Berente közösségi tervezés Összefoglaló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Berente közösségi tervezés 2015.02.19. Összefoglaló"

Átírás

1 Berente közösségi tervezés Összefoglaló A közösségi tervezés programja: Miskolci Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakértői által összeállított előzetes SWOT analízis aktualizálása Kávészünet A település problémáinak összegyűjtése, strukturálása, problémafa, célfa készítéssel Ebéd A problémák térbeni elhelyezkedésének pontosítása csoportmunka keretében, térképi ábrázolással. 1. Miskolci Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakértői által összeállított előzetes SWOT analízis aktualizálása A közösségi tervezés első szakaszában véglegesítettük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és Miskolci Egyetem szakértői által összeállított SWOT elemzést. Az elemzéseket három fő probléma köré csoportosítottuk: társadalom, humán infrastruktúra; gazdaság, önkormányzat gazdálkodása; táji, természeti adottságok és infrastrukturális helyzet. A munka során kiszűrtük a tervezésen megjelentek véleménye alapján kevéssé releváns megállapításokat, és kialakítottuk a SWOT elemzés struktúráját. A tervezés szereplőinek véleménye alapján súlyoztuk a SWOT elemzés egyes tényezőit, és rangsoroltuk a változókat. Az elemzés során az alábbi táblázatokat alakítottuk ki.

2 Berente társadalma, humán infrastruktúrája SWOT elemzés jelentős mértékű szociális szolgáltatások, (18) aktív civil szervezetek (KE), (16) kedvező foglalkoztatottsági ráta, (15) közép és felsőfokú oktatási intézmények a közelben elérhetőek, (14) jó infrastruktúra, intézményi, szociális háló (KE), (13) képzett szakemberek megléte, (11) sikeres rendezvények, sokszínű programok (KE) (10). képzések (fiatalok számára) (KE), (23) fiatalok életformájának fejlesztése (KE), (17) odavándorlás növekedése (ha az magasabb képzettségű réteget, vagy gyermekes családokat érint), (13) közmunkaprogramok fejlődése, (12) egyházak által felvállalt feladatok bővülése, (9) fizetős szolgáltatások iránti igények növekedése, (9) civil szervezetek megerősödése. (7) segélyek hatása sokszor kontraproduktív, azok gyakran nem ösztönzőek, (21) lakosság problémái: közösségi élet, aktivitás hiánya, érdektelenség (KE), (18) munkanélküliségi ráta a közelmúlt tendenciái ellenére is magas, (12) korfa egyenlőtlen szerkezete (nőtöbblet, fiatalok alacsony részaránya), (11) közép- és felsőfokú végzettségűek alacsony részaránya, (11) az intézmények az ellátottak számához képest drágák, (9) önkormányzat és lakosság közötti kapcsolat nem megfelelő, önkormányzati döntések esetenként nem igazságosak, (9) fiatalság problémái: a fiatalok elvesztése, jövőkép, érdeklődés hiánya (KE). (8) anyagias gondolkodás, önös érdekek erősödése (KE), (20) odavándorlás erősödése (ha az alacsonyabb képzettségű réteget érint, szociális célú migráció növekedése) (18) bőkezű szociális juttatásoknak köszönhetően csökken a településen lakók aktivitási szintje, (15) magasan kvalifikált lakosság elvándorlása, (14) önkormányzati segélyek beépültek a háztartások költségvetésébe (KE), (10) növekedhet a speciális nevelési igényű gyerekek száma, (8) közmunkaprogramok forrásainak csökkenése, finanszírozás problémái, (6) környezetszennyezésből és terhelésből adódó lehetséges egészségügyi problémák, (5) civil szervezetek állami támogatásának csökkenése, (2) növekedhet a nagyon idős korúak (80-x évesek) aránya, speciális és drága szolgáltatások iránti igény növekedhet. (2)

3 Berente gazdasága/ gazdálkodása SWOT elemzés magas önkormányzati bevételek, alacsony hitelállomány, pozitív mérlegegyenleg, (42) kedvező elérhetőségi viszonyok, (22) önkormányzat gazdasági elképzeléseinek megléte (Település Gondnokság, Berentei Műszaki Ellátó Szervezet megléte), (20) jól működő, informatív honlap. (11) igénybevevők számához képest drágán fenntartott intézmények, szolgáltatások, (jogkörök, felelősségi körök meghatározása elégtelen; számonkérés hiánya), (25) szociális kiadások magas aránya, (17) gazdaságtalan önkormányzati vállalkozói aktivitás (pl.: sertéstelep, halastó), (15) kevés közepes- és nagyvállalat van a településen, (11) nagy kiterjedésű, elhagyott, rendezetlen épületek, barnamezős területek, (9) regisztrált vállalkozások száma alacsony, járási átlag alatti, (8) következetlen önkormányzati döntések, felelőtlen gazdálkodás, (7) lehetőségekhez képest alacsonyabb szintű pályázati aktivitás, (4) az elmúlt években számos jelentős vállalat/ vállalkozás megszűnt a településen, (3) elhanyagolható K+F tevékenység. (0) együttműködés erősítése a szomszédos településekkel, vállalkozásokkal, területfejlesztő társaságokkal, (15) uniós források jobb kihasználása, (14) elérhető technológiák fejlődése, (11) BorsodChemhez tartozó, még beépítetlen és barnamezős ipari területek, (10) meglévő, alulhasznosított mezőgazdasági területek, (10) hőerőmű épületének, területének újrahasznosítása, (9) ipari vállalatok, helyi vállalatok fejlesztése, vállalkozások ösztönzése, gazdaság fejlesztése (KE), (9) kedvező jogszabályi változások, (6) pernye hasznosításában rejlő lehetőségek kihasználása, (5) befektetési lehetőségek növekedése (járás, megye), (4) tartalék képzése a változó adóbevételek miatt (KE), (4) vegyipari innovációk a kis és középvállalkozásoknál.(1) az önkormányzat bevételeinek jelentős része egy cégtől származik, (26) kedvezőtlen jogszabályi és adózási változások (helyi adóbevételek, közmunkaprogram, területalapú támogatások, központi költségvetés esetében), (12) önkormányzat kötelező, és felvállalt tevékenységeinek költségnövekedése, (12) lakosság a közmunkások tevékenységének köszönhetően elszokhat saját környezetének rendbetételétől, (11) mezőgazdasági, területalapú támogatások csökkenése, (9) lehetséges gazdasági, és iparági válságok, kedvezőtlen hatások, tendenciák, (8) mezőgazdasági termelés kockázatai (időjárás, betegségek, invazív fajok), (6) nem előrelátható befektetői szándékok a hőerőmű és épületei tekintetében, (3) járás, megye iránti befektetői érdeklődés csökkenése, (2) ellenőrzések, adminisztratív terhek növekedése. (1)

4 Berente táji, természeti adottságai és infrastrukturális helyzete SWOT elemzés vonalas infrastruktúra megléte (villamos energia, gáz, víz, szennyvíz ellátottság), (14) kedvező elérhetőségi viszonyok (Kazincbarcika, Miskolc közelsége), (12) ipari kiszolgáló létesítmények megléte, (11) szilárd burkolatú belterületi úthálózat, (10) településközpont rendezettsége, (8) változatos tájak, táji adottságokhoz igazodó tájhasználat, (7) közösségi közlekedés kiépítettsége, (6) megvalósult út- és kerékpárút fejlesztések, (6) az önkormányzati fenntartású épületek állapota kedvező, (4) települési erdősültség foka magasabb az országos átlagnál, (3) kiépített mérőhálózat (sziréna, hangosbemondó), (2) elégséges létszámú parkolóhely, (2) zártkerti területek elérhetősége biztosított, (1) elkerülő út megépülése, (1) modern, kulturált játszóterek. (1) barnamezős ipari területek felértékelődése, vonatkozó kedvező jogszabályi változás, (17) tőkeerős befektetők térségbe érkezése, (17) elhagyott, elhanyagolt ipari épületek elbontása, újrahasznosítása, (12) energetikai célú pályázatok, (11) tervezett szélturbina fejlesztés, szélenergia potenciál, (11) kormányzati akarat az ipar fejlesztésére, (10) ipari ingatlanok védetté nyilvánítása. (2) barnamezős területek rendezetlen képe, (15) zsáktelepülés jelleg, (14) védelmi célú erdők részleges hiánya, (9) település ismertsége alacsony, (8) elhanyagolt iparterületek, (8) volt Szepessy Kastély egy része magántulajdonban van, (6) település értékeinek (külső) láthatósága, (5) építési hulladék (törmelék), egyéb ipari hulladékok dokumentálatlan elhelyezése egyes területeken, (5) vasútállomás messze található a településközponttól, (5) egyedülálló, idősödő lakosság épületkarbantartási lehetőségei korlátozottak, (4) belvízzel kapcsolatos problémás területek megléte, (3) esztétikai szempontból nem egységes burkolatok. (2) elhagyott iparcsarnokok megléte, (2) vizuális környezetterhelés (ipari létesítmények fényszennyezése), (2) személygépjármű ellátottság elmarad a megyei átlagtól. (1) vegyipari légszennyezés növekedése, légszennyezés határérték felé nőhet, (16) klímaváltozásból adódó kedvezőtlen hatások, (15) jogszabályi környezet kedvezőtlen változása, (12) tovább romló magántulajdonban lévő (ipari) területek, (11) települési önkormányzatok összevonása, (10) közösségi közlekedés leépülése, járatszámok csökkentése, (10) felszín alatti vizek potenciális szennyeződése, (10) ingatlanárak kedvezőtlen változása. (6)

5 2. A település problémáinak összegyűjtése, strukturálása, problémafa, célfa készítéssel A tervezés második részében a SWOT elemzés eredményei, és a tervezésen megjelentek véleménye alapján kialakított problémákat strukturáltuk azok ok-okozati összefüggéseinek megfelelően, fa szerkezetben. A kialakított problémafa az alábbi. 1. ábra - Problémafa - Berente

Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója

Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Esélyteremtı, és életminıség javító kistérségi szolgáltatási rendszer fejlesztése, fenntartása. 2007.

Részletesebben

AZ ASZÓDI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

AZ ASZÓDI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA AZ ASZÓDI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA Terra Studio Kft. Területi Kutató Tervező Tanácsadó Iroda Raiffeisen Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Rt. 2005. november 2. AZ ASZÓDI TÖBBCÉLÚ

Részletesebben

4. NEMZETI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM 2015 2020

4. NEMZETI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM 2015 2020 7690 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 83. szám 1. melléklet a 27/2015. (VI. 17.) OGY határozathoz 1. melléklet a /2015. ( ) OGY határozathoz 4. NEMZETI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM 2015 2020 Szakpolitikai

Részletesebben

Ózd Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája

Ózd Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája Ózd Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája - 2010-1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 2 1. Ózd város helye és szerepe a városhálózatban 5 1.1. A város elhelyezkedése, rövid története 5 1.2. Kapcsolódás

Részletesebben

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA HELYZETFELMÉRŐ, HELYZETELEMZŐ ÉS HELYZETÉRTÉKELŐ

Részletesebben

Mezőcsát Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája

Mezőcsát Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája Észak Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis és középvárosokban Integrált Településfejlesztési Stratégiák kidolgozása Projekt azonosító: ÉMOP 6.2.1/K 13 2014 0002 Mezőcsát

Részletesebben

Éghajlatvédelmi kerettörvény. tervezet. 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum

Éghajlatvédelmi kerettörvény. tervezet. 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum Éghajlatvédelmi kerettörvény tervezet 2010. évi törvény az éghajlat védelmérıl Preambulum Az Országgyőlés az éghajlatvédelmi kerettörvény elıkészítésérıl szóló 60/2009. (VI. 24.) OGY határozatnak megfelelıen;

Részletesebben

Éghajlatvédelmi kerettörvény. - tervezet: 4. változat - 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum

Éghajlatvédelmi kerettörvény. - tervezet: 4. változat - 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum Éghajlatvédelmi kerettörvény - tervezet: 4. változat - 2010. évi törvény az éghajlat védelmérıl Preambulum Az Országgyőlés az éghajlatvédelmi kerettörvény elıkészítésérıl szóló 60/2009. (VI. 24.) OGY határozatnak

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 244/2011.(XII.15.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 244/2011.(XII.15.) számú. határozata " NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 244/2011.(XII.15.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatáról A Közgyűlés az előterjesztést

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési Operatív Program

Gazdaságfejlesztési Operatív Program 3. számú melléklet Gazdaságfejlesztési Operatív Program 3. prioritás: A modern üzleti környezet elısegítése Akcióterv Felülvizsgálva: 2008. január 2007. június 1.2. A prioritás célkitőzései 1 Célértékek

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet HAJDÓBÖSZÖRMÉNYI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet 2005. szeptember Tartalom Bevezetés... 2 Stratégia helyzetértékelés (SWOT elemzés)... 4 Erősségek...

Részletesebben

Szajla Község Önkormányzatának gazdasági programja

Szajla Község Önkormányzatának gazdasági programja Szajla Község Önkormányzatának gazdasági programja A helyi önkormányzatokról szóló 1990,évi LXV. törvény elıírásai szerint az önkormányzatoknak a választási ciklus végéig szóló gazdasági programot kell

Részletesebben

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 161. cikkére, tekintettel a Bizottság javaslatára,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 161. cikkére, tekintettel a Bizottság javaslatára, 2006.7.31. L 210/25 A TANÁCS 1083/2006/EK RENDELETE (2006. július 11.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról

Részletesebben

A Berettyóújfalu Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulás kistérségi tervdokumentuma

A Berettyóújfalu Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulás kistérségi tervdokumentuma A Berettyóújfalu ok Többcélú Kistérségi Társulás kistérségi tervdokumentuma Komplex felzárkóztató programok készítése a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben ÁROP- 1.1.5/B I. Helyzetelemzés Gazdasági

Részletesebben

A. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

A. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 1. Vizek állapotának kezelése 1.1 A vizek állapota A víz állapotjelzők adatai és azok elemzése alapján Horvátország vízkészletei ki vannak téve az emberi tevékenység hatásainak.

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI INTÉZKEDÉSI TERV 2006-2008

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI INTÉZKEDÉSI TERV 2006-2008 JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI INTÉZKEDÉSI TERV Jóváhagyta: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 58/2006.(IV.28.) számú határozatával Készítette: Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

A SZERENCSI KISTÉRSÉG

A SZERENCSI KISTÉRSÉG A SZERENCSI KISTÉRSÉG FELZÁRKÓZTATÁSI FEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2010. ÁPRILIS MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. - 1 - A Szerencsi kistérség felzárkóztatási fejlesztési programja A fejlesztési program

Részletesebben

NAGYKŐRÖS VÁROS részére

NAGYKŐRÖS VÁROS részére TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI PROGRAM NAGYKŐRÖS VÁROS részére III. kötet STRATÉGIAI PROGRAM Az Önkormányzattal együttműködve készítette: MEGRENDELŐ Nagykőrös Város Önkormányzata TÉMAVEZETŐ Dr. Veres Lajos PROGRAMFELELŐS

Részletesebben

HH gyermekek száma. Barcs 76 31 10 13,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs 77 16 1 1,3 0 3 5. sz. Tagóvoda. Barcs 18 5 1 5,6 0 1 6. sz.

HH gyermekek száma. Barcs 76 31 10 13,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs 77 16 1 1,3 0 3 5. sz. Tagóvoda. Barcs 18 5 1 5,6 0 1 6. sz. Az intézményfenntartó társulás közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervében közép és hosszútávon szerepel a HH/HHH gyermekek kiegyenlített arányú elhelyezése minden óvodai intézményegységben, valamint

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA Elfogadva: 2010. július 26. TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM... 3 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 II. A NYÍREGYHÁZI

Részletesebben

BÁCSALMÁSI KISTÉRSÉG LHH TERVDOKUMENTUM ÉS PROJEKTCSOMAG

BÁCSALMÁSI KISTÉRSÉG LHH TERVDOKUMENTUM ÉS PROJEKTCSOMAG BÁCSALMÁSI KISTÉRSÉG LHH TERVDOKUMENTUM ÉS PROJEKTCSOMAG 1. verzió módosításai A Bácsalmási Kistérség TKT Tanácsa a 2008. november 27. ülésén megtárgyalta a Bácsalmási Kistérség által az LHH program keretében

Részletesebben

EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések. Kutatási jelentés

EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések. Kutatási jelentés EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések Kutatási jelentés Szombathely, 2005 EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések Kutatási jelentés A WESTPA EU régió

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2014. SZEPTEMBER 11. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Telefon: +(32) 417-255/163 Honlap: www.salgotarjan.hu

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA 2014. szeptember 18. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA Készült a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat megbízásából A területfejlesztési

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A LEADER Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013.évi felülvizsgálatához

ÚTMUTATÓ A LEADER Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013.évi felülvizsgálatához ÚTMUTATÓ A LEADER Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013.évi felülvizsgálatához VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 2013. MÁRCIUS TARTALOM 1. Bevezető 2. A HVS célja és szükségszerűsége 2. A HACS szerepe a döntéshozatalban

Részletesebben

A Közép-dunántúli Régió innovációs potenciáljának bemutatása

A Közép-dunántúli Régió innovációs potenciáljának bemutatása A Közép-dunántúli Régió innovációs potenciáljának bemutatása Téma: Munkaszakasz: Tevékenység: WP felelős partner A Közép-dunántúli Régió innovációs potenciálja tanulmány 3 Helyzet és legjobb gyakorlat

Részletesebben

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM 2. KÖTET

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM 2. KÖTET ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM 2. KÖTET Terra Studio Kft. Területi Kutató Tervező Tanácsadó Iroda 2009. június 9. ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI

Részletesebben

Szövetségben egy versenyképes DunaPolis térségi gazdaságért

Szövetségben egy versenyképes DunaPolis térségi gazdaságért DUN AÚ JVÁR OS I FŐ IS KO LA COLLE GE OF DUN AÚ JVÁR OS Szövetségben egy versenyképes DunaPolis térségi gazdaságért - Az Új DunaPolis Gazdaságfejlesztési Klaszter Stratégiája - 2012. január 31. Készítették

Részletesebben

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM Terra Studio Kft. Területi Kutató Tervező Tanácsadó Iroda 2009. június 8. ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007 2014 M U N K A T E R V E Z á r a d é k: Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2007-2014. évi Gazdasági Programját a

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAM. 2008. november. 632/2008. (XII.11.) Kt. határozat alapján jóváhagyta: Riz Levente polgármester

GAZDASÁGI PROGRAM. 2008. november. 632/2008. (XII.11.) Kt. határozat alapján jóváhagyta: Riz Levente polgármester BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI PROGRAM 632/2008. (XII.11.) Kt. határozat alapján jóváhagyta: Riz Levente polgármester 2008. november 1. Bevezetés, áttekintés A helyi

Részletesebben

Előterjesztés Képviselő-testület 2016. április 14 én tartandó ülésére

Előterjesztés Képviselő-testület 2016. április 14 én tartandó ülésére Előterjesztés Képviselő-testület 2016. április 14 én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a TOP -os pályázati felhívások támogatási kérelmének benyújtására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:

Részletesebben

PannErgy Nyrt. Előzetes tájékoztató a 2015. évi gazdálkodásról. 2016. március 11.

PannErgy Nyrt. Előzetes tájékoztató a 2015. évi gazdálkodásról. 2016. március 11. PannErgy Nyrt. Előzetes tájékoztató a 2015. évi gazdálkodásról 2016. március 11. Vezetői összefoglaló A PannErgy Csoport 2015-ben jelentős konszolidált hőtermelés- és árbevétel növekedést realizált, nyereséges

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. november 26-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. november 26-i ülésére Tárgy: Békés Város Önkormányzatának Sorszám: III/5 2010. évi költségvetési koncepciója Döntéshozatal módja: Elıkészítette: Dr. Heinerné Dr. Kecskés Aranka jegyzı Tárnok Lászlóné aljegyzı Véleményezı bizottság:

Részletesebben

Magyarország megújuló energiaforrás felhasználás. növelésének stratégiája 2007-2020

Magyarország megújuló energiaforrás felhasználás. növelésének stratégiája 2007-2020 GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM MUNKAPÉLDÁNY a Kormány álláspontját nem tükrözi Magyarország megújuló energiaforrás felhasználás növelésének stratégiája 2007-2020 Budapest, 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...

Részletesebben

Tartalom. Ábrajegyzék

Tartalom. Ábrajegyzék Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása a Vidékfejlesztési Program és az EU2020 céljaihoz... 4 2. A stratégia elkészítésének módja, az érintettek bevonásának folyamata...

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BALMAZÚJVÁROS 2010. január Kertes 1997 Kft. Tolnai Jánosné Dr. 2 TARTALOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 6 1. BEVEZETŐ... 18 1.1. AZ INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2013. február havi helyzetéről 2013. március * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármesterétől

Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármesterétől Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármesterétől Szám: 42487/2011 Javaslat Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata kizárólagos, vagy többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok,

Részletesebben

Településfejlesztési Koncepció

Településfejlesztési Koncepció Gyöngyös Város Önkormányzata 3200 Gyöngyös Fő tér 13. Településfejlesztési Koncepció Megalapozó vizsgálatok Egyeztetési verzió Készítette: 2015 Bevezetés Gyöngyös Város Önkormányzata 2015-ben döntött a

Részletesebben

Ingatlanvagyon értékelés

Ingatlanvagyon értékelés Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Ingatlanfejlesztı 8000 Székesfehérvár, Pirosalma u. 1-3. Szakirányú Továbbképzési Szak Ingatlanvagyon értékelés 2. Számviteli alapok Szerzı: Harnos László

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM SZÉKESFEHÉRVÁRI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM Készítette: Közép-Pannon Regionális Fejlesztési ZRT Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2008. április

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA Készült a Veszprém megye fejlesztésének megalapozása a 2014-2020 közötti időszakra című, ÁROP-1.2.11/A-2013-2013-0011 azonosítószámú projekt keretében a Veszprém Megyei Önkormányzat megbízásából VESZPRÉM

Részletesebben

VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020

VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020 d VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020 5.3. egyeztetési változat 2014. július 14. Vezetői összefoglaló Életminőség, Élhető környezet, Érték-teremtés- sikeres Vas

Részletesebben

KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA CÍMLAP KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015. december hó www.vatikft.hu 06-1/413-0959 1 KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI

Részletesebben

A SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA

A SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA Munkaanyag 2010. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...2 HELYZETELEMZÉS...3 A KISTÉRSÉG KÖZMŐVELİDÉSI HELYZETE...10 SWOT elemzés...18 Problémafeltárás...20

Részletesebben

Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014.

Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014. Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014. Jóváhagyva: 25/2011. (III.29) sz határozattal I. Bevezetés A gazdasági program elkészítésének célja, hogy az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. 2016. február 2. Készítette: Metacom 96. Oldal 0

GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. 2016. február 2. Készítette: Metacom 96. Oldal 0 GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2016. február 2. Készítette: Metacom 96 A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

Apácatorna környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK

Apácatorna környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK Apácatorna környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 5 1.1. A MUNKA HÁTTERE... 6 1.2. IRODALOMJEGYZÉK... 8 2. HELYZETFELTÁRÁS... 10 2.1. TERVI KÖRNYEZET... 11 2.1.1.

Részletesebben

Térségi kihívások a megújuló energiaforrások alkalmazásában: a bükkaljai eset

Térségi kihívások a megújuló energiaforrások alkalmazásában: a bükkaljai eset I. Földrajztudományi Nap az Akadémián Természet és társadalom a geográfia egységében Térségi kihívások a megújuló energiaforrások alkalmazásában: a bükkaljai eset Szabó Mária Munkácsy Béla Michalkó Gábor

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR AGRÁRGAZDASÁGTANI ÉS MARKETING TANSZÉK Programvezető: Dr. Dr. hc. Iváncsics János egyetemi tanár az

Részletesebben

Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester Asszony részére

Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester Asszony részére Gondozási Központ 7140 Bátaszék, Budai út 21. Tel.: 74/ 491-622; 74/ 591-113 Isz.: 12-15./2010. Tárgy: Véleményezés kérés Polgármesteri Hivatal 7149 Báta Fő u. 147. Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HALÁSZATI OPERATÍV PROGRAMJA 2007-2013

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HALÁSZATI OPERATÍV PROGRAMJA 2007-2013 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUMA 1. AZ OPERATÍV PROGRAM MEGNEVEZÉSE, TAGÁLLAM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HALÁSZATI OPERATÍV PROGRAMJA 2007-2013 Budapest, 2008. augusztus

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...2 Gazdasági szervezetek...3 Beruházás...4

Részletesebben

Megbízó: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása. Megrendelő Káli Sándor elnök. Készítették:

Megbízó: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása. Megrendelő Káli Sándor elnök. Készítették: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Területfejlesztési Koncepció 2007-2013 Megbízó: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Megrendelő Káli Sándor elnök Készítették: Dr. Hitesy Ágnes projektvezető HBH Euroconsulting

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA NAGYKŐRÖS

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA NAGYKŐRÖS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA NAGYKŐRÖS 2008. április. Módosítva: 2009. május. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 4 2. ÖSSZEFOGLALÓ... 6 3. NAGYKŐRÖS SZEREPÉNEK MEGHATÁROZÁSA A TELEPÜLÉSHÁLÓZATBAN...

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2014. március végi helyzetéről 2014. április * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-1.1.1-15 kódszámú, Felhívás ipari parkok, iparterületek fejlesztésére tárgyú pályázatra

Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-1.1.1-15 kódszámú, Felhívás ipari parkok, iparterületek fejlesztésére tárgyú pályázatra Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-1.1.1-15 kódszámú, Felhívás ipari parkok, iparterületek fejlesztésére tárgyú pályázatra Ózd, 2016. május 20. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2011. március 31-i K ö z g yűlésére. Porga Gyula polgármester

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2011. március 31-i K ö z g yűlésére. Porga Gyula polgármester VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Szám: KÖZP 33-3 /2011. E LŐTERJ E S Z T É S Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2011. március 31-i K ö z g yűlésére Tárgy: A. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,

Részletesebben

ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY

ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY TÁMOP 3.1.1. kiemelt projekt 7.3.2. A regionális oktatástervezés támogatása empirikus kutatás a közoktatás-tervezés és a regionális fejlesztés közötti kapcsolatok feltárására

Részletesebben

33/2008. (III. 27.) FVM rendelet

33/2008. (III. 27.) FVM rendelet 1 33/2008. (III. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nem termelő mezőgazdasági beruházásokhoz nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

2014-2020 Helyi Fejlesztési Stratégia DRAFT verzió. Kiskunok Vidékéért Egyesület. 2016. január 26-án Közgyűlési határozattal elfogadva

2014-2020 Helyi Fejlesztési Stratégia DRAFT verzió. Kiskunok Vidékéért Egyesület. 2016. január 26-án Közgyűlési határozattal elfogadva x 1 2014-2020 Helyi Fejlesztési Stratégia DRAFT verzió Kiskunok Vidékéért Egyesület 2016. január 26-án Közgyűlési határozattal elfogadva Kiskunfélegyháza, 2016. január 26. Tartalom Vezetői összefoglaló...

Részletesebben

Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulás kistérségi tervdokumentuma

Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulás kistérségi tervdokumentuma Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulás kistérségi tervdokumentuma Komplex felzárkóztató programok készítése a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben ÁROP- 1.1.5/B I. Helyzetelemzés 1 I.1. Gazdasági helyzet

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Nyíregyháza-Borbánya bezárt hulladéklerakó területén víztisztító berendezés üzemeltetése

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Nyíregyháza-Borbánya bezárt hulladéklerakó területén víztisztító berendezés üzemeltetése Tájékoztató az eljárás eredményéről - Nyíregyháza-Borbánya bezárt hulladéklerakó területén víztisztító berendezés üzemeltetése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/34 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2011-4.3.0 MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS c. konstrukcióhoz (jelen pályázati kiírás keretei között kizárólag a megvalósítási szakaszra

Részletesebben

Veresegyházi kistérség

Veresegyházi kistérség Veresegyházi kistérség területfejlesztési koncepciója és stratégiai programja Pest megyei Terület-,Település-, Környezet Tervező és Tanácsadó Kft. 1085. Budapest, Kőfaragó u. 9. Tel: 267 05 08, 267 70

Részletesebben

BÁCSKA GYÖNGYE VIDÉKFEJLESZTÉSI TERV

BÁCSKA GYÖNGYE VIDÉKFEJLESZTÉSI TERV BÁCSKA GYÖNGYE VIDÉKFEJLESZTÉSI TERV BÁCSKA GYÖNGYE HELYI AKCIÓCSOPORT 2005. december 1. Helyzetértékelés, társadalmi, gazdasági és környezeti helyzetkép 1.1. Térségi lehatárolás, a települések közötti

Részletesebben

AZ ÖSSZEHANGOLT TELJESÍTMÉNY- ÉS MINİSÉGÜGYI RENDSZER CÉLJAINAK 2007. ÉVI TELJESÍTÉSE CÉLTERÜLETEK ÉS CÉLOK ÉRTÉKELÉS TELJESÍTMÉNY

AZ ÖSSZEHANGOLT TELJESÍTMÉNY- ÉS MINİSÉGÜGYI RENDSZER CÉLJAINAK 2007. ÉVI TELJESÍTÉSE CÉLTERÜLETEK ÉS CÉLOK ÉRTÉKELÉS TELJESÍTMÉNY AZ ÖSSZEHANGOLT ÉS MINİSÉGÜGYI RENDSZER CÉLJAINAK 2007. ÉVI TELJESÍTÉSE 1. Testületi szervek mőködési feltételeinek javítása, döntéselıkészítés, végrehajtás jobb végzése 1. Testületi döntéshozatal minıségivé

Részletesebben

Szállítási szerződés építőanyagok beszerzése tárgyában

Szállítási szerződés építőanyagok beszerzése tárgyában Szállítási szerződés építőanyagok beszerzése tárgyában Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/100 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

TISZALÖK VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS)

TISZALÖK VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS) TISZALÖK VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS) 2016. JANUÁR 31. TISZALÖK VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Készült Tiszalök Város Önkormányzata megbízásából Készítette MEGAKOM

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Dorogháza Község Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Dorogháza Község Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Dorogháza Község Önkormányzata 2013-2018 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 5 Célok...

Részletesebben

AZ ÉSZAKNYUGAT-DUNÁNTÚL TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (TERVEZET)

AZ ÉSZAKNYUGAT-DUNÁNTÚL TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (TERVEZET) Tér és Társadalom 11. évf. 1997/1. 219-269. p. Tér és Társadalom 1997 1: 219-269 AZ ÉSZAKNYUGAT-DUNÁNTÚL TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (TERVEZET) (Regional Development Strategy of North-West Transdanubia)

Részletesebben

A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához

A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához DABASI HALÁSZ Zsuzsanna Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc hrdabasi@uni-miskolc.hu

Részletesebben

A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet

A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet 2005. november 1. A STRATÉGIAI HELYZETÉRTÉKELÉS (SWOT ANALÍZIS)...4 ERŐSSÉGEK (ADOTTSÁGOK)...4 Földrajzi környezet, természeti

Részletesebben

Dózsa Csaba közgazdasági-ágazatfejlesztési helyettes-államtitkár Egészségügyi Minisztérium. Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció (OFK)

Dózsa Csaba közgazdasági-ágazatfejlesztési helyettes-államtitkár Egészségügyi Minisztérium. Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció (OFK) Sikeres Magyarországért Program (II. NFT) Az EFK szerepe, jelentősége, módszertana Dózsa Csaba közgazdasági-ágazatfejlesztési helyettes-államtitkár Egészségügyi Minisztérium Háttér (1) Országos Fejlesztéspolitikai

Részletesebben

Fejér megye területrendezési tervér l

Fejér megye területrendezési tervér l Fejér Megye Közgy lése 1/2009. (II. 13.) K. r. sz. rendelete Fejér megye területrendezési tervér l A Fejér Megyei Önkormányzat Közgy lése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 70. (1)

Részletesebben

2009. évi Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról

2009. évi Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról ÁNTSZ Észak-alföldi Regionális Intézete 5000 Szolnok, Ady Endre utca 35-37. 5000 Szolnok, Pf. 22 Telefon: (56) 510-200 Telefax: (56) 341-699 E-mail: titkar@ear.antsz.hu 2009. évi Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

BALATONALMÁDI. dr. Óvári Ferenc Verseny utca József Attila utca által határolt terület SZABÁLYOZÁSI TERV EGYEZTETÉSI ANYAG

BALATONALMÁDI. dr. Óvári Ferenc Verseny utca József Attila utca által határolt terület SZABÁLYOZÁSI TERV EGYEZTETÉSI ANYAG BALATONALMÁDI 1 EGYEZTETÉSI ANYAG BALATONALMÁDI VOLT NEVELŐOTTHON ÉS KÖRNYÉKE dr. Óvári Ferenc Verseny utca József Attila utca által határolt terület SZABÁLYOZÁSI TERV EGYEZTETÉSI ANYAG MEGBÍZÓ Balatonalmádi

Részletesebben

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM. 2016. évi országjelentés Magyarország

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM. 2016. évi országjelentés Magyarország EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.26. SWD(2016) 85 final BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM 2016. évi országjelentés Magyarország amely a makrogazdasági egyensúlyhiányok megelőzésével és kiigazításával

Részletesebben

TÁMOP-5.3.6-11/1-1012-0050 pályázati célok érdekében képzési szolgáltatás beszerzés eljárás eredménye

TÁMOP-5.3.6-11/1-1012-0050 pályázati célok érdekében képzési szolgáltatás beszerzés eljárás eredménye TÁMOP-5.3.6-11/1-1012-0050 pályázati célok érdekében képzési szolgáltatás beszerzés eljárás eredménye Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/15 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa:

Részletesebben

KEOP-5.5.0/B/12-2013-0053

KEOP-5.5.0/B/12-2013-0053 Vállalkozási szerződés Sajóbábony Deák Ferenc Általános Iskola energetikai korszerűsítése című, KEOP-5.5.0/B/12-2013-0053 azonosító számú pályázat kivitelezésére Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/102

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

centrope Regionális Fejlődési Jelentés 2012 Projekt-összefoglaló és következtetések

centrope Regionális Fejlődési Jelentés 2012 Projekt-összefoglaló és következtetések centrope Regionális Fejlődési Jelentés 2012 Projekt-összefoglaló és következtetések Bevezető Ez a regionális fejlődési jelentés a centrope regionális fejlődés-monitoring kísérleti projekt harmadik és egyben

Részletesebben

FENYŐFŐ. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2013. november TH-13-02-19

FENYŐFŐ. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2013. november TH-13-02-19 FENYŐFŐ Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2013. november TH-13-02-19 2 Fenyőfő Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció Aláírólap Felelős

Részletesebben

Európa Ingatlanbefektetési Alap

Európa Ingatlanbefektetési Alap Európa Ingatlanbefektetési Alap I. FÉLÉVI JELENTÉS 2009 I. Piaci folyamatok a I. félévében Makrogazdasági áttekintés A magyar gazdaságnak 2009-ben rendkívüli kihívásokkal kell szembenéznie: egyrészt a

Részletesebben

Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4.../2013. tájékoztatás

Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4.../2013. tájékoztatás Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 4.../2013. tájékoztatás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2013. évi ellenırzési feladatainak végrehajtásához kapcsolódó ellenırzési irányokról Az adózás rendjérıl szóló

Részletesebben

Kisberzseny környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK

Kisberzseny környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK Kisberzseny környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 5 1.1. A MUNKA HÁTTERE... 6 1.2. IRODALOMJEGYZÉK... 8 2. HELYZETFELTÁRÁS... 9 2.1. TERVI KÖRNYEZET... 10 2.1.1.

Részletesebben

A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében

A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében Tanulmány a Miniszterelnöki Hivatal számára Készítette: Fact Intézet Szocio-Gráf Intézet Pécs, 2006. TARTALOM VEZETŐI

Részletesebben

az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság A jelen összevont tájékoztató ( Tájékoztató ) az értékpapírok nyilvános kibocsátásakor vagy piaci bevezetésekor közzéteendő tájékoztatóról és a 2001/34/EK irányelv módosításáról szóló európai parlamenti

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS: 1-143. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2009/2107(INI) 14.4.2010. Jelentéstervezet Guido Milana. PE439.917v01-00

MÓDOSÍTÁS: 1-143. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2009/2107(INI) 14.4.2010. Jelentéstervezet Guido Milana. PE439.917v01-00 EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Halászati Bizottság 14.4.2010 2009/2107(INI) MÓDOSÍTÁS: 1-143 Jelentéstervezet Guido Milana (PE439.290v01-00) az európai akvakultúra fenntartható fejlődését szolgáló stratégia

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 13-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 13-i ülésére 6. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 13-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzatának Gazdasági Programja Az elıterjesztést készítette: Nagy Judit irodavezetı

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2012. február 13-án a körjegyzőség tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános testületi ülésén. JELEN VANNAK: Sipos Balázs Fekete Csaba al Dr. Gelencsér-Magyar Lívia,

Részletesebben

Integrált Városfejlesztési Stratégiája

Integrált Városfejlesztési Stratégiája Szikszó város Integrált Városfejlesztési Stratégiája Készítette: Inforce Kft. Szikszó, 2008. május 1 Tartalomjegyzék 1. Szikszó város szerepe és helye a városhálózatban... 6 1.1. A város elhelyezkedése,

Részletesebben

BF jelű Főtér és környezete Akcióterület

BF jelű Főtér és környezete Akcióterület ELŐZETES AKCIÓTERÜLETI TERV BUDAPEST FŐVÁROS XXI. KER. CSEPEL VÁROSKÖZPONT BF jelű Főtér és környezete Akcióterület Megbízó: CSEVAK Csepeli Vagyonkezelő Zrt. Készítette: MaHill Mérnökiroda Kft. Budapest,

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére EÜ. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Mátraterenye Község Önkormányzata 2015 Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) Bevezetés Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete - eleget téve

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA - TERVEZET - 2008. JANUÁR NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA - TERVEZET - (Az adatgyűjtés lezárva:

Részletesebben

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010.

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIA TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. NOVEMBER MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának. Gazdasági Programja 2015-2020

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának. Gazdasági Programja 2015-2020 Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának Gazdasági Programja 2015-2020 1. BEVEZETŐ... 3 1.1. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR, A HASZNÁLT FOGALMAK... 3 1.2. A KERÜLET FÖLDRAJZI ELHELYEZKEDÉSE, ADOTTSÁGAI...

Részletesebben