igen, 0 nem, 0 tartózkodott 100%-os szavazati aránnyal elfogadva:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "19.293.312 igen, 0 nem, 0 tartózkodott 100%-os szavazati aránnyal elfogadva:"

Átírás

1 A GE Money Bank tagja A Budapest Bank Nyrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 188., cégjegyzékszám: ) közzéteszi, hogy a 2010 április 27-én megtartott évi rendes közgyűlésén az alábbi határozatok születtek: 1/2010/KGY számú határozat: A Közgyűlés elfogadta az Igazgatóság éves beszámolóját a társaság évi tevékenységéről. 2/2010/KGY számú határozat: A Közgyűlés tudomásul vette a Felügyelő Bizottság jelentését az Igazgatóság jelentéséről. 3/2010/KGY számú határozat: A Közgyűlés elfogadta a független könyvvizsgáló jelentését a Budapest Bank éves beszámolójáról. 4/2009/KGY számú határozat: A Közgyűlés az ismertetett Javaslat szerint elfogadta az Igazgatóság javaslatát a nyereség felosztására és az osztalék megállapítására az alábbiak szerint: A Közgyűlés elfogadta, hogy a Bank ne fizessen a 2009-es üzleti évre részvényeseinek osztalékot. Ugyanakkor az Alapszabály 2.2 pontja értelmében a kamatozó részvények tulajdonosait a részvény névértéke után, az adózott eredményből kamat illeti meg, melynek mértéke a részvény névértékének 10%-a. Ezért a Közgyűlés elfogadta, hogy a Bank 10% kamatot fizessen a kamatozó részvények tulajdonosainak, amelynek összege ,- forint. A kamatra az a részvényes jogosult, aki május 26-án tulajdonosa a kamatozó részvénynek. A kamat kifizetésének feltétele, hogy a részvényes bejegyeztette magát a részvénykönyvbe, és a kamat kifizetéséhez szükséges összes adat rendelkezésre áll. A kamat kifizetése június 8-án

2 történik. Ha a részvényes részére június 8-án nem teljesíthető a kifizetés, kérjük, hogy értékpapír számlavezetőjükön keresztül intézzék a kamat igényt. Kérjük tisztelt részvényeseinket, hogy a részvénykönyvi bejegyzés érdekében forduljanak értékpapír számlavezetőjükhöz. Kérjük a részvényeseket, hogy ellenőrizzék, hogy a kamatfizetéshez szükséges összes adatuk álljon rendelkezésre az értékpapír számlavezetőjüknél, különösen: lakcím, a bankszámla/ügyfélszámla száma, ahová a kamatot kéri; természetes személy születési nevének, helyének és idejének, továbbá nemének megjelölése; belföldi illetőségű természetes személy és egyéni vállalkozó részvényes esetén adóazonosító jel; belföldi illetőségű jogi személy részvényes esetén adószám; külföldi természetes személy részvényes esetén adóazonosító száma és állampolgárságának megjelölése, illetőleg amennyiben ennek jogszabályi feltételei fennállnak az évi LXVI. törvény ( Eho törvény ) 11/A (2) és (3) bekezdése szerinti nyilatkozat. Felhívjuk a részvényesek figyelmét, hogy a kamat fizetése kizárólag bankszámlára/ügyfélszámlára történik. A kamatozó részvények után a kamatot a társaság az adózott eredményéből fizeti, ezért az adójogszabályok szerint a kamat az osztalékkal azonos módon adózik: természetes személy részvényesnek 25% forrásadóval és - EHO nyilatkozat hiányában - 14% EHO-val csökkentve fizeti ki a társaság a kamatot. A bank megfelelő jogszabályi feltételek teljesülése esetén külföldiek kamat adójára a kettős adóztatási egyezményben meghatározott alacsonyabb értékű adót kívánja alkalmazni igen, 30 nem, 0 tartózkodott 100%-os szavazati aránnyal elfogadva: 5/2010/KGY számú határozat: A Közgyűlés az ismertetett Javaslat szerint elfogadta a Felügyelő Bizottság jelentését az Igazgatóság javaslatáról a nyereség felosztására és az osztalék megállapítására. 6/2010/KGY számú határozat: A Közgyűlés elfogadta az igazgatóság által megtárgyalt és a Felügyelő Bizottság által elfogadott független könyvvizsgálói jelentést a Budapest Bank-csoport összevont (konszolidált) mérlegéről

3 7/2010/KGY számú határozat: A Közgyűlés Dr. Bod Péter Ákost megválasztotta a részvénytársaság felügyelőbizottságának tagjává három éves időtartamra. A megbízás kezdő időpontja a jelen Közgyűlés napja. 8/2010/KGY számú határozat: A Közgyűlés Csák Jánost újraválasztotta a részvénytársaság felügyelőbizottságának tagjává három éves időtartamra. Megválasztása a PSZÁF engedélyével lesz hatályos. 9/2010/KGY számú határozat: A Közgyűlés Fatér Gyulát újraválasztotta a részvénytársaság Igazgatóságának tagjává három éves időtartamra. Megválasztása a PSZÁF engedélyével lesz hatályos. 10/2010/KGY számú határozat: A Közgyűlés Szentpétery Csabát újraválasztotta a részvénytársaság Igazgatóságának tagjává három éves időtartamra. Megválasztása a PSZÁF engedélyével lesz hatályos. 11/2010/KGY számú határozat: A Közgyűlés Nagy Gyulát megválasztotta a részvénytársaság Igazgatóságának tagjává három éves időtartamra. Megválasztása a PSZÁF engedélyével lesz hatályos.

4 igen, 0 nem, 0 tartózkodott 100%-os szavazati aránnyal elfogadva: 12/2010/KGY számú határozat: A Közgyűlés elfogadta, hogy az igazgatósági tagok díjazásban nem részesülnek az Igazgatóságban betöltött tagságukért, a Felügyelőbizottság tagjai a jelen közgyűléstől a jövő évi rendes közgyűlés időpontjáig havi bruttó forint díjazásban részesülnek. Jelen döntés alapján a tört hónapra arányos díjazás jár. 13/2010/KGY számú határozat: A Közgyűlés megválasztotta a részvénytársaság könyvvizsgálójává a KPMG Hungária Kft-t kijelölt könyvvizsgáló: Mádi-Szabó Zoltán, lakcíme: 1081 Budapest, Népszínház u. 29., Kamarai azonosító száma: , anyja neve: Szádóczky Erika egy évre, és felhatalmazta az igazgatóságot arra, hogy folytasson, ha szükséges, tárgyalásokat a könyvvizsgálóval és kösse meg a könyvvizsgálói szerződést azzal, hogy a könyvvizsgáló éves díja nem haladhatja meg az ,-Ft-ot. 14/2010/KGY számú határozat: A Közgyőlés a Budapest Bank július 30.-tól hatályos új székhelyére vonatkozó, valamint a gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvény rendelkezéseivel kapcsolatos módosításokat a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Nyrt. Alapszabályában, az elıterjesztés szerint elfogadja. 15/2010/KGY számú HATÁROZAT: A Közgyűlés meghallgatta az Igazgatóság beszámolóját a 2009-es üzleti évről és megtekintette a társaság évi éves beszámolóját és ezek alapján elhatározza az igazgatóság részére a évi IV. tv. 30. (5) szerinti felmentvény megadását az évi IV. tv ában foglalt esetek kivételével.

5 BUDAPEST BANK NYRT. IGAZGATÓSÁGA

4/2008/KGY számú határozat: A Közgyûlés elfogadta az Igazgatóság éves beszámolóját a társaság évi

4/2008/KGY számú határozat: A Közgyûlés elfogadta az Igazgatóság éves beszámolóját a társaság évi A BUDAPEST Bank Nyrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 188., cégjegyzékszám: 01-10-041037) közzéteszi, hogy a 2008 április 24-én megtartott évi rendes közgyûlésén az alábbi határozatok születtek: 1/2008/KGY

Részletesebben

Egyhangúlag elfogadva: 1/2006/KGY számú határozat: A Közgyűlés elfogadta az Igazgatóság éves beszámolóját a társaság évi tevékenységéről.

Egyhangúlag elfogadva: 1/2006/KGY számú határozat: A Közgyűlés elfogadta az Igazgatóság éves beszámolóját a társaság évi tevékenységéről. A BUDAPEST Bank Rt (székhely: 1138 Budapest, Váci út 188., cégjegyzékszám: 01-10-041037) közzéteszi, hogy a 2006 április 26-án megtartott évi rendes közgyűlésén az alábbi határozatok születtek: 1/2006/KGY

Részletesebben

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket.

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1138 Budapest, Váci út 175., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.

Részletesebben

Budapesti Elektromos Művek Nyrt.

Budapesti Elektromos Művek Nyrt. () a 2019. április 26-án megtartott Éves Rendes Közgyűlés határozatai A 2019. április 26-én megtartott Éves Rendes Közgyűlés megkezdésekor 5 971 017 db szavazati jogot biztosító részvény volt képviselve,

Részletesebben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 19. napján megtartott éves rendes közgyűlésének határozatai

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 19. napján megtartott éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2012. április 19. napján megtartott éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja a tőkepiac szereplőit, hogy a Társaság

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére

ELŐTERJESZTÉS a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére Tárgy: A 2004. üzleti év lezárása, ezen belül az Igazgatóság, a Felügyelő Bizottság, a Könyvvizsgáló jelentései, a mérleg jóváhagyása, döntés a 2004.

Részletesebben

Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (1132 Budapest, Váci út )

Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (1132 Budapest, Váci út ) Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (1132 Budapest, Váci út 72-74.) 2016. április 19-án megtartott Éves Rendes Közgyűlés határozata A 2016. április 19-án megtartott Éves Rendes Közgyűlésen 5 962 756 db szavazati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK. a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság

ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK. a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság (1031 Budapest, Záhony utca 7., Cg.: 01-20-000002, a továbbiakban Társaság ) 2017. évi rendes közgyűlésének

Részletesebben

A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye

A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja a tisztelt részvényeseket

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére

ELŐTERJESZTÉS. Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére ELŐTERJESZTÉS 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére 1. napirendi pont Tárgy: Az Igazgatótanács jelentése a 2014. évi üzleti tevékenységről Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan

Részletesebben

Budapesti Elektromos Művek Nyrt.

Budapesti Elektromos Művek Nyrt. () 2017. április 24-én megtartott Éves Rendes Közgyűlés határozatai Az Éves Rendes Közgyűlés megkezdésekor 5 969 541 db szavazati jogot biztosító részvény volt képviselve, amely az összes szavazati jogot

Részletesebben

Közgyűlési határozatok

Közgyűlési határozatok Közgyűlési határozatok kivonat a Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelyén (1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) 2017. április 7. napján de. 11.04 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK

A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK A CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. 2015. ÁPRILIS 17. NAPJÁN

Részletesebben

1. sz. határozati javaslat: A Közgyűlés elfogadja az Igazgatóság beszámolóját a társaság évi gazdasági tevékenységéről."

1. sz. határozati javaslat: A Közgyűlés elfogadja az Igazgatóság beszámolóját a társaság évi gazdasági tevékenységéről. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja

Részletesebben

Az Igazgatóság szóbeli beszámolóját teljes terjedelemben a részvényesek a közgyűlésen ismerhetik meg.

Az Igazgatóság szóbeli beszámolóját teljes terjedelemben a részvényesek a közgyűlésen ismerhetik meg. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja

Részletesebben

Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (3525 Miskolc, Dózsa György u. 13)

Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (3525 Miskolc, Dózsa György u. 13) Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (3525 Miskolc, Dózsa György u. 13) 2016. április 19-án megtartott Éves Rendes Közgyűlés határozata A 2016. április 19-án megtartott Éves Rendes Közgyűlésen 2 842

Részletesebben

Az Igazgatóság beszámolója a évi üzleti év alakulásáról:

Az Igazgatóság beszámolója a évi üzleti év alakulásáról: Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja

Részletesebben

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének. 1/2010. számú határozata

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének. 1/2010. számú határozata 1/2010. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlése az előterjesztésnek megfelelően a következő személyeket jelölte ki a Szavazatszámláló Bizottság tagjainak:

Részletesebben

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről;

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről; HIRDETMÉNY A BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 188.) Igazgatósága értesíti Tisztelt Részvényeseit, hogy 2008. április 24. napjára

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) 2017. április 20. napján 10.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2017.04.20.

Részletesebben

Budapest, április 18.

Budapest, április 18. Budapest, 2013. április 18. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2013. április 18. napján megtartott éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja a tőkepiac

Részletesebben

A RÁBA Nyrt április 13-i éves rendes közgyűlésének határozatai

A RÁBA Nyrt április 13-i éves rendes közgyűlésének határozatai A RÁBA Nyrt. 2017. április 13-i éves rendes közgyűlésének határozatai A RÁBA Nyrt. tájékoztatja a tisztelt részvényeseit, hogy a Társaság 2017. április 13. napjára meghirdetett éves rendes közgyűlése a

Részletesebben

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI KÖZLEMÉNY Az FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (182 Budapest, Üllői út 48., cégjegyzékszám: 1-1-43638; a továbbiakban: Társaság ) a tőkepiacról szóló 21. évi CXX. törvény és a nyilvánosan

Részletesebben

A MAGYAR TELEKOM NYRT ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI

A MAGYAR TELEKOM NYRT ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI A MAGYAR TELEKOM NYRT. 2016. ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI Budapest 2016. április 12. A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2015. április 23. napján 10.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2015.04.23.

Részletesebben

Az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. Közleménye

Az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. Közleménye Az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. Közleménye Rendkívüli közgyűlés határozatai amely felvételre került az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: H-; cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-045715;

Részletesebben

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. * * *

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. * * * Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1055 Budapest, Honvéd u. 20/A., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a gazdasági társaságokról szóló 2006.

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK kivonat a WABERER S INTERNATIONAL Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1239 Budapest, Nagykőrösi út 351.) 2018. április 16-án 14:06 órai kezdettel a Lurdy Konferencia-

Részletesebben

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 7/2016. számú határozata

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 7/2016. számú határozata Közgyűlésének 7/2016. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlése az előterjesztésnek megfelelően a következő személyeket jelölte ki a Szavazatszámláló Bizottság

Részletesebben

HIRDETMÉNY *** A Társaságot kamatfizetési kötelezettség nem terheli június 19. napját követő osztalékfelvétel esetén.

HIRDETMÉNY *** A Társaságot kamatfizetési kötelezettség nem terheli június 19. napját követő osztalékfelvétel esetén. HIRDETMÉNY A DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17.; Cg. 01-10-048384; továbbiakban Társaság ) Igazgatósága, a Társaság 11/2017. (04. 20.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. - FOTEX Ingatlanfejlesztő Kft. tag szavazatszám: 3.210 db Képv.: Ivánkovics Erika ügyvezető - PLAZA PARK Kft. tag szavazatszám: 1.

JEGYZŐKÖNYV. - FOTEX Ingatlanfejlesztő Kft. tag szavazatszám: 3.210 db Képv.: Ivánkovics Erika ügyvezető - PLAZA PARK Kft. tag szavazatszám: 1. JEGYZŐKÖNYV Az MTK Budapest Labdarugó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1087 Budapest, Salgótarjáni út 12-14.) 2011. április 29-én 11. órakor a Társaság székhelyén tartott rendes közgyűléséről

Részletesebben

SET GROUP Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

SET GROUP Nyilvánosan Működő Részvénytársaság ELO TERJESZTE SEK E S HATA ROZATI JAVASLATOK A (székhelye: 1026 Budapest, Hűvösvölgyi út 27., cégjegyzékszáma: 01-10-046842, a továbbiakban: Társaság) Igazgatósága a Társaság évi rendes közgyűlését 2019.

Részletesebben

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről;

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről; HIRDETMÉNY A BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 188.) Igazgatósága értesíti Tisztelt Részvényeseit, hogy 2007. április 25. napjára

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2015. április 30-n 13.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

8. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. Alapszabály

8. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. Alapszabály 8. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály Alulírott alapítók (részvényesek), a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény

Részletesebben

9. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA.

9. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. 9. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító (részvényes), a gazdasági társaságokról szóló 2006.

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok

Közgyűlési Határozatok Közgyűlési Határozatok A Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2011. április 28. napján 10.00 órakor megtartott éves Közgyűlésén meghozott határozatok 1/2011.04.28. sz.

Részletesebben

A WABERER S INTERNATIONAL NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (A "TÁRSASÁG") IGAZGATÓSÁGÁNAK ÜLÉSEN KÍVÜL HOZOTT HATÁROZATI JAVASLATAI A TÁRSASÁG 2016

A WABERER S INTERNATIONAL NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (A TÁRSASÁG) IGAZGATÓSÁGÁNAK ÜLÉSEN KÍVÜL HOZOTT HATÁROZATI JAVASLATAI A TÁRSASÁG 2016 A WABERER S INTERNATIONAL NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (A "TÁRSASÁG") IGAZGATÓSÁGÁNAK ÜLÉSEN KÍVÜL HOZOTT HATÁROZATI JAVASLATAI A TÁRSASÁG 2016. ÁPRILIS 18. NAPJÁRA ÖSSZEHÍVOTT RENDES KÖZGYŰLÉS

Részletesebben

Alapszabály. 1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

Alapszabály. 1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) Alapszabály Alulírott alapítók (részvényesek), a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képező szerződésminta

Részletesebben

FreeSoft Nyrt. Jegyzőkönyv 2013.04.25.

FreeSoft Nyrt. Jegyzőkönyv 2013.04.25. Jegyzőkönyv a FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyrt. 2013. éves rendes közgyűléséről 2013. április 25. Helyszín: Időpont: Jelen vannak: Közgyűlés módja: Közgyűlés: 1037 Budapest,

Részletesebben

Igen szavazat: db 100,000% Nem szavazat: 0 db 0,000% Tartózkodás: 0 db 0,000% Le nem adott szavazat: 0 db 0,000%

Igen szavazat: db 100,000% Nem szavazat: 0 db 0,000% Tartózkodás: 0 db 0,000% Le nem adott szavazat: 0 db 0,000% A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2017. április 28. napján megtartott, a 2016. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló JEGYZŐKÖNYV a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Részvénytársaság (székhely: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.) 2003. április 23-i évi rendes, megismételt közgyűléséről A közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

Az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H Budapest, Ógyalla tér 8-9., cégjegyzékszáma: KÖZLEMÉNYE

Az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H Budapest, Ógyalla tér 8-9., cégjegyzékszáma: KÖZLEMÉNYE Az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H- 1142 Budapest, Ógyalla tér 8-9., cégjegyzékszáma: 01-10-045715 KÖZLEMÉNYE a Társaság 2014. március 06. napjára összehívott rendkívüli

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Társaság, székhelye: 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.) értesíti tisztelt részvényeseit, hogy

Részletesebben

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről;

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről; HIRDETMÉNY A BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Részvénytársaság (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 188.) Igazgatósága értesíti Tisztelt Részvényeseit, hogy 2006. április 26. napjára (szerda) 10.00 órai

Részletesebben

A FuturAqua Nyrt április 30-án tartott éves rendes közgyűlésének határozatai

A FuturAqua Nyrt április 30-án tartott éves rendes közgyűlésének határozatai A FuturAqua Nyrt. 2018. április 30-án tartott éves rendes közgyűlésének határozatai A FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (cégjegyzékszáma: 02-10-060369., székhelye:

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Jelen Közgyűlési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv ) felvételre került az alulírott napon a PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING

Részletesebben

dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor ügyvéd ingatlanforgalmi szakjogász AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály

dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor ügyvéd ingatlanforgalmi szakjogász AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály Tisztelt érdeklődő! Ezt a dokumentumot tájékoztatásul tesszük közzé. Célja, hogy Ön előzetesen átlássa a társaság alapításával járó egyes adminisztratív kötelezettségeit. Magyarázó szövegeket az egyes

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEK ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEK ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEK ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK Az UBM Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 2085 Pilisvörösvár, Kisvasút utca 1.; nyilvántartó hatóság: Budapest Környéki Törvényszék

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2009. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2009.

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2013. április 25-n 9.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

K Ö Z Z É T É T E L. A üzleti évre vonatkozó, és a számviteli törvény szerinti éves beszámoló

K Ö Z Z É T É T E L. A üzleti évre vonatkozó, és a számviteli törvény szerinti éves beszámoló K Ö Z Z É T É T E L A FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési nyilvánosan működő Részvénytársaság (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.; cégjegyzékszáma: 01-10-043872) Igazgatósága, a 2015. március 25. napján

Részletesebben

AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály Alulírott részvényes, szerződésminta 1 alkalmazásával, a következők szerint állapítja meg az alábbi egyszemélyes zártkörűen

Részletesebben

( darab igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozott határozat)

( darab igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozott határozat) Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1131 Budapest, Babér utca 1-5., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK. a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság

ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK. a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság (1031 Budapest, Záhony utca 7., Cg.: 01-20-000002, a továbbiakban Társaság ) 2016. évi rendes közgyűlésének

Részletesebben

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők:

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők: A MASTERPLAST Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8143 Sárszentmihály, Árpád utca 1/A., a továbbiakban Társaság ) az alábbiakban tájékoztatja tisztelt Részvényeseit a Társaság 2017. április 28-i éves

Részletesebben

( darab igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozott határozat)

( darab igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozott határozat) Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1131 Budapest, Babér utca 1-5., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX.

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEK ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEK ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEK ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK Az UBM Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 2085 Pilisvörösvár, Kisvasút utca 1.; nyilvántartó hatóság: Budapest Környéki Törvényszék

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/2015. 04. 28. Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/2015. 04. 28. Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2015. április 28-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2007. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: Corinthia Aquincum Hotel (1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94.) Közgyűlés

Részletesebben

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket.

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1138 Budapest, Váci út 175., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a gazdasági társaságokról szóló 2006.

Részletesebben

A Kartonpack Nyrt évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése

A Kartonpack Nyrt évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése A Kartonpack Nyrt. 2016. évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése A KARTONPACK Dobozipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: Debrecen, Galamb u. 11. cégjegyzékszáma: 09-10-000030)

Részletesebben

A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály Alulírott részvényesek, szerződésminta 1 alkalmazásával, a következők szerint állapítják meg az alábbi zártkörűen működő részvénytársaság

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) 2018. április 26. napján 10.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2018.04.26.

Részletesebben

Előterjesztés a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. éves rendes közgyűlése részére

Előterjesztés a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. éves rendes közgyűlése részére 1 Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. 1033 Budapest, Polgár u. 8-10. Tel. (36 1) 457 3860 Fax. (36 1) 367 2800 E-mail: info@bif.hu Előterjesztés a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési

Részletesebben

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek.

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek. A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. április 27. napján megtartott, a 2011. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt. 2014. április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez

Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt. 2014. április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt. 2014. április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez A FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (cégjegyzékszáma:

Részletesebben

b) változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát: 1.1. A társaság cégneve:... Zártkörűen Működő Részvénytársaság

b) változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát: 1.1. A társaság cégneve:... Zártkörűen Működő Részvénytársaság Alapító okirat Alulírott alapító (részvényes), a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, szerződésminta alkalmazásával a következők szerint állapítja meg

Részletesebben

A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság 2005. május 24. napján megtartásra került éves rendes közgyulésének határozatai

A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság 2005. május 24. napján megtartásra került éves rendes közgyulésének határozatai A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság 2005. május 24. napján megtartásra került éves rendes közgyulésének határozatai 1/2005. számú határozata A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság Közgyulése az

Részletesebben

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 1/2018. számú határozata

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 1/2018. számú határozata Közgyűlésének 1/2018. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlése elfogadta, hogy a Közgyűlés nyilvánosan kerüljön megtartásra. Közgyűlésének 2/2018. számú határozata

Részletesebben

Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL

Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL A PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING Nyrt.) székhelye: 3324 Felsőtárkány, Tölgy u.

Részletesebben

Lakcíme: Ausztria, AT-2500, Baden, Johannesgasse 25. Stg. 1/5.

Lakcíme: Ausztria, AT-2500, Baden, Johannesgasse 25. Stg. 1/5. Tisztelt Ügyfeleink! Az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. III. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, képviseli: Parádi-Varga Tamás és Ladányiné

Részletesebben

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2017. április 26-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK

A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK A CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. 2012. ÁPRILIS 19. NAPJÁN

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK. Az Igazgatótanács és az Audit Bizottság határozatai

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK. Az Igazgatótanács és az Audit Bizottság határozatai 1047 Budapest, Baross utca 91-95. telefon: 399-5500 fax: 399-5599 press@synergon.hu www.synergon.hu SORONKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK Az Igazgatótanács és az Audit Bizottság határozatai A

Részletesebben

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI KÖZLEMÉNY Az FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1082 Budapest, Üllői út 48., cégjegyzékszám: 01-10-043638; a továbbiakban: Társaság ) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény és a

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY amely felvételre került a DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17., Cg. 01-10-048384; továbbiakban: Társaság ) 2016.

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat. 2/ Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat. 2/ Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2016. április 26-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) 2016. április 28. napján 10.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2016.04.28.

Részletesebben

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek. 1./2019. (IV.26.) sz. közgyűlési határozat

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek. 1./2019. (IV.26.) sz. közgyűlési határozat A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2019. április 26. napján megtartott, a 2018. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2018. április 25-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2019. április 24-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

KÖZLEMÉNYE. a évi osztalék kifizetésének rendjéről

KÖZLEMÉNYE. a évi osztalék kifizetésének rendjéről Budapest, 2017. május 8. APPENINN VAGYONKEZELŐ HOLDING NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KÖZLEMÉNYE a 2016. évi osztalék kifizetésének rendjéről Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ANY BIZTONSÁGI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2015. ÁPRILIS 20-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4.

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4. MEGHÍVÓ A BorsodChem Rt. (3702 Kazincbarcika, Bolyai tér 1., a továbbiakban: a Társaság ) Igazgatósága a Társaság 2003. évi rendes közgyűlését 2003. április 30-án 10 00 órára hívja össze A Közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 29. napján megtartott megismételt éves rendes közgyűlésének határozatai

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 29. napján megtartott megismételt éves rendes közgyűlésének határozatai Budapest, 2016. április 29. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2016. április 29. napján megtartott megismételt éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja

Részletesebben

1/2013. (IV.30.) SZ. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZAT

1/2013. (IV.30.) SZ. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZAT A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2013. április 30. napján megtartott, a 2012. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2012. ÁPRILIS 20-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2012.

Részletesebben

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Meghatalmazás. .. (a részvényes neve) 1. (cím/székhely:...,

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Meghatalmazás. .. (a részvényes neve) 1. (cím/székhely:..., 1 MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság A 2018. április 12-i Éves Rendes Közgyűlésen történő felhasználásra... (a részvényes neve) 1 (cím/székhely:...., jogi személy esetén a

Részletesebben

RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS. a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt április 20. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok

RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS. a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt április 20. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt. 2018. április 20. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok A DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest,

Részletesebben

RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS. a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt április 18. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok

RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS. a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt április 18. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt. 2019. április 18. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok A DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest,

Részletesebben

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ TERVEZET!!! RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2016. április 26-i évi rendes

Részletesebben

A /28. számú határozat esetében: - az összes részvény darabszáma: db.

A /28. számú határozat esetében: - az összes részvény darabszáma: db. K Ö Z Z É T É T E L A Waberer s International Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1239 Budapest, Nagykőrösi út 351.; cégjegyzékszám: 01-10-041375; a továbbiakban: Kibocsátó ) ezúton közzéteszi

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Jelen Közgyűlési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv ) felvételre került az alulírott napon a PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI 1 Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. az alábbiak szerint hozza nyilvánosságra soron következő éves rendes Közgyűlésének előterjesztéseit, határozati

Részletesebben

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt április 26-i közgyűlésének határozatai

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt április 26-i közgyűlésének határozatai A 2017. április 26-i közgyűlésének határozatai 1/2017. SZÁMÚ HATÁROZAT: A Közgyűlés elfogadta, hogy a szavazás egyidejű, nyílt szavazással, elektronikus szavazatszámláló rendszerrel történjen. 2/2017.

Részletesebben

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2017. április 26-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

Közgyűlési napirendi előterjesztés a HUN MINING Nyrt május 2-án tartandó közgyűlésére

Közgyűlési napirendi előterjesztés a HUN MINING Nyrt május 2-án tartandó közgyűlésére Közgyűlési napirendi előterjesztés a HUN MINING Nyrt. 2012. május 2-án tartandó közgyűlésére A közgyűlés napirendjén szereplő kérdésekre vonatkozó előterjesztéseket és határozati javaslatokat az igazgatótanács

Részletesebben

ENEFI Energiahatékonysági Nyrt.

ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-045428; székhelye: 1134 Budapest, Klapka utca 11.; Társaság ) a tőkepiacról szóló törvény és a 24/2008. (VIII.15.) PM rendelet alapján az

Részletesebben