A GLOBÁLIS ÉLELMEZÉSI BIZTONSÁG

Átírás

1 A GLOBÁLIS ÉLELMEZÉSI BIZTONSÁG ÉS AZ AGRÁRSZEKTOR (Simai Mihály akadémikus) Az élelmezési világnapnak, amelynek ebben az esztendőben a fő témája az élelemhez való jog, különös jelentőséget ad az, hogy világméretekben, az elmúlt 30 esztendőhöz képest, néhány alapvető élelmiszer esetében különlegesen magas árak alakultak ki. Ez főként három okra vezethető vissza. Az egyik a rossz termés. A másik ok a távol-keleti országokban fellépett és tovább növekvő kereslet a jövedelmek emelkedése nyomán. A harmadik ok az, hogy egyre több kukoricát és szóját használnak fel biodiesel előállítására. Bizonytalan, hogy a jelenlegi árszínt milyen tartós lesz. Egyértelmű azonban, hogy tovább rontja a szegények helyzetét. A szegénynek tekinthetők száma továbbra is igen magas bolygónkon. Szegénynek tekinthető 2,5-3 milliárd ember és abszolút nyomorban élőnek valamivel több mint egymilliárd gyermek, nő és férfi. Az éhezők és a hiányosan tápláltak száma Ázsiában (Kínát és Indiát kivéve) 170 millió, trópusi Afrikában 220 millió, Latin-Amerikában 52 millió, a volt szocialista országokban 25 millió, s az ipari országokban 9 millió. 1 A szegénység csökkentésének feltételei között a következő három évtizedben elengedhetetlen lenne mintegy kétmilliárd új munkahely megteremtése, olyan oktatási rendszer kialakítása, amelyik biztosítja a funkcionális írástudást, s a nők helyzetének gyökeres javítása. A JOG AZ ÉLELEMHEZ: REALITÁS VAGY ILLÚZIÓ? Az élelemhez való jogot először 1948-ban az emberi jogok egyetemes deklarációjának keretében fogalmazták meg. Ennek bázisán a főbb, a jog érvényesítésével összefüggő feladatokat részletesebben és átfogóbb módon a Gazdasági Szociális és Kulturális jogokat kimondó konvenció konkretizálta, illetve fejlesztette tovább. Eszerint: minden férfi, nő és gyermek joga, hogy mint egyén és mint valamelyik közösség tagja mindenkor rendelkezzék a fizikai és gazdasági hozzáférhetőséggel elegendő élelemhez (General Comment No.12). A jog biztosítása illetve érvényesíthetősége természetszerűleg mindenekelőtt az egyes államok számára jelent 1 The State of Food Insecurity in the World, FAO old. és Világbank. 1

2 kötelezettségeket arra vonatkozóan, hogy ne folytassanak olyan gazdaságpolitikát amelyik az éhezést, a táplálékhiányt és az emberek élelmiszer ellátásának bizonytalanságát növeli. Megköveteli tőlük, hogy a rendelkezésre álló erőforrásaikat a szükséges mértékben az éhezés megszüntetésére fordítsák. Mindez nem jótékonykodást, hanem kötelezettséget jelent. A konvenció 2.2 paragrafusa azt is kimondja, hogy az államoknak az élelemhez való jogot mindenki számára biztosítani kell. Az 1996-os világélelmezési csúcskonferencia Felhívása és Cselekvési Programja keretében a kormányok képviselői megerősítették az élelemhez való jog érvényesítésének támogatására vonatkozó elkötelezettségüket s kimondták, hogy 2015-ig a felére fogják csökkenteni az éhezők számát.ez a feladat része lett az ENSZ 2000-ben tartott közgyűlésén az államfőkés kormányfők által elfogadott és Millenniumi Fejlesztési Céloknak is. Az élelemhez való jog érvényesítésével kapcsolatos törekvések szorosan kapcsolódnak egy másik fontos globális programhoz, amelynek célja a globális élelmezési biztonság erősítése. Az ENSZ különmegbízottat nevezett ki az élelemhez való jog érvényesülésének figyelemmel kisérésére, aki évente két jelentést készít: az egyiket az emberi jogi testületnek, a másikat az ENSZ közgyűlésének. Mintegy 120 kormányközi és nemzetközi civil szervezet, számos kutatóintézet és jótékonysági egyesület foglalkozik a világon az éhség csökkentésének feladataival. Globális, regionális és nemzeti programok tömegét dolgozták ki az elmúlt évtizedben. Sok országban ezzel teljesíteni is vélték kötelezettségeiket. Ebben az esztendőben a nemzetközi szervezetek igyekeztek mérleget készíteni arról, hogy az elmúlt hét esztendő során, a millenniumi célok megvalósítására előirányzott 15 esztendő első félidejében mennyire sikerült az időarányos feladatok megvalósítása? A rossz hír az, hogy bizonyos eredmények ellenére, az éhezők száma a világon lényegében nem csökkent. Arányuk ugyan 20%-ról 17%-ra esett vissza, azonban továbbra is millió között van azoknak a gyermekeknek, nőknek és férfiaknak száma azonban, akiket az éhezők, vagy az olyan kevés táplálékhoz jutók kategóriájába sorolnak a nemzetközi szervezetek, amennyi nem elég normális életvitelükhöz, munkaképességük fenntartásához. Sokan közülük súlyos táplálékhiánnyal kapcsolatos betegségekben, fizikai és szellemi alulfejlettségtől szenvednek. Különösen riasztó az, hogy mintegy 250 millió gyermek tartozik az éhezők, illetve normális életvitelükhöz elegendő táplálékhoz nem jutók csoportjába. Annak a mintegy 36 millió embernek több mint 50%-a gyermek, akik évente éhen halnak, illetve elpusztulnak a táplálékhiánnyal közvetlenül kapcsolatos betegségek következtében. 2

3 A feladatok az éhség csökkentésével, a táplálkozási feltételek javításával kapcsolatban hatalmasak. Ahhoz, hogy a 2015-re kitűzött célokat elérjék, évente több mint 30 millió embert kellene kiragadni az éhezők sajnos továbbra is magas tömegéből elsősorban azokban az országokban, amelyekben az élelem biztosítása a legnagyobb probléma. ÉHSÉG ÉS SZEGÉNYSÉG Egyértelműen megfogalmazható, hogy a legnagyobb és legnehezebb feladat a szegénység csökkentése, hiszen az éhezésnek a szegénység nemcsak oka, következménye is. Az eddigi eredmények csupán két országban, Kínában és Indiában biztatóak. Ezekben az államokban lényegében a gyors gazdasági fejlődés által teremtett munkalehetőségek révén csökkent a szegénység és bizonyult sikeresnek az éhezők számának csökkentése is. Indiában azonban továbbra is 212 millió, Kínában pedig 150 millió embert tekintenek hiányosan tápláltnak vagy éhezőnek A világ szegényeinek 75%-a falusi körzetekben él, s döntő többségüknek alapvető megélhetési forrása továbbra is a mezőgazdaság. Ezek a törpebirtokosok, a földnélküli mezőgazdasági bérmunkások, a nomád pásztorkodással foglalkozók többsége és különböző marginalizált népcsoportok. A mezőgazdaságból élők jövedelmeinek növekedése segítheti a falusi szegénység más rétegeinek, a kézművesek, a mezítlábas szolgáltatók és a bérmunkások jövedelmeinek növekedését is. A FAO adatai szerint a falusi munkahelyek 44%-át már a mezőgazdaságon kívüli tevékenységek biztosítják Ázsiában, 25%-át Latin-Amerikában. Ezek a tevékenységek sem képesek fejlődni a mezőgazdasági termelés növelése hatékonyságának és értékesítési feltételeinek javulása nélkül. AZ ÁTALAKULÓ AGRÁRSZEKTOR XXI. század világgazdasága jövőjének alakulása annak ellenére függ az agrárszektortól is, hogy ennek súlya a világtermékben sokkal kisebb lett s valószínűleg tovább zsugorodik. A XX. század elején a mezőgazdaságból származó jövedelmek tőkét, és a felszabaduló munkaerő dolgozókat biztosítottak az ipar fejlődéséhez a mai fejlett országokban is ban 3

4 a föld lakóinak 80%-a számára nyújtott a mezőgazdaság megélhetést. A fejlett ipari országokban az aktív keresők 38-40%-a dolgozott a mezőgazdaságban, a fejlődő országokban az aktív keresők 85-96%-a ben a mezőgazdaságból élők aránya a fejlett ipari országokban 25%, a fejlődő országokban 63% volt. 2 Az évszázad végére a fejlődő országokban a lakosság kb. 50%-a falun él, s a 1. táblázat A mezőgazdaság aránya a bruttó nemzeti termékben mezőgazdaság ezek nagy részének alapvető megélhetési forrása. A fejlett ipari országokban a lakosság 2-5%-a él közvetlenül a mezőgazdaságból. Térség Fejlett országok Közepesen fejlett államok Magyarországon 1900-ban az aktív népesség csaknem 60%-a dolgozott a mezőgazdaságban. Arányuk még 1950-ben is 50% Forrás: World Bank, World Development Report, 1982, World Development Indicators, 2005, Department of Economic and Social Affairs of the UN Secretariat: Long term Trends in Economic Development. New York, (A/37/211) Fejlődő országok Magyarország Volt szocialista országok Világ volt, 2000-ben pedig 7%. A mezőgazdaság súlya a világ bruttó termékében a XXI. század elejére 5% alá esett, s a világgazdaság egyes térségeiben a következőképp alakult. A világ mezőgazdaságában a következő főbb változások vezettek a termelés növeléséhez, szerkezeti, földrajzi és szervezeti átalakulásához: 1) A technikai forradalom, amelynek főbb összetevői az ipari, biotechnológiai, szállítási és kommunikációs átalakulás voltak. 2) A specializáció terén végbement átalakulás. 3) A zöld forradalom. 4) Az öntözés kiterjedése 80-ról 270 millió hektárra. 5) A megművelt földterületek kiterjesztése 1330 millióról 1500 millió hektárra. 6) Az agrárpolitika minősége valamint részben ennek hatására a mezőgazdasági és általában az agrárszektorban végbement vállalati szerkezet átalakulása. 7) Az agrárszektor egy részének globalizálódása, hatalmas termelőegységek, a transznacionális társaságok által uralt vetőmagtermelő és ellátó élelmiszer feldolgozó, mezőgazdasági nyersanyag és élelmiszer kereskedelmi vállalatok valamint árutőzsdék révén. 2 A. Maddison: The World Economy in the 20 th Century. OECD Paris,

5 8) A mezőgazdasági termelési és exporttámogatások rendszere, s a Közös Piac keretében a közös agrárpolitika. E folyamatok intenzitásában és a mezőgazdasági termelés növekedésének ütemében azonban a térségek között jelentős eltérések mutatkoztak. A XX. század második felében a világ mezőgazdasági termelésének bővülése globálisan lényegében lépést tartott a lakosság növekedésével, a jövedelmek egy főre számított alakulása nyomán fellépett nagyobb minőségi igényekkel, a változó fogyasztói szokásokkal és az ipari növények iránti kereslettel is. A mezőgazdasági termelés növekedése valamivel gyorsabb volt mint a népességé. Globális méretekben az egy lakosra számított élelmiszertermelés között évi átlagban 0,7%-kal emelkedett. A megművelt földterület eközben 10%-kal bővült és a világ népessége viszont 90%-kal nőtt. 3 A fejlődés időben és térben egyaránt egyenlőtlen volt. Egyes térségekben időről-időre a túltermelés, másutt a hiány okozott problémákat. Nem került ugyan sor olyan mértékű éhínségekre, mint a korábbi évszázadokban, vagy a XX. század első felében. Az alultápláltság azonban a világ több térségében tartóssá vált s közel egymilliárd embert sújt s mintegy 400 millióra tehető az éhezők száma. A tömeges éhezés elkerülésében jelentős szerepet játszott, hogy Kína és India a XX. század végére meg tudta oldani lakói többségének élelmiszer ellátását. Segítettek a nemzetközi programok is a világ élelmezési biztonságának javulásában. Az élelmezési válságok, éhínségek fő okai között XX. század második felében gyakrabban szerepelt a szegénység, a kirekesztettség, illetve polgárháborúk, mint az agrárszektor zavarai, illetve természeti csapások. Az agrárszektor szerepe természetesen eltérő azokban az országokban, amelyekben a mezőgazdaság a legfőbb termelési szektor, megint más azokban, amelyek már jelentősebb ipari és szolgáltató tevékenységekkel is foglalkoznak, s ott, ahol a mezőgazdasági termelés súlya pár százalékosra csökkent a termelésben és a foglalkoztatásban. Figyelembe kell venni egy további fontos tendenciát is. A mezőgazdaság mindenütt jelentős átalakulás fázisában van. Ebben különlegesen fontos tényező a szektor integrálása az iparral és a szolgáltatásokkal. Ez a 3 A mezőgazdasági termelés növekedésével és világgazdasági arányaival összefüggésben, a múltban is sok vitát váltott ki néhány iparilag fejlett országban az a kérdés, hogy túl gyors vagy túl lassú-e a világ szükségleteihez képest a mezőgazdasági termelés növekedése. A világ népességének ellátása érdekében a világgazdaságban biztosítani kellene az évi átlagos 2,0-2,2%-os növekedést. A mezőgazdasági termelést különösen azokban a nagy lakosságú országokban, ahol az élelmezési problémák megoldásának feltételei a legrosszabbak, mindenekelőtt az adott ország területén belül kell növelni, és a helyi termelésből kell a lakosság fogyasztásának megfelelő szintjéhez szükséges élelmiszereket biztosítani. Irreális arra számítani, hogy ezek az országok importból legyenek képesek élelmiszerszükségleteiket fedezni. A mezőgazdasági cikkek világpiaci árainak, illetve a világpiaci agrárollónak alakulásából önmagában nem lehet arra következtetni, hogy túl alacsony vagy túl magas a mezőgazdasági termelés növekedésének üteme a világgazdaságban. 5

6 folyamat tulajdonképpen már a XIX. században megkezdődött néhány fejlett országban. A XXI. században globális mértékben folytatódik az agrárszektor az ipari tevékenységek és a szolgáltatások integrálódása. A fejlett ipari országokban kialakult agrár ipari szolgáltató blokk egyre inkább globálisan jellemző tendencia. Ez a blokk XXI. század elején magában foglalja a mezőgazdasági termelést, a feldolgozást, a beszállító ágazatokat, az élelmiszerek kereskedelmét és az adott szektorokat kiszolgáló tudományos kutatási, pénzügyi, biztosítási, szállítási és kommunikációs és egyéb szolgáltatásokat, amelyek összesen a világ bruttó nemzeti termékének közel egynegyedét teszik ki. Egyes országokban az agrár-ipari- szolgáltató blokk aránya természetesen eltérő és nem változatlan. Dél-Korea gazdaságában a BNT 29%. India gazdaságában 60%. Nem egyértelmű az sem, hogy mit lehet e kategóriába sorolni. XXI. század világgazdasága jövőjének alakulása azonban összességében nagyobb mértékben függ a mezőgazdaságtól, mint amire a világtermékben kialakult és tovább zsugorodó súlyából következtetni lehet. A mezőgazdaság meghatározó, hagyományos feladata természetesen a XXI. században is a világ lakói élelmiszer ellátásának biztosítása marad. A világ élelmezési biztonsága, amelyik alapvető feltétele az élelemhez való jog érvényesülésének továbbra is döntő mértékben függ az agrárszektor teljesítményétől. ÉLELMEZÉSI BIZTONSÁG A XXI. SZÁZADBAN A XXI. században az élelmezési biztonság fogalmát három, egymástól nem függetleníthető összefüggésben kell értelmeznünk. Az egyik a fogalom szociális értelmezése, vagyis az a követelmény, hogy a föld lakói képesek legyenek olyan fenntartható megélhetési feltételek elérésére, amelyik lehetővé teszi számukra a biztonságos hozzáférést a normális életvitelükhöz szükséges élelmiszerekhez. A másik a fogalom piaci értelmezése, amelyik lényegében azt jelenti, hogy a világ tartós és rendszeres élelmiszer exportőrjei képesek és hajlandók legyenek olyan felesleg megtermelésére, amelyik biztosítja a tartósan importra szoruló államok szükségleteinek fedezését. A harmadik értelmezés a nemzetközi közösség szerepével függ össze. Ez részben segélyezést jelent. Évente az ENSZ élelmezési világprogramja mintegy 90 millió embernek juttat táplálékot. A másik nemzetközi feladat meghatározott mennyiségű nemzetközi tartalékok képzése 6

7 azoknak a rendkívüli szükségleteknek fedezésére, amelyek természeti csapások, háborúk vagy más szükséghelyzetek következtében lépnek fel. A XX. század hetvenes éveiben került a globális szervezetek napirendjére az élelmezési biztonság problémája. Az akkor előre jelzett globális élelmezési válsághelyzetet a világ mindeddig el tudta kerülni. Ebben számos technikai és gazdasági tényező játszott jelentős szerepet. Fontos változás volt az is, hogy Kína és India a XX. század végére meg tudta oldani lakói többségének élelmiszer ellátását. Sok szakember szerint, a jelenlegi technikai feltételeket alapul véve a világ mezőgazdasága el tudná látni kb. 12 milliárd ember élelmezését, napi 2700 kalóriában számítva Segítettek a nemzetközi programok is a világ élelmezési biztonságának javulásában. Az élelmezési válságok, éhínségek fő okai között XX. század második felében gyakrabban szerepelt a szegénység, a kirekesztettség, illetve polgárháborúk, mint az agrárszektor zavarai, kivéve talán a természeti csapások közvetlen következményeit. Kérdéses, hogy az éghajlati változások, a növekvő vízhiány egyes térségekben, a növekvő ellenállás a genetikailag manipulált élelmiszerekkel szemben, a sivatagosodás globális következményei és más új problémák okoznak majd zavarokat az élelmezési biztonság alakulásában és a kínálati viszonyokban. A kínálati viszonyok alakulásában lényeges lehet az agrárszektor egy részének globalizálódása, hatalmas termelőegységek, a transznacionális társaságok által uralt vetőmagtermelő és ellátó élelmiszer feldolgozó, mezőgazdasági nyersanyag és élelmiszer kereskedelmi vállalatok valamint árutőzsdék révén. Nyitott kérdés az agrárszubvenciók esetleges csökkentésének hatása is. Az élelmiszerkereslet növekedésében és összetételének változásában a jövőben is két jelentős tényező játszik szerepet: az egyik a népesség növekedése, a másik a jövedelmek növekedése A következő esztendő során a mezőgazdaságnak további 2-3 milliárd ember számára kell majd élelmiszereket termelni. További alapvető feladata lesz annak a mintegy 2,5-3 milliárd ember élelmiszerellátása minőségének javításáról gondoskodni, akik a XXI. század során minden valószínűség szerint javítani fogják jövedelmi helyzetüket. Ennek alapján az elmúlt évtizedben a FAO keretében szervezett világkonferenciák ismételten kiemelték, hogy a XXI. a mezőgazdasági termékek iránti kereslet növekedése hosszabb távon, globális méretekben tovább lassul. A XXI. század első harmadában a kereslet várható évi növekedése 1,5% lesz, szemben a XX. század utolsó harmadának 2,2%-os éves növekedésével. A lassulásban a világ népességének lassuló növekedése mellett az is szerepet játszik, hogy a magas jövedelmű országokban az élelmiszerek fogyasztásának szintje aligha emelkedik tovább. A mezőgazdasági termek iránti kereslet növekedés döntő részére a fejlődő világban kerül sor a következő 7

8 évtizedek során. Annak a közel 3 milliárd embernek, akik a föld népességét 9 milliárdra emelik a XXI. század közepére, 95%-a a fejlődő világban látja meg a napvilágot. Sajátos módon hat a keresletre az urbanizáció ig a városlakók száma a becslések szerint két és fél milliárddal nő. Ez egyidejűleg csökkenti a falusi lakosság arányát, áthelyezi a forrásokat a saját szükségletekre termelésből a piacra. Csökkenti a megművelhető földterületeket s növeli a városok környékének szennyezettségét. Az urbanizáció következtében a fejlődő országokban is valószínűleg gyorsabban nő a kereslet a feldolgozott élelmiszerek iránt, mint a mezőgazdasági nyerstermékek iránt. A városok lakói keresletének kielégítése a belső termelésből különösen azokban az országokban lesz nehéz, amelyekben az agrárszektor elmaradott, a termelők zöme törpebirtokos, önellátó, s nem, vagy alig képes piacra vihető termékfelesleg előállítására. A legtöbb fejlődő országban ugyanakkor már ma is nehéz a városok ellátásához szükséges élelmiszer import finanszírozása. A MAGYAR AGRÁRSZEKTORRÓL Az eddigiekben csak röviden vázolt globális változásokból is igen lényeges következtetések fogalmazhatók meg a magyar agrárpolitika számára is, amelyik az EU keretében különösen sajátos feltételek közé került. Erre új lehetőségek és korlátok egyaránt jellemzőek. Az egy lakosra számított új érték terén a magyar mezőgazdaság lemaradása az EU fejlett országaihoz viszonyítva lényegesen nagyobb, mint a gazdaság egyéb szektoraiban. A Világbank adatai szerint az egy mezőgazdasági dolgozóra számított évente termelt új érték évtizedünk első felének átlagában egyhatoda volt az osztrákénak, valamivel több mint egytizede a hollandénak, kilencede a dániainak, s egyötöde az eurozóna államainak. Tizenöt évvel ezelőtt még sokkal jobban álltunk. A mai eurozónához tartozó államokban termelt új érték több mint egyharmadának felelt meg az egy dolgozóra számított új érték, amelyet a magyar mezőgazdaság termelt. A XXI. század feltételei között a hagyományos elképzelések és agrárpolitikák nem számíthatnak sikerre. A XXI. század magyar agrárpolitikájának általános vidékfejlesztési politikával, jövedelempolitikával, üzleti és versenypolitikával, környezeti és műszaki fejlesztési politikával kell integrálódnia, amelyik az adott területen képes a nemzeti és nemzetközi folyamatok összehangolására is. Az átállás erre példátlanul nehéz hiszen a politikai és szociális meggondolások, csoportérdekek, általános nemzetgazdasági összefüggések és szűk szektorális 8

9 szempontok összehangolása és egyidejű érvényesítése egy heterogén rendszerben aligha lehetséges. Az értékesítési hálózatok növekvő nemzetköziesedése és sokrétűsége ugyancsak lényeges változásokat követelnek. Valószínűleg több modellben kell gondolkodni a következő 2-3 évtized során a termelésben és az értékesítésben a nagybefektetők a családi gazdaságok és a törpegazdaságok között. Sajátos eszközöket és mechanizmusokat kell alkalmazni a gabonatermelésben, az állattenyésztésben, a dísznövények terén, a zöldség és gyümölcstermesztésben, a gyógynövények termesztésében, a szőlő és bortermelésben, a halgazdaságokban és az erdőgazdálkodásban. Mindezeken túl számolni kell majd a fél-parasztok vagy negyedparasztok, a hobbytermelők szerepével és ezzel egyidejűleg ösztönözni a hatékony és az egyéb szektorok jövedelmezőségével legalábbis lépést tartó versenyképes kereskedelmi gazdaságok kialakítását. Visszatérve a 2007-es élelmezési világnap alapvető témájához, az élelemhez való joghoz: a stabil, fenntartható, mindenki számára elérhető élelmiszerellátás biztosítása a magyar agrárszektornak is alapvető feladata marad. Hazai és nemzetközi intézmények felmérései szerint jelenleg Magyarországon 20 ezer gyermek éhezik, 120 ezer alultáplált, java részük olyan körülmények között él, hogy az egyetlen étkezési lehetősége az óvodai, iskolai napközi. A felnőtt lakosság körében is jelentős a rosszul, hiányosan tápláltak aránya, különösen a lakosság legszegényebb rétegei körében. Ebben az összefüggésben is lényeges a vidék eltartó és jövedelemtermelő képességének javítása, a vidéki oktatási rendszer és infrastruktúra fejlesztése is, amelyhez remélhetőleg az EU támogatás is új lehetőségeket nyit. * * * * * 9