Gyógyító virágok, virágesszenciák 48. M, N, O, Ö
|
|
- Zsolt Molnár
- 3 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Gyógyító virágok, virágesszenciák 48. M, N, O, Ö VIRÁGTERÁPIÁK 1
2 M Magány Angyalgyökér: A környezet elutasítása, a nagy átmeneti időszakok során érzett elhagyatottság érzése. (4.) Békaliliom: Büszke, távolságtartó, visszafogott jellem, aki kedveli a magányt és a nyugalmat. (36.) Bíbor kasvirág: Önmagunk megsemmisülése, integritásunk, épségünk elvesztése egy sérülés, vagy kegyetlen bánásmód következtében. (5.) Csarab: Elviselhetetlen magány egy olyan közönségre való állandó igényre, amely előtt beszélhetünk magunkról. (37.) Cseregalagonya: Egy szerettünk elvesztése után érzett veszteségérzés. (7.) Csüngő amaránt: Elszigeteltséghez vezető szenvedés. (8.) Erdei ibolya: Félénkség, amikor tartunk attól, hogy előtérbe kerülünk. (9.) Erdei mályva: Másokkal való kapcsolatteremtési nehézségek. (9.) Érdeslevelű szil: Ha egyedül érezzük magunkat egy nyomasztó feladattal. (38.) Eukaliptusz: Egy szeretett lény elvesztése, vagy konfliktusos kapcsolatok következtében létrejövő magányosság érzése. (10.) Hársfa: A generációs kötelék megszakadása. (14.) Jerikói lonc: A múltban élésre való hajlam, amely elszigetel minket a jelen pillanattól. (39.) Magyal: Ha úgy érezzük, nem szeretnek minket eléggé. (40.) Mezei tikszem: nehezen vállaljuk fel magunkért a felelősséget, amely elszigetelődéshez vezet. (23.) Mimóza: Ha nehezen nyitunk mások felé, depresszió, és magunkba fordulás következtében kialakult elszigeteltség. (24.) Mustár: Kiközösítettség, levertség, melankólia érzése, látszólag ok nélkül jelentkező depresszió. (40.) Nefelejcs: Azért, hogy újra szeretetteljes kapcsolatba kerüljünk azokkal, akik nincsenek többé velünk. (25.) VIRÁGTERÁPIÁK 2
3 Őszibarackfa: Mások iránt tanúsított érdektelenség és gondoskodás hiánya, magányhoz vezető egocentrikusság. (27.) Ragadós maszkvirág: Magunkba fordulást eredményező, intimitástól való félelem. (29.) Réti boglárka: Önmagunk leértékelése, ha úgy érezzük, értéktelenek vagyunk. (29.) Sárga cickafark: Túlérzékeny jellem, aki hajlamos az önvédelemből történő elszigetelődésre. (30.) Szelídgesztenye: A teljes elhagyatottság érzése, amikor emberi erőnk és kitartásunk végéhez értünk. (41.) Szívvirág: Szakítás miatt érzett magány. (32.) Magunkba fordulás (lásd: Visszahúzódás) Mártír Csarab: Amikor kizárólag csak saját magunkkal és saját problémáinkkal foglalkozunk. (37.) Csüngő amaránt: Szenvedésünk magunkban tartása, amely elszigeteltséghez vezet. (8.) Ezerjófű: Alárendeltség, másokkal szembeni szélsőséges szolgalelkűség. (38.) Fehér fűz: Amikor áldozatnak, mártírnak érezzük magunkat, és úgy véljük, ezért mások a felelősek. (38.) Forrásvíz: Saját magunkkal szemben tanúsított túlzott szigorúság. (38.) Golgotavirág: Önmagunkat mártírként tüntetjük fel azért, hogy túljussunk a bűntudatunkon. (12.) Májusi gyöngyvirág: A minket a gyermekkorból a felnőttkorba átsegítő beavatási szertartások során elszenvedett rossz bánásmód. (22.) Mezei katáng: Érzelmi zsarolás, önsajnálat. (40.) Örökzöld puszpáng: Uralkodás, másnak való kierőszakolt behódolás. (27.) Őszibarackfa: Egocentrikus jellem, akit nem érdekelnek mások, és aki egyedüllétre panaszkodik. (27.) Szelídgesztenye: Teljes reményvesztettség, amikor erőnk végéhez értünk. (41.) VIRÁGTERÁPIÁK 3
4 Maszkulin oldal Birsalmafa: Ha rosszul integráltuk, rosszul kezeljük személyiségünk maszkulin (animus) oldalát. (5.) Bortermő szőlő: Tekintélyelvűség, uralkodásra való hajlam. (36.) Dohány: Az érzelmek elfojtása annak érdekében, hogy erősnek, és keménynek tűnjünk. (8.) Kerti oroszlánszáj: Agresszivitás, szavakban megnyilvánuló ellenségesség. (18.) Közönséges párlófű: A látszólag erős, és lelkes férfi, aki szorongást, és érzelmi fájdalmat próbál palástolni. (40.) Lucfenyő: Megkeményedett, és domináns ego, kemény, merev, és megalkuvást nem tűrő jellem. (22.) Mezei tikszem: Ha apaként nehezen tudjuk érvényre juttatni tekintélyünket. (23.) Napraforgó: Kiegyensúlyozatlan önkifejezés túl hangsúlyos egóval, vagy ezzel éppen ellenkezőleg, önbecsülés hiánya. (24.) Rézvirág: Gyermeki lelkünk elveszítése. (29.) Skarlát maszkvirág: Tehetetlenségérzéssel párosuló elfojtott düh. (31.) Turbánliliom: Hajlam a macho viselkedésre. (33.) Materializmus Angyalgyökér: Hogy csatlakozzunk a spirituális világhoz. (4.) Dohány: Hogy felülemelkedjünk a minket körülvevő materializmus, anyagelvűség által keltett szorongás és üresség érzésén. (8.) Indiai lótusz: Hogy felülemelkedjünk a materializmus illuzórikus értékein. (15.) Kaliforniai kakukkmák: Ha vonzódunk a csillogáshoz, kényszeres vásárlás. (16.) Napraforgó: A siker, és gazdagság külső értékeinek hajszolása az ego kielégítésének érdekében. (24.) Nefelejcs: Amikor képtelenek vagyunk az embereket összekötő, a fizikai világon túlmutató spirituális kötelékek felismerésére. (25.) Orvosi zsálya. Hogy számot vessünk tapasztalatainkkal, és megszabaduljunk a fölösleges dolgainktól. (27) VIRÁGTERÁPIÁK 4
5 Maximalizmus Bortermő szőlő: A tökéletesség kierőszakolásának érdekében bevetett erőfeszítés. (36.) Bükkfa: Egy túlságosan is maximalista viselkedésmódhoz kapcsolható, kritizálásra való hajlam, arrogancia, intolerancia. (36.) Erdeifenyő: Bűntudat, mert úgy érezzük, hogy sohasem csináljuk elég jól a dolgainkat. (37.) Érdeslevelű szil: Teljesítménykényszer, amely azt az érzést eredményezi, hogy nem vagyunk a helyzet magaslatán. (38.) Forrásvíz: A tökéletesség hajszolása, amely egy túl merev életmód kialakulásához vezet. (38.) Fügefa: Rendezett, precíz tökéletességet igénylő jellem, aki másoktól nem vár el semmit. (12.) Gyermekláncfű: Ha egyszerre túl sokat vállalunk, ha túlhajtjuk testünket. (13.) Indiai lótusz: A tökéletesség hajszolása, amely egyfajta felsőbbrendűségérzést eredményez. (15.) Levendula: A túlságosan is nagy erkölcsi elvárások által kiváltott idegi, és testi feszültségek. (21.) Vadalma: Annak, aki a test tökéletességére törekszik, és minden tisztátalan dologtól meg akar szabadulni. (41.) Vasfű: Tökéletesség igénye, amely fanatizmushoz, és mások megtérítésére való igényhez vezet. (42.) Vörös vadgesztenye: A környezetünk túlféltésére való hajlam attól való félelmünkben, hogy történik velük valami. (42.) Megbocsátás (lásd: Elfogadás) Megértés (lásd: Éleslátás) Megnyugvás (lásd: Nyugalom) VIRÁGTERÁPIÁK 5
6 Megosztás Békaliliom: Távolságtartó, gőgös, felsőbbrendűségi érzéssel átitatott magatartás. (36.) Erdei ibolya: Hogy identitásunk elvesztésétől való félelem nélkül legyünk képesek mások felé nyitni. (9.) Erdei mályva: Félénkség, amikor nehezen nyílunk meg mások felé, amikor nehezen alakítunk ki társadalmi, szociális kapcsolatokat. (9.) Ezerjófű: Másoknak való alárendeltség, alávetettség, szolgalelkűség. (38.) Fehér tavirózsa: Az anyagi javakhoz, és a pénzhez való egoista ragaszkodás. (10.) Körömvirág: Meghallgatás, szívélyes beszédmód. (19.) Magyal: A szív nyitottsága. (40.) Mezei katáng: Bármiféle viszonzás elvárását mellőző szeretet. (40.) Mimóza: Mások felé nyitásra való képtelenség és magunkba fordulás a depresszív időszakok során. (24.) Sárga cickafark: Azért, hogy művészi érzékenységünket vagy egyéb dolgokat megosszunk másokkal. (30.) Vérehulló fecskefű: Elősegíti a kommunikációt, a párbeszédet, az információ átadás képességét. (35.) Megtagadás (lásd: Elfogadás) Megtévesztés (lásd: Őszinteség) Megvetés, lenézés (lásd: Közömbösség Melankólia Eukaliptusz: Konfliktushelyzet, vagy elválás miatt érzett magányosság. (10.) Európai sülzanót: Elkeseredettség, reményvesztettség, létünkkel kapcsolatos pesszimizmus. (38.) Mimóza: Napfény hiánya miatt fellépő téli melankólia, depresszió. 24.) VIRÁGTERÁPIÁK 6
7 Mustár: Látszólag ok nélkül megjelenő, hirtelen, váratlan búskomorság, melankólia. (40.) Narancsfa: Hosszú megpróbáltatások utáni krónikus búskomorság, melankólia. (25.) Rozsdás havasszépe: Szigorú, nehéz, zord környezet által kiváltott melankólia. (30.) Seprűzanót: A világban uralkodó viszonyok miatt érzett elkeseredettség. (31.) Vadcseresznyefa: Szomorú, pesszimista jellem, aki megtagadja a boldogságot. (33.) Melegség (lásd: Szívélyesség) Memória Fekete nadálytő: Hogy emlékezzünk álmainkra, már elfelejtett dolgainkra. (11.) Fügefa: Hirtelen, és múló emlékezetkiesések. (12.) Nefelejcs: Azért, hogy érzelmi kötelék fűzzön minket azokhoz, akik már nincsenek velünk. (25.) Rozmaring: Amikor emlékezetkieséseink vannak, és úgy érezzük, mintha köd ülne az agyunkra egy emlékkel kapcsolatban. (30.) Menekülés Ágas rozsnok: Egyfajta személyes, vagy szakmai élethelyzetnek való elkötelezettség elutasítása, vagy arra való képtelenség. (36.) Bazsalikom: Ha félünk magunkat egy párkapcsolatban elkötelezni, hajlam az elhallgatásra, elkerülésre. (4.) Békaliliom: Távolságtartó magatartás másokkal és a társadalommal szemben. (36.) Borzas kúpvirág: Az elfojtott érzelmeinkkel való szembenézés elutasítása. (6.) Dohány: Ridegség, és távolságtartás látszata mögé rejtett érzelmi élet. (8.) Erdei iszalag: Álmodozás, jelenlét hiánya, azért, hogy elmenekülhessünk a mindennapok valóságától. (37.) Fukszia: Elfojtott, mély érzelmeket elkendőző, hamis érzelmek. (12.) VIRÁGTERÁPIÁK 7
8 Jerikói lonc: A múlt nosztalgiája azért, hogy elmenekülhessünk a jelentől. (39.) Kaliforniai kakukkmák: Ha hajlamosak vagyunk arra, hogy a boldogság, és a teljesség érzését önmagunkon kívül találjuk meg. Az illuzórikus, szemfényvesztő, csillogó dolgok, a mesterséges mennyország iránti vonzalom. (16.) Kőrisfa: Hogy derűsen, és bátran nézzünk szembe létünk fájdalmas tapasztalataival, ahelyett, hogy visszavonulnánk, elmenekülnénk. (20.) Közönséges párlófű: Ha vidámnak, derűsnek mutatkozunk annak érdekében, hogy elrejtsük érzelmi szenvedéseinket. (40.) Mimóza: Magunkba fordulásra, és menekülésre való hajlam a depressziós és magányos percekben. (24.) Ragadós maszkvirág: A bensőségességtől, intimitástól való félelem, a szexuális együttlétek elől való menekülés. (29.) Sárga bohócvirág: Félénkség, menekülés a hétköznapi élet minden kis ismeretlen dolgától. (41.) Skarlát maszkvirág: Félelem a saját erőszakos érzéseinkkel történő szembenézéstől (düh.). (31.) Vérehulló fecskefű: Kommunikáció elutasítása, magunkba fordulás, önmagunk kifejezésétől való félelem. (35.) Méregtelenítés Csombormenta: Lelki vámpírkodás ellen, azért, hogy kiszabadulhassunk környezetünk negatív gondolatainak hatása alól. (8.) Feketebodza: Mocskosság, tökéletlenség érzése, önmagunk leértékelése. (11.) Gyermekláncfű: A testi feszültségek megszüntetése. (13.) Jázmin: Méreganyagok kiürítése. (16.) Közönséges gyíkfű: Alapvető ellenszer, amely mindenfajta méregtelenítési folyamat kisérője lehet. (20.) Vadalma: Tisztító esszencia, tisztátalanság érzése. (41.) Merevség (lásd: Szigorúság, Keménység) VIRÁGTERÁPIÁK 8
9 Motiváció Étkezési paprika: Tétlenség, akaratgyengeség. (10.) Eukaliptusz: Melankólia, magányosság érzése, amikor nem vagyunk elég lelkesek, és nem hiszünk a jövőben. (10.) Európai sülzanót: Azért, hogy felülkerekedjünk az elkeseredettségen, a tehetetlenség érzésén, és hogy visszanyerjük a reményt. (38.) Gyepűrózsa: Beletörődés, létünk próbatételeivel szembeni megadás, fatalizmus, valamiféle előre elrendelt és megmásíthatatlan sorsban, végzetben való hit, illetve az ebben történő megnyugvás. (39.) Gyertyán: Motivációhiány a mindennapokba. (39.) Közönséges gyíkfű: Amikor nem érzünk elég motivációt a gyógyuláshoz, ahhoz, hogy jobban legyünk. (20.) Közönséges nyírfa: Az öregedés miatt kialakult teljes érdektelenség, amikor úgy érezzük, hogy az élet már mögöttünk van. (20.) Seprűzanót: A világban zajló eseményekkel kapcsolatos elkeseredettség, amely a cselekvéssel szembeni elkötelezettség hiányát eredményezi. (31.) Vadszeder: Cselekvési képtelenség, amikor ötleteinket nem vagyunk képesek megvalósítani. (34.) Varádics: Motiváció hiánya, hajlam arra, hogy mindent elhalasszunk, ha nem tudunk gyorsan reagálni. (34.) Munka (lásd: Szakmai karrier) VIRÁGTERÁPIÁK 9
10 N Nehézkesség (lásd: Könnyedség) Neheztelés (lásd még: Düh, Ellenségesség) Citromfa: Depresszív elme, elengedés, keserűségre, és ellenérzésre való hajlam. (7.) Fehér fűz: Ha áldozatnak érezzük magunkat, keserűség, tehetetlenség a saját helyzetünkkel kapcsolatban. (38.) Magyal: Féltékenység, irigység mások sikereivel kapcsolatos ellenérzés. (40.) Vérehulló fecskefű: Mindenfajta szóbeli kommunikációt ellehetetlenítő neheztelés, harag, keserűség. (35.) Nevetés (lásd: Öröm) Nosztalgia Jerikói lonc: A múlt iránti nosztalgia, amikor érzelmileg ragaszkodunk mindahhoz, ami már nem létezik. (39.) Mandulafa: Az elveszett fiatalság nosztalgiája. (23.) Nefelejcs: Egy eltávozott személy emlékének nosztalgiája. (25.) Nyitottság Angyalgyökér: A spirituális hatásokra való fogékonyság a nagy átmeneti időszakokban. (4.) Dohány: Rideg, érzelmek nélküli jellem, az érzékenység, fogékonyság elvesztése. (8.) Erdei ibolya: Félénkség, amikor képtelenek vagyunk a külvilág felé nyitni attól való félelmünkben, hogy mások teljesen megfojtanak minket. (9.) Erdei mályva: A társadalmi nyitásra való képtelenség, amikor nem tudunk másokban rokonszenvet felfedezni. (9.) VIRÁGTERÁPIÁK 10
11 Golgotavirág: A részvétre, mély rokonszenv érzésére való nyitottság. (12.) Hársfa: Az emberi szeretetre való fogékonyság, a családi kötelékek megerősítése. (14.) Indiai lótusz: A tudat spirituális értékekre való nyitottsága. (15.) Kerti izsóp: Bűntudat, amely magunkba fordulással jár. (18.) Kígyógyökerű keserűfű: Mások felé történő kinyílásra való képesség úgy, hogy közben kiegyensúlyozottak, és hűségesek maradjunk önmagunkhoz. (18.) Körömvirág: Felszínes odafigyelés, figyelem hiánya a kommunikáció során. (19.) Közönséges nyírfa: Az öregedéshez kapcsolható meszesedésre való hajlamunkat kisérő magunkba fordulás. (20.) Kukorica: Összezártság, városi környezet fullasztó légköre, a természettel való kapcsolat elvesztése. (21.) Magyal: A szív nyitottsága. (40.) Mimóza: Félénk, magányos jellem, aki nem bízik annyira az emberekben, hogy nyisson feléjük. (24.) Orbáncfű: A tudat kiterjesztésének következtében fellépő testi és lelki sebezhetőség. (26.) Réti boglárka: Ha azáltal nyitunk mások felé, hogy saját magunk értékeit elismerjük, és önmagunkat megosztjuk másokkal. (29.) Sárga cickafark: Önvédelemből kialakuló szociális, társadalmi elszigetelődés. (30.) Sarkantyúvirág: Ha elménknek túl hangsúlyos szerep jut, és ez lelki szűklátókörűséggel, és a nyitottság hiányával párosul. (31.) Vérehulló fecskefű: Elősegíti a párbeszédet és a kommunikációt, nyitottá teszi a gégefő energetikai központját (torokcsakra). (35.) Nyomás (lásd: Könnyedség) VIRÁGTERÁPIÁK 11
12 Nyugalom Angyalgyökér: Nyugalmat, és védelmet biztosít azokban a percekben, amikor egy küszöbhöz érkezünk, amikor ismeretlen dolgok várnak ránk. (4.) Csalán: Csökkenti a családon, csoporton, életközösségen belüli feszültségeket. (7.) Dohány: Ha valaki látszólagos hűvössége ellenére feszült idegállapotban van. (8.) Ernyős madártej: Enyhülést, és vigaszt hoz egy trauma, sérülés után. (38.) Fügefa: Kiegyensúlyozott önkontroll, tisztánlátás. (12.) Hársfa: Anyával, nemzettel, őseinkkel elődeinkkel való kapcsolat elvesztése. (14.) Kamilla: Ingerlékenység, hangulatingadozások, idegi nyugtalanság. (17.) Kapor: Amikor úgy érezzük, hogy egyszerre túl sok mindennel kell foglalkoznunk, külső stimulánsok túlzott használata. (17.) Kígyógyökerű keserűfű: Konfliktusokat és érzelmi zavarokat eredményező, nem egyensúlyban lévő szexualitás. (18.) Kőrisfa: A kihívásokkal szemben tanúsított nyugalom és eltávolodás képessége, a kihívás értelmének megértése. (20.) Körtefa: Nehéz helyzetekben találjuk meg az egyensúlyt és a harmóniát. (19.) Közönséges párlófű: Gyakran belső vívódást leplező nyugodtság, és kedélyesség látszata. (40.) Kukorica: Hogy visszataláljunk a természethez a városi stresszhelyzetekben. (21.) Levendula: Bosszúság, ingerlékenység. (21.) Lóhere: Pánik, tömeghisztéria, tömegmozgalmak. (21.) Macskagyökér: Csillapítja a túlterheltséghez és a feszültségekhez kapcsolódó idegi stresszt. (22.) Pillangóvirág: Zavaros és bizonytalan, habozó verbális kifejezés. (28.) Vadgesztenye: Visszatérő, elkalandozó gondolatok. (42.) Vörös vadgesztenye: szeretteinkért való túlzott aggodalom. (42.) Vörösfenyő: Saját képességeinkben való bizalom anélkül, hgy egy esetleges kudarctól, vagy nevetségessé válástól félnénk. (42.) VIRÁGTERÁPIÁK 12
13 Nyugtalanság Bíboros hajnalka: Rendszertelen életmód miatt fellépő nyugtalanság. (5.) Egynyári szikárka: Határozatlanság, amikor választani kell két dolog közül. (37.) Fekete nadálytő: Ingerlékenység, idegfeszültségek. (11.) Kaliforniai kakukkmák: A külső stimulánsok, hatások, ajzószerek állandó hajszolása. (16.) Kapor: Külvilágból érkező, túl erős ingerek. (17.) Levendula: A túlérzékenyekre jellemző ingerlékenység. (21.) Macskagyökér: Túlterheltséghez kötődő feszültség és nyugtalanság. (22.) Nebáncsvirág: Türelmetlenség. (40.) Vadgesztenye: Mentális nyugtalanság. (42.) O, Ö Odafigyelés, meghallgatás Csarab: Ha túl sokat foglalkozunk önmagunkkal, ha képtelenek vagyunk fogékonnyá válni másokra. (37.) Kaliforniai kakukkmák: Fejleszti a minden külső kényszertől és igézettől mentes hangunkra való odafigyelést. (16.) Kőrisfa: Azért, hogy hallgassunk belső énünkre, és értelmet találjunk életünk fájdalmas eseményeinek. (20.) Körömvirág: Felületes odafigyelés, bántó és perlekedő beszédstílus. (19.) Molyhos ökörfarkkóró: Elősegíti a befelé figyelést, amely segít erkölcsi értékeink felfedezésében. (24.) Nebáncsvirág: Türelmetlenség miatti hiányos odafigyelés, meghallgatás. (40.) VIRÁGTERÁPIÁK 13
14 Szemvidítófű: Azért, hogy terápiás kezelés alkalmával odafigyeljünk a másik igényeire. (32.) Vérehulló fecskefű: Ha figyelmetlenségünk, vagy makacsságunk miatt nehezen hallgatunk meg másokat. (35.) Önbecsülés Békaliliom: Felsőbbrendűségi érzéssel rendelkező, zárkózott karakter. (36.) Bíbor kasvirág: Ha elveszítjük önbecsülésünket és integritásunkat bántalmazás, szidás és sértegetés következtében. (5.) Csarab: Túlzott egocentrikusság. (37.) Erdei mályva: Önbizalomhiány az emberi kapcsolatokban. (9.) Ezerjófű: Saját értékeink elismerése azért, hogy másokat szolgálhassunk. (38.) Feketebodza: Önmagunk leértékelése egy erőszakos, és tragikus esemény után, szégyenérzet, amikor mocskosnak érezzük magunkat. (11.) Görögdinnye: Ha a terhességünk alatt elutasítjuk saját testünket, amikor csúnyának érezzük magunkat. (13.) Indiai lótusz: Spirituális gőg, amikor úgy érezzük, hogy mások felett állunk. (15.) Jázmin: Tisztátalanság, tökéletlenség érzése. (16.) Napraforgó: Ha nem szeretjük magunkat, félrevonulás, az apával, vagy önmagunk maszkulin oldalával való konfliktusos viszony. (24.) Orvosi zsálya: Amikor megpróbáljuk némi eltávolodással megérteni életünket, tapasztalatainkat. (27.) Örökzöld puszpáng: Ha egy alárendelt helyzetben nehezen érvényesítjük saját igényeinket. (27.) Pillangóvirág: Mély érzéseink kifejezésére való képtelenség. (28.) Réti boglárka: Hogy tudatában legyünk saját értékeinknek másokkal szemben. (29.) Vörösfenyő: Amikor nem bízunk saját kifejezési képességeinkben. (42.) VIRÁGTERÁPIÁK 14
15 Önbizalom Egynyári szikárka: Tétovázás, döntéshozatal pillanatában fellépő önbizalomhiány. (37.) Fokhagyma: Bizonytalanság, bénító rettegés, könnyen befolyásolható személyiség. (11.) Fügefa: Egyfajta önbizalomhiányt leplező, életünk minden területének irányítására, ellenőrzésére irányuló igény. (12.) Kékgyökér: Önmagunkban való kételkedés, külső tanácsok, és vélemények hajszolása. (39.) Kígyógyökerű keserűfű: Ha mindent ellenőrzésünk alatt akarunk tartani magunk körül azért, hogy ne veszítsük el lábunk alól a talajt. (18.) Közönséges gyíkfű: Saját öngyógyító képességünkben való hit erősítésére. (20.) Napraforgó: Kiteljesedett, ragyogó személyiségért. (24.) Réti boglárka: Önbizalomhiány. (29.) Sárga bohócvirág: Ha tartunk a mindennapok félelmeivel, fóbiáival való szembenézéstől. (41.) Sárga cickafark: Lámpaláz, ha nyilvánosság előtt sebezhetőnek érezzük magunkat. (30.) Vörösfenyő: Sikertelenségtől való félelem, kétség, saját magam cenzúrája. (42.) Önérvényesítés Gránátalmafa: Ha képtelenek vagyunk női kreativitásunkat érvényesíteni a szakmai és családi élet berkein keresztül. (13.) Mezei tikszem: Tekintéllyel, vagy apaképpel kapcsolatos problémákra. (23.) Napraforgó: Az apához fűződő viszony kiegyensúlyozatlansága következtében kialakult önérvényesítésre való képtelenség. (24.) Skarlát maszkvirág: Dühkitörés. (31.) Önérzet (lásd: Önbecsülés) Önkifejezés (lásd: Kommunikáció) VIRÁGTERÁPIÁK 15
16 Önzetlenség Érdeslevelű szil: Az erős, bátor egyéniségek gyenge pillanataira és azokra a helyzetekre, amikor nem érezzük magunkat a helyzet magaslatán. (38.) Fehér tavirózsa: A kapzsiság leküzdésére és egyfajta érdeknélküli nagylelkűség kifejlesztésére. (10.) Mezei katáng: A birtokló fellépés ellenszere, azért, hogy önzetlenül, viszonzás elvárása nélkül segítsünk másoknak. (40.) Őszibarackfa: Egocentrizmus, ha kizárólag önmagunkkal vagyunk elfoglalva. (27.) Turbánliliom: Individualizmus, versenyszellem, másokon való átgázolásra, mások eltaposására való hajlam. (33.) Öregedés Borsmenta: Mentális letargia, szellemi lassúság. (6.) Bükkfa: Intolerancia, ha hajlamosak vagyunk mindent kritizálni. (36.) Csarab: Ha túlságosan magunkra koncentrálunk. (37.) Cseregalagonya: Egy szerettünk, vagy társunk elvesztése. (7.) Erdei iszalag: Jelenlét hiánya, álmodozás, látási zavarokra, és hallási problémákra való hajlam. (37.) Erdei mályva: Az öregedéstől való félelem. (9.) Fehér fűz: A megélt dolgainkkal kapcsolatos keserűség érzése. (38.) Gyepűrózsa: Fásultság, beletörődés, az életről való lemondás. (39.) Jerikói lonc: Nosztalgia, a múlthoz való túlzott ragaszkodás. (39.) Kínai mályvarózsa: Hogy megőrizzük érzéki, szenvedélyes szexualitásunkat. (19.) Közönséges nyírfa: Azért, hogy felülkerekedjünk a magunkba fordulás meszesedési tendenciáin. (20.) Lucfenyő: A merev, megkövesedett jellemeknek, akik elutasítják eddigi tapasztalataik áttekintését. (22.) Mandulafa: Az öregedés elutasítása, a megöregedéstől való félelem, a fiatalság nosztalgiája. (23.) Mezei juhar: Megmerevedett, stagnáló energia. (23.) VIRÁGTERÁPIÁK 16
17 Orbáncfű: A fizikai funkciók kontrolljának elvesztése. (26.) Orvosi zsálya: Azért, hogy egy kis rálátással áttekintsük létünk tapasztalatait. (27.) Petúnia: Mentális zavarodottság. (28.) Rozmaring: Bóbiskolás, emlékezetkiesés, testünkkel való kapcsolat elvesztése. (30.) Sárga bohócvirág: A valós világtól való félelem következtében kialakuló magunkba zárkózás. (41.) Vadgesztenye: A gondolatok elkalandozása, visszatérő gondolatok. (42.) Vörös vadgesztenye: Közeli hozzátartozóinkkal kapcsolatos rögeszmés aggódás. (42.) Öröm Bíboros hajnalka: Erőtlenség, hullámzó energia, beletörődés, mérgezés. (5.) Gyepűrózsa: Passzivitás, beletörődés, amikor feladunk egy kihívást. (39.) Gyertyán: Örömtelen, monoton és gépies élet, melyet fáradtság, unalom és kimerültség kísér. (39.) Hóvirág: Régebbi érzelmi sérülésekhez köthető bánat, mély, és tartós elkeseredettség. (15.) Jázmin: Szomorú, mogorva jellem, aki alulértékeli saját magát. (16.) Kajszibarack: Intellektuális beállítottságú, mogorva, ingerlékeny jellem. (16.) Kerti borágó: Elkeseredettség, szomorúság. (17.) Közönséges nyírfa: Meszesedés, magunkba fordulás, az élet dolgai iránti érdeklődés elvesztése. (20.) Közönséges párlófű: Tettetett öröm, ami egy belső szenvedést hivatott elfedni. (40.) Macskagyökér: Túlterheltség, ingerültség. (22.) Mandulafa: Visszaadja az életkedvet az öregedés során. (23.) Narancsfa: Hosszú megpróbáltatásokat követő krónikus depresszió. (25.) Orbáncfű: Sérülékenység, éjszakai félelmek, fényhiány miatt fellépő depresszió. (26.) VIRÁGTERÁPIÁK 17
18 Orvosi zsálya: A megélt dolgokon való mélyreható elmélkedés segítésére, amely lehetővé teszi személyes feszültségeink elengedését. (27.) Rézvirág: Gyermeki öröm, bennünk élő gyermeki lényünk feléledése. (29.) Rozmaring: Jelenlét, és melegség hiánya. (30.) Rozsdás havasszépe: Nehéz körülmények, környezet miatt érzett szomorúság, melankólia. (30.) Tök: Elősegíti az örömteli kreativitást egy terv megfoganása és megvalósítása során. (33.) Vadcseresznyefa: Kritikus, morgós, pesszimista jellem. (33.) Őszinteség Bazsalikom: Hazugságra, megtévesztésre, alakoskodásra, képmutatásra irányuló hajlamok egy párkapcsolaton belül. (4.) Borzas kúpvirág: Személyiségünk elfojtott oldalaival történő szembenézés (6.) Fukszia: Segít a valódi érzések felismerésében, a felszín hamis, mesterséges érzelmein túlmenően. (12.) Kaliforniai kakukkmák: Vonzalom az illuzórikus, csalóka tapasztalatokhoz, gyakorlatokhoz ahelyett, hogy önmagunkon dolgoznánk. (16.) Közönséges párlófű: A valódi érzelmeink elrejtése vidámság álarca mögé. (40.) Májusi gyöngyvirág: Hogy a külső körülményekből kiszabadulva megtaláljuk helyünket a világban. (22.) Molyhos ökörfarkkóró: Ha magunknak és másoknak is hazudunk. (24.) Összezártság Bíbor kasvirág: Azért, hogy megőrizzük pszichikai és lelki épségünket azokban a helyzetekben, amikor különböző emberekkel vagyunk összezárva. (5.) Kukorica: Másokkal való összezártság túlnépesedett városi közegben, a természettel való kapcsolat hiánya. (21.) Macskagyökér: Személyes, vagy szakmai környezetünkkel való túlzott összezártság feszültségének oldására, és az abból következő stressz enyhítésére. (22.) VIRÁGTERÁPIÁK 18
19 VIRÁGTERÁPIÁK 19
Mozgásszervi betegségek lelki okai. Dr Lipcsei Gabriella 2015.04.25.
Mozgásszervi betegségek lelki okai Dr Lipcsei Gabriella 2015.04.25. 1 Pszichoszomatikus tünetek Szomatopszichés tünetek Tudatalatti vágyak, félelmek, emlékek rejtőznek magatartást, érzéseket befolyásolják
Bőrbetegségeket kiváltó lelki hátterek és ezek enyhítése Bach - virágesszenciákkal. Dr Lipcsei Gabriella lipcsei.gabi@gmail.com
Bőrbetegségeket kiváltó lelki hátterek és ezek enyhítése Bach - virágesszenciákkal Dr Lipcsei Gabriella lipcsei.gabi@gmail.com 1 Pszichoszomatika A bőrtünetek - az ember tudat alatt nem képes saját maga
Bach virágterápia: Szerválasztó
Bach virágterápia: Szerválasztó Hogyan válasszak Bach virágesszenciát? A szerválasztó kérdőív segít abban, hogy megtalálja az aktuális érzelmi problémájához alkalmazható Bach virágesszenciákat. Minden
Készítette: Bányász Réka 2009. XII. 07.
Az agresszió fogalma, formái és fejlődése Készítette: Bányász Réka 2009. XII. 07. Az agresszió fogalma Másokat sértő viselkedés + ártó szándék Verbális és/vagy cselekvéses Elkülönítendő az impulzivitástól
Megerősítések / 7 csoport szerint szétbontva/
Megerősítések / 7 csoport szerint szétbontva/ FÉLELEM CSOPORT BOHÓCVIRÁG (20) - A BÁTORSÁG VIRÁGA Bátor vagyok Bátran szembenézek félelmeimmel. Belevágok Nem halogatom a cselekvést. Előrelépek Félelmeim
Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság. Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház
Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház Milyen tényezők játszanak szerepet a család agresszív légkörének kialakulásában / Strauss-
A KIÉGÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK
A KIÉGÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK Dr. Kocsis István Tamás Szegedi Úti Akadémia 2016 A KIÉGÉS Az érzések és a viselkedés, a test szintjén zajló folyamat, amely észrevétlenül jelentkezik és válik kollektívvé.
Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió
Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió Nemes Éva 2016. 10. 21. Kapcsolataink üzenete Szupervíziós Vándorkonferencia, Keszthely Változó világ Változó környezet, kiszámíthatatlan jövő Most zajlik.
Pedantéria (túlzott) szőlő, vasfű, forrásvíz
Panaszkodás Ha állandóan panaszkodnál: hangafű Ha állandóan panaszkodnál másokra: bükkfa, fűzfa, katángkóró, magyal Ha egyfolytában csak a betegségedről beszélnél: fűzfa, sülzanót Ha soha nem panaszkodsz:
A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben. 2013. május 28.
LÁNG, PARÁZS, HAMU A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben 2013. május 28. A kiégési tünetegyüttes (burnout szindróma) jelensége Technológiából átvett fogalom: az energiaforrás
A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére
Konferencia a női egészségről az emlő egészségéről 2011. szeptember 21. Novotel Budapest Centrum A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére Bánfi Ildikó
Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis)
Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) M2 Unit 3 Jövőbeli lehetséges krízishelyzetek előrejelzése az anamnézis és a diagnosztikai jelentések alapján A normál serdülőkori magatartás
Játék hanggal és testtel
Játék hanggal és testtel BALESET-SZIMULÁCIÓS KÉPZÉS Az érzelem Az érzelem olyan szubjektív állapot, amely a környezetünk fontos változására adott reakcióként fogható fel, ami a további viselkedést meghatározza.
Az írás térbeli elrendezése
Az írás térbeli elrendezése Az írástömb a grafológiában a makrostruktúrán belüli legnagyobb egység. Az írásminta teljes egésze beletartozik, vagyis tartalmazza a megszólítást, dátumot és aláírást is. Íráselemzésnél
Példa V.B. Nagyfokú stressz, félelmek, szorongás és üldözöttség érzése kerítette hatalmába az utóbbi időben, melyet nem ért, és nem is tud uralni.
Példa V.B. Egy luxus-kozmetikumokat gyártó svájci cégnél, a nyolc fős marketing részleg hatékonysága, kreativitása az utóbbi időben jelentősen romlott, a munkatársak feszültek és betegesek lettek. A vezetőség
Burnout, Segítő Szindróma
TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Burnout, Segítő Szindróma Hőhn Ildikó ellátottjogi képviselő. Segítő attitűd és a jogvédő Az attitűd étékelő
Tartalomjegyzék. Előszó 9
Tartalomjegyzék Előszó 9 1. Fejezet: Mi a depresszió? 17 A depresszióról alkotott kép 21 Fekete kutya 22 Sötét alagút 24 Börtön 25 Sűrű köd 25 Melankólia 26 Freud 27 Az antidepresszívumok felfedezése...
A beteg és családja lelki reakciói az életet fenyegető betegségre és a veszteségre. Magyari Judit
A beteg és családja lelki reakciói az életet fenyegető betegségre és a veszteségre Magyari Judit A betegek és családtagjaik lelki alkalmazkodásában nagy szerepe van: a rákkal kapcsolatos mai társadalmi
AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében
AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében Készítette: Uicz Orsolya Lilla 2011. Erőszakos, támadó!
Dr. Antalfai Márta. XIII. Igazságügyi Környezetvédelmi Szakértői Konferencia Budapest, 2011. április 8. Minden jog fenntartva
Dr. Antalfai Márta XIII. Igazságügyi Környezetvédelmi Szakértői Konferencia Budapest, 2011. április 8. Minden jog fenntartva A katasztrófa legtöbbször végzetes következményekkel járó, nem várt fordulat,
24. Erdeifenyő Önmagunk elfogadásának virága. 25. Vörös vadgesztenye Az önállósodás virága
24. Erdeifenyő Önmagunk elfogadásának virága Önbűntetésre Azok számára ajánlott, akik bűnösnek érzik és folyton vádolják önmagukat. Főbb tünetek: Értéktelennek érzi magát, bűntudattól szenved Lelkiismeretfurdalása
Nehézségek a kommunikációban. Bán Ildikó 2016
Nehézségek a kommunikációban Bán Ildikó 2016 MILYEN A JÓ ORVOS? a beteg szemszögéből Mi teszi az orvost jó orvossá? 72% - jó személyes viszony a beteg és az orvosa között (empátia, figyelem, meghallgatja
Az apák szerepe védőnői szemmel
Az apák szerepe védőnői szemmel A Védőnői Szolgálat MA: 103 éves (1915.06.13.) A kor társadalmi, gazdasági és demográfiai változásai hívták életre a védőnői hálózatot. Megalakulásakor a cél: a csecsemőhalandóság
A GYERMEK TÁRSAS KÉSZSÉGEINEK FEJLESZTÉSE
Tartalom A KÖNYVRÔL 11 BEVEZETÉS 13 Kommunikációs készségek 14 Társas készségek 14 Fejleszthetôk-e tanítással a kommunikációs és a társas készségek? 15 Miért kell a gyermeknek elsajátítania a kommunikációs
Tartalom. BEVEZETÉS 13 A szerzô megjegyzése 16
Tartalom BEVEZETÉS 13 A szerzô megjegyzése 16 1. fejezet AZ ISKOLAFÓBIÁRÓL 19 Iskolakerülésrôl van-e szó? 19 Az iskolafóbia típusai 20 Az iskolafóbia szempontjából fontos három korcsoport 21 Szorongásos
Krízishelyzetek az iskolában Parrag Bianka, Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat
Krízishelyzetek az iskolában Parrag Bianka, Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Bevezető Iskolapszichológiától az iskolában végzett nevelési tanácsadásig A szakszolgálati intézmények működését szabályozó
Girlandos kötésmód: Duktus: Kötésmódok a grafológiában
Duktus: Kötésmódok a grafológiában A vonalvezetés meghatározó szempont a grafológiai elemzéseknél. A kötésmód, ill. vonalvezetés alatt azt a módot értjük, miként kapcsoljuk össze a törzsvonalakat. Íráselemzésnél
A kamaszkor jelenségei. A kamaszkor és válságai. Nem túl késő? Egészséges határok 12:45
A kamaszkor jelenségei A kamaszkor és válságai Nem tiszteli a szüleit, családját, másokat,távol marad Ellenséges társaival,testvéreivel Megkérdőjelezi a szabályokat Önmagával van elfoglalva Lusta, elhanyagolja
ALYSS THOMAS FONTOS KÉRDÉS, amelyet fel kell tenned. Hogy az élet neked dolgozzon
ALYSS THOMAS FONTOS KÉRDÉS, amelyet fel kell tenned Hogy az élet neked dolgozzon ALYSS THOMAS FONTOS KÉRDÉS, amelyet fel kell tenned Hogy az élet neked dolgozzon A könyvben előforduló magyar hivatkozásokat
4. Mimika. A mimika az érzelmi viszonyok tükröződése az arcon, az arc izmainak mozgása által. A arc karakterét adja: a szem, a szemöldök és a száj
4. Mimika A mimika az érzelmi viszonyok tükröződése az arcon, az arc izmainak mozgása által. A arc karakterét adja: a szem, a szemöldök és a száj A szem jelzései Az emberi kommunikációs jelzések közül
A szülés utáni depresszióról. Várnai Dóra Genium Med Egészségügyi Központ (Országos Gyermekegészségügyi Intézet) varnai.dora.eszter@gmail.
A szülés utáni depresszióról Várnai Dóra Genium Med Egészségügyi Központ (Országos Gyermekegészségügyi Intézet) varnai.dora.eszter@gmail.com Szülés után lehetséges. Poszt partum blue Poszt partum depresszió
UEFA B. Az edző, sportoló, szülő kapcsolat
Az edző, sportoló, szülő kapcsolat A család (szülő)- sportoló kapcsolat A család fogalma: különnemű, legalább két generációhoz tartozó személyek csoportja, amely reprodukálja önmagát. A tagok egymáshoz
Krízisállapotok nagykamasz- és fiatalfelnőtt-korban
Jövőt mindenkinek! Kihívások és lehetőségek a köznevelési kollégiumok mindennapjaiban 2014 Krízisállapotok nagykamasz- és fiatalfelnőtt-korban előadó - Szőke András - krízistanácsadó szakpszichológus andrasszoke@gmail.com
Egy élettörténet a depresszió árnyékában Hermann Hesse életének tanulsága... 61
Tartalom Előszó... 12 Bevezetés - A depressziót nem könnyű legyőzn i... 15 Művészet és mítosz - Depresszió a m űvészetekben... 20 A melankólia költői világa... 20 Egy depressziós élet - Hermáim Hesse...
Szeretettel köszöntelek Benneteket!
Házaspáros alkalom Szeretettel köszöntelek Benneteket! Siklósiné Földvári Gabi. 2012-10-28 1 Téma 2012-10-28-án A gyermekcentrikus házasság 2 Ismételjünk egy picit Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az
Vezetői Tudatosság és Változáskezelés
Vezetői Tudatosság és Változáskezelés AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA SZEREPE A MEGÚJULÁS KATALIZÁLÁSÁBAN Cséffalvay Gábor Creanova Szervezet- és vezetésfejlesztési Kft. A tagja Tartalom Változás Megújulás -
FÉSZEK PROGRAM A CONGREGATIO JESU EGRI WARD MÁRIA ISKOLÁJÁBAN BÁNHEGYI ANDREA OKTATÁSI SZAKÉRTŐ NOVEMBER
A jó nevelés azt jelenti, hogy helyesen reagálunk gyermekünk helytelen viselkedésére (John Rosemond) FÉSZEK PROGRAM A CONGREGATIO JESU EGRI WARD MÁRIA ISKOLÁJÁBAN BÁNHEGYI ANDREA OKTATÁSI SZAKÉRTŐ 2014.
Lelki és érzelmi egészség. Igazságban járni: 1. előadás
Igazságban járni: 1. előadás 1 1. lépés: Nevezd meg a problémát Bűn Bizonytalanság 2 Az ember öt dimenziója Szellemi Erkölcsi Társadalmi Pszichológi ai Biológiai 3 A teremtek sorrend Lélek (lelki) Jellem
Francia kártya. A lapok jelentése. Kőr (Coeur) Érzelmek, előnyös helyzetek, család
Francia kártya Ez az 52 lapos kártya, nevével ellentétben valószínűleg nem francia, hanem keleti eredetű. Szimbólumai a kőr, a pikk, a káró és a treff. A kőr (piros szív) a bátorság, a pikk (fekete lándzsahegy)
A stressz és az érzelmi intelligencia Készítette: Géróné Törzsök Enikő
A stressz és az érzelmi intelligencia Készítette: Géróné Törzsök Enikő A lelki egészség a WHO szerint Mentális egészség: A jóllét állapota, amelyben az egyén meg tudja valósítani képességeit, meg tud birkózni
ASSZERTIVITÁS. Semmelweis Egyetem ÁOK, Klinikai Pszichológia Tanszék. Dr. Felleginé Takács Anna. Szakképzés III. évfolyam 2017
ASSZERTIVITÁS Dr. Felleginé Takács Anna Semmelweis Egyetem ÁOK, Klinikai Pszichológia Tanszék Szakképzés III. évfolyam 2017 ASSZERTÍV VISELKEDÉS Lehetővé teszi, hogy az egyén saját érdekei szerint cselekedjen,
A stressz a stresszorok hatására a szervezetben fellépő testi-lelki változásokat jelenti. Pszichológiai értelemben stressz állapot akkor
Bilkei Pál szakpszichológus A stressz a stresszorok hatására a szervezetben fellépő testi-lelki változásokat jelenti Pszichológiai értelemben stressz állapot akkor jön létre, ha az egyén olyan helyzettel
Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben
Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Melyik okozhat stresszt? Bevezető A stressz olyan mint a borivás: kis mennyiségben jótékony hatása van, motivál és élénkebbé tesz. A túlzott és folyamatos
piás s kapcsolat szerepe ma-terapeuta jellemzők
A terápi piás s kapcsolat szerepe a kognitív v terápi piában Dr. Unoka Zsolt Ideális sémas ma-terapeuta jellemzők Rugalmasság Képes az alapvető szükségleteket terápiás keretek között biztosítani biztonságos
A családon belüli erőszak pszichológiai és jogi vonatkozásai. Dr. Visontai-Szabó Katalin Tréning 2018
A családon belüli erőszak pszichológiai és jogi vonatkozásai Dr. Visontai-Szabó Katalin Tréning 2018 A családon belüli erőszak Erőszakos magatartás Az áldozat és az elkövető jól ismerik egymást Célja:
Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam
Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam 5. évfolyam ök Önismeret 6 Együtt élünk 4 A drog fogalma, hatásai 1 Személyes biztonság: jogaim, kötelességeim 2 Tanulási szokások 5 Szabad felhasználás 4 Összesen: 36 6.
Iskolai szexuális nevelés
Iskolai szexuális nevelés Dr. Forrai Judit Dr. Semmelweis Egyetem Közegészségtani Intézet Emberi kapcsolatok, szerelem, szex Szerelmi-szexuális vágyak motivációi Szerelmesnek lenni Tartozni valakihez Szexuális
Egység. Egység. Tartalom. Megjegyzés. Az egység jelentősége, jellemzői és különböző megjelenései. Az egység szerepe ebben a műben.
Tartalom Az egység jelentősége, jellemzői és különböző megjelenései. Az egység szerepe ebben a műben. Megjegyzés Az egység a mű egyik alapelve. Fogalmát, különböző megjelenéseit több téma tárgyalja a műben,
A 14 összetett virágesszencia elkísér mindennapjainkban és harmonizálja az élet kulcsfontosságú pillanatait.
A 14 összetett virágesszencia elkísér mindennapjainkban és harmonizálja az élet kulcsfontosságú pillanatait. Belépő mindazoknak, akik most fedezik fel a virágesszenciák világát! Az összetett virágesszenciák
A pszichológus szerepe az áldozatsegítésben. Hegedűs Ibolya Klinikai szakpszichológus
A pszichológus szerepe az áldozatsegítésben Hegedűs Ibolya Klinikai szakpszichológus Bemutatkozás Klinikai szakpszichológus, családterapeuta 2007-2011: Fővárosi Áldozatsegítő Szolgálat, pszichológiai
Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház
Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház A kötődési sérülés meghatározása Intenzív érzelmi stressz helyzetben alakul ki, amikor fokozott az igény a jelentős másik támogatására és ez nem történik meg. Kitüntetett
Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után.
Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után. Jóga Nidra 1. Streszoldó relaxáció CD Időtartam: 43 perc A mélylazítás hatásos jógatechnikája során a gyakorló elsajátíthatja
{ Budapest, 2015. április 16 16--17. A SZOLGÁLTATÓK (SEGÍTŐK) JÓ KÖZÉRZETE avagy: ki segít a segítőknek? Kineziológiával a jó közérzetért Mindenki azzal foglalkozik, hogy mit tud kínálni a kliensnek/ügyfélnek/vendégnek.
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a
Kötődés és párkapcsolat. Nistor Mihaela
Kötődés és párkapcsolat Nistor Mihaela 2010 Gyerekkori kötődés I. Érzelmileg kapcsolódni valaki máshoz Alapgondolat: biztos alapot nyújtani a másik számára A kötődési kapcsolatban a gyerek, majd a felnőtt
KIÉGÉS A LELKIPÁSZTORI SZOLGÁLATBAN, FELDERÍTÉS MEGELŐZÉS, GYÓGYÍTÁS BAGDY EMŐKE
KIÉGÉS A LELKIPÁSZTORI SZOLGÁLATBAN, FELDERÍTÉS MEGELŐZÉS, GYÓGYÍTÁS BAGDY EMŐKE Professor emeritus KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM URNOUT (KIÉGÉS) SZINDRÓMA: Krónikus, emocionális megterhelések, stresszek
Van-e függő személyiség? Gyakorlati tanácsok szerfüggők kezeléséhez. Dr. Szemelyácz János Budapest, február 20.
Van-e függő személyiség? Gyakorlati tanácsok szerfüggők kezeléséhez Dr. Szemelyácz János www.indit.hu Budapest, 2016. február 20. 1 Addiktív ciklus Pszichoaktív szer bevétele, vagy kóros viselkedési folyamat
A pszichológiai bajok keletkezési helyei
2011.03.18. A pszichológiai bajok keletkezési helyei Mit alkotott a természet Mit vár el a társadalom Mikor mit csinálunk Mit kellene csinálnunk az adott életkorban Normál és normatív szabályok ütközései
Sas István. www.sasistvan.hu. www.sasistvan.hu. Kommunikációs Akadémia
Sas István Kommunikációs Kommunikációs Akadémia Akadémia www.sasistvan.hu www.sasistvan.hu KOGNITÍV KOGNITÍV DISSZONANCIA DISSZONANCIA A szokásos logikai, erkölcsi beidegződéshez képest ellentétes tudattartalmak
Tehetség és személyiségfejlődés. Dr. Orosz Róbert, pszichológus Debreceni Egyetem, Pszichológiai Intézet
Tehetség és személyiségfejlődés Dr. Orosz Róbert, pszichológus Debreceni Egyetem, Pszichológiai Intézet Hová tart a személyiség fejlődése? Jung kiteljesedés, integrált személyiség Maslow fejlődés humánspecifikus
November - A függőség elleni küzdelem hónapja. Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra
November - A függőség elleni küzdelem hónapja Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Hétköznapi szóhasználatban a függőség szót a ragaszkodás, hozzászokás, szükséglet értelemben használjuk. A függőség 40-60
VTS ÁLTAL MÉRHETŐ KOMPETENCIÁK
Intelligencia Logikai okfejtés (numerikus, figurális, verbális) Verbális intelligencia Matematikai kompetenciák Vizualizáció Mentális forgatás Memória Rövidtávú memória Hosszútávú memória (figurális és
Rizikócsoportok 25 A burnout három ismertetőjele 25 A burnout három fázisa 27 A burnout három területe 28
Tartalomjegyzék Bevezetés 17 A burnout más, mint aminek hangzik 17 A látásmód kiterjesztése: a burnout még... 20 Mitől? 23 A burnout megismerése 25 Rizikócsoportok 25 A burnout három ismertetőjele 25 A
Játékvezető személyisége
Játékvezető személyisége Személyiség játék irányítási képesség 2013.05.01. CSLSZ JB továbbképzés Kormányos Gábor 1 Történelmi áttekintés abban a pillanatban, amikor az önfeledt játék átalakult tétmérkőzésekké
VEZETŐI HATÁS CSIRMAZ NÁNDOR SENIOR TRÉNER
VEZETŐI HATÁS CSIRMAZ NÁNDOR SENIOR TRÉNER A fontos dolgok hosszú távú következményekkel járnak. Értéket képviselnek, közvetlen a hatásuk célokra A sürgető határidők a fontosság érzetét keltik. Sikerességünk
Színek és jelentésük
Színek és jelentésük Múzeumi foglalkozás festmények tanulmányozásához Dr. Vadász István, múzeumigazgató Kiss Pál Múzeum, Tiszafüred, 2011 É R T E L E M 1. A kompozíció (=összeállítás) az elemek (=tárgyak)
MENTÁLHIGIÉNÉ, LELKIGONDOZÁS ÉS PSZICHOTERÁPIA II. Hans van der Geest ,.. NEGYSZEMKOZT. Példák a sikeres lelkigondozásta
MENTÁLHIGIÉNÉ, LELKIGONDOZÁS ÉS PSZICHOTERÁPIA II. Hans van der Geest,.. NEGYSZEMKOZT Példák a sikeres lelkigondozásta Tartalomjegyzék Előzetes észrevételek 10 Bevezetés: A lelkigondozói találkozás - megragadása
Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek
Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek Pszichoszociális elméletek Jellemzői: Pszichoanalitikus gyökerek Az Ego társas aspektusát hangsúlyozzák Pszichoszociális elméletek Csoportjai: Tárgykapcsolat-elméletek:
Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba
Fiatal tehetségek beépítése a profi csapatba Mönks tehetségmodellje Kreativitás ISKOLA TÁRSAK Feladat iránti elkötelezettség Átlagon felüli képességek CSALÁD Játékossá válás GENETIKA EDZŐ KÉPZÉS CSALÁD
Az illegális és legális szerek okozta kockázat felismerését,viselkedési függőségek megelőzését célzó programok
Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Az illegális és legális szerek okozta kockázat felismerését,viselkedési
Segítő munka traumatizált ügyféllel
Segítő munka traumatizált ügyféllel Hoffmann Krisztina (NaNE Egyesület) 1 Mi a trauma? Görög szó; jelentése sérülés, baj, ártalom Amerikai Pszichiátriai Társaság 1980: Kívül esik a mindennapi emberi tapasztalatok
A FELNőTTKÉPZÉS MÓDSZERTANA ÉS ESZKÖZRENDSZERE 1.
A FELNőTTKÉPZÉS MÓDSZERTANA ÉS ESZKÖZRENDSZERE 1. Benkei Kovács Balázs egyetemi adjunktus ELTE PPK Andragógia és Művelődéselméleti Tanszék A felnőtt tanuló néhány jellemzője és a tanulás eredményessége
Generáció menedzsment. Dr. Finna Henrietta
Generáció menedzsment Dr. Finna Henrietta Kérdések HR-esként milyen ösztönző módszereket alkalmaznál az Y generáció tagjai esetében? Mennyire jelent megfelelő motiválást az Y generáció számára, ha karrierjük
A táplálkozási zavar gyűjtőfogalom, nehéz definiálni, pontosan mi tartozik bele: általánosságban minden, ami táplálkozással kapcsolatos zavar.
Evészavarok A táplálkozási zavar gyűjtőfogalom, nehéz definiálni, pontosan mi tartozik bele: általánosságban minden, ami táplálkozással kapcsolatos zavar. Két legismertebb típusa: az anorexia és a bulimia
A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón
A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón Susánszky Éva, Szántó Zsuzsa Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet Kutatási célkitűzések A fiatal felnőtt korosztályok pszichés állapotának
Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára. Célok. A képzés moduljai. Első modul. Önbecslés, önbizalom fejlesztése
Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára Célok Segíteni a megváltozott munkaképességű személyeket abban, hogy hatékonyan kezeljék a munkahelyi stresszt, változásokat, negatív
SZERVEZETI VISELKEDÉS Vezetési stílus
SZERVEZETI VISELKEDÉS Vezetési stílus Dr. Finna Henrietta egyetemi adjunktus BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2014 ősz 2014.11.04. 1 A nap kérdései Mi a vezetés? Milyen a sikeres vezető?
Angyal Mágia. Az egyik módja, hogy kívánságainkat, üzeneteinket kiküldjük az univerzumba, illetve angyalaink segítségét kérjük, gyertyamágia.
Angyal Mágia Az egyik módja, hogy kívánságainkat, üzeneteinket kiküldjük az univerzumba, illetve angyalaink segítségét kérjük, gyertyamágia. A szertarta s menete: 1. Válassz egy szép gyertyát magadnak,
MOTIVÁCIÓ, KIÉGÉS október 7 Makai B. András
MOTIVÁCIÓ, KIÉGÉS 2016 október 7 Makai B. András Mire keresünk választ? Ápolás: hivatás vagy szakma Hogyan mocválunk? Elköteleződés Mi vezet a kiégéshez és mit kezdünk vele? Kapcsolodó kérdések, gondolatok
DR OBERKAMP MÁRIA AZ AYURVÉDA ÉLETMÓD
DR OBERKAMP MÁRIA AZ AYURVÉDA ÉLETMÓD Ayurvéda = Az Élet Bölcsessége Az Ayurvéda célja Az ayurvéda célja, hogy helyreállítsa az élet egyensúlyát a tökéletes elme, test működés és viselkedés révén; Az ayurvéda
Miért lettél ilyen? A bántalmazás hatása a személyiségfejlődésre. 2012 május Sasvári Emese
Miért lettél ilyen? A bántalmazás hatása a személyiségfejlődésre 2012 május Sasvári Emese A bántalmazásról általában gyermekbántalmazás: minden olyan erőszakos behatolás, mellyel egy gyereket elnyomnak,
Veszteségek, veszteségek feldolgozásának folyamata, lelkigondozói
Veszteségek, veszteségek feldolgozásának folyamata, lelkigondozói háttere Léva Édes Tünde Veszteség Minden olyan dolognak vagy tulajdonságnak az elvesztése, megszűnése, amely az egyén számára fizikai,
Sportoló nők és az agresszió. Gadanecz Péter Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Pszichológia Tanszék
Sportoló nők és az agresszió Gadanecz Péter Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Pszichológia Tanszék Agyunk evolúciós programozottsága Nemi szerepek Állatvilág: pl. főemlősök domináns
4.2 Fejezet Traumapedagógia. Traumatológia és elméleti háttér
4.2 Fejezet Traumapedagógia Traumatológia és elméleti háttér TRAUMATOLÓGIA: ELMÉLETI HÁTTÉR Mi is a trauma? pszichológiai meghatározás A klinikai pszichológiában, a trauma vagy pszichológiai trauma egy
Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié
Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS A szeretet mindenkié Előszó Szavakkal lefesteni a láthatatlant, megformálni az érinthetetlent A szó fogyatékos eszköz. Ahogy az öt emberi érzékszerv is. Kétséges, hogy
III. Pszichoanalitikus perspektíva. Pszichoanalitikus perspektíva 2.: Szorongás, elhárítás, énvédelem
III. Pszichoanalitikus perspektíva Pszichoanalitikus perspektíva 2.: Szorongás, elhárítás, énvédelem Szorongás Freud: a szorongás = vészjelzés, mely figyelmezteti az ént, hogy valami kellemetlen fog bekövetkezni.
A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI. - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek. Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet
A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet A kommunikáció Osgood-Schramm körkörös kommunikációs modell Gondolatot megfogalmaz
GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS
GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS Azok az emberek, akik részt vesznek a Grassroots tevékenységekben. Edzők, tanárok, közösségi vezetők-szervezők, stb. AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS jellemzői Szenvedélyes
Érzelmeink fogságában Dr. József István okl. szakpszichológus egyetemi docens Érzelmi intelligencia Emotional Intelligence Az érzelmi intelligencia az érzelmekkel való bánás képessége, az a képesség, amivel
ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ...
2. munkalap: ÉRTÉKEIM - 1. Dátum:... - 2. oldal - Mindennapi NLP A most következő feladattal megismerheted az alapvető értékeidet. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 3. levelét.
1. Pedagógiánk a szentignáci lelkigyakorlatok felismeréseire támaszkodik közösen reflektálunk a tapasztalatainkra, és megosztjuk
TANÁRI KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE Az iskola vezetősége 6 novemberében arra kérte a tanárokat, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az iskolát,
Pszichoszomatikus betegségek. Mi a pszichoszomatikus betegség lényege?
Pszichoszomatikus betegségek Pécsi Tudományegyetem Mi a pszichoszomatikus betegség lényege? Valódi organikus háttérrel rendelkező kórképek, amelyek kóreredete multifaktoriális A genetikai, immunológiai,
12. nap Negatív érzelmeink (félelem, szorongás, harag, szégyen, indulat, bátortalanság, keserűség, bánat, bosszúvágy) felajánlása
12. nap Negatív érzelmeink (félelem, szorongás, harag, szégyen, indulat, bátortalanság, keserűség, bánat, bosszúvágy) felajánlása Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Szentlélek-hívás Zúgó szél, égi
A DEPRESSZIÓ KOGNITÍV VISELKEDÉSTERÁPIÁJA
A DEPRESSZIÓ KOGNITÍV VISELKEDÉSTERÁPIÁJA Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Budapest ÁOK, Klinikai Pszichológia Tanszék DEPRESSZIÓ előfordulás: 15-25% deprimere (lat.): lenyomni a hangulati élet
Az autoimmun betegségek pszichés háttere. Készítette: Tóth Diána
Az autoimmun betegségek pszichés háttere Készítette: Tóth Diána Email: kutatas.autoimmun@gmail.com A betegségek mindig információt hordoznak. Értelmetlen betegség nem létezik. Ebből következik, hogy értelmére
SORSFORDÍTÓ ÖNBECSÜLÉS
SORSFORDÍTÓ ÖNBECSÜLÉS ÖNSZERETET TESTSZERETET POZITÍV ÉNKÉP ÖNBIZALOM BAGDI BELLA Béke, szeretet legyen utadon, Lelkedben legyen mindig nyugalom, Öröm és boldogság legyen veled minden napon, Egész életed
ember a közterületen: sokszínő Budakeszi Dúll Andrea ELTE Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszék BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék
ember a közterületen: sokszínő Budakeszi Dúll Andrea ELTE Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszék BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék 1 Hívószavak az elemzésekbıl színes, mozgalmas nagy forgalom
Fenomenológiai perspektíva
Fenomenológiai perspektíva Fenomenológiai perspektíva Jellemzői, kiindulópontjai: A világból felvett összes információt némiképpen megszemélyesítve értelmezzük A hangsúly az egyén szubjektív tapasztalatán,
Válogatott verseim. Christin Dor. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Válogatott verseim Christin Dor 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Valami Valami váratlan, Valami ismeretlen, Valami, ami magához vonz. Valami érzéki, Valami felülmúlhatatlan, Valami, ami megbabonáz.
Hippocampus Intezet. ÖT-ELEMTAN képzés Budapesten
Hippocampus Intezet ÖT-ELEMTAN képzés Budapesten Idõpont: 2008. április 11-12-13. Részvételi díj: 15. 000 Ft/ nap; az elsõ nap ingyenes /konzultáció/ A tanfolyam célja A bioenergetikai folyamatok szisztematikus