A gyógyító seb. A lelki egészség megőrzésének és fejlesztésének kérdései a segítők körében
|
|
- Gyöngyi Borosné
- 3 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MÁNDI NIKOLETTA CSÜRKE JÓZSEF A gyógyító seb A lelki egészség megőrzésének és fejlesztésének kérdései a segítők körében Jelen tanulmányunkban a gyógyító seb metaforájának alkalmazása révén a segítők lelki egészségét illető kérdések feltárására és elemzésére vállalkozunk. A sokunk számára talán meglepő cím egy sokdimenziós oximoront rejt: a gyógyító seb paradoxonát. Tulajdonképpeni kiindulópontunk szerint egy lehetséges sajátos nézőpontból leginkább azért és azáltal válhatunk elég jó segítővé, mert a sebek, amelyek valaha életünk során értek bennünket, személyes és szakmai növekedésünk jelentéssel teli, funkcióval bíró tárgyává válnak. Ennek a folyamatnak az alapkérdéseit és dinamikai sajátosságait kívánjuk körüljárni, különféle professzionális és tudományos elméletek segítségével. A gyógyító seb oximoronja számunkra öt dimenziót rejt. Az első az a kérdés, az a belső hajtóerő bennünk, amely arra ösztökél, hogy segítő professziót válasszunk hivatásul. A fiatalokkal folytatott pályaszocializációs beszélgetések központi tematikai elemeként jelennek meg az altruizmus és a humanisztikus beállítottság, az emberbarátiság témakörei. Általában nem kerül szóba az a valódi, mély motiváció, hogy tele vannak megoldásra váró kérdésekkel azaz problémákkal!, és olyan reményekkel, amelyek szerint alapos tanulmányaik során választ kapunk majd ezekre a kérdésekre. Elvégzünk egy három-, öt-, hatéves képzést, szociális munkások, pszichológusok leszünk, elmegyünk doktori képzésre, terapeutaképzésre, szakirányú továbbképzésekre, szu per - vi zo rok leszünk, járjuk a szakmaspecifikáció lépcsőit, módszerspecifikus szakemberekké válunk, egy-egy elmélet, illetve módszertan hívőivé, elkötelezett praktizálóivá. Ekkortájt jövünk rá arra, hogy a valódi, mély válaszok a kérdéseinkre mégsem feltétlenül ezekben a tanulmányokban rejlenek-rejlettek. Szakmai személyiségünk és önazonosságunk struktúráit, tematikáit szintén elsősorban sebeink keletkezésének és gyógyulásának élménye alapozhatja meg. Így a személyiség fejlődésébe ágyazott magánélet és a professzionalizáció egymásba fonódvarétegződve alakítja ki azt a sajátos, egyedi szövetet, amely minden korábbi személyes élményünk hordozója. * Sebeink harmadik hasznosítási lehetősége, ahogyan előbb-utóbb eljuttat bennünket végül saját gyógyítóinkhoz. Olyan potenciális hatásrendszert köszönhetünk nekik, amelyekben az optimálisnak tekinthető impulzusok révén korrektív, illetve fejlesztő kontextusokba kerülhetünk. Gyógyítóink lehetnek professzionális, illetve para pro fesszio - nális segítők, akik révén saját önismeretünk mélyítésével, önnön belső lélektani kérdéseinkkel, azok megosztásával mélyebb megértésre tudunk jutni. A negyedik dimenziót akkor tapasztalhatjuk, amikor a seb reflexiós ponttá válik. Minden magunkban hordozott kérdés, a gyógyulás, majd a fejlődés folyamata is viszonyítási 280
2 A GYÓGYÍTÓ SEB pontot képeznek bennünk. Amikor mások életének fejlesztését vagy gyógyítását végezzük, közreműködünk ebben, akkor fontos és erőteljes sugallatot vagy intuitív képességet fog megalapozni bennünk ez a seb. A határok kifejezésével, illetve kijelölésével az egészséges beteg, sérült gyógyult vagy a gyógyíthatóság gyógyíthatatlanság képi metaforájává válhatnak sebeink. Az ötödik dimenzió tehát arról szól, hogy a gyógyító seb milyen képi metaforává lényegülhet bennünk, s az hogyan táplálhatja azt a hitet, amelynek révén a gyógyulás, a gyógyítás folyamatában részt vevő szereplők világában megjelenik. Ennek segítségével válik lehetővé az, hogy képessé válunk a közvetítésre, a mély elkötelezettség és hit közvetítésére. A negatív élethelyzetben, a lélektani krízisben vagy súlyos mentális megbetegedésben is van lehetőség a felépülésre és az élet folytatására, akár egy magasabb szinten is, a krízis, a trauma átélését követően. Kézdi Balázs 1 a mentálhigiéné történetileg tagolódó paradigmái leírásának kidolgozója. Ez egy nagyon összetett, ugyanakkor jól strukturált elmélet. A múlt század közepén, amikor a prevencióról a promócióra, tehát a betegségek megelőzéséről az egészség fejlesztésre helyeződött a hangsúly, a lelki egészség kiemelten fontos témakörré vált. A mentálhigiéné fokozatosan kikerült a pszichiátria szolgálóleánya státuszából, s egy sokkal komplexebb területté vált, mégpedig a szociológia, a szociálpolitika, a pszichológiatudomány és egyéb tudományágak révén növekedett interdiszciplináris beágyazottsága. Amiért ez szignifikáns tudománytörténeti motívum, az annak a szemléleti megközelítésnek a térhódítása, amely szerint nincs lehetőség minden esetben a megelőzésre. Sőt az a gondolat is teret kapott, amely azt állította, hogy a megelőzés valójában a lehetőség elvétele a személyiségtől, olyan kihívást jelentő, potenciálisan fejlődést hozó életesemények interpretációjának és hasznosíthatóságának korlátozása, amelyek valójában belső, lélektanilag fejlődést hozó megélésekhez és megértésekhez juttathatnának el bennünket, s amelyek révén tulajdonképpen saját személyiségünk érhet, növekedhet. Elsősorban a krízis promotív aspektusáról beszélünk, ami azt jelenti, hogy a krízis hatására a személyiség magasabb szinten integrálódik, azaz a krízis által megbontott személyiség fejlettebb-érettebb állapotba jut. A második világháború után elinduló folyamat végül a WHO chartájával 2 a nyolcvanas évek közepén válik deklarálttá, és erősíti azt a megközelítést, miszerint az emberek saját életük kovácsai, és közvetlenül, tehát nem csupán passzív elszenvedőiként vehetnek részt saját lelki egészségük fejlesztésében. Az egészségpromóció e dokumentum tükrében egyének és közösségek tanulási folyamata, amelynek megvalósulásához információkra, innovációra, készségekre és erőforrásokra van szükség. Ugyanezt a megközelítést hangsúlyozza Kelemen Gábor 3 is, aki az egészségtanulás fogalmát vezeti be a lelki egészség kérdéséről zajló tudományos diszkusszióba. Korábban az egészségnevelés fogalma és koncepciója volt a pedagógia, a szociológia és a pszichológia által művelt terület, ami aztán az egészségpszichológiában, egészségszociológiában 1 KÉZDI B.: A mentálhigiéné paradigmáiról, in BAGDY E. (szerk.): Mentálhigiéné: elmélet, gyakorlat, képzés, kutatás. Animula, Budapest, n 2 Az ottawai nemzetközi egészségfejlesztési konferencia (1986. november ) adta közre a Lépés egy újfajta népegészségügy irányába című chartáját. n 3 KELEMEN G.: Egészségtanulás és rehabilitáció. LAM, 2007/3.,
3 MÁNDI NIKOLETTA CSÜRKE JÓZSEF manifesztálódott. Kelemen egészségtanulás-fogalma szakmai tapasztalatokon, külföldi modelleken és módszertani eredményeken nyugszik; szerinte a régi egész ségnevelés emberképéből szinte hiányzott az önbizalommal, önértékeléssel és az önmagával törődés képességével rendelkező személy képe. Az egészségtanulás azonban az ön- és kölcsönös segítséget a szakértői munka egyenrangú alternatívájának tekinti. Eme új, dinamikus egészségfogalom szemléletében az ember egészségét nem adottságként, hanem kölcsönösséget, kritikus gondolkodást igénylő, szociális fejlődési és tanulási folyamat által elért és fenntartott képességként határozza meg, amely alapvetően különbözik az egyirányú és oktató típusú egészségneveléstől. Az említett egészségtanulási koncepcióból két fontos elemet emelnénk ki. Az egyik az önmagunkkal törődés foucault-i definíciója, amelynek hazai szakmai interpretációja szintén Kelemen professzor munkásságához köthető. Szupervíziós csoportokon megélt egyik fontos tapasztalatunk, hogy az önmagunkkal törődés aktusán keresztül tudunk olyan élményekhez, belátásokhoz és megértésekhez jutni, amelyekkel lényegében a ki égés megelőzésén, a berozsdásodás csökkentésén vagy megszüntetésén túl a saját személyes lelki fejlődésünket is tudjuk támogatni. Ezen a ponton emelnénk ki azt az evidenciának tűnő gondolatot is, hogy nagyon fontos: ne kizárólag a kliensünk, a munkánkban érintett szereplők, hozzátartozók számára legyen hasznos az, amit csinálunk, hanem a magunk számára is. Ebben az előadásból készült tanulmányban számunkra a feladat nem csak az, hogy a hallgatóknak vagy az olvasóknak adjunk valamit, ami talán érdemes arra, hogy meghallgassák, befogadják, végiggondolják, inspirálódjanak általa, új szempontot kapjanak, megértésre jussanak tőle, vagy olyan hatás érje őket, amelynek révén mélyebben tudják értelmezni a témakör kulcskérdéseit. Az is fontos, hogy én személyesen jól érezzem magam. Jól érezzem magam abban a pillanatban, amikor készülök az előadásra, vagy akkor, amikor azt előadom, illetve tanulmányba próbálom önteni. Megélni, jelen lenni igyekszem, s nem azt a pillanatot várom, amikor mindezen túl leszek. Természetesen mindannyian ismerjük a bárcsak túl lennék rajta állapotát, ám ez nem támogatja azt, hogy az adott helyzetben való megélésünk minél teljesebb legyen. Kelemen egész ségtanulás-koncepciójából a szalutogenetikus megközelítés írja le találóan az eddigieket. Eredetileg Aaron Antonovsky 4 nevéhez fűződik ez a kiváló, az egészség eredetével foglalkozó egészségpszichológiai megközelítés. E koncepció szerint gondolkodva elsősorban nem arra vagyunk kíváncsiak, mitől leszünk betegek, hanem arra, hogy mitől maradunk egészségesek. Hétköznapi analógiát keresve ez éppen olyan, mint amikor ugyanattól az apától és anyától születő három gyermek is teljesen különböző személyiséggé válik, holott a társadalmi, gazdasági, pszichoszociális, környezeti, az elsődleges szocializációs hatások, nevelési elvek és így tovább majdnem azonosak mindhármójuk esetében. Érdemes végiggondolni, vajon mi az, ami segít engem abban, hogy erős, egész - séges, jól működő személyiség legyek. Ez az alternatíva eredetileg medicinális megközelítés, ami az egészséggel és a jóllét tényezőivel, azok növelésének lehetőségeivel foglalkozik. Az Antonovsky-féle kutatások amelyek aztán azóta folytatódtak területi, társadalmi, 4 A. ANTONOVSKY: Health, Stress, and Coping. New Perspectives on Mental and Physical Well-being. Jossey-Bass, San Francisco,
4 A GYÓGYÍTÓ SEB kulturális, nemzeti-etnikai különbözőségeket is próbáltak azonosítani. A kutatások kulcsfontosságúnak tartják a koherencia érzését, a jelentőségteliség (meaningfulness), a kezelhetőség (manageability) és a megérthetőség (comprehensibility) fogalmait és jelenségeit, amelyek a koherenciaérzésben, a jóllét legfontosabb tényezőjében szerepet játszanak. Összegezve tehát a szalutogenezis olyan alternatív medicinális koncepció, amely nem a betegség okaival, hanem a jóllét (well-being) növelésének tényezőivel foglalkozik, s azt vizsgálja, miképpen lehetséges, hogy a stressznek és megpróbáltatásoknak kitett emberek egy része nem roppan bele a stresszhatású eseményekbe, hanem egészséges marad. (Ezt a jelenséget a pszichológiatudomány a reziliencia témakörében vizsgálja, e tekintetben érdemes mélyebben megismerni Kiss Enikő Csilla kutatásait.) Hasonló kérdésekre épül Marie Jahoda 5 modellje a pozitív egészség koncepciójáról, amely lényegében a szalutogenetikus megközelítés egyik előfutára. Jahoda a megfelelő önképet, a fejlődésre való készséget, az érzelmi érettséget, a konfliktus kezelésének képességét és a külső-belső világ közötti egyensúlyt tartja kulcsfontosságúnak az egész - ség fejlesztésében, fenntartásában, megőrzésében és a betegségek csökkentésében. A terapeuta mint segítő szakember feladatairól szól Buda Béla 6 több kiváló írása. A terapeutai funkciókat a következőkben foglalja össze: figyelő, törődő, érzelmi és gyakorlati támaszt nyújtó emberi találkozások szolgálója, hiteles, empatikus, modell és referenciaszemély, partner, akivel az emberi kapcsolatok problémái újraélhetők és feldolgozhatók, és a szeretet tárgya. A hitelesség témakörét emeljük ki, mégpedig azért, mert véleményünk szerint a legfontosabb nem specifikus hatótényező a terápiás munkában az, hogy mennyire vagyok hiteles, mennyire érzékelnek engem hitelesnek, amikor bármilyen szakmai tevékenységet végzek. Ennek a hitelességnek különböző dimenziói azonosíthatók: a legfontosabb az, hogy képesek legyünk összhangba hozni azt, amit gondolunk, amit érzünk, amit mondunk, és ha ez a három képes kiegészülni azzal, amit teszünk, akkor ez a négy dimenzió együttesen eredményes nem specifikus terápiás hatótényezőként tud funkcionálni. Fontosabb ugyanis, hogy a terápiás munkában hiteles legyek, mint hogy bármilyen tanfolyamot, iskolát, fokozatot vagy új módszert, könyvet, külföldi továbbképzést, kvalifikációt abszolváljak. Kisebb, illetve alacsonyabb elméleti felkészültségű szakember eredményesebben tud működni, ha ezt hitelesen teszi, mert összhangba tudja hozni a belső és külső valóságot alkotó tényezőket. Nagyon hasznos Virginia Satir 7 világhírű családterapeuta hitelességkoncepciója. A szerző szerint három szintje van a hitelességnek. Az első, amikor én magam elfogadom saját érzelmeimet, és ezeket képes vagyok kimutatni, kifejezni, megosztani másokkal, ugyanakkor képes vagyok arra is, hogy valamelyest kontrolláljam őket. A második szint, amikor az egész lényemmel harmonikus kapcsolatba kerülök, ebbe beleértve a fogyatékosságaimat, a hiányaimat, a vakfoltjaimat, az értékeimet, az erőforrásaimat, 5 Current Concepts of Positive Mental Health Report to the Joint Commission of Mental Health and Illness, NY Basic Books, New York, n 6 BUDA B.: Keretek, stratégiák, műveletek a lelki segítésben A tanácsadás és a pszichoterápia struktúrái és feltételei, Kézirat. UŐ: A lelki segítés alapkérdései, in KUL- CSÁR É. (szerk.): Tanácsadás és terápia, ELTE, Eötvös Kiadó, Budapest, n 7 V. SATIR J. BANMEN J. GERBER M. GÖMÖRI: A Satir-modell Családterápia és ami azon túl van, Ursus Libris, Budapest,
5 MÁNDI NIKOLETTA CSÜRKE JÓZSEF a tartalékaimat, azokat is, amelyekről nem hiszem el, hogy léteznek. Az önmagammal való kiegyensúlyozott viszony, az önmagammal való harmónia másokkal és a világgal való kiegyensúlyozott viszonyt eredményez. A harmadik dimenzió beemeli a diskurzusba az univerzumot, a spiritualitást és a transzcendenciát. A hitelesség harmadik szintje tehát az, amikor az univerzummal és a bennünk lévő transzcendens életerővel is harmonikus kapcsolatba kerülünk. Nagyon fontos az a gondolat, hogy ennek előfeltétele a lét, a szellem hatalmának tisztelete. A kongruencia az összhang megteremtésén és az integráció/összerendezettség állapotának elérésén kívül felerősíti és találkozássá, valódi encounter-élménnyé formálja a terápiás szituációt. A modellhatás révén egy önreflektív viszonyt mutat-valósít meg. Előfordulhat velünk az, hogy terapeutaként színházat játszunk. Léteznek olyan terapeuták, aki kiválók, eredményesek, sikeresek, népszerűek, de manírosak. Amellett, hogy minden tiszteletünk az övék, úgy véljük, a külső kellékek, amelyeket egy terapeuta, egy segítő, egy szociális munkás, egy orvos használhat a munkájában, sosem lehetnek fontosabbak annál az összhangnál, amelyet saját magában képes (vagy éppen nem képes) megvalósítani. Az önreflexió által tehát képessé válunk a különböző kognitív és emocionális tartalmak összehangolására és kommunikációjára. Carl R. Rogers 8 szerint a pszichoterápia szükséges és elégséges feltételei körében az egyik legfontosabb, hogy a terapeuta összhangban van, vagy legalábbis tud arról, ha éppen nincs összhangban. Legfontosabb fogalmai az önismeret, önelfogadás, önfejlesztés, szelfaktualizáció és a parrézia, 9 amely őszinteségben, bátorságban és szabadságban nyilvánul meg. A Wolfgang Schmidbauer 10 által leírt Helfer-szindróma szintén fontos elméleti háttér tematikánk szempontjából. A szerző által megfogalmazott tipológiában a kalóz típusú segítő a következőkkel jellemezhető: elmagányosodott, kiüresedett, szomorú, saját nemi identitásában, párkapcsolataiban sérült, rendezetlen, feldolgozatlan viszonyokkal-problémákkal, a kilátásokat messzemenően nélkülözi. E tipikus működési módban az érintettek mások életén keresztül élik meg saját hiányaikat, elégítik ki deficites intimitásszükségletüket. Az így megrajzolt jellem működése terápiás szempontból kifejezetten káros: olyan értékrendet és életszemléletet közvetít, amely nem válik a kliens hasznára. Rendkívül fontos figyelnünk önmagunkra és kollégáinkra, s próbáljunk tenni a kezelés érdekében. Szu per vi zorként talán könnyebb dolgunk van, mert akár vállalhatjuk is ezt a típusú nehéz és kényes konfrontációt, egyéni helyzetben, vagy egy team-, illetve csoportos szupervízió alkalmával. A segítőkkel folyó munkában az egyik legnagyobb kihívás, hogy miközben alapvetően mások lelkével, életével foglalkoznak ahogyan erre Schmidbauer rámutat, gyakorta viszolyognak saját problémáiktól és a saját személyiségükkel folytatott lélektani munkától. Bagdy Emőke, 11 a témakör jeles hazai kutatója a szindrómás segítő tünetei közül a rejtett narcisztikus szükségletek megjelenését tartja dominánsnak. Ebben az esetben 8C. ROGERS: Valakivé válni A személyiség születése, Edge 2000 KFT., Budapest, n 9 A parrézia témaköréről bővebben: KELEMEN G.: Átlendülés, Animula, Budapest, n 10 W. SCHMIDBAUER: Die hilflosen Helfer, Rowohlt, n 11 BAGDY E.: Altruizmus, segítő hivatás, személyiség, in KÁLLAI J. GÁL B. (szerk.): Az első találkozás jelenségvilága a segítő kapcsolatban, Janus Osiris, Budapest,
6 A GYÓGYÍTÓ SEB a segítő számára fontos az elismerés, a működésképesség birtoklásának tudata. Ilyenkor a segítő általában olyan keretet, kontextust hoz létre, amelyben a saját rejtett narcisztikus szükségleteit tudja realizálni. A második ilyen típus a szorongó segítő, aki gyakran érzi magát tehetetlennek és elégtelennek, önértékelése labilis, éppen ezért kell általában fölül lennie ahhoz, hogy el bírja viselni saját lelki működésének instabilitását, és ezzel tudja csökkenteni a benne folyamatosan jelen lévő relatíve magas szorongásszintet. Az imposztor -szindróma konstrukciója azon a tapasztalaton, megfigyelésen alapszik, hogy a gyesről munkába visszatérő kismamák igen hamar feladják munkájukat. Szakemberek, szociálpszichológusok magyarázatai szerint a társadalom által hasznosnak és értékesnek ítélt munkavégzéstől való távolmaradás azt eredményezheti, hogy ilyenkor értéktelennek, elavult tudásúnak érezzük magunkat, egyfajta imposztorként nézünk önmagunkra. Ez az érzés sokszor eredője a fokozott szorongásnak, valamint a gyakorta elviselhetetlennek tűnő stressznek. Eme jelenség a segítőfoglalkozásúak körében is gyakorta azonosítható. Miközben a saját életében felmerülő kérdésekkel nem hajlandó, illetve nem képes érdemben foglalkozni mert az viszolygást vált ki, és tehetetlenségérzést okoz számára, kénytelen vagy éppen kényelmesebb a külső mások problémáival, nehézségeivel törődni, ezzel pedig meg tudja őrizni vagy létre tudja hozni önértékelése stabilnak hitt alapjait. A Bagdy-féle tipológia negyedik pontja arról szól, amikor a segítő nem képes lent lenni, nem tud segítséget kérni, ugyanakkor az omnipotencia és az értéktelenség érzéseinek szélsőségei közt vergődik. Akár önkárosító mértékig túlhajszolja magát munkájában, végül intimitásnehézségeit és kommunikációs problémáit a szakma perfekcionista művelési igyekezete leplezi le. Ilyen esetben a saját érzéseimet a mások életében élem, s ezáltal mások narratíváin keresztül kerülök bele a világba, amelyekben meg tudom valósítani meg nem élt vágyaimat, késztetéseimet. Az önismereti munka azonban létrehozhat olyan találkozási kontextust a segítő szakemberek számára, aminek révén már nem lesz annyira ijesztő a mások életével való találkozás, illetve az abban való közvetett részvétel. Napjainkban már akár huszonegy évesen a munkaerőpiacra kerülhetnek fiatal segítők, akik elméleti felkészültségükben kompetensek abban, hogy tanácsadási, esetkezelési, csoportvezetői, családkonzultációs munkát végezzenek. Ez nagyon ijesztően hangzik, ha kívülről nézem, bár mi magunk is valahol ott és akkor kezdtük. A burnout-szindróma Herbert Freudenberger 12 nevéhez fűződő definíciója szerint a kiégés állapotát a fizikai, emocionális, mentális kimerülés, a reménytelenség és az inkompetencia érzése, a saját személyre, munkára vonatkozó negatív attitűdök és interperszonális distressz jellemzik. A Wegscheider Cruz-féle 13 tipológia a szakember kiégésének dimenzióit mutatja be: az érzelmi, a szociális, a testi, a mentális, a spirituális és az akarati dimenziók azok, amelyek együttesen és dinamikusan létrehozzák a kiégés folyamatát, mely négy lépcsőből áll: a lelkesedés, a stagnálás, a frusztráció és a viszszavonulás állomásaiból. Azok a kihívások, amiket a szociális és az egészségügyi intézményi környezet létrehoz az elégtelen jogszabályi környezet, a korlátozott pénzügyi 12 H. FREUDENBERGER G. RICHELSON: Burn Out The High Cost of High Achievement What it is and How to Survive It, Bantam Books, n 13 S. WEGSCHEIDER-CRUZ: Learning to Love Yourself Finding Your Self Worth, HCI,
7 MÁNDI NIKOLETTA CSÜRKE JÓZSEF megoldások, a forráshiányok, a szakemberek számára frusztrációt és tehetetlenségérzést okoznak. Nagyon nehéz ebben a frusztrációban megtartani segítőket, nem véletlenül óriási a szakmát érintő fluktuáció. A rendszer struktúrája, dinamikája szintén sok belső ellentmondást és feszültséget provokál, időben el kell kezdeni ezekkel a kihívást jelentő tényezőkkel érdemben dolgozni. Egy kutatás, 14 amely egy onkológiai betegeket kezelő személyzet magatartását vizsgálta, rövid összefoglalást nyújt arról, hogy milyen módon hat a segítőkre az ilyen szélsőségesen nehéz helyzetű populációval való foglalkozás. A következő dimenziók jelentek meg a kutatás alapján: a felmerülő probléma figyelmen kívül hagyása, a kliens jelzéseinek elhárítása, arra hivatkozva, hogy ez más szakember kompetenciakörébe tartozik. Majd a páciens gondjainak trivializálása, vagy éppen a túl korán, a tényleges változás bekövetkezését megelőzően adott megerősítés. A megerősítés aktusa általában tökéletes hatást tud nyújtani, de amikor a páciens még nem tart a megfelelő szinten, és nem a megfelelő időben erősítjük meg, az akár az előző eredményeket is negligálhatja, visszavetheti, s nagyobb kárt is okozhatunk vele. A felelősség elhárítása, a túl gyors és felületes problémamegoldás, és ennek legszélsőségesebb megjelenési formája, a kliens elkerülése szintén a tünetek között jelentkeztek. A kimerülés és berozsdásodás jelensége is fontos tényező: a túlterhelt, túlstimulált segítő szakemberek is hajlamosak a kiégésre. A kimerülés ugyanakkor természetes és szükségszerű része az emberekkel folytatott munkának, hiszen folyamatosan használjuk a lelkünket, a gondolkodásunkat, figyelnünk, koncentrálnunk kell, és folyamatban gondolkodni: nemcsak az adott pillanatra koncentrálni, hanem a terápiás-esetkezelési tudatosság megvalósítása érdekében folyamatban, megelőző és elkövetkező lépésekben, cél-, feladat- és eredményorientáltan gondolkodni, és eközben képesnek lenni az aktuális feladatokhoz illeszkedő reziliens szerepműködésre. A nagy kérdés az, hogy mi történik akkor, amikor tényleg kimerülünk, hogy van akkor a család, a hétvégi ház és a bennünket körülvevő életvilág. Az ellenpólus, a berozsdásodás, azaz az alulstimulált munkatársak esetében jellemző állapot szintén jelentős szakmai intervenciót igényel. S meg kell említenünk, hogy vannak olyan segítők közöttünk, akik nem hívők, agnosztikusok, ateisták vagy nem nyitottak másféle alternatív, ezoterikus, spirituális, transzcendens, komplementer medicinális megoldásra, családjuk nincs, vagy kevésbé jól funkcionál, és sportolni sem szeretnek. Nagy kihívást jelenthet számukra eme természetes-spirituális támogató rendszerek nélkülözése, amely további kérdéseket vet fel a szupervízió nézőpontjából is. Maslach 15 kiégéskérdőíve olyan fogalmakat mér, mint a kimerültség, a de per szo na - li zá ció, csak hogy a legfontosabbakat említsük. A deperszonalizáció az a jelenség, amikor az az érzésem van, hogy elveszítettem a kliensek egyediségével való kapcsolatomat, lényegében Jeffrey M. Prottas 16 (1979) kifejezésével élve emberfeldolgozás történik. A kiégés témakörét vizsgáló kutatások kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a folyamatos támogató kontextus meglétének a segítő körül, így egy szakmai 14 BAGDY E. (szerk.): Mentálhigiéné: elmélet, gyakorlat, képzés, kutatás, i. m. n 15 C. MASLACH S. E. JACKSON M. P. LEITER: MBI: The Maslach Burnout Inventory: Manual, Consulting Psychologists Press, Palo Alto, n 16 J. PROTTAS: People Processing The Street-Level Bureaucrat in Public Bureaucracies, Lexington Press,
8 A GYÓGYÍTÓ SEB közösségnek, a teamnek, amiben dolgozunk, az intézményi környezet vagy az inter pro - fesszio nális szakmai együttműködés hálózatának. Több pszichopreventív lehetőség létezik a segítő személyiségének egészsége megőrzése, a kimerülés, kiégés megelőzése érdekében, amelyek Bagdy Emőke 17 szintézisében a következőkben foglalhatók össze: a jól funkcionáló személyekkel való barátkozás, az elkötelezett kollégákkal való kapcsolat keresése, az észszerű elkötelezettség valamely segítő paradigma mellett, a stresszt csökkentő segítő technikák alkalmazása, a környezeti stressztényezők megváltoztatása, az önértékelés egyensúlya. Fontos a személyes önismereti, önfejlesztő és terápiás út vállalása, a szabadidő és a magáncélú idő tartalékolása, a kliensekkel való kapcsolat szabályozása, a reménység gondozása, valamint a szakmai tevékenység és személyiség időszakos szupervíziós támogatása. A szerzők: Mándi Nikoletta főiskolai docens (Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác) Csürke József fejlesztő, tanácsadó, szupervizor (Metanoia Consulting Kft., Pécs) 17 Utolsó letöltés:
Krízishelyzetek az iskolában Parrag Bianka, Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat
Krízishelyzetek az iskolában Parrag Bianka, Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Bevezető Iskolapszichológiától az iskolában végzett nevelési tanácsadásig A szakszolgálati intézmények működését szabályozó
Burnout, Segítő Szindróma
TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Burnout, Segítő Szindróma Hőhn Ildikó ellátottjogi képviselő. Segítő attitűd és a jogvédő Az attitűd étékelő
KIÉGÉS A LELKIPÁSZTORI SZOLGÁLATBAN, FELDERÍTÉS MEGELŐZÉS, GYÓGYÍTÁS BAGDY EMŐKE
KIÉGÉS A LELKIPÁSZTORI SZOLGÁLATBAN, FELDERÍTÉS MEGELŐZÉS, GYÓGYÍTÁS BAGDY EMŐKE Professor emeritus KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM URNOUT (KIÉGÉS) SZINDRÓMA: Krónikus, emocionális megterhelések, stresszek
A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére
Konferencia a női egészségről az emlő egészségéről 2011. szeptember 21. Novotel Budapest Centrum A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére Bánfi Ildikó
A pszichológia mint foglalkozás
A pszichológia mint foglalkozás Alkalmazott területek Polonyi Tünde, PhD Klinikai pszichológia Klinikum területe: mentális problémák, mentális egészség hiánya. De mi a mentális egészség? Eltérés a normától?
3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal
24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos
Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió
Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió Nemes Éva 2016. 10. 21. Kapcsolataink üzenete Szupervíziós Vándorkonferencia, Keszthely Változó világ Változó környezet, kiszámíthatatlan jövő Most zajlik.
{ Budapest, 2015. április 16 16--17. A SZOLGÁLTATÓK (SEGÍTŐK) JÓ KÖZÉRZETE avagy: ki segít a segítőknek? Kineziológiával a jó közérzetért Mindenki azzal foglalkozik, hogy mit tud kínálni a kliensnek/ügyfélnek/vendégnek.
A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben. 2013. május 28.
LÁNG, PARÁZS, HAMU A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben 2013. május 28. A kiégési tünetegyüttes (burnout szindróma) jelensége Technológiából átvett fogalom: az energiaforrás
Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?
Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem
Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban. c. egyetemi docens a MTT alelnöke a MATEHETSZ alelnöke
Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban Szolnok, 2016. ápr. 26. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens a MTT alelnöke a MATEHETSZ alelnöke Személyiség és szerep közötti viszony Magszerepek - foglalkozási
STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON
STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON Tény, hogy a munkavállalók munkahelyi, családi és magán életi problémái nagymértékben képesek befolyásolni a munkavállaló munkahelyi teljesítményét, és ez által közvetett vagy
KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens
Az iskola mentálhigiénéje PSX 1211L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 10 Gyakorlati jegy TK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a vizsgaidőszak első
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001
Workshopok
II. SZUPERVÍZIÓS VÁNDORKONFERENCIA ÉRZELMI INTELLIGENCIA ÉS SZUPERVÍZIÓ Workshopok 14 00 17 15 (a felsorolt workshopok közül 1 választható) 1 dr. Nemes Éva Hogyan fejleszthető a reziliencia? Az embert
AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON
AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON KŐVÁRI EDIT VIDÉKFEJLESZTŐ SZOCIÁLIS MUNKÁS, AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETÉSÉNEK ELNÖKE SZÜKSÉGLETEK KIELÉGÍTETTSÉGE AUTIZMUSBAN Szint Jól
Bálint Éva - Urbanics Ildikó
Bálint Éva - Urbanics Ildikó Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Koponya-agysérültek Rehabilitációs Osztálya ORFMMT XXXI. Vándorgyűlése 2012. Szombathely Ha nem tudom, hogy nem tudom, azt hiszem, hogy
ESETMEGBESZÉLÉS. Az esetmegbeszélés folyamata
ESETMEGBESZÉLÉS Az esetmegbeszélés folyamata ESETMEGBESZÉLÉS A családsegítő szolgálat általános és speciális segítő szolgáltatást nyújt, ellátásokat közvetít, szervezési és gondozási tevékenységet végez
Betegségmagatartás. Orvosi pszichológia előadás 3. hét Merza Katalin
Betegségmagatartás Orvosi pszichológia előadás 3. hét Merza Katalin WHO definíciója: Mi az egészség? Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság
INTERPERSZONÁLIS ÉS INTERKULTURÁLIS PSZICHOLÓGIA specializáció
INTERPERSZONÁLIS ÉS INTERKULTURÁLIS PSZICHOLÓGIA specializáció (120 kredit, min. 1230 kontakt óra + a szabadon választható tárgyak óraszáma) Képzési cél: A képzés célja, hogy a hallgatók gyakorlatorientált
Hullott körték Paradicsoma a Komplex Ifjúságsegítő Modell módszertana
Hullott körték Paradicsoma a Komplex Ifjúságsegítő Modell módszertana Belvárosi Tanoda Alapítvány http://www.youthopportunity.eu/kim/index.htm Fiatalok Tematikus Hálózat (Támogatta: az EQUAL) 2009. május
Személyközpontú terápiás elemek a kognitív terápiákban
Ratkóczi Éva (Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítvány) Személyközpontú terápiás elemek a kognitív terápiákban A közeledés okai Az irányzatok identitásának megerősödése Kutatások Súlyos személyiségzavarok kihívásai
KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék kódja
Mentálhigiéné INM 1011L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 9 Kollokvium Dr. Nagy Edit főiskolai docens Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai adjunktus AK Zárthelyi dolgozat írása az
Az áldozattá váló gyermekek segítése az iskolában resztoratív technikákkal Negrea Vidia , ELTE, Iskolapszichológiai Módszertani Bázis
Az áldozattá váló gyermekek segítése az iskolában resztoratív technikákkal Negrea Vidia 2011.10.04, ELTE, Iskolapszichológiai Módszertani Bázis Kontextus TÁMOP 5.6.2: Áldozatsegítő szolgáltatások fejlesztése
Bálint csoport a komplementer medicinában Személyes és szakmai továbbképzés esetmunka útján
Bálint csoport a komplementer medicinában Személyes és szakmai továbbképzés esetmunka útján Dr. Harrach Andor Pszichiáter, pszichoszomatika és pszichoterápia szakorvos D SE Magatartástudomámyi Intézet,
KÖZÖSSÉG ÖNSEGÍTÉS ÖNSEGÍTŐCSOPORTOK
Grezsa Ferenc KÖZÖSSÉG ÖNSEGÍTÉS ÖNSEGÍTŐCSOPORTOK (témavázlat) Belső használatra! lelki változást, fejlődést igazán csak a szeretet tud kiváltani bennünk. (Buda) Emberi közösség hiánya egzisztenciális
Horváthné Csepregi Éva iskolapszichológus
A nevelési tanácsadás feladatain belül a pszichológusokat érintő feladatkörök teljesítését a nevelési tanácsadást ellátó intézmény szervezeti és működési szabályzatában is rögzítetten lehet megosztani.
A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése
Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből
Mi a motiváció? Nem egy személyiségvonás Nem tulajdonság Nem szervezeti cél Nem önfeladás. Az emberi tevékenység ösztönzése Belső tudati állapot
Motivált tanárok? Mi a motiváció? Nem egy személyiségvonás Nem tulajdonság Nem szervezeti cél Nem önfeladás Az emberi tevékenység ösztönzése Belső tudati állapot Herzberg kéttényezős modellje A motiválás
Miért NE legyünk Iroman-ek? Legyen Extrém helyett ELÉG!
Miért NE legyünk Iroman-ek? Legyen Extrém helyett ELÉG! MET Állóképességi Konferencia Balassa Levente életegyensúly tanácsadó, pszichológus Ez egy előadás, amely... arra szolgál, hogy a lélek harmóniáját
NEOSYS COACHING ISKOLA
NEOSYS COACHING ISKOLA A DÖNTÉSKÖZPONTÚ COACHING SZEMÉLYES VEZETŐI COACH MESTERKÉPZÉS 2011 A NEOSYS COACHING ISKOLA A Neosys Magyarország piacvezető coaching cége, amely ma a legnagyobb coaching referenciával
Egészségvédő viselkedés. Orvosi pszichológia I. Előadás Hamvai Csaba
Egészségvédő viselkedés Orvosi pszichológia I. Előadás Hamvai Csaba 2012.03.02. Kérdések 1. Mi a koherencia (Antonovsky)? 2. Mik a szívós személyiség ismérvei? 3. Mi a belső kontroll? Miről lesz szó? Az
A mentálhigiéné fogalma (vázlat) Dr. Grezsa Ferenc KRE BTK Pszichológiai Intézet
A mentálhigiéné fogalma (vázlat) Dr. Grezsa Ferenc KRE BTK Pszichológiai Intézet A mentálhigiéné főbb felfogásai (Buda, 2001) Klinikai pszichológiai nézőpont Segítő-pasztorális nézőpont (Bagdy) (Tomcsányi)
4. sz. Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola 4/1.sz. Pszichiátria Program
4. sz. Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola 4/1.sz. Pszichiátria Program Kurzusvezetö és kurzuscím 4101-K A magatartás modellezése neurokémiája és gyógyszeres befolyásolása. (magyar) (Dr. Bagdy György)
A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010
A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010 INGER TUDATTALAN KÉSZTETÉS EMÓCIÓ PSZICHOANALITIKUS MODELL Beck, 1974. INGER EMÓCIÓ TANULÁSELMÉLETI
Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra
Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés
A személyiségtanuláselméleti megközelítései
Boross Viktor A személyiségtanuláselméleti megközelítései tanulás: viselkedésváltozás a tapasztalatok függvényében (pszichoterápia: viselkedésváltozása pszichoterápiás tapasztalatok függvényében) tanulás
Záró kerekasztal- A pályázat tapasztalatai és eredményei
Záró kerekasztal- A pályázat tapasztalatai és eredményei 2016. 06. 20. Autizmus-specifikus nevelés és oktatás támogatása V. AUTMENTOR 2015 Együttműködés Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk
Fenomenológiai perspektíva
Fenomenológiai perspektíva Fenomenológiai perspektíva Jellemzői, kiindulópontjai: A világból felvett összes információt némiképpen megszemélyesítve értelmezzük A hangsúly az egyén szubjektív tapasztalatán,
Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus
Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus Önmenedzselés, karriertervezés Lehetőségek, technikák Mit értünk karrier alatt? Karrier = gyors, sikeres előmenetel, érvényesülés; Karriert
A KREATIVITÁS PSZICHOLÓGIÁJA
A KREATIVITÁS PSZICHOLÓGIÁJA Dr. habil Kőváry Zoltán Egyetemi docens ELTE PPK Pszichológiai Intézet Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék MÉDIA KONFERENCIA Siófok, 2018. 05.09. Miért érdemes a
Buda Béla dr. II. A segítı kapcsolat nem-specifikus terápiás tényezıi
Buda Béla dr. II. A segítı kapcsolat nem-specifikus terápiás tényezıi 1. A terápiás hatás kérdése a pszichoterápiában a hatékonyság, mint módszer, az elmélet és az irányzat (képzés) legitimációja az iskolák
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Diák Mentálhigiénés Tanácsadás
Diák Mentálhigiénés Tanácsadás a HUMAN-SERVICE tapasztalatai tükrében Felkészítés a felnőtté válásra, a tanult és hozott értékek kibontása Helyzetkép a human-service tapasztalatai tükrében Az érettségit
Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN
Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Az előadás vázlata A közoktatás egyik legnehezebb, megoldásra váró problémája A differenciálás Az egyének differenciált
Az egészség fogalma, az egészségi állapotot meghatározó tényezık. A holisztikus egészségszemlélet dimenziói és ezek jellemzıi. /II.
Az egészség fogalma, az egészségi állapotot meghatározó tényezık. A holisztikus egészségszemlélet dimenziói és ezek jellemzıi. /II. Tétel/ Ihász Ferenc PhD. Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János
A mentálhigiéné fogalma (vázlat) Dr. Grezsa Ferenc KRE BTK Pszichológiai Intézet
A mentálhigiéné fogalma (vázlat) Dr. Grezsa Ferenc KRE BTK Pszichológiai Intézet A mentálhigiéné főbb felfogásai (Buda, 2001) Klinikai pszichológiai nézőpont Segítő-pasztorális nézőpont (Bagdy) (Tomcsányi)
A burn-out kérdőív kitöltése és értékelése
A burn-out kérdőív kitöltése és értékelése Készítette: Rózsás Zsófia foglalkozási rehabilitációs referens, munka- és pályatanácsadó szakpszichológus 2017.06.01. A kiégés tünetcsoport kutatása, mérése Az
SIMONTON TERÁPIA hitek és tévhitek a gondolat teremtő erejéről
SIMONTON TERÁPIA hitek és tévhitek a gondolat teremtő erejéről rák: az új évszázad kihívása 1930 1:14 1990 1:5 2007 1:3 2020 1:2 Évente 33 000 regisztrált új daganatos megbetegedés Második halálok: férfiak
Kommunikáció az élet végén. Magyari Judit
Kommunikáció az élet végén Magyari Judit A halálhoz való viszonyulás megváltozott. A múlt század elejéig nem fordulhatott elő, hogy valaki egyedül maradjon, és ne legyen mellette valaki, aki segít neki
Lelki egészség. Dr. Grezsa Ferenc KRE BTK Pszichológiai Intézet
Lelki egészség Dr. Grezsa Ferenc KRE BTK Pszichológiai Intézet érintés, intimitás, biztonság, testi közelség, református dicséret, kapcsolat a közösséggel, család része, lelki örökség, éneklés, gyülekezet,
A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón
A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón Susánszky Éva, Szántó Zsuzsa Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet Kutatási célkitűzések A fiatal felnőtt korosztályok pszichés állapotának
Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja
Mentálhigiéné INM 1011L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 9 Kollokvium Dr. Pauwlik Zsuzsa főiskolai docens AK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a
INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN
INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA Napjainkban egyre nagyobb társadalmi értéket képvisel az önkéntes munka. A mai fiatalok már középiskolai tanulmányaik során a tanterv részeként
Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/
Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában
Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK
Mohamed Aida* EGYÉNI STRESSZLELTÁRA (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK 100-66% 65-36% 35-0% 27% EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT 0-35% 36-65% 66-100% 42% SZOKÁSOK /JELLEMZŐK 0-35% 36-65% 66-100% 58% Cégnév:
Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában
Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Dr. N. Kollár Katalin tanszékvezető, PhD, habil. egyetemi docens ELTE Pedagógiai
Tehetség és személyiségfejlődés. Dr. Orosz Róbert, pszichológus Debreceni Egyetem, Pszichológiai Intézet
Tehetség és személyiségfejlődés Dr. Orosz Róbert, pszichológus Debreceni Egyetem, Pszichológiai Intézet Hová tart a személyiség fejlődése? Jung kiteljesedés, integrált személyiség Maslow fejlődés humánspecifikus
Demenciával élők nappali ellátásának szakmai irányelvei SZAKMAI MŰHELY
Demenciával élők nappali ellátásának szakmai irányelvei SZAKMAI MŰHELY 2018.05.31. Az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet 77. (1) bekezdésében meghatározott szolgáltatási elemek közül továbbá a demenciával élők
Egészségfejlesztés és egészség. Pszicho-szociális- és egészség kockázatok kezelése JUHÁSZ ÁGNES PhD 2012.03.03.
Egészségfejlesztés és egészség coaching Pszicho-szociális- és egészség kockázatok kezelése JUHÁSZ ÁGNES PhD 2012.03.03. Bevezetés Kulcsfogalmak Egészségfejlesztés Egészség coaching A változás szakaszai
A kultúra szerepe a fájdalomban
A fájdalom A fájdalom nem kizárólagosan testi jelenség, hanem a test, az elme és a kultúra együttműködéseként áll elő. A fizikai élmény elválaszthatatlan kognitív és érzelmi jelentőségétől. Az egészséges
Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus
Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus 1 Asszertivitás (Sam R. Lloyd alapján) Jelentése: Pozitívan gondolkodunk Önérvényesítő módon viselkedünk Önbizalmat érzünk 2 Önmagunk és
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Tanárképző szak
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Tanárképző szak Osztálymenedzsment A tantárgy típusa DF DD DS DC x II. Tantárgy felépítése
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése
Betegbiztonsági Fórum
Betegbiztonsági g Fórum Kommunikációs hiányosságok a rákbetegek ellátásában, lehetséges, nemkívánatos következményei Rákbetegek Országos Szövetsége Mikéné Bodor Mária 2009. június 18. Társadalmi háttér
KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens
Mentálhigiéné INM 1011L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 9 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása AK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a vizsgaidőszak
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a
A sportpszichológia alkalmazásának lehetőségei egyéni sportágakban
A sportpszichológia alkalmazásának lehetőségei egyéni sportágakban Fejes Enikő Sport szakpszichológus Munka-és szervezet szakpszichológus Pszichológiai tudományok felosztása ALAPTUDOMÁNYOK Általános lélektan
2.3 A SZTENDERDEK 0-5. SZINTJEI. 0. szint. Készítették: Tókos Katalin Kálmán Orsolya Rapos Nóra Kotschy Andrásné Im
A TÁMOP 4.1.2-08/1/B pályázat 13. "Módszertani sztenderdek kidolgozása a pedagógusjelöltek pályaalkalmasságára és a képzés eredményességére irányuló kutatásokhoz" című alprojekt 2.3 A SZTENDERDEK 0-5.
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,
Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése
Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése Magyarország közoktatási intézményeinek fenntartói részére A program az Európai Unió programja finanszírozásával valósult meg A következő
Legújabb képzésünk! Fegyvertelen Játszótárs
Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Legújabb képzésünk! Fegyvertelen
1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.
Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:
EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM
EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges
Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés
Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr Közösségi tervezés Sain Mátyás VÁTI Nonprofit Kft. Területi Információszolgáltatási és Tervezési Igazgatóság Területfejlesztési és Urbanisztikai
Bevezetés a pszichológia néhány alapfogalmába
Bevezetés a pszichológia néhány alapfogalmába (Készítette: Osváth Katalin tanácsadó szakpszichológus) Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. ÁPRILIS. 01. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001
Több mosoly! kevesebb vita! félreértések nélkül!
Több mosoly! kevesebb vita! félreértések nélkül! Kommunikációs és konfliktuskezelői tréningek asszisztensek részére Balatonfüred 2018.09.21. D. Tóth Júlia ügyfélszolgálati irodavezető, tréner, kommunikációs
Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás
Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás 1 A felnőttképző oktatóval szemben támasztott követelmények 1.Tanácsadó szerep szakmai felkészültség oktatási módszerek ismerete és alkalmazása a tudás átadásának
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA EGÉSZSÉGNEVELÉS PROGRAM AZ ÁPOLÓI HIVATÁS MAGATARTÁSTUDOMÁNYI VIZSGÁLATA ÉS EGÉSZSÉGVÉDELME
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA EGÉSZSÉGNEVELÉS PROGRAM AZ ÁPOLÓI HIVATÁS MAGATARTÁSTUDOMÁNYI VIZSGÁLATA ÉS EGÉSZSÉGVÉDELME Doktori értekezés tézisei Piczil Márta Témavezető: Dr.
KÖTELESSÉGÜNK HÁLÓJÁBAN
KÖTELESSÉGÜNK HÁLÓJÁBAN A segítő foglalkozásúak kockázata Dr. Barabás Katalin HELYZETKÉP (ORVOSOK) Negyven év alatt az orvosok halandósága alacsonyabb, mint a lakosságé, de negyven év fölött felülmúlja
Testszenzoros mérésekkel a stressz ellen
Testszenzoros mérésekkel a stressz ellen Alvásminőség fejlesztés, Hatékonyabb rezíliencia és Objektív, mérőeszközzel támogatott életmód váltás Stressz-/ regeneráció Vitalitás Fenntatható teljesítmény 2018-09-20
A gyógyíthatatlan betegek pszichodinamikus pszichoterápiája
A gyógyíthatatlan betegek pszichodinamikus pszichoterápiája Riskó Ágnes Klinikai szakpszichológus, pszichoanalitikus Országos Onkológiai Intézet, A kemoterápia Az onkopszichológia meghatározása Új tudományág
Szociális ismeretek. emelt szintű szóbeli érettségi vizsga témakörei
Szociális ismeretek emelt szintű szóbeli érettségi vizsga témakörei A szóbeli vizsga a megadott témakörök tematikus és probléma-orientált bemutatása, amelynek keretében a tétel iránymutatása szerint kell
Az apák szerepe védőnői szemmel
Az apák szerepe védőnői szemmel A Védőnői Szolgálat MA: 103 éves (1915.06.13.) A kor társadalmi, gazdasági és demográfiai változásai hívták életre a védőnői hálózatot. Megalakulásakor a cél: a csecsemőhalandóság
Az alkalmazott sportpszichológia módszerei. Baky Dániel Sport szakpszichológus Tanácsadó szakpszichológus
Az alkalmazott sportpszichológia módszerei Baky Dániel Sport szakpszichológus Tanácsadó szakpszichológus Sportpszichológiai tanácsadás - Professzionális segítő beszélgetés - Központjában a sportoló, vagy
Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása
Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása TÁMOP-2.2.4-08/1.-2009-0008 A foglalkozási rehabilitációs koordinátor képzés adaptációja Szlovéniába A projekt az EU társfinanszírozásával az Új Magyarország
OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET
OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET Szakiskola 10. évfolyam 2013/2014 Osztályfőnök: Osztály: Nyíregyháza, 2013. szeptember 01. Készítette: Salamonné Bíró Beáta (OFMK. vez.) Engedélyezte:. igazgatóhelyettes 1. Szervezési
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PREVENCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PREVENCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN Moravcsik-Kornyicki Ágota szakmai vezető Miért szükséges EGÉSZSÉGVÉDELEM program? Három
AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN
A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN Almássy Zsuzsanna
TÁJÉKOZTATÓ A MAGYAR INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI EGYESÜLET KÉPZÉSI RENDSZERÉRŐL ÉRVÉNYES: május 01-től
TÁJÉKOZTATÓ A MAGYAR INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI EGYESÜLET KÉPZÉSI RENDSZERÉRŐL ÉRVÉNYES: 2019. május 01-től AKKREDITÁLT PEDAGÓGUS- ÉS SZOCIÁLIS SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSEK Képzési forma Képzés megnevezése: Akkreditált
A pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén, az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az
MOTIVÁCIÓ, KIÉGÉS október 7 Makai B. András
MOTIVÁCIÓ, KIÉGÉS 2016 október 7 Makai B. András Mire keresünk választ? Ápolás: hivatás vagy szakma Hogyan mocválunk? Elköteleződés Mi vezet a kiégéshez és mit kezdünk vele? Kapcsolodó kérdések, gondolatok
Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó
Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó A képzési idő: 2 félév A képző: Kodolányi János Főiskola A szakirányú továbbképzési szakon végzettek ismerik: - a pedagógiai értékelés hazai és
A kiégés jelensége szakdolgozók körében. Lang Erzsébet, Milotta Lászlóné Vasútegészségügyi NKK KFT Pécs
A kiégés jelensége szakdolgozók körében Lang Erzsébet, Milotta Lászlóné Vasútegészségügyi NKK KFT Pécs Burnout - kiégés - szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai,
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
I.A tanácsadás története a századfordulótól napjainkig (Crites, Mérei)
A TANÁCSADÓ SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉS ALAPOZÓ KOMPLEX SZIGORLATÁNAK TÉMÁI I.A tanácsadás története a századfordulótól napjainkig (Crites, Mérei) II:A tanácsadás rendszerei (Super, Oetting-Hurst, Wiegersma,
Dr. Baráth Lajos mester oktató november 16.
Dr. Baráth Lajos mester oktató 2017. november 16. 1 Nincs egészségfejlesztési terv, szakmai,pénzügyi válság Alacsony GDP ráfordítás Nem terjedt el és nem alkalmazzák az egészségügyi gazdaságtant Jelen