Géplakatos. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete
|
|
- Viktor Dobos
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Géplakatos A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A géplakatos szakma a fém- és gépipari jellegű szakmák körébe, azon belül a lakatos szakmacsoportba tartozik ben a lakatos szakmacsoport létszáma fő körül mozgott. A szakmacsoportba a következő szakmák tartoznak: géplakatos, szerkezetlakatos, karosszéria lakatos. Munkahelyek jellege A géplakatos szakmunkások többsége gépeket- és járműveket előállító/javító cégeknél tevékenykedik, ugyanakkor igen gyakori, hogy nagy értékű termelőberendezéseket működtető feldolgozóipari (élelmiszer-, vegyipari-, faipari-, stb.) vállalatok, illetve jelentékeny munkagép- és gépjárműflottával rendelkező (elsősorban építőipari) cégek javítással/termeléssel foglalkozó géplakatosokat alkalmaznak. Jelentős számú géplakatost foglalkoztatnak a kisebb-nagyobb gépészeti szerkezetekkel működő ingatlanok tulajdonosai/üzemeltetői is (hivatalok, kollégiumok, iskolák, stb.). A géplakatosokat leggyakrabban gépbeállító-, gépszerelő-, illetve termelő-szakmunkás (gépszerkezetösszeszerelő) munkakörökben alkalmazzák, de a nagy tapasztalattal és komplex szakmai tudással rendelkező szakmunkások gyakran szervizvezetői-, illetve termelésirányítói beosztásban vannak a cégeknél. Géplakatosokat többnyire a 250 fő alatti cégek, tehát mikro-, kis- és középvállalkozások foglalkoztatnak Magyarországon. A géplakatos szakma komplex elméleti-gyakorlati összetettségéből következően szerteágazó ismeretanyag birtokosává teszi a végzetteket. A sokrétű tudás-, valamint számos géplakatos tevékenység viszonylag alacsony tőkeigényű eszközhasználata miatt a pályakezdő fiatalok egyéni vállalkozóként is jó eséllyel megállhatják helyüket a munkaerőpiacon, de a gondos munkához szükséges gyakorlat hiánya miatt általában az alkalmazotti státuszba vonulás jellemzi a pályakezdőket. A lakatosok a fém-, és gépiparon belül a legnagyobb létszámú foglalkozáscsoport. A lakatos szakmacsoportban foglalkoztatottak négyötöde 10 fő feletti vállalkozásokban dolgozik. A fém-, gépipari jellegű szakmák aránya, 2005 (%) mikroszervezetek dolgozói nagyobb szervezetek dolgozói Lakatos Hegesztő, lángvágó Forgácsoló Kohászati anyag előkészítő Olvasztár Hengerész Öntő Szerszámkészítő Ipari-, és nemesfém megmunkáló Kovács Fémmegmunkálók, felületkezelők Jármű és motorszerelők Mechanikai műszerész 0% 10% 20% 30% 40% 50% 3K Consens Iroda 2007 Létszáma: 280 ezer fő
2 A fémfeldolgozás, gépipar területén történő foglalkoztatás így a géplakatosok foglalkoztatása is kimagasló a Nyugat-Magyarországi, a Közép-Dunántúli, valamint az Észak-Magyarországi régiókban Munkarend, Bérezés A gép- és járműgyártás, valamint a gép-, gépjármű szervízelés/karbantartás területén jelentkező nagyfokú bel- és külföldi verseny-, valamint a szakmában fellelhető munkaerőhiány miatt gyakran előfordul a két- vagy többműszakos munkarend vállalásának követelménye. A folyamatos munkavégzés időtartama általában napi 8 óra, de ennek mértékét jelentősen befolyásolja, hogy az adott munkakör szellemileg/fizikailag mennyire veszi igénybe a munkavállalót. Általában elmondható, hogy a gép- és járműipari közép- és nagyvállalatoknál összeszerelő munkakörben lévő géplakatosok nem ritkán napi 12 órás munkavégzésben vannak, amelyet gyakran a feszített tempójú nemzetközi verseny eredményez. A szakmában elérhető bérek ágazatonként, illetve vállalatonként mérsékelten változhatnak. A legmagasabb bérek általában a járműgyártás, illetve a gépjárműjavítás területén érhetőek el. A 2006-os hivatalos bruttó béradatok szerint a pályakezdők fizetése 81 ezer forint-, míg az átlagos kereset 125 ezer forint. A foglalkozás jövőbeni kilátásai Szakma iránti kereslet A géplakatos szakemberek iránti keresletet a gép- és fémfeldolgozóipari, valamint a gépjárműjavítás iránti kereslet, illetve a feldolgozóipar fejlődése határozza meg a legjobban. A hazai- és a világgazdaság növekedésével, az egyes iparágak fejlődésével egyre több gépre, lakossági/vállalati szállítójárműre van szüksége a nemzetgazdaságoknak, így folyamatosan növekszik a jelentősége a gazdaságot/lakosságot gépipari berendezésekkel, szállítójárművekkel támogató gép- és járműiparnak, valamint az ágazatot fémszerkezetekkel ellátó fémmegmunkáló iparágnak is. A lakossági/vállalati gépjárműállomány gyarapodása és a közúti-áruszállítás dinamikus növekedése szintén egyre nagyobb keresletet támaszt a javítóösszeszerelő tevékenységet végző géplakatos szakmunkások iránt. A hazai gazdaság többi ágazatához viszonyítva a külföldi tőke aránya a gép- és járműiparban a legmagasabb és a jövőben is ez az ágazati szektor lesz a tőkebeáramlás egyik legjelentősebb területe.
3 Folyamatosan növekvő piac és termelési volumen jellemzi tehát a szektort, valamint a hozzá kapcsolódó fémmegmunkáló területek is. A permanens gazdasági fejlődés egyik legfontosabb összetevője a fémipari-, és köztük kiemelten a géplakatos végzettségű szakemberek biztosíthatósága. A szakma iránti további keresletnövekedést az ipari- és civil építőipari beruházások növekedése, a felépített ingatlanállomány gépszerkezeteinek rendszeres karbantartása/átépítése adja. A szakmacsoportban elhelyezkedni kívánók lehetőségei a jövőben bővülnek. A szakmában dolgozók száma 2015-re várhatóan a maihoz képest 8 %-al magasabb lesz. Ez azt jelenti, hogy a területen várható nyugdíjazásokkal és az egyéb okból történő pályaelhagyással is számolva évente körülbelül 5000 munkavállaló tud elhelyezkedni a szakmában 2015-ig. A lakatosok iránti kereslet a jövőben Budapesten, Pest megyében, valamint Közép-, és Nyugat-Dunántúli régióban fog a legnagyobb mértékben növekedni. Valamivel a 10 főnél kisebb szervezetekben lesz magasabb a kereslet a lakatosok iránt. A lakatos szakma iránti évi kereslet száma Budapest Pest Komárom-Esztergom Fejér Veszprém Győr-Moson-Sopron Vas Zala Baranya Tolna Somogy Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun Békés Csongrád mikroszervezetek dolgozói nagyobb szervezetek dolgozói K Consens Iroda Életkormegoszlás A géplakatos szakmát egyenetlen életkoreloszlás jellemzi, az adatok a foglalkozás elöregedését jelzik előre. A szakmát választóknak többnyire közös jellemzője a műszaki-, valamint a (termelő)gépek-, gépjárművek iránti elméleti-gyakorlati érdeklődés és hogy viszonylag rövid képzési idő alatt (2 év) keresett szakmára kívánnak szert tenni. A cserélődés/szakmaváltás okai leggyakrabban a munkakörülményekkel, az elérhető bérekkel, a munkahely távolságával és az egyének szakmától független mentális problémáival, egészségtelen életmódjával vannak összefüggésben. Az azonos bér melletti jobb munkakörülmények, a közelebbi munkahely lehetősége sokszor állnak a munkahelyváltás hátterében. A lakatos szakma a változó (álló, guggoló, fekvő) testhelyzetben, többnyire zárt térben, kézi-, és gépi meghajtású eszközökkel végzett munka iránt érdeklődők számára a legmegfelelőbb, akik a gyártástechnológiai utasításoknak megfelelően képesek önállóan, illetve adott esetben csapatban dolgozni. A lakatos koreloszlása a szakma elöregedését mutatja, a legnagyobb arányban a éves korcsoportból kerülnek ki a lakatosok, a fiatalabbak aránya csökkenő.
4 Lakatos 20,0 15,0 % 10,0 5,0 0, X Forrás: KSH Népszámlálás 2001, korcsoport (év) 3K Consens, 2007 Fő feladatok, munkakörülmények A géplakatosok kötelezettségei általában munkakörönként változnak. A termelő-szakmunkások elsőrendű feladata, hogy a műszaki rajzoknak-, utasításoknak megfelelően kézi- és gépi hajtású berendezések/szerszámok felhasználásával, rendszerint fémből készült gépszerkezeti elemek szakszerű összeszerelésével gépi architektúrákat állítsanak elő. A karbantartó-javító szakmunkások munkakörébe tartozik a gépek és berendezések rendeltetésszerű üzemképes állapotának biztosítása, váratlan meghibásodások okainak feltárása, elhárítása, illetve felújítási feladatok végzése. A javítószerviz-, művezető szakmunkás központi feladata a beosztottak munkájának irányítása, összehangolása és leellenőrzése, a biztonságos gyártási/javítási folyamat garantálása, a műszaki utasítások ellenőrzése/korrigálása, a termelési rendszerek kiépítésének irányítása, működtetésének biztosítása, a termeléssel/javítással összefüggő adminisztrációk elvégzése, kapcsolattartás a gyártástervezéssel, szakmai tárgyalásokon/konzultációkon való részvétel. A szakmunkások magas kihordási időtartamú-, a biztonsági előírásoknak megfelelő-, mozgásukat nem akadályozó-, vastag anyagú-, általában kék színű munkásuniformist hordanak. A magasabb munkakörökben lévő munkások meghatározott színű köpennyel különböztethetik meg magukat. A védőfelszerelések hordását a termelés/javítás környezete és a végzett munka határozza meg (például hegesztés esetén kötelező a védőfelszerelés hordása). A legfontosabb kompetenciák: a gépszerkezeti struktúrák átfogó ismerete, kézi/gépi szerszámok magabiztos használata, kreativitás, precizitás-, fokozott figyelem-, pontos mérés-, műszaki rajzolvasás képessége. Kompetenciák, iskolai végzettség, elvárások Az új szakképzési rendszerben a géplakatos szakképesítés megszerzésével válhat valaki a terület szakértőjévé. A szakma iskolai rendszerben és felnőttképzésben egyaránt tanulható, a képzési idő 2 év, felnőttképzésben legfeljebb 2000 óra. Számos többprofilú (gép- és fémszerkezetgyártással, javítással egyaránt foglalkozó) vállalat előnyként értékeli, ha a jelentkezőnek összetett lakatos végzettsége (a leginkább preferált párosítás a géplakatos-karosszérialakatos kombináció) vagy annak megfelelő elméleti és gyakorlati tudása van. A lakatos szakmában a munkatapasztalattal kialakuló tipikus lakatos szaktudások, készségek (például, hogy a gyakorlott géplakatos már hallásból is megismeri a gép hibás működését) olyan értékes tudásoknak számítanak, hogy gyakran előnyként jelentkeznek a munkafelvételnél, illetve a munkahelyi előléptetéseknél.
5 Az elmúlt fél évtizedben a géplakatos szakma összetettebbé vált. Az alapvető változási irányt az adta/adja, hogy a kézi/kézzel működő eszközök mellett az elektromos gépberendezésekkel, gépi szerszámokkal végzett termelés/javítás lépett előtérbe és a szakmabeliek tudáskészlete ennek megfelelően megváltozott. Egységes elvárás a géplakatosokkal szemben, hogy a korábbi hagyományos eszközök mellett képesek legyenek a modern elektromos szerszámokat, NC/CNC (hajlító-, daraboló-, fúró-, hegesztő-) berendezéseket működtetni, de tudásuk ne csak egy-egy gép kezelésére korlátozódjon, hanem valamennyi gép működtetésére alkalmas legyen. A kisebb cégek, illetve a szervizek ahol fokozottabban érvényesül a géplakatosok önálló munkavégzése előnyként értékelik, ha a szakember rendelkezik (használható) CNC programozói tudással, a nagyobb cégeknél ezt a munkaköri kompetenciát gyakran a technikusok/gépészmérnökök birtokolják, így az kevésbé elvárás a géplakatosok szaktudása felé. A vállalatok jelenleg-, illetve a közeljövőben fokozottabban érvényesülő igényei a géplakatosokkal szemben: - olyan alapszintű szakmai tudás, amelyre folyamatosan lehet újabb tudásokat építeni, - használható hegesztési szaktudás, - naprakész anyagismeret (fémek, ötvözetek, műanyagok), - kiváló rajzolvasási készség, - a mérőeszközök professzionális alkalmazása, - precizitás, - megfelelő térlátás, - jó fizika kondíció, - alapfokú szakmai idegen nyelv, - műszaki kreativitás. A szakmacsoportban dolgozókkal, és dolgozni kívánókkal szemben a jövőben egyre inkább elvárássá válik, hogy képessé váljanak a számítógépvezérelt automata, számítógép vezérelte berendezések kezelésére, programozására. További elvárás, hogy a lakatosok minősített hegesztői minősítést szerezzenek. Karrier Egy géplakatos szakmunkás karrier-pályáját saját szaktudásán, munkavégzésén kívül elsősorban a szervezet mérete határozza meg. A kisebb (2-9 fős) műhelyek esetében általában nincs mód arra, hogy a szakmunkás kilépjen a termelő/javító státuszából és irányítói pozíciót foglaljon el, tehát aki mű- vagy csoportvezető, az gyakran termelő/javító szakmunkás is egyben (kapcsolt munkakör). A nagyobb vállalatoknál már lehetőség nyílik arra, hogy a termelő/javító szakmunkás ténylegesen kiemelkedjen a közvetlen termelői/javítói szintről és irányító-, szervező pozíciót foglaljon el csoport-, illetve művezetőként. Karriernek lehet minősíteni azt az esetet is, amikor a termelő/javító szakmunkásból gyakorlati oktató lesz a cégnél. Általános tapasztalat, hogy ennél feljebb csak akkor léphet a szakmunkás egy hierarchiában, ha egyben iskolai végzettségét is növeli. Az anyagi megbecsülés az évek számával emelkedik, az egyre tapasztaltabb szakmunkásoknak a cég iránti elkötelezettségét relatíve vonzó juttatásokkal igyekeznek erősíteni. Az összeszerelési tevékenységgel és/vagy javítással foglalkozó gép- és járműipari vállalatok többnyire kulcsfontosságú munkásokként kezelik a minimum 5 éve a cégnél lévő, tehát gyakorlott, nagytudású géplakatosokat és ennek megfelelően gyakran kimagasló juttatásokat adnak munkavállalóiknak.
Lakatos. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete
Lakatos A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A lakatosok a fém- és gépipari jellegű szakmák közé, azon belül a lakatos foglalkozási szakmacsoportba sorolhatók. 2005-ben
RészletesebbenKarosszérialakatos. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete
Karosszérialakatos A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A karosszérialakatos szakma a fém- és gépipari jellegű szakmák körébe, azon belül a lakatos szakmacsoportba tartozik.
RészletesebbenSzerkezetlakatos. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete
Szerkezetlakatos A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A szerkezetlakatosok a fém- és gépipari jellegű szakmák körébe azon belül a lakatos foglalkozási szakmacsoportba
RészletesebbenMarós. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete
Marós A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A marós szakma a fém- és gépipari jellegű szakmák közé, azon belül a forgácsoló foglalkozási szakmacsoportba tartoznak. 2005-ben
RészletesebbenGépgyártás technológus
Gépgyártás technológus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gépgyártás technológusok a fém és gépipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a gépésztechnikus foglalkozási
RészletesebbenEsztergályos. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete
Esztergályos A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma Az esztergályos szakma a fém- és gépipari jellegű foglakozások körébe, azon belül a forgácsoló foglakozási szakmacsoportba
RészletesebbenGépésztechnikus. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete
Gépésztechnikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gépésztechnikusok a fém- és gépipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a gépésztechnikus foglalkozási szakmacsoportba
RészletesebbenSzerszám- és készülékszerkesztő technikus
Szerszám- és készülékszerkesztő technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A Szerszám- és készülékszerkesztő technikus a fém és gépipari jellegű foglalkozások körébe,
RészletesebbenSzerszámkészítő. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete
Szerszámkészítő A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A szerszámkészítők a fém- és gépipari jellegű foglakozások körébe tartoznak. 2005-ben a szerszámkészítők száma 5000
RészletesebbenÉpületgépészeti technikus
Épületgépészeti technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma Az épületgépészeti technikusok az építőipari jellegű foglalkozások, azon belül az építész-technikus foglalkozási
RészletesebbenGépipari mérnökasszisztens
Gépipari mérnökasszisztens A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gépipari mérnökasszisztensek a fém- és gépipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a gépésztechnikusok
RészletesebbenGépszerkesztő technikus
Gépszerkesztő technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gépszerkesztő technikusok a fém és gépipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a gépésztechnikus foglalkozási
RészletesebbenNC-, CNC-programozó technológus
NC-, CNC-programozó technológus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma Az NC-, CNC programozó technológusok a fém- és gépipari jellegű foglakozások körébe, azon belül a
RészletesebbenVegyipari gépésztechnikus
Vegyipari gépésztechnikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A vegyipari gépésztechnikus technikusi munkát végez. 005-ben a vegyipari ágazatban technikusként dolgozók
RészletesebbenHegesztő technológus, hegesztő technikus
Hegesztő technológus, hegesztő technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerő-piaci helyzete Foglalkoztatottak száma A Hegesztő technológus, hegesztő technikusa fém és gépipari jellegű foglalkozások körébe,
RészletesebbenMezőgazdasági gépész
Mezőgazdasági gépész A foglalkozás jelenlegi munkaerő-piaci helyzete Foglalkoztatottak száma A mezőgazdasági gépészek a fém és gépipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a gépésztechnikus foglalkozási
RészletesebbenÁtviteltechnikai műszerész
Átviteltechnikai műszerész A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma Az átvitelitechnikai műszerészek a műszeripari jellegű szakmák körébe, azon belül a rádió, tv, híradástechnikai
RészletesebbenAdminisztráció
Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben
RészletesebbenFoglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott
Részletesebben5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez A 2015/2016-os tanévben induló képzésekben Szabóky Adolf tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése
RészletesebbenFoglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093
RészletesebbenFoglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737
RészletesebbenFoglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858
RészletesebbenA Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági
Részletesebben2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és
Részletesebben2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt
Részletesebben2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett
RészletesebbenTávközlési hálózatépítő technikus
Távközlési hálózatépítő technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A távközlési hálózatépítő technikusok a műszeripari jellegű szakmák körébe, azon belül az elektrotechnikusok
RészletesebbenA legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző
RészletesebbenGumi- és műanyagipari technikus
Gumi- és műanyagipari technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gumi- és műanyagipari technikus technikusi munkát végez. 005-ben a vegyipari ágazatban technikusként
RészletesebbenGyártástechnológus mérnök
Gyártástechnológus mérnök A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gyártástechnológus mérnökök a fém- és gépipari jellegű szakmák körébe, a mérnökök foglalkozási szakmacsoportba
RészletesebbenMunkaerő-piaci helyzetkép Foglalkoztatáspolitikai, szakképzési és felnőttképzési válaszok
Munkaerő-piaci helyzetkép Foglalkoztatáspolitikai, szakképzési és felnőttképzési válaszok Pölöskei Gáborné Szakképzésért és Felnőttképzésért Felelős Helyettes Államtitkár 2017. november 07. 4500,0 FOGLALKOZTATOTTSÁG
RészletesebbenFizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál
Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik
RészletesebbenMATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet
RészletesebbenA foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.
RészletesebbenA Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016 2020 HELYZETÉRTÉKELÉS HÁTTÉRTÁBLÁK I/2. melléklet 2016. március 1. Háttértábla száma Táblázat címe Forrás TABL_01 Az egy főre jutó GDP, 2008 2013 KSH
RészletesebbenGépészmérnök. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete. Foglalkoztatottak száma 2005-ben a gépészmérnökök száma fő körül mozgott.
Gépészmérnök A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma 2005-ben a gépészmérnökök száma 00 fő körül mozgott. Munkahelyek jellege A gépészmérnökök legnagyobb része olyan feldolgozóipari
RészletesebbenVegyész-mérnökasszisztens
Vegyész-mérnökasszisztens A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A vegyész-mérnökasszisztensek, vegyipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a vegyész technikusok
RészletesebbenTrendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében
Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében TOP 1+2 kiadvány bemutatója Veszprém 217. november 7. Freid Mónika elnökhelyettes A bruttó hazai termék (GDP) alakulása
RészletesebbenVegyipari méréstechnológus
Vegyipari méréstechnológus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A vegyipari méréstechnológus technikusi munkát végez. 005-ben a vegyipari ágazatban technikusként dolgozók
RészletesebbenFellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján
1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési
RészletesebbenVegyészlaboráns. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete
Vegyészlaboráns A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A vegyészlaboránsok a vegy-, építőanyag- és gyógyszeripari jellegű szakmák körébe, azon belül a laboráns, analitikus
RészletesebbenTájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
RészletesebbenTájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
RészletesebbenVegyipari minőségbiztosítási technikus
Vegyipari minőségbiztosítási technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A vegyipari minőségbiztosítási technikus technikusi munkát végez. 005-ben a vegyipari ágazatban
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
Részletesebben1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT
Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT
RészletesebbenBARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott
RészletesebbenBARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott
RészletesebbenAz Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. decemberben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
RészletesebbenÖsszefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről
Foglalkoztatási Hivatal Összefoglaló a magán-munkaközvetítők 2005. évi tevékenységéről Budapest 2 A magán-munkaközvetítők működését a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásról szóló
Részletesebben1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
RészletesebbenAz Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai július FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. júliusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
RészletesebbenTóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata
Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.
RészletesebbenAz Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai május FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. májusában az Állami Foglalkoztatás Szolgálat adatai alapján
RészletesebbenALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK
ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. ÉVI MŰ KÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív
RészletesebbenHeringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest
NEMZETGAZDASÁG I MINISZTEIZfUM CSLRE;SNYf S Pf Cl R Országgy űlés Hivatala Irományszám li So 1 Érkezett Z01 MÁJ o 5e IIUNKA1 ;RC)PL\CÉRT fa KI!PY.ISSI',.R r F1 ;l,f* ;I,ns AL].ANIT1TKr1 R Iktatószám :
RészletesebbenKÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ
RészletesebbenJelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben
Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben 2018. december 1. Jogszabályi háttér A 2018/2019. tanév rendjéről szóló 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet írja elő
RészletesebbenKÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ
RészletesebbenMUNKAERŐPIACI HELYZET MAGYARORSZÁGON ÉS HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN FOGLALKOZTATÁSPOLITIKAI ESZKÖZÖK
MUNKAERŐPIACI HELYZET MAGYARORSZÁGON ÉS HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN FOGLALKOZTATÁSPOLITIKAI ESZKÖZÖK Ádám Sándor főosztályvezető Nemzetgazdasági Minisztérium MUNKAERŐPIACI HELYZET MAGYARORSZÁGON 2010-2017. közötti
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. jan. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
RészletesebbenTAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM
TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM Nagy András PhD Lechner Nonprofit Kft. http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube Project co-founded by European Union funds
RészletesebbenOktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december
Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben 2012. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról
RészletesebbenALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK
ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1775. számon elrendelt JELENTÉS A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOKRÓL (gyermekjóléti szolgáltatás, gyermekek
RészletesebbenA SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA
A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA K-2731/1/2010 Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók e (TOSINA ) 2010.június 1. 2011.január
RészletesebbenGyakornoki program. Budapest, február 15. Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár
Gyakornoki program Budapest, 2017. február 15. Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár Egy főre jutó GDP (ezer Ft) 4300,0 3800,0 3300,0 FOGLALKOZTATOTTSÁG ÉS MUNKANÉLKÜLISÉG
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
RészletesebbenNegyedéves tájekoztató a juttatásokról
Negyedéves tájekoztató a juttatásokról Mezőgazdaság, erdészet 2010. 1. negyedév Tartalom Bevezetés Résztvevők összetétele Táblázati rész - Táblázati rész - Mezőgazdaság, erdészet 1 Táblázati rész - Mezőgazdaság,
RészletesebbenÖsszesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004
Feladatellátási hely típusa Gyermekek, tanulók létszáma Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004 Főmunkaviszony keretében pedagógus-munkakörben alkalmazottak
RészletesebbenT/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/236. számú törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról előadó: dr. Petrétei József igazságügyi
RészletesebbenDE_vegzett_2017_all. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
Válaszadók száma = 76 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás
RészletesebbenA GDP területi különbségei Magyarországon, 2007
2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott
RészletesebbenRegionális politika 10. elıadás
1 Regionális politika 10. elıadás Magyarország vidékfejlesztési politikája a 2007-2013 idıszakban (ÚMVP) 2 Vidékfejlesztés 2007-2013: Európai vidékfejlesztési stratégia Magyar vidékfejlesztési stratégia
RészletesebbenBéranalízis egy adott pozícióban Adminisztratív alkalmazott. Adminisztráció COPYRIGHT 2018 WORKANIA
Béranalízis egy adott pozícióban Adminisztratív alkalmazott Adminisztráció COPYRIGHT 2018 WORKANIA Teljes bruttó fizetés A bruttó alapbér középértéke, vagyis a munkavállalók 50%-a többet keres a feltüntetett
RészletesebbenAZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
RészletesebbenBéranalízis egy adott pozícióban Adminisztratív alkalmazott. Adminisztráció COPYRIGHT 2018 WORKANIA
Béranalízis egy adott pozícióban Adminisztráció COPYRIGHT 2018 WORKANIA Teljes bruttó fizetés A bruttó alapbér középértéke, vagyis a munkavállalók 50%-a többet keres a feltüntetett értéknél. 202 813 Ft
RészletesebbenAZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
RészletesebbenAZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
RészletesebbenOktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december
Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben 2011. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról
RészletesebbenMire adhat választ az OSAP 1665 felnőttképzési statisztika?
Mire adhat választ az OSAP 1665 felnőttképzési statisztika? 14. MellearN Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 2018. 04.19-20. Debrecen Márkus Edina Ph.D Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi
RészletesebbenRoma kisgyerekkori inklúzió
Roma kisgyerekkori inklúzió Kaderják Anita T-Tudok Zrt. Pécs, Magyar Szociológiai Társaság Éves Konferenciája 2016. október 20-21. Projekt A készülő Roma kisgyerekkori inklúzió című tanulmány az UNICEF,
RészletesebbenAutóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18.
Autóipari befektetések támogatása Magyarországon Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Az autóipar támogatása Magyarországon 1) Egyedi kormánydöntéssel megítélt közvetlen támogatás 2) EU társfinanszírozott
Részletesebbentámogatás támogatási
szerződés tárgya aláírás dátuma 2013.08.24 2013.09.04 szerződés típusa szerződés értéke szerződés hatálya szerződő partner szerződés 500.000 hott 2013.08.31 Alföldkutatásért Alapítvány szerződés 1.000.000
RészletesebbenMadách Színház - Stúdió Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2016
Madách Színház - Stúdió Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2016 Alapadatok Az adatszolgáltató teljes neve: Madách Színház Nonprofit Kft. Intézményazonosító: 10020889 Az adatszolgáltató székhelye: 1073Budapest
RészletesebbenDE_Gólya_2016_rovid. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
DE_Gólya_06_rovid DE_Gólya_06_rovid Válaszadók száma = 06 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség
RészletesebbenUTÓDLÁS, GENERÁCIÓVÁLTÁS A MAGYAR VÁLLALKOZÓI SZEKTORBAN* Csákné Filep Judit Pákozdi Imre
Tudományos konferencia Általános Vállalkozási Főiskola UTÓDLÁS, GENERÁCIÓVÁLTÁS A MAGYAR VÁLLALKOZÓI SZEKTORBAN* Csákné Filep Judit Pákozdi Imre * Az előadás alapját képező kutatás a Budapesti Corvinus
RészletesebbenFöldmérési munkák gyakorlati árai Felmérés a magyar földmérő vállalkozók által alkalmazott árakról november 14.-ig
Kedves Kolléga! Földmérési munkák gyakorlati árai Felmérés a magyar földmérő vállalkozók által alkalmazott árakról 2018. november 14.-ig A diplomám megszerzése óta nyomon követem a hazai földmérésben történő
RészletesebbenPrototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP
Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP-2.1.7-15 Keretösszeg: 35 milliárd Ft Támogatási kérelmek várható száma: 270 3500 db Támogatás összege: minimum 10 millió maximum 130 millió
RészletesebbenXI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként
XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként Létszámleépítési döntést bejelent cégek/telephelyek száma A bejelentések
RészletesebbenDE Gólya DE Gólya felmérés (DE_golya) Válaszadók száma = 2749
DE Gólya DE Gólya felmérés (DE_golya) Válaszadók száma = 79 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag
Részletesebben2013-AS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEK ÉS ÚJDONSÁGOK, KITERJESZTETT CSOPORTOK
2013-AS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEK ÉS ÚJDONSÁGOK, KITERJESZTETT CSOPORTOK Sipos Norbert elemző-közgazdász Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatal, Marketing Osztály Stratégiai Elemző Iroda A 2013-AS DPR KUTATÁSBA
RészletesebbenAZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
RészletesebbenALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK
ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2002. évi összesítés a 198/2001.(X.19.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTO SZOLGÁLATOK 2002. ÉVI MUKÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív
RészletesebbenDE_Golya_2014_v2. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%
DE_Golya_0_v Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.
RészletesebbenKörnyezetmérnök. A felsőfokú műszaki végzettségűek aránya, 2005 (%)
Környezetmérnök A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A környezetmérnök szakma a víz-, villamosenergia-ipari jellegű foglalkozások körébe, ezen belül a felsőfokú műszaki
RészletesebbenA tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501
RészletesebbenDE_Golya_2015_r. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%
DE_Golya_0_r Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.
Részletesebben