Az új képviselő-testület alakuló ülése
|
|
- Jázmin Szilágyi
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szabadszállás Város Önkormányzatának hivatalos lapja Radnóti Miklós: Naptár NOVEMBER Megjött a fagy, sikolt a ház falán, a holtak foga koccan. Hallani. S zizegnek fönn a száraz, barna fán vadmirtuszok kis ősz bozontjai. Egy kuvik jóslatát hullatja rám; félek? Nem is félek talán január 14. Kányádi Sándor Novemberi szél Lefonnyadt rég az áfonya, deres a medve lábnyoma. Lecsupaszult a málnavész. Minden toboz a földre néz. Hályogos szemmel pillogat olykor néhányat még a nap. Se cirpelés, se csipogás, hallgat minden kis muzsikás. Csak a szél, csak a szél, egyedül ő zenél. Ág se moccanhat nélküle, minden kis hang az ő műve. A medve helyett ő morog. Övé minden csőr és torok, ő játszik minden furulyán, harsonán, dobon, pikulán. Táncoltat erdőt, bokrokat, lebbent az égre fodrokat, s annak, ki ellene szegül, annak a hátán hegedül. November VII. évfolyam 11. szám Az új képviselő-testület alakuló ülése október 14-én tartotta meg az új képviselő-testület alakuló ülését. A vendégek között jelen volt Jakab István, a parlament alelnöke, Balogh József országgyűlési képviselő és Bődi Szabolcs, Kunszentmiklós polgármestere. Az alakuló ülést korelnökként a legidősebb képviselő, Csomák László vezette. Balla István, a Helyi Választási Bizottság elnöke beszámolt a választás eredményéről és átadta a megbízó leveleket. A polgármester és az önkormányzati képviselők eskütétele után dr. Báldy Zoltán, Szabadszállás Város polgármestere választási programját ismertette. Az új képviselő-testület napirendjébe tartozott a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása és a bizottságok tagjainak magválasztása. Polgármester koordinációs tanácsadója, mezőgazdasági, külterületi és környezetvédelmi tanácsnok: ifj. Boczka János. Jótékonysági bál Pénzügyi és ügyrendi bizottság elnöke: Somogyi József - bizottság belsős tagjai: Csomák László, Pintér László - bizottság külsős tagjai: Szabóné Boros Erika, Nosza Lajos. Ifjúsági, sport, kulturális és városfejlesztési bizottság elnöke: dr. Tóth Gyula - bizottság belsős tagjai: Bajusz Gábor, Markacz János - bizottság külsős tagjai: Kristóf Gábor, Tóth János. Az alpolgármester megválasztása titkos szavazással történt. Szabadszállás Város Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére, társadalmi megbízatású alpolgármesternek megválasztotta Gáspár Ferenc képviselőt. Ez után ő is esküt tett. Az alakuló ülést állófogadás zárta. Gyenes Mónika A szabadszállási Római Katolikus Közösség JÓTÉKONYSÁGI BÁLT rendez a templom villanyhálózatának felújítására 20-án. Az est programja: 18 órától műsor a József Attila Közösségi Házban, azt követően vacsora és bál, tombola a Róna Étteremben. Belépőjegy: 3000,- Ft, amely a műsorra és a vacsorára érvényes. Támogatójegy (műsorra érvényes): 1000,- Ft. Jegyek válthatók Cserjés Sándornénál ill. a Katolikus Házban november 8-tól 12-ig 14 órától 16 óráig. Tombola felajánlását is örömmel vesszük. Minden jószívű támogatót szeretettel várunk! Adományaikat az OTP számlaszámra is köszönettel fogadjuk. Őszutó, Szent András hava 52 Újhold 6-án Első negyed 13-án Telihold 21-én 18 Utolsó negyed 28-án 21 Október 24-től november 22-ig tart a Skorpió csillagjegy. 36 (forrás: Kincses Kalendárium 2010.) *A vacsorán választhati menük: (A) pacalpörkölt, burgonya; savanyúság, sütemény, illetve (B) töltött csirkecomb, vegyes köret; savanyúság, sütemény Az estére büfével is készülünk, az élő zenéért Csordás Gábor a felelős. Tombolajegy: 200 Ft Tombolatárgyak felajánlását örömmel vesszük.
2 2 SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ Az 1956-os események és a köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából megrendezett ünnepség a városházán Petőfi Sándor és József Attila freskóinak és a kun miatyánk szövegét tartalmazó kőtáblának ünnepi átadásával kezdődött. Kis-Tóth Ferenc a művek leleplezésekor elmondta, hogy a kunok az egyiptomiakhoz és ázsiaiakhoz hasonlóan azért állítottak szobrot és azért festettek hiteles képeket, hogy a halottak szelleme, lelke visszataláljon. Ha visszatalál és ráismer a képmására, akkor ott marad. Kicsiny hazánk városunkhoz kötődő két nagy alakjának freskóját Szabó Attila és Orbán Előd alkotta. A Kis-Tóth Ferenc által ajándékozott kun miatyánkot tartalmazó kőtábla a Kun László freskó mellett kapott helyet. Az alkotások felavatását a József Attila Közösségi Házban Szabó Attila és Orbán Előd festők kiállítás megnyitója követte, majd a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjainak megemlékező ünnepi műsorát láthattuk. Az ünnepi műsort Ballabásné Rádi Erika és Kishalmi Istvánné rendezték és készítették fel diákjaikat. Dr. Báldy Zoltán polgármester beszédét a kitüntetések átadása követte ben Kunszentmiklóson született, és az érettségi megszerzéséig ott is tanult. Védőnői diplomát 1985-ben a Szegedi Október 23. Orvos Továbbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai Karán szerezte. Szabadszálláson 1979 óta dolgozik, mint védőnő. Az eltelt 31 évben lelkiismeretesen, számos esetben szabadideje terhére végezte a család- és nővédelmi gondozást. Munkája során sok család életét megismerte, osztozott örömeikben és segített gondjaik megoldásában. Nagy teherbírású szakember az egészségügy területén. Aktívan részt vesz a Magyar Vöröskereszt munkájában, a véradások szervezésében. A szabadszállási polgárok bátran fordulhatnak hozzá egészségügyi és gyermeknevelési kérdéseikkel. Áldozatos munkáinak elismeréseként Szabadszállás Város Képviselőtestülete Janovicsné Paál Ilona részére Szabadszállás Város Egészségügyéért kitüntető címet adományozza ben született Szabadszálláson. Az általános iskolát elvégezve Kunszentmiklósra került a Damjanich János Gimnáziumba, majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gépészmérnöki Karára jelentkezett és szerzett agrárgazdasági szakmérnöki diplomát ben a Lenin Termelőszövetkezetben gyakornokként kezdett dolgozni, majd több, egyre felelősségteljesebb beosztásba került től kiemelt feladata volt a település gázellátási munkálatainak megszervezése ben választották meg a szövetkezet elnökének és ezt a fontos és felelősségteljes pozíciót tölti be az óta is. Munkája során sok kihívással találkozott, különösen most, a napjainkban tapasztalható nehéz gazdasági helyzetben, de mindennek ellenére kitartóan küzd a Róna Szövetkezet és a Róna Ker-Tész Kft. fennmaradásáért és fejlődéséért. Szüntelenül keresi az új lehetőségeket, a pályázati forrásokat, amivel nem csak az alkalmazottaknak tud segíteni a jobb megélhetést biztosítva, hanem a településen élők közül egyre több embert foglakoztat. Példaértékű az elhivatottság, amit felmutat Szabadszállás lakossága előtt. A mezőgazdaság területén végzett kiemelkedő munkája elismeréséül Szabadszállás Város Képviselő-testülete Nagy József részére Szabadszállás Város Mezőgazdaságáért kitüntető címet adományozza. A Virágos Szabadszállásért címet Murárné Ungor Erika I. helyezés, Varga Marianna II. helyezés, Ivanits Györgyné II. helyezés, Perityné Nagy Erika III. helyezés nyerte el. A városi ünnepségek, rendezvények kimagasló színfoltja szokott lenni a Kiskun Népdalkör, a Vadrózsák Citerazenekar és a Szikvirág Citerazenekar. Kulturális munkájuk elismeréseként Szabadszállás Város polgármestere kitüntető oklevelét vehették át. Az ünnepség zárásaként a városháza falán lévő, az 1956-os forradalom szabadszállási áldozatai emléktáblájánál elhelyezték a megemlékezés koszorúit a város intézményei és civil szervezetei. Gyenes Mónika Tisztelt Szabadszállási Választópolgárok! Ezúton is szeretnénk megköszönni mindazok bizalmát, akik az október 3. önkormányzati választáson szavazataikkal támogattak. Gratulálunk Dr. Báldy Zoltán polgármester úrnak a választáson elért győzelméhez, munkájához és polgármesteri programja megvalósításához sok erőt és kitartást kívánunk. Külön köszönettel tartozunk azoknak, akik munkájukkal segítettek a kampányban. Köszönettel: Bak Nándor Dr. Bak István Csináld magad vasárnapok A Tájház alkotóközössége és a Magyarok Szövetsége Kemönce csoportja Szűcs Sándor szervezésével a következő hasznos elfoglaltságokat kínálja az érdeklődőknek : november 14. vasárnap : -fahamulúg készítés házi tisztítószerként -faszén égetés gyógyító-méregtelenítő kúrához november 20. szombat : -disznóvágás régi hagyományos eszközökkel november 21. vasárnap : -húsfeldolgozás és a helyi disznótoros étkek elkészítése november 28. vasárnap : december 5. vasárnap : -házi szappanfőzés -házi tarhonya készítés -gyertyamerítés december 12. vasárnap : -Magyarok Vására Kunszentmiklóson indulás busszal a Tájháztól 9 órakor, vissza 16n órakor -17 órakor: Mit kell tudni a Luca székről és hogyan készül? december 19. vasárnap : -mézessütemény sütés -karácsonyi szalmadíszek készítése 2011-ben folytatjuk pl: túlélő vasárnapok, kemence építő vasárnapok stb. Ha érdeklődni szeretne a foglalkozásokról, hívja: Szűcs Sándort 06/
3 SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ 3 10 ajánlat új könyveinkből: - Greg Iles: Az ördög hajója - Martha Tailor: Fekély - Penny Vincenzi: Kettős árulás - Iskender Pala: Halál Babilonban, szerelem Isztambulban - Paulo Coelho: Brida - Susan Loomis: Ház a Tatin utcán -Faludy-Kovács Fanny: Pokolbeli víg óráink - Jacob és Wilhelm Grimm: Családi mesék - Verdák - Marék Veronika: Boribon autózik Ezek és a többi új könyvünk is november 2- án kerülnek ki az új könyvek polcra. A novemberben kikerülő összes új könyvet megismerheti a könyvtár honlapján: A Népmese Napja A könyvtárban idén is megemlékeztünk Benedek Elek születésnapjáról, ami egyben a Népmese Napja. Ez alkalomból a negyedik osztályosokat vártuk játékos feladatokkal. Az Analfabéta Boszorkány elvarázsolta a könyvtár könyveit és a kis diákoknak mesebeli 7próba által kellett feloldaniuk az átkot. A gyerekek csoportokban dolgoztak és egymás után állták ki az újabb és újabb próbákat. A könyvtárban való tájékozódáshoz mesetérképet kaptak segítségül. Mindegyik osztály nagyon ügyesen és gyorsan dolgozott, így sikerült feloldaniuk a gonosz boszorkány átkát. A rendezvényen készült képeket a honlapon a Népmese Napja 2010 menüpont alatt lehet megtekinteni. Beszámoló az Őszi könyvtári napok keretében lezajlott rendezvényeinkről Október 4. és október 10. között ismét megrendeztük az Összefogás a könyvtárakért rendezvénysorozatot. Egész héten késedelmi díj fizetése nélkül lehetett visszahozni a lejárt határidejű könyveket. Szerencsére sokan éltek is a lehetősséggel. Október 5-én az első osztályosok látogatták meg könyvtárunkat, ahol Rosta Géza előadóművész műsorát tekinthették meg. A zeneszerző a nagy sikert aratott Ágai Ágnes A titkokat az ujjaimnak mondom el című verseskötetéből adott elő dalokat sok közös énekléssel, vidám manuális játékokkal, ritka és érdekes hangszerek használatával. Géza bácsi a képzeletbeli színpadra is felhívta a gyerekeket, hogy ők is segítsenek zenei kíséretet adni a versekhez. Az egy órás műsort a gyerekek végig énekelték, tapsolták és nevették a tanító nénikkel együtt. A rendezvényen készült képeket és a kis v i d e ó t a k ö z ö s é n e k l é s r ő l a honlapon a Rosta Géza 2010 menüpont alatt lehet megtekinteni. Október 6-án a második osztályosokat vártuk A palacsintás király című mesefoglalkozásra. A képzeletbeli Dínomdánom birodalom új lakói játékos találós kérdések segítségével megismerkedtek a hónapok mesebeli nevével. Megválasztották Tóbiás királyt, a királyfit, Derelyét, a főszakácsot és Ákombákomot, a birodalom 180 éves nagyszakállú tudósát. Segítettek a varázsigéket ábécé sorrendbe rakni és kiegészíteni az egérrágta varázsszavakat. Majd a birodalom lányai palacsintasütéssel döntötték el, ki legyen a királyfi felesége. De a királyfi szíve már Kökényszemű Katicáért dobogott, így mind hoppon maradt. Világraszóló lakodalmat csaptak, ahol még Csöröge, az udvari bolond is hajnalig ropta a táncot. A rendezvényen készült képeket és a kis videókat a honlapon a Palacsintás király 2010 menüpont alatt lehet megtekinteni. Október 7-én délelőtt ingyenes vérnyomásés vércukorszint mérés volt minden korosztály számára a könyvtárban. Sajnos kevesebben jöttek el, mint tavaly, pedig az egészség a legfontosabb., Akik eljöttek, azok között volt, akinél az is kiderült, hogy gyógyszerváltásra van szükség. Október 10-én, vasárnap délelőtt is vártuk kedves olvasóinkat. A gyerekeket rejtvényekkel, érdekes feladványokkal, a felnőtteket internetes segítségnyújtással. Sokan éltek az ingyenes beiratkozási lehetősséggel is, amit erre a napra hirdettünk. A rendezvények lebonyolításához köszönjük a segítséget iskolánk igazgatónőjének, a programokon részt vevő gyerekek osztályfőnökeinek, valamint a szabadszállási védőnői szolgálattól Janovicsné Paál Ilonának és a Honvéd utcai Egészségtárból Kerékné Szabó Verának. Összességében szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki részt vett valamelyik rendezvényünkön. Reméljük, akik eljöttek, jól érezték magukat Szabadszállás kultúrájának egyik fontos intézményében, a KÖNYVTÁRBAN! Vass Roland könyvtáros
4 4 SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ Adventi vásár A PRO-TEAM Nonprofit Kft tagjai által készített díszgyertyák, ágyneműk, lepedők, valamint könyvek, mesekönyvek és más termékek lesznek megvásárolhatók a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban december 2-án, 9-én és 16-án fél 9-től 12 óráig, illetve 13 órától 16 óráig. Lőrincz Imréné könyvtárvezető Köszönetnyilvánítás a könyvtár dolgozóinak október 1-jén mi, a 4. évfolyam tanulói, osztályfőnökeink kíséretében ellátogattunk a könyvtárba, ahol a Népmese Napja alkalmából megrendezett játékos vetélkedőn vehettünk részt. Csapatokba rendeződve oldottuk meg az újabb és újabb próbákat, melyek megfejtésével sikerült feloldanunk az Analfabéta boszorkány átkát. A délelőtt során remekül éreztük magunkat, minden egyes próbatétel egy újabb kihívást jelentett számunkra. A könyvtár dolgozóinak lelkesedése, segítőkészsége tovább doppingolta a csapatokat. Az érdekes feladatok arra buzdítottak bennünket, hogy a próbatételek megoldását pár csapattal délután is folytassuk. Kedves Etelka néni, Roland bácsi! Nagyon szépen köszönjük ezt az izgalmas délelőttöt. Olyan élményben volt részünk, mely után szívesen és örömmel megyünk majd a könyvtárba, hogy újabb csodákkal, érdekes történetekkel, könyvekkel ismerkedhessünk meg. További jó munkát kívánunk! A 4. évfolyam lelkes nebulói, és a 4.-es osztályfőnökök Könyvajánló Boldog Születésnapot! - egy könyv, és ami mögötte van - Bizonyára emlékszik a Kedves Olvasó is A Viskó Végre magyar nyelven is megjelent a már sokak által nagyon várt könyv, A Viskó. William Paul Young regénye az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere. Lebilincselően izgalmas és egyben provokatív olvasmány, amiben a telepesek által elhagyott rozoga, rossz emlékeket idéző viskó egyszeriben döbbenetes titkok tárházává válik, ahol izgalmas találkozások során a megbocsátás gyógyító ereje és hatalma is felragyog a sebzett szív számára. Akik már olvasták, azt ajánlják, hogy zsebkendőkkel felszerelkezve láss az olvasáshoz. Szükséged lesz rájuk Dimény András Székelyföld vargyasi testvértelepülésünk unitárius lelkipásztorára, aki székely testvéreivel megtisztelte általában városi rendezvényeinket. December 07. kedd December 08. szerda Szabadszállási Adventi Református Napok Meghívó Evangelizációs esték és a Református missziói ágak bemutatása a Gyülekezeti teremben minden este 5 órakor: December 09. csütörtök Bérces Lajos nyugalmazott izsáki lelkész - a börtön misszióról, Kósa István Szank-kiskunmajsai lelkész - a tanya-és szórvány misszióról, Sipos Ajtony Levente soltvadkerti lelkész - az idősek között végzett misszióról tart előadást A Szász Károly Református Kórus Adventi Hangversenyére d Időpont: december 11. szombat 5 óra Helye: Református Gyülekezeti Terem A kórust vezeti: Törökné Novadovszki Nelli Zongorázik: Gémes Adrienne Orgonán kísér: Ferenczy Csaba Adventi Ifjúsági Istentiszteletre Időpont: december 12. Advent 3. vasárnap ½ 10-kor Helye: Református Gyülekezeti Terem Kedves pátoszával szereplője az Kunok I. Világtalálkozójának, városi rendezvényeink egyik szónokaként többször láthatták-hallhatták. 93. születésnapján, mely október 1-jén volt ugyan kicsit később köszöntöttük otthonában Vargyason. A születésnapot megtisztelték mindazok, akik több évtizede a nehéz napokon is vele voltak. Dimény András lelkipásztor néhai Tóth Pál tanító úrral és segítőivel kutatta fel a közel 63 évi testvérvárosi kapcsolatot és megmutatta töretlen hitét az Isteni gondviselésben, az egymásra találásban. Sajnos Tóth tanító urat, aki szept. 15-én elhunyt, özvegyével a temetőben az emlékezés virágaival tisztelhettünk. Kedves András Bátyám! Az Egy Igaz Isten adjon neked még sok szép évet s mindazoknak, akik felejthetetlen ragaszkodásodat magukénak tudhatják! Jó volt újra együtt lenni testvéreiddel vendéglátóinkkal kiknek nevét, számát most itt nem sorolom, de hiszem és tudom, ők tudni fogják, köszönjük a lehetőséget, s mindazt, amit mi magyaros vendégszeretetnek hívunk. Egyszerre légy a tűz, a jég, Az idő ablakára Lángolva fagyj rá, csak lobogjon Éveid jégvirága! Bányai János
5 SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ 5 A mai rideg világban, ahol kihalóban vannak a személyes kapcsolatok, egy kellemes esemény kapcsán megtapasztalhattam egy másfajta törekvést. Két kedves szülő úgy gondolta, örömmel látná, hogy szülőtársai közül ki milyen sós vagy édes süteménnyel kényezteti szeretteit. Meghirdettek egy süteménysütő versenyt több kategóriában. Kategóriák: Édes sütemények, sós sütemények, 14 éven aluli készítők Ez utóbbi külön örömömre szolgált, hisz így a diákok is belekóstolhattak a sütemények világába. Helyszínt adott ennek az eseménynek október 9-én a Tóth Autómix Vendéglő. A szervezők úgy gondolták, hogy a finom süteményeket díjazza szakmai zsűri is, és ne maradjon el a közönség véleménye sem. Az eredmények a következőképpen alakultak. Eredmények: Jól kisütötték Édes sütemények kategória: 1. Horváthné Szappanos Ágnes Szabadszállás Gesztenyekocka 2. Cserjés Sándorné Szabadszállás Raffaello kocka 3. Szakács Imréné Szabadszállás Árvácska Sós sütemények kategória: 1. Doris Popa Kunadacs Sonkás kuglóf 2. Kovács Sándorné Szabadszállás Sajtos pogácsa 3. Kovács Éva Kecskemét Kendermagos sósrúd 14 éven aluli készítők kategória: 1. Nagy Dalma Kecskemét Bombatorta 2 Drahanovszki Vilmos Szabadszállás Gyömbéres süti 3 Tóth Viktória Szabadszállás Kókusz süni Édes sütemény volt a legtöbb: 34 fajta, viszont sós süteményben más nemzet kultúrájának ételkülönlegessége is megjelent. A zsűri elnökeként örömmel nyugtáztam, hogy a közönség véleménye és a zsűri véleménye azonos volt. A sütemények jelképes összegért megvehetők voltak. A befolyó összegből a szervezők a benevezett sütemények receptjeit könyvecske formájában megjelentetik. Akik jelen voltunk gyerekek, felnőttek csak köszönetet tudtunk mondani Gazdik Juditnak és Tóthné Kálózi Zsókának a szervezésért és a lebonyolításért. Gratulálunk a versenyzőknek, mi magunk sem gondoltuk volna, hogy ennyi édes percben lesz részünk. Gesztenyekocka Tészta: 6 tojás sárgáját 6 kanál porcukorral kikeverünk, hozzáadunk 1 dl étolajat, 6 kanál lisztet, fél csomag sütőport, 2 kanál kakaóport és a felvert tojás habját. 200 fokon 15 percig sütjük. Krém: 2 csomag gesztenyemassza, 20 dkg margarin, 15 dkg porcukor, rumaroma Hozzáadunk 1 csomag főzés nélküli vaníliapudingot, melyet előzőleg 3 dl tejjel elkészítünk. A kész krémet a kihűlt tésztára kenjük. Tetejére tejszínhabot teszünk, megszórhatjuk csoki reszelékkel. Horváthné Szappanos Ágnes Automix Matiné én A hideg őszi-téli napokra gondolva, havonta egyszer, vasárnap ig az Automix Étterem helyet biztosít a gyermekek részére, ahol szülői felügyelet alatt rajzolhatnak, festhetnek, gyurmázhatnak, énekelhetnek, társasozhatnak, gyöngyöt fűzhetnek a lurkóink. Meleg teát biztosítunk a gyermekeknek. Amíg a gyermekek játszadoznak, addig a szülők egy kicsit kikapcsolódhatnak. Várjuk szeretettel az apróságokat! Tóthné Kálózi Zsóka zsűri tagok: Dr. Tóthné Ruzsa Irén Sáfár István Sövény Sándor Balogh József országgyűlési képviselő fogadó órát tart a szabadszállási Polgármesteri Hivatalban. Fogadó napja: minden hónap első pénteken Köszönetnyilvánítás A Jó Pásztor Alapítvány kuratóriuma ezúton hálás köszönetét fejezi ki mindazoknak a szabadszállási és nem szabadszállási támogatóinknak, akik a évi személyi jövedeladójuk 1 %-ával alapítványunk céljainak megvalósulását segítették. Az Önök által felajánlott összeg Ft. Reméljük, a jövőben is gondol ránk! Adószámunk: Számlaszámunk: Köszönettel: Petrovics Erika, Farkas Katalin, Varga István
6 6 SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ Intézményünkben, a Varga Domokos Általános Művelődési Központban ez az esztendő a jubileumok jegyében telik. 25 éve nyitotta meg a kapuit az ÁMK, - az általános iskola, a könyvtár és a művelődési ház intézményegységekkel,- 10 éve kapcsolódott a művészeti iskola és 5 éve az óvoda az intézményünkhöz. Itt a jubileumok sora nem ért véget, hiszen könyvtárunk is elérkezett egy fontos évfordulóhoz, amelynek szeretnénk, ha Önök is részesei lennének. 20 éve rendezzük meg minden év novemberében az Erzsébet napi versmondó versenyt, amellyel az idei esztendőben is szeretnénk Erzsébet - napi versmondó verseny, felnőtt kategória A József Attila Közösségi Ház havi műsora A József Attila Közösségi Házban 6-tól december 3-ig látható Pálfy Gusztávné Ági fotókiállítása Virág csodák címmel Naponta óráig VÉRADÁS A József Attila Közösségi Házban 18-án óráig. Adj te is vért! A vér életet ment! Stand up Comedy november 27-én 19 órakor Moziműsor November 12. péntek 18 óra November 13. szombat 18 óra A KARATE KÖLYÖK Főszereplő: JACKIE CHAN, JADEN SMITH Szinkronizált amerikai akciófilm 140 perc, 12+ méltóképpen emléket állítani a kiváló pedagógusnak, Warga Lászlóné emlékének. Az idei esztendőben is egy szabadon választott verssel lehet jelentkezni, amelynek időtartama maximum 5 perc lehet. A verseny időpontja: 18. (csütörtök) du. 14 óra A verseny díjazása: I. helyezett ,- II. helyezett ,- III. helyezett 5.000,- A versenyen a pénzjutalmon kívül értékes könyvjutalmak kerülnek kiosztásra. Nevezési határidő: 11. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Varga Domokos Általános Művelődési Központ Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtára 6090 Kunszentmiklós, Damjanich u.7. Tel. / fax: 06/76/ /15-ös mellék tinodilant@yahoo.com A Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet szeretettel meghívja Önöket az Egészségügyet támogató jótékonysági báljára 13-án a Róna étterembe Vendégvárás Köszöntő, rövid zenés műsor Vacsora Táncos mulatság Tombola húzás Az est fővédnöke Szabadszállás Város Polgármestere A menü Rónatál (Rántott pulykamell filé, natúrszelet, rántott gomba, vegyes köret, savanyúság, rétes) B menü Kunsági marhapörkölt, galuska, savanyúság, rétes Zenél: Meghívó SANZON zenekar Jegyek: Belépőjegy: Ft Támogatójegy: Ft Tombola: 200 Ft Jegyek válthatóak November 19. péntek 18 óra November 20. szombat 18 óra NAGYFIÚK Főszereplő: ADAM SANDLER Szinkronizált amerikai vígjáték 102 perc, 12+ Belépőjegy: 500.-Ft/fő Csoportos belépőjegy 20 fő felett, 300.-Ft/fő GAMESZ, Kálvin tér 6. szám alatti irodájában Régi Szakrendelő, Honvéd u. 3. szám alatti rendelőjében Bővebb információ Mazukné Hegedűs Tímea, 76 / Farkasinszki Istvánné, 76 /
7 RÓNA VENDÉGLŐ ÉTRENDJE NOVEMBER 08 Hétfő Sárgaborsó gulyás Grízestészta, lekvár, alma 09 Kedd Karfiol leves Lecsós csirkemáj, tarhonya Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Tojásleves Sült hurka-kolbász, burg.püré, sav. Húsleves Vadasmártás párolthús, spagetti Lebbencs leves Fokhagymás szelet, mexikói zöldséges rizs Zöldbab leves Paprikás burg. virsli, sav. Gyümölcsleves Rizseshús, sav. Májgaluska leves Túróstészta, tepertő Lebbencs leves Fasírozott, tökfőzelék Csontleves Rántott tonhal, rizs, majonézes kukorica Rántott leves Rakott kelkáposzta 19 Péntek Gyümölcsleves Párizsi szelet, burg.püré, sav Szombat Vasárnap Hétfő Kedd Paradicsom leves Csirkepörkölt, tészta Zöldborsó leves Húsós tészta, tejföl Korhelygulyás Sajtostészta, gyümölcs Brokkoli leves Csirkepörkölt, tarhonya 24 Szerda Húsleves Párolthús, gyümölcsmártás, Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Hétfő Kedd Palócleves Mákosguba, alma Zöldségleves Töltöttkáposzta Zöldbab leves Rántott csirke, tört.burg., sav. Tojásleves Csirkemáj rizottó Babgulyás Tejbegríz, gyümölcs Karfiol leves Rántott csirke, gombás rizs 01 Szerda Zöldségleves Sült kolbász, burgonyafőzelék Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Tarhonyaleves Paradicsomos húsgombóc Csontleves Bakonyi szelet, tészta Húsleves Párolthús, zöldborső fözelék Lebbencs leves Aprópecsenye, burgonya (A változtatás jogát fenntartjuk!) Szabadszállás, SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ 7 Amit az ügyeleti ellátásról tudni kell A központi ügyelet működtetése: 6080 Szabadszállás Mindszenthy tér 5. A központi ügyelet működési rendje: Hétfőtől péntekig Péntek Hétvége Munkaszüneti napok A központi ügyelet elérhetősége: / A háziorvosok a központi ügyelettel le nem fedett időszakban sürgősségi ellátás céljából a rendelőjükben állnak a lakosság rendelkezésére: Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Dr. Ódor István Dr. Csányi János Dr. Laza Erika Dr. Tóth Gyula A fentieket értelmezve a központi ügyeleten szolgálatot teljesítő orvos feladata az érintett háziorvosi körzetek lakosságának folyamatos, alapszintű sürgősségi ellátása, amely fogalomba nem tartozik például a gyógyszerfelíratás, amely a hétközi háziorvosi rendelésen megtehető. Somogyi József GAMESZ-vezető Kedves szabadszállási Felnőttek! Örömmel tudatjuk, hogy újra indultak a néptáncpróbák minden kedden 17 órától, a Református Egyház Óparókia épületében. Szeretettel várunk Mindenkit, aki kedveli a népzenét, néptáncot, jó társaságot! Bajuszné Karakas Tünde FALUGAZDÁSZ ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE Hétfő: Kedd: Elérhetőség: Iroda: 06/76/ Mobil: 06/20/ Somogyi József GAMESZ-vezető Lukácsi János falugazdász
8 8 SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ Alsó tagozat 1.) szeptember 30-án került megrendezésre a Benedek Elek Mesemondó Verseny a József Attila Közösségi Ház és Baracsi Péterné szervezésében, melyen iskolánkat 10 tanuló képviselte. Kellemes délutánt szereztek tanulóink a hallgatóságnak a szépen megtanult és igényesen előadott meséikkel. Dicséret illeti őket! A versenyzők: Besenyői Péter 1. a., Csaplár István 1. a., Gombár Jázmin 1. a., Kis Zoltán 1. a., Kiss Dóra 1. a., Kocsi Hanna 1. a., Mezei Polett 1. a., Pócs Blanka 1. a. Felkészítőjük: Vanyurné Lázár Erzsébet. Barna Ida Anna 3. a., felkészítő: Janovics Zsuzsanna Pandur Dávid 4. d., felkészítő: Némethné Szekeres Marianna Matematika Bolyai Matematika Csapatverseny október 15-én hetedik alkalommal rendezték meg a Bolyai János Matematika Csapatversenyt, ahol iskolánkat 32 tanuló képviselte. A legjobb eredményt elért csapat az előkelő 4. helyezést érte el. A csapat tagjai: Szekeres Andor 7. b., Horváth István 7. a., Kovács Vendel 7. b., Balogh Dániel 7. a. Felkészítő tanár: Köhlerné Nagy Ibolya Versenyeredmények a Petőfi Sándor Általános Iskolában október hónapban Testnevelés 1.) Hagyományainkhoz híven az idén is részt vettünk a Kistérségi atlétika versenyen. A verseny szervezője és rendezője a solti Vécsey Általános Iskola volt, ahol nagy szeretettel és odafigyeléssel fogadták a benevezett hét iskola diákjait és tanárait. A verseny ideje: október 13. Eredmények: II. korcsoport leány 60 méteres síkfutás Matkovics Vivien 3.a. 3. helyezés Távolugrás Varga Fanni 5. b. 2. helyezés Kislabdahajítás Varga Fanni 5. b. 2. helyezés II. korcsoport fiú Távolugrás Szőke Péter 4. b. 2. helyezés 4x100 méteres szembeváltó futás A csapat 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Ajtai Richárd 3. b., Fábián Márk 3. b., Sallai László 4. d., Szőke Péter 4. b. III. korcsoport leány 60 méteres síkfutás Szabó Ivett 6. a. 4. helyezés Távolugrás Szabó Ivett 6. a.1. helyezés Kislabdahajítás Szabó Ivett 6. a. 3. helyezés 4x100 méteres szembeváltó futás A csapat a 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Arany Réka 5. b., Matkovics Vivien 3. a., Szabó Ivett 6. a., Varga Fanni 5. b. III. korcsoport fiú Kislabdahajítás Pintyi Roland 5. a. 4. helyezés 4x100 méteres szembeváltó futás A csapat 1. helyezést ért el. A csapat tagjai: Borbély Ferenc 5., Kovács János 7. a., Köhler Márk 5. b., Pintyi Roland 5. a. IV. korcsoport leány 100 méteres síkfutás Marosán Ivett 8. a. 1. helyezés Távolugrás Marosán Ivett 8. a. 1. helyezés, Varga Bettina 7. a. 2. helyezés, Arany Rita 8. a. 4. helyezés. 4x100 méteres szembeváltó futás A csapat 1. helyezést ért el. A csapat tagjai: Arany Rita 8. a., Bajusz Petra 8. b., Marosán Ivett 8. a., Varga Bettina 7. a. IV. korcsoport fiú Súlylökés Illés Tamás 8. c. 3. helyezés 4x100 méteres szembeváltó futás A csapat 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Borbély Imre 8. a., Illés Tamás 8. c., Kanizsai Manó 8. a., Pongrácz Dávid 7. b. Felkészítők: Testnevelők Gratulálunk az elért eredményekhez és további jó munkát, sikeres szereplést kívánunk. dr. Tóthné Ruzsa Irén igazgató Elérkezett a pályaválasztási időszak az általános iskolákban az idei tanévben is. Hamarosan a szülőknek döntést kell hozniuk, hogy milyen és melyik középfokú oktatási intézménybe fogják gyermeküket beíratni a következő tanévre. Országosan az általános iskolákban az időpont: február 18-a. Ekkorra kell meghozni a döntést a tanulónak és szüleinek, hogy merre tovább... Fontos szempont lehet, hogy a lakóhelyhez milyen messze tanítassuk tovább gyermekünket. Tájékozódni kell a helyi és a lakóhelyhez közeli intézményekben, a meghirdetett képzések, évfolyamok iránt. Általánosan a következő lehetőségek állnak rendelkezésre a közoktatásban, attól függően, hogy milyen képességekkel rendelkezik a pályaválasztás előtt álló tanuló. Egy kis tájékozódási pontot szeretnék adni az érintetteknek az alábbi pontokban. Gimnázium: 4 évfolyamos (9-12. osztály) A gimnáziumban általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés, oktatás folyik. Az Pályaválasztás a 2010/2011-es tanévben általános képzés mellett emelt óraszámban taníthatnak különböző tantárgyakat, így lehet a gimnáziumi osztály nyelvi, humán, reál, ének-zene, természetismeret stb. irányultságú is. Szakközépiskola: évfolyamos (9-13. osztály) A szakközépiskolákban általános műveltséget megalapozó, érettségire, felsőfokú tanulmányokra, vagy OKJ szerinti szakképesítésre történő felkészítés folyik, melyre a felkészítési idő az egyes szakképesítésben eltérhet egymástól. Szakiskola: A szakiskolákban általános műveltség megalapozása, a szakképzésbe való felkészítés történik a évfolyamon. A szakképzési évfolyamokon való elméleti és gyakorlati felkészítés időtartama az egyes területeken eltérhet egymástól. Általában 2+2, vagy 2+3 évfolyam. Speciális szakiskola: A sajátos nevelési igényű (SNI) tanulókat készíti fel a szakmai vizsgára, az életkezdéshez, munkába álláshoz szükséges ismereteket oktat. A felvételi kérelem iránti döntést az alábbiak alapján hozzák meg: tanulmányi eredmény, vagy tanulmányi eredmény és a központilag kiadott egységes kompetencia alapú feladatlapok, vagy tanulmányi eredmény, a központilag kiadott egységes kompetenciaalapú feladatlapok és szóbeli meghallgatás eredménye alapján. A felvételi eljárás során születendő határozott és jól megalapozott döntésükhöz sok sikert kívánunk. Euroszféra Magángimnázium Nyílt napok: órától a cukrász, bútorasztalos szakmák élőben kerülnek bemutatásra (cukrász műhelyi előkészületek, sütéssel, asztalosi műhely munkálatok bemutatása, kipróbálása), valamint gimnáziumi órák látogathatók január órától gimnáziumi nyílt nap. Helyszín: Solt, Nagymajori út 24. Érdeklődni: 78/ hétköznap: 8-15 óráig A szabadszállási tanulók, érdeklődők a nyílt nap reggelén a menetrend szerinti buszjárattal tudnak Soltra jönni. Bartal Orsolya
9 A latin colere ( művelni ) szóból származik és eredetileg a föld megművelését jelentette. A kultúra kifejezést ma többféle eltérő értelemben használjuk, amelyek közül a tudományos (antropológiai) és a hétköznapibb ( magas kultúra ) értelmezés a leggyakoribb. A szó mai használata igen sokrétű. Beszélünk mezőgazdasági kultúráról, kultúrpolitikáról, nemzeti kultúrákról, stb. A kultúrpolitika kifejezés először egy német pedagógiai lapban, a Pädagogischer Revue-ben szereplő cikk címében jelent meg 1840-ben és e században született a nemzeti kultúrák kifejezése is. Tudományos meghatározás A kulturális antropológia meghatározása szerint a kultúra egy adott társadalom mindazon ismereteinek összessége, amelyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását biztosítják. A kultúra alapján tudunk eligazodni abban, hogy mik a fontos értékek és normák az életben. Bizonyos kulturális vonások már az állatvilágban is megfigyelhetőek, így például az emberhez legközelebb álló csimpánzoknál (Jane Goodall kutatásai). Ebben az értelemben beszélhetünk különböző emberi kultúrákról és ezek találkozásáról, például az ausztráliai fehér városi kultúra és egy gyűjtögető vándorló ausztráliai őslakos kultúra közötti érintkezésről és kölcsönhatásukról. A különböző kultúrák, változásuk és egymással való kapcsolataik vizsgálatával a kultúrális antropológia foglalkozik. (Forrás: internet) A tisztánlátás végett némi elemzés alá vetettem, vajon mit is értek én ezek alatt. Tehát ismereteink összessége, ami összetartozásunkat, fennmaradásunkat biztosítja. Ide akkor nem csak művészi alkotások tartoznak, hanem minden, amit eleinktől tanultunk, átvettünk és mi magunk Köszöntő Barczel Mihály és Barczel Mihályné 40. házassági évfordulója alkalmából sok boldogságot kíván: Fiatok: Tibi és családja SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ 9 Kultúra najainkban tapasztaltunk. Vajon megtanultuk-e mindazt, ami szükséges a fennmaradáshoz bármilyen körülmények között? Tény, hogy a mai társadalom függőségek áldozata. Feladtuk a függetlenségünket a kényelemért, túlzó vágyaink kielégítéséért. Mikorra észbe kaptunk, már benne voltunk a végeláthatatlan spirálba. Szüntelen ördögi körben éljük életünket. Vajon miért mondja annyi tudós és bölcs is, hogy őrizzük hagyományainkat, mert a múltunk a jövőnk záloga. Érdemes ezen elgondolkodni. Némi aggodalommal figyelem, mi is történik valójában itt velünk. Ontják a TV adások a nyugati értékrend műsorait, mi még fizetünk is érte. Elhisszük, hogy a reklámban kínált termék kell nekünk. Az meg bizony a multinál a legolcsóbb. Sokszor hallottam még közeli ismerősöktől is: "Mit számít az, ha én multinál vásárolok. Ha nem veszem meg én, majd megveszi más." Pontosan ez a gondolkodás visz minket a sírba. Na, ez nem szól az összefogásról. Mindeközben a multi csak teszi a dolgát, kihasználva azokat a kedvező feltételeket, amiket a mi vezetőink adnak nekik. Mi mást is tennének, ezért még akár harcolnak is, hiszen van rá pénzük. Helyben senki nem ígért munkahelyeket, mert a mai helyzetben kevés a fejlődő vállalkozás és az sem éppen nálunk ver sátrat. Viszont a mezőgazdaságból is hogyan akarunk megélni, esetleg városiakat ellátni? Még odáig sem tudunk eljutni, hogy egységesen egyetértve, legalább saját élelmiszer ellátásunkat megszervezzük, biztosítsuk. Talán ezért hangzik el manapság annyiszor, hogy hozzáálláson, gondolkodáson kellene változtatni. A helyzet azt igazolja, hogy jogosan. A svájciaknál régóta elterjedt az a dolog, hogy lehetőleg mindent a lehető legközelebbről szerezzenek be. Ha saját Helytörténeti Gyűjtemény Nyitva tartása Hétfő: szünnap Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Szombat: országukban mégsem lelhető fel az a bizonyos termék, akkor jogosan felteszik maguknak a kérdést: szükségem van nekem arra a kacatra? Nehéz feladat előtt állunk, de ha nem történik meg a változás mentális szinten is, akkor vajmi kevés esélye lesz utódainknak a boldog élethez ezen a helyen. Úgy tűnik, kívülről most sem fogják megoldani a problémáinkat. Egyébként erre nem is volt példa még a történelemben. Az persze más dolog, hogy mi elhisszük folyamatosan, hogy ez majd most bekövetkezik. Bár úgy legyen! De azért én biztos, ami biztos saját lábára állítanám Szabadszállást minden területen. Ehhez kellenek az önzetlen segítő embertársaink, akik átadják tudásukat, ötleteiket egymásnak. Minél többen vagyunk és gondolkodunk együtt, annál könnyebb lesz az út. Lesznek, akik nem akarnak majd együtt gondolkodni, cselekedni, ők inkább kritizálni fognak és keresik a kibúvókat. Lehet, hogy ők majd elmennek innen. De kérdezem én, hová? Tehát egy hajóban evezünk. Legközelebb talán a politika szót veszem lencsevégre, hisz muszáj látnunk, hogy Minden függ Mindentől. Nem lehet dolgokat elkülönítve kezelni, hanem egységesen minden szemszögből. Kérem, ha bármilyen ötlettel, gondolattal, tettel segítségére lehet városunknak, akkor írjon címemre: bajuszga@gmail.com. Telefon: Munkahelyteremtés céljából is szükségünk van kapcsolatokra, ha rendelkezik ilyen elérhetőséggel, kérem azt is jelezze. Köszönöm a bizalmat mindazoknak, akik rám szavaztak. Közösen igyekszünk mindent megtenni, hogy Szabadszállást egyenes kerékvágásba helyezzük. Tisztelettel: Bajusz Gábor önk. képviselő ,- forint Ennyi gyűlt össze azokból a 1%-okból, amelyeket személyi jövedelemadójukból utaltak a Talentum Alapítvány számlájára. KÖSZÖNJÜK, hogy ezekkel az átutalásokkal továbbra is segítik az alapítvány működését! Az ,- forint lehetőséget biztosít arra, hogy a Talentum Alapítvány Kuratóriuma ebben a tanévben minden egyes tanuló osztálykirándulásához 500,- forinttal járuljon hozzá. Továbbra is támogatja a házi tanulmányi versenyek könyvjutalmait, a különféle versenyek utazási, nevezési költségeit Emlékeztetőül a számlaszámunk, ahová továbbra is várjuk adományaikat, támogatásaikat: Köszönettel: A Talentum Alapítvány Kuratóriuma
10 10 SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ Katus Attila hatszoros világ-, és kétszeres Európa bajnok sportaerobik szakedzővel tölthette el mozgással október 8-ai estéjét az, aki ellátogatott a helyi általános iskola tornatermébe. 82 lelkes tornázni vágyó jelentkező között aprók és nagyok voltak egyaránt, akikre büszkék lehetünk, mert a mozgás örömével próbálták eltölteni aznapi estéjüket. Katus Attila könnyen a közönség szívébe lopta magát a közvetlenségével. Az edzés után autogramot osztogatott, fényképezkedett és arról is beszélt a jelenlévőknek, hogy a rendszeres testmozgás és a Katus Attila aerobik világbajnok Szabadszálláson járt! tudatos táplálkozás nélkülözhetetlen eleme az egészséges életmódnak. -"Mindenkinek a napi szükséges főétkezéshez való ételadagja el kellene, hogy férjen egy kistányéron, de ezt az emberek többsége túlszárnyalja!"- mondta az országos elismertséggel rendelkező személyi edző. Mindezek után rádióinterjút adott és elfogadta a meghívásunkat az Autómix Cafféba, ahol egy forró tea mellett folytathattuk a beszélgetést, mint sportemberként, valamint magánéletéről is szívesen válaszolt a sok-sok feltett kérdésre. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy még egyszer megköszönjem az e d z é s e n r é s z t v e - vőknek, a lelkes közönségnek, hogy eljöttek erre a nem m i n d e n n a p i e s e - ményre. Szeretnék m é g k ö s z ö n e t e t mondani azoknak, akik segítettek nekem a szervezésben. Janovics Zsuzsinak és aerobik csapatának, akik még az edzés elején és végén ízléses műsorszámukkal színesítették az estet, az általános iskola igazgatónőjének a hely biztosításáért, és az iskola dolgozóinak az összehangolt munkájáért, a művelődési háztól kölcsön kapott dobogóért és az Autómix Caffé sportszelet csokoládé és üdítő felaján-lásáért, amit minden tornázó megkapott. Tóthné Kálózi Zsóka Biztosító társaság és kedvező biztosítási díj választása régi és új ügyfeleinknek 2010 év végén is! KŐRÖS-BLANK BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT Fekete Lajos 6080 Szabadszállás, Vörösmarty M. u. 3. Tel.: vagy 06-76/ feketel@fre .hu Honlap: ALLIANZ HUNGÁRIA Biztosító Zrt. GENERALI PROVIDENCIA Biztosító Zrt. SIGNAL Biztosító Zrt. K&H Biztosító Zrt. AEGON MAGYARORSZÁG Biztosító Zrt. GROUPAMA GARANCIA Biztosító Zrt. UNICA Biztosító Zrt., stb. Továbbá CASCO, lakás és lakóközösségi biztosítások, vállalkozói vagyon és felelősségbiztosítások, élet-, baleset-, utasbiztosítások közvetítése.
11 GRÁNIT, MŰKŐ SÍREMLÉKEK SZABADSZÁLLÁSRÓL rövid határidővel, piacvezető áron megújuló forma és színválaszték gránit burkoló anyagok széles választéka: ablakpárkányok, konyhapultok SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ 11 SZEMÜVEGKERETEK -50% NAPSZEMÜVEGEK -30% RÉSZLETEK AZ ÜZLETBEN! EGÉSZSÉGPÉNZTÁRI KÁRTYA ÉS VÁROM MEGLÉVŐ ÉS ÚJ MEGRENDELŐIMET! Kérésére otthonában számítógépes bemutatót tartok. Müller Zoltán kőfaragó Szabadszállás, Bajcsy Zs Időpont egyeztetés telefonon: / E- mail: ELFOGADÁS! Szabadszállás, Kossuth L. u / Megváltozott az újság címe! Az utóbbi hetekben gond volt az újság levelezőrendszerével: az ide küldött írások nem érkeztek meg. Ezért az új cím: Kérem, a jövőben erre küldjék üzeneteiket! Gyenes Mónika felelős szerkesztő
12 12 SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ
13 SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ 13
14 14 SZABADSZÁLLÁSI HÍRMONDÓ Anyakönyvi hírek Haláleset Jávor Károlyné Szegedi Mária (sz: an: Markó Mária) én meghalt. Bajusz János (sz: an: Kovács Eszter) én meghalt. Anyakönyvvezetők MEGEMLÉKEZÉS Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, emlékem így áldás lesz rajtatok! Idős Bartal Mihályné halálának 1 éves évfordulójára emlékezik szerető családja. A szerkesztőségbe érkezett kéziratokat, fényképeket, stb. csak előzetes kérésre őrizzük meg. Az aláírt cikkekért, képekért a szerző viseli a felelősséget. A mondanivaló nem feltétlenül egyezik a szerkesztőség véleményével. Az írások és hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal. A szerkesztőség fenntartja az írások szellemiségét nem érintő rövidítések és helyesbítések jogát. Szerkesztőség Alapító: Szabadszállás Város Önkormányzata Kiadó: Petőfi Sándor Városi Könyvtár honlap: varosikonyvtar.5mp.eu Felelős szerkesztő: Gyenes Mónika Telefon: 06-76/ Szerkesztőség levelezési címe: 6080 Szabadszállás, Kossuth L. utca 2. Hírdetések árai: 1 oldal Ft, 1/2 oldal Ft, 1/4 oldal Ft, 1/8 oldal Ft Köszönetnyilvánítás: Ft / darab (keretben fényképpel együtt) Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák! Hírdetéseiket leadhatják a Helytörténeti Gyűjteményben és a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. szabadszallasihirmondo@gmail.com Szabadszállás Város honlapja: Megjelenik: 2800 pld-ban Következő lapzárta: 25. délután 4 óra ISSN
Önkormányzati Hírlevél
Báta Községi Önkormányzat Önkormányzati Hírlevél IX. évfolyam 8. szám 2015. november Fogadóóra: HÍRSÁV Huszárné Lukács Rozália polgármester fogadóórát tart minden héten: csütörtök 8.00-tól 9.00-ig. dr.
Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége
Közzétételi lista A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Sorszám Beosztás Végzettség Szakképzettség Tanított tárgyak 1. tanító főiskola tanító, technika
ELJÁRÁSI REND. tárgyban kiírt, közbeszerzési értékhatár alatti meghívásos pályázati beszerzés. napi háromszori étezés beszerzése
ELJÁRÁSI REND Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola által szervezett nyári sport- és napközis tábor résztvevői részére étkezés beszerzése" tárgyban kiírt, közbeszerzési értékhatár alatti meghívásos
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről
Juhász Gyula: Húsvétra
Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő
A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL
A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3.) SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL Szövetségünk feladatát az alapszabályában
MEGHÍVÓ XVI. TISZASZIGETI FALUNAPRA 2011. AUGUSZTUS 27 28.
Tisztelt Tiszaszigeti, Térvári lakosok! MEGHÍVÓ XVI. TISZASZIGETI FALUNAPRA 2011. AUGUSZTUS 27 28. Tiszasziget Község Önkormányzata a korábbi évek hagyományait követve - és néhány új ötlettel gazdagítva
Adászteveli hírmondó
Adászteveli hírmondó December 17-én tartottuk a Szeretet ünnepét. Az óvodások, iskolások és a helyi fiatalokból álló kultúrcsoportok műsorral köszöntötték a lakosságot. 2012. január 3. évfolyam 1. szám
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 19-én 17 órakor, - közmeghallgatással egybekötött ülésén Bánhalmán. - Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester,
Káptalantóti Önkormányzat lapja X. évfolyam 7. szám 2013. OKTÓBER. Emlékezzünk
Káptalantóti Önkormányzat lapja X. évfolyam 7. szám Emlékezzünk Forradalomról emlékezni 56 év múltán igencsak nehéz és fájdalmas: ennyi idı alatt elhalványul, átformálódik az emlékezet. Rárakódik a közbeesı
Polgármesteri beszámoló. a két ülés közti eseményekről 2016. április 22-e és 2016. május 19-e között
Polgármesteri beszámoló a két ülés közti eseményekről 2016. április 22-e és 2016. május 19-e között 2016. január 31. Perkáta Az Mötv. rendelkezése szerint a megválasztott önkormányzati képviselőnek minden
CUKORBETEGKÉNT IS LEHET JÓL ÉLNI! 2. rész Ahogyan ÉN diétázom
CUKORBETEGKÉNT IS LEHET JÓL ÉLNI! 2. rész Ahogyan ÉN diétázom Kövesd a példám, és Te is kézben tarthatod cukorbetegségedet. tegyél magad és családod egészségéért! 2 Egészségesen étkezem! ElÕzÕ könyvemben
Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon
Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny
XI. évfolyam, 3. szám Úny Község Önkormányzatának Kiadványa 2007. szeptember
ÚNYI ÚJSÁG XI. évfolyam, 3. szám Úny Község Önkormányzatának Kiadványa 2007. szeptember Tartalom Fejezetek Úny község történelmébıl Óvodai hírek Iskolai hírek Testületi Tallózó Anyakönyvi hírek Mottó:
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád OM azonosító: 030 579 Cím: 9321 Farád, Győri u. 27. Tel.: 96/279/137 Fax: 96/535-017 E-mail: altiskfarad@gmail.com
Tátyi Tibor. Az alapszervezet története
217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,
Települési Információs Hírlevél
Települési Információs Hírlevél VIII. Évfolyam 1. Szám 2005. április-június SÁ R M ELL É K Köszöntjük községünk legifjabb polgárait: Született: Pantocsek Leon Dániel /Arany J. u. 10./ Koller Dóra /Dózsa
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 26-án, du. 14,00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres
2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE
2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein
OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2011. április 19-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 6/2011. (IV. 19.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság a balatongyöröki tábor üzemeltetéséről szóló tájékoztatót
Pályaválasztási tájékoztatója
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási tájékoztatója a megye középfokú intézményeiről, általános iskolai tanulók részére 2016/2017. tanév Bevezető Kedves Pályaválasztó Tanulók!
Herencsár Viktória: Cimbalomoktatás Pekingben
Herencsár Viktória: Cimbalomoktatás Pekingben A Pekingi Kínai Zeneakadémia 2005-ben a Cimbalom Világszövetség 8. kongresszusán Pekingben abban a tiszteletben részesített, hogy vendégprofesszorukká neveztek
Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012)
Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája Pásztó, Nagymező út 36. Szám: 1-175/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája
Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben
Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben Azonosító szám: TÁMOP-2.4.5.-12/3-2012-0036 Nyitvatartási és ügyintézési idők racionalizálása Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú
Kunffy Lajos festőművész mellszobrának felavatása
Orci Hírmondó 2008. június 19. Az önkormányzat hírlevele 3. évfolyam 2. szám Kunffy Lajos festőművész mellszobrának felavatása Községünk ismét gazdagabb lett: szobrot állítottunk Kunffy Lajos festőművész
B E S Z Á M O L Ó. 3. A kedvezményezett neve: Szent László Határrendész Közhasznú Sportegyesület
B E S Z Á M O L Ó 1. A támogatási szerződés száma: 1527-5/2015/NAKVI 2. A projekt címe: ÉRTÉKre fel! 3. A kedvezményezett neve: Szent László Határrendész Közhasznú Sportegyesület 4. A kedvezményezett címe:
A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.
1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb
Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el
2013. március-április II. évfolyam 7-8. szám Tartalom Szellemi Diákolimpia versbe szedve ECDL vizsga Március 15. Sport az iskolában Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el Természetismereti vetélked
Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei
Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Tanulói kérdőívek értékelése, 2012 Az értékelés során a tavalyi évhez hasonlóan különválasztottam az alsó
XXXII. Villamosenergia-ipari sítalálkozó kiírása. Helyszín: Tále, Szlovákia. Időpontja: 2015. február 12-15. Rendező: Mátrai Erőmű Zrt.
XXXII. VILLAMOSENERGIA-IPARI SÍTALÁLKOZÓ 1 XXXII. Villamosenergia-ipari sítalálkozó kiírása Helyszín: Tále, Szlovákia Időpontja: 2015. február 12-15 Rendező: Mátrai Erőmű Zrt. XXXII. VILLAMOSENERGIA-IPARI
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2010. július 7-én megtartott ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 12/1/2010. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2010. július 7-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 42-55. Rendelet száma: 12. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK:
2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT
2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT Kedves Sportbarátok! Tisztelt Versenyzők, Edzők, Vendégeink! Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és sportszerető lakossága nevében köszöntöm a középiskolai
KÖSZÖNTŐ Balogh Gábor
KÖSZÖNTŐ Kedves Diákok, Testnevelők, Sportbarátok! Köszöntelek Benneteket a Magyar Diáksport Szövetség nevében a 2013. évi Atlétika Diákolimpia korcsoportos országos döntőjének alkalmából! Ettől a tanévtől
és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV
A SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA és a SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZENT ISTVÁN TAGISKOLÁJA MUNKATERV 2014/2015. TANÉV Sárbogárd, 2014. szeptember 1. Készítette:.. Fülöpné Nemes Ildikó
Visszaemlékezés. Gulyás Sarolta Aranka
IX. ÉVFOLYAM 2.SZÁM A KULTURÁLIS EGYESÜLET KIADVÁNYA 2015. december Visszaemlékezés Gulyás Sarolta Aranka Folyvást rohanunk, soha meg nem állunk. Még arra sincs időnk néhanap, hogy a tenyerünkbe rejtsük
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai
IGAZGATÓI BESZÁMOLÓ. 2009/2010-es TANÉV TÖRTÉNÉSEIRŐL
IGAZGATÓI BESZÁMOLÓ 2009/2010-es TANÉV TÖRTÉNÉSEIRŐL Elfogadva: 64/2010.(VI.24.) számú Képviselő-testületi határozattal Készítette: GÜNTHER MIKLÓSNÉ SZŐDI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA igazgatónője Kapja:
Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda
Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda 2011/2012 tanév Készült: a tagintézmény vezetők, a munkaközösség vezetők és az egyes szakterületek megbízottjainak értékelése alapján Bogyiszló, 2012.
JÁSZKISÉRI VÁROSI ÓVODA MUNKATERVE 2015/2016
OM azonosító: 035770 JÁSZKISÉRI VÁROSI ÓVODA MUNKATERVE 2015/2016 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.h Tartalomjegyzék 1. Az intézmény működési rendje a 2015 2016-os nevelési
2010/2011. tanév BESZÁMOLÓ
Fodor András Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai-szakmai Szolgáltató Intézmény, Szent László Király Általános Iskolája 8698 Somogyvár,
MÁTÉTELKI HÍREK 31.szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei
MÁTÉTELKI HÍREK 31.szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei KÖSZÖNET az augusztus 11.-i FALUNAPI rendezvényünk támogatóinak. Az összefogásnak, a támogatásnak volt köszönhető, hogy falunapunk
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. április 30-i rendkívüli ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. április 30-i rendkívüli ülésére beterjesztett anyagok I./A kötet M E G H Í V Ó... 2 Bizottsági ülések időpontjáról tájékoztatás... 3 A személyes gondoskodást
Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011.
Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. I. A tanév rendjét meghatározó legfontosabb jogszabályok 1. A 22/2010. (V.13.)
JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető.
Szám:12/3-8/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 9-én 10:05 órai kezdettel a Megyeháza Képviselő irodájában megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:
KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei
2015 KEDVES SZÜLŐK! Kiadványunkkal iskolánk életéről, az elmúlt év eredményeiről és az előttünk álló tanév eseményeiről kívánjuk tájékoztatni Önöket. Iskolánk statisztikai adatai Tanulók létszáma: 400
Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!
Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú
5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A gyermekjóléti
BIKALI ÚJSÁG www.bikal.hu
A község eseményei, hírei BIKALI ÚJSÁG www.bikal.hu 2010. szepte mbe r A tartalomból: Képviselőtestület hírei A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T H Í R E I Bikal Község Képviselő-testületének 2010. augusztus
BUDAPESTEN VERSENYEZTÜNK SIKER
Á G F A L V I K R Ó N I K A X. évfolyam 6. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2009. június SIKER Iskolánk Patakugró Néptánc Csoportja 2009. május 15-16.-án Solymáron rendezett Német Nemzetiségi
AZ ANDRÁSSY OPTIKÁBAN A SZEMÜVEGKERETET MOST AJÁNDÉKBA KAPJA! HOYA PROGRESSZÍV LENCSÉK -10% RÉSZLETEK AZ ÜZLETBEN EGÉSZSÉGPÉNZTÁRI KÁRTYA ÉS
Hirdetések árai: 1 oldal 22.000 Ft 1/2 oldal 11. 000 Ft 1/4 oldal 5.500 Ft 1/8 oldal 2.750 Ft Köszönetnyilvánítás: 1.500 Ft (keretben fényképpel együtt) Színes Hirdetések árai: 1 oldal 30.000 Ft 1/2 oldal
T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL
TÉGLÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 4243 TÉGLÁS, KOSSUTH U. 61. sz. T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL A hivatal látja el az önkormányzatnak, illetve a jegyzőnek jogszabályokban
BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL
Budapest Főváros XXIII. Ker. Soroksár Önkormányzat, II. sz. Napsugár Óvoda 1239 Budapest, Grassalkovich út 297 1. Személyi feltételek BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL A 2013/2014- es nevelési
Búcsú a téltől. Mai számunk tartalmából. A DÖK hírei: Diáknapi előzetes Rólunk van szó, velünk történt Reagálás írásunkra Fókuszban A pályaválasztás
2014. február XXVI. évfolyam 2. szám Búcsú a téltől Igazi Hollywood volt Kauzli József tornateremben az idei farsangon! 2014. január 31-én a második évfolyam rendezésében Oscar gála címmel színes, hangulatos
Tehetséggondozás a képzőművészet és a zene területén
2. oldal Értesítő Gólyatábor Én idén kezdtem az első évemet a Szent Imrében. Előző iskolámban is részt vettem különböző táborokban, de olyan eseményeket, mint a szandavári gólyatáborban, még nem éltem
A megye valamennyi pedagógusának és a nevelőmunkát segítő alkalmazottjának Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, jó pihenést kíván a Nógrád Megyei
A megye valamennyi pedagógusának és a nevelőmunkát segítő alkalmazottjának Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, jó pihenést kíván a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet közössége. TARTALOMJEGYZÉK 1. JELES NAPOK
A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET
A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév eredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET ORSZÁGOS VERSENYEK Helyezés Résztvevő tanuló Felkészítő tanár Suli-Hód Bt Országos Levelezős b Győri Logika
Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal jelen volt: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző
1 Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8-24/2015. Jegyzőkönyv Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testület Közmeghallgatásán A közmeghallgatás helye: 3980 Sátoraljaújhely,
Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.
be/sfp-09450/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Etyek Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Etyek SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 600 A kérelmező jogállása Amatőr
E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275
2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang
Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló
Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet
MIKULÁS A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN
2014. december KARÁCSONYI VÁSÁR December 20-án szombaton 15 órától 20 óráig ismét karácsonyi vásár lesz a templom téren az SZMK szervezésében. Év végi nyugdíjas ünnepség December 21-én vasárnap 14 órától,
BEKÖSZÖNTŐ 2015/2016.
BEKÖSZÖNTŐ 2015/2016. A Szentlélek segítségét kérve szeptember 1-jén, a Veni Sancte szentmisével kezdetét vette az új tanév. A Gondviselésbe vetett bizalmunk és reményünk mellett kérjük a szülők elkötelezett
10/2015. sz. jegyzőkönyv
10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:
T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL
TÉGLÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 4243 TÉGLÁS, KOSSUTH U. 61. sz. T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL A hivatal látja el az önkormányzatnak, illetve a jegyzőnek jogszabályokban
MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30.
MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. 1 2013/2014. TANÉVI XV. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése
KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok
KERESZTÚRI KISOKOS Közérdekű adatok, címek, telefonszámok RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (2465 Ráckeresztúr Hősök tere 20.) Telefon: 25/517-900, 25/517-902 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu Honlap:
Orci Község Önkormányzata köszönetet mond mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a kötet megjelenhessen
2 Az Orci könyv átadása Pethő László Baracsi Lajos Vonyó Anita dr. Kolber István Sovák Lajos dr. Bősze Sándor Hartner Rudolf Szakály Sándor Orci Község Önkormányzata köszönetet mond mindazoknak, akik munkájukkal
HEVES VÁROSI KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNY (HVKI) Körzeti Általános Tagiskola MUNKATERVE 2012/2013. tanév
1 HEVES VÁROSI KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNY (HVKI) Körzeti Általános Tagiskola MUNKATERVE 2012/2013. tanév Készült:2012.szeptember 03. Készítette: Sándor Istvánné tagintézmény-vezető 2 BEVEZETŐ Mi vár a tanárokra
kozma.miklos@alsonem edi.hu gyorgy.balazs@alsonem edi.hu jozan.menyhert@alsone medi.hu szabo.kalman@alsonem edi.hu medi.hu torok.
Az SZMSZ 1. melléklete A Képviselő-testület tagjai: Név Lakcím E-mail-cím Fogadóóra ideje, helye Alsónémedi Vincze József Kápolna u. 71. polgarmester@alsoneme Minden hónap első szerda polgármester di.hu
be/sfphpm01-09883/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Tác-Csősz Gorsium Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Tác-Csősz GSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 208100 A kérelmező
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel. tartott üléséről
10 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme
ZA5949. International Social Survey Programme 2012 (Hungary) Country Questionnaire
ZA5949 International Social Survey Programme 2012 (Hungary) Country Questionnaire s o r s z á m ÖSSZESEN HÁNY FİS A HÁZTARTÁS? fıs A KÉRDEZETT SZÜLETÉSI ÉVE: 1 9 A KÉRDEZETT NEME: 1 2 A KÉRDEZETT DOLGOZIK-E?
KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.
2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.
Jegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről. Helye: Bakonybánk Községháza Jelen vannak: Major László alpolgármester Nagyné Farkas
RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47.
RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. OM-azonosító: 030570 1 RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. Telefon: 0696 / 282340 Telefax:
Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben
Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlaszám: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. szám: 9236
TURISZTIKAI SZEZONNYITÓ PROGRAM 2015. április 26., vasárnap 10-18.00 Veszprémvölgy, Veszprémi Vár
TURISZTIKAI SZEZONNYITÓ PROGRAM 2015. április 26., vasárnap 10-18.00 Veszprémvölgy, Veszprémi Vár Veszprém, e patinás, barátságos, pezsgő egyetemi város a virágnyílással egyidőben vendégváró kapuit is
Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől
Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől Előterjesztés Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő testületének 2012. április 26-án tartandó ülésére Tisztelt
Székely Sándornak, első nótáriusuknak köszönhetik:
A DOHÁNY A FALU ÉLETÉBEN A telepesek a dohány művelésének, gondozásának jól bevált módszerét hozták magukkal. A legtöbb temesközi faluból, ahonnan érkeztek, a növény termesztési technológiájának kipróbált
eleki s A ktuális Átadták a katolikus közösségi házat A tartalomból: Pályázatok benyújtásáról döntöttek (2-3. ouai)
eleki s A ktuális A tartalomból: Pályázatok benyújtásáról döntöttek (2-3. ouai) Színes lufik, sör és virsli (4. oldal) + Édesanyákat köszöntöttek (S. oldal) * Félezer kilométer egy jó ügy érdekében p.oidao
Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal
Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan
Az előző választmányi ülés óta eltelt időszak áttekintése 2014. szeptember 23. november 29.
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 htbk.szfvar@regiment.hu www.htbkszfvar.hu HÁTTÉRANYAG
Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:
Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló 2015. január
Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló 2015. január mf_debrecen_15_január.indd 25 2 kiállítás január 21. február 28. Makoldi
Étlap (2015.01.05.-2015.01.30.)
2015.01.05. HÉTFÕ Zöldborsó leves Házi tarhonyáshús Vegyes saláta Tej Vajkrém Reszelt sajt Félbarna kenyér 2015.01.06. KEDD Daragaluska leves Sült csirkemell Meggymártás Párolt rizs Natur sertés szelet
JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL
Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány
be/sfphpm01-05247/2015/mkosz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kozármisleny Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. október 2-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. október 2-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./A kötet M E G H Í V Ó... 2 Bizottsági ülések időpontjáról tájékoztatás... 4 Beszámoló a 2008/2009.
Tízéves az óvári mintagazdasági hálózat
214 gazdálkodás 55. ÉVFOLYAM 2. SZÁM, 2011 Tízéves az óvári mintagazdasági hálózat VÉR ANDRÁS TENK ANTAL CSER JÁNOS Kulcsszavak: mintagazdasági hálózat, együttműködési formák, továbbfejlesztési lehetőségek.
IFELORE Hírlevél 2012. április.30
0 Előszó-Visszaemlékezés 2008-ban, majdnem pontosan négy éve az alábbi sorokkal búcsúzott a hírlevél akkori szerkesztője, Netti. Azóta szunnyadt a toll, várta, hogy valaki újra elővegye. Úgy gondolom,
Hírlevél szeptember-október
Hírlevél szeptember-október Kedves Barátaink! Új iskolai szezon kezdődött, melyben Egyesületünk nagy lépést tett a kisebb térségünk néptánc ügyeinek fejlesztése terén. Sok nagy ívű terv jár az eszünkben,
ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL
t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.
Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 29-én megtartott üléséről
Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 29-én megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Beszámoló két ülés között történt fontosabb
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Beszámoló - a Képviselő- testületnek Sárospatak Város Kulturális Stratégiájának
EZERJÓ FAKANÁLFORGATÓ BORRAL KÉSZÜLŐ ÉTELEK ORSZÁGOS FŐZŐVERSENYE
BORRAL KÉSZÜLŐ ÉTELEK ORSZÁGOS FŐZŐVERSENYE MÓR, 2016. április 23. (szombat) F E L H Í V Á S A Móri Borbarát Hölgyek Egyesülete a Lamberg-kastély Kulturális Központ és Mór Város Önkormányzatának támogatásával
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Borbély Gábor Derekas András Katus Attila Kondéné
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 101/2011.
A betegek tanítvánnyá tétele
január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá
DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE
DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE KÖZÉPISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb kőbányai