A szakszervezet jogosítványai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A szakszervezet jogosítványai"

Átírás

1 A szakszervezet jogosítványai A következőkben sorra vett jogosultságok minden képviselettel rendelkező szakszervezetet alanyi jogon, a törvény erejénél fogva megilletnek. (A szakszervezetek törvényi jogait az új Mt. tervezete jelentősen szűkítette volna. A szakszervezetek tiltakozására tekintettel a törvény végül pár kivétellel minden szakszervezeti jogot biztosít, amely az évi Mt-ben is szerepelt.) Kivételként említhető, hogy a hatályos szabályozás megszüntette a szakszervezeti kifogást. A szakszervezeti kifogás másképpen vétójog lényege az volt, hogy a szakszervezet megtámadhatta a munkavállalókat, illetve ezek érdekképviseleti szerveit közvetlenül érintő jogellenes munkáltatói intézkedést (mulasztást). Szintén kikerült a törvényből a szakszervezetek ellenőrzési joga. (Ez alapján a szakszervezet minden munkakörülményre vonatkozó szabály megtartását ellenőrizhette, és az illetékes hatósághoz fordulhatott, ha a feltárt hiányosságokat a munkáltató nem szüntette meg.) Bár az új törvény szerint az üzemi tanács feladata a munkaviszonyra vonatkozó szabályok megtartásának figyelemmel kísérése (Mt (1) bek.), továbbra sincs akadálya, hogy jogsértés tapasztalása esetén a szakszervezet bejelentőként hatósági eljárást kezdeményezzen. (!) Képviseleti jog A képviseleti jog egyik része a munkáltatóval szembeni érdekképviselet, amely a munkavállalók anyagi, szociális, valamint élet- és munkakörülményeiket érintő jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatban fejthető ki. Ettől el kell különíteni a bíróság, más hatóság, illetve egyéb szervek előtti jogi képviseletet, amely csak meghatalmazás alapján, a munkavállaló gazdasági és szociális érdekeinek védelme céljából végezhető (Mt (6)- (7) bek). A szakszervezet tehát a tagsági jogviszonnyal nem kap automatikusan felhatalmazást tagjai jogi képviseletére, ehhez külön meghatalmazás szükséges. Információs jogok Az Mt. több garanciát tartalmaz annak érdekében, hogy a szakszervezet rendelkezésére álljanak mindazok az információk, amelyek az érdekképviseleti tevékenységéhez szükségesek (Mt (4)-(5) bek.) A szakszervezet jogosult: - a munkáltatótól minden olyan kérdésben tájékoztatást kérni, amely a munkavállalók munkaviszonnyal összefüggő gazdasági és szociális érdekeivel kapcsolatos, - a munkáltatói intézkedéssel (döntéssel) vagy annak tervezetével kapcsolatos véleményét közölni a munkáltatóval, ezzel összefüggésben konzultációt kezdeményezni. Vasutasok Szakszervezete Budapesti Területi Képviselet Oldal 1

2 Bekerültek az Mt.-be a tájékoztatás és konzultáció szabályai (Mt ) Ezek a rendelkezések azt biztosítják, hogy a szakszervezet véleményezési és tájékoztatási joga ne merüljön ki egy formális levélváltásban, amely után a munkáltató az érdekképviselet álláspontjában érdemi mérlegelés nélkül dönt. Az alábbi szabályok alapján ilyen esetekben tartalmas tájékoztatás, illetve valódi véleménycsere, párbeszéd szükséges. Az Mt. tehát különbséget tesz a tájékoztatás és a konzultáció fogalmai között. A tájékoztatási kötelezettségnek úgy kell eleget tenni, hogy az információk átadásának módja lehetővé tegye azok megismerését, megvizsgálását és az azokkal kapcsolatos vélemény kialakítását, képviseletét. Ez a szabály nem csak azt tiltja, hogy a munkáltató csupán semmitmondó, az érdemi érdekképviselethez kevés adattal szolgáljon. Az sem jogszerű ugyanis, ha a munkáltató eltúlozza ezt a kötelezettségét és folyamatosan ad át nagy mennyiségű adatot, kimutatást a szakszervezetnek, amelyet lehetetlen érdemben feldolgozni. A törvény definíciója szerint: a konzultáció a szakszervezet, illetve az üzemi tanács és a munkáltató közötti véleménycsere, párbeszéd. Konzultáció esetén a munkáltató és a szakszervezet közötti olyan kommunikációról van szó, amikor nem feltétlenül van vita a felek között, hanem csupán a hatékony együttműködés érdekében folytatnak tárgyalásokat. A felek bármikor, bármilyen ügyben kezdeményezhetnek konzultációt a másik félnél. Az Mt. az alábbi követelményeket rögzíti annak érdekében, hogy a konzultáció valóban érdemi tárgyalás legyen. A konzultációt a kezdeményezésben megjelölt célhoz kötötten, a megállapodás érdekében, oly módon kell lefolytatni, hogy biztosított legyen: - a feleknek a konzultáció tárgyához szükséges szintű képviselete, - a közvetlen, személyes véleménycsere és - az érdemi tárgyalás. A konzultációnak halasztó hatálya van az intézkedés végrehajtására. Eszerint a folyamatban lévő konzultáció tartama alatt, de hosszabb határidőt tartalmazó eltérő megállapodás hiányában legfeljebb a kezdeményezés időpontjától számított hét napig a munkáltató nem hajthatja végre a tervezett intézkedését.(!) Megállapodás hiányában a munkáltató a határidő lejártakor a konzultációt befejezi. A szakszervezet tevékenysége során természetszerűleg a munkáltató bizalmas információihoz is hozzájut, így indokolt, hogy a törvény garanciákat biztosítson azok jogszerű kezelésére (Mt ) A munkáltató nem köteles tájékoztatást adni vagy konzultációt folytatni, ha ez olyan tény, információ, megoldás vagy adat nyilvánosságra kerülésével járhat, amely a munkáltató jogos gazdasági érdekeit vagy működését veszélyeztetné. A szakszervezet nevében, vagy érdekében meghatalmazás alapján eljáró személy által megismert adatok továbbadását, nyilvánosságra hozatalát is korlátozza a törvény. (Mt (2)) A működési feltételek biztosítása A szakszervezeti jogok következő nagyobb csoportja a mindennapi működést segíti azzal, hogy a munkáltató kötelezettségévé teszi az ehhez szükséges feltételek biztosítását: - Propagandajog: a szakszervezet jogosult a munkavállalókat tájékoztatni a munkaügyi kapcsolatokkal vagy a munkaviszonnyal összefüggő kérdésekről. Ennek fontos garanciája, hogy a munkáltató a szakszervezettel egyeztetve köteles biztosítani annak lehetőségét, hogy a szakszervezet a tevékenységével kapcsolatos tájékoztatást a munkáltatónál közzétegye (Mt (2)-(3) bek.) Vasutasok Szakszervezete Budapesti Területi Képviselet Oldal 2

3 - Helyiséghasználati jog: a szakszervezet működésének fontos tárgyi feltétele, hogy a munkahelyen megfelelő helyiséget használhasson. Ezért a szakszervezetet megilleti a jog, hogy a munkáltatóval történt megállapodás szerint munkaidő után vagy munkaidőben a munkáltató helyiségeit érdekképviseleti tevékenység céljából használhassa (Mt (8) bek.) - Belépés joga: a szakszervezet működéséhez szükséges lehet, hogy a munkáltató területére olyan tagjai elsősorban tisztségviselői is beléphessenek, akik amúgy nem állnak munkaviszonyban az adott munkáltatóval. Ezért a törvény szerint a szakszervezet képviseletében eljáró, munkaviszonyban nem álló személy beléphet a munkáltató területére, ha a szakszervezetnek van a munkáltatóval munkaviszonyban álló tagja. A belépés és a munkahelyen való tartózkodás során a munkáltató működési rendjére vonatkozó szabályokat meg kell tartani. (Mt ) - Tagdíjlevonási kötelezettség: a munkáltató a szakszervezeti tagdíjat a munkavállaló írásbeli kérelmére köteles a munkabérből levonni és a munkavállaló által megjelölt szakszervezet javára átutalni. A munkáltató a levonásért, illetve a tagdíjnak a szakszervezet részére történő átutalásáért ellenértéke nem követelhet (Mt (9) bek. És a munkavállalói érdekképviselet tagdíjfizetés önkéntességéről szóló évi XXIX. Törvény). Szakszervezeti munkaidő-kedvezmény Az érdekképviseleti tevékenység előmozdítására az Mt. fizetett munkaidő-kedvezményt biztosít az érdekképviseleti tevékenységben részt vevő munkavállalók számára (például szakszervezeti megbeszélések, képzések idejére). A munkajogi védelmet élvező szakszervezeti tisztségviselők emellett a munkáltatóval való konzultáció tartamára mentesülnek a munkavégzési kötelezettség alól. A munkaidő-kedvezmény idejére a munkavállalót távolléti díj illeti meg. (Mt ) Az Mt. alapján a munkaidő-kedvezmény mértéke naptári évenként legfeljebb a munkáltatóval munkaviszonyban álló minden két szakszervezeti tag után havi egy óra. Az igénybe vehető munkaidő-kedvezményt a szakszervezet január 1-jei taglétszáma alapján kell kiszámolni és ez a mérték lesz irányadó az adott év minden hónapjában. A szakszervezet jogosult meghatározni, hogy a munkaidő-kedvezmény mely tagját és milyen mértékben illeti meg. A munkaidő-kedvezmény igénybevételét rendkívüli esetet kivéve legalább öt nappal korábban be kell jelenteni a munkáltató felé. Kollektív Szerződés kötési jog A szakszervezet akkor köthet Kollektív Szerződést, ha tagjainak száma eléri a munkáltatóval munkaviszonyban álló munkavállalók létszámának 10%-át. Ha ez a kritériumot több szakszervezet is teljesíti, akkor együttesen jogosultak a KSZ megkötésére. Ha egy szakszervezet a 10%-os szervezettséget már a KSZ megkötését követően szerzi meg, úgy jogosult a KSZ módosítását kezdeményezni és a módosítással kapcsolatos tárgyaláson részt venni. A már fennálló KSZ-t azonban nem mondhatja fel és abban aláíró félként sem szerepelhet. Munkaügyi jogvita indításának joga A szakszervezetet megilleti a jog, hogy az Mt.-ből, illetőleg kollektív szerződésből származó igényének érvényesítése érdekében munkaügyi jogvitát kezdeményezzen (Mt (1) Vasutasok Szakszervezete Budapesti Területi Képviselet Oldal 3

4 bek.) Munkaügyi perekben a szakszervezet akkor is felléphet félként, ha egyébként az általános szabályok szerint nincs perbeli jogképessége, mint például egy adott munkahelyi szervnek (Pp ) Szakszervezeti tisztségviselők A tisztségviselők a szakszervezet azon tagjai, akik a szervezet életében kulcsfontosságú feladatokat töltenek be és akiket a szakszervezet alapszabálya szerint, az abban megjelölt megbízatásra megválasztottak. A belső szakszervezeti rend kialakításának joga az egyesülési jog részét képezi, ezért a szakszervezet saját belátása szerint határozhatja meg, hogy hány tisztséget hoz létre és kikkel tölti be ezeket a pozíciókat. A választás szabályait, a megbízatás idejét és a további részletkérdéseket a szakszervezet az saját maga jogosult megállapítani. A tisztségviselőkre vonatkozó szabályok kialakítása és személyük kijelölése körében a munkáltatónak nincs beavatkozási lehetősége, az érdekképviselet döntését tudomásul kell vennie. (E joggal ugyanakkor nem lehet visszaélni, azaz a tisztségviselők száma nem haladhatja meg az érdekképviseleti tevékenység által indokolt, ésszerű mértéket). A szakszervezet köteles a munkáltatót írásban tájékoztatni a képviseletére jogosult, valamint a tisztségviselő személyéről (Mt ) A szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelme A szakszervezeti tisztségviselő a kollektív élet központi szereplője az adott munkáltatónál, így e megbízatására tekintettel különleges munkajogi védelemben részesül a munkáltató olyan egyoldalú intézkedéseivel szemben, amelyek kiszakíthatják abból a kollektívából, ahol érdekképviseleti feladatait betölti. A munkajogi védelem röviden azt jelenti, hogy a tisztségviselőkkel szemben a munkáltató csak az érintett felsőbb szakszervezeti szerv előzetes egyetértésével hozhat meg amúgy egyoldalú döntéseket. Az Mt. e körbe sorolja a munkáltatói felmondást és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatását (Mt (1) bek.) Különösen a felmondással szembeni védelemnek van gyakorlati jelentősége, hiszen így a munkáltató a védett tisztségviselők munkaviszonyát felmondással csak akkor szüntetheti meg, ha ezzel a szakszervezet is egyetért. Ha a munkáltató a munkajogi védelem körébe eső intézkedést kíván tenni egy szakszervezeti tisztségviselővel szemben, akkor előzetesen meg kell keresnie a felettes szakszervezeti szervet. A szakszervezet álláspontját a munkáltató írásbeli tájékoztatásának átvételétől számított 8 napon belül írásban közli. Ha a tervezett intézkedéssel a szakszervezet nem ért egyet, a tájékoztatásnak tartalmaznia kell az egyet nem értés indokait. A határidő elmulasztása esetén úgy kell tekinteni, hogy a szakszervezet egyetért a tervezett intézkedéssel (Mt (5) bek.) Ha a tervezett intézkedéssel a szakszervezet egyetért, úgy a munkáltató azt végrehajthatja. Azok a tisztségviselők, akiket már június 30-ig megválasztottak, és ezt a munkáltatónak be is jelentették, munkajogi védelem alatt állnak egészen addig, amíg azt betöltik, illetve még plusz 6 hónapig. Csak a július 1. után választott szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelmére vonatkozik az új Mt-ben előírt önálló telephelyre vetített korlátozott mérték! Vasutasok Szakszervezete Budapesti Területi Képviselet Oldal 4

5 A védelem feltételei A tisztségviselőt a védelem a megbízatásának idejére illeti meg, de a megbízatás megszűnését követő hat hónapra is védett marad, ha tisztségét legalább 12 hónapon át betöltötte. (Mt (1) bek.) Míg az évi Mt. szerint a munkajogi védelem a szakszervezet minden tisztségviselőjét megillette, addig a hatályos szabályok korlátozzák a védet tisztségviselők számát. A munkáltató minden önállónak minősülő telephelyén a munkavállalók megelőző naptári évre számított átlagos statisztikai létszáma alapján az alábbi számú tisztségviselőt illeti meg a munkajogi védelem: főt nem haladja meg: 1 fő fő között: 2 fő fő között: 3 fő fő között: 4 fő fő fölött: 5 fő A munkavállalói létszámtól függetlenül a munkáltatónál képviselettel rendelkező minden szakszervezet legfelsőbb szerve egy további tisztségviselőt is védelemben részesíthet. Ez a plusz egy fő nem önálló telephelyenként, hanem munkáltatónként számítandó. Míg tehát a szakszervezet egyoldalúan dönthet arról, hogy hány tisztségviselőt választ, a munkajogi védelem csak korlátozott számú főt illet meg. A védett tisztségviselőket a szakszervezet jogosult kijelölni. A védelemben részesülő munkavállaló helyett a szakszervezet akkor jogosult másik munkavállalót megjelölni, ha a munkavállaló munkaviszonya vagy szakszervezeti tisztsége megszűnt. (Mt (2)-(4) bek.) Gyakran előfordul olyan eset, hogy a munkavállaló egy személyben szakszervezeti tisztségviselő, munkavédelmi képviselő és/vagy az üzemi tanács tagja. Ilyenkor a munkajogi védelem minden jogcímen megillette és minden érintett szervet megfelelően be kellett vonni az eljárásba (egyetértés, véleményezés, tájékoztatás). Az új Mt. megszüntette ezt a túlvédettséget. Ha az üzemi tanács elnöke egyben védett szakszervezeti tisztségviselő is, úgy a munkajogi védelem csak az utóbbi jogcímen illeti meg (Mt (5) bek.) A hátrányos megkülönböztetés tilalma A hatékony érdekképviselet feltétele, hogy a szakszervezet tagjainak, tisztségviselőinek ne kelljen tartaniuk a munkáltató retorziójától. Ennek érdekében a magyar jog is garantálja, hogy a munkavállalót nem érheti hátrányos megkülönböztetés a szakszervezeti tagsága vagy tisztsége miatt. Előfordulhat ugyanis, hogy a munkavállaló összetűzésbe kerül a munkáltatóval valamely szakszervezeti jog gyakorlása miatt. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy az Esélyegyenlőségi törvény (Ebktv.) a védett tulajdonságok között nevesíti az érdekképviselethez való tartozást (Ebktv. 8.. S) pont), amelyre tekintettel tehát nem tehető különbség a munkavállalók között. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a szakszervezeti tagokat sértő diszkrimináció tilos, hanem azt is, hogy azt sem érheti hátrány, aki távol marad az érdekképviselettől. A diszkrimináció tilalmának több esetét a törvény külön nevesíti (Mt ) Vasutasok Szakszervezete Budapesti Területi Képviselet Oldal 5

6 Így többek között tilos: - a munkavállaló alkalmazását attól tenni függővé, hogy tagja-e valamely szakszervezetnek, illetve megszünteti-e korábbi szakszervezeti tagságát; - a szakszervezethez való tartozása vagy szakszervezeti tevékenysége miatt tilos a munkavállaló munkaviszonyát megszüntetni vagy a munkavállalót más módon megkülönböztetni, - bármely jogosultságot vagy juttatást valamely szakszervezethez való tartozástól, illetve az attól való távolmaradástól tenni függővé, - a munkavállalót arra kötelezni, hogy nyilatkozzon szakszervezeti hovatartozásáról. Vasutasok Szakszervezete Budapesti Területi Képviselet Oldal 6

A SZAKSZERVEZETI ALAPJOGOK

A SZAKSZERVEZETI ALAPJOGOK A SZAKSZERVEZETI ALAPJOGOK DR. HORVÁTH-LÉNÁRT SZILVIA VDSZ BEVEZETÉS, ALAPVETÉSEK Munkáltató hatalmi túlsúlya Egyensúlyra törekvés elősegítése: szakszervezeti szervezkedés, kollektív alku szabadsága /

Részletesebben

A szakszervezetek jogai az új munka törvénykönyvében. A szakszervezetekről az új Mt. XXI. fejezete rendelkezik.

A szakszervezetek jogai az új munka törvénykönyvében. A szakszervezetekről az új Mt. XXI. fejezete rendelkezik. A szakszervezetek jogai az új munka törvénykönyvében A szakszervezetekről az új Mt. XXI. fejezete rendelkezik. Az eredeti tervezethez képest az elfogadott törvény jelentősen kedvezőbb, de mint láthatjuk,

Részletesebben

A Munka törvénykönyve XXI. fejezet: szakszervezeti jogok

A Munka törvénykönyve XXI. fejezet: szakszervezeti jogok A Munka törvénykönyve XXI. fejezet: szakszervezeti jogok A Munka Törvénykönyve a szakszervezet és a munkáltató közötti kapcsolatokat szabályozza. Nem tartalmazza tehát a szakszervezetek létrehozatalára,

Részletesebben

MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK. Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25.

MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK. Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25. MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25. A MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK AZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉBEN A munkavállalók szociális

Részletesebben

Előadó: dr. Takács Gábor

Előadó: dr. Takács Gábor Kollektív munkajog a közalkalmazotti jogviszonyban Előadó: dr. Takács Gábor gabor.takacs@opussimplex.com Szabályozott területek 2012. évi I. tv. munkaviszony 1992. évi XXXIII. tv. közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve

Az új Munka Törvénykönyve Az új Munka Törvénykönyve Szakszervezet jogainak változása Kollektív szerződés megkötésének és módosításának új szabályai Eltérési lehetőségek a kollektív szerződésben az új Mt.-hez és a munkaszerződéshez

Részletesebben

Bevezetés a kollektív munkajogbakollektív. dr. Mélypataki Gábor

Bevezetés a kollektív munkajogbakollektív. dr. Mélypataki Gábor Bevezetés a kollektív munkajogbakollektív szervezetekmunkaküzdelem dr. Mélypataki Gábor A kollektív munkajog fogalma és szintjei Fogalma: a munkavállalók és a munkáltatók, illetve ezek érdekképviseleti

Részletesebben

Munkaügyi kapcsolatok az új Mt.-ben. dr. Horváth-Lénárt Szilvia VDSZ

Munkaügyi kapcsolatok az új Mt.-ben. dr. Horváth-Lénárt Szilvia VDSZ Munkaügyi kapcsolatok az új Mt.-ben dr. Horváth-Lénárt Szilvia VDSZ Előzmények 1992. évi XXII. Több mint 60 módosítás Megváltozott gazdasági környezet 2006: Tézisek az új Mt-ről Széll Kálmán terv bürokráciacsökkentő

Részletesebben

A munkaügyi kapcsolatokat érintő változások, és azok hatása

A munkaügyi kapcsolatokat érintő változások, és azok hatása A munkaügyi kapcsolatokat érintő változások, és azok hatása Munkaügyi kapcsolatok Harmadik rész XIX. fejezet Általános rendelkezések XX. fejezet Üzemi Tanácsok XXI. fejezet Szakszervezetek XXII. fejezet

Részletesebben

VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS. A munkavállalókkal folytatott tanácskozás 1

VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS. A munkavállalókkal folytatott tanácskozás 1 VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS A munkavállalókkal folytatott tanácskozás 1 70. 2 (1) A munkáltató az egészséges és biztonságos munkavégzés érdekében köteles a munkavállalókkal,

Részletesebben

A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS

A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS Dr. Fodor T. Gábor Ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25. 276. (1) Kollektív szerződést köthet a) a munkáltató, a tagok felhatalmazása

Részletesebben

Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium közalkalmazotti szabályzata

Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium közalkalmazotti szabályzata Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium közalkalmazotti szabályzata Tartalomjegyzék 1 Általános rendelkezések... 3 1.1 A szabályzat célja, a szabályzatot létrehozó felek... 3 1.2 A szabályzat

Részletesebben

Tájékoztató a szakszervezeti vezetők részére a munkajogi védelem, és a munkaidő-kedvezmény megváltozott szabályairól

Tájékoztató a szakszervezeti vezetők részére a munkajogi védelem, és a munkaidő-kedvezmény megváltozott szabályairól PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE ORSZÁGOS IRODA 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. * 1417 Budapest, Pf.: 11. Központi telefon: 322-8452, 322-8453, 322-8454, 322-8455, 322-8456 Elnök, alelnökök tel/fax: 322-2249

Részletesebben

BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK 22. SZÁMÚ MELLÉKLETE KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT

BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK 22. SZÁMÚ MELLÉKLETE KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK 22. SZÁMÚ MELLÉKLETE KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT Budapest, 2015 (Hatályos: 2017. június 29. napjától) A Budapesti Gazdasági Egyetemen a közalkalmazottak

Részletesebben

Tájékoztató a választott szakszervezeti tisztségviselőt megillető munkajogi védelemről

Tájékoztató a választott szakszervezeti tisztségviselőt megillető munkajogi védelemről Tájékoztató a választott szakszervezeti tisztségviselőt megillető munkajogi védelemről A választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállaló munkajogi védelméről a Munka törvénykönyve 273. -a rendelkezik.

Részletesebben

5. sz. HÍRLEVÉL. Érdekvédelem, érdekképviselet a munkavédelmi területen (Mvt )

5. sz. HÍRLEVÉL. Érdekvédelem, érdekképviselet a munkavédelmi területen (Mvt ) 5. sz. HÍRLEVÉL A Nemzetgazdasági Minisztérium a Széchényi 2020 program keretében a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül közétette A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése tárgyú

Részletesebben

A munkavédelmi képviselő jogai, feladatai, kötelezettségei

A munkavédelmi képviselő jogai, feladatai, kötelezettségei A munkavédelmi képviselő jogai, feladatai, kötelezettségei I. A munkavédelmi képviselők jogait, kötelezettségeit, feladatait a munkavédelmi törvény (1993.évi XCIII. törvény a munkavédelemről) VI. fejezete

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. dr. Németh Janka Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda

Az új Munka Törvénykönyve. dr. Németh Janka Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda Az új Munka Törvénykönyve dr. Németh Janka Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda Tartalom Szakszervezet jogainak változása Kollektív szerződés megkötésének és módosításának új szabályai

Részletesebben

2/2004. (I. 15.) FMM rendelet. a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól

2/2004. (I. 15.) FMM rendelet. a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 41/A. ának (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján

Részletesebben

BÁTHORY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA

BÁTHORY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA BÁTHORY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZATA Hatályos: 2005. december 15-től. Tartalom 1. A szabályzat célja 2. A szabályzat hatálya 3. A szabályzat ereje 4. Speciális szabályok 5. A szabályzat

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Az új Munka Törvénykönyve Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Általános magatartási követelmények Az adott helyzetben általában elvárható magatartás ÚJ! Jóhiszeműség és tisztesség

Részletesebben

MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV

MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. KOLLOKVIUMI MINIMUMKÉRDÉSEK 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV II. félév 1. A munkajogi felelősség rendszere (előadásvázlat 1.) 2. A felróhatóság fogalma és szerepe a munkajogban

Részletesebben

a Közalkalmazotti Tanács elnöke

a Közalkalmazotti Tanács elnöke DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM A KÖZALKALMAZOTTI TANÁCS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 5 sz. függeléke OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2017. június 06. Hatálybalépés

Részletesebben

Munka világa. Kis- és középvállalkozások. Munka világának szereplői. Ügyvezetés I. és II.

Munka világa. Kis- és középvállalkozások. Munka világának szereplői. Ügyvezetés I. és II. Kis- és középvállalkozások Ügyvezetés I. és II. 1 Munka világa 2 Munka világának szereplői Állam Szabályozási környezet biztosítása Munkaadó Munka helyének és eszközének biztosítása Munkavállaló Munkavégzés

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 13 A) A törvény hatálya 13 1. A törvény tárgyi hatálya 14 2. A törvény területi

Részletesebben

AZ ÜZEMI TANÁCSRA VONATKOZÓ ÚJ SZABÁLYOK

AZ ÜZEMI TANÁCSRA VONATKOZÓ ÚJ SZABÁLYOK AZ ÜZEMI TANÁCSRA VONATKOZÓ ÚJ SZABÁLYOK Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25. AZ ÜZEMI TANÁCS Az üzemi tanács, mint a munkáltató döntéseiben

Részletesebben

A munkavédelemről szóló törvény változásai

A munkavédelemről szóló törvény változásai A munkavédelemről szóló törvény változásai Munkavédelmi képviselő választása A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Mvt.) 2016. július 8. napjával hatályba lépett módosítása értelmében

Részletesebben

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG MUNKAJOG A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi

Részletesebben

KIVONAT évi LXXIV. törvény. az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről 1

KIVONAT évi LXXIV. törvény. az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről 1 Hatály: 2018.I.1. - KIVONAT 2009. évi LXXIV. törvény az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről 1 Általános rendelkezések 2. (1) 2 A munkaügyi kapcsolatokat

Részletesebben

FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY

FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY A KÖZALKALMAZOTTK ÖZALKALMAZOTTI TANÁCS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 5 sz. függeléke OM

Részletesebben

48/2005. (III. 23.) Korm. rendelet

48/2005. (III. 23.) Korm. rendelet 48/2005. (III. 23.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény hatálya alá tartozó munkáltatóknál működő szakszervezetek reprezentativitásának megállapításáról A közalkalmazottak

Részletesebben

A kollektív szerződés/ Az új Munka törvénykönyve XXII. fejezet

A kollektív szerződés/ Az új Munka törvénykönyve XXII. fejezet A kollektív szerződés/ Az új Munka törvénykönyve XXII. fejezet (276-283. ) A kollektív tárgyalás folytatása és kollektív szerződés kötése a szakszervezetek legfontosabb joga és feladata. Az ÚMT a jogalkotói

Részletesebben

A munkavédelem helyzete munkavállalók szemével VISEGRÁD 2014. november 7. BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKAVÁLLALÓI OLDAL

A munkavédelem helyzete munkavállalók szemével VISEGRÁD 2014. november 7. BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKAVÁLLALÓI OLDAL ÉRDEKVÉDELEM- ÉRDEKKÉPVISELET A munkavédelem helyzete munkavállalók szemével VISEGRÁD 2014. november 7. BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKAVÁLLALÓI OLDAL 1 2 Várható szervezeti

Részletesebben

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA TARTALOMJEGYZÉK ELSŐ RÉSZ 13 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET (1. 13. ) 13 BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. A törvény célja 13 2. A törvény hatálya

Részletesebben

Kiemelt kérdések a kollektív szerződés megszűnése esetén

Kiemelt kérdések a kollektív szerződés megszűnése esetén Kiemelt kérdések a kollektív szerződés megszűnése esetén 1. Kell külön értesíteni a munkavállalót a KSZ megszűnéséről? Ok: A KSZ határozott időre került megkötésre, december 31-én automatikusan lejár.

Részletesebben

ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT

ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT Edutus Egyetem Szenátusa által 64/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 64/2018.

Részletesebben

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT Mozaik Gazdasági Szervezet KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT Hatályos: 2015. szeptember 21. 1. A szabályzat célja Közalkalmazotti szabályzat A szabályzat alapvető rendeltetése az, hogy átfogóan rendezze a munkáltató

Részletesebben

Az Áttv. Kjt. Kttv. Mt. összehasonlítása. Dr. Tánczos Rita

Az Áttv. Kjt. Kttv. Mt. összehasonlítása. Dr. Tánczos Rita Az Áttv. Kjt. Kttv. Mt. összehasonlítása Dr. Tánczos Rita Kinevezési feltétel állampolgárság Áttv Kttv.: magyar állampolgárság Kjt.: Magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás

Részletesebben

műszakpótlék szabályozása (140) köztulajdonban álló munkáltató (172-177)

műszakpótlék szabályozása (140) köztulajdonban álló munkáltató (172-177) Munkavállalói jogot sért Keresetcsökkenéssel jár Egyéb, munkavállalókra hátrányos Szakszervezeti jogot sért Egyéb kollektív jogot sért Nagyon súlyos munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei

Részletesebben

A munkaviszony létrejötte és megszűnése

A munkaviszony létrejötte és megszűnése A munkaviszony létrejötte és megszűnése a jó munkahely mindnyájunknak fontos a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 www.tamop248.hu

Részletesebben

A csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szabályok az Mt. szerint

A csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szabályok az Mt. szerint A csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szabályok az Mt. szerint Csoportos létszámcsökkentésnek minősül, ha a munkáltató a döntést megelőző féléves, átlagos statisztikai létszáma szerint - 20-nál több

Részletesebben

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A megfelelő tételekhez szükséges a KK 18., 23., 25., 27. és az MK 95. számú állásfoglalásainak ismerete. MUNKAJOG 1. A Munka

Részletesebben

4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése

4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése 4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése 4.1 1 4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése Az egyik legradikálisabb munkajogi változás a munkaviszony megszűnését, illetve megszüntetését érinti. Az

Részletesebben

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 5. sz. melléklet EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS (A BKV Zrt. és a Társaság területén működő szakszervezetek között) Együttműködési megállapodás mely létrejött a Budapesti Közlekedési Zártkörűen működő Részvénytársaság

Részletesebben

KÖZALKALMAZOTTI TANÁCSÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KÖZALKALMAZOTTI TANÁCSÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2.sz. melléklet A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA KÖZALKALMAZOTTI TANÁCSÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA OM azonosító: 031202 KÖZALKALMAZOTTI TANÁCSÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita

Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita Tantárgyi tematika Tantárgy neve Munkajogi és tb. alapismeretek Neptun kódja: I1:MUJ Képzés- tagozat: Igazságügyi igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma: 8 kredit Tantárgyfelelős: Dr.

Részletesebben

Esélyegyenlőségi szabályzat

Esélyegyenlőségi szabályzat MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 23. sz. melléklet Esélyegyenlőségi szabályzat OM azonosító: 031202 HA2301 2018.03.12 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Fenntartó:

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Előszó 1. Határozott idejű munkaviszony megszüntetése 2. Határozott idejű munkaviszony munkáltató általi megszüntetése

TARTALOMJEGYZÉK Előszó 1. Határozott idejű munkaviszony megszüntetése 2. Határozott idejű munkaviszony munkáltató általi megszüntetése TARTALOMJEGYZÉK Előszó...5 1. Határozott idejű munkaviszony megszüntetése...7 1.1 A határozott idejű szerződés megszűnésének, megszűntetésének időpontja...9 1.2 Jognyilatkozat közlése...10 1.3 Távolléti

Részletesebben

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgy neve Neptun kódja: Képzés- tagozat: Tantárgy kreditszáma: Tantárgyfelelős: Számonkérési forma: Erős előfeltétel: Gyenge előfeltétel/társfeltétel: Kapcsolódik-e

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! 1. A szakszervezeti szervezkedést ellehetetlenítő jogszabályváltozások

Tisztelt Elnök Úr! 1. A szakszervezeti szervezkedést ellehetetlenítő jogszabályváltozások Munkástanácsok Országos Szövetsége National Federation of Workers Councils H-1125 Budapest Szarvas Gábor út 9/b. Tel: (36-1) 275-1445, 275-1460, 275-1480 Fax: (36-1) 394-2802 E-mail: mosz@munkastanacsok.hu

Részletesebben

Ellensége - e a munkáltatónak a munkavédelmi képviselő? Gyakorlati tudnivalók a munkavédelmi érdekképviselet működésével kapcsolatosan.

Ellensége - e a munkáltatónak a munkavédelmi képviselő? Gyakorlati tudnivalók a munkavédelmi érdekképviselet működésével kapcsolatosan. ÉRDEKEGYEZTETÉS ÉRDEKKÉPVISELET Ellensége - e a munkáltatónak a munkavédelmi képviselő? Gyakorlati tudnivalók a munkavédelmi érdekképviselet működésével kapcsolatosan. BUDAPEST 2015. március 4. BORHIDI

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Váci Mihály Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium közalkalmazotti szabályzata

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Váci Mihály Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium közalkalmazotti szabályzata Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Váci Mihály Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium közalkalmazotti szabályzata Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 1.1. A szabályzat célja, a szabályzatot

Részletesebben

Ezúton adnék egy tájékoztatást és a végén egy szavazást kérnek Tőletek.

Ezúton adnék egy tájékoztatást és a végén egy szavazást kérnek Tőletek. Tisztelt Titkár/Elnök Asszony/Úr! Ezúton adnék egy tájékoztatást és a végén egy szavazást kérnek Tőletek. Tájékoztatás 2011. év meglehetősen nehéz év volt. A kormány egyoldalúan megszüntette az OÉT-et.

Részletesebben

22/2009. (IX. 30.) SZMM rendelet

22/2009. (IX. 30.) SZMM rendelet 22/2009. (IX. 30.) SZMM rendelet az ágazati párbeszéd bizottságokról, valamint a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről szóló 2009. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról Az ágazati párbeszéd bizottságokról

Részletesebben

humán erőforrás vezérigazgató igazgató Munkáltatói jogkörök felettes

humán erőforrás vezérigazgató igazgató Munkáltatói jogkörök felettes Munkáltatói jogok gyakorlásának szabályai Alulírott Lenkei István, a Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Székhely: 7030, Paks, Gagarin utca 1. 3. em. 302/B.; a továbbiakban: Munkáltató

Részletesebben

ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT

ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT MTA Agrártudományi Kutatóközpont ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT Martonvásár, 2012. március 20. Bedő Zoltán főigazgató 0 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Tájékoztató az új Munka Törvénykönyvének január 1-jén hatályba lépő rendelkezéseiről 2012 / 12

HÍRLEVÉL. Tájékoztató az új Munka Törvénykönyvének január 1-jén hatályba lépő rendelkezéseiről 2012 / 12 Tájékoztató az új Munka Törvénykönyvének 2013. január 1-jén hatályba lépő rendelkezéseiről 2013. január 1-jén az új Mt. eddig még életbe nem lépett további rendelkezései is hatályba lépnek. Idén még nem

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve tervezete 2011. szeptember 26-i munkaanyag

Az új Munka Törvénykönyve tervezete 2011. szeptember 26-i munkaanyag Az új Munka Törvénykönyve tervezete 2011. szeptember 26-i munkaanyag I. A tervezet és a háromoldalú tárgyalásokon született megállapodások viszonya (Dőlt betűvel a háromoldalú tárgyalásokon született megállapodások

Részletesebben

BELÜGYMINISZTL--RIUM. DR. PINTÉR SÁNDOR miniszter. Tisztelt Elnök Úr!

BELÜGYMINISZTL--RIUM. DR. PINTÉR SÁNDOR miniszter. Tisztelt Elnök Úr! . OS a~gc' E áe i ieá 9 Ironénysz mjj L g 9 Ő ÉrkQaetI: 2011 DE' 1 5. BELÜGYMINISZTL--RIUM DR. PINTÉR SÁNDOR miniszter Zárószavazás el őtti módosító javaslat Dr. Kövér László Úrna k az Országgy űlés elnöke

Részletesebben

Javadalmazási Szabályzat. a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...)

Javadalmazási Szabályzat. a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...) Javadalmazási Szabályzat a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...) vezető tisztségviselője (ügyvezetője), felügyelő bizottsági tagjai javadalmazása, valamint a jogviszony megszűnése esetére biztosított

Részletesebben

MUNKAVÉDELEM A SZÍNHÁZBAN. A legfontosabb munkaügyi tudnivalók és tennivalók Április 01.

MUNKAVÉDELEM A SZÍNHÁZBAN. A legfontosabb munkaügyi tudnivalók és tennivalók Április 01. MUNKAVÉDELEM A SZÍNHÁZBAN A legfontosabb munkaügyi tudnivalók és tennivalók 2010. Április 01. Miről lesz szó? Milyen a munkaügyi kapcsolatok színvonala? Együttműködés hiánya konfliktushoz vezet! Rendezett

Részletesebben

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról amelyet megkötöttek egyrészről a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., mint munkáltató (továbbiakban: Munkáltató),másrészről a jelen megállapodás aláíróiként

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések 2009. évi LXXIV. törvény az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről (Kivonatos közlés) Az Országgyűlés annak érdekében, hogy elősegítse a munkavállalók és

Részletesebben

NÁDASDY TAMÁS KÖZGAZDASÁGI, KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT. I. rész Általános rendelkezés

NÁDASDY TAMÁS KÖZGAZDASÁGI, KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT. I. rész Általános rendelkezés I. rész Általános rendelkezés 1. A közalkalmazotti szabályzatot létrehozó felek A Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium vezetője (a továbbiakban munkáltató) és az intézmény

Részletesebben

Közalkalmazotti Szabályzat

Közalkalmazotti Szabályzat Közalkalmazotti Szabályzat HODÁSZI ESZTERLÁNC EGYSÉGES ÓVODA- BÖLCSŐDE 2013. Tóthné Darabánt Anikó óvodavezető 1 Intézmény neve: Hodászi Eszterlánc Egységes Óvoda-Bölcsőde Szabályzat típusa: Közalkalmazotti

Részletesebben

2003. évi CXXV. törvény

2003. évi CXXV. törvény 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról Az Országgyűlés elismerve minden ember jogát ahhoz, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, azon szándékától vezérelve,

Részletesebben

8/b. számú melléklet Együttműködési megállapodás felsőfokú szakképzés keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére

8/b. számú melléklet Együttműködési megállapodás felsőfokú szakképzés keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére 8/b. számú melléklet Együttműködési megállapodás felsőfokú szakképzés keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére Együttműködési megállapodás felsőfokú szakképzés keretében folytatott gyakorlati

Részletesebben

3/1.4 Javaslat a Munkavédelmi Bizottság és a munkáltató közötti megállapodáshoz

3/1.4 Javaslat a Munkavédelmi Bizottság és a munkáltató közötti megállapodáshoz a Munkavédelmi Bizottság és a munkáltató közötti megállapodáshoz MEGÁLLAPODÁS I. Fejezet Általános szabályok 1. A megállapodást egyrészről a (mint munkáltató), másrészről. (a munkáltatónál, vagy annak

Részletesebben

Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén?

Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén? Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén? Az alábbi szakmai írásunkban megnézzük, hogy mire számítsunk abban az esetben, ha munkaügyi ellenőrzés lenne nálunk, illetve még az ellenőrzés előtt fel tudjunk

Részletesebben

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft OBB Előadás Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.10.27 Munkaviszony létesítése Munkaszerződés teljesítése (jogok és kötelezettségek, mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól) Munkaszerződés

Részletesebben

MUNKAJOGI ALAPOK. A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni.

MUNKAJOGI ALAPOK. A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni. MUNKAJOGI ALAPOK A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni. Mit kell tartalmaznia a munkaszerződésnek? A munkaszerződésnek vannak kötelező

Részletesebben

2013/31. SZÁM TARTALOM

2013/31. SZÁM TARTALOM 2013/31. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 40/2013. (XI. 07. MÁV-START Ért. 31.) sz. i utasítás a MÁV-START Zrt. munkáltatói jogkörgyakorlásának szabályozásáról (egységes szerkezetben)... 2 Utasítások ÉRTESÍTŐ

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE. Preambulum

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE. Preambulum A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE Preambulum 1. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 63. (4) bekezdése alapján az ötven főnél több munkavállalót

Részletesebben

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A Társaság tagjai lehetnek: rendes tagok, tiszteletbeli tagok, pártoló tagok, ifjúsági tagok. 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG 2. SZAKASZ A

Részletesebben

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon Munkaerőpiaci i rendszer Magyarországon Támogatás Feltételek Célcsoport formája mértéke % időtartama (hó) továbbfoglalkoztatá si kötelezettség nettó létsz. növelési kötelezettség felmond tilalom mindenkire

Részletesebben

Előterjesztés a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács részére. az új munka törvénykönyve értékeléséről

Előterjesztés a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács részére. az új munka törvénykönyve értékeléséről Előterjesztés a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács részére az új munka törvénykönyve értékeléséről Budapest, 2012. november 15. Készítette: NGTT munkavállalói oldal Az NGTT munkavállalói szervezeteinek

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem (BUDAPEST) KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZATA

Eötvös Loránd Tudományegyetem (BUDAPEST) KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZATA Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (BUDAPEST) KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZATA Budapest, 2017. 1 Tartalomjegyzék A Szabályzat hatálya... 3 A Közalkalmazotti Tanács működése... 3 A Közalkalmazotti Tanács működési

Részletesebben

Állásfoglalás a munkavállalók alkoholszondával történő ellenőrzéséről

Állásfoglalás a munkavállalók alkoholszondával történő ellenőrzéséről Állásfoglalás a munkavállalók alkoholszondával történő ellenőrzéséről Sok esetben nem csak jogos gazdasági érdeke diktálja a munkáltatónak, hogy munkavállalói tiszta fejjel, alkoholos befolyásoltságtól

Részletesebben

A munkavédelmi képviselők feladata, jelenlegi szerepe

A munkavédelmi képviselők feladata, jelenlegi szerepe ÉRDEKEGYEZTETÉS, ÉRDEKKÉPVISELET A munkavédelmi képviselők feladata, jelenlegi szerepe BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKAVÁLLALÓI OLDAL Kivonat az OMMF 2004 I. negyedévi munkabaleseti

Részletesebben

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSBAN DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA (MKKSZ MUNKAÜGYI OSZT) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A

Részletesebben

A MUNKAVÁLLALÓI KÉPVISELŐK FELMONDÁSÁVAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK SZABÁLYOZÁSA A JELENBEN ÉS A MÚLTBAN

A MUNKAVÁLLALÓI KÉPVISELŐK FELMONDÁSÁVAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK SZABÁLYOZÁSA A JELENBEN ÉS A MÚLTBAN MultiScience - XXXI. microcad International Multidisciplinary Scientific Conference University of Miskolc, Hungary, 20-21 April 2017 ISBN 978-963-358-132-2 A MUNKAVÁLLALÓI KÉPVISELŐK FELMONDÁSÁVAL KAPCSOLATOS

Részletesebben

Pécsváradi Aranycipó Kft. Esélyegyenlőségi terv

Pécsváradi Aranycipó Kft. Esélyegyenlőségi terv Pécsváradi Aranycipó Kft. Esélyegyenlőségi terv 2019. Jelen esélyegyenlőségi terv az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.), a 2012. évi I. tv.

Részletesebben

Együttműködési Megállapodás

Együttműködési Megállapodás Együttműködési Megállapodás A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, mint munkáltató és a Külügyminisztériumi Dolgozók Önálló Szakszervezete, mint munkahelyi érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezet

Részletesebben

Egyenlő bánásmód és diszkrimináció. A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik

Egyenlő bánásmód és diszkrimináció. A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik Egyenlő bánásmód és diszkrimináció A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik A magyar szabályozás I. Alaptörvény XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.

Részletesebben

A Munka Törvénykönyve változásai január 1-től

A Munka Törvénykönyve változásai január 1-től A Munka Törvénykönyve változásai 2018. január 1-től A Munka Törvénykönyve változásai 2018. január 1-től 1. 2. egyrészt az európai uniós joggal és a nemzetközi (ILO) egyezményekkel való összhang megteremtése

Részletesebben

új jogszabály jön vagy módosítják a következőt. A tulajdonjog a legteljesebb dologi jog, a legfőbb hatalom a dolog felett.

új jogszabály jön vagy módosítják a következőt. A tulajdonjog a legteljesebb dologi jog, a legfőbb hatalom a dolog felett. Jogszaba lyok hata lyok Személyi hatály o Mely személyekre vonatkozik. Területi hatály o Mely földrajzi területekre vonatkozik. Időbeni hatály o Mely időintervallumban hatályos az adott jogszabály. Megváltozhat,

Részletesebben

Az Országos Magyar Vadászkamara Országos Szervezete Hivatali Apparátusának. Szervezeti és Működési Szabályzata 2017.

Az Országos Magyar Vadászkamara Országos Szervezete Hivatali Apparátusának. Szervezeti és Működési Szabályzata 2017. Az Országos Magyar Vadászkamara Országos Szervezete Hivatali Apparátusának Szervezeti és Működési Szabályzata 2017. I. AZ OMVK HIVATALI APPARÁTUSÁNAK JOGÁLLÁSA ÉS FELADATAI Az Országos Magyar Vadászkamaráról

Részletesebben

MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. 2014/2015. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV

MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. 2014/2015. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. KOLLOKVIUMI MINIMUMKÉRDÉSEK 2014/2015. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV 1. A munkajogi felelősség rendszere (előadásvázlat 1.) 2. A felróhatóság fogalma és szerepe a munkajogban (Mt. 179.

Részletesebben

Tantárgyi tematika 2018/19

Tantárgyi tematika 2018/19 Tantárgyi tematika 2018/19 Tantárgy neve Munkajogi ismeretek Neptun kódja: BT2:MUJ Képzés- tagozat: Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma: 6 kredit

Részletesebben

8/a. számú melléklet Együttműködési megállapodás gyakorlatigényes alapképzési szak keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére

8/a. számú melléklet Együttműködési megállapodás gyakorlatigényes alapképzési szak keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére 8/a. számú melléklet Együttműködési megállapodás gyakorlatigényes alapképzési szak keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére Együttműködési megállapodás gyakorlatigényes alapképzési szak keretében

Részletesebben

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT. I. rész. Általános rendelkezések

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT. I. rész. Általános rendelkezések KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT I. rész Általános rendelkezések 1. A közalkalmazotti szabályzatot létrehozó felek A Balassi Bálint Megyei Könyvtár vezetője (a továbbiakban munkáltató) és az intézmény Közalkalmazotti

Részletesebben

Tájékoztató az új Munka Törvénykönyve tervezet várható hatásairól

Tájékoztató az új Munka Törvénykönyve tervezet várható hatásairól Tájékoztató az új Munka Törvénykönyve tervezet várható hatásairól A tájékoztató a teljesség igénye nélkül tekinti át az új Munka Törvénykönyve (továbbiakban: Mt.) tervezetét. Csak a munkavállalókat, illetve

Részletesebben

A 2012. évi I. Tv és az Mth. hatása a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésére, helyi függelékeire. MÁV-TRAKCIÓ anyaga

A 2012. évi I. Tv és az Mth. hatása a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésére, helyi függelékeire. MÁV-TRAKCIÓ anyaga 1 A 2012. évi I. Tv és az Mth. hatása a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésére, helyi függelékeire. MÁV-TRAKCIÓ anyaga Ahol a KSZ. személyi alapbér fogalmat használ azon alapbért kell érteni, ahol átlagkeresetet

Részletesebben

Bánya,- Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete. Útmutató a 2010 évi Üzemi Tanács választásokhoz

Bánya,- Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete. Útmutató a 2010 évi Üzemi Tanács választásokhoz Bánya,- Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete Útmutató a 2010 évi Üzemi Tanács választásokhoz Az üzemi tanács, üzemi megbízott (továbbiakban: ÜT) választásával kapcsolatos teendőket a MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE

Részletesebben

A B U D A P E S T I É R T É K T Ő Z S D E Z Á R T K Ö R Ű E N M Ű K Ö D Ő R É S Z V É N Y T Á R S A S Á G

A B U D A P E S T I É R T É K T Ő Z S D E Z Á R T K Ö R Ű E N M Ű K Ö D Ő R É S Z V É N Y T Á R S A S Á G Változásokkal egységes szerkezetben Lezárva: 2016. május 25. 1. oldal Jelen Javadalmazási Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékos működéséről szóló 2009.

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZATA

A DEBRECENI EGYETEM KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZATA A DEBRECENI EGYETEM KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZATA 2014. szeptember 25. 1 Közalkalmazotti Szabályzat A Debreceni Egyetem (DE) és az intézmény Közalkalmazotti Tanácsa (KT) a Közalkalmazottak jogállásáról szóló

Részletesebben

A Büntetés-végrehajtási Szervezet. Közalkalmazotti. Kollektív Szerz dése

A Büntetés-végrehajtási Szervezet. Közalkalmazotti. Kollektív Szerz dése Tervezet a munkáltatói oldal véleményét nem tartalmazza! A Büntetés-végrehajtási Szervezet özalkalmazotti ollektív Szerz dése A közalkalmazottak jogviszonyát szabályozó ollektív Szerz dés létrejött a Büntetés-végrehajtás

Részletesebben

A Budapest, III. ker. Szellő u. 9-11. Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai. Módszertani Intézmény

A Budapest, III. ker. Szellő u. 9-11. Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai. Módszertani Intézmény A Budapest, III. ker. Szellő u. 9-11. Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT Amely létrejött egyrészről az Óvoda, Általános Iskola és Egységes

Részletesebben

1. A munkaszerződésről általában 2. A munkaviszony alanyai: munkáltató és munkavállaló 3. A munkaszerződés megkötése

1. A munkaszerződésről általában 2. A munkaviszony alanyai: munkáltató és munkavállaló 3. A munkaszerződés megkötése A munkaszerződés 1. A munkaszerződésről általában 2. A munkaviszony alanyai: munkáltató és munkavállaló 3. A munkaszerződés megkötése 1. A MUNKASZERZŐDÉS (MSZ) 1.1. A munkaszerződés fogalma A munkaszerződés

Részletesebben