HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2018-as TANÉV
|
|
- Attila Balog
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2018-as TANÉV TANULMÁNYOK A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére tanulmányi ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére európai felsőoktatási intézménybe, amennyiben a választott intézménnyel már van kétoldalú intézményközi szerződésünk, ill. az hajlandó az Egyetemmel a hallgatóra vonatkozóan szerződést kötni. A tanulmányok 3-12 hónapos időtartamúak lehetnek és június 1-je és szeptember 30-a közötti időszakra kell essenek. Pályázatot nyújthat be: A Tempus Közalapítvány általános hallgatói mobilitási feltételeivel összhangban pályázhat az a hallgató, aki képzési ciklusonként a megpályázni szándékozott időszakkal együtt még nem használta ki 12 hónapos Erasmus-keretét, osztatlan képzés esetén 24 hónap; a kiutazás időpontjáig legalább 2 lezárt félévvel rendelkezik (BA hallgatók esetén), osztatlan képzés esetén legalább 4 lezárt félévvel rendelkezik, a kiutazás ideje alatt aktív hallgatói jogviszonyban lesz az Egyetemmel, középfokú szóbeli vagy írásbeli nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű nyelvtudást igazoló dokumentummal rendelkezik az Erasmus tanulmányok során használandó nyelvből, vagy angolból. megtette a szükséges lépéseket fogadó intézmény megtalálására. A pályázatnak tartalmaznia kell: - a kitöltött elektronikus pályázati adatlapot (1. sz. melléklet) - szakmai önéletrajzot, - az osztályvezető tanár vagy a doktori iskola vezetőjének írásos engedélyét a külföldi tanulmányokra vonatkozóan (2. sz. melléklet) - a nyelvtudás igazolását - a fogadóhely megadásával (fogadóhely neve, weboldal címe) A tanulmányi helyek listája a honlapon található: A korábbi uniós programok által támogatott számos mobilitási cselekvéshez képest az Erasmus+ jelentős újítása, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a mobilitási tevékenységben részt vevő személyek idegen nyelvi kompetenciáinak fejlesztésére mind a kiutazás előtt, mind a külföldi tartózkodás során től kezdve az Európai Bizottság fokozatosan olyan
2 Európai online nyelvi támogatási szolgáltatást (OLS) vezetett be, amely lehetővé teszi a hosszú távú mobilitási tevékenységek résztvevői számára nyelvtudásuk felmérését, valamint nyelvi kompetenciáik fejlesztése érdekében online nyelvtanfolyamon való részvételt is biztosít a számukra ahhoz a nyelvhez, amelyet külföldi tanulmányaik, munkájuk vagy önkéntes tevékenységük során használni fognak. A felsőoktatási intézmény által támogatásra kiválasztott, az online szolgáltatás használatára jogosult hallgatók (kivéve az adott nyelv anyanyelvi beszélőit) a tanulmányi szerződés aláírása előtt online tesztet töltenek ki nyelvi kompetenciáik felmérésére a külföldi tanulmányok vagy szakmai gyakorlat során elsődlegesen használandó nyelv tekintetében. A teszt eredményét tudatják a hallgatóval és a küldő felsőoktatási intézménnyel. Ez lehetővé teszi, hogy a felsőoktatási intézmény meghatározza azoknak a hallgatóknak a számát, akiknek valószínűleg szükségük lesz online nyelvtanfolyamra. A nyelvtanfolyamokhoz rendelkezésre álló online licencek számának figyelembevételével a felsőoktatási intézmények a hallgatói igényeknek megfelelően kiosztják a licenceket. A hallgatók a támogatási szerződésben foglaltak szerint kötelezettséget vállalnak az online tanfolyam elvégzésére; majd a mobilitási időszak végén a hallgatók egy második tesztet is elvégeznek, így mérhető az elsődlegesen használt idegen nyelv tekintetében elért fejlődésük. A teszt eredményét tudatják a hallgatóval és a küldő felsőoktatási intézménnyel. A PÁLYÁZATOK BEADÁSÁNAK HATÁRIDEJE: az őszi félévre április 01., a tavaszi félévre december 01. Az Erasmus Bizottság a Tempus Közalapítvány által küldött, az intézményi támogatás mértékéről szóló értesítést követő 2 héten belül dönt a kiutazó hallgatókról, a kiutazás hosszáról és az ösztöndíj mértékéről. A jelentkezési lapot kérem a zsakai.szilvia@szfe.hu címre elküldeni, az aláírt dokumentumokat pedig Zsákai Szilvia nevére leadni a Vas u. 2/c-ben. Egyéb tudnivalók A külföldi tanulmányok célja, hogy lehetővé tegye oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését egy másik programországbeli felsőoktatási intézményben. A tanulmányi célú mobilitásnak elő kell segítenie a hallgató tanulmányi előmenetelét és személyes képességeinek fejlesztését. A programban részt vevő országok Az Európai Unió tagállamai (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia, Svédország). Feltételek A küldő és fogadó felsőoktatási intézmény ECHE tanúsítvánnyal rendelkezik. A hallgató magyar állampolgár, vagy oklevélszerzésre irányuló tanulmányokat folytat az intézményben.
3 Kiutazás legkorábban a felsőoktatási tanulmányok második évében, osztatlan képzés esetén a 3-ban. A hallgató az intézményi elbíráláson megfelelt. A hallgató nyelvi kompetenciáinak ellenőrzése megtörténik az Európai Bizottság által elvárt módon (on-line felmérés a kiválasztás után, illetve a hazaérkezés után). Egy képzési ciklusban maximum 12 hónap összesített mobilitási időtartam, osztatlan képzés esetén 24 hónap. A külföldi tanulmányok megkezdése előtt egy tartalmilag egyeztetett, írásbeli tanulmányi szerződés megkötése. A mobilitás alatt végzett tevékenységnek illeszkednie kell a hallgató képzési tervébe. A tanulmányi időszak végén a külföldi fogadóintézménynek igazolást kell kiadnia az elvégzett tanulmányi programról és eredményekről. A küldő intézmény kötelessége a tanulmányi szerződésben vállalt, teljesített és igazolt tevékenységek teljes elfogadása. A hallgatók a külföldön töltött időszak folyamán is jogosultak az anyaintézményüknél kapott tanulmányi ösztöndíjra vagy egyéb hitel folyósítására. A támogatás mértéke A támogatás a következő költségtípusokból tevődik össze: Támogatás speciális igények esetén: fogyatékkal élő résztvevők esetében a tényleges költség alapján számolva Nyelvi felkészítés támogatása: az Európai Bizottság online felkészítő rendszerével támogatott nyelveken kívüli nyelvi felkészítés esetében lehetséges a szervezési támogatásból A hallgatói ösztöndíj mértéke: Fogadó ország tanulmányi célú mobilitás (kombinált mobilitás is!) Magas megélhetési költségű országok (Franciaország (FR), Olaszország (IT), Nagy-Britannia (UK), Ausztria (AT), Finnország (FI), Svédország (SE), Dánia (DK), Írország (IE), Norvégia (NO), Lichtenstein (LI)) Közepes megélhetési költségű országok (Spanyolország (ES), Németország (DE), Törökország (TR), Hollandia (NL), Belgium (BE), Csehország (CZ), Portugália (PT), Görögország (GR), Szlovénia (SI), Horvátország (HR), Luxemburg (LU), Ciprus (CY), Izland (IS)) Alacsonyabb megélhetési költségű országok (Lengyelország (PL), Románia (RO), Magyarország (HU), Litvánia (LT), Szlovákia (SK), Bulgária (BG), Lettország (LV), Észtország (EE), Málta (MT). Macedónia (MK)) Rendkívüli támogatás: hátrányos helyzetű hallgatóknak 500 euró / hó 450 euró / hó 400 euró / hó 100 euró / hó
4 1. sz. melléklet JELENTKEZÉSI LAP KÜLFÖLDI TANULMÁNYOKRA Hallgatói adatok: Név: OM azonosító kód: Szak, évfolyam: Születési adatok: Lakcím: -cím: Telefonszám: Adószám: Idegen nyelv ismerete Nyelv:. fok: Igazoló dokumentum száma:.. Nyelv: fok: Igazoló dokumentum száma:.. Nyelv: fok: Igazoló dokumentum száma:.. Tanulmányok helye: ország/város/intézmény 1.helyen:.././.. 2.helyen: / / 3.helyen: / /... Kiutazás tervezett adatai: Indulás dátuma:. Érkezés dátuma: Tanulmányok tervezett időtartama: Alulírott.. büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy jelenlegi képzési ciklusomban eddig hónapot töltöttem Erasmusrészképzésen vagy Erasmus szakmai gyakorlaton. Dátum, aláírás
5 2. sz. melléklet TÁMOGATÓ NYILATKOZAT Alulírott., osztályezető tanár ezúton támogatom és engedélyezem, hogy.. hallgató.- től..-ig az általa megjelölt európai felsőoktatási intézményben tanulmányokon vegyen részt. A választott fogadóegyetem, ill. fogadóintézménynél elvégzendő tanulmányok jellege és tartalma elfogadható. Dátum, aláírás
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2017-es TANÉV
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2016 /2017-es TANÉV SZAKMAI GYAKORLAT A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére európai
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2017-es TANÉV
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2016 /2017-es TANÉV A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére ERASMUS +- ösztöndíj elnyerésére európai felsőoktatási intézménybe
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A Magyar Táncművészeti Egyetem pályázni jogosult
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre :::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: folyamatos az egész tanév során
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara pályázatot ír ki a 2014/2015-ös tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre Pályázati határidő:
Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon
Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon Miért érdemes pályázni? Erasmus + Hogyan pályázzak? Pályázási szempontok Ösztöndíj Nyelvismeret fejlesztése Szakmai ismeretek bővítése Új iskola-, oktatási
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2015/2016-os tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 PÓTPÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pótpályázatot hirdet hallgatói részére a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére. I. Általános tudnivalók
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: március 20.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kara pályázatot ír ki a 2015/2016-os tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre. Pályázati határidő: 2015.
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2018/2019-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a tavaszi és tanév tavaszi félévre
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a 2018-2019 tavaszi és 2019 2020 tanév tavaszi félévre I. Az ERASMUS+ programról A Testnevelési Egyetem pályázatot
A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk
A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk Erasmus+ felsőoktatási mobilitási pályázati információs és konzultációs nap Budapest,
Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató
Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Szombath Zita, Vaprezsán Viktória Tempus Közalapítvány Szent István Egyetem 2017. november 30. Tempus Közalapítvány Államközi ösztöndíjak Kétoldalú államközi megállapodások
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ október 03.
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2018. október 03. ERASMUS PLUS PROGRAM Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések), új elemként az ifjúsági
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ A TANÉV TAVASZI FÉLÉV ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI CÉLÚ MOBILITÁSI-PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ A 2018 2019 TANÉV TAVASZI FÉLÉV ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI CÉLÚ MOBILITÁSI-PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ A Testnevelési Egyetem pótpályázatot hirdet tanulmányi célú Erasmus+ ösztöndíj
ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23.
ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása 2016. február 23. Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös
Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási program /2019. tanév
Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási program - 2018/2019. tanév PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképz? és Vidékfejlesztési Kara pályázatot ír ki a 2018/2019-es
SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen
SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Egyetemi részképzési pályázat
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói tanulmányi célú mobilitási-pályázat beadásához a tanév tavaszi és őszi félévre
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói tanulmányi célú mobilitási-pályázat beadásához a 2019 2020 tanév tavaszi és őszi félévre I. Az ERASMUS+ programról A Testnevelési Egyetem pályázatot hirdet tanulmányi
Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2019/2020
Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2019/2020 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2019/2020-as tanévre. I. Általános tudnivalók A program célja, hogy
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara pályázatot ír ki a 2016/2017-os tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban
3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)
3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók 3.1. Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3.1.1. Az EU innovációs eredménytáblája (European Innovation Scoreboard)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Művészeti Kar. A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem a pályázatot hirdet a 2016/2017-es tanévben ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: A gyakorlat egy másik
Campus Mundi ösztöndíjprogram
Campus Mundi ösztöndíjprogram Székely Ágnes Felsőoktatási egység, egységvezető-helyettes agnes.szekely@tpf.hu Erasmus koordinátori bevezető képzés 2018. május 11. Campus Mundi felsőoktatási mobilitási
Állam- és Jogtudományi Kar
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara pályázatot ír ki a 2018/2019-es tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre A pályázat célja:
Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017
Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanévre. I. Általános tudnivalók A program célja, hogy
A KPVK pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre
A KPVK pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ A TANÉV TAVASZI FÉLÉV ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT MOBILITÁSI-PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ A 2018 2019 TANÉV TAVASZI FÉLÉV ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT MOBILITÁSI-PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ A Testnevelési Egyetem pótpályázatot hirdet szakmai gyakorlat célú Erasmus+
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja
AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN
AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben
SZE Nemzetközi Projekt Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen
SZE Nemzetközi Projekt Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Egyetemi részképzési pályázat
KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT?
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pályázatot ír ki a 2016/2017-es tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre A pályázat célja:
AZ ERASMUS+ PROGRAM KERETÉBEN KÜLFÖLDÖN TELJESÍTŐ HALLGATÓK:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pályázatot ír ki a 2016/2017-es tanév második félévére Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre A PÁLYÁZAT
Campus Hungary. Hallgatói szakmai gyakorlati pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére
Campus Hungary Hallgatói szakmai gyakorlati pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.
I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról
FORMANYOMTATVÁNY A KÉRELMEZŐ IGAZGATÓSÁG FELHASZNÁLÁSÁRA (FAKULTATÍV) I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról a munkavállalók szolgáltatások
Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.
2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira
KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre
KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA a 2017/2018. tanévre 0 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására
Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2
Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Változás jegyzék Módosítás dátuma Módosítás jellege Érintett oldalak 2014.10.03 Változás 4. oldal 2014.12.10 Kiegészítés 3. oldal 2. ú melléklet Leírás NYOMT_AZON
SZE Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen
SZE Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Egyetemi részképzési
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a tanév tavaszi és őszi félévre
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a 2019 2020 tanév tavaszi és őszi félévre I. Az ERASMUS+ programról A Testnevelési Egyetem pályázatot hirdet
Erasmus+ Információs Füzet
Erasmus+ Információs Füzet 1 Tartalomjegyzék Az Erasmus+ program leírása... 3 A részvétel feltételei... 3 A tanulmányi hallgatói ösztöndíj... 4 Az ösztöndíj időtartama, összege... 4 Hallgatói teendők:...
A Testnevelési Egyetem pótpályázatot hirdet tanulmáyi gyakorlati célú ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a 2018 2019. évi ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI CÉLÚ MOBILITÁSI-pályázat beadásához A pályázati jelentkezés papíralapon történik: jelentkezési lap, képzési megállapodás, önéletrajz,
SZE Nemzetközi Program Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen
SZE Nemzetközi Program Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Campus Mundi EGT E+ Nemzetközi
ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése. 1. AT Ausztria. 2. BE Belgium. 3.
ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése 1. AT Ausztria 99-999/9999 9 számjegy A kötőjelet és a perjelet egyes esetekben (például elektronikus
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23.
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2017. február 23. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ Március 07.
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2018. Március 07. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Állam- és Jogtudományi Kar Dékán. A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre A pályázat célja:
Erasmus + Információs Füzet
Erasmus + Információs Füzet 1 Tartalomjegyzék I. Az Erasmus+ program leírása II. A részvétel feltételei III. A tanulmányi hallgatói ösztöndíj a. Ösztöndíj időtartama, összege b. Hallgatói teendők c. Nyomtatványok
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ TANULMÁNYI MOBILITÁSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A 2018/2019. TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ TANULMÁNYI MOBILITÁSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A 2018/2019. TANÉVRE 1. Az Erasmus+ programról Az Erasmus+ az Európai Unió hallgatók és oktatók cseréjét, valamint hallgatói
Campus Mundi. Bírálati felkészítő külső szakértőknek. Szikszai Anna Tempus Közalapítvány december 6.
Campus Mundi Bírálati felkészítő külső szakértőknek Szikszai Anna Tempus Közalapítvány 2016. december 6. Kinyílik a világ! Mi az a Campus Mundi? felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program Hallgatói
1. A pályázat célja. 2. A pályázásra jogosultak köre. 3. Támogatható tevékenység. 4. A programban részt vevő országok. Az ERASMUS+ programról
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a 2018 2019. évi ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI MOBILITÁSI-pályázat beadásához A pályázati jelentkezés papíralapon történik: jelentkezési lap, képzési megállapodás, önéletrajz,
Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve ( Erasmus+ Program
Erasmus+ Program Staff Training (STT) Pályázati felhívás 2018/19 tanévi személyzeti képzésre adminisztratív dolgozók, és nemoktatói funkciót is ellátó oktatók részére A Pécsi Tudományegyetem pályázatot
Pályázati felhívás és Útmutató
Pályázati felhívás és Útmutató a 2018 2019. évi Erasmus+ (KA1 felsőoktatási mobilitás) program hallgatói tanulmányi és szakmai gyakorlati, oktatói és személyzeti mobilitási pályázat beadásához A Kaposvári
CAMPUS MUNDI TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS KOORDINÁTOROKNAK
TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS KOORDINÁTOROKNAK 2016. május 30. PROJEKT Campus Mundi: Kinyílik a világ! PROJEKT Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program Hallgatói mobilitás: Részképzés Szakmai
Erasmus+ jelentkezési útmutató. Mit? Mikor? Hogyan? Hova?
Erasmus+ jelentkezési útmutató Mit? Mikor? Hogyan? Hova? A tájékoztatót készítette: Dr. Réthi Gábor A kiadvány elkészítését az Erasmus+ Program támogatta. Felsőoktatási egyéni mobilitást támogató ösztöndíjprogramok
A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek
A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek 15.02.2006-15.03.2006 A beállított feltételeknek 589 felel meg a(z) 589 válaszból. Jelölje meg tevékenységének fő ágazatát. D -
Erasmus+ Információs Füzet
Erasmus+ Információs Füzet 1 Tartalomjegyzék I. Az Erasmus+ program leírása II. A részvétel feltételei III. A tanulmányi hallgatói ösztöndíj a. Ösztöndíj időtartama, összege b. Hallgatói teendők c. Részletes
1408/71 rendelet: 12.; 72. cikk 574/72 rendelet: 10a.; 85.2. és 3. cikk
MIGRÁNS MUNKAVÁLLALÓK SZOCIÁLIS BIZTONSÁGÁVAL FOGLALKOZÓ IGAZGATÁSI BIZOTTSÁG Lásd az Útmutatót a 3. oldalon E 405 ( 1 ) A BIZTOSÍTÁSI, FOGLALKOZTATOTTSÁGI VAGY MUNKANÉLKÜLISÉGI IDŐSZAKOK ÖSSZESÍTÉSÉRE,
Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás
Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu
Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére
Campus Hungary Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.
Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre
Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2015/16. TANÉVI SZEMÉLYZETI KÉPZÉSRE ADMINISZTRATÍV DOLGOZÓK, ÉS NEM-OKTATÓI FUNKCIÓT IS ELLÁTÓ OKTATÓK RÉS Pécsi Tudományegyetem pályázatot
Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország
Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat tárgya: A munkatársak három típusú tevékenységre pályázhatnak:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) pályázatot ír ki a 2018/19. tanévi Erasmus+ képzési célú munkatársi mobilitási programban való részvételre, oktatóknak és kutatóknak A pályázat
Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS
Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS Az ELTE ÁJTK a (a továbbiakban: KÖB) pályázatot ír ki Kari Kiutazási Támogatás elnyerésére. I. A pályázat célja Azon hallgatók előfinanszírozott, egyszeri Kari
KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ
KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ a 2017/2018. tanévre 0 KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar
1. A pályázat célja. 2. A pályázásra jogosultak köre. 3. Támogatható tevékenység. 4. A programban részt vevő országok. Az ERASMUS+ programról
PÓT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a 2016 2017. évi ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI MOBILITÁSI-pályázat beadásához A pályázati jelentkezés papíralapon történik: jelentkezési lap, képzési megállapodás, önéletrajz,
Campus Hungary. Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére
Campus Hungary Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.
EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint
Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság - Kapcsolat a polgárokkal KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ EGYSÉG EURÓPAI VÁLASZTÁSOK 2009 2009/05/27 Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények:
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500
MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)
A Kar partnerintézményei, ahol oktatási tevékenység folytatható:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: Az oktatói mobilitás
Erasmus + Információs Füzet
Erasmus + Információs Füzet 1 Tartalomjegyzék I. Az Erasmus+ program leírása II. A részvétel feltételei III. A tanulmányi hallgatói ösztöndíj a. Ösztöndíj időtartama, összege b. Hallgatói teendők c. Részletes
Erasmus+ oktatói mobilitási program 2018/2019 tanév
A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karra pályázatot ír ki 2018/2019 tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. 2018. október 29.- 2019. szeptember
Külföldi részképzési ösztöndíj II. 2017/18. Külföldi részképzési ösztöndíj. 2017/2018/1. Pót-pályázati kiírás
Külföldi részképzési ösztöndíj 2017/2018/1. Pót-pályázati kiírás 1 A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására
SZE Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen
SZE Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ E+ Nemzetközi
A mobilitás jelentősége az Európai Unióban
A mobilitás jelentősége az Európai Unióban Bokodi Szabolcs felsőoktatási csoportvezető Tempus Közalapítvány Balatonszárszó, 2013. augusztus 10. A Tempus Közalapítvány tevékenységi köre A mobilitás előzményei
130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR)
Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak - TÉRKÉPNET - térkép Hol tankoljak? - Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak,
INFORMÁCIÓKÉRÉS A CSALÁDI JUTTATÁSOKRA VALÓ JOGOSULTSÁGRÓL A CSALÁDTAGOK LAKÓHELYE SZERINTI TAGÁLLAMBAN
MIGRÁNS MUNKAVÁLLALÓK SZOCIÁLIS BIZTONSÁGÁVAL FOGLALKOZÓ IGAZGATÁSI BIZOTTSÁG Lásd az Útmutatót a 4. oldalon E 411 ( 1 ) INFORMÁCIÓKÉRÉS A CSALÁDI JUTTATÁSOKRA VALÓ JOGOSULTSÁGRÓL A CSALÁDTAGOK LAKÓHELYE
MELLÉKLET. a következő javaslathoz: A Tanács határozata
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.18. COM(2016) 156 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következő javaslathoz: A Tanács határozata az autóbusszal végzett nemzetközi különjárati személyszállításról szóló Interbusmegállapodással
Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki
Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael
Pán-európai közvéleménykutatás a foglalkoztatás biztonságára és az egészségre vonatkozóan Reprezentatív eredmények az Európai Unió 27 tagországában
Pán-európai közvéleménykutatás a foglalkoztatás biztonságára és az egészségre vonatkozóan Reprezentatív eredmények az Európai Unió 2 tagországában Eredményeket tartalmazó csomag az EU2 és Magyarország
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. Megerősítem, hogy vállalkozásom ipari vagy kereskedelmi jellegű
USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI
EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom
TÁJÉKOZTATÓ A Számlatulajdonos pénzforgalmi számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről
TÁJÉKOZTATÓ A Számlatulajdonos pénzforgalmi számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: 2012. július 2-től Az Ercsi és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet (továbbiakban:
Külföldi részképzési ösztöndíj
Külföldi részképzési ösztöndíj 2018/2019/1 A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására szolgál a 2018/2019/1.
ERASMUS+ PROGRAM STAFF TRAINING (STT) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2019/20
ERASMUS+ PROGRAM STAFF TRAINING (STT) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2019/20. TANÉVI SZEMÉLYZETI KÉPZÉSRE ADMINISZTRATÍV DOLGOZÓK, ÉS NEM-OKTATÓI FUNKCIÓT IS ELLÁTÓ OKTATÓK RÉSZÉRE A Pécsi Tudományegyetem pályázatot
Dr. Baja Ferenc informatikáért felelıs kormánybiztos, Miniszterelnöki Hivatal államtitkára október
Dr. Baja Ferenc informatikáért felelıs kormánybiztos, Miniszterelnöki Hivatal államtitkára 16. TÁVKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI HÁLÓZATOK SZEMINÁRIUM ÉS KIÁLLÍTÁS 2008. október A kormányzati informatikai feladatok
Erasmus+ jelentkezési útmutató. Mit? Mikor? Hogyan? Hova?
Erasmus+ jelentkezési útmutató Mit? Mikor? Hogyan? Hova? A tájékoztatót készítette: Dr. Réthi Gábor A kiadvány elkészítését az Erasmus+ Program támogatta. Felsőoktatási egyéni mobilitást támogató ösztöndíjprogramok
L 165 I Hivatalos Lapja
Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.
Valamennyi egészségügyi egységben ki kell függeszteni az alábbi feliratot:
A jogosultság igazolása során első lépésként a beteg állampolgárságát kell megállapítani. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. Törvény 26. par. (2) bekezdése alapján "a beteg - amennyiben ezt egészségi
CAMPUS MUNDI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT SZEPTEMBER 2.
CAMPUS MUNDI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2016. SZEPTEMBER 2. Mi történt eddig? 2015. december: Campus Mundi projekt megvalósíthatósági tanulmánya EMMIbe 2016. január 1.: TKA Felsőoktatási csoporton belül Campus
Magyar joganyagok - PSZÁF tájékoztató - a Magyarország területére belépő külföldi t 2. oldal Norvégia Olaszország (Vatikán és San Marino) Portugália R
Magyar joganyagok - PSZÁF tájékoztató - a Magyarország területére belépő külföldi t 1. oldal PSZÁF tájékoztató a Magyarország területére belépő külföldi telephelyű, valamint a magyar forgalmi rendszámú
A tagállamonkénti aláírók legalacsonyabb száma
I. MELLÉKLET A tagállamonkénti aláírók legalacsonyabb száma Belgium 15 750 Bulgária 12 750 Cseh Köztársaság 15 750 Dánia 9 750 Németország 72 000 Észtország 4 500 Írország 8 250 Görögország 15 750 Spanyolország
Prof. Dr. Katona Tamás. A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben
Prof. Dr. Katona Tamás A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben A statisztikáról sugárzott kép a közgazdászképzésben A Statisztika módszertani tudományként szerepel