J E G Y Z Õ K Ö N Y V
|
|
- Mátyás Kristóf Hajdu
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Csepel Holding Rt. (székhely: 1211 Budapest, Gyepsor u. 1.) június 26-án 8,30 órára összehívott, megismételt rendkívüli közgyûlésérõl A közgyûlés helye: 1211 Budapest, Gyepsor u. 1.sz. alatti tanácsterem, az Igazgatóság és a közgyûlés levezetõ elnöke üdvözli a megjelenteket, megnyitja a közgyûlést, ismerteti a napirendi pontokat. Felkéri Bányai Mátyás urat, hogy ismertesse a jelenléti ívet. A levezetõ elnök megállapítja, hogy a közgyûlésen db részvénynek megfelelõ részvényes jelent meg, ezzel a megismételt közgyûlés határozatképes. Felkéri a jegyzõkönyv vezetésére Rádi Jánosnét, a jegyzõkönyv hitelesítésére Lovas András urat, szavazatszámlálásra pedig Fehér József urat. Párkányi úr kéri a közgyûlést, hogy szavazzanak a jegyzõkönyv hitelesítõ, illetve a szavazatszámláló személyérõl. Mellette: szavazat (100 %) Ellene: Tartózkodott: 29/2003. sz. határozat: a közgyûlés a jegyzõkönyv hitelesítõ, illetve a szavazatszámláló személyét elfogadta. rátér az 1. napirendi pont tárgyalására: Az Igazgatóság beszámolója a Társaság évi konszolidált mérlegérõl A Társaság konszolidált mérlegét minden jelenlévõ idõben megkapta, melyhez rövid szóbeli kiegészítést tesz. A Csoport (anyavállalat és két leányvállalata) piaci helyzetérõl elmondja, hogy az árbevétel csak kis mértékben emelkedett 2002 évben, a 2001-es évhez képest. A Csepel Holding Rt., az Excel Csepel Kft. és az Excel Európa Kft. összességében nyereségesek, egyedi mérlegeik pozitívak. A konszolidált mérlegben szereplõ veszteség az 1999-ben meghatározott aktív tõkekonszolidációs különbözet leírásából származik. A Csoport meghatározó leányvállalatának, az Excel Csepel Kft-nek belföldi forgalma ben enyhén növekedett, az export kissé csökkent, melynek oka az árfolyam-politikában és a lelassult amerikai piacban keresendõ.
2 - 2 - Az amerikai piac kiesését részben orosz piaci eladásokkal sikerült pótolni. Április elején került aláírásra egy orosz céggel egy 2,9 millió EURO-s szerzõdés. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek a Társaságnak gondjai. A gazdaság lassul, érezhetõ a beruházások visszafogása, katasztrofális a dollár-euro keresztárfolyam alakulása. A piaci szereplõk különbözõ módon költségek csökkentésével, árak emelésével - megpróbálnak igazodni ehhez a kialakult helyzethez, amit azonban az amerikai gazdaság nem akar elfogadni. A csepeli szerszámgépgyártás is keresi helyét, tovább gyorsítja a több lábon állást, egyre erõteljesebben fordul a forgácsolási kapacitásával az autóipari beszállítók felé. Amennyiben a szerszámgép piac nem erõsödik meg, a továbblépést a hazai piacon - a szervizhálózat bõvítésével - a bérmunka kell, hogy biztosítsa. A mérleghez fûz még néhány megjegyzést. Az aktív konszolidációs különbözet éves leírása 273 mft, ami az idén és még 2 évig veszteséget fog okozni konszolidációs szinten. Egyre több gondot okoz a Garagent Kft. kiválásával hátrahagyott adótartozás. Az APEH nagyon kemény feltételekkel adott átütemezést, ami teljesen érthetõ, hiszen 2000 és 2001 éves adótartozásokról van szó. Ezek részleteinek törlesztése nagy terhet ró a Társaságra, elsõsorban a Csepel Holding Rt-re. A Garagent Kft.-tõl, illtve Thaisz úrtól semmit nem tud a Társaság behajtani, mivel a CIB Bank felé minden vagyontárgyuk el van zálogosítva, beleértve az üzletrészeket is. Néhány hete megjelent Társaságunknál a végrehajtó és egy olyan tartozást kellett a Társaságnak kifizetni, amivel a Garagent Rt óta tartozott egy idegen cégnek. (A tõkeemelés következtében cégünk csak 1999 évben csatlakozott az Rt-hez!) Néhány mondatban beszámol az Excel Machine Tools Ltd. (EMT) jelenlegi helyzetérõl május 5. óta Judicial Management vezeti a céget. A Judicial Management-tõl kapott a Társaságunk néhány levelet, amelyekben többek között tájékoztatást adtak arról, hogy elsõsorban az EMT pénzügyi folyamataival, irányításával foglalkoznak, az üzletmenettel nem. Ha Társaságunk vásárolni kíván az EMT-tõl az csak L/C-vel vagy készpénzfizetéssel lehetséges, körkompenzációra egyelõre nem látnak lehetõséget. Társaságunk az Egyesült Államokból érkezett visszajelzések alapján kért egy nyilatkozatot a Judicial Management-tõl, ami arról szólt volna, hogy biztosítják a magyar operáció függetlenségét és mûködõképességét. Ez azért vált szükségessé, mert rendkívül gyorsan híre ment fõleg az USA-ban -, hogy az Excel-csoport a 11-es fejezet hatálya alatt áll ( under chapter 11 ). A vevõk egy szerszámgépvásárlásnál, hosszabb távú befektetésnél meg szokták vizsgálni, hogy ki a beszállító, mennyi ideig kaphatnak pótalkatrészt, szerviz-hátteret. Nem szívesen vásárolnak egy felszámolás alatt álló vagy csõdben lévõ cégtõl. Az amerikai dealer-hálózat megkeresésére vált szükségessé a nyilatkozat bekérése. Sajnos a nyilatkozatot nem kapta meg a Társaság. A Judicial Management június 19-én küldött egy kilábalási tervezetet, ami arról szól, hogy az EMT a jelenlegi hitelállományát szeretné átstrukturálni. Ennek lényeges részlete, hogy egy 6 millió szingapúri dolláros tõkeemelést kívánnak végrehajtani, ezzel párhuzamosan a részvények névértékét megváltoztatni. A tõkeemelés a bankok irányába menne el. Ezen kívül az új beruházónak vagy befektetõnek további 1 ms$ mûködõ tõkét kellene a cégbe bevinni ahhoz, hogy az folyamatosan mûködõképes legyen. Társaságunknak ez a javaslat áll jelenleg rendelkezésére, további részletek nem ismeretesek. beszámolóját ezzel befejezi, megkérdezi: van-e valakinek kérdése, hozzászólása.
3 - 3 - Az aktív konszolidációs különbözet leírása nélkül mennyi lenne a nyereség? Kb. 9 mft. Kérdése, hogy az Excel Csepel Kft. és az Excel Európa Kft. egyedi mérlegét el lehet-e kérni, bele lehet-e tekinteni? Természetesen meg lehet tekinteni, egyébként a Cégbíróságon is megtalálható. Miután több hozzászólás nincs, felkéri a Felügyelõ Bizottság elnökét, hogy tartsa meg beszámolóját a mérlegrõl. dr. Arz Gusztáv úr A Részvénytársaság Felügyelõ Bizottsága június 18-i ülésén megvizsgálta a Társaság évi konszolidált mérlegét és eredmény-kimutatását, valamint kiegészítõ mellékletét. A évre a Társaság konszolidált mérlege, illetve annak mérleg fõösszege az MMTC konszolidációs körbõl való kikerülése miatt jelentõsen zsugorodott, mintegy a felére csökkent. (Az MMTC nélkül elkészített évi beszámolóban a évi (bázis) adatok is módosításra kerültek. Az MMTC adatait a évi adatokból ki kellett vezetni az összehasonlíthatóság érdekében.) Az eredmény-kimutatásban szereplõ éves eredmény viszont jelentõsen javult. A Társaság évi konszolidált eredmény-kimutatásban szereplõ vesztesége eft. A beszámolóban szereplõ üzemi eredmény is veszteség: eft. Mind a mérleg szerinti eredmény, mind az üzemi eredmény szintjén a veszteséget az aktív tõkekonszolidációs különbözet eft értékû leírása (értékcsökkenési leírás) okozza. A nehezedõ gazdasági körülmények ellenére az anyavállalat és a leányvállalatok összevont árbevétele mind a belföldi, mind az export értékesítés szintjén az elõzõ évihez hasonlóan alakult. A költségek alakulása is hasonlóan kedvezõ képet mutat az elõzõ évihez képest. A három cég (az anyavállalat és a két leányvállalat) összevont, elõkészítõ mérlegben szereplõ nyeresége: eft, volt, a fenti tényezõk alakulásának következményeként. A 2002.évi konszolidált eredmény az említett eft nyereség, valamint a eft értékû leírás összegébõl eredendõen eft veszteség.
4 - 4 - A pénzügyi mûveletek eredménye: eft veszteség A mérleg fõösszege: eft A Társaság 2002.évi konszolidált éves beszámolóját a könyvvizsgáló korlátozás nélkül elfogadta. Mindezek alapján a Felügyelõ Bizottság javasolja a 2002.évi konszolidált éves beszámoló elfogadását. A korlátozás nélküli elfogadás a könyvvizsgáló részérõl azt jelenti, hogy azzal a csak hatáskör korlátozással, ami korábban a Csepel Holding Rt évi beszámolójának könyvvizsgálói jelentésében is szerepelt a Judicial Management-tel kapcsolatban. dr. Arz Gusztáv úr Amennyiben a Felügyelõ Bizottság jelentésével kapcsolatban kérdés merülne fel, Fehér József úr, felügyelõ bizottsági tag szívesen ad további tájékoztatást. Megköszöni a Felügyelõ Bizottság beszámolóját, és felkéri a KPMG képviselõjét, hogy mondja el véleményét a Társaság évi konszolidált mérlegének beszámolójáról. Ámon Gábor úr Megkérdezi, hogy a korlátozással kapcsolatban van-e valakinek kérdése? A rendes éves közgyûlésen, a normál beszámolóban ez szóba került, de szívesen fûz további magyarázatot hozzá, amennyiben erre igény merül fel. Felhívja a részvényesek figyelmét az utolsó bekezdésre, amely arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy a Társaság a konszolidációs körbõl a tárgyévben az MMTC nevû társaságot kihagyta, és a kiegészítõ melléklet mely részében lehet errõl a tényrõl további információt találni. A beszámolót ezzel a korlátozással, illetve figyelem felhíváson kívül elfogadásra javasolja. Szó esett arról, hogy az aktív konszolidációs különbözet az idei és a jövõ évi konszolidált eredményeket is rontani fogja. Ezt lehet úgy értelmezni, hogy ez az 546 mft már csak a következõ két évben fogja rontani az eredményt? Ámon Gábor úr Igen, így van.
5 - 5 - Szavazásra bocsátja a Társaság évi konszolidált mérlegének elfogadását. Mellette: Ellene: Tartózkodott: szavazat 30/2003. sz. határozat: a közgyûlés a Társaság évi konszolidált éves beszámolóját elfogadja. Rátér a következõ napirendi pont tárgyalására: Döntés a Társaság tulajdonában lévõ saját részvényekrõl. A napirendi pont elõadója dr. Mihalik Péter úr, a Társaság ügyvédje. Felkéri Mihalik urat, tartsa meg a részvényekkel kapcsolatos beszámolóját. dr. Mihalik Péter úr Elmondja, hogy a Társaság vezetõségével áttekintették a szóban forgó részvények helyzetét, eredetét és megállapították, hogy ezeknek a Társaság birtokába kerülése összefüggésben van a Garagent Kft-vel történõ vagyonelszámolással. Ennek kapcsán már folyamatba tett jogi eljárások vannak, és továbbiak várhatók. Ahogy az elnök úr is említette, a Garagent Kft-vel szembeni vagyonelszámolással kapcsolatos igények jelenleg behajthatatlannak látszanak, tekintve, hogy a Garagent Kft. összes vagyona CIB banki jelzáloggal, illetve egyéb banki záloggal terhelt. Kérdéses a részvények tulajdoni helyzete, nevezetesen, hogy a Csepel Holding Rt. vagy a Garagent Kft. tulajdonában vannak-e. Ezekhez a részvényekhez olyan kötelezettségek tartoznak, amelyeket úgy tûnik a Garagent Kft. átvállalt annak idején, tehát feltehetõleg a kötelezettségek másik oldalán a részvények is a Garagent Kft. tulajdonát képezik. Arra való tekintettel, hogy a részvények tulajdonjoga nem tisztázott, ezeknek az elidegenítése nem lehetséges, tehát az elszámolás során folyamatba tett jogviták végét mindenképpen meg kell várni. A részvények csak ezek után kerülhetnek eladásra. Az elõbbi beszámolóból is látszik, hogy van egy nagyon bonyolult örökölt helyzet, aminek tisztázása idõt és bírósági procedúrák lezárását igényli. Ezt meg kell várni, mielõtt errõl a részvénycsomagról véglegesen dönteni lehet. Ezért az Igazgatóságnak az a javaslata, hogy ezeknek a részvényeknek a jelenlegi státuszát a pontos háttér-információig ne változtassa meg. Errõl a napirendi pontról nem kell szavazni, ez tájékoztató jellegû volt. Van-e valakinek kérdése a témával kapcsolatban? Fehér József úr A tulajdonjog kétségességén kívül még igény is támasztható?
6 - 6 - dr. Mihalik Péter Igen; a Garagent Kft-vel szemben. Kiegészítésképpen elmondja, hogy van egy furcsa hitel, ami bekerült ezzel kapcsolatban a Társaság mérlegébe. Ennek a hitelnek az eredetét is vizsgálni kell, hiszen a kettõ valahol összefügg. Ez azokból az idõkbõl ered, amikor Thaisz úr egy személyben a Garagent Kft-t és a Garagent-Excel Rt-t (GAREX Rt.) is vezette. Amennyiben ezeknek a vitáknak a végére sikerül pontot tenni, akkor lehet dönteni a részvények sorsáról. Rátér a következõ napirendi pont tárgyalására: Az Excel Machine Tools Ltd.-vel kapcsolatos szerzõdéses viszonyok áttekintése Az Igazgatóság 1995-ig visszamenõleg összegyûjtötte mindazokat az információkat, amelyek rendelkezésre álltak az EMT-vel kapcsolatos szerzõdéses viszonyokról. Az EMT 1995-ben vásárolta, illetve alapította meg a cégeket. Elõször az Excel Európa Kft-t, majd a késõbb az Excel Csepel Kft-t ben tõkeemelést hajtott végre a Garagent Rt-ben, és a Garagent Rt. (késõb Garagent-Excel Rt., illetve Csepel Holding Rt.) 100 %-os részesedést szerzett az Excel Európa, illetve az Excel Csepel Kft-ben. A fellelt szerzõdések alapvetõen szállítási és eladási szerzõdések. A Csepel Holding Rt., az Excel Csepel Kft., illetve az Excel Európa Kft. eddig mintegy 447 mft értékben vásárolt gépeket az EMT-tõl, elsõsorban eladásra, tehát mint dealer mûködött közre. Ezekbõl a gépekbõl jelenleg kb. 180 mft értékû (9 db) gép van készleten. Az elmúlt évben vásárolt gépekbõl 68 mft értékben sikerült eladni. Az Excel Csepel és az EMT olyan gépeket gyárt, amelyek nem konkurensei egymásnak a piacon. Az EMT elsõsorban vertikális megmunkálóközpontokat gyárt, az Excel Csepel pedig esztergákat és horizontális megmunkálóközpontokat. A beszállítói háttér és a vevõkör teljesen különbözõ, nincsenek átfedések. Pl. az Egyesült Államok felé is két különbözõ szerzõdés van: egy dealerhálózattal a vertikális megmunkálóközpontokra, egy másik dealerhálózattal pedig az esztergákra. Szinte folyamatosan van üzlete az Excel Csepel Kft-nek az EMT-vel: szerviz jellegû pótalkatrészekkel, ami most sajnos a Judicial Management megjelenésével lelassult és bonyolultabbá vált, de mûködik. Ezen felül az Excel Csepel Kft. egy 5 millió dolláros hitelkeretet kapott a CITIBANK-tól elején, aminek garanciáit az EMT vállalta fel. Ez a Társaság mérlegében szereplõ 631,8 mft, amit az EMT követelésként tart fenn. Az eredeti hitelcsomagnak egy részét Társaságunk kifizette illetve fizeti még ma is -, egy másik részét az EMT vállalta át. Õk ezt a követelést benyújtották a Társaságunk felé. Ezen kívül az Excel Csepel Kft-nek 3,9 musd követelése van az MMTC felé, és 3,3 millió USD kötelezettsége van az EMT felé. Összevetve ezeket a tartozásokat és követeléseket, a Társaság nettó követelésállománya ,- USD, a legutóbbi kimutatás szerint az EMT-vel szemben. Egyéb követelésekrõl nincs információ, illetve néhány szerzõdés vizsgálat tárgyát képezi. Arról sincs egyelõre információ, hogy az EMT mikor akarja behajtani a jelzett követelését. (Van egy alárendelési nyilatkozat, amely arról szól, hogy ameddig a Társaságnak Raiffeisen hitele van, addig az anyavállalat alapítói hitelét nem vonja vissza.)
7 - 7 - Megkérdezi, van-e valakinek kérdése, hozzászólása a beszámolóhoz? Van-e remény arra, hogy ezek a követelések nettósításra kerüljenek? január óta, amióta a jelenlegi Igazgatóság megválasztásra került, többször próbálkozott ezzel a nettósítással. Bizonyos okok az EMT-t mindig visszatartották attól, hogy ezt a nettósítást aláírja. Nem mulasztja el az Igazgatóság ezt a Judicial Management-tel is megpróbálni, kérdés, hogy sikerül-e? A könyvvizsgálók is kérték a nettósítást, egyelõre sikertelenül. Mivel több kérdés nincs, szavazásra kéri a közgyûlést a beszámolóval kapcsolatban. Mellette: Ellene: Tartózkodott: szavazat 31/2003. sz. határozat: a közgyûlés az Igazgatóság elnökének beszámolóját az Excel Machine Tools Ltd.-vel kapcsolatos szerzõdések áttekintésérõl, elfogadja. A következõ két napirendi pont: Igazgatósági tagok visszahívása, illetve Igazgatósági tagok megválasztása az EMT kérésére került felvételre. Mivel õk nem jelentek meg a közgyûlésen, ezért az Igazgatóság ezt a két napirendet nem kívánja tárgyalni. Van-e ezzel kapcsolatban megjegyzés, észrevétel? Hány tagból áll az Igazgatóság és milyen az összetétele? Párkányi Zoltán 4 tagból áll az Igazgatóság: Lau Chung Keong (EMT Szingapúr), Dan Paul Viorel (részvényes), Szomi Iván és Párkányi Zoltán. Visszatér az elõzõ közgyûlésen felvetett javaslatához és kéri, hogy Lau Chung Keong urat a közgyûlés hívja vissza igazgatósági tagságából. Szavazásra bocsátja a javaslatot: Lovas András részvényes kéri, hogy Lau Chung Keong úr kerüljön visszahívásra igazgatósági tagságából.
8 - 8 - Mellette: Ellene: Tartózkodott: 1 szavazat /2003. sz. határozat: a közgyûlés Lau Chung Keong igazgatósági tag visszahívását az igazgatósági tagságából nem fogadja el. Miután további kérdés, hozzászólás nincs, a levezetõ elnök megköszöni a részvételt, a közgyûlést lezárja. k.m.f. Párkányi Zoltán a közgyûlés levezetõ elnöke Lovas András jkv. hitelesítõ részvényes Rádi Jánosné jkv. vezetõ Ellenjegyzem:
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Csepel Holding Rt. (székhely: 1211 Budapest, Gyepsor u. 1.) 2004. április 28-i éves rendes (megismételt) közgyûlésérõl A közgyûlés helye: 1211 Budapest, Gyepsor u. 1. sz. alatti
RészletesebbenCSEPEL HOLDING Részvénytársaság
CSEPEL HOLDING Részvénytársaság Gyorsjelentése A 2002. évi pénzügyi helyzetérõl és teljesítményérõl Társaság neve: CSEPEL HOLDING Rt. Telefon: 278-5800 Társaság címe: 1211 Budapest, Gyepsor u 1. Telefax:
RészletesebbenGyorsjelentés a társaság pénzügyi helyzetérõl és teljesítményérõl
Gyorsjelentés a társaság pénzügyi helyzetérõl és teljesítményérõl Társaság neve: Csepel Holding Rt. Telefon: 276-3034 Társaság címe: 1211 Budapest, Gyepsor u. 1. Fax: 276-9821 Ágazati besorolás: 7415 E-mail
Részletesebben2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint
Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott
RészletesebbenKÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY amely felvételre került a DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17., Cg. 01-10-048384; továbbiakban: Társaság ) 2016.
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére. 2174 Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló
ELŐTERJESZTÉS a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére Az ülés időpontja: Az ülés helye: 24. április 26. délelőtt 8,3 óra 2174 Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló 1. napirendi
RészletesebbenK Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V
K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V Az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H- 1142 Budapest, Ógyalla tér 8-9. székhelyén 2017. november 28-án (huszonnyolcadikán)
RészletesebbenMEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4.
MEGHÍVÓ A BorsodChem Rt. (3702 Kazincbarcika, Bolyai tér 1., a továbbiakban: a Társaság ) Igazgatósága a Társaság 2003. évi rendes közgyűlését 2003. április 30-án 10 00 órára hívja össze A Közgyűlés helyszíne:
RészletesebbenCSEPEL HOLDING Részvénytársaság
CSEPEL HOLDING Részvénytársaság Jelentés a 2004. december 31-én végzõdõ gazdasági évrõl A társaság szervezetéhez, mûködéséhez kapcsolódó adatok Tevékenység és gazdálkodás Rövid történeti leírás A magyar
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a GrEnergie Corporation Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (Korábbi nevén Kreditjog Nyrt) (székhely: 1137 Budapest, Carl Lutz rakpart 29. Kláris Irodahajó., a továbbiakban:
RészletesebbenKÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április
RészletesebbenJ E G Y Z Õ K Ö N Y V
J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Csepel Holding Részvénytársaság (székhely: 1211 Budapest, Gyepsor u. 1.) 2003. április 28-i éves rendes közgyûlésérõl A közgyûlés helye: 1211 Budapest, Gyepsor u. 1.sz. alatti tanácsterem
RészletesebbenKözgyűlési jegyzőkönyv
JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2009. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2009.
RészletesebbenCSEPEL HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
1 CSEPEL HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Gyorsjelentése A 2007. évi pénzügyi helyzetéről és teljesítményéről Társaság neve: Csepel Holding Nyrt Telefon: 278-5800 Társaság címe: 1211 Bp., Varrógépgyár
RészletesebbenKÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Jelen Közgyűlési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv ) felvételre került az alulírott napon a PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING
RészletesebbenTisztelt Részvényesek!
Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2015. április 30-n 13.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:
RészletesebbenCSEPEL HOLDING RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2004. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTÕ MELLÉKLETE
CSEPEL HOLDING RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2004. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTÕ MELLÉKLETE BUDAPEST, 2005. ÁPRILIS aláírás - 2-1. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A társaság neve: Csepel Holding Rt. (2001. július 10-e elõtt:
RészletesebbenCSEPEL HOLDING Részvénytársaság
CSEPEL HOLDING Részvénytársaság Gyorsjelentése A 2006. I. félév pénzügyi helyzetérol és teljesítményérol Társaság neve: CSEPEL HOLDING Rt. Telefon: 278-5800 Társaság címe: 1211 Bp., Varrógépgyár u 1. Telefax:
RészletesebbenKÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Jelen Közgyűlési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv ) felvételre került az alulírott napon a PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING
RészletesebbenJegyzőkönyv a Magyar Telekom Rt. rendkívüli közgyűléséről
Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság Közgyűlése 3/2005 Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság (székhelye: 1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) 2005. november 7-én de. 11.00 órai kezdettel
RészletesebbenCSEPEL HOLDING Részvénytársaság
CSEPEL HOLDING Részvénytársaság Jelentése a 21 december 31-én végzõdõ gazdasági évrõl ÉVES JELENTÉS A 21 DECEMBER 31- ÉN VÉGZÕDÕ GAZDASÁGI ÉVRÕL. A társaság szervezetéhez, mûködéséhez kapcsolódó adatok
RészletesebbenKözgyűlési jegyzőkönyv
JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2007. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: Corinthia Aquincum Hotel (1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94.) Közgyűlés
RészletesebbenKÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
1 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (Cg. 0110046480, székhely: 1074 Budapest, Dohány utca 1214.) 201. év április hó 2. napján
RészletesebbenCSEPEL HOLDING Részvénytársaság
CSEPEL HOLDING Részvénytársaság Gyorsjelentése A 2003. I. félév pénzügyi helyzetérõl és teljesítményérõl Társaság neve: CSEPEL HOLDING Rt. Telefon: 278-5800 Társaság címe: 1211 Budapest, Gyepsor u 1. Telefax:
RészletesebbenJegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén
Jegyzőkönyv amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén A küldöttközgyűlés helye: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió (Budapest V., Semmelweis u.
RészletesebbenKözgyűlési jegyzőkönyv
JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2012. ÁPRILIS 20-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2012.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. - FOTEX Ingatlanfejlesztő Kft. tag szavazatszám: 3.210 db Képv.: Ivánkovics Erika ügyvezető - PLAZA PARK Kft. tag szavazatszám: 1.
JEGYZŐKÖNYV Az MTK Budapest Labdarugó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1087 Budapest, Salgótarjáni út 12-14.) 2011. április 29-én 11. órakor a Társaság székhelyén tartott rendes közgyűléséről
RészletesebbenFreeSoft Nyrt. Jegyzőkönyv 2013.04.25.
Jegyzőkönyv a FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyrt. 2013. éves rendes közgyűléséről 2013. április 25. Helyszín: Időpont: Jelen vannak: Közgyűlés módja: Közgyűlés: 1037 Budapest,
RészletesebbenKözgyűlés megtartásának módja: a részvényesek vagy a részvényesi képviselők személyes részvételével. 1/2014. (03.17.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a TrophyResort Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 2038 Sóskút, Petőfi Sándor utca 39.), - a továbbiakban: Társaság,- 2014. március 17. napján 10.00 órakor
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL
1. OLDAL JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyarországi Amerikai Staffordshire Terrier Egyesület (továbbiakban, de nem kizárólagosan: Egyesület) rendkívüli Közgyűlésén, Dunavarsányban, a Gyóni Géza utca 5 szám alatt.
RészletesebbenJegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről
Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:
RészletesebbenMagyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló
JEGYZŐKÖNYV a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Részvénytársaság (székhely: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.) 2003. április 23-i évi rendes, megismételt közgyűléséről A közgyűlés helyszíne:
RészletesebbenSzám:.. N é m e t b á n y a
Szám:.. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 31. napján 18.15 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat
RészletesebbenKözgyűlési jegyzőkönyv
JEGYZŐKÖNYV AZ ANY BIZTONSÁGI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2015. ÁPRILIS 20-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés
RészletesebbenTisztelt Részvényesek!
Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2013. április 25-n 9.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 1/2012.(05.9.) számú lakásszövetkezeti határozat:
JEGYZŐKÖNYV Készült a Pécs-Szigeti II. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet 2012. május 9-én 18 00 órai kezdettel megtartott évi rendes közgyűlésén a PÉTÁV Kft. Pécs, Tüzér u. 18-20. számú rendezvénytermében.
RészletesebbenA Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 2000. augusztus 3-án 16.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén Gyömrőn, Szabadság tér 1. hivatalos helyiségében.
RészletesebbenJegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.
Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal
RészletesebbenIgen szavazat: db 100,000% Nem szavazat: 0 db 0,000% Tartózkodás: 0 db 0,000% Le nem adott szavazat: 0 db 0,000%
A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2017. április 28. napján megtartott, a 2016. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK
ELŐTERJESZTÉS ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK az EST MEDIA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Várkert rakpart 17. fszt. 1., Cg. 01-10-043483) 2018. április 16-án 14 órakor, a 1054
Részletesebben2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2001 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 890-1590 Ágazati besorolás: Távközlés E-mail cím: tozsde@tvnetwork.hu Beszámolási időszak: 2011.01.01-2011.06.30.
RészletesebbenJegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről
Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Mellékletek: jelenléti ív meghívó Módosított alapszabály Közgyűlés helye: Szeged, Szent-Györgyi Albert
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Kreditjog Corporation Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1137 Budapest, Újpesti alsórakpart 29. Kláris Irodahajó., a továbbiakban: Társaság) 2013. január
RészletesebbenPolgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-13/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 15. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
RészletesebbenAz ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:
RészletesebbenKözgyűlési jegyzőkönyv
JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2010. ÁPRILIS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2010.
RészletesebbenAz Igazgatóság szóbeli beszámolóját teljes terjedelemben a részvényesek a közgyűlésen ismerhetik meg.
Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja
RészletesebbenH O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község
RészletesebbenAz ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a
RészletesebbenHIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről;
HIRDETMÉNY A BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Részvénytársaság (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 188.) Igazgatósága értesíti Tisztelt Részvényeseit, hogy 2006. április 26. napjára (szerda) 10.00 órai
RészletesebbenA Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. 2001. évi gyorsjelentése
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. 2001. évi gyorsjelentése A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. 2001. évi gyorsjelentése A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési
Részletesebben4/2008/KGY számú határozat: A Közgyûlés elfogadta az Igazgatóság éves beszámolóját a társaság évi
A BUDAPEST Bank Nyrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 188., cégjegyzékszám: 01-10-041037) közzéteszi, hogy a 2008 április 24-én megtartott évi rendes közgyûlésén az alábbi határozatok születtek: 1/2008/KGY
RészletesebbenA Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye
A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja a tisztelt részvényeseket
RészletesebbenKözgyőlési jegyzıkönyv
Közgyőlési jegyzıkönyv Készült: az Oroszlányi Szolgáltató Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.) évi rendes közgyőlésén, 2009. május 29. napján 10 órakor az OSZ Zrt. székházában.
RészletesebbenTR Investment Nyrt. TR Investment Nyilvánosan Működő Részvénytársaság NEGYEDÉVES JELENTÉS 2015.01.01-2015.03.31
Nyrt NEGYEDÉVES JELENTÉS 2015.01.01-2015.03.31 Nyrt. 1048. Budapest Megyeri út 202. Nyrt Tartalomjegyzék 1, Felelősség vállalási nyilatkozat 2, Vezetőségi jelentés 3, Közzétételek 4, 2015. I negyedév mérleg
RészletesebbenFAKTORING KÉRELEM ADATLAP
Az adatokat a fent jelzett fordulónapi adatok szerint, ezer Ft-ban kérjük megadni! Kérjük minden sor kitöltését, a nemleges válaszok ill. nulla érték jelölését is. I. Általános adatok A Társaság neve:
RészletesebbenA Kartonpack Nyrt évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése
A Kartonpack Nyrt. 2016. évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése A KARTONPACK Dobozipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: Debrecen, Galamb u. 11. cégjegyzékszáma: 09-10-000030)
RészletesebbenK Ö Z Z É T É T E L. A üzleti évre vonatkozó, és a számviteli törvény szerinti éves beszámoló
K Ö Z Z É T É T E L A FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési nyilvánosan működő Részvénytársaság (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.; cégjegyzékszáma: 01-10-043872) Igazgatósága, a 2015. március 25. napján
RészletesebbenKÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Jelen Közgyűlési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv ) felvételre került az alulírott napon a PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. a TWD Investments Tanácsadó és Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatóságának üléséről
JEGYZŐKÖNYV a TWD Investments Tanácsadó és Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatóságának üléséről A TWD Investments Tanácsadó és Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (Cg.
RészletesebbenHIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről;
HIRDETMÉNY A BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 188.) Igazgatósága értesíti Tisztelt Részvényeseit, hogy 2007. április 25. napjára
RészletesebbenCSEPEL HOLDING Részvénytársaság
CSEPEL HOLDING Részvénytársaság Jelentés a 2005. december 31-én végzodo gazdasági évrol A társaság szervezetéhez, muködéséhez kapcsolódó adatok Tevékenység és gazdálkodás Rövid történeti leírás A magyar
RészletesebbenHIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről;
HIRDETMÉNY A BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 188.) Igazgatósága értesíti Tisztelt Részvényeseit, hogy 2008. április 24. napjára
RészletesebbenKÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
1 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (Cg. 01-10-046480, székhely: 1074 Budapest, Dohány utca 12-14.) 2018. év április hó 30. napján
RészletesebbenCSEPEL HOLDING NYRT. 2013. évi VEZET SÉGI JELENTÉSE. Budapest, 2014. április 29.
CSEPEL HOLDING NYRT 2013. évi VEZET SÉGI JELENTÉSE Budapest, 2014. április 29. aláírás 1 A Társaság 2013. évben is holding rendszerben m ködött, a vagyonkezelésen kívül más tevékenységet nem folytatott.
RészletesebbenAz Igazgatóság beszámolója a évi üzleti év alakulásáról:
Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc
JEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. május 23-án (péntek) a jászfényszarui Városháza Dísztermében 17 óra
Részletesebben1. Napirendi pont Alapszabály, Szolgáltatási szabályzat módosítása, az Alapszabály jogutód pénztár Alapszabályaként történő elfogadása
KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK kivonat az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár küldöttközgyűlésének jegyzőkönyvéből Hely: 1087 Budapest Könyves Kálmán krt. 48-52. Időpont: 2014. december 18 11 10 óra Az Igazgatótanács
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.
Ikt.szám:42-39/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.) Jelen vannak:, a testület e dr. Egyed Ferdinánd,
RészletesebbenTvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2012. I. félévi jelentése
TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. I. félévi jelentése Cégadatok Cégnév: TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosam Működő Részvénytársaság Rövidített
RészletesebbenAz ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban
RészletesebbenBFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.
Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az
Részletesebben19.293.312 igen, 0 nem, 0 tartózkodott 100%-os szavazati aránnyal elfogadva:
A GE Money Bank tagja A Budapest Bank Nyrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 188., cégjegyzékszám: 01-10- 041037) közzéteszi, hogy a 2010 április 27-én megtartott évi rendes közgyűlésén az alábbi határozatok
RészletesebbenA Csepel Holding Nyrt évi mérleg- és eredménykimutatásának f bb adatai a következ k:
A CSEPEL HOLDING NYILVÁNOSAN M KÖD RÉSZVÉNYTÁRSASÁG hirdetménye a számviteli törvény szerinti beszámoló tervezetének és az igazgatóság, valamint a felügyel bizottság jelentése lényeges adatainak, az összehívás
RészletesebbenJ e g y z o k ö n y v
J e g y z o k ö n y v készült a ZALAKERÁMIA Részvénytársaság (8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. tér 6.) 2003. április 23. napjának 10,30 órájára meghirdetett, és a Társaság Tófeji Gyáregységében (8946
RészletesebbenJegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.
Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult
RészletesebbenA Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság Közgyűlésének 1/2004. számú határozata
1/2004. számú határozata A Közgyűlés az előterjesztésnek megfelelően a következő személyeket jelölte ki a Szavazatszámláló Bizottság tagjainak: Sasinszki Ágnes Boris Mihály Szepesi János Arago Befektetési
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. augusztus 22. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
RészletesebbenA szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek.
A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. április 27. napján megtartott, a 2011. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
RészletesebbenA szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek.
A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2018. április 27. napján megtartott, a 2017. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére
a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére Tárgy: A 2004. üzleti év lezárása, ezen belül az Igazgatóság, a Felügyelő Bizottság, a Könyvvizsgáló jelentései, a mérleg jóváhagyása, döntés a 2004.
RészletesebbenÖsszefoglaló a FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottságának évi határozatairól
Összefoglaló a FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottságának 2008. évi határozatairól 2008. január 17. 1/2008. (01.17.) sz. FEB Határozat: A FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottsága úgy dönt, hogy a
RészletesebbenKONSZOLIDÁLT VEZETŐSÉGI JELENTÉSE 2015.
KONZUM BEFEKTETÉSI ÉS VAGYONKEZELŐ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KONSZOLIDÁLT VEZETŐSÉGI JELENTÉSE 2015. Pécs, 2016. április 04. Az Európai Parlament és Tanács 1606/2002. EK rendelet 4. cikke előírja,
RészletesebbenQUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. H-1132 Budapest Váci út 30. 6. emelet TÁJÉKOZTATÁS. a 2014. évi rendes közgyűléséhez kapcsolódóan
TÁJÉKOZTATÁS a 2014. évi rendes közgyűléséhez kapcsolódóan A QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1132 Budapest, Váci út 30., cégjegyzékszám: Cg.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.
Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
RészletesebbenAz ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2016. 03.21-i RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban
RészletesebbenKONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE
KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v készült a FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési Részvénytársaság (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.; cégjegyzékszáma: 01-10-043872) 2005. május 17. napjának 10 órájára meghirdetett,
RészletesebbenCSEPEL HOLDING RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
CSEPEL HOLDING RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2002.ÉVI KIEGÉSZÍTÕ MELLÉKLETE BUDAPEST, 2003. ÁPRILIS aláírás 1. oldal 1. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A társaság neve Tevékenységi kör Csepel Holding Rt (2001.júli.10e elõtt
RészletesebbenCSEPEL HOLDING NYILVÁNOSAN M KÖD RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÉVI VEZET SÉGI JELENTÉSE BUDAPEST, ÁPRILIS 30.
CSEPEL HOLDING NYILVÁNOSAN M KÖD RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2012. ÉVI VEZET SÉGI JELENTÉSE BUDAPEST, 2013. ÁPRILIS 30. aláírás 1 A Társaság 2012. évben is holding rendszerben m ködött, a vagyonkezelésen (üzletvezetésen)
RészletesebbenA felügyelő bizottság jelentése a 2005. évi éves beszámolóról
Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. -------------------------------------------------- 133 Budapest, Polgár u. 8-1. A felügyelő bizottság jelentése a 25. évi éves beszámolóról Budapest,
RészletesebbenPolgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/9/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
RészletesebbenA HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése
HUNGAGENT NYRT 2013 Pomáz, Rózsa u. 17. Tel.: 26-525-680, Fax: 26-326-330 hungagent@mail.datanet.hu www.hungagent.hu A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése KONSZOLIDÁLT
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
RészletesebbenBookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. közgyűlési határozatai
Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közgyűlési határozatai A Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Ecseri út 14-16.)
RészletesebbenKonszolidált pénzügyi beszámoló
Konszolidált pénzügyi beszámoló (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Üzleti jelentés a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 1997. évi magyar számviteli szabályok szerint készített konszolidált
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 1. Beszámoló a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról
NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. augusztus 6-án Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott soron kívüli ülésén. Jelen
Részletesebben