J E G Y Z Ő K Ö N Y V. nyilvánosan tartott tárgyalásról
|
|
- Szebasztián Somogyi
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V nyilvánosan tartott tárgyalásról Felperes: Magas Bakony Környezetvédelmi Egyesület Alperes: Győr Moson Sopron Megyei Kormányhiv. Építésügyi Hiv. Állami Főépítész A per tárgya: közigazgatási határozat felülvizsgálata A tárgyalás helye: Szombathelyi Törvényszék Ideje: október óra JELEN VANNAK: Dr.Sugár Tamás bíró Felperesért dr.szilágyi Szilvia ügyvéd és Mészáros Ferenc alelnök Alperesért dr.gyurita Rita jogtanácsos helyett dr.egerszegi Linda ügyintéző és Gyárfás Henriett ügyintéző Hallgatóként Pécsinger Antónia Az eljáró bíró a tárgyalást megnyitotta és megállapította, hogy a tárgyaláson a megidézettek megjelentek. A tárgyalás anyaga hangfelvétel útján kerül rögzítésre, melyet 8 munkanapon belül lehet megtekinteni a bíróság polgári és közigazgatási kezelőirodájában. A felek jegyzőkönyv másolatot kértek elektronikus formában. A törvényszék Szeleste Község Önkormányzatát felhívta beavatkozásra, az önkormányzat a perbe nem avatkozott be. Ezt követően az eljáró bíró ismertette a keresetlevelet.
2 2 Felperesi képviselő: A felperes fenntartja a keresetében foglaltakat és kéri az alperesi határozat hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését. Perköltségre igényt tartunk, mely az ügyvédi munkadíj a vonatkozó IM rendelet alapján. Alanyi ÁFA mentes körbe tartozom. Alperesi jogi képviselő: Fenntartjuk az előkészítő iratban foglaltakat és kérjük a kereset elutasítását. Perköltségre igényt tartunk, mely a jogtanácsosi munkadíj. Ezt követően az eljáró bíró figyelmeztette a megjelenteket a Pp.8. ában, 141. ában és 164. ában foglaltakra. Eljáró bíró kérdésére Gyárfás Henrietta alperesi képviselő: Nem vitatjuk azt, hogy a H 1 jelű torony kivételével a többi tervezett torony országos jelentőségű tájképvédelmi területi övezetben helyezkedik el. Ugyanakkor azért nem alkalmazható jelen esetben a évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Otrt.) 14/A. (1) bekezdése, mivel az ún. szélerőművek (tornyok) elhelyezése nem értelmezhető a területfelhasználási kategória körében, ezek a tornyok nem minősülnek területfelhasználási kategóriáknak. Az Otrt. meghatározza azon területfelhasználási kategóriákat, amelyek ebből a szempontból szóba jöhetnek. Ilyenek pl. a falusi területfelhasználási kategória, ipari, városias, stb. Ugyanez vonatkozik az Otrt. 21. (1) bekezdésében foglaltakra is. Most nem tudok nyilatkozni arra, hogy a hegyfalui H 1 kódszámú torony térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezetébe tartozik, avagy nem. Ugyanakkor az Otrt. 21. (1) bekezdésére ugyanaz vonatkozik, mint a 14/A. (1) bekezdésére, ebben a körben a szélerőmű, torony nem értelmezhető, ez nem minősül területfelhasználási egységnek. Nincs olyan tényező, ami az Otrt. tekintetében a területfelhasználási engedélyt lehetetlenné tenné, megakadályozná. Ebben a tekintetben a felperes által hivatkozott Otrt. 14/A. (1) bekezdés és 21. (1) bekezdés nem releváns.
3 3 Az Otrt. 17. a a magterület övezetét, a 18. a az ökológiai folyosó övezetét, a 19. a a pufferterület övezetét határozza meg. Nem lehet ellentétes a kiadott területfelhasználási engedély az évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Ttv.) 23/D. (4) bekezdésére figyelemmel. Az adott térségre vonatkozó területrendezési terv a Vas Megyei Területrendezési Terv. Alperesi képviselő (Gyárfás Henriett): Az Országos Rendezési Terv határozza meg az egész országra vonatkozó területrendezési alapokat, illetve elveket. Ennek a régiónkénti lebontásai a megyei rendezési tervek, így Vas megyében a Vas Megye Területrendezési Terve. A Vas Megyei Területrendezési Tervet a Pest Terv nevű cég készítette novemberében. Ennek a 10. oldalától a 30. oldaláig található Vas Megye Közgyűlésének a 19/2010. (XI.29.) sz. rendelete Vas Megye Területrendezési Tervéről. A rendelet jogszabálynak minősül, az azonban nem tartalmaz irányelveket és ajánlásokat. A 30. oldaltól található meg Vas Megye Közgyűlésének 193/2010. (XI.26.) sz. határozata a Vas Megye Területrendezési Tervének megyei szabályozási ajánlásairól. Ezek között szerepelnek a megyei övezetekre vonatkozó irányelvek és ajánlások. Ez a határozat nem minősül jogszabálynak. Véleményünk szerint a Ttv. 23/B. (4) bekezdése csak a jogszabályi részre vonatkozik, vagyis csak a rendeletre, a határozatra nem. A határozatban szereplő irányelvek nem kötelezőek, akkor válnak jogszabállyá, ha a helyi rendezési tervek adott ajánlásokat, irányelveket magukévá tesznek. Arra nem tudunk nyilatkozni, hogy a tervezett tornyok magterületen, ökológiai folyosón, pufferterületen vagy ezek 1000 méteres körzetében helyezkednek el. Erre vonatkozóan nyilatkozni fogunk a törvényszék felé 30 napon belül. Amennyiben a tornyok, vagy azok egy része magterületen, pufferterületen vagy ökológiai folyosón helyezkedik el vagy ezek 1000 méteres övezetében, ez nem jelenti azt, hogy a területfelhasználási engedély nincs összhangban a Vas Megyei Rendezési Tervvel, mivel a korábban már kifejtettek szerint a rendeleti részében ez a negatív kikötés nem szerepel, csak a határozati részében.
4 4 Felperesi jogi képviselő: Álláspontunk szerint a Vas Megyei Rendezési Terv határozati része is a terv része, így ez kötelező. Hivatkoznék a rendezési terv határozati részében szereplő C jelű mellékletre, amely a megyét négy körzetre osztja a szélerőmű elhelyezésével kapcsolatban; erősen preferálható terület, preferálható terület, még preferálható terület, korlátozó terület. A Gór, Répceszentgyörgy, Szeleste, Hegyfalu községek az erősen preferálható területek közé tartoznak. Felperesi jogi képviselő: A C számú melléklet semmilyen szempontot nem vesz figyelembe, csak a szélcsatornákat és szélerősséget. Ebből a szempontból nem vitásan a perbeli tornyok elhelyezkedési területe valóban erősen preferálható kategóriába tartoznak. Alperesi jogi képviselő: Hivatkoznék a Virányi Építész Stúdió Kft., a Pagony Kft. és a Kész Kft. által decemberében készült engedélykérelemre és dokumentációra. Ezekből megállapítható figyelemmel a térképekre is, hogy a tornyok nem a magterületen, ökológiai folyosón és pufferterületen kerültek elhelyezésre (dokumentáció 21. oldala utáni térképek). Az nem vitás, hogy ezek a térképek nem jelölik az 1000 méteres övezetet, így annak megállapítására nem alkalmasak, hogy a tornyok tervezett helye a magterület, ökológiai folyosó, illetve pufferterület 1000 méteres körzetében helyezkedik e el. Erre vonatkozóan a korábban már mondottak szerint nyilatkozni fogunk. Mészáros Ferenc alelnök, felperesi képviselő: A felperes vizsgálta a tornyok elhelyezkedését. Állítom, hogy a tornyok többsége magterület, ökológiai folyosó, illetve pufferterület 1000 méteres körzetében helyezkedik el. Erre vonatkozóan a keresetlevelünk melléklete 4.sz. ábrája tartalmaz eligazítást.
5 5 Ezt követően az eljáró bíró felhívta az alperes figyelmét a Pp.332. (6) bekezdésében írtakra. Alperesi jogi képviselő: 30 napon belül nyilatkozunk arra, hogy kívánunk e szakhatóságokat perbe vonni a 332. (6) bekezdése alapján és ha igen, melyek ezek a szakhatóságok. Alperesi jogi képviselő eljáró bíró kérdésére: Álláspontunk szerint az Országos Rendezési Tervvel és a Vas Megyei Rendezési Tervvel nem ellentétes a területfelhasználási engedély és a mögöttes csatolt iratanyag. Ezt meghaladóan a jogszabályban meghatározott szakhatóságok pozitív szakhatósági állásfoglalásokat adtak, melyek nem zárták ki az engedély kiadását. El kívánom mondani, hogy mi nem is tudjuk azt, hogy melyek a tornyok tervezett helyei. A területfelhasználási engedély kérelemben adott területre vonatkozóan kérte a kérelmező azt, hogy adjuk ki a kiserőművek létesítésére vonatkozó területfelhasználási engedélyt. Ezért csak arra tudunk nyilatkozni, hogy az engedély határozatban foglalt területek, ahol lehetne létesíteni kiserőműveket, az ökológiai folyosón helyezkednek el, a pufferterületen helyezkednek el, illetve ezek 1000 méteres körzetében. A kérelem dokumentációnak a 21. oldal utáni első térképén kerülnek megjelölésre azok a területek, ahol kiserőmű (szélerőmű) elhelyezhető. Ezek a területek piros sávozással kerültek megjelölésre. Felperesi képviselő: Az alperes által előadottak számunkra újdonságok. Annyiban pontosítom a kereseti kérelmet, hogy a területfelhasználási engedélyt nemcsak a 16 tervezett toronyra vonatkozóan támadjuk, hanem a teljes területre vonatkozóan. Annyiban pontosítom a korábban elmondottakat, hogy 30 napon belül nyilatkozunk a beavatkozáson és a H 1 jelű torony elhelyezkedésén kívül arra, hogy a dokumentáció 21. oldala utáni első térképen megjelölt, pirosan sávozott
6 6 terület mely részei esnek magterület, ökológiai folyosó vagy pufferterület 1000 méteres körzetébe. Felperesi képviselő: 20 napon belül nyilatkozni fogunk az alperes által előterjesztett iratra. Ezt követően a törvényszék meghozta és kihirdette a következő A bíróság a tárgyalást elhalasztja. V É G Z É S T : Felhívja az alperest, hogy 30 napon belül a jegyzőkönyvben tett nyilatkozatát tegye meg a perbehívásokkal, a H 1 jelű torony elhelyezkedésével, valamint az ökológiai folyosó, magterület és pufferterület, valamint ezek 1000 méteres körzete tekintetében. Az iratot közvetlenül küldje meg az alperes a felperesi képviselő részére is. A felperes az irat kézhezvételétől számított 20 napon belül nyilatkozzon az abban foglaltakra. A felperes az iratot közvetlenül küldje meg a bíróságon kívül az alperesi jogi képviselő részére is. A bíróság az iratok beérkezését követően dönt az eljárás folytatásának menetéről (esetleges földmérő szakértő, építész szakértő kirendelése erre irányuló bizonyítási indítvány esetén). Jegyzőkönyv lezárva 14 óra 25 perckor. K.m.f. Dr.Sugár Tamás sk. bíró
7 7 A Szombathelyi Törvényszék Magas Bakony Környezetvédelmi Egyesület felperesnek Győr Moson Sopron Megyei Korm.hiv. Építésügyi Hiv. Állami Főépítész alperes ellen közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perében a törvényszék tájékoztatja a feleket, hogy a megadott e mail címre az elektronikus alapon meglévő iratot nem hiteles másolatként PDF formátumban és nem elektronikus okiratként továbbítja, hiteles másolatot a törvényszék papír alapon tud csak kiadni. Szombathely, október 18. napján Dr.Sugár Tamás bíró
VIII-D-001/56-14/2012.
Tisztelt Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság! Alulírott Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület (székhelye: 8425 Lókút, Papod u. 38., képviseli: Mészáros Ferenc alelnök) felperes a Győr-Moson-
J e g y z ő k ö n y v nyilvános tárgyalásról. J e l e n v a n n a k: és képviseletében dr. Kis Kálmán ügyvéd
Szegedi Városi Bíróság 5.P.23.456/2010/4. szám J e g y z ő k ö n y v nyilvános tárgyalásról Felperes: Alperes. Per tárgya: Tárgyalás helye: Tárgyalás ideje: J e l e n v a n n a k: Felperes: személyesen
e l ő k é s z í t ő i r a t o t
Tisztelt Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság! Alulírott Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület (székhelye: 8425 Lókút, Papod u. 38.., képviseli: Franz M. Krumenacker, született Mészáros Ferenc
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V nyilvánosan tartott tárgyalásról Felperes: Fiskus Béla Alperes: Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal és társai Felperesi beavatkozó: Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület I.r.alperesi
A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL
A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (továbbiakban OTrT) országos ket, területfelhasználási
J E G Y Z Ő K Ö N Y V nyilvánosan megtartott tárgyalásról
1. számú Melléklet... Városi Bíróság 8. P. 21.106/2009/4. J E G Y Z Ő K Ö N Y V nyilvánosan megtartott tárgyalásról Felperes: Garázsfenntartó Szövetkezet D G A per tárgya: fenntartási költség A tárgyalás
Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt.
ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK I. TELEPÜLÉSRENDEZÉS 1. Vizsgálat 1.1. Elhelyezkedés Söréd község Fejér megye észak-nyugati határához közel, Székesfehérvártól 16 km-re helyezkedik el. A települést DNy ÉK-i irányban
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a személyesen eljárt.. (..) felperesnek az ORFK Gazdasági és
k e r e s e t e t I n d o k o l á s Álláspontunk szerint az alperes határozata jogszabálysértő az alábbiak szerint:
Tisztelt Győri Törvényszék! Alulírott Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület (székhelye: 8425 Lókút, Papod u. 38.., képviseli: Mészáros Ferenc alelnök) felperes a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
Í T É L E T E T : A le nem rótt (huszonegyezer) Ft eljárási illetéket az állam viseli.
1 Az Dr. Szegedi Zsolt ügyvéd (4400 Nyíregyháza, Iskola u. 3/b. 1/3.) által képviselt Nagy Róbert (3200 Gyöngyös, Zöldhíd u. 11. 1/2/1.) felperesnek Dr. Szabó Attila ügyvéd (3200 Gyöngyös, Bugát Pál tér
Város Főépítésze. Előterjesztés
Város Főépítésze 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: foepitesz@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Iktatószám: Ügyintéző: Tárgy: Előterjesztés A helyi építési
í t é l e t e t: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság a dr. Mészáros Győző Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Mészáros Győző, ügyvéd 1076 Budapest, Dózsa Gy. u. 68. I/5.) által képviselt Banco Primus S. A. (Portugália
V. A Kormány tagjainak rendeletei
1254 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2019. évi 45. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei Az igazságügyi miniszter 6/2019. (III. 18.) IM rendelete a polgári perben és a közigazgatási bírósági eljárásban alkalmazandó
v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja.
Fővárosi Ítélőtábla 6.Pkf.26.585/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Fekete Ügyvédi Iroda (felperesi jogi képviselő iroda címe; ügyintéző: dr. Fekete Csaba ügyvéd) által képviselt... (felperes címe) felperesnek,
A keresettel/viszontkeresettel/beszámítással szembeni írásbeli ellenkérelem nyomtatvány
1 A keresettel/viszontkeresettel/beszámítással szembeni írásbeli ellenkérelem nyomtatvány KERESETTEL/VISZONTKERESETTEL/BESZÁMÍTÁSSAL SZEMBENI ÍRÁSBELI ELLENKÉRELEM 1,2 1. BEVEZETŐ RÉSZ 1.1. Eljáró bíróság
Az Ország Szerkezeti Tervének vonatkozó részlete
1.2. TERVELŐZMÉNYEK, A MAGASABB RENDŰ TERVEKKEL VALÓ ÖSSZHANG Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (továbbiakban OTrT) országos övezeteket, területfelhasználási kategóriákat
Területrendezési tervekkel való összhang vizsgálata
NYÍRBOGÁT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Területrendezési tervekkel való összhang vizsgálata a 2003. évi XXVI. törvény 2013. évi CCXXIX. törvénnyel megállapított rendelkezései alapján
A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3.
A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf.50.422/2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Autóklub (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási
ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.
. M A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2.) által képviselt szám alatti ) felperesnek - Klincsik
Területrendezési tervekkel való összhang vizsgálata
VAJA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Területrendezési tervekkel való összhang vizsgálata a 2003. évi XXVI. törvény 2013. évi CCXXIX. törvénnyel megállapított rendelkezései alapján Nyíregyháza
3.2. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA
3.2. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott 2011. december 12-től hatályos Bács-Kiskun Megyei Területrendezési
3.2. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA
3.2. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott 2011. december 12-től hatályos Bács-Kiskun Megyei Területrendezési
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 25/2018. (II. 15.) MÖK határozat Tárgy: Tájékoztató a Veszprém Megyei Önkormányzat 2017. évi területrendezési tevékenységéről A Veszprém Megyei Önkormányzat
MEZŐLAK KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA
MEZŐLAK KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Mezőlak Község Önkormányzata Képviselő-testületének a az 57/2009 (VIII. 27.) önkormányzati határozattal elfogadott áról 2015. október 2 MEGRENDELŐ:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül
Pécsi Törvényszék 11.G /2013/8. számú ítélete
Pécsi Törvényszék 11.G.20.973/2013/8. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.07.16.
A beszámítást tartalmazó irat nyomtatvány BESZÁMÍTÁST TARTALMAZÓ IRAT 1,2 1. BEVEZETŐ RÉSZ
1 A beszámítást tartalmazó irat nyomtatvány BESZÁMÍTÁST TARTALMAZÓ IRAT 1,2 1. BEVEZETŐ RÉSZ 1.1. Eljáró bíróság megnevezése: 1.2. Bírósági ügyszám: 1.3. A beszámítást tartalmazó iratot előterjesztő fél
í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.31.042/2006/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Vagyongyarapodás kölcsön, hitelt érdemlő bizonyíték Kfv.I.35.496/2006/4.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Lampé Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Lampé Zoltán ügyvéd) által képviselt felperes
SOMOGYBABOD JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓJA
SOMOGYBABOD Településrendezési tervének M4/2016-OTÉK jelű módosítása JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓJA jóváhagyva: 11/2016.(X.26.) önkormányzati rendelettel 132/2016.(X.26.) képviselő-testületi határozattal TERVEZŐ:
J e g y z ő k ö n y v nyilvánosan tartott tárgyalásról
Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 8.P.20.088/2011/9. J e g y z ő k ö n y v nyilvánosan tartott tárgyalásról Felperes: Fűzér u. 30. Társasház Alperes: MW Investments Kft. A per tárgya: elszámolás A
v é g z é s t: A bíróság felhívja a felperest, hogy 15 napon belül pótolja a keresetlevelének a következő hiányait:
20.P.21.342/2011/2. szám A Szegedi Városi Bíróság Halász Ödön felperesnek Vadász István alperes ellen 3.000.000.- forint és járulékai megfizetése iránt indított perében meghozta a következő A ság felhívja
ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 22-i ülésére
Szám:02/86-26/20 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)4-011, FAX: (88)4-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Szélerőművek engedélyezésének tapasztalatai (a másik oldalról)
Szélerőművek engedélyezésének tapasztalatai (a másik oldalról) Mészáros Ferenc Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület OPAKFI Zajvédelmi Szeminárium Tiszafüred, 2010. október 2001: szélerőmű Kulcson más
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta a következő.
3071/2015. (IV. 10.) AB végzés 1611 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta
Szigetszentmiklósi Járásbíróság 16.P /2017/13-I. szám 1
1 A Szigetszentmiklósi Járásbíróság a dr. Balla András ügyvéd (1364 Budapest, Pf.: 28. szám) által képviselt OTP Faktoring Zrt. (1066 Budapest, Mozsár u. 8. szám) felperesnek,- dr. Léhner Ügyvédi Iroda
Kúria mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.986/2014/3. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd) által képviselt felperesnek a személyesen eljáró alperes ellen
Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 3.Kf /2014/5. számú ítélete
Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 3.Kf.20.515/2014/5. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/27 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája:
Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból
Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból 1. A polgári eljárásjog alapfogalmai: peres- ill. nem peres eljárás, az eljárás alanyai, tárgya, célja, a bírósági út. 2. A polgári eljárásjog helye a jogrendszerben,
Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete
Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:
V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S :
BÁCS-KISKUN MEGYEI BÍRÓSÁG KECSKEMÉT A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kérelmezőnek,- a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 47/2006. (VIII.28.) TVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelme
í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.30.942/2006/9. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Vagyongyarapodás felülellenőrzés, iratmegőrzési kötelezettség Kfv.I.35.516/2006/5.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Szűcs Viktor Géza ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Szabó Andrea
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3180/2015. (IX. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
3180/2015. (IX. 23.) AB végzés 2585 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3180/2015. (IX. 23.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám
2.PÍ.21.046/2016/6. szám A Kaposvári Törvényszék mint másodfokú bíróság a dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2. III/18.) által képviselt szám alatti lakos felperesnek - dr. Fábián Bernadett
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fejér Megyei Bíróság K.20.354/2006/7. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fejér Megyei Bíróság a Dr. Turai Tünde ügyvéd... által képviselt... felperesnek, - a Dr. Gellérthegyi Ügyvédi Iroda... által képviselt
3.1. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA
3.1. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA 3.1. Területrendezési tervi megfelelés igazolása 1 Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott 2011.
V É G Z É S - t. Az eljárás során felmerült költségeiket ezt meghaladóan a felek maguk viselik.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.73/10/2017. A Közbeszerzési
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Miskolci Munkaügyi Bíróság 9.M.484/1998/10. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Független Rendőrszakszervezet (Budapest, VI. Ötvös u. 7., Ügyintéző: dr. Szöllősi Tibor jogi képviselő 1077 Budapest, Király
1. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT
1. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT Országos térségi k vizsgálata Balatonföldvár településre vonatkozóan a 2003. évi XXVI. tv. (OTrT) szerint: Balatonföldvár teljes közigazgatási területére, ill. a 19. számú módosítással
Tájékoztató. az önkormányzat peres ügyeinek állásáról
Szentmiklósi és Társa Ügyvédi Iroda Budapest Szám: 1-38 / 2012. Tájékoztató az önkormányzat peres ügyeinek állásáról Készült: A Képviselő-testület 2012. márciusi ülésére Előterjesztő: Szentmiklósi és Társa
A keresetlevél nyomtatvány KERESETLEVÉL 1,2 1. BEVEZETŐ RÉSZ
1 A keresetlevél nyomtatvány KERESETLEVÉL 1,2 1. BEVEZETŐ RÉSZ 1.1. Eljáró bíróság megnevezése: 1.2. Felperes 3 adatai természetes személy esetén 4 1.2.1. Név (teljes név): Születési név: Születési hely
JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA
JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2018. ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA alátámasztó munkarészek az OTÉK 2012. augusztus 6-án hatályos követelményeinek megfelelő tartalommal (314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet
Jegyzőkönyv. Készült: Gyarmat Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 22-én 17 órakor kezdődött Nyilvános üléséről
Gyarmat Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 36-6/2017 Jegyzőkönyv Készült: Gyarmat Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 22-én 17 órakor kezdődött Nyilvános üléséről Az ülés
Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése
Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyintéző: dr. Szalai Anita Telefon: (06-1) 4577-959 Tárgy: értesítés eljárás megindításáról és hiánypótlásra
Perfelvétel iratai. perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon
Perfelvétel iratai perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon 1. felperesi KERESETLEVÉL 1.1. tartalom tartalmi szabályozásának célja: minél előbb rendelkezésre álljon valamennyi
Pécsi Törvényszék mint másodfokú bíróság 1.Kf /2013/7/2. számú ítélete és 1.Kf /2013/7/1 számú végzése
Pécsi Törvényszék mint másodfokú bíróság 1.Kf.20.875/2013/7/2. számú ítélete és 1.Kf.20.875/2013/7/1 számú végzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/57 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
1572 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-14/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 30-án
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.127/2004/12.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a PhN Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest, hivatkozási
J e g y z ő k ö n y v nyilvánosan tartott tárgyalásról
Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 8.P.20.088/2011/10. J e g y z ő k ö n y v nyilvánosan tartott tárgyalásról Felperes: Fűzér u. 30. Társasház Alperes: MW Investments Kft. A per tárgya: kártérítés
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA A Debreceni Ítélőtábla a Detrekői Ügyvédi Iroda (1022 Budapest, Detrekő utca 3/A., ügyintéző: dr. Detrekői Zsuzsa ügyvéd) által képviselt Net Média Zrt. (1033 Budapest, Polgár utca
v é g z é s t : I n d o k o l á s
A a Dr. Bencze Péter és Társa Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Bencze Péter ügyvéd) által képviselt Magyar Szocialista Párt (kérelmező címe) kérelmezőnek a Megyei Területi Választási Bizottság 2014. október
KÉPVISELET OKTÓBER 13.
KÉPVISELET A POLGÁRI PEREKBEN 2014. OKTÓBER 13. A KÉPVISELİ A perbeli képviselı az a személy, akinek képviseleti jogosultságát jogszabály, jogügylet, vagy hatósági határozat teremtette meg. A képviselı
Keresetlevél nyomtatvány a jegyző birtokvédelmi ügyben hozott határozatának megváltoztatása iránti perben
1 Keresetlevél nyomtatvány a jegyző birtokvédelmi ügyben hozott határozatának megváltoztatása iránti perben KERESETLEVÉL A JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI ÜGYBEN HOZOTT HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN
POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky
Győri Ítélőtábla Pf.III /2015/3. szám
A közgyűlési határozat felülvizsgálata iránt a tagot önállóan megillető keresetindítási jog több tag általi gyakorlása nem eredményez egységes pertársaságot. Alkalmazott jogszabályok: Ptk. 62. (6) bekezdés,
í t é l e t e t: A Legfelsőbb Bíróság a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 4.K.22.276/2009/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kfv.II.37.882/2010/8.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Galgóczi Zoltán ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Gellérthegyi István ügyvéd által képviselt Környezetvédelmi, Természetvédelmi
Nemesgörzsöny Község Településrendezési Tervének kivonata
A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJÁT IGAZOLÓ MUNKARÉSZ A településrendezési tervek készítése során figyelembe kell venni a magasabb szintű területrendezési tervek szabályozásait.
O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i
Kisvarsány Község Településrendezési Tervének módosításához O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i övezetek területi lehatárolása Módosítások 2017. DIGI T e r ve z ő : U r b a n Li n
ŰRLAP A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE KÖRÉBEN BENYÚJTHATÓ KERESETLEVÉLHEZ
ŰRLAP A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE KÖRÉBEN BENYÚJTHATÓ KERESETLEVÉLHEZ K02-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL FELPERES ADATAI... 4 3. OLDAL ALPERES ADATAI...
Szervezeti kisokos Keresetlevél
Szervezeti kisokos Keresetlevél ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL 5 2018. január 1-től Hogyan indul a polgári per? z A polgári per keresetlevéllel indul, z melyet a felperes nyújt be az alperessel szemben. z A
Kúria Önkormányzati Tanácsának Köm.5020/2017/3. határozata
Hatály: 2017.XII.18. - Kúria Önkormányzati Tanácsának Köm.5020/2017/3. határozata Szabadkígyós Község Önkormányzat Képviselő-testülete törvényen alapuló jogalkotási kötelezettségének elmulasztásáról 1
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 16.K.28.845/2013/8.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a dr. Mórocz Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. M. I. A.) által képviselt Aqua-Plastech Kft. (Hajdúsámson) felperesnek - a dr. László Ildikó Katalin ügyvéd
2. oldal [2] Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője mint elsőfokú hatóság a július 31-én kelt határozatával kötelezte a felperest, hogy a
1. oldal Kúria Önkormányzati Tanácsának Köf.5048/2016/3. határozata Amikor a jogalkotó akként rendelkezik, hogy egy adott szabályozási tárgyat a helyi építési szabályzatnak kell tartalmaznia, akkor ahhoz
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.034/2007/2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróság P.T. I. rendű, H. Sz. II. rendű és
ALSÓPETÉNY KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA
ALSÓPETÉNY KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA M1/2013-OTÉK 10/2017. (VIII.22.) rendelettel JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 2017. augusztus hó 1 Munkarész: Név, Aláírás: tervezési jogosultság száma:
í t é l e t e t : Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 15.000 (tizenötezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
Pfv. IV.20.688/2007/7.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Krzyzewsky Beáta ügyvéd által képviselt Kft. felperesnek a dr. Kovács Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Papp László ügyvéd) által képviselt
4. A területi terveknek való megfelelőség igazolása
4. A területi terveknek való megfelelőség igazolása A területrendezési - településrendezési tervek tervhierarchiájának legmagasabb szintjén az Országos Területrendezési Terv áll, amelyet az Országgyűlés
A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K. 27. 287/2017/3. szám A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság alperes ellen közigazgatási ügyben hozott határozat bírósági felülvizsgálata iránt
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Pest Megyei Munkaügyi Bíróság 5.M. 406/1997/10. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Pest Megyei Munkaügyi Bíróság a Független Rendőrszakszervezet Jogi Képviseleti Szolgálat (1388 Budapest, Pf. 52. ügyintéző:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A PEST MEGYEI BÍRÓSÁG 2.K.26.030/2010/13. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Pest Megyei Bíróság dr. Landes Judit ügyvéd /1111 Budapest, Bertalan Lajos u. 11./által képviselt felperesnek, dr. Takács
Jegyzőkönyv. Készült: Mezőszemere Község Önkormányzat képviselő-testület rendkívüli üléséről január. 23-án (hétfő) du. 17 órai kezdettel.
22 Jegyzőkönyv Készült: képviselő-testület rendkívüli üléséről 2012. január. 23-án (hétfő) du. 17 órai kezdettel. Ülés helye: tanácskozó terme. Jelen vannak: Bíró Rita Bukta Imre Bukta Lajos Bukta Mária
Tárgy: fellebbezés elbírálása
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BÁNYÁSZATI, GÁZIPARI ÉS ÉPÍTÉSÜGYI FŐOSZTÁLY MBFH/1348-2/2013. Bérces Tamás : (06-1) 3012-932 e-mail: tamas.berces@mbfh.hu Tárgy: fellebbezés elbírálása Revir Kft.
v é g z é s t : I n d o k o l á s :
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a Ügyvédi Iroda (képviselő címe, ügyintéző: dr. Sz. A. ügyvéd) által képviselt K. Zs. Cs.-né (kérelmező címe) kérelmezőnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi
ŐCSÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA 2009. Szakági alátámasztó munkarészek
ŐCSÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA 2009. Szakági alátámasztó munkarészek TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÖSSZHANGJÁT IGAZOLÓ VIZSGÁLATA Őcsény
Magyar joganyagok - 21/2017. (XII. 22.) IM rendelet - a polgári perben és a közigazg 2. oldal 2. Ha a nyomtatványon szereplő sorok, szövegablakok nem
Magyar joganyagok - 21/2017. (XII. 22.) IM rendelet - a polgári perben és a közigazg 1. oldal 21/2017. (XII. 22.) IM rendelet a polgári perben és a közigazgatási bírósági eljárásban alkalmazandó nyomtatványokról
Közigazgatási per megindítása iránti keresetlevél nyomtatványa KÖZIGAZGATÁSI PER MEGINDÍTÁSA IRÁNTI KERESETLEVÉL 1, 2
1 Közigazgatási per megindítása iránti keresetlevél nyomtatványa KÖZIGAZGATÁSI PER MEGINDÍTÁSA IRÁNTI KERESETLEVÉL 1, 2 1.1. Eljáró bíróság megnevezése: 1.2. Felperes 3 adatai természetes személy esetén
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül
v é g z é s t: A Kaposvári Törvényszék 20.Pk /2016/2. szám
dr. Takács Norbert ügyvéd (..) által képviselt I.r. kérelmező neve és címe szám alatti I.r., II.r. kérelmező neve és címe szám alatti II.r., III.r. kérelmező neve és címe szám alatti III.r., IV.r. kérelmező
9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: : 835-2/18/2012.II.
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3211/2015. (XI. 10.) AB HATÁROZATA. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
2792 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3211/2015. (XI. 10.) AB HATÁROZATA alkotmányjogi panasz elutasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő határozatot: 1. Az Alkotmánybíróság
BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN. dr. Koltai György
BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN dr. Koltai György A KÖZIGAZGATÁSI PER CÉLJA Pp. 2. (1) A bíróságnak az a feladata, hogy - összhangban az 1. -ban foglaltakkal - a feleknek a jogviták elbírálásához, a
TERÜLETI TERVEK ÉRVÉNYESÍTÉSE
TERÜLETI TERVEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A település tervezése során a 2008. évi L. törvénnyel módosított 2003. évi XXVI. törvénnyel jóváhagyott Országos Területrendezési Terv és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
A tárgyalást megelızı szakasz. elıadás
A tárgyalást megelızı szakasz Polgári eljárásjog elıadás Dr. Pribula László egyetemi docens Az elsıfokú eljárás szakaszai 1. A tárgyalást megelızı szakasz (a keresetlevél benyújtásától a perindítás hatályának
III
44B DAPr T. F 7 7111 11117 11111111 III 1111117111 O 007412 320146 TEL. 459 7777 TFI FÁx 4597 766 UGYIRATSzAM. VFSO477/5/2O1 4 UGYINTÉzŐ: BAKoNYI ATTILA TELEFoN: +36-1-459-7777, +36-1-459-7764 FAx: +36-1-459-7766,
FővárosiTörvényszék 3.Kf /2013/6.
FővárosiTörvényszék 3.Kf.650.219/2013/6. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/46 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.04.18. Iktatószám: 7441/2014
v é g z é s t: I n d o k o l á s
Bajai Járásbíróság A Bajai Járásbíróság a... (... szám alatti lakos) kérelmezőnek a BAJAI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA (6500 Baja, Szentháromság tér 1. szám alatti székhelyű) kérelmezett ellen indított választási
A Magyar Köztársaság nevében!
Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2.Mf.20.939/2009/3. A Magyar Köztársaság nevében! A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság Független Rendır Szakszervezet. által képviselt. felperesnek
Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások
Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2019. március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 65. Ha a bíróságnak az állítási szükséghelyzettel érintett tényállítás
HATÁROZATOT: A Hivatal a kérelemben foglaltaknak helyt ad, és az ISD POWER Kft. Engedélyét az alábbiak szerint módosítja:
1081 B u d a p e s t, II. J á n o s P á l p á p a t é r 7 1444 B u d a p e s t, P f. 247 www.mekh.hu Tel.-. 459-7777 Tel /Fax: 459-7766 Ügyszám: FFSFO_2014 / 61- k Ügyintéző: Tóbiás Tamás Telefon/fax.:
Fővárosi Munkaügyi Bíróság
Fővárosi Munkaügyi Bíróság Budapest, V., Markó u. 27. 23.M.684/2003/8. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (1388 Bp., Pf.: 52., eljáró képviselő: