A szubklinikai ketózis előfordulásának vizsgálata magyarországi tehenészetekben
|
|
- Sarolta Bakosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A szubklinikai ketózis előfordulásának vizsgálata magyarországi tehenészetekben Szelényi Zoltán 1, Nagy Krisztina 1, Bérdi Petra 1, Bajcsy Árpád Csaba 1, Vincze Boglárka 1, Horváth András 1, Tóth Ervin 2, Bogdán Éva 2, Brydl Endre 3, Szenci Ottó 1 1 Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar, Nagyállat Klinika, Üllő Dóra major 2 Bayer Hungária Kft., Budapest 3 Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar, Állathigiéniai, Állomány-egészségügyi és Állat-etológiai Tanszék, Budapest Összefoglalás A szerzők vizsgálataik során hazai tejtermelő tehenészetekben mérték fel a szubklinikai ketózis előfordulási gyakoriságát. 29 különböző gazdaságban, minden helyszínen állattól vettek vérmintát, melyet a helyszínen értékeltek. A mintavételek során minden állat a várható ellés előtti 7 napon belül, ill. az ellés után 14 napon belül volt. A vizsgálatok során 294 állatból vettek a farokvénából vért, melyben a béta-hidroxi vajsav (BHB) szintjét a helyszínen mérték egy hordozható készülék segítségével (Precision Xtra, Abbot Laboratories). Az állatok 12,9%-ából lehetett a határértéknél magasabb BHB szinteket mérni. Állományszintű problémát a gazdaságok 27,5%-ánál jeleztek. Alacsonyabb határértéken (0,85 mmol/l) az egyedek 24,8%- a, az állományok 55,2%- a volt érintett. A kondícióbírálat során megállapítható volt, hogy 3-as kondíció felett növekvő arányban találtunk magas ketonanyag koncentrációjú állatokat. A kívánatosnál alacsonyabb (<3,0-3,5 pontszám) ellés körüli kondíció esetében is nőtt a hyperketonaemiás tehenek aránya. A laktáció sorszámának növekedésével szintén nőtt a metabolikus zavart mutató állatok előfordulási gyakorisága. A különböző klinikai megbetegedések ugyancsak növelték a szubklinikai ketózis kockázatát. Abstract The authors have evaluated the occurrence of subclinical ketosis in Hungarian dairy herds. Twenty-nine dairy farms with a number of 10 animals each farm participated in the study. All samplings were carried out from Days -7 to 14 around calving. 294 animals were sampled in the study, by taking a blood sample from the coccygeal vein and measuring the level of the beta hidroxy butyrate (BHB) in the peripheral blood. The measurements were carried out with a portable hand held device (Precision Xtra, Abbot Laboratories). 12,9 % percent of the animals showed elevated levels of BHB (threshold 1,4 mmol/l), and 27,5 % of the herds were affected. When setting up a lower threshold (0,85 mmol/l), 24,8% of the animals and 55,2% of the herds were affected. There was an elevation in the level of the ketone bodies above the normal body condition score, however the animals with lower body condition scoring (<3,0-3,5 points) also had higher results. Parity also increased the percentage of elevated concentrations. Different clinical diseases also increased the risk of subclinical ketosis. Bevezetés A szarvasmarhák az ellés körüli időszakban különböző anyagcsere-betegségben szenvedhetnek. Az egyik leggyakoribb metabolikus kórkép az energiaháztartás, a szénhidrátanyagforgalom zavara, a ketózis. Eredetét tekintve elsődleges és másodlagos (társbetegséghez kapcsolódó) formáját különböztethetjük meg. A szubklinikai ketózis olyan állapotot jelent, amikor a májban a ketonanyagok fokozott mértékben képződnek. Ilyenkor a vérben, a tejben és a vizeletben a ketontestek magasabb koncentrációja mérhető, azonban ez klinikai tünetekkel még nem jár (2, 11).
2 A különböző felmérésekben a szubklinikai ketózis gyakorisága az egyes állományokban 7 és 34% között mozog (2). Egy közelmúltban megjelent iráni felmérésben (5) 7,2% volt a jelenség előfordulási gyakorisága. Nemrégiben egy német felmérésében is (8) a határérték megválasztásától függően 5 és 8% között mozgott az előfordulás. Az alacsony előfordulásnak ellentmond, hogy egyes szerzők (15) ugyanezekkel a határértékekkel 7 különböző állományban vizsgálva 25 és 33% közötti előfordulást mértek, ez igen magas gyakoriságot, egyúttal állományszintű problémát jelent. Hazai körülményeink között egy közelmúltbéli összefoglaló, valamint több dolgozat hívja fel a figyelmet a szubklinikai megbetegedések, ezen belül a szénhidrát-anyagcsere zavarainak jelentőségére (1,4,7), valamint az átmeneti időszak monitorozásának szükségességére, hiszen az ellés előtt fennálló fokozott zsírbontás rossz hatással van az ellés utáni szaporodásbiológiai mutatókra is (9,10). A szubklinikai ketózis okozta kártétel a másodlagos betegségek költségei révén keletkezik. Az ellés utáni időszakban a csökkent szárazanyag-felvétel többféle módon vezethet anyagforgalmi betegségek kialakulásához. Egyrészt a fokozott zsírmobilizáció miatti májelzsírosodás a máj funkciócsökkenéséhez, a gyomor-bélcsatorna kiürülése az oltógyomor helyzetváltozás gyakoribbá válásához, valamint a neutrophil granulocyták csökkent migrációja a különböző fertőzések (mastitis, metritis) lassabb eliminálásához vezet. Klinikai vizsgálatok erősítik meg a bal oldali oltógyomor-helyzetváltozás fokozott arányú előfordulását (3), a szaporodásbiológiai mutatók közül az első termékenyítés eredményességének romlását (16), a csökkent mértékű tejtermelést (2), a tőgygyulladások nagyobb arányú és súlyosabb lefolyását (14), valamint a klinikai ketózis kialakulásának lehetőségét. Mindezek következtében a szubklinikai ketózis előfordulásának rendszeres ellenőrzése, az állományunk monitorozása és a szükség szerinti beavatkozás szükséges (13). Szarvasmarhák esetében ellentétben a monogasztrikus állatokkal- az energiaszükségletet nem a bélből közvetlenül felszívódó glükóz fedezi, hanem a bendőben képződött illózsírsavak. Ezek, bár a szervezetnek több szövetében is metabolizálódnak, mégis acetilkoenzim-a-ként a májban akkumulálódnak a legnagyobb mértékben. Ketózisos állapot akkor jön létre, ha a fennálló negatív energiaegyensúly (NEB) miatt a szárazanyag-felvétel csökken, és az állat zsíranyagainak bontásával fedezi energiaszükségletét. Ennek során fokozott mértékben képződnek szabad zsírsavak (nem észterifikált zsírsavak, NEFA), amelyek oxidációja a májban és a vesében történik. A zsírbontás mértékét a vérszérumban vagy a plazmában a szabad zsírsavak koncentrációjának mérésével monitorozhatjuk, a ketonanyagok a zsírsavak metabolizmusának intermedier anyagai és a zsírsavak oxidációjának mértékéről tájékoztatnak (12). Önmagában a vér glükózszintjének ellenőrzése nem elegendő a kóros állapotok felderítésére, hiszen a vérglükózszint egyrészt homeosztatikus szabályozás alatt áll, másrészt a mintavételezés és a mintakezelés befolyásolhatja mérési eredményeinket (1). A kórkép pontos diagnosztikáját és a prognózis pontosságát segíti az is, hogy mikor jön létre a fokozott ketogenezis. Oetzel és mtsai (2004) megállapítása alapján 10% előfordulási gyakoriság felett állományszinten kezelendő problémáról beszélünk. Ugyanők korábbi szerzőkre is hivatkozva (6) javaslatot tesznek a ketózisos állapotok kórfejlődés szerinti csoportosítására. Megállapításuk szerint az ún. I. típusú ketózis 3-6 héttel ellés után jelentkezik, oka általában az energiahiányos takarmányozás és az egyidejű fehérjetúletetés. Olyan kisebb állományokban lehet gyakori, ahol nincs lehetőség a komplett monodiétával való táplálásra. Ennek a formának a szokásos kezelésekre (energiapótlás, glükoneogenezis serkentése) adott válasza jó, a prognózis általában kedvező. Az ún. II típusú ketózis ezzel szemben egy rossz prognózisú megbetegedés, amely többnyire állományszinten jelentkezik. Oka az ellés körüli túl kondíció, már az ellés előtt megkezdődő fokozott zsírbontás, valamint az ellés utáni időszakban a keton anyagok fokozott képződése. Korábban kövér tehén szindrómának (fat cow syndrome) is nevezték ezt az állapotot.
3 A keringésben fokozott mértékben jelenlévő keton anyagokat többféleképpen mutathatjuk ki. A módszerek közül arany-standard -ként a plazmában vagy a szérumban a béta-hidroxi vajsav (BHB) szintjének a mérése terjedt el (2, 8, 13). A különböző egyéb keton anyagok (aceton, acetecetsav) kimutatása elsősorban a vizeletből vagy a tejből különböző reagensekkel történhet, amelyek a szemikvantitatív tesztek közé tartoznak (8). Értékelésükkor gyakran félrevezető diagnózist jelent az alacsony szenzitivitás és/vagy specificitás, azaz a téves pozitív/ negatív esetek magas aránya. Mindezek következtében bár ezek a tesztek alkalmazhatók mindennapi gyakorlatban, mind az egyedi klinikai vizsgálat során, mind az állományszintű felmérő vizsgálatok esetében szükség van a BHB mérésére, ha a keton anyagok képződésének a mértékére vagyunk kíváncsiak (11,12,13). A béta-hidroxi vajsav vérkoncentrációja a laboratóriumi módszerek mellett ma már az állatok mellett állva is megbízhatóan mérhető (8,11). A mérés előnye, hogy istállókörülmények között pontos képet kaphatunk az állat egészségi állapotáról különösen, ha egyidejűleg a vér glükózszintjének mérésével is kiegészítjük a vizsgálatot, amely szintén egyszerűen és olcsón kivitelezhető (11). A technológiába illesztett rendszeres szűrőprogram felállításakor érdemes figyelembe venni, hogy több szerző javaslata alapján az állományszintű szubklinikai ketózis előfordulása az ellést követő 2 héten belülre tehető (2, 11, 13), azonban néhány dolgozatban a laktáció első napjában is végeztek méréseket (8). Vizsgálatunkban célul tűztük a magyarországi tejtermelő tehenészetekben a szubklinikai ketózis előfordulási gyakoriságának felmérését egy olyan, Magyarországon eddig még nem használt mérőműszerrel, amellyel istállókörülmények között is pontos mérési eredményeket lehet azonnal kapni. Anyag és módszer Vizsgálatainkat június és július hónapokban végeztük. Vizsgálataink során az ország területén véletlenszerűen kiválasztva 29 nagylétszámú, szakosított tejtermelő tehenészetben végeztük a mintavételezést. A gazdaságok Magyarország 12 megyéjében véletlenszerűen kiválasztva szerepeltek a vizsgálatban. A gazdaságokban mindenhol tiszta vérben vagy magas vérhányadban holstein-fríz fajtájú szarvasmarhák tenyésztése folyt. A legkisebb létszámú telep 250, a legnagyobb 1400 állattal rendelkezett. A mintavétel napjának fejési átlaga 19 és 32 liter között változott. A mérésekhez minden esetben a farokvénából vettünk egy alkalommal 2 ml alvadásban nem gátolt vért, melyet a vérvétel után azonnal felhasználtunk. Vizsgálatainkhoz egy, a humán gyakorlatban cukorbetegeknél hasonló mérésre használatos kézi mérőműszert (Precision Xtra, Abbott Laboratories, Illinois, USA) a hozzávaló tesztcsíkokkal használtunk. A mérés elve, hogy a tesztcsíkra a készülék bekapcsolása után egy csepp vért cseppentve, a vérminta BHB tartalma enzimhatásra acetecetsavvá alakul át a NAD + redukciója mellett. A NADH ezután egy redox mediátoranyag hatására az eredeti BHB mennyiség arányában ismét eloxidálódik, ebből számítja ki a készülék az eredeti BHB koncentrációt. A mérés végén a készülék mmol/l ben jelzi ki a kapott eredményt. Az egyes gazdaságokban az ellés körüli időszakból válogattunk teheneket. A telepenként mintázott állat állat a várható ellés előtt egy héttel, illetve az ellés után maximum 15 nappal volt. Összességében 294 állaton végeztünk méréseket. A mintavételi napok szélső értékei a várható ellés előtti 12. naptól az ellés utáni 28. napig voltak. A vizsgálatok során további adatokat is gyűjtöttünk a mintázott állatokról. Feljegyeztük az állatok kondícióját, a laktációs napok számát és a laktáció számát. Feljegyeztük a mintagyűjtés idején előforduló klinikai megbetegedéseket: a magzatburok visszatartást, a klinikai méhgyulladásokat, a lábvég-betegedéseket, tőgygyulladásokat, a bal oldali oltógyomor helyzetváltozást, valamint a klinikai ketózis esetleges jelenlétét. Adatgyűjtésünk alapjául minden esetben a telepi nyilvántartás szolgált. Nem vettünk mintát azokból az
4 állatokból, amelyek a mintagyűjtés előtti 7 napban vitamin-készítményeket, ill. az anyagcserére ható gyógyszereket kaptak. A vizsgált állatok megoszlása a laktációk sorszáma szerint a következő volt: első laktációját 77 állat teljesítette (26,2%), második laktációt 84 állat (28,5%), harmadik laktációt 56 állat (19%), negyedik laktációt 37 állat (12,6%), ötödik laktációt 25 állat (8,6%), hatodik laktációt 11 állat (3,7%). A 7. laktációban 2, valamint a nyolcadik és kilencedik laktációban 1-1 állatot vizsgáltunk (1%). A laktációk átlagos száma 2,66 volt. A statisztikai elemzés során azokat az állatokat tekintettük a szubklinikai ketózisban érintettnek, melyeknek BHB szintje 1,4 mmol/l felett volt, klinikai ketózisban szenvedő állatoknak pedig a 3,0 mmol/l felettieket (11) Vizsgáltuk azt is, hogy a hazánkban az élettani érték felső határának elfogadott 0,85 mmol/l-es értéket választóvonalnak véve milyen arányú a jelenség előfordulása (1). Amennyiben egy adott gazdaságban a vizsgált 10 tehén közül legalább kettőnek magasabb volt a BHB szintje, mint 1,4 mmol/l, az adott telepen a szubklinikai ketózis halmozott előfordulását állapítottuk meg (5,8,11). A szubklinikai vagy klinikai ketózis (BHB szint 1,4 mmol/l felett), valamint a kondíció, a laktáció szám, valamint a potenciálisan előforduló, szárazanyag-felvételt és étvágyat csökkentő, ezáltal esetlegesen ketózist előidéző betegségek (pl: ellési bénulás, MBV, tőgygyulladás, bal oldali oltógyomorhelyzetváltozás, lábvégbetegségek, méhgyulladások, klinikai ketózis, egyéb megbetegedés) jelenléte közötti összefüggést Fisher-féle egzakt teszttel vizsgáltuk. A Fisher-teszt eredményeként nemcsak a változók közötti kapcsolat szignifikancia szintjét, hanem az esélyhányadost (OR) és annak konfidencia intervallumát (CI) is megkaptuk. Szignifikancia szintnek a P<0,05-ös értéket választottuk. Az elemzésekhez az R statisztikai szoftvert használtuk. Eredmények Vizsgálatainkban 294 állat mérési eredményeit értékeltük. Az összes mérésből 38 esetben mértünk 1,4 mmol/l koncentrációnál magasabb BHB szintet (12,9%). Az alacsonyabb határértéket választva (1,2 mmol/l) 45 állat esetében tapasztalhattunk eltérést (15,3%). 10% feletti előfordulási gyakoriságot (több mint egy minta pozitív) 8 gazdaságban mértünk (27,6%). 3,0 mmol/ l feletti vérszintet 14 állatban találtunk (4,7%). A 14 állat 12 különböző gazdaságban volt fellelhető. A hazai szakirodalomban elfogadott és a gyakorlatban alkalmazott 0,85 mmol/l határértéket figyelembe véve 73 állatban tudtunk határérték feletti koncentrációt mérni (24,8%).
5 1. ábra: Az 1,4 mmol/l-nél magasabb BHB szintet mért tehenek aránya az egyes gazdaságokban A 29 vizsgált gazdaság közül 8 esetben a 10 vizsgált tehén közül legalább kettőnek magasabb volt a BHB szintje mint 1,4 mmol/l. Alacsonyabb határértéket választva (0,85 mmol/l) már 16 gazdaság válik érintetté minimum két egyeddel (55,2%). Tizenegyszer nagyobb eséllyel található 1,4 mmol/l-nél magasabb BHB szintű állat a nem érintett gazdaságokban azokhoz képest, melyekben megállapítottuk a szubklinikai ketózist (OR=11,1, CI: 4,9-27,5, P<0,001). Viszont sem a tehenek kondíciója (t-teszt, P=0,111), laktációszáma (t-teszt, P =0,066), tejtermelése (t-teszt, P =0,779) vagy a potenciálisan ketózist eredményező betegségek előfordulási gyakorisága (Fisher-teszt, P =0,322) között nem találtunk szignifikáns különbséget. 2. ábra: Az emelkedett BHB szinteket mutató állatok aránya az egyes gazdaságokban A legtöbb (58,5%) tehén átlagos kondíciót mutatott. Amennyiben egy állat kondíciója 3,5 vagy annál magasabb, a szubklinikai vagy klinikai ketózis előfordulásának esélye 7,5-tel nő az alacsonyabb kondíciójú egyedekhez képest (OR=7,5, CI: 2,8-20,3, P<0,001). BHBA szint (mmol/l) kondíció 1,4 alatt 1,4-3 között 3 felett 1,4 mmol/l felett (%) , , ,0 4 v. több ,4 1. táblázat: BHB értékek az állatok kondíciójának függvényében Vizsgáltuk a laktációk számának a hatását is. A mért BHB értékek megoszlását a tehenek laktációi szerint az 2. táblázat mutatja be. Ha az állat laktációszáma 2-nél nagyobb, a szubklinikai vagy klinikai ketózis előfordulásának esélye 2,3-mal nő az egyes vagy kettes laktációszámú egyedekhez képest (OR=2,3, CI: 1,1-5,1, P=0,023,).
6 BHBA szint (mmol/l) laktáció sorszáma 1,4 alatt 1,4-3 között 3 felett 1,4 mmol/l felett (%) , , ,9 4 v. több ,2 2. táblázat: BHB értékek a laktáció sorszámának függvényében A kísérő betegségek tekintetében elmondható, hogy összesen 93 (31,6%) tehénnek volt potenciálisan ketózist eredményező betegsége, ebből 30 állatnak egyszerre egynél több problémája is (23 tehénnek 2 különböző betegsége, 5 tehénnek 3, 2 tehénnek 4 különböző klinikai megbetegedése is volt egyszerre). A potenciálisan ketózisos állapotot eredményező betegségek közül a leggyakoribb előfordulással a méhgyulladás (n=39, 13,3%) és a magzatburok-visszatartás (n=36, 12,2%) szerepelt. Ezt követték a tőgygyulladások (n=21, 7,1%), az ellési bénulás (n=14, 4,8%), a lábvég-megbetegedések (n=11, 3,7%), a bal oldali oltógyomor-helyzetváltozás (n=5, 1,7%), valamint a kevesebb mint 1%-os előfordulási gyakoriságú egyéb tényezők, pl. hasmenés, lázas állapot, korábbi császármetszés. Amennyiben az állatnál megfigyelhető valamelyik potenciálisan ketózist eredményező betegség, a szubklinikai vagy klinikai ketózis előfordulásának esélye 2,5-tel nőtt a betegségben nem szenvedő egyedekhez képest (OR=2,5, CI: 1,2-5,2, P=0,014). Megbeszélés Felmérő vizsgálatunkban 29 hazai tehenészetben arra voltunk kíváncsiak, hogy állományszinten a szubklinikai ketózis előfordulása milyen mértékű, illetve milyen a jelenség kapcsolata más betegségekkel. Azt is vizsgáltuk, hogy az állatok különböző termelési paraméterei hogyan befolyásolják a jelenség előfordulását. A szubklinikai ketózis jelentősége elsősorban a betegség okozta másodlagos kártételben rejlik, éppen ezért az állományszintű szubklinikai ketózis mértékével mindig tisztában kell lennünk. Ismeretében választ kaphatunk termelési eredményeink, szaporodásbiológiai mutatóink romlására, illetve segítségével megfelelő védekezési stratégiát dolgozhatunk ki. Az egyes egyedekben pedig a már diagnosztizált elsődleges betegség prognózisát javíthatjuk, és a gyógykezelésünket kiegészíthetjük. Eredményeink alapján hazai tehenészeteink 28%-ában állományszinten is a keton anyagok felszaporodásával kell számolni. További 34%-ban. határérték körüli értéket kaptunk, azaz a vizsgált állatok 10%-a mutatta a ketózisos állapotra jellemző magas BHB-értékeket. A különböző felmérésekben igen változatos a szubklinikai ketózis előfordulása. Az összes állatra vetítve a minták 12,9%-ában jeleztünk magas értékeket az általunk felállított határértékkel. Alacsonyabb határértéket választva már a minták 15,3 %-a lett volna pozitív, mégis az újabb keletű irodalmi ajánlások az 1,4 mmol/l es értéket veszik a szubklinikai ketózis határértékének (8,11). A legmagasabb előfordulási gyakoriság 50%-os volt, azaz a vizsgált minták felében magasabb volt a BHB koncentráció. A hazai szakirodalomban használt alacsonyabb, 0,85 mmol/l es határértékkel számolva az állatok közel egynegyedénél (24,8%) szubklinikai ketózist diagnosztizáltunk (1). Azokat az állományokat értékelve, ahol
7 ezzel a határértékkel számolva kettőnél több pozitív állatot találunk, 55,2%-os előfordulást lehetett megállapítani, ami a hazai szarvasmarha-állományaink egyértelmű terheltségét jelzi. Meg kell azonban jegyezni, hogy egy kanadai felmérés szerint ennek aránya akár 80% is lehet (12). Az összes vizsgált mintaszám közel 5%-ában 3 mmol/l feletti értéket, azaz klinikai ketózist találtunk. Ezek az állatok minden esetben egészséges állatként kerültek vizsgálatra, azaz kórelőzményi adataikban nem szerepelt anyagforgalmi megbetegedésre utaló klinikai tünet vagy kezelés. A rendszeres állományszintű szűrés előnye lehet, hogy az ilyen állatok beazonosítására mód nyílik. A kezelésük abban az esetben is szükséges, ha a magas BHB értéken kívül mást kóros elváltozást nem találunk (12). Érdekes eredményt hozott az állatok kondíciójának és a laktáció sorszámának összefüggése. Megállapítást nyert, hogy a 3-as kondíciópontszám felett a szubklinikai ketózis előfordulása lineárisan nő, valamint, hogy az alacsony kondíciójú tehenekben is gyakran magasabb értékekre kell számítani. Valószínűleg ezekben az esetekben másodlagosan emelkedik a ketonanyagok képződésének mértéke valamilyen kondíciócsökkenést okozó betegség következtében. A laktációk sorszámával szintén emelkedett a pozitív minták aránya. Az egyszer ellett állatokban is 7,8 %-os elfordulást tapasztalhattunk, ez az arány a 4. és későbbi laktációkat magában foglaló csoportban 18,2 % volt, ami azt jelenti, hogy közel minden 5. állat veszélyeztetettnek bizonyult a sokszor ellett tehenek közül. A kísérleti állomány 31,6%-ának a vizsgálattal egyidejűleg vagy azt megelőzően (az ellés óta) valamilyen ismert klinikai betegsége is volt. A kérdőíven szerepeltetett megbetegedések közül a magzatburok-visszatartás és az involúció bakteriális szövődményei szerepeltek a leggyakrabban. Mértékük 10% feletti, azaz a vizsgált populációban önmagában is állományszintű problémát jelentettek az ellés körüli szaporodásbiológiai zavarok. A többi megbetegedés alacsonyabb gyakorisággal szerepelt. A kísérlet lefolytatása közben gyakorlati tapasztalatot szereztünk egy korábban hazánkban széles körben még nem használt, hordozható műszerrel kapcsolatban. A műszer előnye a mérések megbízhatósága (8), relatív olcsósága, valamint a vizsgálati idő lerövidülése a laboratóriumi mérőmódszerhez képest. Ezek a tulajdonságok és a mindennapi használat során gyűjtött pozitív tapasztalatok teszik mindenki számára ajánlható módszerré. Köszönetnyilvánítás Ezúton köszönjük a Bayer Hungária Kft. részéről Dr. Aladics Balázs támogatását, valamint az együttműködő gazdaságoknak a vizsgálati állatok rendelkezésre bocsátását. Irodalomjegyzék 1. Brydl, E., Könyves, L., Tegzes, L., Jurkovich, V., Tirián A.: Incidence of subclinical metabolic disorders in Hungarian dairy herds during the last decade. Magyar Állatorvosok Lapja , Suppl 1.: Duffield, T.: Subclinical ketosis in lactating dairy cattle. Vet Clin North Am Food Anim Pract : Geishauser, T., Leslie, K., Duffield, T.: Metabolic aspects in the etiology of displaced abomasums. Vet Clin North Am Food Anim Pract, : Geishauser, T., Leslie, K., Kelton, D., Duffield, T: Kifizetődő-e a tejelő tehenek rendszeres szűrővizsgálata ketosisra? Magyar Állatorvosok Lapja :
8 5. Haghighat-Jahromi, M., Nahid, S.: Incidence of subclinical ketosis in dairy cows in fars province of Iran and reproductive performance in early lactation period. Asian Journal of Veterinary Sciences : Herdt, TH.: Ruminant adaptation to negative energy balance. Influences on the etiology of ketosis and fatty liver. Vet Clin North Am Food Anim Pract : Huszenicza, Gy., Kulcsár, M., Dankó, G., Balogh, O., Gaál, T.: A nagy tejtermelésû tehén takarmányozásának, tejtermelésének és szaporodóképességének kapcsolata. 4. A ketonanyagképzõdés fokozódása és annak klinikai következményei Magyar Állatorvosok Lapja : Iwersen, M., Falkenberg, U., Voigtsberger, R., Forderung, D, Heuwieser, W. : Evaluation of an electronic cowside test to detect subclinical ketosis in dairy cows. J. Dairy Sci : Könyves, L., Szenci, O., Jurkovich, V., Tegzes, L., Tirián, A., Solymosi, N., Gyulay, Gy., Brydl, E.: Risk assessment and consequences of retained placenta for uterine health, reproduction and milk yield in dairy cows. Acta vet. Brno : Könyves, L., Szenci, O., Jurkovich, V., Tegzes, L., Tirián, A., Solymosi, N., Gyulay, Gy., Brydl, E.: Risk assessment of postpartum uterine disease and consequences of puerperal metritis for subsequent metabolic status, reproduction and milk yield in dairy cows. Acta Veterinaria Hungarica : LeBlanc, S.: Monitoring metabolic health of dairy cattle in the transition period. J Reprod Dev Suppl I: S LeBlanc, S.: Monitoring programs for transition dairy cows. In: Proceeding of the 24th World Buiatrics Congress, Nice, France October Oetzel, GR.:Monitoring and testing dairy herds for metabolic disease.vet Clin North Am Food Anim Pract : Suriyasathaporn, W., Heuer, N., Noordhuizen-Stassen, EN., Schukken, YH.: Hyperketonemia and udder defense: a review Vet Res : Voyvoda, H., Erdogan, H.: Use of a hand-held meter for detecting subclinical ketosis in dairy cows. Research in Veterinary Science : Walsh, R, LeBlanc, S, Duffield, T, Leslie, K 2004 Retrospective analysis of the association between subclinical ketosis and conception failure in Ontario dairy herds. Proc World Buiatrics Congress/ Med Vet Quebec :152
A szubklinikai ketózis előfordulásának vizsgálata magyarországi tejelő tehenészetekben
A szubklinikai ketózis előfordulásának vizsgálata magyarországi tejelő tehenészetekben Szelényi Zoltán Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar, Haszonállat-gyógyászati Tanszék és Klinika Praxismenedzsment
A szubklinikai ketosis elõfordulásának vizsgálata egy kézi ketonmérõ mûszerrel magyarországi tehenészetekben
SZARVASMARHA A szubklinikai ketosis elõfordulásának vizsgálata egy kézi ketonmérõ mûszerrel magyarországi tehenészetekben 135.. 2013/4 Z. Szelényi P. Bérdi Á. Cs. Bajcsy A. Horváth L. Könyves: Examination
Szent István Egyetem, Állatorvostudományi. Nagyállatklinika. A szubklinikai ketózis előfordulásának vizsgálata hazai tehenészetekben
Szent István Egyetem, Állatorvostudományi Kar Nagyállatklinika A szubklinikai ketózis előfordulásának vizsgálata hazai tehenészetekben Készítette: Bérdi Petra Témavezető: dr. Szelényi Zoltán Nagyállatklinika,
A tejelő tehenek szubklinikai ketózisának kimutatására szolgáló elektronikus istállópróba értékelése
J. Dairy Sci. 92: 1-7., doi: 10.3168/jds.2008-1795 American Dairy Science Association, 2009 A tejelő tehenek szubklinikai ketózisának kimutatására szolgáló elektronikus istállópróba értékelése M. Iwersen,
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KARCAGI ROLAND GÁBOR PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR KESZTHELY
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KARCAGI ROLAND GÁBOR PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR KESZTHELY 2009 PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR ÁLLAT- ÉS AGRÁRKÖRNYEZET-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Vezető: DR. ANDA ANGÉLA egyetemi
Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén 1 (5)
Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén 1 (5) Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén Kertész Tamás Báder
A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása, a tejtermelő tehenek takarmányozásában
A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása, a tejtermelő tehenek takarmányozásában Dr. Gergácz Zoltán Ügyvezető igazgató Agárdi Farm Kft. Seregélyes-Elzamajor Agárdi Farm Kft. Tehenészete Seregélyes-Elzamajor
A puerperális metritis kialakulását befolyásoló egyes tényezôk vizsgálata tejelô teheneken
szarvasmarha 2013. június 15. Közleményünkkel nagyrabecsült témavezetônkre, kiváló tanárunkra, szeretett barátunkra, elhunyt szerzôtársunkra Huszenicza Gyula Professzorra emlékezünk, akivel együtt kezdtük
A biztonságért és pontosságért
VÉRCUKORSZINT ÉS KETONSZINT MÉRŐ KÉSZÜLÉK KUTYÁK ÉS MACSKÁK RÉSZÉRE AUSTRIA: MED TRUST Handelsgesellschaft m.b.h. Gewerbepark 10, A-7221 Marz Tel.: 02626/64190 office@medtrust.at www.medtrust.at www.wellionvet.at
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR Doktori Iskola vezető: Dr. Ördög Vince DSc egyetemi tanár az MTA doktora Dr. Gulyás László
ELSŐ TERMÉKENYÍTÉS IDEJE TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOKNÁL
Első termékenyítés ideje tejelő tehénállományoknál 1 (6) ELSŐ TERMÉKENYÍTÉS IDEJE TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOKNÁL BÁDER E. 1 - GERGÁCZ Z. 1 - GYÖRKÖS I. 2 - BÁDER P. 1 - KOVÁCS A. 1 - GYÖRFFY E. 1 - BOROS N.
HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA
Holstein-fríz keresztezett tehénállományok küllemi tulajdonságainak alakulása 1(6) HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA BÁDER P. 1 - BÁDER E. 1 BARTYIK J 2.- PORVAY
A tehenészeti veszteségek mérséklésének lehetőségei (I.)
1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) A hosszú laktációk és a szaporodásbiológiai okok miatt selejtezett tehenek számának csökkentése érdekében nagyon fontos, hogy a szaporodásbiológiai gyakorlatunkon
Dr. Per Theilgaard Vilofoss, Dánia
Dr. Per Theilgaard Vilofoss, Dánia Tanulmányok: 2001-ben szerezte mezőgazdaságtudományi kandidátusát a koppenhágai Királyi Állatorvosi és Mezőgazdasági Egyetemen PhD fokozatát 2006-ban kapta meg a spanyol
A DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
A DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KAPOSVÁRI EGYETEM ÁLLATTUDOMÁNYI KAR Nagyállattenyésztési és Termeléstechnológiai tanszék A doktori iskola vezetője: DR. KOVÁCS MELINDA az MTA doktora Témavezető: DR.
Egy kézi mérőműszer alkalmazása a tehenek szubklinikai ketózisának kimutatására
Egy kézi mérőműszer alkalmazása a tehenek szubklinikai ketózisának kimutatására Huseyin Voyvoda * és Hasan Erdogan Department of Internal Medicine, Faculty of Veterinary Medicine, Adnan Menderes University,
KUTATÁSI TÉMA ZÁRÓJELENTÉSE
OTKA nyilvántartási szám: T 043505 KUTATÁSI TÉMA ZÁRÓJELENTÉSE Témavezető neve Dr. Bajcsy Árpád Csaba.. A téma címe A méhnyomás-mérés jelentősége a közvetlen postpartum időszak élettani folyamataiban szarvasmarhában
Mennyibe kerül a BVD?
Mennyibe kerül a BVD? (Budapest, 2013. február 21.) Dr. Ózsvári László PhD, MBA SZIE-ÁOTK, Állat-egészségügyi Igazgatástani és Agrárgazdaságtani Tanszék BEVEZETÉS A téma aktualitása, jelentősége BVD előfordulása:
Tóth-Petrovics Ágnes: Szaporasági teljesítmények növelése exogén hormonális kezelések nélkül
Tóth-Petrovics Ágnes: Szaporasági teljesítmények növelése exogén hormonális kezelések nélkül Tejtermelő tehenek szaporításának nehézségei tenyésztői szemmel A tejtermelés világszerte szinte kizárólag holstein
Szárazonállás és tejtermelés összefüggései. (gyakorlati tapasztalatok)
Szárazonállás és tejtermelés összefüggései (gyakorlati tapasztalatok) 2011. december 3. Dr. Bartyik János Az Enyingi Agrár ZRT. tevékenysége növénytermesztésen és állattenyésztésen alapul, a szarvasmarha
ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita
Eltérő tartástechnológiák hatása a tejelő tehénállományok élettartamára 1 (6) ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter-
Tejelô tehenek méhgyulladásainak gyógykezelési szempontjai
szarvasmarha 2014. szeptember 30. Tejelô tehenek méhgyulladásainak gyógykezelési szempontjai Földi József kutató állatorvos, Euvet Bt., Gödöllô Az involúció bakteriális szövôdményeit, vagyis a puerperalis
Dr. Kulcsár Margit Dr. Faigl Vera Dr. Keresztes Mónika. 1. Kísérlet:
Egyes metabolikus és hormonális jellemzők alakulása ellés után és hatása az első ovuláció időpontjára valamint az asszisztált reprodukciós technológiák eredményességére anyajuhokban Témavezető: Közreműködők:
SAJTÓKÖZLEMÉNY Kockázat alapú cukorbeteg szűrés indul Magyarországon idén
SAJTÓKÖZLEMÉNY Kockázat alapú cukorbeteg szűrés indul Magyarországon idén A cukorbetegség exponenciálisan növekvő előfordulású, az érintettek számát tekintve népbetegség, gyakoriságából, fennállásának
Szénhidrát-anyagcsere kontroll pajzsmirigy betegségekben
Szénhidrát-anyagcsere kontroll pajzsmirigy Dr. Putz Zsuzsanna Újdonságok a pajzsmirigy betegségek gyakorlatában 2018. október 6. SEMMELWEIS EGYETEM Általános Orvostudományi Kar Semmelweis Egyetem Pajzsmirigy
Az egyetlen automatizált állományelemző program.
Az egyetlen automatizált állományelemző program. Bemutatkozás Peter van Beek, MSc Key Account Manager, Európa és Közel- Kelet Holland tenyésztői családból származom A Wageningen Egyetemen szereztem meg
Az ellés körüli inzulinrezisztencia egyes anyagforgalmi és szaporodásbiológiai
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Az ellés körüli inzulinrezisztencia egyes anyagforgalmi és szaporodásbiológiai vonatkozásai tejhasznú tehenekben Ph.D. értekezés tézisei Dr. Kerestes
Animal welfare, etológia és tartástechnológia
Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 4 Issue 2 Különszám Gödöllı 2008 319 HAJLAMOSÍTÓ TÉNYEZİK HATÁSA A PUERPERÁLIS METRITIS KIALAKULÁSÁRA ÉS
A ketózis előfordulása Magyarországon, okok és következmények
A ketózis előfordulása Magyarországon, okok és következmények Dr. Könyves László PhD egyetemi docens, Dip. ECBHM Szent István Egyetem, Állatorvos tudományi Kar, Állathigiéniai, Állomány-egészségtani és
dr. Kranjec Ferenc A tejelő tehenészetek szaporodásbiológiai teljesítményének komplex értékelése, a szaporodásbiológiai munka szervezése
dr. Kranjec Ferenc A tejelő tehenészetek szaporodásbiológiai teljesítményének komplex értékelése, a szaporodásbiológiai munka szervezése USA Holstein, országos átlag 2006. 1. Term. (nap) 86 1. Term.fertilitása
Sztochasztikus optimalizálás tehenészetben
Sztochasztikus optimalizálás tehenészetben Bánhelyi Balázs, Csendes Tibor, Mester Abigél, Mikó Józsefné és Horváth József Szegedi Tudományegyetem, Mezőgazdasági Kar és Informatikai Intézet Anyag Több tehenészetet
X PMS 2007 adatgyűjtés eredményeinek bemutatása X PMS ADATGYŰJTÉS
X PMS ADATGYŰJTÉS 2007 1 Tartalom Összefoglalás...3 A kutatásba beválasztott betegek életkora... 4 A kutatásba bevont betegek nem szerinti megoszlása... 5 Az adatgyűjtés során feltárt diagnózisok megoszlása...
ÁTK. Tejtermelő tehenészetek szaporodásbiológiai ellátása: eredmények és korlátok. Gábor György, Balogh Orsolya, Hatvani Csilla, Kern László HUNGARY
Tejtermelő tehenészetek szaporodásbiológiai ellátása: eredmények és korlátok Gábor György, Balogh Orsolya, Hatvani Csilla, Kern László Génbank nap, 2010. október 7. ÁTK HUNGARY Néhány termelési mutató
dr. Kranjec Ferenc A szarvasmarha vemhességének élettana, és megállapításának lehetőségei
dr. Kranjec Ferenc A szarvasmarha vemhességének élettana, és megállapításának lehetőségei A vemhesség szakaszai Hólyagcsíra fejlődési szakasza Zigóta Embrió Tünet nélküli felszívódás, ill visszaivarzás
Animal welfare, etológia és tartástechnológia
Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 4 Issue 2 Különszám Gödöllı 2008 151 PROPILÉNGLIKOL-KIEGÉSZÍTÉS EGYES METABOLIKUS ÉS SZAPORODÁSBIOLÓGIAI
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI ELEK PÉTER
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI ELEK PÉTER PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR KESZTHELY 2008 PANNON EGYETEM ÁLLAT- ÉS AGRÁRKÖRNYEZET-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Iskolavezető: Dr. Anda Angéla Jogelőd: ÁLLATTENYÉSZTÉSI
ACTA AGRONOMICA ÓVÁRIENSIS
ACTA AGRONOMICA ÓVÁRIENSIS VOLUME 51. NUMBER 1. Mosonmagyaróvár 2009 2 UNIVERSITY OF WEST HUNGARY Faculty of Agricultural and Food Sciences Mosonmagyaróvár Hungary NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezôgazdaság-
PANNON UNIVERSITY SCHOOL OF ANIMAL AND ENVIRONMENTAL SCIENCES Leader of School: Dr. Angela Anda
PANNON UNIVERSITY SCHOOL OF ANIMAL AND ENVIRONMENTAL SCIENCES Leader of School: Dr. Angela Anda THE ROLE OF RUMEN PROTECTED CONJUGATED LINOLEIC ACID ISMERS (cis-9, trans-11; trans-10, cis-12) IN NUTRITION
mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR
mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs
BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ
BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ A PROBLÉMA KÉRŐDZŐK A tejtermelés az ellést követően komoly energia ellátási, takarmányozási nehézségeket támaszt. Sajnálatos módon az ellést
GYORSTESZTEK ALKALMAZÁSA A
GYORSTESZTEK ALKALMAZÁSA A GYÓGYSZERTÁRAKBAN DR. MISETA ILDIKÓ GÖLLE, SZENT ISTVÁN GYÓGYSZERTÁR Rozsnyay Mátyás emlékverseny Debrecen, 2012. május 10-12. BEVEZETÉS - CÉLKITŰZÉS Miért kell a gyorstesztekkel
A szarvasmarhák vírusos hasmenése ( BVDV) Nemzetközi mentesítési tapasztalatok
A szarvasmarhák vírusos hasmenése ( BVDV) Nemzetközi mentesítési tapasztalatok Dr. Peter Franken Budapest 2013 BVD elleni védekezés a szarvasmarhaállományokban 1. Bevezetés és holland szarvasmarha-adatok
A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája
A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája Laborvizsgálatok célja diabetes mellitusban 1. Diagnózis 2. Monitorozás 3. Metabolikus komplikációk kimutatása és követése Laboratóriumi tesztek a diabetes
SZARVASMARHA. Földi József kutató állatorvos, EUVET Bt., Gödöllô Istenben hiszünk. Mindenki más hozzon adatokat! (W. E.
SZARVASMARHA 2013. szeptember 30. KLINIKAI ENDOMETRITIS: DIAGNOSZTIKA, SZAPORODÁSBIOLÓGIAI KÖVETKEZMÉNYEK, CEPHAPIRIN ILLETVE CLOPROSTENOL KEZELÉS HATÁSA EGY NAGYLÉPTÉKÛ ÁLLATTELEPI VIZSGÁLAT ALAPJÁN Földi
PhD értekezés. Prosztaglandin kezelés hatása a sárgatestre, a plazma progeszteron koncentrációjára és a legnagyobb tüszıre
PhD értekezés Prosztaglandin kezelés hatása a sárgatestre, a plazma progeszteron koncentrációjára és a legnagyobb tüszıre Dr Répási Attila Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi kar, Nagyállat klinika
A kálium-permanganát és az oxálsav közötti reakció vizsgálata 9a. mérés B4.9
A kálium-permanganát és az oxálsav közötti reakció vizsgálata 9a. mérés B4.9 Név: Pitlik László Mérés dátuma: 2014.12.04. Mérőtársak neve: Menkó Orsolya Adatsorok: M24120411 Halmy Réka M14120412 Sárosi
Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 6. hét Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések
ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI
ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI ---------------------------------------------------------------------------------------------------- Állatokon végzett tanulmányok A CV247 két kutatásban képezte vizsgálat
A tőgybimbó állapotának zavarai. Miért figyeljünk rá? És megéri?
A tőgybimbó állapotának zavarai Miért figyeljünk rá? És megéri? Kontrollterv masztitisz esetére 1.- A környezet ellenőrzése 2.- A fejőgép karbantartása 3.- Fejési rutin/ Tőgyápolás 4.- A klinikai esetek
Mi lenne ha az MPS is része lenne az újszülöttkori tömegszűrésnek?
Mi lenne ha az MPS is része lenne az újszülöttkori tömegszűrésnek? Dr. Jávorszky Eszter, Kánnai Piroska Dr. Szőnyi László Semmelweis Egyetem, I. Gyermekklinika, Budapest Anyagcsere szűrőközpont 2 Ritka
A Tisza-parti Általános Iskola. angol szintmérőinek. értékelése. (Quick Placement Tests)
A Tisza-parti Általános Iskola angol szintmérőinek értékelése (Quick Placement Tests) Készítette: Hajdú Erzsébet Tóth Márta 2009/2010 Ismertető a szintmérésről Mért tanulók: 8. évfolyam és 6. évfolyam,
A megbízható pontosság
A megbízható pontosság Tájékoztató a vércukormérő rendszerek pontosságáról Ismerje meg, mire képesek az Accu-Chek termékek! Vércukor-önellenőrzés A vércukor-önellenőrzés szerves része mind az 1-es, mind
ÚJSÁGÍRÓ ISMERETTERJESZTŐ/PROMÓCIÓS HONLAP A MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT
ISMERETTERJESZTŐ/PROMÓCIÓS HONLAP A MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT Dömötörfy Zsolt PÁLYÁZÓ Dömötörfy Zsolt Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum www.hpv-mehnyakrak.hu A méhnyakrák áldozatai Magyarországon napjainkban
A zsírszövet mellett az agyvelő lipidekben leggazdagabb szervünk. Pontosabban az agy igen gazdag hosszú szénláncú politelítetlen zsírsavakban
BEVEZETÉS ÉS A KUTATÁS CÉLJA A zsírszövet mellett az agyvelő lipidekben leggazdagabb szervünk. Pontosabban az agy igen gazdag hosszú szénláncú politelítetlen zsírsavakban (LCPUFA), mint az arachidonsav
Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar
Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Egyes anyagforgalmi és szaporodásbiológiai paraméterek összefüggésének vizsgálata laboratóriumi diagnosztikai módszerekkel tejtermelő szarvasmarhaállományokban Doktori
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Országosan nem változott az influenzaaktivitás A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok
2013/4. S z a r v a s m a r h a - á g a z a t i h í r l e v é l. Vet-Produkt Kft.
2013/4 S z a r v a s m a r h a á g a z a t i h í r l e v é l VetProdukt Kft. 2 T E J Ú T f V I R B A C A tejhasznú tehén anyagcseréje az ellés körüli idôszakban A tejtermelés megindulása hatalmas terhet
A pont-prevalencia vizsgálat epidemiológiája
A pont-prevalencia vizsgálat epidemiológiája Mi a prevalencia? Adott jelleg vagy jelenség (pl. betegség) által aktuálisan érintett egyének száma a populációban egy bizonyos időpontban. Kifejezése: százalék
Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály
Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály Definíció A prenatális diagnosztika a klinikai genetika azon
Kocák MMA szindrómája. Néhány alapvető információ. Sabine Filios, Robrecht Froyman BHC-AH-M Veterinary Services
Kocák MMA szindrómája. Néhány alapvető információ Sabine Filios, Robrecht Froyman BHC-AH-M Veterinary Services Mastitis-metritis-agalacia szindróma (MMA) Definíció Bevezetés Etiológia Patofiziológia Klinikai
Intenzíven terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 4. hét Intenzíven terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt
Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra
Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel
Thermomyces lanuginosus gomba által termelt rostbontó enzim alkalmazása kérődzők takarmányozásában
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Thermomyces lanuginosus gomba által termelt rostbontó enzim alkalmazása kérődzők takarmányozásában PhD dolgozat tézisei készítette dr. Jurkovich
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 08. hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban
2. Fotometriás mérések II.
2. Fotometriás mérések II. 2008 október 31. 1. Ammónia-nitrogén mérése alacsony mérési tartományban és szabad ammónia becslése 1.1. Háttér A módszer alkalmas kis ammónia-nitrogén koncentrációk meghatározására;
Állatorvostudományi Egyetem. Állatorvostudományi Doktori Iskola
Állatorvostudományi Egyetem Állatorvostudományi Doktori Iskola Nagy létszámú holstein-fríz tehenészetek szaporodásbiológiai menedzselésének összefüggései a szaporodási mutatókkal PhD értekezés tézisei
szerepe a gasztrointesztinális
A calprotectin és egyéb biomarkerek szerepe a gasztrointesztinális gyulladásos betegségek differenciál diagnosztikájában 1 Halmainé Kiss Ilona, 2 Rutka Mariann, 1 Földesi Imre Szegedi Tudományegyetem 1
Változatlanul alacsony az influenza aktivitása
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2010. 5. hét Változatlanul alacsony az influenza aktivitása 2010. év 5. hetében hasonló volt az influenzaszerű
OncotypeDX és más genetikai tesztek emlőrákban és azon túl. Dr. Nagy Zoltán Med Gen-Sol Kft.
OncotypeDX és más genetikai tesztek emlőrákban és azon túl Dr. Nagy Zoltán Med Gen-Sol Kft. 2 A betegek leggyakoribb kérdései! Kiújul a betegségem?! Kell kemoterápiát kapnom?! A beteg és környezete életét,
Levonulóban az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 9. hét Levonulóban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek
VASÚTI MUNKAKÖRÖKET BETÖLTİK KIZÁRÓ-KORLÁTOZÓ BETEGSÉGEI (DIABETES MELLITUS - CUKORBETEGSÉG) dr. Kopjár Gábor Foglalkozás-egészségügyi igazgató
VASÚTI MUNKAKÖRÖKET BETÖLTİK KIZÁRÓ-KORLÁTOZÓ BETEGSÉGEI (DIABETES MELLITUS - CUKORBETEGSÉG) 1 dr. Kopjár Gábor Foglalkozás-egészségügyi igazgató 2007/59/EK IRÁNYELV Az alkalmazást megelızı vizsgálat minimális
Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon. Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar
Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar Bemutatkozás Ausztria-Magyarország határon átnyúló együttműködési
A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15
A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző
LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA
Limousin tenyészüszők választási mutatóinak vizsgálata 1 () LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA KOVÁCS A. 1 -BÁDER E. 1 - MIHÁLYFI I. 2 -GYÖRKÖS I. 3 1 Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság-
Rhinitis allergica elterjedésének vizsgálata hazánk gyermekpopulációjában 1999-2007 között
Rhinitis allergica elterjedésének vizsgálata hazánk gyermekpopulációjában 1999-2007 között Ovárdics Andrea Alapismereti és Szakmódszertani Intézet, Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Összefoglalás:
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése 2016. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének
Bábolna. Takarmányozási Program. Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok
Bábolna Takarmányozási Program Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk szarvasmarha takarmányozási programunkat. Takarmány
Sok a méhgyulladásos tehenem, mit tegyek? Mire jó a Metricure mire nem?
Sok a méhgyulladásos tehenem, mit tegyek? Mire jó a Metricure mire nem? Földi József Kutató állatorvos Euvet Bt. Gödöllő 1. Webex Konferencia MSD Animal Health 2014. március 12. Pontosítsuk a helyzetet!
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő
OPTICON ELJÁRÁSSAL GAZDASÁGOSABB TERMELÉS - MAGYARORSZÁGON VÉGZET TELEPI KISÉRLET -
OPTICON ELJÁRÁSSAL GAZDASÁGOSABB TERMELÉS - MAGYARORSZÁGON VÉGZET TELEPI KISÉRLET - Tehenészet: MILKMEN Kft., Magyarország Összehasonlítás: deukalac UDP 41 és AminoPlus MILKMEN Kft. 800 nagy tejtermelésű
A telephely létszámadatai:
Országos kompetenciamérés értékelése - matematika 2011. 2011. tavaszán kilencedik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre. A kompetenciamérés mind anyagát, mind a mérés körülményeit tekintve
A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt
A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt Nagy László Komlósi István Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék,
A 2013/4. SZÁM TARTALMA. Moravszki L., Votion, D., Lekeux, P., Kutasi O.: Kiegészítő vizsgálatok
A 2013/4. SZÁM TARTALMA LÓ Moravszki L., Votion, D., Lekeux, P., Kutasi O.: Kiegészítő vizsgálatok lovak légzőszervi betegségeinek megállapításához. Irodalmi áttekintés Bene Sz., Giczi A., Benedek Zs.,
y ij = µ + α i + e ij
Elmélet STATISZTIKA 3. Előadás Variancia-analízis Lineáris modellek A magyarázat a függő változó teljes heterogenitásának két részre bontását jelenti. A teljes heterogenitás egyik része az, amelynek okai
A biztonsági öv használatával és mellőzésével kapcsolatos indokok és tévhitek felmérésére végrehajtott kérdőíves adatgyűjtés tapasztalatai
A biztonsági öv használatával és mellőzésével kapcsolatos indokok és tévhitek felmérésére végrehajtott kérdőíves adatgyűjtés tapasztalatai Dr. Juhász János (juhasz.janos@kti.hu) 1. Bevezetés A személygépkocsik
A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon
A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,
Amit a méhnyakrákról tudni érdemes
Amit a méhnyakrákról tudni érdemes Dr. Koiss Róbert TÁMOP.6.1.3. Szakmai Vezető A HPV szerepe a rosszindulatú daganatok kialakulásában 1974: a HPV-k szerepet játszhatnak a méhnyakrák kialakulásában (H.zur
IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó A év szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Barna István
IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Dr. Barna István A részvevők nemek szerinti megoszlása (n=19865) 11755 nő 8110 férfi 41% Férfi Nő 59% A felnőtt
Zárójelentés OTKA 37321. A téma címe: Az antioxidáns rendszer ontogenezisének vizsgálata emlős állatfajokban A kutatás időtartama: 2002-2005
Témavezető neve: Dr. Gaál Tibor Zárójelentés OTKA 37321 A téma címe: Az antioxidáns rendszer ontogenezisének vizsgálata emlős állatfajokban A kutatás időtartama: 22-25 A kutatásban vizsgáltuk az antioxidáns
Válasz. Dr. Rózsa László PhD bírálatára
Válasz Dr. Rózsa László PhD bírálatára Tisztelettel köszönöm Dr. Rózsa László igazgató úrnak építő szándékú opponensi véleményét. Hálás vagyok a kedvező értékelésért, a dolgozat nyilvános vitára történő
Kutatási terület: Haszonállatok egészségvédelme, állománydiagnosztika
Dr. Abonyi Tamás Tanulmányok: Állatorvostudományi Egyetem, 1981. Kutatási terület: Haszonállatok egészségvédelme, állománydiagnosztika Korábbi munkahelyek: MTA Mezőgazdasági Kutató Intézet Kísérleti Gazdasága
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZİGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZİGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET Ujhelyi Imre Állattudományi Doktori Iskola Doktori Iskola vezetı: Dr. Benedek Pál egyetemi
Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 4. hét Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek
NOAC-kezelés pitvarfibrillációban. Thrombolysis, thrombectomia és kombinációja. Az ischaemiás kórképek szekunder prevenciója. A TIA új, szöveti alapú
NOAC-kezelés pitvarfibrillációban. Thrombolysis, thrombectomia és kombinációja. Az ischaemiás kórképek szekunder prevenciója. A TIA új, szöveti alapú meghatározása. (Megj.: a felsorolt esetekben meghatározó
A hőstressz hatása Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A hőstressz hatása. 1. oldal (összes: 12)
1. oldal (összes: 12) 2. oldal (összes: 12) Magyarország éghajlata kontinentális, az évi középhőmérséklet 10-11 C. A nyarak átlaghőmérséklete 19,7 C, az év legmelegebb időszaka július vége és augusztus
Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete Semmelweis Egyetem
Tisztelt Hölgyem, Tisztelt Uram! Örömmel jelentjük be Önöknek, hogy a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének egyik új projektje azon betegségek genetikai hátterének feltérképezésére irányul,
Intenzíven terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 3. hét Intenzíven terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
A TEJELŐ TEHENEK KONDÍCIÓVÁLTOZÁSÁNAK, TEJTERMELÉSÉNEK ÉS TERMÉKENYSÉGÉNEK ÖSSZEFÜGGÉSEI
A TEJELŐ TEHENEK KONDÍCIÓVÁLTOZÁSÁNAK, TEJTERMELÉSÉNEK ÉS TERMÉKENYSÉGÉNEK ÖSSZEFÜGGÉSEI PhD ÉRTEKEZÉS KÉSZÍTETTE: GERGÁCZ ZOLTÁN Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Állattudományi
BOZÓ SÁNDOR KOVÁCS KATALIN GÁBOR GYÖRGY GYÖRKÖS ISTVÁN VÖLGYI CSÍK JÓZSEF ÖSSZEFOGLALÁS
HOLSTEIN-FRÍZ BIKÁK TERMELÉSI ÉS SZAPORODÁSBIOLÓGIAI TULAJDONSÁGOKBAN, VALAMINT A SELEJTEZÉSI OKOKBAN KIMUTATOTT ÖRÖKÍTŐ ÉRTÉKEI KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉSEK * BOZÓ SÁNDOR KOVÁCS KATALIN GÁBOR GYÖRGY GYÖRKÖS
Rovarméreg (méh, darázs) - allergia
Rovarméreg (méh, darázs) - allergia Herjavecz Irén Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet Epidemiológia I. Prevalencia: - nagy helyi reakció: felnőtt 10-15 % - szisztémás reakció: gyerek 0.4-0.8