Település és területfejlesztési menedzsment szakirányú továbbképzés tantárgyleírásai
|
|
- Nóra Bognárné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Település és területfejlesztési menedzsment szakirányú továbbképzés tantárgyleírásai Tantárgy neve Az EU intézményrendszere és politikái TT1101 Meghirdetés féléve 1 Heti óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Számonkérés módja kollokvium Dr. Nagy Zsuzsanna fősikolai adjunktus Tantárgyfelelős intézet kódja GTI Az egységes Európa gondolat politikai, gazdasági gyökerei, az egységesülés kezdeti lépései. Az Európai Közösségek kialakulása, a továbbfejlődés útjai. A Párizsi és Római Szerződések. Az Egyesülési Szerződés és az Egységes Európai Okmány. Nemzetközi gazdasági szervezetből nemzetközi politikai szervezetté válás folyamata Maastricht, az Európai Uniós Szerződés elfogadása, majd ratifikálása, az Európai Unió létrejötte. A három pillérre épülő Európai Unió modellje. Az Amszterdami Szerződés. Az Európai Unió intézményrendszere. Az Európai Tanács a tagállamok legmagasabb szintű találkozójából a közösség legfőbb döntéshozó szervévé válásának folyamata, az Európai Tanács politikai szerepe. Az Európai Unió Tanácsának funkcionálisan rétegződő modellje. Eljárási módok, szavazási módok a Tanácsban. A szupranacionális bürokráciára épülő kormányközi együttműködést biztosító Európai Bizottság felépítése és összetétele. Az európai biztosok és az európai bizottsági apparátus működési modellje, funkciók és hatáskörök a Bizottságban. Az Európai Parlament vitafórumból felelős döntéshozó szervvé válásának útja, a hatáskörök bővítésének folyamata. A Parlament hatáskörei. A parlamenti képviselők jogállása. Európai politikai pártok parlamenti csoportjai, csoportközi csoportok. Az európai érdekcsoportok rendszere. Az autonóm jogrendszerként létező közösségi jog, mint a jogszabályok szervezett és strukturált rendje, amelynek saját forrásai, intézményei és eljárási módjai vannak. A luxemburgi Európai Bíróság, az Elsőfokú Bíróság és a Főügyészi Hivatal szerepe, felépítése, módszerei, eljárási módjai. A közösségi jog közvetlen hatálya, elsőbbsége, az előfoglalás és a jogharmonizáció kérdései. Egyéb Uniós szervezetek. Az Európai Közösségek Számvevőszéke. Az Uniós Szerződés által fő szervvé vált Számvevőszék feladat és hatásköre. Az Európai Központi Bank és az Európai Beruházási Bank a Gazdasági és Szociális Bizottság tanácsadó, véleményező, konzultatív szerepe. A Régiók Bizottságának feladatköre, az Európai Unió regionális politikája. Gazdasági és Monetáris Unió. A monetáris integráció kialakulása, a közös pénz előnyei. Az Európai Unió költségvetése. Az Uniós intézmények szerepe a költségvetés előkészítésében, elfogadásában és ellenőrzésében. Közös politikák és közösségi tevékenységek az Európai Unióban. Kereskedelem és versenypolitika. Mezőgazdasági és halászati politika. Közös közlekedési politika és transzeurópai hálózatok. Foglalkoztatásés szociálpolitika. Ipar, energia, és kutatás fejlesztési politikák. Környezetvédelem, fogyasztóvédelem és egészségügyi politikák. Oktatási és kulturális politikák. 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3 5db): 1. Horváth Z.: Kézikönyv az Európai Unióról. Magyar Országgyűlés. Bp Navracsics T. : Európai belpolitika. Korona, Kende T. : Európai közjog és politika. Osiris Századvég Az Európai Bizottság éves jelentése Magyarország előrehaladásáról a tagság felé. 1997,1998,1999, Európa A tól Z ig. Az Európai Integráció Kézikönyve. Európai Bizottság
2 Regionális gazdaságtan és politika TT1102 Meghirdetés féléve 1 Heti óraszám (elm+gyak) 2+0 Számonkérés módja kollokvium Dr. Grasselli Norbert főiskolai docens Tantárgyfelelős intézet kódja GTI A gazdaság és a gazdaság szereplőinek térbeli elhelyezkedését és viszonyait meghatározó gazdasági törvényszerűségek megértése. A térbeli szemlélet közgazdasági alapjainak erősítése és elsősorban a vállalatok, intézmények szintjén történő érvényesítés lehetőségeinek felismerése. Olyan alapok biztosítása, amelyre építve a gyakorlatban vagy a későbbi tanulmányok során szükséges ismeretek és készségek felépíthetők. A tér szerepe a gazdaság és a társadalom fejlődésében. Gazdasági tevékenységek települése a térben, telephely elméletek. Különböző térszerveződési formák, régiók, körzetek, térbeli hálózatok. Területi munkamegosztás, specializáció és kooperáció. Regionális gazdasági növekedés és egyensúly, az interregionális kereskedelem elméletei és feltételei. A regionális különbségek típusai és mérésük. Az áruk, a munkaerő és az innovációk áramlása a térben. A gazdaság térbeli működésére vonatkozó ismeretek felhasználása a vállalati gyakorlatban, a területfejlesztési stratégiákban és hatástanulmányokban. 1.A tér a társadalomban és a gazdaságban 2.Gazdasági tevékenységek települése telephely elméletek 3.Kohéziós erők által dominált telephely választás 4.Diszperzív erők által dominált telephely választás 5.Térségek és régiók a tevékenységek területi integrációja 6.Falusi és városi földhasznosítás 7.Tőke és munkaerő a régióban és a térben 8.Regionális növekedés konvergencia és divergencia 9.Településrendszerek és városfejlődés 10.Az ipari és kereskedelmi tevékenység térbeli szervezése 11.Multinacionális vállalatok térbeli szerveződése 12.A közszolgáltatások települése 13.Térbeli szerveződéssel kapcsolatos döntések és a menedzsment 14.Regionális célok és politikák 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3 5db): 1. Lengyel Imre Rechnitzer János (2004): Regionális gazdaságtan, Campus Kiadó, Pécs válogatott fejezetek 2. Kozma Gábor (2003): Regionális gazdaságtan, Debreceni Egyetem, Debrecen 3. Nemes Nagy József (1998): A tér a társadalomkutatásban, ETR, Budapest 4. Armstrong, H. Taylor, J. (2000): Regional Economics and Policy, Blackwell Publishers, Oxford válogatott fejezetek 9
3 Regionális elemzési módszerek és mérési technikák TT1103 Meghirdetés féléve 1 Dr. Vass Róbert főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős intézet kódja FTI A tantárgy célja hogy a hallgatókkal megismertesse az alapvető területi statisztikai módszereket, grafikus ábrázolási módszereket (GIS, Tematikus térképezés) a regionális vizsgálatokban. A stúdium alkalmával a hallgatók megismerkedhetnek a regionális tudomány alapfogalmaival, folyamataival és módszereivel is. A cél az hogy a hallgatók képessé váljanak statisztikai és informatikai módszerekkel önállóan elemezni az egyes területi folyamatokat és összefüggéseket és azokból következtetéseket tudjanak levonni a vizsgált területegységek jövőbeli fejlesztésével kapcsolatosan.. 1. A regionális tudomány alapjai, kialakulása tudomány rendszertani helye, módszerei. 2. Általános statisztikai alapok a gazdasági elemzésekben I. 3. Általános statisztikai alapok a gazdasági elemzésekben II 4. Általános statisztikai alapok a gazdasági elemzésekben III. 5. A területi adatok típusai. A területi adatok elemzésének statisztikai problémái 6. Területi elemzések típusai 7. Regionalizálás, típusalkotás 8. Területi egyenlőtlenségek I. 9. Területi egyenlőtlenségek II. 10. Területi egyenlőtlenségek III. 11. Térkapcsolatok elemzése I. 12. Térkapcsolatok elemzése II 13. Grafikus és térképes ábrázolási módszerek I. (csak összefoglalás építve a GIS I. II tárgyak ismereteire, azok tárgyspecifikus alkalmazása) 14. Grafikus és térképes ábrázolási módszerek II. (csak összefoglalás építve a GIS I. II tárgyak ismereteire, azok tárgyspecifikus alkalmazása) 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3 5db): 1. Babbie. E. A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest ISBN: Dusek T (2004): A területi elemzések alapjai. Regionális Tudományi Tanulmányok, 10. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék MTA ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest Kerékgyártó Györgyné Mudruczó Gy. (1994) Statisztikai módszerek a gazdasági elemzésben. I II kötet. Aula Kiadó, Budapest. p.561. ISBN , Nemes Nagy, J. (szerk.) (2005): Regionális elemzési módszerek, Regionális Tudományi Tanulmányok, 11. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék MTA ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest 284 p. ISSN Tózsa I. (2001): A térinformatika alkalmazása a természeti és humán erőforrásgazdálkodásban. AULA Kiadó, Budapest 190 p. ISBN:
4 A terület, település és vidékfejlesztés alapjai TT1104 Meghirdetés féléve 1 Heti óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Dr. Tőkés Tibor egyetemi adjunktus Tantárgyfelelős intézet kódja FTI A tantárgy célja megismertetni a hallgatókat a regionális politika, a terület és településfejlesztés alapjaival, történetével, céljaival, módszereivel, eszközrendszerével. A stúdium felkészíti a hallgatókat a későbbi félévek során hallgatandó ilyen irányú tárgyakra, megalapozza az ezekhez szükséges ismereteket a kurzus, tehát alapozó jellegű tárgy. A félév során a hallgatók megismerhetik a nemzetközi és hazai regionális politika, terület és településfejlesztés mindennapjait. Az európai területi folyamatok bemutatása és azok megnyilvánulása és befolyása Magyarországon. Fogalmai kérdések tisztázása (térkategóriák, kapcsolódó fogalmak ismertetése). A hallgatók megismerkednek az európai és a hazai területfejlesztés alapvető viszonyrendszereivel és a térszerkezeti összefüggéseivel. Készségeket sajátítanak el a regionális és települési, gazdasági és társadalmi folyamatok vizsgálatához, a komplex regionális fejlesztési programok kidolgozására és végrehajtására vonatkozóan. A tantárgy a félév végén kollokviummal zárul mely során a hallgatók számot, adnak a témában megszerzett ismereteikről. 2. Az elsajátítandó ismeretanyag A földrajzi tér és jellemzői. A terület és településfejlesztés történetének bemutatása. A földrajzi környezet és a társadalom fejlődésének egymáshoz való viszonyai, kölcsönkapcsolatai: földrajzi nihilizmus, földrajzi determinizmus, és a földrajzi posszibilizmus. Az emberiség környezet átalakító törekvései. A területfejlesztés állami keretei Magyarországon. Az infrastruktúra fejlesztésének néhány alap kérdése. Térkapcsolatok és határtérségek. A terület és településfejlesztés cél, eszköz, és intézményrendszere. Motivációk a terület és településfejlesztésben, és annak aktorainál. A regionális politika történeti aspektusai az EU ban. Regionális politika néhány nyugat európai példája. Regionális politika Kelet Közép Európában. A regionális politika legfontosabb problémái napjaink Európájában. Az EU regionális kiegyenlítődését szolgáló pénzeszközök. Az európai folyamatok hatás a magyar regionális politikára. Az EU források regionális kiegyenlítést szolgáló hatásának bemutatása Magyarországon egy egy régió bemutatásával. 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3 5db): 1. Beluszky P. Kovács Z. Olessák D. (2001): A terület és településfejlesztés kézikönyve. Ceba kiadó, Váckisújfalu, p.423. ISBN Illés I. (2008): Regionális gazdaságtan Területfejlesztés, Typotex Kiadó, Budapest, p.262 ISBN László M. Pap N. (2007): Bevezetés a terület és településfejlesztésbe. Lomart Kiadó, Pécs, 161 p. ISBN: Pap N. (2007): A területfejlesztés földrajzi alapjai. Lomart Kiadó, Pécs, 184 p ISBN: Süli Zakar I. (2010): A terület és településfejlesztés alapjai II. Dialog Campus, Budapest Pécs, p.511. ISBN:
5 A Kárpát medence térszerkezete TT1105 Meghirdetés féléve 1 Heti óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Dr. Kókai Sándor főiskolai tanár Tantárgyfelelős intézet kódja FTI A tárgy célja, hogy a tágabb Kelet közép európai térség fejlődési modelljébe ágyazva a Kárpátmedence régióinak adottságaival, múltjával, jelenével és fejlődési lehetőségeivel megismertesse a hallgatókat. A tananyag első részét a gazdasági fejlődés, a kultúrtáj, valamint a régiók, integrációk kialakulásához kapcsolódó alapfogalmak tárgyalása képezi. Ezt a keretek fokozatos szűkítésével a teljes Közép Európai régió politikai, majd a Kárpát medence és Magyarország gazdaságtörténeti vázlata követi. A Kárpát medence régióinak komplex jellemzése kiterjed a természet földrajzi alapok ismertetésére, a tájhasználat változásaira. Átfogó jellemzést nyújt a népesség, a település, a mezőgazdaság és iparföldrajz témaköreiről, valamint a kulturális és idegenforgalmi adottságokról. Az elhangzottakra épülve a félévet a régió komplex helyzetértékelése a határokon átnyúló kapcsolatok értékelése zárja. 2. Az elsajátítandó ismeretanyag A társadalmi gazdasági fejlődés alapjai, általános vonásai. A régiók kialakulásához kapcsolódó alapfogalmak. Közép Európa politikai földrajzi áttekintése. A kultúrtáj kialakulása a Kárpátmedencében (a magyar társadalom, állam, gazdaság a feudalizmus időszakában, a kapitalista gazdaság fejlődése, Trianon hatása a társadalomra, államra, gazdaságra, stb.). A Kárpát medence földrajzi adottságai. A Kárpát medencei régiók történeti földrajzi áttekintése. A Kárpát medence térszerkezeti vázlata. A modernizáció regionális különbségei a Kárpát medencében. Az egyes régiók rövid jellemzése. A Kárpát medencei régiók helyzetértékelése az ezredfordulón. A Kárpát medencei régió kapcsolatrendszere. A határokon átnyúló együttműködések motivációs mechanizmusai. 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3 5db): 1. Horváth Gy. (szerk.) ( ):A Kárpát medence régiói (szerk.: Horváth Gy.) Dialóg Campus Kiadó, Budapest Pécs 2. Beluszky P. (2001): A Nagy Alföld történeti földrajza. Budapest Pécs. 273 p. 3. Beluszky P. (2009): Magyarország történeti földrajza I II. Dialóg Campus Kiadó, Budapest Pécs 4. Illés I. (2002): Közép és Délkelet Európa az ezredfordulón: Átalakulás, Integráció, Régiók Dialóg Campus Kiadó, Budapest Pécs 5. Kókai S. (2010): A Bánság történeti földrajza ( ). Nyíregyháza, 421 p. 12
6 Önkormányzati rendszerek TT1106 Meghirdetés féléve 1 Dr. Teschmayer Gábor főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős intézet kódja GTI A tantárgy célja hogy megismertesse a hallgatókat a helyi önkormányzatok működésével, gazdálkodásával, hatásköreivel, kötelezettségeivel. Betekintést nyerhetnek az önkormányzatok gazdálkodásába. Bemutatja az önkormányzatok a lakosság és a helyi szereplők viszonyrendszerét. A hallgatók megismerhetik a különböző önkormányzati társulások elméleti és gyakorlati működését, felépítését, jogi és gazdasági hátterét. A félév során a hallgatók megismerkednek a magyar önkormányzati rendszer kialakulásával, fejlődésével természetesen építve a korábbi tanulmányaikra. Bemutatásra kerül az 1990 utáni önkormányzati rendszer kialakulása és működése. A helyi és helyi kisebbségi önkormányzatok. Az önkormányzat gazdálkodásának bemutatása bevételek és kiadások ismertetése (saját folyó bevételek, felhalmozási és tőkebevételek, átengedett és megosztott bevételek állami hozzájárulások és támogatások, működési célra átvett pénzek, hitel és kötvénybevételek, működési kiadások: személyi kiadások, TB járulék, dologi kiadások, fejlesztési és tőkekiadások, támogatások: működési célú pénzeszköz átadás, a társadalom és szociálpolitikai juttatások). Az önkormányzatok költségvetése (a költségvetés elkészítésének menete, az önkormányzatok költségevetésével kapcsolatos általános feladatok bemutatása: A költségvetés tervezése: a költségvetés elkészítésével kapcsolatos legfontosabb időpontok, a költségvetéssel kapcsolatos beszámolási kötelezettségek. Az átmeneti gazdálkodás: az átmeneti gazdálkodás jelentése és okai. Az önkormányzati csődök: az önkormányzati csőd okai, a csőd levezénylésének módszere. Az önkormányzati gazdálkodás ellenőrzése: a belső és külső ellenőrzés típusai és legfontosabb sajátosságai. Lehetőségek a gazdálkodás korszerűsítésére: az önkormányzati kincstárak létrehozása, az önkormányzati társulások. Az önkormányzatok vagyona (A vagyon kialakulása: az önkormányzati törvény, a vagyontörvény, egyéb módozatok. Az önkormányzati vagyon tipizálása: kategorizálás a számviteli (forgó eszközök és befektetett eszközök), illetve az önkormányzati törvény törzsvagyon és vállalkozói vagyon) alapján A vagyon felhasználási lehetőségei és az egyes lehetőségek előnyei, illetve hátrányai. A vagyon eladása. A vagyon bérbeadása A koncesszió. Önkormányzati tulajdonú vállalat létrehozása Befektetési jellegű vagyonhasznosítás). 1. Bőhm. A. Pál. L. (1987): A helyi hatalom működése. MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete. p ISBN Csefkó F. (1997): A helyi önkormányzati rendszer. Dialóg Campus Kiadó. Budapest Pécs, p.316. ISBN Raft M. (szerk) (1982): A helyi területi közigazgatás. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest, p ISBN Somlyódyné Pfeil E. (2003): Önkormányzati Integráció és helyi közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Budapest Pécs, p.295. ISBN
7 Települési környezet védelme és fejlesztése TT1201 Dr. Sütő László főiskolai docens Tantárgyfelelős intézet kódja FTI A tantárgy célja hogy megismertesse a hallgatókat a helyi önkormányzatok környezeti problémáival az ezek elleni védekezéssel és a hozzájuk kapcsolódó fejlesztési lehetőségekkel. A tárgy a környezeti tudat fejlesztésének eszköze. Olyan kompetenciák kialakításához járul hozzá, mint a problémamegoldó képesség, a szövegértő és értelmező készség. A települések létrehozását befolyásoló természeti adottságok. A települések környezeti állapotának értékelése. Településüzemeltetés feladatai, közműves és közüzemi szolgáltatások. A törvény által előírt települési környezetvédelmi program célja, felépítése, az önkormányzat szerepe. A települések jellemző szennyezőanyag emisszió. A szennyezések közegészségügyi következményei. A települések hatásai a földtani közegre. A beépítés, utak, épületek egyéb burkolt felületek hatásai a talajra nézve. A települések vízháztartása, az épületek, utak és közművek hidrológiai hatásai. A települési csapadékvíz lefolyásának szabályozása vízminőség védelmi célú fejlesztések. Települési légszennyezés, mikroklíma változások és monitoring. Fejlesztések a légszennyezés mértékének csökkentésére Településökológiai problémák, a települések élővilága. Zöldterület fejlesztések a környezeti állapot javítása érdekében. Települési zajszint, zaj és rezgésvédelem, övezeti besorolás. Forgalomszervezési és településfejlesztési megoldások a zajszint, a rezgések; érdekében. Közterületek tisztítástechnológiái, hulladékok gyűjtése, elszállítása és deponálása. Műemlékvédelem és településfejlesztés. 1. Kerényi A. (1997): Környezetvédelmi elvek a gyakorlatban. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. 2. Nagy Imre (2008): Városökológia (tankönyv). Dialóg Campus Kiadó, Bp. Pécs. 3. Barótfi I.(2000): Környezettechnika. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 4. Rózsa P. (2004): Város és környezet: bevezetés a települések környezettanába Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. 201 p. 14
8 Urbanizáció és településfejlesztés TT1202 Heti óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Dr. Tömöri Mihály főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős intézet kódja FTI A kurzus célja, hogy betekintést adjon a településfejlesztés alapvető viszonyrendszereibe. Az ehhez szükséges település földrajzi alapok felhasználásával képesek legyenek a hallgatók a falvakban és a városokban lezajló társadalmi gazdasági folyamatokat értelmezni, és elemezni. A kurzus megkülönböztetett hangsúlyt fektet a magyar, a Kárpát medencei és a Kelet közép európai sajátosságokra. 2. Az elsajátítandó ismeretanyag A hallgatók megismerkednek az alapvető urbanizációs folyamatokkal, és azok társadalmi gazdasági hatás mechanizmusaival. Nyugat európai és kelet közép európai példák megismerésével sor kerül a rurális térségek településfejlődési jellemzőinek a megismerésére is. Bemutatásra kerülnek a kárpátmedencei és a hazai település hierarchia és vonzáskörzeti jellemzők. Elemezzük az államszocialista, és a rendszerváltás utáni településpolitikát. A kistérségek, mint a települések társadalmi gazdasági együttműködésének területi leképeződései. Kárpát medencei és hazai példákkal illusztrálva a hallgatók megismerik az egyes város típusok, falvak, külterületek, tanyák fejlesztési lehetőségeit. Kialakításra kerül az objektív helyzet feltáró (SWOT analízis, helyzet feltárás), és operatív problémamegoldó képesség (településfejlesztési terv készítése). A kurzus végén minden hallgatónak el kell készítenie egy magyar kisváros, falu, tanya, külterület, vagy kerület település fejlesztési tervét. A terv elkészítése során különleges hangsúlyt kell fektetni a probléma felvetésre és a célorientált megoldásra. Pályázati források elérésének és felhasználásának módszertana. 1. Enyedi. Gy. (1988): A városnövekedés szakaszai. Akadémiai Kiadó, Budapest, p ISBN Kőszegfalvi Gy Loydl T. (2001): Településfejlesztés, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, p ISBN: Mendöl T. (1963): Általános Településföldrajz. Akadémiai Kiadó, Budapest, p.567 AK239 K Schneider, W. (1973): Városok Urtól Utópiáig. Gondolat Kiadó, p /770 sz. 5. Tóth J. (1988): Urbanizáció az Alföldön, Akadémiai Kiadó, Pécs, 200 p. ISBN
9 Projektmenedzsment és pályázatírás TT1203 Dr. Nagy Zsuzsanna főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős intézet kódja GTI Tantárgy célja hogy a hallgatók megismerkedjenek a terület és településfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok elkészítésének menetével, szabályozóival, törvényszerűségeivel, a projektmenedzsment feladataival. A hallgatók megismerik a gazdasági projektek vezetésének alapjait, a projekttervezés, projektvégrehajtás és ellenőrzés módszertanát, mindezt egy virtuális város és egy virtuális vállalat projektjeinek felépítésén keresztül. A stúdium végső célja hogy a hallgatók képessé váljanak önállóan a terület és településfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok elkészítésére és képesek legyenek sikeresen pályázni a hazai és Európai Uniós források megszerzése érdekében. A pályázatok típusai. A pályázat fogalma, a pályázatírás története Magyarországon (előcsatlakozási alapok és pályáztatás) és Európában. Miért van szükség pályáztatásra. Buktatók, és akadályok: mire kell figyelnünk a pályázat elkészítésénél. Pályázatok az Európai Unióban és Magyarországon: Az egyes EU tagállamok gyakorlata a pályázatok elkészítésében. A különböző területi szintek lehetőségei a pályázatok szempontjából Magyarországon. Projektek megvalósulása. A tervezés menete, a tervben foglaltak végrehajtása és ellenőrzése. További tartalom:o Menedzsmentek szerepe a szervezetben. o Projektek típusai, szerepe a szervezetben. o Projektek minősége, projekttervezés, projekt folyamata és eredménye. o Projektgenerálás. o Projektek értékelése. Kockázatok értékelése, kockázatok szimulációja o Projekt szervezet formái. o Projekt kontroll. o Projektteljesítés döntés és eszköztára. o Ajánlattétel, szerződés, projektmarketing. o Projektvezetés. Projektzárás. Projekt dokumentumok. o Projektvezetés számítógépes segédprogramjai. o EU Strukturális Alapok végrehajtásának tartalmi és szervezeti keretei o Európai Uniós projektek. Európai Uniós projektgenerálás. Európai Uniós projektek bonyolítása. Európai Uniós projektek kapcsolódási pontjai. 1. Horváth Gy. (2001) szerk: Az Európai Unió strukturális és kohéziós politikájának szabályozása. MTA RKK Pécs. 233 p. ISBN Görög Mihály (2003): A projektvezetés mestersége, Aula Kiadó Bp.376 p. ISBN: Peter Hobbs (2011): Projektmenedzsment, Scolar Kiadó Budapest 94. p. ISBN: Becskeházi A.(2010): Projektmenedzsment, Bessenyei Kiadó. Az Európai Unió ágazati programjai (szerk. Egri I., Stúdium 2004., Apertus 2003.) 5. Egri Imre (2010): Projektmenedzsment. Nyíregyházi Főiskola 83. p. Főiskolai jegyzet. Egri%20Imre.pdf 16
10 Területfejlesztés és desztinációmenedzsment TT1204 Előfeltétel (tantárgyi kód) Prof. Dr. Hanusz Árpád és beosztása egyetemi tanár Tantárgyfelelős intézet kódja TFI A tantárgy célja a települési és termékfejlesztési feladatok meghatározásának és menedzselésének megismerése, a vendégcentrikus szolgáltatói attitűd felvállalására az alábbi kompetenciák fejlesztésével: információforrások kezelése, olvasása, értelmezése, tájékozódás, térérzékelés a turizmusban, áttekintő, problémamegoldó, tervező és értékelő képesség, kreativitás. A turizmusban érdekelt államigazgatási, társadalmi szervek megismerése, szervezeti és menedzsment sajátosságainak, működési, fejlesztési lehetőségeiknek feltárása. Tájékozottság a koordinált irányítási, értékelési, vezetési kérdésekben. A döntés előkészítés folyamata. A modern TDM területei (marketing, állami és vállalkozói kezdeményezések, önkormányzati szerep. A desztináció fogalmának, a turisztikai értékláncban elfoglalt helyének és módszertanának megismertetése. A turizmus fejlesztésével kapcsolatos területi dimenziót felölelő szakmai összefüggések megismertetése a hallgatókkal. A területfejlesztéshez, üdülőhely tervezéshez kapcsolódó helyzetfeltárás, koncepciókészítés, stratégiai és operatív programtervezés. Fejlesztési tervek, pályázatok megírása. 1. Lengyel M. szerk. (2008): TDM Működési Kézikönyv, BKF HFTK, Budapest, 216 p., ISBN Rechnitzer J. szerk. (2007): Település és fejlesztés, KSZK ROP Programigazgatóság, Budapest, 235 p., ISBN Kozma G. (2007): Terület és településmarketing, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. 175 p., ISBN Aubert A. szerk. (2007): A térségi turizmuskutatás és tervezés módszerei, eredményei, PTE TTK, Földrajzi Intézet, Pécs, 392 p., ISBN Fehér I. Kóródi M. (2008): A vidéki turizmus fejlesztése, Szaktudás Kiadó ház, Budapest, 200 p., ISBN
11 Helyi gazdaságfejlesztés TT1205 és beosztása Dr. habil. Duleba Szabolcs főiskolai docens Tantárgyfelelős intézet kódja GTI A stúdium célja hogy megismertesse a hallgatókat a helyi gazdaság fejlesztésének kérdéseivel, a terület és településmarketing című tantárgy elméleti alapjainak gyakorlatban történő felhasználásával, helyi gyakorlatba ültetésével. Az egyes önkormányzatok és a helyi gazdaság szereplőinek tevékenységével lehetőségeivel konkrét gyakorlati példákon keresztül. Az egyes helyi célcsoportok érdekeinek és reakcióinak megismerése, az érdekükben végzett tevékenységek megismerése a gyakorlatban. A félév végén a hallgatóknak vizsgafeladatot kell benyújtani egy választott település gazdaságfejlesztésének elemzése címmel mely az írásbeli számonkérés mellett a tantárgy teljesítésének másik követelménye. A félév során a hallgatók a terület és településmarketing című tárgy alapjaira építve megismerkednek a helyi gazdaság szereplőivel, különös tekintettel a helyi önkormányzatok fejlesztési lehetőségeivel. Elemzik az egyes helyi önkormányzatok fejlesztési lehetőségeit (SWOT analízis), versenyképességét. Megvizsgálják az egyes marketing és kommunikációs eszközök használatának lehetőségeit különböző helyzetben lévő önkormányzatok esetén (Pl. gazdasági szerkezetváltással küzdő, jelentős elvándorlással/munkanélküliséggel küzdő, turizmusra berendezkedett/átálló, kiemelt fejlesztésekben érdekelt önkormányzatok fejlesztési lehetőségei, marketingpolitikája, kommunikációja). Falu és városfejlesztési tervek, rendezési tervek, tanulmányozásával elsajátítják a helyi tervezés módszereit. Az említett vizsgálatokat elsősorban a közelmúlt dokumentumaiból válogattuk, ám több esetben, a módszertanilag a kor szintjén jelentősnek tekinthető dokumentumokat is megvizsgálunk annak érdekében hogy az új módszerek megjelenését a kor szintjén is értékeljük (társadalmi, gazdasági, politikai, környezet, világgazdasági helyzet). 1. Ashworth, G. J. Voogd, H. (1997): A város értékesítése. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 266 p. ISBN Kozma G. (1999): A városmarketing elemeinek alkalmazása Debrecenben a rendszerváltozás után. Studia Geographica 7. ( ; 7) Debrecen. 120 p. 2. Kozma G. (2003): Terület és településmarketing. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. 169 p. ISBN Winkler Gy. (1999): Területfejlesztés Kistérségek. ELTE Eötvös Kiaddó, Budapest, p Egyetemi jegyzet. 18
12 Terület és településmarketing TT1206 Heti óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Dr. Szakál Zoltán főiskolai docens Tantárgyfelelős intézet kódja GTI A stúdium célja hogy a hallgatókat megismertesse egy az 1980 as években kialakult új a területfejlesztéssel kapcsolatos szemléletmóddal: a terület és településmarketinggel mely a várost és az egyéb területi egységeket olyan terméknek tekinti melyet a piacon értékesíteni akarnak. Célja hogy a hallgatók megismerkedjenek a terület és településmarketing eszközeivel, módszereivel melyek számos ponton eltérnek a hagyományos marketing eszközrendszerétől. A stúdium után a hallgatók képessé válnak arra hogy a megszerzett ismereteket a gyakorlati életben is alkalmazzák, valamint az hogy a hallgató képes legyen modellekben gondolkodni, illetve a stratégiatervezést és egy összetett régió település marketing rendszert átlátni és tartalommal feltölteni, az összefüggéseket meglátni A terület és településmarketing definíciója kialakulása. A terület és településmarketing megjelenése az Amerikai Egyesült Államokban és Európában. Marketingelmélet és helymarketing a terület és településfejlesztésben, az 1970 től 1980 ig tartó időszakban. Területi verseny és versenyképesség. A városmarketing mint tervezési eszköz. A terület és településmarketing szakaszai, és különbségei a hagyományos marketingtől. A fejlesztést megalapozó elméleti vizsgálatok (SWOT analízis, önkormányzatok marketingpolitikája, piac szegmentáció, fejlesztési prioritások, tervek). Termékfejlesztés (infrastruktúrafejlesztés, intézményi háttér, rendezvények ). A piac elemzése. A termék formálása. Helyek és helyimage ek. Néhány gyakorlati példa a városmarketingre. (Kozma G.: A városmarketing elemeinek alkalmazása Debrecenben a rendszerváltozás után és, Ashworth, G. J. Voogd: A város értékesítése c. munkái alapján ) A településhez kötődő identitást a térség, a település versenyképességének, komparatív előnyeinek, vonzerejének feltárása, realizálásának segítése, kommunikálás a sokoldalú fejlesztési, gazdasági, életmódbeli célok elérésének érdekében, szolgálatában. Értékrend típusok és elemzések (igazgatási, üzleti, közösségi megközelítésben). További tartalom: A kompetencia marketing tartalmi keretei. Környezeti és piaci tendenciák. Stratégiai tervezési folyamatok, elemzései módszerek. Stratégiai koncepciók és megvalósíthatóság. 1. Ashworth, G. J. Voogd, H. (1997): A város értékesítése. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 266 p ISBN Enyedi Gy. (1995): Városverseny, várospolitika, városmarketing. Tér és Társadalom, 1 2. pp Kozma G. (2003): Terület és településmarketing. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. 169 p. ISBN Piskóti István Dankó László Schupler Helmuth Büdy László (2002): Régió és településmarketing. KJK Kerszöv Kiadó, Budapest, p 389. ISBN Letenyei László (2004.): Településkutatás. L Harmattan Kiadó, Budapest, 314 p. ISBN
13 Szakdolgozat I. TT1107 Kreditpont 0 (záróvizsgára bocsátás feltétele) Dr. habil. Duleba Szabolcs főiskolai docens Tantárgyfelelős intézet kódja GTI A hallgatók elsajátítják a probléma meghatározás, hipotézis alkotás, célok meghatározásának és a témaspecifikus koncepciók szintézisének képességét, továbbá képesek lesznek konklúziók levonására. Elsajátítják a kutatási problémák integratív látásának, valamint azok deduktív és induktív kezelésének módját. A tárgy megismerteti a hallgatókat a szakdolgozat készítéséhez szükséges adatgyűjtési forrásaival, és az egyes információbázisok kezelésének módszereivel, így képessé válnak az önálló munkára, egy szakdolgozat összeállítására és megvédésére. A tantárgy során megismerik a szakmai irodalom feldolgozását, szintetizálását, a szabályszerű citáció formáját. 1. Umberto Eco (2012): Hogyan írjunk szakdolgozatot. Kairosz Kiadó, Budapest. ISBN Vitál Attila (2010): kutatásmódszertan kézikönyv és példatár. Krúdy Könyvkiadó. ISBN Fercsik Erzsébet (2006): Dolgozatírás felsőfokon. Krónika Nova Kiadó, Budapest. ISBN Blaskó Ágnes Hamp Gábor (2007): Írás az ötlettől a jól strukturált szövegig. Tipotex Kiadó, Budapest. ISBN Szabó Katalin (2009): Kommunikáció felsőfokon. Hogyan írjunk, hogy megértsenek? Kossuth Kiadó, Budapest. ISBN
14 Szakdolgozat II. TT1207 Kreditpont 0 (záróvizsgára bocsátás feltétele) Előfeltétel (tantárgyi kód) TT1107 Dr. habil. Duleba Szabolcs főiskolai docens Tantárgyfelelős intézet kódja GTI A hallgatók elsajátítják a probléma meghatározás, hipotézis alkotás, célok meghatározásának és a témaspecifikus koncepciók szintézisének képességét, továbbá képesek lesznek konklúziók levonására. Elsajátítják a kutatási problémák integratív látásának, valamint azok deduktív és induktív kezelésének módját. A tárgy megismerteti a hallgatókat a szakdolgozat készítéséhez szükséges adatgyűjtési forrásaival, és az egyes információbázisok kezelésének módszereivel, így képessé válnak az önálló munkára, egy szakdolgozat összeállítására és megvédésére. A tantárgy során megismerik a szakmai irodalom feldolgozását, szintetizálását, a szabályszerű citáció formáját. 1. Umberto Eco (2012): Hogyan írjunk szakdolgozatot. Kairosz Kiadó, Budapest. ISBN Vitál Attila (2010): kutatásmódszertan kézikönyv és példatár. Krúdy Könyvkiadó. ISBN Fercsik Erzsébet (2006): Dolgozatírás felsőfokon. Krónika Nova Kiadó, Budapest. ISBN Blaskó Ágnes Hamp Gábor (2007): Írás az ötlettől a jól strukturált szövegig. Tipotex Kiadó, Budapest. ISBN Szabó Katalin (2009): Kommunikáció felsőfokon. Hogyan írjunk, hogy megértsenek? Kossuth Kiadó, Budapest. ISBN
B. Földrajz BSc Terület- és településfejlesztő specializáció Kötelezően választható tárgyai
B. Földrajz BSc Terület- és településfejlesztő specializáció Kötelezően választható tárgyai Tantárgy neve A terület és településfejlesztés alapjai Tantárgy kódja FDB 2508 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar TELEPÜLÉS- ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MENEDZSMENT szakirányú továbbképzési szak A 21. században a település- és területfejlesztés fontossága várhatóan tovább növekszik.
A globális világgazdaság fejlődése és működési zavarai TVB1326(L) és A világgazdaság fejlődése és működési zavarai FDM1824
A globális világgazdaság fejlődése és működési zavarai TVB1326(L) és A világgazdaság fejlődése és működési zavarai FDM1824 A szorgalmi időszak utolsó hetében, december 19-én írásbeli elővizsga tehető.
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan
III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan
ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. II. évf. vállalkozás szervező. 2007/2008 I. félév. Távoktatási Központ
/fax: 222-4584 : 383-8491/172 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 Távoktatási Központ ÉVFOLYAM II. évf. vállalkozás szervező TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés az EU tanulmányokba 2007/2008 I. félév 1 A Tantárgyi útmutató
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan
Felsőoktatási Szakképzés TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan Tanév: 2015/2016. II. A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan Tanszék: Közgazdasági Tanszék Tantárgyfelelős neve:
FDB1505 Politikai földrajz és szociogeográfia I. Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer
FDB1505 Politikai földrajz és szociogeográfia I. 1. hét: Bevezetés a politikai földrajzba (alapfogalmak) 2. hét: A nemzetközi és a hazai politikai földrajz tudománytörténete 3. hét: Az állam értelmezései,
(FDB1501 /L) ÁLTALÁNOS TÁRSADALOMFÖLDRAJZ I.: Tantárgy leírás:
(FDB1501 /L) ÁLTALÁNOS TÁRSADALOMFÖLDRAJZ I.: A társadalomföldrajz ismeretanyagát, s az egész Földön érvényes folyamatait, azok törvényszerűségeit tekinti át: demográfiai folyamatok és jelenségek a Földön,
KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNY-MENEDZSMENT SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNY-MENEDZSMENT SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Tudományterület, tudományág: gazdaságtudományok Képzési forma: levelező A szakért felelős kar: Gazdálkodástudományi és
Tantárgyi követelmények
Tantárgyi követelmények a 2017/2018-as tanév II. félévére Dr. Tömöri Mihály főiskolai adjunktus BFD1219L A világgazdaság történeti földrajza 1. konzultáció A történeti földrajz fogalma, tárgya, célja,
AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre)
AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre) Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék: Detkiné Viola Erzsébet főiskolai docens 1. Digitális pénzügyek. Hagyományos
REGIONÁLIS ÉS TÉRSÉGI VIDÉKFEJLESZTÉSI SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
REGIONÁLIS ÉS TÉRSÉGI VIDÉKFEJLESZTÉSI SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Tudományterület, tudományág: gazdaságtudományok Képzési forma: levelező A szakért felelős kar: Gazdálkodástudományi és
Fejezetek az általános földtan témaköreiből I.; Általános földtani ismeretek I.; Általános földtani alapismeretek I. (ásvány-; kőzettan)
Fejezetek az általános földtan témaköreiből I.; Általános földtani ismeretek I.; Általános földtani alapismeretek I. (ásvány-; kőzettan) Tantárgy neve Fejezetek az általános földtan témaköreiből I. Általános
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az EU projektmenedzser képzés a projektek sikeres előkészítésével, menedzselésével, végrehajtásával, és
EU ISMERETEK FO MFKGT600331
EU ISMERETEK FO MFKGT600331 Földrajz alapszak TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézet Miskolc, 2018/19 I. félév A tantárgy adatlapja Tantárgy
Féléves. Típus KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK. Gy 10 2 1 K technológiák (IKT) Tanulás- és kutatásmódszertan, LBG_GI878G3
Szak megnevezése: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Közgazdász turizmus-vendéglátás Tagozat: Levelező 2015 A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel Kredit
(FDB1501 /L) NÉPESSÉG ÉS TELEPÜLÉSFÖLDRAJZ I.:
(FDB1501 /L) NÉPESSÉG ÉS TELEPÜLÉSFÖLDRAJZ I.: Tantárgy leírás: A társadalomföldrajz ismeretanyagát, s az egész Földön érvényes folyamatait, azok törvényszerűségeit tekinti át: demográfiai folyamatok és
2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1.
TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER 2016/2017. tanév I. (őszi) félév TANTÁRGY NEVE Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1. hálóterv szerint JK 10201) Társfeltétele: JK 10101 Helye a mintatantervben:
VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT
VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK 1.
T E M A T I K A. Óvó- és Tanítóképző Intézet
Óvó- és Tanítóképző Intézet T E M A T I K A a tanító szakos hallgatók számára TERMÉSZETTUDOMÁNY A HÉTKÖZNAPOKBAN (CB3313) oktatáshoz 2018/2019. tanév I. félév Heti óraszám: 0 óra előadás 1 óra szeminárium
Tantárgyi követelmény
Tantárgyi követelmény Multikulturális nevelés TKM2101 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr. Kis Katalin főiskolai tanár
Vállalkozásmenedzsment szakmérnök
Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment szakmérnök levelező szakirányú továbbképzés képzési- és kimeneti követelményei Budapest, 2012. Vállalkozásmenedzsment szakmérnök szakirányú
Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés
Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés (Szakirányú továbbképzési (szakmérnöki) szak) Munkarend: Levelező Finanszírozási forma: Költségtérítéses Költségtérítés (összesen): 375 000 Ft
TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA
TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁ (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK
KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja
Szociális gondoskodás története B1401L Meghirdetés féléve 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) koll Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgy oktatója és beosztása A tantárgy elsajátításának célja: Annak
FDB1504(L), FDB1508(L) Általános és ágazati földrajz II. című tantárgy követelményei a os tanév I. félévében
FDB1504(L), FDB1508(L) Általános és ágazati földrajz II. Nappali tagozaton a gyakorlati jegy megszerzésének előfeltétele a foglalkozások rendszeres látogatása. (A TVSZ értelmében háromnál több igazolatlan
I. Általános információk az előadásokról és szemináriumokról. Tantárgy neve: REGIONÁLIS GAZDASÁGTAN ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI POLITIKÁK (választható)
BABEŞ BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM KOLOZSVÁR KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR SZAK: PÉNZÜGY-BANK EGYETEMI ÉV 2010/2011 FÉLÉV I. FÉLÉV I. Általános információk az előadásokról és szemináriumokról Tantárgy
KÖVETELMÉNYEK II. félév
KÖVETELMÉNYEK 2016-2017. II. félév Tantárgy neve Multikulturális nevelés Tantárgy kódja SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Félévi követelmény Kollokvium Előfeltétel
nappali tagozat Kötelező tárgyak
Edutus Főiskola A 2014/2015. tanévtől beiratkozók számára. Turizmus és vendéglátás alapszak nappali és levelező tagozat nappali tagozat Kötelező tárgyak Minden hallgatónak kötelező teljesítenie e tantárgycsoport
DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A képzés során a hallgatók megismerkednek a településmenedzsment komplex szemléletmódjával, így képessé válnak a stratégiai tervezésre,
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek
Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek CGB1203 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin főiskolai docens A tantárgyfelelős
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony
Tantárgy neve. Magyarország társadalomföldrajza I-II. Meghirdetés féléve 3-4 Kreditpont 3-3 Összóraszám (elm+gyak) 2+0
Tantárgy neve Magyarország társadalomföldrajza I-II. Tantárgy kódja FDB1603; FDB1604 Meghirdetés féléve 3-4 Kreditpont 3-3 Összóraszám (elm+gyak) 2+0 Számonkérés módja kollokvium Előfeltétel (tantárgyi
Köv. LBG_GI878G3 Tanulás- és kutatásmódszertan, prezentáció Gy 12 3 1 K
Szak megzése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megzése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik
TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS
TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt
FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ
FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ Kézikönyv a svájci struktúrákról és a magyar hasznosíthatóságról Szerkesztette: HAJDÚ ZOLTÁN KOVÁCS SÁNDOR ZSOLT Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi
Teljesítmény és erőforrás controlling
IV. évfolyam GM szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás controlling 2012/2013 2. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Teljesítmény
KÖVETELMÉNYEK 2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék
2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék Személyiség és egészségpszichológia TKM 1012 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.)
EU szabályozási környezet. Tantárgyi útmutató
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest EU szabályozási környezet Tantárgyi útmutató Nappali 2014/2015. I. félév 1 Tantárgy megnevezése EU szabályozási környezet Tantárgy kódja:
KÖVETELMÉNYEK /I.
Közösségi szociális munka SPB1209 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Gyakorlati jegy SPB1121 Követelmény: Két zárthelyi dolgozat. Gyakorlati jegy. Zh: 2016. okt. 19. 8-9., nov. 30. 8-9. Kötelező,
KÖVETELMÉNYEK 2014/15. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék
2014/15. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék Személyiség és egészségpszichológia Tantárgy kódja TKM 1012 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony
FDB1402(L) Történeti földrajz. FDO1441 A világgazdaság történeti földrajza. című tantárgyak követelményei a 2014-15-ös tanév II.
FDB1402(L) Történeti földrajz FDO1441 A világgazdaság történeti földrajza című tantárgyak követelményei a 2014-15-ös tanév II. félévében írásbeli vizsga, három különböző alkalommal (A, B, C vizsga), melyek
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz
IV. évfolyam PSZ Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás elemzés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Teljesítmény és
kreditszám teljesítés típusa tantárgyfelelős oktató
tantárgy neve Szakmai törzsmodul félévek - heti óraszám 1 2 3 4 kreditszám teljesítés típusa tantárgyfelelős oktató tantárgyat ténylegesen oktató(k) Kötelező alapozó modellezés 2 3 K Geresdi I. Geresdi
ÖKOLÓGIA FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
ÖKOLÓGIA FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2019 TARTALOMJEGYZÉK 1. Tantárgyleírás
TANTÁRGYLEÍRÁS. BSc Sport-és rekreációszervező. Dr.Chaudhuri Sujit. Dr.Chaudhuri Sujit, Széles József
Igen/Nem TANTÁRGYLEÍRÁS TESTNEVELÉSI EGYETEM A TANTÁRGY ALAPADATAI Modul megnevezése: MKKR Szint: Tantárgy megnevezése: Stratégiai és projektmenedzsment Kódja: Tantárgy kreditértéke: 3 kredit Készítés
TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező
Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ENERGIAGAZDÁLKODÁSI MENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az Energiagazdálkodási menedzser képzés az energiagazdaságtan alapfogalmainak és a globális és
A helyi erőforrások mobilizálásának eszközei és intézményei a piacgazdaságokban
A helyi erőforrások mobilizálásának eszközei és intézményei a piacgazdaságokban Mezei Cecília tudományos munkatárs, osztályvezető MTA KRTK RKI DTO Regionális tudomány és területi kohézió c. konferencia
Külgazdasági vállalkozási szakirány
Külgazdasági vállalkozási szakirány Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak 2012/2013. tanév A szakirány indításának célja A szakirány indításának célja a speciális szakmai ismeretek bővítése, az általános
IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok
PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 Nappali tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok Tantárgyi útmutató
KÖVETELMÉNYEK /I. Tantárgy neve Társadalomtudományi kutatások 2.
Társadalomtudományi kutatások 2. PDB1702 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy PDB1005 Évközi tanulmányi követelmények: Empirikus vizsgálat adatfelvétele és az adatok statisztikai feldolgozása.
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz
III. évfolyam Pénzügy-Számvitel szak, Számvitel szakirány Gazdálkodás és Menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2016/2017 tanév II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy
A jóléti ellátások rendszere Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2+0
A jóléti ellátások rendszere IS1356 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) IS1351 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pornói Imre,
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS. tanulmányokhoz
évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2015/2016) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pályázatkészítés Tanszék: Vállalkozás és Emberi Erőforrások
Tantárgyi program. 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMLA216-K5 Marketing alapjai. 2. A tantárgyfelelős neve, beosztása: Dr. Szakály Zoltán egyetemi tanár
Tantárgyi program 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMLA216-K5 Marketing alapjai 2. A neve, beosztása: egyetemi tanár 3. Szak megnevezése: Kereskedelem és Marketing BA szak, levelező tagozat 4. A tantárgy
KÖVETELMÉNYEK /II.
Multikulturális nevelés etnikai és vallási dimenziói SPF1207 Meghirdetés féléve 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 3 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin Ph.D., főiskolai
Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Számvitel mesterszak Tantárgyi útmutató 2011/2012. I. félév
Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Számvitel mesterszak Tantárgyi útmutató 2011/2012. I. félév 1 Tantárgy megnevezése: Vezetéselmélet és módszertan Tantárgy kódja: Tanterv
TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER
TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER Tantárgy neve Természetismeret ttp. Tantárgy kódja BTA1224 Meghirdetés féléve II.évf. 2.félév Kreditpont: 4 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+2 Félévi
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, 2008. Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári Péter c. egyetemi docens A regionális politika szakaszai
Tanulás- és kutatásmódszertan
PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tanulás- és kutatásmódszertan 2010/2011. II. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése
Szaktanácsadói menedzsment (Extension Management)
SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR RGVI Szaktanácsadói menedzsment (Extension Management) Tantárgyfelelős: Dr. habil. Kozári József egyetemi docens Gödöllő 2012. 1. A tantárgy
KÖVETELMÉNYEK. A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének forrásai) Tantárgy neve: Tantárgy kódja: PDB 1103
Tantárgy kódja: PDB 1103 Kreditpont: 3 Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgy oktatója és beosztása: Tantárgy oktatójának elérhetősége: 2230 A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének
Tanmenet és tantárgyi követelmények a
KÖZSZERVEZÉSI ÉS SZAKIGAZGATÁSI INTÉZET KÖZPOLITIKA ÉS KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI TANSZÉK Tanmenet és tantárgyi követelmények a Regionális politika I. A hazai területfejlesztés intézményrendszere tantárgyhoz
KÖZSZOLGÁLATI ALAPSZAK ÖNKORMÁNYZATI SZAKIRÁNY KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK A. TÉTELEK
KÖZSZOLGÁLATI ALAPSZAK ÖNKORMÁNYZATI SZAKIRÁNY KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK A. TÉTELEK A tételek kidolgozhatóak a vonatkozó tantárgyi előadások anyagaiból, valamint a megjelölt szakirodalmakból. 1. Melyek
Az európai integráció gazdaságtana
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Közgazdaságtan Tanszék TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Az európai integráció gazdaságtana The Economics of
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Közösségi (EU) pénzügyek. tanulmányokhoz
III. évfolyam Pénzügy és számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Közösségi (EU) pénzügyek tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Közösségi (EU) pénzügyek
KÉRELEM Geográfus mesterképzési szak indítására
III. A mesterképzési szak tanterve és a tantárgyi programok leírása A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása 1. A szak tantervét táblázatban összefoglaló, krediteket is megadó,
VEZETÉSELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Levelező tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK VEZETÉSELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN Tantárgyi útmutató 2012/2013 tanév őszi félév 1 Tantárgy megnevezése:
AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre)
AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre) Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék: Detkiné Viola Erzsébet főiskolai docens 1. Digitális pénzügyek. Hagyományos
Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (GVB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (GVB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. Az alapképzési szak megnevezése: gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki 2. Az alapképzési szakon
Tantárgyi program. Kontaktórák száma: Elmélet: 10 Gyakorlat: Összesen
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 IV. évfolyam
A FEBRUÁRBAN INDULÓ KÉPZÉSEKRE VONATKOZIK
NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERSZAK A felvételiző a megadott témakörök közül egyet választ. Ebből a témakörből a kiadott kötelező irodalom segítségével felkészül. Saját belátása szerint, további
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz
I. évfolyam Pénzügy-Számvitel Szak, Gazdálkodási és Menedzsment Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS (D.2.2.) tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment alapszak Vállalkozásszervező szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS (D.2.2.) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. tanév II. (tavaszi) félév A KURZUS ALAPADATAI
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szolgáltatás menedzsment. tanulmányokhoz
IV. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szolgáltatás menedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szolgáltatás menedzsment Tanszék: Tantárgyfelelős
TÉMAKÖRÖK A MESTERSZAKOK SZÓBELI FELVÉTELI VIZSGÁJÁHOZ NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERSZAK
NEMZETKÖZI GAZDASÁG GAZDÁLKODÁS MESTERSZAK irodalom segítségével felkészül. Saját belátása szerint, további irodalmak felhasználása révén bıvítheti ismereteit a témakörbıl. A szóbeli felvételi alkalmával
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tanulás- és kutatásmódszertan
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COOLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 I. évfolyam
Levelezős konzultációs rend
Levelezős konzultációs rend Földrajz Szak BSc I. Évfolyam szeptember 16. p. 7-14 FDB1407L Általános természeti földrajz I. Dr. Dobány Zoltán D. 5. ea. szeptember 16. p. 14-19 FDB1307L Fejezetek az ált.
AZ IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER KÉPZÉS ÓRATERVE
AZ IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER KÉPZÉS ÓRATERVE 1. A képzés óraterve Az idegenforgalmi szakmenedzser képzés tanulmányi ideje négy félév. Az idegenvezetőhostess szakirányon ez a hallgatóktól összességében
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz
I. évfolyam Pénzügy-számvitel szak, Gazdálkodási és menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
GEOINFORMATIKA II. Földtudományi mérnöki MSc, Geoinformatikus-mérnöki specializáció. 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
GEOINFORMATIKA II. Földtudományi mérnöki MSc, Geoinformatikus-mérnöki specializáció 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai
ÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁR (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
ÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁR (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2019 TARTALOMJEGYZÉK
GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014.
GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. 1. AZ ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: Gazdálkodási és menedzsment szak (Gazdaságtudományi képzési terület, üzleti képzési ág) 2. AZ OKLEVÉLBEN SZEREPLŐ
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB44 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Adóztatás (pny.) 1. 3. A tantárgy megnevezése
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB07 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Adóztatás 1. 3. A tantárgy megnevezése (angolul):
Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév antárgy megnevezése antárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz
I. évfolyam Pénzügy-számvitel szak Gazdálkodási és menedzsment szak Emberi erőforrások szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz LEVELEZŐ OKTATÁS 2018/2019 Tanév I. félév A KURZUS
A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak - NETN17-B képzési terve. A tanulmányaikat 2017 szeptemberében kezdőkre vonatkozóan
A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak - NETN17-B képzési terve A tanulmányaikat 2017 szeptemberében kezdőkre vonatkozóan Általános társadalomtudományi ismeretek és kompetenciák: 20-60 kredit a 2 KO
Szak megnevezése: Nemzetközi tanulmányok BA 2015 Az oklevélben szereplő szakképzettség megnev. Nemzetközi kapcsolatok szakértő. Ajánlott.
Szak megnevezése: Nemzetközi tanulmányok BA 2015 Az oklevélben szereplő szakképzettség megnev. Nemzetközi kapcsolatok szakértő Tagozat: nappali A tanegység Heti Ajánlott Kódja neve Köv. tanóra előfeltétel
Tantárgyi útmutató /NAPPALI félév
Tantárgy megnevezése Gazdasági jog alapjai I. Tantárgyi útmutató /NAPPALI 2011-2012 1. félév Tantárgy jellege/típusa: Egységes üzleti alapozó modul Kontaktórák száma: 24 Egyéni tanulási óra igény: 36 Vizsgajelleg:
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2011/2012. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBP_AD102G3 Megnevezése: Emberi erőforrás menedzsment Szak: Sportszervező II. évfolyam Heti tanóra: 2 A tantárgy kreditértéke:
ÜZLETI INFORMATIKA SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelménye
ÜZLETI INFORMATIKA SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelménye Tudományterület, tudományág: gazdaságtudományok Képzési forma: levelező A szakért felelős kar: Gazdálkodástudományi
Településhálózati kapcsolatrendszerek
Nemzedékek találkozása I. Regionális Tudományi Posztdoktori Konferencia Szeged, 2010. április 15. Településhálózati kapcsolatrendszerek BARÁTH GABRIELLA, PhD tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI Közép-dunántúli
TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje
Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment
Heti kontakt Tantárgyfelelős. kódja. Gazdasági matematika I. GZB K 5 MII Dr. Blahota István X
Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Specializációk: Vállalkozásszervezési, Logisztikai, Piactervezési, Pénzintézeti, Közigazgatási 2014. szeptemberétől Tantágy neve "A" típusú tárgyak Gazdasági