Másodlagos pártpreferenciák és a választások

Átírás

1 Bojár Ábel Másodlagos pártpreferenciák és a választások A politikatudomány hosszú ideje foglalkozik a másodlagos pártpreferenciák kérdéskörével, mint a választásokat potenciálisan befolyásoló de a különböző választási rendszerek sajátosságai miatt nehezen mérhető tényezővel. Minden választási rendszer egy adott politikai közösség pártpreferenciát igyekszik aggregálni olyan szempontok figyelembe vételével mint az arányosság elve, vagy a kormánystabilitás/kormányozhatóság. A legtöbb választási rendszerben a másodlagos pártprerenciák csak indirekt formában tudnak érvényesülni. A többségi, a győztes mindent visz elvére épülő egyfordulós választási rendszerekben, mint pl. a brit, a taktikai szavazás ad lehetőséget a választóknak arra, hogy a legkedveltebb pártjuk helyett egy adott körzetben a győzelemre esélyesebb kissebbik rossz mellé húzzák be az x-et. A szintén többségi elvre épülő, de kétfordulós választási rendszerekben, mint pl. a francia, a második fordulóban a választók a versenyben maradt jelöltek között választhatnak, így taktikai szavazásra nincs is szükség a másodlagos pártpreferenciák kinyílvánítására. A tisztán arányos rendszerekben kevesebb ösztönző van arra, hogy a választók ne a legkedveltebb pártjuk mellé tegyék le a voksot, de pl. egy, a bejutási küszöb környékén mért kis párt bejuttatása a parlamentbe ilyen lehet. A fenti megfontolásokat azért hívtam indirekt kinyílvánítási formáknak, mert rendkívül nehéz beazonosítani a választási eredmények segítségével a másodlagos pártpreferenciákat. A politikatudománnyal foglalkozó kutatók nagy része ezért jellemzően választási kérdőívekre támaszkodnak, amelyek egy pár-ezer fős reprezentatív mintás kutatással igyekeznek feltérképzeni a választói magatartás egyes elemeit, így a másodlagos pártprerenciákat is. Ilyen ismert kérdőív a European Election Studies, amely a választóktól egy 1-10-es skálán kérdezi a szavazási hajlandóságot egy adott pártra. A választási kérdőívekkel kapcsolatban azonban számos aggály kiemelhető. A választások utáni kegyelmi időszakban, amikor ezek a kérdőívek többnyire készülnek, a győzteshez húzás jelensége erősen torzíthatja a válaszokat. Továbbá már önmagában is erősen kérdéses, hogy milyen kérdés alkalmas egy olyan absztrakt fogalom, mint a másodlagos pártpreferencia mérésére. Mindezeket figyelembe véve tudományos szempontból szerencsésnek mondható, hogy egyes ritkábban előforduló választási rendszerek közvetlenebb lehetőséget

2 adnak a másodlagos pártpreferenciák kinyilvánítására, így nem kell választási kérdőívekre támaszkodni a pártpreferenciák mélyebb feltérképezéséhez. A többek között Ausztráliában alkalmazott Alternative Vote rendszerben például az egyes jelöltek között preferencia sorrendet állíthat fel a választó, így a másodlagos pártpreferenciák közvetlenül beépülnek a mandátumok elosztásának képletébe. Végezetül a vegyes választási rendszerekben, mint például a német, vagy a magyar, az egyéni és a listás szavazat megosztása két párt között árulkodhat arról, hogy egy választó hogyan döntene, ha a legkedveltebb pártja nem létezne, vagy esélytelen lenne a választási közdelemben. Jelen írás arra vállalkozik, hogy a 2014-es hazai választások szavazóköri szinten nyilvánosan elérhető eredményeire támaszkodva elemezze a magyar választók másodlagos pártpreferenciáit az átszavazási hajlandóságon keresztül. Az elemzés módszertana Egészen addig, amíg az egyes választók által az urnába juttatott listás és egyéni szavazatok nem állnak rendelkezésre az elemző számára, csak következtetni lehet az átszavazási hajlandóságra. Egy adott szavazókör szintjén csupán annyi mérhető, hogy mennyivel több/kevesebb voksot kapott egy párt jelöltje a párt listájához képest. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a párt támogatói közül pontosan ennyien szavazták át más párt jelöltjére, mert lehetséges, hogy közben a párt egyéni jelöltje is kapott is támogatást a másik (vagy egy harmadik) párt támogatói közül. Szintén kevés támpontot jelent egy adott szavazókör szintjén, ha egy adott párt szavazattöblete a listán az egyéni jelöltjéhez képest egy másik párt egyéni jelöltjének szavazattöbletével párosul. Ha például az LMP egyéni jelöltjére 10-en kevesebben szavaztak, mint az LMP listájára és ezzel párhuzamosan a baloldali összefogás jelöltjére 10-el többen, akkor ugyan csábító, de helytelen az a megállapítás, hogy 10 LMP-s átszavazott. Az ellenkező előjelű átszavazási mutató rendkívül sokféleképpen létrejöhetett, (pl 5 átszavazás a Fidesz jelöltjére, 5 átszavazás a baloldal jelöltjére és közben 5 más kispártokra szavazó átszavazása a baloldal jelöltjére), emiatt egy szavazókör eredményéből bármire is következtetni téves lenne. Ha azonban a mérést kiterjesztjük az ország összes (a 2014-es parlamenti választások idején kb. 5500) szavazókörére, akkor a listás és egyéni szavazatkülönbözetek közötti összefüggésekből már sok mindenre lehet következtetni. Ha az ország egészében tendenciózusan igaz az, hogy ahol X párt jelöltjére kevesebben szavaznak, mint a párt listájára, ott Y párt jelöltjére többen, és ez az összefüggés elég erős (azaz jelentős a negatív korreláció), az már

3 bizonyítékkal szolgál az átszavazási hajlandóságról. Minnél kissebb körzeteket veszünk alapul, annál megbízhatóbb lesz az ebből levont következtetés, így az egyéni választókerületek helyett a szavazókör szintjén végzett elemzés optimálisnak mondható. Az elemzés fő mérőszáma tehát az egyes pártok listás és egyéni szavazatszámai közötti különbség egy adott szavazókör szintjén. Mivel ez a különbség sok féleképpen előállhat, ezért már szóhasználat szintjén is kerülni fogjuk, hogy ezt a számot az átszavazók számával tegyük egyenlővé. E helyett nettó átszavazási hajlandóságot fogunk használni, ugyanis ez jól kifejezi, hogy ha a listás és az egyéni szavazatszám közötti különbség pl. 10 egy adott párt esetében, az azt jelenti, hogy a párt listás szavazói közül 10-el többen szavaztak más párt jelöltjére, mint más párt szavazói közül az adott párt jelöltjére. Írásunk további része az eredményeket ismerteti, kezdve a szavazási tendenciák általános jellemzésétől az átszavazási összefüggések vizsgálatáig. A szavazási és (átszavazási) tendenciák általános jellemzése Az átszavazási tendenciák vizsgálata előtt hasznos az egyes pártok országos erőviszonyát felidézni. A jól ismert listás eredmények (Fidesz: 44,4, Kormányváltók: 25.9, Jobbik: 20,5, LMP: 5,2) jelentős országos ingadozásokat takarnak, amelyek meghatározhatják az ország egyes területén megfigyelhető átszavazási tendenciák erejét. Az 1. ábra megyénkénti bontásban mutatja be a 4 parlamentbe jutott párt (vagy a baloldali összefogás esetén választási szövetség) listás eredményét az adott megye szavazóköreinek átlagában 1. Míg a Fidesz támogatottsága regionálisan viszonylag kiegyenlítettnek mondható amely nagyban hozzájárult a párt 2/3-os győzelméhez - a többi párt esetében jelentős regionális különbségek vannak. A baloldali összefogás kiemelkedő támogattságot (37%) mutatott fel en amellyel gyakorlatilag elérte a Fidesz fővárosi támogatottságát (38%), de három alföldi megyében (Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun) 20% alatt maradtak. Hasonlóképpen az LMP is a fővárosban (8,7%) tudta csak messze meghaladni országos átlagát, míg két északi (-Szatmár és megye), valamint egy alföldi (Jász-Nagykun) megyében 3% alatt maradt a pártlista támogatottsága. Végezetül az a sajtóban többször elhangzott megállapítás, miszerint a Jobbik országos párttá vált, csak félig igaz. Igaz ugyan, hogy en kívül (12,3%) minden más megyében meghaladta a párt a 2010-es országos támogatottságát, a 1 A vízszintes piros csík a párt országos listás eredményét mutatja viszonyítási alapnak.

4 hagyományos, észak- és kelet-magyarországi fellegvárakban (,, Jász- Nagykun, stb.) még mindig több, mint 10%-al erősebb a párt támogatottsága, mint Nyugat-Magyarország megyéiben (, Győr-Moson-Sopron, stb.). 1. ábra: A 4 parlamentbe jutott párt regionális támogattsága (%) Rákanyarodva az írás lényegi részére, a 2. ábra a nettó átszavazási hajlandóság mértéket mutatja be az egyes pártok esetében. Mivel egy adott szavazókör átszavazási számai nagyban függnek a szavazókörben megjelent összes választópolgár számától, így az ábrák az egyes pártok listájára leadott szavazatok százalékéban mutatja be a nettó átszavazási hajlandóság mértékét. Megjegyzendő, hogy a két kissebb párt esetében (LMP és Jobbik) a választási rendszer logikája azt diktálná, hogy a nettó átszavazási hajlandóság pozitív számokat adjon, azaz több párt-szimpatizáns szavazzon át más jelöltre, mint más párt szimpatizánsa az LMP, vagy a Jobbik jelöltjére. Ez alól részben kivétel Észak- Magyarország megyéi, ahol több választókerületben is viszonylag kiegyenlített

5 LMP versenyre lehetett számítani a Fidesz, a baloldali összefogás és a Jobbik jelöltjei között, így az átszavazási tendenciák vegyesebb képet mutathatnak. Ezzel szemben a két nagyobb, több körzetben versenyben lévő párt esetében a várt mutatószám negatív, azaz több egyéni plusz-szavazatra számíthatnak a pártok, mint a listás szavazók elpártolálására. 2. ábra: A parlamentbe jutott pártok szavazóinak nettó átszavazási hajlandósága a pártlistára leadott szavazatok %-ában Kezdve az LMP-vel, a várakozásoknak megfelelően a párt jelöltjei országos átlagban kevesebb szavazatra számíthattak, mint a párt listája. A nettó átszavazási hajlandóság a párt listás szavazatainak átlagában csak 3 megyében volt negatív és 17 megyében pozitív, míg országos átlagban ez a mutatószám 8,3%-ot ért el. A Jobbik esetében is a várakozásoknak megfelelően pozitív az országos átlag (1,8%), azonban az LMP-hez képest itt jóval korlátozottabb az nettó átszavazási hajlandóság relatív mértéke. Az LMP szavazóbázisa a számok tanúsága szerint nagyobb hajlandóságot mutatott tehát a választási rendszer logikájának megfelelően az esélyesebb jelöltek egyikére átszavazni, mint a Jobbik szavazói.

6 A fogadói oldalon, ahova az átszavazások többnyire irányultak, a plusz egyéni szavazatokból a Fidesz és a baloldali összefogás hasonló mértékben részesült 2. Abban sincsenek igazán látványos különbségek, hogy melyik megyékben számíthatott a két párt más párt szavazóinak másodlagos pártpreferenciájára. Mind a baloldali összefogás (, Veszprém és ), mind a Fidesz (Komárom- Esztergom, és Győr-Moson-Sopron) jelöltjei 3 nyugati megyében számíthattak a legjelentősebb átszavazásra más pártoktól. Összességében az átszavazási tendenciák relatív mértékéről annyi állítható, hogy az egyes pártok szavazóinak egy viszonylag szűk körére korlátozódik. Ez alól részben kivétel az LMP, amely esetében több megyében is a listás szavazatok több, mint 10%-át teszi ki a nettó átszavazási hajlandóság más pártok felé. Az átszavazások iránya ellenben jól illeszkedik a választási rendszer logikájába: a parlamentbe jutott pártok közül az egyéni mandátumszerzésre legkevésbé esélyes LMP-nél a Jobbikszavazók átszavazási hajlandósága jóval korlátozotabb, míg az egyéni mandátumokért esélyesebb két nagyobb pártszövetség egyéni jelöltjei a nettó átszavazók fogadó oldalán voltak országos átlagban. Az átszavazási tendenciák egyes pártok között Ugyan az átszavazások relatív mértéke csekélynek mondható a fent leírtaknak megfelelően, ez nem jelenti azt, hogy az ebből levonható következtetéseknek ne lenne tágabb relevanciája. Ha ugyanis egy adott párt taborából átszavazók tendenciózusan egy másik párt egyéni jelöltjét támogatják, az az adott szavazótáborok közötti átjárás lehetőségéről is sokat elárul. Az 1. Táblázat, a 3. Ábra és a 2. Táblázat ennek bemutatását szolgálja a nettó átszavazási hajlandóságok közötti korrelációk 3, illetve regressziós elemzés segítségével. 1.ábra: a pártok nettó átszavazási hajlandósága közötti korrelációk Kispártok LMP Jobbik Baloldali összefogás Fidesz Kispártok 1 LMP A baloldali összefogás -1,7%-os relatív mérőszáma a Fidesz -1%-val szemben az előbbi alacsonyabb bázisából (átlagos listás szavazatszámából) fakad. 3 A korrelációs együttható lehetséges értéke -1 (tökéletes negatív) és 1 (tökéletes pozitív) között mozog, így minnél közelebb van az együttható a -1-hez, annál erősebb a két tábor közötti átszavazási hajlandóság.

7 Jobbik Baloldali összefogás Fidesz Az 1.táblázatban feltüntetett korrelációk sok esetben árulkodóak. Erős átjárás figyelhető meg az LMP és a baloldali összefogás, valamint a Jobbik és a Fidesz tábora között. Lényegesen kissebb, de nem elhanyagolható az átjárás az LMP és a Fidesz (-0.17) valamint a Jobbik és a baloldali összefogás (-0.2) között. Szintén jelentős a parlamentbe nem jutott kispártoktól az átjárás mind a baloldali összefogás (-0.33) és a Fidesz (-0.29) és ennél lényegesen korlátozottabb (-0.12) a Jobbik irányába. Az LMP és a kispártok közötti korreláció gyakorlatilag 0 (0,02), így az LMP egyéni jelöltjei kispártok szavazóinak átszavazására nemigen számíthattak. Vizuálisan is megjelenítve ezeket a tendenciákat, a 3. ábra az egyes választókerületek átlagos nettó átszavazási hajlandóságát azaz a választókerületekben megtalálható szavazókörök átszavazásainak átlagát - mutatja be a különböző párt-párok esetében, eltekintve ezúttal a parlamentbe be nem jutott kispártoktól, valamint a két nagyobb és a két kissebb párt közötti esetleges átjárástól. Az adatpontokból, illetve a trendvonalból kirajzolódik, hogy azokban az egyéni választókerületekben, ahol az LMP-bázis nettó átszavazási hajlandósága nagy, ott a baloldali összefogás jelöltje jellemzően jobban szerepel, mint az összefogás listás eredménye. Hasonló tendenciát mutat a Jobbik és a Fidesz közötti összefüggés, ellenben sokkal gyengébb a kapcsolat az LMP és a Fidesz, valamint a Jobbik és a baloldali összefogás között.

8 3.abra: Az egyéni választókerületek átlagos nettó átszavazási hajlandósága különböző párt-párok összehasonlításában LMP LMP Baloldali Osszefogas Trendvonal Fidesz Trendvonal Jobbik Jobbik Baloldali Osszefogas Trendvonal Fidesz Trendvonal A korrelációs elemzés hátránya, hogy keveset árul el az átszavazások megoszlásának pontos mértékéről. Továbbá elképzelhető, hogy egy erős negatív korreláció (pl. az LMP és a baloldali összefogás között) abból is fakad, hogy ahol erős/esélyes jelöltet állított a baloldal ott máshonnan (pl. kispártok) is sokan átszavaznak, így a mért korreláció nem feltétlenül az LMP-s szavazók átáramlásáról árulkodik. Az alábbiakban regressziós elemzéssel 4 igyekszünk elejét venni ezeknek 4 A regressziós elemzés a két nagyobb párt szavazóköri szinten mért listás és egyéni jelöltek közötti szavazatkülönbözetét (mint függő változó) becsüli meg a kissebb pártok szavazatkülönbözeteinek (mint magyarázó változók) segítségével. Az együtthatók pontos értelmezése úgy fogható meg, hogy amennyiben a másik két kissebb párttól nem szavaznak át más párt egyéni jelöltjére, akkor várhatóan a táblázatban szereplő összeggel (együthatóval) változik a nagy párt jelöltjének szereplése a párt listájához képest egy, az adott kispárttól való nettó átszavazás hatására. A zárójelben feltüntetett, a becslés bizonytalanságát mérő standard hibák figyelembe veszik, hogy az egy választókerületben lévő szavazókörökben megfigyelhető választói mozgás egymástól nem független. A standard hibák alapján az összes becsült együttható szignifikáns.

9 a problémáknak. Ez egyfelől lehetővé teszi, hogy megbecsüljük a nettó átszavazások megoszlásának pontos mértékét, másfelől kiszűrhetővé válik a többi párttól való átszavazás hatása, így a becsült együtthatók a pártok közötti átszavazásról pontosabb képet festenek. 2. táblázat: Az egyes pártoktól való átszavazás megoszlása a két legnagyobb párt felé Baloldali Összefogás Fidesz Kispártok (8.56)** (9.14)** LMP (7.78)** (2.24)* Jobbik (3.24)** (9.99)** _cons (0.40) (0.71) R N 5,532 5,532 * p<0.05; ** p<0.01 A 2.táblázat első sora a baloldali összefogás felé való átszavazási tendenciákat segít elemezni a becsült együtthatók segítségével. Mindebből a következő megállapítások érvényesek. A legerőteljesebb átszavazás a korábbi eredményeknek megfelelően az LMP irányából érkezett. 100 nettó LMP-s átszavazó várhatóan 74 plusz szavazattal erősíti a baloldali jelöltet. A kipártoktól való átszavazók esetében ez az arány 41, a Jobbiknál mindössze csak 23. A Fidesz esetében (a 2.táblázat második oszlopa) fordított a képlet az LMP és a Jobbik közötti összehasonlításban. Míg az LMP 100 nettó átszavazóból csak 21 támogatta a Fidesz jelöltjét, addig 100 Jobbikos nettó átszavazóból 71 a kormánypártnak adta egyéni szavazatát. A kispártoktól való átszavazók némileg meglepő módon a baloldal jelöltjénél átlagosan nagyobb arányban, közel felük (100- ból 48) támogatta a Fidesz jelöltjét.

10 Összegzés és következtetések A levonható következtetések között jó néhány megfelel annak, amit sejteni lehetett. Az LMP-bázis, a baloldali összefogáshoz hasonlóan en koncentrálódik, és a többi párt egyéni jelöltjéhez képest sokkal inkább volt hajlandó a baloldali összefogás jelöltjét támogatni. A Jobbik szavazói bázisa regionálisan kiegyenlítetebb lett, mint 4 évvel korábban, de még mindig jellemző rá az észak-magyarországi és kissebb mértékben az alföldi túlsúly. A párt szavazóinak azon szűk köre, akik a választási rendszer logikájának megfelelően átszavaztak esélyesebb egyéni jelöltre túlnyomórészt a Fidesz jelöltjét és sokkal kevésbé a baloldali összefogás jelöltjét támogatták. Ennél némileg meglepőbb következtetés az amúgy nagyobb átszavazási hajlandóságot mutató LMP-tábor zártsága a Fidesz felé, valamint a kispártok listáira szavazók kiegyenlített egyéni-jelölt választása a baloldali összefogás és a Fidesz között. Ez utóbbi valamelyest rácáfol arra a nézetre, miszerint a fegyelmezett Fidesztáborhoz képest a baloldali összefogás volt a nagy vesztese a kispártok jelenlétének. Ha ez az állítás teljes mértékben igaz lenne, akkor a kispártok nettó átszavazási hajlandósága sokkal inkább a baloldal felé irányult volna, mint a Fidesz felé. Nem így történt. Az összességében viszonylag alacsonynak mondható nettó átszavazási hajlandóság több lehetséges értelmezést is kínál. Lehetséges, hogy az eddigi többfordulós választási rendszer kevesebb tudatosságot igényelt meg a választópolgároktól, és sokkal inkább pártpolitikai szinten dőlt el a szavazótáborok közötti mozgás az egyéni jelöltek visszaléptetésével (pl. kisgazda visszalépések a Fidesz javára 1998-ban, vagy a SZDSZ-es jelöltek visszalépései a szocialisták javára ekkor és ezt követően). Ezzel szemben az új választási rendszer inkább megköveteli mind a pártok erőviszonyainak, mind a választási szabályoknak a pontos ismeretét, amely komoly akadályt jelenthet a választók nagy tömegei számára. Alternatív, de ezt nem kizáró magyarázatként szolgálhat az, hogy a jelenlegi politikai légkörben az egyes szavazótáborok egymástól annyira hermetikusan zártak, hogy nagy mozgásra rövid időn belül a jövőben sem érdemes számítani. Utóbbi magyarázat egy árnyaltabb változata végezetül pedig úgy szólna, hogy a mértnél erősebb a választók másodlagos pártpreferenciája ugyan, de a vegyes választási rendszer kompenzációs logikája arra ösztönzi a választókat, hogy más párt egyéni jelöltjei helyett inkább saját pártjuk országos listáját erősítsék a kompenzációs elemen keresztül.

11 Ami a csekély, de létező átjárást illeti, úgy tűnik, hogy a pártpolitikai paletta bal- és jobboldala továbbá is releváns fogalmak az LMP politikájának és kommunikációjának minden az irányba tett igyekezete ellenére, hogy ezt meghaladja. A párt szavazói ugyanis sokkal inkább a baloldali összefogást tekintik a kissebik rossznak, mint a kormánypártot. Ezzel párhuzamosan bárhonnan is jöttek a Jobbik szavazói, egyértelműnek látszik, hogy amennyiben másodlagos pártpreferenciát nyilvánítanak ki, azt sokkal inkább teszik a kormánypárt, mint a baloldal irányába. A két tábor között meghúzódó szakadék ezzel szemben mély, rajta keresztül alig van átjárás. Hogy mindez mit jelent a pártok által követendő stratégia illetve tágabb értelemben a magyar demokrácia jelene és jövője szempontjából, azt mindenki döntse el maga. Bojár Ábel London School of Economics and Political Science European Institute Teaching Fellow