SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA. Az ünnepség a Városi Könyvtár és Közösségi Ház elôtti parkolóban folytatódott,
|
|
- Gergely Gulyás
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XI. évfolyam 8. szám SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA Szüreti Felvonulás Szent István király napját ünnepeltük Idén is ünnepi mûsorral, tûzijátékkal ünnepelte városunk augusztus 20- át, államalapító Szent István királyunk napját. Augusztus 19-én, a hagyományokhoz híven Sváb Partyra invitálta a Szigetszentmiklósi Német Kisebbségi Önkormányzat a város lakóit, igaz ezúttal a Sziget Fittnessnél került sor a mulatságra. A talpalávalót a Taksonyi Szigeti Fiúk zenekara szolgáltatta, az est fénypontja pedig a tûzijáték volt. Augusztus 20-án a Városi Galériában kezdôdött az ünnepségsorozat. Ez alkalommal nyitotta meg Feledy Balázs mûvészettörténész, a Vigadó Galéria igazgatója a városunkban élô Nádasdy András grafikus kiállítását. A tárlatot szeptember 16-ig láthatják az érdeklôdôk óra között. Az ünnepség a Városi Könyvtár és Közösségi Ház elôtti parkolóban folytatódott, ahol kezdetben még viszonylag kevesen voltak, késôbb azonban csapatostól érkeztek a város különbözô részébôl ide a miklósiak. A néptánc és népzenei mûsorokat követôen az ünnepi köszöntôt Fodor Antalné dr. városunk polgármestere mondta el, majd megszegte az új kenyeret. És ezúttal is tûzijátékkal kedveskedtek a szervezôk a miklósiaknak, akik nem csak a helyszínen, hanem a város távolabbi részein is gyönyörködhettek az eget díszítô színes, csillogó, fényes formákban. A tûzijáték után pedig kezdetét vette és késô éjszakáig tartott a mulatság, melyen a Ham and Eggs zenekar gondoskodott a muzsikáról. A Szigetszentmiklósi Lovas Klub szervezésével idén is megrendezésre kerül a szüreti felvonulás. Szeptember 10-én szombaton délelôtt indul a menet a Polgármesteri Hivatal elôl. Az útvonal: Gyülekezô a Polgármesteri hivatalnál 8 óra 30-kor Kossuth L. u.- Árpád u. - Dr. Lengyel L u. I. megálló Gere Pékség 9 órakor Dunaharaszti u.- Teleki u. - Sport u.- Csepeli u. II. megálló NA-LÉ KER zöldséges 9 óra 30-kor Lehel u.- Petôfi u.- Szabadság u. III. megálló Lapos Sörözô 10 óra 15- kor Ady E. u.- Széchenyi u.- Dobó u.- Tököli u.- Iskola u. IV. megálló Holstein Sörbár 11 óra 15- kor Jókai M. u.- Ifjúság u.- Gyári u. V. megálló Czifra Sörözô 12 órakor Ôz u.- Csépi u.- Tebe sor VI. megálló Dunapart ABC 12 óra 45-kor Ádám Jenô sétány- Diófa u. VII. megálló Kéktó szabadidô park 13 óra 30-kor, ahol a IV. Csepel-Szigeti Halászléfôzô Verseny, majd a ROCK-SZIGET Fesztivál várja az érdeklôdôket. A megállókban a Szigetszentmiklósi Mézeskalács Tánccsoport, a Vackor citerazenekar szórakoztatja a közönséget. Minden érdeklôdôt szeretettel várunk! Támogatóink: Szigetszentmiklósi Polgármesteri Hivatal, Gere Pékség, Molnár család, Lapos Sörözô, Holstein Sörbár, Czifra Sörözô, Dunapart ABC, Tóth Szikvíz, NA- LÉ KER. BT., Szigetszentmiklósi Lovas Klub.
2 2 K I S V Á R O S Szent István napját ünnepeltük Nádasdy András grafikus mûvész kiállítását Feledy Balázs a Vígadó Galéria igazgatója nyitotta meg. A KHAMARO együttes szórakoztatja az ünnepségre látogatókat Az ötesztendôs Városi Kórus ünnepi mûsorral köszöntötte a vendégeket Az új kenyeret megszegi Fodor Antalné dr. polgármester Jövô év végére elkészülhet a sportcsarnok A Kisváros májusi számában írtunk arról, hogy rövidesen elôrelépés várható a sportcsarnok ügyében. Azóta a képviselôtestület döntött arról, hogy a város pályázatot nyújt be a Sport XXI. Létesítményfejlesztô program keretében elnyerhetô támogatásra tájékoztatta lapunkat Virág Róbert, az önkormányzat Ifjúsági, Sport és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke. Mint mondta, a testület a sport-és civil szervezetek javaslata alapján döntött egy 2000 ülôhellyel rendelkezô multifunkciós sportcsarnok építésérôl. A képviselôtestület a megvalósítás elôkészítésére bizottságot hozott létre, ennek tagjai a szakirányú bizottságok képviselôi valamint a frakcióvezetôk vezetôje a polgármester. A bizottság elfogadta a szakmai anyagot, amely tartalmazza a város korábban megfogalmazott elképzeléseit. És örömmel tájékoztatom a város lakosságát, hogy augusztus 11-én a tárcaközi bizottság tárgyalt a miklósi pályázatról és úgy döntött, hogy a kormány támogatja a sportcsarnok megvalósítását újságolta Virág Róbert. Az elkövetkezô hónapokban komoly munka vár az elôkészítô és a közbeszerzési bizottságra. Még ebben az esztendôben elô kell készíteni ugyanis azt a közbeszerzési pályázatot, amelynek során kiválasztják a befektetôt. A sportcsarnok ugyanis PPP konstrukcióban, azaz állami, önkormányzati és magánbefektetôk együttes közremûködésével valósul meg. A befektetô kiválasztása után mérlegelik a pénzügyi kondíciókat, s várhatóan jövô év elején megindulhat a beruházás. És a lényeg: a tervek szerint jövô év végére már birtokba vehetik a sportegyesületek és a civil szervezetek a sportcsarnokot, amellyel hosszú idôk után jelentôs, impozáns épülettel gazdagodik a város. fam
3 K I S V Á R O S 3 Kezdôdik a tanév TÖBB TANTEREM, CSOPORTSZOBA VÁRJA AZ ISKOLÁSOKAT ÉS AZ ÓVODÁSOKAT Ahogy arra számítani lehetett, idén is sok gyermek kérte felvételét a város bölcsödéibe, óvodáiba, általános iskoláiba. Sajnos, nem mindenkit tudtak felvenni az óvodák, bölcsôdék, de a képviselô-testület folyamatosan foglalkozik az intézmények bôvítésének lehetôségével, felújításával tájékoztatta a Kisvárost Fodor Antalné dr. polgármester. Iskolai beruházások, felújítások Megvalósítás elôtt áll a Kardos István Általános és Szakközépiskola bôvítése, melynek során négy tanteremmel, ebédlôvel, könyvtárral, szakköri helyiségekkel és a hozzávaló vizesblokkokkal gazdagodik az intézmény. A kivitelezôrôl közbeszerzési pályázat keretében dönt a város. A polgármester asszony hangsúlyozta, hogy ez csak átmenetileg orvosolja Szigetszentmiklós oktatási nehézségeit, ezért legfontosabb feladat az Oázis közelében tervezett százötven férôhelyes óvoda, kétszázötven személyes zeneiskola és a hétszázötven diáknak otthont adó iskola megvalósítása. Ennek elôkészítése a tervezés, a közbeszerzés kiírása folyamatban van, s önkormányzati forrásból, pályázati pénzekbôl remélhetôleg két éven belül elkészül az oktatási komplexum. Idén szeptemberben is megszépült iskolákban kezdik meg a tanévet a diákok, az iskolai és óvodai felújítási munkálatokra összesen 46 millió forintot költ az önkormányzat. Az egyik legjelentôsebb tétel a József Attila Általános Iskola négy vizesblokkjának felújítása, amely 15 millió forintba kerül. A Bíró Lajos Általános Iskolában a világítótesteket cserélték ki a nyári hónapok alatt, a Buga iskolát pedig a speciális osztályok igényeinek megfelelôen alakították át, megújult a vizesblokk, a fûtési rendszer, a világítás és kifestették a termeket. Emellett a cserkészcsapat számára is biztosították a felújítás során a mûködéshez szükséges megfelelô körülményeket. Az idei tanévkezdés fontos momentuma, hogy a Bíró Lajos Általános Iskola diákjainak szeptembertôl már nem kell a gimnázium kollégiumába járni, mivel a Petôfi utcai iskolát átalakította a város. A korábban a speciális osztályoknak otthont adó épületben a vizesblokkokat felújították, kifestették a termeket és lábazatot alakítottak ki. Az iskolaépületben a Bíró Lajos iskola fogadja az elsô osztályosokat. A Kardos iskolában a beázások miatt a tetôt javították a nyár folyamán. Óvodai beruházások, felújítások Az óvodai férôhelygondok megoldása miatt korábban szó volt arról, hogy megfelelô érdeklôdés esetén a város megvásárolná és funkciójának megfelelôen átalakítaná a gyártelepi óvodát. Ám ezt várhatóan elveti a város képviselô-testülete. A város négy óvodájában száztizenhárom gyermek felvételi kérelmét utasították el. A döntés elôkészítése során minden szülôt értesítettünk a gyártelepi óvoda megnyitásáról, de a kétszeri megkeresés után is csak huszonöten jelezték vissza, hogy a Gyártelepre vinnék a gyermeküket. A gyártelepi 125 férôhelyes óvoda kihasználtsága így kétséges, és az ingatlan távolsága miatt további hasznosítása nehézkes lenne. Jelentôs költséget jelentene az ingatlan megvásárlása, a tárgyi és személyi feltételek biztosítása, az étkeztetés megoldása is. Ezért az augusztus 30-i ülésén újra tárgyal ez ügyben a város képviselô-testülete. Várhatóan az a döntés születik, hogy inkább a városban mûködô óvodákban helyezik el a kicsiket. A tervek szerint a József Attila lakótelepen lévô Csicsergô óvoda rövidesen elkészülô új termei mellett az óvoda még egy helyiségét átalakítják csoportszobává, így az elutasított gyermekek többsége elhelyezhetô lesz. A testület döntésének függvényében ez évben elindulhat az elôkészítése és a jövô évben fogadhatja a gyermekeket a Szent Miklós lakótelep Mocorgó óvodájának új négy csoportszobája. Az óvoda bôvítésével a bölcsôdei férôhelygondok is enyhíthetôk egy helyiség átadásával. A Mocorgó óvoda bôvítése mellett szól, hogy van fôzôkonyhája, s van elegendô önkormányzati tulajdonú - terület a plusz helyiségek kialakítására. Amennyiben a késôbbi idôszakban már nem lesz szükség ilyen mértékû óvodai férôhelyre, úgy az ingatlan közelsége miatt más célra is hasznosítható, akár ifjúsági klubként is üzemelhet tovább a bôvített rész nyilatkozta lapunknak Fodor Antalné dr. polgármester, majd hozzátette, hogy a lakihegyi Akácliget Óvodában is kialakítható lesz a jövô évben egy mûködô óvodai csoportszoba. S mivel nemsokára elkészül a lakihegyi csomópont és buszjárat is indul, így jelentôs segítséget jelenthet a 30 férôhelyes helyiség a létszámgondok enyhítésére. A felújítások tekintetében az óvodákban is jelentôs változások történtek a szeptemberre elkészülô Csicsergô óvodai új szárny kialakítása mellett. A Kossuth Lajos utcai Napraforgó Óvodában kicserélték a nyílászárókat és kisebb felújításokra is sor került, a Mocorgó óvodában pedig megújult a játszótér és kicserélték a kopott pvc-burkolatot. Az idei felújítások sorában korszerûsítették a helytörténeti gyûjtemény elektromos rendszerét is, a Szt. Miklós úti bölcsôdében a tetô hibáit javították ki, a Kossuth úti bölcsôdében pedig a burkolat és a világítás rendszerének felújítása történt meg. Közben folyik a Határ úton a központi orvosi ügyelet kialakítása, s a város kiírta a pályázatot a lakihegyi orvosi rendelô megvalósítására is. A szigetszentmiklósi Városi Könyvtár fôiskolai végzettséggel rendelkezô KÖNYVTÁROST KERES. Jelentkezni lehet a 20/ , vagy a 24/ telefonszámon.
4 4 K I S V Á R O S Elkészült a körforgalom és a lakihegyi csomópont Jelentôs változások történtek Szigetszentmiklós életében, mivel az utóbbi évek legjelentõsebb útépítése, útfelújítása, csomópont kialakítása eredményeként biztonságosabbá vált a közlekedés. Az utak felújításáról, építésérôl korábban már olvashattak az érdeklôdôk, ezúttal a két új csomópont kialakításáról számolhatunk be. Közismert, hogy a város egyik legveszélyesebb pontja a Gyári és a Bajcsy-Zsilinszky utca keresztezôdése volt, ahol számos baleset történt az elmúlt években. A Buckában élôknek különösen nagy gondot jelentett a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedés, illetve a városközpont megközelítése gépkocsival. Ezért vált szükségessé a körforgalom kiépítése. A város közbeszerzési eljárás keretében választotta ki a munkálatok elvégzésére a kivitelezôt. A pályázók közül 50,3 millió forintos ajánlatával a Vianova Kft. nyerte el a munkálatokat, és határidôre elkészült a körforgalom tudtuk meg Kaló Évától, a Polgármesteri Hivatal beruházási irodavezetôjétôl. A másik fontos szakasz a Lakihegy felé vezetô út, amelynek utolsó néhány métere nem volt leburkolva. Az önkormányzat régóta tervezte az útszakasz aszfaltozását, azonban azt több tényezô is akadályozta mint arról már korábban hírt adtunk lapunkon keresztül. E rövid szakasz szilárd burkolattal történô ellátásának egyik feltétele volt a bal oldali kanyarodósáv kialakítása, mely a Csepel felé vezetô út tulajdonosával való együttmûködést, egyeztetést igényelte. Emellett területvásárlásra és számos közmû kiváltására is szükség volt, mely a jelentôs anyagi ráfordítás mellett az elôkészítés szakaszát is lassította. Az önkormányzat az idén pályázati forrást is igénybe véve biztosítani tudta a csomópont megépítésének fedezetét. A Strabag Rt. 78,6 millió forintos ajánlatával közbeszerzéssel nyerte el a kivitelezés jogát. A munkálatok során ki kellett váltani többek között az Antenna Hungária, az Invitel, az Elmü vezetékeit, és lehajtó sávot alakítottak ki. A kivitelezés befejezési határideje augusztus 31. sz FOLYIK A JÁTSZÓTEREK FELÜLVIZSGÁLATA Szigetszentmiklós kilenc játszóterének többségét, illetve az intézményi játszótereket az elmúlt években az MSZ EN es szabvány szerint felújították, s az európai uniós elôírásoknak megfelelô eszközökre cserélték a régi, balesetveszélyes játékokat. Igaz, sok helyen még nincs gumi védôréteg a hinták, a mászókák alatt, de a régi fémjátékokat már többnyire kicserélték fából készült eszközökre. A megrongálódott eszközök felújítása, javítása folyamatosan történik. A közterületeken lévô még fel nem újított játszóterek, játszótéri eszközök szabványnak megfelelô átalakításának jövô évi terve kidolgozás alatt áll. Várható az is, hogy a kisebb játszóterek egy részének bekerítésére lehetôség nyílik Hazánk számos játszótere nincs bekerítve. Sajnos általános jelenség, hogy a kisállattartók sétáltatásra használják játszótereinket, vagy ôrizetlenül engedik ki az állatokat, így a homokot megfertôzhetik, vizeletükkel, ürülékükkel a kutyák és a macskák. Évente hozzávetôlegesen tizenöt kisgyerek vakul meg a kutyák ürülékében található baktériumok miatt. Az állatok vizeletében található laptospira baktérium szembe kerülve például súlyos szembelgyulladást, a kutyák székletében lévô toxocara pedig súlyos ideghártya és érhártya romlást okoz. Ennek elsô jele a kancsalság. ban, így védve a gyermekeket a kutyák, macskák által okozott fertôzésektôl, melyrôl bôvebben a mellékelt cikkben olvashatnak. FERTÔZÖTT HOMOK Szakemberek szerint, ha a szülôk kellô idôben felfedezik, viszonylag egyszerû mûtéttel eltávolítható a féreg. Ha tehát bármilyen elváltozást fedezünk fel a gyermekünk szemén kötôhártya gyulladás, kancsalság ajánlatos mindenképpen orvoshoz fordulni. A szülôk ügyeljenek arra, hogy játszótér után alaposan mossanak kezet a gyermekek és tisztítsák meg körmeiket. Szigetszentmiklóson a fertôzések megelôzése érdekében az önkormányzat szeméttárolókat helyez ki a játszóterek mellé, ahová a kutyaürüléket tehetik az ebek gazdái.
5 Miniszteri kitüntetés Soltiné Radnics Magdolnának Augusztus 19-én Bozóki András a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztere Wlassics Gyula díjat adományozott Soltiné Radnics Magdolnának a Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatójának. A kitüntetés átadására Nemzeti Ünnepünk alkalmából megrendezett díjátadó ünnepség keretein belül került sor az Iparmûvészeti Múzeumban. Soltiné Radnics Magdolna június 1. óta a Városi Könyvtár és Közösségi Ház vezetôje, 1972-ben kezdett el járni a népmûvelés-közmûvelôdés rögös útján. A szervezés alapjait a tököli Mûvelôdési Házban tanulta meg, itt a nemzetiségi hagyományok ápolásával, férfi-asszonykórus, néptánc csoport szervezésével foglalkozott. A Mûvelôdési Házban helyt adott a képzômûvészeti szakkör mûködésének és segítségére volt a különbözô kiállítások megrendezésének is. Ezután Taksonyban folytatta pályáját, majd 3 éven keresztül az akkori Ráckevei Járási Hivatal Mûvelôdési Osztályán közmûvelôdési felügyelôként dolgozott. Ez idô alatt 23 település mûvelôdési házainak, könyvtárainak szakmai felügyeletét látta el. Abban az idôszakban kezdte K I S V Á R O S 5 meg mûködését a ráckevei Savolyai Kastély, ahol rangos kiállítások, hangversenyek, nyári zenei táborok megszervezésével foglalkozott. Szigetszentmiklóson 1984-ben kezdett dolgozni közmûvelôdési felügyelôként. A város adottságaiból adódóan - közmûvelôdési intézmények hiánya miatt - nem a felügyelettel foglalkozott, hanem közmûvelôdési munkát végzett. A Kéktón létrehozott helytörténeti gyûjtemény kialakításánál nagy feladat hárult rá. Pest megye kulturális életében a középiskolások részére szervezett szavalóverseny során kapcsolódott be még közvetlenebbül. Munkája eredményeként városunkban ma igen színes a kulturális élet. A nem kulturális célra épült házat komplex intézménnyé formálta át, megteremtve ezzel a sokrétû szolgáltatás lehetôségét. Az egyszerû klubfoglalkozástól, a nemzetközi kulturális együttmûködésig, a mûvészeti tevékenységig terjed a szolgáltatások skálája. Soltiné Radnics Magdolna nevéhez fûzödik a Magyar -Finn Baráti Kör megalakulása, valamint a nemrég kiadott Székely Miklós által írt, Ádám Jenô életútját bemutató könyv megjelentetése. Munkája minden elemében az igényesség dominál. Erôfeszítései révén az általa vezetett intézmény valóban a városi kulturális élet centruma, és mozgatója. Jelentôs sikernek könyvelhetô el, hogy nagy erôfeszítések árán életben tudják tartani a Helytörténeti Gyûjteményt és az Ádám Jenô Emlékházat. Szervezôképességével a nehéz körülmények ellenére is képes volt fejlôdést biztosítani, valamint elismerésre méltó körülményeket teremteni a kultúra igénybevételéhez. Ötesztendôs a Városi Kórus Fennállásának ötödik évfordulóját ünnepelte június 4-én a Városi Kórus, mely márciusában lakossági kezdeményezésre, a Millennium méltó megünneplésére alakult meg Székely Miklós karnagy vezetésével. A Városi Kórus tagjai olyan miklósiak, akik szeretik a zenét, szeretnek közösen szépet, újat alkotni. Elsô alkalommal augusztus 20-án a városi ünnepség keretében megtartott ökumenikus istentiszteleten lépett fel az énekkar, mely azóta is a város társadalmi és kulturális rendezvényeinek aktív résztvevôje. Az 5 év alatt az ország több kórusával alakítottak ki kapcsolatot, szerepeltek Budapesten, Dunaha-rasztin, Halásztelken, Sárbogárdon, Szombathelyen és Veszprémben. Külföldön is megismerték nevüket: Ausztriában Graz-ban és Rattersdorfban, illetve testvérvárosunkban, Gyergyószentmiklóson. Megalakulásuk óta szerveznek kórustalálkozókat, melyekkel Szigetszentmiklós kulturális életét szeretnék színesíteni. A környezô települések kórusai mellett rendszeresen vendégül látják a gyergyói Domokos Pál Péter Dalkör nôi karát is. A kórus repertoárja széleskörû, az egyházi mûvektôl a világi szórakoztató zenéig mindenféle kórusmûveket énekelnek magyarul, latinul, németül. Az ötéves évforduló méltó megünneplésére a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet templomában került sor. A koncert Székely Miklós orgonajátékával s Varga Boldizsár, a baptista gyülekezet lelkipásztorának köszöntôjével kezdôdött. A város önkormányzata és képviselô-testülete nevében Papp István alpolgármester köszöntötte a megjelenteket és köszönte meg Székely Miklós és a kórus minden tagjának a munkáját. Ezután hangzott el a Városi Kórus mûsora, melyben közremûködött Regôsné Nyírô Ildikó az Ádám Jenô zeneiskola igazgatója és tanára, Tóth Gábor. Ezt követôen a Máté János Református Énekkar lépett fel Villányi Andrea, az Ádám Jenô Zeneiskola Nôikara Regôsné Nyírô Ildikó, majd a vendéglátó Baptista Gyülekezet Kórusa Kósa Sándor és Debreceni Péter vezetésével. A koncert zárásaként a kórusok közösen énekelték el Händel Gyôzelmi Kórusát Regôsné Nyírô Ildikó vezényletével, Székely Miklós orgonakíséretével. A jó hangulatú éneklést a közönséggel együtt elôadott Magyar és Székely Himnusz tette emelkedettebbé. Az ünneplés zárásaként a kórustagok és a vendégek szeretetvendégségen köszöntötték a Városi Kórust, s a sokféle enni és innivaló mellôl nem maradhatott el a születésnapi torta sem. A közönség és a kórusok tagjai jó érzéssel, Városi Kórus tagjainak további jó munkát, sok sikert kívánva egy szép este emlékével távoztak a templomból. Illusztráció
6 6 K I S V Á R O S A jó hagyomány gazdagít AZ ÔSÖK TISZTELETE Mutasd az arcod, megmondom, ki vagy! Minden az arcára van írva! gyakran használjuk ezt a kifejezést. Én átalakítottam ezt a mondást: Mutasd a településed temetôjét, s megmondom, hogyan tiszteled az elôdöket! A napokban kezembe akadt egy a magyar néprajzról szóló kötet, melyben a népszokás, néphit, népi vallásosság került elemzésre. Számos érdekesség (pl. a temetkezési szokások évszázadokon keresztül történô változása, egyházankénti különbözô szokásrendszer kialakulása) mellett ráakadtam egy szigetszentmiklósi nevezetességre. A parasztság polgárosodásának kísérô jelenségeként értelmezhetô az a folyamat, hogy falusi temetôkben a fa sírjeleket fokozatosan felváltották a kôbôl készültek. A falun élô protestánsok gazdagabb rétegeihez tartozók már a 18. században kô sírjeleket építettek, míg a szegényebbek a múlt század középsô harmadától alkalmazták azokat. A sírjelek sajátos csoportját alkotják a szív alakúak, a kôbôl készült, fôként barokk és rokokó stílusú változatok, melyeket a reformátusok elôszeretettel alkalmaztak. A legarchaikusabb paraszti készítésû darabokat a balatonfüredi, balatonudvari és szigetszentmiklósi reformátusok temetôibôl ismerjük. Micsoda büszkeség! gondoltam magamban. Aztán hirtelen megtorpantam, hisz megjelent elôttem a temetô mai állapota, az a sok lakossági panasz, melynek jogosságát senki nem cáfolhatja. A szigetszentmiklósi temetôben a családok nagy része ápolja a saját hozzátartozója síremlékét. Ám az utak, a szemétlerakó helyek ahol a konténerben méteresen magasodó virághalmaz már földdé érett, a ravatalozó körülötti terület, ahol kevés a pad, amire a temetésre látogató idôsek leülhetnének, nincs elég fa, ami nagy melegben árnyat adhat a gyászolóknak és nincs esôvédô ahová rossz idô esetén behúzódhatnának. A környezet ápolatlan, rengeteg a gaz, gazdátlanságot mutatnak a kiszakadt kerítésdarabok, az elhagyott sírkövek. A régi ravatalozó állapota sajnos siralmas, de meg kell említeni, hogy a település híres személyiségeinek sírhelyei is szánalmas képet mutatnak, a rengeteg szemét pedig végképp felháborító. A miklósi temetô a református egyház tulajdona, megbízott vállalkozó látja el a temetôgondnoki feladatokat. A korábbi észrevételek miatt a Villányi Péter lelkésszel, a presbitérium vezetôjével, az érintett vállalkozóval és Papp István alpolgármester társammal együtt közösen látogattunk el a temetôbe és úgy vélem egyértelmûen megfogalmaztuk a problémákat. A közös területbejárás óta egy év telt el. De azóta sem változott semmi. Sajnos. Úgy vélem ez nemcsak a cselekvés hiánya. Hiszen az emberek tudatában él az eleink iránt érzett tisztelet, a megbecsülés ez az írás ezért született meg. Ha egy rendezett környezet kerülne kialakításra, a szigetszentmiklósiak éreznék, hogy a gyász eme méltó helyén sincs szégyellni valójuk. Ma még nem így van. A történelem könyvek lapjai méltatják a miklósi sírköveket. Mi a XXI. században, nem tudunk tisztességgel helytállni egy rendezett temetôvel? Mélységesen elszomorít, hogy nagy szavakkal beszélünk a múltról, jövendôrôl, csak valahogy a jelenrôl feledkezünk el holott tudnunk kéne:... A jó hagyomány gazdagít is, nem csak kötelez!... Szabó József alpolgármester Ötvenéves a József Attila Általános Iskola Várják a régi tárgyakat Iskolánk, a Szigetszentmiklósi 2.sz. József Attila Általános Iskola ebben az évben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Ebbôl az alkalomból évkönyv kiadását és kiállítás rendezését tervezzük. Várjuk a régi tanárok, diákok, szülôk írásbeli visszaemlékezéseit és régi emléktárgyait, fotóit az iskola titkárságán: Szigetszentmiklós, Radnóti út 6. Tel: , fax: Köszönettel: Iskolavezetés
7 K I S V Á R O S 7 Életmódtábor sok sporttal, egészséges ételekkel A Szigetszentmiklós Egészséges Városért Közalapítvány szervezésében az önkormányzat támogatásával június 28-a és augusztus 5-e között idén is megrendezésre került az életmódtábor az önkormányzat Duna-parti üdülôjében. A táborban hetente közel 30 általános iskolás tanuló élvezte a változatos programokat. A tábor fô célja az egészséges életmódra nevelés volt: sok mozgás, egészséges táplálkozás. A rendszeres mozgásra nevelés felelôse a Szigetszentmiklós-Tököl SE volt, amely a programokat összeállította és levezényelte, az egészséges ételeket Kiss Sándorné Kati néni a Csicsergô Óvoda élelmezésvezetôje vezényletével váltva a Napraforgó illetve a Csicsergô Óvoda konyhája biztosította. Mindemellett teret kapott a foglalkozásokban az elsôsegélynyújtás, a gerinctréning, volt kézmûves foglalkozás, valamint szó volt a biztonságos fürdôzés szabályairól, és természetesen a Duna mellett nem maradhatott el a vízre szállás gyakorlása sem. A programokat szakemberek biztosították a gyermekek számára. Hogy hogyan sikerült a tábor? A szülôk és gyermekek részérôl a tábor ideje alatt érkezô visszatérô jelentkezési igények arra engednek következtetni, hogy a gyermekek élvezték a programokat, elégedettek voltak. Egy apuka a következésképpen mondott véleményt a táborról: Tisztelt Polgármester Aszszony! Kedves Julika! Ezúton szeretném a köszönetemet kifejezni a kislányom nevében, hogy részt vehetett az életmódtáborban. A gyerek nagyszerû és hasznos élményekkel lett gazdagabb, ami köszönhetô a 4 lelkes nevelônek: Mariannak, Marikának, Andrásnak és Gábornak. Reméljük jövôre is mehetünk a táborba és ban is élhetnek ezzel a lehetôséggel a város gyermekei. Azóta jobban odafigyelünk az egészséges életmódra is. A Szigetszentmiklós Egészséges Városért Közalapítvány kuratóriuma a tábor megvalósulásának támogatásáért köszönetet mond Szigetszent-miklós Város Önkormányzatának, Gnyálin Istvánnak a Szigetszentmiklós-Tököl SE elnökének, G. Németh Irénnek a programok irányítójának, Kiss Sándorné Kati néninek, a Napraforgó és Csicsergô Óvoda vezetôjének és konyhai dolgozóinak, Göndöcz Sándorné élelmezésvezetônek és segítôjének, Narancsik Sándornénak, és végül, de nem utolsósorban a négy táborvezetônek, akik hôsiesen állták a sarat 6 héten keresztül, s akiken nagymértékben állt vagy bukott a tábor sikere: Hudák Mariann, Jordán Mária, Förhécz Gábor és Romhányi András. HAJDÚSZOBOSZLÓI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉS Tájékoztatjuk városunk nyugdíjaskorú lakosságát, hogy a tavalyi évhez hasonlóan évben ismét lehetôség nyílik Hajdúszoboszlón kedvezményes gyógyüdülés igénybevételére az önkormányzat támogatásával. A gyógyüdülés idôpontjai az alábbiak: 1. Szeptember 24-tól október 1-ig 2. Október 1-tôl október 8-ig 3. Október 8-tól október 15-ig 4. Október 15-tôl október 22-ig Az üdülésre való jelentkezés határideje: szeptember 15. A jelentkezés menete és feltételei: Az üdülésre jelentkezônek jelentkezési lapot kell benyújtania a Polgármesteri Hivatal aljegyzôjéhez, amelynek tartalmaznia kell a háziorvos, és a reumatológiai szakorvos javaslatát a gyógyüdülés igénybevételére. A jelentkezési nyomtatványt a Polgármesteri Hivatal titkárságán és a szociális ügyekkel foglalkozó ügyintézôktôl tudják beszerezni az érintettek. A benyújtott kérelmek alapján az illetékes bizottság dönt az elhelyezést nyert személyekrôl. A bizottság döntésérôl az érintetteket a hivatal értesíti, és egyben tájékoztatást ad az üdüléssel kapcsolatos tudnivaló megbeszélési idôpontjáról. A szakorvosi vélemény beszerzése nem jelenti az önkormányzat részérôl az üdülési lehetôség biztosítását. Elhelyezés a Hôforrás Rekreációs Centrum (Hajdúszoboszló, Hôforrás u. 100.) 3 ágyas szobáiban. Házaspárok külön szobában történô elhelyezésére nincs lehetôség! Kísérô személy elhelyezését biztosítani nem tudjuk! A szobák erkélyesek, fürdôszobával, telefonnal, színes TV-vel, hûtôszekrénnyel felszereltek. A szállás díját mely magában foglalja a gyógykezelések társadalombiztosítással összefüggô ügyintézését, a gyógyfürdôbe szállítás költségét, a zárt parkoló használatát, az önkormányzatunk fizeti. Étkezési lehetôség biztosított a szálláshelyen. A évre érvényes étkezési díjak: reggeli 400,-Ft, ebéd 600,-Ft, vacsora 500,-Ft Az étkezés igénybevételérôl legkésôbb az utazás elôtti megbeszélésen kell nyilatkozni. Utazás módja: lehet egyénileg, tömegközlekedéssel, saját gépkocsival, vagy az üdülô 12 személyes Mercedes kisbuszával. A kisbusz költsége oda-vissza útra összesen ,-Ft, mely a busz teljes kihasználtsága esetén kb ,-Ft/fô. Csoportos utazás esetén az üdülô busza a szigetszentmiklósi Polgármesteri Hivatal elôl indul, és ide is érkezik visszautazáskor. Az utazás mikéntjérôl legkésôbb az utazás elôtti megbeszélésen kell nyilatkozni. Kísérô személy busszal történô utazását biztosítani nem tudjuk!
8 8 K I S V Á R O S Kultúra, hagyományteremtéssel KÉKTÓ ZENÉS SZÍNHÁZI FESZTIVÁL Június elsô hétvégéjét írtuk, amikor a Kéktó Szabadidô Park néhány napra elvesztette megszokott arculatát és színházzá változott. Egy zenés nyári fesztivál vette kezdetét, melybôl a tervet megálmodó színész, Pintér Tibor és a város vezetése hagyományt szeretne kovácsolni. A kezdetekrôl 1996-ban alakult Szigetszentmiklóson a Városi Könyvtár közkeletû nevén a Sárgaház színháztermében a Musical Stúdió az akkor huszonegynéhány éves fiatal mûvész Pintér Tibor vezetésével. Itt iskoláskorú fiúkat és lányokat tanított a színmûvészeti fôiskola operett-musical szakán frissen végzett titán. Késôbb a gyerekek fejlôdését és ambícióját látva elhatározta, hogy színházat alapít velük, vagyis alkotnak valami újat együtt ôszén a város vezetô testülete elhatározta, hogy anyagilag kiemelten támogatja a mûvészeti közösséget tól több millió forintos éves költségvetésbôl gazdálkodik az azóta a városban, a környezô településeken és lassan országosan is Sziget Színház néven ismertté vált csoport. Álom, majd valóság A színház vezetôje gyakran hódol lovaglási szenvedélyének. Egy alkalommal a Kéktó mellett haladva megpillantotta a színpadot, és abban a pillanatban megfogant a gondolat: -Milyen jó lenne itt egyszer eljátszani a János Vitézt és elénekelni a Kéktó, tiszta tó melybôl az életvize árad kezdetû dallamot, melyet annak idején Kacsóh Pongrác keze vetett kottapapírra. (Az aktualitást fokozta az is, hogy Petôfi elbeszélô költeményét a szigetszentmiklósi Bakonyi Károly színi író dolgozta át színpadi mûvé.) Az álom elindult a valóság rögös útján. A darab rendezésére Maros Gábor kapott felkérést, aki a darabban francia királyként színészi játékával is elkápráztatta a jelenlévô közönséget. A próbák megkezdését követôen számos nehézség merült fel, melyek nagy részét a több évtizedes szervezôi tapasztalattal rendelkezô Soltiné Radnics Magdolna oldotta meg. A Sárgaház vezetôje Papp István kulturális ügyekért felelôs alpolgármester a fesztiválon elhangzott köszöntô szavait idézve férfiakat megszégyenítô erôvel és határozottsággal fogta össze azt a közel száz embert, akik a produkció technikai megvalósításán fáradoztak. Válasszunk magunknak szlogent Szigetszentmiklós a Zene Városa Több mint egy évvel ezelôtt a Képviselôtestület tagjaiban felmerült a kérdés, hogy a mai kor marketing-igényeinek megfelelôen valamilyen jelszót kellene meghonosítani nyilatkozta lapunknak Fodor Antalné dr. polgármester. A cél, ha az országban elhangzik Szigetszentmiklós neve, valami azonnal kapcsolódjon hozzá az emberek fejében. Ekkor vetôdött föl az ötlet, hogy legyen Szigetszentmiklós a ZENE VÁROSA. S nekünk itt élôknek lehet jogalapunk ezt mondani, hisz ebben a városban született a Kossuth díjas zenepedagógus Ádám Jenô, itt élt a áprilisában elhuny Molnár Imre citerakészítô népi iparmûvész, egyre több tanszakkal gazdagodik a zeneiskolánk. A zenetanítás egy sajátos nevelôi aspektusát alkalmazza a Zenesziget Alapítvány, a József Attila Általános Iskolában hosszú évek óta sikeres és eredményes zenetagozat mûködik, minden oktatási intézményünkben magas színvonalú zenei nevelésben részesülnek a diákok. A települést élénk kórusélet jellemzi. A nemrég megalakulásának 5. évfordulóját ünneplô Székely Miklós karnagy által vezetett Városi Kórus mellett, minden felekezetnél megtalálhatóak az egyházi kórusok is. Nem szabad megfeledkeznünk azokról az amatôr rock zenekarokról sem, akik májusban mutatkoztak be elôször a Duna parti Pokróc Fesztiválon és szeptemberre tervezik a következô rockzenei fesztivál és tehetségkutató verseny megrendezését ROXIGET néven mondta a polgármester. A településen mûködô balettiskola és néptánc oktatás szintén szorosan kötôdik a zenéhez. Elmondhatnánk, hogy végül, de egyáltalán nem utolsó sorban itt a Sziget Színház társulata, akik az operett, daljáték, musical, rockopera mûfajainak felvonultatásával méginkább színesítik a felsorolt palettát. Ezért mi joggal állíthatjuk; SZIGET- SZENTMIKLÓS A ZENE VÁROSA! Tervünk, hogy minden esztendô júniusának elsô hétvégéjén, késôbb egy egész héten keresztül a zene különbözô mûfajai kapjanak helyet a Kéktó Szabadidô-parkban, azon a helyen, ahol annak idején valóban egy tó állt. Kéktó a zenék tava A fenti mondatot láthatta a közönség több héten keresztül a rendezvényt megelôzôen a város bevezetô útjainál kifüggesztett reklámhordozókon. Emellett minden televízió csatorna hírül adta, hogy mi készül Szigetszentmiklóson. Úgy gondolom, hogy a pozitív propaganda jót tett a településnek tájékoztatta a Kisvárost Pintér Tibor, a Sziget Színház vezetôje. Annak a több, mint 1500 vendégnek pedig, akik személyesen részesültek színházi élményben a két nap során valódi örömöt szerzett a Farkas Pál által vezényelt Váci Szimfónikus Zenekar kíséretével bemutatott János Vitéz címû daljáték, illetve másnap június 2-án szombaton bemutatott Gálamûsor, melyben Gregor József operaénekes, Kossuth-díjas Kiváló mûvész, Maros Gábor színmûvész, Szegedi Csaba a zenemûvészeti fôiskola növendéke mellett számos fiatal lépett színpadra az opera, musical és a zenevilág egyéb mûfajait felvonultatva. Bízom abban, hogy aki idén eljött az elsô nap tapasztalt esôzés ellenére - jövôre is velünk tart, és öregbíti a kezdeményezés jó hírét. Ezúton is köszönet a Sziget Színház mûvészeinek, a Kéktó Zenés Színházi Fesztivál technikai megvalósítóinak és minden segítô támogatónak a közremûködésért! Katona Erika kulturális vezetô tanácsos
9 K I S V Á R O S 9 BEMUTATJUK A SZIGET SZINHÁZ MÛVÉSZEIT Sorozatunkban a Sziget Színház tagjait mutatjuk be. Elsôként Pintér Tibor igazgató beszél múltról, jövôrôl és a közönségrôl Névjegy: Pintér Tibor január 21-én született ben diplomázott a Színház és Filmmûvészeti Egyetem operett-musical szakán Szinetár Miklós növendékeként. Egy évadra a veszprémi Petôfi Színházhoz szerzôdik óta szabadfoglalkozású színész tôl a Sziget Színház mûvészeti igazgatója. Hogyan került a városunkba és miként jött létre a Sziget Színház? Hét évvel ezelôtt egy újságíró ismerôsöm azt a kérdést tette fel: Nem lenne-e kedvem egy színjátszó stúdió vezetéséhez Szigetszentmiklóson? Mivel ezidôtájt édesapám éppen egy hasonló irodalmi színpadnak volt a vezetôje Veszprémben, nem volt a kérdés számomra teljesen idegen és igent mondtam.ezután megismerkedtem a Sárgaház vezetôivel, akik nagyon kedvesek voltak és biztosítottak, hogy mindenben segítségemre lesznek, támogatnak. Egy fôbôl álló, zömével 16 év körüli fiatallal indult útjára 1998-ban a musical-stúdió, amirôl megvallom ôszintén én sem gondoltam, hogy idáig fejlôdik... A stúdióból színház lett, s ha ilyen léptékben haladunk elôbb-utóbb szükség lesz egy nagyobb színházteremre, mivel a Sárgaház a jelenlegi állapotában nem a legalkalmasabb a színjátszásra. Szerencsére az önkormányzat komolyan foglalkozik a kérdéssel. Elkészült egy pályázat amibôl úgy tûnik az elkövetkezô két év újabb nagy változásokat hoz. E szerint a jelenlegi színháztermünk férôhelyesre bôvül. Ez bár majdnem kétszerese a mostaninak még mindig pici, ami viszont nem is baj. Mert minél többet tudunk telt ház elôtt játszani, annál jobban járunk. Ha lenne egy nagy, de üresen kongó termünk, azt valószínûleg kéthavonta csak egyszer tudnánk megtölteni. Ha már a közönségnél tartunk: milyennek találja a szigetszentmiklósiakat? Veszprémi gyerek vagyok, a Bakonyban nôttem fel, Pesten tanultam és most Szigetszentmiklóson csinálok színházat. Talán nincs is olyan megyeszékhely, nagyobb színház, ahol ne játszottam volna. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy 31 évesen nagyon sok helyen megfordultam, sokat láttam, tapasztaltam, különbözô típusú emberekkel találkoztam. Nem hiszek abban, hogy itt butább, ott meg okosabb emberek élnek. Lehet, hogy van társadalmi különbség, amit a szociográfusok be tudnak bizonyítani, hogy bizonyos helyeken intellektuálisabb és érzékenyebb az ember és a lakosság. Úgy gondolom, hogy a mûvészetnek pontosan abban van az ereje, hogy bármilyen közösségre, bármilyen embertípusra képes hatni. Én abban hiszek, hogy az érték a legprimitívebb és leginteligensebb civilizációra is ugyanúgy hat. Visszakanyarodva az eredeti kérdéshez azt mondom, hogy a szigetszentmiklósi közönséget is lehet és kell motiválni, ha kell, manipulálni. Az elsô idôkben például más közönség elôtt játszottunk, mint most. A szigetszentmiklósiak szeretnek minket, figyelnek ránk, nyílt és ôszinte kritikákkal illetnek bennünket. Büszkék a színházukra. Ezt mi úgy igyekszünk meghálálni, hogy - szerény lehetôségeinken belül - igényes és színvonalas produkciókat próbálunk nekik nyújtani. A magyar színházvilág és a magyar színházi szinthez képest is. Jó magam részese voltam s vagyok mai napig is jó néhány kôszínházi nagy produkciónak és pontosan tudom mi az a szint amit mindenkor, mindenféle körülmények között sokszor nem kis erôfeszítések árán de el kell érni. És hogy ez sokszor sikerül, mi sem bizonyítja jobban mint az elôadások utáni szünni nem akaró taps... Ezek szerint elégedett? Miért? Kell ennél több egy színésznek... Szabina Zoltán Vincze Klára a feltörekvô tehetség Augusztus elsô napjaiban ünnepelte 20. születésnapját városunk egyik ismert lakója Vincze Klári, akit a Sziget Színházban játszott szerepei mellett kezdôdô énekes pályafutása kapcsán láthat egyre gyakrabban a szigetszentmiklósi közönség. Klári hangját éveken át az Ádám Jenô Zeneiskola magánének szakán Szikora Krisztina tanárnô képezte, s tavaly az ô felkészítésével nevezett elôször országos énekversenyre. A balassagyarmati megmérettetésen II. helyezést ért el. Ekkor fedezte fel Fekete Mária énektanár, aki Klárit a Zenemûvészeti Konzervatórium magánének szakára csábította. Az azóta mindennapos felkészítés eredménye az idén sem maradhatott el. Májusban a Szolnokon megrendezett három napos V. Országos Ádám Jenô Énekversenyen egy olasz és egy orosz dallal lépett a nagytekintélyû zsûri elé a fiatal tehetség, aki a közel félszáz indulót maga mögött hagyva nyerte el az I. díjat. A verseny végeztével Klári szakmai tanácsért szerényen a zsûri elnökéhez, Sólyom Nagy Sándorhoz fordult, aki összegzésként csak ennyit mondott: -Apró hibái voltak csupán. Mondhatjuk; maga már MÛVÉSZ. Ha valakit az Állami Operaház Liszt és Kossuth díjas baritonistája így méltat azt hiszem reménykedhet. Sólyom Nagy Sándor elismerô szavai mellett mi is bíztatjuk a miklósi kislányt, akit a Sárgaház színpada után a világot jelentô pódiumok várnak. Katona Erika
10 10 K I S V Á R O S Vidám nyárköszöntô a lakótelepen Gyönyörû idôben július 16-án szombaton több mint százan jöttek össze a 7- es választókörzetben, hogy vidám hangulatban beszéljék meg közös problémáikat és kapjanak korrekt tájékoztatást az eddigi eredményekrôl. A rendezvényen sok kisgyermek vett részt, akik aszfaltrajzversenyen mutathatták be tehetségüket, a legjobbak díjakban részesültek. Az esti program színvonalas zenei aláfestését a Szegfû zenekar Horváth István-dob, Dorogi Gyula-tangóharmonika, ének és Molnár Ágostontangóharmonika, ének biztosította. A 13 éves Czuri Alexandra tánccal és énekkel szerzett örömteli pillanatokat. A találkozón részt vett Varju László országgyûlési képviselô, aki a résztvevôk által feltett kérdésekre válaszolt. Varju László elmondta: Szigetszentmiklós kell, hogy legyen a térség gazdasági növekedésének a motorja; már eddig is sok vállalat választotta ezt a minden tekintetben növekvô várost telephelyéül; dinamikusan fejlôdik az ipari park, az ÁTI-SZIGET, amely a munkahelyteremtésen kívül a város költségvetését is nagymértékben segíti. A rendezvény szervezôje, Horváth István a választókörzet képviselôje, az MSZP 2006-os polgármester jelöltje elmondta, hogy a parkavató ünnep már hagyománynak számít, remélhetôleg rövidesen a Jókai u szám alatti ház belsô udvarán új járda készül, és az egész park megújul. A vacsoráról az Erdôs Vendéglô üzemeltetôje, Dorogi Gyula gondoskodott, ezúttal is finom bográcsgulyást szolgált fel és korlátlanul fogyasztható üdítôt, sört kínált az embereknek, az Orgona Presszó tulajdonosa, Ruckkel Istvánné egy-egy szelet süteményt ajánlott fel minden résztvevônek. Zöld nap a Kis-Duna partján Június 7-én rendezték meg elsô alkalommal városunkban a Zöld napi akadályversenyt. A találkozóra a Kis-Duna partján, a Horgásztanya elôtti füves területen került sor, mivel a természet közelsége, a szépen karbantartott vízparti park, a hangulatos környezet megfelelô hátteret biztosított a programnak Az általános iskolákban plakátokon, szórólapokon meghirdetett versenyre ötfôs csapatok jelentkezését várta a rendezvény fô szervezôje a Kamilla Környezet- és Természetvédelmi Egyesület. Szerencsére szép számmal gyûltek össze a természetbarátok, hiszen az általános iskolák alsó és felsô tagozatos diákjaiból nyolc míg az érdeklôdô felnôttekbôl két csapat nevezett a versenyre. Sajnos a városi nyugdíjas klubokkal nem sikerült idôben egyeztetni, ezért a szervezôk azon terve, hogy minden korosztály képviseltesse magát a versenyen, nem valósult meg, de remélhetôleg a következô rendezvényen már ennek sem lesz akadálya. Noha az idôjárás kissé mostohán bánt a résztvevôkkel, a kellemes környezet és a természetbarátok hangulata garantálta a Zöld nap sikerét. A szervezôk alapgondolata az volt, hogy a társadalom feladata a természetes lét és - létbiztonság megteremtése megóvása, és ehhez elsô lépés, a környezete védelme. A Zöld napot az egyik szervezô, Dobosi Pál nyitotta meg. Szavaiból kiderült, hogy Kamilla Egyesület titkolt célja a természetvédelem jelentôségének megértetése a gyerekekkel és azokkal a polgárokkal, akik eddig nem fordítottak kellô figyelmet e kérdésre. Az akadályverseny feladatait Szûcs Zoltán ügyességi-, gyakorlati-, és helyzetfelismerô feladatokból állította össze. Legnépszerûbbek a kerékpáros ügyességi versenyek, a természeti kép puzzle összerakása, és a szétválogatott hulladékokkal történô célba dobás, illetve a kincskeresô állomások voltak. A horgásztanyán eközben Szatmári Péter természeti fotóiban gyönyörködhettek a résztvevôk. A célba érkezett csapatokat finom gulyásleves várta. Míg a természetbarát játékosok akik még ellenálltak a hideg szélnek jól laktak, addig a szervezôk kiértékelték a verseny eredményeit, melyen a Kardos iskola mindent elsöprô sikert aratott, hiszen az alsó tagozatosok és a felsôsök versenyében is az élen végzett, így 2005-ben ez az intézmény érdemelte ki a Szigetszentmiklós legkörnyezetbarátabb iskolája címet. A két gyôztes csapat tagjai a következô tanulók voltak: Hernold Henrietta, Sófalvi Gergô, Sófalvi Norbert, Stuhl Péter, Viola Zsuzsanna illetve Kôszegi Márk, Miskolci Balázs, Molnár Péter, Ortelli Zsolt, Takács Róbert. A felnôttek versenyét a Zöld kukák csapata nyerte. A gyôztesek nyereménye a jól megérdemelt elismerésen és oklevélen kívül csapatonként egy-egy hársfa csemete volt, amit a gyerekek az iskolájuk udvarán, míg a felnôtt gyôztesek a Horgásztanya elôtti területen ültethettek el a megfelelô ültetési és gondozási útmutatás alapján. A verseny gyôzteseirôl faragott fatáblák emlékeznek meg az elültetett fák mellett. A díjkiosztás után közös eszmecsere kezdôdött a szigetszentmiklósi természetbarátok lehetôségeirôl, és egy nagyon érdekes téma került terítékre. Ez a városi és a térségi kerékpárút kérdése volt, melyrôl a rendezvény egyik meghívott vendége, Jáki Mónika projektfelelôs adott tájékoztatást, egyrészt, mint sport-túra lehetôségrôl, másrészt, mint helyi közlekedési alternatíváról. A jelenlévôk láthattak terveket az EUROVELO 6 nemzetközi kerékpárút Csepelszigetet érintô részérôl és az azzal foglalkozó elôtanulmányokról. Számtalan ötlet hangzott el a kerékpárút lehetséges útvonaláról, de abban mindenki egyet értett, hogy Szigetszentmiklósnak és ennek a térségnek nagyon nagy szüksége van egy jól kiépített kerékpárútra A beszélgetés végeztével azok a résztvevôk, akik még ellenálltak a hideg szélnek, összeálltak egy csoportképre, majd a közeli folytatás reményében elbúcsúztak a szervezôktôl. A rendezôk reményei szerint az ôsszel megrendezésre kerülô II. Zöld napon, melynek témája a szelektív hulladékgyûjtés lesz, még több környezetbarát fog összegyûlni minden korosztályból. A Kamilla Egyesület köszönetét fejezi a támogatásért és a segítségért a Dolgozók Szigetszentmiklósi Horgász Egyesületének, Szigetszentmiklós Város Önkormányzatának és a Polgármesteri Hivatalnak, az MSZP Szigetszentmiklósi szervezetének, Varju László országgyûlési képviselônek, a Szigetszentmiklós Városért Egyesületnek, a Szigetszentmiklósi Vízi Sportegyletnek és a Vitéz Somogyvári Gyula Cserkészcsapatnak.
11 K I S V Á R O S 11 TOVÁBB ÉPÜL A TANÖSVÉNY Szigetszentmiklós legértékesebb természeti látnivalója az ökológiai tanösvény, amelynek megóvása és folyamatos karbantartása a Felsô-Dunaági Természet- és Környezetvédelmi Közalapítvány legfontosabb feladata. A tanösvény megépítésével növekedett az ember jelenléte a korábban nagyrészt háborítatlan Duna szakaszon, ezért különösen ügyelni kell az okozott károk kijavítására, a védett terület értékeinek megôrzésére. Mindig számolni kell az évente többször is elôforduló vízszintingadozással, amely a partszakasz, valamint a tanösvényen elhelyezett mûtárgyak (hidak és parti erôsítések) pusztulását eredményezi. Ezért folyamatosan kell gondoskodni a felújításról hidak javításáról, hullámtörôk kialakításáról, sóderfeltöltésrôl, biztonságtechnikai favágásról, padok és asztalok festésérôl, stb., amelyre az idén tavasszal is sor került. Lakossági kérésre júliusban felújításra került a Szegfû utca végén lévô lejáró és a hozzá tartozó Dunapart szakasz, amely szorosan illeszkedik a közalapítvány által tervezett, a tanösvénynek a hajókikötôtôl a horgász egyesületig történô meghosszabbításához. A tanösvény meghosszabbítása jelenleg a tervezési és engedélyeztetési szakaszban van. A területrôl légifelvételek készültek, amelyek a pontos helyszínfelméréshez elengedhetetlenek. Az építési munkálatok a szükséges engedélyek beszerzése után kezdôdhetnek, de hasonlóan a már meglévô szakasz építéséhez, a terület állatvilágához, növényeihez alkalmazkodva csak a késô ôszi, illetve kora tavaszi idôszakban kerülhet sor. Az új szakaszt a nagyközönség elôre láthatóan 2006 végén, vagy 2007 elején veheti majd birtokba. Sajnos visszatérô problémát jelent a tanösvényen és a mûtárgyakban okozott vandál rongálás, amelyre évrôl évre jelentôs kiadást jelent a közalapítványnak. Remélhetôleg azonban azok is megtanulják becsülni mindannyiunk közös értékeit, akik most csak kárt okoznak. Baski Sándor Kuratóriumi elnök Miklósi autóvadászok kitüntetése A lopott autók hajtóvadászainak utolsó versenyére és az éves tevékenység értékelésére került sor nemrégiben a Balaton partján, Szántódpusztán. Az országos megmérettetésben a miklósi csapat a harmadik helyezést érte el. A szigetszentmiklósi polgárôrök harmadik éve tagjai a IV. Szent Kristófról, az utak védôszentjérôl elnevezett autóvadász akció csoportnak, és rendszeresen részt vesznek a különbözô találkozókon. Ezekrôl, a megtalált autókról már több alkalommal beszámoltunk a Kisváros olvasóinak. A legutóbbi találkozón az elmúlt idôszak értékelésére került sor, és az országos mezônyben az elôkelô harmadik helyezést és az ezzel járó kupát nyerte el városunk csapata, amelyben a polgárôrök mellett rendôrök is szolgálnak. A polgárôrség hírei közé tartozik az is, hogy az egyesület hivatali autóját, a Suzuki Vitarát nemrégiben felszentelte városunk római katolikus esperes plébánosa, Gyulaffy Pál. A szolgáló jármû a keresztségben a Vadász 4 elnevezést kapta. Uniós pályázattal a környezetvédelemért A város önkormányzata csatlakozott az Európai Uniós pályázatok keretében meghirdetett INTERREG IIIB CADSES elnevezésû programhoz. A program célja, hogy az új uniós országokat az európai környezetvédelmi szabályozás adaptálása során segítse. Bemutassa, hogyan kezelik az önkormányzatok a környezeti problémákat technikai, szervezési és pénzügyi szempontból egyaránt, megismerkedjenek egymás környezetvédelmi tevékenységével és a kedvezô tapasztalatokat hasznosítsák munkájuk során. A programot a csehországi Vsetín városa indította útjára, és több szervezet, település csatlakozott hozzá Európa országaiból. Csehországból egy önkormányzati szövetség vesz még részt a munkában, de egy romániai település, egy ausztriai önkormányzati szövetség is kapcsolódott a programhoz. Magyarországról Szigetszentmiklóson kívül a Pest és Nógrád Megyei Környezetvédelmi Igazgatóság és a TÖOSZ Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége csatlakozott az európai uniós munkához. A több évre tervezett program résztvevôinek elsô találkozójára nemrégiben került sor Csehországban, ahol megvitatták az elkövetkezendô idôszak feladatait, a lebonyolítás rendjét és összeállították az ütemtervet. Szigetszentmiklóson 2007-ben találkoznak a szakemberek, akik a hulladékgazdálkodás aktuális problémáit, a megoldási lehetôségeket vitatják meg.
12 12 K I S V Á R O S VÍVÓHÍRADÓ A szigetszentmiklósi Diák Vívóegylet 2005-ben szép eredményekkel büszkélkedhet. Ezek közül említek néhányat: A Siklóson rendezett kadet Országos Bajnokságon nôi csapatunk III. helyezést ért el. Csapattagok: Mikulik Júlia, Nagy Zsófia, Herbay Réka, Lilienberg Zsuzsanna. Veszprémben, az újoncok Vidék Bajnokságán Herbay Réka I., Lilienberg Zsuzsanna III, a fiúknál Becz Péter II., Cseh Tamás VII. helyezést ért el. Kadet fiaink ezen a versenyen elsöprô sikert arattak: Gelencsér László I., Noseda Tamás II. helyezett lett. A gyermeklányok mezônyében Becz Lilla, a Békéscsabán rendezett Országos Bajnokságon VIII, a balatonkenesei Országos Diákolimpián III. helyezést ért el. Az évadban nyújtott teljesítményük alapján Mikulik Júlia és Becz Lilla tagja a válogatott Reménység keretnek A kadet és junior korosztályban a fiúk annyi országos és nemzetközi sikert értek el, hogy a magyar válogatott 11 fôs keretébe 4 szigetszentmiklósi fiú is bekerült: Noseda Tamás, Noseda Norbert, Gelencsér László, Molnár Balázs. Augusztus közepétôl a csapat a Nagykanizsa-Bajcsa-i edzôtáborozáson vesz részt, fizikai alapozással elôkészítve a os év szakmai feladatait. Noseda Tibor Ritmikus Gimnasztika sikerek az országos bajnokságokon Büszkén számolhatunk be a Sziget Diáksport Egyesület Ritmikus Gimnasztika versenyzôinek Országos Bajnokságokon elért helyezéseirôl, hiszen a nehéz kvalifikációs viadalokról továbbjutott versenyzôk derekasan helyt álltak és méltó módon képviselték Szigetszentmiklós városát! Minden korosztályban a dobogós helyezések mellett az összes versenyzô bejutott az elôkelô 1-10 közé, ami páratlan az egyesület életében is! Az Ovi-Suli Országos Döntôt Vácott rendezték. Eredmények: Kisgyermek korosztály: Egyéni versenyben: 3. helyezett Karcagi Laura Egyéni csapatversenyben: 1. helyezett a SZIGET DSE csapata: Eszenyi Zsuzsanna, Karcagi Laura, Sallai Andrea Gyermek korosztály: Egyéni versenyben: 5. helyezett Radó Anita Serdülô korosztály: Egyéni versenyben: 2. helyezett Rajna Renáta Egyéni csapatversenyben: 1. helyezett a SZIGET DSE csapata: Bujtor Xénia, Ivanics Lilla, Rajna Renáta Junior korosztály: Egyéni versenyben: 4. helyezett Szép Zsófia Felnôtt korosztály: Egyéni versenyben: 4. helyezett Deák Dóra A Siófokon rendezett Diákolimpia Országos Döntôn a következô eredmények születtek: Kisgyermek korosztály: 2. helyezett Karcagi Laura 4. helyezett Sallai Andrea 10. helyezett Eszenyi Zsuzsanna Gyermek korosztály: 4. helyezett Radó Anita 6. helyezett Peller Vivien 10. helyezett Gubacsi Zsanett Serdülô korosztály: 5. helyezett Bujtor Xénia 6. helyezett Rajna Renáta 6. helyezett Ivanics Lilla Junior korosztály: 6. helyezett Szép Zsófia Felnôtt korosztály: 8. helyezett Deák Dóra BIRKÓZÁS A Sziget SC Birkózó Szakosztálya befejezte edzôtáborozását, melyet 1-7- e között a nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában tartottak meg. Az iskola létesítményei ideális feltételeket biztosítottak a szakmai fejlôdésre. Rusz Gergely vezetôedzô és Csiszár János utánpótlás vezetôedzô irányításával 8 felnôtt, 4 ifi és 12 diák versenyzô vett részt a táborozáson, melyre elkísérte a stábot Prunner József, a Sziget SC elnöke, Kerekes István a Sziget SC titkára, Joszkin Jánosné gazdasági vezetô és Joszkin János igazgató, a tábor vezetôje. Az egy hét alatt kitûnôen dolgoztak a fiúk, s a szakmai fejlôdés remélhetôleg a Magyar Bajnokságon is meghozza a gyümölcsét. Joszkin János, Sziget SC igazgatója A LÉT ELVISELHETETLEN KÖNNYÛSÉGE Beszélgetô est DR. CSERNUS IMRE pszichiáterrel SZEPTEMBER óra SZIGETSZENTMIKLÓS, VÁROSI KÖNYVTÁR (2310 Szigetszentmiklós,Tököli út 19.) Szigetszentmiklós Városért Egyesület szervezésében Információ: Városi könyvtár, Szigetszentmiklós, telefon: (24) Fôvédnök: Horváth István, Szigetszentmiklós Város Egészségügyi Bizottság elnöke
13 K I S V Á R O S 13 Mátraszentistváni élménybeszámoló Július 6-a és 12-e között idén is a Balaton mellett, Zamárdiban táboroztak a József Attila Általános Iskola és a Kardos István Általános és Szakközépiskola diákjai. Volt, aki elôször járt itt de akadt olyan is, aki már hetedik alkalommal nyaralt a zamárdi táborban. És mint mindig, most is nagyszerûen érezték magukat a gyermekek, akik a hét elmúltával fájó szívvel tértek haza. A táborvezetôk összegyûjtötték, hogyan vélekedtek egyegy mondat erejéig a nyaralásról. Íme, néhány gondolat a képzeletbeli emlékkönyv lapjairól: Ez egy földi paradicsom! Szavakkal nem lehet elmondani, ezt át kell élni! Fantasztikus élmény, ezért járok már hetedik éve ide! Nagyon-nagyon jól éreztem ma- Óvodánkban hagyomány, hogy júniusban táboroztatni visszük a középsô, és nagycsoportos gyermekeket. Az idén, immár tizedik alkalommal mentünk MÁTRA- SZENTISTVÁNRA 26 gyermekkel és 3 óvónénivel. A Hotel Jáger 3-4 ágyas szobáiban laktunk, s a gyerekek nagyon élvezték, hogy az óvónénikkel egy szobában alhattak. A gyönyörû környezet és a gazdag élôvilág gyorsan felkeltette a gyermekek érdeklôdését, elég volt egy kis pihenôre megállni, mindjárt a bogarakat figyelték. Az elsô napon a szobák elosztása után nagy sétát tettünk a faluban, a második nap már a reggeli után elmentünk a sípályához, amit délután megmásztak a gyermekek. Délután átmentünk Mátraszentlászlóra, ahol az erdei játszótéren játszottunk, s csak vacsorára érkeztünk vissza a szállásra. A harmadik nap a Vöröskôi Kilátónál jártunk, ami igen nagy túra volt gyereknek, felnôttnek egyaránt. A kilátóról fantasztikus panoráma tárult elénk, szinte az egész Mátrát láthattuk. A negyedik nap nagy kirándulást tettünk, hideg ebéd csomaggal indultunk el Mátrafüredre, onnan az erdei kisvasúttal jutottunk el Gyöngyösre. A Mátra Múzeumot tatarozás miatt sajnos nem tudtuk megnézni, helyette friss kürtôskalácsot süttettünk ez volt az uzsonnánk. Ezután tértünk vissza Mátraszentistvánra, ahol a vacsora után tábortûz mellett énekeltünk és sütöttünk szalonnát. És elérkezett az ötödik nap, amikor haza kellett indulni, de még tettünk egy nagy sétát a Kékestetôn. Gyorsan elröpült az öt nap, jövô júniusban újból útra kelünk. Akkor Kemence nevezetességei várnak bennünket. Szinger Jánosné Napsugár IV. sz Napköziotthonos Óvoda vezetôje Zamárdiban táboroztak a szigetszentmiklósi diákok gam! Jókat sétáltunk a Balaton-parton. A kertmoziban finom volt a pattogatott kukorica. Nagyon élveztem a vetélkedôket. Az akvárium nagyon érdekes volt, vettem hangulatgyûrût. A discoban jót táncoltunk. Tihanyba komppal mentünk, nagyon tetszett Finom pizzákat ettünk. A rock-bulin felvettem az új pólómat, amit Tihanyban vettem. A bátorságpróba volt a legeslegjobb! Balatonfûzfôn báboztunk, szuper volt! Megtaláltam a nagy Ô -t! Nem akarok nem akarunk hazamenni! Maradjunk még egy hetet! Jövôre újra jövök! Amíg csak lesz ez a tábor, addig szeretnék jönni! A hangutánzó versenyen 1. lettem! Soha nem felejtem el az itt töltött hetet! Jó, hogy voltak másik iskolából is gyerekek! Kár, hogy már 8.-os voltam, de ha lehet, jövôre is jövök! A Bencének üzenem, kár, hogy nem volt itt velünk! A József Attila és a Kardos István Általános Iskola új és régi táborozói és táborvezetôi A Zenesziget Alapítvány beszámolója évi eredménylevezetés 1. Közhasznú célú mûködésre kapott támogatás 618 eft a, alapítótól 100 eft b, egyéb 518 eft 2. Pályázati úton elnyert támogatás 300 eft 3. Közhasznú tevékenységbôl származó bevétel 510 eft 4. Egyéb bevétel 902 eft A. Összes bevétel eft B. Összes ráfordítás eft C. Tárgyévi eredmény 508 eft A. Befektetett tárgyi eszközök 322 Ft B. Forgóeszközök eft I. Készletek 578 eft II. Pénzeszközök 508 eft Eszközök összesen1.408 eft I. Induló tôke 100 eft II. Tôkeváltozás 800 eft III. Tárgyévi eredmény 508 eft Források összesen eft Haszon Gyuláné a kuratórium elnöke FELHÍVÁS A Magyar Vöröskereszt a rendkívüli idôjárás okozta HAZAI KATASZTRÓFÁK károsultjainak megsegítésére gyûjtést szervez. Pénzbeli adományaikat a következô számlaszámra várjuk: MKB Rt Felajánlásaikat köszönjük! Vöröskereszt Helyi Szervezete
14 14 K I S V Á R O S MEGHÍVÓ Szigetszentmiklós Város Önkormányzata szeretettel vár minden érdeklôdôt és versenyezni szándékozót a Kéktó Szabadidôparkba a szeptember 10-én 9-13 óráig tartó IV. CSEPEL-SZIGETI HALÁSZLÉFÔZÔ VERSENYRE Versenyszabályok: A halászléhez 2 db pontyot és a tûzifát az önkormányzat biztosítja. Fûszerekrôl, apróhalról és az egyéb kellékekrôl mindenkinek egyénileg kell gondoskodnia. Minimális bográcsméret: 8 liter Jelentkezéseket korlátozott számban fogadunk (max. 30 csapat), a csapatok fantázianéven jelentkezhetnek. Jelentkezés helye, információ: Polgármesteri Hivatal Jegyzôi Titkársága Szigetszentmiklós, Kossuth L. u. 2. Tel.: 24/ , 24/ Jelentkezési határidô: 31., illetve a maximális csoportlétszám betöltésének idôpontja Az eredményhirdetést követôen a versenyzô csapatok illetôleg az önkormányzat vendégül látja Önt egy ízletes halászlére! Ugyanezen a napon a szigetszentmiklósi EGÉSZSÉGES VÁROSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY programjai is várják a látogatókat a Kéktón. Programok: Egészséges életmód tanácsadás Biotermékek bemutatója Nyári életmódtáborról képes beszámoló
15 K I S V Á R O S 15 SZIGET SZERVIZ ÉS ALKATRÉSZBOLT Lakáson: mosógép, bojler, tûzhely, mikró, hûtô Üzletben: porszívó, kávéfôzô, vasaló, hajszárító stb. javítása, garanciával. ALKATRÉSZEK ÉS KIEGÉSZÍTÔK NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK Szigetszentmiklós, Tököli Bajcsy-Zs. u. sarok 06-24/ , 06-30/ Nyitva: H. P.: 8 17-ig, Szo.: 9 12-ig
16 16 K I S V Á R O S TISZTÍTSUK AZ ÁRKOKAT A rendkívül csapadékos idôjárásra tekintettel kérjük a lakosságot, hogy az ingatlanuk elôtt lévô árkokat rendszeresen tisztítsák! Az Önök segítségével megelôzhetô a hirtelen lezúduló csapadék okozta károk nagy része. Együttmûködésüket köszönjük! Polgármesteri Hivatal A VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS KÖZÖSSÉGI HÁZ SZEPTEMBERI PROGRAMJAI Szeptember 16. péntek Nemcsak Jazz Klub Fellép: Cornelio Tutu Band A latin-pop-jazz-t játszó zenekar 2003-ban alakult a jazz-gitáros Juhász Kornél mûvésznevén Cornelio Tutu vezetésével. A tagok: Cornelio Tutu gitár Oláh Péter basszusgitár, Csomós Péter dob Perger Guszty ütôhangszerek, Oláh Zoltán billentyû Jegyárak: Ft (felnôtt), 600 Ft (diák) Szeptember 24. szombat VII. PATAK FESZTIVÁL 11 órakor Meghívásos Nemzetközi Kortárs Képzômûvészeti Fesztivál Pályázat témája: FÖLD Mûvészek és mûvészetpártolók kötetlen találkozója. A kiállítást megnyitja: Szemadám Görgy, festômûvész, író Patak Képzômûvészeti Egyesület által alapított PATAK-Díjat átadja: Somogyi György, festômûvész, az egyesület elnöke. A Városi Könyvtár és Közösségi Házban ôsztôl újra indulnak az alábbi klubok, szakkörök, tanfolyamok: Tûzzománc szakkör, Nádasdy Jazz Balett és Tánciskola, Aprók zenedéje, Baba-mama klub, Nyugdíjas klubok, Városi Kórus, Vackor Citerazenekar, Agykontroll klub, Életmódváltó klub, Agykontroll tanfolyam, Csillag Születik Énekiskola Nyelvtanfolyamok: angol kezdô, kezdô-folytató, haladó német kezdô- folytató Musical Studio diákok részére Érdeklôdés és jelentkezés a 24/ , 24/ as telefonszámon vagy a Városi Könyvtárban (Szm. Tököli út 19.) a fszt. 11. népmûvelôi irodában. ADÓFIZETÔK FIGYELEM! Felhívjuk adózóink figyelmét arra, hogy a helyi adó építmény, iparûzés, gépjármû II. félévi összegét szeptember 15-ig fizethetik be késedelmi pótlékmentesen. Kérjük, hogy fizetési adókötelezettségüknek határidôben szíveskedjenek eleget tenni. Polgármesteri Hivatal KÉPVISELÔI FOGADÓÓRÁK Papp István alpolgármester: minden páratlan héten kedden óráig a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában. Prunner József alpolgármester: minden héten szerdán 9 16 óráig a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában. Szabó József alpolgármester: minden páros héten kedden óráig a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában. Acélvári Attila képviselô: Elôzetes telefonegyeztetés alapján. Telefon: 06-20/ Balla Ákos képviselô: Elôzetes telefonegyeztetés alapján bármilyen idôpontban. Telefon: 06-30/ Becz Péter képviselô: Telefonegyeztetés után. Telefonszám: 06-20/ Budai László képviselô: minden hónap elsô keddje ig Ízes Betûk Könyvesbolt (Oázissal szemben), ig a Batthyány Kázmér Gimnáziumban. Gulyás Lajos képviselô: minden hónap harmadik hétfôjén ig a Liberális Klubban Erkel Ferenc u. 3. Tel.: Varju László országgyûlési képviselô és Horváth István képviselô: minden hónap harmadik hét szerdáján (szeptember 21-én) óráig a József Attila Általános Iskola ebédlôjében. Hrabovszky András képviselô: minden hónap elsô szerdáján óráig a Lakihegyi Óvodában. Joszkin János képviselô: minden hónap elsô szerdáján óráig a Kardos István Ált. és Szakközépiskola orvosi szobájában. Jószai Attila képviselô: minden hónap elsô hétfôjén óráig a Batthyány Kázmér Gimnáziumban. Kopácsi Ibolya képviselô: minden hónap elsô csütörtökén 17 órától a SZÖSZI irodájában (József Attila tér 3). Kövesdi László képviselô: Elôzetes idôpont egyeztetést követôen a Polgármesteri Hivatal Titkárságán, telefon: 24/ Kukorda Tibor képviselô: minden hónap harmadik hét szerdáján (szeptember 21-én) óráig a József Attila Általános Iskola ebédlôjében. Ladányi Sándor képviselô: minden hónap második hétfôjén óráig a József Attila Általános Iskola ebédlôjében. Lénárt Lajos képviselô: minden hónap második hét és az utolsó hét hétfôjén óra között a Polgármesteri Hivatal képviselôi irodájában. Nádasdy András képviselô: minden hónap elsô keddjén óráig a Nádasdy Filmszínházban. Sallai Gábor képviselô: elôzetes idôpont egyeztetés alapján 06-30/ Simon Pál képviselô: minden hónap elsô keddjén óráig a Polgármesteri Hivatal képviselôi irodájában. Szilágyi Zoltán képviselô: minden hónap utolsó keddjén óráig a Polgármesteri Hivatal képviselôi irodájában. Urbán Szabó József képviselô: telefonon lehet érdeklôdni 06-20/ Virág Róbert képviselô: minden hónap negyedik hétfôjén óráig a Polgármesteri Hivatal képviselôi irodájában. Német Kisebbségi Önkormányzat Hohl László elnök fogad: telefonegyeztetés után. Telefonszám: 06-20/ Lakatos Mihály a Cigány Kisebbség Önkormányzat elnöke és Balogh József elnökhelyettes fogad: minden hétfôn 9 13 óráig a CÖK Irodájában Erkel Ferenc u. 3. Polgárôrség fogadóórája: minden hónap utolsó szerdája. Losonczi u óráig, vagy telefonegyeztetés alapján: 06-20/ K I S V Á R O S Szigetszentmiklósi Önkormányzat tájékoztatója Felelôs kiadó: Szigetszentmiklós Város Önkormányzata * Felelôs szerkesztô: Fiedler Anna Mária * Szedés, tördelés: Családi Rendezvényszervezô Iroda Tördelôszerkesztô: Szilvási * Nyomda: Ex-Kop Bt. ISSN
J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl.
J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. Jelen vannak: A polgármester, a jegyz, a települési képviselk a mellékelt jelenléti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről
170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 7 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza.
6 Jegyzőkönyv Készült: Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 8-án 15.00 h kezdettel a Művelődési Ház tanácskozótermében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott nyilvános
AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"
AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint
X. évfolyam 2. szám SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA
X. évfolyam 2. szám SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA MEGHÍVÓ Szigetszentmiklós Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2004. március hó 15. napjára az 1848/49-es magyar
március 15-én az 1848 49-es forradalomra és szabadságharcra
XXII. évfolyam 3. szám 2010. március Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM Emlékezzünk együtt március 15-én az 1848 49-es forradalomra
XII. évfolyam 5. szám SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA 2006. május
XII. évfolyam 5. szám SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA 2006. május Majális a Kéktón Június elsõ vasárnapján a Pedagógus Napon szeretettel köszöntjük az óvónéniket, tanítóinkat, tanárainkat!
Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!
V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell
BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám
Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17
1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 11. szám 2005. november 1956-os megemlékezés Október 23-án a Széchenyi téren helyezte el az MSZP Pátyi Szervezete koszorúját A TARTALOMBÓL:
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv
J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.
AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot
JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 30-ÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 30-ÁN TARTOTT NYILVÁNOS
Jegyzıkönyv. Készült Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülésén 2010. június 30-án 17.
Jegyzıkönyv Készült Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülésén 2010. június 30-án 17.35 órai kezdettel Jelen vannak: Szathmáry Gergely polgármester Petneházy Gábor alpolgármester
Esemény Időpont Helyszín
2015. január 9. 2015/1. szám (2. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV
VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 18-án (pénteken) 17,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán
Város Képviselő-testület
Város Képviselő-testület O k t a t á s i B i z o t t s á g 205 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 2 0-74/2,, 42 Fax: 06 2 0-5 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu EGYSZERŰSÍTETT
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 18-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 11/2015. (VIII.19.) önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezésről 198/2015.
Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. december 14.
Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. december 14. J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Képviselő-testületi ülésekről hangfelvétel készül. A napirendi pontok tárgyalásával
Hírmondó. Világosi. 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám
CMYK CMYK Hírmondó Világosi 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám S Z E M É T M E N T E S 2006 Pár hete lassan egy hónapja, hogy beköszöntött az új esztendõ, a megszokott évszám helyett eggyel többet, 2006-ot
ÜNNEPSÉG A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN
XI. évfolyam 1. szám SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA ÜNNEPSÉG A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN PÁLYÁZATI KIÍRÁS Szigetszentmiklós Város Képviselô-testülete pályázatot hirdet a városban mûködô társadalmi
11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról.
ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLET JÁSZSZENTANDRÁS 11/2014. 2014. november 19-én megtartott ülése jegyzőkönyve, rendelete, határozata mutatója. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 26-án megtartott ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester Gyıriné
JEGYZŐKÖNYV. Mezősas Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én megtartott rendkívüli ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Mezősas Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Mezősas Községi Önkormányzat Tanácsterme (Mezősas, Nagy S. u. 49.
A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február
A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. december 1-i ülésére
Tárgy: Előkészítette: Tájékoztató a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ 2016. évi terveiről Koszecz Sándor igazgató Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és
EXPRESSZ 59. VASUTASNAP
EXPRESSZ A MÁV-START Zrt. vállalati újságja 10. szám 2009. július 20. Hasonlóan a tavalyi évhez, idén is kétnapos rendezvénysorozattal ünnepeltük a Vasutasnapot. Péntek délelôtt vasutas tisztek avatása
JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme
2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 3-án 17 00 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárban tartott közmeghallgatáson.
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (01.15.) HATÁROZATA
1/2015. (01.15.) Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete a meghívóban meghirdetett napirendet kiegészíti, az Egyebek napirendi ponttal. Dr. Sajtos Sándor polgármester 2/2015. (01.15.) Tahitótfalu
Jézus vére, ments meg minket!
ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!
JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes
Szám: 123-22/2013. Készült: 4 példányban
Szám: 123-22/2013. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Bozsok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 28-án 17,00
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA
Iktatószám: IV. 85-13/2009. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Mővelıdési és Oktatási Bizottságának
1.napirend. Kürthy Ferencné
Jegyzőkönyv Készült: Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága soros ülésén 2009. március 19-én a Városháza tanácskozó termében Jelen vannak: - a pénzügyi és ügyrendi bizottság tagjai
JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. ÁPRILIS 13-I ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. ÁPRILIS 13-I ÜLÉSÉRŐL Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2011. 1 április 13-án megtartott - üléséről.
H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.
H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére
BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL
Budapest Főváros XXIII. Ker. Soroksár Önkormányzat, II. sz. Napsugár Óvoda 1239 Budapest, Grassalkovich út 297 1. Személyi feltételek BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL A 2013/2014- es nevelési
Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.
Jegyzőkönyv Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirendi
Jegyzőkönyv. Mocsáry Balázs polgármester Naszvadi Sándorné és Blahó Sándor képviselőket javasolja jegyzőkönyv hitelesítőnek.
Jegyzőkönyv Készült: A Csévharaszt Község Polgármesteri Hivatal Dísztermében 2011. szeptember 22-én megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: a csatolt jelenléti ív szerint.
17/2010. sz. jegyzőkönyv
17/2010. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2010. november 2-án 17 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné
J e g y z ő k ö n y v
Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 11/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8. napján (hétfő) 14,30 órai kezdettel a Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Pusztaföldvár Község Önkormányzat Pusztaföldvár,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Németbánya Önkormányzat Képviselőtestülete 8581 Németbánya Fő tér 3. Telefon/fax: 89/350-141 Szám: /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A 2011. február 28-án 9:00-kor tartott nyilvános testületi üléséről.
TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén.
TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-17/2014. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén. AZ ÜLÉS HELYE: Szekszárd, Megyeháza díszterme, 7100 Szekszárd,
2016. április 20. soros. Pintér Ferenc polgármester. Pénzügyi, Településfejlesztési és Munkaügyi Bizottság. nyílt. 2016. április 15.
J á s z k i s é r i P o l g á r m e s t e r i H i v a t a l 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 A napirend címe, tárgya: Előterjesztés Civil szervezetek
Jászvidék 6 RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS 2007. június 28. Felhívás kenyérsütô versenyre! Együtt előzzük meg a bajt! A tanév befejeztével biztosan több szabadidő és ezáltal különböző programok fogják várni a gyerekeket,
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-110./2008. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati
SZASZÁÉK gondoskodnak.
ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
Tisztelt Jászkisériek!
A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA XV. évfolyam 2. szám Tisztelt Jászkisériek! Az év vége felé közeledve, az adventi idõszakban járva engedjék meg, hogy polgármesterükként én is számot adjak néhány
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 7-én tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 7-én tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013.
A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 4. szám 2004. április A TARTALOMBÓL Helyi szociális rendelet Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója A Magyar Vöröskereszt hírei Útépítés
Jegyzőkönyv. Választmányi ülésről. 1. Tagfelvétel. Előterjesztő: Sárközi Tamás ügyvezető.
120 HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255, www.htbkszfvar.hu, email:htbk.szfvar@regiment.hu
Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 04- én 14 00 órai kezdettel megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 04- én 14 00 órai kezdettel megtartott üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló Községháza tanácskozó
Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye
2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye
AKTUÁLIS. Adventi várakozásban
AKTUÁLIS A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2003 óta hagyománnyá vált keresztállítási missziójához egyre több településen mûködõ szervezetük kapcsolódik. Az idén ötven helyen állítottak keresztet Advent
2010. n o v e m b e r 1 7 - én. m e g t a r t o t t n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
Készült: a Kulturális Bizottság 2007. február 20-án a Polgármesteri Hivatal dísztermében megtartott ülésén.
Készült: a Kulturális Bizottság 2007. február 20-án a Polgármesteri Hivatal dísztermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a Kulturális Bizottság Hajdu Imre, a bizottság elnöke Lendák Lajos Zoltán Stumpf
Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről
Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Fürjes Pál, Dr. Bélteczki János, Boda István,
JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő
1 JEGYZŐKÖNY Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. január 26-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV
6. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. február 22. napján 16 órai kezdettel megtartott Képviselő- testületi ülésen. Jelen vannak: Mezőfi Zoltán polgármester Dr. Katona Ernő alpolgármester Dr. Szájbely Ernő
Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 18-án tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-2/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. február 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-14/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi
J e g y z ı k ö n y v. 2012. május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ı k ö n y v Készült: 2012. május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-139./2006. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 24-én (csütörtökön) 16.00 órai kezdettel a Sárvári Közös
Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh
XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2010. július 7-én megtartott ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 12/1/2010. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2010. július 7-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 42-55. Rendelet száma: 12. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK:
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. JEGYZŐKÖNYVE
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2014. december 17-én 15 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata, 2653
TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének
Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A
Teljes számadás. Budapest ünnepnapja
Teljes számadás Szerzõ Administrator 2012. január 13. Utolsó frissítés 2012. február 03. Schlagwortos tartalomjegyzék a honlaptalan korszakból:- Budapestért díj - Kudlik Júlia: A rák ellen az emberért,
Balatonederics községben Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 2011. május 26-án 18 órai kezdettel megtartott üléséről.
Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-12/2011. J e g y z ő k ö n y v
Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 7/2011. J E G Y Z Ő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-33/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Elfogadták a költségvetést
V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester. Fodorné Szabó Erika képviselő. Tanácskozási joggal részt vett: Fortuna János jegyző
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. május 30-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 9,00 óra. Jelen vannak:
készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán
VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 273-6/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. május 29- én /kedden/ 18.00 órai kezdettel
Farsangi buli az óvodában
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 2. szám 2005. február A TARTALOMBÓL: Önkormányzati hírek Az adóiroda tájékoztatója Járõrszolgálat indulhat Pátyon Keksz helyett Boróka játszóház
Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a
Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28. napján 9 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község
Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;
Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; A tüdő a túloldalon n A tüdôgyógyászati osztállyal 15 beteget költöztettek át hétvégén, de hétfôn már 20-an voltak. Miskolc
XII. 2014. Az egészség és sport jegyében
Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere
XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye
XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye Kedves Dieter Rubenbauer Polgármester Úr! Kedves Mik József Polgármester Úr! Kedves Ünneplő Pilisvörösvári Polgárok! Kedves Vendégeink!
Előterjesztés a 2011. június 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésére
Előterjesztés a 2011. június 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: Általános Művelődési Központ József Attila Művelődési Ház és Kádár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményegységének beszámolója
A képviselő-testület a javaslattal egyetértett és a közmeghallgatás napirendjét egyhangú (6 igen) szavazattal az alábbiak szerint határozta meg:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 22-én, 17:00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásáról. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradt:
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében.
I-1/17-20/2008.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak: Pap Tibor polgármester
A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.
1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra
Átadták az M0-ás délkeleti útszakaszát
2006. JANUÁR A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Megáll a Helikopter lakóparkban a 168-as busz Módosult a Rákoshegyen közlekedõ 168- as autóbusz útvonala. Január 1-jétõl az Örs vezér térrõl induló járat
Jegyzőkönyv. 24900/2011. (II.23.) OB sz. Határozat
Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2011. 02. 23-án tartott ülésén. Jelen vannak: Farkasné Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2011. május 26-án, 14:00 órai kezdettel megtartott munkaterv szerinti nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri
Vidám szüreti felvonulás
XI. évfolyam 9. szám SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA Vidám szüreti felvonulás ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS AZ ARADI VÉRTANÚK TISZTELETÉRE 2005. október 6. csütörtök 11 órától Ünnepi beszédet mond:
tovább örökítő város legyen!
K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák