Bank of China (Hungária) Zrt.
|
|
- Piroska Vassné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Bank of China (Hungária) Zrt. tájékoztatója az Európai Parlament és Tanács a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről szóló 575/2013/EU számú rendeletében (CRR) előírt nyilvánosságra hozatali követelményeknek megfelelően december 31. vonatkozásában Jelentésünk a CRR (vagy Rendelet) szerkezetét követi. A nyilvánosságra hozatali követelmények hatálya (CRR 431. cikk) A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CCXXXVII. törvény rendelkezése alapján a Bank egyedi alapon legalább évente eleget tesz az Európai Parlament és a Tanács a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről szóló 575/2013/EU számú rendeletében (a továbbiakban: CRR) nyolcadik részében meghatározott nyilvánosságra hozatali követelménynek. A Bank of China (Hungária) Zrt Igazgatóságának a Rendelet 435. cikkének (1) pontja szerinti nyilatkozta: A Bank általános kockázati profilja A Bank követi a Bank of China Limited (Head Office) irányelveit, amelyet a konzervatív kockázatvállalás jellemez. A Bank célja, hogy megvalósítsa stratégiai célkitűzését, miszerint meg kell találja a helyes arányt a kockázatvállalás és a nyerség között. A Bank üzleti tevékenységét profit orientált módon a nagyvállalati hitelezésre és kereskedelem finanszírozásra fókuszálja, hogy előmozdítsa a gazdasági kapcsolatokat Kína és Közép- Kelet Európa között. A Bank évi tevékenysége az üzleti stratégia mentén valósult meg, a Bank nyereségesen működött és valamennyi kintlévősége problémamentes
2 A Bank néhány lényeges pénzügyi mutatója: A mutató megnevezése és számítási módja %-ban Eszközarányos nyereség (ROAA) = adózott eredmény / átlagos mérlegfőösszeg Tőkearányos nyereség (ROAE) = adózott eredmény / átlagos saját tőke Likviditási ráta = forgóeszközök / rövidlejáratú kötelezettségek Befektetett eszközök aránya = befektetett eszközök / eszközök összesen Saját tőke aránya = saját tőke / források összesen Hitelkockázat A Bank a Head Office által kifejlesztett kockázat kezelési rendszert alkalmazza és létrehozta a Risk & Compliance Osztályt. A kockázatkezelési szabályzatok és eljárások arra irányulnak, hogy a Bank eleget tegyen a prudenciális követelményeknek a magyar, az EU-s és kínai jog szerint, valamint a felügyeleti elvárásoknak. A Bank Igazgatósága minden évben áttekinti és jóváhagyja a Bank kockázati étvágyát, továbbá a kapcsolódó kockázat vállalási szabályzatokat, amelyek lefedik az összes jelentős kockázatot, úgymint a hitelezési, a piaci és likviditási kockázatot, valamint a működési kockázatot. A Risk & Compliance Osztály feltérképezi a Bank kockázatait, elemzi azokat és megjelöli azok közül a jelentőseket, elemzi a kockázati események adatait és mérési összetevőit, annak érdekében, hogy előre jelezhetővé és csökkenthetővé lehessen tenni azokat, jelenti a kockázati tényezőket a Bank vezetésének és a megfelelő osztályoknak. A kockázatok kezelése minden osztály tevékenységének központi eleme. A Bank különböző eszközökkel él ezzel kapcsolatban: limiteket állapít meg ügyfelekre és tranzakciókra, minősítéseket alkalmaz, továbbá fedezeteket von be. A kockázatkezelésnek lényeges eleme a kockázatvállalás menetének szabályozottsága. A Head Office a kockázati profilt illetően az egész Csoportra vonatkozóan komplex szabályozást dolgozott ki és a Bank a maga Kockázati Politikáját ennek keretében készíti el, megfelelően alkalmazva az ott megfogalmazott célokat. A Bank a kockázat kezelés területén belső szabályzatait követi, amelyek szabályozzák a kockázatvállalás és -kezelés eljárásait, a döntéshozatal szabályait és jóváhagyási szinteket, az elfogadható fedezeteket és biztosítékokat az üzleti kapcsolat létesítésekor, majd az üzleti kapcsolat fennállása alatt végzendő adósság minősítési eljárásokat. A Bank 2015 elején létrehozott egy önálló szervezeti egységet annak érdekében, hogy megerősítse a folyósításokkal és a kintlévőségek kapcsolatos ellenőrzést. A hitelezési kockázat kezelése A hitel-jóváhagyási folyamat célja, hogy csökkentse a hitelezési kockázatot. A hitelezési kockázat kézben tartásának fontos eleme a limit-rendszer. A Bank limiteket állapított meg országokra, földrajzi régiókra, iparágakra, termékekre, partnerekre és ügyfelekre. Meghatározott limitet a nagykockázat vállalásra, valamint a kapcsolt vállalkozások csoportjára. E limitek további célja, hogy kezelni lehessen a koncentrációs kockázatot (is). A Bank előnyben részesíti azokat a kitettségeket, ahol erős fedezet támogatja a tranzakciót és elfogad bank-garanciát (beleértve a BoC testvérintézeteitől kapott garanciákat is), készpénz fedezetet, jelzálog fedezetet, zálogjogot és kezességet
3 A Bank részletesen kidolgozta a kockázatnak és a fedezeteknek az értékelésére vonatkozó szabályzatait, amelyek figyelembe veszik az eszköz jellegét, rendelkezésre állását és végrehajthatóságát. Ez az eljárás fontos része a kockázatvállalási folyamatnak. A rendszeres kockázat monitoring a kinnlevőség teljes futamideje alatt nemcsak az adós pénzügyi és kereskedelmi pozícióját vizsgálja, de az adott tranzakcióval és fedezetekkel kapcsolatos fejleményeket is. A Bank nem vesz részt hitelderivatíva üzletekben. A Bank a kintlévőségekkel kapcsolatos adatok rögzítésére és karbantartására átültette a Head Office által kialakított eljárásokat, valamint használja a Head Office által erre a célra kifejlesztett IT alkalmazást. Piaci kockázat A Bank konzervatív módon közelít a piaci kockázatokhoz: alapvetően nem foglalkozik saját számlás FX üzletekkel és a kamatkockázatot is minimalizálja. A Bank nem foglalkozik befektetési tranzakciókkal. A Head Office limiteket állapított meg a banki könyvi, valamint a kereskedés könyvi tranzakciókra ben a Bank betartott minden piaci kockázatra vonatkozó limitet. A Bank Risk & Compliance Osztálya felelős a piaci kockázatok kezeléséért. A Middle Office folyamatosan jelent a Bank vezetésének a piaci kockázatokkal kapcsolatos kinnlevőségekről és az azokat érintő fejleményekről. A Bank a piaci kockázatok mérésére szóló módszert és limit rendszert alkalmaz. A Head Office egy új számlavezetési rendszert vezetett be 2014-ben annak érdekében, hogy tovább erősítse az általános kockázatkezelést. Speciálisan kifejlesztett al-rendszerek állnak rendelkezésre a piaci kockázat monitoringjára is. Ezek az intézkedések elegendő információt nyújtanak minden, a kockázatkezelésért felelős személy és részleg számára, a rájuk vonatkozó döntési kereteken belül. A Head Office és a Bank folyamatosan fejlesztik a vonatkozó IT rendszereket, hogy megfeleljenek a Bázeli Egyezmény, az EU, Magyarország és Kína szabályozói követelményeinek a treasury tranzakciók kockázataival kapcsolatban is. A Bank szigorúan szabályozza a Treasury partner és tranzakciós limitjeit, amit Csoport szinten is monitoroznak. A Bank ügyvezetése rendszeres jelentéseket kap a piaci kockázatnak kitett eszközökről és a Bank a II. pillér alatt addicionális tőkét allokál a piaci kockázatnak kitett portfóliója után, amint ezt a Felügyelet előírja. Partner kockázat Head Office globális partner kockázati limit rendszert állított fel és a Bank támaszkodik erre. A Bank helyi szinten megállapíthat limitet a Head Office iránymutatását betartva és követve a legjobb nemzetközi gyakorlatot a partner pénzügyi pozíciójának vizsgálatakor. A treasury műveleteket illetően a Bank legtöbbször a BoC Csoport többi tagjának szolgáltatásait veszi igénybe, ezzel is minimalizálva a partnerkockázattal esetleg járó rosszirányú kockázatokat. A Bank nem kötött netting megállapodásokat december 31-én a Banknak nem volt olyan tranzakciója, ami a CRR értelmében partnerkockázati számítást tett volna szükségessé. Működési kockázat A Bank az alapmutató módszert alkalmazza a működési kockázat tőkekövetelményének meghatározásához. Az ilyen célra elkülönített tőke mindig jelentősen több volt a Bank által elszenvedett működési kockázatoknál. A Bank többféle biztosítást kötött működési kockázatainak csökkentésére. Nyilatkozat A Bank of China (Hungária) Zrt Igazgatósága a Rendelet 435. cikkének (1) pontja szerint nyilatkozik a Bank kockázatkezelési rendszerének megfelelőségéről, amely biztosítékot - 3 -
4 szolgáltat arra vonatkozóan, hogy az alkalmazott kockázatkezelési rendszer a Bank profilját és stratégiáját tekintve megfelelő és a Bank kockázati profilja az Igazgatóság által jóváhagyott kereteken belül van. Nem lényeges, védett és bizalmas információk (CRR 432. cikk) A CRR 432. cikk (1) bekezdés értelmében az intézmények egy vagy több tétel tekintetében eltekinthetnek a CRR-ben előírt nyilvánosságra hozatali követelménytől. A Bank azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. A nyilvánosságra hozatal módja és gyakorisága (CRR 433., 434. cikk) A Bank évente hozza nyilvánosságra a CRR-ben előírt információkat és a honlapján teszi közzé. Kockázatkezelési célkitűzések és szabályok (CRR 435. cikk) A Bankot érintő főbb kockázati típusok a következők: 1. Ügyfél-hitelezési (nem-teljesítési kockázat) 2. Működési kockázatok 3. Piaci kockázat 4. Reziduális kockázat 5. Koncentrációs kockázat 6. Országkockázat 7. Partnerkockázat 8. Banki könyvi kamatlábkockázat 9. Likviditási kockázat A Bank tevékenységének legnagyobb kockázata az ügyfelek hitelezésével kapcsolatban mutatkozik, ezért a vonatkozó kockázatok kezelése kiemelt figyelmet érdemel. 1. Ügyfél-hitelezési kockázat 1.1. Hitelezési kockázat kezelésének stratégiája A Bank a hitelezési kockázat tőkekövetelményét a sztenderd módszerrel számszerűsíti. A Bank biztonságos és nyereséges működése érdekében kialakította az ügyfél-hitelezés és kockázatvállalás feltételeit, amelyeket a vonatkozó jogszabályok, a Tulajdonos üzleti elképzelései és előírásai, valamint a pénzügyi Felügyelet ajánlásai alapján szükség szerint módosít. Az ügyfélhitelezés alatt értendő minden kockázatvállalás, amelynek eredményeképpen a Bank fizetési kötelezettséget vállal ügyfele miatt és fennáll annak lehetősége, hogy az ügyfél nem a szerződés szerint teljesíti fizetési kötelezettségét. A Bank akkor nyújt hitelt vagy vállal kezességet, bankgaranciát, egyéb bankári kötelezettséget, ha annak teljes megtérülése az ügyletre vonatkozó üzleti, pénzügyi tervek alapján és a rendelkezésre álló fedezetekkel biztosítottnak látszik. A Bank elsősorban ingatlan, bankgarancia vagy készpénzfedezet mellett nyújt hitelt a helyi piacon, szindikált hiteleknél pedig főképpen a Tulajdonos által vizsgált és preferált üzletekben vesz részt. A hiteleket az adósok rendben törlesztették
5 A Bank 2014-ben is nyújtott rövidlejáratú hiteleket Kínában bejegyzett vállalatok számára a Tulajdonos Bank of China Ltd.,-del (BOC vagy Head Office) kötött együttműködési megállapodás alapján, amely rendelkezik a hitelek törlesztésének biztosítékáról. A döntéshozók az illetékes vezérigazgató helyettes, a credit approval officer és a Hitel Bizottság együttesen vagy a Tulajdonos, akik értékhatár vagy üzlettípus szerint hoznak döntést. A kockázatvállalásnál a vezérigazgatónak vétójoga van. A döntéshozó határozatában rögzíti a kockázatvállalás feltételeit. A kockázatvállalási előterjesztéseket véleményezik az üzleti területtől független szervezeti egységek. A kockázatok nyomon követése a kockázatvállalást jóváhagyó döntésre épül. A kockázat vállalási szerződések megkötésekor és a hitelek folyósításakor a Bank ellenőrzi a szerződéskötési és a folyósítási feltételek teljesítését. A Bank rendszeresen ellenőrzi, hogy az ügyfél eleget tesz-e fizetési és adatszolgáltatási kötelezettségének. A mulasztásokat a Bank szankcionálhatja. Mivel valamennyi adós rendben eleget tesz fizetési kötelezettségeinek, a Bank még nem alkalmazott szankciókat Hitelezési kockázat kezelésének folyamata Ügyfél- és ügyletminősítés A Bank döntéshozó testületei részére a nagyvállalati kockázatvállalási előterjesztéseket a Vállalatfinanszírozási Osztály készíti el és az attól szervezetileg független Risk & Compliance Osztály értékeli az előterjesztést, amelynek során: a) ellenőrzi hogy az előterjesztés megfelel-e a banki szabályzatoknak; b) elemzi az ügyfél, az ügylet és felajánlott fedezetek, biztosítékok kockázatait; megvizsgálja az ügyfél mérlegadatai alapján az ügyfél kockázati csoportba sorolását és ügyfél limitét, c) az elemzés összegzéseként állást foglal, hogy a Risk & Compliance Osztály a rendelkezésre álló információk alapján az ügyletet elutasítja, vagy milyen szerződéses feltételek mellett támogatja. A Kínában bejegyzett vállalatok számára nyújtott és BOC csoporton belüli együttműködés által szabályozott ügyleteket a Vállalatfinanszírozási Osztály kezeli. Ezeknek az ügyleteknek a jóváhagyása egyszerűsített keretek között történik: ha a Risk & Compliance Osztály meggyőződött arról, hogy az ügyletre vonatkozó szükséges adatokat a Bank megkapta és az ügylet mögött megvan a BOC csoport vagy adott pénzintézetek kötelezettség vállalása (esetleg készpénz fedezete), akkor az illetékes vezérigazgató-helyettes jóváhagyja azt Szerződéskötést és hitelfolyósítást megelőző lépések A Risk & Compliance Osztály a nagyvállalati adósokkal kötendő szerződéseket azok aláírása előtt ellenőrzi. a) Megvizsgálja, hogy a szerződéskötéshez szükséges érvényes határozat rendelkezésre áll-e, vagyis: i) a szerződéskötési feltételek teljesültek-e, ii) valamennyi, a határozatnak megfelelő szerződés elkészült-e, iii) a szerződés(ek) adatai teljes körűek, valósak és egymással konzisztensek-e, iv) a szerződések a határozatban szereplő valamennyi adatot, rendelkezést és kikötést helyesen tartalmazzák-e
6 b) Meggyőződik az adatok helytállóságáról. Amennyiben a szerződés, vagy a szerződések bármelyike nem minősül kifogástalannak, a Risk & Compliance Osztály észrevételeiről tájékoztatja a Vállalatfinanszírozási Osztályt és kezdeményezi a szükséges módosításokat Javaslattétel az eszközök minősítésére Elsődlegesen a Vállalatfinanszírozási Osztály feladata a javaslattétel a Bank döntéshozói számára az ügyféleszközök és mérlegen kívüli tételek negyedéves és rendkívüli minősítésére, az értékvesztés és céltartalék mértékére. A Bank fennállása alatt valamennyi ügyfél a Bankkal szemben fennálló összes kötelezettségét időben teljesítette, ezért értékvesztés elszámolásra és work-out tevékenységre nem került még sor. A Bank az ügyfelekhez tett kihelyezéseit, a szerződéses fizetési feltételek teljesítését havonta ellenőrzi és erről tájékoztatást ad a Bank illetékesei számára. A teljes ügyfélportfolióra kiterjedő értékelés időben kiszűri a tényleges és várható kockázatokat. A Vállalatfinanszírozási Osztály a lejáratok előtt figyelmezteti az adósokat, hogy időben rendelkezésre álljon a kamatfizetéshez és tőketörlesztéshez szükséges fedezet. Amennyiben szükségessé válna, a Vállalatfinanszírozási Osztály és a Risk & Compliance Osztály intézkedne a késedelmes fizetésekkel kapcsolatos tennivalókról. A Bank fennállása alatt erre eddig nem volt szükség, mivel az adósok rendben eleget tettek fizetési kötelezettségeiknek. Amennyiben a késedelem és/vagy a várható veszteség a banki követelés átminősítésére és értékvesztés-elszámolásra, vagy céltartalék-képzésre adna okot, a Vállalatfinaszírozási Osztály tesz javaslatot a behajtással kapcsolatos tennivalókra és az értékvesztés/céltartalék mértékére, amit kis összeg (0.5-2 millió USD) esetén a credit approval officer, 2 millió USD illetve a fölött pedig a tulajdonos jóváhagyását igényli. A Risk & Compliance Osztály a havi, valamint a negyedéves jelentéseket a Könyvelés részére adja át egyeztetésre. A negyedéves eszközminősítési folyamatot követően a Vállalatfinanszírozási Osztály a Risk & Compliance Osztály véleménye alapján jelentést tesz a Management részére, amennyiben szükség van átminősítésre és céltartalék képzésre Ügyfél- illetve ügyfélcsoport limit Az egy ügyféllel, illetve ügyfélcsoporttal szemben vállalható maximális kockázat mértékének meghatározására a Bank ügyfél- illetve ügyfélcsoport limit rendszert alkalmaz. Az egyes ügyfelek illetve ügyfélcsoportok limitjét az ügyfélminősítési kategória, az ügyfél/ügyfélcsoport ágazatának gazdasági helyzete, biztosítéki rendszere határozza meg. A Bank legfeljebb az ügyféllimitig vállal kockázatot az ügyféllel/ügyfélcsoporttal szemben Fedezetértékelés A kockázatok felmérése mellett a Bank mind a döntés előkészítési, mind a nyomon követési szakaszban rendszeresen értékeli az ügyfél vagy harmadik személy által felajánlott, illetve a szerződésben biztosított hitelezési kockázatmérséklő eszközöket (fedezeteket). Az ingatlanoknál a fedezetértékelés alapjául általában értékbecslések szolgálnak. Az értékbecslő által megállapított forgalmi értéket a Bank jogosult felülvizsgálni. Ezt követően a forgalmi érték, a likvidációs érték, az árfolyam és egyéb piaci tényezők változásának hatását kifejező fedezeti szorzóval korrigálva állapítja meg a Bank az adott kockázatmérséklő eszköz fedezeti értékét. A Bank rendszeresen felülvizsgálja, hogy az ügylet mögött álló fedezetek meglétében, értékállóságában, érvényesíthetőségében következett-e be változás, és ha igen, - 6 -
7 azt vagy a fedezet Bank által elfogadott értékében vagy a fedezeti szorzóban figyelembe veszi. Amennyiben a módosult fedezeti értékek nem fedik le teljesen az ügylet esetlegesen várható veszteségét, a Bank pótlólagos fedezetet kérhet. Hitelkockázat-mérséklés keretében a Bank a biztosítékok értékelésére és kezelésére az egyszerű módszert alkalmazza, amelynek főbb elvei szerint a pénzügyi biztosítékoknál a garanciával fedezett kitettségre alkalmazott kockázati súly megegyezik a fedezetet nyújtóval szembeni kitettségnek a sztenderd módszer szerinti kockázati súlyával. A Bank az előre rendelkezésre bocsátott pénzügyi biztosítékok közül a nála óvadékként elhelyezett készpénzt vagy betétet alkalmazza. A Bank az előre nem rendelkezésre bocsátott hitelezési kockázatmérséklési eszközök közül a kapott garanciákat gyakran alkalmazza (előnyben részesítve a BOC Csoport, vagy a Head Office-nál limittel rendelkező szervezetek garanciáit) Kisvállalati és lakossági hitelezés Tekintettel arra, hogy a Bank mindössze két budapesti fiókot működtet, a lakossági és kisvállalati hitelezés szerény volumenben történik. E tevékenység is a fenti elvek mentén zajlik: a Fiók fogadja be és vizsgálja meg az ügyfél kérelmét, amit korábban a Retail Department véleményezett kockázati szempontból, ma a kisvállalati és lakossági hitelezés esetében is a Risk & Compliance Osztály értékeli az előterjesztéseket és terjeszti tovább az illetékes vezérigazgató helyettes, a Hitel Bizottság ill. a credit approval officer elé jóváhagyás végett. 2. Működési kockázatok A működési kockázatról szóló részletes tájékoztatást lásd a Működési kockázat (CRR 446. cikk) című fejezetben. 3. Piaci kockázat A Bank 2014 folyamán HUF, EUR, CNY és USD forrásokat gyűjtött és minimális nyitott deviza pozíciót tartott. A részleteket a Piaci kockázatnak való kitettség (CRR 445. cikk) című fejezet tartalmazza. 4. Reziduális kockázat Az ügyfelekkel szembeni kihelyezési kockázatokat a Bank egyrészt azzal csökkenti, hogy a hitelfedezetek, biztosítékok befogadásakor a fedezeti kört és értékeket óvatosan határozza meg. Az ügyfelek számára történő kihelyezések előterjesztői bemutatják a fedezetek tényleges piaci értékét, továbbá az esetleges behajtással együtt járó kiadásokat befolyásoló tényezőket, és az ügyfélminősítés, valamint az ügylet függvényében meghatározott fedezeti követelménynél nagyobb fedezeti szorzót állapíthatnak meg. A hosszabb lejáratú kihelyezéseket biztosító ingatlanfedezeteknél az ingatlanok rendszeres újraértékelése szükséges a törvényi előírásoknak megfelelően. A kockázatvállalási ügyletek fedezeteit a Bank a hitelgondozási tevékenység során rendszeresen ellenőrzi; a reziduális kockázatokat a negyedéves ügyletminősítés keretében azonosítja
8 5. Koncentrációs kockázat A koncentrációs kockázat kezelésének alapvető eszközei a limitrendszerek. A limitrendszerekről szóló szabályzatokat a Bank Igazgatósága hagyja jóvá. Az egy ügyféllel, ügyfélcsoporttal szembeni nagy-kockázatvállalásnál a Bank a jogszabályi előírásokat követi. A Bank folyamatosan vizsgálja kitettségeinek ügyfélcsoport és ágazati koncentrációját. A BOC csoport, illetve kínai pénzintézetek által nyújtott egyedi kötelezettségvállalások révén számos, külföldi vállalati kihelyezés a Bank számára pénzintézeti kockázattá válik. A Bank kiemelt figyelmet fordít a nagykockázati limitek betartására. A Bank nem alkalmaz országon belül régiós limiteket. 6. Országkockázat A Bank nemzetközi műveleteihez ország-limiteket határoz meg mindazon országokra, amelyekben egyszeri vagy folyamatos kihelyezése és kitettsége van (pl. Bank of China fiók, illetve leánybank, kitettséget eredményező tranzakcióban érintett partnerbank vagy hiteladós). Az országlimit a Banknak az adott országban bejegyzett pénzügyi intézményekkel és ügyfelekkel szemben vállalható kockázatok összesített mértéke. Az ország limitek meghatározásakor a Bank 2014-ban a Moody's ország-minősítéseire támaszkodott. Fentieken túl a limitek meghatározásakor a Bank figyelembe vette - a Head Office előírásait, - a sajtóban az adott országról megjelenő információkat, makrogazdasági adatokat, - egyéb információkat, pl. gazdaságkutató intézetek, más bankok/cégek elemzéseit. A Bank úgy alakította külföldi kitettségeit, hogy az országkockázat ne növelje a Bank tőkeszükségletét. 7. Partnerkockázat A Bank likvid forrásait időről időre rövid lejáratra kihelyezi más bankokhoz, részben a BoC csoporton belül. A Bank a kihelyezéseinél és a származtatott üzleteknél - rövidlejáratú FX swap ügyletek - a partnerkockázatot elsősorban a limitrendszeren keresztül minimalizálja. Az üzletek tőkekövetelménye nem befolyásolja érdemben a Bank tőkemegfelelési mutatóját. 8. Banki könyvi kamatlábkockázat Részletes ismertetését lásd a A nem a kereskedési könyvben szereplő kitettségek kamatláb kockázata (CRR 448. cikk) című fejezet alatt. 9. Likviditási kockázat A Bank likviditási kockázatai alapvetően két kategóriába sorolhatók: a) Lejárati: a lejárati összhang hiányával összefüggő likviditási kockázat; b) Strukturális: a források megújíthatóságával, a forrásköltség változásával összefüggő kockázat. A Bank alapvető célja a likviditáskezelésével kapcsolatos előírások és iránymutatások betartása, az azonnali és mindenkori fizetőképesség (likviditás és szolvencia) biztosítása. A - 8 -
9 hatékony likviditáskezelés biztosítja, hogy a Banknak elegendő likvid eszköze, vagy ahhoz való megfelelő hozzáférési lehetősége legyen az esedékes fizetési kötelezettségek teljesítésére. A Bank a lejárati összhangjának mindenkori biztosítása érdekében az Igazgatóság által elfogadott limiteket alkalmazza. A konzervatív hitelnyújtási politika eredményeképpen a Bank szavatoló tőkéje fedezetet nyújt a közép- és hosszúlejáratú hitelek jelentős részére, valamint a befektetésekre (csekély tulajdon rész a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-ben, valamint banküzemi és jóléti eszközök). A forrásbevonás konkrét feltételeit a piaci körülmények változásával összhangban a Bank Eszköz- Forrás Bizottsága határozza meg. A likviditási tartalékpolitika célja, hogy mindenkor megfelelő szintű likvid eszközök álljanak a Bank rendelkezésére a váratlan pénzkiáramlások fedezetéül. A Bank felkészült a rendkívüli likviditási helyzetek megfelelő, biztonságos kezelésére. II. Kockázatok azonosítása, mérése, a figyelemmel kísérésüket biztosító szervezeti egységek és funkciók leírására Vállalatfinanszírozási Osztály A kockázatvállalási előterjesztésekben bemutatja az ügyfél-, az ügylet- és a biztosítéki rendszer kockázatait, javaslatot tesz a kockázatok kezelésére, üzleti kondíciókra. A havi, valamint a negyedéves jelentések és minősítések keretében a Risk & Compliance Osztállyal egyetértésben tesz javaslatot az ügyletek minősítésére, a hozzájuk kapcsolódó esetleges értékvesztés / céltartalék elszámolásra. Risk & Compliance Osztály Feladata a Bank döntéshozó testületei részére a hitel, befektetési és egyéb kockázatvállalási előterjesztések és szerződés tervezetek kockázati szempontú véleményezése, céginformációk ellenőrzése, ügyfelek adósminősítésének véleményezése, fedezetértékelésés ügyletminősítés vizsgálata. Javaslatot tesz az ügyféllimit nagyságára, és a kihelyezési szerződésekben alkalmazandó kockázatmérséklést szolgáló pénzügyi és jogi feltételekre. Véleményezi a Bank döntéshozó testületei számára készülő, a minősítendő eszközök és mérlegen kívüli tételek negyedéves és rendkívüli minősítését, az értékvesztés és céltartalék mértékére vonatkozó előterjesztéseket. Amennyiben szükségessé válna, a Vállaltfinanszírozási Osztállyal közösen javaslatot tenne a kétes vagy rossz minősítésűvé váló kintlévőségek behajtására, javaslatokat tenne a kapcsolódó ügylet, ügyfél, fedezet átminősítésére, az értékvesztés és céltartalék összegére. Véleményezi és felügyeli az ország limitek mértékét és használatát. Bankfiók Gondoskodik az ügyfelek adatainak pontos, naprakész vezetéséről, lebonyolítja az ügyfelek számláival kapcsolatos tranzakciókat, segíti a Compliance Officer tevékenységét. Retail Department Ellátta a lakossági és KKV hitelezésnél a kockázatkezelési feladatokat ben ezt a feladatot a Risk & Compliance Osztály vette át
10 Belső Ellenőrzés Folyamatos ellenőrzéssel támogatja a menedzsment kockázat-csökkentési törekvéseit. Adminisztráció Kezeli az esetleges reputációs kockázatokat, közreműködik a Bank PR tevékenységének megszervezésében és a Bank működéséhez szükséges (nem IT) technikai feltételek kialakításában. Könyvelés A Banknál előforduló, működési kockázatból fakadó veszteségek (késedelmi kamat, kötbér, mulasztási bírság stb.) rögzítése, az esetleges hibákról, tévedésekről az érintett vezetők értesítése, hogy a jövőben hasonló hibák elkerülhetőkké váljanak. Ezen veszteségadatok elkülönített nyilvántartása lehetővé teszi a működési veszteségek évenkénti változásának figyelemmel kísérését. Back Office A pénzforgalom (átutalások) lebonyolítása és az azzal kapcsolatos kockázatok lehetőség szerinti megelőzése, a bekövetkezett tévedések hatásának minimalizálása ben faladatát az Operációs osztály veszi át. Informatikai Osztály Biztosítja a Bank informatikai rendszereinek működését, meghatározó szerepe van az informatikai alkalmazásokkal összefüggő működési kockázatok felmérésében és az IT kockázatkezelési terv kidolgozásában. Treasury A Treasury kezeli a Bank likviditását és a felmerülő piaci kockázatokat. III. Kockázatmérési és jelentési rendszerek alkalmazási köre 1. Ügyfélminősítés A Bank ügyfélminősítést végez minden ügyfélre, akivel kockázatvállalási szerződést köt, vagy arra, aki a kockázatvállalást részben vagy egészben pl. garanciával biztosítja. A minősítés alapulhat a Felügyelet által elismert nemzetközi hitelminősítő intézetek besorolásán, vagy a Head Office minősítésén, illetve a Bank használatában lévő belső minősítési rendszeren. Az ügyfél minősítési kategóriája befolyásolja az ügyfél hitelezhetőségét, limitjét, a fedezeti követelményeket és a kockázatvállalás árát. 2. Fedezetértékelés A Bank a döntés előkészítési, majd a nyomon követési szakaszban folyamatosan értékeli az ügyfél által biztosított fedezeteket. Az alkalmazott fedezettségi arány tekintettel van az esetleges behajtás során felmerülő jogi, behajtási költségekre is. 3. Ügyletminősítés és értékvesztés-elszámolás, illetve céltartalék-képzés Az ügylet- és eszközminősítés alapján a megfelelő eszközminősítési kategóriába, illetve értékelési csoportba történő besorolással értékvesztést kellhet elszámolni az értékpapírok, befektetések, követelések, valamint az egyéb eszközök után. Céltartalékot kellhet képezni a hitelintézetek könyvvezetését szabályozó jogszabályokban felsorolt függő és jövőbeni
11 kötelezettségekre is. Az egyes minősítési kategóriákhoz tartozó ÉV/CT képzési sávok a következők: Megképezendő céltartalék % Problémamentes 0 Külön figyelendő 1-10 Átlag alatti Kétes Rossz Ügyletkockázati súlyok és azok tőkekövetelményének meghatározása A Bank az ügyletek, illetve a kitettségek kockázati súlyának és tőkekövetelményének meghatározásához minden kitettséget kitettségi osztályba sorol és a besorolástól függően alkalmazza a tőkekövetelmény meghatározására vonatkozó szabályokat. IV. Kockázatmérséklésre, fedezet alkalmazásra vonatkozó mérési módszerek és alkalmazási körük, valamint hatékonyságuk ellenőrzése 1. Kockázatvállalási szabályzat A szabályzat tartalmazza a Bank lehetséges hitel jellegű kockázatvállalási szolgáltatásait, és az adott típusú kockázat-vállalásra vonatkozó általános előírásokat, a nagykockázat-vállalás speciális szabályait, a vállalt kockázatok ellenőrzésének rendjét. 2. Ügyfélminősítési szabályzat Az ügyfélminősítést el kell végezni a kockázatvállalás megtörténte előtt (alapminősítés) és a szerződés futamideje alatt legalább évente egyszer. A Bank az ügyfélminősítés során az egyes ügyfeleket a szabályzatban meghatározott minősítési kategóriákba sorolja. A szabályzat tartalmazza az ügyfélminősítéshez szükséges információk körét, az ügyfélminősítés menetét és az ügyfél hitelképességének függvényében követendő banki magatartást. 3. Fedezetértékelési szabályzat A szabályzat határozza meg azokat a szempontokat, amelyeket a Bank a fedezetek értékelésénél alapul vesz a fedezet típusától függően, valamint a fedezetek értékében és érvényesíthetőségében bekövetkező változások esetén alkalmazandó eljárásokat. A Bank azt a biztosítékot fogadja el, amely értékelhető, jogilag érvényesíthető, értékálló, továbbá likvid és az érvényben lévő jogszabályok lehetővé teszik fedezetbe vonását. 4. Ügyletminősítési és értékelési szabályzat Általános elvek: - a Bank eszközeit és mérlegen kívüli tételeit negyedévente minősíti (kivéve a lakossági ügyleteket, amelyek minősítése havonta történik); - minősítési kötelezettség alá tartoznak a hitelintézetekkel és ügyfelekkel szembeni pénzügyi szolgáltatásból eredő követelések, követelésjellegű aktív időbeli elhatárolások; befektetések, értékpapírok (a továbbiakban: befektetések), függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségek (a továbbiakban: mérlegen kívüli kötelezettségek)
12 5. Értékvesztés elszámolási és céltartalék-képzési szabályzat Az ügylet- és eszközminősítés alapján a megfelelő eszközminősítési kategóriába, illetve értékelési csoportba történő besorolással értékvesztést kell elszámolni az értékpapírok, befektetések, követelések, valamint az egyéb eszközök után. Céltartalékot kell képezni a hitelintézetek könyvvezetését szabályozó jogszabályokban felsorolt függő és jövőbeni kötelezettségekre is. A Bank amennyiben szükség lesz rá egyedi ill. csoportos értékelés alapján határozza meg az értékvesztés vagy visszaírás elszámolását és a céltartalék képzését, felszabadítását, felhasználását. V. Prudenciális szabályok alkalmazása A Bank nem tartozik összevont alapú felügyelet alá. A Bank nem rendelkezik számviteli konszolidációba bevonandó intézményekkel. A Bank nem alkalmaz hitel derivatívákat. A Bank nem alkalmaz nettósítást. A Banknak nincs a CRR 128.cikkelye értelmében kiemelkedően magas kockázatú tétele, ugyanakkor az MNB ajánlása alapján a kettes pilléres tőkekövetelmény számítása során plusz tőkét különített el a bullet típusú ügyletek után. A Bank nem foglalkozik sem értékpapírosítással, sem értékpapír ügyletekkel (eltekintve HUF államkötvények vásárlásától). A vezető testülettel kapcsolatos információk (CRR 435. cikk 2. pont) A Bank vezető testülete december 31.-én 5 főből állt, akik semmilyen egyéb igazgatósági tisztséget sem töltöttek be, de további két ügyvezetői pozícióval rendelkeztek. A vezető testület tagjainak kiválasztására vonatkozó politika a tagok szakértelmén, képességein és tapasztalatain alapul, nevezetesen, szükségeltetik legalább egyetemi végzettség, 15 év szakmai tapasztalat a bankszektorban vagy megfelelő pénzügyi intézménynél, ismerje a banki kockázatkezelést, értse és tudja megvalósítani a Bank üzleti stratégiáját, tudjon jól angolul és kezelje jól a számítógépet. A vezető testület kiválasztásánál a szakmai szempontokon túl fontos körülmények: legyenek kínai és nem-kínai tagjai az igazgatóságnak, továbbá legyenek belső és külső igazgatósági tagok, hogy legyen diverzitás a testület tagjai között évben három kínai és két magyar tagja volt az Igazgatóságnak, mostanra a magyar tagok száma háromra bővült, míg a belső igazgatók száma (2) nem változott, a külső tagok száma viszont 3-ról négyre növekedett. A Bankban működik kockázatkelési bizottság, amely az elvi kérdéseket vizsgálja és e bizottság 2014-ben két alkalommal ülésezett. A Bank vezető testülete évente többször ülésezik és az ülésekre a napirendi pontokhoz kapcsolódóan előterjesztések készülnek. Az Igazgatóság belső tagjait a különböző szervezeti egységek (Vállalatfinanszírozási osztály, Risk & Compliance Osztály, Könyvelés, stb) folyamatosan napi, heti, havi rendszerességgel tájékoztatják táblázatos és szöveges formában a felügyeleti és tulajdonosi jelentések mellett
13 Alkalmazási kör (CRR 436. cikk) A Banknak nincs prudenciális célokból történő konszolidációra vonatkozó kötelezettsége. Számviteli konszolidációba bevont, egyéb részesedési viszonyban lévő vállalat: Garantiqa Hitelgarancia Zrt. A szavatoló tőkéből levonásra kerülő befektetés nincs. A szavatoló tőke azonnali átadásának vagy a kötelezettségek anyavállalat és leányvállalatai közötti visszafizetésének aktuális vagy előre jelezhető lényeges gyakorlati vagy jogi akadályai nincsenek. Szavatoló tőke (CRR 437. cikk) A Bank szavatoló tőkéje a következő elemekből áll: A BANK SZAVATOLÓ TŐKÉJE Sorkód Megnevezés Összeg M HUF 1. SZAVATOLÓ TŐKE ALAPVETŐ TŐKE (TIER 1 VAGY T1 TŐKE) ELSŐDLEGES ALAPVETŐ TŐKE (CET1 TŐKE) CET1 tőkeelemként figyelembe vehető tőkeinstrumentumok Befizetett tőkeinstrumentumok Névértéken felüli befizetés (ázsió) Eredménytartalék Egyéb tartalék (-) Egyéb immateriális javak KIEGÉSZÍTŐ ALAPVETŐ TŐKE (AT1 TŐKE) JÁRULÉKOS TŐKE (T2 TŐKE) T2 tőkeként és alárendelt kölcsönként figyelembe vehető tőkeinstrumentumok Befizetett tőkeinstrumentumok és alárendelt kölcsönök Az elsődleges alapvető tőkeelemek, az egyéb alapvető tőkeelemek, a járulékos tőkeelemek, valamint a CRR , 36., 56., 66. és 79. cikk szerint a Bank szavatoló tőkéje tekintetében alkalmazott szűrők és levonások: az immateriális javak miatti levonások értéke 65 Millió Ft. Az alárendelt kölcsöntőke teljes összege Millió Ft (30 millió USD), amelyet a Bank teljes összegben figyelembe vett a szavatoló tőke meghatározásakor
14 A Bank által kibocsátott elsődleges alapvető tőkeinstrumentumok, kiegészítő alapvető tőkeinstrumentumok és járulékos tőkeinstrumentumok főbb jellemzőinek leírása: A Bank jegyzett tőkéje Millió Ft, amely kizárólag a Bank of China Ltd. (székhelye Peking, Kína, 1 Fuxingmen Nei Dajie (az Alapító ) pénzbeli hozzájárulásából áll. A jegyzett tőkét három névre szóló törzsrészvény testesíti meg, amely egy A sorozatú Millió Ft névértékű, egy B sorozatú 100 ezer Ft névértékű és egy C sorozatú Millió Ft névértékű részvényből áll. A B és C sorozatú részvényeket az Alapító névértéken felül jegyezte, a névértéken felül fizetett összeg tőketartalékként került nyilvántartásra és része a Bank szavatoló tőkéjének. A Bank jegyzett tőkéjének nincsenek olyan tulajdonságai pl. korlátozott figyelembe vétel, amelyek a CRR alapján különleges előírás hatálya alá esnének. Az eredménytartalék a számviteli előírásokban meghatározott, a Bank korábbi éveket érintő eredményét foglalja magában, az egyéb tartalék az általános tartalékot tartalmazza, amely évente, az év végi adózás utáni eredmény 10 százalékával növekszik. Alárendelt kölcsöntőke: az Alapító utolsó negyedévében a Bank rendelkezésére bocsátott 30 Millió USD alárendelt kölcsöntőkét határozatlan futamidőre. Tőkekövetelmények (CRR 438. cikk) A Bank az első pillér alatt a sztenderd módszert alkalmazza a kockázataihoz tartozó tőkekövetelmény kiszámítására, amelyet a kettes pillérben az építőkocka elvének megfelelően további kockázatokra számított tőkekövetelménnyel egészíti ki. Ennek keretében elegendő tőkét biztosít az ország-kockázatokra. A Bank általában befektetési kategóriába tartozó országokban vállalt lényeges kockázatot. A koncentrációs kockázat viszonylag jelentős, azonban az elszámolási kockázat és a reputációs kockázat alacsony. A reziduális kockázat méréséhez a Bank fennállása alatt nem tett szert tényleges tapasztalati számokra, mivel valamennyi adós rendben eleget tett kötelezettségeinek, így nem került sor biztosíték érvényesítésére. A Bank a forrásbevonási és hitelezési tevékenysége során arra törekszik, hogy az alkalmazott kamatbázisokat, átárazási periódusokat összhangban tartsa, ezért a Banknál a kamatláb-kockázatra elegendő csekély pótlólagos tőke képzése. A stressz-tesztek a rövid átárazási periódusnak köszönhetően alacsony kockázati kitettséget számszerűsítenek. A Bank alacsonyan tartja a deviza nyitott pozíciókat, és a Felügyelet által kidolgozott és előírt módszer szerinti stressz tesztek alkalmazásával folyamatosan méri a devizaárfolyamok extrém mértékű elmozdulása esetén várható veszteségeket. Az alacsony nyitott pozíció miatt a stressz-tesztek alacsony potenciális veszteséget valószínűsítenek. Tekintettel a Bank sajátosságaira, miszerint: - a szavatoló tőke a mérleg-főösszegnek 34 %-át teszi ki, valamint - az anyabanknak rendkívül erős a likviditási pozíciója, a Bank likviditási kockázata csekély, így a Banknál nem indokolt erre a kockázatra jelentős pótlólagos tőke képzése. A stratégiai döntéseket a Tulajdonos hagyja jóvá, ezért a Bank a stratégiai kockázatokra nem képez elkülönítetten pótlólagos tőkét. A Bank egyebek között a nehezen számszerűsíthető kockázatokra (pl. a reputációs kockázatra, a stratégiai kockázatra) képezi a tőkepuffert. A Bank által alkalmazott kockázatkezelési rendszer alkalmas és megfelelő az összes lényeges kockázat meghatározására, számszerűsítésére, kezelésére és nyomon követésére
15 A CRR 112. cikkben meghatározott egyes kitettségi osztályokba tartozó, kockázattal súlyozott kitettség értékeket és a hozzájuk tartozó, 8 százalékkal számolt tőkekövetelményt az alábbi tábla szemlélteti: A BANK KOCKÁZATI KITETTSÉG ÉRTÉKEINEK ÉS A HOZZÁJUK TARTOZÓ TŐKEKÖVETELMÉNYNEK BEMUTATÁSA Sorkód Megnevezés Kockázati kitettség érték M HUF Tőkekövetelmény 1. TELJES KOCKÁZATI KITETTSÉGÉRTÉK _HITELKOCKÁZATRA, PARTNERKOCKÁZATRA ÉS FELHÍGULÁSI KOCKÁZATRA, VALAMINT NYITVA SZÁLLÍTÁSOKRA VONATKOZÓ, KOCKÁZATTAL SÚLYOZOTT KITETTSÉGÉRTÉKEK Sztenderd módszer (SA) Sztenderd módszer (SA) szerinti kitettségi osztályok értékpapírosítási pozíciók nélkül Központi kormányzatok vagy központi bankok Regionális kormányzatok vagy helyi hatóságok Közszektorbeli intézmények Multilaterális fejlesztési bankok Nemzetközi szervezetek Intézmények Vállalkozások Lakosság Ingatlanra bejegyzett zálogjoggal fedezett kitettségek Nemteljesítő kitettségek Kiemelkedően magas kockázatú kitettségek Fedezett kötvények Rövid távú hitelminősítéssel rendelkező intézményekkel és vállalatokkal szembeni követelések Kollektív befektetési formák (KBF) Részvényjellegű kitettségek Egyéb tételek Értékpapírosítási pozíciók (SA)
16 ELSZÁMOLÁSI/TELJESÍTÉSI KOCKÁZAT TELJES KOCKÁZATI KITETTSÉGÉRTÉKE POZÍCIÓKOCKÁZAT, DEVIZAÁRFOLYAM- KOCKÁZAT ÉS ÁRUKOCKÁZAT TELJES KOCKÁZATI KITETTSÉGÉRTÉKE MŰKÖDÉSI KOCKÁZAT (OpR) TELJES KOCKÁZATI KITETTSÉGÉRTÉKE Működési kockázatra vonatkozó alapmutató módszer (BIA) A Bank december 31-re vonatkozó, különböző szavatoló tőke szinteken számított tőkemegfelelési mutató értékei: CET1 tőkemegfelelési mutató 43,90 % CET1 tőkemegfelelési mutató a II. pillér kiigazításaival együtt 29,25 % T1 tőkemegfelelési mutató 43,90 % T1 tőkemegfelelési mutató a II. pillér kiigazításaival együtt 29,25 % Teljes tőkemegfelelési mutató 65,27 % Teljes tőkemegfelelési mutató a II. pillér kiigazításaival együtt 43,49 % Partnerkockázati kitettség (CRR 439. cikk) A Banknak december 31-én nem volt olyan ügylete, amelyre a CRR szerint partnerkockázatot kellett volna számolnia. A Bank likvid forrásait időről időre rövid lejáratra kihelyezi más bankokhoz, részben a BoC csoporton belül. A Bank a kihelyezéseinél és a származtatott üzleteknél - rövidlejáratú FX swap ügyletek - a partnerkockázatot elsősorban a limitrendszeren keresztül minimalizálja. Az üzletek tőkekövetelménye nem befolyásolja érdemben a Bank tőkemegfelelési mutatóját. Tőkepufferek (CRR 440. cikk) A Banknak a december 31-én a hatályos jogszabályok szerint nem kellett tőkepuffer követelményeknek megfelelnie. A globális rendszerszintű jelentőség mutatói (CRR 441.) A Bankot nem minősítették globális rendszer szinten jelentős intézménnyé. Hitelkockázati kiigazítások, késedelmes és értékvesztett kitettségek (CRR 442. cikk) A Bank hitelállománya problémamentes, az ügyfeleknek a Bank felé lejárt kötelezettsége idáig nem volt, ezért a Bank évben nem képzett céltartalékot a hitelekkel kapcsolatban. A Bank az ügyfél esetleges késedelmes teljesítésével és a követelés minőségének romlásával kapcsolatos problémák kezelését belső szabályzataiban rögzíti
17 A hatályos jogszabályok alapján az ügyfél nemteljesítését akkor tekintjük megtörténtnek, ha a következő események közül valamelyik vagy mindkettő bekövetkezik: A Bank a rendelkezésre álló információk alapján úgy véli, hogy az ügyfél nem fogja teljes egészében teljesíteni hitelkötelezettségeit a Bank felé, hacsak a Bank nem folyamodik visszkeresethez a biztosíték lehívása érdekében. Az ügyfélnek a Bankkal szembeni lényeges hitelkötelezettségének késedelme 90 napon keresztül folyamatosan fennáll. Vállalati ügyfelek esetében lényegességi küszöbként a Bank az alábbi két érték közül a nagyobb értéket tekinti: 5500 CNY Forint ellenértéke, a kintlévőség 2%. Bár a Bank alapvetően vállalati hitelezéssel foglalkozik, lakossági ügyfelek esetében lényegességi küszöbként az alábbi két érték közül a nagyobb értéket tekinti: a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbér, egy havi törlesztő részlet. Az adós negyedéves minősítése alapján értékvesztést kell elszámolni a követelés könyv szerinti értéke és a követelés várhatóan megtérülő összege közötti veszteségjellegű különbözet összegében (értékvesztett követelés). A Bank az eszközökkel összefüggésben felmerülő hitelezési, befektetési és országkockázatokat az eszközök után elszámolt értékvesztéssel és annak visszaírásával veszi figyelembe az eredményben, a felmerült kamat és árfolyamkockázat, valamint a mérlegen kívüli kötelezettségekhez kapcsolódó kockázat és minden egyéb kockázat fedezetére pedig kockázati céltartalékot képez. A Bank által alkalmazott öt eszközminősítési kategóriákhoz az alábbi értékvesztés kulcsokat rendeli: problémamentes 0%, külön figyelendő 1-10%, átlag alatti %, kétes 31-70%, rossz %. A Bank mind az egyedi, mind pedig a csoportos értékelés alá vont tételek esetén a fenti 5 eszközminősítési kategóriát alkalmazza. Egyedi értékelés során a Bank elsődlegesen az alábbi szempontokat veszi figyelembe: az ügyfél minősítése: pénzügyi helyzete, stabilitása, jövedelemtermelő képessége a törlesztési rend betartása, a kintlévőségek törlesztésénél keletkezett esetleges késedelmek az ügyfélhez kapcsolódó országkockázat a biztosítékok értéke, mobilizálhatósága, hozzáférhetősége a tétel továbbértékesíthetősége, mobilizálhatósága
18 a tételből adódó veszteségnek minősülő jövőbeni fizetési kötelezettség, és a fentiek változásai. A korábbiakban említettek szerint a Bank alapvetően vállalati hitelezéssel foglalkozik. A lakossági hiteleket - amennyiben azok a bank számviteli politikája szerint kisösszegű követelésnek minősülnek - a Bank csoportosan értékeli. A csoportos értékelés alá vont követelések egyszerűsített minősítési eljárással kerülnek besorolásra az értékelési csoportokba, melynek alapja a törlesztési rend betartása. A Banknak vásárolt követelése nincs, így a felhígulási kockázatot nem vizsgálja. A számviteli beszámítások utáni kitettség értékek hitelkockázat-mérséklés figyelembevétele előtti összege és a kitettség értékek átlagos értéke kitettségi osztályonkénti bontásban: M HUF Megnevezés Kitettség érték Éves átlag Központi kormányzatok vagy központi bankok Regionális kormányzatok vagy helyi hatóságok 14 Intézmények Vállalkozások Lakosság Ingatlanra bejegyzett zálogjoggal fedezett kitettségek Részvényjellegű kitettségek Egyéb tételek Összesen A kitettségek földrajzi elosztása a főbb kitettségi osztályok szerinti bontásban M HUF Ausztria Kína Németo. Nagy- Britannia Hong Kong Hollandia Magyarország Oroszország Szingapúr USA Összesen Központi kormányzatok vagy központi bankok Intézmények Vállalkozások Lakosság Ingatlanra bejegyzett zálogjoggal fedezett kitettségek Részvényjellegű kitettségek Egyéb tételek
19 A kitettségek gazdasági ágazatbeli megoszlása a főbb kitettségi osztályok szerinti bontásban Központi kormányzatok vagy központi bankok Intézmények Vállalkozások Lakosság Ingatlanra bejegyzett zálogjoggal fedezett kitettségek Részvényjellegű kitettségek Egyéb tételek Vegyipar Kereskedelem, szolgáltatás Energia, bányászat, mezőgazd. Pénzügyi szolgáltatás Vas & Acélipar Feldolgozóipar Egyéb Elektronika, telekommunikáció Kiskereskedelem Központi kormányzat M HUF Összesen A kitettségek hátralévő futamidő szerinti osztályozása kitettségi osztályok szerinti bontásban M HUF 0-1 év 1-2 év 2-3 év 3-5 év 5-10 év Összesen Központi kormányzatok vagy központi bankok Intézmények Vállalkozások Lakosság Ingatlanra bejegyzett zálogjoggal fedezett kitettségek Részvényjellegű kitettségek Egyéb tételek Megterhelt eszközök (CRR 443. cikk) A Magyar Nemzeti Bank 4/2015. (III.31) számú ajánlása a megterhelt eszközökkel kapcsolatos kockázatok kezeléséről, valamint a megterhelt és a meg nem terhelt eszközöket érintő információk nyilvánosságra hozataláról meghatározta a megterhelt eszközök fogalmát. E szerint valamely eszközt akkor kell megterheltnek tekinteni, ha azt zálogjoggal terhelték meg, vagy ha mérlegen belül vagy mérlegen kívül olyan ügylet biztosítására, biztosítékkal történő fedezésére vagy hitelminőségének javítására szolgáló megállapodás tárgya, amelyből nem vonható ki szabadon. A Banknak 2014-ben nem volt megterhelt eszköze. A Bank meg nem terhelt eszközeit a következő tábla szemlélteti:
20 Sorkód KÖZZÉTÉTEL AZ ESZKÖZTERHELÉSRŐL Megnevezés A megterhelt eszközök könyv szerinti értéke A megterhelt eszközök valós értéke A meg nem terhelt eszközök könyv szerinti értéke M HUF A meg nem terhelt eszközök valós értéke 1. Eszközök Tőkeinstrumentumok Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok Egyéb eszközök A Bank mérlegen kívüli tételei között december 31-én nem volt megterhelt kapott biztosíték. A meg nem terhelt kapott biztosítékok teljes nyilvántartási értéke Millió Ft. A külső hitelminősítő intézetek igénybevétele (CRR 444. cikk) A kockázattal súlyozott eszközérték meghatározása során a Bank a Fitch, a Moody s és az S&P külső hitelminősítő intézetek ratingjeit veszi figyelembe, alapvetően a Moody s ratingeket tekinti mérvadónak. A szavatoló tőkéből levonandó kitettsége nincs a Banknak. Piaci kockázatnak való kitettség (CRR 445. cikk) A Bank 2014 folyamán HUF, EUR, CNY és USD forrásokat gyűjtött és minimális nyitott deviza pozíciót tartott. A Bank ügyfeleinek megbízásából végez deviza vételi és eladási ügyleteket. A tényleges nyitott pozíció a szavatoló tőkének 0,74 %-át teszi ki december 31-én. A Banknál az egyes termékek és devizák tekintetében keletkező napi nyitott FX pozíciók egyenként általában jelentéktelen összegek, ezért a nyitott pozíció zárását a Treasury szükség szerint egy tételben végzi, amikor az eléri a Bank szintjén a piacképes összeget. A BANK PIACI KOCKÁZATI KITETTSÉGÉRTÉKÉNEK ÉS A HOZZÁ TARTOZÓ TŐKEKÖVETELMÉNYNEK BEMUTATÁSA M HUF Sorkód Megnevezés Kockázati kitettség érték Tőkekövetelmény POZÍCIÓKOCKÁZAT, DEVIZAÁRFOLYAM- KOCKÁZAT ÉS ÁRUKOCKÁZAT TELJES KOCKÁZATI KITETTSÉGÉRTÉKE _Pozíciókockázat, devizaárfolyam-kockázat és árukockázat sztenderd módszer (SA) szerinti kockázati kitettségértéke
21 Forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok Részvény Deviza Áru Pozíciókockázat, devizaárfolyam-kockázat és árukockázat belső módszer (IM) szerinti kockázati kitettségértéke 0 0 Működési kockázat (CRR 446. cikk) A működési kockázat a nem megfelelő belső folyamatok és rendszerek, külső események vagy személyek nem megfelelő feladatellátása miatt felmerülő, illetőleg jogszabály, szerződés vagy belső szabályzatban rögzített eljárás megsértése vagy nem teljesítése miatt keletkező veszteségek kockázata. A Bank a következő működési kockázati eseménytípusokat különbözteti meg: a) belső csalás, b) külső csalás, c) munkáltatói gyakorlat és munkabiztonság, d) ügyfél, üzleti gyakorlat, marketing és termékpolitika, e) tárgyi eszközökben bekövetkező károk, f) üzletmenet fennakadása vagy rendszerhiba, valamint g) végrehajtás, teljesítés, folyamatkezelés. A működési kockázati események más kockázati típusoktól függetlenül (tisztán működési kockázati események), vagy azokhoz kapcsolódóan merülhetnek fel. A működési kockázatok tekintetében a Bank az alapmutató módszer szerint határozza meg a tőkekövetelményt, amelynek fedezetére december 31.-én 315 millió HUF összeget különített el. A Bank operatív kockázatkezelése az átfogó kontrol, az időben történő kiigazítás, a költséghaszon és a felelősségre vonhatóság elveit követi. - Átfogó kontrol: az operatív kockázatkezelés az operatív kockázatokból keletkező veszteségek minimalizálása érdekében a Bank minden üzleti folyamatát, osztályát és funkcióját le kell, hogy fedje, és megvalósítása minden munkavállaló kötelessége. - Időben történő kiigazítás: a belső környezeti változások (a Bank üzleti stratégiájának és szabályzatainak változása) illetve a külső környezet változása (törvények, rendeletek, szabályzatok) esetén, azzal egy időben, az operatív kockázat kezelést megfelelően ki kell igazítani vagy fejleszteni kell. - Költség-haszon elv: az operatív kockázatkezelési lépéseket az üzleti műveletek mérete, a bonyolultsága és a funkciói alapján kell meghatározni és optimalizálni kell, hogy az üzleti célok elérhetőek legyenek ésszerű kockázatkezelési költségek és elviselhető operatív kockázati veszteség mellett. - Felelősségre vonhatóság: a működési folyamatok minden fázisáért kinevezett személy felelős. Elsősorban a szervezeti egységek vezetői felelősek az osztályukhoz tartozó működési kockázatok kezeléséért és jogosultak vizsgálni, hogy a működési kockázatra vonatkozó szabályok megsértéséért felelős személy felelősségre vonható-e és minden problémás esetet jelentenek a vezérigazgató felé. A Banknál valamennyi szervezeti egység figyeli, értékeli és kezeli a saját tevékenységében felmerülő zavarokat, működési kockázatokat és készíti el, illetve aktualizálja a folyamat
Bank of China (Hungária) Zrt.
A Bank of China (Hungária) Zrt. tájékoztatója az Európai Parlamentnek és Tanácsnak a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről szóló 575/2013/EU számú rendeletében
KOCKÁZATKEZELÉSI JELENTÉS A belső tőkemegfelelés értékelési folyamatára vonatkozó elvekről és stratégiákról
KOCKÁZATKEZELÉSI JELENTÉS A belső tőkemegfelelés értékelési folyamatára vonatkozó elvekről és stratégiákról A Random Capital Broker Zrt. (cj: 01-10-046204 székhely: 1053 Budapest, Szép u. 2.) (Továbbiakban:
A Bank a hitelezési kockázat tőkekövetelményét a sztenderd módszerrel és a működési kockázat tőkekövetelményét az alapmutató módszerrel számítja.
A Bank of China Hungária Zrt. A hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007. kormány rendelet alapján az alábbi tájékoztatást teszi közzé 2010. december 31.-i mérlege
III. pillér szerinti közzététel Kockázati Jelentés
III. pillér szerinti közzététel Kockázati Jelentés K&H Bankcsoport és K&H Bank Zrt 2018-as pénzügyi év Első negyedév 1 A K&H elkötelezte magát az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendelete (CRR)
Nyilvánosságra hozandó információk Június 30.
Nyilvánosságra hozandó információk 2016. Június 30. OTP Bank Nyrt. egyedi és csoportszintű adatai (A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint a hitelintézetekre
A Bank of China (Hungária) Zrt. tájékoztatója. nyilvánosságra hozatali követelményeknek megfelelően
A Bank of China (Hungária) Zrt. tájékoztatója az Európai Parlament és Tanács a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről szóló 575/2013/EU számú rendeletében
A Bank of China (Hungária) Zrt. tájékoztatója. nyilvánosságra hozatali követelményeknek megfelelően
A Bank of China (Hungária) Zrt. tájékoztatója az Európai Parlament és Tanács a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről szóló 575/2013/EU számú rendeletében
OTP Bank Nyrt. egyedi és csoportszintű, adatai
OTP Bank Nyrt. egyedi és csoportszintű, adatai (A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó
A KBC Equitas Zrt kockázatvállalására és kockázatkezelésére vonatkozó tájékoztatása.
A KBC Equitas Zrt kockázatvállalására és kockázatkezelésére vonatkozó tájékoztatása. A KBC Equitas Zrt (székhely: 1051 Budapest, Roosevelt tér 7-8.; cégjegyzékszám: 01-10- 042685, a továbbiakban: Társaság)
A Random Capital Zrt március 25. napjára összehívott éves rendes közgyűlésén az alábbi döntések születtek:
A Random Capital Zrt. 2010. március 25. napjára összehívott éves rendes közgyűlésén az alábbi döntések születtek: 1. A Közgyűlés a Társaság 2009. évi éves beszámolóját az igazgatóság által előterjesztett
A Bank of China (Hungária) Zrt.
A Bank of China (Hungária) Zrt. A hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007. kormány rendelet szerint az alábbi tájékoztatást teszi közzé a 2013. december 31.-i
Szavatoló tőke. Magyar Nemzeti Bank. Bihari Patrícia, felügyelő Hitelintézeti felügyeleti igazgatóság
Szavatoló tőke Bihari Patrícia, felügyelő Hitelintézeti felügyeleti igazgatóság 1 Szavatoló tőke 1) A szavatoló tőke a prudenciális szabályozás egy központi eleme Több lényeges prudenciális korlát ennek
Hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelményeinek változásai
Hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelményeinek változásai Seregdi László 2006. december 11. 2006. november 16. Előadás témái I. Bevezetés a hitelintézetek tőkekövetelmény számításába
KÖZZÉTÉTEL. - éves kockázatkezelési jelentés -
KÖZZÉTÉTEL - éves kockázatkezelési jelentés - A GlobalFX Investment Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1113 Budapest, Nagyszőlős utca 11-15., cégjegyzékszám: 01-10-046511; továbbiakban: Társaság)
A bankok hitelezési tevékenységének szabályai és eljárásai Hitelintézetek ellenőrzése (GTUPZ204M)
A bankok hitelezési tevékenységének szabályai és eljárásai Hitelintézetek ellenőrzése (GTUPZ204M) A bankok mágikus háromszöge Az előadás tartalma 1. A hitelintézetek prudens működésének szabályai. 2. Kockázatosnak
15. Tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk
15. Tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk A tőkekövetelmény számításához Takarékszövetkezetünk a hazai és EU szabályok, előírásainak megfelelően különböző eljárásokat alkalmaz. Hitelintézet tőkekövetelmény
Banki kockázatok. Kockázat. Befektetési kockázat: Likviditási kockázat
Bankrendszer II. Banki kockázatok Kockázat A hitelintézet tevékenysége, a tevékenység tárgya alapján eredendően kockázatos Igen nagy, szerteágazó a pénzügyi szolgáltatások eredményét befolyásoló veszélyforrások
ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 2014-12-31 2015-12-31 1. Pénzeszközök 410 420 MTB-nél lévő elszámolási számla
ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 214-12-31 215-12-31 1. Pénzeszközök 41 42 MTB-nél lévő elszámolási számla 22 23 pénztár és egyéb elszámolási számlák 19 19 2. Értékpapírok Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
KÖZZÉTÉTEL. - 2014. évi kockázatkezelési nyilvánosságra hozatali kötelezettség
KÖZZÉTÉTEL - 2014. évi kockázatkezelési nyilvánosságra hozatali kötelezettség A GlobalFX InvetsmentZrt. (székhely: 1113 Budapest, Nagyszőlős utca 11-15.; cégjegyzékszám: 01-10-046511, vezetve a Fővárosi
A Bank of China (Hungária) Zrt.
A. A hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007. kormány rendelet alapján az alábbi tájékoztatást teszi közzé a 2011. december 31-i mérlege és eredménykimutatása
A Bank of China (Hungária) Zrt.
A. A hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007. kormányrendelet alapján az alábbi tájékoztatást teszi közzé a 2011. december 31-i mérlege és eredménykimutatása
2009. évi kockázatkezelési jelentés Kvantitatív adatok Erste Bank Hungary Nyrt.
2009. évi kockázatkezelési jelentés Kvantitatív adatok Erste Bank Hungary Nyrt. A közzétett adatok 2009.12.31-i állapotot tükröznek Minden közzétett adat millió forintban került megadásra (az eltérések
Nyilvánosságra hozatal
Nyilvánosságra hozatal Az Erste Befektetési Zrt. alábbi közzététele a 164/2008-as a befektetési vállalkozás kockázatvállalására és kockázatkezelésére vonatkozó információk nyilvánosságra hozataláról szóló
Likviditási Stratégia
Sajóvölgye Takarékszövetkezet 3700 Kazincbarcika, Egressy út 39. Likviditási Stratégia Az Eszköz-Forrás Bizottság 28/2013.(05.29.) számú határozatával elfogadta. Az Igazgatóság az Eszköz-Forrás Bizottság
Az UNICREDIT BANK HUNGARY Zrt harmadik negyedévre vonatkozó konszolidált kockázati jelentése
Az UNICREDIT BANK HUNGARY Zrt. 2018. harmadik negyedévre vonatkozó konszolidált kockázati jelentése Az Európai Parlament és a Tanács a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális
Nyilvánosságra hozatal
Nyilvánosságra hozatal Az Erste Befektetési Zrt. alábbi közzététele az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU Rendeletének (CRR) való megfelelést szolgálja. A dokumentumban szereplő leírások és a táblázatok
Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai
Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-049/2015 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a
Konszolidált IFRS Millió Ft-ban
Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-031/2017 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a
Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai
Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-099/2014 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a
GlobalFX Investment Zrt. NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI SZABÁLYZAT. Version: 1.
GlobalFX Investment Zrt. NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI SZABÁLYZAT Version: 1. Hatályos: 2015. június 01. A GlobalFXInvetsmentZrt.(GLOBALFX vagy Társaság) jelen szabályzatban határozza meg az 575/2013/EU rendelet
A Bank of China (Hungária) Zrt.
A. A hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007. kormány rendelet alapján az alábbi tájékoztatást teszi közzé a 2012. december 31-i mérlege és eredménykimutatása
III. pillér szerinti közzététel. Kockázati Jelentés. K&H Bankcsoport és K&H Bank Zrt as pénzügyi év második negyedév
III. pillér szerinti közzététel Kockázati Jelentés K&H Bankcsoport és K&H Bank Zrt 28-as pénzügyi év második negyedév 1 A K&H elkötelezte magát az Európai Parlament és a Tanács 575/23/EU rendelete (CRR)
2011. évi kockázatkezelési jelentés Kvantitatív adatok Erste Bank Hungary Zrt.
2011. évi kockázatkezelési jelentés Kvantitatív adatok Erste Bank Hungary Zrt. A közzétett adatok 2011.12.31-i állapotot tükröznek Minden közzétett adat millió forintban került megadásra (az eltérések
A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményeinek teljesítéséről szóló 234/2007. (IX. 04.
A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményeinek teljesítéséről szóló 234/2007. (IX. 04.) kormányrendeletben előírt közzétételi kötelezettségének megfelelve
Nyilvánosságra hozatal 2009. Kockázatkezelési elvek, módszerek
Nyilvánosságra hozatal 2009 A Biatorbágy és Vidéke Takarékszövetkezet a hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007. (IX.4.) Korm. Rendeletben előírt szabályoknak
Lamanda Gabriella április 21.
Lamanda Gabriella lamanda@finance.bme.hu 2016. április 21. Bankok mérlegének sajátosságai Banktőke szerepe és felépítése, TMM Eredménykimutatás jellegzetes tételei Banki kockázatok és kezelésük Hitel nyújtás
Bankmérleg jellegzetességei
Bankmérleg jellegzetességei Befektetési társaság és hagyományos kereskedelmi bank tételek együtt Likviditási sorrend Eszközöknél-kötelezettségeknél csoportosítás módja: Jövedelemtulajdonos Lejárat Befektetés
Féléves Nyilvánosságra hozatal az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendeletének követelményei alapján. MKB Bank Zrt
Féléves Nyilvánosságra hozatal az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendeletének követelményei alapján MKB Bank Zrt. 1. Bevezető Általános információk Az MKB Bank Zrt. ("MKB" vagy "Bank") Magyarországon
Közzététel. c) Alkalmazott informatikai rendszerek és kockázatkezelési alkalmazásuk
Közzététel Az alábbi közzététel a 164/2008-as a befektetési vállalkozás kockázatvállalására és kockázatkezelésére vonatkozó információk közzétételéről szóló kormányrendeletnek való megfelelést szolgálja.
OTP Bank Nyrt. csoportszintű adatai
OTP Bank Nyrt. csoportszintű adatai (A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális
Bank of China Limited Magyarországi Fióktelepének
A Bank of China Limited Magyarországi Fióktelepének tájékoztatója az Európai Parlament és Tanács a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről szóló 575/2013/EU
A VM és VM Befektetési Tanácsadó Zrt. (2000 Szentendre, Mandula u. 8.) kockázatvállalására és kockázatkezelésére vonatkozó információk közzététele
A VM és VM Befektetési Tanácsadó Zrt. (2000 Szentendre, Mandula u. 8.) kockázatvállalására és kockázatkezelésére vonatkozó információk közzététele Társaságunk a 164/2008. (VI.27.) Korm. rendeletnek megfelelően
OTP Bank Nyrt. csoportszintű adatai
OTP Bank Nyrt. csoportszintű adatai (A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális
Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2015. évi nyilvánosságra hozatali tájékoztatója az 575/2013/EU európai parlamenti
Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2015. évi nyilvánosságra hozatali tájékoztatója az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...
Javadalmazási politika
Javadalmazási politika Tartalom I. A javadalmazási politika szabályozása II. A javadalmazási politikával szembeni elvárások 2 I. A javadalmazási politika szabályozása II. A javadalmazási politikával szembeni
A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményeinek teljesítéséről szóló 234/2007. (IX. 04.
A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményeinek teljesítéséről szóló 234/2007. (IX. 04.) kormányrendeletben előírt közzétételi kötelezettségének megfelelve
Nyilvánosságra hozatali tájékoztató 234/2007. (IX.4.) Kormányrendelet alapján
Nyilvánosságra hozatali tájékoztató 234/2007. (IX.4.) Kormányrendelet alapján Központ: 8900 Zalaegerszeg Kossuth u. 62.64. Tel: 92/346-473; Fax: 92/350-754 email: szihhitelig@t-online.hu www.szih.hu Kockázatkezelési
Bank of China Limited Magyarországi Fióktelepének
A Bank of China Limited Magyarországi Fióktelepének tájékoztatója az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről szóló
Lamanda Gabriella március 28.
Lamanda Gabriella lamanda@finance.bme.hu 2014. március 28. Transzformációs szerepkör Bankári alapelvek Bankok bankja szerepkör Bankmérleg Banktőke Beszámoló egyéb részei Banki kockázatok és kezelésük Hitelkockázat
az alkalmazás köre, a nyilvánosságra hozatal gyakorisága (negyedéves, féléves, éves)
z EB Iránymutatások a CRR Nyolcadik részében foglalt nyilvánosságra hozatali követelményekről / hitelintézetek és befektetési vállalkozások nyilvánosságra hozatali gyakorlatának specifikus követelményeiről
I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások
I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások A Bank a konszolidálást könyv szerinti értéken végezte el. A leányvállalatok az éves beszámolók elkészítése
Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt.
Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Belső tőkemegfelelés értékelési szabályzat Hatályos: 2014.05.29-től TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 1. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK, ÚTMUTATÓK... 2 2. KAPCSOLÓDÓ
A MERKANTIL BANK ZRT. 234/2007. (IX.4) KORM.
A MERKANTIL BANK ZRT. 234/2007. (IX.4) KORM. RENDELET SZERINTI NYILVÁNOS ADATAI A dokumentum célja a Merkantil Bank zrt., mint hitelintézet - 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 235. -a (1) bekezdésének k)
A MERKANTIL BANK ZRT. 234/2007. (IX.4) KORM.
A MERKANTIL BANK ZRT. 234/2007. (IX.4) KORM. RENDELET SZERINTI NYILVÁNOS ADATAI A dokumentum célja a Merkantil Bank zrt., mint hitelintézet - 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 235. -a (1) bekezdésének k)
2014. üzleti évi kockázatvállalásra és kockázatkezelésre vonatkozó információk nyilvánosságra hozatala Concorde Értékpapír Zrt.
2014. üzleti évi kockázatvállalásra és kockázatkezelésre vonatkozó információk nyilvánosságra hozatala Concorde Értékpapír Zrt. A Concorde Értékpapír Zrt. (továbbiakban: Concorde, Társaság) az Európai
Változások az uniós szabályozásban: Az új tőkeszabályozás (CRD IV/CRR) hazai bevezetése
Változások az uniós szabályozásban: Az új tőkeszabályozás (CRD IV/CRR) hazai bevezetése Előadó: dr. Kardosné Vadászi Zsuzsanna Vezető szabályozási szakreferens Nemzetközi és szabályozáspolitikai főosztály
Tőkekövetelmények és azok számítása a pénz és tőkepiaci szervezeteknél - könyvvizsgálói teendők
Tőkekövetelmények és azok számítása a pénz és tőkepiaci szervezeteknél - könyvvizsgálói teendők Seregdi László PSZÁF 2009. november 24. Témakörök 1. Tőkekövetelmény számítás szabályozása 3. Várható hazai
Bank of China Limited Magyarországi Fióktelepének
A Bank of China Limited Magyarországi Fióktelepének tájékoztatója az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről szóló
DUNAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET Nyilvánosságra hozatali követelményei
DUNAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET Nyilvánosságra hozatali követelményei A Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény
I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások
I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások A bank a konszolidálást könyv szerinti értéken végezte el. A leányvállalatok az éves beszámolók elkészítése
Az ICAAP felülvizsgálati folyamat bemutatása
Az ICAAP felülvizsgálati folyamat bemutatása Kutasi Dávid főosztályvezető Validáció és SREP Főosztály Budapesti Corvinus Egyetem 2017.05.04. 1 Komplex SREP a magyar bankrendszer ~80%-át fedi le Eltérő
NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL
NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL A Kevermes és Vidéke Takarékszövetkezet jelen dokumentummal a 2013. december 31- én hatályos a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.)
NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL
Drégelypalánk és Vidéke Takarékszövetkezet 2646 Drégelypalánk, Kossuth út 50. Cg.: 12-02-000354 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2013. évről 1 Nyilvánosságra hozatal A Drégelypalánk és Vidéke Takarékszövetkezet
OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ
AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A MÁRCIUS 31-ÉVEL ZÁRULT NEGYEDÉVRŐL TARTALOMJEGYZÉK Az Európai Unió által
Kockázat kezelés és becslés, kockázati jelentés a pénzintézeti szektorban KOCKÁZATKEZELÉSI ELVEK ÉS MÓDSZEREK, KOCKÁZATVÁLLALÁSI POLITIKA PÉNZINTÉZETI KOCKÁZATKEZELÉSI JELENTÉSEK, NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI
A Magyar Nemzeti Bank 21/2018. (IV.18.) számú ajánlása
A Magyar Nemzeti Bank 21/2018. (IV.18.) számú ajánlása az IFRS 9 standard bevezetése által a szavatolótőkére gyakorolt hatás enyhítésére szolgáló átmeneti szabályokhoz kapcsolódó egységes nyilvánosságra
Tőkekövetelmények és azok. szervezeteknél - könyvvizsgálói teendők. PSZÁF november 24.
Tőkekövetelmények és azok számítása a pénz és tőkepiaci szervezeteknél - könyvvizsgálói teendők Seregdi László PSZÁF 2009. november 24. Témakörök 1. Tőkekövetelmény számítás szabályozása 2. Könyvvizsgálói
Konszolidált pénzügyi beszámoló
Konszolidált pénzügyi beszámoló (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Üzleti jelentés a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 1997. évi magyar számviteli szabályok szerint készített konszolidált
A DÉL-PEST MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZET LÉNYEGES INFORMÁCIÓINAK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA A 2011. DECEMBER 31. ADATOK ALAPJÁN
A DÉL-PEST MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZET LÉNYEGES INFORMÁCIÓINAK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA A 2011. DECEMBER 31. ADATOK ALAPJÁN A nyilvánosságra hozatal célja A Dél-Pest Megyei Takarékszövetkezet a hitelintézetek
Bankismeretek 9. előadás. Lamanda Gabriella április 20.
Bankismeretek 9. előadás Lamanda Gabriella lamanda@finance.bme.hu 2015. április 20. Miről volt szó? Aktív bankműveletek Hitelnyújtás Devizahitelezés problémaköre Lízing, faktoring Miről lesz szó? Banki
Befektetési vállalkozások könyvvizsgálóinak külön jelentése
Befektetési vállalkozások könyvvizsgálóinak külön jelentése Szakmai konzultáció 2004. április 22. Malatinszki Julianna 1 Jogszabályi háttér A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 362. (1) és (2) bekezdés
A Takarékszövetkezet a nem lényeges információt és a védett, vagy bizalmas információt nem köteles nyilvánosságra hozni.
A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Takarékszövetkezet) a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi 137/A, valamint a hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének
Nyilvánosságra hozatal
Nyilvánosságra hozatal A Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/27. (IX.4.) Korm. Rendeletben előírt szabályoknak történő
KOCKÁZATKEZELÉSI ÉVES JELENTÉS
KOCKÁZATKEZELÉSI ÉVES JELENTÉS A Hungária Értékpapír Zrt., 2010. évről szóló nyilvánosságra hozatali kötelezettségének teljesítése A Hungária Értékpapír Zrt. (továbbiakban Társaság) a 164/2008. (VI.27.)
A MAGYAR CETELEM BANK ZRT évi üzleti évről szóló nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítése
A MAGYAR CETELEM BANK ZRT. 2008. évi üzleti évről szóló nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítése Budapest, 2009. szeptember 9. 1 A Magyar Cetelem Bank ZRT. a Hpt. 137/A. paragrafusa értelmében,
KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályos: május 31.
KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2014. május 31. A jelen szabályzatot a GlobalFX Investment Zrt. (székhely: 1113 Budapest, Nagyszőlős utca 11-15; cégjegyzékszám: 01-10-046511, vezetve a Fővárosi Bíróság
Nagyréde és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztató
Nagyréde és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztató A Nagyréde és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII.
A Hartai Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztatója
A Hartai Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztatója A Hartai Takarékszövetkezet a Hitelintézti törvény 137/A. -ában hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló
A tőkemegfelelés és szabályrendszere A BIS és a CRD
A tőkemegfelelés és szabályrendszere A BIS és a CRD Nemzetközi Fizetések Bankja - BIS Alapító okirat: 1930. januar 20. Eredeti célja a Young terv végrehajtásának pénzügyi támogatása; 1931: Nemzetközi hitelválság
Nyilvánosságra hozatal
Nyilvánosságra hozatal A Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007. (IX.04.) Korm. Rendeletben előírt szabályoknak történő
Az ebrókerház Befektetési Szolgáltató Zrt. Nyilvánosságra hozatali kötelezettségének teljesítése évre vonatkozóan
Az Nyilvánosságra hozatali kötelezettségének teljesítése 2017. évre vonatkozóan 1.) Bevezetés Az (a továbbiakban: Társaság) az Európai Parlament és Tanács 575/2013/EU rendelete (a továbbiakban CRR), az
CRD IV/CRR hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális szabályozásának várható változásai
CRD IV/CRR hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális szabályozásának várható változásai dr. Kardosné Vadászi Zsuzsanna 2012. április CRR/CRD IV javaslat áttekintése A 2006/48/EK és 2006/49/EK
Változások a nagykockázatvállalás
Változások a nagykockázatvállalás táblákban Konzultáció a hitelintézetek és befektetési vállalkozások számára Adatszolgáltatási és monitoring főosztály 2013. június 20-21. Nagykockázati adatszolgáltatás
Nyilvánosságra hozatal
Nyilvánosságra hozatal A Szentesi Hitelszövetkezet a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007. (IX.04.) Korm. Rendeletben előírt szabályoknak történő megfelelés
SAJTÓKÖZLEMÉNY. A hitelintézeti idősorok és sajtóközlemény az MNB-nek ig jelentett összesített adatokat tartalmazzák. 3
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a IV. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2018. február 28. A hitelintézetek mérlegfőösszege IV. negyedévben további 1,5%-kal nőtt, év egészében
BORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatal 2013.év. Kockázatkezelési elvek, módszerek
BORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatal 2013.év A BORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezet A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásról szóló 1996. évi CXII. Tv. 137/A és A hitelintézetek nyilvánosságra
- Limitemelés. - Kezességbeváltás. - Értékvesztés elszámolása
Tájékoztatás a Közvetítői Szerződéshez kapcsolódó egyes folyamatok eljárásrendjéről: - Limitemelés - Kezességbeváltás - Értékvesztés elszámolása Meizl József, ügyvezető igazgató, Kockázatkezelés és Monitoring,
IFRS-eket első alkalommal 2019-től alkalmazó pénzügyi vállalkozás, az ezen típusú EGT-fióktelep
4.melléklet a 36/2018. (XI. 13.) MNB rendelethez A pénzügyi vállalkozás és az ezen típusú EGT-fióktelep felügyeleti jelentése ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA Táblakód Megnevezés Adatszolgáltatásra kötelezettek Gyakoriság
KDB Bank Európa Zrt.
KDB Bank Európa Zrt. Kockázatokkal és tőkemegfeleléssel kapcsolatos nyilvánosságra hozatal (2012) Budapest, 2013 május 31. Tartalomjegyzék 1. A Bank Kockázati stratégiája... 3 1.1. Általános felépítés...
NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2010. Kockázatkezelési elvek, módszerek
NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2010 A Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetekről és Pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996 évi CXII. számú törvény 137 -a, valamint a 234/2007. (IX.04.) Kormányrendeletben
QUANTIS Alpha Befektetési Zrt. Kockázati beszámoló
QUANTIS Alpha Befektetési Zrt. Kockázati beszámoló Kiegészítés a QUANTIS Alpha Befektetési Zrt. 2017. üzleti évre vonatkozó éves beszámolójához Keltezés, Budapest, 2018. 05. 24. Bevezetés... 3 1. A kockázatok
Mérleg. Szolvencia II. szerinti érték Eszközök
Mérleg Szolvencia II. szerinti érték Eszközök C0010 Immateriális javak R0030 - Halasztott adókövetelések R0040 - Nyugdíjszolgáltatások többlete R0050 - Saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések
Bevezetés előtt az új tőkeszabályozás
Bevezetés előtt az új tőkeszabályozás Jogszabályok, felügyeleti módszerek, ajánlások Előadó: Seregdi László igazgató Szakmai fórum 2007. október 30-31. Legfontosabb témák 1. Az új tőkeszabályozás alapelvei
Központi Elszámolóház és Értéktár (Budapest) Zrt.
Központi Elszámolóház és Értéktár (Budapest) Zrt. NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL a 2010. évi auditált adatok alapján (a 234/2007. (IX.4) Kormányrendelet alapján nyilvánosságra hozandó információk) BEVEZETÉS A
TERVEZET. ./2012. (.) Korm. rendelet egyes pénzügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról
./2012. (.) Korm. rendelet egyes pénzügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 235. (1) bekezdés k) pontjában
Nyilvánosságra hozott
HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12. Nyilvánosságra hozott hitelintézeti információk 2010. A HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Takarékszövetkezet) a hitelintézetekről
NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2010. év
NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2010. év A Somogy Takarék Szövetkezet a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 137/A. -a, és a nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről
KOCKÁZATI ELVEK, MÓDSZEREK
Nemesnádudvar és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztató A Nemesnádudvar és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996.évi CXII. törvény
(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK
2017.12.6. L 321/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A BIZOTTSÁG (EU) 2017/2114 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2017. november 9.) a 680/2014/EU végrehajtási rendeletnek a táblák és útmutatók tekintetében
NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSE 2010. év
NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSE 2010. év 1 A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet ( 8945 Bak, Széchenyi tér 2.; a továbbiakban: Takarékszövetkezet) a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról