Technológiai tartalékok a kukoricatermesztésben
|
|
- Katalin Márta Borosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Technológiai tartalékok a kukoricatermesztésben Dr. Árendás Tamás, Dr. Bónis Péter, Dr. Micskei Györgyi, Dr. Marton L. Csaba, Dr. Berzsenyi Zoltán MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár A kukorica alapvetően nem a közvetlenül alá adott trágyák mennyiségére, hanem a talaj tápanyag-ellátottságára, tágabb értelemben annak kultúrállapotára reagál. (Győrffy Béla) A legutóbbi emberöltőben, a rendszerváltozás mint történelmi mérföldkő óta eltelt években a magyarországi kukoricatermesztés eredménysorai látványos szinuszgörbét rajzolnak. A szántóföldi termesztés hazai kirakat-növényének történelmi, 7 tonnát először meghaladó átlagát, az 1982-es szakállas rekordot csak 2005-ben sikerült először felülmúlni, és miközben e 25 évből tizenháromban 6 és 8 tonna között változott a hozam, addig a periódus negyedében négy tonnát el nem érő hektáronkénti menynyiségek idézték a 60-as éveket (1. ábra). Pedig a termőhelytől elvárt nagy termés stabilizálása nem egy, a makrogazdaság szintjén megfogalmazott óhaj aprópénzre váltása, hanem elsősorban a gazdálkodás fenntarthatóságának tudatos, vagy ösztönös szándékával a termelő személyes érdeke. Történelmi tapasztalatok Az közötti időszak ha), gyakran köztesnövényekkel együtt termesztették. A tápanyagforrásul szolgáló, de gyomosító istállótrágyák tápelemeinek maradékait a kukorica a vetésforgóban jobbára a második-harmadik szakaszban termesztett növényként hasznosította, miközben a műtrágyázás gyakorlatilag ismeretlen techno lógiai elemnek számított. A hazai műtrágya vegyes hatóanyag (NPK) felhasználás ekkor a mezőgazdaságilag művelt területek egészére vonatkoztatva átlagosan 2,7 kg/ha volt, aminek nagyobb részét a foszforral eredendően gyengén ellátott hazai talajokon legjobb hatást biztosító P-műtrágyák tették ki. A technológiában további nehézségeket jelentett a gyomkonkurencia csökkentése, az ehhez rendelkezésre álló mechanikai irtási módszerek (kapálás, ekézés) optimális időben és minőségben történő alkalmazása. Mindezek eredőjeként az évek döntő részében, 75 %-os gyakorisággal (42 év) a kukorica átlagtermése 1-2 t/ha között változott, csak 12 alkalommal lépte át a két tonnás küszöböt. Az ábra termésoszlopaihoz illesztett trendfüggvény egyenese azt mutatja, hogy e korszakban a fejlődés igen szerény, az évenkénti előrehaladás 11 kg/ha volt. A vonal alatt feltüntetett értékek szerint az ebben az időszakban évenként felhasznált műtrágya mennyisége (0-20 kg NPK/ha) és a kukorica termése között bizonyítható, de igen gyenge kapcsolat volt. Ezt a korszakot mért, mérhető időjárási paraméterekkel és talajjellemzőkkel kiegészülve jól modellezi Győrffy Béla 1961-ben Martonvásáron megkezdett, és ma is élő ún. polifaktoriális kísérlete, amelyben a termesztési tényezők extenzív és intenzív szintjeinek hatását vizsgáljuk a kukorica átlagtermésére. A tartamkísérlet 50 éves eredménysora szerint a trágyázás nélkül, 35 ezer A kukorica itthoni, legújabb kori teljesítménye a XX. század kezdetétől napjainkig terjedő időszakban az elemző kíváncsisága, szándéka szerint több szakaszra bontva elemezhető (1. ábra). Első fele, az közötti időszak a magyar tengeri kis termésekkel, átlagosan 1591 kg/ha mennyiséggel, de nem kis éves ingadozásokkal jellemezhető kora. A szabadlevirágzású fajtákat tág térállásban (20-30 ezer növény/ 1. ábra A kukorica szemtermésének éves átlagai Magyarországon, A növekedési trendek a hazai műtrágya-felhasználás eltérő intenzitású korszakaiban, a hibridvetőmag-használat érdemi térhódításának kezdete (1958) előtt és azt követően. 54
2 növény/ha állománysűrűséggel sekélyen szántott talajba vetett, kézi kapálással gyomirtott régi, tradicionális fajták szemtermése 1,97 t/ha volt. Az közötti időszak A második szakasz ( ) nyitányaként az ban Európában elsőként minősített Mv 5 kukoricával üzemi körülmények között is, nagy területen megindult a hibridek használata, megkezdődött a kukorica intenzív termesztésének korszaka Magyarországon. A látványos eredményekhez, a 156 kg/ha/év átlagos növekedéshez a hibridek gyors, 100 %-os elterjedésén és azok folyamatos fejlesztésén túl az új, iparszerű technológia minden elemének lendületes kidolgozására, kutatására szükség volt. A kemizáció fejlődése lehetőséget adott a gyomok fejlődésének vegyszeres korlátozására, a korábban jelentős munkaerő felhasználás nagy hányadát hatékonyan váltotta ki a műszaki eszközök látványos fejlődése, a gépesítés soha nem látott mértékű elterjedése. Kiterjedt kutatások eredményei igazolták, hogy a kukorica termésnövekedéssel válaszol a talaj növekvő tápanyag-ellátottságára, ha az megfelelő állománysűrűséggel párosul. A műtrágya-felhasználás dinamikusan nőtt, a műtrágyával talajba juttatott makroelemek nagyobbik részét már a N tette ki (N:P = 1,5). A 32 éves terminus első évében a magyar műtrágya NPK hatóanyag felhasználás mintegy 20 kg/ha mennyiségről indult, 1968-ban átlépte a 100-at, és a 16. évtől (1973) kezdve folyamatosan jóval 200 kg/ha/év felett maradt. A tápelem-mérlegek pozitív egyenlegei következtében a nitrogénnel, foszforral és káliummal jól és igen jól ellátott talajok részaránya emelkedett, bár helyenként a termesztés teljesítőképességét, a növények felvételét meghaladó túlzott felhasználás környezetszennyezést okozott. Győrffy Béla és Berzsenyi Zoltán a már említett martonvásári tartamkísérlet 50 éves eredményei alapján kimutatta, hogy a mindenkori legjobb hibridekkel, optimális növényszámmal, és trágyázással a vegyszeresen gyommentesített kukorica öntözetlen körülmények között is képes fél évszázad átlagában 8,5 t/ha-t megközelítő teljesítményre. Eredményeik szerint a 6,4 tonnás terméstöbbletet (minden termesztési tényező minimumban: 1,97 t/ha minden termesztési tényező optimumban: 8,37 t/ha) döntően a trágyázás (31 %-ban) és a hibridhasználat (30 %-ban) határozta meg. A kísérleti adatokat az 1. ábrán zöld oszlopokkal jelzett korszak gyakorlati eredményei is visszaigazolták, hiszen az intenzív innováció kis termésingadozást, látványos teljesítménynövekedést eredményezett, ami nagyon szoros kapcsolatot mutatott a mindenkori éves hazai műtrágya-felhasználással (R 2 =0,7969***). Az 1990-től napjainkig tartó időszak Az 1990-től napjainkig terjedő 3. periódus főbb karakteréről más esett néhány szó a bevezetőben. Annak ellenére, hogy a termesztéstechnológiát szolgáló eszközrendszerek (hibridek, gépek stb.) ebben a korszakban is tovább fejlődtek, s a határnyitás azok többirányú bővülését is lehetővé tette, mégis, a tulajdonviszonyok átrendeződése, új gazdasági értékrendek kialakulása (szubvenciók eltűnése, világpiaci árak érvényesülése stb.) és ezzel együtt a szakmai felvértezettség sokszínűsége (technikai eszközök, termesztési ismeretek hiánya az új gazdálkodóknál) a kukoricatermesztés hazai potenciáljának visszaesését okozta. Mindezekhez társult az időjárás szélsőséges, kedvezőtlen hatásainak gyakoribb, erőteljesebb megjelenése, amely így együttesen erre a negyedszázadnyi időszakra mintegy 5,6 t/ha/év átlag elérését tette lehetővé. A termések oszlopaihoz illesztett trendfüggvény egyenese ugyan növekedést (64 kg/ha/év), javuló teljesítményt mutat, de egyrészt a hektikus évenkénti ingadozás miatt ez az előrejelzés nem megbízható, másrészt a korábbinál szerényebb emelkedés nem a 80-as évek végére elért, 7 t/ha közeli szintről indult, hanem látványos törés után, 5 t/ha prognosztizál értéknél is kisebbről. Amennyiben az éves kukoricatermések és az adott évben a hazai mezőgazdaságban felhasznált összes műtrágya hatóanyag menynyiség közötti kapcsolatot keressük, akkor azt kell mondanunk, hogy ilyen a mostani érában az ezt megelőző történelmi szakasztól eltérően nem létezik. Mindez több részigazság eredője. Egyrészt az 1/20-ára, 1/25-ére csökkent foszfor- és káliumműtrágya hatóanyag felhasználás kis értékei és jó években a kukorica nagy termései közötti látszólagos ellenmondások a 70-es és 80-as években talajainkba tárolt PK-többletek jelenkori hasznosulásával értelmezhetőek. Ugyanakkor a friss műtrágyázás alacsony szintje, hiánya jól megmutatkozik aszályos években, amikor a gyökérzónában az oldott állapotú, régebbi tartalék-tápanyagok felvehetőségét is erősen korlátozza a hiányzó víz. Mai műtrágyázási gyakorlatunk nem csak mennyiségét tekintve változott és stagnál alacsony szinten 25 éve, de arányait tekintve sem optimális. A nitrogén-használat dominanciája jellemzi, az N:P arány 5,5, a felhasznált N- és K-hatóanyag hányadosa 5,1. Bár egyre több termelő ismeri fel, hogy a korábbi PK-tartalékok folyamatosan zsugorodnak és 55
3 18-22 (K) kg/ha között alakult átlagosan. N-adagok hatása a termésre 2. ábra A N hatása a monokultúrában és a vetésforgóban termesztett kukorica szemtermésére csapadékos években. Martonvásár (2001, 2004, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011). 3. ábra A N hatása a monokultúrában és a vetésforgóban termesztett kukorica szemtermésére száraz években. Martonvásár 2000, 2002, 2003, 2007, 2012, ábra A kukorica növényenkénti csőszáma N-trágyázási tartamkísérletekben. Martonvásár, szükséges a talajvizsgálatokra alapozott N- és PK-pótlás, de az Agrárgazdasági Kutatóintézet által végzett reprezentatív felmérés kimutatásai szerint a hazai kukoricatermesztésben a növény stratégiai pozíciója ellenére a felhasznált N-, P- és K-mennyiség között csak (N), (P), illetve A gazdálkodók tehát a kukorica műtrágyázása során is kulcsfontosságúnak tartják a N-pótlást, ezért minden információ, amely e tápelem érvényesülését segíti, hasznosulását javítja, a termelőeszköz szerepét töltheti be. A N-műtrágya adagoknak a kukorica termésére gyakorolt hatásait Martonvásáron több kísérletben is mérjük. Ezek közül egy 60 éves kukorica monokultúra tartamkísérletben és egy több mint 30 éve beállított norfolki típusú vetésforgó (őszi búza - kukorica - tavaszi árpa - borsó) kísérletben azok mindkettőben megtalálható N-kezeléseinek (0, 80, 160 és 240 kg/ ha/év N-hatóanyag), valamint azonos hibridjeinek (évente 5-10) köszönhetően mérhető a vetésváltásnak a N-trágyázásban betöltött szerepe is. Ez a két kísérlet a gyakorlatban nem, vagy kis valószínűséggel bekövetkező kedvezőtlen feltételeivel (kukorica folyamatos önmaga után való vetése, N-éheztetés és N-túletetés) és optimálishoz közeli körülményeivel (kukorica 4 évenkénti visszatérése a területre, kg/ha/év N-hatóanyag) megmutatja, hogy a termelő milyen szélsőségekkel szembesülhet, illetve milyen lehetőségei vannak saját adottságai, lehetőségei ismeretében a termesztés szempontjából kedvezőtlen hatások tompítására. Az enyhén meszes, 2,5-3% humuszt tartalmazó vályogtalajon végzett vizsgálatok sokéves eredménysorai arra is rávilágítanak, hogy az időjárás változékonysága jelentős hatást gyakorol a tápanyagok érvényesülésére és az egyes fajták teljesítőképességére. A közötti időszakot tekintve Magyarországon 8 olyan kedvező évet (2001, , ) különít- 56
4 5. ábra A meddő növények aránya kukorica N-trágyázási tartamkísérletekben. Martonvásár, ábra A monokultúrában termesztett kukorica szemtermése változó termőhelyi adottságok (környezeti átlagok) között, eltérő N-adagok hatására. Martonvásár, ábra A vetésforgóban termesztett kukorica szemtermése változó termőhelyi adottságok (környezeti átlagok) között, eltérő N-adagok hatására. Martonvásár, hetünk el, amelyekben a kukorica országos hozamai meghaladták a 6 tonnát (6,25-7,69 t/ ha), s ezek átlagában a termés 6,93 t/ha volt. A növényfaj vízigénye, annak kiszolgálása szempontjából 6 év volt kedvezőtlen, száraz: 2000, 2002, 2003, 2007, 2012 és Ezekben az években a hazai termés 3,60-5,10 t/ha között változott, átlagosan 4,38 tonna volt hektáronként. Ezek a számok tehát felhívták a figyelmet arra, hogy a kukoricatermesztés sikeressége elválaszthatatlan a csapadékkal, a vízzel való gazdálkodástól: a talajok okszerű művelésétől kezdve a szervesanyag-gazdálkodáson, a vetés időzítésén, az ésszerű növényszám beállításán át a vizet (is) pazarló gyomok irtásáig bezárólag. Hiszen ebben az időszakban voltak olyan évek, amikor az átlagosnál szárazabb volt a tenyészidőszak, mégsem történt katasztrófa a téli félév bősége adta tartalékoknak köszönhetően (2009, 2011) és voltak olyan átlagosan vizes nyaraink, amikor az azt megelőző téli időszak szárazságát nem tudtuk mértéktartó agrotechnikával kellően ellensúlyozni (2002, 2007). A már említett kedvező, csapadékos években (országos átlag: 6,93 t/ha) a martonvásári tartamkísérleteket tekintve a kukorica a hibridek és a N-adagok átlagában monokultúrában 7,41, vetésforgóban 11,30 t/ha szemtermést adott. Abban a kísérletben, ahol folyamatosan 100 % a kukorica részaránya, vagyis a monokultúrában N-trágyázás nélkül (N0) 4,68, a 25 % kukorica részarányú vetésforgó-kísérletben 9,82 t/ha volt a parcellákon mért szem menynyisége. A 2. ábra azt is megmutatja, hogy a mi viszonyaink között vetésforgóban 177 kg/ ha N-hatóanyaggal adta a kukorica a legnagyobb (12,13 t/ ha) termést. A két vetésváltást összehasonlítva látható, hogy növekvő N-adagokkal csak mérsékelni lehet a rosszabb vetésszerkezetből eredő hátrányt. A monokultúrában elérhető legnagyobb termés (8,96 t/ha) a hozzá tartozó nagyobb nitrogén szükséglet (203 kg/ha) biztosítása ellenére is jelentősen ( 3,17 t/ha) elmarad a vetésforgóban termesztett kukoricáétól. Aszályban a tápanyagok oldódását, felvehetőségét, a növények fejlődését gátló vízhiány még a vetésváltásban, 57
5 jó növényszerkezetű forgóban termesztett növények teljesítményét is erősen korlátozza. A kukoricát sújtó éveket (országosan 4,38 t/ha) tekintve vetésforgó kísérletünkben 5,61 t/ ha, monokultúrában 4,62 t/ ha volt a kukorica átlagtermése. A vízhiányos években mért adatokkal rajzolt 3. ábra függvényei szerint vetésforgóban a kukorica szemtermés maximuma 5,78, monokultúrában 5,63 tonna volt hektáronként, vagyis a két növényi rendszer közötti potenciálkülönbséget az extrém vízhiány gyakorlatilag lenullázta. Különbség ugyanakkor ott mutatkozik közöttük, hogy amíg a forgóban termesztett kukorica maximumának eléréséhez a számított N-igény 118 kg/ha volt, addig monokultúrában az ehhez igen közeli termésmennyiséghez 177 kg/ ha N-hatóanyagra volt szükség. A kukorica állományok agronómiai jellemzőinek felvételezése során kapott adatok azt mutatják, hogy a termőképességre mind a növényenkénti csövek száma, mind pedig a meddő növények részaránya jelentős hatással van. N-trágyázási kísérleteinkben a szárazság jelentősen csökkentette a csövek számát. A negatív hatás monokultúrában volt a legnagyobb. A jó vízellátottság azonban még növekvő N-adagokkal sem eredményezett a monokultúrában termesztett kukoricákon átlagosan egynél több csövet (4. ábra), bár a meddő növények részaránya még a trágyázatlan állományokban is mintegy harmadára (32 % 10 %) csökkent (5. ábra). Csapadékos évjáratokban a vetésforgóban termesztett kukoricák közül a többcsövűségre hajlamos hibridek 2-3 cső kinevelésére is képesek, viszont száraz években a túltrágyázás ezekben a fajtákban is növelheti (20-25 %-ra) a vegyszeresen ki nem irtható, gyomként viselkedő meddő növények arányát. A szabad ég alatt gazdálkodó ember különösen jól ismeri a panta rhei érzést, miszerint nincs két ismétlődő helyzet, minden egyes év másmás körülményeket teremtve változó mennyiségű és minőségű termések elérését teszi lehetővé ugyanazon helyen is. Ezt felismerve egy adott, állandó kezeléseket tartalmazó kísérlet több éves, változatos eredménysorai segítségével ún. stabilitásvizsgálatot lehet elvégezni. Kukorica N-trágyázási kísérleteink esetében ezzel azt tudjuk megmutatni, hogy a termőhely, egy adott terület, vagy tábla termesztési feltételeinek változása esetén milyen adagú N-trágyázás lehet indokolt. A kukorica fejlődése szempontjából rossz termesztési feltételeket (kis termések elérését, azaz kis környezeti átlagokat) és rekordterméseket is adó (nagy környezeti átlaggal, vagy másként fogalmazva nagy terméssel jellemezhető) évekkel egyaránt találkoztunk a közötti időszakban Martonvásáron. A gyakorlat számára izgalmas N0, N80 és N160 adagok összehasonlítása a monokultúra kísérletben azt mutatja, hogy a trágyázatlan növényekhez mérten a 80 kg/ ha N-hatóanyag környezeti átlagtól függetlenül, bármely tervezett termésszinten nagyobb termést biztosít (6. ábra). Foszforral és káliummal legalább közepesen ellátott talajon tehát indokolatlan, jövedelmet csökkentő a N-műtrágyával történő végletes takarékosság. 8 tonnás tervezett mennyiségnél a különbség meghaladja a 3 t/ha-t. A hatóanyag mennyiség megduplázása is minden termésszinten a 160 kg-os adag nagyobb hatását mutatja a 80 kg/ha-os dózishoz mérten. A nagyobb mennyiség előnye a csökkenő hozadék elvének megfelelve jóval szerényebb, de kísérleti eredményeink szerint, amíg 8 tonna tervezhető termés esetén a 80 kg/ha-os adag becsült teljesítménye 8,19, addig a 160 kg-os dózisé 9,02 t/ha. A változatos növényi összetételű vetésforgóban a jó elővetemények lehetőséget adnak arra, hogy kisebb N-adagokkal is megbízhatóan tervezhetők legyenek nagy kukoricatermések (7. ábra). A kukoricával vetésforgóban végzett N-trágya hatások stabilitásvizsgálatai szerint a 80 kg/ha N-hatóanyag termésnövelő hatását a 160 kgos adag a 10 tonnánál nagyobb termés elérésére alkalmas környezetben múlta felül. Összefoglalás helyett A kukorica alá adott tápanyagok, különösen is a N érvényesülésére, termésnövelő hatásának mértékére a termőhely, a tábla vízellátottsága döntő hatással bír. A többnövényes vetésszerkezet elősegíti a változó mélységű gyökérzóna, a nem sematikus talajművelés révén a talajban tárolható vízkészletek növelését, a korán lekerülő előveteményeknek köszönhetően a tápanyagok feltáródását, a növények számára felvehető formák gyarapodását. A talaj jó víz- és tápanyag-gazdálkodásának elérése, fenntartása, a műtrágya-hatóanyagok jobb érvényesülése a melléktermések talajba juttatását, a szerves-anyagokkal való gazdálkodást feltételezi. A talajba juttatott tápanyagok felhasználásának hatékonysága elválaszthatatlan a vízzel való gazdálkodástól, amire az agrotechnika számos eleme hatással van. A kukorica termesztésében ilyen az optimális növényszám, amelynek meghatározásában a tenyészidőn kívül talajba tárolt csapadék mennyiségének, a tábla domborzati viszonyainak (nedvesebb laposok, szárazabb dombtetők), a leginkább alkalmas hibridek (szárazságtűrés, generatív jelleg, tőszám tolerancia) kiválasztásának is szerepe van. 58
2014. évi kukoricakísérlet
214. évi kukoricakísérlet A Polgári Agrokémiai Kft több, mint egy évtizede végez közös kutatásokat a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézetével
Magyar Kukorica Klub Baja 2012. 03. 23. Dr. Széll Endre Gabonakutató Nonprofit Kft. Szeged
Magyar Kukorica Klub Baja 2012. 03. 23. Dr. Széll Endre Gabonakutató Nonprofit Kft. Szeged Relatív adat (%) 2009-2011 évek csapadékadata a sokéves átlag százalékában Szegeden Sokéves átlag adata mm 173
Szakmai Zárójelentés. 1 A kísérleti körülmények bemutatása
Szakmai Zárójelentés 1 A kísérleti körülmények bemutatása A kutatási témához kapcsolódó vizsgálatainkat a Pannon Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar Kísérleti Telepén végeztük Keszthelyen szabadföldi
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév A K I BUDAPEST 2009. december Készült: Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság Statisztikai
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA
Felépítettünk egy modellt, amely dinamikus, megfelel a Lucas kritikának képes reprodukálni bizonyos makro aggregátumok alakulásában megfigyelhető szabályszerűségeket (üzleti ciklus, a fogyasztás simítottab
XXV. évfolyam, 2. szám, 2014. Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2014. I. negyedév
XXV. évfolyam, 2. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2014. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXV. évfolyam, 2. szám, 2014 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
6,1%-kal nőtt a kalászos gabonák termésmennyisége A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2014 (Előzetes adatok)
Közzététel: 2014. szeptember 18. Következik: 2014. szeptember 19. Keresetek, 2014. január-július Sorszám: 122. 6,1%-kal nőtt a kalászos gabonák termésmennyisége A kalászos gabonák betakarított területe,
A mérések eredményeit az 1. számú táblázatban tüntettük fel.
Oktatási Hivatal A Mérések függőleges, vastag falú alumínium csőben eső mágnesekkel 2011/2012. tanévi Fizika Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő feladatának M E G O L D Á S A I. kategória. A
A közraktározási piac 2015. évi adatai
A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma
Az abortusz a magyar közvéleményben
Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz
A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2015-ben
A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 215-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 214-ben. 2. A 215. évi finanszírozási terv főbb jellemzői.
2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek
2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata. Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás
Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás 2002-2010: stabil szponzorációs részarány Televíziós reklámbevételek
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf. 839. Telefon: (6-1) 476-1215 Fax: (6-1) 476-1215 E-mail: pollen@oki.antsz.hu
[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika
[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika 4 előadás Főátlagok összehasonlítása http://uni-obudahu/users/koczyl/gazdasagstatisztikahtm Kóczy Á László KGK-VMI Viszonyszámok (emlékeztető) Jelenség színvonalának vizsgálata
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
A fizetési mérleg alakulása a 2001. áprilisi adatok alapján
A fizetési mérleg alakulása a 21. ilisi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. ilisban 2 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az egyenlegnek az előző év ilishoz mért 23 millió eurós
54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2011. I-III. negyedév
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS Műtrágya értékesítés Megjelenik negyedévente Felelős szerkesztő: Dr. Vágó Szabolcs osztályvezető Készítette: Petőné Varga Éva petone.varga.eva@aki.gov.hu Telefon: (06 1) 476-3081 Közreműködött:
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal
A műtrágyázás hatása a kukoricahibridek termőképességére és trágyareakciójára
A műtrágyázás hatása a kukoricahibridek termőképességére és trágyareakciójára Jakab Péter Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési és Tájökológiai Tanszék,
Kispesti Deák Ferenc Gimnázium
4 Kispesti Deák Ferenc Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából Az Önök iskolájának átlagos
xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%
Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési
FIT-jelentés :: 2012. Intézményi jelentés. Összefoglalás
FIT-jelentés :: 2012 Összefoglalás Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim 1203 Budapest, Serény u. 1. Összefoglalás Az intézmény létszámadatai Tanulók
Kispesti Deák Ferenc Gimnázium
4 Kispesti Deák Ferenc Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály szövegértés 1 Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök iskolájának átlagos
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. szeptember 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Az étkezési méretű lesőharcsa nevelés halastavi lehetőségei környezeti szempontok figyelembe vételével
Az étkezési méretű lesőharcsa nevelés halastavi lehetőségei környezeti szempontok figyelembe vételével Gál Dénes NAIK Halászati Kutatóintézet Az étkezési haltermelés Magyarországon Halastavi termelés (tonna)
A TÁPANYAG ÉS VÍZHASZNOSÍTÁSI VIZSGÁLATOK KUKORICÁNÁL CSERNOZJOM TALAJON TARTAMKÍSÉRLETBEN
A TÁPANYAG ÉS VÍZHASZNOSÍTÁSI VIZSGÁLATOK KUKORICÁNÁL CSERNOZJOM TALAJON TARTAMKÍSÉRLETBEN Szilágyi Gergely 1 Vad Attila 2 - Pepó Péter 3 1Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma, Mezőgazdaság-,
Továbbra is terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
26 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium szövegértés Előállítás ideje: 27.3.. 12:28:21
Összefoglalás. Summary. Bevezetés
A csapadékviszonyok és a terméseredmények összefüggésének vizsgálata az (OMTK) Országos Műtrágyázási Tartamkísérleti helyeken Debreczeni Béláné Makó András Pannon Egyetem, Georgikon Mezőgazdaságtudományi
Készítette: Bártol Csenge Témavezető: Radics Sándor - GEOHIDROTERV Kft. Egyetemi konzulens: Dr. Kovács József 2009
A MÁV ZRT. BUDAPEST FERENCVÁROS GÉPÉSZETI FŐNÖKSÉG TERÜLETÉN FELTÁRT SZENNYEZŐDÉS TÉNYFELTÁRÁSA ÉS KÁRMENTESÍTÉSE A KÁRMENTESÍTÉS HATÉKONYSÁGÁNAK FOKOZÁSA ÉS AZ ELÉRHETŐ LEGJOBB TECHNOLÓGIA MEGHATÁROZÁSA
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
A fizetési mérleg alakulása a 2001. májusi adatok alapján
A fizetési mérleg alakulása a 21. májusi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. májusban 134 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg, amely 54 millió euróval magasabb a tavalyi adatnál.
Hőszivattyúk 2010. Makk Árpád Viessmann Akadémia. Viessmann Werke 23.04.2010. Hőszivattyúk. Chart 1
Hőszivattyúk Chart 1 Hőszivattyúk 2010 Makk Árpád Viessmann Akadémia Vorlage 2 560 3 550 2 440 1 500 1 000 700 550 420 850 1 000 1 300 1 400 1 900 2 300 3 578 6 100 5 240 4 600 4 719 5 736 8 330 8 300
Reform és Fordulat. 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula. A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György
Reform és Fordulat A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula 2013. szeptember 28. Tartalom A monetáris politika reformja Strukturális
A kukoricahibridek termőképessége és trágyareakciója
A kukoricahibridek termőképessége és trágyareakciója El Hallof Nóra Sárvári Mihály Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési és Tájökológiai Tanszék, Debrecen
Növénytáplálási stratégiák a modern, költség- és környezetkímélő földhasználat szolgálatában
Földminősítés és földhasználati információ a környezetkímélő gazdálkodás versenyképességének javításáért Növénytáplálási stratégiák a modern, költség- és környezetkímélő földhasználat szolgálatában Csathó
Párhuzamos programozás
Párhuzamos programozás Rendezések Készítette: Györkő Péter EHA: GYPMABT.ELTE Nappali tagozat Programtervező matematikus szak Budapest, 2009 május 9. Bevezetés A számítástechnikában felmerülő problémák
KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT 2010
KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT 2010 Fejlesztés az Ön sikeréért! EE3802 Új! EE4605 Új! Tetszetős középmagas-magas növény. Korai fejlődése erélye és szárszilárdsága kiváló. A DKC3511-nél korábban virágzik. A 300-as
Növelhető-e a hazai szélerőmű kapacitás energiatárolás alkalmazása esetén?
Növelhető-e a hazai szélerőmű kapacitás energiatárolás alkalmazása esetén? Okos hálózatok, okos mérés konferencia Magyar Regula 2012 2012. március 21. Hartmann Bálint, Dr. Dán András Villamos Energetika
Puskás Tivadar Távközlési Technikum
27 Puskás Tivadar Távközlési Technikum Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam szakközépiskola matematika Előállítás ideje: 28.3.6. 6:48:31 197 Budapest,
VII. Gyermekszív Központ
VII. Gyermekszív Központ Dr. Szatmári András Magyarországon évente kb. 75-8 gyermek születik szívhibával, mely adat teljesen megegyezik az európai országok statisztikáival, nevezetesen, hogy 1 millió lakosra
Mágneses szuszceptibilitás vizsgálata
Mágneses szuszceptibilitás vizsgálata Mérést végezte: Gál Veronika I. A mérés elmélete Az anyagok külső mágnesen tér hatására polarizálódnak. Általában az anyagok mágnesezhetőségét az M mágnesezettség
Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák
A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldön termelt fehérborok értékesített mennyisége
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
Az intenzív búzatermesztés agronómiai tényezői
Az intenzív búzatermesztés agronómiai tényezői Dr. Pepó Péter DE Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Növénytudományi Intézet A magyar búzatermesztés jelentős változásokon ment
Pál Róbert A növényvilág számkivetettjei a gyomok
Pál Róbert A növényvilág számkivetettjei a gyomok Széchenyi István Gimnázium, Dunaújváros 2012. február 14. www.meetthescientist.hu 1 26 www.meetthescientist.hu 2 26 Magas aranyvessző populációk biogeográfiai
Borpiaci információk. IV. évfolyam / 24. szám 2006. december 14. 47-48. hét. Bor piaci jelentés
A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 24. szám 26. 14. 47-48. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk Magyar borászati termékek exportja 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési árak
Radon, Toron és Aeroszol koncentráció viszonyok a Tapolcai Tavas-barlangban
Radon, Toron és Aeroszol koncentráció viszonyok a Tapolcai Tavas-barlangban Kutatási jelentés Veszprém 29. november 16. Dr. Kávási Norbert ügyvezetı elnök Mérési módszerek, eszközök Légtéri radon és toron
Országos kompetenciamérés 2006
Országos kompetenciamérés 2006 A SULINOVA Kht. jelentései alapján összeállította: Kovács Károly A tesztek alapvetı statisztikai jellemzıi, valamint a tesztfüzetek feladatai és azok jellemzıit bemutató
3./2011. Terménypiaci előrejelzések 2011. jan. 23., Vasárnap. Összefoglaló
Zöldforrás Vidékfejlesztés Kft. 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 18. Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.t-online.hu 3./2011. Terménypiaci előrejelzések 2011.
FIT-jelentés :: 2014 Intézményi jelentés Összefoglalás Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium
FIT-jelentés :: 2014 Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium 5720 Sarkad, Vasút utca 2. Az intézmény létszámadatai Tanulók száma Képzési forma Összesen A jelentésben szereplők 10. 4 évfolyamos gimnázium
OTP Bank 2006. első negyedévi eredmények
OTP Bank 26. első negyedévi eredmények SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Dr. Spéder Zoltán, alelnök, vezérigazgató-helyettes 26. május 15. 26 első negyedévének főbb jellemzői 16/5/26 Külső tényezők: Változatlan jegybanki
FIT-jelentés :: 2014. Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1138 Budapest, Váci út 179-183. OM azonosító: 035391
FIT-jelentés :: 2014 Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1138 Budapest, Váci út 179-183. Az intézmény létszámadatai Tanulók száma Képzési forma Összesen A jelentésben szereplők
Hatások és kölcsönhatások a trágyázás és az agrotechnika egyéb elemei között a szántóföldi növénytermesztésben
Növényvédelmi szakemberek továbbképzése Hévíz, 2016. január 12. Hatások és kölcsönhatások a trágyázás és az agrotechnika egyéb elemei között a szántóföldi növénytermesztésben Árendás Tamás tudományos főmunkatárs
A fizetési mérleg alakulása a 2001. januári adatok alapján
A fizetési mérleg alakulása a 21. januári adatok alapján A végleges számítások szerint 21. januárban 237 hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az nek az előző év januárhoz mért 16 s romlása mögött az
Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Épületvillamosság laboratórium Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának
M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
A mediterrán térség ciklonjainak vizsgálata Kelemen Fanni Dóra, Bartholy Judit, Pongrácz Rita, Joaquim Pinto, Patrick Ludwig
A mediterrán térség ciklonjainak vizsgálata Kelemen Fanni Dóra, Bartholy Judit, Pongrácz Rita, Joaquim Pinto, Patrick Ludwig 2014.10.02. Vázlat Ciklon klimatológia Ciklon azonosító módszer Reanalízis adatok
A Duna tápanyagterhelésének korlátozása a Fekete-tenger eutrofizálódása miatt, veszélyes anyag szennyezések
Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése KEOP-2.5.0 projekt Duna fórum 2009. szeptember 18. A Duna tápanyagterhelésének korlátozása a Fekete-tenger eutrofizálódása miatt, veszélyes anyag szennyezések Dr.
A NAPENERGIA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON. Készítette: Pap Mónika Környezettan BSc Témavezető: Pieczka Ildikó
A NAPENERGIA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON Készítette: Pap Mónika Környezettan BSc Témavezető: Pieczka Ildikó 1. Bevezetés Tartalom 2. Magyarország éghajlata 3. A napenergia keletkezése 4. A napenergia
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez
Miért Pro Bona coach képzés?
2015. január 26. hétfő, 12:37 Módosítás: 2015. január 26. hétfő, 13:00 Miért Pro Bona coach képzés? Tematikus klubnapok, szupervízió: coach képzéseink jelenlegi és végzett résztvevői számára h avi rendszerességgel
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
#instagramads Az első tapasztalatok. Contact: Eva Drienyovszki Senior Search Specialist eva.drienyovszki@mecglobal.com
#instagramads Az első tapasztalatok Contact: Eva Drienyovszki Senior Search Specialist eva.drienyovszki@mecglobal.com 2010. július 16. Az első fotó az Instagramon 2011. január 27. Az első hashtaggel ellátott
Programozás I. - 9. gyakorlat
Programozás I. - 9. gyakorlat Mutatók, dinamikus memóriakezelés Tar Péter 1 Pannon Egyetem M szaki Informatikai Kar Rendszer- és Számítástudományi Tanszék Utolsó frissítés: November 9, 2009 1 tar@dcs.vein.hu
Mezőgazdasági termelői árak, 2008. augusztus
Közzététel:. október 13. Sorszám: 175. Következik:. október 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus Az agrár termelőiár-szintje augusztusában 2,7%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit.
Intézményi jelentés. Összefoglalás. Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 4031 Debrecen, Holló László sétány 6 OM azonosító: 031202
FIT-jelentés :: 2010 Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 4031 Debrecen, Holló László sétány 6 Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika
Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés
Agrár és vidékpolitika aktualitásai 2013. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium
Agrár és vidékpolitika aktualitásai 2013. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest, 2013. április 30. KAP 2014-2020 KAP 2007-2013 I. pillér II. pillér
Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.
Esti 11. Óra Tananyag Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök 1. Év eleji ismétlés Az Európai Unió (Tk.:32-40.) Az együttműködés kialakulását és elmélyítését
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika ágazat Vezetõi összefoglaló 2012 GYEMSZI Gyógyszerészeti és Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai és Rendszerelemzési Fõigazgatóság Az Emberi Erőforrás
KARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával!
UBORKA FAJTAKÍNÁLAT KARAVÁN F1 Csúcshozam, stressz toleranciával! Nagyon korai, szemölcsös partenokarp uborka hibrid. Középerős növekedésű, oldalhajtás képzése folyamatos, de a kihozott oldalhajtások rövidek.
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3
Fónai Mihály: Alumni: hallgatói elvárások és vélemények. Campus Lét a Debreceni Egyetemen: csoportok és csoportstruktúrák - 2010. december 3.
Fónai Mihály: Alumni: hallgatói elvárások és vélemények Campus Lét a Debreceni Egyetemen: csoportok és csoportstruktúrák - 2010. december 3. - Diplomás Pályakövető Rendszer és az alumni A DPR TÁMOP 4.1.3.
Növekedési Hitelprogram
Növekedési Hitelprogram Pulai György Hitelösztö zők főosztály vezetője InnoTrends Hungary 2014 2014. október 17. 1 Tartalom Az NHP felépítése A program eddigi eredményei 2 A Növekedési Hitelprogram célja
FIT-jelentés :: 2013. Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 005. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2013 6. évfolyam :: Általános iskola Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 6. évfolyamon
tartalmazó becsült értékek. 2 2011. októbertől a lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses összege tartalmazza a
Grafikonkészlet a háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábakról szóló közleményhez 2012. január 1. ábra: A háztartási forint, euro és svájci frank lakáscélú hitelek új szerződéseinek értéke a szezonálisan
Nagy János Rátonyi Tamás Széles Adrienn
Nagy János Rátonyi Tamás Széles Adrienn A klímaváltozás okozta növényi stressz mérséklése 1 Magyarország összterületének 85,5%-án folyik mezőgazdasági termelés, az éves átlagos csapadék mennyisége 550
Megváltozott toborzási technikák - avagy Hogyan találjuk meg a hiányzó láncszemet?
Megváltozott toborzási technikák - avagy Hogyan találjuk meg a hiányzó láncszemet? Feleki Attila, HR-Rent Kft. Ügyvezető A HR-Rent Kft-ről dióhéjban Magyarország Németország Ausztria Elsőnek lenni: 001
FIT-jelentés :: 2014. Intézményi jelentés. 8. évfolyam
FIT-jelentés :: 2014 Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 7191 Hőgyész, Fő utca 1-3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 002 - Hőgyészi Hegyhát Általános
HUPX anomáliák, azaz mi történik itt 2011. július óta? dr. Uzonyi Zoltán és Turai József MVKE közgyűlés 2012. május 8.
HUPX anomáliák, azaz mi történik itt 2011. július óta? dr. Uzonyi Zoltán és Turai József MVKE közgyűlés 2012. május 8. Tartalom 1. Hisztorikus forward zsinór árak alakulása, DE vs HU 2. Hisztorikus spot
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI TÉR (TALAJ-NÖVÉNY) ANYAGFORGALMÁNAK INTERAKTÍV VIZSGÁLATA A MINŐSÉGI BÚZA ELŐÁLLÍTÁSA CÉLJÁBÓL. T 037 442 sz.
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI TÉR (TALAJ-NÖVÉNY) ANYAGFORGALMÁNAK INTERAKTÍV VIZSGÁLATA A MINŐSÉGI BÚZA ELŐÁLLÍTÁSA CÉLJÁBÓL T 37 442 sz. OTKA téma Zárójelentés A magyar növénytermesztésben jelentős szerepet játszanak
A logisztika szerepe a gazdaságban
A logisztika szerepe a gazdaságban Dr. Karmazin György BI-KA Logisztika Kft. tulajdonos MLBKT alelnök CSAOSZ Konferencia 2014. október 29. Az előadás gondolatmenete A fenntartható fejlődés fontossága A
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XVII. évfolyam 3. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVII. évfolyam 3. szám 2016 Megjelenik negyedévente augusztus
Oktatói munka hallgatói véleményezése. Oktatók
Oktatói munka hallgatói véleményezése Oktatók Eredmények 1. A diákok órákon való részvételi hajlandósága eltérő attitűdöket mutat. A hallgatók négyötöde (80%) gyakori látogatója az előadásoknak, szemináriumoknak.
Játékok (domináns stratégia, alkalmazása. 2016.03.30.
Játékok (domináns stratégia, Nash-egyensúly). A Nashegyensúly koncepciójának alkalmazása. 2016.03.30. Játékelmélet és közgazdaságtan 1914: Zermelo (sakk) 1944. Neumann-Morgenstern: Game Theory and Economic
Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között
Dr. Nyári Tibor Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között tökéletes színeket visszaadni. A digitális
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető
ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2010. IV. negyedév
ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2010. IV. negyedév A feldolgozás mintája: Azon egészségügyi intézmények létszám és béradatai, amelyek bérszámfejtését 2010.
DPR Szakmai nap. 2011. október 17. PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar
PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar A diplomás pályakövetés eredményei és a lehetséges fejlesztési irányok DPR Szakmai nap 2011. október 17. Horváth Judit A vizsgálat reprezentativitása
, mint ÉS A VARTA AZT JELENTI: ÁLLANDÓ ENERGIA LEÁLLÁS NÉLKÜL. AKKUMULÁTOROK TEHERAUTÓK, MUNKAGÉPEK, TÁVOLSÁGI BUSZOK, MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK SZÁMÁRA
, mint ÉS A VARTA AZT JELENTI: ÁLLANDÓ ENERGIA LEÁLLÁS NÉLKÜL. AKKUMULÁTOROK TEHERAUTÓK, MUNKAGÉPEK, TÁVOLSÁGI BUSZOK, MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK SZÁMÁRA www.varta-automotive.com VARTA AKKUMULÁTOROK. ENERGIA