MEGHÍVÓ XVI. TISZASZIGETI FALUNAPRA AUGUSZTUS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MEGHÍVÓ XVI. TISZASZIGETI FALUNAPRA 2011. AUGUSZTUS 27 28."

Átírás

1 Tisztelt Tiszaszigeti, Térvári lakosok! MEGHÍVÓ XVI. TISZASZIGETI FALUNAPRA AUGUSZTUS Tiszasziget Község Önkormányzata a korábbi évek hagyományait követve - és néhány új ötlettel gazdagítva - idén is megrendezi a községi Falunapot. A községi rendezvényünk mindig augusztus 20-ához közelebbi hétvégén volt, azonban az idei esztendıben Államalapításunk Ünnepe is erre a hétvégére esik, ezért a Képviselı-testület úgy döntött, hogy a jogos lakossági igényt figyelembe véve egy héttel késıbb kerül megrendezésre a Falunap. A következı években természetesen visszatérünk a jól bevált idıponthoz. A civil szervezetekkel egyeztetve az összefogás jegyében állítottuk össze a programot, melyre szeretettel várjuk Önöket. Augusztus 27. (szombat) Bodó Imre Polgármester Szent Antal tér Falunap nyitó Szentmise Vásárosok utcája: kézmőves és népmővészeti kellékesek, árusok várják a falu és a környék lakosságát Tízpróba gyerekeknek: Tíz megállóhelyes egyéni rátermettségi, bátorsági, ügyességi verseny, melyre várjuk az öt és a kilenc év közötti gyermekeket. Minden résztvevı gyermek meglepetés ajándékot kap. I. megálló: Diótörı II. megálló: Gipsz hőtımágnes festés III. megálló: Puzzle kirakó IV. megálló: KRESZ teszt V. megálló: Lufi durrantás képekkel VI. megálló: Futópálya (akadálypálya) VII. megálló: Gyöngyfőzés VIII. megálló: Célba dobás IX. megálló: Papírhajtogatás X. megálló: Rendırségi hı kamera használat Mesevilág: Walt Disney mesék életre keltése, Miki Egér elıadásában Lufi hajtogató bohócok várják a gyerekeket a rendezvény összes helyszínén Két ugráló vár várja a kisebb és nagyobb gyerekeket Egészségsátor: - vérnyomás és vércukorszint mérés - fényterápiás testfelmérés - egészségügyi tanácsadás Jóslás és rejtélyek sátra: A jövı feltárása Tarot- és Rúna kártyával Otthon készített sütemények zsőrizése Várjuk az otthon elkészített süteményeket zsőrizésre a helyi óvoda erre kijelölt termében. Minden induló ajándékot kap. Elızetes jelentkezés Baloghné Szabó Dóránál: +3630/ Színpadon Tiszaszigeti Óvodások mősora

2 Újszentiváni Színjátszó Kör elıadása Tiszaszigeti iskolások mősora Újszentiváni Hagyományırzık elıadása Keleti Fátyoltánc bemutató óriáskígyóval A Tiszaszigeti Polgármester beszéde és köszöntıje - Díszpolgári cím átadása - Legfiatalabb kisgyermek köszöntése - Legidısebb lakók köszöntése Házassági évfordulót ünneplı házaspár köszöntése - Legszebb porták díjazása Vacsora Jegyek elıre megvásárolhatók a polgármesteri hivatalban és a postán. Menü: marhapörkölt pirított tarhonyával, savanyúság Kedvezményes ár: 700Ft/adag Táncverseny és divatbemutató gyerekeknek Elızetes jelentkezés Baloghné Szabó Dóránál: +3630/ Tombolahúzás Jegyek egész nap vásárolhatók a helyszínen a büfé sátorban és a bohócoknál. Ára: 200,- Ft /Értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra./ FEJES SZANDRA MŐSORA Fejes Szandra 2003-ban jelentkezett a Petıfi Musical Stúdióba, majd 2007-ben felvételt nyert Bánfalvy Ági színészképzıjébe. Több darabban is játszott a Városmajori Színházban: Valahol Európában, Álarcosbál, A muzsika hangja ben jelentkezett "A Társulat" címő szereposztó mősorba, a döntık során az István, a király rockopera Táltosasszony szerepét nyerte el. A Szörényi-Bródy mő 25 éves jubileumi elıadássorozatával bejárta az egész országot, összesen közel hatvan alkalommal lépett közönség elé. Játszott továbbá a Ruttkai Éva Színház Popshow címő négyszereplıs darabjában, Keresztes Ildikó, Mihálka György és Szolnoki Tibor partnereként. A Kecskeméti Katona József Színház sikerprodukciójában, a 2010 szeptemberében bemutatott A nyomorultak címő musicalben Madame Thenardier szerepében állhatott színpadra olyan neves mővészek partnereként, mint Feke Pál, Miller Zoltán, Koós Réka, és Egyházi Géza. A sikeres bemutatkozás eredményeként a kecskeméti színház leszerzıdtette a 2011/12-es évadára TAKÁCS NIKOLAS KONCERTJE Nikolas csupán 19 éves volt, amikor a világhírő jazzdobossal, Jávori Vilmossal együtt zenélhetett. Ezt követıen a magyar jazzélet más kiemelkedı alakjaival is lehetısége volt együtt zenélni, többek közt Babos Gyulával, Tony Lakatossal, Emilióval, Charlie-val, Solti Jánossal és még sok méltán híres mővésszel ben elindult az X-Faktor versenyen, hogy az egész ország megismerhesse ıt. Nikolas egészen a nagydöntıig vitte, ahol a 2. hely lett az övé. Az X-Faktor befejezése jelentette az elsı album megjelenését számára, kiadták az "Az elsı X - 10 dal az élı showból" elnevezéső lemezét, és külön öröm, hogy az ı lemeze állt sokáig az elsı helyen a Mahasz Top 40-es listáján és hogy dupla platinalemez lett példány! Nikolas számára megvalósult az az álom, amit megálmodott magának. Az lett, amit mindig is szeretett volna csinálni és amihez ért: Énekes. (Forrás: takacsnikolas.hu) Tőzköpı bemutató Tőzijáték Utcabál Szent Antal Katolikus Általános Iskola Gyermek labdarúgó torna 5+1 fıs csapatok jelentkezését várjuk Véradás Tisztelettel kérjük a helyi lakosokat, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat által szervezett

3 Községi Szabadidı park véradáson minél többen vegyenek részt. A jelentkezık személyi igazolványukat, TAJ kártyájukat és lakcímkártyájukat hozzák magukkal. I I I. SS ZZ I G E T I VV I A D A L O K T I S Z A S Z I G E T I Í J F E S Z Í T İ É S N Y Í L R Ö P T E T İ M E G M É R E T T E T É S P R O G R A M 09,00 Nevezés (célok megtekintése, gyakorlási lehetıség) 09,45 III. Szigeti íjfeszítı és nyílröptetı verseny megnyitója, csapatok elosztása, lıállások elfoglalása 10,00 Az elsı vesszık kilövése, a III. Szigeti íjfeszítı és nyílröptetı megmérettetés kezdete 13,00 Verseny várható befejezése 13,30 Eredményhirdetés Szigeti Szabad Íjász tiszteletbeli örökös cím odaítélése 14,00 Közösségi ebéd, ismerkedés, barátkozás (íjászoknak, hozzátartozóknak és kísérıknek) VVerseny helye: Tiszasziget, Tiszaszigeti sportpálya és szabadidıközpont (a falun, a magyar-szerb határátkelıhely felé, átvezetı fıút végén, baloldalon). Verseny jellege: minısítı nélküli szabad verseny. KKategóriák: A versenyen nevezni kizárólag nem középlövı pusztai nomád íjakkal és hosszú íjjal lehet. (A hosszú íjon sem polc, sem bemart középrész vagy pisztolymarkolat nem lehet.) Csak favesszıkkel, természetes tollazással lehet versenyezni. Lıtávok: 5-30 m, korcsoportok szerint. Célok: 7-9 db. Kétkörös verseny (egyedi, rajzolt, és ügyességi célok) A részvételnek nem feltétele az İsi viselet, de aki rendelkezik ilyennel, kérjük, büszkén viselje is azt, ezzel is tisztelegvén İseink emléke elıtt. KKorcsoportok: Tervezett korcsoportok, minimum 6 fı/korcsoport esetében: I. gyermek (8-12); II. ifjú (13-16); III. - IV. felnıtt (férfi / nı) (17- ). A korcsoport meghatározásnál a verseny napjáig betöltött életkort vesszük figyelembe. Nevezési díj: (a nevezési díj magába foglalja az ebédet) Gyermek (8 12) 500 Ft (elınevezés esetén, jelentkezési lap elküldésével) Ifjú (13 16) Ft (elınevezés esetén, jelentkezési lap elküldésével) Felnıtt (17- ) Ft (elınevezés esetén, jelentkezési lap elküldésével) Helyszíni nevezés: Nevezési díj Ft Szigeti Szabad Íjász örökös cím viselıinek ingyenes a verseny és vendéglátás Vendég - kísérı ebédjegy 500 Ft / fı Díjazás: I-II-III. helyezett (Nádor György ötvös mester) érméi + oklevél; A legtöbb pontot lövı felnıtt versenyzı részére, hagyományainkhoz híven odaítéltetik a Szigeti Szabad Íjász örökös cím, valamint a vele járó jogok és kötelezettségek. Megjegyzés: Kérünk minden versenyzıt, különösképpen a csapatokat, csoportos résztvevıket, hogy az étkezés és szervezés tervezhetısége miatt mielıbb jelezzék részvételi szándékukat, a mellékelt nevezési lapon, vagy a nevezési lap alapján telefonon! Nevezési határidı: augusztus 25. (csütörtök). 16,00 óra Nevezési hadur72@gmail.com vagy telefonon: Enyingi János mobil: / ; Zsótér Mihály mobil: / Megjegyzés: Kritikus létszám /jelentkezı/ esetében, ha a jelentkezık létszáma felnıtt korosztályban 12 fı alatt van, a szervezı fenntartja a jogot és szabadon dönt, elızetes értesítés nélkül, a helyszíni regisztráció megkezdése elıtt, a verseny átminısítésérıl szabadedzésre gyakorló íjászatra. Ez esetben 50%-os nevezési díjjal, a megrendelt ebéd elfogyasztásával háziversenyre kerül sor. II.) Vis maior esetében, a szervezık hatáskörén kívülálló okok miatt (szélsıséges idıjárási viszonyok, technikai körülmények, egyebek) a szervezık az elıre nevezık részére a verseny megkezdése elıtt 24,00 órával tájékoztatást adnak a verseny teljes elmaradásáról, a nevezéskor megadott jól olvasható elektronikus elérhetıségen keresztül ( ). A kiírás megváltoztatásának jogát a szervezık fenntartják

4 Gyermek és Ifjú kategóriában (kiskorúak esetében) csak a regisztráció helyszínén szülı/kísérı vagy versenyzı felnıtt csapattárs, részérıl történı írásos felelısségvállalási nyilatkozat aláírásával lehet. Biztonsági és egyéb mobilitást segítı szempontok érdekében a gyermek kategóriában résztvevık csak a versenyzı szülı mellett azonos csoportban versenyezhet, illetve amennyiben a szülı nem vesz részt a versenyen úgy gyermekét folyamatosan kíséri a verseny során a megadott csoportban. Csoportos és egyéni elınevezéskor nevezési díjat elıre nem fogadunk el, nevezési díjat csak a helyszínen a regisztráció alkalmával kell fizetni, az elınevezési lista alapján a kedvezményes nevezési díj szerinti összegben. Vagy elınevezési lista megküldése nélkül (elı regisztráció nélkül) a helyszínen (nevezési díj Ft!!!) Megyei III. Osztályú bajnoki Labdarúgó mérkızés Tiszasziget- Mártély Augusztus 28. (vasárnap) PUSZTA HORGÁSZTÓ A Tiszaszigeti Sellı Horgászegyesület csapat horgászversenyt rendez a Puszta horgásztavon augusztus 28-án (vasárnap) 9 órai kezdettel A verseny tervezett programja: Érkezés, regisztráció Rajthelyek sorsolása Rajthelyek elfoglalása, felkészülés Jelzés az etetés megkezdésére Jelzés a verseny kezdetére Verseny Jelzés az utolsó 5 percre Verseny vége Mérlegelés a rajthelyen Ebéd Fontos tudnivalók: A versenyen egyszerre 2 bottal, 2 horoggal szerelt úszós vagy fenekezı felszereléssel lehet horgászni, de a rajthelyen belül több felszerelés is készenlétben tartható. Kivéve az öbölben kijelölt szektor, itt kizárólag 1 bottal, úszós készséggel szabad horgászni. Egyéb tekintetben itt is a verseny általános szabályai érvényesek. A RAKÓS BOT HASZNÁLATA NEM ENGEDÉLYEZETT!!! 1. Nevezési feltételek A versenyre 3 fıs csapatok jelentkezését várjuk, mindenki nevezhet, aki érvényes állami horgászjeggyel rendelkezik. Nevezési díj: 3000 Ft/csapat (A társadalmi munkában résztvevık számára ingyenes!) 2. Versenyszabályok a./ A versenyen egyszerre 2 bottal, 2 horoggal szerelt úszós vagy fenekezı felszereléssel lehet horgászni, de a rajthelyen belül több felszerelés is készenlétben tartható. Kivéve az öbölben kijelölt szektor, itt kizárólag 1 bottal, úszós készséggel szabad horgászni. Egyéb tekintetben itt is a verseny általános szabályai érvényesek. A RAKÓS BOT HASZNÁLATA NEM ENGEDÉLYEZETT!!! b./ A versenyen maximum 2 kg szárazon mért etetıanyag és ½ l szemes vagy élı anyag használható. c./ A SZÚNYOGLÁRVA HASZNÁLATA TILOS! d, A megfogott halakat a verseny végéig megfelelı mérető haltartó szákban élve kell tárolni, az elpusztult halak a mérlegeléskor nem kerülnek értékelésre. e, A mérlegelés a rajthelyen történik, addig azt a versenyzı nem hagyhatja el. 3. Érkezéskor kérjük a horgászokat a rajthelyek pontos kitőzése miatt haladéktalanul regisztráltassák magukat. 4. Díjazás:A versenyzık 3 szektorban fognak horgászni, a csapatsorrendet a csapattagok szektoron belül elért

5 helyezései alapján fogjuk megállapítani. Külön díjazásra kerülnek a szektorok elsı helyezettjei. Nevezéseket korlátozott számban (8 csapat) tudunk fogadni augusztus 20. (szombat) 12 óráig. Nevezés: Személyesen vagy telefonon Madarász Antalnál (20/ ) Mindenkit szeretettel várunk! Horgászüdvözlettel: Kiss Gábor Tiszaszigeti Sellı H.E. Szent Antal tér Szentmise és megemlékezéssel egybekötött koszorúzás a Szent István szobornál A különbözı versenyszámokra jelentkezés, illetve további információ az alábbi elérhetıségeken kérhetı: Baloghné Szabó Dóra: Ferenczi Ferenc: vagy személyesen a Polgármesteri Hivatalban Laczi Márki Katalinnál.

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntők célja: A vívósport belüli népszerűsítése

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

Magyar Torna Szövetség Gumiasztal Szakág. 2014/2015. TANÉVI GUMIASZTAL és MINITRAMPOLIN ORSZÁGOS DÖNTŐ. VESZPRÉM 2015. április 25.

Magyar Torna Szövetség Gumiasztal Szakág. 2014/2015. TANÉVI GUMIASZTAL és MINITRAMPOLIN ORSZÁGOS DÖNTŐ. VESZPRÉM 2015. április 25. Magyar Torna Szövetség Gumiasztal Szakág 2014/2015. TANÉVI GUMIASZTAL és MINITRAMPOLIN ORSZÁGOS DÖNTŐ VESZPRÉM 2015. április 25. 1 2014/2015. TANÉVI GUMIASZTAL és MINITRAMPOLIN DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

Részletesebben

XXXII. Villamosenergia-ipari sítalálkozó kiírása. Helyszín: Tále, Szlovákia. Időpontja: 2015. február 12-15. Rendező: Mátrai Erőmű Zrt.

XXXII. Villamosenergia-ipari sítalálkozó kiírása. Helyszín: Tále, Szlovákia. Időpontja: 2015. február 12-15. Rendező: Mátrai Erőmű Zrt. XXXII. VILLAMOSENERGIA-IPARI SÍTALÁLKOZÓ 1 XXXII. Villamosenergia-ipari sítalálkozó kiírása Helyszín: Tále, Szlovákia Időpontja: 2015. február 12-15 Rendező: Mátrai Erőmű Zrt. XXXII. VILLAMOSENERGIA-IPARI

Részletesebben

Versenykiírás. 4.TÁPIÓMENTI MARATON 2015. június 20. A verseny célja: A verseny időpontja: Rendező: Szervezőbizottság Elnöke.

Versenykiírás. 4.TÁPIÓMENTI MARATON 2015. június 20. A verseny célja: A verseny időpontja: Rendező: Szervezőbizottság Elnöke. A verseny célja: 4.TÁPIÓMENTI MARATON 2015. június 20. Versenykiírás A Tápió-vidék egyik legszebb részének, a Gödöllői dombság délnyugati részének bemutatása, az itt elterülő települések megismertetése

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE KÖZÉPISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb kőbányai

Részletesebben

SZENT LÁSZLÓ MENET 2015

SZENT LÁSZLÓ MENET 2015 SZENT LÁSZLÓ MENET 2015 A Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár és a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület 2015. június 25 június 26-án hagyományőrző céllal megrendezi a Szent László

Részletesebben

TISZTELT VERSENYZŐK! SPORTBARÁTAINK!

TISZTELT VERSENYZŐK! SPORTBARÁTAINK! 2 TISZTELT VERSENYZŐK! SPORTBARÁTAINK! A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése és teljes személyi állománya nevében tisztelettel köszöntök minden, a megyénk által szervezendő rendezvényre készülő

Részletesebben

MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.

MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. 5. d) Ebben a bajnokságban NEM SZEREPELHET olyan játékos, aki a 2015/2016-es bajnoki évre rendelkezik az MKOSZ JNSZ Megyei Szövetsége

Részletesebben

Magyar Sárkány A Magyar Sárkányhajó Szövetség 2014. évi tájékoztató kiadványa. www.sarkanyhajozas.hu e-mail: info@sarkanyhajozas.

Magyar Sárkány A Magyar Sárkányhajó Szövetség 2014. évi tájékoztató kiadványa. www.sarkanyhajozas.hu e-mail: info@sarkanyhajozas. Magyar Sárkány A Magyar Sárkányhajó Szövetség 2014. évi tájékoztató kiadványa. www.sarkanyhajozas.hu e-mail: info@sarkanyhajozas.hu Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2. 2014. évi Versenyrendszer 3. 2014. évi

Részletesebben

Ó É Í ű ö ö ű í ö ö ö ö ö ö ö í ö ú ö í í ö í í í í ű ö í ö í ú Á Í Ó Á í ö ö ö ö ö ú Ú ö í í í ö ű ö ú ö Ú É É ö ú ö ö ú í í ú ú í ú ú í É ö É ö ú ú ú ö ú ö ú í É ö ö ö ö ö ö ú ö ö ú ú Á í ú ö Í ö í ö

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. 1 2013/2014. TANÉVI XV. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése

Részletesebben

ö í ő ő ő ö ö ö ö ö ő ő í ű ő ő ő ő ő í ű ő ő ő ű í ű ó ő ő ó ú ő ő ó ó í ó ö ö ö ő ő ő ő ú ú ó ö ö ő ő ű ö ö ú ó ó ó ö ú ő ó ö ő ő ö ő í ö ö í ő ö ő ö ő ö ú ő í ő ő ö ú ű ő ő ő ő í ö ö í í ú í ö ó ő ö

Részletesebben

Á Á Á Ó ő ő ő í ő ö í ő ő ó í ó í ö ú ű í ó í ö ö őí ö ö ó í ő Á Á ö ö ű ö ö ö ö ö í ö ő ő ö ö í ő ö Ö Ú É Á őí í ö ö ö ö ö ő ö ő ő Ó ú ö ö ó Á ö ö ö í ö í ö í ű ö ö ű ö É ö ú ö í ö ú ű ö ű ö ö ő ű Ö ő

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 4103-9/2010. 33. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Jobbik

Részletesebben

ú ű Í Í Ó ú ú ú ú Í ú ú ú ú ú ú Í ú ú ú ú ú ű Í ű ú ú ú Í ú ú ú É Ó Á Á Á É Á Á Á ú ű Á Á Á É ú É Á ű Á ű Á Á Á Á Á ú ú Á ú É Á É ű ű ú ű ú ű Í ű ú ú ú É Í É Í ú ú ű ú Í ú Í ű ű ú ű Í ú ú ú ú ű ú ú ú ű

Részletesebben

Í ö Í ú Ú ö É Ú É Í Ó Ó ö ö ö Ö ú ú ú É Í É Í Ó Ú ö ö Ú É Í Ö ú ö ú ú Ö ú ű Í Ó ú Í ú Í Á É Í Ó Ö ö ú Ú Ö ö Ú É Í Ó É Í ú ű Í Í öé ö Í Í ú ú ű ö Í ú ű ö ú É ű ú ú Á ú Ö ú ú ö ö ú ű ú ö ö ö ö ú ű ú ö ú

Részletesebben

ű Ó ú ú ú ú ú Ö Ö ú Á Ú ű ú ú Ú É ú ú Ö Ö Ű ú ú ú ű ú É ű ú É ú ú ú ű ű ű ú ű ú ű ú ű ű ú ű ű ú ú Á ú É ű ú ú ű ú Ü ű ú ú ű ű ú ú ú ú Ö Ö Ú ú ú ú ú ú ú ú ű É ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú É Í ú ű ú ú ú ú ű ű É ú

Részletesebben

Ő Á Ő É ö ö ö ö ú Á ö Ö ú ö Ö ö ö ű ú ú ö ö ö ö í í í ú ö í ö ű í í í í í í í ö í Í Í Á ö í Í ö í í Í ö É Ü ö Á í í ö ö ö í ö í ö ö í ö ű í í í í í í í Í ö í ö ö í Í Í ú í Í ú ö ú í í ú Í ö ö ú ö ö Í ö

Részletesebben

ő Ö ő ó ő ó ő ő ó ő ő ő ó ő ú ó ő ú ő ú ő ő ú ó ő ő ú ő ő ő ú ú ű ú ő ó ő ű ó ő ő ú ő ő ő ú ú ő ó ű ő ő Ö úú ő ó ú Ö ó ó ő ő Ö ó ú ő ő ő ú ő ó ő ó Ö ó ú Ű ő ő ó ő ő ó ő ú Ö ú Ö ő ő ú ú ő ő ú ú ó ó ő ó

Részletesebben

MAGYARORSZÁG SALAKMOTOROS NYÍLT EGYÉNI MAMS KUPA

MAGYARORSZÁG SALAKMOTOROS NYÍLT EGYÉNI MAMS KUPA Utánpótlás sport MAGYARORSZÁG SALAKMOTOROS NYÍLT EGYÉNI MAMS KUPA ALAPKIÍRÁS 2013 Készítette: A MAMS Salakmotoros Szakága Jóváhagyta: A MAMS Elnöksége Kiadja: A MAMS Ttitkársága A MAGYARORSZÁG NYÍLT EGYÉNI

Részletesebben

í Í Ő í Ü ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó Á Ó Ü í í ó í Ó Ü í Ó Ó í ó ó ő ő í Ó í Í í Ő í ó í Ó ö ó ó Ö ó ó Á Á ó Á ó É ő í í ő í Í í í í í ó ó ó í Ó Á ö Ö í í É Ő Á ó Á Á É Í É ó í ő í ő Ó ó ó í ó ő ó ó í ó ő Ó ő í

Részletesebben

ű ű ű É Ü ű ű ű Ö Ü Ö ű Ö Ú Ö ű ű ű Á ű ű Á É ű Ú ű Ó ű É Ó É ű ű É ű ű ű Á ű ű ű ű Ö Ö É Ú Í ű Ó ű Ö ű Ö Ö Ö Ö Ö ű ű ű ű ű Ö É É Á Á É Ö Ö É Ú Á ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ő ű Á ű

Részletesebben

Á Á Ö Á Ó Ü ü Á Ó Á Á Á ú É É É É É É Á Á Ó Á Ó Ó Á Ö Ó Á Ó Á Á Ó Á Ú Ö Ö Á Ö Á Á Á É Á Á Á Á Á Á Á Á É Ó É Á Ó É Ó Á Ó É Ó É Á Ó Ö Ö Á Ó ö ö ú Ö Á É Ó Ú Á Á Ú Ó Ó Ó Á Á Á Á Ú Á É Á Á ö Á Í Á Á É Í

Részletesebben

ö É ú Á Á Á Á Á É ü É É Á É ö Ő Ó Á Ő Ó Ó Í Ó Á ö Á Á Á Á Á É ÁÉ Á Á Á É É Ú É Á Á Á É É Á Á Á Ö Ö É É É É É É ú Á É É Ó Á Ó Í Ó Á Á Á ú Á ö É É É É É ő Á Ú Í É Á ö Á É Í É Ő Ó Ó Á É Í Á É É ö É Á Ő Ó

Részletesebben

Í ö ö É Í ö ú ú Í ö Ö ú ö ú ú Ú ö ú Ö ú ú ú ú ú Ó ö ö ú ú ú Á ú Á ú ö Ú ö Ó ú Ú ö ö ö ú ö ö Á Í ö ö ú ö Í ö ö ö ö É ö ű ö Í ö ö ű ö É Á ö ö ö ö ú Í ö ö ú ö ö ú É Á Í ú ö ö ö ö Í Í ú Í Í Í É Í ű Í Í Í Í

Részletesebben

ú ó ó ó ó ó ú ó í í ó í ú í ó í ú ó ű ú í Á ó í ó ó ó ó í í ó í í ó ó ó ó í ú ó ó í í í ó í ó í Ó Ö í ó ó ű í ó Ő ű í ó í í ó ű ű ú í ú í ó í ó í ó í í í í ó ú ó í ó í í Ő ű í ó í ó í ű ó ó ű ó ó ű í ó

Részletesebben

ö ö Ö Ü ó í ö Ö ó ó ó ó í í ö ö ö í Ü Ü ö ö í í ó ö í ó ó ó ú ű ó ó ó ó ó ó ó ó ö ö í ó ó í ó ö ű ö ö ö í ú ú ó ó Ö ö ú ű ö í ó ó í í ú ö ö í ú ű ó ó ó ó ó ó ö ó í ú ű í í í ó ó ó ó í ó ó í ú ö ű í ö ó

Részletesebben

Á Ú ő ú Ö ó ó ó ő ő ó Ö ő ú ó Ö ú ú ó Ü ú ó ó ó ó ű ó ó Í ú ő É É ő ő ű Ü ő ú ó ő ó ú ú ó ó ó Ö ú ő ú ő ú ő Ö ő Ü ő ó ó ó Ö ú ő ó ó Í Á É É É Á Á É É ó ú ó ő ó ó ó ó Ó ó ű ő ű ó É ú ó Ö ő ú ó Á É Á Í ó

Részletesebben

Ú Á É í ő í ó ó ó í ö í ö ö ö í ö ö ö ö ö Ú ö ó ö ö ö í ö í ő ö í í ő ö ú ö ó ö í Á í ó ő ú í ő ő ú í í ó ő í ó ó í í ő ó ó ó ő ó ó ő ü í ü ó ü ő ó ő ó ü í ó í ő É ö ö ö ő ü ő óí ö ű ö ü ó ö ö ő í ó í

Részletesebben

Ü ú ő ó ö Ö ó ó ő Ö ú ő ö ó ő ó ö ö ú ó ő ö ö ő ő ö ó ú ő ö ö ő ó ö ó ö ö ö ó ó ö ó ó ú ú ö ő ú ö ó ó ó ö ö ö ö ú ö Ü Á ú ő É ó ő ö ú ő ő ő ú Ö ú ó ó ó ó ú ő ó ö ő ó Ü ú ő ő ö Ü ó ő ó Á Á Ü ő ö ö Ü ö ö

Részletesebben

ő ö Ö ő í í ő ó ő í ó ő ő Ö Ö ő ö í í ö ö í ő ő í í í í ő Ü í ö ö í ű ó ö Í í ö ó í Ü Ü É í ő ö í ő Ö Ö ő í í í Á ő ő í ő ő ö ö ö ö ó ö Ö í í ó ő Ü í ó ó ő ó ő ó ó í ó ö ó Ó í í í Ö í ő ö ö ö ó í ő ő í

Részletesebben

Ö Ú Á É É Í Á Ü Á É Ö Ö ő Ö Ö Ö É Ó Ö Ö Ó Ö Ö Ö Á Ű É É Ó Ó Ó Ö Ó ő Í ő Ó Ö Ö Ö Í Ö Ú Ó Ó Ó Ö Ö Ó Ó Í Í ö ú ö ű ö Á ö Í ő Á ö ü ö ö ü ö ü ö Ú ö Ö Ö Ö ő ő ő Ó ő ö Ö ÍÍ Ö Í Ö Ö Í Ö Ö Í Í ő Ö ö ő ő ú ö ü

Részletesebben

á á Á Á É É ÉÉ ú í Á Á É ö É Á Á á á é á é á Ű é á á é ő á á á é ú ő ő é á ó é é á í á ó á é ő é á á á é ó í á á ü é é á é á á é á á ó é é ö é Ü Ö Ö á á é é í é ú á ö é ö é é á á é á á é é ő á ő ő á é

Részletesebben

Ó Ú Ö É Ö Á Ú Ó É Ö É É Ö Á Á É ö ü ö í ö ö ő ó ö ö ő ő ö ó ö ű ő ő ö ö ű ö í ő í ű ö ü ű ö ó ö í ó í ű ó ű ö ő Á Á í ú ő ö ö í ó ú ó ú ó ú ó ú ó í ó í í ó ö ö Ö í ó ő ú ő ó ú Ö ű ő ö ö Á Á Ó ó í ó ó ö

Részletesebben

Í ű é ó ú Á ö ő ö é é é á é é ó ú ő ö é ó é á é é é é é é é ó á É É ü ő é é ó á á í á ó á é á ó á é é ü ó é ü ö ó ú ö é ö á ű á í é é é ü é é é ö á á á é ó é é ü á ü á á ú á á á á é é é é ü é é é ó é á

Részletesebben

í á í ö ö ö é ú é ö é ö ü é ö é é é á é á ü á ó á é Íí ő ő é ü é á á á ó ó ú ö é áíű ő ő é ö ó é í é é é á á é í á á ó é á ó é ü á é é Í í é ü ő ő é á é ü ú ó á é ű ő é ő ő ö ű ő ő á á á á í é é é á á

Részletesebben

É É É ú ú í ü ú Ó ú í Á Ö É Ő É í í í ú Á Í í ü ö ú ö ö í ö ü Áö í ö ö í ö í í ü í É Ü Ú É ú Í É É É Í í Á É í í í ü ü Í Ó í í í ú ÍÁ Í í í í í É í ö í ö Ü í Í í íí Í Í Á ú É É Á í É É í í í í Í É ö Í

Részletesebben

í í í ö í ő ö ö ő ö ö í ű ő ö í í Ö í í í ő í í ö í í í ú Ö Á í í í í í Ö í í ö í í ő í í ö ű ö í ö í í ö í í í í ö ü í Ö É É ö í Ö ő Ö í í ő ü ő Ö ő Ö ő ö Á Á Á Á É É É Á Ö ő Ö ú ö í ú ű ú í Ö ü ú Ö ő

Részletesebben

ö ö ó Á Á ó é ú ü ó é é é ú é é í é ü ö í é ü ó ö é é é é ö é ő é é ó é é ö é é í é ő é é é é í é ü é é í ő é é í é é ö é é é é é é é é ú ó é í é é ó í é é ó é í é ö é ő é ú ő ő é ő ö ú é é ó ü é ü é é

Részletesebben

í ő ü í ú É ó ő ő ö í ó Í ú í ő ü í ú ü ő ó ó ő ő ő ő ó ö ö ü ö ö ó ö ó í ö ö í ő Ö Ö Ö ő ó ő ő ő ö ő Í ó ő ó Ó ő ó ö ö ú ú ö ö ú ö í ő Á Ö ő ő ó í ő ü í ú ü ő ő ő ő ő ó ö ú Ö ú ú í ö í ó ó Ö ö ő ö ó ú

Részletesebben

ő ü ö í é é é é ő ő ő í ő ő ő ó é é é é ü ö é é ő é í ő ó ó é ü ö ő é é é í é ö é ű ö é éé ő ü é éé ő é ó í í é é í ú é é ö í é é é é é é ú é é é ú é í ó ű ö ő ö ó ü ő ó ö é é é é é éü ö ű é é ü ő ó é

Részletesebben

ő Ö ő í í ó ó ó ú ő ó ó ü ő ö ő ő ó ó ü ó í ő ö ö ö ó ő ó ö ö ő ó ó ó ó ö É ó ó ű ö ü ő ó ó ú ó í ó ő ó ó ő ú ó í í í ó í í ő ó ó ő ü É É Á Á É É ó ő ö ő ő ő ő ö ő ő ö ő ő ő ü ó í ö ó ó ő ú ő ó í ő ö ő

Részletesebben

Ö É É É É Á ü é ü ö ó é é ú é ő ú ö ö é ú é ő é í é é ó ü ü ó é ő í ó ó ű é é é é ő é é é ó ő ö ő ö ó ú ó é é ű í é ó ó é é é é é é é ő ó é é ő é ó é é öü ő é é é é ó é ő é ö é é í é ó ő ó é é é ü ó ú

Részletesebben

Á Á É ö ó ö ü ó ú ű ö ú ó ü ö ü ú ú ö ö ű Ü ö ö ű í ó ű í í Ö í ű ű í ű ű í Í í ó ű Ű ű í Ö Ö Á Á Ű ú ö Ő ű ü í Ö í Ő ű ű Ú ó Ö ű í ö ű í ü ö ü ö É ö ö ű ü í Ú í í ö Ő ó ó Ö ó í Í ö ö ó Ö ű ó Í í í ö ö

Részletesebben

ű ö ú É Í Á ü É ó ű ö ú ú ő ó ó ö Í ő ó ó ó ó ó ö ó ő őí ö í ö ő ö ő Á Á É őí ő ü őí ü Á ó Á í í ó Á ó ó í ó ó ő Á É ö Ú ő ü Ö ó ö ó ö ö í Á ö ő ő ó ó ó ó ö í í í ú ó í ö ö ő ő ő Ö ő í ö ó ó ö í ö ö ő

Részletesebben

Á ö í Ö ó í ö ú ó ü ö ö í í ö ö Í ö ö ö ö í ö í ó ö í í É Á Ó í ú íí Ó É Ű ó ó ű ó ú É É ó í ü í ó ó í ű ó ö ó í ó ű í ó ö ó ú í í ü Á ú í ö í ó ú ö ó ó í í ó í í ü ö ú ű ú ü ó ó í í ü ö ú Í ó ó ó í ü

Részletesebben

ó Ö Ö ü Í Í ó ü í ó í í ü Í ü ü í ó í ú ó í ó í ó ó ü í Á Á í Ó É í Ó ó Ó í Í í í ó í ó Í ó ü ü Ö ü ó í Ó ű Ó ó ó ü í ó í í Ó ú ó ó ó ó ü í ü Í Í ú í Í Ó ó í ü üó ó ü ó í ó ú í ü í Ó Í í Í í ó ó Á ó ó

Részletesebben

ö ő ő ö ú ü é é í í Ü é ó ü é ó ü é é ö íö ö éí é ú ű í í é ö í ó ü é é ö ö ó ö í ó ü é é í é é ó í í ü ő Í í ő é é É ó é í é ó ő í é é ó é ő ő é é ü ö ő é ő é ü Íó é é é Í ó ü é é é é é ó é ü í é ú ó

Részletesebben

ö Ü Á Á Á Á Á Á É ö ü Á Á Á ö Á Í É Á Á ö ü ő ú ő ü ö ü ő ö ü ö ü í Á í ö ö ü í Ö ú ö ö ü ő Ö Ü Ö í í ö ö ö í í ú ö ő ü ü É ő É ő Á Á Á É É ü ű ö ő ű ú ú Á Á Á É É ü í ü ö í í í í ü ö ö ő Ö Ö í ü ö í í

Részletesebben

ő ű ő ö é ö é é ő ü é é ö ü ó Ó Ö é ü é ö é Ö é ő ü é ű ő é é ö ó é Á é ő é é ő í ő ö ö ö ű ö é ő ő ő é ü é é í ő é ő ú é ő ó ó é í é ő ü é ü ó ü é ő ü é ő ü ö ő ü ü í é ü ő ő ö é Á é ő é é ő ü ő ő é é

Részletesebben

ó Ö ü Ö ü í ó ó ü í ó í í í ó í ú ú í í ó í Ú ü í ü Á ü í ú ó ó ó ó ü ü ü Ö í Ü í ü É ó ü ó í í ó í í ú ó ü ó í ó í ü É í í ü ü Ö í Ö ü ó í ó ó ó Á ó ü í Á ó ú ú ú ó ó í ü ü Ö Ö ü Ó í í í ó ó ó ü í ó ú

Részletesebben

Á Á ü ö Ő é ü ö é é é ü ö ö ö ó ü ü ü é ü ö ö é Á ö ö ö é é é é é í é í ó é ó é ó ó ö ü ö í é ü ü é ö ü í ö é é ü é ó é ö é é ü é é ü é ü ü ü é ö ü é é ü ö ö ó ö ó í üí ö é é Á ú ö é é ü ú ó ö ó ö í í

Részletesebben

É Ó É É É Ó É Ú Á Á É É ó É Á Á ó É Á Á É ú É Á Á ó ő ü ő ü ő ó ó óú ö ó ó ó í ő ő ő í í ő ú ő ű ö ü ö ú ü ő ö ő ü ó ő ő í ö ő í ú ü ő ö í ő ő ü ő ó ú ó ő ö ú ű ö ő ó ú ü ó ó ü ó ő ó ő ő ő óó í ő ú ó ő

Részletesebben

ó ú ó é é ü ü é é é ó ü ö ó ó ó ó ó ö ö í í ó é ü é Ü é ő ü ó í ó é ő ü ö é é ö é é é é ö é é ó ö é é ö ö ö é é ő é é ö é ö é í é ö í é ó í é é í ö é ó ü é ö é ö é é é ö ö é é é ó ü ö é ő ö é ó é ö ú é

Részletesebben

Í Í ú ú ü Í ű Á ú ü ü Á Ú Ó Á ü ü ü Í ü ú ú ú ú ú ü Í ú ü ü Á ú ű ü ü ú Í ü Á ű ü ü É Á ü ü ü Á ü Á Á ü ü Á Ö ü Ö ű Ú Í ú ú Ö Ö Ú ú ü Í Ö ű Ö Ü ú Ö ü Í ü Ü Ö ü É Ö ű Ü ú Á ü ű ű Í Í ű Í ú ú Ó Í É Í Á ü

Részletesebben

Á Á Ő É Íő á á ö Í á Í ó ó ó á á á á á ó ö ő á ő ő á á ú á ó á á ő á ó á á ó ö ö á Á ő ó á ő á ö ó á ú Í É á Í á á ó á É á á Í ö á á á ó Í ő á ó á á ú á ó á ó ó ó ú á ú á ű á ű á ó ű á á ő á á Í á ó á

Részletesebben

Á Ö É Ö Á É Ü É é ü é é ö é ö é ö é é é ö Í ó ó ó ö ü é ó ó ó é ó ó ó é ö é é é ó é é é ö Í ó ú Íü é ö é é é ö ö ö é é ü é é ö é é ó ü é ó ú é ü é ü é ó ó ó é é é ö é é ó ó é ü ó é é ö é é é é Í ó ó Í

Részletesebben

ő ő ű í ú ő ü ü ü ú ü ü ő ü ü ü ü Ó Ő Ö Ú Í Á Ű Ó É É Á É ü ü ő ü í ő ő í í í ő ő ű í ú ú í ü ú í Á Ö í ő ő ű í ú ű í ő ő ű í ú Ő Ó Ö Ú Í Á ÍŰ Ó É É Á É ű í í ő ő ő ő í ő ő ő ő í ő ő ő í í ü í Ö í í ú

Részletesebben

Á Í Á ü É ó ü ÍÉ ó ü ü ó Á ü ó ö ö ó ú ü ü É ú ü ó ó ó ü ü ü É ó ö ö ö ú ü ü ü ö ö ö É É ú ó ö ó ó ő É ö ö ó ó ú ü ó ó Á É ó ó ü ó É ó ó ü ó ó ó ó óű Á ü óű ú ü ú ü ü ú ü ú ü ú ü ö ü ü ó ó ü ó ó ű ü ü

Részletesebben

ű í ö ű ö ű í ö í í ö ó ó ü ó ó ö ó ö ó ó ó ó ó Á ó ó ö ö ö ö ú ö ö ü ú í ö ü í ó í ű í íö ö ö ö ü ó ű ö ó ú ó ö ó ű ű ó ó ö ö ö ü ü ó ó ö ú É ö ö ö ö í ö ó ó ö ú í ö í ó ö ö ó í ó ü ü ü í ó í ö ö ó ü

Részletesebben

Ó Ú ü ü ó í ó í ó ó Ó É Ü Ö ü ü Ö ü ó í ó ü Ö ü ü Á ó ó Á ó ó Ö Ö ó í ü í ü Ö ű ű ü Ö ó ó í Ó ó ó Ö Ó Ö Ó ó ú í ü Ö í ó í í ó ü Ö Ö í Ó Ó Ó ó í Ö í ó í ü ó ó ó Ö ó í ű ó í ó ű ú ü ó Ó í í ó ó í ú ü ű ű

Részletesebben

ö ó ü ö ó ü í ó ó É ó ö ö ó ó ó ö ö ü É ü í ü ó í ö í ó ü ú ü ú Á Ó í ó í ö ö ó ó ó í ö ö í ó ó ó í ü ó É ó ó ó í É ú ü ö ű ó ó í ó ú Ó ú ó ó ö ö ú í ú ű ö í ó ű ü ü í ü ü í ó ü í ó í Á ó ó ú ó í ó ö ö

Részletesebben

É Á í Á Á É Í É É É É Á í ó ö ö ü ú íű ö ö ö ő ö ö ö ö ű ó ő ó ö ö ú í ó ö ő ó ő ó ó ó Á ó í ő í í í ö ü ó ö ő ő ó ó ű öó ó ö í ó ö ö ú ú í ü ó ó ö ö ö ó ö ó ó ó í í ó ó ö ó ő ö í ű ó ü í ö ü ö íí ö ü

Részletesebben

Á Ö É É É É Í Ü Ő Ü Ő É ó ő ó ó ű í ó ő í í ó ö ö ö ú ú ü í ü ü ő ő ü ú Á ő ú ú í ó Ü ö ő í ő ú ö ó ú ö Ö í í ó í í ő í ü í Á Ö Ö í ü ü ő Ü ő ú ő ú Ő ü ő ú Ú ő í ő ó ű í ő ó ő ú ö ő ü Ü ő ú ő ő ő ó ö Ő

Részletesebben

Á ú ó ú ó őí ö ó ő ő ö ű ú ő ó ű ú ö ö ő ő ö ó ü ö ü ü ó ö ő ö ő ő ü ö ö ü ő ó ö ö ó ő ö ó ó ö ö ö ő ő ö ó ő ő ö ó ő ó ő ő ú ő ó ú ó ő ő ó ö ű ö ó ő ő ö ö ó ő ü ö ő ő ó ó ü ó ö ü ö ö ú ő ő Á ő ő ő ő ő

Részletesebben

ö ó ö ó ő ö ú ő í ó É Ü ü ó ó í ö ö ó Á ő ö ó ő í ü ú ö ö í ó ó í ö ó ó Ő Ű í ö ó ü ü ó ő ó ő ő ó í ó ó ó ó ú ó ö ó ö ö ö ó ü ó ü íő ó ó ó í ó ö ö ó ö í ő ű ú ö ö ó ü ú ó ő ó ó í ö ő ő í í ö ö í ó ő ó

Részletesebben

ö é ü Ö é ü é ú é ó ü é é Ü é é ü í é é é Ó í é É ó ű é é é é ö ö é í ó Íö é é ü é é é ü é ü é ó ö ű é ú ó Í é é Í ú ú é é ó é í é é Í ó ó ó é ó ö é ű ö é é Í ó é Á Á ö ű é ú ó é é ö ú í ü ö ű é ö é Í

Részletesebben

í ú ő ö ö í ö ö ö ó ó ú Ó ó í ó ó ú ó ü í í ö í ú ú í ó í ő ú ö ó í í ó ö ő ó í ó í ó í ó ó ú ü ő ó ó í í ő í ú í ó ő ö ö ő ó ó ö Á ö ó ó ű ó ó ó ó í ö ó ö ú ó ó ó ó ü ö ö ű ú ö Ó ü ü í Á ó í ö ő ő í É

Részletesebben

Ü Ü ó ó É í í É ó í ó ü ú ó ó í ú í ó ó í í ó ű í ó ú ü í ú ó í ü ó ó í í ü ó í ü ű ú Ö í ü ű ó í ú ű ó í Í ü ó Í ü ó ú ü ú í ü í ű ó í ü ü ü ü ó í Í ű ű í ü Í ű ó í ó ó ü ó ü ó ű ü í ű ó ü ó ó í í ü í

Részletesebben

É Ő É ö ó ó Ó Ö Ó ő ő ő ő ó ó ő ő ó ü ő ó ó ü ö ö Ó ó í í ú ó í ú ó í ü í ő ó ő ő í ö ü í Ó ó í ú ó í ú ó í ü ó ő ö ő ú ö ű ü ő ő í ó í ó í ő ó ő íü ö í ő ő ű ő ú ö ő ö ó ö ó ó ö ö ő ó ó ö ő ő ü ó ö ű

Részletesebben

ö Ö ü ő í Ü ö Á Ü Ü ő ő ő ő ü ű í ő ű Ó í ú ü í í ő í í ű ő ú í ö ő Ü ö ö í ú ö ő í ő í í ő Ü ú ő í ő í ü ő ü ő ö ö ö ő ő ú ü ü ő ü ü í ú í ő ő ü ő í ü ö ö ű ü ű ü ő í ü ú ő ö ü ü ő ő ő ö ő í í ő ő ú ő

Részletesebben

ó Á Á É ó ó ó ó ű ó ó ú ó ó ú ü ó ó ó ü ó ó ó ó ó ó ü Í ű ó ű ú ü ű ó É ó ű ó ó ű ó ü ű ó ó ü ü ó ó ó ó Í ü ó ó ü ó ű ú ó ó ó ü ó ü ú ű ó ú Í Ú ű Í Ö ó Á Á Á Á É Á Á Á É ó ó ó ó ú ó ó ü ü ó ü ó ó ó ó ó

Részletesebben

ő ő ű ú ü ő ü ü ü ü ő ü Ú Í Á Ó É ü ü ü ő ő ő ő ü ú ő ű ő ő ú ú Á ú É ű ő ő ő ő Á ü É ő Ö Á ő ő ő ő É ő ő ú ú ú ő Á Ö ő ő ő ű ő ú ú Á É ű ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É Í ü ű ő ü Ö ő ú ű ű ő ő É ü ű ő ű ő ú ú

Részletesebben

í ú ő ü Í ö í í ú ú ü í í ő ú ö í Ú Í ö ú Á É Í Á É É í Á Á ö É ú É Ü Á Á ö É Á Á Á É É Á Í í ő ö Á Á Á Í ö É Í í Í í ő í ő í í Á Á É Á ő ő ő ő í í Í Í ő ö Ö É Á É ő Ú ö ö ö ő ő É Á É É Á Í Á ő É Á ő ő

Részletesebben

É É Á Í ü ó ó ö ö ó ó ó ű ö ü í ü ü ü ó ó ó ö ó ó Í ö ó Í Á Á É Á í Í ö ó ó ü ó í ö ö ü ö ü ö í í Í í ü í í ó ó í ö í ö ö ó í ö ö í ó ö ö í ú ö ü ö ó ü ó É í ö ü ö í ó ó ö í ó ö ó ó ó ö ü ö ó ó í ö Í ö

Részletesebben

ő ö ő Ö ő ü ó ő ő ő ú ó ő ó ó ü ő ő í É ö ó í ó ó ú í í í ő ó í ö í ü ö ő ö ü ó ö ü ó Á ó ö í ó ó ú ó ó í ó ö ó ü í ő ú í ő ö í ő Á Á ő ő ő í í ő í ő í ó í ó ú ő ő ó ö ő ó í ő ö ő ő ü ó ö í ü ó ö í ö ő

Részletesebben

Ú É Ú í ö ö ö ü ű ú ű ű í ű ü ö ö ő ű ú í ö ö Ü ö ű Ü ú í ő ö ö ű ü ö ő ú ö ü ö ö Ü ö ö ű ű ő ű ü í ú ű í ő í ő ő í í ő ö ö ő ő ő ö ö í ű ő ö ő í ő Ü í ű ő ő ő ő ő ő ü ű ű ő ü ö ö ő í ű ü í ű í ű í ő í

Részletesebben

É ü Ó É É ö É Á Ó Á É É ö É ü ü ű ö ű ö Á Á ö ő Á ő Á Á Ó ü ö ö ő ű ú ú ő ő ú ú ö ö ű ő ú ü ü ö Ó Á ö ü ö ö ü ő őü ö ö ö ő ű ő ö ö ő ő ö ú ö ö ö ú ö ú ű ö ő ö ö ö Ó ö ö ü ö ö ü ö Í ö ö ö ő ű ú ú ő ő ú

Részletesebben

Ó Á Ö É Ö Á É Ü É üü ő ő ö Í ó ü ő ő ő ó ü ö ő É ó ó ő ő É ÍÍ ó ó ő ó ó Í ő ó ő ő ö ó É ó ó ő Íő Ő Ö ö ö óí ő Í ó ó É ó ö ö Í ő Íó ó Á ő ö ö ö Í ő Íű ü ő ő ő ö ő ö ö É ü ú Í Í ó ü ö ő ö ő Í ü ü ó ó ó ü

Részletesebben

Á Á Ő Í É É ó É ü ö í ő ő ő ű ő ó ő á ü á á á ó á á ő É ó ó ü á á á ó ó í á Á ó ű ő ó ü ö ó ö ö ő ö ó ú á á öó ő ó öí ő á í á ő á ö ö ó ö ő ű ö á ú ö ó ó ó á ü ö ö ü ó ö ó í ö ü á í á á í Í ü í íí ö í

Részletesebben

Á Ö É Ó Á É Ó Ü É ü ö Í ö ö Í ü ö ö ú ü ú Í ö ö ú Í ű ö ú ü ö ö Ö ü ö ö ö ú ö ú ö ö ö ö ö ü ú ü ö ö ö Í ö Í ö ú Í Í ö ö ú ö ú ü ö ö Í ü Í Í ü ö ü É ú Ú Í É Í ö Ö ü ö ü Í ü ú É Í ö ü ö ö ö ö ü ú Í ö Í Ö

Részletesebben

Ő Ö ü ö ö ü ó ü ü ö Ö ó ó ó í ü ö ö ö ü í í ü ü í ö ö í í Ó ö Ó Ó Ő ü ű ü ó ó ű ö ú ó ó ó ö ó ó ö ó í í ö ú ö í ó ü ü ö í í ü ü ü ó í ü ú ö ó ö í ü í ú ü ó ó ű ö ú ó ó ó ö ó ó ö ó í í í Ü í í Ő í ü ö í

Részletesebben

Á Á Ó É ö á ű ö á á á á Í Í á ú á ú ö ö á ú á á á öí á á á á á ö á á á á á á á á á á ö á á á á ö á á Í á á á á Í áí á á á á ö á á á á á áí á á á á á ü á á ü á Í ú á á á á á á ú á ü ö É á á ü á á á ö á

Részletesebben

Á Ö É Á É Ő Ü É í ü ö í í í ö Í ö í ü ö í í ú í ö í ö ö ú ü í Í ü í ü í ü í í í í ö ú Í í ö ö ö ü ö í ü Í ú ü í í ú ö ö Í É ü ú í í ö í Í í ú í ÁÍ Í í Í Í í ö Í É í í Í Í Í í Ó ü í ö ö É ö ü ö ö ö í ü

Részletesebben

Á Á É ó ú ó ő ö ü ő ó ó ö ö ö ő ó ó ó ő ö ü ő ó É Á ő ó ö É ó ú ö ű ú ó ú ö ő ó ú ó ó ó ó ú Ú ő ú ó ü ó ü É ő ő ő Ö ő ö Á ó ö ó ö ó ö ó Á ő ö Í ó ő ó ó ó ő ő ó ü ó ó ó ö ö ó ö Á ü ú ó ő ő ó ó ü ó É Ö Á

Részletesebben

Á Á Á Ú ű í í ÁÁ É í Í í Ö Ö É Ü Ó Ó í ű Á É í í É É É É É É É É Ő É É É É Ó í É Á ú ú ú ú ü ű í ü ű É ü í í ú í ú Á Í Á Á Á Í ű í Á Á Á í Á Á Ö Á í ü ű í í ü í í Ö ü í Á Á Á ü ű í í í í Í űí í Á Á Á ű

Részletesebben

ö ű ö ú ö ú ü ü ü ü ü Í Í Ü ö ü Ü ü ö ö ű ú ű É Ö Á Í ö ö Í ü ö ö ö ö ö Í Ó Ó Á ö ö Í Í ö ö Ú Úö ö úö Á ö ö ű ö ú Íü ű Í ü ű Í ü ú ű ű É ö Ü ű ö ö ű ö ú Íü ű Í ü Í ö ú Í ö ö ö ö ö ú ö ö ö ö ö Í ö ű ö ú

Részletesebben

ú ú í í í í í ó ű í Ö Ú ó ő ő Ö í ó Ó ü Ó Ö í ó Ö íí í ó ó óó ó ó Ó ú ú ú í í ó í ő ó ó ú ú ú ú ó ó ó ó ú ú ő ó í ó ó Ü ú í ü í ü ű í Ü ú í ű í Ú í í í ú í ü Í ű í ü í í ü ú ü í í Í ó ó ó ú Í í ó ú í í

Részletesebben

ó á í á á ő ű á á ö ű á ó í ő á ő í á ó á í í Í á ő ű á á ő á ö í ő á á á á á ó ö ó á ó á ó ó ó ö á á ö ű á ó í ö í á á É ő ö íí á ö í á á ö á ó ő ó ö á á á á ö á ő á ó á ö í á ó ü ó á ó ö á ó ű ö í ü

Részletesebben

ö ü ü ü ü ö ö ú Ü É Á É ö ö ü ú ö ű ú ü ö ű ö ú Á ú ö ű Á Í ö ü ö ö ű ö ú ú ö ö

ö ü ü ü ü ö ö ú Ü É Á É ö ö ü ú ö ű ú ü ö ű ö ú Á ú ö ű Á Í ö ü ö ö ű ö ú ú ö ö ö ü ú ö Á ü ö ö ö ö ö É ű ű ö ö ö ö ü ö Ó É Á Á Í Á Á ü ö ű ü ü ű ü ö ü ü ü ü ö ö ú Ü É Á É ö ö ü ú ö ű ú ü ö ű ö ú Á ú ö ű Á Í ö ü ö ö ű ö ú ú ö ö ö Á ű ű Á ö ö Á ö ü ü ü ü ü ö ü ö ö ö ö ö ü Í É Ü É Á

Részletesebben

í í Í ö ű í í ő í Í Á Í É í É í Ő ö É Ú í É Í Á É É ö ö Á Ö É Ú Ö ö ö í í í í í Ö É É É Í ű Í í í Í í í í í Á Á É Ö Ö É Á É É É É Á É É Á É É í Í ö í í í Á Ö É Ú Á Ú Ö É Ö Á Ú É Á Á ö í í Á í Á Ö Ó É Ű

Részletesebben

Á Ö Ö Ö Á Í Ó ö Ö ü ö Ö ü ö Ö ü ö ü ö Ö ü ö üé ö Ö ü Ö ü ö ö ö ö í ö ö ö Ö Ü í Ó ö Ö ü ö Ö ü ö Ö ü ö Ö ü Ó ö Ö ü í Ö ü ö Ö ü ö Ö ü ű í ö ö ö Ó ö ö ö ö ű ö ö ü ö í ö ű ö ö ü ű ö ö ö ö Ó ü ö ö ü ö ö ö ű

Részletesebben

í í ü ö ú ü ö ű é é í ú ú ő é é é í ő ő ö ű é ü ő ö ö ö ü ő é é é Í é ó é ó ó é ö ű é ő ő é ö ű é ü ő ö ö ö ő é ó é é ö Í é ú ó ő ö í é é ö ú é é ú ó é é é ó ü é ó é ő ü ó é í ü ű ö é é ő é é í ő ó í ó

Részletesebben

í íű ú ü Á Ö É Ú É É Ö í í í í ü ű ű Ó ü ü ö ö Á ö ö ű í í í ű ö ö ö ö í ö ű ü ö í ö í ö ü ö Á ö ú Á ú ú í í í í í ü í ű ü ö ö ú ü ö í ö ö ü í ü í í ö ü ü Ú íí í ü í í í í ü íí í í ú ö í í ü í ú ú í í

Részletesebben

ú ö Á ö Á Á ő ö ö ő ö ő ű ő ü ú ö ő ő ú ö ö ő ű ő ü Ó ö ö ü ö ú ö ü ü ü ő ö ö ú ü É ő ö ő ő ö ű ú Ü ő ő Á É ő ű Ü ő ő Ű ö ő ű ő ü ű ö ü ö ő ő ő ő ő ö ü ü ő ü ö ö ő ü ö ö ő ö ő ö ö ü ö ü ő ö ő ü ö ö ő ü

Részletesebben

Á í Á É í ü ő ö ö ó ó ó ö ó ő ő ö í ó ő ő ő ó í Á í ü ő í ó ő í ő ő ő ő ű ő ú ó ő í ő ő ó ó ő ó ü ó ö ő ő í ő ő ö ő ő í ő ő í ő í ű ő ó ü ő í ő í ő í ü ü í ő ő ö ö ü ó ú ó ú ű ő ö ö í í ú ű ö í ő ű ő Ú

Részletesebben

Á ö É ö Á É ú ö í ü é é ö é ö é é é é é í é ú ö ö é é é í ü é é é ö é í é é é ú ö ö ö ö é é íú ö Ó é é ö é é í é ö é ú ö é í é é í í í í í é é ö í í ö é í ú é ö é é é é í é é Ö ö é ú é é é é í é ö í é

Részletesebben

É É É É Á í ó Í ö ü í ü ó Í Í ó ö ö í í ö ó ö ö ö ü ü ö í ü ó ü ü ö ü ö í ó Í ö í ü ó í ó ü ü ó Í ú ü ó ó ü ü ü í ó ó ó ö ö ó ú í ü ö ó ó í ó ü ó ű ö ö í ü í ü ö í ö í ö ö ü ö ü ö í ó í ó ö ó ö ó ö ó ü

Részletesebben