66 MAGYAR TEXTILTECHNIKA LXVI. ÉVF. 2013/2 MŰSZAKI FEJLESZTÉS. Csizmadia Sándor, Szabó Rudolf Összefoglalás
|
|
- Krisztina Kovács
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Mérföldkő a szövésben Hatvan éves a Sulzer fogóvetélős szövőgépe Csizmadia Sándor, Szabó Rudolf ingtex@t-online.hu Összefoglalás A Sulzer cég gépgyártóként csatlakozott a nagy múltú vetélős szövőgép gyártókhoz. Az 1950-es évek elején a fogóvetélős ún. vetélő nélküli szövőgépek gyakorlati bevezetésével a szövés területén gyökeres változás következett be. A 70-es években a Sulzer fogóvetélős szövőgépei széles körben elterjedtek, piacvezetővé váltak. A technológiai szemléletű Rüti céggel való egyesülését követően amely korábban nagy múltú a vetélős szövőgépek gyártásában, később a légsugaras és a vetülékvivős gépek fejlesztésében is élen járt a Sulzer a szövéstechnológia területén vezető helyet foglalt el. A két eltérő szemléletű és stratégiájú cég piaci pozíciója a korábbi és az egyesülés kezdeti szakaszában elért sikerek ellenére mára visszaesett. Kulcsszavak: Vetélőnélküli szövőgép, Fogóvetélő, Piaci részesedés, Művezető képzés Summary Sulzer has joined prestigious shuttle weaving machine manufacturers as machine manufacturer. In the early 1950s radical change occurred when Sulzer s projectile machines appeared and their practical use started. In the 1970s these machines spread widely and became market leader. Following the merger with the technology-orientated company Rüti, which had long history in manufacturing of shuttle looms and later of airflow and rapier looms, Sulzer became leader on the weaving loom market. However, the market position of the two joined companies having different approach in aspects and strategy has fallen back for these days despite of the successful first period of merger. Keywords: Shuttleless weaving machine, Projectile weaving machine, Market share, Foreman training A mechanikus vetélős szövőgépek feltalálása (Edmund Cartwright, első szabadalmi bejelentés 1785), szakadatlan fejlesztése a vetélős mechanikai szövőgépek gyors elterjedését eredményezte. A gyakorlatban másfél évszázadon át a vetélős szövőgépek alkalmazása amelyek a szakaszos vetülékbevitele és működése a szövőszékek elvén alapul kizárólagos volt. A vetélős szövőgépek estén a vetülék tárolását és szádnyílásba vitelét is a vetélő valósítja meg, a vetélőben tárolt csévéről lefejtődő vetülék folyamatos a szövetben, a visszaforduló vetülék a szövetszegélyt leköti. A vetélő nagy mérete és tömege, valamint az ebből adódó mechanikai hatások (nagy gyorsulás, erő, zaj) azonban a szövetgyártási teljesítmény növelésének gátja lett. A vetélőnélküli vetülékbevitel esetén a vetülékcséve szádon kívüli elhelyezésével a tárolt vetülék megnövelhető, míg a vetülékbevitel során mozgatott tömeg számottevően csökkenthető. 2. ábra. A Rüti cég 1842-ben épített vetélős szövőgépe 2. ábra. 3. ábra. A Rüti cég 1842-ben gyártott Northrop cséveváltós vetélős szövőgépe automata szövőgép 1902-ből A vetélős szövés kialakulásában a Rüti cég kezdetektől vezető szerepet játszott. A vetélős szövőgépek fejlesztésében döntő volt a vetülék folyamatos ellátásának automatikus megvalósítása a lefogyni készülő vetülékcséve gépmegállás nélküli cseréjével a vetélőben, vagy a lefogyó vetüléket tartalmazó vetélőt tele csévéjű vetélőre váltásával. A szakaszos működésű vetélős gépeken a szövés műveleteit összehangolt mechanizmusok sokaságával folyamatos mozgatású forgattyús mechanizmusokkal végezték, azonban a gépgyártás színvonala azonban akkor még csak az egyszerűbb kialakítású mechanizmusok alkalmazását tette lehetővé. A szövőgépszerkezeteket a szövetekkel szemben felmerülő elvárások (szádképzés, kötésmintázás, vetülékmintázás; különleges szövetstruktúrák; dreher, frottír, kord stb.), nyersanyagtól függő sajátosságok (pamut, gyapjú, selyem, rostszálak) figyelembe vételével fejlesztették. 1. ábra. A vetélős és a vetélő nélküli vetülékbevitel és vázlata 4. ábra. Szövöde az 1940-es években a budapesti Jász utcában 66 MAGYAR TEXTILTECHNIKA LXVI. ÉVF. 2013/2
2 A fogóvetélős szövőgép a szövéstechnológiában mérföldkőnek számított. Fejlesztésében, a vetélőnélküli szövéstechnológia gyakorlati bevezetésében a Sulzer cég élen járó, meghatározó volt [3]. A Sulzer cég története 1834-ben kezdődött. A J. J. Sulzer által Winterthurban eredetileg alapított acélöntödéből rohamosan fejlődött, a cég fő erőssége a gépgyártás, ezen belül is a fegyvergyártás volt. 7. ábra. Az első sorozatban gyártott fogóvetélős szövőgépekkel felszerelt szövöde TW 11-es sorozat fejlesztését. Az első 96 db 110 -os TW 11-es gépet 1953-ban a Zuchwil/Soloturn fegyvergyárban készítették, ezeket a gépeket egy francia pamutszövödében állítottak üzembe. 5. ábra. Ábra a fogóvetélős vetülékbevitel szabadalmi leírásából 6. ábra. A fogóvetélős szövőgép fő szerkezeti egységeinek elrendezése A fogóvetélős gép kezdete Carl T. Pastor (1911) német szabadalomhoz köthető, amely szerint Szövőszék fogó hajócskájának csipesze a vetülék véget megfogva a szádon kívül rögzített csévéről húzza be a láncok közé, a vetüléket a szádon áthúzását követően elengedi, és a fogóvetélőt egy visszaszállító berendezés hozza vissza a vetési oldalra az újbóli vetülék bevetéséhez. A Sulzer cég vezetőinek figyelmét már az 1930-as években felkeltette az érdeklődését a fogóvetélős szövőgép gondolata és bekapcsolódva az ez irányú fejlesztési munkákba erőfeszítéseik áttörő sikerhez vezettek a vetélő nélküli szövés gyakorlati térhódításában. A fogóvetélős szövőgépen a vetülékbevitelt bonyolult, de pontosan összehangolt működésű mechanizmusok sokasága valósítja meg. Az első gyakorlati lépést az ötletből a megvalósítás irányában Rudolf H. Rossmann tette, aki 1928-ban Müchenben kezdte a szövőgép fejlesztését, majd 1931-ben Zürichben egy szövőgép fejlesztő üzemet létesített. Az első fogóvetélős szövőgépet 1932-ben egy svájci szövödében (Wald) helyezték üzembe, majd a Sulzer AG beszállt a TEFAG fejlesztő cégbe és 1934-ben Winterthurban megkezdte a fogóvetélős gépek fejlesztését, 1942-ig a TW 4, TW 5, TW 6 és TW 7 prototípusok gyártását. A szerzett tapasztalatokat követően a fejlesztő cég 100%-os tulajdoni hányadát megvásárolta a Sulzer AG és a TW 8 előgyártási szériából 12 db 85 bordaszéleségű gépet készített. A továbbiakban a TW 9 és TW 10-es gépekből 110 és 159 bordaszélességű gépeket is gyártottak, amelyekkel az amerikai és a francia üzemi tesztelésén elért sikereket követően ben kezdték a későbbiekben a gyakorlatban jól bevált A fogóvetélős ill. Sulzer Rüti cég szövőgép fejlesztésének főbb állomásai: 1834 A Sulzer cég alapítása Winterthurban 1842 A Róti cég alapítása Winterthurban 1911 Fogóvetélős szövőgépek szabadalmának bejelentése (Carl. T Pastor) 1928 Fogóvetélős szövőgépek fejlesztésének kezdete (R. Rossmann) 1933 Sulzer csatlakozása a TEFAG fogóvetélős szövőgép fejlesztésébe 1942 Sulzer megvásárolta a TEFAG fogóvetélős szövőgép fejlesztő céget 1949 Próbagépek gyártásának kezdete 1953 TW11-es fogóvetélős szövőgépek gyakorlatban való bevezetése 1954 Az első 85"-es két vetülékes gép kifejlesztése (n=280 ford./perc) 1958 Négyvetülékes mintaláncos gép bemutatása 1961 Pozitív nyüstösgép alul elhelyezve, nyüstök mozgatása alulról 1963 Négyvetülékes rugós vetülékváltó (VSD) kifejlesztése (v=730 m/min) 1969 Hatvetülékes szövőgép kifejlesztése (SSD) 1971 Toyota Sulzer együttműködés a fogóvetélős szövőgépek gyártásában és eladásában 1972 Rüti megkezdte az F2000-es hajlékonyszalagos vetülékvivős szövőgépek gyártását 1975 Rüti megkezdte az L5000-es szövőgépek gyártását TW11 típust felváltja a PU és PS típusok (gyártási sorszám: ), elektronikus modulok alkalmazása, LED hibajelző 1982 Sulzer megvásárolja a Rüti céget, a szövőgépeket Sulzer Rüti néven forgalmazzák 1983 PU gép továbbfejlesztése, 9-es kapcsoló fogóvetélős szövőgép legyártása 1987 P 7100 típus bevezetése (gyártási sorszám: ) 1990 Sulzer Rüti technológiai, kutatási, oktatási központot létesített a Rütiben 1991 P 7200 típus kifejlesztése, nyomógombos indítás, v=1200 m/min vetülékbeviteli teljesítmény Plean típus bevezetése, 1500 m/min vetülékbeviteli teljesítmény 1995 elérése, az M8300-as soros szádas szövőgép be- mutatása 1999 Sulzer Rüti cég megvásárolja a Nuovo Pignone céget, a szövőgépek neve Sulzer Textil re változott 1999 Sulzer Textil P7150 és P7250 típusok bevezetése 2001 Sulzer Textil céget megvásárolja az ITEMA csoport 2003 Sulzer Textil PowerLeno fogóvetélő szövőgép tűnyüstös forgófonalas berendezéssel 2003 Sulzer Textil megjelölés Sultexre változik, Sultex P7300 típus kifejlesztése Sultex P7300HP (High Performence nagy teljesítmény) 2004 szövőgép bevezetése, 1500 m/min vetülékbeviteli teljesítmény elérése, csak D12 fogóvetélő alkalmazása 2007 ITEMA cég a SULTEX P7300HP géppel 1570 m/min teljesítményt ért el 2011 ITMA 2011-en a SULTEX P7300HP géppel nehéz (5000 dtex) vetülék bevetése MAGYAR TEXTILTECHNIKA LXVI. ÉVF. 2013/2 67
3 A Sulzer fogóvetélős szövőgépek fejlesztési erőfeszítéseit jól mutatja az első prototípustól a sorozatgyártásig eltelt 20 év alatt legyártott nagyszámú prototípus is. A kezdeti időszakban az egyszerű felszerelésű és kialakítású fogóvetélős szövőgépeket a technológiai, a mintázási és a teljesítménynövelési elvárásoknak megfelelően a vetélős szövőgépek korábbi fejlesztéséhez hasonlóan tovább fejlesztették. Az eredményekhez több külföldön tevékenykedő magyar szakember is jelentősen hozzájárult (VSD, az első elektronikus vezérlés kifejlesztése). Az 1970-es évekre a Sulzer fogóvetélős szövőgépek nagy beruházási költségük ellenére csaknem minden alkalmazási területen piacvezetővé váltak, kiugróan nagy teljesítményük és a technológiai elvárásoknak való megfelelésüknek köszönhetően. Ehhez a gépek biztonságos működése, a gépek fejlesztésével párhuzamosan a magas szintű, 5-hetes mesterképzés, a kiválóan szerkesztett gép-dokumentáció (gépkönyv, alkatrész katalógus), a kifogástalan alkatrészellátás is hozzájárult. A fogóvetélős szövőgépek a korábban kizárólagosan alkalmazott vetélős technológiához képest az üzemekben ugrásszerű minőségi változást eredményeztek. A Sulzer gyártmányú fogóvetélős szövőgép szerkezeti kialakítása a számos újszerű működésen túlmenően a vetélőnélküli szövőgépek általános fejlesztésére is döntően hatott. A fogóvetélős szövőgépek főbb fejlesztési eredményeit az I. táblázat tartalmazza. A PU típusú (gépszám tól) fogóvetélős szövőgépet a Sulzer az évi ITMÁ-n mutatta be, amelyen számottevő elektronikai újdonságokat vezettek be, az elektronikus ellenőrző és vezérlő berendezések (fogóvetélő-őr, fogóvetélő fékezés, vetülékőr, olajköd kenő berendezés) elektronikus vezérlését külön-külön panelon alakították ki. Az elektronikus berendezéseket a szövőgéppel a WIS szöghelyzet érzékelő panel szinkronizálja, a működést a paneleken levő különböző színű LED-ek mutatják. Működési zavar esetén a központi WAL panel adja a szövőgépnek a leállítási utasítást, míg a szövőgép működését, ill. a leállás okát a központi panelen levő LED-ek jelzik. Példa a TW11 típusú fogóvetélős szövőgép típus jelölésére: 130 VSD 125 KR G Névleges bordaszélesség (hüvelyk ill. cm): cm cm cm cm cm cm Vetülékváltó működtetése, vetülékek száma: ES egyvetülékes MW vetülék-keverős VSR négyvetülékes csökkentett mintalánccal VS négyvetülékes mintalánccal VSD négyvetülékes nyüstösgéppel működtetve SSD hatvetülékes nyüstösgéppel működtetve VSI négyvetülékes Jacquard-gépről vezérelve Legkorábbi vetéspont: Szádképző berendezés: E 10 ill. E 14 Bütykösgép 10 ill. 14 nyüst mozgatására KT Stäubli 330-as nyüstösgép 20 platinás) KR Rotációs nyüstösgép (22 platinás) J Jacquard-gép Felszereltség: G Frottírgép szövetvezérléssel F Filament szövésre H Rostfonalak szövésére R Erősen kiszőtt szövetekre D2 Nehezített (60 g) fogóvetélő K2 Kompozit (könnyű, 17 g) fogóvetélő 8. ábra. A Sulzer PU típusú szövőgép elektronikus vezérlő paneljei A Rüti cég 1842-ben kezdte el a vetélős pamutszövőgépek gyártását, amelyeket az automata (1898 Northrop szabadalom alapján) és a többszínes (1916) szövőgépek követték. A Rüti C típust a vetélős gépek egyik utolsó legkorszerűbb típusát az 1967-es ITMÁ-n mutatták be, ezekből néhány év alatt db-ot helyeztek üzembe. Az ITMA 97-en a Rüti cég merev és hajlékony szalagos, vízsugaras és hullámszádas szövőgépet mutatott be, 1972-ben pedig megkezdte az F2000-es hajlékony szalagos szövőgépek gyártását ban a Te Strake cégtől megvásárolta a segédfúvókás levegős gépek szabadalmát és az évi ITMÁ-n mutatta be az első légsugaras szövőgépét (L5000), amelyek 1977-től széleskörűen elterjedtek a selyem- és pamutszövödékben. A Rüti céget 1982-ben a Sulzer cég megvásárolta, a továbbiakban a gépeket Sulzer Rüti néven forgalmazták. Az ezt követő években a fogóvetélős, a vetülékvivős és a 9. ábra A Sulzer Rüti fogóvetélős, légsugaras és vetülékvivős szövőgépe 68 MAGYAR TEXTILTECHNIKA LXVI. ÉVF. 2013/2
4 10. ábra. W. Schneider, a Sulzer cég vezérigazgatója átadja a ik fogóvetélős szövőgépet a Wattvili Textiliskola igazgatójáak, E. Wegmann-nak légsugaras szövőgépek vezető gyártójává váltak. Az egyesült cég a vetélőnélküli szövőgépek fejlesztetésében is kimagasló eredményeket ért el. Az ITMA 83-on (Milánó) a három meghatározó vetülékbeviteli rendszerű (fogóvetélős, vetülékvivős és légsugaras) szövőgép családot mutatták be. Példa a Sulzer Rüti gépek jelölési rendszerére P7 100 B 360 N 4 SP D12 R A szövőgép vetülékbeviteli rendszere: P7 Fogóvetélős (Projektil) L5 Légsugaras (Luft) G6 Vetülékvivős (Greifer) A szövőgép újszerűsége: 100, , Felhasználási terület: B Pamut (Baumwolle) F Filament (Synthetics) W Gyapjú (Wolle) P Polipropilen T Juta, kender, len (Hartfasern) Bordaszélesség: 190, 220, 280, 330, 360, 430, 460, 540 cm Nyüstmozgatás módja: N alsó (Niedrige) Vetülékek száma: 1 egy vetülékes 1-1 keverős 4 négy vetülékes Szádképző fajtája: EP Excenteres (bütykös) pozitív 6, 10 v. 14 nyüstre SP Nyüstösgép (Schaftmaschine) pozitív max. 18 nyüstig J - Jacquard-gép Fogóvetélő típusa: D1 kis házméretű (40g), keskeny csipeszű D12 kis házméretű (40g), széles csipeszű D2 nagy házméretű (60g), széles csipeszű Egyéb jellemzők: R erősen kiszőtt szövetek Q elektronikusan vezérelt vetülékváltó 1986-ban a Sulzer Rüti által gyártott fogóvetélős szövőgépek száma elérte a százezret-et. A ik gépet a svájci textil szakiskolának ajándékozták. A gazdaságban a termékekre, a vállalkozásokra is vonatkozó jól ismert életciklus görbe azonban a hibás vezetői döntések következtében a korábban élen járó cégekre is tragikusan hatott, a nagy szakmai múltú cégek gyakorlatilag a megszűnés ciklusába értek. Sulzer Rüti rendszerű szövőgépek Magyarországon A Sulzer Rüti szövőgépek több típusát ill. a Sulzer fogóvetélős szövőgép lemásolásával gyártott SZTB szövőgépeket a hazai szövödékben is széleskörűen alkalmazták. A volt szocialista országok textiliparának nagy szüksége volt a szövödék korszerűsítésre, a zömében mechanikus vetélős szövőgépek kiváltására, amihez azonban csak szűkös konvertibilis valuta állt rendelkezésre. A Szovjetunióban a Sulzer cégtől vásárolt fogóvetélős szövőgépet lemásolták és az 1960-as évektől a többi KGST-tagállam (Lengyelország, Csehszlovákia, Bulgária és Magyarország) bevonásával SZTB (sztanok tkackij beszcselnocsnüj vetélő nélküli szövőgép) néven gyártotta és értékesítette. Az együttműködő tagállamok a szövőgép-részegységeket szétosztva gyártották (hazánkban a fogóvetélőt és a bordaláda hajtóművét), a gépet a Szovjetunióban (Csebokszáriban) újonnan felépített gépgyárban szerelték össze, az alkatrészellátást is központosították. Az SZTB szövőgépeket térségünk országaiban széleskörűen alkalmazták, de a nagy számban gyártott gépek olcsóságuk révén a Föld számos országába eljutottak. A magyar textilipar rekonstrukciója lényegében 1968-ban, a gyapjúiparban az első 22 db SZTB fogóvetélős szövőgép üzembe helyezésével kezdődött. (Ezek közül 12 db-ot a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyárban, 8 db-ot a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyárban és 2 db-ot a győri Richards Finomposztógyár szövödéjében szereltek fel.) 1971-ben a Könnyűipari Minisztérium Svédországból 60 db felújított Sulzer (85 VSZ 125 E-10) fogóvetélős szövőgépet vásárolt, amelyekből 36 db-ot a Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyárban, 12 db-ot a Csepeli Posztógyárban és 12 db-ot az Újpesti Gyapjúszövőgyárban helyeztek üzembe. Ezek a gépek a szövetminőség javulásán túlmenően a szövőgép-teljesítményt megháromszorozták, a termelékenységet a hatszorosára növelték, és a korszerű nagyüzemi szövetgyártási körülmények feltételei is megteremtődtek ben a gyapjúipari vállalatok számára 60 db új fogóvetélős szövőgép vásárlásával nagyobb számú üzemi szakember számára nyílt lehetősége a kiválóan felszerelt, magas színvonalú öthetes Sulzer-tanfolyamon való részvételre Winterthurban. A magyar szakemberek képzése egyrészt külföldön (a Szovjetunióban ill. Svájcban), másrészt a gépgyártó szakemberek hazai közreműködésével valósult meg. A tanfolyamokon szerzett tapasztalok alapján több vállalat szervezett helyi jellegű tanfolyamokat, ezek hatékonysága azonban a várható igényeknek csak részben feleltek meg. A gépkezelők képzése annál is inkább sürgető volt, mert a textilipari rekonstrukció során a magyar szövőipa 1980 végéig 175 db Sulzer és mintegy 2500 db SZTB fogóvetélős szövőgép üzembe állítását irányozta elő, ami a gyártás mennyiségét és a gyártási értéket te- MAGYAR TEXTILTECHNIKA LXVI. ÉVF. 2013/2 69
5 kintve egyaránt döntő hányadot jelentett a hazai szövőiparban. A nagy számban üzembe állított új működési elvű (újrendszerű), bonyolult, magas technikai szinvonalú szövőgép hatékony üzemeltetése célirányos szakemberképzést igényelt (művezetők, technikusok, gépmesterek, lakatosok stb.). A Könnyűipari Minisztérium Iparpolitikai Főosztálya, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Textilipari Kutatóintézet és a Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár közötti szerződésben összeállították az SZTB szövőgépek oktatásának tárgyi és személyi feltételeit, és 1977 februárjában a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyárban létesített SZTB Oktatási Centrumban megkezdődött a művezető képzés. A 10 fős csoportokból álló tanfolyamok képzési ideje heti öt munkanapban összesen 400 óra volt. A tanfolyam résztvevői elméleti és gyakorlati anyagból az alapító intézmények képviselőiből álló vizsgabizottság előtt vizsgáztak [2]. Az SZTB Oktatási Centrum 10 éves fennállása alatt 52 csoportban 483 fő vett részt művezető szintű képzésen. A tapasztalatok alapján igény merült fel az SZTB gépekkel közvetett kapcsolatban álló műszaki szakemberek képzésére is, a szövőgépek működésének, a mintázási lehetőségeknek ill. azok korlátainak a megismerése volt a célkitűzés. Ezért 1978 második felében a vezető állású műszaki szakemberek (technikustól az igazgatóig) képzése maximálisan 12 fős csoportokban, napi 8 órás, 2 hetes céltanfolyamokon összesen 123 fő vett részt. Időközben a vállalatok többségénél az excenteres szádképzőket Stäubli 230-as típusú nyüstgépre cserélték, ill. a szövőgépeken mind nagyobb számban a láncvezérlésű vetülékváltó helyett a nyüstgépről vezérelt VSD vetülékváltót szerelték fel. Így az Oktatási Centrum tanfolyamainak tematikája is kibővült e gépek, berendezések beállítási tananyagával. Az oktatást újabb egyhetes, 40 órás tanfolyammal egészítették ki, amelyen 8 4 fős csoportban 32 fő vett részt. Az SZTB Oktatási Centrum egy évtizedes működése nemcsak a szakmai képzésben igazolta létjogosultságát, hanem egyben széleskörű szakmai tapasztalatokat gyűjtő és továbbadó hellyé is vált. Az oktatás centralizálásával a különböző vállalatoktól érkező szakemberek számára sokrétű, eltérő problémák megvitatására, a megoldás együttes megoldására nyílt lehetőség. A fenti igények és tapasztalatok alapján a már több éve az SZTB gépek üzemeltetésében résztvevő szakemberek számára több ún. konzultációs tanfolyamot is meghirdettek, olyanoknak, akik a munkájuk során jelentkező problémák megvitatására, a megoldására kaptak szakmai javaslatokat. 12. ábra. VSD vetülékváltó axonometrikus vázlata A hazai szövőiparban széleskörűen alkalmazott SZTB gépek esetében a szaktanácsadói konzultációs tanfolyamok hasznosnak bizonyultak. Az oktatás centralizálása a fentieken túl a szövőipar szakembereinek találkozásai révén kialakult személyes kapcsolatok nagymértékben oldották az iparágak közötti elszigeteltséget is, aminek eredményeként egymást segítő együttműködés jött létre s ez különösen kezdetben a megoldatlan alkatrészellátás okozta nehézségek áthidalásában is nagy segítséget jelentett. Az ezekből származó eredmények számokkal ugyan nem kifejezhetők, de a kapcsolatok nagymértékben segítették az üzemek működését. Az SZTB Oktatási Centrum munkájában fontos volt a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár testvérvállalatánál, a Német Demokratikus Köztársaság Forts városába kihelyezett 200 órás, öthetes tanfolyam, amit 1980-ban és 1981-ben két alkalommal szerveztek meg 8-8 művezetői szintű munkatárs részére. Az SZTB Oktatási Centrum az évet követően, a jelentkezők csökkenő száma és személyi okok miatt megszűnt, egyedi kérésre azonban esetenként belföldi vállalatoknál helyi tanfolyamok szervezésére került sor (pl. a győri Rábatex Vállalatnál, a HPS-nél és másutt is). A Sulzer fogővetélős szövőgépek működési sajátosságai A Sulzer fogóvetélős szövőgépe mérföldkő a szövőgép építésében. A gépen a szövet pontos működésű, bonyolult szerkezetek összehangolt működésével készül. A fogóvetélő kis tömegű (17, 40 vagy 60 g), a pontos méretű házba levő rugós csipesz fogja meg a vetülék végét. A csipeszpofa méreteit, a csipesz felületét és a szorítóerő nagyságát a feldolgozandó vetüléknek megfelelően választják meg [4]. 11. ábra. A Stäubli 230 típusú ellenhúzású (pozitív) nyüstösgép kapcsolódási vázlata 13. ábra. A D1 és D2 fogóvetélő és a vetülékadogatók 70 MAGYAR TEXTILTECHNIKA LXVI. ÉVF. 2013/2
6 A fogóvetélő-csipeszek szorítóerejét, fogófelületének kialakítása és a színjelzése Szorítóerő cn Fogófelület D1 D12 D2 K2 Színjelzés 600 ibolyakék sima 1000 sárga sima 1900 narancssárgtel sima fogóbetét fehér sima fogóbetéttel, furattal átlósan érdesített sima fogóbetéttel furattal 2500 kék átlósan érdesített 2,2 2/ 2,2 4 hullámosított rovátkolt 3000 hullámosított Az energiatárolós vetőszerkezet a fogóvetélő szükséges sebességét (25 50 m/s) nagy gyorsítással ( g) érik el. A torziós rúd 15,4 19 mm átmérőjű, 700 mm hosszú, kiváló minőségű acélrúd, amelyet fokkal elcsavarva hozzák létre a fogóvetélő nagy gyorsulását, a rúdban felhalmozott energiának a vetőkarra való továbbításával. A ve- 14. ábra. A Sulzer fogóvetélős szövőgép vetőszerkezete tőszerkezet mozgási energiáját az olajfék emészti fel, így a vetőszerkezet lágyan áll meg. Az ívtárban elhelyezett vetülékadogatók csipeszei tartják fogva az elvágott vetülékvégeket, amelyeket az ívtár vájatában előre-hátra mozgatnak, amíg az ívtár programvezérelt elfordításával a bevetésre kerülő vetülékvéget fogva tartó vetülékadogatót vetési hely- 15. ábra. A vetülékváltó szerkezet kialakítása és rendszere 16. ábra. A Sulzer fogóvetélős vetülékbevitel működési fázisai zetbe hozzák. A vetülékadogató a vetüléket szövetszegélyhez közel megfogja és vetülékvágás után kifelé elmozdulva a vetülékátadási helyzetbe viszi. A vetülékadogató kialakítása (1 6 vetülékes), vezérlése és mozgatása a vetülékmintázási igényeknek, valamint a szövőgép felszereltségének a függvénye. A vetülékbevitelt pontos működésű, összehangolt mechanizmusok valósítják meg. A bordaládára rögzített, a vetés alatt álló helyzetű vezetőfogak vezetik meg a szádnyíláson áthaladó fogóvetélőt, amely a csipesze által megfogott vetüléket a szádnyíláson kívüli tárolóról lefejti és behúzza a szádnyílásba. A fogadó oldalra megérkező fogóvetélőt lefékezik, adott helyzetbe visszatolják, a csipesz nyitásával a fogóvetélő elengedi a vetülékvéget, majd a visszaszállító láncra kerül, amellyel a szád alatt visszahozzák a vetési oldalra és újra vetési helyzetbe emelik. A fogóvetélő-fék a fogadóoldalra megérkező fogóvetélőt ütközésmentesen állítja meg. A gépbe egyidejűleg azonos magasságú fogóvetélők helyezhetők (a gépbe helyezett fogóvetélők száma a szövési szélességtől függ), az intenzív fékezés következtében fellépő kopások miatti fékhatás-csökkenést a felső fékpofa utánállításával kell kompenzálni. A működtetésből szükségszerűen adódó manuális utánállítás az elektronikus fogóvetélő-helyzet érzékelő jele alapján a fékpofa léptető motorral való után állításával automatizálható. A szegélycsipeszek által fogva tartott vetülékvégeket a hajtogató tűk össze- 17. ábra. Fogóvetélő fék automatikus szabályozása 18. ábra. Sulzer-féle vetülékbevitel axonometrikus ábrája, a hajtogatott szegély kialakítása MAGYAR TEXTILTECHNIKA LXVI. ÉVF. 2013/2 71
7 21. ábra. Sulzer Rüti PU típusú fogóvetélős szövőgép őrberendezéseinek elrendezése 19. ábra. Bütyökpáros bordamozgatás, a borda vetés alatti hátsó nyugalmi helyzete hangolt mozgatásával visszahajtják a következő szádnyílásba, így a vetélős szövőgépekhez hasonlóan zárt szegély alakítható ki. A bütyökpáros bordaláda mozgatásával vetés alatt a borda nyugalmi helyzetű, a bordalöket csökkenthető, a vetésperióduson belül a vetési szakasz megnövelhető. A szerkezetek bütyökpáros mozgatása nagyobb szövőgép fordulatszámon kiváló minőségű, pontosan gyártott anyagokat igényel. A pozitív működésű nyüstösgépek kifejlesztésével a nyüstök alsó csatlakoztatásával a nyüstöket alulról mozgatását valósították meg (felépítmény nélküli nyüstmozgatás). 20. ábra. Stäubli 330 típusú ellenhúzású (pozitív) nyüstösgép kapcsolódási vázlata A nagy bordaszélesség a szövőgép, a nyüstkeretek újszerű merevítését stb. tette szükségessé. A Sulzer szövőgép hajtó- és törésgátló szerkezeteinek többsége mechanikus működésű, a szerkezetek meghibásodása esetén a törésgátló működésbe lép. A géptörések kiküszöbölése a szövőgép típustól függően szűk fékezési tartományban és rövid fékúton (25 45 ) állítja meg a szövőgépet. A Sulzer fogóvetélős szövőgépeket a teljesítménynövelésen túlmenően a sokoldalú gyártási lehetőségnek megfelelően fejlesztették: 6 vetülék kötetlen sorrendű bevetéséig, a névleges bordaszélesség 8,5 m-ig való növeléséig, nyüstös- vagy jacquard-gép adaptálásával, frottírszövés, kordszövés, különösen nagy szőhetőségi tényezőjű szövetek stb. készítésére. A Sulzer fogóvetélős gépek előnyei: a kiváló anyagminőségnek, a pontos gyártási megmunkálásnak köszönhetően, pontos beállítás esetén biztonságos a vetülékbevitel, szakszerű üzemeltetés esetén gép hosszú élettartamú (40-50 év), hajtogatott szegély és a szegély kialakításakor nem képződik vetülékhulladék, nagy szövési szélesség, erősen kiszőtt, műszaki szövetek szövésére számos területen előnyösen alkalmazható, fajlagos energiafelhasználása a többi szövési technológiához viszonyítva kedvező. A Sulzer fogóvetélős szövőgépek hátrányai: a gép bonyolult működésű, a gép viszonylag drága, az üzemeltetés gép-specifikus ismeretekkel rendelkező szakembereket igényel, a szerkezetek olajköd kenése miatt az áru és az üzemcsarnok levegője olajjal szennyeződik, a gép működéséből adódóan az elektronikai megoldások, a beállítás automatizálása csak a szerkezetek kis része esetén megoldható, a szerkezetek nagy része mechanikus működésű, manuális beállítású. A Sulzer cégnél végbemenő szervezési változások A Sulzer ill. Rüti cég fejlesztési eredményeit különösen az utóbbi időszakban számos nem megalapozott döntés jellemezte (a Morat körkötőgépgyár, a Nuovo Pignone cég megvásárlása, a légsugaras szövőgépek meghatározó piaci pozíciója ellenére a gyártást átadták a Toyota cégnek). A fogóvetélős szövőgépek túlzott előtérbe állítása és a fejlesztési zsákutcák (a tömegtermelés területén a drága fogóvetélős gépek erőltetése (PS, Plean szövőgépek, K2 fogóvetélő), a fogóvetélős, a vetülékvivős és a légsugaras szövőgépek szoros fejlesztési és gyártási integrációjának elmaradása nagyban hozzájárult a nagy múltú és szakmai kultúrájú cég leépüléséhez. A két eltérő szemléletű és stratégiájú cég piaci pozíciója a korábbi és az egyesülés kezdeti szakaszában elért sikerek ellenére mára visszaesett. 72 MAGYAR TEXTILTECHNIKA LXVI. ÉVF. 2013/2
8 22. ábra. A SulzerTe til M8300-as soros szádas szövőgép működési sémája A Sulzer Rüti cég az évi ITMÁ-n még egy újabb mérföldkőnek tűnő szövéstechnológiát, az M8300 típusú soros szádas gépet mutatta be. A gép működési alapelve, hogy egy forgó dob palástján 12 db segédfúvókával kiegészített levegőcsatornát és nyitott, ferde fogú bordát helyeznek el. A forgó dobpalást 1/3-ad részén a láncfektető sínek a láncokat a bevető csatornát képező lamellák felső villás kialakítású vájatába fektetve szádat képeznek, amelyekbe fáziseltolással minden időben egyidejűleg 4 vetüléket vetnek be. A bevetés befejeztével a vetüléket a láncok kiemelik a bevető csatornából és azt a felül nyitott borda a szövetszélhez szorítja. A lassú bevetési sebesség révén kis energiafelhasználással nagy vetülékbeviteli teljesítmény (5000 m/min) érhető el. A gépek gyakorlati bevezetése az ezredfordulón megkezdődött, de a SulzerTextil (Sultex) cég válságos helyzete miatt a gépek fejlesztése megállt. A Sultex legújabb fogóvetélős gépfejlesztése a P7300HP (High Performence nagy teljesítmény) típusú szövőgép, amely a széles szövetek (5,4 és 8,5 m) gyártása területén még mindig versenyképes a konkurens cégek által dinamikusan fejlesztett vetülékvivős és légsugaras gépekkel. 23. ábra. ITEMA SULTEX P7300HP típusú szövőgép A Sulzer ill. Rüti cég a szövéstechnológia területén a vetélőnélküli szövőgépek fejlesztésében, a gépépítésben meghatározó volt, az általuk kifejlesztett és az alkalmazásba vett több szövőgép is mérföldkőnek számított a szövés fejlesztésében. Emellett az oktatásban is kimagasló eredményeket értek el. A Rüti cég közel 200 éves és a Sulzer fogóvetélős szövőgépcsalád életciklusa is közel 100 évet ölel föl. A már nagy számban üzembe helyezett és a még kiváló minőségben gyártott kisszámú új fogóvetélős szövőgép még néhány évtizedig számíthat a szövödei jelenlétre. A két eltérő szemléletű és stratégiájú cég korábbi és az egyesülés kezdeti szakaszában elért sikerek ellenére piaci pozíciója mára visszaesett. Felhasznált források [1] Sulzer, Rüti, Sulzer Rüti, SulzerTextil, Sultex kiadványok [2] Csizmadia S.: A svájci Sulzer fogóvetélős szövőgépek kortörténete Kézirat p. [3] Szabó R.: Fogóvetélős szövőgépek működési és technológiai elemzése Kézirat p. [4] Borka Zs., Pausz A., Szabó L., Szabó R.: Fogóvetélős szövőgépek működési és technológiai elemzése. Magyar Textiltechnika 1997/1. p MAGYAR TEXTILTECHNIKA LXVI. ÉVF. 2013/2 73
DURMA VS CNC típusú állítható vágószögű hidraulikus lemezolló
DURMA VS CNC típusú állítható vágószögű hidraulikus lemezolló A DURMAZLAR CÉG BEMUTATÁSA A Durmazlar Machine Törökország vezető gépgyártó vállalata, mely éves termelését tekintve világelső a fémmegmunkáló
DURMA SBT típusú billenőgerendás hidraulikus lemezolló
DURMA SBT típusú billenőgerendás hidraulikus lemezolló A DURMAZLAR CÉG BEMUTATÁSA A Durmazlar Machine Törökország vezető gépgyártó vállalata, mely éves termelését tekintve világelső a fémmegmunkáló gépek
DURMA RP típusú stancoló gépek
DURMA RP típusú stancoló gépek A DURMAZLAR CÉG BEMUTATÁSA A Durmazlar Machine Törökország vezető gépgyártó vállalata, mely éves termelését tekintve világelső a fémmegmunkáló gépek gyártásában. Napjainkban,
MEZŐGAZDASÁGI GÉP ALKATRÉSZ KENŐANYAG - SZERVIZ Telephely: 7522 Kaposújlak, 610-es Fő út, 095/3 hrsz. Telefon: 82/713-274, 82/714-030, 30/336-9804,
METAL-FACH bálázók Z562 A Z562 bálázógép gyártásánál a Metal-Fach elsőként az országban alkalmazott olyan innovatív gyártási módszert, ahol a megbízhatóságot és a magas fokú préselést (szorítást) a teljesen
DURMA PBF típusú hidraulikus CNC élhajlító
DURMA PBF típusú hidraulikus CNC élhajlító A DURMAZLAR CÉG BEMUTATÁSA A Durmazlar Machine Törökország vezető gépgyártó vállalata, mely éves termelését tekintve világelső a fémmegmunkáló gépek gyártásában.
DURMA AD-R típusú hidraulikus CNC élhajlító
DURMA AD-R típusú hidraulikus CNC élhajlító A DURMA CÉG BEMUTATÁSA A Durmazlar Machine Törökország vezető gépgyártó vállalata, mely éves termelését tekintve világelső a fémmegmunkáló gépek gyártásában.
GD Dollies Műszaki leírás
GD Dollies Műszaki leírás A szállítóeszköz elektromos működtetésű, rádiós távvezérlésű két kocsiból álló egység, mely páros és szóló üzemmódban egyaránt használható. Elsősorban beltéri ill. üzemi területen
DURMA HRB-3, HRB-4 típusú hidraulikus hengerítő
DURMA HRB-3, HRB-4 típusú hidraulikus hengerítő A DURMAZLAR CÉG BEMUTATÁSA A Durmazlar Machine Törökország vezető gépgyártó vállalata, mely éves termelését tekintve világelső a fémmegmunkáló gépek gyártásában.
DURMA AD-S típusú hidraulikus CNC élhajlító
DURMA AD-S típusú hidraulikus CNC élhajlító A DURMA CÉG BEMUTATÁSA A Durmazlar Machine Törökország vezető gépgyártó vállalata, mely éves termelését tekintve világelső a fémmegmunkáló gépek gyártásában.
Az Ön Somfy megoldása. Függönymozgatás egyszerűen. Kényelemre. tervezve
Az Ön Somfy megoldása Függönymozgatás egyszerűen Kényelemre tervezve Függöny akasztó Normál és nagy igénybevételű kocsikhoz Glydea TM 35 húzókocsi SOMFY INNOVÁCIÓ Kocsi hullámos függönyhöz Nagy igénybevételű
AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA
Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE Z ELEKTRONIKA KFT. SZÉLES KÖRŰ SZOLGÁLTATÁST NYÚJT AZ ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÁS
AIRPOL PRM frekvenciaváltós csavarkompresszorok. Airpol PRM frekvenciaváltós csavarkompresszorok
Airpol PRM frekvenciaváltós csavarkompresszorok Az Airpol PRM frekvenciaváltós csavarkompresszorok változtatható sebességű meghajtással rendelkeznek 50-100%-ig. Ha a sűrített levegő fogyasztás kevesebb,
Teljesen elektromos fröccsöntő gépek
A MÛANYAGOK FELDOLGOZÁSA 2.2 Teljesen elektromos fröccsöntő gépek Tárgyszavak: műanyag-feldolgozás; fröccsöntés; teljesen villamos üzemű fröccsöntő gép; gépgyártók. A teljesen elektromos fröccsöntő gépekkel
FORGÁCSNÉLKÜLI ALAKÍTÓ GÉPEK
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM GYŐR Gyártócellák (NGB_AJ018_1) FORGÁCSNÉLKÜLI ALAKÍTÓ GÉPEK ÁTTEKINTÉS Sajtológépek felosztása Működtetés szerint: Mechanikus sajtológépek (excenteres, könyökemelős vagy más mechanizmussal
ÁRA: 38.300 Euro MINŐSÉG.MEGBÍZHATÓSÁG.HATÉKONYSÁG
ÁRA: 38.300 Euro MINŐSÉG.MEGBÍZHATÓSÁG.HATÉKONYSÁG ECO sorozat... ECO 130-420 gép jellemzők Start-stop inverter rendszer 30-70% energia megtakarítást eredményez LG (Korea) PLC vezérlés 7.2-es vagy 8.4-es
ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG
ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG Az ABLOY magas biztonsági termékeit az egész világon ismerik és elismerik. Széles termékskálánk minden tagja csúcsminôséget képvisel és kiváló teljesítményt
AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA
Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE ELEKTRONIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS ÉS GYÁRTÁS Z Elektronika
ACK4 Láncos ablakmozgató motor
1 ACK4 Láncos ablakmozgató motor Telepítési telepítési útmutató Kérjük figyelmesen olvassa el a dokumentumot, mert helytelen beüzemelés okozta meghibásodásért a forgalmazó nem vállalja a garanciát! Amennyiben
Energiamegtakarítás SULZER HST Turbókompresszorokkal
Energiamegtakarítás SULZER HST Turbókompresszorokkal Szennyvíztisztítás Üzemeltetési Költségeinek Csökkentése Szakmai Nap Budapest, 2018. április 19. Miért a sűrített levegő ellátás? Szennyvíztisztító
b) Ismertesse a len és a kender feldolgozásának menetét, és sorolja fel ezek szakmai hagyományait!
1. tétel a) Ismertesse a fonás fejlődését! Sorolja fel a fonás műveletének legfontosabb fázisait! b) Ismertesse a len és a kender feldolgozásának menetét, és sorolja fel ezek szakmai hagyományait! c) Ismertesse
Komplett programot kínálunk!
Komplett programot kínálunk! Mechanikus végállású motorok Redõnyök és napellenzõk számára Mechanikus végállású motorok Egyszerûen meggyõzõek Biztonságot adunk Védelem betörés ellen - teljesen automatikusan
ÁGAPRÍTÓ GÉPEK AY 400-10cm AY 600-16cm AY 900-21cm AY 1000-26cm
ÁGAPRÍTÓ GÉPEK AY 400-10cm AY 600-16cm AY 900-21cm AY 1000-26cm A Volverini gépgyár több mint 20 éve kezdte meg működését. A családi vállalkozásként működő gyár mára a világ számos pontjára szállít mezőgazdasági
9- Fordító és kitárazó egységek (a műhely méretei alapján lehetséges az illesztés)
Formmaksan szegező sor A gép által elfogadott tűréshatár a raklap alkotóelemeinek méreteire vonatkozóan megegyezik az UNI/EURO által előírtakkal. Gyártási kapacitás: EUR/EPAL típusú raklapra vonatkozó
Tanulmányi kirándulás.
Tanulmányi kirándulás. 2010. október 11.-én látogatást tettünk a CSÁRDA-TEX Kft. Csárdaszállási szövıüzemében. Két csoportot vittünk el, a Nıi szabó szakmát tanuló diákok közül. A 10/G osztályból 9 fıt,
Székely Bence Daruline Kft.
Székely Bence Daruline Kft. Emelőgép jellemző életciklusa Értékesítés Modernizáció / Csere Üzembe helyezés Betanítás Teljes felújítás (GO) Időszakos vizsgálatok Szükséges javítások Gyártó által előírt
ÚJ RÖNTGEN GENERÁTORCSALÁD FEJLESZTÉSE AZ INNOMED MEDICAL ZRT-BEN
ÚJ RÖNTGEN GENERÁTORCSALÁD FEJLESZTÉSE AZ INNOMED MEDICAL ZRT-BEN Az Innomed Medical Zrt. megalakulása óta, azaz közel két évtizede folyamatosan foglalkozik röntgentechnikával, röntgen berendezések fejlesztésével,
C30 Láncos Ablakmozgató motor Telepítési útmutató
1 C30 Láncos Ablakmozgató motor Telepítési útmutató Figyelem! A motorról a működtetés után a hálózati 230V-os feszültséget le kell kapcsolni. A motort vagy visszabillenős kapcsolóról vagy beállítható munkaidejű
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
AMV 10, AMV 20, AMV 30 AMV 13, AMV 23, AMV
Adatlap Szelepmozgató motorok három-pont szabályozáshoz AMV 10, AMV 20, AMV 30 AMV 13, AMV 23, AMV 33 - DIN EN 14597 bizonyítvánnyal rendelkező biztonsági funkció (záró rugó) Leírás AMV 10 AMV 13 AMV 20,
Dugattyú Ø [mm] 16 25 32
16-32 mm Csatlakozások: M7 - G 1/8 Kettős működésű mágneses dugattyúval Golyós sinvezeték 1 Üzemi nyomás min/max 3 bar / 8 bar Környezeti hőmérséklet min./max. -10 C / +60 C Közeghőmérséklet min./max.
Teljesítmény, pontosság és biztonság a tűzifavágás során.
, pontosság és biztonság a tűzifavágás során. 29 A rönkhasítók a tűzifa-előkészítés speciális eszközei. Hosszában vágják el a törzseket, így biztosítják könnyű darabolásukat a kazánok, kandallók és kályhák
SGB -...GG, SGB-...GR, SGB-...GN
SGB -...GG, SGB-...GR, SGB-...GN GÁZ- ÉS OLAJ ALTERNATÍV ÉGŐK 1200-9000 kw SGB- alternatív égők Általános ismertető: Az SGB-...-GG gáz és tüzelőolaj, az SGB-...- GR gáz és könnyű fűtőolaj, az SGB-...-GN
A gyártási rendszerek áttekintése
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM GYŐR Gyártócellák (NGB_AJ018_1) A gyártási rendszerek áttekintése Bevezetés A tantárgy célja A gyártócellák c. tárgy átfogóan foglalkozik a gyártás automatizálás eszközeivel, ezen
Dugattyúrúdfék, Sorozat LU6 Ø mm Tartás és fékezés: rugó visszahúzó erő fixen beállítva, Nyitás: levegővel
ISO 555, Sorozat TRB - inch Dugattyúrúdfék, Sorozat LU6 3-5 mm Tartás és fékezés: rugó visszahúzó erő fixen beállítva, Nyitás: levegővel Építési mód Befogópofás arretálás Funkció Statikus tartás dinamikus
6. ÁRAMFEJLESZTŐ KEZELŐI TANFOLYAM (10 kva feletti teljesítmény esetén)
BM KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT KÉPZÉSI PROGRAM TŰZOLTÓTECHNIKA KEZELŐI TANFOLYAMOK 6. ÁRAMFEJLESZTŐ KEZELŐI TANFOLYAM (10 kva feletti teljesítmény esetén) 2004. AZ ÁRAMFEJLESZTŐ MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGAI,
Steel Riders Kft. Ve r p e l é t, K o s s u t h L a j o s u t c a 6 4.
Steel Riders Kft. Ve r p e l é t, K o s s u t h L a j o s u t c a 6 4. Rövid bemutatkozó Cégünk 1997 márciusában alakult, mint családi vállalkozás, egy 200 m2-es verpeléti üzemben. Fő tevékenységünk a
Választás /Program gomb Forgató gomb Start/ Stop gomb
Kezelési útmutató akkumulátoros (12V) automata elektronikához A készülék használata Időzítés Ciklus 1. 2 Választás /Program gomb Forgató gomb Start/ Stop gomb Az akkumulátor csatlakozók megfelelő polaritással
SPIDER Használati utasítás és tartozék katalógus Elektromechanikus fogaskerekes motor, felfelé nyíló, szekcionált vagy billenő kapukhoz
SPIDER Használati utasítás és tartozék katalógus Elektromechanikus fogaskerekes motor, felfelé nyíló, szekcionált vagy billenő kapukhoz Modellek és tulajdonságaik SPIDER 6065 SPIDER 6100 Vezérlőegység,
10. GÉPJÁRMŰFECSKENDŐ KEZELŐI TANFOLYAM
BM KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT KÉPZÉSI PROGRAM TŰZOLTÓTECHNIKA KEZELŐI TANFOLYAMOK 10. GÉPJÁRMŰFECSKENDŐ KEZELŐI TANFOLYAM 2004. GÉPJÁRMŰFECSKENDŐK MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGAI, KEZELÉSE ÉS ALKALMAZÁSTECHNIKÁJA
Szerszám- és Formakészítő Kft. V2.50P
Szerszám- és Formakészítő Kft. V2.50P A RIGO Kft 1990-ben alakult 25 millió forintos törzstőkével. 100 %-ban magyar tulajdonú cég, családi vállalkozás. A Kft. székhelye Budapest, Orsovai út 3., két telephelyen,
Ipari robotok megfogó szerkezetei
IPARI ROBOTOK Ipari robotok megfogó szerkezetei 6. előadás Dr. Pintér József Tananyag vázlata Ipari robotok megfogó szerkezetei 1. Effektor fogalma 2. Megfogó szerkezetek csoportosítása 3. Mechanikus megfogó
VENTUS A-P Műszaki adatok:
VENTUS A-P A berendezés - működési mód alapján - a áramlásának típusa szerint aktív és passzív kategóriába sorolható. Passzív típusú biofiltereink ventilátor nélkül működnek, a t a szűrőn a rendszer kényszeráramlása
FLAP hajlékonyszárnyú nyílóajtó Szerelési utasítása
FLAP hajlékonyszárnyú nyílóajtó Szerelési utasítása Verzió: 02/2002 Dátum: 2002. október Fordította: Dvorák László -2 1. ábra. Kézi mûködtetésû flap Rögzítse az (A) helyezõ fülekkel szerelt (igény esetén
Web: www.smtech.hu Rövid cégnév: Smtech Kft.
Web: www.smtech.hu Rövid cégnév: Smtech Kft. E-mail: office@smtech.hu Tel: +36/30/325-3428 (Hederics Tamás Kereskedelmi Igazgató) Rólunk mondták: Eddig 3 gépet rendeltünk a Sheet Metál Technológia Kft-től.
A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása
Nyomaték (x 0 Nm) O k t a t á si Hivatal A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása./ A mágnes-gyűrűket a feladatban meghatározott sorrendbe és helyre rögzítve az alábbi táblázatban feltüntetett
SCM 012-130 motor. Típus
SCM 012-130 motor HU SAE A Sunfab SCM robusztus axiáldugattyús motorcsalád, amely különösen alkalmas mobil hidraulikus rendszerekhez. A Sunfab SCM könyökös tengelyes, gömbdugattyús típus. A kialakítás
TM-73726 Szervó vezérlő
TM-73726 Szervó vezérlő Használati útmutató 2011 BioDigit Ltd. Minden jog fenntartva. A dokumentum sokszorosítása, tartalmának közzététele bármilyen formában, beleértve az elektronikai és mechanikai kivitelezést
DENER Plazmavágók. Típus: Mitsubishi DNR-I 1530 CNC. Dener plazmavágás. Dener plazmavágók. http://www.dener.com/sayfa/89/plasma-cutting.
DENER Plazmavágók Dener plazmavágás Dener plazmavágók http://www.dener.com/sayfa/89/plasma-cutting.html Típus: Mitsubishi DNR-I 1530 CNC A képek illusztrációk A képek illusztrációk A képek illusztrációk
7400 Kaposvár, Pázmány P. u. 17. OM 034164 TANMENET. Modul: 0920-06. Osztály: Heti óraszám: Hetek száma: 32. P. h.
EÖTVÖS LORÁND MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Pázmány P. u. 17. OM 034164 TANMENET Tantárgy: Automatizálási gyakorlat Modul: 0920-06 Osztály: Heti óraszám: 14. B 4 óra Hetek
SMARTWINCH csörlőgép baromfitartáshoz
SMARTWINCH csörlőgép baromfitartáshoz Kezelési utasítás és műszaki tájékoztató Verzió : 01/hun POULTRY-TECH Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. H-2943 Bábolna, Pf.: 37. Tel. 06 20 388 5550, 5543 Tel. 06 96
Bekötési rajz a Wheels WRS6 típusú ugrókódú távirányítós relémodulhoz
Bekötési rajz a Wheels WRS6 típusú ugrókódú távirányítós relémodulhoz A készülék sokoldalúan használható minden olyan területen, ahol egyszeru vezérlési feladatokat kell megoldani és távirányításúvá tenni.
Projektfeladatok 2014, tavaszi félév
Projektfeladatok 2014, tavaszi félév Gyakorlatok Félév menete: 1. gyakorlat: feladat kiválasztása 2-12. gyakorlat: konzultációs rendszeres beszámoló a munka aktuális állásáról (kötelező) 13-14. gyakorlat:
International GTE Conference MANUFACTURING 2012. 14-16 November, 2012 Budapest, Hungary. Ákos György*, Bogár István**, Bánki Zsolt*, Báthor Miklós*,
International GTE Conference MANUFACTURING 2012 14-16 November, 2012 Budapest, Hungary MÉRŐGÉP FEJLESZTÉSE HENGERES MUNKADARABOK MÉRETELLENŐRZÉSÉRE Ákos György*, Bogár István**, Bánki Zsolt*, Báthor Miklós*,
Műanyagipari Kereskedelmi BT
Műanyagipari Kereskedelmi BT FULL SHINE Extrúziós flakonfúvó gépek H tipuscsalád A Full Shine (Tajvan) H Széria flakonfúvó gépek alkalmasak 0.2 10 L űrméretű különféle műanyag flakonok gyártására. lehet
Ipari kondenzációs gázkészülék
Ipari kondenzációs gázkészülék L.H.E.M.M. A L.H.E.M.M. egy beltéri telepítésre szánt kondenzációs hőfejlesztő készülék, mely több, egymástól teljesen független, előszerelt modulból áll. Ez a tervezési
Szerelési, karbantartási útmutató
ROTO ELZETT Vasalatkereskedelmi Kft. 9461 Lövő, Kossuth L. u.25. Szerelési, karbantartási útmutató Termékszavatossági előírások Az üvegezéstechnika ékelési előírásait be kell tartani. Agresszív faanyagok
ELSÕ BETON. Környezetvédelmi aknák. 1991 óta az építõipar szolgálatában
6728 Szeged, Dorozsmai út 5-7. Környezetvédelmi aknák 6728 Szeged, Dorozsmai út 5-7. Az Elsõ Beton Kft. 1991 óta gyárt különbözõ típusú vasbeton aknákat. A megrendelõi igényeknek megfelelõen ezen termékcsaládba
watec Pneumatikus zsaluzás www.watec.at Polimerbeton és helyszíni betonozás alkalmazásával készített monolit rendszerkivitelű tojásszelvényű csatornák
watec Polimerbeton és helyszíni betonozás alkalmazásával készített monolit rendszerkivitelű tojásszelvényű csatornák 2012 Watec Vertriebs GmbH Helyszíni betonozást alkalmazó korszerű kivitel www.watec.at
TELJESÍTMÉNY ÉS ADATÁTVITEL
ENERGIALÁNCOK LC TELJESÍTMÉNY ÉS ADATÁTVITEL 2 ALKALMAZÁSI TERÜLETEK SZÁMÍTÁSOK AZ ENERGIALÁNC HOSSZÁVAL ÉS ÍVÉVEL 3 LC P M Hm He Hi R F T LA Menethossz Láncszem hossza Külső magasság Külső távolság Belső
EMDR-10 Hőmérséklet és nedvesség érzékelő elektronika. Tudnivalók a szereléshez, üzembe helyezéshez és az üzemeltetéshez
Raychem EMDR-10 Hőmérséklet és nedvesség érzékelő elektronika Tudnivalók a szereléshez, üzembe helyezéshez és az üzemeltetéshez Általános rész Kérjük az üzembe helyezés előtt elolvasni. A zavartalan üzem
A SUN POWER KIT TELEPÍTÉSÉNEK LEÍRÁSA. Leírás telepítő szakemberek részére!
A SUN POWER KIT TELEPÍTÉSÉNEK LEÍRÁSA Leírás telepítő szakemberek részére! ÁLTALÁNOS LEÍRÁS A Sun Power berendezés a 24 V-os Telcoma automatizációk mozgatására lett tervezve, szükségtelenné téve a 230
4 HIDRAULIKUS RÉSZEK
QP S4 TERMÉKLEÍRÁS A QP S4 sorozat minden egyes darabját különös gonddal tervezték. A visszacsapó szelep hőre lágyuló, ellenálló műanyagból készült és 6, kosütést 37baron (37m vízoszlop) bír el. A hidraulikus
TM-73733 Szervó vezérlő és dekóder
TM-73733 Szervó vezérlő és dekóder Használati útmutató 2011 BioDigit Ltd. Minden jog fenntartva. A dokumentum sokszorosítása, tartalmának közzététele bármilyen formában, beleértve az elektronikai és mechanikai
Öko-technika. 5-8. évfolyam. Célok és feladatok. A tantárgy feladatai az 5-8. évfolyamokon. Szűcs Sándor Általános Iskola
Öko-technika Az öko-technika integrált tantárgy, mely a technika és életvitel tárgyat veszi alapul, meghagyva ennek teljes követelményrendszerét kiegészítve a környezeti nevelés egy- egy kapcsolódó részterületével.
TM-87235 Közlekedési lámpa vezérlő
TM-87235 Közlekedési lámpa vezérlő Használati útmutató 2011 BioDigit Ltd. Minden jog fenntartva. A dokumentum sokszorosítása, tartalmának közzététele bármilyen formában, beleértve az elektronikai és mechanikai
Szelepmeghajtó motorok három-pont szabályozáshoz
Szelepmeghajtó motorok három-pont szabályozáshoz Leírás AZ szelepmozgatókat, és külsõ menetes VMV szelepekhezhasználjuk. A szelepmeghajtó motorok klíma konvektorhoz, légfûtõ és léghûtõ készülékek szelepeire
Hegesztett alkatrészek kialakításának irányelvei
Hegesztett alkatrészek kialakításának irányelvei. A hegesztend alkatrész kialakításának az anyag és a technológia kiválasztása után legfontosabb szempontja, hogy a hegesztési varrat ne a legnagyobb igénybevétel
EM8690-R1 Vezeték nélküli füstérzékelő
EM8690-R1 Vezeték nélküli füstérzékelő 2 MAGYAR EM8690-R1 - Vezeték nélküli füst érzékelő Tartalom 1.0 Bevezetés... 2 2.0 LED indikátor... 3 3.0 Beállítások... 3 3.1 Első használat... 3 3.2 Teszt Mód...
SCM 012-130 motor. Típus
SCM 012-130 motor HU ISO A Sunfab SCM robusztus axiáldugattyús motorcsalád, amely különösen alkalmas mobil hidraulikus rendszerekhez. A Sunfab SCM könyökös tengelyes, gömbdugattyús típus. A kialakítás
ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás
1. oldal ASTER motorok Felszerelési és használati utasítás A leírás fontossági és bonyolultsági sorrendben tartalmazza a készülékre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket. A gyakorlati lépések képpel
Júniusi használtgép akció
SG-2436H típusú lassúfordulatú daráló (2 hónapos) Jellemzők: 1. Fogazott vágó henger és vágó kések csoportja biztosítja a legjobb vágási teljesítményt. 2. Különleges ékszíj átvitel a csendes és egyenletes
RE: ÚJ, R180/R280 TÍPUSÚ HAJTÓMŰVEK RUGÓKIEGYENSÚLYOZÁSOS REDŐNYKAPUKHOZ 280 KG-IG
Körlevél PARTNEREINKNEK és FORGALMAZÓINKNAK Zola Predosa, 2008. február 13. RE: ÚJ, R180/R280 TÍPUSÚ HAJTÓMŰVEK RUGÓKIEGYENSÚLYOZÁSOS REDŐNYKAPUKHOZ 280 KG-IG Örömmel értesítjük, hogy a FAAC új R180/R280
Pro Xp Európai termékbevezetés
Pro Xp Európai termékbevezetés 1 Pro Xp Program Általános javulások Préslevegős porlasztású pisztolyok Levegőrásegítéses Airless pisztolyok Tartozékok Garancia és javítás 2 Pro Xp Általános javulások Alacsonyabb
MŰANYAGOK FELDOLGOZÁSA
MŰANYAGOK FELDOLGOZÁSA Nagyméretű és nagy teljesítményű villamos fröccsgépek A villamos hajtású fröccsöntő gépeket korábban hatékony energiafelhasználásuk és a hidraulikus gépeknél precízebb munkájuk miatt
hatékony, ergonomikus, sokoldalú biztonságos kézi emelő univerzális felhasználási lehetőségekkel
hatékony, ergonomikus, sokoldalú biztonságos kézi emelő univerzális felhasználási lehetőségekkel UNIKAR univerzális rögzítővel Cikkszám 100 548 UNIKAR villával Cikkszám 100 528 UNIKAR villával rakománytámasszal
HYPPO. Csuklós kar, irreverzibilis, kioldó, beépített végállás kapcsoló HY 7100. Teleszkópos kar, irreverzibilis, kioldó, beépített végállás kapcsoló
HYPPO Szerelési útmutató és részletes alkatrész katalógus Elektromechanikus mozgatószerkezet 1 vagy 2 szárnyú zsanéros kapukhoz csuklós vagy teleszkópos karral Modellek és tulajdonságaik HY 7005 Csuklós
CAMBRIDGE HENGER JH 450, JH 620. Eredeti kézikönyv, 2015.01. hó
ÜZEMELTETÉSI ÉS KARBANTARTÁSI KÉZIKÖNYV CAMBRIDGE HENGER JH 450, JH 620 Eredeti kézikönyv, 2015.01. hó Tartalomjegyzék 1. ELŐSZÓ... 1 1.1. A gép rendeltetésszerű használata... 1 1.2. Műszaki adatok...
HEGESZTÉS AUTOMATIZÁLÁS A STADLER SZOLNOK KFT-NÉL
HEGESZTÉS AUTOMATIZÁLÁS A STADLER SZOLNOK KFT-NÉL Balog Viktor, Szolnok, 2018 AZ ELŐADÁS TARTALMA Cég bemutatása A hegesztés automatizálás fontossága A hegesztés automatizálás (célgépes és robotos alkalmazások)
Szállítási rendszerek. Áruszállítás
Szállítási rendszerek Áruszállítás Áruszállítási rendszerek jellemzése 1)Az áruszállítási rendszerek feladatai 1)Általános megfogalmazásban: anyagok, áruk, termékek helyváltoztatása az értékteremtő lánc
Haszongépjármű fékrendszerek Alapok Rendszerfelépítés
Haszongépjármű fékrendszerek Alapok Rendszerfelépítés Gépjármű futóművek II. Szabó Bálint 2015. szeptember 10. 1 Haszongépjármű fékrendszerekre vonatkozó előírások Fékrendszer típusok Haszongépjárműveket
33 542 04 1000 00 00 Kárpitos Kárpitos
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
2016. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Presta Hungary Kft.
2016. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Presta Hungary Kft. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék... 2 II. Előszó... 3 III. A vállalat energiafelhasználása 2016-ban... 3 III.1. Alkalmazott energiafelhasználások
11. HABBAL OLTÓ TŰZOLTÓ GÉPJÁRMŰ, ILLETVE HABBAL OLTÓ CSEREFELÉPÍTMÉNY KEZELŐI TANFOLYAM
BM KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT KÉPZÉSI PROGRAM TŰZOLTÓTECHNIKA KEZELŐI TANFOLYAMOK 11. HABBAL OLTÓ TŰZOLTÓ GÉPJÁRMŰ, ILLETVE HABBAL OLTÓ CSEREFELÉPÍTMÉNY KEZELŐI TANFOLYAM 2004. HABBALOLTÓ TŰZOLTÓ
ALACSONY ZAJSZINTŰ CSÖVEK ÉS SZERELVÉNYEK Alacsonyabb zajszintet (akár 19dB) és vibrációt biztosít.
ALACSONY ZAJSZINTŰ CSÖVEK ÉS SZERELVÉNYEK Alacsonyabb zajszintet (akár 19dB) és vibrációt biztosít. Peštan világszerte A Peštan vállalat vezető pozíciót tölt be a műanyag csövek és PVC profilok gyártásában
AZ ELLENŐRZÉS RENDSZERE ÉS ÁLTALÁNOS MÓDSZERTANA
Vörös László AZ ELLENŐRZÉS RENDSZERE ÉS ÁLTALÁNOS MÓDSZERTANA 2008 2 szerző: Vörös László lektor: Dr. Sztanó Imre alkotó szerkesztő: Dr. Bokor Pál ISBN 978 963 638 248 3 A kézirat lezárva: 2008. január
SZÉL A KIMERÍTHETETLEN ENERGIAFORRÁS
SZÉL A KIMERÍTHETETLEN ENERGIAFORRÁS MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK Napenergia Vízenergia Szélenergia Biomassza SZÉL TERMÉSZETI ELEM Levegő vízszintes irányú mozgása, áramlása Okai: eltérő mértékű felmelegedés
900SN-20CS 900SN-20 HU HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
Csuklókaros kapumotor 900SN-20CS 900SN-20 HU HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TARTALOMJEGYZÉK BIZTONSÁG MUNKA ESZKÖZÖK 3 TECHNIKAI ADATOK MÉRETEK 4 A KAR RÖGZÍTÉSE A KAPUHOZ ÖSSZESZERELÉS 5 KIOLDÁS CSATLAKOZÁSOK A
5.2 Rugalmas gyártórendszerek alrendszerei. a) A megmunkáló alrendszer és elemei. Megmunkáló alrendszer. Megmunkáló központ
Megmunkáló alrendszer 5.2 Rugalmas gyártórendszerek alrendszerei a munkadarabokon a technológiai műveletek elvégzése gyártóberendezések készülékek szerszámok mérőeszközök Anyagmozgatási alrendszer a munkadarabok
Kísérleti üzemek az élelmiszeriparban alkalmazható fejlett gépgyártás-technológiai megoldások kifejlesztéséhez, kipróbálásához és oktatásához
1 Nemzeti Workshop Kísérleti üzemek az élelmiszeriparban alkalmazható fejlett gépgyártás-technológiai megoldások kifejlesztéséhez, kipróbálásához és oktatásához Berczeli Attila Campden BRI Magyarország
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV HOLDPEAK 8030 DIGITÁLIS FÁZISSORREND TESZTELŐ
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV HOLDPEAK 8030 DIGITÁLIS FÁZISSORREND TESZTELŐ Tartalomjegyzék Oldalszám 1. Biztonsági figyelmeztetés...2 2. Termékjellemzők...3 3. Műszaki jellemzők...3 4. A készülék felépítése...4
Fülke, ellensúly. Követelmények, kialakítás, méretezés
Fülke, ellensúly Követelmények, kialakítás, méretezés részletek Követelmények A fülke magassága A fülke szabad belmagassága legalább 2 m legyen. A fülke bejárat magassága legalább 2 m legyen. Hasznos
DEFRO Robert Dziubeła Vegyesprofilú vállalat 26 067 Strawczyn, Ruda Strawczyńska 103A
PROUENT KOTŁÓW.O. I ETONIREK ZONOSSÁGI NYILTKOZT WE nr 23/R 1/01/4 EFRO Robert ziubeła Vegyesprofilú vállalat 26 067 Strawczyn, Ruda Strawczyńska 103 NYILTKOZZ kizárólagos felelősséggel, hogy az általa
Távvezérelt anyagmozgató rendszer a Toyotától
www.toyota-forklifts.hu Távvezérelt anyagmozgató rendszer a Toyotától 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING TÁVVEZÉRELT ANYAGMOZGATÓ RENDSZER 3 Fejleszteni kívánja komissiózási munkafolyamatát? Válassza t - mote
3. LÉTRÁS GÉPJÁRMŰ KEZELŐI TANFOLYAM
BM KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT KÉPZÉSI PROGRAM TŰZOLTÓTECHNIKA KEZELŐI TANFOLYAMOK 3. LÉTRÁS GÉPJÁRMŰ KEZELŐI TANFOLYAM 2004. A LÉTRÁS GÉPJÁRMŰ MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGAI, KEZELÉSE ÉS ALKALMAZÁSTECHNIKÁJA
Átfogó termékkínálat. FONA, a legizgalmasabb új márka a fogászatban. Tartós hatékonyság Forgó kézidarabok
Átfogó termékkínálat Kezelőegységek Kézidarabok Lézer Higiénia 3D- és Panoráma röntgenek Intraorális röntgenek Intraorális szenzorok Foszforlemez szkenner FONA, a legizgalmasabb új márka a fogászatban
Felsõ ajtócsukók Normálkaros ajtócsukók
Felsõ ajtócsukók Normálkaros ajtócsukók Képes tartalomjegyzék Normál karos ajtócsukók Csúszókaros ajtócsukók EN 14 európai szabvány A 000, 00, 500, 000, 4000 és a TEB 900 ajtócsukó sorozatok az EN 14 európai
SL és SC típusminta. Két elkülönített kör
SL és SC típusminta Két elkülönített kör A Sunfab kétáramú szivattyúja két teljesen különálló fogyasztó kiszolgálására képes. A külön hidraulikus körök mindegyikét nyomáshatároló szeleppel kell ellátni.
9. SZER GYORSJELENTÉS
9. SZER GYORSJELENTÉS A Szolgáltatáselemző Rendszer (SZER) adatállományának elemzése a 2014. április 1. és 2016. november 30. közötti időszakra vonatkozóan Tartalom Bevezetés... 3 Álláskeresőkre vonatkozó
Az alakítással bevitt energia hatása az ausztenit átalakulási hőmérsékletére
Az alakítással bevitt energia hatása az ausztenit átalakulási hőmérsékletére Csepeli Zsolt Bereczki Péter Kardos Ibolya Verő Balázs Workshop Miskolc, 2013.09.06. Előadás vázlata Bevezetés Vizsgálat célja,
Speed Queen termékek:
Speed Queen termékek: SX25 típusú Speed Queen professzionális ipari mosógép: Softmount SX25 jellemzők: A változtatható sebességtartomány és variálható forgásirány miatt mindenféle ruha neműhöz tökéletesen