Balatonfüred városi arculati terv
|
|
- Magda Csonkané
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Balatonfüred városi arculati terv Az önkormányzat, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület és a Kulturális Nonprofit Kft (Füredkult) azzal a céllal kezdeményezte a városi marketing, ezen belül a városi arculat formai megújítását, hogy mindazok az értékek, amelyek Balatonfüredet egyedivé teszik, egy egységes kommunikációban karakteresebb, határozottabb megjelenést kaphassanak. A megújuló városi marketing-koncepció tervezésekor az alábbi szempontok szerint jártunk el: Figyelembe vettük a városi kommunikáció eddig elért eredményeit, és a hiányosságokat mind az itt élők, mind a városba látogatók szempontjából. Ezek alapján szükséges lépésnek bizonyult az egységes városi arculat kialakítása, mint a márkaépítés elengedhetetlen eleme. Figyelemmel követtük azokat az innovatív kommunikációs folyamatokat, amelyek bizonyítottan növelték egyes régiók ismertségét, idegenforgalmának növekedését. Az új város marketinggel nemcsak a pozitív imázs erősítését céloztuk meg; a Turisztikai Egyesület által végzett reprezentatív mintavétel alapján készült el a kínálati paletta, amely a pozicionálás alapvető része. Ezek alapján elemeztük a város valamennyi jellegzetességét, kínálatát, amelyek együttes kommunikációjával egyedi, mással össze nem téveszthető városi arculat márka épülhet. Az alábbi hét, - a többi balatoni desztinációtól jól megkülönböztethető Balatonfüredre jellemző elemet állítottuk össze: kultúra, gyógyüdülőhely, reformkori hagyományok, bor- és gasztronómia, sport- és aktívturizmus (kerékpározás, lovaglás), család (kikapcsolódás), valamint az ökoturizmus. Ezen elemek köszönnek vissza a logó hét hullámában és színeiben. Mindezek figyelembe vételével egy Balatonfüred egészét magában foglaló, egységes arculati stratégia kialakítására teszünk javaslatot. 1. Egységes arculat szerepe a városi kommunikációban A jelenlegi kommunikációs stratégiát vizsgálva szembetűnő problémát jelent sok kiadvány tartalmi, formai, megjelenésének minősége, a koncepció hiányossága. Balatonfüred rendkívül sokszínű kínálattal rendelkezik mind a kultúra, mind a sport, egészség, stb. területén. Az intézmények által is elfogadadandó egységes arculat erőt, megbízhatóságot, értéket garantáló védjegyként működik majd, erősítve ezzel a város imázsát, ezen túlmenően az összetartozás, a bizalom és a biztonság érzetét sugallja. 2. Az egységes arculat kialakításának vizsgálati háttere A Turisztikai Egyesület vendégelégedettségi kutatását felhasználva, az arculati elemek és logó kialakításánál a célcsoportok korára és keresetére vonatkozó adatokat vettük figyelembe. A vizsgálat kimutatta, hogy a főszezonban Balatonfüredre érkező vendégek nagy többségében autóval érkeznek, családjukkal, vagy barátokkal és legalább egy hetet töltenek el a városban. Elsődleges motivációjuk a pihenés, kikapcsolódás. Minden korosztály képviselteti magát, de a legnagyobb számban a év közötti korosztály van a településen, a nyári főszezonban. 5/1
2 Korosztály szerinti megoszlás a kitöltők között: Ezen vizsgálati tények mentén kerültek az arculati elemek kidolgozásra: A betűtípus könnyen olvasható letisztult, de mégis modern A logóban található színek utalnak a város sokszínű kínálati palettájára Az utazási célok vizsgálatával priorizálhatók a kommunikációs tevékenység feladatai, könnyebben szegmentálhatók a kiemelendő témák. 5/2
3 Az elvárások tekintetében nagyon jól szerepelt a város, hiszen a válaszadók csaknem fele értékelte úgy, hogy a várakozásoknak megfelelő szolgáltatásokat kapott. Ami elégedettségre adhat okot, hogy 36%-ban pozitívan csalódtak a városban, ami a vendég saját szubjektív megítélése szerint nagyon jó eredmény, hiszen ezekből a vendégekből válhat legnagyobb eséllyel visszatérő vendég. Valamint ezek a vendégek fogják jó hírét kelteni Balatonfürednek, és ez a lehető legjobb imázsépítő és marketingeszköz. 5/3
4 3. A logó és a szlogen Az egységes arculat vezérmotívuma a logó és a város szlogenjének összekapcsolódása. A logót a Balaton inspirálta. A hullámvonalak a vizet jelképezik, a színek pedig a Balaton színei (kék, türkizkék, lila, zöld) illetve a Nap színei, az aranyló sárga és a vörösessárga, amelyek mintegy megidézik Egri József és Csók István balatoni képeit, az ott használt színeket. Az egységes koncepción belül a brandhez csatlakozó intézmények, társaságok, képviseletek, vendéglátóhelyek stb. egyedisége a színkódokkal és az egyes hullám motívumok helyével jól elkülönülő módon jelenik meg. Látványban elsősorban a sokszínűség kifejezésére törekedtünk. A betűtípus Garamond, reneszánsz antikva (elektronikusan keskenyítve), ez az antik és a modern egységét mutatja. Hagyománytisztelet, plusz modernitás. Az új logó hamarosan minden szükséges helyen megjelenik, az adott intézményhez tartozó értelmezésben. A hosszú távú terv az, hogy a város partnerei önkéntes csatlakozás után ugyancsak ezt a fajta megjelenést használják. A logó egyfajta védjegy, a minőség garanciája. Az új arculat azonban nem csak a logó-ról szól, minden területre kiterjed majd. A reklámajándékoktól kezdve a média-megjelenésen át a megállító táblákig ugyanazt a struktúrát lehetne használni. Egy városmárka esetében egy jó szlogen megragadja a város karakterét, történetét, megkülönbözteti más településektől, valamint inspirálni tudja a turistákat, befektetőket, és nem utolsósorban a helyieket. Az egyes szavak közvetítő ereje célközönségnek, korosztályoknak, érdeklődési köröknek szól, nehéz tehát olyan szlogent találni, amely mindenkit megszólít, mondandója, stílusa van. Amennyiben átlagos, semmitmondó, az többet árt, mint használ, sok esetben inkább megmosolyogtató a próbálkozás. Teljességgel helytálló a Balatonfüred, a kultúra városa elnevezés, hisz méltán viseli városunk ezt a nevet. Az arculati tervek vizuális megjelenése a mellékletekben találhatók. Ezekben látható a városi arculat terv és azon belül egy intézményi arculati terv is, hiszen egyfajta kísérletként a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft (Füredkult) csatlakozott a programhoz. Ezt indokolta, hogy a hamarosan megnyíló Vitorlás Múzeum arculati tervét el kell készíteni, ezzel együtt a honlapot átalakítani. Mivel a Társaság életében a tavalyi változásoknak köszönhetően immáron 7 intézmény fog működni, elérkezett az a pont, hogy az intézményi egységességen belül a zsáner intézményrészek arculata is felépüljön. Színekben és filozófiájában is igazodik az intézményi arculat a városihoz, a Vaszary Galéria a püspök lila színnel, a Jókai az Aranyember arany színével, a Városi Múzeum ablakainak zöldjével. Így a márkanévnek minősíthető intézményrészek kiemelt marketing lehetőséget kapnak. Példaként vehetjük a Jókai Mór Emlékházat: jelenleg is kiválóan működik, de 5/4
5 hordoz egy olyan lehetőséget, ami Balatonfüredet emblémázza, mint Jókai városát. Ellentétes példa: a Városi Múzeum forgalmában elhanyagolt, pedig egy jól működő intézmény, igen kivételes, speciális gyűjteménnyel, de nincs karaktere, keveset üzen a látogatóknak nevével (az elnevezése helytelen). Tehát minden intézményrész egyedi logót, arculatot kap, egy nagy részeként-, ami Balatonfüred. Szükségesnek látjuk tehát az egységes, együtt mozgó és fejlődő, egymást segítő és kiegészítő, egymás célkitűzéseit tiszteletben tartó, ám mégis egymásra épülő városi kulturális és információs arculat és hálózat kialakítását. 4. Az arculati tervek életbe lépésének ütemterve Az arculati terv elkészítésének indítója a Vitorlás Múzeum arculati tervének elkészítése volt. Mivel egy markáns arculat kihatással van az egész a Vitorlás Múzeumot működtetőintézményrendszerre, így kézenfekvő volt egyszerre megtervezni minden intézményegység arculatát úgy, hogy a városi arculatba illeszkedjen. Első lépés, tehát az volt, hogy a felmérjük, milyen mélységig, milyen széles spektrumban érdemes, szükséges a tervezés és átalakítás. A tervek munkálata már novemberben elkezdődött, kísérletképpen a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. PR-marketing tevékenységének javítását és működésének minőségét célozva. Ez a modell vázolta, hogy az arculat a média megjelenések- plakátok, szórólapok, meghívók, bannerek stb.- és a céges iratok- mappák, levélpapírok, névjegykártyák stb.- sokasága és sokfélesége miként egységesíthető úgy, hogy az egységek megőrzik önálló identitásukat. Elsőként grafikai tervek készültek, minták a logóra. Az ékkő is megjelent elképzelésként, de behatárolta volna a később csatlakozni szándékozókat, hiszen az Ékkő programban csak néhány intézmény érintett. A színek és Balaton hullámai váltak egy olyan jelképpé, amely átültethető, kellőképpen variálható, eredeti formáját megtartva a logóban. A városra magára pedig kifejezetten illik az elkészült terv, a fentebb kifejtett módon. Tavasszal jutottunk el a tervezés olyan fázisába, amikor határozottan körvonalazódtak az elképzelések és a további munkákat átadtuk kidolgozásra, átdolgozásra, amelynek eredménye ez a javaslat. Balatonfüred, június 14. 5/5
Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során
Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Varga-Dani Barbara Regionális marketing igazgató Országos TDM Konferencia
Magyar Jégkorong Szövetség ARCULATI MEGÚJÍTÁS 2014.
Magyar Jégkorong Szövetség ARCULATI MEGÚJÍTÁS 2014. 1. Háttér A Magyar Jégkorong Szövetség életében egyre nagyobb szerepet kap a marketingkommunikációs eszközök hatékony használata, a bennük rejlő lehetőségek
Egy még vonzóbb Budapestért
Egy még vonzóbb Budapestért Dudás Krisztina marketingigazgató Magyar Turizmus Zrt. 2011. május 4. Kedvező piaci trendek A trendek nekünk dolgoznak Növekvő népszerűségnek örvendenek Rövid utazások Közeli
Sió-Kanál Fesztivál. A Balaton Régió és a Siócsatorna. versenyképes turizmusáért!
Sió-Kanál Fesztivál A Balaton Régió és a Siócsatorna fenntartható és versenyképes turizmusáért! A Balaton Turisztikai Régió, a Siócsatorna településeinek kulturális bemutatkozási lehetősége, turisztikai
A regionális TDM és a Balatoni RMI kapcsolódási pontjai. Dani Barbara Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság igazgató
A regionális TDM és a Balatoni RMI kapcsolódási pontjai Dani Barbara Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság igazgató Balaton régió jövıje a TDM A turisztikai kínálatot ma már regionális, de minimum
A Mediaforce. A többit bízza ránk:
A Mediaforce Cégünk egyedi, testre szabott megoldásokat kínál vállalkozása fejlesztésére és marketingjének racionalizálására. A mindig túlterhelt vállalatvezetők válláról vesszük le a terhet integrált
Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010.
Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010. november 10. Termék/Filozófia/Megjelenéssel kapcsolatos elvárás
A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában. Rosta Sándor
A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában Rosta Sándor Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság Balatonfüred, 2007. szeptember 26. Kulturális rendezvény, mint turisztikai termék Kiemelkedı
Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai
Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen
használata Az EU emblémájának az uniós programokkal összefüggésben Útmutató a kedvezményezettek és más harmadik felek számára 2012.
Az EU emblémájának használata az uniós programokkal összefüggésben Útmutató a kedvezményezettek és más harmadik felek számára 2012. október Szervezeti közlemény 2 Bevezetés számos olyan programmal rendelkezik,
BUDAKALÁSZ VÁROS Arculati kézikönyv
1.0 Tartalom Tartalom 1.0 Alapvető arculati elemek 2.0 Embléma 2.1 Címer 2.2 Az embléma arányai 2.3 Az embléma színváltozatai 2.4 Az embléma helyes használata 2.5 Az embléma helytelen használata 2.6 Arculati
A VAS MEGYEI TURIZMUS SZÖVETSÉG TEVÉKENYSÉGE, TERVEI ÉS LEHETŐSÉGEI DR. KONDORA BÁLINT - ELNÖK
Vas Megyei Turizmus Szövetség A VAS MEGYEI TURIZMUS SZÖVETSÉG TEVÉKENYSÉGE, TERVEI ÉS LEHETŐSÉGEI DR. KONDORA BÁLINT - ELNÖK VAS MEGYE TURIZMUSA Előrejelzés 2017 I-IV. negyedév összesen: 1 627 002 vendégéjszaka
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. február 26.-i ülésére Tárgy: Zirc arculati tervének és városi honlapjának elkészítése Előadó: dr. Benczik Ágnes Adrienn képviselő
ARCULATTERVEZÉS ARCULATTERVEZÉS Ajánlott alapelemei: Mikro arculat Kisarculat Komplett arculat
ARCULATTERVEZÉS tervezési árlista Az ARCULATTERVEZÉS abban jelent többet az egyszerű Logótervezésnél, hogy az elkészített logót egy, hozzá és a céghez illeszkedő grafikai környezettel is felruházzuk meghatározva
A 250 ÉVES SEMMELWEIS EGYETEM JUBILEUMI ARCULATI KÉZIKÖNYVE
IktaótszáIk E/1/2019. (VII. 18.) számú utasításának 1.sz. melléklete Iktatószám: 69911-3/KKRSI/2019 A 250 ÉVES SEMMELWEIS EGYETEM JUBILEUMI ARCULATI KÉZIKÖNYVE 2019/2020. TARTALOMJEGYZÉK I. A JUBILEUMI
Balatonfüred és környéke gyöngyszemei
Balatonfüred és környéke gyöngyszemei azaz Balatonfüred és a Kelet-balatoni Kistérség mikro-régiójának összefogása az egész éves kulturális, egészség- és borturizmus fenntartható fejlôdéséért. Balatonfüred
Vízminőség rekreáció marketing média összefüggések és hatások rövid bemutatása. Pókos Katalin
Vízminőség rekreáció marketing média összefüggések és hatások rövid bemutatása Pókos Katalin Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság Tihany, 2007. október 19. Balaton turizmusa számokban 2007. I-VII.
Arculat: egyszerűtől a művésziig
Arculat: egyszerűtől a művésziig Egy vállalkozás arculata nem csak formai jegyekből, színekből és design-elemekből épül fel. Az arculat a céged teljes karaktere; kvintesszenciája mindannak, amit képviselsz.
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 85/2016. (VI. 30.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 30.-i rendes ülésére Tárgy: Javaslat a város arculati kézikönyvének elfogadására
Kutatás és kommunikáció
TÁJÉKOZTATÓ Bemutatkozás A CivilArt Alapítvány 2005. októberében alakult azzal a céllal, hogy növelje a non-profit szektor ismertségét és érdekérvényesítési képességét kommunikációs anyagok és társadalomtudományi
Dr.Piskóti István Miskolci Egyetem Marketing Intézet
RÉGIÓ- ÉS TELEPÜLÉSMARKETING 1.előadás az RTM koncepciója, sajátos értelmezése Dr.Piskóti István Miskolci Egyetem Marketing Intézet Az RTM = területi marketing Egy terület versenyképességének, komparatív
Kulturális Fesztiválok Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015.
Kulturális Fesztiválok Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015. A Kulturális Fesztiválok Kollégiumának alapvető küldetése, hogy a hazai rendezvénykínálatot a magyar nemzeti kultúra szerves
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület március 24-i nyilvános ülésére. A Tapolca város jelképeiről és névhasználatáról szóló rendelet módosítása
2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/191/2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. március 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: A Tapolca város jelképeiről és névhasználatáról
2010-2012. évi marketingstratégiája
A Magyar Turizmus Zrt. 2010-2012. évi marketingstratégiája Gulyás Péter igazgató Dél-alföldi RMI Békéscsaba, 2010. február 11. A stratégiaalkotás előzményei Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia (NTS)
A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI
A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI Balaton számokban I. A Balaton Régió szálláshely forgalmának alakulása 1998 és 2004 között vendégéjszakák száma 1998. 2004. változás% Kereskedelmi szálláshelyek:
Stratégiai partnereink többek között: Magyar Turizmus Zrt., Turizmus Kft., MÜPA, BKK, Főtaxi, Mahart Passnave Személyhajózási Kft.
MÉDIAAJÁNLAT 2016 1 BFTK Nonprofit Kft. A BFTK Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság közhasznú tevékenységet végző nonprofit cég, melyet Budapest Főváros
INEXTEX. textilhagyományainak és örökségének felhasználásával.
A projekt célja új tanulási módszerek kidolgozása, felhasználva a saját és más kultúrák összegyűjtött textilörökségét az inspirációhoz és napjaink társadalmára való alakításához. A projekt új, innovatív
Miért érdemes Tourinformnak lenni? Kertész Krisztina Tourinform Koordinátor Magyar Turizmus Zrt.
Miért érdemes Tourinformnak lenni? Kertész Krisztina Tourinform Koordinátor Magyar Turizmus Zrt. vagy egyéb informáci ciós s iroda? vagy egyéb információs iroda? Közös a cél A hazánkba érkezı turisták
ITT KELL LENNED, HOGY ELHIDD? Márkaépítés a belföldi turizmus presztízsének növeléséért. Bánhegyi Zsófia #fedezdfel # hellohungary
ITT KELL LENNED, HOGY ELHIDD? Márkaépítés a belföldi turizmus presztízsének növeléséért Bánhegyi Zsófia #fedezdfel # hellohungary A MAGYAROK 73%-A UTAZIK. MIÉRT FONTOS A BELFÖLDI TURIZMUS ARÁNYÁNAK NÖVELÉSE?
KAP Kommunikációs Kampány Arculati útmutató
Kommunikációs Kampány Arculati útmutató Agriculture and Rural Development KAMPÁNY ALÁÍRÁS/LOGÓ Ez a kampány aláírása/logója. Kérjük, tartsa tiszteletben a kék négyzetekkel jelölt védett területet! POSZTEREK
Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség
Natúrparkok és turizmus Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 A TURIZMUS SZEREPE
3 Filozófia A biológiai információ generációk közötti átadását az örökítőanyag biztosítja. A DNS szerkezete teremti meg az információ majdnem tökéletesen stabil tárolását, pontos megkettőződését és átadását.
Tartalomjegyzék. 1. A kézikönyv célja és alkalmazása... 2 2. Arculati alapelemek... 3. 3. Arculati alapelemek megjelenítése... 16
Tartalomjegyzék 1. A kézikönyv célja és alkalmazása... 2 2. Arculati alapelemek... 3 2.1. Színvilág... 3 2.2. Betűtípusok... 4 2.3. Szöveges alapelemek... 5 2.3.1 A név... 5 2.3.2. A szlogen... 5 2.3.3.
PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY
PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY 1. PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ a.) Térségi összefogás résztvevőinek bemutatása (pályázó és partnerei): Szervezet neve Szervezet célkitűzése, tevékenységei, konkrét eredményei (pályázat
KIDSOASIS ÁLOM-MÁSODÁLLÁS
KidsOasis Kft. TARTALOM-MARKETINGGEL A CSALÁDOK FELÉ Gyetvainé Zováth Anikó, kidsoasis.hu Tartalom Mi a KidsOasis? Álom-másodállás kampány Kampány célja Kampány kiindulópontjai Kommunikáció elemei Eredmények
BALATONI PARTNERSÉGI PROGRAM. Regionális és Kistérségi szintő együttmüködések ösztönzése a Balaton Régióban
BALATONI PARTNERSÉGI PROGRAM Regionális és Kistérségi szintő együttmüködések ösztönzése a Balaton Régióban Szedmákné Lukács Zsófia Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. Siófok, 2007. november
Vissza az utcáról 2012. 05. 01. 2013. 06. 30.
Vissza az utcáról 2012. 05. 01. 2013. 06. 30. Nonprofit Kft.) 1 A kezdetek előtt Nonprofit Kft.) 2 Nonprofit Kft.) 3 Nonprofit Kft.) 4 Nonprofit Kft.) 5 Nonprofit Kft.) 6 Nonprofit Kft.) 7 Nonprofit Kft.)
Sajtóközlemény április 3.
Új Allianz márka - az élet kaland, fedezzük fel együtt! 2017-ben az Allianz anyavállalat vezetősége a korábbi Lépj bátran! márkapozícionálást továbbgondolva egy új helyet határozott meg az Allianz márka
BALATO FÜRED VÁROS Ö KORMÁ YZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: Előkészítő: Szabó Lajos / Simon Szilvia ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. november 24-i ülésére Tárgy:
Helyi márka kialakítása a Bakonyban című projekt bemutatása
Helyi márka kialakítása a Bakonyban című projekt bemutatása Előzmények 2009. évben a NATURAMA SZÖVETSÉG tagjaként FICODER szakkiállításon vettünk részt Sevillában, ahol felkérést kaptunk egy nemzetközi
Miért lehet a Balaton régió TDM mintarégió Magyarországon. Rosta Sándor és Dani Barbara
Miért lehet a Balaton régió TDM mintarégió Magyarországon Rosta Sándor és Dani Barbara Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság TDM rendszer célja
A R C U L A T I K É Z I K Ö N Y V
A R C U L A T I K É Z I K Ö N Y V v e n d é g l á t ó i p a r i e g y s é g e k s z á m á r a 2 1 1. 6. 7. ÖRÖKSÉGKEZELŐ NONPROFIT KFT. K I V O N AT A V E N D É G L ÁT Ó I PA R I E G Y S É G E K S Z Á
A térségi marketing és a marketing projektek kiépítése
A térségi marketing és a marketing projektek kiépítése Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 Mi a turisz*kai marke*ng? Egy tudatos
Szőlőssy borpince arculati kézikönyv
Szőlőssy borpince arculati kézikönyv Küldetésünk A Szőlőssy Borpince egy kis családi vállalkozás. Küldetésünk a borkedvelőknek borainkkal örömet szerezni. Kis mennyiségben állítjuk elő borfajtáinkat, vásárlóink
A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben
A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben Turizmus Akadémia, Sopron Glázer Tamás vezérigazgató-helyettes 2015. szeptember 9. Trendek és tendenciák
KOMNUKICIÓS ÉS PR TERV
KOMNUKICIÓS ÉS PR TERV 1. Célok A referencia-intézmény egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szervezeti innovációval rendelkező
Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2010. Budapest, 2009. október 28.
Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2010 Budapest, 2009. október 28. Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló. 4 1 Bevezető 14 2 Helyzetelemzés 16 2.1 Nemzetközi trendek... 16 2.2 Magyarország turizmusának
Tisztelt Partnereink!
Tisztelt Partnereink! A jövőre tartandó VIII. Magyar Privátbankári Konferenciánk iránt mutatott nagyfokú érdeklődés nyomán, illetve a 2017-es év marketing büdzsé hatékony tervezéséhez együttműködési lehetőséget
UKRAJNA A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA
UKRAJNA A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA Budapest, 2007. június 20. Miért éppen Ukrajna? mert Ukrajnában 46 millió ember él és a statisztikák szerint 10 év alatt csak 2%-uk járt Magyarországon turistáként; mert 2000-től
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére
Tisztelt Közgyűlés! Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály JAVASLAT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási
A TDM Szervezetek szerepe a Közép- dunántúli Régió turizmusában
A TDM Szervezetek szerepe a Közép- dunántúli Régió turizmusában A Magyar Regionális Tudományi Társaság XII. Vándorgyűlése Veszprém, 2014. 11. 27-28. A turizmus, mint helyi fejlesztés eszköze szekció Vargáné
Támogatási lehetőségek a turizmusban
Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)
A TURISZTIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS HELYI SAJÁTOSSÁGAI VÍZPARTI TELEPÜLÉSEKEN
A TURISZTIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS HELYI SAJÁTOSSÁGAI VÍZPARTI TELEPÜLÉSEKEN Sulyok Judit (vezető kutató, Magyar Turizmus Zrt. / doktorjelölt, SZE Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola) Turizmus
Ön szerint mennyiben változott a szervezetéhez tartozó terület turizmusa a TDM szervezetek megjelenése előtti időkhöz képest?
Ön szerint mennyiben változott a szervezetéhez tartozó terület turizmusa a TDM szervezetek megjelenése előtti időkhöz képest? Egységesebbé vált. A szolgáltatók közötti együttműködés - ha nehezen is - de
A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása
A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása Fekete Károly geográfus - kutató, kutatásszervező Siófok, 2017. május 24. Balaton Fejlesztési Tanács Balaton Kiemelt üdülőkörzet fejlesztéseinek
A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015.
A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma középtávú támogatási stratégiája 2012 2015. 2012. június 30. A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumának alapvető küldetése,
Borturisztikai szolgáltat
Borturisztikai szolgáltat ltatások minısítési si rendszere Mi a borút? Összetett turisztikai termék: Sajátos, egyedi kínálattal rendelkezik Szervezett egységben (hálózatban) mőködik Piacra jutását közösségi
ARCULATI KÉZIKÖNYV. Munka és magánélet összehangolását segítő, helyi innovatív kezdeményezések Komlón
ARCULATI KÉZIKÖNYV segítő, helyi innovatív kezdeményezések TARTALOM: 1. A logó szellemisége... 3 2. A logó és arculat színei... 4 3. A logotípia és tipográfia... 5 4. A logóhasználat szabályai... 9 5.
A Tisza-tavi régió turisztikai kínálata, kiemelkedő vonzerők Szendy Mónika MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda Marketing menedzser Veszprém, 2006. április 7. A TISZA-TÓ ALTERNATÍV ÜDÜLÉSI
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01
Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából
A terület- és településmarketing (place marketing)
A terület- és településmarketing (place marketing) A., Bevezető gondolatok I. A fogalom jelentkezése II. A tudományos élet érdeklődése 1990 1993 1998 2007 III. A place marketing jelentése 1. területi egység
Zöld rendezvényszervezés
Zöld rendezvényszervezés A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. zöld rendezvényekről szóló tájékoztatója A zöld rendezvények néhány szóban A zöld rendezvények erősítik, demonstrálják a házigazda szervezet fenntarthatóság
Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa
Magyar Turizmus Zrt. 1115 Budapest, Bartók Béla út 15-113. Tel.: (6-1)488-87 Fax: (6-1)488-86 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu www.itthon.hu Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa Az észak-európai
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. S. Farkas Hajnalka jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a 2014. évi Kocsonyafesztivál Kazincbarcika városában történő megrendezésére és a szükséges
Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és a megvalósításba politikai támogatás megszilárdítása
Társadalmi integráció Közösségi tervezés, participáció HOGYAN? Módszertan, A közösségi tervezés alapelemei Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és
IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május
IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan
A terület- és településmarketing (place marketing)
A terület- és településmarketing (place marketing) A., Bevezető gondolatok I. A fogalom jelentkezése II. A tudományos élet érdeklődése 1990 1993 1998 2007 III. A place marketing jelentése 1. területi egység
A TDM modell A TDM modell kialakítása a Balaton régióban
A modell A modell kialakítása a Balaton régióban A Balaton turizmusának intézményi-, szervezeti rendszerének megreformálása Szakály Szabolcs Heller Farkas Főiskola MATUR Balatoni vendégéjszaka forgalom
Zöld rendezvényszervezés
zöld beszerzé s ökocímkék környezetmene dzsment zöld rendezvény Zöld rendezvényszervezés A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft zöld rendezvényekről szóló tájékoztatójának kivonata A zöld rendezvények néhány szóban
E L İ T E R J E S Z T É S a Képviselı-testület szeptember 15-i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: Elıkészítı: Szabó Lajos / Reischl Eszter E L İ T E R J E S Z T É S a Képviselı-testület 2011. szeptember
TDM Záró konferencia 2012. December 05. KDOP-2.2.1/A-2009-0007 Helyi turisztikai desztináció menedzsment szervezet létrehozása Székesfehérváron
TDM Záró konferencia 2012. December 05. KDOP-2.2.1/A-2009-0007 Helyi turisztikai desztináció menedzsment szervezet létrehozása Székesfehérváron Székesfehérvár, mint vonzó turisztikai termék Vendégek és
Hogyan kívánja a Főváros elősegíteni Budapest turizmusának fejlődését? Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ
Hogyan kívánja a Főváros elősegíteni Budapest turizmusának fejlődését? Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ Agenda 1. A múlt elemzése 2. A turizmuspolitikai irányítás megteremtése 3. Új típusú stratégiai
Turisztikai desztinációk és a TDM
Turisztikai desztinációk és a TDM Turisztikai desztináció: önálló turisztikai vonzerővel bíró földrajzilag lehatárolható egység, amely a turista számára vonzerői és az azokra épített turisztikai termékek
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 13935-1/2014. Javaslat a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatója 2013. évi prémiumfeladatainak értékelésére
Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval. - nem többet, hanem máshogy kell költeni -
Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval - nem többet, hanem máshogy kell költeni - Green Edge reklámügynökség integrált kommunikációs ügynökség vagyunk a projektek kezelését tervezéstől a kivitelezésig
Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest
Desztinációs Menedzsment Nemzetközi Konferencia Budapest, 2007. Február 7-9. Desztinációs Menedzsment Koncepció és Magyarország esete Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Koncepció Desztinációs
Borturizmus és a szılı bor ágazat helyzete Magyarországon és a Zalai borvidéken. Zalai Borút Egyesület
Borturizmus és a szılı bor ágazat helyzete Magyarországon és a Zalai borvidéken Mi a borút? A borút definíciója: olyan összetett turisztikai termék, mely sajátos egyedi kínálattal rendelkezik, szervezett
Az észak-európai vendégforgalom alakulása Magyarországon Dánia Vendégek száma Vendégéjszakák száma Látogatók száma
MAGYAR TURIZMUS ZRT. Kutatási Csoport 1115 Budapest, Bartók Béla út 15-113. Tel.: (6-1) 488-871 Fax: (6-1) 488-8711 E-mail: kutatas@itthon.hu www.itthon.hu A TISZA-TÓ RÉGIÓ KÜLDŐPIACAI ÉSZAK-EURÓPA Az
Mit ér a védjegy, ha Magyar Termék?
Mit ér a védjegy, ha Magyar Termék? Hol tart most a Magyar Termék védjegyrendszer? Milyen előnyöket nyújt a védjegyhasználat? Benedek Eszter Avramucz Attila MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. FMCG TOP 2016 Konferencia
PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY
PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY 1. PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ a.) Térségi összefogás résztvevőinek bemutatása (pályázó és partnerei): Szervezet neve Szervezet célkitűzése, tevékenységei, konkrét eredményei (pályázat
A megvalósítás lépései
K&K hasznos tippek A megvalósítás lépései 1. Munkamegbeszélés - SZC 2. Programjavaslatok begyűjtése - SZC 3. Költségvetés - SZC 4. Együttműködés más szervezetekkel, vállalkozásokkal - SZC 5. Programjavaslatok
Pillanatfelvétel és a jövő
Pillanatfelvétel és a jövő Az áprilisi értékelési hullám néhány eredménye és ami abból következik Holczerné Szentirmai Ágnes tanácsadó HONifo Kft. Honnan hová? 94 regisztrált TDM szervezet működik az országban,
Cetelem. hirdetési kézikönyv. áruhitelnyújtó partnerek részére március
Cetelem hirdetési kézikönyv áruhitelnyújtó partnerek részére 2017 március A Cetelem ügyfelei áruhitelnyújtó partnereinken keresztül találkoznak a Bank szolgáltatásaival. Ez a kézikönyv a Cetelem termékeivel
GINOP-1.3.5-15 TIMEA. Gyula, 2015. december 4.
GINOP-1.3.5-15 TIMEA Gyula, 2015. december 4. TIMEA oturisztikai oinnovációs omarketing oegyüttműködési oalapprogram Stratégiai célok, prioritások Célrendszer: Innovatív külföldi marketing kommunikáció
BALATONI UTAZÁSOK JELLEMZŐI
Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi BALATONI UTAZÁSOK JELLEMZŐI DR. MADARÁSZ ESZTER Pannon Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Turizmus Intézeti Tanszék A SZABADIDŐS CÉLLAL UTAZÓK KÖRÉBEN
Szolgáltatásaink dióhéjban Gyorsan! Költséghatékonyan! Minőséget!
"Egy üzletet nem reklámozni olyan, mint amikor kacsintasz egy lányra a sötétben. Te tudod, hogy mit csinálsz, de rajtad kívül senki más nem tudja. " (Stuart H. Britt) Szolgáltatásaink dióhéjban Gyorsan!
1.sz. melléklet AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI ÉLMÉNYE 2020 PÁLYÁZATI ADATLAP ADATLAP. A létesítmény/program helyszíne. A pályázó szervezet megnevezése
A létesítmény/program neve: ADATLAP Cím, megközelíthetőség: GPS koordináta A létesítmény/program helyszíne A szervezet neve: A szervezet címe: A pályázó szervezet megnevezése Név: Telefon: A pályázó szervezet
BELSŐ ÉS KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERV A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE
BELSŐ ÉS KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERV A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE B e l s ő é s k ü l s ő k o m m u n i k á c i ó s t e r v Oldal
Az elvégzendő marketing feladatokat és a használni kívánt marketing eszközöket több szempontból lehet és kell csoportosítani.
Marketing koncepció: A Nemzeti Technikatörténeti Emlékpark megvalósítása során nagyon fontos szerepet szánunk a marketing tevékenységnek. A jól megtervezett PR és marketing munkát, már a projekt előkészítő
Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület HFS tervezés
Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület 2015-HFS tervezés Legfontosabb szükségletek, lehetőségek A Velencei-tó LEADER HACS esetében a települési igények mellett a Velencei-tó, mint meghatározó
BÁNK ÜDÜLŐFALU TURISZTIKAI POTENCIÁLJÁNAK ERŐSÍTÉSE
BÁNK ÜDÜLŐFALU TURISZTIKAI POTENCIÁLJÁNAK ERŐSÍTÉSE I. szakasz: ELŐKÉSZÍTÉS, KUTATÁS Az ajánlatot kiadta: SZERVEZETI KULTÚRA EMKA TANÁCSADÓ KFT. Cím: 1064 Budapest, Podmaniczky u. 57. 2/14. Adószám:24399184-2-42
Éltető Balaton-felvidék
Éltető Balaton-felvidék 60 település, 40 ezer lakos Kb. 4500 vállalkozás (több mint 90% mikro, ennek közel 80%-a egyéni vállalkozás) Több mint 20 ezer szálláshely (85% Balaton part és Kapolcs) Kiemelkedően
TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/
Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment
Befektetés a kultúr-mackóba, azaz a városközösség fejlesztésének kreatív eszközei. Nagy Judit BGF KKK
Befektetés a kultúr-mackóba, azaz a városközösség fejlesztésének kreatív eszközei Nagy Judit BGF KKK Mottó: "A város ez minden, ami maradt nekünk..." (Koolhaas: A jelleg nélküli város ) Rem Koolhaas-építész,
ÉRTÉKES PÉCS Projektbemutató Dr. Merza Péter. 2013. február 21.
ÉRTÉKES PÉCS Projektbemutató Dr. Merza Péter 2013. február 21. TÖRTÉNELMI TÁVLATOK Vallás és történelem: A IV. századtól napjainkig A projekt az ókortól napjainkig öleli fel a vallási örökségek bemutatását:
Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25.
Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Zöldturizmus MTZrt.: UNWTO szerint az ökoturizmus a turizmus minden olyan formája, amelyben a turista fő motivációja a
8. Az image és az egyedi vállalati arculat (CI) Végné Faddi Andrea Marketing 12. osztály tankönyve alapján összeállította Friedrichné Irmai Tünde
8. Az image és az egyedi vállalati arculat (CI) Végné Faddi Andrea Marketing 12. osztály tankönyve alapján összeállította Friedrichné Irmai Tünde A vállalati image az a kép, a benyomásoknak és véleményeknek
Készítette: FreeSoft Nyrt.
FREESOFT NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSE a 2014. április 24-én tartandó éves rendes közgyűlésre A FREESOFT NYRT. ÚJ ELNEVEZÉSÉRE, ILLETVE RÖVIDÍTETT ELNEVEZÉSÉRE VONATKOZÓ JAVASLAT Készítette:
SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN
SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN CSÁKI BÉLA ügyvezető Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. XXI. ORSZÁGOS TDM KONFERENCIA
Üzleti úttal egybekötött utazás Dél-Afrikában
Üzleti úttal egybekötött utazás Dél-Afrikában 1. Alapítás éve: 2000 2. Céljai: Elősegítse a Dél-Alföldi Régióban az információ technológia szolgáltatásainak elterjesztését, megismertetését, részt vegyen