Gépipari mérnökasszisztens

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gépipari mérnökasszisztens"

Átírás

1 Gépipari mérnökasszisztens A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gépipari mérnökasszisztensek a fém- és gépipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a gépésztechnikusok foglalkozási szakmacsoportba tartoznak. 00-ben a szakmacsoport létszáma fő körül mozgott. Munkahelyek jellege A gépipari mérnökasszisztensek többsége gépeket- és járműveket előállító/javító cégeknél tevékenykedik, ugyanakkor igen gyakori, hogy nagy értékű termelőberendezéseket működtető feldolgozóipari (élelmiszer-, vegyipari-, faipari-, stb.) vállalatok, illetve jelentékeny munkagép állománnyal rendelkező cégek, valamint mérnöki tervező irodák gépipari mérnökasszisztenseket alkalmaznak. A gépipari mérnökasszisztensek jelentős részét a gépipar foglalkoztatja, ugyanakkor számottevő részüket a fémfeldolgozási szektorban alkalmazzák. A mérnökasszisztenseket leggyakrabban gyártástervezői, tervező-asszisztensi munkakörökben foglalkoztatják. Mérnökasszisztenseket többnyire közepes- és nagyméretű vállalatok alkalmaznak Magyarországon, kétharmaduk 10 fő felett foglalkoztató szervezetben dolgozik. Nem jellemző, hogy a pályakezdők nem alkalmazotti (tehát vállalkozó) státuszban kezdik meg a szakmai pályájukat. Utóbbi legfőbb oka a szakmai gyakorlat hiánya. A fém- és gépiparban foglalkoztatottak - mely ágazat a gépésztechnikus szakmacsoportot javarészt foglalkoztatja - a Nyugat-, és Közép-Dunántúli régiókban valamint az ország középső megyéiben vannak jelen legnagyobb mértékben. Arányuk Dél-Dunántúlon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb. K CONSENS IRODA Budapest 11 Diósárok. Tel /Fax: -1081, consens@mail.datanet.hu,

2 A gép- és járműgyártás foglalkoztatási aránya a megyei foglalkoztatás szerkezetében, valamint az alágazati foglalkoztatottak eloszlása a megyék között % és felette,99 %,99 %,99 % % alatt A gép- és járműgyártás alágazatai Kompresszor, turbina, csapágy gyártás Fűtőkészülék, villamos készülék gyártása Vasúti, mg-i, emelőgép, hajógyártás Termelőgép gyártása Közúti jármű gyártása Közúti járműmotor, -alkatrész gyártása K Consens, 007 Az egyes oszlopok mérete arányos a foglalkoztatottak számával Munkarend, Bérezés A szakmabeliek többnyire kétműszakos munkarendben, heti 0-, napi 8 órában dolgoznak, túlórázás nem jellemző. Általában egy mérnökasszisztens értéke a cégnél eltöltött idővel párhuzamosan emelkedik, így az idő és (a pozíció megtartásához is szükséges) minőségi munkavégzés határozzák meg legjobban a kezdő bér növekedésének alakulását. Gyakori, hogy a szakmabeliek továbbképzéssel, pontosabban géptervező gépészmérnökké történő átképzésükkel olyan karrier-utat nyitnak meg maguk számára, amelyben rendszerint jóval magasabb jövedelmek érhetőek el, mint a gépipari mérnökasszisztens végzettséggel betölthető munkakörökben. A 00-os hivatalos bruttó béradatok szerint a szakmában pályakezdőként 10 ezer forint körül, átlagosan 180 ezer forint körül lehet keresni. A foglalkozás jövőbeni kilátásai Szakma iránti kereslet A gépipari mérnökasszisztens szakemberek iránti keresletet a gép- és fémfeldolgozó-ipari-, valamint a gépberendezés-javítás iránti kereslet, illetve a technológia fejlődése határozza meg legjobban. A hazai- és a világgazdaság növekedésével, az egyes iparágak fejlődésével egyre több gépre van szüksége a nemzetgazdaságoknak, így folyamatosan növekszik a jelentősége a gazdaságot/lakosságot gépipari berendezésekkel támogató gép- és járműiparnak, valamint az ágazatot fémszerkezetekkel ellátó fémmegmunkáló iparágnak is. A hazai gazdaság többi ágazatához viszonyítva a külföldi tőke aránya a gép- és járműiparban a legmagasabb és a jövőben is ez az ágazati szektor lesz a tőkebeáramlás egyik legjelentősebb területe. A gépipari mérnökasszisztensek továbbra is fontos részét képezik a termelést megalapozó tervezési folyamatnak, de egyre inkább egy olyan vállalati törekvés mutatkozik meg, amely a gépipari mérnökasszisztensek iránti keresletet hosszú távon csökkenteni fogja. Ennek oka, hogy az egyre bonyolultabb technológiájú berendezések kiegészítő-, javító- és elsősorban innovációs-, újító tervezéséhez, az elkészült tervekből meghatározandó gyártástervezéshez ma már gépészmérnököket foglalkoztatnak, tehát a munkaerőpiacon a tervező-asszisztensi pozíciókba a gépészmérnöktervező végzettségűeket többnyire előnyben részesítik a gépipari mérnökasszisztens végzettségűekkel szemben. K CONSENS IRODA Budapest 11 Diósárok. Tel /Fax: -1081, consens@mail.datanet.hu,

3 A szakmában elhelyezkedni kívánók lehetőségei a jövőben tehát várhatóan csökkeni fognak. A szakmában dolgozok száma 01-re a maihoz képest %-al lesz kevesebb. Területileg tekintve főként Budapesten, a Nyugat-magyarországi és Közép-dunántúli régióban lesz a szakma iránt igény. (K Consens Iroda szakértői becslés 007) A gépésztechnikusok iránti éves kereslet száma Budapest Pest Komárom-Esztergom Fejér Veszprém Győr-Moson-Sopron Vas Zala Baranya Tolna Somogy Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun Békés Csongrád K Consens, mikroszervezetek dolgozói nagyobb szervezetek dolgozói Életkormegoszlás A gépipari mérnökasszisztens szakmát egyenetlen életkoreloszlás jellemzi. Az eloszlás adatai szerint a 0-9 éves fiatal korosztály, illetve a középkorú - évesek csoportja a legjellemzőbbek a szakmára. A mérnökasszisztensi szakmába való alacsony volumenű belépés és az ismertetett eloszlás miatt középtávon a szakma elöregedése várható. A hivatást választóknak többnyire közös jellemzője a műszaki-, valamint a (termelő)gépek-, gépjárművek iránti elméleti-gyakorlati érdeklődés és hogy viszonylag rövid képzési idő alatt ( év) relatíve magas minőségű szakmára kívánnak szert tenni. A cserélődés/szakmaváltás okai leggyakrabban a munkakörülményekkel, az elérhető bérekkel, a munkahely távolságával vannak összefüggésben. Az azonos bér melletti jobb munkakörülmények, a közelebbi munkahely lehetősége sokszor állnak a munkahelyváltás hátterében. A gépipari mérnökasszisztens szakma az ülő testhelyzetben, zárt irodai térben, elsősorban számítástechnikai szoftver eszközökkel (tervező programokkal)-, vonalzókkal-, mérőszerszámokkal végzett munka iránt érdeklődők számára a legmegfelelőbb, akik a mérnöki megoldásokhoz rendelt utasításoknak megfelelően képesek önállóan kiegészítő tervezési munkálatokat (szerkezeti-rajz készítés-, módosítás, a kiszámított paraméterekhez-, anyagokhoz a legmegfelelőbb megmunkálóeszközök hozzárendelése, stb.) végezni. A szakmát többinyire nagyfokú önállóság jellemzi, de gyakoriak az egyeztető megbeszélések a tervező gépészmérnökökkel. K CONSENS IRODA Budapest 11 Diósárok. Tel /Fax: -1081, consens@mail.datanet.hu,

4 Gépipari mérnökasszisztens 0,0 1,0 % 10,0,0 0, X Forrás: KSH Népszámlálás 001, korcsoport (év) K Consens, 007 Fő feladatok, munkakörülmények A gépipari mérnökasszisztens legfontosabb feladata, hogy a gépészmérnökök utasításai alapján tervezési feladatokat lát el: kiegészítő tervezéseket végez el, illetve megszerkeszti az új konstrukciót. Munkája során pontos számításokat kell végeznie annak megállapítására, hogy a gyártás során milyen hibahatárok fogadhatóak el, adott anyagot milyen megmunkálási technológiákkal lehet a legoptimálisabban megmunkálni. A gépipari mérnökasszisztens főtevékenysége tehát a számítógépes tervezés. Meghatározza a munkadarabok egyes csoportjait abból a szempontból, hogy melyik gépen, milyen gyártórendszereken munkálhatók meg. Irányítja és végzi az egyes alkatrészek CAD/CAM rendszerek felhasználásával történő NC/CNC programjainak megírását. Az általa készített műszaki rajzok, NC/CNC programok alapján kerül sor a gyártásra. Nem szigorúan tartozik a gépipari mérnökasszisztens munkaköréhez, de gyakran előfordul különösen új technikai megoldások bevezetése esetén hogy a gyártási folyamat leellenőrzése szintén a szakember kompetenciájába tartozik. A hivatást választóknak a számítógép a legfontosabb munkaeszközük, munkájuk során pedig a tervező mérnökökkel, technológusokkal, a gyártást felügyelő vezetőkkel tart fenn viszonylag szoros munkakapcsolatot. A gépszerkesztő technikus irodai munkát végez, így öltözete ennek megfelelő, civil jellegű. A gyárüzemben a biztonsági előírásoknak megfelelő védőfelszerelést kell hordaniuk (fejvédő, köpeny, stb.). Kompetenciák, iskolai végzettség, elvárások A szakemberek legfontosabb kompetenciái: a gépszerkezeti struktúrák átfogó ismerete, NC/CNC programozás CAM/CAM rendszerekkel, anyagismeret, jó számoláskészség, kiváló térlátás, - kreativitás-, precizitás-, fokozott figyelem-, pontos mérés-, műszaki rajzolvasás képessége. Az új szakképzési rendszerben a bemutatott hivatást választóknak a mérnökasszisztensi képzést érdemes választaniuk, amelynek egyik elágazása a gépipari mérnökasszisztens képzés. A szakma csak iskolai rendszerben tanulható, a képzési idő év. A tanulmány megkezdéséhez szükséges feltétel a sikeres érettségi vizsga megléte. A munkáltatók általában azokat a pályakezdőket részesítik előnyben, amelyek a képzési idő alatt nem csak papíron, hanem tudásban is bizonyítható szakmai gyakorlatot szereztek. A közelmúltban a fémipar területén technológiai újítások jelentek meg (NC/CNC technológiák terjedése, új ötvözetek, új anyag-megmunkálási eljárások), ugyanakkor megmaradtak a korábbi tudások iránti munkáltatói igények is. A vállalatok jelenleg-, illetve a közeljövőben fokozottabban érvényesülő igényei a gépipari mérnökasszisztensekkel szemben: - a szakterülethez kapcsolódó NC/CNC vezérlésű gépek ismerete, - szabványosított NC/CNC programnyelv elsajátítása, - CAD/CAM ismeretek, - mérés- és szakrajztudás, - térlátás és K CONSENS IRODA Budapest 11 Diósárok. Tel /Fax: -1081, consens@mail.datanet.hu,

5 műszaki érzék, - kézügyesség, - jó szisztematikus-következtető gondolkodás (programozás), - ötletgazdagság (műszaki találékonyság), - alapfokú szakmai idegen-nyelv ismeret. A magas fokú precizitás és koncentráció alapelvárások. Karrier A gépipari mérnökasszisztensek karrierje behatárolt. A legjellemzőbb esetben a szakmai továbbképzés után nyílik lehetőség komolyabb előrelépésre. A vállalatok mérete és humánpolitikája erősen befolyásolja a karrier-lehetőségek jellegét. A kisebb cégeknél gyakran a juttatási csomag színvonalának növelése, illetve kapcsolódó munkakörök-, eseti megbízások adása jelentik az előrelépés legfontosabb eszközeit. A nagyobb, több szinttel rendelkező cégeknél már tényleges, felfelé ívelő státuszváltással-, illetve az anyagi megbecsülés növekedésével együtt járó karrierpályáról lehet beszélni, de ennek általában a szakmai továbbképzés a tervezőmérnökké válás a legfontosabb feltétele. A lojális, jól dolgozó munkaerő az évek számával egyre értékesebb munkatárssá válik, így számíthat arra, hogy különféle eszközökkel általában béremeléssel, prémiumokkal, projektekbe való bevonásokkal igyekeznek kielégíteni a karrier utáni szükségleteket. K CONSENS IRODA Budapest 11 Diósárok. Tel /Fax: -1081, consens@mail.datanet.hu,

Gépésztechnikus. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete

Gépésztechnikus. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Gépésztechnikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gépésztechnikusok a fém- és gépipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a gépésztechnikus foglalkozási szakmacsoportba

Részletesebben

Gépgyártás technológus

Gépgyártás technológus Gépgyártás technológus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gépgyártás technológusok a fém és gépipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a gépésztechnikus foglalkozási

Részletesebben

Vegyipari gépésztechnikus

Vegyipari gépésztechnikus Vegyipari gépésztechnikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A vegyipari gépésztechnikus technikusi munkát végez. 005-ben a vegyipari ágazatban technikusként dolgozók

Részletesebben

Gyártástechnológus mérnök

Gyártástechnológus mérnök Gyártástechnológus mérnök A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gyártástechnológus mérnökök a fém- és gépipari jellegű szakmák körébe, a mérnökök foglalkozási szakmacsoportba

Részletesebben

Gépszerkesztő technikus

Gépszerkesztő technikus Gépszerkesztő technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gépszerkesztő technikusok a fém és gépipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a gépésztechnikus foglalkozási

Részletesebben

Épületgépészeti technikus

Épületgépészeti technikus Épületgépészeti technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma Az épületgépészeti technikusok az építőipari jellegű foglalkozások, azon belül az építész-technikus foglalkozási

Részletesebben

Szerszám- és készülékszerkesztő technikus

Szerszám- és készülékszerkesztő technikus Szerszám- és készülékszerkesztő technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A Szerszám- és készülékszerkesztő technikus a fém és gépipari jellegű foglalkozások körébe,

Részletesebben

Szerszámkészítő. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete

Szerszámkészítő. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Szerszámkészítő A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A szerszámkészítők a fém- és gépipari jellegű foglakozások körébe tartoznak. 2005-ben a szerszámkészítők száma 5000

Részletesebben

Előadó: dr. Nyári Tibor 2012. május 29.

Előadó: dr. Nyári Tibor 2012. május 29. A magyar munkaerőpiac jellemzői, különös tekintettel az atipikus foglalkoztatási formákra, az állami intézmények szempontjából (a munkaerőkölcsönzők tevékenységei, statisztikák) Előadó: dr. Nyári Tibor

Részletesebben

A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján

A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján KÖZFOGLALKOZTATÁSI ÉS VÍZÜGYI HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján Cím: 1051 Budapest, József Attila u.

Részletesebben

A KUTATÁS ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI

A KUTATÁS ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI GfK Hungária ROP 3.4.1. KÉPZÉSI KERESLET KÍNÁLAT FELMÉRÉS KÉPZŐ INTÉZMÉNYI ADATOK ELEMZÉSE 1 A KUTATÁS ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI A KUTATÁS TÉMÁJA: REGIONÁLIS FEJLESZTÉS OPERATÍV PROGRAM: KÉPZÉSI KERESLET KÍNÁLAT

Részletesebben

Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia. Mellékletek, 2015. IV. Melléklet: A stratégia külső illeszkedési pontjai. 1. v. 2015. 06. 03.

Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia. Mellékletek, 2015. IV. Melléklet: A stratégia külső illeszkedési pontjai. 1. v. 2015. 06. 03. 1 Baranya megyei szakképzésfejlesztési stratégia Mellékletek, 2015. IV. Melléklet: A stratégia külső illeszkedési pontjai 1. v. 2015. 06. 03. 2 Tartalom 1. A képzés trendvonalai... 3 1.1 Európai trendek...3

Részletesebben

SZAKMAI HÁTTÉRANYAG A MEGYÉK HAZAI ÉS NEMZETKÖZI POZÍCIONÁLÁSÁHOZ

SZAKMAI HÁTTÉRANYAG A MEGYÉK HAZAI ÉS NEMZETKÖZI POZÍCIONÁLÁSÁHOZ Szakmai háttéranyag a megyék hazai és nemzetközi pozícionálásához 1. oldal, összesen: 63 SZAKMAI HÁTTÉRANYAG A MEGYÉK HAZAI ÉS NEMZETKÖZI POZÍCIONÁLÁSÁHOZ KÉSZÜLT A NEMZETGAZDASÁGI TERVEZÉSI HIVATAL STRATÉGIAI

Részletesebben

A termékenység területi különbségei

A termékenység területi különbségei 2009/159 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 159. szám 2009. november 19. A termékenység területi különbségei A tartalomból 1 A termékenység szintjének területi változása

Részletesebben

IFJÚSÁGSEGÍTŐ MUNKAERŐPIACI MONITOR

IFJÚSÁGSEGÍTŐ MUNKAERŐPIACI MONITOR IFJÚSÁGSEGÍTŐ MUNKAERŐPIACI MONITOR - KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS AZ IFJÚSÁGSEGÍTŐK ÉS FOGLALKOZTATÓIK KÖRÉBEN - Image: Tina Phillips / FreeDigitalPhotos.net TARTALOM Bevezetés... 3 Foglalkoztatók... 4 Ifjúságsegítők...

Részletesebben

Regionális és megyei szakiskolai tanulói létszámok meghatározása

Regionális és megyei szakiskolai tanulói létszámok meghatározása Regionális és megyei szakiskolai tanulói létszámok meghatározása a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére (becslések a 2008-2012-es /2015-ös/ időszakra) A tanulmányt írta: Jakobi

Részletesebben

Hegesztő technológus, hegesztő technikus

Hegesztő technológus, hegesztő technikus Hegesztő technológus, hegesztő technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerő-piaci helyzete Foglalkoztatottak száma A Hegesztő technológus, hegesztő technikusa fém és gépipari jellegű foglalkozások körébe,

Részletesebben

Összefoglaló a munka-és pihenőidő szabályainak. érvényesülése tárgyú célellenőrzés tapasztalatairól

Összefoglaló a munka-és pihenőidő szabályainak. érvényesülése tárgyú célellenőrzés tapasztalatairól 30083/2013-5440 Összefoglaló a munka-és pihenőidő szabályainak érvényesülése tárgyú célellenőrzés tapasztalatairól [2013. október 2 - október 18.] A munkaügyi hatóság a 2013. évi munkaterv szerint - a

Részletesebben

Vegyész-mérnökasszisztens

Vegyész-mérnökasszisztens Vegyész-mérnökasszisztens A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A vegyész-mérnökasszisztensek, vegyipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a vegyész technikusok

Részletesebben

AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ KÖZÉPTÁVÚ SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ KÖZÉPTÁVÚ SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ KÖZÉPTÁVÚ SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 BEVEZETÉS... 4 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 5 JAVASLATOK:... 6 Munkakultúra átadása... 6 Regionális

Részletesebben

Az EQUAL Programot az Európai Szociális Alap és a magyar kormány finanszírozza.

Az EQUAL Programot az Európai Szociális Alap és a magyar kormány finanszírozza. Az EQUAL Programot az Európai Szociális Alap és a magyar kormány finanszírozza. A munkaerõpiac nemi egyenlõtlenségei Állapot- és okkeresés a BérBarométer 5000-es adatbázisán Szerzõk: Rigler András Dr.

Részletesebben

GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés

GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS

Részletesebben

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK OMMF Közép-magyarországi Munkabiztonsági Felügyelősége illetékességi területe Budapest, Pest megye. Székhely: Budapest, IX. ker. Páva u. 6. Postacím: 1458 Budapest

Részletesebben

MUNKAERŐ KUTATÁS A FOGLALKOZTATÁSI ANOMÁLIÁK KIKÜSZÖBÖLÉSÉRE

MUNKAERŐ KUTATÁS A FOGLALKOZTATÁSI ANOMÁLIÁK KIKÜSZÖBÖLÉSÉRE MUNKAERŐ KUTATÁS A FOGLALKOZTATÁSI ANOMÁLIÁK KIKÜSZÖBÖLÉSÉRE Kutatási jelentés KÉSZÍTETTE A VIA PANNONIA KFT. A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK MEGBÍZÁSÁBÓL 2015. OKTÓBER 29. Tartalomjegyzék

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a hajléktalan emberek számára fenntartott, nappali ellátást nyújtó intézmények körében végzett kutatásról. 2008.

BESZÁMOLÓ. a hajléktalan emberek számára fenntartott, nappali ellátást nyújtó intézmények körében végzett kutatásról. 2008. BESZÁMOLÓ a hajléktalan emberek számára fenntartott, nappali ellátást nyújtó intézmények körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2015. március Tartalom A GAZDASÁGI FOLYAMATOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Bevezető...2 Összefoglalás...3 Gazdasági fejlettség, a gazdaság ágazati szerkezete...5

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. II. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

Átviteltechnikai műszerész

Átviteltechnikai műszerész Átviteltechnikai műszerész A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma Az átvitelitechnikai műszerészek a műszeripari jellegű szakmák körébe, azon belül a rádió, tv, híradástechnikai

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglaló...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...4 Beruházás...5 Ipar...6

Részletesebben

Esztergályos. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete

Esztergályos. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Esztergályos A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma Az esztergályos szakma a fém- és gépipari jellegű foglakozások körébe, azon belül a forgácsoló foglakozási szakmacsoportba

Részletesebben

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások - helyzetértékelés - 2011. március Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Országos Szolgáltatás-módszertani Koordinációs Központ Tartalomjegyzék

Részletesebben

Educatio 1997/03 TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEK A KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN

Educatio 1997/03 TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEK A KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEK A KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN BÁR A FEJLETT ORSZÁGOK SZEMSZÖGÉBÕL MAGYARORSZÁG EGÉSZE elmaradott területnek számít, egy részletesebb, közeli vizsgálódás viszont már azt is ki tudja mutatni,

Részletesebben

Vegyészlaboráns. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete

Vegyészlaboráns. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Vegyészlaboráns A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A vegyészlaboránsok a vegy-, építőanyag- és gyógyszeripari jellegű szakmák körébe, azon belül a laboráns, analitikus

Részletesebben

Gumi- és műanyagipari technikus

Gumi- és műanyagipari technikus Gumi- és műanyagipari technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gumi- és műanyagipari technikus technikusi munkát végez. 005-ben a vegyipari ágazatban technikusként

Részletesebben

a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól

a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól J E L E N T É S a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól Bevezetés A munkavédelmi hatóság 2014. évi ellenőrző tevékenységét a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi

Részletesebben

Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése SH/4/5

Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése SH/4/5 Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése SH/4/5 Varga Attila http://www.ofi.hu/sh45 Alapadatok Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) SH/4/5 kódszámú, Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése

Részletesebben

Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Varga Júlia. Kutatási asszisztens: Tir Melinda

Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Varga Júlia. Kutatási asszisztens: Tir Melinda Szerkesztette: Varga Júlia A kötet szerzői Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Varga Júlia Kutatási asszisztens: Tir Melinda A Közoktatás indikátorrendszere 2015 kötet internetes elérhetősége: http://econ.core.hu/file/download/kozoktatasi/indikatorrendszer.pdf

Részletesebben

A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi-területi tényezők

A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi-területi tényezők A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi-területi tényezők Az OFA/6341/26 sz. kutatás zárótanulmánya Témavezető: Híves Tamás Szerkesztette: Forray R. Katalin A jelentést

Részletesebben

Bemutatkozik a Képzési Igazgatóság

Bemutatkozik a Képzési Igazgatóság elemzés XI. évf.. szám Dr. Tóth Tibor Spiesz Tamás Bemutatkozik a Képzési Igazgatóság AKépzési Igazgatóság a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézeten belül. szeptember jén alakult meg. Szervezeti egységei

Részletesebben

J e l e n t é s. A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (KSZR) működésének legfontosabb jellemzői

J e l e n t é s. A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (KSZR) működésének legfontosabb jellemzői J e l e n t é s az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztályának iránymutatása alapján készítette OSZK - Könyvtári Intézet Kutatási és Szervezetfejlesztési Osztály 2014. 07. 28. A Könyvtárellátási

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2009. III. negyedév Dél-Alföld 2009. augusztus szeptember Bács-Kiskun megye 662 31014 fő Csongrád megye 477 35611 fő

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Otthon Melege Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Otthon Melege Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Otthon Melege Program Háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréje alprogram Pályázat kódszáma: HGCS-2014. 2014. szeptember 25. Frissítve: 2014. november 11. 1 1. Előzmények

Részletesebben

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2012, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére című kutatási program keretében

Részletesebben

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2016

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2016 A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2016 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2016, a megyei fejlesztési és képzési bizottságok (MFKB-k) részére című

Részletesebben

Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény

Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/37 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es Hirdetmény típusa:

Részletesebben

MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV

MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV Készítette: Harangozóné Vigh Ilona főosztályvezető 2016. április Foglalkoztatási Főosztály 9700 Szombathely, Vörösmarty Mihály u. 9. 9701 Szombathely, Pf.: 265

Részletesebben

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE. A munkát keresők, a munkanélküliek demográfiai jellemzői. Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE. A munkát keresők, a munkanélküliek demográfiai jellemzői. Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE A munkát k, a ek demográfiai jellemzői Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban A ség alakulásának hosszabb távú értékelését korlátozza az a körülmény, hogy a

Részletesebben

MFB az ország fejlesztési bankja

MFB az ország fejlesztési bankja MFB az ország fejlesztési bankja Czirják Sándor vezérigazgató Győr, 2008. szeptember 23. Az európai állami fejlesztési bankok szerepe Híd szerep: gazdaságpolitika és szereplői között Stratégiai célok eszközök:

Részletesebben

Vegyipari minőségbiztosítási technikus

Vegyipari minőségbiztosítási technikus Vegyipari minőségbiztosítási technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A vegyipari minőségbiztosítási technikus technikusi munkát végez. 005-ben a vegyipari ágazatban

Részletesebben

Az MFKB-k feladatai és tevékenysége 2014

Az MFKB-k feladatai és tevékenysége 2014 Az MFKB-k feladatai és tevékenysége 2014 Az MFKB-k feladatai és tevékenysége 2014 Felelős kiadó: Dunai Péter Lektor: Dr. Szilágyi János Szerkesztő: Nagyné Varga Katalin Témavezető: Köpeczi-Bócz Attila

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2

Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2 Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2 Központi Statisztikai Hivatal 2012. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás...

Részletesebben

Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia. Mellékletek, 2015.

Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia. Mellékletek, 2015. 1 Baranya megyei szakképzésfejlesztési stratégia Mellékletek, 2015. V. Melléklet: A munkaerő-piaci kereslet és kínálat előrejelzése, az irány-arány döntés megalapozása 1. v. 2015. 06. 03. 2 Tartalom 1.

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011 2012. ÉVEKBEN

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011 2012. ÉVEKBEN A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011 2012. ÉVEKBEN Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011-2012.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 ISBN-10: 963-235-050-2 ISBN-13: 978-963-235-050-9

Részletesebben

A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye. - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében

A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye. - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében a 2010. évi hallgatói motivációs kutatás eredményei 2010 A Diplomás Pályakövetési Rendszer

Részletesebben

Oktatási és Kulturális Minisztérium

Oktatási és Kulturális Minisztérium Oktatási és Kulturális Minisztérium OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER 13879/2008. Tervezet ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról szóló 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 2./Húsipari- húseldolgozó vállalkozások akcióellenőrzése 10

Tartalomjegyzék. 2./Húsipari- húseldolgozó vállalkozások akcióellenőrzése 10 Hírlevél 2011/4. Tartalomjegyzék 1./Összefoglaló a bankok, illetve a bankok személy- és vagyonvédelmét biztosító vállalkozások foglalkoztatási gyakorlatának akcióellenőrzéséről 3 2./Húsipari- húseldolgozó

Részletesebben

DUNA HOUSE BAROMÉTER. www.dh.hu. 2015. I. Félév 2015. június hónap. A magyarországi ingatlanpiac legfrissebb adatai minden hónapban. 49.

DUNA HOUSE BAROMÉTER. www.dh.hu. 2015. I. Félév 2015. június hónap. A magyarországi ingatlanpiac legfrissebb adatai minden hónapban. 49. DUNA HOUSE 49. szám 2015. I. Félév 2015. június hónap A magyarországi ingatlanpiac legfrissebb adatai minden hónapban. www.dh.hu Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és keresletindex Lakásindexek

Részletesebben

Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről

Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről Gazdasági környezet Az elmúlt évek gazdaságpolitikája arra alapozott, hogy az adósság csapdából csak akkor lehet kitörni, ha emelkedik a növekedési potenciál,

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 215. december A kiskereskedelem 214. évi teljesítménye Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 212/42 Összefoglaló...2 VI. évfolyam 42. szám 1. Nemzetközi kitekintés...2 2. A kiskereskedelem helye a nemzetgazdaságban...4

Részletesebben

Társadalmi-gazdasági folyamatok modellezése 1990 után Magyarországon

Társadalmi-gazdasági folyamatok modellezése 1990 után Magyarországon Társadalmi-gazdasági folyamatok modellezése 1990 után Magyarországon Baranyai Nóra Bevezetés Fejezetünkben a társadalmi-gazdasági modellezés magyarországi tapasztalatainak bemutatására vállalkozunk. Az

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ Második esély típusú intézmények és programjaik Az Equal program keretén belül szervezett Fiatalok Tematikus Hálózat megbízásából a tanulmány szerzői arra vállalkoztak, hogy átfogó

Részletesebben

TÁMOP 4.1.3 I. KÖZÖS KÉRDŐÍVMODUL

TÁMOP 4.1.3 I. KÖZÖS KÉRDŐÍVMODUL TÁMOP 4.1.3 I. KÖZÖS KÉRDŐÍVMODUL Intézményi fejléc (neve stb.) és arculat: az intézmény adja meg! I.1/a. Hogyan kapcsolódik ehhez az intézményhez? LÉNYEGES SZŰRŐ KÉRDÉS! Ha a válasz 1 HALLGATÓI ÉS VÉGZETT

Részletesebben

Tartalomjegyzék I. A POPULÁCIÓ ÉS A MINTA SAJÁTOSSÁGAI... 4 II. AZ ADATFELVÉTEL MÓDSZERTANA...12. 1. Adatfelvétel módja és ideje...

Tartalomjegyzék I. A POPULÁCIÓ ÉS A MINTA SAJÁTOSSÁGAI... 4 II. AZ ADATFELVÉTEL MÓDSZERTANA...12. 1. Adatfelvétel módja és ideje... Szolnoki Főiskola Személyes kutatás a 2007 2009-ben végzett hallgatók körében 2011. Tartalomjegyzék I. A POPULÁCIÓ ÉS A MINTA SAJÁTOSSÁGAI... 4 II. AZ ADATFELVÉTEL MÓDSZERTANA...12 1. Adatfelvétel módja

Részletesebben

Nők a munkaerőpiacon, különös tekintettel a női vezetőkre és vállalkozókra

Nők a munkaerőpiacon, különös tekintettel a női vezetőkre és vállalkozókra DOI: 10.18427/iri-2016-0009 Nők a munkaerőpiacon, különös tekintettel a női vezetőkre és vállalkozókra Matiscsákné Lizák Marianna Eszterházy Károly Főiskola matiscsakne@ektf.hu Bevezetés Mint tapasztaljuk,

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik:

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik: Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című (TOP-1.4.1-15 kódszámú) felhívás.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2004

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2004 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2004 BUDAPEST, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2006 ISBN 963 215 929 2 Készült:

Részletesebben

Távközlési hálózatépítő technikus

Távközlési hálózatépítő technikus Távközlési hálózatépítő technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A távközlési hálózatépítő technikusok a műszeripari jellegű szakmák körébe, azon belül az elektrotechnikusok

Részletesebben

NC-, CNC-programozó technológus

NC-, CNC-programozó technológus NC-, CNC-programozó technológus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma Az NC-, CNC programozó technológusok a fém- és gépipari jellegű foglakozások körébe, azon belül a

Részletesebben

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Budapest, 2011. február Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott

Részletesebben

Marós. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete

Marós. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Marós A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A marós szakma a fém- és gépipari jellegű szakmák közé, azon belül a forgácsoló foglalkozási szakmacsoportba tartoznak. 2005-ben

Részletesebben

Prof. Dr. Csath Magdolna

Prof. Dr. Csath Magdolna Prof. Dr. Csath Magdolna Mit mutatnak a regionális elemzések? Versenyképességi és társadalmi kompozit mutatók eredményei a Közép-magyarországi régióban Tradíció és Innováció Konferencia Tudomány Ünnepe

Részletesebben

A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eredményei

A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eredményei A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eredményei Dr. Varga Márk főosztályvezető A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése

Részletesebben

Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia. Mellékletek

Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia. Mellékletek 0 Baranya megyei szakképzésfejlesztési stratégia Mellékletek A Baranya Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság által 2013. július 8-án elfogadott, végleges változat 1 Tartalomjegyzék I. Összehasonlító

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. CCI szám: 2007HU161PO008

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. CCI szám: 2007HU161PO008 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM 2007-2013 CCI szám: 2007HU161PO008 Verzió: Oldalszám összesen: TIOP_070702 1566 oldal TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék...2 Vezetői

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A kereskedelmi forgalomban megtalálható villamossági termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzésérıl Budapest, 2016. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI

Részletesebben

A TÉRÍTÉSMENTES JELNYELVI TOLMÁCSSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELI ADATAINAK ELEMZÉSE A 2012. JÚNIUS 01. - 2013. MÁRCIUS 31

A TÉRÍTÉSMENTES JELNYELVI TOLMÁCSSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELI ADATAINAK ELEMZÉSE A 2012. JÚNIUS 01. - 2013. MÁRCIUS 31 A TÉRÍTÉSMENTES JELNYELVI TOLMÁCSSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELI ADATAINAK ELEMZÉSE A 2012. JÚNIUS 01. - 2013. MÁRCIUS 31. KÖZÖTTI TÁRGYIDŐSZAKRA VONATKOZÓAN MAGYAR JELNYELVI PROGRAMIRODA BUDAPEST, 2014. 1

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ FELHASZNÁLÁSÁRÓL

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ FELHASZNÁLÁSÁRÓL Foglalkoztatási és Szociális Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ A 2006. ÉVBEN BEMUTATOTT ALKALMI MUNKAVÁLLALÓI KÖNYVEK FELHASZNÁLÁSÁRÓL % A 2006-ban kiváltott, bemutatott AM Könyvek, valamint a ledolgozott napok számának

Részletesebben

Nyugat-Dunántúl Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés

Nyugat-Dunántúl Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés Nyugat-Dunántúl Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés CSIZMADIA ZOLTÁN TÓTH PÉTER I. Bevezetés A tanulmány célja a Magyar I júság 2012 kutatás regionális adatainak az elemzése, a Nyugat-dunántúli régióban

Részletesebben

Etikai kódex kidolgozását kezdeményezi a VOSZ Emberi Erőforrás és Foglalkoztatási Szekciója

Etikai kódex kidolgozását kezdeményezi a VOSZ Emberi Erőforrás és Foglalkoztatási Szekciója Etikai kódex kidolgozását kezdeményezi a VOSZ Emberi Erőforrás és Foglalkoztatási Szekciója 2010.07.01 A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének keretén belül a közelmúltban megalakult az emberierőforrás-menedzsment

Részletesebben

Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció

Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció Zalaegerszeg, 2013. július 25. A Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési koncepciót készítette: Nagy Zoltán MFKB elnök Mérksz Andor szakértő Gombos Béla program

Részletesebben

HU-Budapest: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S 45-066484 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Budapest: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S 45-066484 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/6 HU-Budapest: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S 45-066484 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK): Legfőbb Ügyészség, Budapest,

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2005

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2005 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2005 BUDAPEST, 2007 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2007 ISBN 978-963-235-081-3

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MUNKABALESETEK ALAKULÁSÁRÓL A FELDOLGOZOTT MUNKABALESETI JEGYZŐKÖNYVEK ALAPJÁN 2014. I-IV. NEGYEDÉV

TÁJÉKOZTATÓ A MUNKABALESETEK ALAKULÁSÁRÓL A FELDOLGOZOTT MUNKABALESETI JEGYZŐKÖNYVEK ALAPJÁN 2014. I-IV. NEGYEDÉV TÁJÉKOZTATÓ A MUNKABALESETEK ALAKULÁSÁRÓL A FELDOLGOZOTT MUNKABALESETI JEGYZŐKÖNYVEK ALAPJÁN 2014. I-IV. NEGYEDÉV 2 / 19 A tájékoztató a 2015. január 8-ig beérkezett és nyilvántartásba vett munkabaleseti

Részletesebben

VEGYIPARI- GÉPÉSZMÉRNÖK ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.

VEGYIPARI- GÉPÉSZMÉRNÖK ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1. VEGYIPARI- GÉPÉSZMÉRNÖK ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEGYIPARI-GÉPÉSZMÉRNÖK

Részletesebben

Csongrád Megyei Önkormányzat

Csongrád Megyei Önkormányzat Csongrád Megyei Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálata 2008. Készítette: Majláthné Lippai Éva Közreműködtek: Hivatal munkatársai: Makhult Zoltán Szekeresné dr. Makra

Részletesebben

Az Észak-magyarországi régió turizmusának esélyei a globális gazdasági válság időszakában

Az Észak-magyarországi régió turizmusának esélyei a globális gazdasági válság időszakában Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek VI.évf. 2009 2 89-107 Az Észak-magyarországi régió turizmusának esélyei a globális gazdasági válság időszakában A válság turizmusra gyakorolt hatásairól számos, elemzés,

Részletesebben

A Legfőbb Ügyészség 2006. évi költségvetési alapokmánya

A Legfőbb Ügyészség 2006. évi költségvetési alapokmánya A Legfőbb Ügyészség 2006. évi költségvetési alapokmánya 1. Fejezet száma, megnevezése: VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége 2. Költségvetési szerv a) azonosító adatai: - törzskönyvi nyilvántartási szám:

Részletesebben

Az agrárgazdaság foglalkoztatási potenciálja

Az agrárgazdaság foglalkoztatási potenciálja Az agrárgazdaság foglalkoztatási potenciálja Süle Katalin, Elnök, Zala megye Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 Az agrárgazdaság

Részletesebben

Területi koordinátorok beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről

Területi koordinátorok beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről Területi koordinátorok beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/71 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGGYŰLÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA RÉSZÉRE AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁMHELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGGYŰLÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA RÉSZÉRE AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁMHELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGGYŰLÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA RÉSZÉRE AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁMHELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL 2009. március 1 Tartalom Tartalom... 2 Bevezetés... 4 1.)

Részletesebben

A VASI HEGYHÁT FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA 2007-2013

A VASI HEGYHÁT FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA 2007-2013 A FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM LÉTREHOZÁSA A HEGYHÁTI KISTÉRSÉGBEN C. PROJEKTHEZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK ELVÉGZÉSE (HIVATKOZÁSI SZÁM: ROP-3. 2. 1.-2004-09-0005/32) A VASI HEGYHÁT FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA

Részletesebben

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON GYŐR 2006. július KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN, 2006 ISBN 963 215 994 2 IGAZGATÓ: Nyitrai

Részletesebben

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került

Részletesebben

A gazdasági válság hatása 2008-2011 között a munkaerőpiac területi különbségeire hazánkban

A gazdasági válság hatása 2008-2011 között a munkaerőpiac területi különbségeire hazánkban Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek VIII. évf. 2011 2 57-70 Ténykép A gazdasági válság hatása 2008-2011 között a munkaerőpiac területi különbségeire hazánkban A tanulmány Magyarországon a rendszerváltás

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március

BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március BESZÁMOLÓ a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében a hajléktalan embereket ellátó intézmények

Részletesebben

A bolognai folyamat és a munkaerőpiac

A bolognai folyamat és a munkaerőpiac A bolognai folyamat és a munkaerőpiac Budapest, 2009. június 15. Dr. Mang Béla elnök Felsőoktatási és Tudományos Tanács Felsőoktatás munkaerőpiac (adatbázisok) Nemzetközi adatok Hazai adatok: Központi

Részletesebben