A versenyképesség és a vállalkozói környezet kérdései Szlovákiában
|
|
- Orsolya Oroszné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Selye János Egyetem A versenyképesség és a vállalkozói környezet kérdései Szlovákiában PhDr. Antalík Imre Ing. Šeben Zoltán, PhD október 30. BUDAPEST
2 Az előadás tartalma: A versenyképesség fogalmának értelmezése A versenyképesség fogalmának definíciója A vállalkozói környezet fogalmának definíciója Versenyképességi rangsorok globális szint Versenyképességi rangsorok regionális szint Versenyképességi rangsorok lokális szint (települések) Vállalkozói környezet indexe Példák Dél-Szlovákiából
3 VERSENYKÉPESSÉG - MEGKÖZELÍTÉSEK Forrás: szerkesztés Somogyi (2009) alapján
4 VERSENYKÉPESSÉG - DEFINÍCIÓ A versenyképesség olyan belső feltételek és mozgósítható erők megléteként azonosítható, melyekkel eredményesen tevékenykedhetünk annak érdekében, hogy körülhatárolt szabályok szerint a versenyben előnyre tegyünk szert más szereplőkkel szemben. Forrás: Endrődyné B. É. (2011), Barakonyi K. (2010) és a Magyar nyelv értelmező szótárának szintézise
5 EGY VÁLLALKOZÓI KÖRNYEZET DEFINÍCIÓ A vállalkozói környezet nem más, mint a vállalkozói alanyok gazdasági tevékenységének szempontjából dinamikusan változó, általánosan jelentkező tényezőknek és érintetti körnek az összessége, melyek hatást fejtenek ki a vállalkozások működésére vagy melyekre a vállalkozások működésükkel hatást fejtenek ki. Forrás: Imreh, Sz. Kürtösi, Zs. Majó, Z. Vilmányi, M. (2008) alapján
6 Helyezés VERSENYKÉPESSÉGI RANGSOROK GLOBÁLIS SZINT Szlovákia helyezései a versenyképességi listákon közt WEF (WCR) IMD WB - Doing Business Transparency International (CPI) Problémás területek : 1. Bürokrácia 2. Korrupció 3. Munkaerő-piaci szabályozás 4. Instabil szabályozási környezet 5. Adók mértéke és szabályozása 6. Infrastruktúra kínálata 7. Finanszírozási források 8. Innovációs kapacitás Forrás: WEF , WB Doing Business , IMD , TI CPI
7 VERSENYKÉPESSÉGI RANGSOROK REGIONÁLIS SZINT Forrás: Podnikateľská Aliancia Slovenska (2010)
8 VERSENYKÉPESSÉGI RANGSOROK LOKÁLIS SZINT TELEPÜLÉSEK VERSENYKÉPESSÉGI RANGSORA Felmérésen és statisztikai adatokon alapuló vizsgálat. Tényezők: 1) Infrastruktúra és környezeti minőség (turizmus, természeti környezet, lakossági infrastruktúra, szolgáltatások) 2) Vállalkozói környezet (hivatalok és önkormányzat, biztonság és egészség, gazdasági aktivitás, árak és adók) 3) Munkaerőpiac (munkanélküliség, adminisztratív támogatás, bérek, munkaerő minősége) 4) Önkormányzat (közszolgáltatások, önkormányzati gazdálkodás, közpénzek, vállalkozói elégedettség) Forrás: Small Business Agency (2010)
9 IPP 3Q/2001 IPP 1Q/2002 IPP 3Q/2002 IPP 1Q/2003 IPP 3Q/2003 IPP 1Q/2004 IPP 3Q/2004 IPP 1Q/2005 IPP 3Q/2005 IPP 1Q/2006 IPP 3Q/2006 IPP 1Q/2007 IPP 3Q/2007 IPP 1Q/2008 IPP 3Q/2008 IPP 1Q/2009 IPP 3Q/2009 IPP 1Q/2010 IPP 3Q/2010 IPP 1Q/2011 IPP 3Q/2011 IPP 1Q/2012 IPP 3Q/2012 IPP 1Q/2013 IPP 3Q/2013 VÁLLALKOZÓI KÖRNYEZET 140,0 130,0 120,0 110,0 100,0 90,0 80,0 70,0 60,0 50,0 40,0 A vállalkozói környezet minőségének alakulása Szlovákiában (index) A paraméterek 3 nagyobb csoportba oszlanak: Törvényi háttér és szabályozási környezet adók, munkajogi kérdések, törvényi háttér változása, bíróságok működése stb. Makroökonómiai tényezők infláció, árfolyammozgások, gazdasági stabilitás, államapparátus működése, korrupció stb. Vállalkozások hatása a vállalkozói környezetre termelékenység, foglalkoztatás, nyereségesség, társadalmi felelősség stb. Forrás: Podnikateľská Aliancia Slovenska (2014)
10 DÉL-SZLOVÁKIA VÁLLALKOZÓI MINDENNAPJAIBÓL 1000 produktív korban lévő lakosra eső jogi személyként vállalkozók száma Dél-Szlovákia járásaiban (2012) < ,99 30 szlovákiai átlag szlovákiai átlag 49,99 50 < Szlovákiai átlagérték (2012) = 42,58 Forrás: saját szerkesztés, adatok: Regionális adatbázis, SZK SH
11 1000 produktív korban lévő lakosra eső természetes személyként vállalkozók száma Dél-Szlovákia járásaiban (2012) < ,99 85 szlovákiai átlag szlovákiai átlag 114, < Szlovákiai átlagérték (2012) = 100,12 Forrás: saját szerkesztés, adatok: Regionális adatbázis, SZK SH
12 Külföldi tulajdonban lévő vállalatok száma 2001-ben és 2012-ben a vizsgált járásokban Vállalatok összesen ebből külföldi tulajdonban ebből vegyes tukajdonban Abszolút Relatív Arány Arány Területi egység változás változás 2001-ben ben Szenci járás ,66 11,18% 13,75% Dunaszerdahelyi járás ,08 7,69% 20,03% Galántai járás ,02 8,04% 10,10% Komáromi járás ,00 8,61% 48,94% Lévai járás ,02 6,89% 17,17% Nyitrai járás ,88 10,17% 10,56% Érsekújvári járás ,70 8,26% 22,25% Vágsellyei járás ,13 6,22% 6,54% Nagykürtösi járás ,00 2,75% 24,69% Losonci járás ,85 4,12% 14,44% Nagyrőcei járás ,78 4,86% 7,84% Rimaszombati járás ,11 3,91% 9,96% Tőketerebesi járás ,50 3,64% 11,00% Kassa-vidéki járás ,29 6,23% 9,41% Nagymihályi járás ,37 5,16% 8,49% Rozsnyói járás ,61 7,47% 10,15% Össesen ,41 7,28% 18,76% Szlovákia ,93 9,79% 14,67% Arány 17,90% 19,63% 13,31% 25,11% 17,92% 19,16% Forrás: saját szerkesztés
13 A sertésállomány nagyságának Dél-Szlovákia járásaiban ( közt) 0 index értéke 1 Forrás: saját szerkesztés, adatok: Regionális adatbázis, SZK SH
14 A külföldi működőtőke beruházások állományának megoszlása Dél-Szlovákia járásaiban (2010) Forrás: saját szerkesztés, adatok: Szlovák Nemzeti Bank
15 A munkanélküliségi ráta alakulása a szlovákiai átlagértékhez mérten Dél-Szlovákia járásaiban (2012) < szlovákiai átlag 14,44% < Forrás: saját szerkesztés, adatok: Regionális adatbázis, SZK SH
16 Köszönjük a figyelmet!
17 Felhasznált irodalom Barakonyi, K. (2010): A felsőoktatás versenyképességéről In. Vezetéstudomány, XLI. évf., 12.szám, ISSN , 5.o. Endrődyné Bató, É. (2011): A versenyképesség elméletei és adaptálásuk a felsőoktatás versenyképességének értelmezésére in Gazdasági élet és társadalom, I-II. szám, ISSN , o. Doing Business Report Interneten elérhető: Imreh, Sz. Kürtösi, Zs. Majó, Z. Vilmányi, M. (2008): Menedzsment I., Szeged, 3. o. Interneten elérhető: Magyar Értelmező Kéziszótár (2006), Akadémiai Kiadó,, ISBN , 1450.o. Podnikateľská Aliancia Slovenska (2010): Konkurencieschopné regióny. Interneten elérhető: Podnikateľská Aliancia Slovenska (2014): Index podnikatelského prostredia. Interneten elérhető: Small Business Agency (2010): Správa o kvalite podnikatelského prostredia v regiónoch Slovenskej republiky. Interneten elérhető: Somogyi, M. (2009): A vállalati versenyképesség modellje, PhD értekezés, Miskolci Egyetem, o. Interneten elérhető: Transparency International: Corruption Perceptions Index Interneten elérhető: World Competitiveness Yearbook (Scoreboard). Interneten elérhető: World Competitiveness Report Interneten elérhető:
A GAZDASÁGI FOLYAMATOK ALAKULÁSA A SZLOVÁKIAI HATÁR MENTI RÉGIÓBAN BARA ZOLTÁN KEMPELEN INTÉZET
A GAZDASÁGI FOLYAMATOK ALAKULÁSA A SZLOVÁKIAI HATÁR MENTI RÉGIÓBAN BARA ZOLTÁN KEMPELEN INTÉZET TARTALOM Makrogazdasági folyamatok Szlovákiában 2008-2014 Gazdasági különbségek a határrégió szlovákiai oldalán
Magyarország helyzetének változása a régiós versenyben
Magyarország helyzetének változása a régiós versenyben A Versenyképességi évkönyv 216 bemutatása Magyar versenyképesség régiós kitekintéssel c. workshop 216. március 29. Udvardi Attila Kutatásvezető GKI
A DEMOGRÁFIAI MUTATÓK ALAKULÁSA A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁRMENTI RÉGIÓBAN
A DEMOGRÁFIAI MUTATÓK ALAKULÁSA A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁRMENTI RÉGIÓBAN A VIZSGÁLT TERÜLET ÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓK A vizsgált terület lehatárolása Az állandó népesség számának alakulása A határ menti régió
Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ
Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Nemzetközi Közszolgálati Továbbképzési Program A közpolitikai, kormányzati és közszolgálati hatékonyság nemzetközi modelljei Nemzeti Közszolgálati Egyetem Postacím:
A versenyképesség fogalma I.
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Versenyképesség általánosságban Versenyképesség korántsem egyenlő a gazdagsággal! Magyarország
Tanulmányok, publikációk és előadások az 5. Báthory-Brassai Konferencia programjából
Budapest, 2014 - 2 - Tanulmányok, publikációk és előadások az 5. Báthory-Brassai Konferencia programjából Szerkesztette: Prof. Dr. Rajnai Zoltán Dr. Fregan Beatrix Dr. Ozsváth Judit Készült: az Óbudai
Versenyképességünk fokozásának tényezői
ÁTALAKULÁS ÉS KONSZOLIDÁCIÓ A MAGYAR GAZDASÁGBAN ÉS GAZDASÁGIRÁNYÍTÁSBAN 50. Közgazdász Vándorgyűlés Versenyképességünk fokozásának tényezői Chikán Attila egyetemi tanár, igazgató Budapesti Corvinus Egyetem
A MAGYAR KKV SZEKTOR NEMZETKÖZI KITEKINTÉSBEN összehasonlítás V4-ekkel és Szlovéniával
A MAGYAR KKV SZEKTOR NEMZETKÖZI KITEKINTÉSBEN összehasonlítás V4-ekkel és Szlovéniával Dr. Szabó Antal Nyug. ENSZ Regionális Tanácsos az ERENET Igazgatója ORSZÁG Ország Adatok NÉPESSÉG [ millió ] TERÜLET
KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A versenyképes üzleti környezet kialakításának kormányzati feladatai Prof. Dr. Csath Magdolna Györpál Tünde Nagy Balázs
A Világgazdasági Fórum globális versenyképességi indexe 2014-2015
A Világgazdasági Fórum globális versenyképességi indexe 2014-2015 Sajtóközlemény Készítette: Kopint-Tárki Budapest, 2014 www.kopint-tarki.hu A Világgazdasági Fórum (WEF) globális versenyképességi indexe
Nemzeti versenyképess. pesség. Veress Gábor Balázs Versenyképességi Főosztály
Nemzeti versenyképess pesség tapasztalatok és s kihívások Veress Gábor Balázs Versenyképességi Főosztály A versenyképess pesség g mindennapi, de annál nehezebben meghatározhat rozható fogalom? competitiveness
Ónozó Lívia Plósz Dániel: A magyar versenyképesség megítélése objektív és szubjektív tényezők tükrében
Ónozó Lívia Plósz Dániel: A magyar versenyképesség megítélése objektív és szubjektív tényezők tükrében A hazai makrogazdasági adatok széles körben jelentkező javulását mára már szinte minden elemzés megerősíti.
RECHNITZER JÁNOS SMAHÓ MELINDA A HUMÁN ERŐFORRÁSOK SAJÁTOSSÁGAI AZ ÁTMENETBEN
RECHNITZER JÁNOS SMAHÓ MELINDA A HUMÁN ERŐFORRÁSOK SAJÁTOSSÁGAI AZ ÁTMENETBEN KT I IE KTI Könyvek 5. Sorozatszerkesztő Fazekas Károly Rechnitzer János Smahó Melinda A HUMÁN ERŐFORRÁSOK REGIONÁLIS SAJÁTOSSÁGAI
Versenyképesség vagy képességverseny?
Versenyképesség vagy képességverseny? Dr. Kóka János Gazdasági és Közlekedési Miniszter GKI Gazdaságkutató Rt. Gazdaságpolitikai választások konferencia Budapest Hotel Marriott, 2005. november 8. USA Hong
MUNKAERŐ-PIACIÉS MIGRÁCIÓSVÁLTOZÁSOK
MUNKAERŐ-PIACIÉS MIGRÁCIÓSVÁLTOZÁSOK A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁR MENTI RÉGIÓ MAGYAROLDALÁN(2007ÉS2014 KÖZÖTT) LIII. KÖZGAZDÁSZ VÁNDORGYŰLÉS MISKOLC, 2015. SZEPTEMBER 4. A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská
Dr. Bozsik Sándor Egyetemi adjunktus pzbozsi@uni-miskolc.hu
NEMZETKÖZI PÉNZÜGYEK Dr. Bozsik Sándor Egyetemi adjunktus pzbozsi@uni-miskolc.hu A4/414. szoba 1 Tantárgy célja Makroszinten: nemzetgazdaságok közötti együttműködés és az árfolyammozgások főbb jellemzői,
Csökkenthető-e az államadósság a versenyképesség növelése nélkül?
Csökkenthető-e az államadósság a versenyképesség növelése nélkül? LászlóCsaba, Szenior Partner KPMG Tanácsadó Kft. 2013. szeptember Növekedés, államadósság, hiány GDP-növekedés hatása az államadósságra
HONNAN HOVÁ: SÜLLYEDÜNK VAGY EMELKEDÜNK?
HONNAN HOVÁ: SÜLLYEDÜNK VAGY EMELKEDÜNK? Prof. Dr. Csath Magdolna Szent István Egyetem Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdász Klub Sopron 2013. szeptember 10. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 2. Ábrák 3.
A Dél-Alföldi régió innovációs képessége
A Dél-Alföldi régió innovációs képessége Elméleti megközelítések és empirikus elemzések Szerkesztette: Bajmócy Zoltán SZTE Gazdaságtudományi Kar Szeged, 2010. SZTE Gazdaságtudományi Kar Szerkesztette Bajmócy
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági
XXV. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2016
XXV. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2016 A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézettel,
A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSTÉRSÉGEK TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉGE
A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSTÉRSÉGEK TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉGE BARANYAI NÓRA PHD TUDOMÁNYOS MUNKATÁRS MTA KRTK REGIONÁLIS KUTATÁSOK INTÉZETE A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XII. VÁNDORGYŰLÉSE VESZPRÉM
Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014
Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 1. Az MTA-DE Kutatócsoport munkájának keretében 2014-ben megjelent
A térbeli szegregálódás megjelenése Északkelet-Magyarországon különös tekintettel a cigányságra
A térbeli szegregálódás megjelenése Északkelet-Magyarországon különös tekintettel a cigányságra Pásztor István Zoltán, PhD egyetemi adjunktus DE TTK Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék Pénzes
Menedzsment alapjai A vezetés és a szervezet környezete
Menedzsment alapjai A vezetés és a szervezet környezete A szervezet mikro és makro környezete Politikai-jogi környezet Technológiai és tudáskörnyezet Verseny- vagy akciókörnyezet Szervezet Gazdasági környezet
HR MENEDZSMENT TRENDEK ÉS TENDENCIÁK KÖZÉP KELET EURÓPÁBAN A CRANET ÉS CEEIRT KUTATÁS TÜKRÉBEN
HR MENEDZSMENT TRENDEK ÉS TENDENCIÁK KÖZÉP KELET EURÓPÁBAN A CRANET ÉS CEEIRT KUTATÁS TÜKRÉBEN 2004 2016 Karoliny Mártonné, PTE, KTK Szlávicz Ágnes, UNS, EF Nemanja Berber, UNS, EF Poór József, SZIE, CMC
Regionális Gazdaságtan II 3. Elıadás. A téma vázlata
Regionális Gazdaságtan II 3. Elıadás A MAGYAR RÉGIÓK, MEGYÉK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK ALAPMUTATÓI ÉS ALAPTÉNYEZİI A téma vázlata Régiók sikerességének tényezıi A magyar régiók, megyék versenyképességének alapmutatói
XXVI. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2017
XXVI. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2017 A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival,
Az elektronikus kommunikáció eszközei és gyakorlata a dél-szlovákiai önkormányzatokban 2014
Az elektronikus kommunikáció eszközei és gyakorlata a dél-szlovákiai önkormányzatokban 2014 Az előző két év gyakorlatához hasonlóan a Pro Civis Polgári Társulás és az általa működtetett Szlovákiai Magyar
Nemzetközi Versenyképesség
Nemzetközi Versenyképesség Dr. Dombi Ákos dombi@finance.bme.hu A versenyképesség fogalma és szintjei Versenyképesség piramisa világrégió ország régió (országon belül) vállalat termék / szolgáltatás Nemzetközi
Az elektronikus kommunikáció eszközei és gyakorlata a dél-szlovákiai önkormányzatokban
Az elektronikus kommunikáció eszközei és gyakorlata a dél-szlovákiai önkormányzatokban Korigény és korparancs napjainkban az informatika és az internet használata a közigazgatásban. Az Európai Uniót alapító
A közép-európai régió versenyképessége és a 4. ipari forradalom
EFOP-3.6.1-16-2016-00013 (Intelligens szakosodást szolgáló intézményi fejlesztések a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán) A közép-európai régió versenyképessége és a 4. ipari forradalom
XXIV. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2015
XXIV. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY VERSENYSZABÁLYZAT 2015 A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézettel,
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai
A felsőoktatás társadalmi szerepe és az akadémiai- egyetemi világ. Csépe Valéria
A felsőoktatás társadalmi szerepe és az akadémiai- egyetemi világ Csépe Valéria 9. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia Szeged, 2013. április 18-19. Témavázlat A magasabb iskolai
BUDAPESTI MUNKAGAZDASÁGTANI FÜZETEK
BUDAPESTI MUNKAGAZDASÁGTANI FÜZETEK BWP. 2000/5 A külföldi működőtőke-beáramlás hatása a munkaerő-piac regionális különbségeire Magyarországon FAZEKAS KÁROLY Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi
A helyi erőforrások mobilizálásának eszközei és intézményei a piacgazdaságokban
A helyi erőforrások mobilizálásának eszközei és intézményei a piacgazdaságokban Mezei Cecília tudományos munkatárs, osztályvezető MTA KRTK RKI DTO Regionális tudomány és területi kohézió c. konferencia
Önkormányzatok és helyi fejlesztés
Önkormányzatok és helyi fejlesztés Mezei Cecília tudományos munkatárs MTA KRTK RKI DTO Helyi fejlesztés, MRTT XII. Vándorgyűlése Veszprém, 2014. november 27 28. 2 Alulról építkező fejlesztés A top down
Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében
Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében TOP 1+2 kiadvány bemutatója Veszprém 217. november 7. Freid Mónika elnökhelyettes A bruttó hazai termék (GDP) alakulása
Adatelemzés Excellel és SPSS-sel
Adatelemzés Excellel és SPSS-sel NEDELKA ERZSÉBET Tartalom 1. Adatgyűjtés 2. Gazdaság és növekedés 3. Kereskedelem 4. Versenyképesség 5. Excel adatelemzés modulja 6. SPSS alapjai Adatgyűjtés, szakirodalom
Vállalkozói aktivitás, vállalkozásfejlesztés az érintett régióban ill. Magyarországon
Vállalkozói aktivitás, vállalkozásfejlesztés az érintett régióban ill. Magyarországon Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós docens Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Szeged, 2011. október 26.
Konjunktúrajelentés 2016 A DUIHK 22. Konjunktúra-felmérésének eredményei. 1 DUIHK Konjunktúrajelentés A felmérés számokban.
Konjunktúrajelentés 1 A DUIHK. Konjunktúra-felmérésének eredményei Dirk Wölfer kommunikációs osztályvezető 1. április. 1 DUIHK Konjunktúrajelentés 1 A felmérés számokban 1 ország kérdés 2 résztvevő. adat
A magyar vállalkozások innovációs és K+F tevékenysége
RECOM, Gazdaság-Kutatás-Innováció Szombathely, 2010. december 13. A magyar vállalkozások innovációs és K+F tevékenysége Dr. Grosz András MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Az előadás felépítése
Logisztika és versenyképesség Magyarországon
Közlekedésfejlesztés Magyarországon Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata Logisztika és versenyképesség Magyarországon Chikán Attila Egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Elnök, Magyar Logisztikai,
A célszervezetek körében készült kérdőíves felmérés eredményei
Keszi Roland A célszervezetek körében készült kérdőíves felmérés eredményei www.krolify.hu Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Kisterem 2005.április 22. A célszervezetek számának időbeli változása (N)
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó
KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON
KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON KTI IE KTI Könyvek 2. Sorozatszerkesztő Fazekas Károly Kapitány Zsuzsa Molnár György Virág Ildikó HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS
2005. szeptember Spanyolország. A prezentáci
A hónap h küldk ldo országa 25. szeptember Spanyolország Kiss Kornélia kutatási igazgató Magyar Turizmus Rt. A prezentáci ció készítéséhez felhasznált lt adatok Másodlagos adatok (199625)? World Tourism
A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása
A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása Fekete Károly geográfus - kutató, kutatásszervező Siófok, 2017. május 24. Balaton Fejlesztési Tanács Balaton Kiemelt üdülőkörzet fejlesztéseinek
A fenntartható gazdasági növekedés dilemmái a magyar gazdaságban. Előadó: Pitti Zoltán tudományos kutató, egyetemi oktató
A fenntartható gazdasági növekedés dilemmái a magyar gazdaságban Előadó: Pitti Zoltán tudományos kutató, egyetemi oktató A fenntartható gazdasági növekedés értelmezése (24) a.) Ellentmondásos megközelítésekkel
Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén
Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén Surányi Beatrix projekt menedzser Miskolc, 2010. október 21. Tel.: +36 46 503 770, Fax: +36 46503779 E-mail: eminnov@eminnov.huweblap: www.norria.hu
MEGMARADÓ HELYZETI ELŐNY? NAGYVÁROSAINK EGY KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK. Áramlások a térgazdaságban Kecskemét, október
MEGMARADÓ HELYZETI ELŐNY? NAGYVÁROSAINK EGY VÁLLALATI PIACKUTATÁS TÜKRÉBEN KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XVI. VÁNDORGYŰLÉSE Áramlások a térgazdaságban Kecskemét, 2018.
Versenyképesség és innováció a magyar gazdaságban nemzeti és vállalati szempontok
Innováció 2012-ben Lehetőségek és finanszírozási források a hazai közép- és nagyvállalatok számára Joint Venture Szövetség Versenyképesség és innováció a magyar gazdaságban nemzeti és vállalati szempontok
A gazdaságstatisztika szerepe a munkaerőpiaci folyamatok elemzésében a Visegrádi Négyek körében. Dr. Lipták Katalin
A gazdaságstatisztika szerepe a munkaerőpiaci folyamatok elemzésében a Visegrádi Négyek körében Dr. Lipták Katalin egyetemi adjunktus Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Budapest, 2017. szeptember
Térségi egyenl tlenségek
Térségi egyenl tlenségek Kistérségi különbségek Demográfia Gazdaság leírásának dimenziói Foglalkoztatás, munkanélküliség Infrastruktúra Iskolázottság, oktatás Jövedelem, vagyoni helyzet Elérés Migráció
Konjunktúrajelentés 2014
Konjunktúrajelentés 0 A Német Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 0. Konjunktúra felmérésének eredményei 0. április. Dirk Wölfer kommunikációs osztályvezető 0.0.. Résztvevők 0 Magyar felmérés: résztvevő
A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai
A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei
Magyarország gazdasági versenyképessége
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Magyarország gazdasági versenyképessége Előadó: Péli László, tanársegéd Gödöllő, 2010. Versenyképesség
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Zala megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Zala megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó stratégiaalkotás
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Jász-Nagykun-Szolnok megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Jász-Nagykun-Szolnok megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó
A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001
A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 TÁMOP CÉL Országos munkavállalói szövetségek, országos munkaadói szövetségek kapacitásának erősítése, együttműködésük elősegítése Konzorcium: LIGA szakszervezetek,
A versenyképesség fogalma I.
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Versenyképesség általánosságban Versenyképesség korántsem egyenlő a gazdagsággal! Magyarország
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Heves megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Heves megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó stratégiaalkotás
A hazai hátrányos helyzetű kistérségek/járások főbb térgazdasági összefüggései
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet A hazai hátrányos helyzetű kistérségek/járások főbb térgazdasági összefüggései Készítette: Némediné Dr. Kollár Kitti,
AZ ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓ ESZKÖZEI ÉS GYAKORLATA A DÉL-SZLOVÁKIAI ÖNKORMÁNYZATOKBAN
AZ ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓ ESZKÖZEI ÉS GYAKORLATA A DÉL-SZLOVÁKIAI ÖNKORMÁNYZATOKBAN A Pro Civis Polgári Társulás felmérése a virtuális kétnyelvűségről a dél-szlovákiai önkormányzatokban 212 Az elektronikus
HUNGARY SMART. AMBITIOUS. COMPETITIVE.
HUNGARY SMART. AMBITIOUS. COMPETITIVE. A Nemzeti Befektetési Ügynökség Nagy Viktória vezető tanácsadó 2018. június 7. Agenda A HIPA bemutatása, eredmények Munkaerő-piaci körkép Állami támogatások Opening
Versenyképesség általánosságban
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Magyarország gazdasági versenyképessége Előadó: Dr. Péli László egyetemi docens Gödöllő, 2017.
A hivatásos labdarúgók fejlesztésének és karriertámogatásának vizsgálata Magyarországon
A hivatásos labdarúgók fejlesztésének és karriertámogatásának vizsgálata Magyarországon Budapesti Corvinus Egyetem, Sportgazdaságtani Kutatóközpont Eredményjelző: Magyar sport 2016 Nyerges Mihály emlékkonferencia
Vidéki járások versenyképessége Magyarországon. Szerkesztette: Lengyel Imre Vas Zsófia Lukovics Miklós Gyurkovics János
Vidéki járások versenyképessége Magyarországon Szerkesztette: Lengyel Imre Vas Zsófia Lukovics Miklós Gyurkovics János Szegedi Tudományegyetem Gazdaság és Vállalkozásfejlesztési Központ Szegedi Tudományegyetem
NEMZETKÖZI FELMÉRÉSEK AZ ADMINISZTRATÍV TERHEKRŐL. HÉTFA Kutatóintézet Jó Kormányzás Program Szakmai háttér III.
NEMZETKÖZI FELMÉRÉSEK AZ ADMINISZTRATÍV TERHEKRŐL HÉTFA Kutatóintézet Jó Kormányzás Program Szakmai háttér III. Budapest A kézirat lezárásának időpontja: 2010. november 6. ISSN 2062-3798 Felelős kiadó:
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Csongrád megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Csongrád megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó stratégiaalkotás
IX. KHEOPS Nemzetközi Tudományos Konferencia
KHEOPS Automobil-Kutató Intézet IX. KHEOPS Nemzetközi Tudományos Konferencia SZERVEZETEK ÉS VÁLLALATOK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI - fiatal kutatók tudományos fóruma - ELŐADÁSKÖTET Mór, 2014. augusztus 26. Hétkúti
Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008)
Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu A tartós álláskeresők aránya nő 2005: 24,5%, 2007: 28,3% a tartósan álláskeresők
A hazai kkv-k versenyképességének egyes összetev i nemzetközi összehasonlításban
A hazai kkv-k versenyképességének egyes összetev i nemzetközi összehasonlításban Hazai kkv-politika Értékelés és lehetséges kitörési pontok M helymunka 2010. március 27. Némethné Gál Andrea Modern Üzleti
A BALATON-PARTTAL NEM RENDELKEZŐ TELEPÜLÉSEK TORZÍTÓ HATÁSA A BALATON TÉRSÉG KULTURÁLIS KÜLÖNBÖZŐSÉGEIRE
MRTT XVI. VÁNDORGYŰLÉSE KECSKEMÉT, 2018. OKT. 18-19. 1 / 17 Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi A BALATON-PARTTAL NEM RENDELKEZŐ TELEPÜLÉSEK TORZÍTÓ HATÁSA A BALATON TÉRSÉG KULTURÁLIS
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
Felsőoktatás és K+F pályázati keretek, feltételek. Fonyó Attila OKM Felsőoktatás Fejlesztési és Tudományos Főosztály
Felsőoktatás és K+F pályázati keretek, feltételek Fonyó Attila OKM Felsőoktatás Fejlesztési és Tudományos Főosztály Kutatás és fejlesztés helyzete II. Alacsony K+F ráfordítás és kevés kutató Állami forrás
Konjunktúrajelentés 2013
Konjunktúrajelentés 1 A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara. konjunktúra-felmérésének eredményei Dirk Wölfer a DUIHK kommunikációs osztályvezetője 1. április. 1 1... Konjunktúrajelentés 1 A DUIHK.
BEFEKTETÉSEK ÉS A KÖLTSÉGVETÉS
KOVÁCS ÁRPÁD EGYETEMI TANÁR, SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS ELNÖK MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG ELNÖK BEFEKTETÉSEK ÉS A KÖLTSÉGVETÉS 2013 ŐSZ Tartalom 1. A 2013. évi költségvetés megvalósításának
MUNKAÜGYI SZAKREFERENS
MUNKAÜGYI SZAKREFERENS 340020 GAZDASÁGI ÉS IGAZGATÁSI KÉPESÍTÉSEK 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK A programba való bekapcsolódás feltételei: A programba való bekapcsolódáshoz középfokú végzettség szükséges,
Koós Bálint: Területi kirekesztés és gyermekszegénység Magyarországon. Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont
Koós Bálint: Területi kirekesztés és gyermekszegénység Magyarországon Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont Ostrava, 2012. Május 3-4. Szegénység és társadalmi kirekesztés
Baross Gábor Terv. Dél-Szlovákia/Felvidék regionális gazdasági fejlesztési terve
Baross Gábor Terv Dél-Szlovákia/Felvidék regionális gazdasági fejlesztési terve Szerzők: Farkas Iván vezetésével a Baross Gábor Terv előkészítő bizottságának tagjai Kiadja: Szlovákiai Magyar Közgazdász
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan
III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan
A MAGYAR ÁLLAMHÁZTARTÁS ÉS VERSENYKÉPESSÉG AZ UTÓBBI TÍZ ÉVBEN
PROF. DR. KOVÁCS ÁRPÁD SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI TANÁR KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS ELNÖK A MAGYAR ÁLLAMHÁZTARTÁS ÉS VERSENYKÉPESSÉG AZ UTÓBBI TÍZ ÉVBEN 55. Közgazdász-vándorgyűlés 2017. szeptember Eger
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2658-06/3 Egy aktuális gazdaságpolitikai esemény elemzése a helyszínen biztosított szakirodalom alapján
A versenyképesség fogalma I. 2015.03.24. Versenyképesség általánosságban. A verseny fogalma. A területi verseny értelmezése
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Magyarország gazdasági versenyképessége Előadó: Dr. Péli László, adjunktus Versenyképesség
KIHÍVÁSOK A TELEPÜLÉS MARKETINGBEN
KIHÍVÁSOK A TELEPÜLÉS MARKETINGBEN Dr. habil. Szabó Zoltán PhD MBA Vada Gergely - Vezető tanácsadó TÉMAKÖRÖK Célcsoportok 10 K SWOT MIR Exponenciális tervezés Kulcs a Befektetőkhöz Tervezési projekt -
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Veszprém megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Veszprém megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó stratégiaalkotás
A globális és lokális eszközrendszer egymás mellettisége, egymást kiegészítő jellege a gazdaságfejlesztésben az unió kohéziós politikája keretében
A globális és lokális eszközrendszer egymás mellettisége, egymást kiegészítő jellege a gazdaságfejlesztésben az unió kohéziós politikája keretében Döbrönte Katalin PhD hallgató, ELTE Földtudományi Doktori
A turizmus rendszere 6. p-marketing
A turizmus rendszere 6. A turizmus hatásai Dr. Piskóti István Marketing Intézet 1 p-marketing 2. 1. 3. 4. 5. Tata Szeged Sopron Debrecen Gyula 6. 7. 8. 9. 10. Esztergom Hollókő Székesfehérvár Visegrád
Melyik vállalatok nőnek gyorsan békés időkben és válságban? Muraközy Balázs MTA KRTK KTI Közgazdász Vándorgyűlés, Gyula, 2013
Melyik vállalatok nőnek gyorsan békés időkben és válságban? Muraközy Balázs MTA KRTK KTI Közgazdász Vándorgyűlés, Gyula, 2013 1 Munkatermelékenység és GDP/fő, 2011 Forrás: OECD 2 Vállalati sokféleség és
TÉNYEK, ALAPFOGALMAK II.
2. előadás TÉNYEK, ALAPFOGALMAK II. Mihályi Péter TANSZÉKVEZETŐ EGYETEMI TANÁR Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem MAKROÖKONÓMIA 2 Új fogalmak 1. Infláció (defláció) 2. Kamat(ok) 3. Munkanélküliség
Makroökonómia szeminárium - 2. hét. 2. szeminárium Alapfogalmak II., Mikroökonómiai alapok
Makroökonómia szeminárium 2. szeminárium Alapfogalmak II., Mikroökonómiai alapok Révész Sándor Makroökonómia Tanszék BCE 2013. február 12. Pre-demonstrátorunk: Bugyi Orsolya Szakmai segítségnyújtás, dolgozatok
Összefoglaló I. A fejlesztési terület meghatározása Dél-Szlovákia vagy Felvidék II. Dél-Szlovákia helyzetelemzése...
1 Összefoglaló... 7 I. A fejlesztési terület meghatározása Dél-Szlovákia vagy Felvidék... 10 II. Dél-Szlovákia helyzetelemzése... 20 II.1. Szlovákia és Dél-Szlovákia gazdasági, versenyképességi helyzete...
A társadalmi innováció vizsgálatának tapasztalatai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE - 2015 A társadalmi innováció vizsgálatának tapasztalatai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Veresné Somosi Mariann Balaton Károly 2015. November 24. Tartalomjegyzék 1. Az innováció
4. ábra: A GERD/GDP alakulása egyes EU tagállamokban 2000 és 2010 között (%) 1,8 1,6 1,4 1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 2000 2001 2002 2003 Észtország Portugália 2004 2005 2006 2007 Magyarország Románia 2008
A magyar adórendszer nemzetközi szemmel avagy versenyben az adórendszer. Dr. Lőcsei Tamás Üzletágvezető, Adó- és jogi szolgáltatások
A magyar adórendszer nemzetközi szemmel avagy versenyben az adórendszer Dr. Lőcsei Tamás Üzletágvezető, Adó- és jogi szolgáltatások Egy sikeres országhoz erős, kompetitív vállalkozások kellenek. Ennek
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM A vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1968-06 Gazdálkodási feladatok A vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: A vállalkozások létesítésével,
MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2002
MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2002 MUNKAERŐPIACI TÜKÖR Az évkönyvsorozat szerkesztõbizottsága Fazekas Károly igazgatóhelyettes, MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont Frey Mária tudományos tanácsadó, Foglalkoztatási
Korrupció Érzékelési Index a világ korrupciós térképe 2018-ban
Korrupció Érzékelési Index a világ korrupciós térképe 2018-ban Budapest, 2019. január 29. Ligeti Miklós Transparency International Magyarország Korrupció Érzékelési Index 2018 180 országot rangsorol A