Egy oldalon nyitott tűzterű kandallók 1. rész

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egy oldalon nyitott tűzterű kandallók 1. rész"

Átírás

1 Egy oldalon nyitott tűzterű kandallók 1. rész A nyitott tűzterű kandallók méretezése 3 különböző módszer szerint történhet. Közös hiányosságuk, hogy vagy a kémény-áramkör megfelelőségének ellenőrzéséhez szükséges adatok, vagy a jellemző teljesítményadatok, vagy teljes mértékben az egyik sem határozható meg a segítségükkel. A bennük égő tűz nyitottságának függvényében többféle típus lehetséges, ebben az írásban csak az egy oldalon nyitott tűzterű kandallókkal foglalkozunk. Elsőként vizsgáljuk meg a Koszó József: Kandallók című könyvében ismertetett, régi német szabványokon alapuló eljárást, ami elsősorban a kandallók jellemző méreteinek megállapítására alkalmas. A könyvben az összefüggéseken kívül, a leadott teljesítmény függvényében, táblázatban megadott méreteket is találunk. Egyedi tervezéshez nem határoz meg a teljesítmény és a jellemző méretek közötti összefüggést, egy adott teljesítményhez tartozó méretek megállapításához diagramot használhatunk. Az ábrát tanulmányozva levonhatjuk a következtetést, az eljárás szerint a teljesítmény és a jellemző méretek aránya nem lineáris. Ezt igazolják a táblázatban megadott értékekkel végzett ellenőrző számítások is. A méretezésnek csak a kémény-áramkörbe történő illesztéshez szükséges részét mutatjuk be, nem foglalkozunk az ebből a szempontból irreleváns számításokkal. Az érdeklődők megtalálják ezeket a hivatkozott könyvben. Az elméleti képleteken kívül bemutatjuk a táblázatban szereplő kandallók Excel számolótábla segítségével elvégzett konkrét méretezését. A táblázatból kiválasztott 2,9 kw teljesítményű kandalló adataira fogunk hivatkozni a másik két módszer bemutatásakor. Legyen a tűztérnyílás szélessége a (mm). Ebből kiindulva nyílás magassága: b. a tűztérnyílás magassága (mm) A tűztér mélysége: c. a tűztér mélysége (mm) A tűztérnyílás felülete: A sz. a tűztérnyílás felülete (m 2 ) A füstcső keresztmetszete:

2 2 A f. a füstcső keresztmetszete (m 2 ) A félreértések elkerülése végett, a könyv 1986 évi kiadásának 63. oldalán található általános, tehát mindegyik kandalló konstrukcióra vonatkozó leírás szerint a tűztérnyílás felülete ször nagyobb a kéménykürtő keresztmetszeténél. Ennek pontosítása a 68. oldalon található, egy oldalon nyitott tűztér esetében a keresztmetszetek aránya 1/8. A füstcső és a kémény keresztmetszetének közel azonosnak kell lenni. A füstcső oldalhosszúsága négyzet keresztmetszet esetén: a f. a füstcső oldalhosszúsága (mm) A füstcső átmérője kör keresztmetszet esetén: d f. a füstcső átmérője (mm) Fajlagos teljesítmény a táblázatban megadott értékekkel számított tűztérnyílás felülettel: P. a kandalló táblázatban megadott teljesítménye (kw) P. a kandalló táblázatban megadott felülettel kalkulált fajlagos teljesítménye (kw/m 2 ) Fajlagos teljesítmény az egyedi számítás szerinti tűztérnyílás felülettel: P sz. a kandalló számított felülettel kalkulált fajlagos teljesítménye (kw/m 2 ) Nem egyértelmű, hogy mi alapján történt a kandallók teljesítményének meghatározása. A 66. oldalon bemutatott diagram készülhetett elméleti megfontolás, vagy elvégzett tesztek alapján. Ezért a két fajlagos teljesítmény viszonyának vizsgálata csak arról tájékoztat, hogy milyen hatásai lehetnek a számított értékek kerekítésének.

3 3 1. számú ábra Itt és a további Excellel készült táblázatokban a beírt értékek zöld, az átvett értékek sárga kiemelő színnel vannak jelölve. A számított értékek jelöletlenek. Látható, hogy a táblázatban megadott méretek kismértékben különböznek a számítottaktól. Korábban már utaltunk rá, a könyvben további összefüggések és méretekre vonatkozó korlátozások találhatók, egy nyitott tűzterű kandalló méretezéséhez azokat is figyelembe kell venni. Problémát jelent, hogy sem a hatásfokra, sem a mértékadó légfelesleg tényezőre nem találunk konkrét utalást. A 67. oldalon található táblázat félreérthető, mert nem a leadott és a bevitt teljesítmény, vagy ha úgy tetszik, hőmennyiség arányát adja meg, hanem kandalló típusonként a sugárzással leadott teljesítmény vagy hőmennyiség hatásfokát az elméletileg leadható összeshez képest. De az nem tudjuk meg, hogy ez az összes hány százaléka az eltüzelt fából felszabadulónak, ezért az elégetett famennyiség sem határozható meg. A légcsatorna méretezésére vonatkozó, 69. oldalon közölt táblázatból nem derül ki a szállított levegő mennyisége. Elképzelhető, hogy a könyv megjelenésekor elegendő volt a megadott méretek betartása, de részben a fokozott légszigetelésű nyílászárók alkalmazása, részben a vonatkozó előírások miatt szükség van a levegőmennyiség pontos ismeretére. Enélkül nem méretezhető a kémény áramkör. Napjainkban a nyitott tűzterű kandallóknak nincs számításba vett fűtési értéke. Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy a hőleadás szempontjából optimális tűztér mélységnél nagyobbakkal találkozhatunk. Az építők a hátrébb helyezett tűzzel a kifüstölés kockázatát kívánják csökkenteni az amúgy sem túlságosan érdekes hatásfok rovására. Összefoglalva, ezzel a számítási eljárással nem lehet meghatározni a kémény-áramkör ellenőrzéséhez szükséges alapadatokat, a tömegáramot és/vagy a kémény hőterhelését, az égéslevegő mennyiségét, a huzatszükségletet, és a tüzelőberendezésből kilépő füstgáz hőmérsékletét. A készülékre jellemző teljesítményadatok közül nem határozható meg a hatásfok és így az óránként eltüzelendő famennyiség.

4 4 Az MSZ EN kéményméretezésre vonatkozó szabványban a nyitott tűzterű kandallók kémény-áramkörbe történő illesztéséhez találunk adatokat és összefüggéseket, a szabvány nem foglalkozik a szerkezeti méretekkel. Az előzővel ellentétben elfogadhatónak tartja az álló tűztérnyílással épített készülékeket, de a füstgáz tömegáram tekintetében megkülönbözteti a fekvő, vagy négyzet alakú tűztérnyílással épültektől. A mértékadó füstgáz tömegáram: ṁ. a füstgáz tömegáram (kg/s) f mf. az égéstermék tömegáram tényezője (kg/s m) Értéke fekvő és négyzet alakú tűztérnyílással épített kandallóknál f m = 0,139 (kg/s m) Értéke álló tűztérnyílással épített kandallóknál f m = 0,167 (kg/s m) A füstgáz gázállandója: R W. a füstgáz gázállandója (J/kg K) R L. a levegő gázállandója, értéke 288 J/kg K f R. együttható a gázállandó számításhoz, értéke 0,001 % σ(co 2 ) max. az égéstermék széndioxid tartalma, értéke nyitott kandallóknál 1% A légköri nyomás: p L. a légköri nyomás (Pa) g. a nehézségi gyorsulás, értéke 9,81 m/s 2 z. a tengerszint feletti magasság (m) T L. a külső levegőhőmérséklet (K) A füstgáz sűrűsége kilépésnél: ρ W. a füstgáz sűrűsége kilépésnél (kg/m 3 ) T F. a füstgáz mértékadó hőmérséklete, értéke 353 K (= 80 C) A mértékadó huzatszükséglet: p W. a mértékadó huzatszükséglet (Pa)

5 A W. a füstgáz csonk keresztmetszete (m 2 ) S E. az áramlástechnikai biztonsági tényező, értéke 1,5 5 A szabvány szellőzőnyíláson, vagy állandó keresztmetszetű levegővezetékben keletkező áramlási sebesség számításához közöl összefüggést. Gyakorlati szempontból célszerűbb az égéslevegő mennyiségének kiszámítása, hiszen ez alapján lehet előzetesen meghatározni a keresztmetszetet, amit azután a kémény-áramkör méretezésekor igazolni kell. Az égéslevegő szükséglet a szabványban közölt képlet átalakításával: V L1. az égéslevegő szükséglet (m 3 /s) ρ L. az égéslevegő sűrűsége (kg/m 3 ) Az égéslevegő sűrűsége: 2. számú ábra A táblázat összeállításakor az előzőekben használt tűztérnyílás méreteket vettük figyelembe. Az összehasonlíthatóság érdekében függőleges elrendezésnél, minden szerkezeti és esztétikai megfontolást figyelmen kívül hagyva 90 -kal elfordított nyílást tételeztünk fel. Négyzet keresztmetszetű füstgáz csonkot alkalmaztunk, továbbá 200 m tengerszint feletti magassággal, és 15 C levegő hőmérséklettel számoltunk.

6 6 Az MSZ EN szerinti számítással meghatározható a kandalló kémény-áramkörbe illesztéséhez minden szükséges adat. Ezzel szemben nem foglalkozik a teljesítményadatokkal, magával a teljesítménnyel, a hatásfokkal és az óránként eltüzelendő famennyiséggel. Továbbá nem találunk a szerkezeti méretek arányára vonatkozó információt. A nyitott tűzterű kandallók méretezésének harmadik lehetősége a Barlach formula szerinti számítás. Az Österreichischer Kachelofenverband honlapján közzétett változat szerint használhatóságának feltétele a 0,3-1,0 m 2 közötti tűztérnyílás felület, és a 4-8 kg/h eltüzelt famennyiség. Továbbá a tűztér magasságának és szélességének aránya 0,67-1,5 között, a tűztér mélysége pedig a magasság kétharmada legyen. Miután máshol nem találtuk meg ezeket a feltételeket, az eddig is használt szerkezeti méretekkel számoltunk. Megjegyezzük, hogy a honlapon egyéb szerkezeti méretekkel kapcsolatos határértékeket is találhatók, tehát ezt a számítást előnybe részesítőknek érdemes részletesebben tanulmányozni. A Barlach formula a tűztérnyílás a kéménykeresztmetszet és a hatásos kéménymagasság között határoz meg összefüggést. Attól függően, hogy melyik kettőnek az értékét ismerjük, vagy feltételezzük, három alakban írható fel. Ismert a tűztérnyílás felülete és a hatásos kéménymagasság. A kémény keresztmetszete: A K. a kémény keresztmetszete (m 2 ) A. a tűztérnyílás felülete (m 2 ) h. a kémény magassága (m) e. áramlási sebességet befolyásoló tényező Ismert a kémény keresztmetszete és a hatásos kéménymagasság. A tűztérnyílás felülete: Ismert a tűztérnyílás felülete és a kémény keresztmetszete. A kémény magassága: Az e áramlási sebességet befolyásoló tényező értéke telepítési és konstrukciós tényezőktől függ. Kiszámítása a konkrét kialakításhoz tartozó pontértékek összesítésével történik. A kémény anyagától függően: Acéllemez Előregyártott idomok Épített 1 pont 2 pont 3 pont A kémény elhelyezkedésétől függően:

7 7 Belső térben Külső falba beépítve Két külső falba (sarokba) beépítve Külső térben 1 pont 2 pont 4 pont 6 pont 3. számú ábra A füstkamra formájától függően: Fúvókaforma (hiperbola, vagy logaritmikus görbe alkotóval) Csonkakúp forma Csonkagúla forma Összetett hasábforma 0 pont 1 pont 3 pont 5 pont 4. számú ábra A füstkamra és a füstgázvezeték anyagától függően: Acéllemez Előregyártott idomok Épített 1 pont 2 pont 3 pont Az elzárószerkezet beépítésétől függően: A kialakítástól függetlenül 2 pont A füstgázvezeték iránytöréseinek függvényében: 45 -os vagy lekerekített iránytörés 0,5 pont

8 8 90 -os iránytörés 1,5 pont 5. számú ábra Az e tényező értékét a pontok összesítése után az alábbi táblázat alapján határozhatjuk meg: Összesített pontszám Értékelés e tényező értéke <3 Nagyon jó 0,15 3,5-8 Kedvező 0,20 8,5-11 Elfogadható 0,25 11,5-15 Közepes 0,30 15,5-20 Kedvezőtlen 0,40 20,5-25 Nagyon kedvezőtlen 0,50 >25 Használhatatlan 0,60 6. számú ábra Az égéslevegő mennyisége a összefüggéssel számítható, V L2. az égéslevegő szükséglet (m 3 /h) Nincs utalás a levegő állapotára, tehát, hogy mekkora hőmérséklete, és mennyi a tengerszint feletti magasság. Az esetleges levegővezetékben 1-2 m/s közötti sebességet javasol.

9 9 7. számú ábra Ahol lehetett a korábban alkalmazott méretekkel számoltunk. A Barlach formulával a kandalló tűzterének nyílása, a kémény keresztmetszet, és a hatásos kéménymagasság egymáshoz viszonyított méreteit, valamint az égéslevegő mennyiségét számíthatjuk. Ezzel szemben nincs elegendő adat a kémény-áramkör ellenőrzéséhez, és nincsenek egyértelmű teljesítményadatok. Nyitott tűzterű kandallók esetében az építéshez és telepítéshez a méreteken kívül az alábbi adatok szükségesek: A kémény-áramkör méretezéséhez: Füstgáz tömegáram (kg/s) Füstgáz hőmérséklet a kilépésnél ( C vagy K) Égéslevegő mennyiség (m 3 /s) Huzatszükséglet (Pa) Természetesen szükség van a levegővezeték és a füstgázvezeték vonalvezetésére, keresztmetszetére és hosszúságára. A füstgázvezetéket (összekötő elemet) kötelezően a kandallót építő szakember készíti el, a levegővezetéket vagy ő, vagy legalább tudomása van róla. Teljesítményadatok, melyek ezeknél a tüzelőberendezéseknél csak tájékoztató jellegűek: Névleges teljesítmény (kw) Hatásfok (%) Óránként eltüzelt famennyiség (kg/h) Az ismertetett méretezési eljárások használhatóságát a következő táblázatban foglaltuk össze:

10 10 Koszó féle könyv MSZ EN Barlach formula Füstgáz tömegáram Nem számítható Számítható Nem számítható Füstgáz hőmérséklet Nem számítható Adott Nem számítható Égéslevegő mennyiség Nem számítható Számítható Számítható Huzatszükséglet Nem számítható Számítható Nem számítható Névleges teljesítmény Kikövetkeztethető Nem számítható Nem számítható Hatásfok Nem számítható Nem számítható Nem számítható Óránként eltüzelt famennyiség Nem számítható Nem számítható Nem számítható 8. számú ábra A három eljárás közül a vonatkozó szabályoknak való megfelelőség szempontjából az MSZ EN szerinti méretezés a legmegfelelőbb. Hiányossága, hogy sem a teljesítményadatokkal, sem a szerkezeti méretek arányaival nem foglalkozik. A teljesítményadatokat az MSZ EN szabványban rögzített 4 Nm 3 /h elméleti levegőmennyiség, 4,16 kwh/kg fűtőérték, valamint megbecsült hatásfok és légfelesleg tényező segítségével spekulatív módon kiszámíthatjuk. A normálállapotú égéslevegő ρ LN sűrűségét a megfelelő adatok behelyettesítésével a K15 képlettel meghatározhatjuk. Ennek ismeretében a levegőtérfogatra vonatkozó korrekciós tényező: f L. a levegőtérfogatra vonatkozó korrekciós tényező Az óránként eltüzelt famennyiség: m FA. az óránként eltüzelt famennyiség (kg/h) λ. a feltételezett légfelesleg tényező A nyitott tűzterű kandalló teljesítménye: P. a kandalló teljesítménye (kw) η. a feltételezett hatásfok

11 11 A számítást elvégezhetjük mind az MSZ EN szabvány, mind a Barlach féle módszerrel kalkulált égéslevegő mennyiséggel. 9. számú ábra Összefoglalásként, és az egy oldalon nyitott tűzterű kandallók méretezésére tett javaslatként, először is szoros együttműködésre van szükség kémény-áramkör méretezésre jogosult épületgépész tervezővel. A megrendelő elképzelésétől és a környezeti adottságoktól, rendelkezésre álló hely, és/vagy kéményméret, függően el kell határozni a tűztérnyílás és a füstkamra csonk előzetes méretét. A kettő arányának megállapításához mind a Koszó könyvben, mind a Barlach formula szerinti összefüggéseket használhatjuk. Érdemes mind a kettőt megvizsgálni, és első lépésként a nagyobb csonkméretet adót választani. A csonkméret, a füstcső, azaz összekötő elem méret egyenlő, vagy legalább közel azonos legyen. Az előzetes méretek ismeretében az MSZ EN szabvány szerint meghatározhatók a tüzelőberendezés kémény-áramkör ellenőrzéséhez szükséges adatai. Az épületgépész a megfelelő program birtokában, ebben nagy segítségünkre lehet. A kandalló huzatszükséglete mellett a levegővezeték, és az összekötő elem nyomásveszteségét is figyelembe kell venni. A levegővezeték előzetes méretét a szabvány segítségével meghatározott levegőmennyiség figyelembevételével érdemes kiszámítani. A huzatszükséglet minimalizálása érdekében 1-2 m/s áramlási sebességet célszerű figyelembe venni. Meg kell tervezni a levegővezeték

12 12 nyomvonalát, hiszen a keresztmetszetén kívül pontosan ismerni kell a hosszúságát, az alaki ellenállást jelentő iránytöréseket, beépített elemeket, például rács, elzáró, stb. Meg kell határozni a füstcső a nyomvonalát (hosszúság, iránytörések, keresztmetszet változások, beépített elemek) ezenkívül az anyagát, falvastagságát. Többrétegű, különböző anyagokból készült falszerkezeteknél a rétegvastagságokat is meg kell adni. Ezeknek az információknak a birtokában elvégezhető a kémény-áramkör nyomás és hőmérséklet szempontból való ellenőrzése. Új építésnél meghatározhatók a kémény méretei, meglévő kémény esetében pedig a megfelelőség igazolásáig finomítani kell a kandalló, esetleg a levegővezeték és/vagy a füstcső méreteit. Könnyen előfordulhat, hogy mindhármat módosítani kell. A kémény áramkör megfelelőségének igazolása után kerülhet sor a teljesítményadatok meghatározására. Hangsúlyozottan tájékoztató jellegű értékeket kapunk, hiszen a bemutatott eljárásban két fontos jellemző, a hatásfok és a légfelesleg tényező feltételezett. A közölt számítási mód nem foglalkozik a nyitott tűzterű kandalló szerkezeti méreteinek egymáshoz való viszonyával. Ezzel kapcsolatban a szakértelmünkre, saját, vagy másoktól átvett tapasztalatokra, a Koszó féle könyvre, esetleg az interneten megtalálható összefüggésekre, tanácsokra támaszkodhatunk. Példaképpen nézzük meg az 5 jelű, fekvő tűztérnyílású kandalló méretezését: Környezeti feltételek: Tengerszint feletti magasság: z= 200 m Égéslevegő mértékadó hőmérséklete az MSZ EN szabvány alapján: t F = 15 C. Kandalló méretek: Tűztérnyílás szélessége: a= 700 mm. Tűztérnyílás magassága a K1 képlettel számítva: b sz = 525 mm. Választott méret a Koszó féle könyv táblázata szerint: b=550 mm. A tűztérnyílás felülete a K3 képlettel számítva: A= 0,385 m 2. Füstgázcsonk keresztmetszete a K4 képlettel számítva: A f = 0,0481 m 2. Füstgázcsonk oldalhossza a K5 képlettel számítva, kerekítve: a f = 220 mm. A kandalló kémény-áramkör méretezéséhez szükséges jellemzői: Füstgáz mértékadó hőmérséklete a kilépésnél az MSZ EN szabvány szerint t F = 80 C. Mértékadó füstgáz tömegáram a K9 képlettel számítva: ṁ= 0, kg/s. Mértékadó huzatszükséglet a K13 képlettel számítva: p W = 0,98 Pa Égéslevegő szükséglet a K14 képlettel számítva: V L1 = 0,0422 m 3 /s A meghatározásukhoz szükséges segédértékek: Füstgáz gázállandója a K10 képlettel számítva: R W = 288,288 J/kg K Légköri nyomás a K11 képlettel számítva: p L = 94732,44 Pa Füstgáz sűrűsége kilépésnél a K12 képlettel számítva: ρ W = 0,9309 kg/m 3 Égéslevegő sűrűsége a K15 képlettel számítva: ρ L =1,1421 kg/m 3

13 13 A tájékoztató jellegű teljesítményadatok: Légfelesleg tényező feltételezett értéke: λ= 10 Feltételezett hatásfok: η= 15 % Óránként eltüzelt famennyiség a K21 képlettel számítva: m FA = 3,51 kg/h Kandalló teljesítmény a K22 képlettel számítva: P= 2,19 kw A meghatározásukhoz szükséges segédértékek: Normálállapotú levegő sűrűsége a megfelelő értékek behelyettesítésével a K15 képlettel számítva: ρ LN = 1,2337 kg/m 3 Korrekciós tényező a K20 képlettel számítva: f L = 1,0802 Természetesen a légfelesleg tényező és a hatásfok, a szakmai tapasztalatok alapján, más értékkel is figyelembe vehető. A kémény-áramkör ellenőrzéséhez szükséges további információkat rajzban és szövegben is megadhatjuk. A füstgázvezeték leírása: A kandalló füstkamrájának csonkja 220x220 mm. A füstcső átmérője Ø220 mm. A teljes hosszúsága 960 mm, hatásos magassága 775 mm. Beépített alaki ellenállást okozó elemek: 100 %-ig nyitható, zárható tolózár 1 db. 220x220 Ø220, 200 mm hosszú átmeneti idom 1 db. 45 -os könyökidom 1 db. A kéménybekötés szöge 45. A füstcső anyaga: A levegővezeték leírása: 3 mm vastag acéllemez 50 mm vastag kőzetgyapot szigetelés. A levegővezeték átmérője Ø 180 mm Beépített alaki ellenállást okozó elemek: Védőrács a beszívásnál 1 db. 90 -os, íves iránytörés (r D) 2 db. Pillangószelep 1 db. A levegővezeték anyaga flexibilis alumínium cső. A kémény előzetes adatai: A kémény átmérője Ø220 mm. Hatásos magassága 5275 mm, aminek megoszlása: Fűtött belső térben 1375 mm Fűtetlen belső térben 2900 mm Külső térben 1000 mm. Fatüzelésre alkalmas Leier vagy Schiedel rendszerkémény.

Helyszínen épített vegyes-tüzelésű kályhák méretezése Tartalomjegyzék

Helyszínen épített vegyes-tüzelésű kályhák méretezése Tartalomjegyzék Helyszínen épített vegyes-tüzelésű kályhák méretezése Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 2. Szakkifejezések és meghatározásuk 3. Mértékadó alapadatok 4. Számítások 4.1. A szükséges tüzelőanyag mennyiség 4.2.

Részletesebben

Magyarszombatfai előadás 2015. Július 11. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: LIBIK ANDRÁS

Magyarszombatfai előadás 2015. Július 11. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: LIBIK ANDRÁS Magyarszombatfai előadás 2015. Július 11. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: LIBIK ANDRÁS a kályhák mint rendszerelemek A hazánkban is érvényes 305/2011 EU rendelet értelmében az épületszerkezeteknek, így a kályháknak is

Részletesebben

ADATFELVÉTELI LAP. Égéstermék elvezetés MSZ EN 13384-1 alapján történő méretezési eljáráshoz. Megnevezése: Név:. Cím:.. helység utca hsz.

ADATFELVÉTELI LAP. Égéstermék elvezetés MSZ EN 13384-1 alapján történő méretezési eljáráshoz. Megnevezése: Név:. Cím:.. helység utca hsz. ADATFELVÉTELI LAP Égéstermék elvezetés MSZ EN 13384-1 alapján történő méretezési eljáráshoz LÉTESÍTMÉNY ADATOK: Megnevezése: Név:. Cím:.. helyiség..utca hsz. Tervező neve:...tel.:. Cím:.. helység utca

Részletesebben

ADATFELVÉTELI LAP Égéstermék elvezetés MSZ EN 13384-1 alapján történő méretezési eljáráshoz

ADATFELVÉTELI LAP Égéstermék elvezetés MSZ EN 13384-1 alapján történő méretezési eljáráshoz ADATFELVÉTELI LAP Égéstermék elvezetés MSZ EN 13384-1 alapján történő méretezési eljáráshoz LÉTESITMÉNY ADATOK : Megnevezése : Név : Cím : helység utca hsz. Tervező neve _ Tel : Cím : helység utca hsz.

Részletesebben

1. számú ábra. Kísérleti kályha járattal

1. számú ábra. Kísérleti kályha járattal Kísérleti kályha tesztelése A tesztsorozat célja egy járatos, egy kitöltött harang és egy üres harang hőtároló összehasonlítása. A lehető legkisebb méretű, élére állított téglából épített héjba hagyományos,

Részletesebben

Égéslevegő-bevezetés a tűztérbe

Égéslevegő-bevezetés a tűztérbe Égéslevegő-bevezetés a tűztérbe A szigorodó környezetvédelmi előírások egyre inkább megkövetelik a tisztább égést biztosító Biotűzterek, és a környezetvédelmi szempontból minden igényt kielégítő Umwelt+

Részletesebben

Gázkészülékek levegőellátásának biztosítása a megváltozott műszaki környezetben

Gázkészülékek levegőellátásának biztosítása a megváltozott műszaki környezetben Gázkészülékek levegőellátásának biztosítása a megváltozott műszaki környezetben Dr. Barna Lajos Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületgépészeti Tanszék A gázkészülékek elhelyezésével kapcsolatos

Részletesebben

7. lakás 1. Fűtőanyag elnevezése: tűzifa Összetétel (kg/kg): Szén Hidrogén Oxigén Víz Hamu

7. lakás 1. Fűtőanyag elnevezése: tűzifa Összetétel (kg/kg): Szén Hidrogén Oxigén Víz Hamu 7. lakás 1 Épület: 7. lakás kandalló kémény 9700 Szombathely, Szőllősi sétány 8665/1. hrsz. Megrendelő: SZOVA Zrt. 9700 Szombathely, Welther K. u. 4. Tervező: Szatmári Örs, G 18-0477 9800 Vasvár, Hunyadi

Részletesebben

Fűtési rendszerek hidraulikai méretezése. Baumann Mihály adjunktus Lenkovics László tanársegéd PTE MIK Gépészmérnök Tanszék

Fűtési rendszerek hidraulikai méretezése. Baumann Mihály adjunktus Lenkovics László tanársegéd PTE MIK Gépészmérnök Tanszék Fűtési rendszerek hidraulikai méretezése Baumann Mihály adjunktus Lenkovics László tanársegéd PTE MIK Gépészmérnök Tanszék Hidraulikai méretezés lépései 1. A hálózat kialakítása, alaprajzok, függőleges

Részletesebben

2. mérés Áramlási veszteségek mérése

2. mérés Áramlási veszteségek mérése . mérés Áramlási veszteségek mérése A mérésről készült rövid videó az itt látható QR-kód segítségével: vagy az alábbi linken érhető el: http://www.uni-miskolc.hu/gepelemek/tantargyaink/00b_gepeszmernoki_alapismeretek/.meres.mp4

Részletesebben

Gázkazánok illesztése meglévõ fûtési rendszerhez (Gondolatébresztõ elõadás)

Gázkazánok illesztése meglévõ fûtési rendszerhez (Gondolatébresztõ elõadás) Körösztös Kft. 7630 Pécs, Zsolnay V.u.9. Tel: 72/511-757 Fax: 72/511-757 Gázkazánok illesztése meglévõ fûtési rendszerhez (Gondolatébresztõ elõadás) Mottó: A szabványok alkalmazása nem kötelezõ, de a bíróságon

Részletesebben

54 582 06 0010 54 01 Épületgépész technikus Épületgépészeti technikus

54 582 06 0010 54 01 Épületgépész technikus Épületgépészeti technikus Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Kályhaméretezési példa

Kályhaméretezési példa Kályhaméretezési példa A méretezéssel foglalkozó szabvány magyar címe tégla- és cserépkályhákat említ. A német és angol nyelvű alcímből derül ki, hogy csempe, és vakolt kályhákra vonatkozik. Ausztriában,

Részletesebben

MSZ EN :2015. Tartalom. Oldal. Előszó...8. Bevezetés Alkalmazási terület Rendelkező hivatkozások...10

MSZ EN :2015. Tartalom. Oldal. Előszó...8. Bevezetés Alkalmazási terület Rendelkező hivatkozások...10 Tartalom Előszó...8 Bevezetés...9 1. Alkalmazási terület...10 2. Rendelkező hivatkozások...10 3. Szakkifejezések és meghatározásuk...11 4. Általános jelölések és rövidítések...13 5. Számítási eljárás...13

Részletesebben

Tippek-trükkök a BAUSOFT programok használatához. Kazánok tulajdonságainak változása az égéstermék tömegáramának függvényében

Tippek-trükkök a BAUSOFT programok használatához. Kazánok tulajdonságainak változása az égéstermék tömegáramának függvényében Tippek-trükkök a BAUSOFT programok használatához Kazánok tuladonságainak változása az égéstermék tömegáramának függvényében Baumann Mihály ügyvezető BAUSOFT Pécsvárad Kft. Ú szabványok bevezetésekor gyakran

Részletesebben

Segédlet. Gázüzemû kondenzációs készülék füstgáz elvezetéséhez CERAPURMAXX O ZBR 65-1 A ZBR 90-1 A HU (04.

Segédlet. Gázüzemû kondenzációs készülék füstgáz elvezetéséhez CERAPURMAXX O ZBR 65-1 A ZBR 90-1 A HU (04. Segédlet Gázüzemû kondenzációs készülék füstgáz elvezetéséhez CERAPURMAXX 6 720 611 409-00.1O ZBR 90-1 A OSW 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Biztonsági útmutatások 3 A szimbólumok magyarázata 3 1 Használat

Részletesebben

Kályhás Kályhás Cserépkályha-készítő Kályhás Kandallóépítő Kályhás

Kályhás Kályhás Cserépkályha-készítő Kályhás Kandallóépítő Kályhás 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK

ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Épületgépészet

Részletesebben

MŰSZAKI LEIRÁS LÉTESITENDŐ KÉMÉNYEKRŐL, ÉGÉSTERMÉK ELVEZETŐ BERENDEZÉSEKRŐL

MŰSZAKI LEIRÁS LÉTESITENDŐ KÉMÉNYEKRŐL, ÉGÉSTERMÉK ELVEZETŐ BERENDEZÉSEKRŐL MŰSZAKI LEIRÁS LÉTESITENDŐ KÉMÉNYEKRŐL, ÉGÉSTERMÉK ELVEZETŐ BERENDEZÉSEKRŐL A használatbavételi eljárást megelőző kéményvizsgálatkor jelen egyeztetett műszaki leírás szerinti kivitelezést vizsgáljuk, ezért

Részletesebben

BDLD. Négyszög könyök hangcsillapító. Méretek

BDLD. Négyszög könyök hangcsillapító. Méretek Négyszög könyök hangcsillapító Méretek Függőleges beépítés Vízszintes beépítés b a a Leírás egy hagyományos kulisszás könyök hangcsillapító, melynek külső mérete megegyezik a csatlakozó mérettel. A hangcsillapító

Részletesebben

MSZ EN :2015. Tartalomjegyzék. Oldal. Előszó Alkalmazási terület Rendelkező hivatkozások...10

MSZ EN :2015. Tartalomjegyzék. Oldal. Előszó Alkalmazási terület Rendelkező hivatkozások...10 Tartalomjegyzék Előszó...9 1. Alkalmazási terület...10 2. Rendelkező hivatkozások...10 3. Szakkifejezések és meghatározásuk...10 4. Jelölések, rövidítések...17 5. Nem kiegyenlített égéstermék-elvezető

Részletesebben

UNI*** Plus és SIH diagrammok. Diagrammok Schiedel GmbH. - Fólia : 1

UNI*** Plus és SIH diagrammok. Diagrammok Schiedel GmbH. - Fólia : 1 UNI*** Plus és SIH diagrammok Diagrammok Schiedel GmbH. - Fólia : 1 MSZ EN 13384-3 Diagrammok Schiedel GmbH. - Fólia : 2 Diagramm 1.1. Földgáz Gázkazán, atmoszférikus égővel, áramlásbiztosítóval. az áramlásbiztosító

Részletesebben

Ellenörző számítások. Kazánok és Tüzelőberendezések

Ellenörző számítások. Kazánok és Tüzelőberendezések Ellenörző számítások Kazánok és Tüzelőberendezések Tartalom Ellenőrző számítások: Hőtechnikai számítások, sugárzásos és konvektív hőátadó felületek számításai már ismertek Áramlástechnikai számítások füstgáz

Részletesebben

Gázégő üzemének ellenőrzése füstgázösszetétel alapján

Gázégő üzemének ellenőrzése füstgázösszetétel alapján MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR ENERGIA- ÉS MINŐSÉGÜGYI INTÉZET TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI TANSZÉK Gázégő üzemének ellenőrzése füstgázösszetétel alapján Felkészülési tananyag a Tüzeléstan

Részletesebben

Gázkazánok égéstermék-elvezetése Huzat hatása alatt álló berendezések

Gázkazánok égéstermék-elvezetése Huzat hatása alatt álló berendezések Gázkazánok égéstermék-elvezetése Huzat hatása alatt álló berendezések Vízellátás, csatornázás, gázellátás II. 2008. március 3. 1 A gravitációs, nyitott égéstermék-elvezető berendezések méretezése Munkapont

Részletesebben

MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV. A mérési jegyzőkönyvet javító oktató tölti ki! Kondenzációs melegvízkazám Tanév/félév Tantárgy Képzés

MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV. A mérési jegyzőkönyvet javító oktató tölti ki! Kondenzációs melegvízkazám Tanév/félév Tantárgy Képzés MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV Kondenzációs melegvízkazám Tanév/félév Tantárgy Képzés 2008/09 I félév Kalorikus gépek Bsc Mérés dátuma 2008 Mérés helye Mérőcsoport száma Jegyzőkönyvkészítő Mérésvezető oktató D gépcsarnok

Részletesebben

1. Feladatok a termodinamika tárgyköréből

1. Feladatok a termodinamika tárgyköréből . Feladatok a termodinamika tárgyköréből Hővezetés, hőterjedés sugárzással.. Feladat: (HN 9A-5) Egy épület téglafalának mérete: 4 m 0 m és, a fal 5 cm vastag. A hővezetési együtthatója λ = 0,8 W/m K. Mennyi

Részletesebben

Légáram utófűtéshez kör keresztmetszetű légcsa tornákban

Légáram utófűtéshez kör keresztmetszetű légcsa tornákban .1 X X testregistrierung Hőcserélő típus Légáram utófűtéshez kör keresztmetszetű légcsa tornákban Kör keresztmetszetű melegvizes hőcserélő légáramok utófűtéshez, TVR VAV készülékekhez és RN vagy VFC típusú

Részletesebben

tápvezetékre jellemző, hogy csak a vezeték végén van terhelés, ahogy az 1. ábra mutatja.

tápvezetékre jellemző, hogy csak a vezeték végén van terhelés, ahogy az 1. ábra mutatja. Tápvezeték A fogyasztókat a tápponttal közvetlen összekötő vezetékeket tápvezetéknek nevezzük. A tápvezetékre jellemző, hogy csak a vezeték végén van terhelés, ahogy az 1. ábra mutatja. U T l 1. ábra.

Részletesebben

Négyszög egyenes hangcsillapító DLD. Méretek

Négyszög egyenes hangcsillapító DLD. Méretek Méretek DLD b a 0 Leírás A DLD egy hagyományos kulisszás, melynek külső mérete megegyezik a csatlakozó mérettel. A minden standard méretben elérhető. Kialakítás DLD háza trapéz merevítésű, mely javítja

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK Teszt jellegű feladatok 1. feladat 7 pont Válassza ki és húzza alá, milyen tényezőktől függ A. a kétcsöves fűtési rendszerekben a víz

Részletesebben

DLDY. Négyszög egyenes hangcsillapító. Méretek

DLDY. Négyszög egyenes hangcsillapító. Méretek Négyszög egyenes hangcsillapító Méretek a + 00 b Leírás A egy kulisszás hangcsillapító, melyben a csatlakozó keresztmetszeten kívül beépített oldalsó kulisszák találhatók. A hangcsillapító minden standard

Részletesebben

Gázkészülékek égéstermék-elvezetése 1. Gravitációs, nyitott berendezések

Gázkészülékek égéstermék-elvezetése 1. Gravitációs, nyitott berendezések Gázkészülékek égéstermék-elvezetése 1. Gravitációs, nyitott berendezések Épületgépészeti rendszerek I. 2009. február 17. 1 Az égéstermék-elvezető berendezések csoportosítása 2 Osztályozás és jelölés Hőmérsékleti

Részletesebben

Segédlet a gördülőcsapágyak számításához

Segédlet a gördülőcsapágyak számításához Segédlet a gördülőcsapágyak számításához Összeállította: Dr. Nguyen Huy Hoang Budapest 25 Feladat: Az SKF gyártmányú, SNH 28 jelű osztott csapágyházba szerelt 28 jelű egysorú mélyhornyú golyóscsapágy üzemi

Részletesebben

c o m f o r t s u g á r f ú v ó k á k Méretek 0. szerelés 1. szerelés Leírás Karbantartás 2. szerelés Anyag és felületkezelés Súly Rendelési minta

c o m f o r t s u g á r f ú v ó k á k Méretek 0. szerelés 1. szerelés Leírás Karbantartás 2. szerelés Anyag és felületkezelés Súly Rendelési minta GTI Méretek. szerelés Ød Leírás A GTI olyan sugárfúvóka, amely nagy területek szellőztetésére alkalmas. A fúvóka meleg és hideg levegő befúvására egyaránt használható, a levegőt szórt és koncentrált formában

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép. Értékelési skála:

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép. Értékelési skála: A 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 582 01 Épületgépész technikus Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a

Részletesebben

4. feladat Géprajz-Gépelemek (GEGET224B) c. tárgyból a Műszaki Anyagtudományi Kar, nappali tagozatos hallgatói számára

4. feladat Géprajz-Gépelemek (GEGET224B) c. tárgyból a Műszaki Anyagtudományi Kar, nappali tagozatos hallgatói számára 4. feladat Géprajz-Gépelemek (GEGET4B) c. tárgyból a űszaki Anyagtudományi Kar, nappali tagozatos hallgatói számára TOKOS TENGELYKAPCSOLÓ méretezése és szerkesztése útmutató segítségével 1. Villamos motorról

Részletesebben

Az égéstermék-elvezetés méretezése és fogásai

Az égéstermék-elvezetés méretezése és fogásai Az égéstermék-elvezetés méretezése és fogásai Baumann Mihály tanszékvezető, adjunktus PTE MIK Gépészmérnök Tanszék Fejér Megyei Mérnöki Kamara Szakmai továbbképzés 2017.11.17. Az égéstermék-elvezetés méretezési

Részletesebben

fiatalabbak és az erre nyitottak megtanulhatják, és elvégezhetik a szükséges számításokat. Nemsokára megszületik a szabvány magyar nyelvű változata,

fiatalabbak és az erre nyitottak megtanulhatják, és elvégezhetik a szükséges számításokat. Nemsokára megszületik a szabvány magyar nyelvű változata, A megfelelő működés Bizonyára sokan emlékszünk még Sabján Tibor búbos kemencékről tartott előadásaira. Amikor a kemence, mint fűtőeszköz került szóba, minden alkalommal felhívta a figyelmünket, hogy meghatározott

Részletesebben

Mikor és mire elég a kéménymagasság? Dr. Barna Lajos. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületgépészeti Tanszék

Mikor és mire elég a kéménymagasság? Dr. Barna Lajos. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületgépészeti Tanszék Mikor és mire elég a kéménymagasság? Dr. Barna Lajos Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületgépészeti Tanszék IV. Országos Kéménykonferencia Kecskemét, 2006. március 23-24. ... ha két méter,

Részletesebben

ADVANCE 0989-CPD-0522 0989-CPD-0521 0989-CPD-0523 0989-CPD-0524. Lapok címei SCHIEDEL ADVANCE INNOVÁCIÓ ÉS TRADÍCIÓ ÖSSZHANGBAN ADVANCE

ADVANCE 0989-CPD-0522 0989-CPD-0521 0989-CPD-0523 0989-CPD-0524. Lapok címei SCHIEDEL ADVANCE INNOVÁCIÓ ÉS TRADÍCIÓ ÖSSZHANGBAN ADVANCE Lapok címei ADVANCE SCHIEDEL ADVANCE INNOVÁCIÓ ÉS TRADÍCIÓ ÖSSZHANGBAN ADVANCE CE 0989-CPD-0522 0989-CPD-0521 0989-CPD-0523 0989-CPD-0524 1 SCHIEDEL ADVANCE Bevezetés Leírás Az ADVANCE egy átgondolt, értékelemzés

Részletesebben

2.GYAKORLAT (4. oktatási hét) PÉLDA

2.GYAKORLAT (4. oktatási hét) PÉLDA 2.GYAKORLAT (4. oktatási hét) z Egy folyadékban felvett, a mellékelt ábrán látható, térben rögzített, dx=dy=dz=100mm élhosszúságú, kocka alakú V térrészre az alábbiak V ismeretesek: I.) Inkompresszibilis

Részletesebben

Égéstermék elvezetés tervezése. Baumann Mihály PTE PMMK Épületgépészeti Tanszék

Égéstermék elvezetés tervezése. Baumann Mihály PTE PMMK Épületgépészeti Tanszék Égéstermék elvezetés tervezése Baumann Mihály PTE PMMK Épületgépészeti Tanszék 1 MSZ EN 13384-1 Égéstermék-elvezető berendezések. Hő- és áramlástechnikai méretezési eljárás. Égéstermék-elvezető berendezések

Részletesebben

ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK

ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 15. ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 15. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli

Részletesebben

DEFRO Robert Dziubeła Vegyesprofilú vállalat 26 067 Strawczyn, Ruda Strawczyńska 103A

DEFRO Robert Dziubeła Vegyesprofilú vállalat 26 067 Strawczyn, Ruda Strawczyńska 103A PROUENT KOTŁÓW.O. I ETONIREK ZONOSSÁGI NYILTKOZT WE nr 23/R 1/01/4 EFRO Robert ziubeła Vegyesprofilú vállalat 26 067 Strawczyn, Ruda Strawczyńska 103 NYILTKOZZ kizárólagos felelősséggel, hogy az általa

Részletesebben

Modern Fizika Labor. 2. Elemi töltés meghatározása

Modern Fizika Labor. 2. Elemi töltés meghatározása Modern Fizika Labor Fizika BSC A mérés dátuma: 2011.09.27. A mérés száma és címe: 2. Elemi töltés meghatározása Értékelés: A beadás dátuma: 2011.10.11. A mérést végezte: Kalas György Benjámin Németh Gergely

Részletesebben

tapasztalatai, specialitások sok Baumann Mihály PTE PMMK Épületgépészeti Tanszék

tapasztalatai, specialitások sok Baumann Mihály PTE PMMK Épületgépészeti Tanszék Kéményméretezése és tapasztalatai, specialitások sok Baumann Mihály PTE PMMK Épületgépészeti Tanszék MSZ EN 13384-1 Égéstermék-elvezető berendezések. Hő- és áramlástechnikai méretezm retezési eljárás.

Részletesebben

VAV BASiQ. VAV BASiQ. VAV szabályozó zsalu

VAV BASiQ. VAV BASiQ. VAV szabályozó zsalu VAV szabályozó zsalu Leírás A légmennyiség szabályozók a légcsatornában áramló levegő pontos szabályozására és állandó értéken tartására használhatók. A fő elemei a légmennyiség beállításáért felelős zsalu

Részletesebben

Paksi Atomerőmű üzemidő hosszabbítása. 4. melléklet

Paksi Atomerőmű üzemidő hosszabbítása. 4. melléklet 4. melléklet A Paksi Atomerőmű Rt. területén található dízel-generátorok levegőtisztaság-védelmi hatásterületének meghatározása, a terjedés számítógépes modellezésével 4. melléklet 2004.11.15. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

1.1 Hasonlítsa össze a valós ill. ideális folyadékokat legfontosabb sajátosságaik alapján!

1.1 Hasonlítsa össze a valós ill. ideális folyadékokat legfontosabb sajátosságaik alapján! Kérem, þ jellel jelölje be képzését! AKM VBK Környezetmérnök BSc AT0 Ipari termék- és formatervező BSc AM0 Mechatronikus BSc AM Mechatronikus BSc ÁRAMLÁSTAN. FAKULTATÍV ZH 203.04.04. KF8 Név:. NEPTUN kód:

Részletesebben

Épületgépész technikus Épületgépész technikus

Épületgépész technikus Épületgépész technikus É 004-06//2 A 0/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított /2006 (II. 7.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.

Részletesebben

Környezetbarát tűztér Sápy László MACSOI / Sápy Manufaktúra Kft.

Környezetbarát tűztér Sápy László MACSOI / Sápy Manufaktúra Kft. Környezetbarát tűztér MACSOI / Sápy Manufaktúra Kft. Kéményjobbítók Országos Szövetsége Tüzeléstechnikai teljesítmény, fűtésteljesítmény - a fa fűtőértéke: 4,16 kwh/kg, 16%-os nedvességtartalom esetén

Részletesebben

Schiedel teljes hõszigetelésû hátsó szellõzésû kéményrendszer Az egyedi kémény

Schiedel teljes hõszigetelésû hátsó szellõzésû kéményrendszer Az egyedi kémény Lapok címei UNI*** PLUS Schiedel teljes hõszigetelésû hátsó szellõzésû kéményrendszer Az egyedi kémény UNI*** Plus CE 0989-CPD-0626 0989-CPD-0627 37 SCHIEDEL UNI*** Plus teljes hõszigetelésû kéményrendszer

Részletesebben

Légcsatornák és idomok

Légcsatornák és idomok A szellőzési rendszerek terveiben szereplő légcsatornák kör vagy négyszög keresztmetszetűek lehetnek. Anyagukat a tervező határozza meg, amely általában horganyzott acél, alumínium vagy rozsdamentes acél

Részletesebben

1. TECHNIKAI JELLEMZŐK ÉS MÉRETEK 1.1 MÉRETEK 1.2 HIDRAULIKAI VÁZLAT 1.3 VÍZSZÁLLÍTÁS HATÁSOS NYOMÁS DIAGRAM. L= 400 mm H= 720 mm P= 300 mm

1. TECHNIKAI JELLEMZŐK ÉS MÉRETEK 1.1 MÉRETEK 1.2 HIDRAULIKAI VÁZLAT 1.3 VÍZSZÁLLÍTÁS HATÁSOS NYOMÁS DIAGRAM. L= 400 mm H= 720 mm P= 300 mm 1. TECHNIKAI JELLEMZŐK ÉS MÉRETEK 1.1 MÉRETEK L= 400 mm H= 720 mm P= 300 mm A= 200 mm B= 200 mm C= 182 mm D= 118 mm 1.2 HIDRAULIKAI VÁZLAT 1 Gáz-mágnesszelep 2 Égő 3 Elsődleges füstgáz/víz hőcserélő 4

Részletesebben

TOTYA S szilárdtüzelésű kazánok

TOTYA S szilárdtüzelésű kazánok TOTYA S szilárdtüzelésű kazánok EREDETI, MINŐSÉGI TOTYA FELIRATOS AJTÓVAL ELLÁTOTT KAZÁNOK NE A GÁZSZÁMLÁTÓL LEGYEN MELEGE! Minőség, Tartósság, Megbízhatóság, Garancia Kazánok 18 különböző méretben (18kW-110kW):

Részletesebben

GÁZKONVEKTOR 2018 SZEPTEMBER

GÁZKONVEKTOR 2018 SZEPTEMBER HU GÁZKONVEKTOR 2018 SZEPTEMBER Szezonális energiahatékonysági osztály: Öntött alumíniumból készült, bordázott hőcserélő test kétcsatornás hővisszanyerő elemmel Nagy méretű, háttérvilágítással ellátott

Részletesebben

Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása

Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása l--si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása evezetés Farkas János 1, Dr. Roósz ndrás 1 doktorandusz, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolci Egyetem nyag- és Kohómérnöki Kar Fémtani Tanszék

Részletesebben

Elektronikus Füstgázanalízis

Elektronikus Füstgázanalízis Elektronikus Füstgázanalízis 1. dia 1 Szövetségi környezetszennyezés elleni védelmi rendelkezések (BImSchV) Teljesítmény MW Tüzelőanyag 0 1 1 5 5 10 10 50 50 100 >100 Szilárd tüzelőanyag Fűtőolaj EL 1.BlmSchV

Részletesebben

A.. rendelete az épületenergetikai követelményekről, az épületek energiatanúsítványáról és a légkondicionáló rendszerek időszakos felülvizsgálatáról

A.. rendelete az épületenergetikai követelményekről, az épületek energiatanúsítványáról és a légkondicionáló rendszerek időszakos felülvizsgálatáról A.. rendelete az épületenergetikai követelményekről, az épületek energiatanúsítványáról és a légkondicionáló rendszerek időszakos felülvizsgálatáról 3.sz Melléklet Követelményértékek 1 1. A határoló-és

Részletesebben

ABSOLUT diagrammok. ABS Diagram Schiedel GmbH. - Fólia : 1

ABSOLUT diagrammok. ABS Diagram Schiedel GmbH. - Fólia : 1 ABSOLUT diagrammok ABS Diagram Schiedel GmbH. - Fólia : 1 MSZ EN 13384-3 ABS Diagram Schiedel GmbH. - Fólia : 2 Diagramm 1.1. Földgáz Gázkazán, atmoszférikus égővel, áramlásbiztosítóval. az áramlásbiztosító

Részletesebben

MŰSZAKI HŐTAN I. 1. ZÁRTHELYI. Termodinamika. Név: Azonosító: Helyszám: Munkaidő: 80 perc I. 50 II. 50 ÖSSZ.: 100. Javította: Képzési kódja:

MŰSZAKI HŐTAN I. 1. ZÁRTHELYI. Termodinamika. Név: Azonosító: Helyszám: Munkaidő: 80 perc I. 50 II. 50 ÖSSZ.: 100. Javította: Képzési kódja: Képzési kódja: MŰSZAKI HŐTAN I. 1. ZÁRTHELYI N- Név: Azonosító: Helyszám: Jelölje meg aláhúzással vagy keretezéssel a Gyakorlatvezetőjét! Dobai Attila Györke Gábor Péter Norbert Vass Bálint Termodinamika

Részletesebben

PONTSZÁM:S50p / p = 0. Név:. NEPTUN kód: ÜLŐHELY sorszám

PONTSZÁM:S50p / p = 0. Név:. NEPTUN kód: ÜLŐHELY sorszám Kérem, þ jellel jelölje be képzését! AKM1 VBK Környezetmérnök BSc AT01 Ipari termék- és formatervező BSc AM01 Mechatronikus BSc AM11 Mechatronikus BSc ÁRAMLÁSTAN 2. FAK.ZH - 2013.0.16. 18:1-19:4 KF81 Név:.

Részletesebben

V. Országos Kéménykonferencia Kecskemét, március

V. Országos Kéménykonferencia Kecskemét, március A kémény szerepe és helye a felsőoktatásban Dr. Barna Lajos Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék V. Országos Kéménykonferencia Kecskemét,

Részletesebben

AZONOSSÁGI NYILATKOZAT WE nr 24/R 1/01/2014

AZONOSSÁGI NYILATKOZAT WE nr 24/R 1/01/2014 AZONOSSÁGI NYILATKOZAT WE nr 4/R 1/01/4 PROUCENT KOTŁÓW C.O. I BETONIAREK EFRO Robert ziubeła Vegyesprofilú vállalat 6 067 Strawczyn, Ruda Strawczyńska 103A NYILATKOZZA kizárólagos felelősséggel, hogy

Részletesebben

NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS. Mérési feladatok

NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS. Mérési feladatok Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék Készítette:... kurzus Elfogadva: Dátum:...év...hó...nap NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS Mérési feladatok 1. Csővezetékben áramló levegő nyomásveszteségének mérése U-csöves

Részletesebben

Vizsgálati jegyzőkönyv

Vizsgálati jegyzőkönyv BMWA-92.714/532-I/12/2006 akkreditált vizsgáló- és ellenőrző központ (1. számú) arsenal research az osztrák kutatási központ csapata Vizsgálati jegyzőkönyv A projekt leírása: Az ÖNORM EN 12975-1 és 2 szabvány

Részletesebben

Versenyző kódja: 29 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny

Versenyző kódja: 29 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 54 582 01-2016 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 54 582 01 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet Komplex szakmai

Részletesebben

Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületgépészeti Tanszék Fûtéstechnika II Családi ház fûtés hálózatának hidraulikai méretezése

Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületgépészeti Tanszék Fûtéstechnika II Családi ház fûtés hálózatának hidraulikai méretezése Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fûtéstechnika II Családi ház fûtés hálózatának hidraulikai méretezése Készítette: 2006 Beezetés Fûtéshálózat hidraulikai méretezési feladatomban a kazán mellett

Részletesebben

GÖRGŐS LÁNCHAJTÁS tervezése

GÖRGŐS LÁNCHAJTÁS tervezése MISKOLCI EGYETEM GÉPELEMEK TANSZÉKE OKTATÁSI SEGÉDLET a GÉPELEMEK II. c. tantárgyhoz GÖRGŐS LÁNCHAJTÁS tervezése Összeállította: Dr. Szente József egyetemi docens Miskolc, 008. A lánchajtás tervezése során

Részletesebben

Tüzelőberendezések Általános Feltételek. Tüzeléstechnika

Tüzelőberendezések Általános Feltételek. Tüzeléstechnika Tüzelőberendezések Általános Feltételek Tüzeléstechnika Tartalom Tüzelőberendezések funkciói és feladatai Tüzelőtér Tüzelőanyag ellátó rendszer Füstgáz tisztító és elvezető rendszer Tüzelőberendezések

Részletesebben

radel&hahn zrt LÉGCSATORNÁK

radel&hahn zrt LÉGCSATORNÁK radel&hahn zrt LÉGCSATORNÁK 2 Körkeresztmetszetű merev csövek és idomok A Radel & Hahn Zrt által gyártott körkeresztmetszetű, horganyzott acéllemezből spirálkorcolt egyenes merevcsövek és idomok szellőzéstechnikai

Részletesebben

A hőmérséklet-megoszlás és a közepes hőmérséklet számítása állandósult állapotban

A hőmérséklet-megoszlás és a közepes hőmérséklet számítása állandósult állapotban A HŐMÉRSÉKLET ÉS HŐKÖZLÉS KÉRDÉSEI BETONRÉTEGBE ÁGYAZOTT FŰTŐCSŐKÍGYÓK ESETÉBEN A LINEÁRIS HŐVEZETÉS TÖRVÉNYSZERŰSÉGEINEK FIGYELEMBEVÉTELÉVEL Általános észrevételek A sugárzó fűtőtestek konstrukciójából

Részletesebben

TU 7 NYOMÁSSZABÁLYZÓ ÁLLOMÁSOK ROBBANÁSVESZÉLYES TÉRSÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSA ÉS BESOROLÁSA AZ MSZ EN 60079-10:2003 SZABVÁNY SZERINT.

TU 7 NYOMÁSSZABÁLYZÓ ÁLLOMÁSOK ROBBANÁSVESZÉLYES TÉRSÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSA ÉS BESOROLÁSA AZ MSZ EN 60079-10:2003 SZABVÁNY SZERINT. TU 7 NYOMÁSSZABÁLYZÓ ÁLLOMÁSOK ROBBANÁSVESZÉLYES TÉRSÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSA ÉS BESOROLÁSA AZ MSZ EN 60079-10:2003 SZABVÁNY SZERINT. Előterjesztette: Jóváhagyta: Doma Géza koordinációs főmérnök Posztós Endre

Részletesebben

Danfoss Hőcserélők és Gömbcsapok

Danfoss Hőcserélők és Gömbcsapok Danfoss Hőcserélők és Gömbcsapok Hőcserélők elméleti háttere T 2 In = 20 C m 2 = 120 kg/s Cp 2 = 4,2 kj/(kg C) T 2 Out = X Q hőmennyiség T 1 In = 80 C m 1 = 100kg/s T 1 Out = 40 C Cp 1 = 4,0 kj/(kg C)

Részletesebben

DV285 lemezes hőcserélők, E típus

DV285 lemezes hőcserélők, E típus REGULUS spol. s r.o. tel.: +420 241 764 506 Do Koutů 1897/3 +420 241 762 726 143 00 Praha 4 fax: +420 241 763 976 CZECH REPUBLIC www.regulus.eu e-mail: sales@regulus.cz DV285 lemezes hőcserélők, E típus

Részletesebben

Kazánok hatásfoka. Kazánok és Tüzelőberendezések

Kazánok hatásfoka. Kazánok és Tüzelőberendezések Kazánok hatásfoka Kazánok és Tüzelőberendezések Tartalom Kazánok hőmérlege Hatásfok meghatározása Veszteségek kategóriái és típusai Füstgáz veszteség Idényhatásfok Kazánok hőmérlege Kazánok hőmérlegén

Részletesebben

Elektronikus Füstgázanalízis

Elektronikus Füstgázanalízis Elektronikus Füstgázanalízis 1 Szövetségi környezetszennyezés elleni védelmi rendelkezések (BImSchV) Teljesítmény MW Tüzelőanyag 0 1 1 5 5 10 10 50 50 100 >100 Szilárd tüzelőanyag Fűtőolaj EL 1.BlmSchV

Részletesebben

Térfogatáram mérő kés zülékek

Térfogatáram mérő kés zülékek ,1 X X testregistrierung Térfogatáram mérő kés zülékek típus Statikus nyomás különbség jeladó Térfogatáramok méréséhez légcsatornákban Négyszög keresztmetszetű térfogatáram mérő egységek, térfogatáram

Részletesebben

0,00 0,01 0,02 0,03 0,04 0,05 0,06 Q

0,00 0,01 0,02 0,03 0,04 0,05 0,06 Q 1. Az ábrában látható kapcsolási vázlat szerinti berendezés két üzemállapotban működhet. A maximális vízszint esetében a T jelű tolózár nyitott helyzetben van, míg a minimális vízszint esetén az automatikus

Részletesebben

Hordozható csempekandallók

Hordozható csempekandallók Hordozható csempekandallók 5 érv a hordozható csempekandalló mellett Kis helyigénye miatt a legtöbb helyre beépíthető A legtöbb modell akár már 14 14 cm vagy kéményre is ráköthető Utólag áthelyezhető más,

Részletesebben

ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK

ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 15. ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 15. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli

Részletesebben

3. Gyakorlat Áramlástani feladatok és megoldásuk

3. Gyakorlat Áramlástani feladatok és megoldásuk 3 Gyakorlat Áramlástani feladatok és megoldásuk 681 Feladat Adja meg Kelvin és Fahrenheit fokban a T = + 73 = 318 K o K T C, T = 9 5 + 3 = 113Fo F T C 68 Feladat Adja meg Kelvin és Celsius fokban a ( T

Részletesebben

Ventilátor (Ve) [ ] 4 ahol Q: a térfogatáram [ m3. Nyomásszám:

Ventilátor (Ve) [ ] 4 ahol Q: a térfogatáram [ m3. Nyomásszám: Ventilátor (Ve) 1. Definiálja a következő dimenziótlan számokat és írja fel a képletekben szereplő mennyiségeket: φ (mennyiségi szám), Ψ (nyomásszám), σ (fordulatszám tényező), δ (átmérő tényező)! Mennyiségi

Részletesebben

Készítette: Nagy Gábor (korábbi zh feladatok alapján) Kiadja: Nagy Gábor portál

Készítette: Nagy Gábor (korábbi zh feladatok alapján) Kiadja: Nagy Gábor portál Készítette: (korábbi zh felaatok alaján) Kiaja: ortál htt://vasutas.uw.hu. Ára: Ft Elıszó nnak okán készítettem ezt az összeállítást, hogy a jövıben kevesebben bukjanak. Olyan felaatokat tartalmaz, amely

Részletesebben

Tisztelt Hölgyem / Uram!

Tisztelt Hölgyem / Uram! Viessmann Fűtéstechnika Kft. Süssen u. 3. 2045 Törökbálint Füstgázberendezések tüzeléstechnikai méretezése EN 13384-2 szerint Dátum 2015.12.01. Tisztelt Hölgyem / Uram! Alábbiakban találja a kívánt méretezést.

Részletesebben

Tüzelőberendezések helyiségének légellátása de hogyan?

Tüzelőberendezések helyiségének légellátása de hogyan? Előadás címe: Tüzelőberendezések helyiségének légellátása de hogyan? Dr. Barna Lajos egy. docens BME Épületgépészeti é ti és Gépészeti é Eljárástechnika á Tanszék A gázkészülék légellátásának alapelvei

Részletesebben

/ F DA>ÛE 4 >D2 / TÖBB MELEGVÍZ / L DF 8 EF6Dć FGD3ÛE H >FAL2F

/ F DA>ÛE 4 >D2 / TÖBB MELEGVÍZ / L DF 8 EF6Dć FGD3ÛE H >FAL2F / / TÖ MELEGVÍZ / KÖZEPES ÉS NAGY KAPACITÁSÚ FALI PARAPETES GÁZVÍZMELEGÍTŐ 80 / 100 V F Zárt égésterű, parapetes, fali gázüzemű vízmelegítő / maximális biztonság / vastag acéllemez tartály, nyomáspróbázva

Részletesebben

Feladatlap X. osztály

Feladatlap X. osztály Feladatlap X. osztály 1. feladat Válaszd ki a helyes választ. Két test fajhője közt a következő összefüggés áll fenn: c 1 > c 2, ha: 1. ugyanabból az anyagból vannak és a tömegük közti összefüggés m 1

Részletesebben

Szívókönyökök veszteségeinek és sebességprofiljainak vizsgálata CFD szimuláció segítségével

Szívókönyökök veszteségeinek és sebességprofiljainak vizsgálata CFD szimuláció segítségével GANZ ENGINEERING ÉS ENERGETIKAI GÉPGYÁRTÓ KFT. Szívókönyökök veszteségeinek és sebességprofiljainak vizsgálata CFD szimuláció segítségével Készítette: Bogár Péter Háznagy Gergely Egyed Csaba Zombor Csaba

Részletesebben

ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK

ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Épületgépészet

Részletesebben

A tételsor a szakmai és vizsgakövetelményeket módosító 12/2013. (III. 28.) NGM rendelet, alapján készült. 2/35

A tételsor a szakmai és vizsgakövetelményeket módosító 12/2013. (III. 28.) NGM rendelet, alapján készült. 2/35 A vizsgafeladat ismertetése: Égéstermék elvezető rendszerek csoportosítása, valamint szabványok, technológiai utasítás szerinti vezetési, kitorkollási és tűzvédelmi előírások A tételekhez segédeszköz nem

Részletesebben

Nyomásfeltétel. Idézet az MSZ EN 15544 jelzetű szabványból:

Nyomásfeltétel. Idézet az MSZ EN 15544 jelzetű szabványból: Nyomásfeltétel Idézet az MSZ EN 15544 jelzetű szabványból: Körülbelül tizenkét évvel ezelőtt alkalmam nyílt az ausztriai Kachelofenverband kályhaméretező programjának kipróbálására. A programot folyamatosan

Részletesebben

Örvénybefúvó DQJ-FSR

Örvénybefúvó DQJ-FSR Örvénybefúvó DQJ-FSR Ferdinand Schad KG Steigstraße 25-27 D-78600 Kolbingen Telefon 0 74 63-980 - 0 Telefax 0 74 63-980 - 200 info@schako.de www.schako.de Tartalom Leírás... 3 Kialakítás... 3 Tartozékok...

Részletesebben

Ásványgyapot hangcsillapító

Ásványgyapot hangcsillapító Ásványgyapot hangcsillapító MWS / MBS / MLS / MBLS MWK / MBK / MLK / MBLK Ferdinand Schad KG Steigstraße 25-27 D-78600 Kolbingen Telefon 0 74 63-980 - 0 Telefax 0 74 63-980 - 200 info@schako.de www.schako.de

Részletesebben

Lépcsőbefúvó SAR/SAQ

Lépcsőbefúvó SAR/SAQ Lépcsőbefúvó SAR/SAQ Ferdinand Schad KG Steigstraße 25-27 D-78600 Kolbingen Telefon 0 74 63-980 - 0 Telefax 0 74 63-980 - 200 info@schako.de www.schako.de Lépcsőbefúvó SAR/SAQ Tartalom Leírás... 3 Kialakítás...

Részletesebben

1. előadás. Gáztörvények. Fizika Biofizika I. 2015/2016. Kapcsolódó irodalom:

1. előadás. Gáztörvények. Fizika Biofizika I. 2015/2016. Kapcsolódó irodalom: 1. előadás Gáztörvények Kapcsolódó irodalom: Fizikai-kémia I: Kémiai Termodinamika(24-26 old) Chemical principles: The quest for insight (Atkins-Jones) 6. fejezet Kapcsolódó multimédiás anyag: Youtube:

Részletesebben

/2006 HU

/2006 HU 7 77 006 9 08/006 HU Szakemberek számára Szerelési utasítás Logano plus GB kaszkád füstgázgyűjtő (kettős kazán) A szerelés előtt kérjük gondosan átolvasni Tartalomjegyzék Felállítás...................................................

Részletesebben

MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGOK

MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGOK 4.6 Műszaki adatok M260V.2025 SM MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGOK (Q.nom.) Névleges hőterhelés kw 21,0 fűtésnél (Hi) kcal/h 18057 (Q.nom.) Névleges hőhozam HMV kw 26,0 termelésnél (Hi) kcal/h 22356 kw 5,1 (Q.nom.)

Részletesebben

VIESMANN VITOPEND 100-W VITOPEND 111-W Égéstermék elvezetések

VIESMANN VITOPEND 100-W VITOPEND 111-W Égéstermék elvezetések VIESMANN VITOPEND 00-W VITOPEND -W Égéstermék elvezetések Műszaki adatlap Az árakat lásd az árjegyzékben Égéstermék elvezető rendszerek Vitopend 00-W-hez WHD és Alumíniumból koaxiális AZ-cső Ø 60/00 koaxiális

Részletesebben