Csatornázási Művek Zrt.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Csatornázási Művek Zrt."

Átírás

1 Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Az Igazgatóság határozatai a május 30-i Közgyűlés napirendi pontjaira vonatkozóan 2. Az [ GAZGATÓSÁG JELENTÉSE A TÁRSASÁG ELŐZÖ ÉVI ÜZLETI TEVÉKENYSÉGÉRÓL 34/2013 sz. határozat: Az Igazgatóság 6 igen szavazattal elfogadja a jelentést a Társaság előző évi üzleti tevékenységéről. 3. Az IGAZGATÓSÁG ÉVI SZÁMADÁSA, JAVASLATA A TÁRSASÁG ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK ELFOGADÁSÁRÓL A ÉVRE VONATKOZÓ KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS ALAPJÁN 4. Az IGAZGATÓSÁG lndítv ÁNY A A ÉVI EREDMÉNY FELHASZNÁLÁSARA 29/2013 sz. határozat: Az Igazgatóság 6 igen szavazattal a Közgyűlésnek elfogadásra javasolja a Társaság évi Éves beszámolóját és ü:lleti j<ol_en_tését, a köny""_iz_sg~líiue.lentéssel együtt millió Ft adózott eredménnyel, továbbá a részvényesek között létrejött megállapodásokban rögzített, az osztalék kiszámítására vonatkozó előírások betartásával kiszámított millió Ft befcktctiíi osztalékból az osztalékelsőbbséggel rendelkező Ilefektetők részére - a évi üzleti tervvel összhangban Ft osztalék, a törzsrészvénnyel rendelkező Budapest Fiíváros Önkormányzata részére Ft eseti osztalék, a kisbefektctők részére összesen Ft eseti osztalék kcrüljiin kitizetésrc. Az Igazgatóság javasolja az adózott eredményből fennmaradó millló Ft mérleg szcrinti eredményt az év lezárását követően credménytartalékha helyezni. Az Igazgatóság elfogadja a Társaság évi Beruházási Terv végrcliajtiísárólszóló számszaki jelentést. /... i 5.) UZLETI TERV A ÉVRE ',j 30/2013 sz. határozat: Az Igazgatóság 6 igen szavazattal a Kiizgyűlésnek elfogadásra javasolja a Társaság évi Üzleti Tervét. Amennyiben az Üzleti Tervben figyelembevett két tétel - a BKSZT Kft-nek fizetendő szeunyvíztisztítási szolgáltatási dí.i, valamint a Fővárosi Önkormányzatnak fizetendő bérleti díj - költségcsökkentése nem valósul meg, és ennek kihatásaként a Társaság I. féléves beszámolója alapján az Üzleti Terv adózott eredménye várhatóan nem nyújt fedezetet a tervezett osztalékra, akkor az Üzleti Tervet át kell dolgozni sz. határozat: Az Igazgatóság 6 igen szavazattal egyetért a Társaság évi Beruházási Tervével és javasolja annak a Közgyűlés általi elfogadását.

2 6. Az FCSM ZRT ';y ELSŐ NEGYEDÉVI AUDITÁLT BESZÁMOLÓJA, DÖN'l1ÍS OSZTALl~KELÖLEG KIFIZETllSJ~RÖL 33/2013 sz. határozat: Az Igazgatóság 6 igen szavazattal az előterjesztésszerinti tartalommal, millió Ft adózott eredménnyel jóváhagyja és a Közgyűlésnek elfogadásra javasolja az FCSM Zrt l. negyedévről szíiió anditált mérlegét és eredmény-kimntatását. Az Igazgatóság a hefcktctőknek járó évi osztalék mértél<ével megegyező összegben, azaz mil!ió forint lisszegben a Kiízgyűlés részére elfogadásra Javasolja a Ilefektetők részére évi osztalékelőleg fizetését az alábbiak szcrint: l. részlet: június 5.: 2. részlet: július 12: 3. részlet: október 14: 4. részlet: december 12: Az osztalékelííleg kiflzctésére az osztalékelíílcgre vonatkoz<í hatályos jogszabályi rendelkezések Hgyelembevételével a évi éves beszámoló Közgyűlés általi elfogadását követiíen kerülhet sor. /--. l~) A TÁRSASÁG ALAPSZABÁL Y ÁNAK MÓDOSÍT ÁSA sz. határozat: Az Igazgatóság 6 igen szavazattal elfogadja a Társaság Alapszabályának 2.9. számú módosítását az előterjesztés rucilékletét képező módosításban foglaltak szerint, és azt vélcményezésre a Fe!ügyelií Bizottság, illetve jóváhagyásra a Közgyűlés elé terjeszti. A:z Igazgatóság felhatalmazza a vezérigazgató urat, hogy az Alapszabály módosításának elfogadása esctén intézkedjék a módosítások átvezetése iránt a Társaság Szervezeti és Működési Szabályzatában. _-/---" l) Az IGAZGATÓSÁG ÜGYRENDJÉ.NEK MÓDOSÍTÁSA 22/2013 sz. határozat: A:z Igazgatóság 6 igen szavazattal elfogadja ügyrcnd.iéuek módosítását az előterjesztésben írtak szcrint, és a módosított ügyrendet vélcményezésrc a Felügyciii Bizottság, jóváhagyásra a l'ársaság Klizgyűlésc elé terjeszti. (', \~)A TÁRSASÁG BERUHÁZÁSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA 16/2013 sz. határozat: Az Igazgatóság 6 igen szavazattal a határozat mellékietét képező Beruházási Szabályzat módosításának elfogadását támogatja az elhangzott kiegészítéssel, és.ióváhagyásra a Közgyűlés elé terjeszti. ] Ü. A TÁRSASÁG JAVADALMAZÁS! SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA 115/2012 sz. határozat: Az Igazgatóság 6 igen szavazattal egyetért a Társaság Javadalmazási Szabályzatának módosításávai a jelen határozat meuékiete szcrint, és azt véleményezésre a Felügyelő Bizottság, júváhagy:ísra pedig a Társaság Közgyűlése elé terjeszti. ll. A TÁRSASÁG SZÁMVITET,[ POL!TIKÁJÁNAK ÉS ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍT ÁSJ SZADÁL VZATÁNAK MÓDOSÍT ÁSA 35/2013 sz. határoza~: Az Igazgatóság 6 igen szavazattal a KHzgyűlésnek elfogadásra javasolja a Társaság módosított Számviteli Politikáját és annak részeként a módosított Önköltség-számítási Szabályzatát.

3 12. A BKSZT KFf-VEL KÖTÖTT SZENNYVÍZTISZTÍTÁS! SZOLGÁLTATÁS! SZERZÖDÉS MÓDOSÍTÁSA sz. határozat: Az Igazgatóság 7 igen szavazattal hozzájárul jelen határozat melléklctét képező Szeanyvíztisztítási Szolgáltatási Szcrződés módosításához és javasolja annak Kiizgyűlés általi jóváhagyását. ;'".. l 13. A BKSZT Kl'T-VEL KÖTÖTT SZENNYVÍZT!SZTÍTÁS! SZOLGÁLTATÁSI SZERZÖDÉSMÓDOSÍTÁS ~{JEGÉSZÍTÚSE sz. határozat: Az Igazgatóság 7 igen szavazattal hozzájárul jelen határozat mellékletét képező Szeunyvíztisztítási Szolgáltatási Szcrződésmódosítás kiegészítéséhez és.iavaso!ja annak Közgyűlés általi jóváhagyását. (1~4~yl KÖNYVVIZSGÁLÓ MEGBÍZÁSA ÉS DÍJAZÁSÁNAK MEGÁLLAl'ÍT ÁSA ~ sz. határozat: Az Igazgatóság 6 igen szavazattal javasolja a Közgyűlésnek megválasztásra határozott időtartamban június május 31-ig terjedő időszakra, a üzleti év éves beszámoló.iának és üzleti Jelentésének könyvvizsgálatára a Társaság jelenlegi könyvvizsgálóját, a PricewaterhouseCoopcrs Könyvvizsgáló Kft-t (1077 Budapest, Wesselényi u. 16.). A könyvvizsgáló személyére Tímár Pál (tagsági igazolvány száma: , sorszáma: , lakcím: 1188 Budapest, Táncsics Mihály u. 98/B., anyja születési neve: Pardi Róza) helyettes kiinyvvizsgálónak Barsi Évát (tagsági igazolvány száma: , sorszáma: , lakcím: 1163 Uudapest, Katalin u. 8., anyja születési neve: Jónás Ilona). Az Igazgatóság a Társaság évi beszámoló.jának és üzleti jelentésének könyvvizsgálatára vonatkozó éves megbízási díjként ,- Ft+áfa összeget javasol a Kiizgyűlések elfogadásra. / \ / l 5. ifelügyelö BIZOTTSÁGI TAGVÁLTOZÁS LJ sz. határozat: Az igazgatóság 6 igen szavazattal a soron következő Kiizgyűlés napirendjérc tűzi a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezését Püspöki Gábor, felügyelő bizottsági tag visszahívására valamint dr. Kaiser Tamás megválasztására. (~~;:Yz IGAZGATÓSÁG i:s A FELÜGYELÖ BIZOTTSÁG TAGJAJNAK DÍJAZÁSA A 2013-AS GAZDASÁGI É"VBEN sz. határozat: Az Igazgatóság 6 igen szavazattal azt _javasolja a Társaság Közgyűlésének, hogy az Igazgatóság és a Fclilf.,'Yclő Bizottság tagjainak tiszte!ctdí.iát idén ne emelje. Budapest, 20!3. május 21. /".- ---:.. ~J) '--ll~e'.k Jmlincvlts '"'n a jcgyzőkönyvvezetö

4 IFővórosi Csatomázási Művek Zrt. A Felügyelií Bizottság határozatai a május 30-i Közgyül és napirendi pontjaira vonatkozóan l. A felügye.lö BIZOTTSÁG JELENTÉSE A SZÁMADÁS, A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZEIUNTJ BESZÁMOLÓ ÉS AZ ERED!V1ÉNY -FELHASZNÁLÁSllNDÍTV ÁNY MEGViZSGÁLÁSÁRÓL 12/2013 sz. határozat; A Felügyelő Bizottság 9 igen szavazattal elfogadja a jelentést a számadás, a Számviteli törvényszerinti beszámoló és az eredmény-felhasználási indítvány megvizsgálásáról 3. AZ igazgatóság ÉVI SZÁMADÁSA, JAVASLATA A TÁRSASÁG ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK ELFOGADÁSÁRÓL A ÉVRE VONATKOZÓ KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS ALAPJÁN r1. Az lgazgatóst\g lndítv ÁNYA A ÉVI EREDMÉNY FELHASZNÁLÁSÁRA 6/2013 sz. határozat: A Feliigyelő Bizottság 9 igen szavazattal, csatlakozva az Igazgatóság határozatához a Közgyűlésnek elfogadásra javasolja a Társas:ig évi éves beszámolóját, a iüinyvvizsgálói Jelentéssei egyiitt millió Ft adózott eredménnyel, továbbá azt, hogy a részvényesek között létrejött megállapodásokban rögzitett, az osztalék löszámítására vonatkozó clöírások betnrtásával számított miuió Ft befektetői osztalékból az osztalékelsőbbséggel rendelkező belektetők részére- a évi üzleti tervvel összhangban Ft osztalék, a törzsrészvénnyel rendelkez{) Budapest F6város Önkormányzata részére Ft eseti osztalék, a kisbefeletetők részére összesen Ft eseti osztalék kerüljilu kiftzetésre, továb há, hogy az adózott eredményből fennmaradó mhli6 Ft mérleg szerinti eredmény az év lezárás~ít követően eredrnénytartalékba kerüljön. 5. ÜZLETlTERVA20l3.ÉVRE 7/201.3 sz. határozat; A Felügyelő Bizottság 6 igen szavazattal, 3 tartózkodás (Czeglédi.János, H utiray Gyula, Rátonyi Gábor) mel!ett a Közgyűlésnek elfogadásra javasolja a Társaság évi Üzleti Tervét. 8/2013 sz. határozat: A Felügyelő Bizottság 9 igen szavazattal támoga(ja a Társaság évi Beruházási Tervének Közgyűlés általi elfogadását.

5 fí. AZ FCSM ZRT. 201J. ÉV ELSÖ NEGYEDÉVI AUDITÁLT BESZÁMOLÓJA, DÖNTÉS OSZTAU~Kt:LÖLEG K!FlZET!~SÉRÖL 14/2013 sz. határozat: A Feliígyelő Bizottság 6 igen szavazattal, 3 tartózkodás (Czeglédi János, Hutiray Gyula: Rátonyi Gábor) nwllett az elüterjesztésben foglaltak szerinti tartalommal~ millió Ft adózott eredménnyel támogatja, hogy a Közgyűlés elfogadja az FCSM Zrt negycdévr{)l szóló auditált mérlegét és eredmény-kin1utatását. Á Felügyelő Bizottság a befektetóknek járó évi osztalék mértékével megcgyezú összegben, azaz millió forint összegben a K()zgyiílés részére elfogadásra javasolja a befektetők részére évi osztalékelőleg kifizetését. az alábbíak!-.'l.erin t: l. részlet: június 5.: 2. részlet: július 12: 3. részlet: október 14: 4. részlet: december 12: 7. A TÁRSASÁG ALAPSZABÁLYÁNAK MÓDOSÍTÁSA 1/2013 sz. határozat: A Feliigyelő Bizottság 5 igen sza.vazattal, l nem szavazat (H utiray Gyula) és 3 l.artózkodás (Jószai Attila, Czeglédi János és Rátonyi Gábor) mellett támogatja a Társaság Alapsz::.bályának 29. számú módosítását az elmerjesztés szerint és továbbítja a KözgyíBés felé elfogadásra. 8. Az J GAZGATÓSÁG ÜoYR.ENDJI-~NEK MóDosíTASA 2/20"13 sz. határozat: A Feliigyelő Bizottság 5 igen szavazattal, 4 tartózkodás (H utiray Gyula, Jószai Atti.la 1 Czeglédí János és Rátonyi Gábor) mellett támogatja az Igazgatóság ügyrendjének módosítását az előteiies'ltés szcrint és továbbítja a Közgyűlés felé elfogadásra. 9. A TÁRSASÁG BERUHÁZÁS! SZABÁL Y2ATÁNAK MÓDOSÍTÁSA 4/1013 sz. határozat: A Felügyelő Bizottság 9 igen szavazattal egyhangúlag támogatja a Beruházási Szabályzat előterjesztés sz.erinh módositását és továbbítja a Közgyűlés felé elfogadásra.!0. A TARSASÁG JAVADALMAZÁS! SZABÁLYZATÁNAKMÓDOSÍTÁSA 312ülJ sz. határozat: A Felügyelő Bizottság 9 igen szavazattal egyhangúlag támogatja a Társaság.Javadahnazási Szabályzat:ínak mödosífását az elötetjesztés szerint és javasolja a Közgyülésnck a szabúlyzat elfogadását. 11. A TÁRSASÁG SZÁMVITELI POUTlKÁJÁNAK.l~S ÖNKÖLTSÉGSZAMÍTÁSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA 17/2013 sz. határozat: A Felügyelő Bizotts:íg 9 igen szavazattal.a Közgyűlésnek elfogadásra ja vasolja a Társaság módosított Számviteli Politikáját és ennek részeként a módosított Önköltségszámítási Szabályzatot.

6 !2. A BKSZT KFT-VEL KÖTÖTT SZENNYVÍZTISZTiTASI SZOLGÁLT AT ÁS l SZERZÖDÉS MÓDOSÍTÁSA _15/2013 sz. határozat: A Felügyelő Bizottság 9 igen szavazattal egyetért a Szeunyvíztisztítási Szolg:Htatási Szerződés módosításával az előterjesztés szerint és javasolja a Közgyűlésnek anual< júvúhagyását. J 3. A BKSZ'f KFT VEL KÖTÖTT SZENNYVÍZTISZTÍTÁSI SZOLGÁI.T ATÁSJ SZERZÖDÉSMÓDOSÍTÁS KIEGÉSZÍTÉSE 16/2013 sz. határozat: A Felügyelő Bizottság 8 igen szavazattal, l tartózkodás (Hutiray Gyula) mctlett egyetért a Szennyvíztiszt:ísi Szolgáltatási Szerződésmódositás kiegészítésévd az előterjesztésszerint és javasolja a Közgyűlésnek annak jóváhagyását. 14. A KÖNYVVIZSGALó MEGBÍZÁSA ÉS DÍJAZÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA 18/2013 sz. határozat: A Felübryelő Bizottsúg 9 igen szavazattal, csatlakozva az Igazgatóság határozatához, javasolja a Közgytílésnek megválasztásra határozott időtartamban június l május 31-ig terjedő időszakra, a üzleti év éves beszámoló,jának és üzleti jelentésének könyvvizsgálatára a Társaság jelenlegi könyvvizsgáló ját, a PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft-t (1077 Budapest, Wesselényi u. 16.). A k6nyvvizsgáló személyére Tímár!'ál (tagsági igazolvány száma: , sorszáma: , Iakcim: 1188 Budapest, Táncsics Mihály u. 98/B~, anyja szülctési neve: Pardi -Róza) helyettes könyvvizsgálónak Barsi Évát (tagsági igazolvány száma: , sorszúma: , lakcim: 1163 Budapest, Katalin u. 8.~ anyja sziiletési neve: Jónás Ilona). A FeiügyeH) Bizotts~ig a Társaság évi beszámolójának és üzleti jelentésének könyvvizsgálatára vonatl{ozó éves megbízási díjként ,~ Ft+ á ta összeget javasol a Kiizgyűlések elfogadásra. 15. FELÜGYEL() BIZOTTSÁGI TAGVÁLTOZÁS ~/2013 sz. határozat: A FeJügyelő Bizottság tudomásul veszi a Filvárosi Önkormányzat kezdeményezését PüspiHd Gábor felügyelő bizottsági tag visszahívásár61 1 valamint dr. Kaiser Tamás megválasztásáról l 6, /,Z JGAZGATÓSAG ÉS A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG T AG JAINAK DÍJAZÁSA A 2013-AS GAZDASA GJ ÉVBEN t sz. határozat: Csatlakozva az Igazgat6ság döntéséh(-'z, a.felügyelő Bizottság 9 igen s:ravazaltal javasolja a KÖZbryűlésnel<~ hogy az Igazgatóság és a Feliigyelő Bizotts;íg tagjainak tiszteletdíját idén ne emelje. Budapest, május 22. ; 'r-._(.. l-~ - Dirnfitrievits Erik.a jegyzökön )!\'Vezető

cw- A Társaság Számviteti Politikájának és Önköltségszámítási Szabályzatának ~ódosítása

cw- A Társaság Számviteti Politikájának és Önköltségszámítási Szabályzatának ~ódosítása Fővárosi Csafornázási Művek Zrt. MEGHÍVÓ A Fővárosi Csatornázási Múvek Zrt. (1087l3udapest, Asztalos Sándor u. 4.) értesíti, hogy RENDES KÖZGYŰLÉSÉT 2013. május 30-án (csütörtökön) 10.00 órai kezdettel

Részletesebben

Közgyűlési határozatok

Közgyűlési határozatok Közgyűlési határozatok kivonat a Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelyén (1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) 2017. április 7. napján de. 11.04 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

~~ AA( jf ~ 2rv * &:71~ + ; 1 /1-~ Z016 ÁPR 06 A RESZVENYTARSASAG IGAZGATOSAGA RESZERE. Palkó György vezérigazgató

~~ AA( jf ~ 2rv * &:71~ + ; 1 /1-~ Z016 ÁPR 06 A RESZVENYTARSASAG IGAZGATOSAGA RESZERE. Palkó György vezérigazgató L Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.,,,, ;, ;, A RESZVENYTARSASAG IGAZGATOSAGA RESZERE Tárgy: Javaslattétel a könywizsgálóra és a könywizsgáló díjazására Előterjesztő: ; 1 /1-~ Palkó György vezérigazgató

Részletesebben

A MAGYAR TELEKOM NYRT ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI

A MAGYAR TELEKOM NYRT ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI A MAGYAR TELEKOM NYRT. 2016. ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI Budapest 2016. április 12. A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója

Részletesebben

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI KÖZLEMÉNY Az FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1082 Budapest, Üllői út 48., cégjegyzékszám: 01-10-043638; a továbbiakban: Társaság ) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény és a

Részletesebben

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI KÖZLEMÉNY Az FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (182 Budapest, Üllői út 48., cégjegyzékszám: 1-1-43638; a továbbiakban: Társaság ) a tőkepiacról szóló 21. évi CXX. törvény és a nyilvánosan

Részletesebben

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 7/2016. számú határozata

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 7/2016. számú határozata Közgyűlésének 7/2016. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlése az előterjesztésnek megfelelően a következő személyeket jelölte ki a Szavazatszámláló Bizottság

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/2015. 04. 28. Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/2015. 04. 28. Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2015. április 28-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

A RÁBA Nyrt április 13-i éves rendes közgyűlésének határozatai

A RÁBA Nyrt április 13-i éves rendes közgyűlésének határozatai A RÁBA Nyrt. 2017. április 13-i éves rendes közgyűlésének határozatai A RÁBA Nyrt. tájékoztatja a tisztelt részvényeseit, hogy a Társaság 2017. április 13. napjára meghirdetett éves rendes közgyűlése a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére

ELŐTERJESZTÉS a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére Tárgy: A 2004. üzleti év lezárása, ezen belül az Igazgatóság, a Felügyelő Bizottság, a Könyvvizsgáló jelentései, a mérleg jóváhagyása, döntés a 2004.

Részletesebben

Közgyűlési határozatok kivonata

Közgyűlési határozatok kivonata Közgyűlési határozatok kivonata amely készült a Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelyén (1013 Budapest, Krisztina Krt. 55.) 2008. április 25. napján de. 11.00 órai kezdettel

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Jelen Közgyűlési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv ) felvételre került az alulírott napon a PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING

Részletesebben

( darab igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozott határozat)

( darab igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozott határozat) Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1131 Budapest, Babér utca 1-5., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX.

Részletesebben

1. sz. határozati javaslat: A Közgyűlés elfogadja az Igazgatóság beszámolóját a társaság évi gazdasági tevékenységéről."

1. sz. határozati javaslat: A Közgyűlés elfogadja az Igazgatóság beszámolóját a társaság évi gazdasági tevékenységéről. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja

Részletesebben

1/2013. (IV.30.) SZ. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZAT

1/2013. (IV.30.) SZ. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZAT A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2013. április 30. napján megtartott, a 2012. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK kivonat a WABERER S INTERNATIONAL Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1239 Budapest, Nagykőrösi út 351.) 2018. április 16-án 14:06 órai kezdettel a Lurdy Konferencia-

Részletesebben

Igen szavazat: db 100,000% Nem szavazat: 0 db 0,000% Tartózkodás: 0 db 0,000% Le nem adott szavazat: 0 db 0,000%

Igen szavazat: db 100,000% Nem szavazat: 0 db 0,000% Tartózkodás: 0 db 0,000% Le nem adott szavazat: 0 db 0,000% A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2017. április 28. napján megtartott, a 2016. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének. 1/2010. számú határozata

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének. 1/2010. számú határozata 1/2010. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlése az előterjesztésnek megfelelően a következő személyeket jelölte ki a Szavazatszámláló Bizottság tagjainak:

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2008. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére

ELŐTERJESZTÉS. Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére ELŐTERJESZTÉS 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére 1. napirendi pont Tárgy: Az Igazgatótanács jelentése a 2014. évi üzleti tevékenységről Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan

Részletesebben

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 1/2018. számú határozata

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 1/2018. számú határozata Közgyűlésének 1/2018. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlése elfogadta, hogy a Közgyűlés nyilvánosan kerüljön megtartásra. Közgyűlésének 2/2018. számú határozata

Részletesebben

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők:

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők: A MASTERPLAST Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8143 Sárszentmihály, Árpád utca 1/A., a továbbiakban Társaság ) az alábbiakban tájékoztatja tisztelt Részvényeseit a Társaság 2017. április 28-i éves

Részletesebben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 29. napján megtartott megismételt éves rendes közgyűlésének határozatai

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 29. napján megtartott megismételt éves rendes közgyűlésének határozatai Budapest, 2016. április 29. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2016. április 29. napján megtartott megismételt éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja

Részletesebben

( darab igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozott határozat)

( darab igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozott határozat) Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1131 Budapest, Babér utca 1-5., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX.

Részletesebben

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2017. április 26-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ TERVEZET!!! RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2016. április 26-i évi rendes

Részletesebben

A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye

A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja a tisztelt részvényeseket

Részletesebben

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek.

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek. A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. április 27. napján megtartott, a 2011. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK. a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság

ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK. a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság (1031 Budapest, Záhony utca 7., Cg.: 01-20-000002, a továbbiakban Társaság ) 2017. évi rendes közgyűlésének

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat. 2/ Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat. 2/ Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2016. április 26-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2017. április 26-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2019. április 24-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

ENEFI Energiahatékonysági Nyrt.

ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-045428; székhelye: 1134 Budapest, Klapka utca 11.; Társaság ) a tőkepiacról szóló törvény és a 24/2008. (VIII.15.) PM rendelet alapján az

Részletesebben

QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. H-1132 Budapest Váci út 30. 6. emelet TÁJÉKOZTATÁS. a 2014. évi rendes közgyűléséhez kapcsolódóan

QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. H-1132 Budapest Váci út 30. 6. emelet TÁJÉKOZTATÁS. a 2014. évi rendes közgyűléséhez kapcsolódóan TÁJÉKOZTATÁS a 2014. évi rendes közgyűléséhez kapcsolódóan A QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1132 Budapest, Váci út 30., cégjegyzékszám: Cg.

Részletesebben

Budapesti Elektromos Művek Nyrt.

Budapesti Elektromos Művek Nyrt. () a 2019. április 26-án megtartott Éves Rendes Közgyűlés határozatai A 2019. április 26-én megtartott Éves Rendes Közgyűlés megkezdésekor 5 971 017 db szavazati jogot biztosító részvény volt képviselve,

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2015. április 23. napján 10.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2015.04.23.

Részletesebben

A CIB Bank Zrt. tájékoztatása

A CIB Bank Zrt. tájékoztatása A CIB Bank Zrt. tájékoztatása A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14., Cg: 01-10-041004) az általa kibocsátott kötvények tulajdonos befektetőit ezúton tájékoztatja, hogy I. döntésének eredményét

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2007. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: Corinthia Aquincum Hotel (1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94.) Közgyűlés

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) 2017. április 20. napján 10.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2017.04.20.

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2012. ÁPRILIS 20-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2012.

Részletesebben

Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL

Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL A PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING Nyrt.) székhelye: 3324 Felsőtárkány, Tölgy u.

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ANY BIZTONSÁGI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2015. ÁPRILIS 20-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés

Részletesebben

Összefoglaló a FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottságának évi határozatairól

Összefoglaló a FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottságának évi határozatairól Összefoglaló a FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottságának 2008. évi határozatairól 2008. január 17. 1/2008. (01.17.) sz. FEB Határozat: A FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottsága úgy dönt, hogy a

Részletesebben

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek.

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek. A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2018. április 27. napján megtartott, a 2017. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Az Igazgatóság beszámolója a évi üzleti év alakulásáról:

Az Igazgatóság beszámolója a évi üzleti év alakulásáról: Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja

Részletesebben

FreeSoft Nyrt. Jegyzőkönyv 2013.04.25.

FreeSoft Nyrt. Jegyzőkönyv 2013.04.25. Jegyzőkönyv a FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyrt. 2013. éves rendes közgyűléséről 2013. április 25. Helyszín: Időpont: Jelen vannak: Közgyűlés módja: Közgyűlés: 1037 Budapest,

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI 1 Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. az alábbiak szerint hozza nyilvánosságra soron következő rendkívüli Közgyűlésének előterjesztéseit, határozati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló JEGYZŐKÖNYV a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Részvénytársaság (székhely: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.) 2003. április 23-i évi rendes, megismételt közgyűléséről A közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága. 33/2017. (05.24.) PB határozat

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága. 33/2017. (05.24.) PB határozat Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 33/2017. (05.24.) PB határozat A Pénzügyi Bizottság úgy dönt, hogy a 05/2017 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat az alábbiak szerint fogadja el: NYÍLT ÜLÉS:

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2013. április 25-n 9.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

Az Igazgatóság szóbeli beszámolóját teljes terjedelemben a részvényesek a közgyűlésen ismerhetik meg.

Az Igazgatóság szóbeli beszámolóját teljes terjedelemben a részvényesek a közgyűlésen ismerhetik meg. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a

Részletesebben

FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelőbizottságának évi határozat gyűjteménye

FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelőbizottságának évi határozat gyűjteménye FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelőbizottságának 2015. évi határozat gyűjteménye 2015. január 29. 1/2015. (01.29.) sz. Felügyelőbizottsági határozat: A FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelőbizottsága a Társaság

Részletesebben

A WABERER S INTERNATIONAL NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (A "TÁRSASÁG") IGAZGATÓSÁGÁNAK ÜLÉSEN KÍVÜL HOZOTT HATÁROZATI JAVASLATAI A TÁRSASÁG 2016

A WABERER S INTERNATIONAL NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (A TÁRSASÁG) IGAZGATÓSÁGÁNAK ÜLÉSEN KÍVÜL HOZOTT HATÁROZATI JAVASLATAI A TÁRSASÁG 2016 A WABERER S INTERNATIONAL NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (A "TÁRSASÁG") IGAZGATÓSÁGÁNAK ÜLÉSEN KÍVÜL HOZOTT HATÁROZATI JAVASLATAI A TÁRSASÁG 2016. ÁPRILIS 18. NAPJÁRA ÖSSZEHÍVOTT RENDES KÖZGYŰLÉS

Részletesebben

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek. 1./2019. (IV.26.) sz. közgyűlési határozat

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek. 1./2019. (IV.26.) sz. közgyűlési határozat A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2019. április 26. napján megtartott, a 2018. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Budapest, április 18.

Budapest, április 18. Budapest, 2013. április 18. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2013. április 18. napján megtartott éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja a tőkepiac

Részletesebben

Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (3525 Miskolc, Dózsa György u. 13)

Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (3525 Miskolc, Dózsa György u. 13) Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (3525 Miskolc, Dózsa György u. 13) 2016. április 19-án megtartott Éves Rendes Közgyűlés határozata A 2016. április 19-án megtartott Éves Rendes Közgyűlésen 2 842

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. KONZUM Irodaház III. emeleti konferenciaterem 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5.

JEGYZŐKÖNYV. KONZUM Irodaház III. emeleti konferenciaterem 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. JEGYZŐKÖNYV Készült: A KONZUM Kereskedelmi és Ipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (7621 Pécs, Irgalmasok u. 5.) 2008. április 28. 10 00 órai évi rendes közgyűléséről Helyszín: Jelen vannak: KONZUM

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2009. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2009.

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2015. április 30-n 13.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) 2018. április 26. napján 10.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2018.04.26.

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. 2014/2015. évi Forint. Keretösszegű Kötvényprogramja. Összevont Alaptájékoztatójának. 5. számú kiegészítése

Az OTP Bank Nyrt. 2014/2015. évi Forint. Keretösszegű Kötvényprogramja. Összevont Alaptájékoztatójának. 5. számú kiegészítése Az OTP Bank Nyrt. 2014/2015. évi 500.000.000.000 Forint Keretösszegű Kötvényprogramja Összevont Alaptájékoztatójának 5. számú kiegészítése Jelen dokumentum alapjául szolgáló összevont alaptájékoztató két

Részletesebben

Az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. Közleménye

Az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. Közleménye Az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. Közleménye Rendkívüli közgyűlés határozatai amely felvételre került az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: H-; cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-045715;

Részletesebben

Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (1132 Budapest, Váci út )

Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (1132 Budapest, Váci út ) Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (1132 Budapest, Váci út 72-74.) 2016. április 19-án megtartott Éves Rendes Közgyűlés határozata A 2016. április 19-án megtartott Éves Rendes Közgyűlésen 5 962 756 db szavazati

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás

Rendkívüli tájékoztatás OTP BANK Rt. Rendkívüli tájékoztatás Hivatkozási szám: BK-048k/2005 Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. 2005. évi rendes közgyűlésének határozatai 1/2005. sz. határozat: A Közgyűlés elfogadja

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK. a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság

ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK. a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság (1031 Budapest, Záhony utca 7., Cg.: 01-20-000002, a továbbiakban Társaság ) 2016. évi rendes közgyűlésének

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Az egyes napirendi pontok keretében született határozatok az alábbiak: A Közgyűlés 3/2013. (04.24.) számú határozata

KÖZLEMÉNY. Az egyes napirendi pontok keretében született határozatok az alábbiak: A Közgyűlés 3/2013. (04.24.) számú határozata KÖZLEMÉNY Az FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1082 Budapest, Üllői út 48., cégjegyzékszám: 01-10- 043638; a továbbiakban: Társaság ) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény és a

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok

Közgyűlési Határozatok Közgyűlési Határozatok A Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2011. április 28. napján 10.00 órakor megtartott éves Közgyűlésén meghozott határozatok 1/2011.04.28. sz.

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2006. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: Hotel Mercure Buda (1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43.) Közgyűlés ideje:

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2008. ÁPRILIS 28-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: Közgyűlés ideje: Jelen vannak: Danubius Health Spa Resort Margitsziget Hotel

Részletesebben

HATÁROZATOK TÁRA - KÖNYVE. Merkating Nonprofit Kft Szolnok Tiszaligeti sétány 14.

HATÁROZATOK TÁRA - KÖNYVE. Merkating Nonprofit Kft Szolnok Tiszaligeti sétány 14. HATÁROZATOK TÁRA - KÖNYVE Merkating Nonprofit Kft 5000 Szolnok Tiszaligeti sétány 14. 1 2013 2 2013.05.22. 1/2013.05.22. számú határozatot : miszerint az N kft felügyelő bizottsága elfogadja 1. a Merkating

Részletesebben

A /28. számú határozat esetében: - az összes részvény darabszáma: db.

A /28. számú határozat esetében: - az összes részvény darabszáma: db. K Ö Z Z É T É T E L A Waberer s International Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1239 Budapest, Nagykőrösi út 351.; cégjegyzékszám: 01-10-041375; a továbbiakban: Kibocsátó ) ezúton közzéteszi

Részletesebben

19.293.312 igen, 0 nem, 0 tartózkodott 100%-os szavazati aránnyal elfogadva:

19.293.312 igen, 0 nem, 0 tartózkodott 100%-os szavazati aránnyal elfogadva: A GE Money Bank tagja A Budapest Bank Nyrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 188., cégjegyzékszám: 01-10- 041037) közzéteszi, hogy a 2010 április 27-én megtartott évi rendes közgyűlésén az alábbi határozatok

Részletesebben

Az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H Budapest, Ógyalla tér 8-9., cégjegyzékszáma: KÖZLEMÉNYE

Az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H Budapest, Ógyalla tér 8-9., cégjegyzékszáma: KÖZLEMÉNYE Az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H- 1142 Budapest, Ógyalla tér 8-9., cégjegyzékszáma: 01-10-045715 KÖZLEMÉNYE a Társaság 2014. március 06. napjára összehívott rendkívüli

Részletesebben

K Ö Z Z É T É T E L. A üzleti évre vonatkozó, és a számviteli törvény szerinti éves beszámoló

K Ö Z Z É T É T E L. A üzleti évre vonatkozó, és a számviteli törvény szerinti éves beszámoló K Ö Z Z É T É T E L A FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési nyilvánosan működő Részvénytársaság (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.; cégjegyzékszáma: 01-10-043872) Igazgatósága, a 2015. március 25. napján

Részletesebben

igen szavazattal, és tartózkodással, ellenszavazat nélkül az alaptőke 74,26 %-át

igen szavazattal, és tartózkodással, ellenszavazat nélkül az alaptőke 74,26 %-át Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1131 Budapest, Babér utca 1-5., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX.

Részletesebben

Budapesti Elektromos Művek Nyrt.

Budapesti Elektromos Művek Nyrt. () 2017. április 24-én megtartott Éves Rendes Közgyűlés határozatai Az Éves Rendes Közgyűlés megkezdésekor 5 969 541 db szavazati jogot biztosító részvény volt képviselve, amely az összes szavazati jogot

Részletesebben

A Közgyűlés az Igazgatóság jelentését a Részvénytársaság és a cégcsoport évi üzleti tevékenységéről változtatások nélkül elfogadja.

A Közgyűlés az Igazgatóság jelentését a Részvénytársaság és a cégcsoport évi üzleti tevékenységéről változtatások nélkül elfogadja. A KONZUM Befektetési és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (7621 Pécs, Irgalmasok utca 5.; a továbbiakban: Részvénytársaság ) az alábbiakban tájékoztatja Tisztelt Részvényeseit a Részvénytársaság

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY amely felvételre került a DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17., Cg. 01-10-048384; továbbiakban: Társaság ) 2016.

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április

Részletesebben

A Shopline-webáruház Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Közgyűlési határozatai

A Shopline-webáruház Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Közgyűlési határozatai A Shopline-webáruház Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Közgyűlési határozatai A Shopline-webáruház Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1097 Budapest,

Részletesebben

A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság 2005. május 24. napján megtartásra került éves rendes közgyulésének határozatai

A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság 2005. május 24. napján megtartásra került éves rendes közgyulésének határozatai A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság 2005. május 24. napján megtartásra került éves rendes közgyulésének határozatai 1/2005. számú határozata A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság Közgyulése az

Részletesebben

Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., b) ii.), 10.2., 12/A.3. és 12/A.4. és pontjainak módosítására. A javaslatok összefoglalása

Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., b) ii.), 10.2., 12/A.3. és 12/A.4. és pontjainak módosítására. A javaslatok összefoglalása Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., 9.13. b) ii.), 10.2., 12/A.3. és 12/A.4. és 13.4. pontjainak módosítására A javaslatok összefoglalása A módosítások az Alapszabály alábbi felsorolt részeit

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2014. április 23. napján 14.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2014.04.23.

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) 2016. április 28. napján 10.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2016.04.28.

Részletesebben

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Jelen Közgyűlési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv ) felvételre került az alulírott napon a PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás

Rendkívüli tájékoztatás Rendkívüli tájékoztatás Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. 2004. évi rendes közgyűlésének határozatai 1/2004. sz. határozat: "A Közgyűlés elfogadja az Igazgatóságnak a Társaság 2003. évi

Részletesebben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 17. napján megtartott éves közgyűlésének határozatai

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 17. napján megtartott éves közgyűlésének határozatai Budapest, 2019. április 17. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2019. április 17. napján megtartott éves közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja a tőkepiac

Részletesebben

4/2008/KGY számú határozat: A Közgyûlés elfogadta az Igazgatóság éves beszámolóját a társaság évi

4/2008/KGY számú határozat: A Közgyûlés elfogadta az Igazgatóság éves beszámolóját a társaság évi A BUDAPEST Bank Nyrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 188., cégjegyzékszám: 01-10-041037) közzéteszi, hogy a 2008 április 24-én megtartott évi rendes közgyûlésén az alábbi határozatok születtek: 1/2008/KGY

Részletesebben

/í/(7. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

/í/(7. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~l:~). számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyásáról

Részletesebben

Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt. 2014. április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez

Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt. 2014. április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt. 2014. április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez A FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (cégjegyzékszáma:

Részletesebben

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatósága

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatósága A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatósága (székhely: 1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18., nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság, cégjegyzékszám:

Részletesebben

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket.

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1138 Budapest, Váci út 175., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok. A Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok. A Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok A Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2012. április 26. napján 10.00 órakor megtartott éves Közgyűlésén meghozott határozatok 1/2012.04.26. sz.

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4.

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4. MEGHÍVÓ A BorsodChem Rt. (3702 Kazincbarcika, Bolyai tér 1., a továbbiakban: a Társaság ) Igazgatósága a Társaság 2003. évi rendes közgyűlését 2003. április 30-án 10 00 órára hívja össze A Közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

Közgyűlési napirendi előterjesztés a HUN MINING Nyrt május 2-án tartandó közgyűlésére

Közgyűlési napirendi előterjesztés a HUN MINING Nyrt május 2-án tartandó közgyűlésére Közgyűlési napirendi előterjesztés a HUN MINING Nyrt. 2012. május 2-án tartandó közgyűlésére A közgyűlés napirendjén szereplő kérdésekre vonatkozó előterjesztéseket és határozati javaslatokat az igazgatótanács

Részletesebben

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők:

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők: A MASTERPLAST Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8143 Sárszentmihály, Árpád utca 1/A., a továbbiakban Társaság ) az alábbiakban tájékoztatja tisztelt Részvényeseit a Társaság 2015. április 28-i éves

Részletesebben