyvben II. Módosítások az irányelvben III. Emelt szintű irányelv IV. Gyorsfagyasztott

Részletesebben

TANULÓ VIDÉKI TÁJAK NEMZETI KONFERENCIA II. SZAKMAI TALÁLKOZÓ 2014. MÁRCIUS 27. TATÁRSZENTGYÖRGY

TANULÓ VIDÉKI TÁJAK NEMZETI KONFERENCIA II. SZAKMAI TALÁLKOZÓ 2014. MÁRCIUS 27. TATÁRSZENTGYÖRGY TANULÓ VIDÉKI TÁJAK NEMZETI KONFERENCIA II. SZAKMAI TALÁLKOZÓ 2014. MÁRCIUS 27. TATÁRSZENTGYÖRGY dr. Nagy Réka, vidékfejlesztési referens Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Szervezet Témák HELYI

Részletesebben

Tények a Goji bogyóról:

Tények a Goji bogyóról: Tények a Goji bogyóról: 19 aminosavat (a fehérjék építőkövei) tartalmaz, melyek közül 8 esszenciális, azaz nélkülözhetelen az élethez. 21 nyomelemet tartalmaz, köztük germániumot, amely ritkán fordul elő

Részletesebben

A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai

A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai Pallóné Dr. Kisérdi Imola osztályvezető HÍR BB elnök FM Eredetvédelmi Főosztály OMÉK - HÍR Gála 2015. szeptember 24. Védjegyek

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait Argentína 2017/18 év kukorica termelését 36 millió metrikus tonnára becsülték, mely 8%-al

Részletesebben

Szerző: Tamás Zsanett EverHolding Zrt

Szerző: Tamás Zsanett EverHolding Zrt 2017 Szerző: Tamás Zsanett EverHolding Zrt. 2017.01.23. Tiszta Jövő: EverSales és Tinmar Energiakereskedő Együttműködése A Tinmar az egyik legnagyobb román áramkereskedő magánvállalat. A csoport már 2000-es

Részletesebben

OLAJOS MAGVAK: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM AZ EU REPCE TERMELÉSÉNEK VISSZAÁLLÍTÁSA ELLENSÚLYOZZA AZ ALACSONYABB BEHOZATALT

OLAJOS MAGVAK: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM AZ EU REPCE TERMELÉSÉNEK VISSZAÁLLÍTÁSA ELLENSÚLYOZZA AZ ALACSONYABB BEHOZATALT OLAJOS MAGVAK: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM AZ EU REPCE TERMELÉSÉNEK VISSZAÁLLÍTÁSA ELLENSÚLYOZZA AZ ALACSONYABB BEHOZATALT Kép EU-28 repce kínálata és forgalmazása 2017/18-ban EU repce termelése várhatóan

Részletesebben

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé Világtendenciák A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé 80-as évek elejétől: túltermelési válság 25 % visszaesés (34% az EU-ban) Asztali bort adó szőlőterületek

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK

MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 Miskolc, 2007. február Igazgató: Dr. Kapros Tiborné Tájékoztatási osztályvezető:

Részletesebben

KÖZJAVAK, SZÖVETKEZET

KÖZJAVAK, SZÖVETKEZET KÖZJAVAK, SZÖVETKEZET Dr. Szabó Zoltán HANGYA ügyvezető titkár Budapest 2013. április 4. Az agrár- közjavak elvi alapjai A közjavak sajátosságai Magánjószág- közjószág Közjavak az új KAP-ban Közösség,

Részletesebben

Januárban jelentősen javultak a magyar vállalkozások várakozásai

Januárban jelentősen javultak a magyar vállalkozások várakozásai Januárban jelentősen javultak a magyar vállalkozások várakozásai A GVI 13. januári negyedéves konjunktúra-felvételének eredményei 13. januárban jelentősen javult a GVI negyedéves Konjunktúra Indexe és

Részletesebben

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Azonosító TÉSZ-3 Név Megye Székhely Elismerési kategória Délalföldi Kertészek Zöldség-Gyümölcs Termelői és Értékesítő Mezőgazdasági e Csongrád Szentes 6000

Részletesebben

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia 2020-ig Stratégiai célkitűzések a vidéki munkahelyek

Részletesebben

A Cheminova, mint dán növényvédő szer gyártó vállalat, több mint 3 éve alapította meg magyarországi képviseletét, amelyre végérvényesen igaz a generikus és ugyanakkor innovatív cégjellemzés. A Cheminova

Részletesebben

AM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM-GAZDA SZAKMAI PROGRAM. Mezőgazdasági szakmacsoport. XXXIII. Mezőgazdaság ágazat

AM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM-GAZDA SZAKMAI PROGRAM. Mezőgazdasági szakmacsoport. XXXIII. Mezőgazdaság ágazat SZAKMAI PROGRAM Mezőgazdasági szakmacsoport XXXIII. Mezőgazdaság ágazat OKJ 34 621 01 GAZDA Hatályos: 2016. szeptember 1-től ASZK PP16 SZP SZAKKÖZÉPISKOLA - GAZDA A szakképesítés alapadatai A szakképesítés

Részletesebben

FM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM-GAZDA SZAKMAI PROGRAM. Mezőgazdasági szakmacsoport. XXXIII. Mezőgazdaság ágazat

FM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM-GAZDA SZAKMAI PROGRAM. Mezőgazdasági szakmacsoport. XXXIII. Mezőgazdaság ágazat FM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM Mezőgazdasági szakmacsoport XXXIII. Mezőgazdaság ágazat OKJ 34 621 01 GAZDA Hatályos: 2016. szeptember 1-től ASZK PP16 SZP SZAKKÖZÉPISKOLA

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 3316 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Capr Luxus villa eladó Capri szigetén LEIRÁS Ez az ingatlan

Részletesebben

Csík LEADER HELYI AKCIÓCSOPORT (HACs) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Csík LEADER térség fejlesztési stratégiájának 1.5. intézkedésére:

Csík LEADER HELYI AKCIÓCSOPORT (HACs) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Csík LEADER térség fejlesztési stratégiájának 1.5. intézkedésére: Csík LEADER HELYI AKCIÓCSOPORT (HACs) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Csík LEADER térség fejlesztési stratégiájának 1.5. intézkedésére: Meglévő és újonnan szerveződő mezőgazdasági integrációk támogatása Kérjük az

Részletesebben

Prof. Dr. Péter Ákos Biacs:

Prof. Dr. Péter Ákos Biacs: Transnational Innovation Platform from Cropfield to Table (HUHR/1001/2.1.3/0001 sz. Inno-CropFood) Prof. Dr. Péter Ákos Biacs: New tasks in food and nutrition sciences (In Hungarian language) Official

Részletesebben

Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba

Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba Újrahasznosítási logisztika 1. Bevezetés az újrahasznosításba Nyílt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók Zárt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók

Részletesebben

VI. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY 2015

VI. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY 2015 A verseny célja: a pálinka kulturált fogyasztásának népszerűsítése, a versenyen résztvevő pálinkák megmérettetése, a minőség javítása, a bérfőzetők saját eredményeinek közlésén keresztül, a pálinkával

Részletesebben

Önállóan működő. gyommentesítő. mechanikailag. művelő robot

Önállóan működő. gyommentesítő. mechanikailag. művelő robot Zöldségekhez Önállóan működő gyommentesítő-művelő mechanikailag gyommentesítő művelő robot Az első, bárki számára elérhető Teljesen önállóan működő, elektromos mezőgazdasági robot Ágyásokban, sorban ültetett

Részletesebben

HELYI TERMÉKEK A KÖZÉTKEZTETÉSBEN Budapesti Corvinus Egyetem 2011. január 18. Méltányosan forgalmazott termékek a közétkeztetésben

HELYI TERMÉKEK A KÖZÉTKEZTETÉSBEN Budapesti Corvinus Egyetem 2011. január 18. Méltányosan forgalmazott termékek a közétkeztetésben HELYI TERMÉKEK A KÖZÉTKEZTETÉSBEN Budapesti Corvinus Egyetem 2011. január 18. Méltányosan forgalmazott termékek a közétkeztetésben Újszászi Györgyi Védegylet Mi a méltányos kereskedelem, vagyis a FAIR

Részletesebben

Kamra-túra gazdahálózat helyi termék értékesítési gyakorlata

Kamra-túra gazdahálózat helyi termék értékesítési gyakorlata Kamra-túra gazdahálózat helyi termék értékesítési gyakorlata Batiz Károly Kamra-túra Homokháti Gazdák Egyesülete NAK Nonprofit Kft. Románia, Oradea, 2016. október 6. A Homokhátság - vízrajza szegényes,

Részletesebben

Olaszországi tapasztalatok a

Olaszországi tapasztalatok a Olaszországi tapasztalatok a hagyományos termékek direkt értékesítésében Budapest, Vajdahunyadvár, 2010. augusztus 29. Kálmán n Zoltán főosztályvezető-helyettes, Vidékfejleszt kfejlesztési si Minisztérium

Részletesebben

Fonyódi járás fejlesztési programjának bemutatása

Fonyódi járás fejlesztési programjának bemutatása ÁROP-1.2.11-2013 Megyei Tervezés Koordinációja Somogy Megyei Területfejlesztési Konferencia Fonyódi járás fejlesztési programjának bemutatása Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs

Részletesebben

A Székelygyümölcs mozgalom (Hagyományaink gyümölcsei) Egy lehetséges jó példa hagyományra és innovációra alapozott vidékfejlesztésre

A Székelygyümölcs mozgalom (Hagyományaink gyümölcsei) Egy lehetséges jó példa hagyományra és innovációra alapozott vidékfejlesztésre A Székelygyümölcs mozgalom (Hagyományaink gyümölcsei) Egy lehetséges jó példa hagyományra és innovációra alapozott vidékfejlesztésre Kolumbán Gábor,Székelyudvarhely, Civitas Alapítvány, Székelygyümölcs

Részletesebben

Az Európai Unió által garantált minőség

Az Európai Unió által garantált minőség Az Európai Unió által garantált minőség Micsoda ízek! A földrajzi jelzések címkéi az eredetiség zálogai HAGYOMÁNYOS KÜLÖNLEGES TERMÉK OLTALOM ALATT ÁLLÓ EREDETMEGJELÖLÉS OLTALOM ALATT ÁLLÓ FÖLDRAJZI JELZÉS

Részletesebben

VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT

VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT 3. számú melléklet VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT Jelen nyilatkozat alapján a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (székhely: 4024 Debrecen, Sumen u. 2) mint védjegyjogosult Hortobágyi Nemzeti Parki

Részletesebben

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271

Részletesebben

Nagykövetségek March 13.

Nagykövetségek March 13. Nagykövetségek 2007. March 13. Albánia Albán Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 55. Telefon: +31 1 326 8905 Algéria Algériai Demokratikus Népi Köztársaság Magyarországi

Részletesebben

(telefon, e-mail, stb.)

(telefon, e-mail, stb.) I. Tanya paraméterei Címe: Tulajdonosa: Mérete, terület nagysága, épületei: Üzemeltető: Megközelíthetősége: Elérhetőségei: (telefon, e-mail, stb.) Lakott, ott élők száma: Infrastruktúra (internet, telefon,

Részletesebben

2013. szeptember 5 8.

2013. szeptember 5 8. 2013. szeptember 5 8. mi a csupa nő? A Hungexpo, Magyarország legnagyobb tapasztalattal bíró kiállításszervező cége és a HG Media cégcsoport új és nagyszabású, célzottan a hölgyeknek szóló eseménnyel jelentkezik:

Részletesebben

Vidékfejleszt bemutatkozása az ECOSYAL

Vidékfejleszt bemutatkozása az ECOSYAL A Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejleszt kfejlesztési si Egyesület bemutatkozása az ECOSYAL tükrében Bemutatkozás A Börzsöny lábainál, a Duna és az Ipoly által határolt terület 17 település Verőcétől Bernecebarátiig

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az élelmiszer-gazdaság társadalmi- gazdasági szerkezetének változásai és

Részletesebben

24 Magyarország 125 660

24 Magyarország 125 660 Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült

Részletesebben

Beszámoló Olasz tanulmányútról

Beszámoló Olasz tanulmányútról Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel

Részletesebben

HELYI TERMÉKEK ÉRTÉKESÍTÉSI CSATORNÁI

HELYI TERMÉKEK ÉRTÉKESÍTÉSI CSATORNÁI HELYI TERMÉKEK ÉRTÉKESÍTÉSI CSATORNÁI Juhász Anikó Agárgazdasági Kutató Intézet (AKI) Élelmiszerlánc Elemzési Osztály www.aki.gov.hu Teret a Vidéknek! Az élhető vidékért: gazdaság- és közösségfejlesztés

Részletesebben

Por kontra igazi: céklalé portól szép a meggyleves

Por kontra igazi: céklalé portól szép a meggyleves Rekkenő hőség van, szinte kibírhatatlan. Nincs is jobb ilyenkor, mint lehűteni magunkat egy ízletes, gyümölcsben gazdag, hideg levessel. Hogy mire van szükségünk az elkészítéséhez? Csak tejre, habverőre

Részletesebben

A FŰSZERPAPRIKA ÁGAZAT HELYZETE. SZOKOL Lajos, elnök, Fűszerpaprika Terméktanács VI. MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM, szeptember 1.

A FŰSZERPAPRIKA ÁGAZAT HELYZETE. SZOKOL Lajos, elnök, Fűszerpaprika Terméktanács VI. MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM, szeptember 1. A FŰSZERPAPRIKA ÁGAZAT HELYZETE SZOKOL Lajos, elnök, Fűszerpaprika Terméktanács VI. MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM, 2017. szeptember 1. Agenda miről lesz ma szó? Magyarország fűszerpaprika termesztése

Részletesebben

Egy kiállítás képeire A lepkész felfedezései és a grafikus megvalósításai. Bálint Zsolt Állattár Lepkegyűjtemény

Egy kiállítás képeire A lepkész felfedezései és a grafikus megvalósításai. Bálint Zsolt Állattár Lepkegyűjtemény Egy kiállítás képeire A lepkész felfedezései és a grafikus megvalósításai Bálint Zsolt Állattár Lepkegyűjtemény 2000 őszén kiállítást terveztünk Szappanos Albert rovarillusztrátorral. Én adtam a lepkéket

Részletesebben

Beszámoló a Minőségügyi Világfórumról (Budapest, 2015 október )

Beszámoló a Minőségügyi Világfórumról (Budapest, 2015 október ) Beszámoló a Minőségügyi Világfórumról (Budapest, 2015 október 26-27.) Mezőgazdasági Szakbizottság Szeged, 2015. november 25. Dr Vajda László, szakbizottsági elnök Összefoglaló információk Helyszín: Kempinski

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2012. május

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2012. május GKIeNET T-Mobile Egyre több webkosarat tol a magyar Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. Postacím: 1092 Budapest,

Részletesebben

Gyümölcsök erdőn-mezőn

Gyümölcsök erdőn-mezőn Húsos som piros bogyói A csonthéjas gyümölcseink közül az egyik legismertebb az erdők, cserjék, laza kötésű talajok kedvelt növénye, a pirosas színű húsos som. A gyümölcs ismeretes, édeskés-fanyar-savanykás

Részletesebben

Borpiaci információk. V. évfolyam / 15. szám augusztus hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák

Borpiaci információk. V. évfolyam / 15. szám augusztus hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 15. szám 27. augusztus 15. 3-31. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. A magyar bortermékek importjának alakulása 27 elsı négy hónapjában 1-2.

Részletesebben

Jelentés a közép-európai élelmiszerhulladék

Jelentés a közép-európai élelmiszerhulladék Jelentés a közép-európai élelmiszerhulladék mennyiségéről A Tescónál nincs időnk a pazarlásra. Büszkék vagyunk rá, hogy Közép-Európában mi vagyunk az első kiskereskedelmi lánc, amely közzéteszi a működése

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGTAN II. Készítette: Lovics Gábor. Szakmai felelős: Lovics Gábor június

KÖZGAZDASÁGTAN II. Készítette: Lovics Gábor. Szakmai felelős: Lovics Gábor június KÖZGAZDASÁGTAN II. Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén, az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

kedvező adottságok, de csökkenő termelés kemény korlátok között: időjárás, import, botrányok, feketegazdaság, A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés

kedvező adottságok, de csökkenő termelés kemény korlátok között: időjárás, import, botrányok, feketegazdaság, A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés GfK Custom Research A friss zöldség, gyümölcs vásárlások GfK Hungária / Sánta Zoltán OMÉK 2011 A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés kedvező adottságok, de csökkenő termelés 2 kemény korlátok között:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez. A Dombrádi Fokhagymakrém Üzem beruházásról

ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez. A Dombrádi Fokhagymakrém Üzem beruházásról DOMBRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL -------------------------------------------------------------- 4492 Dombrád, Rákóczi út 36. Tel/fax: (45) 465-001, 565-002 Száma: /2016. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

DROGTÓL A KÉSZÍTMÉNYIG: A MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS PROBLÉMÁI

DROGTÓL A KÉSZÍTMÉNYIG: A MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS PROBLÉMÁI DROGTÓL A KÉSZÍTMÉNYIG: A MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS PROBLÉMÁI Csupor Dezső, Hohmann Judit, Szendrei Kálmán Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Farmakognóziai Intézet Minőség, minőségbiztosítás,

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM 2017. SZEPTEMBER 1. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Kis-Tóth Roland FruitVeB Tel: 06-70-338-9569 E-mail: roland.kis-toth@fruitveb.hu Fax: 06-1-209-1697 www.fruitveb.hu

Részletesebben

Lucchini Növényházak. www.malagrow.hu

Lucchini Növényházak. www.malagrow.hu Lucchini Növényházak www.malagrow.hu Az olasz Idromeccanica Lucchini cég 65 évnyi tapasztalattal rendelkezik a fóliaborítású növényházak gyártásában. Termékei sokoldalúságával és magas minőségével mára

Részletesebben

ÉRTÉKTEREMTŐ MARKETING A KÖRNYEZETTUDATOSSÁGÉRT

ÉRTÉKTEREMTŐ MARKETING A KÖRNYEZETTUDATOSSÁGÉRT ÉRTÉKTEREMTŐ MARKETING A KÖRNYEZETTUDATOSSÁGÉRT a jó bornak is kell a cégér különösen a globalizálódó piacokon www.generaciokragondolva.hu Szilágyi János VOLÁNPACK ZRT. Marketing vezető E-mail: janos.szilagyi@volanpack.hu

Részletesebben

Új utak az értékesítésben avagy mikor váltja be az online értékesítés a hozzá fűzött reményeket?

Új utak az értékesítésben avagy mikor váltja be az online értékesítés a hozzá fűzött reményeket? Új utak az értékesítésben avagy mikor váltja be az online értékesítés a hozzá fűzött reményeket? Kővári Zoltán V. MABISZ NEMZETKÖZI BIZTOSÍTÁSI KONFERENCIA, 2014. november 6. Online értékesítés eredményei

Részletesebben

VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT

VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT 3. számú melléklet VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT Jelen nyilatkozat alapján a Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (székhely: 2509 Esztergom, Strázsa-hegy) mint védjegyjogosult Duna Ipoly nemzeti

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója

Részletesebben

Tanyapedagógia Mezőgazdálkodási gyakorlat a magyar iskolai oktatásban

Tanyapedagógia Mezőgazdálkodási gyakorlat a magyar iskolai oktatásban Tanyapedagógia Mezőgazdálkodási gyakorlat a magyar iskolai oktatásban 2013. február 04. Budapest A mai gyerekek Elszakadtak az élettől, a valódi dolgoktól; Nem valódi a közösség (közösségi oldalak), az

Részletesebben