IP C&C. Tárgymutató. Bemutatkozik a Taxonómia. együttműködés és közelítés. Bemutatkozik a Taxonómia

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IP C&C. Tárgymutató. Bemutatkozik a Taxonómia. együttműködés és közelítés. Bemutatkozik a Taxonómia"

Átírás

1 IP C&C együttműködés és közelítés Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (Védjegyek és formatervezési minták) Bemutatkozik a Taxonómia Tárgymutató Bemutatkozik a Taxonómia Új elektronikus bejelentés: akik hamarabb bevezették, és mutatták az utat A Taxonómia három éves előkészítő munka eredményeként, az uniós tagállamok szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó nemzeti és regionális hivatalai, a felhasználói szervezetek, a WIPO és a BPHH komoly erőfeszítései és következetes együttműködése révén jött létre. A Taxonómia július 1-jén a TMclass (a BPHH globális osztályozási eszköze) részeként került bevezetésre, és a BPHH új weboldalán keresztül még az idén integrálni fogják a BPHH új elektronikus bejelentési rendszerébe. A Taxonómia a szó szoros értelmében a piaci igényekre adott válasz. Folyamatosan jelennek meg új áruk és szolgáltatások, amelyeket a nizzai osztályozási rendszer 45 osztályába sorolnak be. Ennek következtében az egyes osztályokba rendkívül sokféle áru és szolgáltatás került be - amelyeket aztán igen nehéz megtalálni. Hírek röviden Akadémia Tanulási Portál: a BPHH virtuális tanterme megnyitja kapuit Európa szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó hivatalai Eszközök frissítése - táblázat Az IP C&C hírlevél célja, hogy támogassa a BPHH stratégiai terve 6. cselekvési irányvonalának (Az európai hálózat fejlesztése) 27., 28. és 29. fő kezdeményezéseit. Az IP C&C az Unió összes hivatalos nyelvén elérhető PDF-formátumban itt: OHIMPublications.en.do Kérdés esetén az alábbi címen érdeklődhet: OHIMCommunicationService@oami.europa.eu 2 / A Taxonómia erre a problémára kínál megoldást. Védjegybejelentés esetén segít a felhasználóknak az adatbázisban való eligazodásban, valamint az áruk és szolgáltatások könnyebb besorolásában. A Taxonómia felülről lefelé, az általánostól a specifikusabb megnevezések felé haladó hierarchikus struktúra, amelynek alapját a nizzai osztályozás képezi. A Taxonómia tulajdonképpen egy osztályozási segédeszköz. Nem váltja ki és semmilyen értelemben nem helyettesíti a nizzai osztályozást. A Taxonómia első szintje megegyezik a nizzai osztályozás 45 osztályával. Ez azt jelenti, hogy ha a szakértői bizottság módosításokat hajt végre a nizzai osztályozásban, akkor azok a Taxonómiában is megjelennek. A Taxonómiába már a nizzai osztályozás 9. és 10. kiadása között történt változásokat is sikerült zökkenőmentesen beépíteni. A struktúrának köszönhetően az azonos tulajdonságokkal rendelkező megnevezések a rendszerben könnyedén megtalálhatók és csoportosíthatók, ezáltal áthelyezhetők a megfelelő helyre.

2 IP C&C együttműködés és közelítés A Taxonómia a nizzai osztályozást alapul véve csoportosítja a megnevezéseket, adatai pedig a harmonizált adatbázison alapulnak, amely az elfogadott megnevezések közös adatbázisa. Ez az adatbázis az uniós tagállamok tizennégy, szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó nemzeti és regionális hivatala, valamint a BPHH adatait tartalmazza, ami jelenleg megközelítőleg áru- és szolgáltatás-megnevezést jelent. Taxonómia szerinti tallózás és keresés a TMclassban A felhasználó a TMclass bal oldali sávjában könnyedén böngészhet a Taxonómiában, azaz áttekintést kaphat róla, mely áruk és szolgáltatások találhatók az egyes osztályokban. A fastruktúrában lefelé lépve a felhasználó egyes megnevezéscsoportokra összpontosíthat, figyelmen kívül hagyva a számára nem relevánsakat. Ha a felhasználó már tudja, milyen árukat vagy szolgáltatásokat keres, akkor közvetlen keresést indíthat a TMclass keresési mezőjében. A képernyő jobb oldalán megjelenik az összes olyan megnevezés, amely a keresett kifejezést tartalmazza. A Taxonómia fastruktúrájának bal oldalán látható, hogy ezek a kifejezések hol helyezkednek el a 45 osztályon belül. A Taxonómia számos előnnyel jár a felhasználók számára. Könnyebb és intuitívabb keresést tesz lehetővé, így az előzetes ismeretekkel nem rendelkező felhasználó is könnyebben megtalálhatja a megfelelő osztályozást, így biztosítva, hogy az oltalom a megfelelő tárgykörre vonatkozzon. Az egymással összefüggő megnevezések együttesen jelennek meg a Taxonómiában, így elkerülhetők az időigényes, ismételt keresések. A piaccal együtt fejlődik A Taxonómia hosszabb távú előnye, hogy a valós piaci igényekre reagál. A legtöbb új árut és szolgáltatást be lehet illeszteni a Taxonómia jelenlegi struktúrájába. Ha teljesen új típusú áru/szolgáltatás vagy új piaci szektor jelenik meg, akkor ezek számára új csoportot lehet létrehozni. A Taxonómia olyan élő struktúra, amely az egyeztetések és a karbantartás révén folyamatosan bővül és fejlődik, illetve a piaccal együtt változik. Tehát az uniós tagállamok nemzeti hivatalai és a felhasználói szervezetek újabb és újabb megnevezéseket, módosításokat és kiegészítéseket fognak javasolni, a konvergencia folytonosságáért felelős központi csoporttal egyeztetve. Ez a csoport a nemzeti hivatalok szakértőiből fog állni, és a Taxonómia, illetve a harmonizált adatbázis folytonosságáért és érvényességéért fog felelni. 2

3 Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (Védjegyek és formatervezési minták) A Taxonómia együttműködésen alapuló, kooperatív vállalkozásként indult, és ebben a szellemben is fog folytatódni. Az uniós tagállamok szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó nemzeti hivatalai és a WIPO továbbra is együtt fognak működni a BPHH-val a Taxonómia kialakításában és bővítésében, hogy az eszköz mindig megfelelhessen a piaci igényeknek. Mikael Franke Ravn (a dán nemzeti hivatal képviseletében) arról számolt be, hogy hivataluk rövidesen bevezeti a Taxonómiát. Jelenleg a harmonizált adatbázis áttekintését végezzük, de reményeink szerint ezt a nyár folyamán be fogjuk tudni fejezni. Ősszel pedig megvizsgáljuk, hogyan tudjuk bevezetni a Taxonómiát. Mindenesetre nagyon hasznos eszköznek tűnik, és remélem, minden felhasználó igénybe veszi majd, hogy megtalálja az adatbázisban a megfelelő megnevezéseket. Nagyon hasznos eszköznek tűnik, és remélem, minden felhasználó igénybe veszi majd, hogy megtalálja az adatbázisban a megfelelő megnevezéseket. Mikael Franke Ravn, DKPTO A WIPO, amely létrehozta és áprilisban online közzé is tette a nizzai osztályozásra (, 10. kiadás) vonatkozó, saját Taxonómia-verzióját, szorosan nyomon követi a rendszerben történő módosításokat és fejlesztéseket, ezáltal biztosítva, hogy mindenhol ugyanazt a Taxonómiát használják. A folyamat során továbbra is figyelembe fogják venni a felhasználói szervezetek észrevételeit. Nekik különleges kapcsolatuk van a piaccal, így képesek közvetíteni a végfelhasználók véleményét, amely felbecsülhetetlen értékű. A tőlük érkező visszajelzések és tanácsok nagyon fontos szerepet kaptak a Taxonómia teljes létrehozási Alessandra Romero, MARQUES és fejlesztési folyamata során, és a Taxonómia sikeres jövőjéhez is szükség van aktív részvételükre. Úgy gondoljuk, ez az eszköz nagyon hasznos lesz a felhasználók számára. A MARQUES például a teljes projekt során nagyon sok segítséget nyújtott - mondta el a szervezet külkapcsolati igazgatója, Alessandra Romero. Úgy gondoljuk, ez az eszköz nagyon hasznos lesz a felhasználók számára - jelentette ki. A többi felhasználói szervezet segítségével határozottan kommunikálni fogjuk a tagok és a felhasználók felé, milyen fontos ennek az eszköznek a használata. A Taxonómia elvei Minden osztály hierarchikusan épül fel, alkotóelemei pedig a harmonizált adatbázisban szereplő megnevezések lesznek. Az egyes osztályok felső szintje az osztály száma. Ez a szint nem tartalmaz megnevezéseket. Minden osztály legalább egy csoportot tartalmaz. Minden csoporthoz tartozik egy csoportcím. A szintek számát az osztály összetettsége határozza meg. A Taxonómiának rugalmasnak és alakíthatónak kell lennie. Bármely szint bővíthető vagy módosítható. A Taxonómia tulajdonképpen egy osztályozási segédeszköz. Ez a struktúra semmiféle jogi következményre nem teremt alapot. Az oltalom hatályát magának a megnevezésnek a jelentése határozza meg, nem pedig a Taxonómia fastruktúrájában elfoglalt helye. További információk: A Taxonómia a TMclasson keresztül érhető el itt: Nizzai osztályozás a WIPO weboldalán: További forrásanyagok a Taxonómiáról (videók, képzési anyagok, prezentációk): Az IP Translator megvalósításának értelmezésére vonatkozó közös közlemény, amelyet a BPHH és az uniós tagállamok szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó, nemzeti és regionális hivatalai egyidejűleg közzétettek:

4 IP C&C együttműködés és közelítés Új elektronikus bejelentés: akik hamarabb bevezették, és mutatták az utat Finn-tasztikus! November végén, amikor Finnországot ellepte a hó, és az egész országra sötétség borult, valami forradalmi dolog történt a finn nemzeti hivatalban. A hivatal lelkes szakértői csoportja a BPHH-val együttműködve éjt nappallá téve dolgozott, hogy egy helyi kísérleti projekt keretében bevezessék a Future Software Package (a jelenlegi Software Package) egyik részét, az elektronikus bejelentést. A finn hivatal nem először foglalkozott a védjegyek elektronikus bejelentésének bevezetésével, hiszen már öt évvel korábban telepítettek egy ilyen rendszert. Azonban, ahogy a projekt vezetője, Juha Myllyaho elmondta, szerintem ebben a projektben több eszköz áll a rendelkezésünkre, így jó lehetőséget kínál hivatalunk számára. Nagyon fontosnak tartjuk a kölcsönös átjárhatóságot, amelyet ez az elektronikus bejelentési eszköz biztosít, például a TMview- és a TMclass-adatok között - tette hozzá. És természetesen az ügyfelek a bejelentés kitöltése után többek között fizetni is tudnak. Az eszköz a munkamenetünk szempontjából is számos előnnyel jár, hiszen a harmonizált osztályok és számos egyéb dolog segítenek a védjegyelbírálóknak munkájuk során. A finneket joggal tartják úttörőnek az elektronikus bejelentés bevezetése terén. A BPHH munkatársai szuperlatívuszokban beszélnek a finn kollégákról gyorsaságukért, illetve az eredményekért tett komoly erőfeszítéseikért. Satulehto úr szerint a szerény finnek el is pirulnak ennyi dicséret hallatán. Tényleg sok dicséretet kaptunk. És valóban kemény munkát végeztünk, rengeteget dolgoztunk, és kiváló volt az együttműködés a BPHH nagyszerű csapatával. Nagyon sok támogatást kaptunk - teszi hozzá Myllyaho úr, hangsúlyozva, hogy egy ilyen projekt végrehajtásához mindkét fél elkötelezettségére szükség van. Nagyon fontosnak tartjuk a kölcsönös átjárhatóságot, amelyet ez az elektronikus bejelentési eszköz biztosít, például a TMviewés a TMclass-adatok között. Juha Myllyaho Myllyaho úr munkatársa, Markku Satulehto volt az elektronikus bejelentés bevezetésére irányuló projekt folyamat- és működésszervezési vezetője. Más projektekhez képest nem volt olyan nagy munka - mondja. Legalábbis nekem nem volt olyan nehéz, bár a határidők kissé szorosak voltak, ami azért néha kihívást jelentett. De egyébként csak egy szokásos projekt volt, amit elég könnyű végrehajtani, ha a hivatalban rendelkezésre állnak a szükséges feltételek. A finn hivatalban júniustól került bevezetésre az elektronikus bejelentés. A nemzeti hivatalok számára még több mindent is tartogat a szoftvercsomag. Ha megnézzük a teljes szoftvercsomag-családot, elmondhatjuk, hogy az egyes elemek megvalósítási módja azonos - mondja Satulehto úr. Tehát az első csomag telepítése után már rendelkezésünkre áll az az infrastruktúra és környezet, amelyre a többihez is szükség van. Ha egyszer megtanultuk az eljárásmódot, akkor a jövőben már könnyű dolgunk lesz, még ha másoknál korábban is vezetjük be az egyes elemeket.

5 Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (Védjegyek és formatervezési minták) Szlovák siker A szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó szlovák hivatal eddig mindig kitűnőre vizsgázott az Együttműködési Alap eszközeivel kapcsolatos projektek végrehajtása terén. Legutóbbi sikerük, hogy júliusban teljes mértékben sikerült bevezetniük az elektronikus bejelentést, holott ez a feladat még egy sokkal nagyobb hivatalnak is komoly erőfeszítéseket jelentett volna. Nehéz dolgunk volt - ismeri el a szlovák nemzeti iroda elnöke, Ľuboš Knoth. De kiváló csapattal dolgozunk, és megtettünk minden tőlünk telhetőt. Kemény munka volt, mivel a hivatal rendelkezésére álló emberi erőforrások szűkösek, és azért is, mert Szlovákia az egyik legaktívabb résztvevő az Együttműködési Alap nemzeti és regionális hivatalainak munkájában. Tehát hosszú órákon, napokon, heteken keresztül dolgoztunk a BPHH-val karöltve. De végül minden sikerült, és a tervezett napra sikerült használatra kész állapotba hozni a rendszert. Az elektronikus bejelentési rendszer tehát már működik a szlovák hivatalban, így a következő kihívás most az, hogy népszerűsítsék az új rendszert a felhasználók körében. Szlovákia kicsi ország - mondja Knoth úr. Ezért nincs olyan sok felhasználónk, mint Németországban, Franciaországban vagy akár Ausztriában. De azért megpróbálunk elektronikus szolgáltatásokat nyújtani a felhasználóknak. Minden lehetséges módon fel fogjuk hívni a figyelmet az új elektronikus rendszerre. Minden lehetséges módon fel fogjuk hívni a figyelmet az új elektronikus rendszerre. Ľuboš Knoth Knoth úr véleménye szerint a projekt sikerének egyik kulcsa a szoros együttműködés volt a besztercebányai helyi munkatársak és az alicante-i BPHH munkatársai között, akik fáradhatatlanul munkálkodtak az elektronikus bejelentés bevezetésén. A BPHH szakértői Szlovákiába is ellátogattak, a szlovák szakértők pedig közvetlenül, illetve az Együttműködési Alap munkacsoportjainak együttműködési keretrendszerén keresztül is jelezték észrevételeiket a BPHH-nak. Knoth úr szerényen csak azt mondja a szlovák hivatal munkáját dicsérő szavakra, hogy ő és csapata csak a munkájukat végezték. Hozzáteszi, hogy munkatársaival együtt már alig várják az újabb kihívásokat, ugyanakkor megjegyzi, hogy a BPHH-val való pozitív együttműködés - ahogy ő fogalmaz - igen eredményes volt, és a két hivatal munkatársai között szoros személyes kapcsolat alakult ki. Korábban nem ismertem António Campinost - mondja. De azonnal érezhető volt, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Nagyon jól kijövünk egymással. Hasonló korúak vagyunk és hasonlóan gondolkodunk, ami igazán megkönnyítette az együttműködést. A két hivatalt nem lehet közvetlenül összehasonlítani, hiszen a BPHH működése eltér a miénktől, de a munkájuk nagyon inspiráló a számunkra, amikor akár a felhasználókra, akár a munkatársakra nézve pozitív változásokat akarunk végrehajtani ban Szlovákia első alkalommal tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztjét. Ez is jelentős mértékben ösztönzi a szlovák hivatalt azokra a stratégiai fejlesztésekre, amelyek többek között a következőket t a r t a l m a z z á k : az elektronikus szolgáltatások fejlesztése; rendszeres találkozók a miniszterekkel és kormányhivatalnokokkal; a kkv-kkal és a szellemi tulajdonjogokban érintett egyéb nemzeti intézményekkel való együttműködés fejlesztése; a szellemi tulajdonjogok érvényesítését célzó hatékony eszközök létrehozása; a következő generáció figyelmének felhívása a szellemi tulajdonjogokra az ezzel kapcsolatos iskolai oktatás bevezetésével; a hivatal belső működésének hatékonyabbá tétele. A szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó szlovák szakértők tehát minden bizonnyal izgalmas idők elé néznek. Mozgalmas év a Software Package projekt életében A BPHH SP-csoportja számos európai nemzeti hivatallal együtt éjt nappallá téve dolgozott az új háttértámogatási eszközök bevezetése érdekében. Csak áprilisa és júliusa között a BPHH SPszakértői Lengyelországba, Romániába, Szlovákiába, Szlovéniába, Bulgáriába, Észtországba, a Beneluxállamok szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó hivatalába, Görögországba (OBI és GGE), Írországba, Lettországba és Litvániába látogattak el a bevezetés előkészítése érdekében.

6 IP C&C együttműködés és közelítés Hírek röviden A szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos eszközök az INTA és az ECTA éves ülésén A védjegyekkel és formatervezési mintákkal foglalkozó európai hálózatot a BPHH küldöttsége, valamint a szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó német, brit és bolgár nemzeti irodák munkatársai képviselték az INTA éves ülésén Dallasban (USA, május 4-8.). Az INTA konferenciája az év egyik legkiemelkedőbb szellemi tulajdonjogi eseményének számít. A konferenciára minden A BPHH standja az INTA. évi konferenciáján A felhasználók a nyolc interaktív információs ponton számos online eszközt próbálhattak ki, többek között a TMview, a TMclass, a Similarity, a Common Gateway eszközöket, valamit a Taxonómia tesztváltozatát, amelyről a BPHH IT-csapata gondoskodott a rendezvényen történő bemutatásra. évben 140 országból látogatnak el a szakmabeliek, így remek lehetőséget jelent a BPHH számára, hogy tájékoztassa a szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó nemzetközi közösséget a védjegyekkel és formatervezési mintákkal foglalkozó európai hálózat által elért eredményekről. Az Együttműködési Alap és a konvergencia program által kifejlesztett, a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos eszközök nagy érdeklődést váltottak ki a látogatókból a BPHH különleges megjelenésű standjánál. A felhasználók a nyolc interaktív információs ponton számos online eszközt próbálhattak ki, többek között a TMview, a TMclass, a Similarity, a Common Gateway eszközöket, valamit a Taxonómia tesztváltozatát, amelyről a BPHH IT-csapata gondoskodott a rendezvényen történő bemutatásra. A BPHH az ECTA Bukarestben (Románia, június ) megrendezett éves ülésének számos ülésszakán is képviseltette magát. A konferencián több mint 700 szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó szakmabeli és szakértő vett részt az Unióból. Idén az egyik legkiemelkedőbb programpont egy workshop volt az együttes védjegyek és tanúsító védjegyek uniós szintű rendszeréről, a védjegyekkel és formatervezési mintákkal foglalkozó európai hálózatról és a közösségi védjegyek és nemzeti védjegyek megfelelő használatáról és alkalmazásáról. A BPHH kiállítási területen található információs standjánál a gyakorlatban mutatták be a résztvevőknek a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos eszközöket. A TMview a globálissá válás útján Július 1-jétől négy újabb nemzeti hivatal tette elérhetővé védjegyekre vonatkozó adatait a TMview keresőeszközben. A rendszerhez két uniós tagállam (Ciprus és Horvátország) és két Unión kívüli állam (Mexikó és Norvégia) csatlakozott. A BPHH tájékoztató ülése A TMview-ba történő adatintegráció előkészítése - norvég szakértők a BPHH-nál

7 Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (Védjegyek és formatervezési minták) Hírek röviden Konvergencia program: a tevékenységek összehangolása Az új résztvevők integrációja konkrét eredményeket jelent mind a nemzetközi együttműködési programok, mind az Együttműködési Alap programjai számára, amelyeket uniós és nemzetközi partnereivel együttműködve a BPHH irányít. Ezzel a bővítéssel a TMview-ban részt vevő hivatalok száma huszonkilencre nőtt, és a jövőben további országok is csatlakozni fognak. A múlt hónapban koreai és török szakértők látogattak el a BPHH-ba, hogy előkészítsék adataik TMview-ba történő integrálását. Az Együttműködési Alap munkacsoportjainak ülése Az uniós tagállamok nemzeti hivatalai június 5. és 7. között számos munkacsoporti ülésen vettek részt a BPHH-ban a konvergencia program CP3, CP4 és CP5 projektjei keretében, hogy a védjegyelbírálók számára közös iránymutatásokat dolgozzanak ki azokban a kérdésekben, amelyeket az egyes nemzeti és regionális hivatalok egymástól eltérően értelmeznek. A CP3 (Feltétlen okok ábrás védjegyek) projekt célja az elutasítás feltétlen okainak kivizsgálása során alkalmazott eltérő értelmezések közelítése a tisztán leíró jellegű szavakat/ kifejezéseket tartalmazó ábrás védjegyekre vonatkozóan. A CP4 projekt a fekete, fehér és/vagy a szürke árnyalatait tartalmazó védjegyekre vonatkozó oltalom hatályával kapcsolatos eltérő értelmezésekkel foglalkozik. Az uniós tagállamok szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó, nemzeti és regionális hivatalai részvételével júniusban került sor a BPHH-ban az Együttműködési Alap teljes munkacsoporti ülésére. CP3 munkacsoport Eszközök bemutatása az Együttműködési Alap kapcsolattartóinak találkozóján A workshopok témája az Együttműködési Alap tervezett eszköz-bevezetéseinek következő fázisa volt, beleértve a szoftvercsomag komponenseit, valamint a DesignView és a Search Image második fázisát. Az Együttműködési Alap nemzeti kapcsolattartóinak találkozója keretében a küldöttek technikai bemutatókat láthattak, a projektvezetők és a nemzeti hivatalok szakértői prezentációkat tartottak, valamint ismertetésre kerültek az eszközfejlesztésben elért legfrissebb eredmények is. A CP5 projekt célja pedig az elutasítás viszonylagos okainak a kivizsgálása során alkalmazott, a védjegyek nem megkülönböztethető vagy problémás alkotóelemeinek kezelésével kapcsolatos eltérő értelmezések összehangolása. Június 27-én újabb felső szintű ülésre került sor a BPHH-ban, amelynek az osztályozás harmonizációja projekt (CP1) volt a témája, amely projekt terén már jelentős eredmények születtek. Az uniós tagállamok, továbbá Norvégia és Svájc szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó nemzeti és regionális hivatalainak képviselői, valamint a WIPO, illetve a Marques és INTA felhasználói szervezetek szakértői vettek részt. A fő téma a nizzai osztályozás egyes fejezetcímei elfogadhatóságának indoklása volt, ezenkívül létrehozták a nem elfogadható megnevezések listáját, amelyet a jelen lévő összes fél elfogadott. Napirenden volt a harmonizált adatbázis és a terminológia-karbantartási eszköz is: a résztvevők megállapodtak a nizzai osztályozás fejezetcímeiben szereplő egyes megnevezések bevezetésének következő lépéseiről.

8 IP C&C együttműködés és közelítés Akadémia Tanulási Portál: a BPHH virtuális tanterme megnyitja kapuit Ahogy a közmondás tartja, több szem többet lát. A BPHH Akadémia Tanulási Portálja ezt a gondolatot helyezte munkája középpontjába. A BPHH a múlt hónapban indította útjára az OALP (OHIM Academy Learning Portal) nevű tanuláskezelő rendszert, amelynek célja, hogy támogassa és elősegítse a tanulást a BPHH munkatársai és a külső érdekelt felek számára. A BPHH Akadémia e-tanulási és online tutorial modulokat fejleszt az OALP-hoz, továbbá különféle rendezvényeket szervez, például szemináriumokat, konferenciákat és webináriumokat, amelyeken az uniós tagállamok szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó, nemzeti és regionális hivatalai és a felhasználói szervezetek vehetnek részt. Jó példa erre a Taxonómia e-tanulási segédlet, amely segítséget nyújt a Taxonómia és a TMclass integrációjához. A regisztrált felhasználók hozzáférhetnek a szellemi tulajdonjogokra és egyéb szakterületekre vonatkozó tanfolyammodulokhoz, a vállalati felhasználók és a nagyközönség számára pedig az e-business alkalmazásokra vonatkozó képzések érhetők el. Az érdekelt feleknek nem kell nagy mennyiségű információt áttekinteniük, hogy megtalálják, ami érdekli őket. Az OALP portál kívülről, a BPHH új weboldalának részeként novembertől lesz elérhető. Az OALP azonban nem képzési, hanem tanulási portál, célja tehát a folyamatos tanulás és önfejlesztés elősegítése, valamint a tudás egyéni és vállalati szintű megosztásának támogatása. Egyedülálló, hogy az érdekelt feleknek nem kell nagy mennyiségű információt áttekinteniük, hogy megtalálják, ami érdekli őket, mivel az anyagot a konkrét célcsoportok számára dolgozzák ki. Az OALP portáljához két különböző módon lehet hozzáférni: egyrészt nem regisztrált vendégként, ami azt jelenti, hogy a világ bármely részéről bárki hozzáférhet bizonyos anyagokhoz. Ez főként a kkv-k, a szellemi tulajdonjogok szakterületét tanulmányozó diákok vagy a szellemi tulajdonjogok iránt érdeklődők számára hasznos lehetőség. A regisztrált felhasználók - köztük a BPHH és az uniós tagállamok szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó, nemzeti és regionális hivatalainak munkatársai - hozzáférhetnek a szellemi tulajdonjogokra és egyéb szakterületekre vonatkozó tanfolyammodulokhoz, a vállalati felhasználók és a nagyközönség pedig e-business alkalmazásokra vonatkozó képzést vehetnek igénybe tutorial anyagok segítségével.

9 Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (Védjegyek és formatervezési minták) A tervek szerint már -ban is számos tanfolyamot fognak rendelkezésre bocsátani a külső felhasználók számára az OALP-on, például tutorial anyagokat a TMclasshoz, a Taxonómiához, valamint a BPHH és a Megfigyelőközpont új weboldalához. Az OALP tevékenysége nem korlátozódik az ipari tulajdonjogokra; számos más anyagot is tartalmazni fog. Elérhetőek lesznek például az elmúlt 10 év közösségi formatervezési mintákról szóló konferenciáinak anyagai, így a felhasználók hozzáférhetnek a terület szakértőinek vitáihoz és az egyes ülésszakokon elhangzottakhoz. A portál célja, hogy közelítse egymáshoz a képzésért felelős személyzet tevékenységét a BPHHnál és a szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó nemzeti hivataloknál és egyéb érintett hivataloknál. A portál célja, hogy közelítse egymáshoz a képzésért felelős személyzet tevékenységét a BPHH-nál és a szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó nemzeti hivataloknál és egyéb érintett hivataloknál; további célja, hogy az e-business alkalmazásokra vonatkozóan tutorial anyagok segítségével tanulási lehetőséget kínáljon a vállalati felhasználók és a nagyközönség számára. Oktatási tevékenysége révén pedig elő fogja mozdítani a szellemi tulajdonjogok érvényesítését. Az OALP mögött álló csapat természetesen minél sokoldalúbban kíván informálódni. A BPHH-val aláírt, jelenlegi egyetértési megállapodás keretében már egyeztetéseket folytatnak az EPO-val és a WIPO-val, hogy az említett két szervezet tanfolyamait is elérhetővé tegyék az OALP-on. Az OALP a BPHH tanulástámogatási és tudásmegosztási missziójának részét képezi, és mint ilyen, az uniós tagállamok szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó, nemzeti és regionális hivatalaival együtt jelentősen gazdagítani fogja az európai és Európán kívüli szellemi tulajdonjogokkal foglalkozók közös tudásalapját.

10 IP C&C együttműködés és közelítés Európa szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó hivatalai Mark Your Future: a világ első weboldal-napfogyatkozása SPANYOLORSZÁG A világ első, Mark Your Future elnevezésű weboldalnapfogyatkozására" április 26-án, a szellemi tulajdon világnapján került sor. Az esemény a Mark Your Future kampány része volt, amely a Spanyol Szabadalmi és Védjegyhivatal (OEPM) és a Spanyol Nemzeti Védjegyvédelmi Szervezet (ANDEMA) kezdeményezésére jött létre, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a védjegyek fontosságára. A webkampány index.html oldalán percenként több mint 100 találatot regisztráltak, ennek 85 százalékát Spanyolországból, a maradék 15 százalékát pedig az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Ausztráliából, Kanadából, az USAból, Indiából, Kolumbiából, Peruból, Argentínából, Brazíliából és Oroszországból. Április 26-án több mint 200 vállalat, illetve állami és magánszervezet honlapján a szokásos dizájn helyett egy napfogyatkozás képe jelent meg: a Nap körül keringő bolygók egy-egy pozitív üzenetet fogalmaztak meg a védjegyekről: jogszerűség, adózás, foglalkoztatás, egészség és biztonság, innováció és formatervezés, export és globalizáció, minőség, felelősség, kereskedelem és kkv-k. Az Inventor of the Year díjátadón megemlékeztek a Bolgár Szabadalmi Hivatal fennállásának 65. évfordulójáról Forrás: (Spanyol Szabadalmi és Védjegyhivatal) BULGÁRIA A Bolgár Szabadalmi Hivatal június 4-én ünnepelte a jelenlegi hivatal jogelődje létrehozásának 65. évfordulóját. Azonban a szellemi tulajdonjogok védelme Bulgáriában még hosszabb múltra tekint vissza, mivel már 1892-ben elfogadták a védjegyekre vonatkozó törvényt. A Bolgár Szabadalmi Hivatal 65 éves fennállásáról Jorma Hanski a Védjegyek és Formatervezési Minták Nyilvántartási Hivatalának új vezetője való hivatalos megemlékezésre. november 8-án kerül sor az Inventor of the Year (Az év feltalálója) díjátadón, amikor az arra érdemes bolgár feltalálók nevét bejegyzik a hivatal Aranykönyvébe. Forrás: (a Bolgár Köztársaság Szabadalmi Hivatala) FINNORSZÁG Finnország Szabadalmi és Nyilvántartó Nemzeti Testülete. augusztus 1-jei hatállyal Jorma Hanski, LL.M., MBA, urat nevezte ki a Védjegyek és Formatervezési Minták Nyilvántartási Hivatalának vezetőjévé. Hanski úr széles körű tapasztalatokat szerzett a védjegyekkel és formatervezési mintákkal kapcsolatos jogok területén, és a múltban számos felügyeleti és vezető pozíciót töltött be. Korábban a Berggren Oy ügyvezető igazgatója és a Rautaruukki Corporation igazgatója volt. Forrás: (Finnország Szabadalmi és Nyilvántartó Nemzeti Testülete)

11 Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (Védjegyek és formatervezési minták) Európa szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó hivatalai Hetedszer is meghosszabbították az INPI minőségirányítási rendszerének ISO 9001 tanúsítványát PORTUGÁLIA A Portugál Minőségtanúsítási Intézet (APCER) által végzett éves minőségellenőrzési auditot követően hetedik alkalommal is meghosszabbították az Ipari Tulajdonjogok Portugál Intézetének (INPI) minőségirányítási rendszerének tanúsítványát. A. május 3-án végrehajtott audit keretében azt vizsgálták, hogy az INPI minőségirányítási rendszere megfelel-e a nemzetközileg elfogadott szabványoknak (ISO 9001:2008), hatékonyan működik-e, és illeszkedik-e az INPI által végzett tevékenységekhez. Szellemi tulajdonjogi pályázat az Egyesült Királyságban A tanúsítvány kiadásával elismerték az intézetnek a folyamatos fejlődés érdekében tett erőfeszítéseit, termékei és szolgáltatásai megfelelőségét, illetve azt, hogy az ügyfelek elégedettek az intézet tevékenységével. Az APCER külön kiemelte az intézet arra irányuló erőfeszítéseit, hogy az alkalmazott eszközök és a minőségirányítási rendszer megfeleljenek a velük szemben támasztott igényeknek. Azt is figyelembe vették, hogyan tett eleget az intézet ezeknek az igényeknek a rendelkezésre álló erőforrások felhasználásával, a termékminőség-monitoring és az ellenőrző audit számítógépes eszközökkel támogatott technikáinak alkalmazásával és az INPI által fejlesztett alkalmazások használatával. Forrás: (Ipari Tulajdonjogok Portugál Intézete) EGYESÜLT KIRÁLYSÁG A Cracking Ideas -13" pályázaton, amelyre az Egyesült Királyság Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatala és a Wallace & Gromit című népszerű animációs filmsorozat figuráit megalkotó Aardman Animations szervezésében került sor, négy angliai és walesi fiatal kapott országos díjat. Az ifjú résztvevőknek egy űrrel kapcsolatos koncepciót és a hozzá kapcsolódó szellemi tulajdonjogra vonatkozó elemeket (egy új játékot vagy terméket - szabadalom; az adott játék vagy termék vizuális megjelenését - formatervezési minta; az ötlethez kapcsolódó márkát vagy logót - védjegy; és egyéb kreatív elemeket, pl. egy fülbemászó szlogent - szerző jog) kellett kidolgozniuk. A felhívásra több mint pályázat érkezett be. A négy győztes Nick Park stúdiója, az Aardman Animation által tervezett, eredeti kupát kapott. Ezenkívül egy animációs szoftvercsomaggal, valamint egy Nick Park által dedikált Wallace & Gromit könyvvel is gazdagabbak lettek az ifjú győztesek. A pályázatot a Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatal Cracking Ideas elnevezésű kampányának részeként hirdették meg az Aardman Animations támogatásával, amely céljának tekinti az innováció ösztönzését az Egyesült Királyságban élő Forrás: iskolás gyermekek körében. (Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatal) Változások a szellemi tulajdonjogokra vonatkozó jogszabályokban MAGYARORSZÁG áprilisában új törvényt fogadtak el, amely módosítja a szellemi tulajdonjogokra vonatkozó jogszabályokat. A módosítások a szerzői jogokat, a szabadalmi jogokat és a védjegyekkel kapcsolatos jogokat is érintik, és további jelentős módosítások is történtek, többek között uniós szabályokat és nemzetközi megállapodásokat integráltak a magyar szabályozásba. Jelentős változást hozott a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló, évi XI. törvény módosítása is. A módosítások célja az együttes védjegyekre és a tanúsító védjegyekre vonatkozó szabályok egyszerűsítése, a jogszabályok betartatásának átláthatósága és a rendszer felhasználóbarátabbá tétele. A módosítások lehetővé teszik továbbá a védjegyekre vonatkozó nemzetközi jelentéseket érintő egyes fontos bejelentések elektronikus benyújtását is. Az adminisztratív eljárásokat jelentős mértékben egyszerűsítő módosítások. január 1-jével lépnek hatályba. Forrás: (a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala)

12 AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP PROJEKTPORTFÓLIÓJA Szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó, nemzeti és regionális hivatalok: végrehajtás. június végétől Projektek AT BG BX CY CZ DE DK EE ES FI FR GR GR OBI HR HU IE IT LT LV MT PL PT RO SE SI SK UK MEGJEGYZÉSEK SEARCH IMAGE A projekt jelenleg két részből áll. Ábrás védjegyek: prototípus-meghatározás. július végéig. / Formatervezési minták: a koncepció indoklása novemberéig. TMVIEW TMCLASS Legutóbbi integrációk a TMview-ba: CY, HR, MX*, NO*. Függőben: GR-GGE, MC*, TR* (* nem uniós államok hivatalai a nemzetközi együttműködési program és/vagy TM5 együttműködés keretében) Valamennyi uniós nemzeti hivatal integrálva. A TMclass 23 uniós nyelven, továbbá japán és koreai nyelven áll rendelkezésre. SENIORITY A végrehajtás befejeződött a következőknél: BG, BX, CZ, EE, HU, IE, LT, LV, MT, PT, RO, SE, SI, SK, UK (. július végére) A végrehajtás folyamatban van a következőknél: GR, CY, PL QUALITY A végrehajtás befejeződött a következőknél: BG, DK, ES, HU, UK, FI, CZ, GR OBI, GR GGE, CY, SI, LV, RO, EE, PL, PT, SE, SK, LT. A végrehajtás folyamatban van a következőknél: MT, IT, FR FORECASTING 1. fázis (modellépítés és -bevezetés) véglegesítve. USER SATISFACTION SURVEY Az USS csapat végrehajtási workshopokat tervez a végrehajtó hivatalokban. DESIGNVIEW Az Együttműködési Alap igazgatótanácsa áprilisban elfogadta a bővítést: nemzeti hivatalok adataival történő kiegészítés, új felhasználói funkciók, formatervezési mintákra vonatkozó információk keresése a nemzeti nyelveken. SIMILARITY A projekt második részének jelenleg folyó fejlesztései: adminisztratív modul a nemzeti hivataloknak adatállományuk ellenőrzésére. CESTO COMMON GATEWAY Új funkciók: CPVO-keresés, hasonló képviselők és felszólalók hasonló védjegyeire való keresés, áruk és szolgáltatások részletes összehasonlítása a hasonlósági fok alapján. Az igazgatóság elfogadta a második fázist a hozzáférési hitelesítés biztonságosabbá tételére. Munka véglegesítve júniusában. SOFTWARE PACKAGE Finnországban működik az elektronikus bejelentés. SP E-FILING DESIGNS E-bejelentés kísérleti fázisban a következő hivatalokban: BG, BX, GR-OBI, RO SP E-SERVICES E-szolgáltatások kísérleti fázisban a következő hivatalokban: EE, SK SP BACK OFFICE Háttértámogatási eszközök kísérleti fázisban a következő hivatalokban: FI, PL SP ADOPT E-LEARNING Az eszköz novemberétől működőképes. CALL CENTER A rendszer júliusától működőképes. A következő lépés a rendszer bevezetése kísérleti jelleggel egyes hivatalokban. ENFORCEMENT DATABASE Az eszköz júniusától működőképes. ANTI-COUNT. INTELLIGENCE SUPPORT Az eszköz júniusától működőképes.

Közös közlemény az IP Translator végrehajtásáról v1.2, február 20.

Közös közlemény az IP Translator végrehajtásáról v1.2, február 20. Közös közlemény az IP Translator végrehajtásáról v1.2, 2014. február 20. A Bíróság a C-307/10. sz. IP Translator ügyben 2012. június 19-én hozta meg ítéletét, amelyben a következő válaszokat adta a vonatkozó

Részletesebben

A Bíróság a C-307/10. számú IP Translator ügyben június 19-én hozta meg ítéletét, amelyben a következő válaszokat adta a vonatkozó kérdésekre: 1

A Bíróság a C-307/10. számú IP Translator ügyben június 19-én hozta meg ítéletét, amelyben a következő válaszokat adta a vonatkozó kérdésekre: 1 Közös közlemény a nizzai osztályozás szerinti fejezetcímek általános kifejezéseire vonatkozó közös gyakorlatról v1.2, 2015. október 28. A Bíróság a C-307/10. számú IP Translator ügyben 2012. június 19-én

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

IP C&C. Tárgymutató. Létrejöhet a megállapodás? együttműködés és közelítés

IP C&C. Tárgymutató. Létrejöhet a megállapodás? együttműködés és közelítés IP C&C együttműködés és közelítés Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (Védjegyek és formatervezési minták) Létrejöhet a megállapodás? Az osztályok fejezetcímei olyan problémákat jelentenek, amelyek az egyes

Részletesebben

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt. 2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira

Részletesebben

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben

Részletesebben

Az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalával folytatott együttműködés eredményei az ügyfelek szemszögéből

Az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalával folytatott együttműködés eredményei az ügyfelek szemszögéből Az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalával folytatott együttműködés eredményei az ügyfelek szemszögéből dr. Gonda Imre Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Változó jogi környezet új kihívásai

Részletesebben

Közös közlemény a nizzai osztályozás szerinti fejezetcímek általános kifejezéseire vonatkozó közös gyakorlatról v1.0, november 20.

Közös közlemény a nizzai osztályozás szerinti fejezetcímek általános kifejezéseire vonatkozó közös gyakorlatról v1.0, november 20. Közös közlemény a nizzai osztályozás szerinti fejezetcímek általános kifejezéseire vonatkozó közös gyakorlatról v1.0, 2013. november 20. A Bíróság a C-307/10. számú IP Translator ügyben 2012. június 19-én

Részletesebben

ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése. 1. AT Ausztria. 2. BE Belgium. 3.

ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése. 1. AT Ausztria. 2. BE Belgium. 3. ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése 1. AT Ausztria 99-999/9999 9 számjegy A kötőjelet és a perjelet egyes esetekben (például elektronikus

Részletesebben

IP C&C. Tárgymutató. A visszaszámlálás megkezdődött. együttműködés és közelítés

IP C&C. Tárgymutató. A visszaszámlálás megkezdődött. együttműködés és közelítés IP C&C együttműködés és közelítés Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (Védjegyek és formatervezési minták) A visszaszámlálás megkezdődött Simon White, valamint a projektvezetők, illetve a BPHH és a tagországi

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)

Részletesebben

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók 3.1. Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3.1.1. Az EU innovációs eredménytáblája (European Innovation Scoreboard)

Részletesebben

A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk

A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk Erasmus+ felsőoktatási mobilitási pályázati információs és konzultációs nap Budapest,

Részletesebben

Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2

Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Változás jegyzék Módosítás dátuma Módosítás jellege Érintett oldalak 2014.10.03 Változás 4. oldal 2014.12.10 Kiegészítés 3. oldal 2. ú melléklet Leírás NYOMT_AZON

Részletesebben

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság - Kapcsolat a polgárokkal KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ EGYSÉG EURÓPAI VÁLASZTÁSOK 2009 2009/05/27 Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi

Részletesebben

Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) bejelentés nyelve francia angol spanyol

Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) bejelentés nyelve francia angol spanyol Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM Az OHIM tölti ki: Érkezett Oldalszám 0 (kötelező A Madridi Jegyzőkönyv alapján tett nemzetközi védjegybejelentés Az OHIM előtt folyó eljáráshoz szükséges részletek

Részletesebben

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek 15.02.2006-15.03.2006 A beállított feltételeknek 589 felel meg a(z) 589 válaszból. Jelölje meg tevékenységének fő ágazatát. D -

Részletesebben

Pán-európai közvéleménykutatás a foglalkoztatás biztonságára és az egészségre vonatkozóan Reprezentatív eredmények az Európai Unió 27 tagországában

Pán-európai közvéleménykutatás a foglalkoztatás biztonságára és az egészségre vonatkozóan Reprezentatív eredmények az Európai Unió 27 tagországában Pán-európai közvéleménykutatás a foglalkoztatás biztonságára és az egészségre vonatkozóan Reprezentatív eredmények az Európai Unió 2 tagországában Eredményeket tartalmazó csomag az EU2 és Magyarország

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A Magyar Táncművészeti Egyetem pályázni jogosult

Részletesebben

1408/71 rendelet: 12.; 72. cikk 574/72 rendelet: 10a.; 85.2. és 3. cikk

1408/71 rendelet: 12.; 72. cikk 574/72 rendelet: 10a.; 85.2. és 3. cikk MIGRÁNS MUNKAVÁLLALÓK SZOCIÁLIS BIZTONSÁGÁVAL FOGLALKOZÓ IGAZGATÁSI BIZOTTSÁG Lásd az Útmutatót a 3. oldalon E 405 ( 1 ) A BIZTOSÍTÁSI, FOGLALKOZTATOTTSÁGI VAGY MUNKANÉLKÜLISÉGI IDŐSZAKOK ÖSSZESÍTÉSÉRE,

Részletesebben

I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról

I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról FORMANYOMTATVÁNY A KÉRELMEZŐ IGAZGATÓSÁG FELHASZNÁLÁSÁRA (FAKULTATÍV) I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról a munkavállalók szolgáltatások

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI VÉDJEGY TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELEM

KÖZÖSSÉGI VÉDJEGY TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELEM BELSŐ PIACI HARMONIZÁCIÓS HIVATAL (BPHH) Legutolsó frissítés: 042013 KÖZÖSSÉGI VÉDJEGY TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELEM Oldalak száma: (ezt az oldalt is beleértve) Bejelentőképviselő hivatkozási jele (legfelejebb

Részletesebben

1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések

1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. Megerősítem, hogy vállalkozásom ipari vagy kereskedelmi jellegű

Részletesebben

Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon

Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon Miért érdemes pályázni? Erasmus + Hogyan pályázzak? Pályázási szempontok Ösztöndíj Nyelvismeret fejlesztése Szakmai ismeretek bővítése Új iskola-, oktatási

Részletesebben

Konvergencia Gyakran ismételt kérdések (GYIK) a közös gyakorlattal kapcsolatban

Konvergencia Gyakran ismételt kérdések (GYIK) a közös gyakorlattal kapcsolatban HU HU Konvergencia Gyakran ismételt kérdések (GYIK) a közös gyakorlattal kapcsolatban CP 3. Megkülönböztető képesség Leíró jellegű/megkülönböztető képességgel nem rendelkező szavakat tartalmazó ábrás védjegyek

Részletesebben

HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2018-as TANÉV

HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2018-as TANÉV HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2017 /2018-as TANÉV TANULMÁNYOK A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére tanulmányi ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére európai

Részletesebben

HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2017-es TANÉV

HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2017-es TANÉV HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2016 /2017-es TANÉV SZAKMAI GYAKORLAT A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére európai

Részletesebben

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL 2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS

Részletesebben

B) vagy 5. C) választása esetén: Az árujegyzék fordítása arra a nyelvre, amelyen az utólagos terület-kiterjesztés a WIPOhoz továbbítandó

B) vagy 5. C) választása esetén: Az árujegyzék fordítása arra a nyelvre, amelyen az utólagos terület-kiterjesztés a WIPOhoz továbbítandó Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) Az OHIM tölti ki: Érkezett Oldalszám Utólagos terület-kiterjesztés a Madridi Jegyzőkönyv alapján OHIM V. 3/04 formanyomtatvány EM 4 HU (vonatk. WIPO formanyomt.

Részletesebben

Az iparfejlesztés jövőbeni tervezett irányai, elemei az akkreditálás jelentősége. Dr. Nagy Ádám főosztályvezető

Az iparfejlesztés jövőbeni tervezett irányai, elemei az akkreditálás jelentősége. Dr. Nagy Ádám főosztályvezető Az iparfejlesztés jövőbeni tervezett irányai, elemei az akkreditálás jelentősége Dr. Nagy Ádám főosztályvezető 2018.12.05. Tartalom Versenyképesség: hol állunk? Versenyképesség 2018 után: tovább a magyar

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 7. (OR. en) 13015/16 FIN 631 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 7. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi

Részletesebben

TALIS 2018 eredmények

TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények A TALIS főbb jellemzői A TALIS lebonyolítása Résztvevő országok Az eredmények értelmezési kerete Eredmények A TALIS-vizsgálat főbb jellemzői TALIS: Teaching

Részletesebben

Közös közlemény az összetéveszthetőségen alapuló viszonylagos kizáró okokkal (a megkülönböztető képességgel nem rendelkező/gyenge elemek hatásával)

Közös közlemény az összetéveszthetőségen alapuló viszonylagos kizáró okokkal (a megkülönböztető képességgel nem rendelkező/gyenge elemek hatásával) Közös közlemény az összetéveszthetőségen alapuló viszonylagos kizáró okokkal (a megkülönböztető képességgel nem rendelkező/gyenge elemek hatásával) kapcsolatos közös gyakorlatról 2014. október 2. 1. HÁTTÉR

Részletesebben

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS Nem tagja az Európa Tanácsnak (Belarusz) TAGÁLLAMOK SZÉKHELY ÉS IRODÁK KÖLTSÉGVETÉS Albánia, Andorra, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia

Részletesebben

Adópolitika és Jogalkotás

Adópolitika és Jogalkotás Adópolitika és Jogalkotás Kihívások és feladatok a jogalkotó szemével a 2018-as ART alapján IZER Norbert Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. szeptember 28. 1 Adócentralizáció Az adóelvonás

Részletesebben

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

Szélessávú szolgáltatások: Csökken a különbség Európa legjobban és legrosszabbul teljesítő országai között

Szélessávú szolgáltatások: Csökken a különbség Európa legjobban és legrosszabbul teljesítő országai között IP/08/1831 Kelt Brüsszelben, 2008. november 28-án. Szélessávú szolgáltatások: Csökken a különbség Európa legjobban és legrosszabbul teljesítő országai között A szélessávú szolgáltatások elterjedtsége továbbra

Részletesebben

CP5. Viszonylagos kizáró okok Összetéveszthetőség

CP5. Viszonylagos kizáró okok Összetéveszthetőség CP5. Viszonylagos kizáró okok Összetéveszthetőség (A megkülönböztető képességgel nem rendelkező/gyenge elemek hatása) Harmonizálja a megkülönböztető képességgel nem rendelkező/gyenge védjegyelemekkel kapcsolatos

Részletesebben

EBTP (Európai Üzleti Vizsgálati Minta) Kérdőív a jogszabályi háttér minőségével kapcsolatosan

EBTP (Európai Üzleti Vizsgálati Minta) Kérdőív a jogszabályi háttér minőségével kapcsolatosan EBTP (Európai Üzleti Vizsgálati Minta) Kérdőív a jogszabályi háttér minőségével kapcsolatosan 25.05.2005-31.12.2005 A beállított feltételeknek 826 felel meg a(z) 826 válaszból. Jelölje meg vállalkozásának

Részletesebben

MELLÉKLET. a következő javaslathoz: A Tanács határozata

MELLÉKLET. a következő javaslathoz: A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.18. COM(2016) 156 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következő javaslathoz: A Tanács határozata az autóbusszal végzett nemzetközi különjárati személyszállításról szóló Interbusmegállapodással

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt

Részletesebben

Környezetvédelmi Főigazgatóság

Környezetvédelmi Főigazgatóság Környezetvédelmi Főigazgatóság Főbiztos: Stavros Dimas Főigazgató: Mogens Peter Carl A igazgatóság: Kommunikáció, Jogi Ügyek & Polgári Védelem B igazgatóság: A Természeti Környezet Védelme Osztály: Természetvédelem

Részletesebben

Szervezeti innovációk és tudás felhasználási minták összehasonlító vizsgálata: szektor- és ország különbségek (Elızetes kutatási eredmények)

Szervezeti innovációk és tudás felhasználási minták összehasonlító vizsgálata: szektor- és ország különbségek (Elızetes kutatási eredmények) Szervezeti innovációk és tudás felhasználási minták összehasonlító vizsgálata: szektor- és ország különbségek (Elızetes kutatási eredmények) Makó Csaba Szociológiai Kutatóintézet Magyar Tudományos Akadémia,

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak

Részletesebben

RESTREINT UE. Strasbourg, COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date

RESTREINT UE. Strasbourg, COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.7.1. COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date 23.7.2014 Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 2866/98/EK rendeletnek az euró litvániai

Részletesebben

Adópolitika és jogalkotás 2018

Adópolitika és jogalkotás 2018 Adópolitika és jogalkotás 2018 IZER Norbert Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. november 28. Az adóelvonás szintje még mindig magasabb a régiós versenytársainknál A GDP arányos adóelvonás

Részletesebben

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1. Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek

Részletesebben

Konvergencia. Gyakran ismételt kérdések (GYIK) a közös gyakorlattal kapcsolatban, 2. verzió CP 4. A fekete-fehér védjegyek oltalmi köre

Konvergencia. Gyakran ismételt kérdések (GYIK) a közös gyakorlattal kapcsolatban, 2. verzió CP 4. A fekete-fehér védjegyek oltalmi köre EN HU Konvergencia Gyakran ismételt kérdések (GYIK) a közös gyakorlattal kapcsolatban, 2. verzió CP 4. A fekete-fehér védjegyek oltalmi köre 1. A közös gyakorlat különbözik az egyes hivatalok korábbi gyakorlatától?

Részletesebben

SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen

SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Egyetemi részképzési pályázat

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre

Részletesebben

OHIM konvergencia projektek hatása _ - osztályozás és a fejezetcím -

OHIM konvergencia projektek hatása _ - osztályozás és a fejezetcím - OHIM konvergencia projektek hatása _ - osztályozás és a fejezetcím - dr. Gonda Imre főosztályvezető-helyettes Védjegy és Mintaoltalmi Főosztály Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala OHIM és az együttműködés

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 2006.7.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 A BIZOTTSÁG 1156/2006/EK RENDELETE (2006. július 28.) az 1782/2003/EK tanácsi rendeletben előírt, az egységes támogatási rendszer részleges vagy szabad

Részletesebben

Munkahelyi sokszínűség és üzleti teljesítmény

Munkahelyi sokszínűség és üzleti teljesítmény Munkahelyi sokszínűség és üzleti teljesítmény 31/03/2008-28/04/2008 A beállított feltételeknek 371 felel meg a(z) 371 válaszból 0. A válaszadó adatai Ország DE - Németország 58 (15.6%) PL - Lengyelország

Részletesebben

INTERREG IVC FIN-EN PROJEKT TAPASZTALATAI

INTERREG IVC FIN-EN PROJEKT TAPASZTALATAI INTERREG IVC FIN-EN PROJEKT TAPASZTALATAI Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság Szabó Krisztina Júlia, főosztályvezető INTERREG IVC

Részletesebben

INTERREG IVC FIN-EN PROJEKT TAPASZTALATAI

INTERREG IVC FIN-EN PROJEKT TAPASZTALATAI INTERREG IVC FIN-EN PROJEKT TAPASZTALATAI Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság Korányi Daniella INTERREG IVC FIN-EN PROJEKT BEMUTATÁSA

Részletesebben

Kérjük, válasszon nyelvet

Kérjük, válasszon nyelvet Kérjük, válasszon nyelvet English A BESZERZÉSI LÁNC KEZDEMÉNYEZÉS MEGFELELÉSI FELMÉRÉSE - 2017 Üdvözöljük a Dedicated cég online felmérési honlapján. A webalapú eljárás garantálja a vállalat által nyújtott

Részletesebben

A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése

A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése IP/08/267 Brüsszel, 2008. február 20. A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése Danuta Hübner, a regionális politikáért felelős európai biztos ma bemutatta,

Részletesebben

SZE Nemzetközi Projekt Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen

SZE Nemzetközi Projekt Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen SZE Nemzetközi Projekt Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Egyetemi részképzési pályázat

Részletesebben

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia

Részletesebben

42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?

42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi

Részletesebben

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához 8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400

Részletesebben

Magyarország 2008. Egészség g és kényelem

Magyarország 2008. Egészség g és kényelem Magyarország 2008 Egészség g és kényelem A SISTEM-AIR CSOPORT A SISTEM-AIR az európai központi porszívó gyártás és kereskedelem kiemelkedö képviselöje mind a lakossági, mind az ipari szektor területén.

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

TrEE Hírlevél 3. 3 Hírlevél TrEE Teaching recycling and Environmental Education

TrEE Hírlevél 3. 3 Hírlevél TrEE Teaching recycling and Environmental Education TrEE Teaching recycling and Environmental Education 3 Hírlevél 2015 TrEE Hírlevél 3. A 3. HÍRLEVél mindazon tevékenységekről számolbe, amelyet a projekt 2. évében végeztek a partnerek. TrEE Hírlevelet

Részletesebben

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.: 2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)

Részletesebben

Az EUREKA és a EUROSTARS program

Az EUREKA és a EUROSTARS program Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének

Részletesebben

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról. Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)

Részletesebben

Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak

Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Gödri Irén Globális migrációs folyamatok és Magyarország Budapest, 2015. november 16 17. Bevezető gondolatok (1) A magyarországi bevándorlás

Részletesebben

Információs társadalom Magyarországon

Információs társadalom Magyarországon Információs társadalom Magyarországon 2007-2010 Dr. Csepeli György Közpolitikai Igazgató Budapest, 2006. december 4. Helyzetkép 2006. Economist Intelligence Unit: The 2006 e-readiness rankings Dimenziók:

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL. Az EUIPO Akadémia igazgatója (f/n) december 31.

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL. Az EUIPO Akadémia igazgatója (f/n) december 31. ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL Munkakör Besorolási csoport/fokozat AD 10 A szerződés típusa Hivatkozás A pályázatok benyújtásának határideje A munkavégzés helye A tartaléklista érvényességi

Részletesebben

L 165 I Hivatalos Lapja

L 165 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.

Részletesebben

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ október 03.

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ október 03. ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2018. október 03. ERASMUS PLUS PROGRAM Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések), új elemként az ifjúsági

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.25. COM(2017) 622 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre és

Részletesebben

A mobilitás jelentősége az Európai Unióban

A mobilitás jelentősége az Európai Unióban A mobilitás jelentősége az Európai Unióban Bokodi Szabolcs felsőoktatási csoportvezető Tempus Közalapítvány Balatonszárszó, 2013. augusztus 10. A Tempus Közalapítvány tevékenységi köre A mobilitás előzményei

Részletesebben

Foglalkoztatottság összefüggései a szegénységgel és roma aspektusai. 2015. április 22. Budapest, MTA

Foglalkoztatottság összefüggései a szegénységgel és roma aspektusai. 2015. április 22. Budapest, MTA Foglalkoztatottság összefüggései a szegénységgel és roma aspektusai 2015. április 22. Budapest, MTA Vázlat Foglalkoztatottság Jövedelmek Szegénység Roma statisztikák Munkanélküliségi ráta 12,0 Munkanélküliségi

Részletesebben

SiteTalk Mobile Alkalmazás

SiteTalk Mobile Alkalmazás SiteTalk Mobile Alkalmazás Kérdések és Válaszok Mobile Dialer Symbian & Windows Version 1.2 Tárcsázó letöltésével kapcsolatos kérdések Támogatja a telefonomat a SiteTalk Mobile szolgáltatás? Mit tegyek,

Részletesebben

Működőtőke-befektetések Adatok és tények

Működőtőke-befektetések Adatok és tények Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 1. Konjunktúrafórum 13. november. Működőtőke-befektetések Adatok és tények Működőtőke-befektetések állománya Magyarországon 1.1.31., származási ország szerint,

Részletesebben

Adócsalás elleni küzdelem: az Európai Bizottság tanulmányt adott ki az uniós szintű áfa-hiányról 2009 november 01., vasárnap 22:22

Adócsalás elleni küzdelem: az Európai Bizottság tanulmányt adott ki az uniós szintű áfa-hiányról 2009 november 01., vasárnap 22:22 Az adókijátszás és adócsalás elleni stratégiája keretében az Európai Bizottság a mai napon tett közzé egy külső tanácsadó cég által készített, 25 tagállamra kiterjedő tanulmányt a fizetendő és ténylegesen

Részletesebben

Élelmiszervásárlási trendek

Élelmiszervásárlási trendek Élelmiszervásárlási trendek Magyarországon és a régióban Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: Élelmiszeripari Körkép 2017 Csillag-Vella Rita GfK 1 Kiskereskedelmi trendek a napi fogyasztási cikkek piacán 2 GfK

Részletesebben

Megvitatandó napirendi pontok (II.)

Megvitatandó napirendi pontok (II.) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 1. (OR. en) 10824/19 OJ CRP2 25 IDEIGLENES NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel 2019. július 3. és 4. (10.00, 9.00)

Részletesebben

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA FELÁLLÍTÁSA CÉLJÁBÓL. Jogi szakértő (F/N)

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA FELÁLLÍTÁSA CÉLJÁBÓL. Jogi szakértő (F/N) ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA FELÁLLÍTÁSA CÉLJÁBÓL Munkakör Besorolási csoport/besorolási fokozat AD 6 Szerződés típusa Hivatkozás A pályázatok benyújtásának határideje A munkavégzés helye Jogi szakértő

Részletesebben

A magyar közúti árufuvarozás helyzete, kihívásai. Budapest, október 4. Kovács Kornél osztályvezető

A magyar közúti árufuvarozás helyzete, kihívásai. Budapest, október 4. Kovács Kornél osztályvezető A magyar közúti árufuvarozás helyzete, kihívásai Budapest, 2017. október 4. Kovács Kornél osztályvezető 1 Magyarország közúti áruszállítási teljesítményének és volumenének alakulása 2001-2016 45000 40000

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI AKTUSOK, AMELYEKET A 2003. ÁPRILIS 16-I CSATLAKOZÁSI OKMÁNY MÓDOSÍTOTT Az EGT-megállapodás

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.2.28. COM(2017) 99 final ANNEXES 1 to 4 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a Közösség területén közlekedő haszongép

Részletesebben

Információs társadalom Magyarországon

Információs társadalom Magyarországon Információs társadalom Magyarországon 2007-2010 Dr. Csepeli György Közpolitikai Igazgató Siófok, 2006. november 10. Helyzetkép 2006. Economist Intelligence Unit: The 2006 e-readiness rankings Dimenziók:

Részletesebben

Az életen át tartó tanulás hatása a szakképzésre és a felnőttképzésre

Az életen át tartó tanulás hatása a szakképzésre és a felnőttképzésre Benedek András Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Az életen át tartó tanulás hatása a szakképzésre és a felnőttképzésre Változás és stabilitás a szak- és felnőttképzésben V. Országos Szak-

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére január 15.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére január 15. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2018. január 15. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

A hazai szállítmányozók és logisztikai szolgáltatók szerepe a gazdaságban

A hazai szállítmányozók és logisztikai szolgáltatók szerepe a gazdaságban Karmazin György Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) regionalitásért és rendezvényekért felelős alelnök BI-KA Logisztika Kft. tulajdonos A hazai szállítmányozók és logisztikai

Részletesebben

Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a tavaszi és tanév tavaszi félévre

Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a tavaszi és tanév tavaszi félévre Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a 2018-2019 tavaszi és 2019 2020 tanév tavaszi félévre I. Az ERASMUS+ programról A Testnevelési Egyetem pályázatot

Részletesebben

Fizetési Szokások Európában 2018 EOS Csoport

Fizetési Szokások Európában 2018 EOS Csoport Fizetési Szokások Európában 2018 EOS Csoport Magyarország With head and heart in finance Az EOS világszerte Az EOS a világ egyik vezető pénzügyi szolgáltatója Észak-Amerika Európa Ázsia 51 leányvállalat

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.23. COM(2017) 134 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

Részletesebben

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek

Részletesebben

A évi európai választások másodelemzése Távolmaradás és választói magatartásformák a évi európai választásokon

A évi európai választások másodelemzése Távolmaradás és választói magatartásformák a évi európai választásokon Kommunikációs Főigazgatóság Közvélemény-figyelő Osztály Brüsszel, 2012. november 13. A 2009. évi európai választások másodelemzése Távolmaradás és választói magatartásformák a 2009. évi európai választásokon

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.14. COM(2016) 652 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA) 2016., 2017., 2018., 2019. és 2020. évi kötelezettségvállalásaira, kifizetéseire,

Részletesebben

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi

Részletesebben